//Szárnyasok és négylábúak//
*Vanna szedi a lábait, hogy lépést tudjon tartani Fräddel, míg átsuhannak a Szegénynegyeden. A lányt nem traumatizálja különösebben a látvány, látott már hasonlókat. Sőt, mivel a városokra jellemző szag errefelé nincs jelen, tulajdonképpen még szimpatikusabb is neki ez a hely, mint a sűrűn lakott területek nagy része. Persze sajnálja az éhezőket, de ugyanakkor nagyon butának is tartja őket. Miért nem élnek az erdőben? Akkor rögtön lenne mit enniük. Érthetetlen.
A főtérről szóló kérdésre már mondaná is, hogy neki ugyan fogalma sincs, merre járnak, de rá kell jönnie, igenis tudja hol van. Ismerősként köszönti az édes vizű szökőkutat, a nagy fát, és az istállót, amiben régen még gwuffokat is látott. Felidéződik benne néhány emlék, ahogy O'baaval iszik, pihen, vagy épp beszélget ezen a téren. Még az is eszébe jut, kisebb korában itt határozta el, hogy ő bizony gwuff „lovas” lesz, és versenyeket fog ilyen módon nyerni – nem is keveset. Azonban az elhatározás meglehetősen életű volt, így a fényes karrier mégsem vált valósággá. ~ Azért egyszer majd meglovagolok egy olyat. ~ tekint ádázul az istálló irányába.*
- Igen, láttam már ezt a helyet. *Azért túlzásokba nem esik. Valószínűleg semerre nem találna el innen, és sehonnan nem találna ide, de legalább felismerte a környéket. Ha róla van szó, még ez is nagy szónak számít.
A téren álló kútból Vanna is alaposan feltankol, de mivel kulacsa nincs, ezért saját magába tölt annyit, amennyi belefér. Miután végzett, leveti a hátizsákot a hátáról és vet egy pillantást a benne kucorgó görényre. Amaz épp az igazak álmát alussza, miközben gombócot formáz magából. A kis tündér apró ujjaival addig cirógatja-püfölgeti a maszkos arcocskát, míg az állat fel nem ébred. Amint kipattannak a szemei, felbőszült démonként kezd tekeregni a zsák aljában, ezért az ébresztő kezecskék hátrább vonulnak. A barna szőr borította test ide-oda görbül, a görény a levegőt harapdálja hangos morgások kíséretében, hogy az ismeretlen támadóerőket felszámolhassa. Vanna egy fürge mozdulattal megragadja az állatot egy arra alkalmas pillanatban, és a vízhez emeli annak arcát. Az őrült tekergés továbbra is folytatódik, de amikor a szőrmók megérzi a víz illatát, abbamarad. Durcásan belenyal néhányszor a vízbe, aztán a tempón gyorsítva addig iszik, míg elég nem lesz neki. Abban a pillanatban a tekergőzés újrakezdődik. Hogy ki ne fordulhasson a kezéből, a lányka gyorsan visszadugja a zsákba. Mikor a zsák abbahagyja a hullámzást, Vanna visszaveszi a hátára.
A folyamat közben figyelmesen hallgatja mit mond neki Frädricus. Bár a görénnyel való foglalkozás is igényel némi figyelmet, javarészt ösztönösen végzi, így az üzenet többnyire zavartalanul eljut a lányhoz. A hallottakat magában átforgatja, megemészti, de csak töredékükre reagál hangosan.
Felfogja, hogy egy csoportnyi emberről (esetleg egyéb emberszabású lényről) van szó, akik „Rend”nek nevezik magukat – pedig egy csapatnyi embernél kevés kaotikusabb dolog van a világon. Azt is elkönyveli magában, hogy ha a férfi ilyen lelkesedéssel beszél róluk annak ellenére, hogy csak egy napja van velük, akkor bizonyára barátságosak lehetnek. Lehetséges, hogy ugyanilyen „esetlen, de barátságos” lenne az összes tag? Nemsoká úgyis kiderül. A tudat, hogy nemsoká mágusok és egyéb nagyszerűnek hangzó emberek társaságába kerül majd, lelkesedéssel tölti el. Mintha sok-sok O'baa venné körül. El is képzeli, ahogy egy kastélyban üldögél, ahol a szolgálóktól kezdve a szakácson át a királylányig (mert még mindig nem teljesen tett le a kastélyban élő királylány lehetőségéről) mindenki O'baanak néz ki. Meglehet vicces a kép, de keresve sem tudna kellemesebb társaságot elképzelni.
Az ágy kérdéskörén is sokat gondolkodik. Aludt már jó párszor ágyban, de még mindig nem tudja magában eldönteni, hogy kényelmesebb-e mint a föld, vagy egy földre terített pokróc. Ha nem tetszik neki, majd alszik odakint legfeljebb.*
- Én mindennel foglalkozom. És én is korán kelek, úgyhogy majd lehet jövök veled reggelit csinálni. De a kertben mindenképpen szeretnék segíteni.
*Nagy tapasztalata van ugyanis kertészkedésben. O'baa akárhányszor szedett a vadonban gyógynövényt, mindig alaposan rendbe tette a környékét. Ha benőtte a gaz, kigyomlálta, ha kevés volt a szaporulat, ültetett néhány magot, ha bármiben tudta segíteni a növénykék fejlődését, megtette. „Hogy legközelebb is itt legyen, mikor jövünk.” mondta mindig.*
- Menjünk, menjünk!
*Igazítja meg hátán a hátizsákot izgatottan, a kastély irányába kémlelve. Immár teljesen menetkész, és minden megtett lépéssel egyre kíváncsibb.*