//A szél feltámad//
//2. próbatétel//
//Umon//
-Megértem, hogy izgatott vagy. Nem, mégse. *Gúnyolódik egy kicsit Umon kárára.*
-Persze, persze, engem is érdekel mi lesz a vége, de itt annyian vannak, hogy lemerném fogadni, hogy minden feladványnak lesz megfejtése. Az öregek még mindenre emlékeznek, na meg a pletykás vénasszonyok… *Aztán megáll a gondolatmenet, mert nem szeretné a mellette közvetlen álló, magasabb és szőrösebb teremtményt felingerelni bármilyen csekély mértékben sem.*
-Nyilván itt a többiekre gondoltam. Te még egészen liliomszámba mész. *Húzódik szélesre a vigyor, már egészen groteszk formát öltve az arcán. Majd érkezik a felajánlás, amit elsőre csak furcsán bámul, aztán, kapva az alkalmon átveti a lábait, megcsimpaszkodva a férfi nyakában egyensúlyba hozza magát, nem kis nyöszörgések árán.*
-Mit? Hogy? *Pislog nagy értetlen szemekkel a belekenős megjegyzésre, nem igazán szokott nagyobb feneket keríteni a kézmosásnak, a vizet a legtöbb esetben csak ivásra használja. Mikor pedig az alatta morgó száját elhagyja a csalódott sóhaj, csupán egy utánzat neki is kicsúszik.*
-Azt a csigavégbél tekerős, kákicsléfüggő öreganyját neki a terem buráját! *Az egyik kezével még a levegőben is legyint egyet, csak a színjáték kedvéért, ugyanis most mindent tökéletesen lát, nem is volt olyan rossz ötlet ez a nyakbamászás.*
-Ne félj, van még feladvány onnan ahonnan ezek is jöttek, még megcsillogtathatod a… a… jah, hogy a malac orr. Dehogy! Hát én csak igazat mondok. Most. *A jelen pillanatban történő hazugságmentességhez ez is hozzá tartozik, hogy csupán erre a kivételezett pillanatra vonatkozik, amit nem győz hangsúlyozni.*
-Nyertem biza! És egy rövid ideig tudok beszélni a malacokkal is, de különleges malacokra tartogatom ám! *Fedi fel a titkot, akármilyen süldő vakarékkal nem akar ám diskurálni.*
-Sajnos a kardok kérdésében én sem leszek hasznodra, nem igazán mutatnék félelmetesen eggyel sem, főleg ha az nagyobb nálam. *Borong, csak úgy maga elé, elképzelve a helyzetet. Ugyan olyan széles lenne, ha kitartaná a fegyvert oldalra, mint magas, sőt lehet, hogy még szélesebb is.*
-Mi? Hogy a szív? Finomnak finom, nem azt mondom, de hogy jön az a kovácsoláshoz? Amúgy nem igazán van ötletem. *Vallja be, de ha már így buzdítja a férfi, hát miért is ne? Ugyan, mintha ott elől valami megfejtés lenne készülőben és többen el is hagyják a teret, de itt még nem tartja veszett ügynek a dolgot.*
-BIRKAVÉGBÉL! *Kiabál be hangosan.*
-Lemerném fogadni, hogy a kardokat valami zsírossal átdörzsölik, hogy olyan fényesek legyenek. *Ad némi magyarázatot Umonnak és csillogtatja meg jártasságát.*