//Wojest nyomában//
*Nagyon úgy tűnik, hogy a kezdeti elutasítás nem szegte kedvét az ifjúnak, sőt még egy kis behízelgéssel is próbálja jobban megszilárdítani a kettős döntését. Learonnak azonban nem kell több kedves szó, hiszen ő bizony hallgat a nőre, aki eddig sokszor tette tanúbizonyságát eszének.*
-Hát akkor Arizeus atya, rád bízom Redult, a lovamat. *Sóhajt egy nagyot. Ugyan a hátast egy cseppet sem fogja zavarni, hogy más vigyáz rá, hiszen sok önérzetes társával ellentétben, szegény buta jószág túl elfogadó az emberekkel. Egyetlen egyet nem bír elviselni, csak a gazdájától. Ezt meg is osztja a Sajt-mester az atyával.*
-De egyet kérek! Még véletlenül se próbáljon felülni rá! Makacs egy állat, még a végén megsérülne, ha megpróbálná! Kérem vigyázz rá! Ő a szemem fénye! *Azzal mikor távoznak, jól megsimogatja a lovat. A pokrócot kiveszi a nyeregtáskából és a saját hátizsákjába rakja, azonban az ételt otthagyja. Ilyen súlyt nem fog hosszútávon magával cipelni, és amúgy is ott a farkas, akit hívhat, ha éhesek lesznek. A bort és a vizet is az övére akasztja. Visszaint a templom felé, majd rögtön megy is a többiek után.*
-Ahogy én is megértem! A kövek súlya úgy nehezedik z emberre ebben a templomban, mintha meg akarna fojtani! Sose értettem, hogy lakhatnak az emberek kőházakban! *Azonban ezt a gondolatmenetet már nem szövi tovább, mert Glendron elkezd csupa buta szóbeszédet beszélni, amit a pásztor úgy érzi, hogy ki kell javítania, még ha Rheia el is vicceli a témát.*
-Én magam, ha tehetem, nem is eszek húst. Jobbak a növények és a sajt! Senkit nem ölnék meg azért, hogy megegyem! Ostobaság! ~Főleg nem egy orkot nem!~ *Az asszonyok témánál azonban szemmel láthatóan elréved a tekintete egy félreérthetetlen fél-mosollyal az arcán. Megint Akheel jutott eszébe, akit nem is lehetne másképpen jellemezni, mint egy félbehagyott, sokat sejtető mondattal, bár azért a férfi megpróbálja kiegészíteni és segítségül sietni a csuhásnak.*
-Az asszonyaik pedig a létező legtökéletesebb lények, akiket a világ a hátán hordott! Bennük van a vadság és a szenvedély, de mégis oly pompásan keveredik a gondoskodással és szeretettel partnerük iránt, ahogy olyan nincs más fajta nő a földön! Akit ölelt már tharg asszony, az egész életében arról fog ábrándozni akárkinek a kezeibe is kerül később! *Még mindig nem ért fel a monológja a Vörös Vadász fennköltségéhez, de ő mindent megtett, amit tudott.* ~Amikor a szilvát és a sajtot ette! Sosem láttam még olyan gyönyörűen enni senkit azelőtt!~ *Amikor pedig a lány magához veszi a vezetést, a pásztormágus nem ellenkezik, de ő nem siet annyira. Ennyi évvel maga mögött, tudja, hogyha túl szaporán szedi a lábait, hamar el fog fáradni és most nincs itt senki, akit megkérhetne, hogy masszírozza ki elgémberedett térgyeit.*