Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 393 (7841. - 7860. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
7860. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-20 09:50:19
Üzenet elküldve: 2020-06-20 09:50:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Házhozszállítás kipipálva//
*Graril tényleg kicsit mogorva mostanában, pedig Arja tudja, hogy igazán nem mindig ilyen, sőt, kimondottan kedves is tud lenni. De azért általában elég tartózkodó, és kevés szavú, az biztos.*
- Ó! *mondja Arja, ahogy elképzeli a népes tündércsaládot, ahogy lassan befordulnak a Főtérre vezető útra. Egy kicsit irigyli ezért Thuldront. Neki ez nem adatott meg egyáltalán valamiért! Mostanában kevesebbet gondolkozik ezen, pedig régen, például az árvaházban, ez egyáltalán nem így volt! Mennyit ábrándozott... de most valahogy, mióta a Kereskedőház szolgálatába szegődött, leginkább azt kezdi a csalájának tekinteni. ~persze ez nem igaz... a Kereskedőház meg a Kalmár személyzete ~Mik sem~ (ez már a szomorúsággödör mélye) nem a családom. Talán ilyen a felnőtté válás... már nem ábrándozol ilyesmiről.~ gondolja kicsit szomorúan, és a szomorú hangulat jól láthatóan kiül az arcára is. Mondjuk Wegtorenben a kilencgyerekes pereputtynál töltött hat nem hozott elő benne semmiféle vágyat a nagycsaládra. De ahogy Rony beszél róla, az egészen másként hangzik.*
- Én szívesen elmegyek! *mondja, egy picit magát is meglepve ezzel.*
- Ezt nem tudhatod biztosan! És ha született valaki, még mielőtt meghaltak a szüleid, akiről sohasem tudtál? *ellenkezik Grarillal oldalt fordulva vehemensen, nem is tudva, hogy ezt vigasztalásnak, vagy cserfes természetéhez híven feleselésnek szánja.*
- Nekem? *lepődik meg a kérdésen, ahogy belovagolnak a térre. Hát igen, a kérdezgetésnek ez a rákfenéje, hogy a beszélgető partner általában visszakérdez, így vagy úgy. De ez most kicsit váratlanul éri Arját, pedig Rony már a MilOchassba vezető úton is kérdezgetni kezdte, csak akkor valahogy elmaradt a válaszadás (talán épp akkor bukkant fel a száguldozó óriáslány, aki minden előzmény nélkül beléjük rohant az országúton).*
- Hát, én inkébb Grarilra hasonlítok ebben a tekintetben. *mondja szomorkásan, pedig amúgy igazán jó a kedve, csak a téma hozza ki ezt belőle.*
- Én sem tudok egyetlen élő rokonomról sem. Amióta az eszemet tudom, egyedül csavargok. *pillant Thuldronra. Nagyon, nagyon régi emlékképek azok, amikor apja kezét fogva sétálnak a régi, azóta már fel is dúlt és majdhogynem a földdel egyenlővé tett Gazdagnegyedben. Nem is akarja most felhozni. Jóval a lázadás előtti idők lehettek azok a napok, ha egyáltalán léteztek, és nemcsak Arja képzelete hívta őket életre.*
*Graril tényleg kicsit mogorva mostanában, pedig Arja tudja, hogy igazán nem mindig ilyen, sőt, kimondottan kedves is tud lenni. De azért általában elég tartózkodó, és kevés szavú, az biztos.*
- Ó! *mondja Arja, ahogy elképzeli a népes tündércsaládot, ahogy lassan befordulnak a Főtérre vezető útra. Egy kicsit irigyli ezért Thuldront. Neki ez nem adatott meg egyáltalán valamiért! Mostanában kevesebbet gondolkozik ezen, pedig régen, például az árvaházban, ez egyáltalán nem így volt! Mennyit ábrándozott... de most valahogy, mióta a Kereskedőház szolgálatába szegődött, leginkább azt kezdi a csalájának tekinteni. ~persze ez nem igaz... a Kereskedőház meg a Kalmár személyzete ~Mik sem~ (ez már a szomorúsággödör mélye) nem a családom. Talán ilyen a felnőtté válás... már nem ábrándozol ilyesmiről.~ gondolja kicsit szomorúan, és a szomorú hangulat jól láthatóan kiül az arcára is. Mondjuk Wegtorenben a kilencgyerekes pereputtynál töltött hat nem hozott elő benne semmiféle vágyat a nagycsaládra. De ahogy Rony beszél róla, az egészen másként hangzik.*
- Én szívesen elmegyek! *mondja, egy picit magát is meglepve ezzel.*
- Ezt nem tudhatod biztosan! És ha született valaki, még mielőtt meghaltak a szüleid, akiről sohasem tudtál? *ellenkezik Grarillal oldalt fordulva vehemensen, nem is tudva, hogy ezt vigasztalásnak, vagy cserfes természetéhez híven feleselésnek szánja.*
- Nekem? *lepődik meg a kérdésen, ahogy belovagolnak a térre. Hát igen, a kérdezgetésnek ez a rákfenéje, hogy a beszélgető partner általában visszakérdez, így vagy úgy. De ez most kicsit váratlanul éri Arját, pedig Rony már a MilOchassba vezető úton is kérdezgetni kezdte, csak akkor valahogy elmaradt a válaszadás (talán épp akkor bukkant fel a száguldozó óriáslány, aki minden előzmény nélkül beléjük rohant az országúton).*
- Hát, én inkébb Grarilra hasonlítok ebben a tekintetben. *mondja szomorkásan, pedig amúgy igazán jó a kedve, csak a téma hozza ki ezt belőle.*
- Én sem tudok egyetlen élő rokonomról sem. Amióta az eszemet tudom, egyedül csavargok. *pillant Thuldronra. Nagyon, nagyon régi emlékképek azok, amikor apja kezét fogva sétálnak a régi, azóta már fel is dúlt és majdhogynem a földdel egyenlővé tett Gazdagnegyedben. Nem is akarja most felhozni. Jóval a lázadás előtti idők lehettek azok a napok, ha egyáltalán léteztek, és nemcsak Arja képzelete hívta őket életre.*
7859. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-19 21:41:37
Üzenet elküldve: 2020-06-19 21:41:37
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
*Az idő pontosítására először csak pislog párat, majd halvány mosolyra húzza az ajkait. Ezek szerint még egy közös vonást fedezhetett fel magában és a férfiban. Bár tudja, hogy ez nem nagy dolog, de valahogy mégis egy kicsit most nem érzi magát olyan magányosnak. Az élet igen humoros, hogy épp a szív tragédiáit megélve talált magának egy hasonszőrűt. Viszont, ha tudná, hogy az élet még furmányosabb, mint most amilyennek tűnik. Ha tudná, hogy jelenébe igen erőteljesen beköszönt a múltja, akkor biztosan nem mosolyogna ilyen vidáman.*
- Érdekes, az én nyűgöm is két éves.
*jegyzi meg kissé kuncogva, majd sóhajtva pillant vissza maga elé. A megjegyzésre ismét csak egy halovány mosolyt ereszt meg, miközben vállait is megvonja.*
- A badarságnak tűnő szónoklatokban olykor nagy igazság rejlik.
*A férfi hosszabb lélegzetvételű témaboncolgatására elismerő pillantásokkal sandít ismét ki rá a csuklya alól. Úgy néz ki, hogy egy igen érdekes beszélgetőpartnerre tehetett most szert. Aminek fenemód örül is. A társaságban ücsörgés akkor a legkellemesebb, ha azt egy ilyen igen érdekes partnerrel teheti meg. Egyelőre pedig szerencséjére pont jókor volt jó helyen.*
- Azt hiszem nyertél. Talán hozzád kéne járnom a napi bölcselet adagomért.
*Vigyorodik el kissé, ami hamar nevetésbe csap is át, mikor a tanácsát megfogadja a férfi, s valóban elkezdi az elmesélt tananyag gyakorlását. Még kissé büszke is magára, hogy egy ilyen butaságnak tűnő dologra rá tudott venni egy vadidegent. De szerencsére úgy néz ki, hogy a férfinál bevált. De ha hazudott sem igazán izgatja magát miatta, mert jól esnek neki azok az elismerő szavak, amiket most hallhat.
A felé nyúló kezet kicsit tétován figyeli egy darabig, majd végül sóhajtva húzza ki magát, hogy először egy könnyed mozdulattal lökje le magáról a csuklyáját. A kócos, szőke tincsek bátortalanul libbennek meg, miközben a tengerkék szemek a férfi világos íriszeibe fúródnak. Arcára egy szégyenlős mosoly ül ki, majd végül a férfiéba csúsztatja apró, puha kezét.*
- Az én nevem Norimlina Larnomenth, de hívj csak Linának.
*Igyekszik minden porcikájára ráerőltetni a bizalmat, de valahogy a férfi nevét hallva olyan furcsa érzés keríti a hatalmába. S ez nem azok közül a jóféle érzések közül való. Ízlelgeti magában a nevet, a fejében cikáznak ez emlékképek, hátha valahonnan feldereng egy név, de egyelőre semmi. A gyomra összerándul mindannyiszor, ahogy magában megismétli a nevet, érzi, hogy valami ezzel kapcsolatban ott van a fejében, de olyan mélyen és gondosan elásva, hogy hirtelen lehetetlenség, hogy előkotorja. Aprót nyelve kezdi fürkészni a férfi arcát, időnként alsó ajkát rágcsálva, hátha felfedez valamit, ami emlékezteti miért is gondolja, hogy most határozottan jó ötlet lenne, ha felpattanna és felhúzná a nyúlcipőt. De végül csak egy aprócska megjegyzést tud kinyögni, amivel ismét magára erőlteti a bizalmat és a nyugodtságot.*
- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Warkdyn.
*Az idő pontosítására először csak pislog párat, majd halvány mosolyra húzza az ajkait. Ezek szerint még egy közös vonást fedezhetett fel magában és a férfiban. Bár tudja, hogy ez nem nagy dolog, de valahogy mégis egy kicsit most nem érzi magát olyan magányosnak. Az élet igen humoros, hogy épp a szív tragédiáit megélve talált magának egy hasonszőrűt. Viszont, ha tudná, hogy az élet még furmányosabb, mint most amilyennek tűnik. Ha tudná, hogy jelenébe igen erőteljesen beköszönt a múltja, akkor biztosan nem mosolyogna ilyen vidáman.*
- Érdekes, az én nyűgöm is két éves.
*jegyzi meg kissé kuncogva, majd sóhajtva pillant vissza maga elé. A megjegyzésre ismét csak egy halovány mosolyt ereszt meg, miközben vállait is megvonja.*
- A badarságnak tűnő szónoklatokban olykor nagy igazság rejlik.
*A férfi hosszabb lélegzetvételű témaboncolgatására elismerő pillantásokkal sandít ismét ki rá a csuklya alól. Úgy néz ki, hogy egy igen érdekes beszélgetőpartnerre tehetett most szert. Aminek fenemód örül is. A társaságban ücsörgés akkor a legkellemesebb, ha azt egy ilyen igen érdekes partnerrel teheti meg. Egyelőre pedig szerencséjére pont jókor volt jó helyen.*
- Azt hiszem nyertél. Talán hozzád kéne járnom a napi bölcselet adagomért.
*Vigyorodik el kissé, ami hamar nevetésbe csap is át, mikor a tanácsát megfogadja a férfi, s valóban elkezdi az elmesélt tananyag gyakorlását. Még kissé büszke is magára, hogy egy ilyen butaságnak tűnő dologra rá tudott venni egy vadidegent. De szerencsére úgy néz ki, hogy a férfinál bevált. De ha hazudott sem igazán izgatja magát miatta, mert jól esnek neki azok az elismerő szavak, amiket most hallhat.
A felé nyúló kezet kicsit tétován figyeli egy darabig, majd végül sóhajtva húzza ki magát, hogy először egy könnyed mozdulattal lökje le magáról a csuklyáját. A kócos, szőke tincsek bátortalanul libbennek meg, miközben a tengerkék szemek a férfi világos íriszeibe fúródnak. Arcára egy szégyenlős mosoly ül ki, majd végül a férfiéba csúsztatja apró, puha kezét.*
- Az én nevem Norimlina Larnomenth, de hívj csak Linának.
*Igyekszik minden porcikájára ráerőltetni a bizalmat, de valahogy a férfi nevét hallva olyan furcsa érzés keríti a hatalmába. S ez nem azok közül a jóféle érzések közül való. Ízlelgeti magában a nevet, a fejében cikáznak ez emlékképek, hátha valahonnan feldereng egy név, de egyelőre semmi. A gyomra összerándul mindannyiszor, ahogy magában megismétli a nevet, érzi, hogy valami ezzel kapcsolatban ott van a fejében, de olyan mélyen és gondosan elásva, hogy hirtelen lehetetlenség, hogy előkotorja. Aprót nyelve kezdi fürkészni a férfi arcát, időnként alsó ajkát rágcsálva, hátha felfedez valamit, ami emlékezteti miért is gondolja, hogy most határozottan jó ötlet lenne, ha felpattanna és felhúzná a nyúlcipőt. De végül csak egy aprócska megjegyzést tud kinyögni, amivel ismét magára erőlteti a bizalmat és a nyugodtságot.*
- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Warkdyn.
7858. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-19 08:04:49
Üzenet elküldve: 2020-06-19 08:04:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az engedetlen gyűrűje//
//Zárás//
*Miközben terveit ecseteli, nem kerüli el figyelmét Else kétségbeesett tekintete, melyet egyre inkább düh jelei váltanak fel. Némán és rezzenéstelen arccal hallgatja végig a szitkokat, amiket a lány a fejéhez vág. ~Az emberek és a nők furcsa egy fajta.~ Valószínűleg ez volt az első és utolsó húzása, hogy ilyesmibe keveredjen. Esze ágában sincs egy ilyen magából kikelő házisárkánnyal összekötni az életét. A tetemes kiabálás és ócsárlás után azért van hozzáfűznivalója.*
- Viszlát, Else! *Hangtalanul pattannak le róla a szitkok és a kioktató hangnem is. A történtek egyáltalán nem zaklatják fel, csupán nem érti, hogy ha valakinek segíteni akar, mert az apja molesztálta az miért rossz. Sajnos az emberi gondolkodás továbbra is homályos ködbe burkolódzik előtte. Nincsen hangulata visszavágni, s nem is az a fajta, aki hossza magyarázkodásba kezd. A lány döntött, méghozzá helyesen. Útjaik amilyen gyorsan találkoztak, olyan gyorsan elválnak. Nem marad benne ellenérzés a másik iránt, de ezek után nem tartja teljesen normális gondolkodásúnak, persze sötételf mércével mérve.*
//Az engedetlen gyűrűje//
//Zárás//
*Miközben terveit ecseteli, nem kerüli el figyelmét Else kétségbeesett tekintete, melyet egyre inkább düh jelei váltanak fel. Némán és rezzenéstelen arccal hallgatja végig a szitkokat, amiket a lány a fejéhez vág. ~Az emberek és a nők furcsa egy fajta.~ Valószínűleg ez volt az első és utolsó húzása, hogy ilyesmibe keveredjen. Esze ágában sincs egy ilyen magából kikelő házisárkánnyal összekötni az életét. A tetemes kiabálás és ócsárlás után azért van hozzáfűznivalója.*
- Viszlát, Else! *Hangtalanul pattannak le róla a szitkok és a kioktató hangnem is. A történtek egyáltalán nem zaklatják fel, csupán nem érti, hogy ha valakinek segíteni akar, mert az apja molesztálta az miért rossz. Sajnos az emberi gondolkodás továbbra is homályos ködbe burkolódzik előtte. Nincsen hangulata visszavágni, s nem is az a fajta, aki hossza magyarázkodásba kezd. A lány döntött, méghozzá helyesen. Útjaik amilyen gyorsan találkoztak, olyan gyorsan elválnak. Nem marad benne ellenérzés a másik iránt, de ezek után nem tartja teljesen normális gondolkodásúnak, persze sötételf mércével mérve.*
7857. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-18 22:29:11
Üzenet elküldve: 2020-06-18 22:29:11
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy koranyári késődélután//
*Felhő vonítására számít, hogy lassacskán közeledik Ruuno rejtekéhez. De semmilyen hang nem szűrődik ki a bokor mögül. ~Biztosan nem akarja lebuktatni magát.~ Ez akár még logikus gondolatnak is tűnhet, ámde ekkor olyan látvány tárul a szeme elé, amire bizony nem számított. Ruuno békésen alszik. Talán nem is véletlenül ásított. Kezdi érteni, hogy miért is van olyan kellemetlen szaga szegény kis törpének azon kívül, hogy az utcán él. A hűséges állat közelsége mindent megmagyaráz.
Titthy elbizonytalanodik kissé. Nem tudja, most mit csináljon. Felébreszteni az alvó gyereket nincs szíve. Végül letérdel mellé, fölé hajol, s csak annyit suttog:*
- Megvagy.
*Majd előveszi jegyzetfüzetét és tollát. A füzetből kitép egy lapot, hogy üzenetet írjon Ruunonak, de eszébe jut, hogy talán nem is ismeri a betűket hozzá hasonlóan. Ez a második ok, amiért nem írhat semmit. Leül a földre, s a térdére fekteti a szűz papírt. Kis töprengés után lerajzolja rá Ruunot és Felhőt, amint a bokor mögött fekszenek. S aztán saját alakját is a papírra festi, ahogy hozzáér a törpéhez, jelezve, hogy elkapta. Aztán megfordítja a lapot, oda a tisztást rajzolja. A mű három szereplője ugyanaz, mint az előző oldalon. Csak itt Titthy magát egy fa alatt ülve ábrázolja, Ruunot és Felhőt pedig maga mellett állva. Ez a rajz fejezi ki, hogy a tisztáson megtalálhatja a törpe, hisz oda sokat jár ki pihenni. Aztán kis négyzetet hajtogat a papírból, amit aztán Ruuno feje alá csúsztat, de csak félig. És persze vigyázva, hogy fel ne ébressze az alvó apróságot. Kicsit ott marad még mellettük, de aztán némán feláll, s búcsút int Felhőnek.*
//Egy koranyári késődélután//
*Felhő vonítására számít, hogy lassacskán közeledik Ruuno rejtekéhez. De semmilyen hang nem szűrődik ki a bokor mögül. ~Biztosan nem akarja lebuktatni magát.~ Ez akár még logikus gondolatnak is tűnhet, ámde ekkor olyan látvány tárul a szeme elé, amire bizony nem számított. Ruuno békésen alszik. Talán nem is véletlenül ásított. Kezdi érteni, hogy miért is van olyan kellemetlen szaga szegény kis törpének azon kívül, hogy az utcán él. A hűséges állat közelsége mindent megmagyaráz.
Titthy elbizonytalanodik kissé. Nem tudja, most mit csináljon. Felébreszteni az alvó gyereket nincs szíve. Végül letérdel mellé, fölé hajol, s csak annyit suttog:*
- Megvagy.
*Majd előveszi jegyzetfüzetét és tollát. A füzetből kitép egy lapot, hogy üzenetet írjon Ruunonak, de eszébe jut, hogy talán nem is ismeri a betűket hozzá hasonlóan. Ez a második ok, amiért nem írhat semmit. Leül a földre, s a térdére fekteti a szűz papírt. Kis töprengés után lerajzolja rá Ruunot és Felhőt, amint a bokor mögött fekszenek. S aztán saját alakját is a papírra festi, ahogy hozzáér a törpéhez, jelezve, hogy elkapta. Aztán megfordítja a lapot, oda a tisztást rajzolja. A mű három szereplője ugyanaz, mint az előző oldalon. Csak itt Titthy magát egy fa alatt ülve ábrázolja, Ruunot és Felhőt pedig maga mellett állva. Ez a rajz fejezi ki, hogy a tisztáson megtalálhatja a törpe, hisz oda sokat jár ki pihenni. Aztán kis négyzetet hajtogat a papírból, amit aztán Ruuno feje alá csúsztat, de csak félig. És persze vigyázva, hogy fel ne ébressze az alvó apróságot. Kicsit ott marad még mellettük, de aztán némán feláll, s búcsút int Felhőnek.*
7856. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-18 16:16:32
Üzenet elküldve: 2020-06-18 16:16:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az engedetlen gyűrűje//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
//Zárás//
*A hűen keresett íriszek tűzben fortyognak a makacs férfi pedig megtagadja kérését, mely talán nyugtatást hozhatna neki. A szavaira érkező fejcsóválást képtelen hová tenni, és csak zavartan összevonja két íves szemöldökét önmagában pedig emészti a látottak esetleges értelmét. ~Talán nem hisz nekem? Hazugnak gondol?~ következtet magában ettől pedig az ő idegei is próbála kerülnek, hiszen gyakran szidták már, de hazugnak senki sem nevezheti, nála is van egy határ. A száját, már szólásra nyitná amikor a sötételf a terveiről kezd mesélni a türkiz szemű teremtésnek, melyek egy részét megnyugtatják, de aztán újabb problémákba ütközik a jövője képe. ~Mi lesz a húgommal? Még, csak 17 éves... A házassága... Lehetek a gyáma?~ a másik kérdését meg sem hallja annyira belemerül a törődésének köszönhető tervekbe és mély elkötelezettségek új igényébe. Azonban a sötét hajú nagyon vékony jégrétegre teszi a lábát a következő szavaival ami lassan alatta repedezni kezd, amíg bele nem zuhan Else szemének utálatába. *
- Egy felszínes dög vagy! Te is, csak annyit látsz mennyire szörnyű vagyok, mocskos netalán undorító! Rohadtul nem ismersz! Lehet, hogy nem hordok gyönyörű ruhákat és a hajam nem súrolja a derekam, de értékesebb vagyok, mint bármelyik általad szépnek nevezett szuka! Itt állok ezen az elbaszott talajon a saját valómmal, aki küzdött, kitartott, túl élt! Mindennek ellenére ami történt velem veled ellentétben képes vagyok szeretni és érezni! Nem törtem meg! Szerepet játszok jó párszor, hogy élhessek, de élni akarok! Lehet jövőm, mert hiszek magamban! Nekem minden elbaszott perc számít, amíg rólad le rí, hogy bármelyik pillanatban könyörögnél a halálért! Magamra néztem és tudod mit láttam? Értékeket, amit te nem látsz és lehet soha senki más nem fog, de az biztos, hogy nem hagyom, hogy így beszéljen bárki is rólam! Valamint, csak hogy tudd... Senki, de senki nem tehet tönkre! Vannak még álmaim, van egy húgom akit szeretek és van önbizalmam! *Elsek' belinna, még sosem ordibált ilyen hangosan, mint ebben a pillanatban nem véletlenül. Alázták, már szavakkal, de azokat a személyeket nem tartotta semmire, most viszont ennek a személynek lehetne jövője, lenne szíve, de saját maga cseszi el. *
- Sajnállak, hogy neked tényleg tönkre ment az életed, de erről te is tehetsz. Mindenki él át az élete során fájdalmas dolgokat, de te saját magad mondtál le a reményről és az esélyről. Remélem egyszer jól pofán vágod magad és rájössz mekkora idióta vagy. *Ezúttal Else ingatja a fejét a másikra nézve, majd megfordul és az útjára ered, ha ebben senki sem állítja meg*
- Viszlát, Dvorn! *Suttogja még maga elé fájdalmas hangon, gyűlölte a beszélgetésük utolsó 10 percét*
//Az engedetlen gyűrűje//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
//Zárás//
*A hűen keresett íriszek tűzben fortyognak a makacs férfi pedig megtagadja kérését, mely talán nyugtatást hozhatna neki. A szavaira érkező fejcsóválást képtelen hová tenni, és csak zavartan összevonja két íves szemöldökét önmagában pedig emészti a látottak esetleges értelmét. ~Talán nem hisz nekem? Hazugnak gondol?~ következtet magában ettől pedig az ő idegei is próbála kerülnek, hiszen gyakran szidták már, de hazugnak senki sem nevezheti, nála is van egy határ. A száját, már szólásra nyitná amikor a sötételf a terveiről kezd mesélni a türkiz szemű teremtésnek, melyek egy részét megnyugtatják, de aztán újabb problémákba ütközik a jövője képe. ~Mi lesz a húgommal? Még, csak 17 éves... A házassága... Lehetek a gyáma?~ a másik kérdését meg sem hallja annyira belemerül a törődésének köszönhető tervekbe és mély elkötelezettségek új igényébe. Azonban a sötét hajú nagyon vékony jégrétegre teszi a lábát a következő szavaival ami lassan alatta repedezni kezd, amíg bele nem zuhan Else szemének utálatába. *
- Egy felszínes dög vagy! Te is, csak annyit látsz mennyire szörnyű vagyok, mocskos netalán undorító! Rohadtul nem ismersz! Lehet, hogy nem hordok gyönyörű ruhákat és a hajam nem súrolja a derekam, de értékesebb vagyok, mint bármelyik általad szépnek nevezett szuka! Itt állok ezen az elbaszott talajon a saját valómmal, aki küzdött, kitartott, túl élt! Mindennek ellenére ami történt velem veled ellentétben képes vagyok szeretni és érezni! Nem törtem meg! Szerepet játszok jó párszor, hogy élhessek, de élni akarok! Lehet jövőm, mert hiszek magamban! Nekem minden elbaszott perc számít, amíg rólad le rí, hogy bármelyik pillanatban könyörögnél a halálért! Magamra néztem és tudod mit láttam? Értékeket, amit te nem látsz és lehet soha senki más nem fog, de az biztos, hogy nem hagyom, hogy így beszéljen bárki is rólam! Valamint, csak hogy tudd... Senki, de senki nem tehet tönkre! Vannak még álmaim, van egy húgom akit szeretek és van önbizalmam! *Elsek' belinna, még sosem ordibált ilyen hangosan, mint ebben a pillanatban nem véletlenül. Alázták, már szavakkal, de azokat a személyeket nem tartotta semmire, most viszont ennek a személynek lehetne jövője, lenne szíve, de saját maga cseszi el. *
- Sajnállak, hogy neked tényleg tönkre ment az életed, de erről te is tehetsz. Mindenki él át az élete során fájdalmas dolgokat, de te saját magad mondtál le a reményről és az esélyről. Remélem egyszer jól pofán vágod magad és rájössz mekkora idióta vagy. *Ezúttal Else ingatja a fejét a másikra nézve, majd megfordul és az útjára ered, ha ebben senki sem állítja meg*
- Viszlát, Dvorn! *Suttogja még maga elé fájdalmas hangon, gyűlölte a beszélgetésük utolsó 10 percét*
7855. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-17 23:06:33
Üzenet elküldve: 2020-06-17 23:06:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy koranyári késődélután//
- Haha! A fogadó felé megy! Biztos azt hiszi, hogy valamelyik ház mögött leszünk! A bokor mögött nem is keresne! - *Csacsogja vidoran a kutyának és nagyon büszke magára, amiért ilyen jó rejtekhelyet talált! Mindig mikor Titthy irányt vált, fölkuncog. A legjobban a bokor alatt lát ki, mert a levelek egyébként már elég sűrűek, úgyhogy a földhöz lapulva leskelődik. Ezt legalább jól csinálja. Ha korábban nem árulja el magát a viselkedésével, tényleg nem volna egyszerű észrevenni, hogy hová bújt el, főleg hogy már szürkül lassan...
Ám mikor a tündér útja végül a bokorhoz vezet, mégsem lesz olyan nehéz dolga. A kis törpe ugyanis nem trükközik és lóg meg előle a lépteit hallva.
Nem, ő marad a földön... Merthogy elaludt...
Titthyt a bokor mögött az édesen alvó Ruuno képe fogadhatja, akit takaró helyett a hozzá bújt kutya teste melegít. Felhő fölemeli a fejét a lány közeledésére, de nem mozdul kis gazdája mellől.*
//Egy koranyári késődélután//
- Haha! A fogadó felé megy! Biztos azt hiszi, hogy valamelyik ház mögött leszünk! A bokor mögött nem is keresne! - *Csacsogja vidoran a kutyának és nagyon büszke magára, amiért ilyen jó rejtekhelyet talált! Mindig mikor Titthy irányt vált, fölkuncog. A legjobban a bokor alatt lát ki, mert a levelek egyébként már elég sűrűek, úgyhogy a földhöz lapulva leskelődik. Ezt legalább jól csinálja. Ha korábban nem árulja el magát a viselkedésével, tényleg nem volna egyszerű észrevenni, hogy hová bújt el, főleg hogy már szürkül lassan...
Ám mikor a tündér útja végül a bokorhoz vezet, mégsem lesz olyan nehéz dolga. A kis törpe ugyanis nem trükközik és lóg meg előle a lépteit hallva.
Nem, ő marad a földön... Merthogy elaludt...
Titthyt a bokor mögött az édesen alvó Ruuno képe fogadhatja, akit takaró helyett a hozzá bújt kutya teste melegít. Felhő fölemeli a fejét a lány közeledésére, de nem mozdul kis gazdája mellől.*
7854. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-17 21:17:05
Üzenet elküldve: 2020-06-17 21:17:05
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
-Hosszú időre. Már ha két év annak számít.
*Dől kissé hátra a férfi a kezeire támaszkodva, miközben olyan arcot vág, mint aki most ivott meg egy liter káposzta levet. Előtte is rohadt egy életet élt, de az addig legalább élet volt. Az amit most Wark csinál, még létezésnek is csak két pálinka után lesz nevezhető. Vagy inkább három után. Még mindig hátra görnyedve, de már egy fokkal barátságosabb ábrázattal mered a mellette ülő ruha kupacra. *
-Remélem nem fizettél egy aranyat sem ezért a jó tanácsért. MInden sarkon találni olyan bölcselőt, akik ezekkel az élethazugságokkal házalnak.
*Mosolyodik el, miközben kissé szégyenlősen megköszörüli a torkát. *
-Az élet akkor szép szerintem, ha éled. Ha a szépségét abban leled meg, hogy egész nap olvasol, vagy meditálsz, vagy alszol, akkor attól lesz szép és részemről ezeket a tevékenységeket nem lehet zajlásnak nevezni. A baj akkor van, ha nem tudod, hogy miért élj. Ha a tegnapod olyan, mint a ma és mint a holnap lesz. Ha a megtett utadat hosszabbnak látod, mint azt, ami még előtted van.
*Mondja a férfi, kissé kivörösödve. Nincs hozzászokva, hogy hegyi beszédeket tartson főleg egy olyan témában, ahol tudja, hogy rosszul cselekszik. Vagy inkább sehogy sem. A lány meditációs gyakorlatát, csak csendben figyeli. Nem szeretné megmondani neki, hogy egy olyan emberrel akarja kizáratni a külvilágot, aki már így is kizárta magát. Nem. Valami belső indíttatás véget, amit még ő sem tudna megnevezni, nem szeretné lelombozni a lányt. Szóval behunyja a szemét, vesz egy jó nagy levegőt, majd amilyen lassan csak tudja kifújja. Közben próbál nem arra gondolni, hogy mennyire hülyén is festhet most. De valahogy ez most nem izgatja. Furcsa bizsergést kezdd érezni, ami a feje búbjától a háta közepéig terjed és ami furcsa grimasz szerű mosolyra húzza a száját. Olyan régen nem érzett már ilyet, hogy hirtelen meg sem tudta nevezni. Boldogság. Kóbor kutya minden apró simogatásnak örül, valószínűleg ezért érzi ettől magát ilyen jól. *
-Ahhh. Ez tényleg működött. Szeretném megköszönni, csak nem tudom, hogy kinek. Ha lennél olyan kedves és megtisztelnél vele.
*Nyújtja a ruhakupac felé a kezét mosolyogva. *
-Az enyém Warkdyn Thrommos.
A hozzászólás írója (Warkdyn Thrommos) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.17 21:19:54
-Hosszú időre. Már ha két év annak számít.
*Dől kissé hátra a férfi a kezeire támaszkodva, miközben olyan arcot vág, mint aki most ivott meg egy liter káposzta levet. Előtte is rohadt egy életet élt, de az addig legalább élet volt. Az amit most Wark csinál, még létezésnek is csak két pálinka után lesz nevezhető. Vagy inkább három után. Még mindig hátra görnyedve, de már egy fokkal barátságosabb ábrázattal mered a mellette ülő ruha kupacra. *
-Remélem nem fizettél egy aranyat sem ezért a jó tanácsért. MInden sarkon találni olyan bölcselőt, akik ezekkel az élethazugságokkal házalnak.
*Mosolyodik el, miközben kissé szégyenlősen megköszörüli a torkát. *
-Az élet akkor szép szerintem, ha éled. Ha a szépségét abban leled meg, hogy egész nap olvasol, vagy meditálsz, vagy alszol, akkor attól lesz szép és részemről ezeket a tevékenységeket nem lehet zajlásnak nevezni. A baj akkor van, ha nem tudod, hogy miért élj. Ha a tegnapod olyan, mint a ma és mint a holnap lesz. Ha a megtett utadat hosszabbnak látod, mint azt, ami még előtted van.
*Mondja a férfi, kissé kivörösödve. Nincs hozzászokva, hogy hegyi beszédeket tartson főleg egy olyan témában, ahol tudja, hogy rosszul cselekszik. Vagy inkább sehogy sem. A lány meditációs gyakorlatát, csak csendben figyeli. Nem szeretné megmondani neki, hogy egy olyan emberrel akarja kizáratni a külvilágot, aki már így is kizárta magát. Nem. Valami belső indíttatás véget, amit még ő sem tudna megnevezni, nem szeretné lelombozni a lányt. Szóval behunyja a szemét, vesz egy jó nagy levegőt, majd amilyen lassan csak tudja kifújja. Közben próbál nem arra gondolni, hogy mennyire hülyén is festhet most. De valahogy ez most nem izgatja. Furcsa bizsergést kezdd érezni, ami a feje búbjától a háta közepéig terjed és ami furcsa grimasz szerű mosolyra húzza a száját. Olyan régen nem érzett már ilyet, hogy hirtelen meg sem tudta nevezni. Boldogság. Kóbor kutya minden apró simogatásnak örül, valószínűleg ezért érzi ettől magát ilyen jól. *
-Ahhh. Ez tényleg működött. Szeretném megköszönni, csak nem tudom, hogy kinek. Ha lennél olyan kedves és megtisztelnél vele.
*Nyújtja a ruhakupac felé a kezét mosolyogva. *
-Az enyém Warkdyn Thrommos.
A hozzászólás írója (Warkdyn Thrommos) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.17 21:19:54
7853. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-17 10:13:03
Üzenet elküldve: 2020-06-17 10:13:03
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az engedetlen gyűrűje//
*Alapból érzelemmentes tekintetéből egy igazságtalan tett hamar felmérgeli. Sosem türtőztethette magát, amikor mások elnyomásáról, bántalmazásáról van szó. Talán felesége és gyermekei tragikus halála is közrejátszik benne, hogy ilyen érzékenyen és hevesen reagál a hallott információkra. De annál, amit Else gondol, jóval megfontoltabb, pusztán a dühét tudja nehezebben leplezni.A nő a tekintetét kéri, amit izzó szemek formájában meg is kap. Nem érzi szükségét mély levegővételnek, mert amennyire látható rajta a feszültség, pont annyira uralja is a cselekedeteit. Fejét csóválja amikor Else kiejti a szavakat, hogy még szűz, csak éppen minden más lehetett azon kívül. A könyörgő szempár nem hatja meg, legalább is kevés lenne, ahhoz, hogy a mélységit megállítsa szándékában. A kiskori mesét meg sem hallja, persze hallja, de azt most elengedi a füle mellett. Végül a számszeríjat a vállán pihenteti meg úgy, hogy csak egyik kezével tart rá és a cél az ég felé néz. Tekintete számítóvá válik, pontosan tudja mit akar, és hogyan. Szemeit a másikéba fúrja és közli vele a döntését.*
- Megölni? Ugyan már. Az nem büntetés. *Bár azt érdemelné, de a törvény oldalán nincs ilyesfajta önkényes igazságosztás. A szavaiban van némi káröröm, mert az apa ezt nem fogja megúszni.*
- Tehát nem gyalázott meg, de azon kívül minden más módon molesztált. Igaz? *Kérdőn néz a lányra, majd dühösen elfordítja a tekintetét.*
- Akkor is megrontott. Nézz magadra. Férfinak öltözöl, levágtad a hajad és direkt elcsúfítottad a szépséged. Szerinted ez normális? Ez semmi? Tönkretette az életedet, ráadásul, amit tett az súlyos bűncselekmény. *Azt, hogy mit fog tenni szintén elárulja, csak hogy megnyugtassa a másikat.*
- Ha valóban ennyi testőre van, akkor nem most megyek érte. A Kaszárnyából veszek magam mellé még pár városőrt és le fogom tartóztatni. Meg fog szégyenülni és a büntetése sem lesz enyhe. *A tekintete és hangja továbbra is szigorú, de szemeinek izzása egy kissé csitul. A hevesség egy dolog, az, hogy uralja-e az érzelmeit az pedig másik dolog. Neveltetése és fajtája miatt erős akarattal rendelkezik érzései felett.*
//Az engedetlen gyűrűje//
*Alapból érzelemmentes tekintetéből egy igazságtalan tett hamar felmérgeli. Sosem türtőztethette magát, amikor mások elnyomásáról, bántalmazásáról van szó. Talán felesége és gyermekei tragikus halála is közrejátszik benne, hogy ilyen érzékenyen és hevesen reagál a hallott információkra. De annál, amit Else gondol, jóval megfontoltabb, pusztán a dühét tudja nehezebben leplezni.A nő a tekintetét kéri, amit izzó szemek formájában meg is kap. Nem érzi szükségét mély levegővételnek, mert amennyire látható rajta a feszültség, pont annyira uralja is a cselekedeteit. Fejét csóválja amikor Else kiejti a szavakat, hogy még szűz, csak éppen minden más lehetett azon kívül. A könyörgő szempár nem hatja meg, legalább is kevés lenne, ahhoz, hogy a mélységit megállítsa szándékában. A kiskori mesét meg sem hallja, persze hallja, de azt most elengedi a füle mellett. Végül a számszeríjat a vállán pihenteti meg úgy, hogy csak egyik kezével tart rá és a cél az ég felé néz. Tekintete számítóvá válik, pontosan tudja mit akar, és hogyan. Szemeit a másikéba fúrja és közli vele a döntését.*
- Megölni? Ugyan már. Az nem büntetés. *Bár azt érdemelné, de a törvény oldalán nincs ilyesfajta önkényes igazságosztás. A szavaiban van némi káröröm, mert az apa ezt nem fogja megúszni.*
- Tehát nem gyalázott meg, de azon kívül minden más módon molesztált. Igaz? *Kérdőn néz a lányra, majd dühösen elfordítja a tekintetét.*
- Akkor is megrontott. Nézz magadra. Férfinak öltözöl, levágtad a hajad és direkt elcsúfítottad a szépséged. Szerinted ez normális? Ez semmi? Tönkretette az életedet, ráadásul, amit tett az súlyos bűncselekmény. *Azt, hogy mit fog tenni szintén elárulja, csak hogy megnyugtassa a másikat.*
- Ha valóban ennyi testőre van, akkor nem most megyek érte. A Kaszárnyából veszek magam mellé még pár városőrt és le fogom tartóztatni. Meg fog szégyenülni és a büntetése sem lesz enyhe. *A tekintete és hangja továbbra is szigorú, de szemeinek izzása egy kissé csitul. A hevesség egy dolog, az, hogy uralja-e az érzelmeit az pedig másik dolog. Neveltetése és fajtája miatt erős akarattal rendelkezik érzései felett.*
7852. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-16 21:26:43
Üzenet elküldve: 2020-06-16 21:26:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Katica vadászat //
* Nemcsoda, ha nem mond neki semmit a név. A Luniénál jóval nagyobb nemesi házak neve is megfakult a lázadással. A nemesek ráadásul magukkal rántották a lovagság jelentős részét is. Azok akik eddig a pénzes házakat szolgálták, most majd kénytelenek lesznek zsoldosnak vagy kalandornak állni, ha a városban akarnak maradni. Az aljasabbja meg majd meg fosztogatni az utak mentén. Ilyen világot élünk most. Arelow is nehéz helyzetbe került, de nem látja azért olyan borúsan ezt a helyzetet. Előbb vagy utóbb, majd rendeződik az egész magától. Ha meg esetleg meghalna valahol, hát akkor egy lovaggal kevesebb. Családja nem hall ki, mivel a két fiú tovább viszi a nevét, még ha nem is olyan módon, ahogyan azt a páncélos szerette volna. A kölcsönös bemutatkozást letudták. A lány szintén megdicséri a férfi nevét.*
- Örülök neki!* Válaszolja, de sejti, hogy a kis hölgy máris a becézésén gondolkodik. Nem is kell sokat várnia, hogy megtudja mit talált ki a szőke lány.*
- Nekem mindegy.* Rántja meg a vállait. Ha csak le akarná beszélni róla, még inkább ragaszkodna ehhez a névhez. A lánynak elnézi, ha így hívja, de ha bármelyik csavargó így nevezné, lehet betörné az arcát. Úgy tűnik, hogy a lebegő torony nem csak őt csigázta fel, hanem a Lunit is.*
- Láttam bizony. Fel is mentem az ajtóig egy felhőkből álló lépcsőn. Nagyon ijesztő, felmenni rajta. Attól féltem, hogy a lépcső bármelyik pillanatban szétfoszlik alattam.* Ebben a korban a fiatalok szomjazzák az ilyen fajta kalandokat, szóval eltudja képzelni, hogy mi játszódhat le most a bakfis zavaros fejében. Az apai szigorra már meg sem lepődik, mert valahol érthető az ilyesmi.*
- Csak próbál vigyázni rád szegény, bár lehet, hogy lassan el kéne, hogy engedjen.* Tapasztalatai szerint, minél jobban tiltanak valakit valami elől, annál jobban szomjazza azt. A nemes kisasszonyokat meg nagyon sok mindentől óvják. Kiváltságos születésük egyfajta börtön is egyben.*
- Köszönöm, mondjuk remélem inkább tartós lesz, mert a szépség nem fogja fel a szúrásokat.* A lovagnál fő a szépség csak másodlagos a felszerelések választásakor, mondjuk aki harcolt már éles helyzetben az megtanulja értékelni a jó páncélokat, még ha csúnyák is. A kis beszélgetésüket végül addig tekeri, amíg rá nem kérdez a származására. Kiderül, hogy kék vér csörgedezik a kis fruska ereiben. Ez sok mindent megmagyaráz, bár igazából már nem lényeges. Luni hangszíne is arról árulkodik, hogy annyira nem igazán izgatja a dolog.*
- Mondanám, hogy sajnálom, de ahogy a beszédedből hallom téged ez nem túlzottan hatott meg. Gondolom, hogy most jóval szabadabb vagy, mint régebben.* Úgy dönt, hogy szerez a lánynak egy jó emléket, ezért hát ajánlatot tesz neki.*
- Mit szólnál hozzá, ha elkísérnélek valahova? Ha kiszeretnél szökni a városból, akkor én szívesen elkísérlek, ahova csak szeretnéd. Akár még ahhoz a lebegő toronyhoz is.* Lehet, hogy megbánja még ezeket a szavakat, de látta milyen lelkesen beszélt a másik a szabad kószálásról. Egy páncélos lovag mellett teljes biztonságban lehet, bár Sárvárosba nem fogja bevinni. Bár az is meglehet, hogy egyszerűen elutasítja a felajánlását. A nőket még ennyi év után sem tudta teljesen kiismerni.*
* Nemcsoda, ha nem mond neki semmit a név. A Luniénál jóval nagyobb nemesi házak neve is megfakult a lázadással. A nemesek ráadásul magukkal rántották a lovagság jelentős részét is. Azok akik eddig a pénzes házakat szolgálták, most majd kénytelenek lesznek zsoldosnak vagy kalandornak állni, ha a városban akarnak maradni. Az aljasabbja meg majd meg fosztogatni az utak mentén. Ilyen világot élünk most. Arelow is nehéz helyzetbe került, de nem látja azért olyan borúsan ezt a helyzetet. Előbb vagy utóbb, majd rendeződik az egész magától. Ha meg esetleg meghalna valahol, hát akkor egy lovaggal kevesebb. Családja nem hall ki, mivel a két fiú tovább viszi a nevét, még ha nem is olyan módon, ahogyan azt a páncélos szerette volna. A kölcsönös bemutatkozást letudták. A lány szintén megdicséri a férfi nevét.*
- Örülök neki!* Válaszolja, de sejti, hogy a kis hölgy máris a becézésén gondolkodik. Nem is kell sokat várnia, hogy megtudja mit talált ki a szőke lány.*
- Nekem mindegy.* Rántja meg a vállait. Ha csak le akarná beszélni róla, még inkább ragaszkodna ehhez a névhez. A lánynak elnézi, ha így hívja, de ha bármelyik csavargó így nevezné, lehet betörné az arcát. Úgy tűnik, hogy a lebegő torony nem csak őt csigázta fel, hanem a Lunit is.*
- Láttam bizony. Fel is mentem az ajtóig egy felhőkből álló lépcsőn. Nagyon ijesztő, felmenni rajta. Attól féltem, hogy a lépcső bármelyik pillanatban szétfoszlik alattam.* Ebben a korban a fiatalok szomjazzák az ilyen fajta kalandokat, szóval eltudja képzelni, hogy mi játszódhat le most a bakfis zavaros fejében. Az apai szigorra már meg sem lepődik, mert valahol érthető az ilyesmi.*
- Csak próbál vigyázni rád szegény, bár lehet, hogy lassan el kéne, hogy engedjen.* Tapasztalatai szerint, minél jobban tiltanak valakit valami elől, annál jobban szomjazza azt. A nemes kisasszonyokat meg nagyon sok mindentől óvják. Kiváltságos születésük egyfajta börtön is egyben.*
- Köszönöm, mondjuk remélem inkább tartós lesz, mert a szépség nem fogja fel a szúrásokat.* A lovagnál fő a szépség csak másodlagos a felszerelések választásakor, mondjuk aki harcolt már éles helyzetben az megtanulja értékelni a jó páncélokat, még ha csúnyák is. A kis beszélgetésüket végül addig tekeri, amíg rá nem kérdez a származására. Kiderül, hogy kék vér csörgedezik a kis fruska ereiben. Ez sok mindent megmagyaráz, bár igazából már nem lényeges. Luni hangszíne is arról árulkodik, hogy annyira nem igazán izgatja a dolog.*
- Mondanám, hogy sajnálom, de ahogy a beszédedből hallom téged ez nem túlzottan hatott meg. Gondolom, hogy most jóval szabadabb vagy, mint régebben.* Úgy dönt, hogy szerez a lánynak egy jó emléket, ezért hát ajánlatot tesz neki.*
- Mit szólnál hozzá, ha elkísérnélek valahova? Ha kiszeretnél szökni a városból, akkor én szívesen elkísérlek, ahova csak szeretnéd. Akár még ahhoz a lebegő toronyhoz is.* Lehet, hogy megbánja még ezeket a szavakat, de látta milyen lelkesen beszélt a másik a szabad kószálásról. Egy páncélos lovag mellett teljes biztonságban lehet, bár Sárvárosba nem fogja bevinni. Bár az is meglehet, hogy egyszerűen elutasítja a felajánlását. A nőket még ennyi év után sem tudta teljesen kiismerni.*
7851. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-16 18:53:33
Üzenet elküldve: 2020-06-16 18:53:33
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
*Az élet sosem egyszerű, tartja egy mondás vagy szóbeszéd. De nem is ez a fontos, a lényeg, hogy hallotta már valahol, s egyszerűsége mellett eltekintve igen mély a tartalma. Hisz a folytatása úgy hangzik, hogy ha könnyű lenne, akkor unalmas is. Az unalmas élettől pedig csak megcsömörlik az ember, elveszíti minden kitartását és céltudatát, belehanyatlik a szürkeségbe, s végül úgy hal meg, hogy igazából nem is élt. Nos ez az, amit Lina minden áron el akar kerülni, ezért van most egy újabb idegen városban, s ezért áll le semmitmondó cseverészésre egy vadidegennel. Pár egyszerű szó is képes energiával feltölteni, hisz ezzel is csak jobban megismeri az újat. A férfi készségesen válaszol is, amire elégedett mosolyba húzza az ajkait, végül kis tétovázással, de csak rászánja magát arra, hogy a kutat megkerülve foglaljon helyet a férfi jobbján. Persze az óvatos távolságot tartja, így még ketten biztosan le tudnának ülni közéjük.*
- Szóval hosszú időre nyúlik vissza.
*Szögezi is le megállapítását, mert bizony eljutott a füléig amit a férfi mondott. Azt pedig már jó előjelnek vette, hogy amaz hajlandó is vele szóba állni.
Kicsit előre görnyedve könyököl a térdeire, majd állát tenyereiben megtámasztva pislog előre. Ő magát lenyűgözi a főtér. Nem tudja, hogy máskor mennyire zsúfolt, de most jól esik neki, hogy csend van és béke. Kényelmesen meg tudja vizsgálni azt, ami körülveszi. Elhunyorog a szépen megmunkált kőpadok felé, gyönyörködik egy ideig a fák lombjában, még futólag a hatalmas márványoszlopot is megcsodálja. Kiélvezi, hogy egy szusszanásnyi ideig nem gondolkodik, elméje teljesen szabad, s hosszú ideje először érzi magát békésnek. Ha a csuklya nem lenne a fején a férfi bizony rácsodálkozhatna arra az átszellemült arcra, amit magán visel, de ebben sz esetben az most még nagy titokként van elrejtve. Csupán csak pár kósza szőke tincs kandikál ki a megviselt anyag alól.*
- Hát nem. Tudhatok magam mögött kellemesebb és könnyebb napokat is, de egy ideje az már tényleg csak múlt. De valaki egyszer azt mondta, úgy szép az élet, ha zajlik.
*Zökken is vissza hamar a kiábrándító valóságba, de ajkai továbbra is mosolyba húzódnak.
Lopva igyekszik az ismeretlenre pillantgatni, de ahogy magát homályba rejti, úgy a férfi arca sem tárul fel előtte. De a bizalom számára manapság nehéz dolog, nem árt az óvatosság, még akkor sem, ha időnként túlzásba viszi.*
- De nem kezdek faggatózni mi a baj a túloldalról. *Kuncog fel halkan, majd sóhajtva húzza ki kissé magát, hogy megfáradt hátát kicsit kinyújtóztassa.* Csináld azt amit én. *Hunyja is le a szemeit, majd vesz egy mély levegőt, de észbe kapva, hogy továbbra sem láthatja arcát a férfi az instrukciót nem csak vizuális formában hozza nyilvánosságra, hanem szavakban is.* Hunyd le a szemed, vegyél egy jóóó nagy levegőt, fújd ki lassan azután csak hallgass. A víz csobogását, a gyenge fuvallat hangját, ahogy belekap a lombokba, a nyugodt emberek hangját, a madarakat. Zárd ki a gondolatokat, s a külvilágból csak a nyugalmat engedd magadhoz.
*Bölcselkedik is, s maga igyekszik is így cselekedni, de az őszintét megvallva eddig még egyszer sem működött a dolog. De, mint egy jó tanító a tanítványnak átadja a tudását, hisz nem kizárt, hogy a férfinál majd be fog válni. Bár, ha az ő fejében is úgy dübörögnek a gondolatok, mint háború idején a csatalovak patái a vérrel borított földön, akkor csak felesleges szófecsérlés volt az egész. De legalább beszélgethet egy kicsit és ennyit már meg is ért a dolog.*
*Az élet sosem egyszerű, tartja egy mondás vagy szóbeszéd. De nem is ez a fontos, a lényeg, hogy hallotta már valahol, s egyszerűsége mellett eltekintve igen mély a tartalma. Hisz a folytatása úgy hangzik, hogy ha könnyű lenne, akkor unalmas is. Az unalmas élettől pedig csak megcsömörlik az ember, elveszíti minden kitartását és céltudatát, belehanyatlik a szürkeségbe, s végül úgy hal meg, hogy igazából nem is élt. Nos ez az, amit Lina minden áron el akar kerülni, ezért van most egy újabb idegen városban, s ezért áll le semmitmondó cseverészésre egy vadidegennel. Pár egyszerű szó is képes energiával feltölteni, hisz ezzel is csak jobban megismeri az újat. A férfi készségesen válaszol is, amire elégedett mosolyba húzza az ajkait, végül kis tétovázással, de csak rászánja magát arra, hogy a kutat megkerülve foglaljon helyet a férfi jobbján. Persze az óvatos távolságot tartja, így még ketten biztosan le tudnának ülni közéjük.*
- Szóval hosszú időre nyúlik vissza.
*Szögezi is le megállapítását, mert bizony eljutott a füléig amit a férfi mondott. Azt pedig már jó előjelnek vette, hogy amaz hajlandó is vele szóba állni.
Kicsit előre görnyedve könyököl a térdeire, majd állát tenyereiben megtámasztva pislog előre. Ő magát lenyűgözi a főtér. Nem tudja, hogy máskor mennyire zsúfolt, de most jól esik neki, hogy csend van és béke. Kényelmesen meg tudja vizsgálni azt, ami körülveszi. Elhunyorog a szépen megmunkált kőpadok felé, gyönyörködik egy ideig a fák lombjában, még futólag a hatalmas márványoszlopot is megcsodálja. Kiélvezi, hogy egy szusszanásnyi ideig nem gondolkodik, elméje teljesen szabad, s hosszú ideje először érzi magát békésnek. Ha a csuklya nem lenne a fején a férfi bizony rácsodálkozhatna arra az átszellemült arcra, amit magán visel, de ebben sz esetben az most még nagy titokként van elrejtve. Csupán csak pár kósza szőke tincs kandikál ki a megviselt anyag alól.*
- Hát nem. Tudhatok magam mögött kellemesebb és könnyebb napokat is, de egy ideje az már tényleg csak múlt. De valaki egyszer azt mondta, úgy szép az élet, ha zajlik.
*Zökken is vissza hamar a kiábrándító valóságba, de ajkai továbbra is mosolyba húzódnak.
Lopva igyekszik az ismeretlenre pillantgatni, de ahogy magát homályba rejti, úgy a férfi arca sem tárul fel előtte. De a bizalom számára manapság nehéz dolog, nem árt az óvatosság, még akkor sem, ha időnként túlzásba viszi.*
- De nem kezdek faggatózni mi a baj a túloldalról. *Kuncog fel halkan, majd sóhajtva húzza ki kissé magát, hogy megfáradt hátát kicsit kinyújtóztassa.* Csináld azt amit én. *Hunyja is le a szemeit, majd vesz egy mély levegőt, de észbe kapva, hogy továbbra sem láthatja arcát a férfi az instrukciót nem csak vizuális formában hozza nyilvánosságra, hanem szavakban is.* Hunyd le a szemed, vegyél egy jóóó nagy levegőt, fújd ki lassan azután csak hallgass. A víz csobogását, a gyenge fuvallat hangját, ahogy belekap a lombokba, a nyugodt emberek hangját, a madarakat. Zárd ki a gondolatokat, s a külvilágból csak a nyugalmat engedd magadhoz.
*Bölcselkedik is, s maga igyekszik is így cselekedni, de az őszintét megvallva eddig még egyszer sem működött a dolog. De, mint egy jó tanító a tanítványnak átadja a tudását, hisz nem kizárt, hogy a férfinál majd be fog válni. Bár, ha az ő fejében is úgy dübörögnek a gondolatok, mint háború idején a csatalovak patái a vérrel borított földön, akkor csak felesleges szófecsérlés volt az egész. De legalább beszélgethet egy kicsit és ennyit már meg is ért a dolog.*
7850. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-16 17:31:40
Üzenet elküldve: 2020-06-16 17:31:40
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
*A legtöbb emberrel ellentétben Wark nem szerette a főteret. Zavarta az a hang, szín és fény orgia, ami jellemezte a helyet. Gyűlölte nézni, ahogy az emberek valami céllal, valami biztos ponttal az életükben mozognak ott és gyűlölte magát is. Gyűlölte, hogy nincs célja és haragudott azokra, akinek van. Gyűlölte, hogy minden nap úgy érezte, hogy csak eltékozolja az életét, hogy csak azért él, hogy másnap felkelhessen. Irigy volt és dühös azokra, akinek van miért, de legfőképp azoknak, akinek van miért felkelniük reggel. Persze ügyesen tudja átverni magát. A főtér számára a fogadalmai temetője. Mindig eldönti, hogy megváltozik. Mindig találkozik valamivel, amiben kedvét leli, amiről elhiszi, hogy szívesen csinálná, egészen öt teljes percig, amikor is visszahanyatlik az önsajnálat bűzös mocsarába. Ha jellemeznie kellene magát, olyan személy, mint a szélben kavargó gyermekláncfű magja, ami valamikor elszakadt a valóság stabil virágjától és most a társadalom elemeinek kitéve éli szánalmas kis életét.
Ez most sincs máshogy. Az egyetlen apróság, amiben ez a pillanat eltér attól az ezer másiktól, hogy a vízcsobogáson keresztül egy hang üti meg a fülét. Egy pillanatra nem tudja eldönteni, hogy neki szól- e a kérdés, vagy másnak. Végül úgy dönt, hogy olyan hangosan válaszol, hogy ugyan hallja a kérdező, de ha nem neki lett volna címezve a kérdés, akkor se legyen annyira kínos. *
-Mennyire boldog lennék, ha csak erről a napról lenne szó.
*Dagonyázik még egy kicsit, szinte már groteszk élvezettel az önsajnálatban Wark, miközben a hang irányába fordul. A hang tulajdonosa, már amennyire Wark meg tudta figyelni abból a szögből, egy poros köpenyből, poros ruhákból, meg egy kék szempárból állt. Ez első furcsa lehet, de a mondás is úgy tartja, hogy ahol egy szempár van, ott valakinek lenni kell. Egy nagyon elnyűtt személynek. A férfi lassan elmosolyodik, miközben lehúzza a fejéről a csuklyát. *
-Bár azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.
*A legtöbb emberrel ellentétben Wark nem szerette a főteret. Zavarta az a hang, szín és fény orgia, ami jellemezte a helyet. Gyűlölte nézni, ahogy az emberek valami céllal, valami biztos ponttal az életükben mozognak ott és gyűlölte magát is. Gyűlölte, hogy nincs célja és haragudott azokra, akinek van. Gyűlölte, hogy minden nap úgy érezte, hogy csak eltékozolja az életét, hogy csak azért él, hogy másnap felkelhessen. Irigy volt és dühös azokra, akinek van miért, de legfőképp azoknak, akinek van miért felkelniük reggel. Persze ügyesen tudja átverni magát. A főtér számára a fogadalmai temetője. Mindig eldönti, hogy megváltozik. Mindig találkozik valamivel, amiben kedvét leli, amiről elhiszi, hogy szívesen csinálná, egészen öt teljes percig, amikor is visszahanyatlik az önsajnálat bűzös mocsarába. Ha jellemeznie kellene magát, olyan személy, mint a szélben kavargó gyermekláncfű magja, ami valamikor elszakadt a valóság stabil virágjától és most a társadalom elemeinek kitéve éli szánalmas kis életét.
Ez most sincs máshogy. Az egyetlen apróság, amiben ez a pillanat eltér attól az ezer másiktól, hogy a vízcsobogáson keresztül egy hang üti meg a fülét. Egy pillanatra nem tudja eldönteni, hogy neki szól- e a kérdés, vagy másnak. Végül úgy dönt, hogy olyan hangosan válaszol, hogy ugyan hallja a kérdező, de ha nem neki lett volna címezve a kérdés, akkor se legyen annyira kínos. *
-Mennyire boldog lennék, ha csak erről a napról lenne szó.
*Dagonyázik még egy kicsit, szinte már groteszk élvezettel az önsajnálatban Wark, miközben a hang irányába fordul. A hang tulajdonosa, már amennyire Wark meg tudta figyelni abból a szögből, egy poros köpenyből, poros ruhákból, meg egy kék szempárból állt. Ez első furcsa lehet, de a mondás is úgy tartja, hogy ahol egy szempár van, ott valakinek lenni kell. Egy nagyon elnyűtt személynek. A férfi lassan elmosolyodik, miközben lehúzza a fejéről a csuklyát. *
-Bár azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.
7849. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-16 10:38:16
Üzenet elküldve: 2020-06-16 10:38:16
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rath, Kerkiad//
*Nem beszélnek sokat út közben. Csendben haladnak új munkahelye felé. A főtérre érve egy szónok vagy valami ilyesmi ember körül egy nagyobb csoportosulás alakult ki. Mivel Artheniorhoz semmi sem köti, így hogy mit mond az nem igazán izgatja. Néhány szót azért kihall, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonít az egésznek. Viszont úgy tűnik, hogy Kerkiadot igenis foglalkoztatja. Nem igazán olvasott le érzelmeket eddig sem a férfiról, de most mintha egyfajta dühöt vagy csalódást venne észre a férfi hangjából.*
*Nem beszélnek sokat út közben. Csendben haladnak új munkahelye felé. A főtérre érve egy szónok vagy valami ilyesmi ember körül egy nagyobb csoportosulás alakult ki. Mivel Artheniorhoz semmi sem köti, így hogy mit mond az nem igazán izgatja. Néhány szót azért kihall, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonít az egésznek. Viszont úgy tűnik, hogy Kerkiadot igenis foglalkoztatja. Nem igazán olvasott le érzelmeket eddig sem a férfiról, de most mintha egyfajta dühöt vagy csalódást venne észre a férfi hangjából.*
7848. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 22:39:53
Üzenet elküldve: 2020-06-15 22:39:53
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
*Ahogy végre megállhatott, s pihenőjét tartja hirtelen rászakad minden eddig kényszerből elnyomott fáradtság. Az újabb végeláthatatlan út célegyenesében a feje zsongani kezd, a fülei zúgnak, s érzi, ahogy talpától egészen a feje tetejéig fájdalom járja át a testét. A hűs, tiszta víz valamelyest enyhíti a kínokat, de tudja jól, hogy ez sem nem teljesen hatásos, sem nem hosszú életű, így előbb utóbb muszáj lesz egy fogadót keresnie, ahol meghúzhatja magát. Pár nap a városban csak hozzásegíti, hogy kitalálja hogyan is legyen tovább. Talán szerencséje lesz és végre itt lehorgonyozhat. A csuklyát egy újabb óvatos körbetekintés után lelöki a fejéről, majd ismét kezeit a vízbe merítve öblíti le arcát, majd vizezi be tarkóját. Noha így csak jobban elmaszatolja a hófehér bőrre tapadt piszkot, de elmúltak azok az idők, amikor még törekedett arra, hogy hibátlanul csinos legyen. Pedig az anyja mennyi tanáccsal látta el. Hogyan öltözzön, szépítkezzen és viselkedjen, hogy jövendőbelijének tetszetős látványt és élményeket nyújtson. Akkor még büszkén fogadta meg a tanácsokat, hiszen nem volt szó kéretlen kérőről. Viszont később leányos dactól és leküzdhetetlen makacsságtól vezérelve igyekezett mindent a tanácsokkal szembemenve cselekedni. Anyja sem értette meg álláspontját, nem támogatta, ugyan úgy hátat fordított neki, mint az apja. S mikor Lina számon kérte csupán csak annyi feleletet kapott, hogy "A te korodban engem is kiházasítottak. Elfogadtam, s nézd meg. Mára már tehetősek vagyunk, telve szép ruhákkal, bútorokkal egy gyönyörű házban. Hálásnak kéne lenned, de nem. Minden pompa mellé még átoknak egy engedetlen és önző lánnyal is megvert a sors!"
Ha önzőség a szabad akarat utáni vágy, akkor ő főbűnös. Ezt bárkinek rezzenéstelen arccal és őszintén bevallaná. De ezen változtatni nem hajlandó. A kút peremén megtámaszkodva sóhajt fel, ahogy saját magát nézi a hibátlan vízben. Szinte árnyéka lett önmagának. Sosem volt telt alkat, viszont büszke volt természetes formáira. Viszont a két hosszú év jócskán rányomta a lányra bélyegét. Fogyott, az arca beesett és elgyötört, a haja elvesztette fényességét, a kosztól csak megfakult, s szemeiből is kiveszett az a régi tűz, az a boldog csillogás, ami egykoron olyan rabul ejtővé varázsolta. Legalábbis így látja saját magát. S, ha megkérdeznék, hogy megérte e, minden bizonnyal igennel válaszolna. Ha nem is tudja mihez kezdjen magával, hol kezdje el új életét, akkor is úgy vélekedik, hogy ennél jobb döntést sosem hozhatott volna.
De úgy tűnik nem ő az egyetlen, akit ezen az órán a gondok kínozzák. A kút vizénél társra lelt a tisztálkodásban. Kék íriszeit lassan az idegenre emeli. Minden mozdulatát gondosan megfigyeli, már amennyire a csobogó víz rálátást enged. Apró mosolyra csak akkor húzza ajkait, mikor a férfi tüdejéből egy igen gondterhelt sóhajt vél kiszakadni. Egy ideig még eltűnődik azon meg merjen e szólítani bárkit is, de abból még nem volt baja, ha pár szót váltott valakivel. Az ember társas lény és már hosszú napok telte el, mióta utoljára beszélt valakivel. Így a dilemma nem tart sokáig, noha nem kerüli meg a kutat, megbújik a víz takarásában, de lassan szóra nyitja ajkait.*
- Úgy látom a te napod sem lehetett egyszerű.
*Frappánsabb gondolat most nem tört utat fejében. A jó napot szerű köszöntéseket most snassznak tartja, s talán udvariatlan, de a magázódást is elhagyja. Hisz nagy valószínűséggel úgy sem fog többet találkozni az idegennel. Azért az óvatosság ismét munkálkodik benne, így a csuklyát vissza is teszi a fejére, majd az alól tekintget ki. Pillantása kis időre sem vándorol el róla, nyílegyenesen szegeződnek rá a férfira a jéghideg szín szemek.*
*Ahogy végre megállhatott, s pihenőjét tartja hirtelen rászakad minden eddig kényszerből elnyomott fáradtság. Az újabb végeláthatatlan út célegyenesében a feje zsongani kezd, a fülei zúgnak, s érzi, ahogy talpától egészen a feje tetejéig fájdalom járja át a testét. A hűs, tiszta víz valamelyest enyhíti a kínokat, de tudja jól, hogy ez sem nem teljesen hatásos, sem nem hosszú életű, így előbb utóbb muszáj lesz egy fogadót keresnie, ahol meghúzhatja magát. Pár nap a városban csak hozzásegíti, hogy kitalálja hogyan is legyen tovább. Talán szerencséje lesz és végre itt lehorgonyozhat. A csuklyát egy újabb óvatos körbetekintés után lelöki a fejéről, majd ismét kezeit a vízbe merítve öblíti le arcát, majd vizezi be tarkóját. Noha így csak jobban elmaszatolja a hófehér bőrre tapadt piszkot, de elmúltak azok az idők, amikor még törekedett arra, hogy hibátlanul csinos legyen. Pedig az anyja mennyi tanáccsal látta el. Hogyan öltözzön, szépítkezzen és viselkedjen, hogy jövendőbelijének tetszetős látványt és élményeket nyújtson. Akkor még büszkén fogadta meg a tanácsokat, hiszen nem volt szó kéretlen kérőről. Viszont később leányos dactól és leküzdhetetlen makacsságtól vezérelve igyekezett mindent a tanácsokkal szembemenve cselekedni. Anyja sem értette meg álláspontját, nem támogatta, ugyan úgy hátat fordított neki, mint az apja. S mikor Lina számon kérte csupán csak annyi feleletet kapott, hogy "A te korodban engem is kiházasítottak. Elfogadtam, s nézd meg. Mára már tehetősek vagyunk, telve szép ruhákkal, bútorokkal egy gyönyörű házban. Hálásnak kéne lenned, de nem. Minden pompa mellé még átoknak egy engedetlen és önző lánnyal is megvert a sors!"
Ha önzőség a szabad akarat utáni vágy, akkor ő főbűnös. Ezt bárkinek rezzenéstelen arccal és őszintén bevallaná. De ezen változtatni nem hajlandó. A kút peremén megtámaszkodva sóhajt fel, ahogy saját magát nézi a hibátlan vízben. Szinte árnyéka lett önmagának. Sosem volt telt alkat, viszont büszke volt természetes formáira. Viszont a két hosszú év jócskán rányomta a lányra bélyegét. Fogyott, az arca beesett és elgyötört, a haja elvesztette fényességét, a kosztól csak megfakult, s szemeiből is kiveszett az a régi tűz, az a boldog csillogás, ami egykoron olyan rabul ejtővé varázsolta. Legalábbis így látja saját magát. S, ha megkérdeznék, hogy megérte e, minden bizonnyal igennel válaszolna. Ha nem is tudja mihez kezdjen magával, hol kezdje el új életét, akkor is úgy vélekedik, hogy ennél jobb döntést sosem hozhatott volna.
De úgy tűnik nem ő az egyetlen, akit ezen az órán a gondok kínozzák. A kút vizénél társra lelt a tisztálkodásban. Kék íriszeit lassan az idegenre emeli. Minden mozdulatát gondosan megfigyeli, már amennyire a csobogó víz rálátást enged. Apró mosolyra csak akkor húzza ajkait, mikor a férfi tüdejéből egy igen gondterhelt sóhajt vél kiszakadni. Egy ideig még eltűnődik azon meg merjen e szólítani bárkit is, de abból még nem volt baja, ha pár szót váltott valakivel. Az ember társas lény és már hosszú napok telte el, mióta utoljára beszélt valakivel. Így a dilemma nem tart sokáig, noha nem kerüli meg a kutat, megbújik a víz takarásában, de lassan szóra nyitja ajkait.*
- Úgy látom a te napod sem lehetett egyszerű.
*Frappánsabb gondolat most nem tört utat fejében. A jó napot szerű köszöntéseket most snassznak tartja, s talán udvariatlan, de a magázódást is elhagyja. Hisz nagy valószínűséggel úgy sem fog többet találkozni az idegennel. Azért az óvatosság ismét munkálkodik benne, így a csuklyát vissza is teszi a fejére, majd az alól tekintget ki. Pillantása kis időre sem vándorol el róla, nyílegyenesen szegeződnek rá a férfira a jéghideg szín szemek.*
7847. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 22:04:23
Üzenet elküldve: 2020-06-15 22:04:23
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
-Wark.
*Egy légy szállt lassan, komótosan az asztal lapjára. Megállt egy pillanatra, majd mélyen zümmögve egy megszáradt kenyér darabra szállt és nem mozdult. *
-Wark.
*Valami távoli zaj. Az ő neve. Nem fontos. A résnyire nyitott zsalugáteren beszűrődő fény játéka, ami milliónyi apró porszemet táncoltat az étkező félhomályában. Egy hangosabb durranás, majd az asztal remegése. Wark lassan felemeli a fejét és az előtte álló férfira emeli álmos kék szemét. *
-Az istenre fiam figyelj rám, ha hozzád beszélek.
*Wark végül felismeri a férfiben az apja személyét. Nem fontos. Tekintetét ismét a táncoló porra emelné, de az arcát elkapó kéz ezt nem engedi. Egy sötét villanás, majd lüktető fájdalom az arcon. A vér melegsége. *
-Ha még egyszer elfordítod a tekinteted, mikor hozzád beszélek, kereshetsz magadnak új otthont a híd alatt.
*Mondja a férfi és Warknak semmi kétsége afelől, hogy az öreg komolyan gondolja. A fiú felnéz, miközben ruhája ujjával letörli az orra alatt lassan csordogáló vért, majd az apjára mosolyog. *
-Nincs merszed. Hidd el nagyobb szarban lennétek utána, mint én.
*Ez persze nem igaz, de ebben a helyzetben nem teheti meg, hogy nem vág vissza. Meg is lett az eredménye. Apja arca kezdd a megszokottnál legalább két árnyalattal vörösebb színt felvenni. *
-Csak vicc volt nyugi.
*Emeli fel védekezésül maga elé mindkét kezét Wark. Majd miután apja haragja csitulni látszik, nyugodtan visszahelyezi azt az ölébe és lezserül hátradől. *
-Még egy ilyen... csak még egy ilyen... *Hebeg egy kicsit az öreg, majd miután megköszörüli a torkát folytatja. * Az a riherongy még mindig nincs meg. Ez persze nem furcsa. Két év telt el. Valószínűleg, már mélyen a föld alatt pihen. Ami zavar eben az egészben.* Nézz haragosan a fiára, aki épp egy ásítást próbál a lehető legfeltűnésmentesebben elnyomni. * Hogy te a legkisebb lépéseket sem teszed meg, már ami a családod jövőjét illeti. Nem azt mondom, hogy te is rohanj ki a vakvilágba, hogy előkotord valamelyik árokból, de azt elvárom, hogy ha nem is őt, te egy a családhoz illő feleséget keress magadnak.
*Wark ezen a ponton, már nem tudja elnyomni magában a nemtetszését és széles gesztusokkal a földre köp.*
-Mindent meg fogok tenni apám, hogy tovább élhessen ez a férges dinasztia.
*Vigyorog gunyorosan, miközben feláll. A légy megriadva reppen fel. Egy pillanatig farkas szemet nézz az apjával, majd gyors léptekkel elindul az ajtó felé. Mikor az öreg mellé ér, az megfogja a vállát, majd mikor Wark mégis tovább menne, meg is szorítja azt. *
-Ne okozz nekem még egyszer csalódást.
*Hat szó. Csupán ennyi elég volt, hogy a fiú lábából kifusson az élet és egy kissé megtántorodjon. *
-Ha anyára gondolsz...
-Anyádra gondolok.
*Vág a férfi a szavába. A szavak késként vágnak a fiú bőrébe felszakítva alig beforrt, vagy még beforratlan sebeket. Emlékek rohanják meg, amiket már rég elfelejtett, vagy legalább is amiket már rég el akart felejteni. Egy nő sikolya, majd még eggyé, majd egy tucaté. A zaj elviselhetetlen. Wark a fülére tapasztott kézzel botorkál ki a ház ajtaján. A hangzavarból a zuhanás rázza fel. Kezével még éppen sikerül tompítania az esést, de egy is hangos puffanással vágódik el a poros utcán. Szeme sarkában még pont látja a távolodó szekér sziluettjét a porfüggönyön keresztül és mintha a kocsis szitkozódása is eljutna füléig, de ez már csak valószínűleg képzet társítás. Csendben feltápászkodik, miközben kezével megpróbálja a lehető legtisztábbra seperni magát. Semmi eredmény. Azt persze megtehetné, hogy visszamegy a házba és megmosakszik, de most nem akar az apja elé kerülni. Így végül úgy határoz, hogy főtéren lévő szökőkútnál, majd megnedvesíti a kezét és azzal majd letörli magát. Lassan halad a célja felé. Nem siet. Minek is sietne? Jó idő van, talán egy kicsit meleg, de legalább a fejét ki tudja szellőztetni. *
~Apának igaza van. Egy senki vagyok... talán még rosszabb is. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy tovább viszem a nevemet és remélem, hogy a gyerekeim majd többre viszik. Ha másért nem anyáért... Anya... Büszkévé teszlek. ~
*Mélázik el olyannyira, hogy észre sem veszi, hogy már a tér közepénél tart. Gyorsan sikerült idejutnia, révén nem sokan tartózkodnak most a téren, így nem akadt fent semmilyen bio akadályon. Meg is áll a kút kissé már töredezett karimája mellett, majd belemártja a kezét. Élvezettel konstatálja a víz hideg cirógatását a bőrén, majd miután elnyomta magában az érzést, hogy fejest ugorjon a vízbe, gyorsan letörölgeti poros ruháját. A nap még éppen csak elhagyta a delelőjét, szóval előtte még az egész nap, csak éppen azt nem tudja, hogy mit tegyen. Már nem mintha sok lehetősége lenne. Hangosan felsóhajt, majd állát tenyerébe hajtva kezdi el vizslatni a tömeget, hátha lát valamit, ami legalább egy kis táppontot nyújt neki abban, hogy most mégis mi tévő legyen. *
A hozzászólás írója (Warkdyn Thrommos) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.15 22:16:57
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
-Wark.
*Egy légy szállt lassan, komótosan az asztal lapjára. Megállt egy pillanatra, majd mélyen zümmögve egy megszáradt kenyér darabra szállt és nem mozdult. *
-Wark.
*Valami távoli zaj. Az ő neve. Nem fontos. A résnyire nyitott zsalugáteren beszűrődő fény játéka, ami milliónyi apró porszemet táncoltat az étkező félhomályában. Egy hangosabb durranás, majd az asztal remegése. Wark lassan felemeli a fejét és az előtte álló férfira emeli álmos kék szemét. *
-Az istenre fiam figyelj rám, ha hozzád beszélek.
*Wark végül felismeri a férfiben az apja személyét. Nem fontos. Tekintetét ismét a táncoló porra emelné, de az arcát elkapó kéz ezt nem engedi. Egy sötét villanás, majd lüktető fájdalom az arcon. A vér melegsége. *
-Ha még egyszer elfordítod a tekinteted, mikor hozzád beszélek, kereshetsz magadnak új otthont a híd alatt.
*Mondja a férfi és Warknak semmi kétsége afelől, hogy az öreg komolyan gondolja. A fiú felnéz, miközben ruhája ujjával letörli az orra alatt lassan csordogáló vért, majd az apjára mosolyog. *
-Nincs merszed. Hidd el nagyobb szarban lennétek utána, mint én.
*Ez persze nem igaz, de ebben a helyzetben nem teheti meg, hogy nem vág vissza. Meg is lett az eredménye. Apja arca kezdd a megszokottnál legalább két árnyalattal vörösebb színt felvenni. *
-Csak vicc volt nyugi.
*Emeli fel védekezésül maga elé mindkét kezét Wark. Majd miután apja haragja csitulni látszik, nyugodtan visszahelyezi azt az ölébe és lezserül hátradől. *
-Még egy ilyen... csak még egy ilyen... *Hebeg egy kicsit az öreg, majd miután megköszörüli a torkát folytatja. * Az a riherongy még mindig nincs meg. Ez persze nem furcsa. Két év telt el. Valószínűleg, már mélyen a föld alatt pihen. Ami zavar eben az egészben.* Nézz haragosan a fiára, aki épp egy ásítást próbál a lehető legfeltűnésmentesebben elnyomni. * Hogy te a legkisebb lépéseket sem teszed meg, már ami a családod jövőjét illeti. Nem azt mondom, hogy te is rohanj ki a vakvilágba, hogy előkotord valamelyik árokból, de azt elvárom, hogy ha nem is őt, te egy a családhoz illő feleséget keress magadnak.
*Wark ezen a ponton, már nem tudja elnyomni magában a nemtetszését és széles gesztusokkal a földre köp.*
-Mindent meg fogok tenni apám, hogy tovább élhessen ez a férges dinasztia.
*Vigyorog gunyorosan, miközben feláll. A légy megriadva reppen fel. Egy pillanatig farkas szemet nézz az apjával, majd gyors léptekkel elindul az ajtó felé. Mikor az öreg mellé ér, az megfogja a vállát, majd mikor Wark mégis tovább menne, meg is szorítja azt. *
-Ne okozz nekem még egyszer csalódást.
*Hat szó. Csupán ennyi elég volt, hogy a fiú lábából kifusson az élet és egy kissé megtántorodjon. *
-Ha anyára gondolsz...
-Anyádra gondolok.
*Vág a férfi a szavába. A szavak késként vágnak a fiú bőrébe felszakítva alig beforrt, vagy még beforratlan sebeket. Emlékek rohanják meg, amiket már rég elfelejtett, vagy legalább is amiket már rég el akart felejteni. Egy nő sikolya, majd még eggyé, majd egy tucaté. A zaj elviselhetetlen. Wark a fülére tapasztott kézzel botorkál ki a ház ajtaján. A hangzavarból a zuhanás rázza fel. Kezével még éppen sikerül tompítania az esést, de egy is hangos puffanással vágódik el a poros utcán. Szeme sarkában még pont látja a távolodó szekér sziluettjét a porfüggönyön keresztül és mintha a kocsis szitkozódása is eljutna füléig, de ez már csak valószínűleg képzet társítás. Csendben feltápászkodik, miközben kezével megpróbálja a lehető legtisztábbra seperni magát. Semmi eredmény. Azt persze megtehetné, hogy visszamegy a házba és megmosakszik, de most nem akar az apja elé kerülni. Így végül úgy határoz, hogy főtéren lévő szökőkútnál, majd megnedvesíti a kezét és azzal majd letörli magát. Lassan halad a célja felé. Nem siet. Minek is sietne? Jó idő van, talán egy kicsit meleg, de legalább a fejét ki tudja szellőztetni. *
~Apának igaza van. Egy senki vagyok... talán még rosszabb is. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy tovább viszem a nevemet és remélem, hogy a gyerekeim majd többre viszik. Ha másért nem anyáért... Anya... Büszkévé teszlek. ~
*Mélázik el olyannyira, hogy észre sem veszi, hogy már a tér közepénél tart. Gyorsan sikerült idejutnia, révén nem sokan tartózkodnak most a téren, így nem akadt fent semmilyen bio akadályon. Meg is áll a kút kissé már töredezett karimája mellett, majd belemártja a kezét. Élvezettel konstatálja a víz hideg cirógatását a bőrén, majd miután elnyomta magában az érzést, hogy fejest ugorjon a vízbe, gyorsan letörölgeti poros ruháját. A nap még éppen csak elhagyta a delelőjét, szóval előtte még az egész nap, csak éppen azt nem tudja, hogy mit tegyen. Már nem mintha sok lehetősége lenne. Hangosan felsóhajt, majd állát tenyerébe hajtva kezdi el vizslatni a tömeget, hátha lát valamit, ami legalább egy kis táppontot nyújt neki abban, hogy most mégis mi tévő legyen. *
A hozzászólás írója (Warkdyn Thrommos) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.15 22:16:57
7846. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 18:17:06
Üzenet elküldve: 2020-06-15 18:17:06
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Katica vadászat //
*Sok mindent itt Artheniorban nem mondhat a neve. Wegtorenben többen ismerték a nevet és a hozzá köthető, egykor szép nagy vagyont, de mára, az új városban mindkettő csak megfakult. A vagyon elfogyott, a név pedig semmitmondóvá vált. De természetesen ez a lányt egyáltalán nem zavarja. Sokkal jobb neki az az élet, ahol ugyan olyan lehet, mint a többiek. Vagyis hát nagyjából legalábbis, ha nem nézik a flúgosnak mondott kis dolgait.*
- Nekem tetszik a tiéd. *Tűnődik is el egy pillanatra, még állát is komoly koncentrálással kezdi dörzsölgetni, de végül csak tanácstalanul tárja szét karjait.* De nem jut eszembe semmi becenév hozzá. Talán Ari.
*Vigyorodik is el szélesen a gondolatra, hogy bizonyára Arelow nem lesz lenyűgözve tőle, de az őszintét megvallva ez a becenév Luni számára sem tökéletes, így valószínűleg nem fogja a férfit azzal kínozni, hogy így szólítsa.*
- Lebegő torony? Te láttad?
*Nyílnak is nagyra szemei, miközben arcára kiül a gyermeki kíváncsiság. Ő is mennyi mindent meg akart már nézni. Főleg olyan helyeket, amelyekre az apja csak szigorú nemet mondott, mert hogy veszélyes. Sosem tudta megértetni az öreggel, hogy igazából minden hely veszélyes. Hisz mi a garancia arra, hogy nem pont itt a főtéren fogja valaki egy tőrrel leszúrni, hogy elvegye azt a pár darab aranyat, ami meglapul az övére kötött erszényében. Az ilyesfajta megjegyzéseivel igazából csak annyit ért el, hogy az apja még szigorúbb keretek között próbálja nevelni, s ahhoz is ki kell szöknie, hogy katicát hajkurásszon a főtéren. Így hát nem is lenne nagy csoda mások számára, ha tudnák, hogy így él, s ezért ennyire fura. Ha már a való világból nem sokat haraphat, hát elképzel magának egyet, amiben nincs négy fal közé zárva. Így ha kijut a szabad levegőre már nem is tud azonosulni az egyszerű városlakókkal. Nem hiába nincsenek barátai, nincs szerelme, hisz nem volt jó példa előtte ahhoz, hogyan is kell igazán élni. Fiatal felnőtt nő testébe bújva él egy gyermeki lélek, aki a felszabadításra vár, de mindhiába.*
- Apa engem nem engedett oda.
*Húzza is el végül a száját, majd a páncélra már elmosolyodik.*
- Ahhoz meg gratulálok. Vagy hát... nem tudom mit szoktak arra mondani, de biztos szép lesz.
*Bólogat is határozottan, majd az újabb kérdésre először lassan pislog párat. Végül a fejét kissé nemlegesen ingatja meg.*
- Már nem. Wegtorenben azt hiszem az voltam. Apám fegyverkészítő volt, de nem ám az egyszerű hétköznapi embernek készített míves munkákat, hanem sokkal magasabb rétegnek. Sok aranyért dolgozott, de nagyon szép és strapabíró munkái voltak. Ezért sokan ismerték a nevét.
*Válaszolja is meg végül a kérdést, de igazából a hangszíne semmitmondó. Nincs benne sem büszkeség, sem csodálat apja munkássága iránt. Inkább úgy válaszol, mint aki az egészet gondosan betanulta már. És lényegét tekintve ez így is van, hisz ő maga nem ért a fegyverekhez. Persze két kard közül meg tudja állapítani, hogy melyik néz ki jobban, de ezzel le is van zárva nála a dolog. Azt tudja, hogy nagy vagyonra tettek szert a munkájával, amiért az ottani nemesek tisztelettel adóztak a neve előtt. Hisz egy Sealey kard nem csak gyönyörű volt, hanem erős is, amivel bátran védhették a várost, ha a helyzet úgy hozta. De itt Artheniorban, ha megemlíti, hogy ő Sealey vér, nagyjából mára már csak olyan csengése maradt, mintha annyit mondana, hogy mákos rétes.*
*Sok mindent itt Artheniorban nem mondhat a neve. Wegtorenben többen ismerték a nevet és a hozzá köthető, egykor szép nagy vagyont, de mára, az új városban mindkettő csak megfakult. A vagyon elfogyott, a név pedig semmitmondóvá vált. De természetesen ez a lányt egyáltalán nem zavarja. Sokkal jobb neki az az élet, ahol ugyan olyan lehet, mint a többiek. Vagyis hát nagyjából legalábbis, ha nem nézik a flúgosnak mondott kis dolgait.*
- Nekem tetszik a tiéd. *Tűnődik is el egy pillanatra, még állát is komoly koncentrálással kezdi dörzsölgetni, de végül csak tanácstalanul tárja szét karjait.* De nem jut eszembe semmi becenév hozzá. Talán Ari.
*Vigyorodik is el szélesen a gondolatra, hogy bizonyára Arelow nem lesz lenyűgözve tőle, de az őszintét megvallva ez a becenév Luni számára sem tökéletes, így valószínűleg nem fogja a férfit azzal kínozni, hogy így szólítsa.*
- Lebegő torony? Te láttad?
*Nyílnak is nagyra szemei, miközben arcára kiül a gyermeki kíváncsiság. Ő is mennyi mindent meg akart már nézni. Főleg olyan helyeket, amelyekre az apja csak szigorú nemet mondott, mert hogy veszélyes. Sosem tudta megértetni az öreggel, hogy igazából minden hely veszélyes. Hisz mi a garancia arra, hogy nem pont itt a főtéren fogja valaki egy tőrrel leszúrni, hogy elvegye azt a pár darab aranyat, ami meglapul az övére kötött erszényében. Az ilyesfajta megjegyzéseivel igazából csak annyit ért el, hogy az apja még szigorúbb keretek között próbálja nevelni, s ahhoz is ki kell szöknie, hogy katicát hajkurásszon a főtéren. Így hát nem is lenne nagy csoda mások számára, ha tudnák, hogy így él, s ezért ennyire fura. Ha már a való világból nem sokat haraphat, hát elképzel magának egyet, amiben nincs négy fal közé zárva. Így ha kijut a szabad levegőre már nem is tud azonosulni az egyszerű városlakókkal. Nem hiába nincsenek barátai, nincs szerelme, hisz nem volt jó példa előtte ahhoz, hogyan is kell igazán élni. Fiatal felnőtt nő testébe bújva él egy gyermeki lélek, aki a felszabadításra vár, de mindhiába.*
- Apa engem nem engedett oda.
*Húzza is el végül a száját, majd a páncélra már elmosolyodik.*
- Ahhoz meg gratulálok. Vagy hát... nem tudom mit szoktak arra mondani, de biztos szép lesz.
*Bólogat is határozottan, majd az újabb kérdésre először lassan pislog párat. Végül a fejét kissé nemlegesen ingatja meg.*
- Már nem. Wegtorenben azt hiszem az voltam. Apám fegyverkészítő volt, de nem ám az egyszerű hétköznapi embernek készített míves munkákat, hanem sokkal magasabb rétegnek. Sok aranyért dolgozott, de nagyon szép és strapabíró munkái voltak. Ezért sokan ismerték a nevét.
*Válaszolja is meg végül a kérdést, de igazából a hangszíne semmitmondó. Nincs benne sem büszkeség, sem csodálat apja munkássága iránt. Inkább úgy válaszol, mint aki az egészet gondosan betanulta már. És lényegét tekintve ez így is van, hisz ő maga nem ért a fegyverekhez. Persze két kard közül meg tudja állapítani, hogy melyik néz ki jobban, de ezzel le is van zárva nála a dolog. Azt tudja, hogy nagy vagyonra tettek szert a munkájával, amiért az ottani nemesek tisztelettel adóztak a neve előtt. Hisz egy Sealey kard nem csak gyönyörű volt, hanem erős is, amivel bátran védhették a várost, ha a helyzet úgy hozta. De itt Artheniorban, ha megemlíti, hogy ő Sealey vér, nagyjából mára már csak olyan csengése maradt, mintha annyit mondana, hogy mákos rétes.*
7845. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 17:47:13
Üzenet elküldve: 2020-06-15 17:47:13
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
*Azt az éjjelt sosem fogja elfelejteni. Akkor érte el az a sorsdöntő fordulat, amely fenekestől felborította ezidáig teljesen megszokott kis életét. A pompa és a pazar életvitel hirtelen vált köddé, hogy helyét átvegye az út pora, a kimerültség, a megannyi tanácstalanság és a magány. De mindmáig úgy gondolja, hogy akkor helyes döntést hozott. Ha azt akarja, hogy a maga ura legyen, akkor minden béklyót, mi előző életével megkötötte kényszerűen le kell dobnia, s ha ily módon is, de teljesen új életet kell kezdenie. Ehhez pedig súlyos döntést kellett meghoznia. A hajnal sötét óráiban maga mögött kellett hagynia azt a házat, amelyet hosszú éveken keresztül otthonnak nevezett.
Már lassan két éve, hogy úton van. Két év alatt nem találta meg azt a helyet, melyet képes lenne új otthonának nevezni. Hosszabb-rövidebb ideig sokfelé megmutatkozott, de az idegen arcok, helyek és érzések sosem váltak barátságossá, sosem tudta megszokni az újat. Mindemellett reménykedik abban, hogy egyszer elérkezik arra a helyre, amelyet, ha meglát, ha jobban megismer képes lesz azt mondani, hogy igen, végre itt nyugalomra lelhet felzaklatott szíve.
Egy idegennek biztosan badarságnak tűnhet ez az egész. Egy fiatal, aranyhéjú tojásból született lány, aki igazán azt sem tudja mi az, hogy élni, elmenekül egy elrendezett házasság, vagyon és pompa elől. De épp ez az, ami miatt Lina azon a hajnalon útra kelt. Meg akarta tudni milyen is az, mikor valaki igazán él, szabad akarata szerint cselekszik, s olyannak adja oda magát, akit szívből szeret. Nem kell megfelelni a szülők és a társadalom elvárásainak.
Még mindig zengenek apja utolsó szavai, amit akkor intézett hozzá. "Haszontalan vagy és csalódást okozol. Egy tárgy vagy, ami hasznot fog nekünk hozni. Kénytelen leszel beletörődni, ha nem akarod, hogy kitagadjunk és elveszíts mindent. Gyenge vagy egyedül talpon maradni."
Apja kereskedő, így nem is csodálja, hogy a férfi ilyen egyszerűen csak egy jövedelmező árunak tekinti. Viszont súlyos nagyot tévedett. Nem tagadja, hogy jó volt, hogy nem kellett hiányt szenvednie semmiben, de ha szabadsága ezen múlott, akkor nem várta meg, hogy szülei valóban kitagadják. Ő maga adta vissza készségesen azt, ami addig volt, hogy mára, ha egyszerű is, de legalább szabad ember lehessen.
Útja során sokat hallott már Artheniorról. A városról mely olyan bátor (vagy ostoba), hogy nem emelt maga köré falakat. Ahol megannyi faj, megannyi élet talált otthonra. Ahol talán számára is van remény, hogy végre lehorgonyozhat. A fáradtság teljesen átjárta már. Noha a fizikai sem törpül el, de igazából már a lelke fáradt. Az, hogy mindig a mának kell élnie tervek és kilátás nélkül. Hogy nincs semmi és senki, amihez vagy akihez tartozhatna. Cél nélkül csak sodródik a tengeren, félve attól, hogy a feje fölött összecsapó, hatalmas hullámok egyszer csak elnyelik, s örökre eltűnik a sötét mélységben. Ez a kilátástalanság egy ideig megszokott lett, de mára már csak egy teher, amitől minél előbb meg szeretne már szabadulni. De még most is korainak érzi a reménykedést, inkább csak a közeli jövőben gondolkodik. Abban, hogy beül egy fogadóba, teletömi a hasát, talán tőle szokatlan módon még alaposan le is issza magát, megfáradt tagjait pedig egy fürdőben nyújtóztatja ki, hogy utána szinte eszméletlenül dőljön be egy ágyba, ahol békésen aludhatja át az éjszakát.
Az útbaigazításoknak hála azt tudja már, hogy éppen a város főterén van. A többi felkutatásával még ráér. Egy darabig úgy is biztos, hogy még itt lesz. Először kiszáradt torkának kínját szeretné enyhíteni, amihez tökéletes eszköz a téren álló szökőkút, melynek tiszta vize békésen csobog. Megszokásból, de már nem is tudja miért, futó pillantást vet a téren sétálgató városiakra, majd azután köpenyének csuklyáját jobban az arcába húzva indul is meg a kút felé. Noha nem tegnap volt, hogy maga mögött hagyta a családi házat még mindig tart attól, hogy szülei utána küldtek valakit, aki jó pénzért kegyetlenül elszakítja a szabad élettől, hogy hazatoloncolja. De ezidáig sikerült mindannyiszor meglógnia, a végén pedig úgy néz ki, hogy apjáék belenyugodtak a dologba, s lemondtak arról, hogy lányukon keresztül hizlalják tovább vagyonukat. De mindig is úgy tartotta, hogy jobb az óvatosság. A szakadt vászonnadrágban és ingben, a bokáig takaró köpenyben és csuklyában inkább néznék egy koldus fiúnak, mint egy nemes hölgynek, így annyira nem tart attól, hogy felismerhetik. Az út pora sem enged sokat látni az arcából, így nagyobb nyugalommal siet is a kúthoz, hogy kezeit belemártva emeljen ki egy adag vizet, s mohó kortyokkal csökkentse a kínzó szomjúságát. Azután pedig ráér, hogy elkezdje felfedezni a várost. Vagy legalábbis felkutasson egy fogadót.*
*Azt az éjjelt sosem fogja elfelejteni. Akkor érte el az a sorsdöntő fordulat, amely fenekestől felborította ezidáig teljesen megszokott kis életét. A pompa és a pazar életvitel hirtelen vált köddé, hogy helyét átvegye az út pora, a kimerültség, a megannyi tanácstalanság és a magány. De mindmáig úgy gondolja, hogy akkor helyes döntést hozott. Ha azt akarja, hogy a maga ura legyen, akkor minden béklyót, mi előző életével megkötötte kényszerűen le kell dobnia, s ha ily módon is, de teljesen új életet kell kezdenie. Ehhez pedig súlyos döntést kellett meghoznia. A hajnal sötét óráiban maga mögött kellett hagynia azt a házat, amelyet hosszú éveken keresztül otthonnak nevezett.
Már lassan két éve, hogy úton van. Két év alatt nem találta meg azt a helyet, melyet képes lenne új otthonának nevezni. Hosszabb-rövidebb ideig sokfelé megmutatkozott, de az idegen arcok, helyek és érzések sosem váltak barátságossá, sosem tudta megszokni az újat. Mindemellett reménykedik abban, hogy egyszer elérkezik arra a helyre, amelyet, ha meglát, ha jobban megismer képes lesz azt mondani, hogy igen, végre itt nyugalomra lelhet felzaklatott szíve.
Egy idegennek biztosan badarságnak tűnhet ez az egész. Egy fiatal, aranyhéjú tojásból született lány, aki igazán azt sem tudja mi az, hogy élni, elmenekül egy elrendezett házasság, vagyon és pompa elől. De épp ez az, ami miatt Lina azon a hajnalon útra kelt. Meg akarta tudni milyen is az, mikor valaki igazán él, szabad akarata szerint cselekszik, s olyannak adja oda magát, akit szívből szeret. Nem kell megfelelni a szülők és a társadalom elvárásainak.
Még mindig zengenek apja utolsó szavai, amit akkor intézett hozzá. "Haszontalan vagy és csalódást okozol. Egy tárgy vagy, ami hasznot fog nekünk hozni. Kénytelen leszel beletörődni, ha nem akarod, hogy kitagadjunk és elveszíts mindent. Gyenge vagy egyedül talpon maradni."
Apja kereskedő, így nem is csodálja, hogy a férfi ilyen egyszerűen csak egy jövedelmező árunak tekinti. Viszont súlyos nagyot tévedett. Nem tagadja, hogy jó volt, hogy nem kellett hiányt szenvednie semmiben, de ha szabadsága ezen múlott, akkor nem várta meg, hogy szülei valóban kitagadják. Ő maga adta vissza készségesen azt, ami addig volt, hogy mára, ha egyszerű is, de legalább szabad ember lehessen.
Útja során sokat hallott már Artheniorról. A városról mely olyan bátor (vagy ostoba), hogy nem emelt maga köré falakat. Ahol megannyi faj, megannyi élet talált otthonra. Ahol talán számára is van remény, hogy végre lehorgonyozhat. A fáradtság teljesen átjárta már. Noha a fizikai sem törpül el, de igazából már a lelke fáradt. Az, hogy mindig a mának kell élnie tervek és kilátás nélkül. Hogy nincs semmi és senki, amihez vagy akihez tartozhatna. Cél nélkül csak sodródik a tengeren, félve attól, hogy a feje fölött összecsapó, hatalmas hullámok egyszer csak elnyelik, s örökre eltűnik a sötét mélységben. Ez a kilátástalanság egy ideig megszokott lett, de mára már csak egy teher, amitől minél előbb meg szeretne már szabadulni. De még most is korainak érzi a reménykedést, inkább csak a közeli jövőben gondolkodik. Abban, hogy beül egy fogadóba, teletömi a hasát, talán tőle szokatlan módon még alaposan le is issza magát, megfáradt tagjait pedig egy fürdőben nyújtóztatja ki, hogy utána szinte eszméletlenül dőljön be egy ágyba, ahol békésen aludhatja át az éjszakát.
Az útbaigazításoknak hála azt tudja már, hogy éppen a város főterén van. A többi felkutatásával még ráér. Egy darabig úgy is biztos, hogy még itt lesz. Először kiszáradt torkának kínját szeretné enyhíteni, amihez tökéletes eszköz a téren álló szökőkút, melynek tiszta vize békésen csobog. Megszokásból, de már nem is tudja miért, futó pillantást vet a téren sétálgató városiakra, majd azután köpenyének csuklyáját jobban az arcába húzva indul is meg a kút felé. Noha nem tegnap volt, hogy maga mögött hagyta a családi házat még mindig tart attól, hogy szülei utána küldtek valakit, aki jó pénzért kegyetlenül elszakítja a szabad élettől, hogy hazatoloncolja. De ezidáig sikerült mindannyiszor meglógnia, a végén pedig úgy néz ki, hogy apjáék belenyugodtak a dologba, s lemondtak arról, hogy lányukon keresztül hizlalják tovább vagyonukat. De mindig is úgy tartotta, hogy jobb az óvatosság. A szakadt vászonnadrágban és ingben, a bokáig takaró köpenyben és csuklyában inkább néznék egy koldus fiúnak, mint egy nemes hölgynek, így annyira nem tart attól, hogy felismerhetik. Az út pora sem enged sokat látni az arcából, így nagyobb nyugalommal siet is a kúthoz, hogy kezeit belemártva emeljen ki egy adag vizet, s mohó kortyokkal csökkentse a kínzó szomjúságát. Azután pedig ráér, hogy elkezdje felfedezni a várost. Vagy legalábbis felkutasson egy fogadót.*
7844. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 15:10:14
Üzenet elküldve: 2020-06-15 15:10:14
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Rath, Kerkiad //
*Rath válaszol Kerkiadnak. A zsoldos nem mond rá semmit, inkább halad tovább a polgárnegyedben. Mikor kiér Arthenior főterére kicsit szokatlan számára. Nagy szokott lenni a tömeg, de most nagyobb. Kerkiad körbetekint szemeivel, hogy miért ilyen nagy a tömeg. Egy szónokot vesz észre. Szónok valami beszéd közepén lehetett. A zsoldos nem egészen érti mit mond, de néhány dolgot megért. Megérti, hogy valamiféle forradalom volt, amivel eltörölték a nemesi rendszert. Egyre ideges lesz. Úgy érzi, mintha elvették volna tőle azt az utat, amivel elérte volna célját. Azt utat, amivel több lehetett volna, mint egy városlakó. Szerencsére tudja magát türtőztetni, hogy ne tegyen olyat, amit később megbánna, de arcán még mindig látszik az a harag, amit kimondana. Mond egy mondatott Rathnak, enyhén morogva. *
-Ideje tovább haladnunk a fogadóhoz.
*Kerkiad elindul a fogadó felé reméli, hogy ott majd kicsit nyugodtabb lesz. *
*Rath válaszol Kerkiadnak. A zsoldos nem mond rá semmit, inkább halad tovább a polgárnegyedben. Mikor kiér Arthenior főterére kicsit szokatlan számára. Nagy szokott lenni a tömeg, de most nagyobb. Kerkiad körbetekint szemeivel, hogy miért ilyen nagy a tömeg. Egy szónokot vesz észre. Szónok valami beszéd közepén lehetett. A zsoldos nem egészen érti mit mond, de néhány dolgot megért. Megérti, hogy valamiféle forradalom volt, amivel eltörölték a nemesi rendszert. Egyre ideges lesz. Úgy érzi, mintha elvették volna tőle azt az utat, amivel elérte volna célját. Azt utat, amivel több lehetett volna, mint egy városlakó. Szerencsére tudja magát türtőztetni, hogy ne tegyen olyat, amit később megbánna, de arcán még mindig látszik az a harag, amit kimondana. Mond egy mondatott Rathnak, enyhén morogva. *
-Ideje tovább haladnunk a fogadóhoz.
*Kerkiad elindul a fogadó felé reméli, hogy ott majd kicsit nyugodtabb lesz. *
7843. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 12:50:16
Üzenet elküldve: 2020-06-15 12:50:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az engedetlen gyűrűje//
*Else nem az érzelmek felismeréséről híres, de az ökölbe szorult kezeket mégis észreveszi, bár nem érti azoknak az okát. Némán tudatosítja magában, hogy lehet vékony jégen kezdett el táncolni, mégis ez most nem az a pillanat, hogy abbahagyja a mesélést. Ha egyszer elkezdte, ideje befejeznie, így nem áll meg, de fél szemmel azért oda- oda pillant a másikra, hiszen nem tudja mire számítson. A dühös személyek veszélyesek és meggondolatlanok, ezt nagyon is tudja. A sötételf nagyon csöndben van ami némileg frusztrálja a fiatal leányt, mégis az ölelés valamelyest megnyugtatja bármennyire is rideg helyzetükben társasága. Aztán hirtelen minden egyszerre tör ki a másikból. Lassan mutatkoznak meg az érzelmei a mese kapcsán szinte csak elővillanva, mégis amikor véget ér az ölelés valami teljesen megváltozik. Először, csak két nyitott ajak a válasza a pillanatok alatt megváltozó helyzetre, aztán egy átsuhanó elérzékenyülés kopogtat be az elméjébe, hiszen miatta még sosem volt senki, csak szánakozó sem. Mégis Else gyomra összeszorul és rettegni kezd, hogy mire is készül a sötételf. ~Ezt nem hagyhatom, amúgy is félre érti...~ gondolja magában kétségbeesetten és hirtelen az első gondolata után folyamodva megpróbálja megragadni a másik karját, hogy lenyugtathassa. *
- Dvorn, nézz rám! Vegyél kérlek egy mély levegőt! *Szól hozzá lágyan, majd mélyet sóhajt a helyzet döntésképtelensége végett. Világ életében gyűlölte az apját, szörnyű dolgokat tett mégis nem akarja, hogy megöljék, mert leendőbelijének ebből tényleg baja lehet. Az apja befolyásos ember, rengeteg testőrrel maga mellett, a hirtelen érzelmek pedig elgyengítik az esélyeket. *
- Figyelj! Apám tényleg szörnyű ember, de félre értetted amit mondtam! Igen, sok mindent tett, de még szűz vagyok! Ártatlan a szó ezen értelmében! Érted? Addig nem ment el, szerencsére! Vigyáztam magamra és most, ha odamész, csak neked lesz bajod! 7 személyi testőre van, nem véletlenül! Befolyásos és a halála nem maradna hír nélkül! Börtönbe akarsz kerülni vagy, csak megöletni magad? Itt vagyok, élek! Van egy- két horzsolás a testemen és nem egyszer megfogdostok, de emiatt nem ölhetsz senkit! Még ha annyiszor kívántam is, hogy halljon meg ne legyél, olyan mint ő! A meggondolatlanság és a düh sosem vezet jóhoz! Kérlek! Elviszlek hozzá, de más módon is ellehet ezt intézni nem, csak vérrel! *A nő szavai kétségbeesettek és szinte, csak szünet nélküli hadarás minden sor, amíg türkizei könyörgően keresik a másik szempárját. Aztán egy utolsó ötlet ugrik be lelki szemei elé, nem más, mint az elterelés, ami noha átlátszó lehet, de egy próbát megér. *
- Neked milyen mesét meséltek kiskorodban? *Kérdezi visszatérve előző témájukhoz, közben a fejével int, hogy kövesse a feldühödött az úton, mely a házukhoz vezet. *
//Az engedetlen gyűrűje//
*Else nem az érzelmek felismeréséről híres, de az ökölbe szorult kezeket mégis észreveszi, bár nem érti azoknak az okát. Némán tudatosítja magában, hogy lehet vékony jégen kezdett el táncolni, mégis ez most nem az a pillanat, hogy abbahagyja a mesélést. Ha egyszer elkezdte, ideje befejeznie, így nem áll meg, de fél szemmel azért oda- oda pillant a másikra, hiszen nem tudja mire számítson. A dühös személyek veszélyesek és meggondolatlanok, ezt nagyon is tudja. A sötételf nagyon csöndben van ami némileg frusztrálja a fiatal leányt, mégis az ölelés valamelyest megnyugtatja bármennyire is rideg helyzetükben társasága. Aztán hirtelen minden egyszerre tör ki a másikból. Lassan mutatkoznak meg az érzelmei a mese kapcsán szinte csak elővillanva, mégis amikor véget ér az ölelés valami teljesen megváltozik. Először, csak két nyitott ajak a válasza a pillanatok alatt megváltozó helyzetre, aztán egy átsuhanó elérzékenyülés kopogtat be az elméjébe, hiszen miatta még sosem volt senki, csak szánakozó sem. Mégis Else gyomra összeszorul és rettegni kezd, hogy mire is készül a sötételf. ~Ezt nem hagyhatom, amúgy is félre érti...~ gondolja magában kétségbeesetten és hirtelen az első gondolata után folyamodva megpróbálja megragadni a másik karját, hogy lenyugtathassa. *
- Dvorn, nézz rám! Vegyél kérlek egy mély levegőt! *Szól hozzá lágyan, majd mélyet sóhajt a helyzet döntésképtelensége végett. Világ életében gyűlölte az apját, szörnyű dolgokat tett mégis nem akarja, hogy megöljék, mert leendőbelijének ebből tényleg baja lehet. Az apja befolyásos ember, rengeteg testőrrel maga mellett, a hirtelen érzelmek pedig elgyengítik az esélyeket. *
- Figyelj! Apám tényleg szörnyű ember, de félre értetted amit mondtam! Igen, sok mindent tett, de még szűz vagyok! Ártatlan a szó ezen értelmében! Érted? Addig nem ment el, szerencsére! Vigyáztam magamra és most, ha odamész, csak neked lesz bajod! 7 személyi testőre van, nem véletlenül! Befolyásos és a halála nem maradna hír nélkül! Börtönbe akarsz kerülni vagy, csak megöletni magad? Itt vagyok, élek! Van egy- két horzsolás a testemen és nem egyszer megfogdostok, de emiatt nem ölhetsz senkit! Még ha annyiszor kívántam is, hogy halljon meg ne legyél, olyan mint ő! A meggondolatlanság és a düh sosem vezet jóhoz! Kérlek! Elviszlek hozzá, de más módon is ellehet ezt intézni nem, csak vérrel! *A nő szavai kétségbeesettek és szinte, csak szünet nélküli hadarás minden sor, amíg türkizei könyörgően keresik a másik szempárját. Aztán egy utolsó ötlet ugrik be lelki szemei elé, nem más, mint az elterelés, ami noha átlátszó lehet, de egy próbát megér. *
- Neked milyen mesét meséltek kiskorodban? *Kérdezi visszatérve előző témájukhoz, közben a fejével int, hogy kövesse a feldühödött az úton, mely a házukhoz vezet. *
7842. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 11:31:50
Üzenet elküldve: 2020-06-15 11:31:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az engedetlen gyűrűje//
*Sajnálattal hallja, hogy Else anyjáról nem fog túl sokat megtudni, sem a szülei viszonyáról. Érdekes téma lett volna. Nem tudná megmondani, hogy miért, de érdekli a lány helyzete. A házasság gondolata még érik benne, semmi sem köti még őket egyelőre, de egy ismerkedést mindenképpen megér neki. Szemei meglepődve kerekednek el amikor Else arról kezd beszélni, hogy mennyire hasonlít anyjára, külsőleg. Amikor a verés részhez és a molesztáláshoz érnek, akkor kezei reflex szerűen ökölbe szorítanak, s vörös szemei lángba gyúlnak, mint a száraz erdő, egy nyári forróságban. A lány nem is gondolja, hogy ezzel a történettel milyen lavinát indít el. Förtelem és undor keveredik benne, ahogy a nemesek utódlásairól, molesztálásairól hall. ~Ezek az emberek tényleg ostoba egy faj!~ Némán hallgatja végig a lány mondandóját és visszafogja keletkezett indulatait. Else váratlanul a homokos földre kuporodik majd dühösen Dvorn-ra veti pillantását. Nem érti ezt az emberi reakciót, a dühöt és a fenyegető kijelentést. Nem szól rá, csupán érzéketlen tekintetén fut végig egy idegrángás. A hirtelen felindulásból jövő ölelést nem tudja elkerülni. Állja az ölelést bár effajta gyengédség kimutatására nehezen képes, főleg ennyi ismeretség alapján. Izmai még mindig feszesek és a benne lévő érzelmi vulkán kitörni készül. Az erdő illatra szemöldöke húzódik fel kérdőn. Vesz egy nagy levegőt és még uralkodik magán amíg Else egy mesés történetet mond el neki. A történet végére megvan a véleménye a hallottakról.*
- Annak a királylánynak csak az kellett volna, hogy pár napra kitegyék az erdőbe és megtanulná a túlélés szabályait. A nemeseket meg le kellett volna vadászni, és kitenni a fejüket, kitömve a falra. *Szavaiból és érződik, hogy harag viharai gyülekeznek most benne. Újra kíváncsian tekint a lányra, hiszen a mesében lévő fiút felakasztják a történetben.*
- Ez nem egy boldog történet. A szomorú valóság. A fiú ártatlan volt. Csupán védte a védteleneket. *Most jön el a pillanat, amikor nem tudja magát türtőztetni. Kihúzza magát az ölelésből, mert amire készül, ahhoz nem állna jól az ölelés.*
- Apád egy undorító disznó! Nem kell a mocskos pénze, de az biztos, hogy amit veled tett nem fogja megúszni. A molesztálók a legrosszabbak minden bűnöző közül. Egy ártatlan, fiatal lény lelkét bemocskolni… elvenni az ártatlanságát… ennél nem létezik nagyobb bűn és ezt a tudtára fogom adni úgy, hogy azt is megbánja, hogy megszületett. *A számszeríját veszi kézbe, egy nyílvesszőt húz elő a tegezéből és felajzva betölti, kilövésre készen.*
- Most elmegyünk apádhoz és elbeszélgetek vele. Vezess a házához! *Else láthatja a forrongó mélységin, hogy nem fogja magát meggondolni, nem fog leállni, nem fog lenyugodni, amíg az igazságtalanságnak véget nem vet. Pont ezért él a munkájának, azért, hogy soha többé ne kelljen tétlenül állnia ártatlanok holteste felett, vagy elnézni a bántalmazásukat. Kérlelhetetlenül tekint a lányra és azt is lehet rajta látni, hogy olyannyira határozott szándékában, hogy ha Else nem segít, akkor maga indul el a lány apja után.*
//Az engedetlen gyűrűje//
*Sajnálattal hallja, hogy Else anyjáról nem fog túl sokat megtudni, sem a szülei viszonyáról. Érdekes téma lett volna. Nem tudná megmondani, hogy miért, de érdekli a lány helyzete. A házasság gondolata még érik benne, semmi sem köti még őket egyelőre, de egy ismerkedést mindenképpen megér neki. Szemei meglepődve kerekednek el amikor Else arról kezd beszélni, hogy mennyire hasonlít anyjára, külsőleg. Amikor a verés részhez és a molesztáláshoz érnek, akkor kezei reflex szerűen ökölbe szorítanak, s vörös szemei lángba gyúlnak, mint a száraz erdő, egy nyári forróságban. A lány nem is gondolja, hogy ezzel a történettel milyen lavinát indít el. Förtelem és undor keveredik benne, ahogy a nemesek utódlásairól, molesztálásairól hall. ~Ezek az emberek tényleg ostoba egy faj!~ Némán hallgatja végig a lány mondandóját és visszafogja keletkezett indulatait. Else váratlanul a homokos földre kuporodik majd dühösen Dvorn-ra veti pillantását. Nem érti ezt az emberi reakciót, a dühöt és a fenyegető kijelentést. Nem szól rá, csupán érzéketlen tekintetén fut végig egy idegrángás. A hirtelen felindulásból jövő ölelést nem tudja elkerülni. Állja az ölelést bár effajta gyengédség kimutatására nehezen képes, főleg ennyi ismeretség alapján. Izmai még mindig feszesek és a benne lévő érzelmi vulkán kitörni készül. Az erdő illatra szemöldöke húzódik fel kérdőn. Vesz egy nagy levegőt és még uralkodik magán amíg Else egy mesés történetet mond el neki. A történet végére megvan a véleménye a hallottakról.*
- Annak a királylánynak csak az kellett volna, hogy pár napra kitegyék az erdőbe és megtanulná a túlélés szabályait. A nemeseket meg le kellett volna vadászni, és kitenni a fejüket, kitömve a falra. *Szavaiból és érződik, hogy harag viharai gyülekeznek most benne. Újra kíváncsian tekint a lányra, hiszen a mesében lévő fiút felakasztják a történetben.*
- Ez nem egy boldog történet. A szomorú valóság. A fiú ártatlan volt. Csupán védte a védteleneket. *Most jön el a pillanat, amikor nem tudja magát türtőztetni. Kihúzza magát az ölelésből, mert amire készül, ahhoz nem állna jól az ölelés.*
- Apád egy undorító disznó! Nem kell a mocskos pénze, de az biztos, hogy amit veled tett nem fogja megúszni. A molesztálók a legrosszabbak minden bűnöző közül. Egy ártatlan, fiatal lény lelkét bemocskolni… elvenni az ártatlanságát… ennél nem létezik nagyobb bűn és ezt a tudtára fogom adni úgy, hogy azt is megbánja, hogy megszületett. *A számszeríját veszi kézbe, egy nyílvesszőt húz elő a tegezéből és felajzva betölti, kilövésre készen.*
- Most elmegyünk apádhoz és elbeszélgetek vele. Vezess a házához! *Else láthatja a forrongó mélységin, hogy nem fogja magát meggondolni, nem fog leállni, nem fog lenyugodni, amíg az igazságtalanságnak véget nem vet. Pont ezért él a munkájának, azért, hogy soha többé ne kelljen tétlenül állnia ártatlanok holteste felett, vagy elnézni a bántalmazásukat. Kérlelhetetlenül tekint a lányra és azt is lehet rajta látni, hogy olyannyira határozott szándékában, hogy ha Else nem segít, akkor maga indul el a lány apja után.*
7841. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-14 22:20:01
Üzenet elküldve: 2020-06-14 22:20:01
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy koranyári késődélután//
*Látja biz', hogy nagyon menne már elbújni. Így nem is szaporítja tovább a szót, engedi, hogy rejtekhelyet keressen magának a kis törpe. Ezt akaratlanul is felfedi Titthy előtt, megkönnyítve ezzel a dolgát. Szólni azonban nem szól róla. Majd úgy intézi, hogy beleteljen kis időbe, mire megtalálja.*
- Jól van, te tudod.* Mosolyog a törpére, mikor az hevesen a játék pártját fogja.*
- Jó, nem lesek.* Ígéri meg, s bele is fog a számolásba. Szavait igazolván még arcát is eltakarja kicsiny kezeivel, ujjai is össze vannak zárva. Húszig mondja a számokat, köztük pedig pár pillanatnyi szünetet hagy. Mikor a számolás végére ér, komótosan útnak indul. Szándékosan nem abba az irányba megy először, amerre Ruuno bújt. A Pega irányába veszi legelőször az irányt. Úgy tesz, mintha buzgón kutatna Ruuno után, fenntartva ezzel a látszatát annak, hogy fogalma sincs, hol rejtőzhet az apróság. Szépen körbejárja a Pega épületét, majd a fürdőét is. Közben arra gondol, hogy megint a háta mögé lopózik Ruunonak, úgy leplezi le. De hamar el is veti ezt, mert az előbb is megijesztette szegényt. Útja következő állomása a Polgárnegyed széle, s az ott található házakat nézi meg alaposan, amennyire csak lehetséges. Közben már magának is keres búvóhelyet, s meg is lát egy keskeny kis kapualjat. Az elég jól eltakarná. Rövidesen végez itt is, s már csak egyetlen hely maradt, a városba vezető út széle. Megáll egy pillanatra, amint ideér, s fejét forgatva néz körbe. Majd - mintha találomra választotta volna ki - megindul annak a bokornak az irányába, amely mögött Ruuno is rejtőzik. A növény elé érve kezével kicsit beletúr az ágak közé. Közben oldalvást lépegetve szépen lassan közeledik a törpéhez.*
//Egy koranyári késődélután//
*Látja biz', hogy nagyon menne már elbújni. Így nem is szaporítja tovább a szót, engedi, hogy rejtekhelyet keressen magának a kis törpe. Ezt akaratlanul is felfedi Titthy előtt, megkönnyítve ezzel a dolgát. Szólni azonban nem szól róla. Majd úgy intézi, hogy beleteljen kis időbe, mire megtalálja.*
- Jól van, te tudod.* Mosolyog a törpére, mikor az hevesen a játék pártját fogja.*
- Jó, nem lesek.* Ígéri meg, s bele is fog a számolásba. Szavait igazolván még arcát is eltakarja kicsiny kezeivel, ujjai is össze vannak zárva. Húszig mondja a számokat, köztük pedig pár pillanatnyi szünetet hagy. Mikor a számolás végére ér, komótosan útnak indul. Szándékosan nem abba az irányba megy először, amerre Ruuno bújt. A Pega irányába veszi legelőször az irányt. Úgy tesz, mintha buzgón kutatna Ruuno után, fenntartva ezzel a látszatát annak, hogy fogalma sincs, hol rejtőzhet az apróság. Szépen körbejárja a Pega épületét, majd a fürdőét is. Közben arra gondol, hogy megint a háta mögé lopózik Ruunonak, úgy leplezi le. De hamar el is veti ezt, mert az előbb is megijesztette szegényt. Útja következő állomása a Polgárnegyed széle, s az ott található házakat nézi meg alaposan, amennyire csak lehetséges. Közben már magának is keres búvóhelyet, s meg is lát egy keskeny kis kapualjat. Az elég jól eltakarná. Rövidesen végez itt is, s már csak egyetlen hely maradt, a városba vezető út széle. Megáll egy pillanatra, amint ideér, s fejét forgatva néz körbe. Majd - mintha találomra választotta volna ki - megindul annak a bokornak az irányába, amely mögött Ruuno is rejtőzik. A növény elé érve kezével kicsit beletúr az ágak közé. Közben oldalvást lépegetve szépen lassan közeledik a törpéhez.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8754-8773