//Miután minden egy kicsit másképpen alakult, mint ahogyan eredetileg tervezve volt//
*A piac lassan elmarad mögötte, ezután pedig elég hamar átjárja a megkönnyebbülés, mert siekerült olyan korán végeznie, hogy ott még nem vált igazán nyüzsgővé az élet. Így sokkal könnyebben ki tudott jönni az eladók és a vevők közül, kordéval, lóval, szamárral, kismacska által birtokba vett kosárral, meg egy nagy hátizsákkal, illetve valamennyi új szerzeményével együtt. Igaz nem csak praktikus, lelki okokból sem szeretett volna nagyobb tömegbe keveredni. Nincsenek túl jó emlékei arról, hogy milyen az, amikor sok városlakó összeverődik, de még, ha ez nem is lenne, akkor is teljesen idegen a számára hasonló, amihez még nem volt alkalma hozzászokni.
Igaz, most egy huzamban talán több időt töltött itt, mint eddig bármikor, valamint az eddigi alkalmakkal ellentétben és a sok itt elvégzett munka ellenére is jól érezte magát, Tanillával, Thrissayával és édesanyjával, főleg persze esténként, amikor nem a munka, hanem az evés, beszélgetés és pihenés játszotta a főszerepet, valamint annak a jövőnek a tervezgetése, ami tulajdonképpen éppen ma reggeli kis piaci kitérőjével kezdődött el.
Általában szeret merengeni a múlton, vagy sokszor inkább kényszeresen teszi, most azonban, ahogy halad át az utcákon a város főtere felé, sokkal inkább foglalkoztatja a jelen és a jövő. Még plüssnyulait is megnézi a táskájában, hogy biztosan megvannak-e, pedig annak az esélye, hogy elcsászkálnak valamerre egészen pontosan nulla, ahhoz pedig, hogy elhagyja őket, elég szorosra zárta a zsák száját, persze nem annyira szorosan, hogy ne jusson be oda levegő nekik.
Szerencsére pont ott vannak és maradnak, ahová rakta őket, így visszazárja táskáját a megfelelő nagyságú réssel, majd újra a hátára veszi, náluk azonban jobban aggódik új szamara és macskája miatt. Előbbivel szemben több kicsit az előítélete, legalábbis fél attól, hogyha megmakacsolja magát, mint a mesékben gyakran, akkor nem fogja tudni újra arra bírni, hogy menjen, de egyelőre úgy tűnik, hogy van kedve sétálni utána, szóval ilyen gondolja még nincsen.
A város főterére érve, ami itt tulajdonképpen egyben a város széle is, amit elhagyva végre számára kedvesebb és ismerősebb vidékre léphet, jó jelnek veszi, hogy a macska, pontosabban most már az ő macskája úgy tűnik, hogy még mindig nem akar szökni, sőt, mintha lusta elégedettséggel töltené el az, hogy simogatja. Talán attól is a kis jutalomfalatkától is jól lakott és el is fáradt, amit nemrég kapott, talán ezek az állatok tényleg jobban vonzódnak a mágusokhoz, mint másokhoz. Esetleg enélkül is egyszerűen csak rokonszenves neki. Édesanyja is megmondta, hogy az állatok megérzik azt ki szereti őket, és ki bánik jól velük, ha így van, akkor ez nyilván Holdpihe és az ő esetében sincs másképp, a kislány már most érzi az ő simogatásából, hogy bizony sokat lesz szeretve, és rendesen elkényeztetve, ahogyan egy macskához illik.*
- Nagyon jól fogok bánni veled, kis drágám! *ígéri is meg neki, mire halk dorombolást kap válaszképpen, majd kis fészkelődést, de a macska úgy tűnik, hogy inkább az alváshoz keres megfelelő helyet a kosárban, nem pedig menekülési útvonalat kifelé belőle. Ezek szerint szép kis kuckót sikerült csinálnia neki rongyokból, meg pokrócból, de azért, ha tényleg elalszik majd, be is fogja takargatni mindenképpen.
~ Már alig várom! ~ gondolja magában, majd jó alaposan megnézi magának a teret. Nyilván nem utoljára látja, de most egy darabig nem szeretne jönni. Ha legközelebb valami fontos dolgot be kell majd szerezni a városból, elküldi inkább maga helyett Adoavert, vagy Intet. Előbbi eleve jobban ismeri az itteni életet nála, utóbbinak pedig talán nem ártana kis környezetváltozás néha.
Mindez azonban nyilván még kicsit odébb, most inkább a hazaúton jár az esze.
Lehet nem kellene egészen ligetig sétálni, úgy dönt mindenesetre, hogy a szamarat majd csak az után szerszámozza fel, és próbálja megülni, hogy kiért a városból, és viszonylag néptelen környéken jár útban hazafelé. Ha nem sikerül, legalább nem egy nagyváros főterének kellős közepén nem sikerül, ahol a viszonylag korai óra ellenére is sokan láthatják és ki is nevethetik. Igaz abba sem halna bele, de hát nem is vágyik ilyesmire.*
- Gyertek! Ideje hazamenni. *mosolyog, és el is indul, hogy átlépje végre a képzeletbeli határt. A rá váró otthonra boldog várakozással, az itt töltött időre pedig tulajdonképpen szintén boldogan, de egyben elégedetten is gondol vissza.
Hiába a sok fárasztó munka, ez volt az eddigi legjobban sikerült artheniori útja.*