// Sorsfordító - Nellara Han //
*Egy bánatos lányka sétál az utcákon. Persze nem látszik rajta, hogy bánatos, mert arra nevelték, hogy ne mindig mutassa ki az érzelmeit, főleg az utca embere számára. S bár nehezére esik nem sírni, igyekszik.
~ Csak elmondja valaki, hol juthatok egy kis ennivalóhoz. Remélem, nem kell koldulnom. ~
Bár nem tudja, miben is reménykedik. Tekintve, hogy annyi holmija van, ami épp most nála van, nem sok az esélye.
Ruhája nemesi származást tükröz, bár kissé megviselt és koszos, mintha néhol meg lenne égve... Haja kócos, most az egyszer cseppet sem figyelt, hogy rendbe szedje. Vörös tincsei így hát zabolázatlanul lógnak szerteszéjjel, beterítik izzadt homlokát és néhol eltakarják a kilátást zöld szemei elől. Arca nem koszos, azt sikerült megmosnia idefele jövet egy patak vizében. Ott ivott is, s útközben sikerült lőnie egy nyulat. ~ Még szerencse, hogy tudok vadászni ~ gondolta. Ezenkívül nem sok dolgot lehet szerencsésnek mondani a jelenlegi helyzetében.
A főtér felé viszi az útja. Kellemes dolgot hall, furulyaszót.
~ Csak nem valami ünnep van? ~ gondolja, de ezt az ötletet hamar elveti. Akkor nagyobb zaj lenne, beszédhangok és mindenekelőtt hatalmas tömeg. A többi utca pedig kiürülve. Egy pillanatra eszébe jut az egyik tavaszünnep - a legkedvesebb számára -, de gyorsan elűzi a gondolatot.
A főtérre érve meg is pillant egy kicsi alakot, aki furulyázik. A zene mindig jót tesz. Zene füleinek, szó szerint. Elűzi a bánatot, még ha csak egy időre is. Közelebb megy és néhány méterről hallgatja a szép muzsikát.*
- Szépen csinálod.
*Jegyzi meg, és halványan elmosolyodik, bátortalanul. Tudja, hogy most nem volt valami udvarias, de nincs ereje végiggondolni, mit is kellett volna tennie. Nem sokszor találkozott tündérekkel, és nem is tudja, hogy köszönjön neki. Aki furulyázik, elég fiatalnak tűnik, de lehet, hogy nem az, elvégre tündérnek mindenki kicsi...*