* Kora délután ér Artheniorba, a nap még magasan a fák fölött jár, ezeken pedig a madarak vidáman dalolásznak. Hajából épp az előző éjszakáról ott maradt fűszálakat szedi ki, mikor megpillantja a kutat. Még a kezében maradt fűszálat elhajítja, s már rohan is a kúthoz. Két kezéből tálat formál, s azt belemeríti a vízbe, majd hatalmasakat kortyol. De rég ivott ilyen tiszta vizet. Bár torkát végigfagyasztja, olyan jólesően hat a hideg víz. Arcát is megmossa, és hajára is fröcsköl egy keveset, aztán leül a kút hideg kövére. Poros csizmályával a macskakövön kopog, és a madarakat nézi közben vidáman. Milyen rég volt ilyen boldog. Itt igazán otthon érezi magát, pedig nem ismer senkit, őt sem ismeri senki, a házak pedig nem nyújtanak olyan látványt, melyet valamelyik városban ne látott volna már. Mégis olyan jó itt. Az emberekben semmi rosszat nem lát, és még az ugató kutyákat is szereti. Szereti a házakból kiáradó illatokat. Szereti a fák hangját. Szereti az embereket. Reysod szereti Artheniort. Bár a megérkezés rengeteg erőt ad neki, mégis nagyon fáradt. Hosszú volt az út, élelem és ital nélkül. Ha elfáradt, lefeküdt valahova, és szundított egyet. De itt csak nem feküdhet le az út szélére, vagy az istálló mellé. Inkább betér majd a fogadóba, iszik egyet, és onnan pedig, ha jól látni innen egyenes út vezet a szálláshelyre. Van még néhány aranya. Egy-két éjszakára talán elég is. " Nos, a terv kész! Már csak kivitelezni kell ." Rejsod filozófiája szerint nyagyon fontos a terv. Egy tökéletes terv nélkül, minden kárbavészhet. És a felesleges munkából, már épp elég volt... Na mindegy, inkább lássunk neki! Miközben így elmélkedik, egy kosár piros alma landol előtte a földön, s hozzá a sikoltás. * -Jaj, istenem! * mondja egy idős nőszemély, elkeseredett arccal. * -Hagyja csak, majd én! * És Rejsod már szedi is az almákat. A tele kosarat visszaadja a tulajnak, a nehezbb kosarat pedig átveszi, visszakéri az almásat is( kissé logikátlan szegény), és hazakíséri a nénikét. Az meg fizetségül egy piros almát nyom kezébe. Rejsod megköszöni, és az úton amely a fogadóhoz vezet gyorsan elcsócsálja, a csutkát pedig a fűre dobja. *