//Aying Yari//
*Ahogyan helyet foglalnak, csak futólag néz az étlapra, de mivel nemrég evett, nem kíván meg semmit sem, így azt tárgytalannak minősítve figyel tovább társaságára. Neve hallatán nem szólal fel, a kérdésre pedig elmosolyodik, ezzel viszonozva a vigyort is, hiszen való igaz, van valami a dologban, amit így lehet nevezni, csak senki nem nevezi meg még így.*
- Valami olyasmi, igen. Nem vagyok már kicsi amúgy, de tény, hogy lázadok, mintha még az lennék. Csak én ezt nem fogom kinőni, ahogyan azt hiszik.* - vagyis, amit remélnek a szülei, hogy meg fog történni, záros határidőn belül. Viszont, ő tudja jól, hogy nem, eléri majd azt a fokot is, amit teljesen biztosan nem tudnak visszafordítani, és elkezdődik az, amit annyira szeretne. Vagyis, ő pedig ezt reméli, hogy megtörténik. Figyel arra, mit rendel a nő, de igazán nem érdekeli, a kérdés viszont, amelyet a rendelés után intéz felé, már még inkább. Erre már kicsit másabb mosollyal reagál, mint az eddigiekre, és nemes egyszerűséggel fejet ráz a tényre, amely igaz.*
- Nem, vagyis... nem tudtak más tenni. Azt mondtam nekik, hogy sétálok. Az, hogy itt ülök, még számomra sem volt eltervezve, jött, ahogyan annak kellett lennie. De nem fogom megosztani velük, ez marad az én kis titkom, a sok közül, és máris nem lesz galiba.* - mondja a rutint, mellyel lezárja majd otthon a napját, de az még odább van, nem tervezi azt, hogy egyhamar hazasiet, és beszámolót tart. Sosem tette, de tudja azt is, hogy mindenhol vannak figyelő tekintetek, akik értesítik a szüleit, hogy merre járt. Nem várja azt a percet.*
- Örülök, hogy megismertelek, Aying. Rendben, akkor azt elhagyom.* - bólint a dologra, és kezét is nyújtana, nem épp nőies, úri hölgyhöz méltó módon, de nem akarja ezzel zavarni őt, miközben eszik. Csak csendben hátradől, körbetekintve végigpásztázza azt, hogy kik is vannak itt, ebben a fogadóban, nem zavarja a másikat evés közben. Tekintete az egyik asztalnál ülő társaságon pihen meg épp, amikor az evőeszköz csörren, és jelzi, hogy a másik végzett. Visszafordulva felé, már csak annyit lát, hogy feláll, távozásra készen, így hát ő sem ücsörög tovább, követi a példáját, és elhagyni készül az asztalt.*
- Mire? Enni nem fogok, viszont a késeidről szívesen hallanék valami érdekeset.* - emlegeti fel az eredeti indokot, amiért igazándiból követte őt, közben pedig mellette lépkedve hagyja el a fogadót, ismét a főtérre lépve.
Újfent ér a szabad levegőre, szívja be annak friss illatát, amely a fogadóban kissé alkoholszagba fordult, majd tekintetével a másikét keresve bólint.*
- Igen, bár nem tudom, hova. Ilyenkor kellene a veszélyes szót használnom, de nem fogom. Én nem olyan vagyok, mint a többiek.* - utal azokra a nemesekre, akikkel összefuthatott, és példát alkothatott, és amelyek körébe lassan már be sem tud lépni, nem tud azonosulni azzal, mivel kellene. Így, mivel belemegy, tovább halad a nő felé, csendesen, nézelődve, mintha eddig is úti társak lettek volna, eltekintve a kettejük öltözékében lévő különbségektől. Még mindig várja azt, hogy meséljen valamit, de arra már rájött, hogy jobb, ha nem sietteti, erőlteti a dolgokat. Nem megtapasztalni szeretné azokat a bizonyos késeket.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2013.08.07 13:48:22, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő.