//Ingrtan Eriton//
* Mikor a főtérre érnek nem tud uralkodni magán. Egy másodperc alatt megpördül, ezzel sapkája lecsúszik fejéről és a szőke, rakoncátlan tincsek szabadon szállnak a szélben. Nekilöki Eritont a falnak, majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolja. Előbújik belőle a kisördög, amit nem igazán ért, de élvezi. Arra gondol, hogy talán azért csinálja, mert megtetszett neki a bent történt nyilvános csók. Mikor ajkait elválasztja a fiúétól elmosolyodik, és lágyan szól hozzá. *
- A főtérrel kezdjük, majd szép lassan beljebb megyünk a városban. * Szól jelentőségteljesen, és elindul a szökőkút felé, közben felveszi a földről a sapkáját és visszahelyezi fejére. Mikor oda érnek bemutatja azt. *
- Ez itt a mágikus szökőkút, vagy ahogy én hívom a pénz hozó szökőkút, mivel a tudatlan külföldiek azt hiszik, hogy ha aranyat dobsz a vizébe és kívánsz valamit az teljesül. Szerintem ez baromság, de nekem pont kapóra jön ez, mivel nap végére mindig szép mennyiségű aranyat gyűjtök össze.
* Angyalian mosolyog és megrántja a vállát. *
- A tolvaj lét már csak ilyen. Meg aztán a vize tiszta, így inni lehet belőle és néhány gazdag libának segítőkészen felajánlom, hogy fogom a haját, miközben ő iszik, így nem lesz vizes. Ők persze mit sem sejtve szívélyesen elfogadják ajánlatomat, így meg tudom őket fosztani néhány ékszerüktől. És még meg is köszönik. Ilyen ez a gazdag népség. *Ismét elmosolyodik, majd tovább indul. *
- Bár nekem pont kapóra jön az elkényeztetett lánykák hiúsága, szóval áldom a kis apucit és anyucit a jó neveltetésért. Bár néha leülök egy fa alá és csak nézem, hogyan játszanak a kisgyereket ennek a szökőkútnak a vizében. Magamra emlékeztetnek, és akkor nosztalgiázok. Sok sikeres rablással teli nap után nagyon pihentető elfoglaltság.
* A lassú séta után rövidesen a közelben lévő márványoszlophoz érnek. Bacara szemügyre veszi a szobrot, mintha most látná először. *
- Rég jártam ennél a szobornál. Most még szebbnek tűnik, mint mikor utoljára láttam. Ezt annak a tiszteletére állították, aki egyedül túlélte Arthneior orkok által való lerombolását, majd szövetségeseket gyűjtött és visszavágott. Állítólag a sivatagos pusztába száműzte a kevés túlélő orkot, akik nem mernek visszajönni. Ez csak legenda, hisz biztosra nem tudhatjuk, hogy így volt, de valami azt súgja, hogy igaz. Egyébként, csak hogy egy kicsit félelmetes is legyen a sztori * és itt elfojtott hangon beszél, hogy megadja a kellő hatást* ez a személy még él, de senki nem tudja, hogy kicsoda, lehet éppen a Te legjobb barátod az, de az is lehet, hogy a legnagyobb, legfélelmetesebb ellenséged.
* Majd egy kis hatásszünet után elneveti magát és finoman belebokszol a fiú vállába. *
- Most aztán megijedtél mi? Lehet, hogy én vagyok az!! * Ismét nevet csilingelő hangján. *
- A fogadót már ismered. *Mutat a nagy kőépületre hüvelykujjával. *
- Én nem igazán csípem a helyet. Minden külföldi ott veri a nyálát egész nap. Untatnak, és idegesítenek, így nem nagyon szeretek oda menni.
* Nem tudja, de nem is akarja elrejteni az undort arckifejezéséről. *
- Szóval érdekel az istálló, vagy menjünk egyből a szegénynegyed veszélyesebbnél veszélyesebb sikátoraiba? * Szája félmosolyra húzódik, és ég kék szeme megcsillan a kalandvágytól. *