//Evangeline Belragos figyelmébe//
*Lassan ideje lesz a többi várost is átkutatni a közelben. Hiába vonzó minden téren ez a hely, legalább annyira, mint szülővárosa, de soha nem lesz oly jó, mint anyja és apja mostani otthona. Hisz a túlvilágról mindig reméljük, hogy szebb, mint az evilági mocsok, miben kénytelen satnya porhüvelyünk dagonyázni, míg nem jön el az idő.
Vastag, sötét kabátja rejti alakját, melyet annyi fájdalom gyötört már, mégis készen áll újabb kihívásokra, harcokra, hiszen nincs túl nagy ár, míg nem leli meg Őt. Sötét éjbe vesző alakja most is az árnyak közül olvad ki, hogy a főtéren áthaladva jusson újra a város határába. Nem fogja elhagyni, de a távoli csillagok reményt adnak, hogy nem felesleges, mit tesz. Hogy van értelme, mert Déna rá vár valahol.
Viszont egy sebesen rohanó lány halad el előtte, éppen csak nem ragadja meg Arzurel, közelsége lévén, de inkább hagyja, hiszen a kút felé siet. Vér? A szaga alapján az. Aki évtizedeken keresztül mások véréért kapta pénzét, megismeri már messziről a szagát.
A kúthoz sétál, hogy a nőt utolérje, ki ekkorra már a padhoz lépdel. Hát módosít irányzékán és ő is a padhoz megy, s előtte megállva szólítja meg.*
- Elnézést, kisasszony! Segíthetek?
*Kérdi kedves, meleg, szinte már borzongató hanggal a mosolytalan arcú férfi. Hollószín tincsei szabadon lógnak hátára, kabátja alá, pár kósza kuszasága bújik csak előtérbe, hogy egy enyhe kerettel szolgáljanak határozott vonásaihoz. Reméli engedi a nő, addig nem mozdul, ha elfogadja, leül mellé, s megvizsgálja a tenyerét, melyben a szilánkok pihennek. Ha elutasító a válasz, kénytelen lesz odébb állni, semmi joga, hogy mások magánéletébe belemásszon, még ha újra éled a remény. Talán ő tud valamit. Talán nem...*