//Mesélő4#, Geradras Darandel, Zetriat Iuthar és Liannera Muriku részére//
*Reggel Liannera látja rajta, hogy valami nem stimmel, úgyhogy bocsánatot kér az éjszakáért. Eleonor nem tud mit válaszolni rá, elég rosszul érzi magát amiatt, hogy gyanúsítgatja a lányt, úgyhogy emiatt is foglalkozik inkább a reggelivel.*
*A banditákkal való találkozás után, amikor az események elkezdtek elgyorsulni jól esik neki, hogy Liannera mellette áll. Geradras egyszerűen nem képes megérteni, hogy ő nem fogja magára hagyni sem őt, sem Zetriatot. Amikor végighallgatja Zetriat monológját, és látja a férfi arcát, ahol szinte a feladás árnya fut végig, majd megszakad a szíve. És amikor még Geradras is azt mondja, hogy menjen el onnan, legszívesebben tényleg elfutna. Arcán csorognak a könnyek, és némán Geradrast figyeli.*
"Fogd fel, hogy veled maradok, amíg csak tudok!" *Kiabálná a férfi arcába, de nem meri, és nem is akarja. Végül csak ennyi csúszik ki a száján.*
-Kérlek, ne csináld ezt. *De ez alig hallatszik, mivel már nincs ereje vitatkozni szerelmével.*
*Miután Geradras a támadók felé fordul, Eleonor Liannerára pillant, hogy ő, hogyan áll a dolgokhoz.*
"Biztos meg van rémülve és azt sem tudja, mi zajlik körülötte. Mi kevertük bele, meg kell mentenem."
*Kérdőn néz a tündér lányra, hogy neki mi a véleménye a menekülésről. Szétszakadna, ha lehetne. Az egyik része itt maradna Geradrasszal és Zetriattal, a másik a kis tündérrel tartana, hogy együtt maradhassanak, és meg tudják védeni egymást. Két nő az erdőben... nem jó párosítás. Bárki, bármikor megtámadhatja őket. Nem véletlenül óvták mindig az erdőtől.*
*Oda sem figyel Geradras Zetriathoz fűzött mondandójára - habár lehet, hogy jobb is, nem igazán tetszene neki. Zetriatot a barátjának tartja, és örökké hálás lesz neki, amiért velük tartott és segítette, támogatta őket. Meg kellene őt is mentenie.*
-Liannera, mi legyen? *suttogja halkan, hogy csak a tündér hallja.*