Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 106 (2101. - 2120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2120. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-28 20:37:39
Üzenet elküldve: 2016-04-28 20:37:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 148
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 148
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Zagurraz//
*A vezér érces hangjára ébred - hát mondjuk nem is számíthat az ork lánya kakasszóra a puszta kellős közepén. Hagrar most egészen simulékony hangulatában ébredt, s Artheniorig sokkal lazább tempóban menetelnek hármasban.*
-Mhm.
*Jelez vissza szűkszavúan az utasításra.*
-Hozok amit kell.
*Talán az orkok közül neki a legcsábosabb a mosolya, talán nem, de kétségtelen, hogy egy fokkal közvetlenebbül állnak hozzá a kereskedőt. Megpróbál majd néhány aranyat lekanyarintani az amúgy aranyáron mért italok ellenértékéből.*
~Rana, ki a fene az a Rana?~
*Teszi fel a költői kérdést, de nem fél a választól, ugyanis nem gördül le végül a nyelvéről.*
~Még egy íj? Ez a Rana biztos valami fegyverkészítő lesz. Érdekel is engem - majd eljön érte az akinek kell vagy akinek két anyja van.~
*A vezér érces hangjára ébred - hát mondjuk nem is számíthat az ork lánya kakasszóra a puszta kellős közepén. Hagrar most egészen simulékony hangulatában ébredt, s Artheniorig sokkal lazább tempóban menetelnek hármasban.*
-Mhm.
*Jelez vissza szűkszavúan az utasításra.*
-Hozok amit kell.
*Talán az orkok közül neki a legcsábosabb a mosolya, talán nem, de kétségtelen, hogy egy fokkal közvetlenebbül állnak hozzá a kereskedőt. Megpróbál majd néhány aranyat lekanyarintani az amúgy aranyáron mért italok ellenértékéből.*
~Rana, ki a fene az a Rana?~
*Teszi fel a költői kérdést, de nem fél a választól, ugyanis nem gördül le végül a nyelvéről.*
~Még egy íj? Ez a Rana biztos valami fegyverkészítő lesz. Érdekel is engem - majd eljön érte az akinek kell vagy akinek két anyja van.~
2119. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-28 17:56:29
Üzenet elküldve: 2016-04-28 17:56:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Zagurraz//
*Valóban. Ez egy furcsa dolog. Gworash amennyire nyugodt, úgy csitul a vezér dühe, sőt aggodalma is. Nem beszélve a szótlanságról, ami még inkább megnyugtatja Hagrart. Sehol egy kérdés, és egy megoldandó probléma. Csak a puszta ameddig a szem ellát. Bizony ezt hívják szabadságnak. Assagnak a kijelentésére csupán akkor mosolyodik el, mikor a nőstény már alszik. Tudja jól, hogy semmi kedve nem volt eljönnie Assagnak. Viszont mégsem tette szóvá, mégsem csinált látványos cirkuszt. Ezt tudja Hagrar értékelni, így már csak akkor ébreszti fel Assagot, és Gworasht, mikor pirkad.*
-Ébresztő fel! Eleget pihentünk! Még ma el kell érnünk a várost!
*Hangulata sokkal nyugodtabb, és egész elviselhető. Mellesleg nem is halad már olyan erőltetett tempóban. Számítanak neki a harcosai, bármennyire is kemény kézzel kellene bánni velük, Hagrar mindig enged egy kicsit a szíjon.*
-Assag! A te dolgod az lesz, hogy a piacra mész! Minél olcsóbban vegyél gyógyító italt! Növényeket amik errefelé nem igen teremnek meg. Gworash! Kérdezősködj, mit tudnak a karavánpihenőről. Én magam pedig a barakkok felé veszem az irányt. Ott majd körbenézek, nincs-e valami használható harcos aki velünk van! Ha Ranát látjátok, szóljatok neki hogy szükségem van rá! Kell még egy íj!
*Csak reménykedik, hogy a vándort megtalálja a városban. Ha nem, úgy nem lesz szerencséjük. Lassan megpillantják a várost, és Hagrar mikor legutóbb itt járt, egy csapat élén távozott. Reméli most is talál néhány hadra fogható kurafit.*
*Valóban. Ez egy furcsa dolog. Gworash amennyire nyugodt, úgy csitul a vezér dühe, sőt aggodalma is. Nem beszélve a szótlanságról, ami még inkább megnyugtatja Hagrart. Sehol egy kérdés, és egy megoldandó probléma. Csak a puszta ameddig a szem ellát. Bizony ezt hívják szabadságnak. Assagnak a kijelentésére csupán akkor mosolyodik el, mikor a nőstény már alszik. Tudja jól, hogy semmi kedve nem volt eljönnie Assagnak. Viszont mégsem tette szóvá, mégsem csinált látványos cirkuszt. Ezt tudja Hagrar értékelni, így már csak akkor ébreszti fel Assagot, és Gworasht, mikor pirkad.*
-Ébresztő fel! Eleget pihentünk! Még ma el kell érnünk a várost!
*Hangulata sokkal nyugodtabb, és egész elviselhető. Mellesleg nem is halad már olyan erőltetett tempóban. Számítanak neki a harcosai, bármennyire is kemény kézzel kellene bánni velük, Hagrar mindig enged egy kicsit a szíjon.*
-Assag! A te dolgod az lesz, hogy a piacra mész! Minél olcsóbban vegyél gyógyító italt! Növényeket amik errefelé nem igen teremnek meg. Gworash! Kérdezősködj, mit tudnak a karavánpihenőről. Én magam pedig a barakkok felé veszem az irányt. Ott majd körbenézek, nincs-e valami használható harcos aki velünk van! Ha Ranát látjátok, szóljatok neki hogy szükségem van rá! Kell még egy íj!
*Csak reménykedik, hogy a vándort megtalálja a városban. Ha nem, úgy nem lesz szerencséjük. Lassan megpillantják a várost, és Hagrar mikor legutóbb itt járt, egy csapat élén távozott. Reméli most is talál néhány hadra fogható kurafit.*
2118. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-28 16:37:09
Üzenet elküldve: 2016-04-28 16:37:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Ahhoz nem kell elpatkolnod, izé... hamvadnod. Sőt, amennyire medikusi megértésemből futja, annak a csúnya kórságnak kifejezetten rosszat tesz a tűz általi purgálás. A szellem jöhet, mindig a nyakamban hordok egy csirkelábat, mint jószerencse függőt, az távol tartja az olyan kiállhatatlan fúrialelkeket, mint egy bosszút áhító nőé. *Valahol itt kapják ki szájából a görbült szalmavéget, de nem kap ideges-irigyen az elorzott tárgyért, mert elég csak oldalra ejtenie a fejét, hogy egy másikra ráharaphasson.* - Pontosan! Annyi kiegészítést azért hozzátennék, hogy az esetemben arról van szó, hogy én _valóban_ tudok annyit a világról, nem kell eljátszanom. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy a térképre vitt világ majd' minden sarkát megjárta már. A háború mindig jó üzlet és remek lehetőség azoknak, akiket a vándorok vére hajt. Gondoltam már egyébként rá, hogy a meglévő tapasztalatomat egy üzletbe fektetném. *Maga elé emeli mindkét kezét, mintha a soron következő gondolatait próbálná keretbe foglalni.* Utaztatással foglalkoznánk, a fizető kuncsaftok számára mindent megszerveznénk az indulástól kezdve, a szálláson keresztül egészen a visszaérkeztetésig. Manapság már nem feszülnek egymásnak opponens hatalmak, kevesebbet utaznak már az emberek is, mindeközben ott hever parlagon egy betöltetlen piaci rés! *Wegtorenről is ezért beszél úgy, mintha betéve ismerné minden kerületét. A szökőkutak terét, a tolvajok országútját, az aktuálisan regnáló "hatalom" palotáját de még azokat a sikátorokat is, amit még a legtöbb késes is a legszívesebben csak elkerül.* - Nem tartod valami nagy becsben a mágiaidézőket, eh? Volt idő, amikor én sem adtam sokat a csinnadrattájukra. Aztán az egyik tehetségesebb adeptus az északi hadjáratban megmutatta, hogy nem csak vásári komédiásokból áll a rendjük. Kétszáz fős fogást készített a lovagjainkból, akiket belesütött páncéljaikba. *A Tűznyelők egy ennél hitványabb szervezet voltak. Mágiájukat, egyben önnönmagukat a rőtszín lángoktól eredeztették, amelyről úgy tartották, hogy minden neki adományozott lélek által csak erősebbé válik, s hogy egy napon majd nem marad már semmi, amit magához vehetne. Vagy valami ilyesmi. Az igazság az, hogy túl mély teológiai vitákba/fejtegetésekbe nem bocsátkozott a szekta egy tagjával sem. "Tényleg nem érted őket?" - kocogtatná meg a Vöröske homlokát, azt próbálván megállapítani, hogy a lány fejében tényleg káposztalé lötyög-e vagy csak nem akarja megérteni a vallásos hitbuzgalom mögött rejlő pszichológiát. De nem tudja megkérdezni tőle, mert feldúltan és szalmát szórva maga után, kiviharzik az istállóból. A friss és füstmentes levegő jót fog tenni a tisztánlátásának, ezért nem is hagyja oda a tűzkör elkészítését, hogy Dynti után menjen és megpróbálják ezt a beszélgetést megint az elejéről elkezdeni. S minthogy jól számolt a dolgokkal, afelől a lánghajú maga ad bizonyságot, visszatértekor. Kérésre-utasításra megemeli az adott kart, előrébb hajol vagy éppen hanyatt fekszik, ha a lány úgy jobban hozzáfér a kezelendő felülethez. Még úgy is, hogy nem minden fenntartása pártol el mellőle, amikor a markokban összegyűjtött bogyókat meglátja.*
- Vakság ellen nem jó? *A pépesre zúzott szemek végül rácáfolnak az előzetes várakozásra, és a mérges szömörce által kiváltott hatás helyett tényleg jóleső érzést hagynak a bőrön ott, ahol Dynti ujjai elkenik azt. Az este tehát itt találja őket, egy jóval szegényesebb környezetben, de ha az ember igen erősen koncentrál rá, akkor megtalálhatja ebben is az idillt. Ami hibádzik hozzá, az a háttérből felbőgő tehénszó lenne. A tűzön a megmenekített ételek maradékát készítik el annak jegyében, hogy itt a völgyben ez lesz utolsó közös vacsorájuk. Magát a Félszeműt is meghökkenti az a nyíltság, amivel Dynti előáll, mintha az odakint tett útja alatt elásta volna minden aggályát, amit a kétes kimenetellel kecsegtető északi vállalkozással szemben eddig érzett. Sejthetően nem erről van szó és sokkal valószínűbb az, hogy belátván, hogy Khan elhatározásán már változtatni nem tud dacos ellenkezésével, inkább önként szegődik társául, hogy az őt kísérő démonok egyikének neve örök érvénnyel ott maradhasson, ahová tartozik: a múltjába. Korábban tett kísérletek és balsorsra jutott társak története sem változtatna semmin, ezt érezheti a Vörös is, mert nem próbálja meg más belátásra bírni a fafejű zsoldost.* - A koporsóján teszlek magamévá, vigye azt is magával és rágja a lelkét, akárhol legyen is a nyughelyünk, miután kimúlunk. *Legadont az őt leíró (valószínűleg igencsak részrehajló) szavak alapján az olyan emberek közé sorolja, akiknek segítség kell hozzá, hogy meghaljanak. Van a másik, a gyámoltalanabb fajta, ők nem várnak el "külső" segítséget ehhez, megteszik maguktól is. Ha a Vörös nem tesz másként, a Félszemű ezen az éjjelen is ölelésébe vonva alszik el, reggelre pedig egy rövid üzenettel várakozó papírdarabot hagy fekhelyén.
"Visszajövök".*
//Órákkal korábban//
*A bizalomkiépítéshez Khan lehet az egyik legrosszabb vagy legkiválóbb alany, akin lefuttathatók az előzetes tesztek: egy hétpróbás gazember, aki az életet sajátos törvényei szerint értelmezi, de mind a magához való esze és becsülete megvan, ezért kellő türelemmel és kételkedéssel lehántható ambivalens jellemének hasznavehetetlenebb rétege. De hogy mire volna jó a fáradtság, megéri-e egyáltalán időt fecsérelni az olyan kenderkötélvégre való alakokra, mint a Félszemű? A Vörös erre bizonyos szempontból kétségbevonhatatlanul és hezitálás nélkül rábólintana, más aspektusból vizsgálva pedig inkább maga húzná át a hajógerincen, vagy kötné ki egy hajó élő orrszobrának, hadd érezze arcán a nap huszonnégy órájában a tengervizet. Éppen olyan ez, mint körülírhatatlan státuszú kapcsolatuk bármely pillanata. A biztonságot keresők sírva szaladnának egy felbőszített bivalycsorda elé, ha tizedannyi káosz jutna osztályrészükül, Dynti és Khan azonban nem felejtik el minden pillanatban a másik tudtára adni, hogy ez az egymás iránti kötődés sem különb a halandók bármely más, múlandó momentumánál. A Félszemű ki is áll abbéli véleménye mellett, miszerint pontosan abban rejlik a pillanat gyönyöre, mert a következő már el is ragadja tőlük.* ~ Sze. ~ *Belemosolyog a csókba és marasztalni akarná még a szót, elsúgja hát újra Dynti ajkainak ezt a különös, félig megszületett kifejezést. Ezerszer lejárt, elismételt, látott, hallott és érzett dolgok építik fel életeiket, ez alól nem kivétel az sem, amikor két ember a test útján talál egymásra. A Vörös talán tudatában sincs annak, hogy az így töltött percórák során mennyire kiszolgáltatja magát neki a rókaképű: kedve szerint rábírhatná akármire. Az, hogy e lehetőséget nem használja ki Dynti a Félszemű szerencséje, egyúttal a nő mulasztása. A hányszor és a miképp most sem játszik túl fontos szerepet a páros hajszájában: hacsak a rövidesen bekövetkező malőr nem felel meg ennek kritériumainak. Az összevisszaságból még nagyobb kerekedik, székek szédülnek meg lábaikról, ruhaanyag szövete hasad fel és gazdátlanul marad olyasmi is, aminek nem volna szabad. Ágyban vagy annak kinevezett és megvetett asztallapon végződik üzekedésük, hogy verítékben és elégedettségben úszva pihenjenek meg egymás mellett, az olyan felesleges kérdések nélkül, amelyek a világot csak érthetetlen-bonyolultabbá teszik. A Félszemű félálmában morrantja el azt a szót, ami láthatóan megragadta a fantáziáját.*
- Sze. *Ez az utolsó dolog, ami azelőtt hangzik fel a vályogházikóban, mielőtt a szobák egyikében szétfolyt lámpásolaj és oltatlanul hagyott mécsfény szerelemben nem egyesülne, hogy a békésen hortyogó párosra gyújtsák a zsúptetőt.*
- Ahhoz nem kell elpatkolnod, izé... hamvadnod. Sőt, amennyire medikusi megértésemből futja, annak a csúnya kórságnak kifejezetten rosszat tesz a tűz általi purgálás. A szellem jöhet, mindig a nyakamban hordok egy csirkelábat, mint jószerencse függőt, az távol tartja az olyan kiállhatatlan fúrialelkeket, mint egy bosszút áhító nőé. *Valahol itt kapják ki szájából a görbült szalmavéget, de nem kap ideges-irigyen az elorzott tárgyért, mert elég csak oldalra ejtenie a fejét, hogy egy másikra ráharaphasson.* - Pontosan! Annyi kiegészítést azért hozzátennék, hogy az esetemben arról van szó, hogy én _valóban_ tudok annyit a világról, nem kell eljátszanom. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy a térképre vitt világ majd' minden sarkát megjárta már. A háború mindig jó üzlet és remek lehetőség azoknak, akiket a vándorok vére hajt. Gondoltam már egyébként rá, hogy a meglévő tapasztalatomat egy üzletbe fektetném. *Maga elé emeli mindkét kezét, mintha a soron következő gondolatait próbálná keretbe foglalni.* Utaztatással foglalkoznánk, a fizető kuncsaftok számára mindent megszerveznénk az indulástól kezdve, a szálláson keresztül egészen a visszaérkeztetésig. Manapság már nem feszülnek egymásnak opponens hatalmak, kevesebbet utaznak már az emberek is, mindeközben ott hever parlagon egy betöltetlen piaci rés! *Wegtorenről is ezért beszél úgy, mintha betéve ismerné minden kerületét. A szökőkutak terét, a tolvajok országútját, az aktuálisan regnáló "hatalom" palotáját de még azokat a sikátorokat is, amit még a legtöbb késes is a legszívesebben csak elkerül.* - Nem tartod valami nagy becsben a mágiaidézőket, eh? Volt idő, amikor én sem adtam sokat a csinnadrattájukra. Aztán az egyik tehetségesebb adeptus az északi hadjáratban megmutatta, hogy nem csak vásári komédiásokból áll a rendjük. Kétszáz fős fogást készített a lovagjainkból, akiket belesütött páncéljaikba. *A Tűznyelők egy ennél hitványabb szervezet voltak. Mágiájukat, egyben önnönmagukat a rőtszín lángoktól eredeztették, amelyről úgy tartották, hogy minden neki adományozott lélek által csak erősebbé válik, s hogy egy napon majd nem marad már semmi, amit magához vehetne. Vagy valami ilyesmi. Az igazság az, hogy túl mély teológiai vitákba/fejtegetésekbe nem bocsátkozott a szekta egy tagjával sem. "Tényleg nem érted őket?" - kocogtatná meg a Vöröske homlokát, azt próbálván megállapítani, hogy a lány fejében tényleg káposztalé lötyög-e vagy csak nem akarja megérteni a vallásos hitbuzgalom mögött rejlő pszichológiát. De nem tudja megkérdezni tőle, mert feldúltan és szalmát szórva maga után, kiviharzik az istállóból. A friss és füstmentes levegő jót fog tenni a tisztánlátásának, ezért nem is hagyja oda a tűzkör elkészítését, hogy Dynti után menjen és megpróbálják ezt a beszélgetést megint az elejéről elkezdeni. S minthogy jól számolt a dolgokkal, afelől a lánghajú maga ad bizonyságot, visszatértekor. Kérésre-utasításra megemeli az adott kart, előrébb hajol vagy éppen hanyatt fekszik, ha a lány úgy jobban hozzáfér a kezelendő felülethez. Még úgy is, hogy nem minden fenntartása pártol el mellőle, amikor a markokban összegyűjtött bogyókat meglátja.*
- Vakság ellen nem jó? *A pépesre zúzott szemek végül rácáfolnak az előzetes várakozásra, és a mérges szömörce által kiváltott hatás helyett tényleg jóleső érzést hagynak a bőrön ott, ahol Dynti ujjai elkenik azt. Az este tehát itt találja őket, egy jóval szegényesebb környezetben, de ha az ember igen erősen koncentrál rá, akkor megtalálhatja ebben is az idillt. Ami hibádzik hozzá, az a háttérből felbőgő tehénszó lenne. A tűzön a megmenekített ételek maradékát készítik el annak jegyében, hogy itt a völgyben ez lesz utolsó közös vacsorájuk. Magát a Félszeműt is meghökkenti az a nyíltság, amivel Dynti előáll, mintha az odakint tett útja alatt elásta volna minden aggályát, amit a kétes kimenetellel kecsegtető északi vállalkozással szemben eddig érzett. Sejthetően nem erről van szó és sokkal valószínűbb az, hogy belátván, hogy Khan elhatározásán már változtatni nem tud dacos ellenkezésével, inkább önként szegődik társául, hogy az őt kísérő démonok egyikének neve örök érvénnyel ott maradhasson, ahová tartozik: a múltjába. Korábban tett kísérletek és balsorsra jutott társak története sem változtatna semmin, ezt érezheti a Vörös is, mert nem próbálja meg más belátásra bírni a fafejű zsoldost.* - A koporsóján teszlek magamévá, vigye azt is magával és rágja a lelkét, akárhol legyen is a nyughelyünk, miután kimúlunk. *Legadont az őt leíró (valószínűleg igencsak részrehajló) szavak alapján az olyan emberek közé sorolja, akiknek segítség kell hozzá, hogy meghaljanak. Van a másik, a gyámoltalanabb fajta, ők nem várnak el "külső" segítséget ehhez, megteszik maguktól is. Ha a Vörös nem tesz másként, a Félszemű ezen az éjjelen is ölelésébe vonva alszik el, reggelre pedig egy rövid üzenettel várakozó papírdarabot hagy fekhelyén.
"Visszajövök".*
//Órákkal korábban//
*A bizalomkiépítéshez Khan lehet az egyik legrosszabb vagy legkiválóbb alany, akin lefuttathatók az előzetes tesztek: egy hétpróbás gazember, aki az életet sajátos törvényei szerint értelmezi, de mind a magához való esze és becsülete megvan, ezért kellő türelemmel és kételkedéssel lehántható ambivalens jellemének hasznavehetetlenebb rétege. De hogy mire volna jó a fáradtság, megéri-e egyáltalán időt fecsérelni az olyan kenderkötélvégre való alakokra, mint a Félszemű? A Vörös erre bizonyos szempontból kétségbevonhatatlanul és hezitálás nélkül rábólintana, más aspektusból vizsgálva pedig inkább maga húzná át a hajógerincen, vagy kötné ki egy hajó élő orrszobrának, hadd érezze arcán a nap huszonnégy órájában a tengervizet. Éppen olyan ez, mint körülírhatatlan státuszú kapcsolatuk bármely pillanata. A biztonságot keresők sírva szaladnának egy felbőszített bivalycsorda elé, ha tizedannyi káosz jutna osztályrészükül, Dynti és Khan azonban nem felejtik el minden pillanatban a másik tudtára adni, hogy ez az egymás iránti kötődés sem különb a halandók bármely más, múlandó momentumánál. A Félszemű ki is áll abbéli véleménye mellett, miszerint pontosan abban rejlik a pillanat gyönyöre, mert a következő már el is ragadja tőlük.* ~ Sze. ~ *Belemosolyog a csókba és marasztalni akarná még a szót, elsúgja hát újra Dynti ajkainak ezt a különös, félig megszületett kifejezést. Ezerszer lejárt, elismételt, látott, hallott és érzett dolgok építik fel életeiket, ez alól nem kivétel az sem, amikor két ember a test útján talál egymásra. A Vörös talán tudatában sincs annak, hogy az így töltött percórák során mennyire kiszolgáltatja magát neki a rókaképű: kedve szerint rábírhatná akármire. Az, hogy e lehetőséget nem használja ki Dynti a Félszemű szerencséje, egyúttal a nő mulasztása. A hányszor és a miképp most sem játszik túl fontos szerepet a páros hajszájában: hacsak a rövidesen bekövetkező malőr nem felel meg ennek kritériumainak. Az összevisszaságból még nagyobb kerekedik, székek szédülnek meg lábaikról, ruhaanyag szövete hasad fel és gazdátlanul marad olyasmi is, aminek nem volna szabad. Ágyban vagy annak kinevezett és megvetett asztallapon végződik üzekedésük, hogy verítékben és elégedettségben úszva pihenjenek meg egymás mellett, az olyan felesleges kérdések nélkül, amelyek a világot csak érthetetlen-bonyolultabbá teszik. A Félszemű félálmában morrantja el azt a szót, ami láthatóan megragadta a fantáziáját.*
- Sze. *Ez az utolsó dolog, ami azelőtt hangzik fel a vályogházikóban, mielőtt a szobák egyikében szétfolyt lámpásolaj és oltatlanul hagyott mécsfény szerelemben nem egyesülne, hogy a békésen hortyogó párosra gyújtsák a zsúptetőt.*
2117. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-28 16:00:22
Üzenet elküldve: 2016-04-28 16:00:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- Mindenképpen küldeni fogok. Meg egy kis pestist is. Na meg a bosszúszomjas szellememet, aki nem fog békében hagyni, amíg élsz. *Gonosz kacaj.* Az agyadra mennék.
*Majd odakap és kihúzza a férfi szájából a szalmavéget, nincs vele különösebb célja, csak gyermeteg bosszantás. Amivel túl sokra vélhetőleg nem is fog menni, tekintve, hogy muníció éppen akad még a közvetlen környezetében a férfi számára, ha úgy döntene, további rágcsálni való után akarna kutatni. Dynti sem dobja el magától, inkább felvéve a férfi előző mozdulatait leutánozza, és ő is a szájába dugja.*
- Mh… Már értem, mire jó ez. *Motyogja.* Olyan érzést kelt az emberben, mintha már megélt volna száz évet és mindent tudna a világról. *Túl sokáig viszont képtelen ezzel játszadozni és kettéharapja.
A szekta hallatán afféle hangot ad ki magából, ami egyértelművé teszi nemtetszését az efféle dolgokkal pajzánkodó szervezetekről, ahogy úgy egyébként a mágusokról is megvan a maga véleménye.*
- Hmm… Ezek afféle tűzzel dobálózós hókuszpókusz mesterek voltak? *Némi gúnyos éllel veti fel a kérdést, majd rögtön lendül is tovább a következő gondolatmenetére.* Nem értem ezeket. Miért kell egy kitalált entitás felé áldozni, akit látni sem lehet? Ott van a tenger, az él és mozog, eléggé valós ahhoz, hogy ha választanom kéne, kinek ajánljam fel a holttested, hát mindenképpen neki adományoználak. Ahogy magamat is egyszer majd.
*Egy időre felhagy az aktív rugdosással, innentől ha büntetőeszközökhöz akar majd folyamodni, akkor az ujjait és a férfi bordáit fogja érintkeztetni. Az kellemetlenebb és talán hatásosabb is.
Kétségtelen tény, hogy nem fog semmire sem menni azzal, ha újra és újra lebeszélni kívánja Khant a lihanechi útjáról, de továbbra sem tud magában rendet tenni a felől, hogy nem akarja, hogy a Félszemű is a lányt segítők átkát viselje majd magán, ami kétszer is halálhoz vezetett. Viszont, ha oda megy, ő halhat meg. Egyszerűen felbosszantja a tény, hogy mennyire makacsok és önfejűek mindketten.*
- Utálom. *Csap egyet maga mellé bosszúsan. Nem teszi hozzá, hogy kit, vagy mit, vagy éppen ezt most mire érti. Míg Khan nekiindul, hogy ismét tüzeskedjen, addig lassan Dynti is összekaparja magát és elhagyja a csűrt mindenféle szó nélkül, magában fortyogva. Beletelhet talán fél órába is, akár egy egészbe, mire visszatér. Kezében néhány egy bokorról leszakított ágat tart, amelyeken apró bogyók vannak. A távozásakor levő indulatos kisugárzása is eltűnt, helyét egy sokkal nyugodtabb veszi át. Attól függően, hogy a férfi merre van, s kit csinál, odalépdel hozzá.*
- Ez jó égési sérülésekre. *Összeroppant egyet a kezében, majd emeli az ujját, hogy bekenje vele a zsoldos pirult bőrét. Némi kompenzálás a tűzért.*
- Igazából, hálásnak kéne lennem, mivel, ha ő nincs, most a helyett, ami most vagyok, valószínűleg egy fiatalabb, tehetősebb ember asszonyaként nevelgetném unalmasan a gyerekeinket. *Magyarázgat közben, hol jobbra, hol balra forgatva fejét kenegetés közben.* Sok minden más lenne. Ha pedig már nem fog létezni, úgy egy olyan darab fog eltűnni belőlem, amit nem tudok majd pótolni. *Sok mindent átgondolt, amíg a termés után kutatott, s hogy erről rögtön számot is ad a férfinek, az kissé idegen számára.*
- De, szeretnék a holtteste felett inni, táncolni, nevetni. Bele akarok rúgni a fejébe. S mielőtt meghal, addig fogom verni hevített vassal, amíg már ép bőr nem marad rajta. És azt akarom, hogy Te is ott legyél. Úgyhogy veled megyek. Kerül, amibe kerül majd.
//Órákkal később//
*Khan szélesedő vigyorára, Dynti elszűkülő tekintete a válasz.*
- Akkor már értem miért akart a nadrágomon landolni.
*Ami a barlangos rajtaütést illeti, bár kétségei továbbra is vannak, mindig is lesznek, de most eloszlatja őket. Pontosan azért, mert ő is tudja, amit a vashegyi végül ki is mond, nincs oka arra az ő népének, hogy a lány agyament társait kergessék. A Vörös egyébként is azon van, hogy nagyobb bizalmat szavazzon nekik, abban bízva, hogy, ha lenne is ilyen, annyira nem könnyítenék meg a támadóik dolgát. Vagy épp ellenkezőleg, tekintve, hogy mennyire önfejűek lehet, magukkal végeznének idő előtt.*
- Kár, pedig neked biztos tetszene a hely, ahol élek. *A barlang valahol nyomasztó, főleg, ha az ember sokáig tartózkodik ott a félsötétségben, a pókokkal és csúszómászókkal, a nyirkos falai közt még a vöröskét is elfogja olykor a szabadulási vágy. A sok felhalmozott szemétről, az állandó üvegdarabkákról már nem is szólva. Ám, mégis minden alkalommal, amikor visszatér, valamiért képtelen elmenni a szirt belsejében ékeskedő tiszta tó mellett, vagy a kékes, ezüstös színnel ragyogó gombák mellett. Valahogy megvan a maga romantikája, s a tenger sincs messze.
Az útja, s vele együtt a tánc is azzal zárul, hogy elkerülhetetlenül egymás karjai közé zárják magukat a ház egy pontjában, míg csípőjük mágnesként húzódik egymás felé. Ismerős érzés már számára, mégis minden egyes alkalommal valahogy újnak, elsőnek tűnik, amikor a másik a bőréhez ér, vagy forró lehelettel suttog a fülébe, Teste mindig hálásan reagál rá, elméje pedig hosszan nyújtaná az efféle pillanatokat. A dorombolás, mi szavak híján szalad ki belőle, nem pusztán annak szól, hogy tetszik, amit hall, bár ez kétségtelen tény, de reakció a közelségre is.
Kevésbé ért ő a szavak műveléséhez, minthogy nem úgy nevelkedett, kinek szüksége lenne arra, hogy szóba önthesse, ha valamit érez, ehelyett tettekkel, mozdulatokkal bűvészkedik. A közösen bejárandó út során karjait úgy fonja a zsoldos köré, mintha az bármikor elszökhetne, csak éppen akkor enyhít valamit, ha a helyzet hevességében inkább szó szerint, körömmel kíván hozzá ragaszkodni. Máskor a Khan ajkait, nyakát illető csókokkal és harapásokkal üzen.
A felfokozott helyzet, a félig megkezdett szó, mi aztán vég nélkül repked közöttük, ahogy csak a korábban hallottak, vagy az eddig történtek is, de olyat kívánnak belőle kihozni, melyek ellen mindig is dacosan küzdött. S csak akkor szólal meg ismét, amikor a már-már örökös vágyódást valóssággá ütötték.*
- Én... *Szalad ki a száján meggondolatlanul két pihegés között. Egyáltalán nem biztos, hogy jól értelmezi a dolgokat, talán saját magát sem. Megállhatna itt, és elharaphatná a felénél, ehelyett két kezét továbbra is Khan nyaka köré kulcsolja.* is sze.
- Mindenképpen küldeni fogok. Meg egy kis pestist is. Na meg a bosszúszomjas szellememet, aki nem fog békében hagyni, amíg élsz. *Gonosz kacaj.* Az agyadra mennék.
*Majd odakap és kihúzza a férfi szájából a szalmavéget, nincs vele különösebb célja, csak gyermeteg bosszantás. Amivel túl sokra vélhetőleg nem is fog menni, tekintve, hogy muníció éppen akad még a közvetlen környezetében a férfi számára, ha úgy döntene, további rágcsálni való után akarna kutatni. Dynti sem dobja el magától, inkább felvéve a férfi előző mozdulatait leutánozza, és ő is a szájába dugja.*
- Mh… Már értem, mire jó ez. *Motyogja.* Olyan érzést kelt az emberben, mintha már megélt volna száz évet és mindent tudna a világról. *Túl sokáig viszont képtelen ezzel játszadozni és kettéharapja.
A szekta hallatán afféle hangot ad ki magából, ami egyértelművé teszi nemtetszését az efféle dolgokkal pajzánkodó szervezetekről, ahogy úgy egyébként a mágusokról is megvan a maga véleménye.*
- Hmm… Ezek afféle tűzzel dobálózós hókuszpókusz mesterek voltak? *Némi gúnyos éllel veti fel a kérdést, majd rögtön lendül is tovább a következő gondolatmenetére.* Nem értem ezeket. Miért kell egy kitalált entitás felé áldozni, akit látni sem lehet? Ott van a tenger, az él és mozog, eléggé valós ahhoz, hogy ha választanom kéne, kinek ajánljam fel a holttested, hát mindenképpen neki adományoználak. Ahogy magamat is egyszer majd.
*Egy időre felhagy az aktív rugdosással, innentől ha büntetőeszközökhöz akar majd folyamodni, akkor az ujjait és a férfi bordáit fogja érintkeztetni. Az kellemetlenebb és talán hatásosabb is.
Kétségtelen tény, hogy nem fog semmire sem menni azzal, ha újra és újra lebeszélni kívánja Khant a lihanechi útjáról, de továbbra sem tud magában rendet tenni a felől, hogy nem akarja, hogy a Félszemű is a lányt segítők átkát viselje majd magán, ami kétszer is halálhoz vezetett. Viszont, ha oda megy, ő halhat meg. Egyszerűen felbosszantja a tény, hogy mennyire makacsok és önfejűek mindketten.*
- Utálom. *Csap egyet maga mellé bosszúsan. Nem teszi hozzá, hogy kit, vagy mit, vagy éppen ezt most mire érti. Míg Khan nekiindul, hogy ismét tüzeskedjen, addig lassan Dynti is összekaparja magát és elhagyja a csűrt mindenféle szó nélkül, magában fortyogva. Beletelhet talán fél órába is, akár egy egészbe, mire visszatér. Kezében néhány egy bokorról leszakított ágat tart, amelyeken apró bogyók vannak. A távozásakor levő indulatos kisugárzása is eltűnt, helyét egy sokkal nyugodtabb veszi át. Attól függően, hogy a férfi merre van, s kit csinál, odalépdel hozzá.*
- Ez jó égési sérülésekre. *Összeroppant egyet a kezében, majd emeli az ujját, hogy bekenje vele a zsoldos pirult bőrét. Némi kompenzálás a tűzért.*
- Igazából, hálásnak kéne lennem, mivel, ha ő nincs, most a helyett, ami most vagyok, valószínűleg egy fiatalabb, tehetősebb ember asszonyaként nevelgetném unalmasan a gyerekeinket. *Magyarázgat közben, hol jobbra, hol balra forgatva fejét kenegetés közben.* Sok minden más lenne. Ha pedig már nem fog létezni, úgy egy olyan darab fog eltűnni belőlem, amit nem tudok majd pótolni. *Sok mindent átgondolt, amíg a termés után kutatott, s hogy erről rögtön számot is ad a férfinek, az kissé idegen számára.*
- De, szeretnék a holtteste felett inni, táncolni, nevetni. Bele akarok rúgni a fejébe. S mielőtt meghal, addig fogom verni hevített vassal, amíg már ép bőr nem marad rajta. És azt akarom, hogy Te is ott legyél. Úgyhogy veled megyek. Kerül, amibe kerül majd.
//Órákkal később//
*Khan szélesedő vigyorára, Dynti elszűkülő tekintete a válasz.*
- Akkor már értem miért akart a nadrágomon landolni.
*Ami a barlangos rajtaütést illeti, bár kétségei továbbra is vannak, mindig is lesznek, de most eloszlatja őket. Pontosan azért, mert ő is tudja, amit a vashegyi végül ki is mond, nincs oka arra az ő népének, hogy a lány agyament társait kergessék. A Vörös egyébként is azon van, hogy nagyobb bizalmat szavazzon nekik, abban bízva, hogy, ha lenne is ilyen, annyira nem könnyítenék meg a támadóik dolgát. Vagy épp ellenkezőleg, tekintve, hogy mennyire önfejűek lehet, magukkal végeznének idő előtt.*
- Kár, pedig neked biztos tetszene a hely, ahol élek. *A barlang valahol nyomasztó, főleg, ha az ember sokáig tartózkodik ott a félsötétségben, a pókokkal és csúszómászókkal, a nyirkos falai közt még a vöröskét is elfogja olykor a szabadulási vágy. A sok felhalmozott szemétről, az állandó üvegdarabkákról már nem is szólva. Ám, mégis minden alkalommal, amikor visszatér, valamiért képtelen elmenni a szirt belsejében ékeskedő tiszta tó mellett, vagy a kékes, ezüstös színnel ragyogó gombák mellett. Valahogy megvan a maga romantikája, s a tenger sincs messze.
Az útja, s vele együtt a tánc is azzal zárul, hogy elkerülhetetlenül egymás karjai közé zárják magukat a ház egy pontjában, míg csípőjük mágnesként húzódik egymás felé. Ismerős érzés már számára, mégis minden egyes alkalommal valahogy újnak, elsőnek tűnik, amikor a másik a bőréhez ér, vagy forró lehelettel suttog a fülébe, Teste mindig hálásan reagál rá, elméje pedig hosszan nyújtaná az efféle pillanatokat. A dorombolás, mi szavak híján szalad ki belőle, nem pusztán annak szól, hogy tetszik, amit hall, bár ez kétségtelen tény, de reakció a közelségre is.
Kevésbé ért ő a szavak műveléséhez, minthogy nem úgy nevelkedett, kinek szüksége lenne arra, hogy szóba önthesse, ha valamit érez, ehelyett tettekkel, mozdulatokkal bűvészkedik. A közösen bejárandó út során karjait úgy fonja a zsoldos köré, mintha az bármikor elszökhetne, csak éppen akkor enyhít valamit, ha a helyzet hevességében inkább szó szerint, körömmel kíván hozzá ragaszkodni. Máskor a Khan ajkait, nyakát illető csókokkal és harapásokkal üzen.
A felfokozott helyzet, a félig megkezdett szó, mi aztán vég nélkül repked közöttük, ahogy csak a korábban hallottak, vagy az eddig történtek is, de olyat kívánnak belőle kihozni, melyek ellen mindig is dacosan küzdött. S csak akkor szólal meg ismét, amikor a már-már örökös vágyódást valóssággá ütötték.*
- Én... *Szalad ki a száján meggondolatlanul két pihegés között. Egyáltalán nem biztos, hogy jól értelmezi a dolgokat, talán saját magát sem. Megállhatna itt, és elharaphatná a felénél, ehelyett két kezét továbbra is Khan nyaka köré kulcsolja.* is sze.
2116. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-27 20:14:24
Üzenet elküldve: 2016-04-27 20:14:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 148
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 148
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Zagurraz//
~KÖSZÖNÖM~
*Kiáltja magában, mikor estefelé végre megállást parancsol a vezér. Igazán nem füllik a foga a tüzifagyűjtéshez, de talán nem szeretné tovább bosszantani a vezért azzal, hogy hagyja, hogy a sérült több munkát végezzen mint az ép. Néhány ágat mutatóba odahord, eztán csak figyeli a másik kettőt. Gworashon több van, mint a csípője - ez már korábban is feltűnt neki, de a farkasbőr alatti heget nem tudta eddig megvizsgálni. Ugyan nem szól semmit, senki nem kérdezte a szakvéleményét. Hagrar pedig úgy fest a semmibe mered, ahogy a nap a horizont alá bukik.*
-Ébressz fel, ha őrváltás van.
*Szakítja ki a merengésből a hegyomlásnyi orkot, már ha befogadja az üzenetet. Ezzel aztán ledől, s a tűz mellett lehunyja a szemét.*
~KÖSZÖNÖM~
*Kiáltja magában, mikor estefelé végre megállást parancsol a vezér. Igazán nem füllik a foga a tüzifagyűjtéshez, de talán nem szeretné tovább bosszantani a vezért azzal, hogy hagyja, hogy a sérült több munkát végezzen mint az ép. Néhány ágat mutatóba odahord, eztán csak figyeli a másik kettőt. Gworashon több van, mint a csípője - ez már korábban is feltűnt neki, de a farkasbőr alatti heget nem tudta eddig megvizsgálni. Ugyan nem szól semmit, senki nem kérdezte a szakvéleményét. Hagrar pedig úgy fest a semmibe mered, ahogy a nap a horizont alá bukik.*
-Ébressz fel, ha őrváltás van.
*Szakítja ki a merengésből a hegyomlásnyi orkot, már ha befogadja az üzenetet. Ezzel aztán ledől, s a tűz mellett lehunyja a szemét.*
2115. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-27 20:02:37
Üzenet elküldve: 2016-04-27 20:02:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Zagurraz//
*Bár Gworash úgy tervezte szóra emeli száját, inkább úgy dönt, hogy csendben marad. Hagrar kimondottan bosszúsnak tűnik, Viharpörölynek pedig fogalma sincs miért. Ennek ellenére bölcs marad és nem kérdez rá, úgy érzi hogy olyan problémák ezek amiket Hagrar csak magában tud megemészteni...
Ennek ellenére könnyen lehet, hogy Hagrar magányos kis mérgelődését egy valami csillapítja: Gworash nyugodt természete. Tény, hogy nem hiába volt valaha törzsfőnök, képes hatni másokra. Viharpörölyből most is sugárzik a nyugalom, részben ez a meditációnak köszönhető...
Bizony ennek ellenére Gworash számára megerőltető az út. legtöbbször próbál és sikerül is sántítás nélkül járnia, de ez a sérülés nem tűnik el egy éjszaka alatt. Olykor akarva akaratlanul rákezd a bicegésre.
Sötétedik és Hagrar tábort rendel el. Ezt Gworash megkönnyebbülve hallja, visszavesz a tempóból és tűzifáért megy. Ha ezzel végzett viszont, leterül pihentetve sérülését. Vállán az égett seb sem valami kellemes, szerencsére nem fest úgy, mintha elfertőződött volna és undok hólyagok sem keletkeztek rajta, csak érzékeny. Ha Hagrar esetleg Grombarról kérdez Gworash most is nyitott a témában, de nem valószínű, hogy most esik sor a beszámolóra. Emellett ha Assag beszélgetést kezdeményez, Gworash szívesen elegyedik szóba vele...
Ha lehet él az alvás lehetőségével. Nem nyafog de elismeri, hogy kell a pihenés ha hamar meg akar gyógyulni...*
A hozzászólás írója (Viharpöröly Gworash) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.04.27 20:30:08
*Bár Gworash úgy tervezte szóra emeli száját, inkább úgy dönt, hogy csendben marad. Hagrar kimondottan bosszúsnak tűnik, Viharpörölynek pedig fogalma sincs miért. Ennek ellenére bölcs marad és nem kérdez rá, úgy érzi hogy olyan problémák ezek amiket Hagrar csak magában tud megemészteni...
Ennek ellenére könnyen lehet, hogy Hagrar magányos kis mérgelődését egy valami csillapítja: Gworash nyugodt természete. Tény, hogy nem hiába volt valaha törzsfőnök, képes hatni másokra. Viharpörölyből most is sugárzik a nyugalom, részben ez a meditációnak köszönhető...
Bizony ennek ellenére Gworash számára megerőltető az út. legtöbbször próbál és sikerül is sántítás nélkül járnia, de ez a sérülés nem tűnik el egy éjszaka alatt. Olykor akarva akaratlanul rákezd a bicegésre.
Sötétedik és Hagrar tábort rendel el. Ezt Gworash megkönnyebbülve hallja, visszavesz a tempóból és tűzifáért megy. Ha ezzel végzett viszont, leterül pihentetve sérülését. Vállán az égett seb sem valami kellemes, szerencsére nem fest úgy, mintha elfertőződött volna és undok hólyagok sem keletkeztek rajta, csak érzékeny. Ha Hagrar esetleg Grombarról kérdez Gworash most is nyitott a témában, de nem valószínű, hogy most esik sor a beszámolóra. Emellett ha Assag beszélgetést kezdeményez, Gworash szívesen elegyedik szóba vele...
Ha lehet él az alvás lehetőségével. Nem nyafog de elismeri, hogy kell a pihenés ha hamar meg akar gyógyulni...*
A hozzászólás írója (Viharpöröly Gworash) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.04.27 20:30:08
2114. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-27 19:07:42
Üzenet elküldve: 2016-04-27 19:07:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Zagurraz//
*Hagrar jelen pillanatban még mindig bosszús. Nem fog egy hamar megnyugodni. Viszont egy jó félnapos gyaloglás után megáll a vezér. Tekintete Assagra, és Gworashra szegeződik. Majd röviden válaszol.*
-Itt letáborozunk. Ezzel a menettel nyertünk egy kis időt! * Ő maga nekiáll fát szerezni, és tüzet rak. Látszik rajta, hogy feszült. Ideges. És nem csak a klánon belüli dolgok miatt. Hanem a karavánpihenő is aggasztja. Minél előbb vissza akar térni, hisz ki tudja mikor nyomul előrébb az ellenség. Ő maga önkéntes őrségbe vonul, és igyekszik végig rágni a dolgokat. Azon agyal, ugyan mit rontott el? Túl nagy teher ez neki? Mindenesetre, meg fog változni a helyzet az egyszer biztos. A vezér nem fog minden jöttmentet befogadni, mert bizony majdnem a klán sorsa függött most azon hogy milyen harcosok vették körül Hagrart. Ha bizony mindenki azt tette volna amit Hagi kért, akkor bizony nem feküdne két súlyos sérült a barlangban. és talán ügyesebben megnyerték volna a csatát. A vezér hagyja mindkét társát pihenni. Csak reggel indulnak tovább. Közben szerez némi friss húst, és megsütögetik. Ez is több a semminél. Éjjel a vezér túlságosan is éber, ahhoz hogy elaludjon az őrségben. Túl sok minden kattog most az agyában.*
*Hagrar jelen pillanatban még mindig bosszús. Nem fog egy hamar megnyugodni. Viszont egy jó félnapos gyaloglás után megáll a vezér. Tekintete Assagra, és Gworashra szegeződik. Majd röviden válaszol.*
-Itt letáborozunk. Ezzel a menettel nyertünk egy kis időt! * Ő maga nekiáll fát szerezni, és tüzet rak. Látszik rajta, hogy feszült. Ideges. És nem csak a klánon belüli dolgok miatt. Hanem a karavánpihenő is aggasztja. Minél előbb vissza akar térni, hisz ki tudja mikor nyomul előrébb az ellenség. Ő maga önkéntes őrségbe vonul, és igyekszik végig rágni a dolgokat. Azon agyal, ugyan mit rontott el? Túl nagy teher ez neki? Mindenesetre, meg fog változni a helyzet az egyszer biztos. A vezér nem fog minden jöttmentet befogadni, mert bizony majdnem a klán sorsa függött most azon hogy milyen harcosok vették körül Hagrart. Ha bizony mindenki azt tette volna amit Hagi kért, akkor bizony nem feküdne két súlyos sérült a barlangban. és talán ügyesebben megnyerték volna a csatát. A vezér hagyja mindkét társát pihenni. Csak reggel indulnak tovább. Közben szerez némi friss húst, és megsütögetik. Ez is több a semminél. Éjjel a vezér túlságosan is éber, ahhoz hogy elaludjon az őrségben. Túl sok minden kattog most az agyában.*
2113. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-27 13:35:12
Üzenet elküldve: 2016-04-27 13:35:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Meglehet, de magam még nem jártam a Függöny onnansó oldalán. Ha mégis úgy alakulna, hogy máglyára talállak vetni, ne feledkezz meg rólam és küldj egy üdvözlőlapot. *Szórakozottan a szájába tűz egy szalmavéget és elkezdi módszeresen körbejáratni ezt ajka egyik sarkából a másikig. Olyas elfoglaltságnak tartja, amit a Dyntivel közösen alkotott Rickertből is kinézne. Ha úgy tetszik, egy utolsó főhajtás ez az elhunyt felé, ha már istenek és bálványok híján nem mondhatnak imát a férfi lelkének üdvéért. A bizalmi kérdések mindig is sarokköveit képezték a Félszemű életének: ritkán adományozza és még annál is ritkábban fogadja el, mert azzal akaratlan kötelességet venne a nyakába. Az olyan akasztófa-szökevények mint amilyen maga is, pedig általában idegesítő viszketést kapnak bármitől, amire nem önként adják a fejüket. A felelősségteljes cselekvés vitát felülmúlóan e csoportba soroltatható. A Vörös felé mégis tanúsít valamit, ami csírázatlan formájában mégis a fentebbi fogalmakkal lenne rokonítható, ha bármelyikük is kényszeríteni akarná magát rá, hogy nevén nevezze a dolgot.*
- Nem fog összejönni. Mármint az égetés. A Tűznyelők Szektájának se sikerült, pedig elhiheted, azok a nyomorultak jó néhány generáció óta gyakorolják lelkesen a hagyományt. *Elhangzik valami ködös történet egy wegtoreni illetőségű okkult szervezetről, akikkel tengelyt akasztottak ottani hadjárataik során, s hogyhogy nem, ő azok egyike volt, akiket az áldozati oltárra szántak. A Félszemű elbeszélése alapján, a legmegátalkodottabb rendtagok közül többet is ő fojtott vízbe, csak hogy még véletlenül se menetelhessenek olyan elégtétellel a halálba, ami imádott uruk tetszését szolgálta volna. Nem kényszeríti kényelmetlen közelségbe Dyntit, most elég teret hagy a lánynak, hogy szabadon mozoghasson még azok után is, hogy bokáját elcsípve megakadályozza egy újabb, nevelő-figyelemfelkeltő célzatú rúgás kiosztásában.*
- Oda-vissza dobáljuk csak a labdát és nyilvánvaló, hogy egyikünk sem hajlandó engedni a másik szavának vagy akaratának. *Ez természetesen valahol imponáló és őrjítő tud lenni (most csakis a szó pozitív értelmében), ugyanakkor arra is "remekül" megfelel, hogy egy elhatározás-döntés-cselekvés folyamatot szörnyűségesen meglassítson. Mintha egy túlbürokratizált hivatali rendszeren akarna keresztülverni egy egyszerű kérelmet, de annak minden újabb szintre juttatása kész katasztrófa és nem csak az időfaktor miatt.* - És mintha megint nem akarnád tudomásul venni, hogy miféle szerzet vagyok valójában. Nem voltam ám mindig fényespáncélos lovagcsoda: az életem egy kiadós részében azzal kellett boldoguljak, ami adatott. *Talán éppen emiatt nem ő a legmegfelelőbb ember rá, hogy a Vörös után küldött torokmetszőket kevesebbnek tekintse egy kutyasorba taszított emberi roncsnál: egykoron nem sokban különbözött tőlük. Hogy innentől fogva mennyire komolyan is veszi azt, hogy részéről lezártan kezeli a lihanechi misszió témáját, bejárja a fészer-csűr megközelíthető rekeszeit és előkészíti esti tüzük alapjait.*
//Órákkal korábban//
- Biztos az volt az, amelyikkel megszagoltattam valamelyik ruhaneműd. *Széles vigyorra húzza a száját, mivel módfelett humorosnak találja, hogy nem mutat pontosan rá, mégis melyik lehetne erre a feladatra a legalkalmasabb darab egy női ruhatárának kollekciójából. A kérdés felvetése válasz nélkül találja a férfit. Egy dolog élcből ezt-azt csuklóból kivágni, de nem mindig húzódik mögötte komoly megfontolás. Az igazság az, hogy a Vashegy figyelmét egy grandiózusabb terv köti le, ennek horizontján pedig csak az olyanok kapnak helyet, akik segíthetik elérésében vagy akiket potenciális akadályoztatókként aposztrofálnának. A thargok vérrel írt történelemmel rendelkeznek, eleik példáján megtanulták, hogyan tegyenek különbséget szövetséges és ellenség között, hogy amikor dolguk akad velük, mindkettőt a megfelelő helyen és módon kezelhessék.*
- Nincs miért féltened azt a sok "Dyntit". Amon Ruadhot más dolgok foglalkoztatják és engem is csak egyikük érdekel, ő pedig szétvagdosva és itt-ott meglyuggatva, de megkaptam. *A szavak azután valahogy elveszítik minden erejüket, hogy a táncként értelmezett hajsza a céljához ér. Esze ágában sincs elrejteni vagy megmásítani, hogy mi hevíti testét. A Vöröséhez simul saját testével, a másik által viselt, szoknyaszerű vászon alá futtatja ujjait a nő combján, hogy miután a fülébe harap, odasúghassa válaszát is.* - Lángokba borítanám az egész világot. *Érte. S hogy szava nem a puszta levegőjébe kiáltott tartalmatlan frázis, ezt követően már tettei beszélnek helyette. Hónapokkal a barlangban történtek után, most újra magán érezheti a nő csókját, amivel nem tud betelni. Szeretkezésükben őselemi vágyat idéznek: a hol és a miként kevéssé érdemel figyelmet, a Félszemű számára a világ olyan egyszerűvé változik, amilyenné csak a Vörös iránt táplált érzések változtatni képesek.*
- Sze... *Sóhajba fullad a megkezdett szó.*
- Meglehet, de magam még nem jártam a Függöny onnansó oldalán. Ha mégis úgy alakulna, hogy máglyára talállak vetni, ne feledkezz meg rólam és küldj egy üdvözlőlapot. *Szórakozottan a szájába tűz egy szalmavéget és elkezdi módszeresen körbejáratni ezt ajka egyik sarkából a másikig. Olyas elfoglaltságnak tartja, amit a Dyntivel közösen alkotott Rickertből is kinézne. Ha úgy tetszik, egy utolsó főhajtás ez az elhunyt felé, ha már istenek és bálványok híján nem mondhatnak imát a férfi lelkének üdvéért. A bizalmi kérdések mindig is sarokköveit képezték a Félszemű életének: ritkán adományozza és még annál is ritkábban fogadja el, mert azzal akaratlan kötelességet venne a nyakába. Az olyan akasztófa-szökevények mint amilyen maga is, pedig általában idegesítő viszketést kapnak bármitől, amire nem önként adják a fejüket. A felelősségteljes cselekvés vitát felülmúlóan e csoportba soroltatható. A Vörös felé mégis tanúsít valamit, ami csírázatlan formájában mégis a fentebbi fogalmakkal lenne rokonítható, ha bármelyikük is kényszeríteni akarná magát rá, hogy nevén nevezze a dolgot.*
- Nem fog összejönni. Mármint az égetés. A Tűznyelők Szektájának se sikerült, pedig elhiheted, azok a nyomorultak jó néhány generáció óta gyakorolják lelkesen a hagyományt. *Elhangzik valami ködös történet egy wegtoreni illetőségű okkult szervezetről, akikkel tengelyt akasztottak ottani hadjárataik során, s hogyhogy nem, ő azok egyike volt, akiket az áldozati oltárra szántak. A Félszemű elbeszélése alapján, a legmegátalkodottabb rendtagok közül többet is ő fojtott vízbe, csak hogy még véletlenül se menetelhessenek olyan elégtétellel a halálba, ami imádott uruk tetszését szolgálta volna. Nem kényszeríti kényelmetlen közelségbe Dyntit, most elég teret hagy a lánynak, hogy szabadon mozoghasson még azok után is, hogy bokáját elcsípve megakadályozza egy újabb, nevelő-figyelemfelkeltő célzatú rúgás kiosztásában.*
- Oda-vissza dobáljuk csak a labdát és nyilvánvaló, hogy egyikünk sem hajlandó engedni a másik szavának vagy akaratának. *Ez természetesen valahol imponáló és őrjítő tud lenni (most csakis a szó pozitív értelmében), ugyanakkor arra is "remekül" megfelel, hogy egy elhatározás-döntés-cselekvés folyamatot szörnyűségesen meglassítson. Mintha egy túlbürokratizált hivatali rendszeren akarna keresztülverni egy egyszerű kérelmet, de annak minden újabb szintre juttatása kész katasztrófa és nem csak az időfaktor miatt.* - És mintha megint nem akarnád tudomásul venni, hogy miféle szerzet vagyok valójában. Nem voltam ám mindig fényespáncélos lovagcsoda: az életem egy kiadós részében azzal kellett boldoguljak, ami adatott. *Talán éppen emiatt nem ő a legmegfelelőbb ember rá, hogy a Vörös után küldött torokmetszőket kevesebbnek tekintse egy kutyasorba taszított emberi roncsnál: egykoron nem sokban különbözött tőlük. Hogy innentől fogva mennyire komolyan is veszi azt, hogy részéről lezártan kezeli a lihanechi misszió témáját, bejárja a fészer-csűr megközelíthető rekeszeit és előkészíti esti tüzük alapjait.*
//Órákkal korábban//
- Biztos az volt az, amelyikkel megszagoltattam valamelyik ruhaneműd. *Széles vigyorra húzza a száját, mivel módfelett humorosnak találja, hogy nem mutat pontosan rá, mégis melyik lehetne erre a feladatra a legalkalmasabb darab egy női ruhatárának kollekciójából. A kérdés felvetése válasz nélkül találja a férfit. Egy dolog élcből ezt-azt csuklóból kivágni, de nem mindig húzódik mögötte komoly megfontolás. Az igazság az, hogy a Vashegy figyelmét egy grandiózusabb terv köti le, ennek horizontján pedig csak az olyanok kapnak helyet, akik segíthetik elérésében vagy akiket potenciális akadályoztatókként aposztrofálnának. A thargok vérrel írt történelemmel rendelkeznek, eleik példáján megtanulták, hogyan tegyenek különbséget szövetséges és ellenség között, hogy amikor dolguk akad velük, mindkettőt a megfelelő helyen és módon kezelhessék.*
- Nincs miért féltened azt a sok "Dyntit". Amon Ruadhot más dolgok foglalkoztatják és engem is csak egyikük érdekel, ő pedig szétvagdosva és itt-ott meglyuggatva, de megkaptam. *A szavak azután valahogy elveszítik minden erejüket, hogy a táncként értelmezett hajsza a céljához ér. Esze ágában sincs elrejteni vagy megmásítani, hogy mi hevíti testét. A Vöröséhez simul saját testével, a másik által viselt, szoknyaszerű vászon alá futtatja ujjait a nő combján, hogy miután a fülébe harap, odasúghassa válaszát is.* - Lángokba borítanám az egész világot. *Érte. S hogy szava nem a puszta levegőjébe kiáltott tartalmatlan frázis, ezt követően már tettei beszélnek helyette. Hónapokkal a barlangban történtek után, most újra magán érezheti a nő csókját, amivel nem tud betelni. Szeretkezésükben őselemi vágyat idéznek: a hol és a miként kevéssé érdemel figyelmet, a Félszemű számára a világ olyan egyszerűvé változik, amilyenné csak a Vörös iránt táplált érzések változtatni képesek.*
- Sze... *Sóhajba fullad a megkezdett szó.*
2112. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-27 11:42:36
Üzenet elküldve: 2016-04-27 11:42:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Persze, hogy az unott nyögés arra készteti, hogy nem csak, hogy ne adja fel a rugdosást, de legközelebb vagy gyengébb pontra célozzon, vagy egyszerűen csak erősebb lendítéssel találja meg a férfi bokáját. Egy ideje egyébként is edzésben tartja a Khant megtartó lábakat, minthogy nem az első eset ez, amikor jobb híján ott találja el őt. Lenne kissé kíméletlenebb pont is, amellyel ilyenkor élni szokott, de az tartósabb haragot vonna maga után, arról nem is szólva, hogy ő is csak rosszul járna vele, így marad a végtagnál.*
- Szürkébb, na ja. Végtére is, te csak a túlvilágra juttatnád őket, engem. Irtó unalmasan hangzik. *Keserű szájízzel jegyzi meg. Ahhoz már kellően hosszú ideje ismerik egymást, hogy, ha nem is a valós értelemben vett bizalom, de valami csökevényes bizakodási vágy jellemezze a felé való viszonyát. Ám, minthogy élete paranoiával és rettegéssel tartós, ráadásul már tanult abból, hogy a bizalom tűzre való bolondság, így nem veheti nem elég komolyan a férfi kijelentéseit.*
- Azért tegyük hozzá, hogy bár valóban összeraktál újból, de rögtön vissza is éltél a helyzeteddel. *Mintha ezért tüzet érdemelne bárki is, de Khan még így is elég jutányosan megúszta a lány haragját.* Mellesleg a tüzet nem így terveztem. Az eredeti terv szerint bent kellett volna égned, de hát minden nekem sem jöhet össze. *Látszólagos szomorúsággal biggyeszti le ajkának sarkait. Rajta a sor, hogy komolynak feltüntetett megjegyzéseket tegyen, bár a saját részéről tisztában van vele, hogy ezt csak a hecc kedvéért mondja, nulla valóságtartalommal. Ha valóban arra törekedne, hogy eltegye láb alól a zsoldost, azt nagyobb fantáziával tenné, de erre nem is gondol.
S, ha már ismét a lábnál jár, hát monoton módon próbálkozik egy újabb találattal, de ahelyett, hogy ezúttal célba érne, megragadják. Persze nem akarja magát hagyni, úgyhogy addig kapálózik, ameddig ki nem tud szabadulni, amennyiben viszont gyenge erőkifejtése okán ez nem sikerül, úgy morcos fejjel kerül vissza a takaró fedésébe.
Máskor talán felnevetne a gondolaton, hogy valaki vizelettel tiszteli meg Legadont és képmásait, most viszont szája egyenes marad, csak annyi időre mozdul meg, amíg belül véresre nem harapdálja az ínyét. Elég határozott kijelentéssel találkozik, a makacsság ilyen szinten rendkívül idegölő tud lenni. A legutóbbi két egyén, aki valamilyen formában megpróbált neki segíteni fejvesztéssel végezte, egy pedig titokzatos módon eltűnt, ezek után, ha az életre is érvényesek bizonyos matematikai igazságok, akkor nem kérdés, hogy Khan mennyivel fogja megúszni, ez pedig, bármennyire is próbálja olykor távol rúgni magától a férfit, nem elfogadható végkimenetel.*
-Bolond vagy, ha azt hiszed ez ilyen könnyen fog menni. *Rázza meg a fejét és fáradtan sóhajt egyet, ismét, megint, sokadjára.*
- Megmondom, mit fogok tenni. Vagy elkábítalak és elrabollak valahova, ahonnan nemhogy Lihanech, de az általad ismert világ is csak kósza emlékké fog válni addig a pillanatig, amíg fel nem hagysz ezzel. *Megköszörüli a torkát.* Vagy megvárjuk a tavaszt. A városban a nyüzsgő tömegben nehéz lenne nyakon csípni, miután állandóan körbe van véve a hízelgő rusnya embereivel, talpnyalóival. De ott csak a hideg időszakban szokott lenni, a melegebb időket vagy csatatéren, vagy a nagy pusztáktól nem messze tölti a kis udvarában és nőket erőszakol. Még nem tudom melyik lehetőséget választom.
//Órákkal később//
- Megtalált, mert a kis madárkád tudta merre keressen. *A Rumos környékén persze, hol máshol. Lassan inkább oda kellene költözniük a szirt helyett, vagy átvenni a fogadó üzemeltetését, amennyi pénzt ott hagytak már.
Némi gombóc van a torkában, egy enyhe tartás, hogy a csak szóban felvázoltak esetleg egyszer meg is történhetnek, s leginkább az zavarja a dologban, hogy mindezért ő maga lenne a felelős, és Nadnak igaza lenne, amikor mindig a fejéhez vágja, hogy egyszer a nyakukba szabadít egy fél hadsereget a könnyelműségével. Nyel is egyet, hogy ez a kellemetlen gondolat szerteoszoljon a fejében, ez semmiképpen sem következhet be.*
- Sok mindent kiszedtél már belőlem, s mégis elfelejted a legfontosabbat, túlélő vagyok. Túlélőkkel veszem magam körbe. A patkány is mindig megtalálja a legjobb kijáratot. *Itt elhallgat egy pillanatra. Éppen most nevezte magát rágcsálónak gyakorlatilag, ami nem éppen a legszebb kijelentése magára nézve. Ennek ellenére nem próbál aggodalmat kifejezni, ugyanazzal a nagyképű hanyagsággal viseltetik a férfi felvázolására, mint korábban is, csak közben testen belül meg remeg.*
- Tegyük fel, hogy sikerül. Mi célt szolgálna ez az egész? Mit kezdenétek velünk… Jó, van egy tippem, de mivel hajt titeket az előre, ha végeztek egy csapat… Öhm. Hát egy csapatnyi Dyntivel? *Felmerül benne a gyanú, hogy talán valahogy mégis kiderült, hogy kik közé is tartozik a vörös. A paranoiás elme rendkívül fantáziadús képes lenni, csak, mint egy féltékeny nő. Így már le is futotta a fejében a dolgokat, hogy Khan egyik hazatérte alkalmával esetleg beszámolt egy bizonyos vörössel való ismeretségéről, aki feltűnően nem szimpatizált a vashegyi emberekkel, s még egy apró célzást is megejtett, hogy ennek talán oka van. Innentől már az egykori barbár horda vezérének sem telhet sok időbe, hogy rájöjjön kiről van szó. Ettől pedig a gyomra egyre szűkebb és szűkebbé válik.
Ha előre tudna látni a jövőbe, megtudná, hogy a ház rendjének felborítása még a kisebb baj, amit ittléte okozni tud. A felborított bútorok, a törött cserépdarabok most még ugyan darabokban, de legalább jelen vannak, hogy tanúi legyenek a férfi és női játékok egy újabb felvonásának, amely minden alkalommal más formában mutatkozik, de lényege többnyire mindig ugyanaz. Fokozatosan csökkenteni a távolságot, amely végül abban teljesedik ki, hogy két fal találkozásának pontjában találja magát, levegő után kapkodva és félmeztelenül. Költői kérdése úgy lebeg a levegőben, mint a veszéllyel fenyegető füstös jövő. Ezzel azonban ő maga sem foglalkozik, amikor ujjai közé szakítja a fáradt inget, s Khan sem, amikor lépteivel sarokba szorítja őt. A férfi mozdulata inkább valami másféle tüzeskedést vetít elé, s ki lenne ő, ha megmerné, vagy tudná állítani ebben? Egyes kimondott szavaknak egyébként is nagyobb a hatása, mintsem ellenkezni tudna, s nem is akar. Csak egy másodperc töredékéig kanyarodik ívbe az ajka, majd kezeit a Félszemű tarkójára csúsztatva ragadja magához őt a sötét sarokba, hogy inkább csókkal fejezze ki miként áll a helyzethez. Annyira szakítja meg a mozzanatot, hogy egyetlen kérdést suttogjon a levegőbe, s még talán választ sem vár rá, inkább afféle buzdításként, vagy aláfestésként szolgál.*
- Mennyire?
*Persze, hogy az unott nyögés arra készteti, hogy nem csak, hogy ne adja fel a rugdosást, de legközelebb vagy gyengébb pontra célozzon, vagy egyszerűen csak erősebb lendítéssel találja meg a férfi bokáját. Egy ideje egyébként is edzésben tartja a Khant megtartó lábakat, minthogy nem az első eset ez, amikor jobb híján ott találja el őt. Lenne kissé kíméletlenebb pont is, amellyel ilyenkor élni szokott, de az tartósabb haragot vonna maga után, arról nem is szólva, hogy ő is csak rosszul járna vele, így marad a végtagnál.*
- Szürkébb, na ja. Végtére is, te csak a túlvilágra juttatnád őket, engem. Irtó unalmasan hangzik. *Keserű szájízzel jegyzi meg. Ahhoz már kellően hosszú ideje ismerik egymást, hogy, ha nem is a valós értelemben vett bizalom, de valami csökevényes bizakodási vágy jellemezze a felé való viszonyát. Ám, minthogy élete paranoiával és rettegéssel tartós, ráadásul már tanult abból, hogy a bizalom tűzre való bolondság, így nem veheti nem elég komolyan a férfi kijelentéseit.*
- Azért tegyük hozzá, hogy bár valóban összeraktál újból, de rögtön vissza is éltél a helyzeteddel. *Mintha ezért tüzet érdemelne bárki is, de Khan még így is elég jutányosan megúszta a lány haragját.* Mellesleg a tüzet nem így terveztem. Az eredeti terv szerint bent kellett volna égned, de hát minden nekem sem jöhet össze. *Látszólagos szomorúsággal biggyeszti le ajkának sarkait. Rajta a sor, hogy komolynak feltüntetett megjegyzéseket tegyen, bár a saját részéről tisztában van vele, hogy ezt csak a hecc kedvéért mondja, nulla valóságtartalommal. Ha valóban arra törekedne, hogy eltegye láb alól a zsoldost, azt nagyobb fantáziával tenné, de erre nem is gondol.
S, ha már ismét a lábnál jár, hát monoton módon próbálkozik egy újabb találattal, de ahelyett, hogy ezúttal célba érne, megragadják. Persze nem akarja magát hagyni, úgyhogy addig kapálózik, ameddig ki nem tud szabadulni, amennyiben viszont gyenge erőkifejtése okán ez nem sikerül, úgy morcos fejjel kerül vissza a takaró fedésébe.
Máskor talán felnevetne a gondolaton, hogy valaki vizelettel tiszteli meg Legadont és képmásait, most viszont szája egyenes marad, csak annyi időre mozdul meg, amíg belül véresre nem harapdálja az ínyét. Elég határozott kijelentéssel találkozik, a makacsság ilyen szinten rendkívül idegölő tud lenni. A legutóbbi két egyén, aki valamilyen formában megpróbált neki segíteni fejvesztéssel végezte, egy pedig titokzatos módon eltűnt, ezek után, ha az életre is érvényesek bizonyos matematikai igazságok, akkor nem kérdés, hogy Khan mennyivel fogja megúszni, ez pedig, bármennyire is próbálja olykor távol rúgni magától a férfit, nem elfogadható végkimenetel.*
-Bolond vagy, ha azt hiszed ez ilyen könnyen fog menni. *Rázza meg a fejét és fáradtan sóhajt egyet, ismét, megint, sokadjára.*
- Megmondom, mit fogok tenni. Vagy elkábítalak és elrabollak valahova, ahonnan nemhogy Lihanech, de az általad ismert világ is csak kósza emlékké fog válni addig a pillanatig, amíg fel nem hagysz ezzel. *Megköszörüli a torkát.* Vagy megvárjuk a tavaszt. A városban a nyüzsgő tömegben nehéz lenne nyakon csípni, miután állandóan körbe van véve a hízelgő rusnya embereivel, talpnyalóival. De ott csak a hideg időszakban szokott lenni, a melegebb időket vagy csatatéren, vagy a nagy pusztáktól nem messze tölti a kis udvarában és nőket erőszakol. Még nem tudom melyik lehetőséget választom.
//Órákkal később//
- Megtalált, mert a kis madárkád tudta merre keressen. *A Rumos környékén persze, hol máshol. Lassan inkább oda kellene költözniük a szirt helyett, vagy átvenni a fogadó üzemeltetését, amennyi pénzt ott hagytak már.
Némi gombóc van a torkában, egy enyhe tartás, hogy a csak szóban felvázoltak esetleg egyszer meg is történhetnek, s leginkább az zavarja a dologban, hogy mindezért ő maga lenne a felelős, és Nadnak igaza lenne, amikor mindig a fejéhez vágja, hogy egyszer a nyakukba szabadít egy fél hadsereget a könnyelműségével. Nyel is egyet, hogy ez a kellemetlen gondolat szerteoszoljon a fejében, ez semmiképpen sem következhet be.*
- Sok mindent kiszedtél már belőlem, s mégis elfelejted a legfontosabbat, túlélő vagyok. Túlélőkkel veszem magam körbe. A patkány is mindig megtalálja a legjobb kijáratot. *Itt elhallgat egy pillanatra. Éppen most nevezte magát rágcsálónak gyakorlatilag, ami nem éppen a legszebb kijelentése magára nézve. Ennek ellenére nem próbál aggodalmat kifejezni, ugyanazzal a nagyképű hanyagsággal viseltetik a férfi felvázolására, mint korábban is, csak közben testen belül meg remeg.*
- Tegyük fel, hogy sikerül. Mi célt szolgálna ez az egész? Mit kezdenétek velünk… Jó, van egy tippem, de mivel hajt titeket az előre, ha végeztek egy csapat… Öhm. Hát egy csapatnyi Dyntivel? *Felmerül benne a gyanú, hogy talán valahogy mégis kiderült, hogy kik közé is tartozik a vörös. A paranoiás elme rendkívül fantáziadús képes lenni, csak, mint egy féltékeny nő. Így már le is futotta a fejében a dolgokat, hogy Khan egyik hazatérte alkalmával esetleg beszámolt egy bizonyos vörössel való ismeretségéről, aki feltűnően nem szimpatizált a vashegyi emberekkel, s még egy apró célzást is megejtett, hogy ennek talán oka van. Innentől már az egykori barbár horda vezérének sem telhet sok időbe, hogy rájöjjön kiről van szó. Ettől pedig a gyomra egyre szűkebb és szűkebbé válik.
Ha előre tudna látni a jövőbe, megtudná, hogy a ház rendjének felborítása még a kisebb baj, amit ittléte okozni tud. A felborított bútorok, a törött cserépdarabok most még ugyan darabokban, de legalább jelen vannak, hogy tanúi legyenek a férfi és női játékok egy újabb felvonásának, amely minden alkalommal más formában mutatkozik, de lényege többnyire mindig ugyanaz. Fokozatosan csökkenteni a távolságot, amely végül abban teljesedik ki, hogy két fal találkozásának pontjában találja magát, levegő után kapkodva és félmeztelenül. Költői kérdése úgy lebeg a levegőben, mint a veszéllyel fenyegető füstös jövő. Ezzel azonban ő maga sem foglalkozik, amikor ujjai közé szakítja a fáradt inget, s Khan sem, amikor lépteivel sarokba szorítja őt. A férfi mozdulata inkább valami másféle tüzeskedést vetít elé, s ki lenne ő, ha megmerné, vagy tudná állítani ebben? Egyes kimondott szavaknak egyébként is nagyobb a hatása, mintsem ellenkezni tudna, s nem is akar. Csak egy másodperc töredékéig kanyarodik ívbe az ajka, majd kezeit a Félszemű tarkójára csúsztatva ragadja magához őt a sötét sarokba, hogy inkább csókkal fejezze ki miként áll a helyzethez. Annyira szakítja meg a mozzanatot, hogy egyetlen kérdést suttogjon a levegőbe, s még talán választ sem vár rá, inkább afféle buzdításként, vagy aláfestésként szolgál.*
- Mennyire?
2111. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-26 16:37:54
Üzenet elküldve: 2016-04-26 16:37:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Áú. *A világ legeluntabb hangján nyög fel, keringőre kérve a Vöröst abban, hogy egy ilyen akaratlan láblendítésnél csak tud jobbat-határozottabbat. Nem mintha nagyon arra vágyna azok után, hogy majdnem bennégett "saját" házában, de megjegyzés nélkül sem sétálhat el a dolog mellett. Akkor meg kellene tagadnia önmagát, azt pedig igazán utálja és következetesen nem is vetkőzi le ezt a szokását, hacsak egy munka vagy bármely más, önös érdek nem teszi indokolttá. Az ilyen kivételes eseteket leszámítva, a férfi e tekintetben igen egysíkú archetípus, aki egy fél lap sok, annyit nem tudna megtölteni mély elemzéssel. Az első bokást második is kíséri, s ha netán egy harmadikhoz is kedve szottyanna a Vörösnek, a Félszemű annak élvezetétel sem fosztja meg. Nem tartja kizártnak, hogy egyenlőtlen harcba kezdett, amikor a piedesztálon hordozott rumot nevezte meg nemezisének, de mint a rossz vicceket is szokás, most már a végére jár ennek is.*
- Az én ízlésem sokkal unalmasabb és szürkébb azokénál, akik kötelekben és kába nőkben keresik élvezetüket. *Összerezzen teste alatt a törek, ahogy megvonja mindkét vállát: sajátos ars poeticának is nevezhető ez, még ha nem is a kifejezés klasszikus értelmezésében használt jelen esetben.* - Nekem pedig az lett volna a jutalmam az összevarrásod után, hogy másnap a fejemre gyújtod az egész kócerájt? Egy ilyen cserearányért még Wegtorenben is daróckötelet hurkolnának az ember nyakára, pedig azok a kofák ismerik az előnyös áralkudozás művészetét. *Az eső kitartónak mutatkozik: a felhők alaposan kikerekedtek az elmúlt éjjel és most bőséggel van mit magukból kiadni. Khan úgy számol, hogy a nap hátralévő részét, s vele az estét, a csűrben fogják eltölteni. Szerencséjükül szolgál, hogy mindez a nyárutón történik, nem pedig egy olyan téli napon, amikor az ember úgy érezné, hogy még a levegőnek is foga van. A negyedik lábon talpalást már nem engedélyezi Dyntinek, elkapja a nő lábszárát, hogy a két opció valamelyikével záruljon a tettlegesség: vagy kiforgatja a pokróc alól a Vöröst, vagy ő is alákerül. Ez nem kis részben múlik majd a lány ügyeskedésén is.*
- Nem azért mondtam el, hogy megint vitát nyissak felőle. Ez már nem a játék része és eszem ágában sincs kihátrálni belőle. Lihanechbe megyek és megkeresem azt a stramm férfit, aki minden harmadik hónapban torokmetszőket küld utánad. Azt még nem döntöttem el, hogy a temetésén fogok a sírján táncolni, vagy lepisálom az őt mintázó köztéri szobrok egyikét. Mindkettőben megmozgatja a fantáziámat. ~ Bár vége lenne ennyivel. ~ *Eddig szóval kérlelte a Vörös, hogy ne tegye, a Félszemű azonban mozdíthatatlan öszvérként menetelne a Vízvárosba.*
- Újrafogalmazom, amit az előbb mondtam: tudod, hogy mit fogok tenni. A kérdés az, hogy mit akarsz érte vagy ellene tenni?
//Órákkal korábban//
- Veszélyes azt mondani, hogy sosem! Téged is megtalált az üzenetem, pedig egy szó sok, annyit nem mondtál el korábban a rejtekhelyetekről. Mindig van egy ember, aki ismer egy másikat, aki a harmadiktól tudja a holt, a hogyant, a miértet. Az én dolgom pusztán annyi, hogy felgöngyöljem a gombolyagokat, egyesével, ha kell, amíg meg nem találom azt, aminek a végéhez te... ti vagytok kötve. *A barlang nyújtotta lehetőségek kétséget kizáróan a benne élőket szolgálnák, de egy olyan stratéga, akit nem ért maradandó elmekár az akadémián is tudná, hogy ismeretlen terepre nem vezetünk csapatot. A hadviselés egyik alapköve, hogy a harcot mindig olyan terepen vívják, ami a saját egységek boldogulását támogatja.* - Ellenállnátok, dacosan és hosszan, ezt a legtöbbeteknek látatlanban is megelőlegezem. Mi addig körbejárnánk odakint a terepet, elzárnánk minden kifelé vezető utat, felszínre törő kürtőt, aztán kiöntenénk benneteket, ahogy az ürgéket szokás. A tüzet jobban kedvelőknek esetleg füsttel is szolgálhatunk. *Az olyan nőktől származó könnyű "igen"-ek, mint amilyen Dynti is, mindig intő jel lehet, hogy azt jobb, ha csak tizedannyira veszi készpénznek, mint amennyire szeretné, hogy elhihesse. A lány verbálisan ugyan Khan mellé pártol az északi út kapcsán, de ez még nem altatja el teljesen a rókaképű fenntartó gyanakvásait. Tovább viszi a játékot úgy, hogy a feleletet elfogadó szerepében marad. Közös kis táncuk olyan, mint egy dans macabre: ha nem téttelen üzekedés volna az egész, most meztelen acélpengéket forgatnának mindketten és mozdulataikat elhulló testek tompa puffanása követhetné, mert ugyanaz az olajozott mechanizmus működteti az izmok-inak rendszerét, mint az udvari táncnak csúfolt lépések sorozatát. A férfi homlokán és arcán korán megjelennek az első izzadtságcseppek, s mikor végeznek egymással rá kell jöjjön, hogy részben ennek köszönheti, hogy az ing kitartott anélkül, hogy széthullott volna. A Rickert házában uralkodó, takaros rendet percek alatt eltüntették, keringőjük mementójául egy szobában megteremtett hadszíntér szolgál. Dynti mozdulata gyors és nem is lesz minden eredmény nélkül való, de a Félszemű tekintete elől teljesen nem rejtheti el magát, még így sem. Zihálva ereszti maga mellé karjait, miután alkarjával megtörli a homlokát. Zúg a feje, de most nem foghatja az alkoholra, mert a lánnyal ellentétben, ő alig két pohárkával ivott egészen idáig. Még hallja, ahogy az úrnő kinyilvánítja vereségét, de a szavak értelem nélkülinek tetszenek, oda-vissza dobálják magukat a falak közt, addigra a szolgasorba taszított férfi ugyanis, elfeledve rangját és helyét, elvágja a menekülés utolsónak mutatkozó útját is a nő elől. A következő momentumban pedig már ajka keresné a másikét.*
- Kívánlak.
- Áú. *A világ legeluntabb hangján nyög fel, keringőre kérve a Vöröst abban, hogy egy ilyen akaratlan láblendítésnél csak tud jobbat-határozottabbat. Nem mintha nagyon arra vágyna azok után, hogy majdnem bennégett "saját" házában, de megjegyzés nélkül sem sétálhat el a dolog mellett. Akkor meg kellene tagadnia önmagát, azt pedig igazán utálja és következetesen nem is vetkőzi le ezt a szokását, hacsak egy munka vagy bármely más, önös érdek nem teszi indokolttá. Az ilyen kivételes eseteket leszámítva, a férfi e tekintetben igen egysíkú archetípus, aki egy fél lap sok, annyit nem tudna megtölteni mély elemzéssel. Az első bokást második is kíséri, s ha netán egy harmadikhoz is kedve szottyanna a Vörösnek, a Félszemű annak élvezetétel sem fosztja meg. Nem tartja kizártnak, hogy egyenlőtlen harcba kezdett, amikor a piedesztálon hordozott rumot nevezte meg nemezisének, de mint a rossz vicceket is szokás, most már a végére jár ennek is.*
- Az én ízlésem sokkal unalmasabb és szürkébb azokénál, akik kötelekben és kába nőkben keresik élvezetüket. *Összerezzen teste alatt a törek, ahogy megvonja mindkét vállát: sajátos ars poeticának is nevezhető ez, még ha nem is a kifejezés klasszikus értelmezésében használt jelen esetben.* - Nekem pedig az lett volna a jutalmam az összevarrásod után, hogy másnap a fejemre gyújtod az egész kócerájt? Egy ilyen cserearányért még Wegtorenben is daróckötelet hurkolnának az ember nyakára, pedig azok a kofák ismerik az előnyös áralkudozás művészetét. *Az eső kitartónak mutatkozik: a felhők alaposan kikerekedtek az elmúlt éjjel és most bőséggel van mit magukból kiadni. Khan úgy számol, hogy a nap hátralévő részét, s vele az estét, a csűrben fogják eltölteni. Szerencséjükül szolgál, hogy mindez a nyárutón történik, nem pedig egy olyan téli napon, amikor az ember úgy érezné, hogy még a levegőnek is foga van. A negyedik lábon talpalást már nem engedélyezi Dyntinek, elkapja a nő lábszárát, hogy a két opció valamelyikével záruljon a tettlegesség: vagy kiforgatja a pokróc alól a Vöröst, vagy ő is alákerül. Ez nem kis részben múlik majd a lány ügyeskedésén is.*
- Nem azért mondtam el, hogy megint vitát nyissak felőle. Ez már nem a játék része és eszem ágában sincs kihátrálni belőle. Lihanechbe megyek és megkeresem azt a stramm férfit, aki minden harmadik hónapban torokmetszőket küld utánad. Azt még nem döntöttem el, hogy a temetésén fogok a sírján táncolni, vagy lepisálom az őt mintázó köztéri szobrok egyikét. Mindkettőben megmozgatja a fantáziámat. ~ Bár vége lenne ennyivel. ~ *Eddig szóval kérlelte a Vörös, hogy ne tegye, a Félszemű azonban mozdíthatatlan öszvérként menetelne a Vízvárosba.*
- Újrafogalmazom, amit az előbb mondtam: tudod, hogy mit fogok tenni. A kérdés az, hogy mit akarsz érte vagy ellene tenni?
//Órákkal korábban//
- Veszélyes azt mondani, hogy sosem! Téged is megtalált az üzenetem, pedig egy szó sok, annyit nem mondtál el korábban a rejtekhelyetekről. Mindig van egy ember, aki ismer egy másikat, aki a harmadiktól tudja a holt, a hogyant, a miértet. Az én dolgom pusztán annyi, hogy felgöngyöljem a gombolyagokat, egyesével, ha kell, amíg meg nem találom azt, aminek a végéhez te... ti vagytok kötve. *A barlang nyújtotta lehetőségek kétséget kizáróan a benne élőket szolgálnák, de egy olyan stratéga, akit nem ért maradandó elmekár az akadémián is tudná, hogy ismeretlen terepre nem vezetünk csapatot. A hadviselés egyik alapköve, hogy a harcot mindig olyan terepen vívják, ami a saját egységek boldogulását támogatja.* - Ellenállnátok, dacosan és hosszan, ezt a legtöbbeteknek látatlanban is megelőlegezem. Mi addig körbejárnánk odakint a terepet, elzárnánk minden kifelé vezető utat, felszínre törő kürtőt, aztán kiöntenénk benneteket, ahogy az ürgéket szokás. A tüzet jobban kedvelőknek esetleg füsttel is szolgálhatunk. *Az olyan nőktől származó könnyű "igen"-ek, mint amilyen Dynti is, mindig intő jel lehet, hogy azt jobb, ha csak tizedannyira veszi készpénznek, mint amennyire szeretné, hogy elhihesse. A lány verbálisan ugyan Khan mellé pártol az északi út kapcsán, de ez még nem altatja el teljesen a rókaképű fenntartó gyanakvásait. Tovább viszi a játékot úgy, hogy a feleletet elfogadó szerepében marad. Közös kis táncuk olyan, mint egy dans macabre: ha nem téttelen üzekedés volna az egész, most meztelen acélpengéket forgatnának mindketten és mozdulataikat elhulló testek tompa puffanása követhetné, mert ugyanaz az olajozott mechanizmus működteti az izmok-inak rendszerét, mint az udvari táncnak csúfolt lépések sorozatát. A férfi homlokán és arcán korán megjelennek az első izzadtságcseppek, s mikor végeznek egymással rá kell jöjjön, hogy részben ennek köszönheti, hogy az ing kitartott anélkül, hogy széthullott volna. A Rickert házában uralkodó, takaros rendet percek alatt eltüntették, keringőjük mementójául egy szobában megteremtett hadszíntér szolgál. Dynti mozdulata gyors és nem is lesz minden eredmény nélkül való, de a Félszemű tekintete elől teljesen nem rejtheti el magát, még így sem. Zihálva ereszti maga mellé karjait, miután alkarjával megtörli a homlokát. Zúg a feje, de most nem foghatja az alkoholra, mert a lánnyal ellentétben, ő alig két pohárkával ivott egészen idáig. Még hallja, ahogy az úrnő kinyilvánítja vereségét, de a szavak értelem nélkülinek tetszenek, oda-vissza dobálják magukat a falak közt, addigra a szolgasorba taszított férfi ugyanis, elfeledve rangját és helyét, elvágja a menekülés utolsónak mutatkozó útját is a nő elől. A következő momentumban pedig már ajka keresné a másikét.*
- Kívánlak.
2110. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-26 11:47:03
Üzenet elküldve: 2016-04-26 11:47:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- EH! *Nyomatékosítja korábbi kijelentését most még hangosabban, mint az előbb. Nehéz eldönteni, vajon csak viccel-e vele Khan, avagy valóban roston sütné a Vöröskét. Gyanús szemekkel méregeti a mellette fekvőt, annak legutolsó kijelentését pedig egy alapos bokán rúgással jutalmazza, már amennyire fekvő helyzetükből adódóan ez egyáltalán lehetséges opció. Morog is mellé egyet. Még, hogy a rumot… Bár, ha jobban belegondol, annyira nem is lenne csúf halál.*
- Azt gondolná az ember, hogy egy kikötözött, megnémított nővel és egy üveg rummal lenne más ötleted is, mint felgyújtani. *Most ismét rajta a sor, hogy nyelvet nyújtson és némi duzzogásba burkolózzon a takaró mellett. Eddig túlságosan fel volt hevülve, s ahogy a tűz közeli élmény, úgy vele együtt, mintha a hőmérséklet is csillapodni tetszene. Így nem csak azért húzza be fejét még jobban a rongyos pokróc alá, mert lábujjtól fültőig elpirult, hallván, hogy korábbi titkos ivászati tervei nem úgy sikerültek, ahogy tervezte.*
- Uff… *Leheli ki a levegőbe szégyenkezve. Meg volt győződve róla, hogy a Félszeműnek nem tűnik fel, ha a lány azzal kezdi a napját, hogy a tengerparton elfogyassza a nap indításához szükséges alkoholmennyiséget.* Emlékeztetnélek rá, hogy azt meg is érdemeltem. Napokig ki voltál ütve, abban sem voltam biztos, hogy megéled a másnapokat, úgyhogy utána ezt meg kellett ünnepelnem. *Persze kérdés, hogy ezt miért egyedül kellett tennie, de hát bonyolult lélekről van szó.
Újabb bokánrúgás érzi a zsoldost, ha csak nem tanult a korábbiakból és készült fel a támadásra. Jelenleg ennyi telik tőle, minthogy komolyabb mozdulatokra nem mozdul a teste, de valamiféle büntetés azért mégis jár a szemtelenkedésért.*
- Gnóm, na szép. Pedig én úgy éreztem magam, mint egy hableány. *Kuncogja el magát.
Némán bólint a kijelentésre, bár a kivitelezésére ugyan merülnek fel a fejében kérdések, ugyan miként tudnák magukat távol tartani mindentől, amikor már kezdetnek ott van mindkettejük oldalán egy-egy díszes kard, amit biztosan nem hagynának otthon, még titkos kis együttléteik idejére sem.
Fáradtan sóhajt a levegőbe, és szeme sarkából néz Khanra.*
- Ugye tudod, hogy nem mész Lihanechbe? *Erre már fel is húzza magát ülőhelyzetbe, egy kis nyöszörgéssel körítve. Valamiért remélte, hogy ezt az elhatározást a férfiben csak a rum ültette el, vagy éppen az adott pillanat heve, s, hogy későbbre elfelejti, felhagy vele. Tévedett.* Áll még a jutalmam a kincskeresésért? Abban az esetben ugyanis megtiltom, hogy északnak indulj.
//Órákkal korábban//
*Nem mondhatni, hogy nem áll meg benne az ütő.*
- Chö. Sosem találtok meg. *Emeli magasra büszkén a fejét.* Amennyiben mégis, gondolod, hogy hagynánk magunkat? *Egy csapat valószínűleg képzett harcos kontra egy csapat alkoholista, kiknek csak egy része ért a kardforgatás művészetéhez? Egészen biztosan „kiegyenlített” lenne a viszony. Nyílt terepen legalábbis biztos, ám a sziklák közt ők ismerik ki jobban magukat.* - Persze felmerül bennem a kérdés, hogy miért jönnétek? Esetleg egy kellemes ebéd és cseverészés, majd egy rumtól mámoros átmulatott éjszakáért? Remélem, szeretitek a békalevest és a gyíkpörköltet, nyakon öntve egy kis vérrel. *Kissé mulatságos a fejében a kép, ahogy elképzeli a zsoldosokat a barlang gyér fényében, a kékesen izzó gombák árnyékában a tűz körül ücsörögve, miként vicces anekdotákat osztanak meg a kárhozott tökkelütöttekkel együtt. Egy bizonyos dimenzióban biztosan létezne ilyen lehetőség, a valóságban más végletet tud elképzelni sajnos.
„Kísérj el”. Ezt követi egy kis csend, amíg ő rendezi fejében a gondolatait. Egyrészt inkább menne vele tényleg, pontot tenne egy kínos történet végére, másrészt pedig fél, ezt viszont nincs az a rum, ami kimondatná vele. Ha most elmegy Khannal és elkapják, sírig tartó kínszenvedés lenne a jussa mindenért. De a rum is ott dolgozik a józan ész ellen, s reméli ugyanez a hatás a másikon is érződik.*
- Rendben. *Bólint rá a dologra. Majd rossz felé fogva vezetni. Legfeljebb eltévednek.
Egyfajta fogócska alakul ki végül a parasztház falai között, s úgy leli magát, mint az üldözött. A hívogató mozdulatok persze nem maradnak annyiban, s egyelőre még is fogta fel, hogy pontosan ezzel táncol ki a győzelemhez vezető útról.
Így a Félszemű lépései elől, jóformán inkább most csak igyekszik kisebb forgásokkal, tekergéssel kitérni, emiatt persze olykor akadályokba ütközik, s nem csak belegabalyodnak a függönybe, de, le is szakítják a helyéről azt. Megszenvedi a táncot az ablakpárkány egyik virágja is, mi cserepestől hull a földre, a lábuk alá, de a lánynak mintha fel sem tűnne az okozott kár. Talán túlságosan koncentrál, hogy úgy forduljon, hogy a ruha is megmaradjon, de egész hamar sarokba szorul. Képletesen és szó szerint is.
Egy dolgot nem sikerült felfognia a perdülések során. A ruha talán a testén maradt, annak ellenére is, hogy az anyag kétségbeesetten próbálkozik lehullni róla, de ez annak volt köszönhető, hogy folyamatosan mozgásban volt. Így, amikor határtalan egóját simogatják, ami nála mindig célba ér, akkor egy pillanatra megtorpan. Ekkor pattan el az utolsó cérna is, hogy a fehér elnyűtt ruha lecsússzon egészen a derekáig, hol a csípője még megtartja.
Észlelve a vereséget egy gyors mozdulattal nyúl előre, hogy hevesen ráfogjon a férfin lebbenő szétvágott ingre és egész egyszerű letépje róla azt, majd maga elé húzza, elfedve azt, amit a ruha felfedni kívánt, amikor lehullott.*
- Szolgám pedig ravasz, akár a róka. *Fújja ki magát.* Mit érdemel az, ki úrnőjét vereségbe üldözi?
- EH! *Nyomatékosítja korábbi kijelentését most még hangosabban, mint az előbb. Nehéz eldönteni, vajon csak viccel-e vele Khan, avagy valóban roston sütné a Vöröskét. Gyanús szemekkel méregeti a mellette fekvőt, annak legutolsó kijelentését pedig egy alapos bokán rúgással jutalmazza, már amennyire fekvő helyzetükből adódóan ez egyáltalán lehetséges opció. Morog is mellé egyet. Még, hogy a rumot… Bár, ha jobban belegondol, annyira nem is lenne csúf halál.*
- Azt gondolná az ember, hogy egy kikötözött, megnémított nővel és egy üveg rummal lenne más ötleted is, mint felgyújtani. *Most ismét rajta a sor, hogy nyelvet nyújtson és némi duzzogásba burkolózzon a takaró mellett. Eddig túlságosan fel volt hevülve, s ahogy a tűz közeli élmény, úgy vele együtt, mintha a hőmérséklet is csillapodni tetszene. Így nem csak azért húzza be fejét még jobban a rongyos pokróc alá, mert lábujjtól fültőig elpirult, hallván, hogy korábbi titkos ivászati tervei nem úgy sikerültek, ahogy tervezte.*
- Uff… *Leheli ki a levegőbe szégyenkezve. Meg volt győződve róla, hogy a Félszeműnek nem tűnik fel, ha a lány azzal kezdi a napját, hogy a tengerparton elfogyassza a nap indításához szükséges alkoholmennyiséget.* Emlékeztetnélek rá, hogy azt meg is érdemeltem. Napokig ki voltál ütve, abban sem voltam biztos, hogy megéled a másnapokat, úgyhogy utána ezt meg kellett ünnepelnem. *Persze kérdés, hogy ezt miért egyedül kellett tennie, de hát bonyolult lélekről van szó.
Újabb bokánrúgás érzi a zsoldost, ha csak nem tanult a korábbiakból és készült fel a támadásra. Jelenleg ennyi telik tőle, minthogy komolyabb mozdulatokra nem mozdul a teste, de valamiféle büntetés azért mégis jár a szemtelenkedésért.*
- Gnóm, na szép. Pedig én úgy éreztem magam, mint egy hableány. *Kuncogja el magát.
Némán bólint a kijelentésre, bár a kivitelezésére ugyan merülnek fel a fejében kérdések, ugyan miként tudnák magukat távol tartani mindentől, amikor már kezdetnek ott van mindkettejük oldalán egy-egy díszes kard, amit biztosan nem hagynának otthon, még titkos kis együttléteik idejére sem.
Fáradtan sóhajt a levegőbe, és szeme sarkából néz Khanra.*
- Ugye tudod, hogy nem mész Lihanechbe? *Erre már fel is húzza magát ülőhelyzetbe, egy kis nyöszörgéssel körítve. Valamiért remélte, hogy ezt az elhatározást a férfiben csak a rum ültette el, vagy éppen az adott pillanat heve, s, hogy későbbre elfelejti, felhagy vele. Tévedett.* Áll még a jutalmam a kincskeresésért? Abban az esetben ugyanis megtiltom, hogy északnak indulj.
//Órákkal korábban//
*Nem mondhatni, hogy nem áll meg benne az ütő.*
- Chö. Sosem találtok meg. *Emeli magasra büszkén a fejét.* Amennyiben mégis, gondolod, hogy hagynánk magunkat? *Egy csapat valószínűleg képzett harcos kontra egy csapat alkoholista, kiknek csak egy része ért a kardforgatás művészetéhez? Egészen biztosan „kiegyenlített” lenne a viszony. Nyílt terepen legalábbis biztos, ám a sziklák közt ők ismerik ki jobban magukat.* - Persze felmerül bennem a kérdés, hogy miért jönnétek? Esetleg egy kellemes ebéd és cseverészés, majd egy rumtól mámoros átmulatott éjszakáért? Remélem, szeretitek a békalevest és a gyíkpörköltet, nyakon öntve egy kis vérrel. *Kissé mulatságos a fejében a kép, ahogy elképzeli a zsoldosokat a barlang gyér fényében, a kékesen izzó gombák árnyékában a tűz körül ücsörögve, miként vicces anekdotákat osztanak meg a kárhozott tökkelütöttekkel együtt. Egy bizonyos dimenzióban biztosan létezne ilyen lehetőség, a valóságban más végletet tud elképzelni sajnos.
„Kísérj el”. Ezt követi egy kis csend, amíg ő rendezi fejében a gondolatait. Egyrészt inkább menne vele tényleg, pontot tenne egy kínos történet végére, másrészt pedig fél, ezt viszont nincs az a rum, ami kimondatná vele. Ha most elmegy Khannal és elkapják, sírig tartó kínszenvedés lenne a jussa mindenért. De a rum is ott dolgozik a józan ész ellen, s reméli ugyanez a hatás a másikon is érződik.*
- Rendben. *Bólint rá a dologra. Majd rossz felé fogva vezetni. Legfeljebb eltévednek.
Egyfajta fogócska alakul ki végül a parasztház falai között, s úgy leli magát, mint az üldözött. A hívogató mozdulatok persze nem maradnak annyiban, s egyelőre még is fogta fel, hogy pontosan ezzel táncol ki a győzelemhez vezető útról.
Így a Félszemű lépései elől, jóformán inkább most csak igyekszik kisebb forgásokkal, tekergéssel kitérni, emiatt persze olykor akadályokba ütközik, s nem csak belegabalyodnak a függönybe, de, le is szakítják a helyéről azt. Megszenvedi a táncot az ablakpárkány egyik virágja is, mi cserepestől hull a földre, a lábuk alá, de a lánynak mintha fel sem tűnne az okozott kár. Talán túlságosan koncentrál, hogy úgy forduljon, hogy a ruha is megmaradjon, de egész hamar sarokba szorul. Képletesen és szó szerint is.
Egy dolgot nem sikerült felfognia a perdülések során. A ruha talán a testén maradt, annak ellenére is, hogy az anyag kétségbeesetten próbálkozik lehullni róla, de ez annak volt köszönhető, hogy folyamatosan mozgásban volt. Így, amikor határtalan egóját simogatják, ami nála mindig célba ér, akkor egy pillanatra megtorpan. Ekkor pattan el az utolsó cérna is, hogy a fehér elnyűtt ruha lecsússzon egészen a derekáig, hol a csípője még megtartja.
Észlelve a vereséget egy gyors mozdulattal nyúl előre, hogy hevesen ráfogjon a férfin lebbenő szétvágott ingre és egész egyszerű letépje róla azt, majd maga elé húzza, elfedve azt, amit a ruha felfedni kívánt, amikor lehullott.*
- Szolgám pedig ravasz, akár a róka. *Fújja ki magát.* Mit érdemel az, ki úrnőjét vereségbe üldözi?
2109. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-26 10:59:28
Üzenet elküldve: 2016-04-26 10:59:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Kénytelen leszel, bekötött szájjal és hátrakötött kezekkel. *Nem adja meg magát a dologban: egy napon ő maga fog máglyát építeni a nőnek, hadd keljen táncra haja azokkal a lángokkal, amik a színét ihlették. Hogy a felfestett kép még fájdalmasabb legyen, az egészet meghinti egy nagyobb marék sóval is.* És rummal fogom fellocsolni az egész kócerájt. *Jelen állapotukat alapul véve nem tartja valószínűnek, hogy sor kerülhetne rá, ugyanakkor Dynti mániákus rajongását sem felejtheti el, amit az alkohol iránt tanúsít minden egyes alkalommal, így végül kénytelen arra figyelmeztetnie magát, hogy az alapos helybenhagyás kockázatát épp most emelte a hatványra az inzultussal. Nem csak, hogy elevenen égetéssel fenyeget egy paranoiás kalózt, még tetézné is mindezt azzal, hogy inzultálja a szívének tán legkedvesebb dolgot. Eső után köpönyeg, felkészül a pofán verésre.*
- Hogyne tudnám. Egy volt belőle a tengerparton, azt is letapostad, amikor kimentél sutyiban piálni. Azt hiszed, nem ébredtem meg rá, hogy már nem hortyogsz mellettem? *Ujjal megmutatja, hogy mennyire közel is állt ahhoz, hogy acélt mártson a nőbe. Na nem azért, mert nehezményezte volna a zugivást.* A szikla mögött görnyedve olyan voltál, mint egy gnóm. *A "harcukban" kiteljesedett mindaz, amit szavakban képtelenek megfogalmazni: disszonáns jellemek, rengeteg kérdésben eltérő nézetekkel, de mert a Sors szeszélyes modorú és humorú szajha, úgy rendeltetett, hogy a másik iránt a vonzalmuk is legalább ugyanolyan mérvű legyen, mint annak tökéletes ellentéte, a: "most megdöglesz"-típusú érzés. Táncnak nevezték, táncnak tekintették és annak is indult minden, utólag pedig olyan érzés, mintha maguk csiholtak volna élő tüzet a déli népek jellegzetes-temperamentumos táncából, a boleróból.* - Eztán minden éghető, törhető és sérülékeny tárgyat húszlépéses távolságban hagyunk magunktól. *Részletkérdésnek ítéli, hogy ha ezt a szabályt töviről-hegyire be akarják tartani, valóban egy kietlen mezőszélen kellene megejteniük találkáikat, fegyverek, ital és jobbára bárminemű ruházkodási darab nélkül. Na ez a legutolsó gondolat azért valamennyit felfelé húz a Félszemű száján.* - Ugye tudod, hogy Lihanechbe megyek?
//Órákkal korábban//
- Egyszer meglátogatom majd a tieidet és lehet, hogy elhozok néhányat az én cimboráim közül is. *Ha most először hallaná a Vörös, még irányzott fenyegetésnek is fordíthatná Khan szavait, ennek érzetét próbálná az a rohadék-kategóriás, teltfogas vigyor is erősíteni, amit alatta láttat. Az egész hacacáré természetesen nem cél nélkül való: Dynti már idáig is hosszú utat tett meg ahhoz képest, amennyire a kezdetekkor óvta saját és társai kilétét. Mostanra sokkal fesztelenebbül beszél róluk, noha nevén természetesen még így sem nevezné őket. Ezt nem is forszírozza a Félszemű, ennél soványabb információtöredékekből is állított már össze komplett portfóliót, a kezében máris elégséges, feldolgozható anyagot tart a tervbe vett munkákhoz.* - Pedig nem tervezem kalandorcsapatot bérelni magam mellé. A magamfajta ravaszképű vagabundok egymagukban dolgoznak, nem tudtad? A legjobb munka mindig az, amit te magad végzel el. *Körítés ez is csak, a lány vívódó arcát elnézve akkor sem érthetné félre a száján kiszakadt szót, ha félkegyelmű lenne. De nem az.* - Akkor kísérj el. *Nem kezeli súlyosabb témaként ezt sem, mint bármi mást, amiről általában megnyilvánul, pedig nem rókahajtáson akarja megvendégelni Legadont. Dyntinek tett ajánlatát nem vonja vissza és nem is fogja megismételni többet. Khan lezárt magában minden erre vonatkozó kérdést, a hogyanokkal kapcsolatosakat meghagyja a "holnap" Khanjának. A tánc. Ő nem figyelmez az olyan intő jelekre, mint a lassan elfoszló ruhaanyag halk hangjára, vagy az oly egyértelműen hívogatóan tett mozdulatokra, amelyek kelepcét sejtetnének, s amire egy csatamezőn nem ráismerni egy harcos utolsó ott ejtett hibájának számítana. Mégsem kontrollja felett veszített uralom az, ami látszólag érdektelenné teszi, hanem a maga játéka, amit az első lépés megtétele óta űz. Lépései erőszakosak és követelőek, aminek minden útjukba kerülő tárgy a kárát szenvedi: asztalszél- és perembe ütköznek, székek rúgatnak fel, egy ponton a függönybe is belegabalyodnak, de sohasem egymásba. Gondolatban úgy véli, hogy megelőzte a Vöröst, mert élt a feltételezéssel, hogy a nő ugyanolyan fejjel tekint minderre, mint ő: egy harcoséval. S ha saját teste nem áll rendelkezésére, segítségére fogja hívni mindazt, amit a környezetében lel. A másik, a sokkal evidensebb megoldást teljesen kizárja most a dologból. Egyvalamit ugyanis Dynti nem tud: Khan egy ideje más téren is képes kamatoztatni a koponyájában megrekedt potenciált, s csak egyetlen ujjmozdulatába kerülne, hogy akarata nyomán meghajlítsa maguk körül a levegőt.*
- Az úrnőm kiváló táncos.
- Kénytelen leszel, bekötött szájjal és hátrakötött kezekkel. *Nem adja meg magát a dologban: egy napon ő maga fog máglyát építeni a nőnek, hadd keljen táncra haja azokkal a lángokkal, amik a színét ihlették. Hogy a felfestett kép még fájdalmasabb legyen, az egészet meghinti egy nagyobb marék sóval is.* És rummal fogom fellocsolni az egész kócerájt. *Jelen állapotukat alapul véve nem tartja valószínűnek, hogy sor kerülhetne rá, ugyanakkor Dynti mániákus rajongását sem felejtheti el, amit az alkohol iránt tanúsít minden egyes alkalommal, így végül kénytelen arra figyelmeztetnie magát, hogy az alapos helybenhagyás kockázatát épp most emelte a hatványra az inzultussal. Nem csak, hogy elevenen égetéssel fenyeget egy paranoiás kalózt, még tetézné is mindezt azzal, hogy inzultálja a szívének tán legkedvesebb dolgot. Eső után köpönyeg, felkészül a pofán verésre.*
- Hogyne tudnám. Egy volt belőle a tengerparton, azt is letapostad, amikor kimentél sutyiban piálni. Azt hiszed, nem ébredtem meg rá, hogy már nem hortyogsz mellettem? *Ujjal megmutatja, hogy mennyire közel is állt ahhoz, hogy acélt mártson a nőbe. Na nem azért, mert nehezményezte volna a zugivást.* A szikla mögött görnyedve olyan voltál, mint egy gnóm. *A "harcukban" kiteljesedett mindaz, amit szavakban képtelenek megfogalmazni: disszonáns jellemek, rengeteg kérdésben eltérő nézetekkel, de mert a Sors szeszélyes modorú és humorú szajha, úgy rendeltetett, hogy a másik iránt a vonzalmuk is legalább ugyanolyan mérvű legyen, mint annak tökéletes ellentéte, a: "most megdöglesz"-típusú érzés. Táncnak nevezték, táncnak tekintették és annak is indult minden, utólag pedig olyan érzés, mintha maguk csiholtak volna élő tüzet a déli népek jellegzetes-temperamentumos táncából, a boleróból.* - Eztán minden éghető, törhető és sérülékeny tárgyat húszlépéses távolságban hagyunk magunktól. *Részletkérdésnek ítéli, hogy ha ezt a szabályt töviről-hegyire be akarják tartani, valóban egy kietlen mezőszélen kellene megejteniük találkáikat, fegyverek, ital és jobbára bárminemű ruházkodási darab nélkül. Na ez a legutolsó gondolat azért valamennyit felfelé húz a Félszemű száján.* - Ugye tudod, hogy Lihanechbe megyek?
//Órákkal korábban//
- Egyszer meglátogatom majd a tieidet és lehet, hogy elhozok néhányat az én cimboráim közül is. *Ha most először hallaná a Vörös, még irányzott fenyegetésnek is fordíthatná Khan szavait, ennek érzetét próbálná az a rohadék-kategóriás, teltfogas vigyor is erősíteni, amit alatta láttat. Az egész hacacáré természetesen nem cél nélkül való: Dynti már idáig is hosszú utat tett meg ahhoz képest, amennyire a kezdetekkor óvta saját és társai kilétét. Mostanra sokkal fesztelenebbül beszél róluk, noha nevén természetesen még így sem nevezné őket. Ezt nem is forszírozza a Félszemű, ennél soványabb információtöredékekből is állított már össze komplett portfóliót, a kezében máris elégséges, feldolgozható anyagot tart a tervbe vett munkákhoz.* - Pedig nem tervezem kalandorcsapatot bérelni magam mellé. A magamfajta ravaszképű vagabundok egymagukban dolgoznak, nem tudtad? A legjobb munka mindig az, amit te magad végzel el. *Körítés ez is csak, a lány vívódó arcát elnézve akkor sem érthetné félre a száján kiszakadt szót, ha félkegyelmű lenne. De nem az.* - Akkor kísérj el. *Nem kezeli súlyosabb témaként ezt sem, mint bármi mást, amiről általában megnyilvánul, pedig nem rókahajtáson akarja megvendégelni Legadont. Dyntinek tett ajánlatát nem vonja vissza és nem is fogja megismételni többet. Khan lezárt magában minden erre vonatkozó kérdést, a hogyanokkal kapcsolatosakat meghagyja a "holnap" Khanjának. A tánc. Ő nem figyelmez az olyan intő jelekre, mint a lassan elfoszló ruhaanyag halk hangjára, vagy az oly egyértelműen hívogatóan tett mozdulatokra, amelyek kelepcét sejtetnének, s amire egy csatamezőn nem ráismerni egy harcos utolsó ott ejtett hibájának számítana. Mégsem kontrollja felett veszített uralom az, ami látszólag érdektelenné teszi, hanem a maga játéka, amit az első lépés megtétele óta űz. Lépései erőszakosak és követelőek, aminek minden útjukba kerülő tárgy a kárát szenvedi: asztalszél- és perembe ütköznek, székek rúgatnak fel, egy ponton a függönybe is belegabalyodnak, de sohasem egymásba. Gondolatban úgy véli, hogy megelőzte a Vöröst, mert élt a feltételezéssel, hogy a nő ugyanolyan fejjel tekint minderre, mint ő: egy harcoséval. S ha saját teste nem áll rendelkezésére, segítségére fogja hívni mindazt, amit a környezetében lel. A másik, a sokkal evidensebb megoldást teljesen kizárja most a dologból. Egyvalamit ugyanis Dynti nem tud: Khan egy ideje más téren is képes kamatoztatni a koponyájában megrekedt potenciált, s csak egyetlen ujjmozdulatába kerülne, hogy akarata nyomán meghajlítsa maguk körül a levegőt.*
- Az úrnőm kiváló táncos.
2108. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-26 10:40:44
Üzenet elküldve: 2016-04-26 10:40:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- Eh. *Lapos pillantást vet oldalra. Nem veszi komolyan a szavait, de annyiban sem hagyja.* És, majd amíg te szépen körbepakolgatsz száraz gallyakkal én nyugodtan várni fogom a sorsom, nyilván. *Sóhajtja bele a levegőbe, amely lassan megtisztul a füsttől, legalábbis a közvetlen közelükben. Mintha már a torka sem kaparna annyira, s nem kényszerül arra sem, hogy hamut köhögjön fel, de az érzés, ahogy a tömény égéstermék végigmarta nyelőcsövét még emlékként is legalább annyira kellemetlen.
Nem akar bocsánatért esedezni a történtekért, legalább annyira felelősnek érzi miatta a Félszeműt is, hogy a kettőjük közötti harc egészen odáig fajult, hogy romba döntsön egy egész építményt, de ezt nem veti oda. Akitől leginkább elnézést kellene kérnie, az talán Rickert lenne, kinek utolsó tárgyi emlékei mind hamuvá vált, bútorai elszenesedtek, házának fedele beomlott, s mindent, amit itt meg kívánt őrizni az emlékezet, most már csak két emberben marad meg, Khanban és Dyntiben. Ugyanúgy porrá vált az ajtó, aminek küszöbén ő maga földre hullott, mint az ágy, ahol megébredt, az ablak, ahol kimászott, s annak a helyszínnek minden bútordarabja is, amelyek szemtanúi voltak a kettejük közötti eseményeknek.*
- Igazán remek kis találkozó helyek vannak a puszta kellős közepén, ha tudod, hogy melyik fűszálra gondolok, talán oda meg is beszélhetünk egyet. *Nem kevés cinizmussal beszél, elnevetve a felét. Oldalára fordul ismét.* Szerinted mindig ez lesz?
//Órákkal korábban//
- Botrány. *Szörnyülködve rázza a fejét: nem mintha annyira bánná, hogy drágább a víz, mint az alkohol. Azért viszont arról sincs szó, hogy képtelen lenne rumon kívül mást fogyasztani. Igaz, hogy kellően a hatása alá vonta magát az ital a megterhelő évek alatt, de vannak napok, amikor inkább csak ténylegesen a szomját, s nem a részegedés után vágyát kívánja csillapítani.*
- Azért viselkedik úgy, mint egy anyaszomorító, mert az is. *Igazából, amennyire tudja Nadae anyja egyébként is egy szajha volt, aki úgy küldte el egy csomagban az apjának, hogy nevelje fel a hajón, így vélhetőleg nem túlzottan érdekelné őt az sem, ha a kalózka már régen feldobta volna a talpát, hát még az, hogy alkoholista?* Vannak napok, amikor erősen mantrázok, hogy fulladjon bele a tengerbe. És mégis… *A nőhöz fűződő viszonyát talán még nehezebben tudná körülírni, mint ezt, ami most az itt jelenlevővel van, így meg sem kísérli. Inkább vállat ránt és legyint egyet.
Egyébként is jobban foglalkoztatja az, amit Khan a fejében forgat. Nincsenek kétségei a magabiztossága és harcban szerzett tapasztalata felől, de mégis őrültségnek tartaná, ha valóban nekiindulna. Így válik a vörös tekintete is némileg aggódóvá a jövőt illetően. Saját hibáját kénytelen beismerni, a játék kedvéért talán túl sokat fecsegett, olyan dolgokat adva a férfi kezébe, amelyeket nem kellett volna.*
- Ne! *Bukik ki a száján, egyéb lehetőség híján, s a kérés még így is kellően soványra sikeredik. Most nem kap helyet viselkedésében sem a gyermeteg bájolódás, sem a kacér félszavak, vagy a zavarodottság.* Legalábbis ne egyedül. *A zsoldos felől áradó magabiztosság ragadóssá válik, s bár eddig nem szívesen gondolt arra, hogy visszamerészkedjen az északi vidékre, a gondolat kezd megérni a fejében. Jelenleg. Másfelől viszont kezd csírázni a fejében egy gondolat, hogy, egyszerűbb lenne téves információkkal más útra terelni a Félszeműt, hogy ne találja meg, amit, majd keres. Ez az ötlet viszont még időt kíván, hogy eldöntse, élni kíván-e vele.*
- Ezt örömmel hallom, nem szívesen büntetném meg ugyanis a szolgám engedetlenségért… vagy… várjunk csak… *Sejtelmesen elmosolyodik, s nyitva hagyja a mondat végét.
Khan belemegy a táncba, ahogy a hozzá járó szabályokba is. Dynti táncbeli stílusát ugyanaz a kettőség jellemzi, ami viselkedését, vagy kardforgató mozdulatait is szokta. Megőrzött egy keveset az otthonában felhalmozott tudásból, alaplépésekből, karlendítésekből és abból, hogy a másikat érinteni tabu, de ehhez immár hozzátársul az a fajta hevesség, vagy kacér szenvedélyesség, ami pedig egyébként ismereti őt. Így olykor úgy tűnik, mintha szigorú menete lenne teste lejtésének, máskor viszont úgy térül fordul, mozdítja csípőjét, vagy csuklóját, amely láttán a hagyományos értékeket őrző besavanyodott úriasszonyok orrukat magasba tartva förmednének el. Lépéseivel persze leköveti partnerét is, olykor egészen közel is merészkedve, csak egy pillanatra, majd ismét távolodva. Nincs könnyű dolga, az a néhány szálnyi cérna egyre nehezebben áll ellent a férfi, és saját mozgása által is keltett levegő hatására. Meg merne esküdni, hogy egyesével pattannak el a szálak, s minél kevesebb tartja az anyagot, azoknak annál nehezebb dolguk lesz, így nem sok ideje maradt.
Ő nem tesz túl nagy mozdulatokat, lévén, hogy a saját kapujába rúgná a labdát, inkább igyekszik úgy térülni, fordulni, hogy a férfit minél több mozgásra biztassa. Amikor két lépést tesz előre Khan közelébe, utána kettőt hátrál, maga felé csalogatva őt, így bízva abban, hogy mielőtt még az ő pántja búcsút mond foglalkozásának, talán a szálkás felsőtesttől is elköszön az a fránya ing. Amennyiben viszont ez nem következik be, hanem úgy vélné, hogy lassan lehull róla a fehér anyag, arra is megvan már az ötlete, bár az némileg talán csalásnak számít majd.*
- Eh. *Lapos pillantást vet oldalra. Nem veszi komolyan a szavait, de annyiban sem hagyja.* És, majd amíg te szépen körbepakolgatsz száraz gallyakkal én nyugodtan várni fogom a sorsom, nyilván. *Sóhajtja bele a levegőbe, amely lassan megtisztul a füsttől, legalábbis a közvetlen közelükben. Mintha már a torka sem kaparna annyira, s nem kényszerül arra sem, hogy hamut köhögjön fel, de az érzés, ahogy a tömény égéstermék végigmarta nyelőcsövét még emlékként is legalább annyira kellemetlen.
Nem akar bocsánatért esedezni a történtekért, legalább annyira felelősnek érzi miatta a Félszeműt is, hogy a kettőjük közötti harc egészen odáig fajult, hogy romba döntsön egy egész építményt, de ezt nem veti oda. Akitől leginkább elnézést kellene kérnie, az talán Rickert lenne, kinek utolsó tárgyi emlékei mind hamuvá vált, bútorai elszenesedtek, házának fedele beomlott, s mindent, amit itt meg kívánt őrizni az emlékezet, most már csak két emberben marad meg, Khanban és Dyntiben. Ugyanúgy porrá vált az ajtó, aminek küszöbén ő maga földre hullott, mint az ágy, ahol megébredt, az ablak, ahol kimászott, s annak a helyszínnek minden bútordarabja is, amelyek szemtanúi voltak a kettejük közötti eseményeknek.*
- Igazán remek kis találkozó helyek vannak a puszta kellős közepén, ha tudod, hogy melyik fűszálra gondolok, talán oda meg is beszélhetünk egyet. *Nem kevés cinizmussal beszél, elnevetve a felét. Oldalára fordul ismét.* Szerinted mindig ez lesz?
//Órákkal korábban//
- Botrány. *Szörnyülködve rázza a fejét: nem mintha annyira bánná, hogy drágább a víz, mint az alkohol. Azért viszont arról sincs szó, hogy képtelen lenne rumon kívül mást fogyasztani. Igaz, hogy kellően a hatása alá vonta magát az ital a megterhelő évek alatt, de vannak napok, amikor inkább csak ténylegesen a szomját, s nem a részegedés után vágyát kívánja csillapítani.*
- Azért viselkedik úgy, mint egy anyaszomorító, mert az is. *Igazából, amennyire tudja Nadae anyja egyébként is egy szajha volt, aki úgy küldte el egy csomagban az apjának, hogy nevelje fel a hajón, így vélhetőleg nem túlzottan érdekelné őt az sem, ha a kalózka már régen feldobta volna a talpát, hát még az, hogy alkoholista?* Vannak napok, amikor erősen mantrázok, hogy fulladjon bele a tengerbe. És mégis… *A nőhöz fűződő viszonyát talán még nehezebben tudná körülírni, mint ezt, ami most az itt jelenlevővel van, így meg sem kísérli. Inkább vállat ránt és legyint egyet.
Egyébként is jobban foglalkoztatja az, amit Khan a fejében forgat. Nincsenek kétségei a magabiztossága és harcban szerzett tapasztalata felől, de mégis őrültségnek tartaná, ha valóban nekiindulna. Így válik a vörös tekintete is némileg aggódóvá a jövőt illetően. Saját hibáját kénytelen beismerni, a játék kedvéért talán túl sokat fecsegett, olyan dolgokat adva a férfi kezébe, amelyeket nem kellett volna.*
- Ne! *Bukik ki a száján, egyéb lehetőség híján, s a kérés még így is kellően soványra sikeredik. Most nem kap helyet viselkedésében sem a gyermeteg bájolódás, sem a kacér félszavak, vagy a zavarodottság.* Legalábbis ne egyedül. *A zsoldos felől áradó magabiztosság ragadóssá válik, s bár eddig nem szívesen gondolt arra, hogy visszamerészkedjen az északi vidékre, a gondolat kezd megérni a fejében. Jelenleg. Másfelől viszont kezd csírázni a fejében egy gondolat, hogy, egyszerűbb lenne téves információkkal más útra terelni a Félszeműt, hogy ne találja meg, amit, majd keres. Ez az ötlet viszont még időt kíván, hogy eldöntse, élni kíván-e vele.*
- Ezt örömmel hallom, nem szívesen büntetném meg ugyanis a szolgám engedetlenségért… vagy… várjunk csak… *Sejtelmesen elmosolyodik, s nyitva hagyja a mondat végét.
Khan belemegy a táncba, ahogy a hozzá járó szabályokba is. Dynti táncbeli stílusát ugyanaz a kettőség jellemzi, ami viselkedését, vagy kardforgató mozdulatait is szokta. Megőrzött egy keveset az otthonában felhalmozott tudásból, alaplépésekből, karlendítésekből és abból, hogy a másikat érinteni tabu, de ehhez immár hozzátársul az a fajta hevesség, vagy kacér szenvedélyesség, ami pedig egyébként ismereti őt. Így olykor úgy tűnik, mintha szigorú menete lenne teste lejtésének, máskor viszont úgy térül fordul, mozdítja csípőjét, vagy csuklóját, amely láttán a hagyományos értékeket őrző besavanyodott úriasszonyok orrukat magasba tartva förmednének el. Lépéseivel persze leköveti partnerét is, olykor egészen közel is merészkedve, csak egy pillanatra, majd ismét távolodva. Nincs könnyű dolga, az a néhány szálnyi cérna egyre nehezebben áll ellent a férfi, és saját mozgása által is keltett levegő hatására. Meg merne esküdni, hogy egyesével pattannak el a szálak, s minél kevesebb tartja az anyagot, azoknak annál nehezebb dolguk lesz, így nem sok ideje maradt.
Ő nem tesz túl nagy mozdulatokat, lévén, hogy a saját kapujába rúgná a labdát, inkább igyekszik úgy térülni, fordulni, hogy a férfit minél több mozgásra biztassa. Amikor két lépést tesz előre Khan közelébe, utána kettőt hátrál, maga felé csalogatva őt, így bízva abban, hogy mielőtt még az ő pántja búcsút mond foglalkozásának, talán a szálkás felsőtesttől is elköszön az a fránya ing. Amennyiben viszont ez nem következik be, hanem úgy vélné, hogy lassan lehull róla a fehér anyag, arra is megvan már az ötlete, bár az némileg talán csalásnak számít majd.*
2107. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-26 08:46:54
Üzenet elküldve: 2016-04-26 08:46:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Ha így lesz, akkor én magam készítem hozzá össze a gyújtani valót. *Morgása elcsitul végül, mintha az eső a lángok maradékával együtt ezt is a földbe mosná. A gerendákban fészkelő zsarátnokok legkonokabb képviselői is szisszenve hunynak ki, majd alakot váltva sovány füstkígyókként tekergőzve állnak odébb. A munkájukat teljesítették.*
- Nem tettem. *Hajtja vissza a fejét maga is beleegyezően. A harag ritkán éli túl a Félszeműben az első órát, abban az elsőben viszont kitartóan lobban fel benne és képes volna vele az egész világgal megismertetni tombolását. A procedúrák általában azzal érnek véget, hogy szalmaláng gyanánt koppan el benne az érzés, többnyire arra sem emlékezve utólag, hogy mi volt az, ami egyáltalán a szikrát vetette.
Nem úgy most. Most nem eltemette azt, hanem megőrizte egy másik, sokkal jelesebb alkalomra. Völgybeli napjaik utolsó felvonása ez, a Félszemű már eldöntötte, hogy északnak fordítja tekintetét és látogatást tesz egy oly sokat emlegetett nemes úrnál, akitől Dynti jobb szeretné távol tartani őt. Fordított pszichológia, sohasem értette, hogy miként, de működik.
Talán feleannyira sem válik szilárddá az elhatározás, ha a lány az elejétől fogva félvállról
kezeli a múltban őrá váró Legadont. Fejsze meg veszett nyelének esete ez.*
- Ha legközelebb találkozunk, azt nem épített környezetben fogjuk. *Ha. Még úgy is, hogy
elég magabiztos énképpel rendelkezik kvalitásai tekintetében, Lihanechben azonban nem az ő
szabályai szerint folyik majd a játszma és ezzel figyelmetlenség volna nem számolni.*
//Órákkal korábban//
- Ismerek én is olyan fogadót, ahol egy pohár vízért háromszor annyit elkérnek, mint tizedannyi mennyiségű kerítésszaggatóért. *Üzletpolitika: egy valamit magára adó tavernakuncsaft ne olyasmit akarjon inni, ami nem tesz kívánatossá további slukkokat.
A különféle szüretekből készült égetett, vagy párolt szeszek egyébként tiszteletet tudhatnak magukénak Khan szemében, mert a férfinek meggyőződése, hogy az olyan ötleteket, amiket a sör vagy a bor megszül az ember fejében, az ilyen italok arra sarkallják, hogy átlépjék a képzelet határait és megvalósuljanak.*
- Gondolom még véletlenül sem azért viselkedik úgy, mint egy anyaszomorító, mert nem alussza ki a másnaposságát egyszer sem? *A fogalmazással nem ért egyet, a Vöröst nem tébolyultnak tartaná már-már mániákus rajongása miatt, találóbb kifejezésnek tartja a szélsőségest, mint kifejezést annak behatárolására, amit akkor lát Dyntin, ha képbe kerül imádott itala.
Nem véletlenül nem lovagolja meg hosszabb-komolyabban a lihanechi báróval kapcsolatos
beszélnivalókat: a másik még most is kitartóan távol tartaná magától a szalmaszőke loboncú,
naiv kislány hátrahagyott életét. Khan ma sem ismerné az érdekházasság másik felének személyazonosságát, ha nincs a Dyntit érő orvtámadás és a sérülése okán fellépő emlékezetkiesés. A szerencsét, mint sorsokat befolyásoló tényező létét tagadó emberként ezt elégséges indoknak tartja már ahhoz, hogy a történet elérkezzen a végéhez. Szívesen írja meg a befejezést hozzá.*
- Egy biztos módja van, hogy kiderítsük. *Eltökéltnek látszik, noha a maradásra bíró
eszközöknek még így is akad bőséges tárháza és ez egy olyan kreatív életművésznek nem
jelenthet nagy kihívást, mint a Vörös.
A bicska kicsusszan ujjai tartásából, hogy a nő önszántából egyenlítsen a játékszabályokon.
Korábbi hazugsága a táncokról nem teljes, egy-egy hadjáratot követően a zsoldoskompánia vezetői mindig kaptak meghívást a győzelmet ünneplő estélyekre, bár a Félszemű a legtöbbről elmaradt, hogy a többi katona között töltse az időt, a kötetlenebb etikettű vedeléssel.*
- Nem merészelnék nemet mondani, úrnőm. *Zenekari kíséret nélküli táncba kezdenek,
mindketten olyanba, amit saját tapasztalataikból képesek felépíteni. A felmerülő jutalom pedig csak izgalmasabbá próbálja tenni ezt. A levegőbe reppenő labda túl hívogató ahhoz, hogy egy rókalelkületű ember ne kapjon utána indíttatásból, mindezt annak fényében téve, hogy Dyntiről már eleddig érkezve is sokkal többet megtudott, mint amire józanabb pillanataik bármelyikében számolni mert volna. Egy bólintással elfogadja a táncba fűzött játék
feltételeit.
A Khan által képviselt stílus rapid mozdulatok nászára épül, rendezetlen sorrendben követik
egymást hosszú vagy épp rövidre fogott lépések. Sasszék, átperdülések. Ugyanúgy mozog, ahogy a harctéren tenné, ahol gyorsaságából fakadó előnyét kívánja érvényesíteni ellenfelével szemben. Amin változtat, az a közelség. A Vöröstől sohasem távolodik el egy alkarnyinál messzebbre. Nem véletlenül: a sajátjaként bemutatott, temperamentumos "tánc" kulcsa a sebes mozdulatokat kísérő levegőjáték, ami a megnyesett ruhacsíkok alá férkőzve szüntelen azon fog fáradozni, hogy társának, a tömegvonzásnak ajánlja maradványaikat.
Persze, e fegyver kétélű voltát sem szabad elfeledni...*
- Ha így lesz, akkor én magam készítem hozzá össze a gyújtani valót. *Morgása elcsitul végül, mintha az eső a lángok maradékával együtt ezt is a földbe mosná. A gerendákban fészkelő zsarátnokok legkonokabb képviselői is szisszenve hunynak ki, majd alakot váltva sovány füstkígyókként tekergőzve állnak odébb. A munkájukat teljesítették.*
- Nem tettem. *Hajtja vissza a fejét maga is beleegyezően. A harag ritkán éli túl a Félszeműben az első órát, abban az elsőben viszont kitartóan lobban fel benne és képes volna vele az egész világgal megismertetni tombolását. A procedúrák általában azzal érnek véget, hogy szalmaláng gyanánt koppan el benne az érzés, többnyire arra sem emlékezve utólag, hogy mi volt az, ami egyáltalán a szikrát vetette.
Nem úgy most. Most nem eltemette azt, hanem megőrizte egy másik, sokkal jelesebb alkalomra. Völgybeli napjaik utolsó felvonása ez, a Félszemű már eldöntötte, hogy északnak fordítja tekintetét és látogatást tesz egy oly sokat emlegetett nemes úrnál, akitől Dynti jobb szeretné távol tartani őt. Fordított pszichológia, sohasem értette, hogy miként, de működik.
Talán feleannyira sem válik szilárddá az elhatározás, ha a lány az elejétől fogva félvállról
kezeli a múltban őrá váró Legadont. Fejsze meg veszett nyelének esete ez.*
- Ha legközelebb találkozunk, azt nem épített környezetben fogjuk. *Ha. Még úgy is, hogy
elég magabiztos énképpel rendelkezik kvalitásai tekintetében, Lihanechben azonban nem az ő
szabályai szerint folyik majd a játszma és ezzel figyelmetlenség volna nem számolni.*
//Órákkal korábban//
- Ismerek én is olyan fogadót, ahol egy pohár vízért háromszor annyit elkérnek, mint tizedannyi mennyiségű kerítésszaggatóért. *Üzletpolitika: egy valamit magára adó tavernakuncsaft ne olyasmit akarjon inni, ami nem tesz kívánatossá további slukkokat.
A különféle szüretekből készült égetett, vagy párolt szeszek egyébként tiszteletet tudhatnak magukénak Khan szemében, mert a férfinek meggyőződése, hogy az olyan ötleteket, amiket a sör vagy a bor megszül az ember fejében, az ilyen italok arra sarkallják, hogy átlépjék a képzelet határait és megvalósuljanak.*
- Gondolom még véletlenül sem azért viselkedik úgy, mint egy anyaszomorító, mert nem alussza ki a másnaposságát egyszer sem? *A fogalmazással nem ért egyet, a Vöröst nem tébolyultnak tartaná már-már mániákus rajongása miatt, találóbb kifejezésnek tartja a szélsőségest, mint kifejezést annak behatárolására, amit akkor lát Dyntin, ha képbe kerül imádott itala.
Nem véletlenül nem lovagolja meg hosszabb-komolyabban a lihanechi báróval kapcsolatos
beszélnivalókat: a másik még most is kitartóan távol tartaná magától a szalmaszőke loboncú,
naiv kislány hátrahagyott életét. Khan ma sem ismerné az érdekházasság másik felének személyazonosságát, ha nincs a Dyntit érő orvtámadás és a sérülése okán fellépő emlékezetkiesés. A szerencsét, mint sorsokat befolyásoló tényező létét tagadó emberként ezt elégséges indoknak tartja már ahhoz, hogy a történet elérkezzen a végéhez. Szívesen írja meg a befejezést hozzá.*
- Egy biztos módja van, hogy kiderítsük. *Eltökéltnek látszik, noha a maradásra bíró
eszközöknek még így is akad bőséges tárháza és ez egy olyan kreatív életművésznek nem
jelenthet nagy kihívást, mint a Vörös.
A bicska kicsusszan ujjai tartásából, hogy a nő önszántából egyenlítsen a játékszabályokon.
Korábbi hazugsága a táncokról nem teljes, egy-egy hadjáratot követően a zsoldoskompánia vezetői mindig kaptak meghívást a győzelmet ünneplő estélyekre, bár a Félszemű a legtöbbről elmaradt, hogy a többi katona között töltse az időt, a kötetlenebb etikettű vedeléssel.*
- Nem merészelnék nemet mondani, úrnőm. *Zenekari kíséret nélküli táncba kezdenek,
mindketten olyanba, amit saját tapasztalataikból képesek felépíteni. A felmerülő jutalom pedig csak izgalmasabbá próbálja tenni ezt. A levegőbe reppenő labda túl hívogató ahhoz, hogy egy rókalelkületű ember ne kapjon utána indíttatásból, mindezt annak fényében téve, hogy Dyntiről már eleddig érkezve is sokkal többet megtudott, mint amire józanabb pillanataik bármelyikében számolni mert volna. Egy bólintással elfogadja a táncba fűzött játék
feltételeit.
A Khan által képviselt stílus rapid mozdulatok nászára épül, rendezetlen sorrendben követik
egymást hosszú vagy épp rövidre fogott lépések. Sasszék, átperdülések. Ugyanúgy mozog, ahogy a harctéren tenné, ahol gyorsaságából fakadó előnyét kívánja érvényesíteni ellenfelével szemben. Amin változtat, az a közelség. A Vöröstől sohasem távolodik el egy alkarnyinál messzebbre. Nem véletlenül: a sajátjaként bemutatott, temperamentumos "tánc" kulcsa a sebes mozdulatokat kísérő levegőjáték, ami a megnyesett ruhacsíkok alá férkőzve szüntelen azon fog fáradozni, hogy társának, a tömegvonzásnak ajánlja maradványaikat.
Persze, e fegyver kétélű voltát sem szabad elfeledni...*
2106. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-25 21:56:37
Üzenet elküldve: 2016-04-25 21:56:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Igazán nem hagyta magára soká a bandát, de valami rossz érzés így is mocorog a gyomrában. Mondjuk az is lehet, hogy csak az a hitvány koszt, amit búcsúzóra belapátolt a Pegazusban. Ha úgy van, túlzottan azért nem aggódik miatta. Doras gyomra, a magafajta senkiháziakéhoz hasonlóan, a vasszeget is megemészti, azzal a pacallal is legfeljebb pár órát birkózik.
Egytől tart igazán: hogy azok a gyöpös akasztófavirágok nekiálltak ötletelni, míg ő távol volt. De muszáj volt kockáztatnia, mert nem hogy egy zacskó aranyat, de egy lyukas petákot nem bízna egyikre se, márpedig szép kis út áll előttük, ahhoz pedig kell némi ellátmány is.*
Egytől tart igazán: hogy azok a gyöpös akasztófavirágok nekiálltak ötletelni, míg ő távol volt. De muszáj volt kockáztatnia, mert nem hogy egy zacskó aranyat, de egy lyukas petákot nem bízna egyikre se, márpedig szép kis út áll előttük, ahhoz pedig kell némi ellátmány is.*
2105. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-25 20:32:25
Üzenet elküldve: 2016-04-25 20:32:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- A helyzetet elnézve, előbb én fogom magam máglyára küldeni. *Húzza el kénytelenül a
száját. Érzékel némi feszültséget a férfi felől, amit nem tud feloldani ezúttal holmi hízelgéssel,
vagy gyermekes mosolygással, ezért nem pengeti tovább a húrokat, valahol már tudja, hogy
meddig mehet el vele.
A bőrén éktelenkedő számtalan, nem kardéltől, hanem egyéb kellemetlen büntető eszközöktől
származó hegek pedig már régen felhívták a Vörös figyelmét arra, hogy az engedetlenség nem
jó módszere a túlélésnek, így a Félszemű óvá intése nem süket fülekre lel, pusztán ott van a
másik oldala a dolognak. Számtalan büntetése ellenére még mindig két lábon jár és kel,
lélegzik és él, a pillanatnyi, vagy az utána következő napokig tartó szenvedéseket leszámítva
úgy ugrál ki a veszélyes helyzetekből, hogy néha még maga is elcsodálkozik rajta. Újabb
bizonyítéka ennek, hogy bár meglehetősen közelről ízlelte meg ismét a halál közelségét a
kezére fonódó ujjak mégis emlékeztetik arra, hogy ismét túlélte.
Kíváncsian fordítja fejét Khan irányába, s kínzó óráknak tűnik, mire az befejezi elkezdett
mondatát. Vegyes érzelmek kavarodnak benne, ha valóban arra készült volna a férfi, amit
ebből a helyzetből meggondolatlansága okán várt, vagyis, amire számított, talán riadtan
húzódott volna vissza a páncéljába, ennek ellenére most mégis valahol csalódott, ez pedig
bosszantja.*
- Volt az a pillanat, amikor azt hittem komolyan meg is teszed. *Fordítja a tekintetét vissza az
ég felé.*
- De nem tetted végül. *Kacsint vissza egy pillanatra.* Pedig egy kicsit talán tényleg
elvetettem a sulykot.
//Órákkal korábban//
- Tudod, mifelénk több a rum, mint a tiszta víz. *Már nem nagy titok, hogy részben mivel,
kikkel tölti az idejét, a kalózkodás leplét már régen lerántotta róla a férfi, ezt az életformát
pedig tisztán aligha lehetne megtartani.* Egyébként nem mindenki. Van, aki a pálinkáért
rajong. De van valaki, aki még nálam is tébolyultabb, ha erről van szó. De hidd el, ő jobb is,
ha inkább iszik, mert józanon elviselhetetlen egy nőszemély. *Még a hideg is kirázza, ha
Nadra gondol ital nélkül. Annál még a kráken is szívet melengetőbb. Továbbra is fúrja az
oldalát a kíváncsiság, hogy melyik akadna ki jobban a másiktól, ha egyszer a véletlen
összesodorná hármójukat egy helyre, Nad Khantól, vagy fordítva? Ez azonban nem fog
megtörténni, erről úgyis gondoskodik.
A zsoldos szerint Dynti imádnivaló, ha zavarban van, a vörös szerint inkább kegyetlenül
szánalmas. Persze ő mindezt más szempontból nézi, hiszen, ha kacérkodásról volt szó,
sohasem kellett ajtóról ajtóra tanácsért kopogtatnia, ám, amikor már nem csak erről van szó,
hát akkor az elméjében csak a komor sötétség uralkodik. Valahol ezért is vet hálás pillantást
most a férfi felé, tudván, hogy nem kell olyanra válaszolnia, ami nehezére válik. Azért mégis
csak megpróbálkozik egy részével. A többit meg az időre bízza. Sok minden szóba került már
találkozásaik alkalmával, a kizárólagosságtól egészen a házasságig, de ezek komolyságát
valószínűleg egyikőjük sem tudná megmondani. Ő nem is próbálkozik most vele, sodródik az
árral, mint egész életében.
Nem kap több kapaszkodót sem Rickert, sem Khan életéről, nem is kérdez, de ez nem jelenti
azt, hogy nem kíván még vele előhozakodni, talán nem most, de egy alkalmasabb pillanatban
úgyis tovább fog puhatolózni.
Ami viszont azt a bizonyos nevet illeti, enyhe gondterheltséggel ráncolja meg a homlokát.*
- Ugyan. Ki tudja, lehet már régen meghalt és csak én tartom már életben azzal, hogy mindig
megemlékezem rá. *Legyinti le a dolgot. Egy része persze kívánkozik a neki kijáró bosszúért,
avagy, hogy efféle rémségek ne éktelenkedjenek tovább a földön, de többet tud annál,
mintsem, hogy falnak rohanjon fejjel, s ezt valahogy a Félszeműtől sem akarja. Egyes
embereket megközelíteni öngyilkosság lenne, ezért is dönt inkább amellett, hogy a gyengéd
témaelterelést összeköti azzal a nemtörődöm vállrántással, ami azt sugallja majd a férfi felé,
hogy nem éri meg ezzel foglalkozni sem.
Állát a combjára támasztott kezével támasztja meg, s nem csak tekintete, de egy ideig a feje is
köveit a szobából távozót, majd ugyanígy akkor, amikor visszatér egy bicskával a kezében. A
penge kipattanásának hatására kényelmesen hátradől a székben, s fejét jobbra kidöntve nézi
végig a számára előadott műsort, egyetlen pillanatra sem spórolva az elégedett vigyorral,
ahogy az ing egyre több mindent enged megmutatni a már ismert felsőtestről. Szürkéi így
elidőznek az izmain, a korok által felhalmozott hegeken, és azokon a pontokon, melyeken
még nem ejtett nyomot kard.*
- Ezt elégedettséggel hallom. *Lassan támaszkodik fel a székből, s Khan elé áll.*
- Tudod *Megindul, hogy tegyen egy kört a férfi körül.* Az otthonomban ismert táncok bár
ódivatúnak tetszenek, a megszokott hajlongásaikkal, a kiszámolt lépéseikkel, de mégis van
bennük némi játékosság. *Ér ekkor a háta mögé, és kezével megindul, hogy kivegye a
Félszemű ujjai közül a bicskát.* Hogy nem érhetsz hozzá a másikhoz. *Kissé lábujjhegyre
emelkedik, hogy mindezt inkább súgja, mintsem kijelentse. Tudja, hogy egyetlen
mozdulatába telne, hogy az inget maradéktalanul átadja a padlónak, de jobb ötlete támadt.*
- Ezt persze én nem akarhatom. De… *És ezzel vissza is lép elé.* Ezúttal én invitállak
játékba, s mint szolgám, utasítalak is, hogy részt vegyél benne. *A pengét vállához emeli,
hogy elvágja a ruhát rajta tartó pántok egyikét, a másik oldalon viszont épp csak annyira nyes
bele, hogy pár szál tartsa meg.*
- Táncoljunk hát, s akin tovább megmarad a ruha, annak jutalma mondjuk… *Elgondolkodik,
végtére is, ha Khanról leszakad végül a ruha, azzal ő máris nyer, ahogy vélhetőleg fordítva is,
így mi lenne az, ami tovább motiválná őket?* Egy őszinte felelet bármiféle kérdésre.
*Mondjuk egymás múltjának apró homályos részletei.*
- Nos?
- A helyzetet elnézve, előbb én fogom magam máglyára küldeni. *Húzza el kénytelenül a
száját. Érzékel némi feszültséget a férfi felől, amit nem tud feloldani ezúttal holmi hízelgéssel,
vagy gyermekes mosolygással, ezért nem pengeti tovább a húrokat, valahol már tudja, hogy
meddig mehet el vele.
A bőrén éktelenkedő számtalan, nem kardéltől, hanem egyéb kellemetlen büntető eszközöktől
származó hegek pedig már régen felhívták a Vörös figyelmét arra, hogy az engedetlenség nem
jó módszere a túlélésnek, így a Félszemű óvá intése nem süket fülekre lel, pusztán ott van a
másik oldala a dolognak. Számtalan büntetése ellenére még mindig két lábon jár és kel,
lélegzik és él, a pillanatnyi, vagy az utána következő napokig tartó szenvedéseket leszámítva
úgy ugrál ki a veszélyes helyzetekből, hogy néha még maga is elcsodálkozik rajta. Újabb
bizonyítéka ennek, hogy bár meglehetősen közelről ízlelte meg ismét a halál közelségét a
kezére fonódó ujjak mégis emlékeztetik arra, hogy ismét túlélte.
Kíváncsian fordítja fejét Khan irányába, s kínzó óráknak tűnik, mire az befejezi elkezdett
mondatát. Vegyes érzelmek kavarodnak benne, ha valóban arra készült volna a férfi, amit
ebből a helyzetből meggondolatlansága okán várt, vagyis, amire számított, talán riadtan
húzódott volna vissza a páncéljába, ennek ellenére most mégis valahol csalódott, ez pedig
bosszantja.*
- Volt az a pillanat, amikor azt hittem komolyan meg is teszed. *Fordítja a tekintetét vissza az
ég felé.*
- De nem tetted végül. *Kacsint vissza egy pillanatra.* Pedig egy kicsit talán tényleg
elvetettem a sulykot.
//Órákkal korábban//
- Tudod, mifelénk több a rum, mint a tiszta víz. *Már nem nagy titok, hogy részben mivel,
kikkel tölti az idejét, a kalózkodás leplét már régen lerántotta róla a férfi, ezt az életformát
pedig tisztán aligha lehetne megtartani.* Egyébként nem mindenki. Van, aki a pálinkáért
rajong. De van valaki, aki még nálam is tébolyultabb, ha erről van szó. De hidd el, ő jobb is,
ha inkább iszik, mert józanon elviselhetetlen egy nőszemély. *Még a hideg is kirázza, ha
Nadra gondol ital nélkül. Annál még a kráken is szívet melengetőbb. Továbbra is fúrja az
oldalát a kíváncsiság, hogy melyik akadna ki jobban a másiktól, ha egyszer a véletlen
összesodorná hármójukat egy helyre, Nad Khantól, vagy fordítva? Ez azonban nem fog
megtörténni, erről úgyis gondoskodik.
A zsoldos szerint Dynti imádnivaló, ha zavarban van, a vörös szerint inkább kegyetlenül
szánalmas. Persze ő mindezt más szempontból nézi, hiszen, ha kacérkodásról volt szó,
sohasem kellett ajtóról ajtóra tanácsért kopogtatnia, ám, amikor már nem csak erről van szó,
hát akkor az elméjében csak a komor sötétség uralkodik. Valahol ezért is vet hálás pillantást
most a férfi felé, tudván, hogy nem kell olyanra válaszolnia, ami nehezére válik. Azért mégis
csak megpróbálkozik egy részével. A többit meg az időre bízza. Sok minden szóba került már
találkozásaik alkalmával, a kizárólagosságtól egészen a házasságig, de ezek komolyságát
valószínűleg egyikőjük sem tudná megmondani. Ő nem is próbálkozik most vele, sodródik az
árral, mint egész életében.
Nem kap több kapaszkodót sem Rickert, sem Khan életéről, nem is kérdez, de ez nem jelenti
azt, hogy nem kíván még vele előhozakodni, talán nem most, de egy alkalmasabb pillanatban
úgyis tovább fog puhatolózni.
Ami viszont azt a bizonyos nevet illeti, enyhe gondterheltséggel ráncolja meg a homlokát.*
- Ugyan. Ki tudja, lehet már régen meghalt és csak én tartom már életben azzal, hogy mindig
megemlékezem rá. *Legyinti le a dolgot. Egy része persze kívánkozik a neki kijáró bosszúért,
avagy, hogy efféle rémségek ne éktelenkedjenek tovább a földön, de többet tud annál,
mintsem, hogy falnak rohanjon fejjel, s ezt valahogy a Félszeműtől sem akarja. Egyes
embereket megközelíteni öngyilkosság lenne, ezért is dönt inkább amellett, hogy a gyengéd
témaelterelést összeköti azzal a nemtörődöm vállrántással, ami azt sugallja majd a férfi felé,
hogy nem éri meg ezzel foglalkozni sem.
Állát a combjára támasztott kezével támasztja meg, s nem csak tekintete, de egy ideig a feje is
köveit a szobából távozót, majd ugyanígy akkor, amikor visszatér egy bicskával a kezében. A
penge kipattanásának hatására kényelmesen hátradől a székben, s fejét jobbra kidöntve nézi
végig a számára előadott műsort, egyetlen pillanatra sem spórolva az elégedett vigyorral,
ahogy az ing egyre több mindent enged megmutatni a már ismert felsőtestről. Szürkéi így
elidőznek az izmain, a korok által felhalmozott hegeken, és azokon a pontokon, melyeken
még nem ejtett nyomot kard.*
- Ezt elégedettséggel hallom. *Lassan támaszkodik fel a székből, s Khan elé áll.*
- Tudod *Megindul, hogy tegyen egy kört a férfi körül.* Az otthonomban ismert táncok bár
ódivatúnak tetszenek, a megszokott hajlongásaikkal, a kiszámolt lépéseikkel, de mégis van
bennük némi játékosság. *Ér ekkor a háta mögé, és kezével megindul, hogy kivegye a
Félszemű ujjai közül a bicskát.* Hogy nem érhetsz hozzá a másikhoz. *Kissé lábujjhegyre
emelkedik, hogy mindezt inkább súgja, mintsem kijelentse. Tudja, hogy egyetlen
mozdulatába telne, hogy az inget maradéktalanul átadja a padlónak, de jobb ötlete támadt.*
- Ezt persze én nem akarhatom. De… *És ezzel vissza is lép elé.* Ezúttal én invitállak
játékba, s mint szolgám, utasítalak is, hogy részt vegyél benne. *A pengét vállához emeli,
hogy elvágja a ruhát rajta tartó pántok egyikét, a másik oldalon viszont épp csak annyira nyes
bele, hogy pár szál tartsa meg.*
- Táncoljunk hát, s akin tovább megmarad a ruha, annak jutalma mondjuk… *Elgondolkodik,
végtére is, ha Khanról leszakad végül a ruha, azzal ő máris nyer, ahogy vélhetőleg fordítva is,
így mi lenne az, ami tovább motiválná őket?* Egy őszinte felelet bármiféle kérdésre.
*Mondjuk egymás múltjának apró homályos részletei.*
- Nos?
2104. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-25 18:58:29
Üzenet elküldve: 2016-04-25 18:58:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Nem és ezért valaki, valahol majd a máglyára is fog téged küldeni. *A megjátszott bűnbánásnak már nincsen helye itt, a Félszemű engedékeny-elnézőbb oldalához ezúttal nem talál utat a Vörös kislányos ártatlansága. Az mindenképp tagadhatatlan immár, hogy a Sorsot rendre kihívják maguk ellen és ha egy mérleg két nyelvére kezdené halmozni, hogy hányszor vesztettek vagy nyertek mérkőzést ellene, túlsúllyal az oldalára billenne a súlymérő. Ciklikusság és eszkaláció egyaránt megkapja a maga részét ezekben. Előbbi abban nyilvánul meg, hogy hol Khan, hol Dynti készül épp megadóan belesétálni az Öreg karjaiba, de nem sokkal követhetetlenebb ívű a szituációk komolyságának változása sem, ha csak az elsőt tartották meg emlékezetükben, aminek résztvevői felei egy kutya, egy elkoszlott köpeny és egy sziklából kivájt medencefürdő voltak. Onnét jutottak el odáig, hogy irhájukat úgy két órával ezelőtt kis híján pörkösre sütötték egy korábban házként működő, túlméretezett jénaitálban. Oldalt sandít a mellette izgő nőre, s bár magához nem vonja őt, keze lassú araszolásba kezd, mígnem felkutatja Dynti mancsát és rákulcsolhatja ujjait a lányéira. Egy másik vallomás pillanata ez.* - Tudod, a tegnap este különleges volt. *Félszeg mosoly gúnyájába öltözteti arcát, első szerelmesek állnak ilyen bátortalanul a választott színe elé, hogy torkukban dobogó szívvel nyújtsák át érzéseiket.*
- Még soha, senkit nem akartam ennyire megfojtani.
//Órákkal korábban//
- A tieitek közül mindenki ilyen megveszekedetten rajong a rumért, vagy csak te ápolsz ilyen kapcsolatot vele? *Az utolsó kortyból visszamaradt rum édes-sűrű ízét érzi még a Vörös ajkain, de nem emiatt odázza el abbéli sietségét, hogy máris tovaeressze magától a nőt. Az a fajta behatárolhatatlan kettősség jellemzi az iránta fűződő viszonyát, ami az erdei vadak kapcsolatát is többé-kevésbé leírhatja. Szükségük van egymásra, mert a másik nélkül a létezésük is elképzelhetetlen volna, ám ugyanennyire valószerűtlen, hogy egy egész életen át megtűrjék az örök együttlétet. Khan nem erőszakol magának semmit a párlatból, aminek az eredménye abban kezd formát ölteni, hogy a Vörös mind többet hagy el az egyébként őt mindenüvé elkövető gardedámokból, a gátlásokból.*
- Imádni való vagy, amikor zavarba hoznak. *Egy nappal ezelőtt Dynti kacarászhatott kedvére a Félszemű komédiajátékán, most eltérő okokból, de a férfi az, aki megadóztathatja a tanácstalanul pillogást és jussként egy nevetést vesz magához.* Nem kell mindegyikre azonnal megfelelned. Ha nem tetszik, akkor egyre sem. *Egyébként is kap egyetlen szót, ami mellett semmis-jelentéktelennek hatna bármi egyéb. A "minden" éppenséggel lehetne egy üres, tartalmatlan kifejezés is, a magabiztosságát pironkodva kereső lány arcát figyelve azonban pontosan tudja, hogy most nem a díszlet kedvéért szól ilyen formán a felelet. Rickert élettörténetét sem feszíti már tovább, a múltból előcitált név, az általa elhajított fiú neve nem véletlenül került éppen így említésre: a lehetséges konspirációk minden variációját a Vörös élénk képzelőerejére bízza innét. Nyugodtan megtarthatja a neki tetsző részeket és a már ezt megelőzően hallottakhoz igazíthatja vagy kicserélheti azokat, amik mellé az így kapott történet elemei jobban illenének. Nem tagadna meg semmilyen választ, ha Dynti rákérdezne, de a válaszok mesterkéltsége felett érzett gyanúját sem altathatná el igazán soha.* - Igazán tudni akarod, vagy csak tőlem is szeretnéd hallani, amitől már kimondatlanul is félsz? *Fesztelen könnyedséggel ejti ki akkor is a dolgot, ha élete egyik legmerészebb vállalkozásáról szólnak azok.* Kitörlöm az emberi emlékezetből. *A parancsra derékban enyhén meghajol és távozik egy időre a szobából. Amikor visszatér a faragott széktrónusában várakozó nőhöz, egy csontnyelű bicskát tart a kezében. Kipattintja az élesre köszörült pengét és a hosszú ujjú inget alkarnál fogva elkezdi felhasítani. A szétfoszló anyag lassan bontja ki magából a férfit, mintha metamorfózisán esne át: előkerülnek a fehérré hegedt sebnyomok, a harcosélet velejárói, a szálkás izomzat. Mindkét karján végighalad, mielőtt v-alakú bevágást ejtene a mellkasrészt takaró felületen.*
- Ismerek néhány lépést, amit örömmel járnék el úrnőmmel.
*Hazugság, de abból a fajtából, amit csak a nézőpont változtat azzá. Bizonyos szemszögből mindketten remek táncosoknak számítanak, csak nem az udvari körökben megszokott, agyonceremonializált hajbókolás szempontjából, hanem egy sokkal szabadabb stílusból képzettek. Érdekes gondolat volna átültetni egy kardpárbaj mozdulati elemeit úgy, hogy a felek nem akarnak a másiknak ártani. Az ing egyre határozottabb hajlandóságot kezd mutatni arra, hogy Lanawin gravitációja magához vonná a megszabdalt vászonanyagot: Dyntinek egyetlen ujja mozdulatába kerülne kisegíteni a férfit ebből a hámból.*
- Nem és ezért valaki, valahol majd a máglyára is fog téged küldeni. *A megjátszott bűnbánásnak már nincsen helye itt, a Félszemű engedékeny-elnézőbb oldalához ezúttal nem talál utat a Vörös kislányos ártatlansága. Az mindenképp tagadhatatlan immár, hogy a Sorsot rendre kihívják maguk ellen és ha egy mérleg két nyelvére kezdené halmozni, hogy hányszor vesztettek vagy nyertek mérkőzést ellene, túlsúllyal az oldalára billenne a súlymérő. Ciklikusság és eszkaláció egyaránt megkapja a maga részét ezekben. Előbbi abban nyilvánul meg, hogy hol Khan, hol Dynti készül épp megadóan belesétálni az Öreg karjaiba, de nem sokkal követhetetlenebb ívű a szituációk komolyságának változása sem, ha csak az elsőt tartották meg emlékezetükben, aminek résztvevői felei egy kutya, egy elkoszlott köpeny és egy sziklából kivájt medencefürdő voltak. Onnét jutottak el odáig, hogy irhájukat úgy két órával ezelőtt kis híján pörkösre sütötték egy korábban házként működő, túlméretezett jénaitálban. Oldalt sandít a mellette izgő nőre, s bár magához nem vonja őt, keze lassú araszolásba kezd, mígnem felkutatja Dynti mancsát és rákulcsolhatja ujjait a lányéira. Egy másik vallomás pillanata ez.* - Tudod, a tegnap este különleges volt. *Félszeg mosoly gúnyájába öltözteti arcát, első szerelmesek állnak ilyen bátortalanul a választott színe elé, hogy torkukban dobogó szívvel nyújtsák át érzéseiket.*
- Még soha, senkit nem akartam ennyire megfojtani.
//Órákkal korábban//
- A tieitek közül mindenki ilyen megveszekedetten rajong a rumért, vagy csak te ápolsz ilyen kapcsolatot vele? *Az utolsó kortyból visszamaradt rum édes-sűrű ízét érzi még a Vörös ajkain, de nem emiatt odázza el abbéli sietségét, hogy máris tovaeressze magától a nőt. Az a fajta behatárolhatatlan kettősség jellemzi az iránta fűződő viszonyát, ami az erdei vadak kapcsolatát is többé-kevésbé leírhatja. Szükségük van egymásra, mert a másik nélkül a létezésük is elképzelhetetlen volna, ám ugyanennyire valószerűtlen, hogy egy egész életen át megtűrjék az örök együttlétet. Khan nem erőszakol magának semmit a párlatból, aminek az eredménye abban kezd formát ölteni, hogy a Vörös mind többet hagy el az egyébként őt mindenüvé elkövető gardedámokból, a gátlásokból.*
- Imádni való vagy, amikor zavarba hoznak. *Egy nappal ezelőtt Dynti kacarászhatott kedvére a Félszemű komédiajátékán, most eltérő okokból, de a férfi az, aki megadóztathatja a tanácstalanul pillogást és jussként egy nevetést vesz magához.* Nem kell mindegyikre azonnal megfelelned. Ha nem tetszik, akkor egyre sem. *Egyébként is kap egyetlen szót, ami mellett semmis-jelentéktelennek hatna bármi egyéb. A "minden" éppenséggel lehetne egy üres, tartalmatlan kifejezés is, a magabiztosságát pironkodva kereső lány arcát figyelve azonban pontosan tudja, hogy most nem a díszlet kedvéért szól ilyen formán a felelet. Rickert élettörténetét sem feszíti már tovább, a múltból előcitált név, az általa elhajított fiú neve nem véletlenül került éppen így említésre: a lehetséges konspirációk minden variációját a Vörös élénk képzelőerejére bízza innét. Nyugodtan megtarthatja a neki tetsző részeket és a már ezt megelőzően hallottakhoz igazíthatja vagy kicserélheti azokat, amik mellé az így kapott történet elemei jobban illenének. Nem tagadna meg semmilyen választ, ha Dynti rákérdezne, de a válaszok mesterkéltsége felett érzett gyanúját sem altathatná el igazán soha.* - Igazán tudni akarod, vagy csak tőlem is szeretnéd hallani, amitől már kimondatlanul is félsz? *Fesztelen könnyedséggel ejti ki akkor is a dolgot, ha élete egyik legmerészebb vállalkozásáról szólnak azok.* Kitörlöm az emberi emlékezetből. *A parancsra derékban enyhén meghajol és távozik egy időre a szobából. Amikor visszatér a faragott széktrónusában várakozó nőhöz, egy csontnyelű bicskát tart a kezében. Kipattintja az élesre köszörült pengét és a hosszú ujjú inget alkarnál fogva elkezdi felhasítani. A szétfoszló anyag lassan bontja ki magából a férfit, mintha metamorfózisán esne át: előkerülnek a fehérré hegedt sebnyomok, a harcosélet velejárói, a szálkás izomzat. Mindkét karján végighalad, mielőtt v-alakú bevágást ejtene a mellkasrészt takaró felületen.*
- Ismerek néhány lépést, amit örömmel járnék el úrnőmmel.
*Hazugság, de abból a fajtából, amit csak a nézőpont változtat azzá. Bizonyos szemszögből mindketten remek táncosoknak számítanak, csak nem az udvari körökben megszokott, agyonceremonializált hajbókolás szempontjából, hanem egy sokkal szabadabb stílusból képzettek. Érdekes gondolat volna átültetni egy kardpárbaj mozdulati elemeit úgy, hogy a felek nem akarnak a másiknak ártani. Az ing egyre határozottabb hajlandóságot kezd mutatni arra, hogy Lanawin gravitációja magához vonná a megszabdalt vászonanyagot: Dyntinek egyetlen ujja mozdulatába kerülne kisegíteni a férfit ebből a hámból.*
2103. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-25 17:36:07
Üzenet elküldve: 2016-04-25 17:36:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- Rájöhettél volna már, hogy nem vagyok túl szófogadó. *Húzza be a fejét a két válla közé bűnbánóan.
Az apró szilánk okozta seben a vér megalvadt, ragacsos vörös anyaggal fedi be, őt pedig egyáltalán nem foglalkoztatja a dolog. Gyakorlatilag éppen csak túléltek egy kisebb katasztrófát, az efféle karcolások ilyenkor a legkevésbé sem számítanak már. Némi nyöszörgéssel fészkelődik a férfi mellett. Valahogy jól esne most odahajtania a fejét, de az nem engedelmeskedik, arról nem is szólva, hogy pár égési sérüléssel gazdagodtak mindketten, talán nem lenne jó ezeket felpiszkálni, így marad a helyén.
Kacagásához lassan társul a másiké is, mintha csak gúnyosan nyelvet öltenének a sors felé, azt kérdezvén, hogy: Csak ennyit tudsz? A komikus helyzetek, amelyek igaz, csak utólag tűnnek annak, végül mindig elkerülik a lehető legrosszabb végkifejletet, s inkább csak pár emlékkel és sebhellyel gazdagítja szereplőiket. Ha most mindketten bent égtek volna a tűzben, a világ sosem szerzett volna tudomást hollétükről, s otthon felejtett társaik vélhetőleg egy idő után belekényelmesednének a gondolatba, hogy egyedül haltak meg valahol. A Vörösről legalábbis egészen biztosan ezt feltételeznék szétszórtsága miatt.
A nevetés ugyan csillapodik, de azért kitart Khan újabb mondatához csatlakozva is.*
- Most csak kandalló, legutóbb egy ártatlan párkány… Ismerd be, hiába próbálsz meg távol tartani ezekből, vagy én téged, a környezet mindig ellenünk fog dolgozni. *A felismeréstől enyhén rémülten pillant fel az ég felé, mintha onnan várna valamit.* Csoda, hogy még nem csapott le ránk egy villám.
//Órákkal korábban//
- Most, hogy kérdezed… *Sunyin az ég felé ereszti tekintetét, pimasz mosollyal.
A másik közeledtére ugyan számít, de nem az első cselekedetre, ami a hátsójára mért néhány poroló mozzanatban teljesedik ki. Egészen aprót ugrik is az elsőre meglepettségében, de a kislányos viselkedés ennyiben nyilvánul meg.*
- Pedig… *Kezdené, de szót már nem kap. Az engesztelésként elvárt ár pedig kamatostul megfizetődik amint ajkai összeakadnak a férfiével, s ahogy Khan, úgy Dynti sem talál kivetni valót abban, hogy most ne szakítsa meg, vagy élvezze ki azt, ami hónapokig inkább csak kósza emlékkép volt, mi fele annyira sem kellemes, mint a gyakorlatban. Végül beízleli az ajkát, és még a férfi követlen közelében maradva szólal meg ismét.*
- Azt hiszem, az oltárra már nem is lesz szükség. *Előhúzza a háta mögül az üveget és a Félszemű elé emeli. Na, nem, nem adja neki át, a flaskát magasan a kezében tartva kívánja kimérni az adagot, amit enged elfogyasztani, ha már ilyen galád módon fogságba ejtette az üveget, amelyet ráadásul még csak nem is ő vett. Ezután pedig magát meg kínálja egy újabb korttyal.
Kezét keresztbe fonja a mellkasa előtt. Ismét abban a helyzetben találja magát, mint már annyiszor, hogy képtelen eldönteni, az igazat hallja, vagy csak a képzelet kreációját?*
- Abban az esetben, kik lennénk mi, hogy ítélkezzünk a tette felett? *Veti közbe a kérdést. Továbbra is nehéz eldönteni a homályos utalásokból, vagy a görbítésekről, hogy valóban megtudott-e egy részletet Khan talányos múltjából, vagy csak kibővíteni kívánja a választani valók listáját, miután kettőt már hallhatott a borászatnál, s azóta sem derült ki számára mi az igazság. Valahol jobb is ez így, a tudatlanság izgalmas, ugyanakkor kezd átesni azon a ponton, hogy többet kíván megtudni róla, mint amennyit eddig magáról el akart fedni.*
- Lehet ő már meg is tette helyettünk. Elvégre is, ez nem olyan, amit az ember elfeled. *Billenti félre a fejét. Szándékosan nem kérdez rá. Úgy dönt, az apránként elcsepegtetett információkból összerakott kirakós még mindig teljesebb képet ad a későbbiekben, mintha egy mondatban megtudna mindent a részletek nélkül.
Térdre ereszkedik és bemászik a kályhába (persze, csak ha üzemen kívül van), hogy meglesse, jó-e a gondolkodásának menete. Szeme szinte fel is csillan a préda láttán, de úgy dönt, még ott hagyja. Egyelőre van még egy üvegük, addig jó helyen van az ott, ahol van.
Főleg, hogy a „Téged akarlak” mondatra még a keze is megáll a levegőben, és a gondolat éket ver az agyának józan gondolataiért, és az érzelmekért felelős része közé, hogy semmiféle kapcsolatot ne tudjanak egymással létesíteni, így a kommunikáció most kizárt a vörös tincsek alatt. Bosszantó, hogy egyesek mennyire nyíltak tudnak lenni, ha ilyenről van szó, ő meg átmegy holmi üresfejű libába, és hebeg-habog.*
- Á… é… *Többnyire fordítva kellene működnie a dolognak, és inkább a vele szembe kerülők keresik a szavakat, mert, hogy, ha élete során férfiakhoz került közel, annak mindig előre megfontolt célja volt, Khannál viszont nem talál ilyet.*
- Túl sok a kérdés. *Nevetgél zavartan, majd megfordul, és továbbra is a földről térdelve néz a széken ücsörgőre.* Azt, hogy miként ugyan nem tudom megmondani, talán az is ijesztő részemről, ha kijelentem, hogy mit akarok. De… Mindent. *Nem túl egyértelmű részéről, de azért érthető a célzása, hogy mi tartozik bele a „minden”-be. Fel is egyenesedik végül a poros földről. Lesepri a térdét, megigazítja a ruháját, majd rendbe szedi a haját.*
- Mit kezdesz egy névvel? *Billenti oldalra a fejét, valamiért rosszat sejt, a lovagja szavaiból, s bár egyáltalán nem biztos, hogy jóra gondolt, mégis úgy érzi, nem árt valamivel kiegészíteni az eddig elcsepegtetett információit vénséges férjecskéjéről.* Inkább élvezzük ki, hogy ő nem tudja a tied.
*Előhúz egy széket és kényelmesen ráhelyezkedik, egyik lábát átveti a másikon és sokatmondó vigyorral tekint a férfi felé, mintegy jelezve, innentől fogva élni is kíván a jutalmával. Ám bőségzavarában nehéz lenne eldönteni, mi lenne, amit először ki akarna használni hatalmával.*
- Az Úrnőjének nem túl kedvére való a ház berendezésének látványa, úgyhogy kezdjük, mondjuk azzal, hogy megszabadul az ingétől. *Mi mással is indíthatna kéjenc hangon? Ha esetleg Khan elakarná sietni az öltözködést, hát felszólítja, hogy ne kapkodjon. Kérhetne ugyan sok mindent, hajvágást, cipőtisztítást, bármit, de nem ölebet akar faragni, s a szolga felállást sem úgy képzeli el, hogy minden férfiú tudatától megfossza őt.*
- Mmm… *Kortyol az italból, s végül az asztalra teszi. Lehet már csak annak hatása lesz a következő kérdés, de valahogy kedvet kapott hozzá.*
- Mondja csak, a szolgálóm tud táncolni? *Na persze, bár ezt egyelőre nem teszi hozzá, de kérdése nem arra irányul, hogy öltáncot kérjen… Bár, az sem lenne ellenére, de a lassan fejébe szálló alkohol arra ösztönzi, hogy ő is megmozgassa a végtagjait.*
- Rájöhettél volna már, hogy nem vagyok túl szófogadó. *Húzza be a fejét a két válla közé bűnbánóan.
Az apró szilánk okozta seben a vér megalvadt, ragacsos vörös anyaggal fedi be, őt pedig egyáltalán nem foglalkoztatja a dolog. Gyakorlatilag éppen csak túléltek egy kisebb katasztrófát, az efféle karcolások ilyenkor a legkevésbé sem számítanak már. Némi nyöszörgéssel fészkelődik a férfi mellett. Valahogy jól esne most odahajtania a fejét, de az nem engedelmeskedik, arról nem is szólva, hogy pár égési sérüléssel gazdagodtak mindketten, talán nem lenne jó ezeket felpiszkálni, így marad a helyén.
Kacagásához lassan társul a másiké is, mintha csak gúnyosan nyelvet öltenének a sors felé, azt kérdezvén, hogy: Csak ennyit tudsz? A komikus helyzetek, amelyek igaz, csak utólag tűnnek annak, végül mindig elkerülik a lehető legrosszabb végkifejletet, s inkább csak pár emlékkel és sebhellyel gazdagítja szereplőiket. Ha most mindketten bent égtek volna a tűzben, a világ sosem szerzett volna tudomást hollétükről, s otthon felejtett társaik vélhetőleg egy idő után belekényelmesednének a gondolatba, hogy egyedül haltak meg valahol. A Vörösről legalábbis egészen biztosan ezt feltételeznék szétszórtsága miatt.
A nevetés ugyan csillapodik, de azért kitart Khan újabb mondatához csatlakozva is.*
- Most csak kandalló, legutóbb egy ártatlan párkány… Ismerd be, hiába próbálsz meg távol tartani ezekből, vagy én téged, a környezet mindig ellenünk fog dolgozni. *A felismeréstől enyhén rémülten pillant fel az ég felé, mintha onnan várna valamit.* Csoda, hogy még nem csapott le ránk egy villám.
//Órákkal korábban//
- Most, hogy kérdezed… *Sunyin az ég felé ereszti tekintetét, pimasz mosollyal.
A másik közeledtére ugyan számít, de nem az első cselekedetre, ami a hátsójára mért néhány poroló mozzanatban teljesedik ki. Egészen aprót ugrik is az elsőre meglepettségében, de a kislányos viselkedés ennyiben nyilvánul meg.*
- Pedig… *Kezdené, de szót már nem kap. Az engesztelésként elvárt ár pedig kamatostul megfizetődik amint ajkai összeakadnak a férfiével, s ahogy Khan, úgy Dynti sem talál kivetni valót abban, hogy most ne szakítsa meg, vagy élvezze ki azt, ami hónapokig inkább csak kósza emlékkép volt, mi fele annyira sem kellemes, mint a gyakorlatban. Végül beízleli az ajkát, és még a férfi követlen közelében maradva szólal meg ismét.*
- Azt hiszem, az oltárra már nem is lesz szükség. *Előhúzza a háta mögül az üveget és a Félszemű elé emeli. Na, nem, nem adja neki át, a flaskát magasan a kezében tartva kívánja kimérni az adagot, amit enged elfogyasztani, ha már ilyen galád módon fogságba ejtette az üveget, amelyet ráadásul még csak nem is ő vett. Ezután pedig magát meg kínálja egy újabb korttyal.
Kezét keresztbe fonja a mellkasa előtt. Ismét abban a helyzetben találja magát, mint már annyiszor, hogy képtelen eldönteni, az igazat hallja, vagy csak a képzelet kreációját?*
- Abban az esetben, kik lennénk mi, hogy ítélkezzünk a tette felett? *Veti közbe a kérdést. Továbbra is nehéz eldönteni a homályos utalásokból, vagy a görbítésekről, hogy valóban megtudott-e egy részletet Khan talányos múltjából, vagy csak kibővíteni kívánja a választani valók listáját, miután kettőt már hallhatott a borászatnál, s azóta sem derült ki számára mi az igazság. Valahol jobb is ez így, a tudatlanság izgalmas, ugyanakkor kezd átesni azon a ponton, hogy többet kíván megtudni róla, mint amennyit eddig magáról el akart fedni.*
- Lehet ő már meg is tette helyettünk. Elvégre is, ez nem olyan, amit az ember elfeled. *Billenti félre a fejét. Szándékosan nem kérdez rá. Úgy dönt, az apránként elcsepegtetett információkból összerakott kirakós még mindig teljesebb képet ad a későbbiekben, mintha egy mondatban megtudna mindent a részletek nélkül.
Térdre ereszkedik és bemászik a kályhába (persze, csak ha üzemen kívül van), hogy meglesse, jó-e a gondolkodásának menete. Szeme szinte fel is csillan a préda láttán, de úgy dönt, még ott hagyja. Egyelőre van még egy üvegük, addig jó helyen van az ott, ahol van.
Főleg, hogy a „Téged akarlak” mondatra még a keze is megáll a levegőben, és a gondolat éket ver az agyának józan gondolataiért, és az érzelmekért felelős része közé, hogy semmiféle kapcsolatot ne tudjanak egymással létesíteni, így a kommunikáció most kizárt a vörös tincsek alatt. Bosszantó, hogy egyesek mennyire nyíltak tudnak lenni, ha ilyenről van szó, ő meg átmegy holmi üresfejű libába, és hebeg-habog.*
- Á… é… *Többnyire fordítva kellene működnie a dolognak, és inkább a vele szembe kerülők keresik a szavakat, mert, hogy, ha élete során férfiakhoz került közel, annak mindig előre megfontolt célja volt, Khannál viszont nem talál ilyet.*
- Túl sok a kérdés. *Nevetgél zavartan, majd megfordul, és továbbra is a földről térdelve néz a széken ücsörgőre.* Azt, hogy miként ugyan nem tudom megmondani, talán az is ijesztő részemről, ha kijelentem, hogy mit akarok. De… Mindent. *Nem túl egyértelmű részéről, de azért érthető a célzása, hogy mi tartozik bele a „minden”-be. Fel is egyenesedik végül a poros földről. Lesepri a térdét, megigazítja a ruháját, majd rendbe szedi a haját.*
- Mit kezdesz egy névvel? *Billenti oldalra a fejét, valamiért rosszat sejt, a lovagja szavaiból, s bár egyáltalán nem biztos, hogy jóra gondolt, mégis úgy érzi, nem árt valamivel kiegészíteni az eddig elcsepegtetett információit vénséges férjecskéjéről.* Inkább élvezzük ki, hogy ő nem tudja a tied.
*Előhúz egy széket és kényelmesen ráhelyezkedik, egyik lábát átveti a másikon és sokatmondó vigyorral tekint a férfi felé, mintegy jelezve, innentől fogva élni is kíván a jutalmával. Ám bőségzavarában nehéz lenne eldönteni, mi lenne, amit először ki akarna használni hatalmával.*
- Az Úrnőjének nem túl kedvére való a ház berendezésének látványa, úgyhogy kezdjük, mondjuk azzal, hogy megszabadul az ingétől. *Mi mással is indíthatna kéjenc hangon? Ha esetleg Khan elakarná sietni az öltözködést, hát felszólítja, hogy ne kapkodjon. Kérhetne ugyan sok mindent, hajvágást, cipőtisztítást, bármit, de nem ölebet akar faragni, s a szolga felállást sem úgy képzeli el, hogy minden férfiú tudatától megfossza őt.*
- Mmm… *Kortyol az italból, s végül az asztalra teszi. Lehet már csak annak hatása lesz a következő kérdés, de valahogy kedvet kapott hozzá.*
- Mondja csak, a szolgálóm tud táncolni? *Na persze, bár ezt egyelőre nem teszi hozzá, de kérdése nem arra irányul, hogy öltáncot kérjen… Bár, az sem lenne ellenére, de a lassan fejébe szálló alkohol arra ösztönzi, hogy ő is megmozgassa a végtagjait.*
2102. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-24 22:22:16
Üzenet elküldve: 2016-04-24 22:22:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Gondolataiba merülve halad lova nyergében ülve. Szerencsére a kölyök tanítása előrehaladt már annyira, hogy ne bóklásszon el tőle túl messzire, még ha megannyi érdekes inger is éri, mint most.
Az útról hamar letér, hiszen az erdőben kell tovább haladnia észak felé. Hallotta mi történt a karavánpihenővel, de a veszély nem riasztja, nem érdekli. Üresnek érzi magát belül, és üressé vált a világ, amit érezni tud most, az csupán a fájdalom és a veszteség. Hiába kellett megannyi problémával szembenéznie, az utóbbi napok, hetek oly sok reménnyel kecsegtették. És mintha a sors egy éles karddal csapott volna le, egy éles vágással mindennek vége. Már csupán abban reménykedhet, hogy időben északra ér, és végső búcsút vehet urától.*
Az útról hamar letér, hiszen az erdőben kell tovább haladnia észak felé. Hallotta mi történt a karavánpihenővel, de a veszély nem riasztja, nem érdekli. Üresnek érzi magát belül, és üressé vált a világ, amit érezni tud most, az csupán a fájdalom és a veszteség. Hiába kellett megannyi problémával szembenéznie, az utóbbi napok, hetek oly sok reménnyel kecsegtették. És mintha a sors egy éles karddal csapott volna le, egy éles vágással mindennek vége. Már csupán abban reménykedhet, hogy időben északra ér, és végső búcsút vehet urától.*
2101. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2016-04-21 15:14:34
Üzenet elküldve: 2016-04-21 15:14:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Arthenior felé vezető földútra térve elgondolkozik az erdőben hallott, számára szokatlan hang forrásán.* ~Lehetett állat, egy nagy és félelmetes lény.~ *Kiveszi irhatáskájából jegyzeteit, melyeket utazási során jegyzett fel.* ~Állatok, emlősök, ragadozók...~ *Lapozza fel a kis könyvet* ~Meg is van. Irbisz, erdei nagymacska.~ *Olvassa fel magában.* ~Nem lenne jó ötlet közelebbről is megismerni! Jó ég tudná, mit tenne velem. Biztos nem ízlenék neki, kinek kellene egy ilyen vénember?~ *Elmosolyodik. Büszkén nyugtázza, hogy ilyen gyorsan rájött a rejtélyre. Visszateszi a könyvecskét a táskájába és megindul vissza a városba.*
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2016.04.21 21:20:00, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2016.04.21 21:20:00, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6370-6389