//Khalania Lero//
*Még éppen, hogy csak elkezdte a rajzolást, szinte semmire sem jutott vele, csak a körvonalakig, amikor észrevesz valami változást a lányon. Azt, hogy megmozdul. Nyph füle megrezzen a hirtelen hangtól, s feleszmélni sincs ideje, úgy érzi. Még annyi se, hogy arrébb menjen, eliszkoljon, vissza a városba. Nos, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy csupán ő érzi így, hiszen nyugodtan elmehetett volna, ha nem gyökerezik bele a lába a földbe, és egyáltalán megpróbálja. Azonban higgadtságot színlelve nézi, ahogy a papír és rajta a lányról alkotott kép, új gazdára talál.* ~Hát idejött?~ *Első pillanatra csak erre a ténymegállapításra futja, mígnem felocsúdik, és válaszol is valamit.*
-Ilyen szépet még láttam, Hölgyem! Legyen olyan kellemes napja, mint amilyenné az enyémet tette, hogy megpillanthattam önt! *Mosolyodik el. Nevelőapja kedvelt mondása jut eszébe, amihez ő azóta is tartja magát.* ~Ha meg kell halni, hát meg kell halni! Tedd ezt a lehető legélvezetesebben!~ *Ezért nem fél, hogy emez valami útonálló lehet, aki a vérére szomjazik.*
-Csak, annyira gyönyörű volt, ahogy ott állt annál a fánál... Elnézést, hogy megzavartam! *Próbálkozik elnyerni a bocsánatát. Hiába az alpári megszólítás, köszönés nélkül, és a támadó mozdulat, mégis meg akar vele barátkozni.* ~Ki a jó fene gondolta, hogy ennyire nem akarod, hogy lerajzoljalak? A macska rúgjon meg!~ *Szavaival leplezni próbálja zavarát. Ezt is apja tanította neki. Lévén, hogy még csak gyerek, nem érzi át a mondatok igazi értelmét, csak annyit, hogy tetszik neki ez a lány. Amit mondott, azokat is a templomban egy regényben olvasta. Nos, ott a lány a hős nyakába ugrott, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Nem reméli, hogy az élet ennyire könnyű, de egy próbát megért. És annyit amúgy is tud, hogyha meg akarta volna gyilkolni, már megtette volna. Határozott beszédén nem, de izgatottan remegő, pipacsvörös fülén látni, hogy mennyire zavarban van a helyzettől.*
A hozzászólás írója (Nyph Nilav) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.07.26 08:57:36