//Második szál//
//Különóra//
//A hozzászólás +16 elemeket tartalmaz//
*Nem mondhatni, hogy Wäort noszogatni kellene ebben a témától való eltévelyedésben, hiszen nem éppen ezért jöttek ide. Bár, hozzá kell tenni, hogy ők meglehetősen gyakran iktatják be ezt az elemet a közös programjaikba. Nem feltétlenül szánt szándékkal, de a körülmények valahogy mindig áldozattá teszik őket. Áldozattá, mégpedig a huncut kis kéjek oltárán.
Azt meg kifejezetten élvezi, hogy a vadász hajlamosságát a szűkszavúságra az ilyen helyzetek egészen feloldják. Ilyenkor aztán lehet beszéltetni, bár nem az a fajta, aki titkokat fecseg ki a szeretőjének. De ha egy témában, amire amúgy tán két szót ha vakkantana, Yeza jobban el akarna merülni, ez egészen jó alternatíva. Arról nem is beszélve, hogy amúgy is élvezetes. Csak sokszor azzal jár, hogy épp a vörös veszti el a gondolatai fonalát. De bánja kánya!
Azért abban biztos, hogy erre az erdei bujálkodásra nem fog rákapni. Ha Wäor nem tudná így elvenni az eszét, biztos nyavalygóra fogta volna. Ahogy talpra kerül, úgy érzi magát, mintha egy személyben lenne rossz kölyök és egy parasztlyány, akit egészen kifosztott egy megátalkodott zsivány. Az erdő fekete földjétől maszatos a bőre, ahogy bozótostól már előzőleg megszaggatott ruhája is. Kócos és levelek meg gizgazok kapaszkodnak rajta, mintha ragaszkodnának hozzá, hogy magával vigye őket. Mezítlen hátsója már eléggé libabőrös a hidegtől, úgyhogy ezúttal már nem kell noszogatni az öltözködésre. Visszarendeződik az ingecske is, a mellény is zárul, visszakerül a csizma is. Sőt! Biztos véletlen kavarodásról lehet szó, de Wäor felsőruházatának egy széthagyott darabja is a vörösön köt ki. A vadász kap helyette egy sürgető pillantást a didergő lánytól, miszerint azért azt a köpenyt még jó volna visszaszerezni a Természet Anyától. Addig pedig Wäor majd férfiasan tűr. Amúgy is jobban viseli a hideget, mint Yeza.
Ha visszakerül a köpeny a jogos tulajdonoshoz, azért visszaszolgáltatja Wäor göncét, de így is szorosan hozzábújik. Nem a legideálisabb erdőjárási mód, de ez most őt nem érdekli. Annak is kifejezetten örül, hogy a vadász átvállalja visszafelé a vezető szerepet és nem erőlteti a gyakorlást (ami pedig ráférne Yezára), de valószínűleg ő is tisztában van vele, hogy a dolgok némileg kicsúsztak a kezükből és így megizzadva, áthűlve a tapasztalatokon túl egy alapos megfázást is begyűjthetnek.
Éppen ezért, amikor visszaérnek a tanyához, ahol a lovakat hagyták, Yeza beveti magát és meginvitáltatja magukat. Nemsokára már vidáman pattog a tűz a kis melléképület kályhájában. A béres lakott itt, de mióta múlt télen elvitte a láz, üresen állt a házikó. Időbe telik, míg valamelyest átmelegszenek a falak, de legalább széltől védett helyen vannak. Még egy kis almás lepényt is kapnak meg kecsketejet, és persze Yezára is ráfér, hogy egy kicsit rendbe szedje magát.
Pilledten kuporodik le Wäorhoz a kályha közelébe húzott szalmazsákra. Hozzábújik és nagyot sóhajt.*
- El bírnék aludni, pedig még magasan jár a nap *ha nem is dugja ki az orcáját a nehézkesen vonuló felhők mögül. Wäor ölelésébe vackolja magát és az ütött-kopott kis kályhára bágyad a pillantása.* - Olyan ritkán mesélsz magadról *szólal meg csendesen egy pár szívdobbanásnyi hallgatás után.* - Arról, hogy ki voltál, mielőtt a céhhez kerültél.
*Furcsa. Régen nem igazán gondolkodott ilyesmin. Akkor a Főnix Háza volt minden. De most... Rá kellett jönnie, hogy azon túl, hogy a céh egyik legjobb vadásza volt, alig tud valamit Wäor életéről.*