//A magányosok útja//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sóhajtva néz fel pikírt és művi étkezéséből, majd miközben Valea megáll az ajtóban, száját törli meg csuhája sarkával, mint egy nemes, ki épp akkor fejezte be vacsoráját. Tekintete kifejezéstelen és körülbelül nulla érzelemmel megáldott, még akkor is, mikor a lány arcán észreveszi a hidegséget és az undort. Máskor ilyen esetben stigmái vad táncba kezdenének, amint felháborodik, amint felszívja magát, amint haragra gerjed. Érdekes módon, ez most nem így történik, csak a vizenyős és fehér tekintet marad. Azt is lehetne mondani, hogy megszokta már és egy vállrándítással elintézi, hogyha őt gyűlölik, vagy utálják, persze a helyzet azért nem ilyen egyszerű. A belső vívódás legalább olyan nagy, mint a belső késztetés, a kettő egyensúlytalansága okozza a végső megoldást. Lassan feltekint, amint Valea az asztalhoz lép, s halványan mosolyodik el a kezében lévő tőrre pillantva. Egy kicsit azért reménykedik benne, hogy vége, hogy átvágott torokkal borul le a frissen sült nyúl, tányéron illatozó halmai közé, de nem így történik. ~ Szuka. ~ A belső hangra máskor szemei elkerekednének, azonban ezúttal továbbra is némán figyeli a lányt, csak egy halvány pillanattal fogja erősebben a kezében lévő villát.
~ Pedig gyönyörű vagy. Akár egy pár is lehettünk volna. ~
A hang gondolatban megvonja a vállát, s alsó ajkát nyalja meg, de csak gondolatban.*
- Rossz döntés. *Sziszegi abban a pillanatban, ahogyan a tőr elé kerül, de kezében tartott villa ebben a pillanatban indul is, s akkora erővel vágja bele a lány asztal felett átnyúló kézfejébe, hogy azzal odaszegezze, majd feláll, s immár szabad karjával üstökét rántja hátra tarkójánál, miközben bal kezével az asztalon lévő tőrt emeli fel.*
- Mi a fasznak nem öltél meg? Vagy csak ettünk volna, kiálltál minden próbát! *Üvölti az arcába hirtelen, azonnal meginduló könnyektől iszamós arccal. Nem tudja magát már koordinálni, s az első szándékos tette előtt elsírja magát.*
- Ó, baszd meg... *Hirtelen arcáról eltűnik minden kifejezés, s jobb karjával fejét hátrafeszítve teszi láthatóvá a gégét, s az ereket. Baljában tartott tőrt, a halványan derengő tiszta bőrhöz illeszti és egy hevenyészett mozdulattal rántja el erővel balra, rászorítva a nyakra, miközben végig a szemébe néz. Nem mosolyog, de már nem is sír. A vélhetően összeomló lány testére nem sok figyelmet szentel, kést levágja az asztalra maga mellé, keze ügyébe, majd visszaül vacsorázni.*
- Igazán finom. Kár, hogy nem kóstoltad meg. Igaz barátom? *Mondja szenvtelenül, közben a lány asztalhoz szegezett kézfejét paskolja meg kedvesen, majd egy apró korty vizet iszik, s gondolataiba merül.*
~ Takarodj a fejemből! Mit tettél?! ~ *De az Umon lelkében ököllel dörömbölő vékonyka kis hangot, senki sem hallja.*