//Második szál//
//Ilidrion, Estrothim//
//Csak ezt ússzuk meg szárazon…//
*A szelíd folyócska fentebb kecsesen elkanyarodik a fák közé, s apró szigetecske áll benne, tán valami keményebb, természetes képződmény lehet ott, amit a víz inkább megkerül. Ez a talpalatnyi földterület hosszúkás, alig két négyzetméternyi lehet, mégis egészséges talaj rakódott rá, s kemény bogyót termő, dús ágú flóra. Tekintettel az évszakra, e bokrok idecsalják a madarakat, a madarak csivitelése pedig egy éhes bendőjű, ifjú és tapasztalatlan ragadozót. E ragadozó igen vékonydongájú, csapzott bundájú, de szemei, fogai és karmai meglehetősen élesek, bajsza pedig kackiásan mered a levegőbe. Éhsége oly kínzó, hogy vízutálata ellenére, prédát remélve lopakodik át a nedves, vaskosabb ágdarabon, mely megakadt a part és a sziget között.
Hogy a járást véti el vagy megbillen az alkalmi híd végén, netán zsákmánya miatt ugrik figyelmetlenül, már nem derül ki az apró, vörös hajú gnóm lányka számára, ő csupán a keserves nyávogásra kapja fel a fejét szénrajzáról, amit a megsárgult fűben ülve készít épp elmélyülten. Először nem is tudja mire vélni, s persze sokaknak ez a hang valószínűleg nem mondana semmit, tán nem is törődnének vele. De aki annyit forgott e jószágok között, mint ő, képes felismerni a különbséget. Munkáját, holmiját otthagyva pattan fel, s igyekszik a hang irányába jutni, így lyukad ki a szigetnél. A szíve félreüt a rémülettől, mikor meglátja, hogy az ázott bundás jószág éppen az életéért küzdve próbál felkapaszkodni a szigetre, ám a perem sáros és nyálkásan csúszós, karmolása alatt pedig omladozónak bizonyul, így nem talál rajta fogást. Csoda, hogy a sodrás nem vitte még magával. Talán valamibe mégis kapaszkodik a víz alatt.
A távolság alig két méter, de esélye sincs innen segíteni. Ha nem siet, akkor pedig már nem lesz értelme. A nehéz helyzetek gyors döntéseket igényelnek, lábával rápróbál az ágra, melyen a macska is átmászott. Egészen enyhén billeg, de nem érzi úgy, hogy veszélyes lenne. Vagyis inkább csak reméli. A szíve a torkában dobog, tudja, hogy ostobaságra készül, de nem hagyhatja szegény állatot megfulladni, hiszen láthatóan nem tud segíteni magán. Nyel egy nagyot, és óvatosan fellép a másik lábával is. Az ág kissé megbillen megint, de aztán egyensúlyba kerül. Még visszaléphetne. De eszében sincs. Továbbhalad. Ez az ág láthatóan itt van már egy ideje. A benne fennakadó hordalékból, főleg levelekből ítélve legalább ősz óta. Talán kibírja még egy kicsit. Talán...
Lyll óvatosan egyensúlyozva araszol, az ág kissé lentebb süllyed súlya alatt, már-már habok súrolják lábbelije talpát. Kissé megbillen, s alaposan meg is ijed tőle, kicsiny mellkasában úgy verdes a szíve, mint a bajba jutott jószág prédája tenné, lábai pedig remegnek. De már közelebb van a cél, mint a part, a macska pedig láthatóan fárad és csúszik vissza a vízbe. Már megint nyakig ér neki, s olykor a pofiját is ellepi a víz kapálózása közben. Ez pedig jobban megrémíti Lyllt, mint a gondolat, hogy mi történhet vele, így belső erejéből merítve legyőzi a maradék távolságot.
Épp a szigetre lép, mikor különös módon csúszik el másik lába alól a támasz, s maga elesve érkezik meg az apró szigetre. Az ág, melyen átjött, megindul a sodrással, ám ezzel nem törődik, odaveti magát, ahol az imént a macska kapálózott még, s mindkét kezével lenyúl érte. Mellső lábai alatt markolja meg, és emeli ki a vergődő állatot, akinek egész bundájáról ömlik a víz.*
- Meg… megvagy!
*Lihegi, s a kapálózó, prüszkölő állat képe összefolyik a szemei előtt. Tudja, hogy a macskák nem szeretnek lógni a levegőben, ezért magához fogja, nem törődve vele, hogy még csurom vizes.*
- Az egekre, megvagy!
*Nevet fel idegesen és remegőn, miután könnyei már kibuggyantak. Látszólag észre sem veszi, hogy a macska fúj rá és kimerültségtől hevenyészetten próbálja kilökni magát a karjaiból.*
- Jól van, jól van, nincs már semmi baj…
*Csitítgatja aztán mégis, és ruhaujjával megpróbálja kitörölni a szeméből az ijedelem okozta könnyeket. Szipog is egyet, aztán köpönyegének alját maga elé kanyarítva takarja be a macskát, itt szelíden szárítgatni, melengetni kezdi. Fikarcnyit sem törődik vele, hogy a macska még mindig megpróbálja eltolni magától, és gyakran fúj rá, tán meg is karmolja. Most már be is van bugyolálva, úgyhogy kénytelen lesz elviselni még egy ideig a kis gnóm lányka törődését. Amint Lyll megnyugszik kissé, szembesül viszont egy komoly problémával. A „híd” elindult az imént a sodrással lefelé… így mindketten a sziget foglyai maradtak. Végiggondolja a lehetőségeit, s végül az egyetlen dologgal próbálkozik, ami most ésszerűnek látszik.*
- Ha-hahó… Hahó! Van itt valaki? Kérem! Hahó!
*Az első hangok még viszonylag bátortalanok. Ám aztán kezdenek felerősödni. S persze egy ideig kitartóan folytatódnak is.*