//Álomképek//
*Lányon tartja hideg tekintetét, míg válaszol, persze gondolatai még mindig kuszák és szövevényesek. Keveredik benne a múlt, jelen is jövő, egyelőre nem tudja magában helyretenni, túlságosan sok az emlék, mit magában tart. Persze ez talán elcsitul egyszer, azonban a mostani élete és a múlt olyannyira kezd hasonlatossá válni, hogy ez kissé összezavarja. Nem akarja, hogy félreérthető legyen, jóllehet egy jó ideje már nem foglalkozott senki érzelmeivel, most mégis megálljt parancsol.*
- A fagy nem baj Ortasnak. De jó a dézsa is. Elmerülök benne. *Bólogat, közben eszébe jut, hogy most sem ártana már. Hiszen mindkettejüket megviselte az éjszaka, igaz a szökőkút hűs vize némiképp felfrissítette. De majd idővel. Idővel mindenre sor kerül. Nem zavarja össze már az érintés, Kaiyko keze hozzászokik övéhez és viszont, mint amikor eleinte minden szokatlan és idegen, hogy aztán pár perccel később már olyan legyen, mintha mindig is így lett volna. A lánnyal kapcsolatos érzései persze szinte minden tekintetben ilyenek, kezdve az álomtól, melyről még most sem tudja pontosan, hogy álom volt-e csupán. Mélán szeméhez ér, a régi fakóhoz, majd a lányéba tekint, mintha vizsgálná, vajon lát-e jeleket. Kérdezni nem kérdez, csak tekintése fúródik a szemekbe, majd inkább ismét tűnődve előrefordítja fejét.*
- Mi a baj, Kaiyko? *Fordul vissza érezvén a hevesebb szorítást, s a lány gyötrődését. Nem érti félre, tudja, hogy másról lehet szó, s nem arról, hogy esetleg meggondolta volna magát. A város egy időre már nem rejt számukra helyet, a külön a fontos, a más élet.*
- Rendben. *Összegzi véleményét egyszerűen.* Tudok vadászni. *Bólint, s hirtelen még szokványos fogalmazásmódja is megváltozik.* A szigeten hetente többször is kimentem, csapdázni, vagy íjászkodni. Tudod, ahol éltem hatalmas egybefüggő erdőség volt, tele vaddal és gyümölccsel. Jó élet. Már csak emlék. Bizony az. Csak emlék. *Hirtelen vált vissza, s arca sötétbe fordul, de nem válik feszültté, mintha a régi emlékek kevesebb gyötrelmet okoznának, vagy kezdi lecserélni valami újra, hogy a megszokott és vérévé vált dolgok folyásába friss kerüljön.*
- Van pénzem. *Bólint.* Összeadjuk, amink van és felkészülünk, még csak most érkezett a hideg. A házat meg kell javítani, ha régóta üresen áll. Ortas megjavítja. Ha van szerszám. *Fűzi hozzá, majd a lányra néz.*
- Miért nem vár ott senki téged, ahová megyünk? Hol van a kedvesed? *Kérdezi csendesen, s fürkésző tekintettel. Újabb szint és újabb kérdés, újabb közelség.*