//Örök magányosok útja//
*Feszülten figyel, fejét idegesen kapja ide és oda, amerről csak a hangot sejti, a megannyi zöngén zengő színes hangkavalkádot. Mintha a havat is az kavarná, a harmonikus rezgések korbácsolnák fel a föld talaján lazán elfekvő porhavat. Umon nem fél, ami azt illeti sokkal inkább kíváncsi, épp ezért a feszült várakozás közben fejével együtt csupán szemöldöke húzódik egyre feljebb. A szörny elásásával egyelőre a várakozással teljes pillanatokban nem törődik. A csökkenő kavalkáddal együtt csillapodik megvetett lábának feszültsége a földön. Immár nem harcra kész, csupán körbefuttatja tekintetét a néma tájon, hol az agancsos csalogatóját már nem találja. Jobb kezével merengve igazít egyet, magányában frissen szabott kabátján, míg baljával vállán átvetve a húst tartja, botjára felszúrva.*
- Mondja ezt, ki szimpátia alapján választ híveket. *Suttogja csendesen maga elé nézve, immár sejti mi következik.* Nem baj. *Mondja csendesen.* - NEM BAJ! *Ismétli meg üvöltve a szélbe, miközben arcán egyetlen könnycsepp csordul. Fejét előre és felfelé szegi, szemeit szorosan lehunyva engedi, hogy arcát elárassza a kavargó hó. Nekifeszül a tombolásnak előrehajolva, s fogát összeszorítva próbál tenni néhány lépést, bár lába megbicsaklik, egyensúlyát próbálja megőrizni.*
- SZÜKSÉGÜK?! NEM HISZEK NEKED! *Rázza meg fejét, szinte kétségbeesetten.* HOL VOLTAK, MIKOR NEKEM KELLETT VOLNA? HOL? HÁHÁÁÁ! *Nevet fel hisztérikusan, miközben szemeit csukva tartja, s a szája sarkáról meginduló nyálcsíkkal sem törődik.* HÁT HOL, HOLHOLHOL??? MONDD MEG, HOL???! HE-HEEEEEE-ÍÍÍÍ!! *Szabad karját levegőbe vágja, mintha repülni akarna.* HI-HIIIIII! *Visít féktelenül őrülten vigyorogva, míg csak tart a tombolás, hogy aztán rekedt köhögésben fulladva ki, támaszkodjon mereven térdére. Az utolsó halk sóhajként hallott mondatra lassan felegyenesedik, s a távolba réved. Köhög kettőt, majd megrázza magát, s szabad kezével lesöpri válláról a rátapadt hópelyheket.*
- Milyen szép. *Mondja maga előtt.* Tudod, a tombolásnak is megvan a maga szépsége, nézd mit tettél. *Mutat körbe.* Micsoda rendetlenség. *Fejét csóválva egy pillanatra elvigyorodik, majd újra komorrá válik, egy másodperccel később. Vállát vonja meg.*
- Anyám meghalt. Apám meghalt. Valea meghalt. Kagaenae eltűnt. Lyzandre ki tudja hol jár... *Ismét vállat von.* Hát... nem tudom teljesíteni az ígéretem. *Hajtja le fejét, melyet tagadón megráz.*
- Lelkem rajta, megtettem volna. Bocsáss meg, Lyz! *Dacosan néz a fák törzsére, majd a lombokra futtatja tekintetét.*
- VÁÁLASSZAK? VÁÁLASSZAK?! MIK KÖZÜL? *Felszívja magát, s csak mellkasának le-fel süllyedése, emelkedése jelzi feszültségét. Tompán biccent, majd némán indul el visszafelé, amerről jött, a málló tanyára. Az enyészet helyszínére. A magányosok útjára.*
- Magányosok útja. Ez egy jó kocsmanév. *Mosolyodik el halványan, felszusszanva, csak szeme nem változik, marad merengő és furcsa mód felemás szomorkás. Egyikből könny patakzik, a másik érzelmek nélküli és hideg.*
- Ó! *Kiált fel ujját felemelve a levegőbe.* És köszönöm! *Egy darabig még álldogál, aztán némán indul el, miután ellenőrzi mindent eltett-e, mit a harcban hagyott el. Az elhajított bot felett áll meg egy pillanatra, majd rövid gondolkodás után a lény teteme mellé szúrja. Pontosan tudja, hogy választása mit hozhat magával, még, ha fogalma sincs arról ezen útja, hogyan és hol végződhetett volna, a kórushang követői között nincs helye, így nem kérdés, hogy a választás mire vonatkozhatott.*
- Ég veled, Pycta! A szellemed vigyázzon rád! *Kezét a bot faragott végén nyugtatja egy leheletnyi ideig, aztán végleg elindul. A szarvassal ellenkező irányba, egyedül, a magányosok útján.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.12 21:09:31