Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 240 (4781. - 4800. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
4800. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 00:14:18
Üzenet elküldve: 2019-04-15 00:14:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Fekete Fa rendje.
*Ismétli a furcsa nevet elgondolkodva. Nem ismerős számára a rend, de felettébb baljósan cseng.*
-Nem tudom, mit jelenthet a stigmák eltűnése. De azt tudom, hogy megbélyegezni valakit szintúgy bűn.
*Suhan át arcán egy aprócska árny, de Umon szavaira hamar rándul ajkai sarka.*
-Én meg már azt gondoltam, ezen a romon akarsz élni.
*Nevet fel, miközben szeme körbejárja a viskót. Van néhány régi fahasáb felhalmozva a fal mellett, egy máglyához kevés, de kezdetnek megteszi. Hamar fel is lép a tornácra és lehajolva kezdi gyűjtögetni a tűzrevalót.*
-Szép lesz. Szeretném látni.
*Fordul hátra válla felett, miközben Umon a kis gazdaságának mibenlétét ecseteli.
Felegyenesedve fordul meg, két kezében jó néhány fahasábot ölelve magához.*
-Volt szerető családom és nem került el engem sem a gyermekkori szerelem. Talán nem is voltam már annyira gyermek.
*Csillan szeme az emlékre, de nem mereng rajta sokat.*
-Vannak jó páran, odahaza Lihanechben. Gyógyítanak, nevelnek, tanítanak. És vannak néhányan, akik a katonákat kísérik. A lihanechieket. Bejárhatnak messzi földeket, segíthetnek, gyógyíthatnak. Én is egy voltam közülük, míg neki nem vágtam délnek egy pappal. Az a hír járta ugyanis, hogy a Fény erre meggyengült, és igaz is volt.
*Önti le kezei közül a fahasábokat Umon elé.*
-Ő továbbment a Kikötőbe. Én pedig itt vagyok.
*Mosolyog Umonra és már fordul is sebtében a következő körért.*
-Nem volt oly kegyetlen velem az élet, mint másokkal... Persze láttam halált és borzalmat eleget. De azt én választottam és az Úrnőmért tettem.
*Hajol le, csak hogy néhány pillanat múlva újabb fahasábokkal térjen vissza. Ledobja a többi közé, majd felpillant Umonra. Hosszan fürkészi arcát, mintha valami érdekeset látna rajta.*
-Vágni kellene a szakálladon.
*Somolyodik el, majd lekuporodik, hogy a ledobált és elgurult fahasábokat csinos kis kupacba rendezhesse.*
-Fekete Fa rendje.
*Ismétli a furcsa nevet elgondolkodva. Nem ismerős számára a rend, de felettébb baljósan cseng.*
-Nem tudom, mit jelenthet a stigmák eltűnése. De azt tudom, hogy megbélyegezni valakit szintúgy bűn.
*Suhan át arcán egy aprócska árny, de Umon szavaira hamar rándul ajkai sarka.*
-Én meg már azt gondoltam, ezen a romon akarsz élni.
*Nevet fel, miközben szeme körbejárja a viskót. Van néhány régi fahasáb felhalmozva a fal mellett, egy máglyához kevés, de kezdetnek megteszi. Hamar fel is lép a tornácra és lehajolva kezdi gyűjtögetni a tűzrevalót.*
-Szép lesz. Szeretném látni.
*Fordul hátra válla felett, miközben Umon a kis gazdaságának mibenlétét ecseteli.
Felegyenesedve fordul meg, két kezében jó néhány fahasábot ölelve magához.*
-Volt szerető családom és nem került el engem sem a gyermekkori szerelem. Talán nem is voltam már annyira gyermek.
*Csillan szeme az emlékre, de nem mereng rajta sokat.*
-Vannak jó páran, odahaza Lihanechben. Gyógyítanak, nevelnek, tanítanak. És vannak néhányan, akik a katonákat kísérik. A lihanechieket. Bejárhatnak messzi földeket, segíthetnek, gyógyíthatnak. Én is egy voltam közülük, míg neki nem vágtam délnek egy pappal. Az a hír járta ugyanis, hogy a Fény erre meggyengült, és igaz is volt.
*Önti le kezei közül a fahasábokat Umon elé.*
-Ő továbbment a Kikötőbe. Én pedig itt vagyok.
*Mosolyog Umonra és már fordul is sebtében a következő körért.*
-Nem volt oly kegyetlen velem az élet, mint másokkal... Persze láttam halált és borzalmat eleget. De azt én választottam és az Úrnőmért tettem.
*Hajol le, csak hogy néhány pillanat múlva újabb fahasábokkal térjen vissza. Ledobja a többi közé, majd felpillant Umonra. Hosszan fürkészi arcát, mintha valami érdekeset látna rajta.*
-Vágni kellene a szakálladon.
*Somolyodik el, majd lekuporodik, hogy a ledobált és elgurult fahasábokat csinos kis kupacba rendezhesse.*
4799. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 22:48:21
Üzenet elküldve: 2019-04-14 22:48:21
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Belém fecskendezték. *Hirtelen emlékek rohanják meg, a Fekete Fa rendje, a Kígyó, mely a fát fojtogatja, a gyűrű... hol lehet a gyűrű? ~ Elveszítettem. ~ De nem pazarol rá több gondolatot. ~ Valea... ~ Hiszen emlékei szerint a lánynak adta, akkor viszont valahol ott kell lennie nála... a föld alatt. ~ Ki kell ásnom. ~ Rohanja meg hirtelen a gondolat, aztán oly hirtelen elenyészik.*
- A Fekete Fa rendje. Oda vitték azokat a fiatalokat, kik nagy bűnt követtek el, melyre nincs magyarázat, vagy kitaszította őket egy közösség. *Folytatja történetét.*
- A stigma jel és jelzés is egyben. Jelzi, hogy bűnt követtem el, jelzi, hogy a Fekete Fa rendjének tagja vagyok, s jelzi, hogy vigyázni kell, figyelni a stigmák mozgását. *Sóhajt fel.* A fa nedve forró volt és fekete, majd egyesült a vérrel, mely bennem kereng. De mára már, előbb halvány volt, aztán felszívódott. *Vonja meg a vállát, mintha nem számítana, pedig nagyon is érdekli, miért.* Megérintett. *Suttogja a lány által elmondott szavakat.*
- És a stigmákkal együtt tűnt volna el? *Fordul Hanloren felé reménykedve.* Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű volna, bár tény, hogy akkoriban kezdtem megváltozni. *Morfondírozik.*
- Azt hiszem, veled azon lennék, hogy rászolgáljak. *Mosolyodik el a kis közjáték után szomorú tekintetét Hanloren kékjeire emelve. Egészen el lehet bennük veszni, oly tiszták, akár az ég kékje, mielőtt a nap vörösre színezné. Akkor is a szemeket nézi, amikor vállát vékony ujjak érintik meg, s karján futnak végig. Arca nem rideg, inkább csak kissé elveszett.* Dobjam el... *Motyogja, majd a hirtelen hangszínváltásra meglepetten kapja ki fejét a révületből és az önsajnálatból. Ajka lassan húzódik mosolyra, s szinte a tűz körül látja táncolni, forogni a lányt, akár egy tavitündért a mesékből, ki a víz felszínén mezítelen lábujjaival apró táguló kis köröket ejt. A mosoly kissé szélesedik, majd csillogó szemekkel biccent.*
- Rakjuk! *A környéken rengeteg a fa. Talán a ház egykori lakói is hagytak itt néhány hasábot. Tekintetét a tájon futtatja végig, s közben immár más témáról, de beszélni kezd.*
- Az én tanyám ehhez hasonló, de közelebb van a táborhoz. Ettől szebb, majd megmutatom. Nem ez az. *Magyarázza, ha véletlenül a lány azt gondolta volna, hogy itt akarna megtelepedni. Könnyen meglehet, hiszen erről még nem beszélgettek és Umon is mindig kis tanyának nevezte, mikor erről beszélt.*
- Vannak melléképületek is, meg nagy tisztás a veteményeshez. *Sorolja büszkén, miközben néhány nagyobb rönköt cipel a máglya közepének.*
- Akarok majd gyümölcsöst is, néhány fával, meg állatokat. Egy volt szerzetes legalább kamatoztassa tudását, ha másra nem jó. *Nevet fel* A három lepárlót pedig Pyctától kaptam ajándékba, de még meg sem próbáltam őket. *Néz fel a lányra, s, ha nagyobb fával birkózik, hát segít is neki.*
- És Hanloren vajon mit csinált a nővéreknél annak idején? Volt családja? Volt kedvese? *Kérdezi csendesen mosolyogva, miközben dolgoznak.*
- Sokan vagytok ti, Fény nővérek? *Valóban kíváncsi, saját volt rendjéről már mesélt, de a lányéról keveset tud, bár ez betudható annak, hogy egész idáig burokban élt.*
- Belém fecskendezték. *Hirtelen emlékek rohanják meg, a Fekete Fa rendje, a Kígyó, mely a fát fojtogatja, a gyűrű... hol lehet a gyűrű? ~ Elveszítettem. ~ De nem pazarol rá több gondolatot. ~ Valea... ~ Hiszen emlékei szerint a lánynak adta, akkor viszont valahol ott kell lennie nála... a föld alatt. ~ Ki kell ásnom. ~ Rohanja meg hirtelen a gondolat, aztán oly hirtelen elenyészik.*
- A Fekete Fa rendje. Oda vitték azokat a fiatalokat, kik nagy bűnt követtek el, melyre nincs magyarázat, vagy kitaszította őket egy közösség. *Folytatja történetét.*
- A stigma jel és jelzés is egyben. Jelzi, hogy bűnt követtem el, jelzi, hogy a Fekete Fa rendjének tagja vagyok, s jelzi, hogy vigyázni kell, figyelni a stigmák mozgását. *Sóhajt fel.* A fa nedve forró volt és fekete, majd egyesült a vérrel, mely bennem kereng. De mára már, előbb halvány volt, aztán felszívódott. *Vonja meg a vállát, mintha nem számítana, pedig nagyon is érdekli, miért.* Megérintett. *Suttogja a lány által elmondott szavakat.*
- És a stigmákkal együtt tűnt volna el? *Fordul Hanloren felé reménykedve.* Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű volna, bár tény, hogy akkoriban kezdtem megváltozni. *Morfondírozik.*
- Azt hiszem, veled azon lennék, hogy rászolgáljak. *Mosolyodik el a kis közjáték után szomorú tekintetét Hanloren kékjeire emelve. Egészen el lehet bennük veszni, oly tiszták, akár az ég kékje, mielőtt a nap vörösre színezné. Akkor is a szemeket nézi, amikor vállát vékony ujjak érintik meg, s karján futnak végig. Arca nem rideg, inkább csak kissé elveszett.* Dobjam el... *Motyogja, majd a hirtelen hangszínváltásra meglepetten kapja ki fejét a révületből és az önsajnálatból. Ajka lassan húzódik mosolyra, s szinte a tűz körül látja táncolni, forogni a lányt, akár egy tavitündért a mesékből, ki a víz felszínén mezítelen lábujjaival apró táguló kis köröket ejt. A mosoly kissé szélesedik, majd csillogó szemekkel biccent.*
- Rakjuk! *A környéken rengeteg a fa. Talán a ház egykori lakói is hagytak itt néhány hasábot. Tekintetét a tájon futtatja végig, s közben immár más témáról, de beszélni kezd.*
- Az én tanyám ehhez hasonló, de közelebb van a táborhoz. Ettől szebb, majd megmutatom. Nem ez az. *Magyarázza, ha véletlenül a lány azt gondolta volna, hogy itt akarna megtelepedni. Könnyen meglehet, hiszen erről még nem beszélgettek és Umon is mindig kis tanyának nevezte, mikor erről beszélt.*
- Vannak melléképületek is, meg nagy tisztás a veteményeshez. *Sorolja büszkén, miközben néhány nagyobb rönköt cipel a máglya közepének.*
- Akarok majd gyümölcsöst is, néhány fával, meg állatokat. Egy volt szerzetes legalább kamatoztassa tudását, ha másra nem jó. *Nevet fel* A három lepárlót pedig Pyctától kaptam ajándékba, de még meg sem próbáltam őket. *Néz fel a lányra, s, ha nagyobb fával birkózik, hát segít is neki.*
- És Hanloren vajon mit csinált a nővéreknél annak idején? Volt családja? Volt kedvese? *Kérdezi csendesen mosolyogva, miközben dolgoznak.*
- Sokan vagytok ti, Fény nővérek? *Valóban kíváncsi, saját volt rendjéről már mesélt, de a lányéról keveset tud, bár ez betudható annak, hogy egész idáig burokban élt.*
4798. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 19:05:39
Üzenet elküldve: 2019-04-14 19:05:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Hogyan kerültek oda a stigmák?
*Kérdi, miközben lehajolva átbújik az elhajtott ágak alatt. Sosem látott még csak hasonlót sem, de így elképzelve igen csak sötét praktikának tűnik.
Ő is megtorpan, mikor a férfi előtte. Halovány mosollyal arcán viszonozza Umon tekintetét.*
-Hiszen tudtad. Megérintett az árny.
*Feleli a kérdésre nemes egyszerűséggel. Hamar folytatják az utat, ő pedig követi a csapást, mit az ember vág előtte. Umon szavai visszhangoznak a fejében, ő pedig alaposan átrágja őket. Látott fiatal harcosokat, kik nem bírták feldolgozni a vért és a halált. Megtörtek, némelyiket pedig az őrületbe kergették saját gondolatai.*
-És ha Átok csupán a stigma? Talán az nem is Te vagy, nem hozzád tartozik...
*Ekkor ragadja karon a férfi, ő pedig egyensúlyát elveszítve lép közelebb hozzá, meglepetten nézve a férfi arcába.*
-Én megbízom benned. Rajtad áll, hogy rászolgálsz-e vagy sem.
*Állja az éles tekintetet, egészen addig, míg a férfi hátra nem lép. A következőkre nem felel, csupán követi Umont, míg ki nem érnek a kidőlt-bedőlt viskó elé. Sok élet nincs benne, de persze a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét. És ha Umon valóban itt akar megtelepedni... Hát segíteni fog.
Csendesen nézi a tépelődő férfit, majd mellé lép és gyengéden a vállára teszi a kezét. Követi a férfi tekintetét, majd mikor az lesüti szemét, felé fordul.*
-Bármit tettél is a múltban, csak rajtad áll, hogy kivé válsz. Nem az isteneken, nem a közösségen és nem is Pyctán. Belerokkansz, ha örökké cipeled a múlt terhét, Umon. Dobd hát el az Átkot.
*Simít végig a férfi karján majd kettőt előrelép és szélesen mosolyogva szembefordul a férfival.*
-Rakjuk meg a máglyát. Hadd találjanak meg minket a barátaitok.
-Hogyan kerültek oda a stigmák?
*Kérdi, miközben lehajolva átbújik az elhajtott ágak alatt. Sosem látott még csak hasonlót sem, de így elképzelve igen csak sötét praktikának tűnik.
Ő is megtorpan, mikor a férfi előtte. Halovány mosollyal arcán viszonozza Umon tekintetét.*
-Hiszen tudtad. Megérintett az árny.
*Feleli a kérdésre nemes egyszerűséggel. Hamar folytatják az utat, ő pedig követi a csapást, mit az ember vág előtte. Umon szavai visszhangoznak a fejében, ő pedig alaposan átrágja őket. Látott fiatal harcosokat, kik nem bírták feldolgozni a vért és a halált. Megtörtek, némelyiket pedig az őrületbe kergették saját gondolatai.*
-És ha Átok csupán a stigma? Talán az nem is Te vagy, nem hozzád tartozik...
*Ekkor ragadja karon a férfi, ő pedig egyensúlyát elveszítve lép közelebb hozzá, meglepetten nézve a férfi arcába.*
-Én megbízom benned. Rajtad áll, hogy rászolgálsz-e vagy sem.
*Állja az éles tekintetet, egészen addig, míg a férfi hátra nem lép. A következőkre nem felel, csupán követi Umont, míg ki nem érnek a kidőlt-bedőlt viskó elé. Sok élet nincs benne, de persze a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét. És ha Umon valóban itt akar megtelepedni... Hát segíteni fog.
Csendesen nézi a tépelődő férfit, majd mellé lép és gyengéden a vállára teszi a kezét. Követi a férfi tekintetét, majd mikor az lesüti szemét, felé fordul.*
-Bármit tettél is a múltban, csak rajtad áll, hogy kivé válsz. Nem az isteneken, nem a közösségen és nem is Pyctán. Belerokkansz, ha örökké cipeled a múlt terhét, Umon. Dobd hát el az Átkot.
*Simít végig a férfi karján majd kettőt előrelép és szélesen mosolyogva szembefordul a férfival.*
-Rakjuk meg a máglyát. Hadd találjanak meg minket a barátaitok.
4797. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 17:05:48
Üzenet elküldve: 2019-04-14 17:05:48
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Helyes! *Csap a levegőbe, aztán egy pillanatra a régi Umon is megnyilatkozik, teljes nagyságában. Bár ezúttal nem csúszik el semmin, nem esik át semmin és nem is tör össze semmit. Csak a régi énje, semmi több. És csak egy pillanatra. Megáll, s ezúttal minden rejtett pillantás nélkül futtatja végig tekintetét a lányon.*
- Szóval mindvégig te voltál. *Hümmög magában.* Ami azt illeti valójában minden egyes nevem egy korszakomat jelöli, azt hiszem. *Kezd bele a magyarázatba, majd immár néhány ágat is elhajt az útból. A tanya előtti terület meglehetősen gondozatlan és elhagyatott.*
- Itt vigyázz, elég sűrű. *Mondja, majd folytatja.*
- Valójában volt idő, mikor fizikailag is két ember voltam. *Motyogja csendesen, s, ha Han segítségre szorul, tartja neki az ágakat, míg átér a szűk ösvényre.* Stigmáim voltak, tudtad? Már nem látszik sehol, pedig az egész testemet borították, az arcomat is. Hangulatomtól függően változtak. Ezzel jelezte előre haragomat, vagy bánatomat, bár a harag kapcsán volt kifejezetten fontos. Akkor voltam, Umon. *A lány további kijelentésére tétován torpan meg, s kíváncsian fúrja szemeit a mélykékbe.*
- Megbízol bennem, titkot osztasz meg velem, miért? *Valójában nem érti. Hiszen csak most találkoztak, nem az a bizalomgerjesztő figura, de máris egy titokkal lett gazdagabb. Úgy árt, akárha Pycta, bár Umon nincs tisztában a hallott dolgokkal, Pycta mesélt róla, hogy látták, amint a sötétség megjelenik. Nem firtatja, csak biccent.*
- Megőrzöm titkodat, megtisztelsz fény leánya. *Halk sóhaj után az ösvényre térve apró gallyak roppannak lábuk alatt, s folytatják az utat.*
- Aztán belül kacagó énem átvette a uralmat, a hangok immár nem csak fejemben, hanem számon át is hangzottak. Ő lett Átok, az érzéketlen és gyilkos. *Nyel egyet az emlékekre.* Ekkor jöttem rá, hogy az életemben belőlem már nem lehet semmi, ami egy közösség érdekeit szolgálja, más utat kell követnem, persze közben megkísértett a Fény, állat képében, majd eltaszított magától. Aztán találkoztam Pyctával, aki minden ellenére szóba állt velem. Megszületett Tintás, ki Umon és Átok is egyben, mégis új. *Vonja meg a vállát, majd amikor a lány megáll, kinyúl, s ha teheti kezét ragadja meg, hogy közelebb húzza.*
- Ne bízz bennem, Han, az sohasem vezet jóra. Gyűlölj meg és vess meg, *suttogja csendesen* te túl jó vagy ahhoz, hogy közel kerülj hozzám. *Bizonytalanul lép hátrébb, s fejét lehajtja.* Bocsáss meg. *Sóhajt fel.*
- Számtalan dolgot elkövettem, melyre... melyekre nem vagyok büszke. Valami eltört bennem, s nem akar már összeállni. Nem jó nekem a közösség, de ha olykor a kis háznál meglátogatsz... azt szívesen veszem. *Úgy préseli ki magából a szavakat, majd csak előremutat.*
- Azt hiszem az lesz az. *Ha Han előrenéz egy düledező viskót lát, eldőlt és korhadt néhai kerítést, gyomos udvart, tátongó ablaknyílásokat, egyedül talán a kémény áll délcegen, az mered a fák között a légbe.*
- Azt hiszem itt az udvaron kellene máglyát raknunk. *Szól távolba révedő szemekkel.* Vagy inkább a kéménnyel jelezzünk? *Kérdezi még mindig immár szemét lesütve.*
- Helyes! *Csap a levegőbe, aztán egy pillanatra a régi Umon is megnyilatkozik, teljes nagyságában. Bár ezúttal nem csúszik el semmin, nem esik át semmin és nem is tör össze semmit. Csak a régi énje, semmi több. És csak egy pillanatra. Megáll, s ezúttal minden rejtett pillantás nélkül futtatja végig tekintetét a lányon.*
- Szóval mindvégig te voltál. *Hümmög magában.* Ami azt illeti valójában minden egyes nevem egy korszakomat jelöli, azt hiszem. *Kezd bele a magyarázatba, majd immár néhány ágat is elhajt az útból. A tanya előtti terület meglehetősen gondozatlan és elhagyatott.*
- Itt vigyázz, elég sűrű. *Mondja, majd folytatja.*
- Valójában volt idő, mikor fizikailag is két ember voltam. *Motyogja csendesen, s, ha Han segítségre szorul, tartja neki az ágakat, míg átér a szűk ösvényre.* Stigmáim voltak, tudtad? Már nem látszik sehol, pedig az egész testemet borították, az arcomat is. Hangulatomtól függően változtak. Ezzel jelezte előre haragomat, vagy bánatomat, bár a harag kapcsán volt kifejezetten fontos. Akkor voltam, Umon. *A lány további kijelentésére tétován torpan meg, s kíváncsian fúrja szemeit a mélykékbe.*
- Megbízol bennem, titkot osztasz meg velem, miért? *Valójában nem érti. Hiszen csak most találkoztak, nem az a bizalomgerjesztő figura, de máris egy titokkal lett gazdagabb. Úgy árt, akárha Pycta, bár Umon nincs tisztában a hallott dolgokkal, Pycta mesélt róla, hogy látták, amint a sötétség megjelenik. Nem firtatja, csak biccent.*
- Megőrzöm titkodat, megtisztelsz fény leánya. *Halk sóhaj után az ösvényre térve apró gallyak roppannak lábuk alatt, s folytatják az utat.*
- Aztán belül kacagó énem átvette a uralmat, a hangok immár nem csak fejemben, hanem számon át is hangzottak. Ő lett Átok, az érzéketlen és gyilkos. *Nyel egyet az emlékekre.* Ekkor jöttem rá, hogy az életemben belőlem már nem lehet semmi, ami egy közösség érdekeit szolgálja, más utat kell követnem, persze közben megkísértett a Fény, állat képében, majd eltaszított magától. Aztán találkoztam Pyctával, aki minden ellenére szóba állt velem. Megszületett Tintás, ki Umon és Átok is egyben, mégis új. *Vonja meg a vállát, majd amikor a lány megáll, kinyúl, s ha teheti kezét ragadja meg, hogy közelebb húzza.*
- Ne bízz bennem, Han, az sohasem vezet jóra. Gyűlölj meg és vess meg, *suttogja csendesen* te túl jó vagy ahhoz, hogy közel kerülj hozzám. *Bizonytalanul lép hátrébb, s fejét lehajtja.* Bocsáss meg. *Sóhajt fel.*
- Számtalan dolgot elkövettem, melyre... melyekre nem vagyok büszke. Valami eltört bennem, s nem akar már összeállni. Nem jó nekem a közösség, de ha olykor a kis háznál meglátogatsz... azt szívesen veszem. *Úgy préseli ki magából a szavakat, majd csak előremutat.*
- Azt hiszem az lesz az. *Ha Han előrenéz egy düledező viskót lát, eldőlt és korhadt néhai kerítést, gyomos udvart, tátongó ablaknyílásokat, egyedül talán a kémény áll délcegen, az mered a fák között a légbe.*
- Azt hiszem itt az udvaron kellene máglyát raknunk. *Szól távolba révedő szemekkel.* Vagy inkább a kéménnyel jelezzünk? *Kérdezi még mindig immár szemét lesütve.*
4796. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:54:14
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:54:14
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Szívesen megkóstolom a főztöd, szeszmester.
*Neveti el magát, majd még mindig széles vigyorral arcán fordul a férfi felé.*
-Az igazi Hanloren? Itt van előtted, teljes életnagyságban.
*Vonja fel kissé a szemöldökét Umont fürkészve.*
-Leány korom óta követem a Fényt. Nincs olyan, hogy Han nővér és Hanloren. Azt hiszem, ez egy. Létezik-e Umon, Tintás és Átok külön? Szerintem ez mind egy... De lehet, hogy tévedek, e három pedig egy testbe van zárva. De miért?
*Mosolyog a férfira kedvesen.*
-Tudod, valóban itt lakozik bennem a sötét... Erőtlen és gyáva, de befészkelte magát, én pedig kutatom, hogyan tudnám elűzni. Erről csak Te tudsz és arra kérlek, hogy maradjon is így. Nem szeretném, ha Pycta és a többiek tudnának róla.
*Reméli, hogy Umon megérti az okokat, még ha azok kimondatlanul is maradnak. Fejében hitetlenkedve, gúnyosan horkan fel az ismerős hang, sokáig csengve fülében. Nem küzd ellene, tudja, hogyan tudná kiűzni magából. De ez a tudás még oly távoli...*
-Te jössz, szeszmester. Milyen titkot őrzöl magadban? Mert van titkod, ezt látom.
*Fordul kíváncsian Umon felé, miközben átkelnek kövekkel kirakott úton. A férfi több, mint amit mutat magából, ő pedig igyekszik keresztül látni az egyszerű szeszfőző álarcon. Kérdés, hogy leveti-e önszántából, vagy megmarad Tintásnak.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.14 16:00:15
-Szívesen megkóstolom a főztöd, szeszmester.
*Neveti el magát, majd még mindig széles vigyorral arcán fordul a férfi felé.*
-Az igazi Hanloren? Itt van előtted, teljes életnagyságban.
*Vonja fel kissé a szemöldökét Umont fürkészve.*
-Leány korom óta követem a Fényt. Nincs olyan, hogy Han nővér és Hanloren. Azt hiszem, ez egy. Létezik-e Umon, Tintás és Átok külön? Szerintem ez mind egy... De lehet, hogy tévedek, e három pedig egy testbe van zárva. De miért?
*Mosolyog a férfira kedvesen.*
-Tudod, valóban itt lakozik bennem a sötét... Erőtlen és gyáva, de befészkelte magát, én pedig kutatom, hogyan tudnám elűzni. Erről csak Te tudsz és arra kérlek, hogy maradjon is így. Nem szeretném, ha Pycta és a többiek tudnának róla.
*Reméli, hogy Umon megérti az okokat, még ha azok kimondatlanul is maradnak. Fejében hitetlenkedve, gúnyosan horkan fel az ismerős hang, sokáig csengve fülében. Nem küzd ellene, tudja, hogyan tudná kiűzni magából. De ez a tudás még oly távoli...*
-Te jössz, szeszmester. Milyen titkot őrzöl magadban? Mert van titkod, ezt látom.
*Fordul kíváncsian Umon felé, miközben átkelnek kövekkel kirakott úton. A férfi több, mint amit mutat magából, ő pedig igyekszik keresztül látni az egyszerű szeszfőző álarcon. Kérdés, hogy leveti-e önszántából, vagy megmarad Tintásnak.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.14 16:00:15
4795. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:48:03
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:48:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*Az erdőmélyi elfnél kevesen ismerik jobban Umont, így neki biztosan feltűnik a férfi fészkelődése és mehetnékje. Nem neheztel rá érte, ha menni szeretne, nem fogja visszatartani. Ahogy Hanlorent sem, ha az átkozott szerzetessel tartana. Ha aggódni nem is fog érte, de pár gondolat biztosan megfordul majd a fejében. De a papnő erős, csaknem egymaga elbánt az oltárban lakozó sötétséggel, nem kell féltenie.*
- Járjatok sikerrel és térjetek vissza Lyzendráékkal. Az Erdő Szíve segítsen benneteket. *Adja áldását búcsúzóul, majd visszafordul a csendes Voelkin és a kalapos vándor felé.
Amíg Umon első főzete el nem készül, valószínűleg a táborban nem lesz semmiféle alkohol, a bor és a hasonló szeszek most olyan luxus, amelyet egyelőre nem engedhetnek meg maguknak. Aztán ki tudja, ha a Tintás tervei beválnak, lehet, hogy kereskedhetnek is a szeszekkel, bár erről megvan a csuhás véleménye, amit persze megtart magának. Már így is sótlannak és száraznak tartják.*
- Akkor tudhatod, hogy nem csak rendes, de különleges is. Remélem, gyorsan megérkeznek majd. *Néz a távozó Umon és Hanloren után. Persze fogalma sincs, hogy mikor érkezhetnek majd meg, de reméli, hogy hamarosan.*
- Nem kell mindennek kalandosnak lennie. *Mosolyodik el haloványan, ahogy leteszi a tálat és a kupát.*
- Itt van ez a tábor. *Néz körbe.*
- Én örülök, hogy most nincs semmi kaland, baj vagy akadály, csak az építés otthont teremtő munkája. Azt hiszem, jó időre elég volt a kalandokból. *Fordul vissza lombzöld tekintete a kalapos férfi felé.
Ha mind befejezték az étkezést, akkor ideje asztalt bontani, hogy belevethessék magukat a munkába.
Svir és Voelkin pár vadásszal elindulhat, hogy élelmet gyűjtsenek. A többieknek egyelőre még nincs nyoma, sem Ashelaxa, sem Tintereth, ahogy az óriás is elmarad valamerre.*
- Svir uram, készüljetek fel hát a vadászatra, mi pedig megkezdjük a munkának. *Kel fel a farönkről.*
- Bár furcsa lehet, magam nem vagyok valami jó vadász. *Mosolyog bocsánatkérően.
A páncél is kezd kényelmetlenné válni, itt az ideje valami kényelmesebbe öltözni, ami alkalmasabb az építkezésre. A wegtoreni pengét is szekercére kellene cserélnie, mert bár a mesterkard kiváló fegyver, fahasogatásra nem szívesen használná.*
*Az erdőmélyi elfnél kevesen ismerik jobban Umont, így neki biztosan feltűnik a férfi fészkelődése és mehetnékje. Nem neheztel rá érte, ha menni szeretne, nem fogja visszatartani. Ahogy Hanlorent sem, ha az átkozott szerzetessel tartana. Ha aggódni nem is fog érte, de pár gondolat biztosan megfordul majd a fejében. De a papnő erős, csaknem egymaga elbánt az oltárban lakozó sötétséggel, nem kell féltenie.*
- Járjatok sikerrel és térjetek vissza Lyzendráékkal. Az Erdő Szíve segítsen benneteket. *Adja áldását búcsúzóul, majd visszafordul a csendes Voelkin és a kalapos vándor felé.
Amíg Umon első főzete el nem készül, valószínűleg a táborban nem lesz semmiféle alkohol, a bor és a hasonló szeszek most olyan luxus, amelyet egyelőre nem engedhetnek meg maguknak. Aztán ki tudja, ha a Tintás tervei beválnak, lehet, hogy kereskedhetnek is a szeszekkel, bár erről megvan a csuhás véleménye, amit persze megtart magának. Már így is sótlannak és száraznak tartják.*
- Akkor tudhatod, hogy nem csak rendes, de különleges is. Remélem, gyorsan megérkeznek majd. *Néz a távozó Umon és Hanloren után. Persze fogalma sincs, hogy mikor érkezhetnek majd meg, de reméli, hogy hamarosan.*
- Nem kell mindennek kalandosnak lennie. *Mosolyodik el haloványan, ahogy leteszi a tálat és a kupát.*
- Itt van ez a tábor. *Néz körbe.*
- Én örülök, hogy most nincs semmi kaland, baj vagy akadály, csak az építés otthont teremtő munkája. Azt hiszem, jó időre elég volt a kalandokból. *Fordul vissza lombzöld tekintete a kalapos férfi felé.
Ha mind befejezték az étkezést, akkor ideje asztalt bontani, hogy belevethessék magukat a munkába.
Svir és Voelkin pár vadásszal elindulhat, hogy élelmet gyűjtsenek. A többieknek egyelőre még nincs nyoma, sem Ashelaxa, sem Tintereth, ahogy az óriás is elmarad valamerre.*
- Svir uram, készüljetek fel hát a vadászatra, mi pedig megkezdjük a munkának. *Kel fel a farönkről.*
- Bár furcsa lehet, magam nem vagyok valami jó vadász. *Mosolyog bocsánatkérően.
A páncél is kezd kényelmetlenné válni, itt az ideje valami kényelmesebbe öltözni, ami alkalmasabb az építkezésre. A wegtoreni pengét is szekercére kellene cserélnie, mert bár a mesterkard kiváló fegyver, fahasogatásra nem szívesen használná.*
4794. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:15:24
Üzenet elküldve: 2019-04-14 15:15:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*A többiek talán sietnek, ő nem nagyon. Marad még egy kicsit beszélgetni Pyctával. Meg így legalább a fiatal elf is tömheti még a bendőjét.*
– Ennek örülök. *Feleli a köszöntésre. Ő is poharat emel, pedig egy kicsit azért hiányzik neki belőle valami rendes ital. De persze az ember ne akarjon más kosztot, mint amit a szakács hajlandó megfőzni.*
– Vagy úgy. Lyzendrával már találkoztam, rendes nő. * Nem gondolta volna, hogy mostanában találkozni fog az elffel, de most, hogy tudja már örül neki.*
– Nem volt bonyolult vagy kalandos. Egyszerre sétáltunk át az artheniori Főtéren, úgyhogy megkérdeztem, ugyan hová siet ennyire. Ő pedig elmondta, hogy sokan hagytátok el a várost, és hogy elkél itt is a segítség. Így hát most itt vagyok. *Válaszol Pyctának. Az evést közben ő is befejezi, lassan indulhatnak majd.*
*A többiek talán sietnek, ő nem nagyon. Marad még egy kicsit beszélgetni Pyctával. Meg így legalább a fiatal elf is tömheti még a bendőjét.*
– Ennek örülök. *Feleli a köszöntésre. Ő is poharat emel, pedig egy kicsit azért hiányzik neki belőle valami rendes ital. De persze az ember ne akarjon más kosztot, mint amit a szakács hajlandó megfőzni.*
– Vagy úgy. Lyzendrával már találkoztam, rendes nő. * Nem gondolta volna, hogy mostanában találkozni fog az elffel, de most, hogy tudja már örül neki.*
– Nem volt bonyolult vagy kalandos. Egyszerre sétáltunk át az artheniori Főtéren, úgyhogy megkérdeztem, ugyan hová siet ennyire. Ő pedig elmondta, hogy sokan hagytátok el a várost, és hogy elkél itt is a segítség. Így hát most itt vagyok. *Válaszol Pyctának. Az evést közben ő is befejezi, lassan indulhatnak majd.*
4793. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 14:23:25
Üzenet elküldve: 2019-04-14 14:23:25
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Vo-vo-vóó! *Hátrál látványosan és fel teszi a kezét, amin szépen begyógyultak a sebszélek, immár csak egy vastagabb piros csík látszik.*
- Azért még nem kell leharapni a fejem. *Mosolyodik el, aztán biccent.* Nem akarlak én meggyőzni semmiről. *Legyint.*
- Már régen nem akarok senkit semmiről meggyőzni. Csak élem az életem, olykor magányosan igen.
*A heves hajsöprés különösen tetszik neki, Hanloren hirtelen úgy kinyílik, mint egy tündérrózsa, a hevessége és a fény iránit elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Hirtelen ingert érez, hogy huncutul maga is utánozza a mozdulatot, már elég hosszú a haja hozzá, de ehelyett tekintetének hidegségét inkább csak egy természetes nyíltság váltja csak fel. Még arcán sem táncolnak az izmok. Lerázza a kezét.*
- Talán, Han, talán.
*Bólogat mélán, s időközben hátratett kézzel bandukol, míg a lány meg nem áll. Állja a hideg tekintetet, zavartság nem látszik rajta, inkább csupán afféle érdeklődő fürkészés, amivel a mélykék tekintet és az ajak mozgása között váltogatja sajátját.*
- Ami nem öl meg, az megerősít. Ritka közhely, de hasznos. *Mosolyodik el, aztán helybenhagyja.* Úgy legyen, Hanloren, úgy legyen.
*A gyűlölködéssel kapcsolatos mondanivaló során talán már úton is vannak, s a folyó melletti tábor képét immár ismét fák váltják fel. Közeleg az út, s annak túloldalán tán már ott van az elhagyatott tanya is. Immár ő tekint lopva a lányra, megint felerősödik benne az érzés, hogy valami nincs rendben, de magyarázatot nem talál rá, így el is hessegeti a gondolatot. Többet beszélt vele, mint az elmúlt időben bárkivel. Talán Pycta volt, aki hasonlóan megpróbálta megértetni vele magát, talán hasonló témában ráadásul.*
- Szóval iszákos szöcske vagy, jól van. Akkor cimborák leszünk! *Vigyorodik el, Hanlorent már látja maga mellett, amint a gyűlölet árkát átugorva, kezükben butykossal rohannak a fény felé.*
- Ne haragudj. *Fojt el egy hangosabb kacajt.* Nem akarok viccet csinálni belőled, ilyen mufurc a stílusom, de esküszöm csiszolok rajta. Az utóbbi időben kissé kiestem a közösségi szerepből. *Magyarázza meg, hiszen korábbi kijelentése, akár sértés is lehetne, ha annak szánják, persze nem szánja annak.*
- Hát ez nem gonosztóóóól leeeesz! Umontól! A Tintástól! Na majd megkóstolod, te mondhatsz először véleményt! *Verdesi össze két tenyerét, mondván, hogy ezt eldöntötte.* Igen. Bevásároltam különböző gyümölcsökből, Vadvédben annak idején számtalan könyvet, pergament elolvastam ezzel kapcsolatban. Neki is álltam a saját lepárlómnak csak aztán... eh, ez egy másik történet. *Sóhajt fel, aztán az út felé mutat.*
- Ott át kell mennünk és nemsokára meg is érkezünk. Most, hogy mondod, ez a fény annyira azért nem is tűnik rossznak... hmmm... *Vigyorodik el ismét.* Lehet ti papok rossz oldalról közelítitek meg a témát nekünk világi embereknek. *Persze kuncog.*
- Mindazonáltal értem, amit képviselsz és tiszteletben tartom. És vajon mikor tűnt el az igazi Hanloren? *Fordul a lány felé ismét őt fürkészve.* Mert nem hiszem, hogy világéletedben a fény felé fordultál. Mindig is ezt akartad csinálni? Ilyen szentséges izéket mondogatni? *Kérdezi kíváncsian, majd lassan az artheniori út poros talaján átsétálva immár elérik a túloldalt.*
- Vo-vo-vóó! *Hátrál látványosan és fel teszi a kezét, amin szépen begyógyultak a sebszélek, immár csak egy vastagabb piros csík látszik.*
- Azért még nem kell leharapni a fejem. *Mosolyodik el, aztán biccent.* Nem akarlak én meggyőzni semmiről. *Legyint.*
- Már régen nem akarok senkit semmiről meggyőzni. Csak élem az életem, olykor magányosan igen.
*A heves hajsöprés különösen tetszik neki, Hanloren hirtelen úgy kinyílik, mint egy tündérrózsa, a hevessége és a fény iránit elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Hirtelen ingert érez, hogy huncutul maga is utánozza a mozdulatot, már elég hosszú a haja hozzá, de ehelyett tekintetének hidegségét inkább csak egy természetes nyíltság váltja csak fel. Még arcán sem táncolnak az izmok. Lerázza a kezét.*
- Talán, Han, talán.
*Bólogat mélán, s időközben hátratett kézzel bandukol, míg a lány meg nem áll. Állja a hideg tekintetet, zavartság nem látszik rajta, inkább csupán afféle érdeklődő fürkészés, amivel a mélykék tekintet és az ajak mozgása között váltogatja sajátját.*
- Ami nem öl meg, az megerősít. Ritka közhely, de hasznos. *Mosolyodik el, aztán helybenhagyja.* Úgy legyen, Hanloren, úgy legyen.
*A gyűlölködéssel kapcsolatos mondanivaló során talán már úton is vannak, s a folyó melletti tábor képét immár ismét fák váltják fel. Közeleg az út, s annak túloldalán tán már ott van az elhagyatott tanya is. Immár ő tekint lopva a lányra, megint felerősödik benne az érzés, hogy valami nincs rendben, de magyarázatot nem talál rá, így el is hessegeti a gondolatot. Többet beszélt vele, mint az elmúlt időben bárkivel. Talán Pycta volt, aki hasonlóan megpróbálta megértetni vele magát, talán hasonló témában ráadásul.*
- Szóval iszákos szöcske vagy, jól van. Akkor cimborák leszünk! *Vigyorodik el, Hanlorent már látja maga mellett, amint a gyűlölet árkát átugorva, kezükben butykossal rohannak a fény felé.*
- Ne haragudj. *Fojt el egy hangosabb kacajt.* Nem akarok viccet csinálni belőled, ilyen mufurc a stílusom, de esküszöm csiszolok rajta. Az utóbbi időben kissé kiestem a közösségi szerepből. *Magyarázza meg, hiszen korábbi kijelentése, akár sértés is lehetne, ha annak szánják, persze nem szánja annak.*
- Hát ez nem gonosztóóóól leeeesz! Umontól! A Tintástól! Na majd megkóstolod, te mondhatsz először véleményt! *Verdesi össze két tenyerét, mondván, hogy ezt eldöntötte.* Igen. Bevásároltam különböző gyümölcsökből, Vadvédben annak idején számtalan könyvet, pergament elolvastam ezzel kapcsolatban. Neki is álltam a saját lepárlómnak csak aztán... eh, ez egy másik történet. *Sóhajt fel, aztán az út felé mutat.*
- Ott át kell mennünk és nemsokára meg is érkezünk. Most, hogy mondod, ez a fény annyira azért nem is tűnik rossznak... hmmm... *Vigyorodik el ismét.* Lehet ti papok rossz oldalról közelítitek meg a témát nekünk világi embereknek. *Persze kuncog.*
- Mindazonáltal értem, amit képviselsz és tiszteletben tartom. És vajon mikor tűnt el az igazi Hanloren? *Fordul a lány felé ismét őt fürkészve.* Mert nem hiszem, hogy világéletedben a fény felé fordultál. Mindig is ezt akartad csinálni? Ilyen szentséges izéket mondogatni? *Kérdezi kíváncsian, majd lassan az artheniori út poros talaján átsétálva immár elérik a túloldalt.*
4792. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-14 14:01:47
Üzenet elküldve: 2019-04-14 14:01:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Mert ez a helyes út.
*Vágja rá keményen és a férfi felé fordul.*
-Látod, mire lehet képes az, ki az Úrnő tanait követi... Én pedig láttam, mire képes az, ki a sötétség szolgájának áll.
*Söpri hátra haját hevesen, majd folytatja.*
-Nem minden tettünk kell hogy a Fényt vagy a Sötétséget szolgálja. A vágyainknak nem szab határt a hit... A Fényé biztosan nem. Csak az utunk vezérli és segít nekünk, ahogy mi is segítünk neki. Sokszor akaratlanul is. Talán egyszer érezni fogod, ha kitárod a szíved... Több van benned, mint gondolod, Umon.
*Maga is megtorpan Umon kérdésére, mint aki falba ütközött. Egy pillanatig némán fürkészi a férfit felé fordulva, de arcán most nem játszik mosoly, tekintete pedig jéghideg, akár az északi éjjel.*
-A fény az árnyak között ragyog a legerősebben. Ez csak megerősít engem is.
*Hallja a füle mögött motoszkáló ismeretlent, ahogy felvihog, még talán a lépteit is. Fél tőle. Fél, hogy egyszer történik valami, mi átlöki a józanság ormán a sötétség karjai közé taszítja.*
-Umon...Nem gyűlölök senkit.
*Arca hamar kisimul, még egy halovány mosoly is megjelenik rajta a férfi szavaira, ahogy tovább indulnak.*
-Az Úrnő legfontosabb tana a szeretet és ez a mi fegyverünk is. A gyűlölet árkokat ás, én pedig nem szeretnék árkot közénk. Persze ha lenne, biztosan átugranám.
*Mosolyodik el még szélesebben.*
-Minek nézel Te? Persze, kóstoltam már ilyesmit, de nem nagyon iszom... Sosem voltam oda az ízéért. És vannak olyan csuhások, kik egyáltalán nem is isznak, mintha a gonosztól való lenne.
*Enged meg itt egy kis szemforgatást is.*
-De én akárhány könyvet végigbújtam, sehol sem láttam tiltva. A Fény nem szab határt a vágyaknak, sőt. Persze bizonyos keretek között. Szóval ez szeretnél lenni? "Tintás, a szeszfőző"?
-Mert ez a helyes út.
*Vágja rá keményen és a férfi felé fordul.*
-Látod, mire lehet képes az, ki az Úrnő tanait követi... Én pedig láttam, mire képes az, ki a sötétség szolgájának áll.
*Söpri hátra haját hevesen, majd folytatja.*
-Nem minden tettünk kell hogy a Fényt vagy a Sötétséget szolgálja. A vágyainknak nem szab határt a hit... A Fényé biztosan nem. Csak az utunk vezérli és segít nekünk, ahogy mi is segítünk neki. Sokszor akaratlanul is. Talán egyszer érezni fogod, ha kitárod a szíved... Több van benned, mint gondolod, Umon.
*Maga is megtorpan Umon kérdésére, mint aki falba ütközött. Egy pillanatig némán fürkészi a férfit felé fordulva, de arcán most nem játszik mosoly, tekintete pedig jéghideg, akár az északi éjjel.*
-A fény az árnyak között ragyog a legerősebben. Ez csak megerősít engem is.
*Hallja a füle mögött motoszkáló ismeretlent, ahogy felvihog, még talán a lépteit is. Fél tőle. Fél, hogy egyszer történik valami, mi átlöki a józanság ormán a sötétség karjai közé taszítja.*
-Umon...Nem gyűlölök senkit.
*Arca hamar kisimul, még egy halovány mosoly is megjelenik rajta a férfi szavaira, ahogy tovább indulnak.*
-Az Úrnő legfontosabb tana a szeretet és ez a mi fegyverünk is. A gyűlölet árkokat ás, én pedig nem szeretnék árkot közénk. Persze ha lenne, biztosan átugranám.
*Mosolyodik el még szélesebben.*
-Minek nézel Te? Persze, kóstoltam már ilyesmit, de nem nagyon iszom... Sosem voltam oda az ízéért. És vannak olyan csuhások, kik egyáltalán nem is isznak, mintha a gonosztól való lenne.
*Enged meg itt egy kis szemforgatást is.*
-De én akárhány könyvet végigbújtam, sehol sem láttam tiltva. A Fény nem szab határt a vágyaknak, sőt. Persze bizonyos keretek között. Szóval ez szeretnél lenni? "Tintás, a szeszfőző"?
4791. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-13 19:58:57
Üzenet elküldve: 2019-04-13 19:58:57
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- A fény elvakít és csak egy utat mutat, melyről, ha letérsz többé nem kerül rád. *Mosolyog a lányra.* Miért kellene bármelyiket is választanom, Hanloren? *Pillant le a mellkasán maradt tenyérre, de arcára nem ül ki semmilyen érzés ezzel kapcsolatosan.*
- Köszönöm. *Szól csendesen, majd végignézi, amint a még mindig kissé meleg tenyér lassan távolodik. Lágyan elmosolyodik, majd lassan elindul.*
- Te lényedben vagy jó Hanloren, s ilyenkor felvetődik bennem a kérdés, ha valaki lényében jó, vajon akad-e olyan, aki pedig természetében és lényében gonosz. Nem tartom magam gonosz embernek. *Fordul hirtelen a lány felé.* De eddig akármelyik istenség felé is fordultam, mind egyetlen utat kínált és nekem, másoknak, attól nem lett jobb. Segítek, mert én akarok. Veled vagyok, mert te akartad. A barátainkért megyünk, mert nekünk fontosak. Én ebben nem látok sem fényt, sem sötétséget, mégis kénytelen vagyok mindkettővel viaskodni. *Sóhajt fel, majd tekintete a távolba réved. Egy darabig szótlan bandukol, emészti a hallottakat, s bár a szeszfőzéssel és a tanulással kapcsolatos kijelentések is rég elhangzottak már, egyelőre csak a tájat nézi, s a folyó szelíd folyását, a nád zizegését hallgatja, s ahogy a szél fütyül olykor a lassan lombosodó fák ágai között.*
- Szerintem te jó tanító lennél, Hanloren. *Hosszú idő telik el, mire legközelebb megszólal, s magát is meglepi mondandójával.* Én viszont rossz diák. *Nevet fel öblösen.* Soha nem fordulok már semmilyen fény felé, ahogy sötétség felé sem. Ha megteszem, annak beláthatatlan következményei lennének. Egy régi barátom mondta egyszer... * ~ Pycta. ~ Jut eszébe az elf, kivel már annyi mindent végigjárt, s még mindig mellette van, s még előtte is titkolózni kényszerül.* ...ahol erős a fény, ott nő az árnyék, s ha árnyékban jársz... ennek a következményeit bizonyára te a templomból ismered. Megérintett, igaz? *Torpan meg és néz a lányra hirtelen.*
- Hát engem a fény érintett meg, s ellökött magától, nem vagyok méltó rá, igaz, én választottam. *Vonja meg a vállát, majd hidegen villan meg a tekintete.* Miért akarnék olyanhoz tartozni, aki megmondja mit, mikor és hogyan tegyek? Miért ne gyűlölhetnél engem, Hanloren, hisz oly tiszta a tekinteted? *Megrázza a fejét, s, ha a lány nem tartja fel lassan továbbindul, majd előremutat.*
- Arrafelé... nem messze van az ingoványtól, de még ezen az oldalon szerencsére. *Arca ismét hideggé válik, a lopott pillantásokat nem veszi észre.* Egyszer majd megkóstolod, amit főztem. *Mondja hirtelen felkuncogva, bár van egy sejtése, hogy hasonló választ kap majd tőle, mit Pyctától.* Ti szentfazekak sosem isztok, igaz? *Sunyít ki oldalra, hogy láthassa a reakciót, közben azért a nevetését immár nehezebb visszatartania, kezét persze felteszi, csak szava járás, nem rossz szándék. Kíváncsi rá, mennyi maradt meg még természetes lényéből, s mennyi a papnő?*
- A fény elvakít és csak egy utat mutat, melyről, ha letérsz többé nem kerül rád. *Mosolyog a lányra.* Miért kellene bármelyiket is választanom, Hanloren? *Pillant le a mellkasán maradt tenyérre, de arcára nem ül ki semmilyen érzés ezzel kapcsolatosan.*
- Köszönöm. *Szól csendesen, majd végignézi, amint a még mindig kissé meleg tenyér lassan távolodik. Lágyan elmosolyodik, majd lassan elindul.*
- Te lényedben vagy jó Hanloren, s ilyenkor felvetődik bennem a kérdés, ha valaki lényében jó, vajon akad-e olyan, aki pedig természetében és lényében gonosz. Nem tartom magam gonosz embernek. *Fordul hirtelen a lány felé.* De eddig akármelyik istenség felé is fordultam, mind egyetlen utat kínált és nekem, másoknak, attól nem lett jobb. Segítek, mert én akarok. Veled vagyok, mert te akartad. A barátainkért megyünk, mert nekünk fontosak. Én ebben nem látok sem fényt, sem sötétséget, mégis kénytelen vagyok mindkettővel viaskodni. *Sóhajt fel, majd tekintete a távolba réved. Egy darabig szótlan bandukol, emészti a hallottakat, s bár a szeszfőzéssel és a tanulással kapcsolatos kijelentések is rég elhangzottak már, egyelőre csak a tájat nézi, s a folyó szelíd folyását, a nád zizegését hallgatja, s ahogy a szél fütyül olykor a lassan lombosodó fák ágai között.*
- Szerintem te jó tanító lennél, Hanloren. *Hosszú idő telik el, mire legközelebb megszólal, s magát is meglepi mondandójával.* Én viszont rossz diák. *Nevet fel öblösen.* Soha nem fordulok már semmilyen fény felé, ahogy sötétség felé sem. Ha megteszem, annak beláthatatlan következményei lennének. Egy régi barátom mondta egyszer... * ~ Pycta. ~ Jut eszébe az elf, kivel már annyi mindent végigjárt, s még mindig mellette van, s még előtte is titkolózni kényszerül.* ...ahol erős a fény, ott nő az árnyék, s ha árnyékban jársz... ennek a következményeit bizonyára te a templomból ismered. Megérintett, igaz? *Torpan meg és néz a lányra hirtelen.*
- Hát engem a fény érintett meg, s ellökött magától, nem vagyok méltó rá, igaz, én választottam. *Vonja meg a vállát, majd hidegen villan meg a tekintete.* Miért akarnék olyanhoz tartozni, aki megmondja mit, mikor és hogyan tegyek? Miért ne gyűlölhetnél engem, Hanloren, hisz oly tiszta a tekinteted? *Megrázza a fejét, s, ha a lány nem tartja fel lassan továbbindul, majd előremutat.*
- Arrafelé... nem messze van az ingoványtól, de még ezen az oldalon szerencsére. *Arca ismét hideggé válik, a lopott pillantásokat nem veszi észre.* Egyszer majd megkóstolod, amit főztem. *Mondja hirtelen felkuncogva, bár van egy sejtése, hogy hasonló választ kap majd tőle, mit Pyctától.* Ti szentfazekak sosem isztok, igaz? *Sunyít ki oldalra, hogy láthassa a reakciót, közben azért a nevetését immár nehezebb visszatartania, kezét persze felteszi, csak szava járás, nem rossz szándék. Kíváncsi rá, mennyi maradt meg még természetes lényéből, s mennyi a papnő?*
4790. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-13 16:42:25
Üzenet elküldve: 2019-04-13 16:42:25
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-A sötétség hazugságokkal és ígéretekkel környékez... Ha pedig a hálójába kerültél, onnan már nincs visszaút.
*Arcizmai megkeményednek egy pillanatra, de hamar megenyhül.*
-Őriznünk kell a Fényt. Ez az egyetlen, mi békét hozhat a világra.
*Mikor a varázslat sikerül, egy megkönnyebbült mosoly suhan át arcán. Hevesebben vert a szíve néhány másodpercig, de végül sejtése szerencsére nem igazolódott be... Umon lelke nincs sötétség oltárhoz kötve, ez a sok különös célozgatás a férfi részéről csupán afféle sajátos komédia lehet.*
-Gyógyító vagyok, Umon. A Fény Nővérei közül egy. És nem is vagyok különösebben ügyes, vagy jártas a Fény mágiájának rejtelmeiben. Volt oly nővér, ki végtagokat növesztett vissza, haldoklót mentett, kit nem lehetett volna... Gyermekcipőben járok én hozzájuk képest.
*Ekkor tudatosul benne, hogy tenyere még mindig a férfi mellkasán pihen. Nem kapja el, óvatosan, lassan veszi le kezét a férfiről.*
-Tanítónak sem lennék túl jó. De ha egyszer kinyitod szíved a Fény felé, tán megtanulhatod.
*Mosolyog szélesen a férfira, majd megint csak elneveti magát.*
-Ha lenne ily mágia, Te bizonyosan tudnál róla. Szeszfőzés...
*Csóválja meg még mindig mosolyogva a fejét, miközben tovább sétálnak. Lopva olykor-olykor a férfira pillant menet közben. Nem felejtette el Umon furcsa tekintetét, miközben a sötétségről beszélt. Nem kérdez rá, talán nem is akarja tudni. Nem akarja ily kérdésekkel felzaklatni a férfit. Előbb-utóbb úgy is bizonyosságot szerez róla, ha úgy van, ahogy nyugtalankodó szíve érzi.*
-A sötétség hazugságokkal és ígéretekkel környékez... Ha pedig a hálójába kerültél, onnan már nincs visszaút.
*Arcizmai megkeményednek egy pillanatra, de hamar megenyhül.*
-Őriznünk kell a Fényt. Ez az egyetlen, mi békét hozhat a világra.
*Mikor a varázslat sikerül, egy megkönnyebbült mosoly suhan át arcán. Hevesebben vert a szíve néhány másodpercig, de végül sejtése szerencsére nem igazolódott be... Umon lelke nincs sötétség oltárhoz kötve, ez a sok különös célozgatás a férfi részéről csupán afféle sajátos komédia lehet.*
-Gyógyító vagyok, Umon. A Fény Nővérei közül egy. És nem is vagyok különösebben ügyes, vagy jártas a Fény mágiájának rejtelmeiben. Volt oly nővér, ki végtagokat növesztett vissza, haldoklót mentett, kit nem lehetett volna... Gyermekcipőben járok én hozzájuk képest.
*Ekkor tudatosul benne, hogy tenyere még mindig a férfi mellkasán pihen. Nem kapja el, óvatosan, lassan veszi le kezét a férfiről.*
-Tanítónak sem lennék túl jó. De ha egyszer kinyitod szíved a Fény felé, tán megtanulhatod.
*Mosolyog szélesen a férfira, majd megint csak elneveti magát.*
-Ha lenne ily mágia, Te bizonyosan tudnál róla. Szeszfőzés...
*Csóválja meg még mindig mosolyogva a fejét, miközben tovább sétálnak. Lopva olykor-olykor a férfira pillant menet közben. Nem felejtette el Umon furcsa tekintetét, miközben a sötétségről beszélt. Nem kérdez rá, talán nem is akarja tudni. Nem akarja ily kérdésekkel felzaklatni a férfit. Előbb-utóbb úgy is bizonyosságot szerez róla, ha úgy van, ahogy nyugtalankodó szíve érzi.*
4789. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-13 09:01:22
Üzenet elküldve: 2019-04-13 09:01:22
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*A csengő kacajra kissé hátrahőköl, majd mondhatni, bután néz a lányra, erre nem számított. Sokszor megragad mostanában az önmarcangolás emberi mocsarában, amiből nehezen szakítják ki. Egy rövid ideig szemlélődik csak így, aztán ajka halvány mosolyra húzódik, majd egy kissé szélesebbre.*
- Nekem a Tintás tetszik. Az Átok sem zavart. *Vonja meg a vállát felkuncogva, s mit sem foglalkozva Hanloren kezével, hirtelen tovább mesél.* Szeszt akarok főzni... az iszákos embereket hívják így, bár nem vetem meg az alkoholt, egy kissé túlzó, de azért találó. *Magyarázza.*
- Nem érdekes. *Fűzi össze saját szemét a lányéval, ha ráfigyel.* Lepaktálni?! Ugyan, dehogy! Én nem mondtam ilyet, de a kísértés nagy úr. *Vigyorodik el szélesen és kacsint a lányra.* Hehehe... sokszor beszélek marhaságokat, ne foglalkozz velem. *Bár szeme teljesen másról beszél.*
- Bah! Azt bárki mondhatja! *Jelenti ki a bizalom kapcsán, persze hangja kivételesen nem rosszindulatú, sőt inkább vidám.* De tegyünk egy próbát, rejtélyes kisasszony. *Nevet tovább aztán a következő kérdésre, már csak kissé szomorú képpel tekint vissza elveszve a mélykék fürkésző szempárban.*
- Értem mit szeretnél mondani. De én láttam Pyctát, Erdőszellem oldalán küzdeni, láttam embereket a lázadásból nyerészkedni, s láttam a vért, miben térdig gázoltak. Nem tudtam eldönteni, vajon én voltam-e, aki azt fakasztotta. *Válaszolja sötét tekintettel.*
- Kezdem azt gondolni, hogy egyikben sem szívesen hiszek már, eleddig soha nem segítettek meg, bár tény, hogy lehet ne is tettem... *Időközben mellkasán kellemes meleg lesz úrrá, s meglepetten tekint le a lány kezére, s lágyan mozgó ajkaira, a törékeny ujjakra, aztán lassan hegedő tenyerére. Jobbjával fejéhez is kap, ahol az óriás megütötte, bár lelappadt a púp, de még érezte jelenlétét, most azonban már eltűnt.*
- Ez... ez mi volt? *Teszi kezét a lányéra.* Nekem... nekem meg tudod tanítani? *Kerekedik el a szeme, s néz ismét a lányéra.*
- Köszönöm. *Bólint őszinte hálával.* De a rongy is jó lett volna. *Hunyorít a lányra, aztán felnevet legyintve.* Több meglepetés bújik meg benned, Hanloren, mint gondoltam. *Fenyegeti meg játékosan ujjával.* Gyere, induljunk, a gyümölcsöt, majd lepakolom a szekérről, ha visszaértünk. *Mondja, majd lassan elindul.*
- Mondd csak, a szeszfőzésre nincs valami csudás varászlatod? *Kérdezi morfondírozva és talán jókedvűen.* Épp van egy kiadó álláshelyem.
*A csengő kacajra kissé hátrahőköl, majd mondhatni, bután néz a lányra, erre nem számított. Sokszor megragad mostanában az önmarcangolás emberi mocsarában, amiből nehezen szakítják ki. Egy rövid ideig szemlélődik csak így, aztán ajka halvány mosolyra húzódik, majd egy kissé szélesebbre.*
- Nekem a Tintás tetszik. Az Átok sem zavart. *Vonja meg a vállát felkuncogva, s mit sem foglalkozva Hanloren kezével, hirtelen tovább mesél.* Szeszt akarok főzni... az iszákos embereket hívják így, bár nem vetem meg az alkoholt, egy kissé túlzó, de azért találó. *Magyarázza.*
- Nem érdekes. *Fűzi össze saját szemét a lányéval, ha ráfigyel.* Lepaktálni?! Ugyan, dehogy! Én nem mondtam ilyet, de a kísértés nagy úr. *Vigyorodik el szélesen és kacsint a lányra.* Hehehe... sokszor beszélek marhaságokat, ne foglalkozz velem. *Bár szeme teljesen másról beszél.*
- Bah! Azt bárki mondhatja! *Jelenti ki a bizalom kapcsán, persze hangja kivételesen nem rosszindulatú, sőt inkább vidám.* De tegyünk egy próbát, rejtélyes kisasszony. *Nevet tovább aztán a következő kérdésre, már csak kissé szomorú képpel tekint vissza elveszve a mélykék fürkésző szempárban.*
- Értem mit szeretnél mondani. De én láttam Pyctát, Erdőszellem oldalán küzdeni, láttam embereket a lázadásból nyerészkedni, s láttam a vért, miben térdig gázoltak. Nem tudtam eldönteni, vajon én voltam-e, aki azt fakasztotta. *Válaszolja sötét tekintettel.*
- Kezdem azt gondolni, hogy egyikben sem szívesen hiszek már, eleddig soha nem segítettek meg, bár tény, hogy lehet ne is tettem... *Időközben mellkasán kellemes meleg lesz úrrá, s meglepetten tekint le a lány kezére, s lágyan mozgó ajkaira, a törékeny ujjakra, aztán lassan hegedő tenyerére. Jobbjával fejéhez is kap, ahol az óriás megütötte, bár lelappadt a púp, de még érezte jelenlétét, most azonban már eltűnt.*
- Ez... ez mi volt? *Teszi kezét a lányéra.* Nekem... nekem meg tudod tanítani? *Kerekedik el a szeme, s néz ismét a lányéra.*
- Köszönöm. *Bólint őszinte hálával.* De a rongy is jó lett volna. *Hunyorít a lányra, aztán felnevet legyintve.* Több meglepetés bújik meg benned, Hanloren, mint gondoltam. *Fenyegeti meg játékosan ujjával.* Gyere, induljunk, a gyümölcsöt, majd lepakolom a szekérről, ha visszaértünk. *Mondja, majd lassan elindul.*
- Mondd csak, a szeszfőzésre nincs valami csudás varászlatod? *Kérdezi morfondírozva és talán jókedvűen.* Épp van egy kiadó álláshelyem.
4788. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-13 01:13:32
Üzenet elküldve: 2019-04-13 01:13:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Tintás... Átok. Egyik sem túl hízelgő név.
*Nevet fel csilingelve, de mielőtt rákérdezne a nevek eredetére, furcsa szavak hagyják el Umon száját.*
-Hogyan?
*Húzza össze szemét, fürkészve lesve a férfi arcrezdüléseit. Tudja, miről beszél a férfi, hogyne tudná... Nem ostoba, pontosan tudja, a Templom megtisztítása óta kinek az erőtlen kacagását hallja olykor-olykor fejében. De míg elnyomja e hangot a tűz, mi lelkében lobog, nem lehet baj... De vajon honnan tudja Umon? Vagy csak egyszerű találgatás részéről?*
-Én nem... A sötétséggel lepaktálni hatalmas bűn.
*Pillant félre zavartan. Volt valami Umon tekintetében, ami felettébb aggasztja.*
-Talán kellene tenned egy próbát. Bármi történt is és bármit tettek veled... Bennem megbízhatsz.
*Mosolyog a férfira meleg kedvességgel, még akkor is, ha a mosoly viszonzatlan marad.*
-Mondd, a három isten közül ki az, ki nem ártott soha földijeinek és csak jóságot teremtett? Teysus önző játéka a világgal, mivel magának és híveinek erszényét tömi vagy a sötét isten gonosz tettei csak megrontották e világot... Eeyrt tanait kell követnünk, ahogy már Pyctáék is teszik. Az Úrnő hatalma nagyobb, mint bárki gondolná.
*Azzal baljával leoldva a férfi kezéről a kötést, gyengéden ráteszi ujjait Umon mellkasára és suttogni kezd. Ajkai némán formálják a szavakat, ő pedig behunyja szemét, míg a varázslat tart.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
-Tintás... Átok. Egyik sem túl hízelgő név.
*Nevet fel csilingelve, de mielőtt rákérdezne a nevek eredetére, furcsa szavak hagyják el Umon száját.*
-Hogyan?
*Húzza össze szemét, fürkészve lesve a férfi arcrezdüléseit. Tudja, miről beszél a férfi, hogyne tudná... Nem ostoba, pontosan tudja, a Templom megtisztítása óta kinek az erőtlen kacagását hallja olykor-olykor fejében. De míg elnyomja e hangot a tűz, mi lelkében lobog, nem lehet baj... De vajon honnan tudja Umon? Vagy csak egyszerű találgatás részéről?*
-Én nem... A sötétséggel lepaktálni hatalmas bűn.
*Pillant félre zavartan. Volt valami Umon tekintetében, ami felettébb aggasztja.*
-Talán kellene tenned egy próbát. Bármi történt is és bármit tettek veled... Bennem megbízhatsz.
*Mosolyog a férfira meleg kedvességgel, még akkor is, ha a mosoly viszonzatlan marad.*
-Mondd, a három isten közül ki az, ki nem ártott soha földijeinek és csak jóságot teremtett? Teysus önző játéka a világgal, mivel magának és híveinek erszényét tömi vagy a sötét isten gonosz tettei csak megrontották e világot... Eeyrt tanait kell követnünk, ahogy már Pyctáék is teszik. Az Úrnő hatalma nagyobb, mint bárki gondolná.
*Azzal baljával leoldva a férfi kezéről a kötést, gyengéden ráteszi ujjait Umon mellkasára és suttogni kezd. Ajkai némán formálják a szavakat, ő pedig behunyja szemét, míg a varázslat tart.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
4787. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-12 17:06:39
Üzenet elküldve: 2019-04-12 17:06:39
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tűnődve nézi Hanlorent, s elméjében számtalan kérdés cikázik, melyekre választ nem kap. Nem üresség ez, inkább kavalkád tömege, melyben nem tud rendet tenni. ~ Azért, mert bármikor elvágom a torkod és elföldellek, úgy, hogy senki sem látja... ~ Hasít fejébe a mozzanat, amint Valea üveges tekintete mered rá, némi meglepett mosoly kíséretében, mielőtt végleg összecsuklik. Tekintete felhőssé válik, s csak fejét rázva kuncog fel.*
- Értem. Nos... ha már így alakult... *Kezdi el a mondatot, amit nem fejez be. A lány valóban akkor nem jött volna vele, ha kifejezetten kéri? De hát megtette, tán látszott bizonytalansága? Nem tudja, de ebből a szempontból ez már igazából mindegy is.*
- Én. *Válaszol csendesen.* A múltban volt némi problémám, én voltam Átok, ma már csak Tintás vagyok. *Vonja meg a vállát, miközben kezéről lassan lerázza a folyó jéghideg és kristálytiszta vizét. Zsebében kotorászik a rongyért, mely megáll a kezében.*
- Sokszor talán a jobb azonosulni a sötéttel, mint küzdeni ellene... *Motyogja csendesen, s a rongy korcaiban veszik el tekintete.* Talán van bennünk némi közös... nem igaz? *Villan fel hirtelen szeme a lányéba nézve. Jóság aurája lengi körbe, ettől még van valami, persze ez nem is sejtés, még csak nem is érzés, talán csak tipp a részéről, mely vagy bejön, vagy nem.*
- Perszeee... *Húzza el a száját.* Ha megmentett, akkor nincs baj, nem igaz? *Mosolyodik el, de szemei hidegek maradnak, komótosan tekeri be tenyerét, majd a mozdulat Hanloren szavaira félbeszakad.*
- Nem jó? *Kérdezi, soha nem tanulta, hogyan kell, nem is foglalkozott vele. Kezén számtalan sérülés, elsősorban bütykein, melyet őrületében fák oldalán edzett, hogy a felgyülemlett feszültséget levezesse, Valea idejében a szekér oldala, Pycta mellett egy fenyő bánta. Csak Umon nem. Fejét rázva tekeri le:*
- Senkiben sem bízom... *Jegyzi meg csendesen, a rongyot a zsebébe fűzve, de kijelentésével ellentétesen, nem akadályozza meg a lányt, hogy tenyerét mellkasára helyezhesse. A mosolyt ugyan nem viszonozza, azonban tétován biccent, tehát az engedélyt megadja, bármi is következzen.*
- Lehet nálam nem fog sikerülni... *Sóhajt fel.* Csak egy próbálkozás! *Emeli fel az ujját.* Ha nem... az a sors keze, ne próbálkozz tovább. *Morogja, de nem áll ellen.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tűnődve nézi Hanlorent, s elméjében számtalan kérdés cikázik, melyekre választ nem kap. Nem üresség ez, inkább kavalkád tömege, melyben nem tud rendet tenni. ~ Azért, mert bármikor elvágom a torkod és elföldellek, úgy, hogy senki sem látja... ~ Hasít fejébe a mozzanat, amint Valea üveges tekintete mered rá, némi meglepett mosoly kíséretében, mielőtt végleg összecsuklik. Tekintete felhőssé válik, s csak fejét rázva kuncog fel.*
- Értem. Nos... ha már így alakult... *Kezdi el a mondatot, amit nem fejez be. A lány valóban akkor nem jött volna vele, ha kifejezetten kéri? De hát megtette, tán látszott bizonytalansága? Nem tudja, de ebből a szempontból ez már igazából mindegy is.*
- Én. *Válaszol csendesen.* A múltban volt némi problémám, én voltam Átok, ma már csak Tintás vagyok. *Vonja meg a vállát, miközben kezéről lassan lerázza a folyó jéghideg és kristálytiszta vizét. Zsebében kotorászik a rongyért, mely megáll a kezében.*
- Sokszor talán a jobb azonosulni a sötéttel, mint küzdeni ellene... *Motyogja csendesen, s a rongy korcaiban veszik el tekintete.* Talán van bennünk némi közös... nem igaz? *Villan fel hirtelen szeme a lányéba nézve. Jóság aurája lengi körbe, ettől még van valami, persze ez nem is sejtés, még csak nem is érzés, talán csak tipp a részéről, mely vagy bejön, vagy nem.*
- Perszeee... *Húzza el a száját.* Ha megmentett, akkor nincs baj, nem igaz? *Mosolyodik el, de szemei hidegek maradnak, komótosan tekeri be tenyerét, majd a mozdulat Hanloren szavaira félbeszakad.*
- Nem jó? *Kérdezi, soha nem tanulta, hogyan kell, nem is foglalkozott vele. Kezén számtalan sérülés, elsősorban bütykein, melyet őrületében fák oldalán edzett, hogy a felgyülemlett feszültséget levezesse, Valea idejében a szekér oldala, Pycta mellett egy fenyő bánta. Csak Umon nem. Fejét rázva tekeri le:*
- Senkiben sem bízom... *Jegyzi meg csendesen, a rongyot a zsebébe fűzve, de kijelentésével ellentétesen, nem akadályozza meg a lányt, hogy tenyerét mellkasára helyezhesse. A mosolyt ugyan nem viszonozza, azonban tétován biccent, tehát az engedélyt megadja, bármi is következzen.*
- Lehet nálam nem fog sikerülni... *Sóhajt fel.* Csak egy próbálkozás! *Emeli fel az ujját.* Ha nem... az a sors keze, ne próbálkozz tovább. *Morogja, de nem áll ellen.*
4786. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-12 13:48:50
Üzenet elküldve: 2019-04-12 13:48:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Miért ne tenném?
*Von vállat, miközben a férfi felé fordul.*
-Talán nem is tartottam volna veled, ha elvárnád. És ki mondja azt, hogy nem vagy megbízható? Te magad?
*Vonja fel kissé szemöldökét kérdőn. Látszólag oly súly telepedik meg a férfi lelkén, amit nem bír el, neki pedig ahogy mindig, feltett szándéka segíteni. Na nem akar rátelepedni Umonra és kihúzni belőle a gondját, azzal többet ártana, mint segítene. Csendben szemléli a seb legkevésbé sem szakszerű ellátását. A tűz dolgát nem firtatja, Umonék bizonyára tudják, mit csinálnak.*
-A Templomnál. Voltam olyan ostoba, hogy egymagam keltem birokra a sötétséggel. Pycta megmentett.
*Mosolyodik el halványan, de nem kérdez vissza. Még. Sokkal inkább érdekli most a mély vágás a férfi tenyerén.*
-Hogyan szerezted?
*Fordul szembe a férfival, jelentőségteljes pillantást vetve a kötésre.*
-Vedd le. Ez így nem lesz jó.
*Szól, miközben balját Umon keze felé nyújtja, hogy ha a férfi is engedi, megfogja a kézfejét. Hangja kedvesen cseng, nincs benne türelmetlenség vagy rideg utasítás.*
-Meggyógyítom a kezed. Bízz bennem.
*Mosolyog bátorítóan Umonra, kezét a férfi mellkasa felé nyújtva, de nem érinti még meg. Kérdő tekintettel fürkészi Umon arcát, várva az engedélyére. Nem akar a férfi akarata ellenére cselekedni, az nem szülhet bizalmat soha.*
-Miért ne tenném?
*Von vállat, miközben a férfi felé fordul.*
-Talán nem is tartottam volna veled, ha elvárnád. És ki mondja azt, hogy nem vagy megbízható? Te magad?
*Vonja fel kissé szemöldökét kérdőn. Látszólag oly súly telepedik meg a férfi lelkén, amit nem bír el, neki pedig ahogy mindig, feltett szándéka segíteni. Na nem akar rátelepedni Umonra és kihúzni belőle a gondját, azzal többet ártana, mint segítene. Csendben szemléli a seb legkevésbé sem szakszerű ellátását. A tűz dolgát nem firtatja, Umonék bizonyára tudják, mit csinálnak.*
-A Templomnál. Voltam olyan ostoba, hogy egymagam keltem birokra a sötétséggel. Pycta megmentett.
*Mosolyodik el halványan, de nem kérdez vissza. Még. Sokkal inkább érdekli most a mély vágás a férfi tenyerén.*
-Hogyan szerezted?
*Fordul szembe a férfival, jelentőségteljes pillantást vetve a kötésre.*
-Vedd le. Ez így nem lesz jó.
*Szól, miközben balját Umon keze felé nyújtja, hogy ha a férfi is engedi, megfogja a kézfejét. Hangja kedvesen cseng, nincs benne türelmetlenség vagy rideg utasítás.*
-Meggyógyítom a kezed. Bízz bennem.
*Mosolyog bátorítóan Umonra, kezét a férfi mellkasa felé nyújtva, de nem érinti még meg. Kérdő tekintettel fürkészi Umon arcát, várva az engedélyére. Nem akar a férfi akarata ellenére cselekedni, az nem szülhet bizalmat soha.*
4785. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-12 11:53:52
Üzenet elküldve: 2019-04-12 11:53:52
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta, Umon//
*A kissé feszélyezett fészkelődés folytatódik, persze nem feltűnően, azért a gondos megfigyelő szemeknek feltűnhet. Nem akar ezzel megbántani senkit, de zavarában majdnem megint elvigyorodik, mint régen, az pedig nem venné ki jól magát a többiek előtt. Így marad csupán a kényszeredett mosoly, lehajtott tekintettel. Tekintete csak akkor vágódik felfelé, amikor sejtése ellenére Hanloren mégis vele akar tartani. A helyzettel egyelőre nem tud mit kezdeni, fogalma sincs, hogy mi váltotta ki a lányból az érdeklődést, bár tény, hogy láthatóan az elveszettek képviselője is lehet, ami Umonról hatványozottan elmondható, még meglehetős határozottsága ellenére is.*
- Rendben. *Mondja bizonytalanul, immár felállva. Persze végighallgatja még Svir szavait is, amint Voelkint üdvözli, láthatóan a férfi tapasztalt az erdők terén, hasznos tagja lesz a csapatnak. Umon közben már arra gondol, vajon a szeszfőzéshez konyít-e, mert akkor maga is hasznosíthatná a férfit, bár tény, hogy elsődlegesen ezt is magányos szakmának képzelte el.*
- Köszönjük, Pycta. *Szól halkan az elfhez, aki jóváhagyását adja a feladatra, majd Umon is biccent a papnőnek.*
- Mehetünk. Sok sikert kívánok nektek. Hamarosan visszatérünk. *Mondja, s elfordulva indul meg a sátor kijáratától, a folyó irányába.*
//Hanloren, Umon//
- Előbb ki kéne mosnom. *Mondja néhány perc csendes séta után, feltéve, ha Han nem szól addig. Mutatja is felé tenyerét, melyet a nem olyan rég történt vaskorsói incidens során megvágott a szabálya élével.* Gyors elintézem, aztán indulhatunk. *Jelzi, majd kérdő tekintetét a lányra függeszti.*
- Miért tartasz velem? *Kérdezi hirtelen.* Nem az a típus vagyok, akit követni szoktak. *Cáfolja meg azonnal magát, hiszen az imént épp maga invitálta a lányt, de most úgy látszik nem tud mit kezdeni a szituációval. Nem szeretné olyan színben feltüntetni magát, aki felügyeletre, vagy gondoskodásra szorul.*
- Tudod, sokszor úgy tartom nekem szerencsésebb mindenkitől távol, nem vagyok túlságosan megbízható. *Mosolyodik el zavartan, aztán ismét a folyó felé fordítja tekintetét, mely melletti zizegő sást már rögvest el is érik. Míg Han esetleg válaszol szótlan, guggol le, hogy a sekélyesben alaposan átmossa tenyerét, majd egy koszos ronggyal hevenyészetten köti át.*
- Talán ez elegendő lesz. Nagy tüzet kell gyújtanunk, hogy füstje messzire látszódjon, nem tudom, hogy Lyzendráék éppen merre tartanak, egyáltalán életben vannak-e még. *Sóhajt fel, tekintetét a lányra függesztve.* A templomnál találkoztál Pyctával? *Kérdezi, mert ha már úgy hozta a sors, hogy együtt dolgoznak, a közhelyes kérdéseken gyorsan túl kell lépni, nem mintha bármit is számítana. Legalábbis Umon kapcsán Pyctán kívül olyan sokan még nem voltak kíváncsiak előéletére. Meglehetősen bizalmatlan mindenkivel szemben.*
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta, Umon//
*A kissé feszélyezett fészkelődés folytatódik, persze nem feltűnően, azért a gondos megfigyelő szemeknek feltűnhet. Nem akar ezzel megbántani senkit, de zavarában majdnem megint elvigyorodik, mint régen, az pedig nem venné ki jól magát a többiek előtt. Így marad csupán a kényszeredett mosoly, lehajtott tekintettel. Tekintete csak akkor vágódik felfelé, amikor sejtése ellenére Hanloren mégis vele akar tartani. A helyzettel egyelőre nem tud mit kezdeni, fogalma sincs, hogy mi váltotta ki a lányból az érdeklődést, bár tény, hogy láthatóan az elveszettek képviselője is lehet, ami Umonról hatványozottan elmondható, még meglehetős határozottsága ellenére is.*
- Rendben. *Mondja bizonytalanul, immár felállva. Persze végighallgatja még Svir szavait is, amint Voelkint üdvözli, láthatóan a férfi tapasztalt az erdők terén, hasznos tagja lesz a csapatnak. Umon közben már arra gondol, vajon a szeszfőzéshez konyít-e, mert akkor maga is hasznosíthatná a férfit, bár tény, hogy elsődlegesen ezt is magányos szakmának képzelte el.*
- Köszönjük, Pycta. *Szól halkan az elfhez, aki jóváhagyását adja a feladatra, majd Umon is biccent a papnőnek.*
- Mehetünk. Sok sikert kívánok nektek. Hamarosan visszatérünk. *Mondja, s elfordulva indul meg a sátor kijáratától, a folyó irányába.*
//Hanloren, Umon//
- Előbb ki kéne mosnom. *Mondja néhány perc csendes séta után, feltéve, ha Han nem szól addig. Mutatja is felé tenyerét, melyet a nem olyan rég történt vaskorsói incidens során megvágott a szabálya élével.* Gyors elintézem, aztán indulhatunk. *Jelzi, majd kérdő tekintetét a lányra függeszti.*
- Miért tartasz velem? *Kérdezi hirtelen.* Nem az a típus vagyok, akit követni szoktak. *Cáfolja meg azonnal magát, hiszen az imént épp maga invitálta a lányt, de most úgy látszik nem tud mit kezdeni a szituációval. Nem szeretné olyan színben feltüntetni magát, aki felügyeletre, vagy gondoskodásra szorul.*
- Tudod, sokszor úgy tartom nekem szerencsésebb mindenkitől távol, nem vagyok túlságosan megbízható. *Mosolyodik el zavartan, aztán ismét a folyó felé fordítja tekintetét, mely melletti zizegő sást már rögvest el is érik. Míg Han esetleg válaszol szótlan, guggol le, hogy a sekélyesben alaposan átmossa tenyerét, majd egy koszos ronggyal hevenyészetten köti át.*
- Talán ez elegendő lesz. Nagy tüzet kell gyújtanunk, hogy füstje messzire látszódjon, nem tudom, hogy Lyzendráék éppen merre tartanak, egyáltalán életben vannak-e még. *Sóhajt fel, tekintetét a lányra függesztve.* A templomnál találkoztál Pyctával? *Kérdezi, mert ha már úgy hozta a sors, hogy együtt dolgoznak, a közhelyes kérdéseken gyorsan túl kell lépni, nem mintha bármit is számítana. Legalábbis Umon kapcsán Pyctán kívül olyan sokan még nem voltak kíváncsiak előéletére. Meglehetősen bizalmatlan mindenkivel szemben.*
4784. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-12 08:32:54
Üzenet elküldve: 2019-04-12 08:32:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Miközben enni kezdenek, Umon magyarázattal él a tűzzel kapcsolatban, így mindenki számára kiderülhet, hogy nem az erdő felgyújtására készülnek, hanem csak jelezni szeretnének egykori társaiknak.
Az erdőmélyi elf szótlanul hallgatja a további beszélgetést, csak akkor áll meg a kezében a fából faragott kanál, amikor az átkozott szerzetes felajánlja Hanlorennek, hogy tartson vele az elhagyott tanyához. Már nem félt senkit tőle valóban, mégis furcsállja, hogy az addig oly visszahúzódó szerzetes mégis megosztaná a várakozás óráit a papnővel. Némán fürkészi Umont, akit mintha magát is meglepte volna saját kérdése, majd Hanlorenre siklik lombzöld tekintete, várva, hogy milyen választ kap a férfi.
A beszélgetés további részében Umon mintha kezdené kényelmetlenül érezni magát. Eddig nem tapasztalta, hogy külseje vagy különc viselkedése zavarta volna őt, most mégis valami ilyesmit sejt a dolog hátterében.
A mentegetőző szavak végképp bizonyítják az átkozott szerzetes zavarát, de a páncélos csuhás kurta biccentéssel hagyja csak annyiban barátja távozását. Valamennyire megszokta már, hogy Umon olykor furcsán viselkedik, de bármennyire is bízzon már benne, a múlt emlékei még mindig elevenen élnek az elf emlékezetében.*
- Az Erdő Szíve óvjon, papnő. *Köszön el Hanlorentől és hosszan néz a távozók után. A kérés kitárgyalását pedig így későbbre halasztja, de türelmes lévén nem okoz számára ez gondot.
Az étel fogyasztása alatt Svir biztosítja, hogy nem kívánja kifosztani az erőt kincseiből, legalábbis ami a vadászat dolgát illeti, amit az erdőmélyi elf halovány mosollyal kísért biccentéssel vesz.*
- Élelemben nem gondolom, hogy hiányt szenvednénk, s asztalunknál mindig lesz hely neked. *Emeli poharát a férfi felé, amelyben bár nem bor vagy másféle szesz van, mégis tiszteletet közvetítő mozdulat.*
- Menjetek hát, járjatok szerencsével a vadászatban. *Voelkin biztosan örül majd, hogy egy ilyen tapasztalt vadásztól lesheti el a fortélyokat.
A kalapos aztán barátaik kiléte felől érdeklődik, akiknek Umon jelezni szeretne az elhagyott tanyánál. A páncélos csuhás rövid gondolkodás után veszi számba a lehetséges társak számát, de rá kell ébrednie, hogy csak egyikükben lehet biztos.*
- Ssyleana Lyzendra biztosan érkezik majd és talán azok közül is, akikkel egykor Vadvéd erődjében éltünk együtt. *Az emlékek felelevenítése szomorú érzést csempész szavaiba, hisz eszébe juttat egy kudarcnak megélt távozást. Pár szívdobbanásnyi időre el is némul, majd lerázva magáról a régmúlt béklyóit, újra Svir felé fordítja figyelmét.*
- Te, Kalapos Svir, hogyan találkoztál a papnővel? *Kérdése talán terelésnek tűnhet, de reméli, hogy a férfi megelégszik ennyi válasszal a régiek felől.
Lassan befejezi az evést, majd újra a kupájába kortyol, hogy a friss víz elmossa az emlékek keserű ízét.*
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Miközben enni kezdenek, Umon magyarázattal él a tűzzel kapcsolatban, így mindenki számára kiderülhet, hogy nem az erdő felgyújtására készülnek, hanem csak jelezni szeretnének egykori társaiknak.
Az erdőmélyi elf szótlanul hallgatja a további beszélgetést, csak akkor áll meg a kezében a fából faragott kanál, amikor az átkozott szerzetes felajánlja Hanlorennek, hogy tartson vele az elhagyott tanyához. Már nem félt senkit tőle valóban, mégis furcsállja, hogy az addig oly visszahúzódó szerzetes mégis megosztaná a várakozás óráit a papnővel. Némán fürkészi Umont, akit mintha magát is meglepte volna saját kérdése, majd Hanlorenre siklik lombzöld tekintete, várva, hogy milyen választ kap a férfi.
A beszélgetés további részében Umon mintha kezdené kényelmetlenül érezni magát. Eddig nem tapasztalta, hogy külseje vagy különc viselkedése zavarta volna őt, most mégis valami ilyesmit sejt a dolog hátterében.
A mentegetőző szavak végképp bizonyítják az átkozott szerzetes zavarát, de a páncélos csuhás kurta biccentéssel hagyja csak annyiban barátja távozását. Valamennyire megszokta már, hogy Umon olykor furcsán viselkedik, de bármennyire is bízzon már benne, a múlt emlékei még mindig elevenen élnek az elf emlékezetében.*
- Az Erdő Szíve óvjon, papnő. *Köszön el Hanlorentől és hosszan néz a távozók után. A kérés kitárgyalását pedig így későbbre halasztja, de türelmes lévén nem okoz számára ez gondot.
Az étel fogyasztása alatt Svir biztosítja, hogy nem kívánja kifosztani az erőt kincseiből, legalábbis ami a vadászat dolgát illeti, amit az erdőmélyi elf halovány mosollyal kísért biccentéssel vesz.*
- Élelemben nem gondolom, hogy hiányt szenvednénk, s asztalunknál mindig lesz hely neked. *Emeli poharát a férfi felé, amelyben bár nem bor vagy másféle szesz van, mégis tiszteletet közvetítő mozdulat.*
- Menjetek hát, járjatok szerencsével a vadászatban. *Voelkin biztosan örül majd, hogy egy ilyen tapasztalt vadásztól lesheti el a fortélyokat.
A kalapos aztán barátaik kiléte felől érdeklődik, akiknek Umon jelezni szeretne az elhagyott tanyánál. A páncélos csuhás rövid gondolkodás után veszi számba a lehetséges társak számát, de rá kell ébrednie, hogy csak egyikükben lehet biztos.*
- Ssyleana Lyzendra biztosan érkezik majd és talán azok közül is, akikkel egykor Vadvéd erődjében éltünk együtt. *Az emlékek felelevenítése szomorú érzést csempész szavaiba, hisz eszébe juttat egy kudarcnak megélt távozást. Pár szívdobbanásnyi időre el is némul, majd lerázva magáról a régmúlt béklyóit, újra Svir felé fordítja figyelmét.*
- Te, Kalapos Svir, hogyan találkoztál a papnővel? *Kérdése talán terelésnek tűnhet, de reméli, hogy a férfi megelégszik ennyi válasszal a régiek felől.
Lassan befejezi az evést, majd újra a kupájába kortyol, hogy a friss víz elmossa az emlékek keserű ízét.*
4783. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-11 20:21:28
Üzenet elküldve: 2019-04-11 20:21:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
– Nyugodt lehetsz. Ha vadászok, akkor nem azért teszem, hogy öljek. * Válaszol Pycta intelmeire. Nem kenyere a kegyetlenkedés, és ha olykor mohó, akkor sem az erdő rovására. Több barátjával és ellenlábasával szemben Svir tudja, hol a határ, ezért is húzta eddig. Meg ugye a vándorok szerencséje… *
– Üdvözöllek téged is Voelkin. Én Svir vagyok. * Szól a fiatal íjászhoz. Az a sejtése, hogy fognak még együtt dolgozni, ha a tábor környékén maradnak az ittenieknek segíteni. *
– Nem fizetségért jöttem. Persze jó, ha van mit enni. * Válaszolja mosolyogva az elf férfinek. Umon zavarát nem tartja furcsának, volt már így ő is. Nem mindenkinek kenyere a nagy társaság és a sok beszéd. Miután Hanloren és a férfi távoztak a többiekhez fordul. *
– Akkor szívesen elkísérem a vadászaitokat. Mehetünk együtt. * Mondja Voelkinnek odabólintva. *
– És kik a barátaitok, akikről Umon beszélt? *Kérdi még ültében, miközben az utolsó falatokat veszi magához. Kíváncsi, hogy kik laknak még itt a város határában. *
– Nyugodt lehetsz. Ha vadászok, akkor nem azért teszem, hogy öljek. * Válaszol Pycta intelmeire. Nem kenyere a kegyetlenkedés, és ha olykor mohó, akkor sem az erdő rovására. Több barátjával és ellenlábasával szemben Svir tudja, hol a határ, ezért is húzta eddig. Meg ugye a vándorok szerencséje… *
– Üdvözöllek téged is Voelkin. Én Svir vagyok. * Szól a fiatal íjászhoz. Az a sejtése, hogy fognak még együtt dolgozni, ha a tábor környékén maradnak az ittenieknek segíteni. *
– Nem fizetségért jöttem. Persze jó, ha van mit enni. * Válaszolja mosolyogva az elf férfinek. Umon zavarát nem tartja furcsának, volt már így ő is. Nem mindenkinek kenyere a nagy társaság és a sok beszéd. Miután Hanloren és a férfi távoztak a többiekhez fordul. *
– Akkor szívesen elkísérem a vadászaitokat. Mehetünk együtt. * Mondja Voelkinnek odabólintva. *
– És kik a barátaitok, akikről Umon beszélt? *Kérdi még ültében, miközben az utolsó falatokat veszi magához. Kíváncsi, hogy kik laknak még itt a város határában. *
4782. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-10 21:10:34
Üzenet elküldve: 2019-04-10 21:10:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Hagyja a férfiakat beszélni és tervezni, nem kíván beleszólni a társalgásba. Fejét támasztja kezével, könyöke pedig az asztalon pihen. Szeme mindig az épp aktuálisan beszélőre vándorol, csendben fürkészve az arcokat. Egy apró, vékonyka hang, kinek gazdája nem ül az asztalnál, horkantva nevet fel, de már tudja, ezt csak ő hallhatja.*
-Szíves örömest segítek. Legalább egy kicsit én is hasznosnak érezhetem magam.
*Feleli bujkáló mosollyal, tekintetét Umonra függesztve. Valójában csak kíváncsi. A férfi szemmel láthatóan nem érzi jól magát a társaságban, ezért igyekszik úgy elvonulni. Tán az invitáció is csak kicsúszott a száján. Magába fordul, mint akit emészt valami. Noha Umont nem ismeri, számtalan fiatal katonát látott hasonlóképp keresni a magányt, kit megsebzett a múlt... Az első találkozás a halállal. Ezeknek a harcosoknak azonban nem magányra volt szükségük, hanem törődésre.
Maga is felemelkedik az asztaltól, kékjeit Pyctára Pyctára függesztve biccent felé. Nem az engedélyét kéri, csupán jelzi, hogy készen áll a beszélgetésre vagy akár a feladatra, amikor az elf kéri. Kissé feljebb húzza a fehér posztót vállán, majd maga is ellép az asztaltól.*
-Mehetünk.
*Mosolyog Umonra és indul el a férfi előtt a sátor kijárata felé.*
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Hagyja a férfiakat beszélni és tervezni, nem kíván beleszólni a társalgásba. Fejét támasztja kezével, könyöke pedig az asztalon pihen. Szeme mindig az épp aktuálisan beszélőre vándorol, csendben fürkészve az arcokat. Egy apró, vékonyka hang, kinek gazdája nem ül az asztalnál, horkantva nevet fel, de már tudja, ezt csak ő hallhatja.*
-Szíves örömest segítek. Legalább egy kicsit én is hasznosnak érezhetem magam.
*Feleli bujkáló mosollyal, tekintetét Umonra függesztve. Valójában csak kíváncsi. A férfi szemmel láthatóan nem érzi jól magát a társaságban, ezért igyekszik úgy elvonulni. Tán az invitáció is csak kicsúszott a száján. Magába fordul, mint akit emészt valami. Noha Umont nem ismeri, számtalan fiatal katonát látott hasonlóképp keresni a magányt, kit megsebzett a múlt... Az első találkozás a halállal. Ezeknek a harcosoknak azonban nem magányra volt szükségük, hanem törődésre.
Maga is felemelkedik az asztaltól, kékjeit Pyctára Pyctára függesztve biccent felé. Nem az engedélyét kéri, csupán jelzi, hogy készen áll a beszélgetésre vagy akár a feladatra, amikor az elf kéri. Kissé feljebb húzza a fehér posztót vállán, majd maga is ellép az asztaltól.*
-Mehetünk.
*Mosolyog Umonra és indul el a férfi előtt a sátor kijárata felé.*
4781. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-10 14:11:20
Üzenet elküldve: 2019-04-10 14:11:20
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Hanloren tekintetét állja, a lányt szinte körbeveszi a jóság, Umon, a pillantásától egy kissé mintha megszédülne, persze ez az ital és a fáradtság rovására is fogható. ~ Sötétség órái... bár, én is elvonulhatnék... ~ Halkan sóhajt fel, de mosolya töretlen, kényszeríti magát, ami most meglepően könnyen megy. A lány csengő hangja kedves neki, aztán egy fejrázással rántja ki magát a bűvkörből. ~ Fény, sötétség, egy kutya, mindketten akarnak valamit. Hogy mi a jó? Azt meg senki sem tudja. ~ Svir láthatóan kedveli kalapját, vagy legalábbis hosszú ideje hordja, s határozottan biccent a szavaira. Mindenkinek megvannak az emlékei, bár Umonnak stigmáival együtt szépen azok is elsorvadtak, nem maradtak mások csak a gondolatai és az imént oldaláról levetett madárfej. A csevej lassan beindul, bár egyelőre még közös szárnypróbálgatások ezek, ismerkedés, s ki-ki a maga oldalára, vagy másokéra helyezkedik. Saját mondatai után, tekintve, hogy az a többiekhez is szól, Hanloren reakciójára azonnal reagál saját tekintete. Először azt gondolja, amit mindig, hogy bizonyára úgy sejti, Umon fel akar gyújtani valamit, bár korántsem olyan őrült már a tekintete, mint korábban, azért akad még ragadványgrimasz az arcán, ami mellett nem lehet elmenni.*
- Szeretném értesíteni a barátainkat, hogy megérkeztünk és, hogy erre vagyunk. *Magyarázza csendesen a lánynak, egyszerűen képtelen a kemény beszédre, ami miatt zavarban van továbbra is.* Azt beszéltük, hogy zöld levelekből tüzet rakunk és füsttel jelzünk nekik. Ha szeretnél... velem jöhetsz. *Bólint, aztán tekintete elkerekedik, s rögtön vissza is szívja, hiszen ő elsődlegesen magányosan tervezte el, de már nincs mit tenni, kimondta, ami a szájára került. Talán nem is akar vele jönni, ha az istenek is úgy akarják, így lesz. Elfordítja tekintetét, majd félfüllel Svir magyarázatát is hallja, aztán Hanlorenét. Tenyerén a szablya által okozott vágás, mikor megmarkolta azt a pengénél, még ott éktelenkedik, rendesen el sem látta, arra is sort kell keríteni. Egy újabb ifjú is érkezik, függetlenül elf mivoltától, Umon úgy állapítja meg, hogy épp, hogy csak kiléphetett a gyermekkorból, amolyan kölyökféle kis suhanc. Persze ettől függetlenül hasonló tisztelettel, s félmosollyal arcán üdvözli, magában persze levonja azt a tanulságot, hogy lesz még kit kiképezni a harcra.*
- Umon vagyok. De szólíts csak Tintásnak. *Biccent, majd szól dörmögve az ifjúnak. Erősen pejoratív név, de nem foglalkozik vele, pont olyan, mint az élete, erőteljesen színes és maradandó nyomot hagy mindenki kabátján. Pycta mesélni kezd, s az Umont ért pillantás után már nem tudja megállni és elvigyorodik, amit aztán gyorsan letöröl a képéről, gondolván, hogy az elf olyannyira nem örült a kis testmozgásnak. Tekintete ide-oda jár az asztal körül ülőkön, talán Vadvéd óta nem volt ennyi szerzettel összesen egy asztalnál. Ami azt illeti kezdi is kissé kényelmetlenül érezni magát, szakadt, beazonosítatlan foltokkal tarkított, vélhetően véres nadrágjában és kabátjában, idióta és kényszeredett fejjel, hogy ne üljön ki tekintetére a hideg közöny.*
- Kö-köszönöm Pycta... én akkor... mennék is. *Áll fel hirtelen, majd a többiekre is vet egy zavart pillantást. Nem jó ez így. Nagyon nem.* Még ki kell pakolnom, meg ugye a tűz... sietek vissza Pycta! *Hadarja el, majd tervei szerint elindul az asztaltól, ahonnan egy falatot nem visz magával.*
//Voelkin, Hanloren, Svir, Pycta Umon//
*Hanloren tekintetét állja, a lányt szinte körbeveszi a jóság, Umon, a pillantásától egy kissé mintha megszédülne, persze ez az ital és a fáradtság rovására is fogható. ~ Sötétség órái... bár, én is elvonulhatnék... ~ Halkan sóhajt fel, de mosolya töretlen, kényszeríti magát, ami most meglepően könnyen megy. A lány csengő hangja kedves neki, aztán egy fejrázással rántja ki magát a bűvkörből. ~ Fény, sötétség, egy kutya, mindketten akarnak valamit. Hogy mi a jó? Azt meg senki sem tudja. ~ Svir láthatóan kedveli kalapját, vagy legalábbis hosszú ideje hordja, s határozottan biccent a szavaira. Mindenkinek megvannak az emlékei, bár Umonnak stigmáival együtt szépen azok is elsorvadtak, nem maradtak mások csak a gondolatai és az imént oldaláról levetett madárfej. A csevej lassan beindul, bár egyelőre még közös szárnypróbálgatások ezek, ismerkedés, s ki-ki a maga oldalára, vagy másokéra helyezkedik. Saját mondatai után, tekintve, hogy az a többiekhez is szól, Hanloren reakciójára azonnal reagál saját tekintete. Először azt gondolja, amit mindig, hogy bizonyára úgy sejti, Umon fel akar gyújtani valamit, bár korántsem olyan őrült már a tekintete, mint korábban, azért akad még ragadványgrimasz az arcán, ami mellett nem lehet elmenni.*
- Szeretném értesíteni a barátainkat, hogy megérkeztünk és, hogy erre vagyunk. *Magyarázza csendesen a lánynak, egyszerűen képtelen a kemény beszédre, ami miatt zavarban van továbbra is.* Azt beszéltük, hogy zöld levelekből tüzet rakunk és füsttel jelzünk nekik. Ha szeretnél... velem jöhetsz. *Bólint, aztán tekintete elkerekedik, s rögtön vissza is szívja, hiszen ő elsődlegesen magányosan tervezte el, de már nincs mit tenni, kimondta, ami a szájára került. Talán nem is akar vele jönni, ha az istenek is úgy akarják, így lesz. Elfordítja tekintetét, majd félfüllel Svir magyarázatát is hallja, aztán Hanlorenét. Tenyerén a szablya által okozott vágás, mikor megmarkolta azt a pengénél, még ott éktelenkedik, rendesen el sem látta, arra is sort kell keríteni. Egy újabb ifjú is érkezik, függetlenül elf mivoltától, Umon úgy állapítja meg, hogy épp, hogy csak kiléphetett a gyermekkorból, amolyan kölyökféle kis suhanc. Persze ettől függetlenül hasonló tisztelettel, s félmosollyal arcán üdvözli, magában persze levonja azt a tanulságot, hogy lesz még kit kiképezni a harcra.*
- Umon vagyok. De szólíts csak Tintásnak. *Biccent, majd szól dörmögve az ifjúnak. Erősen pejoratív név, de nem foglalkozik vele, pont olyan, mint az élete, erőteljesen színes és maradandó nyomot hagy mindenki kabátján. Pycta mesélni kezd, s az Umont ért pillantás után már nem tudja megállni és elvigyorodik, amit aztán gyorsan letöröl a képéről, gondolván, hogy az elf olyannyira nem örült a kis testmozgásnak. Tekintete ide-oda jár az asztal körül ülőkön, talán Vadvéd óta nem volt ennyi szerzettel összesen egy asztalnál. Ami azt illeti kezdi is kissé kényelmetlenül érezni magát, szakadt, beazonosítatlan foltokkal tarkított, vélhetően véres nadrágjában és kabátjában, idióta és kényszeredett fejjel, hogy ne üljön ki tekintetére a hideg közöny.*
- Kö-köszönöm Pycta... én akkor... mennék is. *Áll fel hirtelen, majd a többiekre is vet egy zavart pillantást. Nem jó ez így. Nagyon nem.* Még ki kell pakolnom, meg ugye a tűz... sietek vissza Pycta! *Hadarja el, majd tervei szerint elindul az asztaltól, ahonnan egy falatot nem visz magával.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6370-6389