Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 241 (4801. - 4820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4820. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 02:07:56
Üzenet elküldve: 2019-04-20 02:07:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Ó, nem-nem. Észreveszed majd, ha ragad a szemem, bírom még.
*Feleli, miközben a lángokba bámul. A roppanó fa és az éjjeli erdő hangjainak megnyugtató elegye tényleg alvásra próbálja bírni, de ellenáll a késztetésnek.*
-És mi lett a lánnyal? Valeával. Ő nem jön?
*Fordul a férfi felé, kinek arcát különös megvilágításba helyezik a táncoló fények.*
-Gonosz?
*Szalad fel megint csak a szemöldök.*
-Nehezen tudom rólad elképzelni. A saját fejed után mész, kemény vagy és talán kissé távolságtartó is... De hogy gonosz lennél, azt nem.
*Mosolyodik el, majd testével is Umon felé fordul, hogy csendesebben, közelebb hajolva folytathassa.*
-Talán Átok... Talán ő. De nem Umon.
*Erről teljesen meg van győződve. Fejében ismét csak gúnyosan horkan fel a hang, talán éppen a naivitásán szórakozva. De a jóhiszeműség, mi annyi csalódásnak lehet okozója, őt még nem bántotta soha.*
-Hogyan tértél vissza? Pycta mentett meg Átoktól?
*Fürkészi merengve a torzonborz arcot, a mélykék pedig tele vannak élénk kíváncsisággal. Hisz Pycta őt is megmentette... Önkéntelenül túr bele zsebébe, hogy kitapinthassa a nap medált, de az még mindig az erdei elfnél van. Könnyű elfelejteni, ha egész életünkben elkísért.*
-Ó, nem-nem. Észreveszed majd, ha ragad a szemem, bírom még.
*Feleli, miközben a lángokba bámul. A roppanó fa és az éjjeli erdő hangjainak megnyugtató elegye tényleg alvásra próbálja bírni, de ellenáll a késztetésnek.*
-És mi lett a lánnyal? Valeával. Ő nem jön?
*Fordul a férfi felé, kinek arcát különös megvilágításba helyezik a táncoló fények.*
-Gonosz?
*Szalad fel megint csak a szemöldök.*
-Nehezen tudom rólad elképzelni. A saját fejed után mész, kemény vagy és talán kissé távolságtartó is... De hogy gonosz lennél, azt nem.
*Mosolyodik el, majd testével is Umon felé fordul, hogy csendesebben, közelebb hajolva folytathassa.*
-Talán Átok... Talán ő. De nem Umon.
*Erről teljesen meg van győződve. Fejében ismét csak gúnyosan horkan fel a hang, talán éppen a naivitásán szórakozva. De a jóhiszeműség, mi annyi csalódásnak lehet okozója, őt még nem bántotta soha.*
-Hogyan tértél vissza? Pycta mentett meg Átoktól?
*Fürkészi merengve a torzonborz arcot, a mélykék pedig tele vannak élénk kíváncsisággal. Hisz Pycta őt is megmentette... Önkéntelenül túr bele zsebébe, hogy kitapinthassa a nap medált, de az még mindig az erdei elfnél van. Könnyű elfelejteni, ha egész életünkben elkísért.*
4819. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 21:05:57
Üzenet elküldve: 2019-04-19 21:05:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*Nem tudja elítélni a hátas eb viselkedését, ahogy bátran áll ki gazdája védelmében, akár egy kifejlett erdei irbisz ellen is. Xauzur hasonló vehemenciával kezdené védeni a csuhátlan csuhást ellenkező esetben.
Az erdőmélyi elf nyugtatóan az irbisz nyakára teszi a kezét, mert bár a nagymacska nem kíván támadni, továbbra is kihívó tekintettel figyeli a csaholó kutyát és gazdáját, a tündért. Hozzá van szokva, hogy ahonnan ő érkezett, maga a csúcsragadozó.
A vándorruhába öltözött hosszúéletű türelemmel várja ki, míg a tündérnek sikerül lenyugtatnia társát, kezét nem veszi le az irbisz hátáról, de láthatóan nem is kívánja elküldeni, bármennyire is legyen befolyása az állat felett.*
- Meglehet, hogy így van. *Mosolyodik el válaszul a tündér szavaira a csuhátlan csuhás.*
- De remélem, már nem fognak egymás torkának ugrani. *Teszi hozzá, ahogy megsimítja a párduc fejét, majd halkan az állathoz szól.*
- Maradj.
*Xauzur lefekszik a fűbe, méltóságteljesen fürkészi a másik állatot, az erdőmélyi elf pedig karjait enyhén eltartva magától lép közelebb a tündérhez és hátas ebéhez.*
- Nem vagyok varázsló. *Válaszol halovány mosollyal, ahogy széttárja karjait, inge nyakrészénél felsejlik a mellkasát behálózó fekete madár alakja, mely valószínűleg csaknem egész mellkasát és vállait is uralja. A templom ostromának mementója.*
- Az Erdő Szíve, vagy ahogy te ismerheted, az Erdőszellem, mint számomra is kiderült, maga Eeyr egyik aspektusa, egy istennő két arca, az erdők védelmezője, az Élet Úrnője. Én az ő szerzetese vagyok, Pycta del Ventus, nem messze innen élünk egy elf közösségben, a várostól nyugatra, a folyónál. Xauzur pedig a társam, barátom, így engedelmeskedik nekem, ha a Fákban Lakó is úgy látja jónak. *Magyarázza meg az irbisz engedelmességének alapját. Nem alá- és fölérendelődés ez, ők ketten a Fákban Lakó katonái, így fegyvertársak.*
- Ti pedig a városból jöttetek? *Kérdi, hisz a tündér és hátas ebe az úthoz közel botlott beléjük, számára logikusabb ez a válasz.*
//Vieljana//
*Nem tudja elítélni a hátas eb viselkedését, ahogy bátran áll ki gazdája védelmében, akár egy kifejlett erdei irbisz ellen is. Xauzur hasonló vehemenciával kezdené védeni a csuhátlan csuhást ellenkező esetben.
Az erdőmélyi elf nyugtatóan az irbisz nyakára teszi a kezét, mert bár a nagymacska nem kíván támadni, továbbra is kihívó tekintettel figyeli a csaholó kutyát és gazdáját, a tündért. Hozzá van szokva, hogy ahonnan ő érkezett, maga a csúcsragadozó.
A vándorruhába öltözött hosszúéletű türelemmel várja ki, míg a tündérnek sikerül lenyugtatnia társát, kezét nem veszi le az irbisz hátáról, de láthatóan nem is kívánja elküldeni, bármennyire is legyen befolyása az állat felett.*
- Meglehet, hogy így van. *Mosolyodik el válaszul a tündér szavaira a csuhátlan csuhás.*
- De remélem, már nem fognak egymás torkának ugrani. *Teszi hozzá, ahogy megsimítja a párduc fejét, majd halkan az állathoz szól.*
- Maradj.
*Xauzur lefekszik a fűbe, méltóságteljesen fürkészi a másik állatot, az erdőmélyi elf pedig karjait enyhén eltartva magától lép közelebb a tündérhez és hátas ebéhez.*
- Nem vagyok varázsló. *Válaszol halovány mosollyal, ahogy széttárja karjait, inge nyakrészénél felsejlik a mellkasát behálózó fekete madár alakja, mely valószínűleg csaknem egész mellkasát és vállait is uralja. A templom ostromának mementója.*
- Az Erdő Szíve, vagy ahogy te ismerheted, az Erdőszellem, mint számomra is kiderült, maga Eeyr egyik aspektusa, egy istennő két arca, az erdők védelmezője, az Élet Úrnője. Én az ő szerzetese vagyok, Pycta del Ventus, nem messze innen élünk egy elf közösségben, a várostól nyugatra, a folyónál. Xauzur pedig a társam, barátom, így engedelmeskedik nekem, ha a Fákban Lakó is úgy látja jónak. *Magyarázza meg az irbisz engedelmességének alapját. Nem alá- és fölérendelődés ez, ők ketten a Fákban Lakó katonái, így fegyvertársak.*
- Ti pedig a városból jöttetek? *Kérdi, hisz a tündér és hátas ebe az úthoz közel botlott beléjük, számára logikusabb ez a válasz.*
4818. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 20:33:11
Üzenet elküldve: 2019-04-19 20:33:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Amerre az út visz//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Dat azt hitte eltévedtek, hirtelen megpillantja a széles utat, amely Artheniorba vezet.*
-Megjöttünk, ez már az út. *szól hátra* Ja, és nem, nincs másik út. Hacsak nem akarsz kurva nagyot kerülni.
*Hatalmas kő esik le a szívéről, utálja ugyanis az ingoványt. Hamar rá is tér a szárazabb útra, de nem halad túl gyorsan.*
-Most, hogy ideértünk, végre van időm elmondani amit akartam. *lassít le* Szóval... Úgy tudom élénk érdeklődést mutatsz a növények iránt... én pedig véletlenül tudok egy egész különleges fajtáról.
*közben nem hagyja abba a sétálást, de nagyon lassan teszi, hátrafordított fejjel* A neve morcerna.
*kíváncsian várja, társa mit reagál erre, hátha ismeri* Egy ilyen fűféle, elég ritka. Viszont néhány lépéses körzetben elegendő vizet juttat a talajba, így ott nem kell öntözni. Ja, és egy arcot formál a teteje. *Dat most már jobban érzi magát, hogy ezt elmondhatta. Érdeklődve várja a hatást.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Dat azt hitte eltévedtek, hirtelen megpillantja a széles utat, amely Artheniorba vezet.*
-Megjöttünk, ez már az út. *szól hátra* Ja, és nem, nincs másik út. Hacsak nem akarsz kurva nagyot kerülni.
*Hatalmas kő esik le a szívéről, utálja ugyanis az ingoványt. Hamar rá is tér a szárazabb útra, de nem halad túl gyorsan.*
-Most, hogy ideértünk, végre van időm elmondani amit akartam. *lassít le* Szóval... Úgy tudom élénk érdeklődést mutatsz a növények iránt... én pedig véletlenül tudok egy egész különleges fajtáról.
*közben nem hagyja abba a sétálást, de nagyon lassan teszi, hátrafordított fejjel* A neve morcerna.
*kíváncsian várja, társa mit reagál erre, hátha ismeri* Egy ilyen fűféle, elég ritka. Viszont néhány lépéses körzetben elegendő vizet juttat a talajba, így ott nem kell öntözni. Ja, és egy arcot formál a teteje. *Dat most már jobban érzi magát, hogy ezt elmondhatta. Érdeklődve várja a hatást.*
4817. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 19:59:34
Üzenet elküldve: 2019-04-19 19:59:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Viel az erdőben nevelkedett, és bár soha nem találkozott személyesen irbisszel (akkor talán már itt se lenne), azért azt megtanulta, hogy mekkora veszély leselkedhet rájuk a fák között. Igen ám, de most nem az erdőben vannak, hanem az úttól nem messze, egy viszonylag nyitott terepen. Nyilván szegény lány először inkább tart tőle, hogy valami rabló ront rá, vagy a szarvasoknak szánt vadcsapdába lép, mint attól, hogy a semmiből előbukkan egy ekkora rettenet. S hogy mégis ez történik, méghozzá az ijesztő pofa a bozótosból villan rá, úgy meglepi, hogy ijedtében szemei tágra nyílnak, elsápad, és fenékkel letottyan a fűbe, épp csak el nem ájul. Vele szemben Árnyék harcra készen veti meg a lábát a tündér és az irbisz között, és vadul, mély, dörgő hangon csaholni kezd. Nem moccan, nehogy a vadállat közelebb kerülhessen Vielhez, de izmai pattanásig feszülnek, hogy bármikor lerohanja, és ha kell, az élete árán is megvédje tőle a lányt.*
- Eeyr, segíts meg! *Rebegi Viel. alaki hangját hallja a közelből, de a csatazajban nem biztos benne, hogy mit mond, csak második felszólításra veszi észre, egy utazónak öltözött különös elf férfi közeledik feléjük, és ami még fontosabb, valahogyan rábeszélte az irbiszt, hogy ne egye meg őket. A tündér először varázslatra gyanakszik, hallott már olyat, hogy valaki egy nagyvadat is féken tudott tartani akár órákig is. Bárhogy is, a macska- és kutyafélék örök háborúját a gyönyörű és veszedelmes ragadozó nem szeretné tovább folytatni, de Árnyék valószínűleg nem ugyanott tanult illemet. Csak ugat és ugat.*
- Árnyék! Nyughass! *Rivall rá a kis tündér. Neki nem megy olyan egyszerűen.* Csönd legyen! ÁRNYÉK!
*A kutya végre elhallgat, de villámló pillantását még mindig ellenfelére villogtatja, és a világért sem moccanna. Az elf maga nem zavarja igazán, egyelőre rá se hederít, amit Viel jó jelnek tekint. Vagy legalább is nem rossznak. A magas férfihoz képest a tündér alig látszik ki a földből, de azért ő is illedelmesen meghajol, ahogy tanították.*
- Eeyr óvjon! Azt hiszem, az ősi ellenségeskedésükkel nem tudunk mit tenni. *Mondja, és a morcos hátas ebre pillant. Így, hogy Xauzur nem eszi meg őket, egészen mulatságosnak tűnik a kutya viselkedése, de azért Viel értékeli a bátorságát, mert a nagy veszélyben igazán jól jöhet. Az irbisz is biztosan szép, de rá nem mer rápillantani, mert úgy tanulta, azzal csak még jobban kivívja maga ellen a sorsot.*
- Nem tudom, ki az a Fában Lakó, de Eeyr így gondolkodott. Ezért csodálkozom. Még soha nem láttam senkit, aki meg tudta volna mondani egy irbisznek, hogy maradjon nyugton. Nem egy tündért falt már fel hasonló jószág. *Vallja be szerényen, és leporolja fehér felsőruháját, ami jól összeföldezett nagy ijedtségében.* Te valamiféle mágus volnál?
//Pycta//
*Viel az erdőben nevelkedett, és bár soha nem találkozott személyesen irbisszel (akkor talán már itt se lenne), azért azt megtanulta, hogy mekkora veszély leselkedhet rájuk a fák között. Igen ám, de most nem az erdőben vannak, hanem az úttól nem messze, egy viszonylag nyitott terepen. Nyilván szegény lány először inkább tart tőle, hogy valami rabló ront rá, vagy a szarvasoknak szánt vadcsapdába lép, mint attól, hogy a semmiből előbukkan egy ekkora rettenet. S hogy mégis ez történik, méghozzá az ijesztő pofa a bozótosból villan rá, úgy meglepi, hogy ijedtében szemei tágra nyílnak, elsápad, és fenékkel letottyan a fűbe, épp csak el nem ájul. Vele szemben Árnyék harcra készen veti meg a lábát a tündér és az irbisz között, és vadul, mély, dörgő hangon csaholni kezd. Nem moccan, nehogy a vadállat közelebb kerülhessen Vielhez, de izmai pattanásig feszülnek, hogy bármikor lerohanja, és ha kell, az élete árán is megvédje tőle a lányt.*
- Eeyr, segíts meg! *Rebegi Viel. alaki hangját hallja a közelből, de a csatazajban nem biztos benne, hogy mit mond, csak második felszólításra veszi észre, egy utazónak öltözött különös elf férfi közeledik feléjük, és ami még fontosabb, valahogyan rábeszélte az irbiszt, hogy ne egye meg őket. A tündér először varázslatra gyanakszik, hallott már olyat, hogy valaki egy nagyvadat is féken tudott tartani akár órákig is. Bárhogy is, a macska- és kutyafélék örök háborúját a gyönyörű és veszedelmes ragadozó nem szeretné tovább folytatni, de Árnyék valószínűleg nem ugyanott tanult illemet. Csak ugat és ugat.*
- Árnyék! Nyughass! *Rivall rá a kis tündér. Neki nem megy olyan egyszerűen.* Csönd legyen! ÁRNYÉK!
*A kutya végre elhallgat, de villámló pillantását még mindig ellenfelére villogtatja, és a világért sem moccanna. Az elf maga nem zavarja igazán, egyelőre rá se hederít, amit Viel jó jelnek tekint. Vagy legalább is nem rossznak. A magas férfihoz képest a tündér alig látszik ki a földből, de azért ő is illedelmesen meghajol, ahogy tanították.*
- Eeyr óvjon! Azt hiszem, az ősi ellenségeskedésükkel nem tudunk mit tenni. *Mondja, és a morcos hátas ebre pillant. Így, hogy Xauzur nem eszi meg őket, egészen mulatságosnak tűnik a kutya viselkedése, de azért Viel értékeli a bátorságát, mert a nagy veszélyben igazán jól jöhet. Az irbisz is biztosan szép, de rá nem mer rápillantani, mert úgy tanulta, azzal csak még jobban kivívja maga ellen a sorsot.*
- Nem tudom, ki az a Fában Lakó, de Eeyr így gondolkodott. Ezért csodálkozom. Még soha nem láttam senkit, aki meg tudta volna mondani egy irbisznek, hogy maradjon nyugton. Nem egy tündért falt már fel hasonló jószág. *Vallja be szerényen, és leporolja fehér felsőruháját, ami jól összeföldezett nagy ijedtségében.* Te valamiféle mágus volnál?
4816. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 19:43:55
Üzenet elküldve: 2019-04-19 19:43:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Megcsapkodja térdén a szablyát, majd a lány odasandító figyelmére reagálva inkább leállítja maga mellé zavartan.*
- Helyes. *Biccent aztán visszafordul a tűz felé. Gondolataiban kutathatna, de nincs miben, kiüríti elméjét, csupán a tűz lobogását látja maga előtt. Persze figyel Hanlorenre is, aztán ahogy az éjjel közeledik, azért egyre csendesebbek ők is. Kuvik szólal meg az egyik fán, mire lassan odafordítja tekintetét. Sok apró titkot megtud Hanlorenről, önkéntelen mozdulatait, hogy szokott merengeni.*
- Én régen mindig átestem valamit, ha zavarban voltam. *Nevet fel emlékezve.* Mára ez már nem igaz, furcsa módon a lábam is megemberelte magát. *Vonja meg a vállát, miközben beszél arra gondol, be kéne szereznie egy pipát, illene torzonborz kinézetéhez és elvonulós, magányos természetéhez. Hanloren nevetésére maga is mosolyog tovább.*
- Igen. *Majd maga is megismétli némán a neveket, hatok, hónapok óta nem látta egyiküket sem, csak remélni tudja, hogy az elf beteljesítette, amit ígért és vigyázott a lányra, még, ha az annyira nem is tartott igényt rá.*
- Én is remélem. De pihenj csak nyugodtan. Megcsinálom a fekhelyed a házban, én virrasztok. *Mondja csendesen ismét a tűzbe nézve.* Amúgy sem vagyok olyan jó alvó mostanában. *Vonja meg a vállát.*
- Teret ad a gondolatoknak, miről már beszéltem. *Szórakozottan kapja fel a fejét.*
- Ja, hogy... hát, már annyira nem is emlékszem. Akkor nagyon más voltam, nem sokkal persze, de ettől jóval... idegenebb. Vadvédre nem voltunk méltók, költözni akartunk. Én Valeával maradtam, egy lánnyal, aki nemrég csatlakozott hozzánk. *Sötétedik el tekintete, majd kissé elfordul.*
- Barátságot kötöttünk, meg akartam neki mutatni a kedvenc helyemet, s a vízkereket, amit Isqehával hoztunk rendbe. Isqueha... *Sóhajt fel, ezer éve és egy napja, hogy nem hallott a félelf felől.*
- Jó társaság voltunk mi ott mindnyájan, tudod? *Sóhajt fel.* Aztán minden elromlott. Nem tartottam Lyzendráékkal, önző voltam és gonosz. Mást hibáztattam azért, mert egyedül maradtam végleg. *Dob egy hasábot a tűzre, majd állkapcsa megmerevedik kissé.*
- Más utat jártam be, mint ők. Aztán találkoztam Pyctával, ismét. Ő hamarabb elment, mint én. *A régi emlékek oly súlyosan nehezednek vállára, mint viharfelhők a fekete égboltra. Ismét dob a tűzre, jóllehet vidáman lobog, s szürke füstfelhőt ereget az égre.*
*Megcsapkodja térdén a szablyát, majd a lány odasandító figyelmére reagálva inkább leállítja maga mellé zavartan.*
- Helyes. *Biccent aztán visszafordul a tűz felé. Gondolataiban kutathatna, de nincs miben, kiüríti elméjét, csupán a tűz lobogását látja maga előtt. Persze figyel Hanlorenre is, aztán ahogy az éjjel közeledik, azért egyre csendesebbek ők is. Kuvik szólal meg az egyik fán, mire lassan odafordítja tekintetét. Sok apró titkot megtud Hanlorenről, önkéntelen mozdulatait, hogy szokott merengeni.*
- Én régen mindig átestem valamit, ha zavarban voltam. *Nevet fel emlékezve.* Mára ez már nem igaz, furcsa módon a lábam is megemberelte magát. *Vonja meg a vállát, miközben beszél arra gondol, be kéne szereznie egy pipát, illene torzonborz kinézetéhez és elvonulós, magányos természetéhez. Hanloren nevetésére maga is mosolyog tovább.*
- Igen. *Majd maga is megismétli némán a neveket, hatok, hónapok óta nem látta egyiküket sem, csak remélni tudja, hogy az elf beteljesítette, amit ígért és vigyázott a lányra, még, ha az annyira nem is tartott igényt rá.*
- Én is remélem. De pihenj csak nyugodtan. Megcsinálom a fekhelyed a házban, én virrasztok. *Mondja csendesen ismét a tűzbe nézve.* Amúgy sem vagyok olyan jó alvó mostanában. *Vonja meg a vállát.*
- Teret ad a gondolatoknak, miről már beszéltem. *Szórakozottan kapja fel a fejét.*
- Ja, hogy... hát, már annyira nem is emlékszem. Akkor nagyon más voltam, nem sokkal persze, de ettől jóval... idegenebb. Vadvédre nem voltunk méltók, költözni akartunk. Én Valeával maradtam, egy lánnyal, aki nemrég csatlakozott hozzánk. *Sötétedik el tekintete, majd kissé elfordul.*
- Barátságot kötöttünk, meg akartam neki mutatni a kedvenc helyemet, s a vízkereket, amit Isqehával hoztunk rendbe. Isqueha... *Sóhajt fel, ezer éve és egy napja, hogy nem hallott a félelf felől.*
- Jó társaság voltunk mi ott mindnyájan, tudod? *Sóhajt fel.* Aztán minden elromlott. Nem tartottam Lyzendráékkal, önző voltam és gonosz. Mást hibáztattam azért, mert egyedül maradtam végleg. *Dob egy hasábot a tűzre, majd állkapcsa megmerevedik kissé.*
- Más utat jártam be, mint ők. Aztán találkoztam Pyctával, ismét. Ő hamarabb elment, mint én. *A régi emlékek oly súlyosan nehezednek vállára, mint viharfelhők a fekete égboltra. Ismét dob a tűzre, jóllehet vidáman lobog, s szürke füstfelhőt ereget az égre.*
4815. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-19 01:18:17
Üzenet elküldve: 2019-04-19 01:18:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Én nem félek.
*Néz Umonra komolyan, tekintete egy kis időt elidőz az előkerülő szablyán.*
-A fény a sötétségben látszik csak igazán. Nem félek azoktól, akiket magához vonz.
*Mosolyodik el végül haloványan, majd maga is a tűz felé fordul.*
-Csak... Elbambultam. Talán fáradok, nagyon hosszú nap volt. Nem aggaszt semmi, és hosszú idő óta először van így.
*Feleli, hiszen igaz. Mióta visszatért a táborba Svirrel és megjelent a Pycta-Umon kettős, mintha minden könnyebben menne. Úgy, ahogy lennie kell.
Kissé ráncolja a homlokát a következőkre, önkéntelen nyúl hajához Umon szavaira.*
-Jaa, hogy ez... Mondták már. Akkor csinálom, ha ideges vagyok, vagy aggaszt valami. De most nincs ilyenről szó, csupán az arcomba lógott.
*Nevet fel, vidáman csillogó szemmel hallgatva a marcona férfit.*
-Lyzendra, Jayzion és Ishala.
*Ismétli a neveket Umon után, hogy berögzüljön. Lenyel egy ásítást és nagyot nyújtózik ültében, majd leesik róla a jókora kabát, de még idejében visszarántja azt vállaira.*
-Remélem, úton vannak már, szeretném őket ébren üdvözölni. Miért váltatok külön?
*Fordul a férfi felé kíváncsian. Elvégre Pycta nem tett róluk említést előtte s a jelzőtűz sem lehet véletlen.*
-Én nem félek.
*Néz Umonra komolyan, tekintete egy kis időt elidőz az előkerülő szablyán.*
-A fény a sötétségben látszik csak igazán. Nem félek azoktól, akiket magához vonz.
*Mosolyodik el végül haloványan, majd maga is a tűz felé fordul.*
-Csak... Elbambultam. Talán fáradok, nagyon hosszú nap volt. Nem aggaszt semmi, és hosszú idő óta először van így.
*Feleli, hiszen igaz. Mióta visszatért a táborba Svirrel és megjelent a Pycta-Umon kettős, mintha minden könnyebben menne. Úgy, ahogy lennie kell.
Kissé ráncolja a homlokát a következőkre, önkéntelen nyúl hajához Umon szavaira.*
-Jaa, hogy ez... Mondták már. Akkor csinálom, ha ideges vagyok, vagy aggaszt valami. De most nincs ilyenről szó, csupán az arcomba lógott.
*Nevet fel, vidáman csillogó szemmel hallgatva a marcona férfit.*
-Lyzendra, Jayzion és Ishala.
*Ismétli a neveket Umon után, hogy berögzüljön. Lenyel egy ásítást és nagyot nyújtózik ültében, majd leesik róla a jókora kabát, de még idejében visszarántja azt vállaira.*
-Remélem, úton vannak már, szeretném őket ébren üdvözölni. Miért váltatok külön?
*Fordul a férfi felé kíváncsian. Elvégre Pycta nem tett róluk említést előtte s a jelzőtűz sem lehet véletlen.*
4814. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-18 22:53:20
Üzenet elküldve: 2019-04-18 22:53:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*Azt Artheniort nyugatról körbeölelő erdő nem tartozik a veszélyes területek közé. Az út közelében és az erdő ritkásabb részein egykor gyakoriak voltak az őrjáratos, s bár a város feldúlta a lázadás, a környék biztonsága nem romlott sokat.
Errefelé kevés az igen veszélyes vad, azok sokkal északabbra, Erdőmélye vadonjában élnek, s közöttük a lápvidék, mint természetes határ akadályozza meg az átjutásuk. Ha mégis átkeveredik egy-egy veszélyesebb ragadozó, azokkal ritkán találkozhat a gondtalan erdőjáró.
Amit Árnyék közeledni észlelhet, mégis egy lehet közülük, ha valóban olyan jó a hátas ebek szaglása, mint az hírlik, akkor már érezheti a közeledő vad szagát.
A bokrok leveleinek takarásában előbb csak két sárga szempár jelenik meg, majd az irbisz méltóságteljesen kisétál a tisztásra, ahol már mind Vieljana, mind Árnyék láthatja. Valóban egy erdei párduc az, Erdőmélye csúcsragadozója. Izmos, megtermett, zsemleszín szőrű irbisz, orrán redőkbe torzul a bőr, ahogy kivillantja tépőfogait.*
- Xauzur! Vissza! *Hangzik a parancsszó mögüle, s a következő pillanatban egy különös elf férfi érkezik az irbisz után.*
- Az Erdő Szívére, vissza! *Nyomatékosítja szavait, amire a párduc kelletlen elfordul, hogy megkerülve az érkezőt a lába mellé telepedjen.
Az erdőmélyi elf magas, mint csaknem minden fajtársa, egyszerű ruhákat visel, durva vászoninget, hasított bőr nadrágot és nemezcsizmát. A vállára szakadozott szélű vászonköpenyt terített. Látszólag fegyvertelen. Arca elfekhez mérten megnyerő, szemei lombzöldek, mint a fák levelei, ezüstszín haját oldalt és hátul felnyíratta, felül pedig középhosszú, így jól láthatóak hegyes fülei. Az ing alatt valamiféle nyakláncot visel, de azt eltakarja a ruha. Arca bár barátságos, több helyen hegekkel szabdalt, láthatóan sok vihart megélt.*
- Bocsásd meg Xauzurnak a viselkedését, a Fákban Lakót ő vadásznak teremtette. *Hajtja meg magát a csuhátlan csuhás az ismeretlen lány felé, remélve, hogy nem ijesztette meg túlságosan az irbisz. Még szerencse, hogy a két állat nem esett egymásnak, ki tudja, melyikük került volna ki győztesen.*
//Vieljana//
*Azt Artheniort nyugatról körbeölelő erdő nem tartozik a veszélyes területek közé. Az út közelében és az erdő ritkásabb részein egykor gyakoriak voltak az őrjáratos, s bár a város feldúlta a lázadás, a környék biztonsága nem romlott sokat.
Errefelé kevés az igen veszélyes vad, azok sokkal északabbra, Erdőmélye vadonjában élnek, s közöttük a lápvidék, mint természetes határ akadályozza meg az átjutásuk. Ha mégis átkeveredik egy-egy veszélyesebb ragadozó, azokkal ritkán találkozhat a gondtalan erdőjáró.
Amit Árnyék közeledni észlelhet, mégis egy lehet közülük, ha valóban olyan jó a hátas ebek szaglása, mint az hírlik, akkor már érezheti a közeledő vad szagát.
A bokrok leveleinek takarásában előbb csak két sárga szempár jelenik meg, majd az irbisz méltóságteljesen kisétál a tisztásra, ahol már mind Vieljana, mind Árnyék láthatja. Valóban egy erdei párduc az, Erdőmélye csúcsragadozója. Izmos, megtermett, zsemleszín szőrű irbisz, orrán redőkbe torzul a bőr, ahogy kivillantja tépőfogait.*
- Xauzur! Vissza! *Hangzik a parancsszó mögüle, s a következő pillanatban egy különös elf férfi érkezik az irbisz után.*
- Az Erdő Szívére, vissza! *Nyomatékosítja szavait, amire a párduc kelletlen elfordul, hogy megkerülve az érkezőt a lába mellé telepedjen.
Az erdőmélyi elf magas, mint csaknem minden fajtársa, egyszerű ruhákat visel, durva vászoninget, hasított bőr nadrágot és nemezcsizmát. A vállára szakadozott szélű vászonköpenyt terített. Látszólag fegyvertelen. Arca elfekhez mérten megnyerő, szemei lombzöldek, mint a fák levelei, ezüstszín haját oldalt és hátul felnyíratta, felül pedig középhosszú, így jól láthatóak hegyes fülei. Az ing alatt valamiféle nyakláncot visel, de azt eltakarja a ruha. Arca bár barátságos, több helyen hegekkel szabdalt, láthatóan sok vihart megélt.*
- Bocsásd meg Xauzurnak a viselkedését, a Fákban Lakót ő vadásznak teremtette. *Hajtja meg magát a csuhátlan csuhás az ismeretlen lány felé, remélve, hogy nem ijesztette meg túlságosan az irbisz. Még szerencse, hogy a két állat nem esett egymásnak, ki tudja, melyikük került volna ki győztesen.*
4813. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-18 22:09:46
Üzenet elküldve: 2019-04-18 22:09:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Vieljana ezúttal nagyobb utazásra vállalkozott, mint szokása: úgy döntött, a Szarvasligettől egészen az útig merészkedik, és jár egyet a közeli fás ligetek között, felidézve gyermekkora emlékeit. Korábban még félt egyedül sétálgatni, a legmagányosabb ember – vagy tündér – mindig hajlamos a legrosszabbtól tartani még akkor is, ha Vielnek gyerekkora óta remek érzéke van hozzá, hogy meglássa másokban a jót és értékeset.
Hogy most mégis nekiveselkedett ennek a nagyobb kiruccanásnak, az annak köszönhető, hogy vele van majdnem vele egy méretű, hosszú fekete szőrű társa, Árnyék, aki árnyékként követi a mezőn át, meg ha néha úgy adódik, körbe is szaladgálja. Az eb nem egy veszélyes típus, ha úgy vesszük, meglehetősen jámbor, de házőrző szelleme biztosan nem engedné, hogy a tündérnek bárki is ártson. Így is egy jelenség, tiszteletet parancsoló látszatot kelt, meg kételyt is, mert ha nyugton van éppen, meg sem lehet róla mondani, melyik az eleje és a hátulja, hacsak nem kandikál ki kis rózsaszín nyelve.
Nehéz lenne eldönteni, melyik kis kiránduló élvezi jobban a kalandot. Viel ujjait végigfuttatja a zöldellő fű selymes szálain, és régi tavaszokra gondol, amikor a világ szép és ígéretes volt – vagy csak ő volt túl fiatal ahhoz, hogy a szomorúságra is figyelmes legyen.*
- Eeyrnek köszönhetjük a világ szépségét. *Magyarázza Árnyéknak, aki mintha tényleg értené, amit mond, rá figyel. Egészen addig, amíg valaki más nem közeledik, ekkor viselkedése megváltozik, és pár lépés távolságra Vieltől az arra járó idegent kezdi óvva figyelni. Nem ugat, nem is moccan, csak farka csapkod jobbra-balra.*
//Pycta//
*Vieljana ezúttal nagyobb utazásra vállalkozott, mint szokása: úgy döntött, a Szarvasligettől egészen az útig merészkedik, és jár egyet a közeli fás ligetek között, felidézve gyermekkora emlékeit. Korábban még félt egyedül sétálgatni, a legmagányosabb ember – vagy tündér – mindig hajlamos a legrosszabbtól tartani még akkor is, ha Vielnek gyerekkora óta remek érzéke van hozzá, hogy meglássa másokban a jót és értékeset.
Hogy most mégis nekiveselkedett ennek a nagyobb kiruccanásnak, az annak köszönhető, hogy vele van majdnem vele egy méretű, hosszú fekete szőrű társa, Árnyék, aki árnyékként követi a mezőn át, meg ha néha úgy adódik, körbe is szaladgálja. Az eb nem egy veszélyes típus, ha úgy vesszük, meglehetősen jámbor, de házőrző szelleme biztosan nem engedné, hogy a tündérnek bárki is ártson. Így is egy jelenség, tiszteletet parancsoló látszatot kelt, meg kételyt is, mert ha nyugton van éppen, meg sem lehet róla mondani, melyik az eleje és a hátulja, hacsak nem kandikál ki kis rózsaszín nyelve.
Nehéz lenne eldönteni, melyik kis kiránduló élvezi jobban a kalandot. Viel ujjait végigfuttatja a zöldellő fű selymes szálain, és régi tavaszokra gondol, amikor a világ szép és ígéretes volt – vagy csak ő volt túl fiatal ahhoz, hogy a szomorúságra is figyelmes legyen.*
- Eeyrnek köszönhetjük a világ szépségét. *Magyarázza Árnyéknak, aki mintha tényleg értené, amit mond, rá figyel. Egészen addig, amíg valaki más nem közeledik, ekkor viselkedése megváltozik, és pár lépés távolságra Vieltől az arra járó idegent kezdi óvva figyelni. Nem ugat, nem is moccan, csak farka csapkod jobbra-balra.*
4812. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-18 08:42:01
Üzenet elküldve: 2019-04-18 08:42:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Jól sejtette, mikor halkan szólalt meg, a lány réveteg tekintete messziről is látszott, valamin nagyon elgondolkodott. Összerezzenésére Umon elnézést kérő mosolyával találkozhat, nem volt szándékos az ijesztés. Az elrendezett kis tuskók, hasonló helyzetben állnak most, csak immár távolabb a máglyától, melynek lobogó fénye kissé csökkent, s a harsány narancsszín, immár piszkosabb fehérbe rendeződött, öblös és sűrű fehéres, szürkés füst kígyózik az ég felé.*
- Tudom. *Nevet fel.* De az enyémet akár a tiédhez hosszabbíthatom. *Vonja meg a vállát viccelődve, majd kabátját szelíden a lányra teríti és maga is helyet foglal. Szablyáját ölébe fekteti, miképpen övén függő tőrt is készenlétbe helyezi.*
- Nem tudhatjuk, hogy a tűz és a füst csak azokat csalja-e ide, akikre számítunk is. *Magyarázza.* De ne félj, mellettem nem eshet bajod. *Igyekszik megnyugtatni a lányt, egy kicsit szégyelli magát, hogy az imént egyedül hagyta őt. Szerencsére nem történt baj. Tartja tekintetét maga is Hanloren szemében, aztán talán egy árnyalatnyival hamarabb fordítja el a füstös máglya felé, hogy ismét elvesszen egy picit.*
- Jah, semmi, csak láttam elgondolkodtál. *Mondja csendesen.* Én akkor nézek így merengve, ha valami baj van, vagy nagyon gondolkodom valamin. Csak ezért gondoltam. *Mondja visszafordulva aztán önkéntelenül is felnevet az ismételt hajigazításon.*
- Ezt nagyon kedvesen csinálod. *Kuncog magában.* A rakoncátlan tincsek. *Nem erős a nevetés és nem is bántó, csak amolyan csendes éjszakába illő kellemes beszélgetést megfűszerező halk kacaj.*
- Kedvelni fogod Lyzendrát, bár erős jellem, hatalmas szíve van. Ha jól emlékszem még ketten vannak vele. Jayzion és Ishala. *Meséli, hiszen Halorennek korábban erről még talán senki sem beszélt.* Két elfet és egy sötételfet várunk. Jayzion kicsit ijesztő ugyan, de nem kell tőle tartani, jobban megijedt tőlem az első találkozásunknál. *Erre viszont már felnevet, mert nem feledi, mikor a sérült mélységi az asztalon fekve, közvetlen közelről tapasztalhatta meg a képébe bámuló Umon, stigmás pofázmányát.*
*Jól sejtette, mikor halkan szólalt meg, a lány réveteg tekintete messziről is látszott, valamin nagyon elgondolkodott. Összerezzenésére Umon elnézést kérő mosolyával találkozhat, nem volt szándékos az ijesztés. Az elrendezett kis tuskók, hasonló helyzetben állnak most, csak immár távolabb a máglyától, melynek lobogó fénye kissé csökkent, s a harsány narancsszín, immár piszkosabb fehérbe rendeződött, öblös és sűrű fehéres, szürkés füst kígyózik az ég felé.*
- Tudom. *Nevet fel.* De az enyémet akár a tiédhez hosszabbíthatom. *Vonja meg a vállát viccelődve, majd kabátját szelíden a lányra teríti és maga is helyet foglal. Szablyáját ölébe fekteti, miképpen övén függő tőrt is készenlétbe helyezi.*
- Nem tudhatjuk, hogy a tűz és a füst csak azokat csalja-e ide, akikre számítunk is. *Magyarázza.* De ne félj, mellettem nem eshet bajod. *Igyekszik megnyugtatni a lányt, egy kicsit szégyelli magát, hogy az imént egyedül hagyta őt. Szerencsére nem történt baj. Tartja tekintetét maga is Hanloren szemében, aztán talán egy árnyalatnyival hamarabb fordítja el a füstös máglya felé, hogy ismét elvesszen egy picit.*
- Jah, semmi, csak láttam elgondolkodtál. *Mondja csendesen.* Én akkor nézek így merengve, ha valami baj van, vagy nagyon gondolkodom valamin. Csak ezért gondoltam. *Mondja visszafordulva aztán önkéntelenül is felnevet az ismételt hajigazításon.*
- Ezt nagyon kedvesen csinálod. *Kuncog magában.* A rakoncátlan tincsek. *Nem erős a nevetés és nem is bántó, csak amolyan csendes éjszakába illő kellemes beszélgetést megfűszerező halk kacaj.*
- Kedvelni fogod Lyzendrát, bár erős jellem, hatalmas szíve van. Ha jól emlékszem még ketten vannak vele. Jayzion és Ishala. *Meséli, hiszen Halorennek korábban erről még talán senki sem beszélt.* Két elfet és egy sötételfet várunk. Jayzion kicsit ijesztő ugyan, de nem kell tőle tartani, jobban megijedt tőlem az első találkozásunknál. *Erre viszont már felnevet, mert nem feledi, mikor a sérült mélységi az asztalon fekve, közvetlen közelről tapasztalhatta meg a képébe bámuló Umon, stigmás pofázmányát.*
4811. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-17 18:19:48
Üzenet elküldve: 2019-04-17 18:19:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Összerezzen a férfi szavaira, úgy ocsúdik gondolataiból, hogy még csak nem is emlékszik, min járt az esze. Ami azt illeti, még csak fel sem tűnt neki az eltelt idő.*
-Persze.
*Fogadja el a felé nyújtott jobbot, hagyja magát felsegíteni a rönkről, hogy a férfi hátrébb húzhassa azokat.*
-Az elfek élete így is elég hosszú, nem szükséges megtoldani.
*Feleli mosolyogva, miközben óvatosan ismét leül a farönkre. A kabátra dolgára csak bólint. Valóban kezd hűvös lenni és egyáltalán nem mondhatni, hogy rétegesen öltözött volna. Sőt, a férfi szavaira kezdi is érezni a hideget, mi rázza bőrét és észre sem vette.
Hagyja, hogy a férfi ráterítse a kabátot, majd kezeivel összébb húzza magán azt. Egy ideig Umonon nyugtatja szemeit, nem szól egy szót sem, pontosan tudja, milyenek a férfiak. Olykor háríthatatlan a gondoskodás, még akkor is, ha ez önkéntelen mártírkodás, hisz helyette alighanem a férfi fog most majd fázni.*
-Minden rendben. Ugyan mi baj lenne?
*Néz csodálkozva fel a férfira, miközben hátratúr néhány rakoncátlan hajtincset.*
*Összerezzen a férfi szavaira, úgy ocsúdik gondolataiból, hogy még csak nem is emlékszik, min járt az esze. Ami azt illeti, még csak fel sem tűnt neki az eltelt idő.*
-Persze.
*Fogadja el a felé nyújtott jobbot, hagyja magát felsegíteni a rönkről, hogy a férfi hátrébb húzhassa azokat.*
-Az elfek élete így is elég hosszú, nem szükséges megtoldani.
*Feleli mosolyogva, miközben óvatosan ismét leül a farönkre. A kabátra dolgára csak bólint. Valóban kezd hűvös lenni és egyáltalán nem mondhatni, hogy rétegesen öltözött volna. Sőt, a férfi szavaira kezdi is érezni a hideget, mi rázza bőrét és észre sem vette.
Hagyja, hogy a férfi ráterítse a kabátot, majd kezeivel összébb húzza magán azt. Egy ideig Umonon nyugtatja szemeit, nem szól egy szót sem, pontosan tudja, milyenek a férfiak. Olykor háríthatatlan a gondoskodás, még akkor is, ha ez önkéntelen mártírkodás, hisz helyette alighanem a férfi fog most majd fázni.*
-Minden rendben. Ugyan mi baj lenne?
*Néz csodálkozva fel a férfira, miközben hátratúr néhány rakoncátlan hajtincset.*
4810. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-17 12:13:37
Üzenet elküldve: 2019-04-17 12:13:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Mosolyogva indul meg, s a közeli fák között nem kell túl sokáig keresgélnie, hogy ugyan már fák által levetett, de még mindig friss, talán még zöldellő hajtásokat is találjon. Nagy, egész derék magas gyomból többet is kihúz, mert bár ez is a természet része, talán a földanya mégsem fog ezen megsértődni. Mélán húzódik még szélesebbre az a mosoly, rögtön Pycta jut eszébe, aki még ezért a csenevész paréjért is képes lenne áldást mondani. Aztán persze elszégyelli magát, majd lopva körültekint, hogy nem látja-e más, majd földre térdelve érinti le tenyerét, s némán mond köszönetet a kihúzott növényzet által keltett sebhelyen. Még vissza is temeti apró mozdulatokkal, aztán hirtelen feláll, majd legyint. ~ Badarság. ~ Csóválja meg halvánnyá szelídült arccal a fejét, majd összeszedve mindent, mit talált, komótos léptekkel indul meg a tábor felé. Halk zörejt hall maga mellől a bozótból, a koromsötétbe kevés fény szűrődik be, s oly hirtelen perdül meg sarkain előretartott kézzel, hogy talán külső szemlélődő kevésbé látja. De nem lát semmit, mi a hangot okozhatta. ~ Talán egy apró állat. ~ Vonja meg a vállát. Egy kósza pillanatig reménykedett benne, hogy Lyzék tértek vissza, de aztán ez a remény is elhal. Talán a szél.*
- Umon a szél harcosa! *Vigyorodik el, aztán ismét csak legyint.* Jah, a hátszélé! *Szórakoztatja magát egy szóviccel, aztán az ideiglenes máglya fényét követve tér vissza Hanlorenhez. A tűz mellett ülő lányra alulról vetül a fény, egészen úgy néz ki, mint egy tündér. A láng lobogása csak kiemeli arcvonásait, s Umon csak most veszi észre, hogy milyen elképesztően gyönyörű. ~ Elfek... ~ Sóhajt fel, mert köztudottan minden elf nő csodálatosan szép, de valahol legbelül tudja, hogy most más értelemben gondolt a lányra, azonban elhessegeti magától. Úgy érkezik, ahogyan távozott, halvány mosollyal arcán:*
- Itt is vagyok. *Bólint a mélykékekbe nézve, remélve, hogy nem ijeszti meg a láthatóan merengő Hant, igyekezett nem lopakodva érkezni.* Egy picit lehet hátrébb kell húzódnunk. *Mondja, mielőtt az egész kazalt a tűzre dobná.* Valószínűleg óriási füstje lesz, bár... legfeljebb tovább élünk. *Kuncog fel, s, kezét nyújtja a lánynak, hogy felsegítse. Ha mindketten állnak, az eddig ülőalkalmatosságnak szánt tönköket kissé hátrébb teszi.*
- Egy kissé lehet hidegebb lesz így... odaadom a kabátomat. *Mondja, s miután a zöld lombot és gyomot a tűzre dobja, komótosan kezdi levenni, hogy Han vállára teríthesse, ha a lány megengedi.* Minden rendben? *Kérdezi Han arcát fürkészve, akárhogyan is alakult a felmelegítésre szánt kis cselekmény.*
*Mosolyogva indul meg, s a közeli fák között nem kell túl sokáig keresgélnie, hogy ugyan már fák által levetett, de még mindig friss, talán még zöldellő hajtásokat is találjon. Nagy, egész derék magas gyomból többet is kihúz, mert bár ez is a természet része, talán a földanya mégsem fog ezen megsértődni. Mélán húzódik még szélesebbre az a mosoly, rögtön Pycta jut eszébe, aki még ezért a csenevész paréjért is képes lenne áldást mondani. Aztán persze elszégyelli magát, majd lopva körültekint, hogy nem látja-e más, majd földre térdelve érinti le tenyerét, s némán mond köszönetet a kihúzott növényzet által keltett sebhelyen. Még vissza is temeti apró mozdulatokkal, aztán hirtelen feláll, majd legyint. ~ Badarság. ~ Csóválja meg halvánnyá szelídült arccal a fejét, majd összeszedve mindent, mit talált, komótos léptekkel indul meg a tábor felé. Halk zörejt hall maga mellől a bozótból, a koromsötétbe kevés fény szűrődik be, s oly hirtelen perdül meg sarkain előretartott kézzel, hogy talán külső szemlélődő kevésbé látja. De nem lát semmit, mi a hangot okozhatta. ~ Talán egy apró állat. ~ Vonja meg a vállát. Egy kósza pillanatig reménykedett benne, hogy Lyzék tértek vissza, de aztán ez a remény is elhal. Talán a szél.*
- Umon a szél harcosa! *Vigyorodik el, aztán ismét csak legyint.* Jah, a hátszélé! *Szórakoztatja magát egy szóviccel, aztán az ideiglenes máglya fényét követve tér vissza Hanlorenhez. A tűz mellett ülő lányra alulról vetül a fény, egészen úgy néz ki, mint egy tündér. A láng lobogása csak kiemeli arcvonásait, s Umon csak most veszi észre, hogy milyen elképesztően gyönyörű. ~ Elfek... ~ Sóhajt fel, mert köztudottan minden elf nő csodálatosan szép, de valahol legbelül tudja, hogy most más értelemben gondolt a lányra, azonban elhessegeti magától. Úgy érkezik, ahogyan távozott, halvány mosollyal arcán:*
- Itt is vagyok. *Bólint a mélykékekbe nézve, remélve, hogy nem ijeszti meg a láthatóan merengő Hant, igyekezett nem lopakodva érkezni.* Egy picit lehet hátrébb kell húzódnunk. *Mondja, mielőtt az egész kazalt a tűzre dobná.* Valószínűleg óriási füstje lesz, bár... legfeljebb tovább élünk. *Kuncog fel, s, kezét nyújtja a lánynak, hogy felsegítse. Ha mindketten állnak, az eddig ülőalkalmatosságnak szánt tönköket kissé hátrébb teszi.*
- Egy kissé lehet hidegebb lesz így... odaadom a kabátomat. *Mondja, s miután a zöld lombot és gyomot a tűzre dobja, komótosan kezdi levenni, hogy Han vállára teríthesse, ha a lány megengedi.* Minden rendben? *Kérdezi Han arcát fürkészve, akárhogyan is alakult a felmelegítésre szánt kis cselekmény.*
4809. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-16 22:09:08
Üzenet elküldve: 2019-04-16 22:09:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Umon szavaira ismét felpillant az égre, hosszan merengve a férfi szavain.*
-Ez szép.
*Jelenti ki, még mindig a felhőtlen eget bámulva. Mikor a férfi feláll, hogy füstölni valót kerítsen, csak némán bólint, de hosszan néz az éjben elvesző alakja után.*
-Csak vigyázz a sötétséggel, Umon.
*Szól csendesen, bár a férfi már aligha hallhatja.* ~Lyzendra. Szép név.~ *Tagadhatatlanul elf csengése van, bár ő még nem találkozott gazdájával. Ismét a kezébe veszi a botot, hogy megpiszkálhassa a tüzet, akár egy kíváncsi leányka, ki először lát hasonlót. Parázs száll messzire az éjbe, ő pedig nagyot sóhajt és behunyja a szemét. A tűz pattogása, az álmos ciripelés, az Umon lába alatt ropogó gallyak hangja megnyugtatja. Hiába a kihalt tanya, az erdő sűrűje és a riasztó éj, rég érzett ekkora biztonságot maga körül.
Kinyitja szemét és merengve bámul bele a lángok pusztító sűrűjébe. Nem is figyel, hová kalandozik képzelete és mintha csak nem is az övé lenne, nem minden gondolat hófehér és tiszta, mi átfut elméjén.*
*Umon szavaira ismét felpillant az égre, hosszan merengve a férfi szavain.*
-Ez szép.
*Jelenti ki, még mindig a felhőtlen eget bámulva. Mikor a férfi feláll, hogy füstölni valót kerítsen, csak némán bólint, de hosszan néz az éjben elvesző alakja után.*
-Csak vigyázz a sötétséggel, Umon.
*Szól csendesen, bár a férfi már aligha hallhatja.* ~Lyzendra. Szép név.~ *Tagadhatatlanul elf csengése van, bár ő még nem találkozott gazdájával. Ismét a kezébe veszi a botot, hogy megpiszkálhassa a tüzet, akár egy kíváncsi leányka, ki először lát hasonlót. Parázs száll messzire az éjbe, ő pedig nagyot sóhajt és behunyja a szemét. A tűz pattogása, az álmos ciripelés, az Umon lába alatt ropogó gallyak hangja megnyugtatja. Hiába a kihalt tanya, az erdő sűrűje és a riasztó éj, rég érzett ekkora biztonságot maga körül.
Kinyitja szemét és merengve bámul bele a lángok pusztító sűrűjébe. Nem is figyel, hová kalandozik képzelete és mintha csak nem is az övé lenne, nem minden gondolat hófehér és tiszta, mi átfut elméjén.*
4808. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-16 20:15:19
Üzenet elküldve: 2019-04-16 20:15:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Szent cél//
*Az egész napos munka kimerítette a testét, de a lelke éppoly tettre kész, mint amikor felébredt. A kalapos vándort és Voelkint azóta nem látta, bár igaz, nem is kereste őket, s mivel mindenkinek megvan a maga feladata, így megeshet, hogy elkerülték egymást.
Ha az Erdő Szíve is úgy akarja, akkor mire a nap a fák lombja fölé ér az első lombházak alapját képező vaskos gerendákat már sikerült felerősíteni a fák lombszintjére. A munkának ezen részével végeztek, a falak tartógerendának felépítése és a falak felszerelése már más napokra marad. Mindannyian elfáradtak, s miután mind ettek a központi sátornál és kitárgyalták, hogyan, s miképp tovább.
A csuhátlan csuhás a vacsora után a sátrába tér, hogy pihenni térjen, de nem jön álom a szemére. Sokáig csak a sátrának tetejére bámul egykedvűen, amikor kintről halk mozgást hall. Halovány mosoly költözik az ajkai szélébe, amikor a sátor félig nyitott ajtajában megjelenik Xauzur. A termetes irbisz, mintha hazatérne, kényelmesen besétál a sátor bejáratán és lefekszik az erődmélyi elf mellé, aki csak kedves simítással köszönti az irbiszt a hátán.
Nem beszélget vele, s mert bár szokott, most nem érzi úgy, hogy szólnia kellene. Pár percnyi néma fekvés után felkel az ágyról és előveszi a takaró alól a szerzetesvértet és a wegtoreni pengét. Hangtalan öltözik fel, Xauzur kérdőnek tűnő tekintettel nézi végig a műveletet, majd amikor a penge az elf hátára szíjazott hüvelybe kerül, komótosan feláll és nagyot ásít, kivillantva arasznyi tépőfogait.*
- Menjünk. *Mondja halkan az erdőmélyi elf, majd kimegy a sátrából, Xauzur pedig követi. Az újra páncélos csuhás az egyik őrhöz lép és pár halk szóval elmondja, hogy hova megy és miért. Nem érzi szükségét, hogy magyarázkodjon és tervei szerint másnapra már vissza is tér.
A következő pillanatban pedig már csak távolodó alakját látni, ahogy az irbisszel az oldalán beleveti magát az erdőbe az ingovány felé.*
*Az egész napos munka kimerítette a testét, de a lelke éppoly tettre kész, mint amikor felébredt. A kalapos vándort és Voelkint azóta nem látta, bár igaz, nem is kereste őket, s mivel mindenkinek megvan a maga feladata, így megeshet, hogy elkerülték egymást.
Ha az Erdő Szíve is úgy akarja, akkor mire a nap a fák lombja fölé ér az első lombházak alapját képező vaskos gerendákat már sikerült felerősíteni a fák lombszintjére. A munkának ezen részével végeztek, a falak tartógerendának felépítése és a falak felszerelése már más napokra marad. Mindannyian elfáradtak, s miután mind ettek a központi sátornál és kitárgyalták, hogyan, s miképp tovább.
A csuhátlan csuhás a vacsora után a sátrába tér, hogy pihenni térjen, de nem jön álom a szemére. Sokáig csak a sátrának tetejére bámul egykedvűen, amikor kintről halk mozgást hall. Halovány mosoly költözik az ajkai szélébe, amikor a sátor félig nyitott ajtajában megjelenik Xauzur. A termetes irbisz, mintha hazatérne, kényelmesen besétál a sátor bejáratán és lefekszik az erődmélyi elf mellé, aki csak kedves simítással köszönti az irbiszt a hátán.
Nem beszélget vele, s mert bár szokott, most nem érzi úgy, hogy szólnia kellene. Pár percnyi néma fekvés után felkel az ágyról és előveszi a takaró alól a szerzetesvértet és a wegtoreni pengét. Hangtalan öltözik fel, Xauzur kérdőnek tűnő tekintettel nézi végig a műveletet, majd amikor a penge az elf hátára szíjazott hüvelybe kerül, komótosan feláll és nagyot ásít, kivillantva arasznyi tépőfogait.*
- Menjünk. *Mondja halkan az erdőmélyi elf, majd kimegy a sátrából, Xauzur pedig követi. Az újra páncélos csuhás az egyik őrhöz lép és pár halk szóval elmondja, hogy hova megy és miért. Nem érzi szükségét, hogy magyarázkodjon és tervei szerint másnapra már vissza is tér.
A következő pillanatban pedig már csak távolodó alakját látni, ahogy az irbisszel az oldalán beleveti magát az erdőbe az ingovány felé.*
4807. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-16 19:54:28
Üzenet elküldve: 2019-04-16 19:54:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Míg leszáll az est, az idő gyorsan és kellemesen telik, nem jár ólomlábakon, nem cammog, sokkal inkább a boldogság és vidámság szárnyára terülve szalad az éjszaka után. Umon olykor kuncogva, olykor szélesen mosolyogva hallgatja a lányt, ki talán minden gesztusára és mondatára megfelelő választ ad. Oly régen volt már, mikor bárki megértette volna, ugyan Pycta ilyen... de valahogy mégis más. Umon kapcsán persze sok mindenről nem lehet beszélni, saját érzéseit maga sem azonosítaná be, ráadásul az elf lánnyal alig néhány órája ismerik egymást. Nem. Umon ezeken nem gondolkodik, csak a timorenszerű parázzsal tűzdelt pillanatnak és a csengő kacagásnak adja át magát, mi talán hamarosan véget ér. Néhány önző percében arra gondol, bár Lyzék adnának neki még néhány órát, aztán feddőn rója meg gondolatban magát. Hogy is juthat ilyesmi eszébe?! A tűz immár hatalmasra duzzadt lángja az éjszakában vág utat magának, mintha a csillagok közé szeretne jutni, tán egy-egy parányi csillag valóban így került az égre? A lány halk szavaira kissé megrázza vállát, mi talán vállvonás is lehetne, bár a tűz fényénél táncoló árnyékokban nem lehet biztosan tudni.*
- Bár így lenne, Han. *Suttogja halkan, s szomorú mosollyal néz ki oldalra a lányra, majd szemeivel követi Hanloren mozdulatát, s maga is az égre tekint:*
- Folt hátán folt, nincs ki megvarrja, de miért is tenné? Hisz azokon át érkezik fény, s hajnalban lerántva engedi be a hűvös harmatot, s ébreszt fel kedvesen... *Motyogja mosolyogva a lány után közvetlenül, majd halkan felsóhajt, s a kezét érintő kézre emeli sajátját egy pillanatra, majd az elhúzódó lányra néz kedvesen.*
- Talán... köszönöm Han. *Bólint hálás szemekkel, aztán már kissé vidámabban néz a távolba.*
- Legyen így. *Emelkedik fel kicsit.* Hozok lombosabb ágakat, Lyzendráék nagyobb érzékkel érzik meg a füst illatát, lehet már akkor, mikor még nem is látják a fényt! *Húzza ki magát, majd elindul, de még visszanéz.*
- Maradj csak fény hercegnője, ezt elintézem, sötét a vadon, s neked a fényre van szükséged, míg tőlem retteg a sötétség. *Kacag fel, de csak vidáman, szemernyi sötét hangszín nélkül.*
*Míg leszáll az est, az idő gyorsan és kellemesen telik, nem jár ólomlábakon, nem cammog, sokkal inkább a boldogság és vidámság szárnyára terülve szalad az éjszaka után. Umon olykor kuncogva, olykor szélesen mosolyogva hallgatja a lányt, ki talán minden gesztusára és mondatára megfelelő választ ad. Oly régen volt már, mikor bárki megértette volna, ugyan Pycta ilyen... de valahogy mégis más. Umon kapcsán persze sok mindenről nem lehet beszélni, saját érzéseit maga sem azonosítaná be, ráadásul az elf lánnyal alig néhány órája ismerik egymást. Nem. Umon ezeken nem gondolkodik, csak a timorenszerű parázzsal tűzdelt pillanatnak és a csengő kacagásnak adja át magát, mi talán hamarosan véget ér. Néhány önző percében arra gondol, bár Lyzék adnának neki még néhány órát, aztán feddőn rója meg gondolatban magát. Hogy is juthat ilyesmi eszébe?! A tűz immár hatalmasra duzzadt lángja az éjszakában vág utat magának, mintha a csillagok közé szeretne jutni, tán egy-egy parányi csillag valóban így került az égre? A lány halk szavaira kissé megrázza vállát, mi talán vállvonás is lehetne, bár a tűz fényénél táncoló árnyékokban nem lehet biztosan tudni.*
- Bár így lenne, Han. *Suttogja halkan, s szomorú mosollyal néz ki oldalra a lányra, majd szemeivel követi Hanloren mozdulatát, s maga is az égre tekint:*
- Folt hátán folt, nincs ki megvarrja, de miért is tenné? Hisz azokon át érkezik fény, s hajnalban lerántva engedi be a hűvös harmatot, s ébreszt fel kedvesen... *Motyogja mosolyogva a lány után közvetlenül, majd halkan felsóhajt, s a kezét érintő kézre emeli sajátját egy pillanatra, majd az elhúzódó lányra néz kedvesen.*
- Talán... köszönöm Han. *Bólint hálás szemekkel, aztán már kissé vidámabban néz a távolba.*
- Legyen így. *Emelkedik fel kicsit.* Hozok lombosabb ágakat, Lyzendráék nagyobb érzékkel érzik meg a füst illatát, lehet már akkor, mikor még nem is látják a fényt! *Húzza ki magát, majd elindul, de még visszanéz.*
- Maradj csak fény hercegnője, ezt elintézem, sötét a vadon, s neked a fényre van szükséged, míg tőlem retteg a sötétség. *Kacag fel, de csak vidáman, szemernyi sötét hangszín nélkül.*
4806. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-16 13:05:47
Üzenet elküldve: 2019-04-16 13:05:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*A nyugalomról alkotott véleményük úgy tűnik, megegyezik. Bár a páncélos csuhás azt sem bánná, ha soha többé nem kellene felvennie a szerzetesvértet és kezébe fognia a wegtoreni pengét. Mindez azt jelentené, hogy az Erdő Szívének nem volna szüksége a katonájára, béke és nyugalom volna, ami egy elf életét tekintve igencsak hosszú időt jelentene.*
- Ez nem verseny. Járjatok sikerrel. *Búcsúzik el a Kalapostól, majd megindul a saját sátra felé, hogy levethesse magáról a páncélt és egyszerű ruhákra cserélje.
A vértet gondosan elteszi, ráfekteti a mesterkardot az összeszíjazott páncélra, majd elteszi a takarója alá. Egyszerű vászonnadrágot, bocskort, inget húz, még alkarvédőit is leveszi, csak akadályoznák a munkában.
Immáron teljesen hétköznapi ruhában lép ki sátrából, kezébe szekercét, csákányt és ásót fog, majd megindul az építkezéshez gyülekező elfek felé.*
//Építkezés//
*Akik nem vadásznak vagy halásznak, akik nem az állatokkal foglalkoznak, a nők, gyermekek és öregek, rajtuk kívül talán mindenki a tábor közepén találkoznak, hogy az erdő nyersanyagait felhasználva, saját erejüket, ügyességüket és tapasztalataikat hasznosítva elkezdjék felépíteni az első lombházakat.
A tábor közepén álló legnagyobb fa ágai között szeretnék felépíteni a közösség központját jelentő, nagyobb lombházat, amely majd a későbbiekben a tanácsok és tárgyalások színhelye lesz. Ahol majd ünnepségeket rendeznek az Erdő Szívének tiszteletére, ahol reményei szerint majd a Fákban Lakó, azaz Eeyr oltára is állni fog.
A körülötte álló fák lombszintjén pedig a családok lomházai épülnek majd meg. Előbb ezeknek kezdenek neki.
Az egymáshoz túl közel álló fákat gyökerestül kiássák, a fát az utolsó ágig felhasználják később. A törzsből gerendák, az ágakból fonott falak, a gyökérből tüzelő lesz. Csak annyit vesznek el, ami feltétlen szükséges, feleslegesen semmilyen fát nem vágnak ki vagy dolgoznak fel. S később ezek helyére, kárpótlásul máshol ültetnek fát, hogy az Erdő Szívét kiengeszteljék.
A csuhátlan csuhás minden munkában részt vesz, fát vág, hasít, ás és csákányoz. Az első házak alapját képező gerendákig mindenképpen szeretnének eljutni.
A magukkal hozott haszonállatok bizonyosan fedezik a közösség élelemszükségletét. A tyúkok tojást, a tehenek és a kecskék tejet, ezekből túrót, vajat készíthetnek. A malacokat egyelőre hizlalják, ha lehet, szaporítják a későbbiekre gondolva, s ha a vadászok és a halászok sikerrel járnak, akkor lesz hús is az asztalon. Az erdő tele van gombákkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel, csak tudni kell, merre keresse az elf. Az aljnövényzet tele van fűszernövényekkel, gyógyfüvekkel, annak, aki ismeri az erdőt, így az elfeknek, nem jelenthet nagy gondot begyűjteni őket.
Az erdőmélyi elf különösen igyekszik figyelni az egyensúlyra. Arra, hogy ne vegyenek el többet, mint szükséges, hogy a láthatatlan határon belül maradjanak, így őrizve a békét és a nyugalmat a közösség és az erdő, így az Erdő Szíve között.*
*A nyugalomról alkotott véleményük úgy tűnik, megegyezik. Bár a páncélos csuhás azt sem bánná, ha soha többé nem kellene felvennie a szerzetesvértet és kezébe fognia a wegtoreni pengét. Mindez azt jelentené, hogy az Erdő Szívének nem volna szüksége a katonájára, béke és nyugalom volna, ami egy elf életét tekintve igencsak hosszú időt jelentene.*
- Ez nem verseny. Járjatok sikerrel. *Búcsúzik el a Kalapostól, majd megindul a saját sátra felé, hogy levethesse magáról a páncélt és egyszerű ruhákra cserélje.
A vértet gondosan elteszi, ráfekteti a mesterkardot az összeszíjazott páncélra, majd elteszi a takarója alá. Egyszerű vászonnadrágot, bocskort, inget húz, még alkarvédőit is leveszi, csak akadályoznák a munkában.
Immáron teljesen hétköznapi ruhában lép ki sátrából, kezébe szekercét, csákányt és ásót fog, majd megindul az építkezéshez gyülekező elfek felé.*
//Építkezés//
*Akik nem vadásznak vagy halásznak, akik nem az állatokkal foglalkoznak, a nők, gyermekek és öregek, rajtuk kívül talán mindenki a tábor közepén találkoznak, hogy az erdő nyersanyagait felhasználva, saját erejüket, ügyességüket és tapasztalataikat hasznosítva elkezdjék felépíteni az első lombházakat.
A tábor közepén álló legnagyobb fa ágai között szeretnék felépíteni a közösség központját jelentő, nagyobb lombházat, amely majd a későbbiekben a tanácsok és tárgyalások színhelye lesz. Ahol majd ünnepségeket rendeznek az Erdő Szívének tiszteletére, ahol reményei szerint majd a Fákban Lakó, azaz Eeyr oltára is állni fog.
A körülötte álló fák lombszintjén pedig a családok lomházai épülnek majd meg. Előbb ezeknek kezdenek neki.
Az egymáshoz túl közel álló fákat gyökerestül kiássák, a fát az utolsó ágig felhasználják később. A törzsből gerendák, az ágakból fonott falak, a gyökérből tüzelő lesz. Csak annyit vesznek el, ami feltétlen szükséges, feleslegesen semmilyen fát nem vágnak ki vagy dolgoznak fel. S később ezek helyére, kárpótlásul máshol ültetnek fát, hogy az Erdő Szívét kiengeszteljék.
A csuhátlan csuhás minden munkában részt vesz, fát vág, hasít, ás és csákányoz. Az első házak alapját képező gerendákig mindenképpen szeretnének eljutni.
A magukkal hozott haszonállatok bizonyosan fedezik a közösség élelemszükségletét. A tyúkok tojást, a tehenek és a kecskék tejet, ezekből túrót, vajat készíthetnek. A malacokat egyelőre hizlalják, ha lehet, szaporítják a későbbiekre gondolva, s ha a vadászok és a halászok sikerrel járnak, akkor lesz hús is az asztalon. Az erdő tele van gombákkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel, csak tudni kell, merre keresse az elf. Az aljnövényzet tele van fűszernövényekkel, gyógyfüvekkel, annak, aki ismeri az erdőt, így az elfeknek, nem jelenthet nagy gondot begyűjteni őket.
Az erdőmélyi elf különösen igyekszik figyelni az egyensúlyra. Arra, hogy ne vegyenek el többet, mint szükséges, hogy a láthatatlan határon belül maradjanak, így őrizve a békét és a nyugalmat a közösség és az erdő, így az Erdő Szíve között.*
4805. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 22:16:49
Üzenet elküldve: 2019-04-15 22:16:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Megigazítom én, ne félj. Csak egy kicsit, jó így, ahogy van.
*Feleli Umon szakállát firtató kérdésre. A közhiedelemmel ellentétben az elf férfiak némelyike bizony igen csak szőrösödik arcon, neki pedig volt alkalma eleget borotválni őket a táborokban. Noha ezzel sosem értett egyet, de Lihanechben a szakáll az ápolatlanság jele volt, így igen csak vigyáztak a férfiak, hogy mindig sima és szőrmentes legyen az arcuk.*
-Köszönöm, jó uram.
*Mutat be egy cifra pukedlit, mikor a hevenyészett ülőalkalmatosság mögé kerül, majd elneveti magát. Nagyot sóhajtva ül le, mintha hatok óta nem pihenhetett volna, pedig erről szó sincs. Még csak nem is fáradt, sőt, egész felélénkült.*
-Umon. Nekem is jobban tetszik így.
*Feleli, miközben szórakozottan piszkálja a tüzet egy hosszabb bottal. A következő szavakra azonban a férfira pillant, nem csodálkozva, inkább csak merengve. Elnézi, ahogy a lángok táncot lejtenek a szakállas arcon, mely olyan most, mint az ősi emberkirályok faragott képmása. Gondterhelt és komoly.*
-Azt mondják, soha sem késő megváltozni. Mindig kapunk esélyt az élettől rá, hogy újrakezdhessük. Bármit tettél is, az nem segít, ha cipeled magaddal ezt a zsákot. Te nem vagy rossz ember, Umon.
*Mosolyodik el halványan, majd a sötétedő égre tekint, ahol már kezdenek előbújni az első csillagok.*
-Eeyr teríti ránk az égbolt hatalmas leplét, hogy békében aludhassunk. A csillagok pedig a lyukak rajta. Gyermekmese.
*Fordul megint a férfi felé, az arcát fürkészve.*
-Nem kérdem, mit tettél Umon. Jobb az, ha nem tudom. Talán nem is Te tetted, hanem Átok.
*Teszi gyengéden a férfi karjára kezét, tekintetét fúrva a férfiéba, ha az nem fordul el.*
-Én így hiszem.
*Mosolyodik el, majd elengedi a férfit és a lassan emberméretű lángokba bámul.*
-A barátaid talán már úton is vannak.
-Megigazítom én, ne félj. Csak egy kicsit, jó így, ahogy van.
*Feleli Umon szakállát firtató kérdésre. A közhiedelemmel ellentétben az elf férfiak némelyike bizony igen csak szőrösödik arcon, neki pedig volt alkalma eleget borotválni őket a táborokban. Noha ezzel sosem értett egyet, de Lihanechben a szakáll az ápolatlanság jele volt, így igen csak vigyáztak a férfiak, hogy mindig sima és szőrmentes legyen az arcuk.*
-Köszönöm, jó uram.
*Mutat be egy cifra pukedlit, mikor a hevenyészett ülőalkalmatosság mögé kerül, majd elneveti magát. Nagyot sóhajtva ül le, mintha hatok óta nem pihenhetett volna, pedig erről szó sincs. Még csak nem is fáradt, sőt, egész felélénkült.*
-Umon. Nekem is jobban tetszik így.
*Feleli, miközben szórakozottan piszkálja a tüzet egy hosszabb bottal. A következő szavakra azonban a férfira pillant, nem csodálkozva, inkább csak merengve. Elnézi, ahogy a lángok táncot lejtenek a szakállas arcon, mely olyan most, mint az ősi emberkirályok faragott képmása. Gondterhelt és komoly.*
-Azt mondják, soha sem késő megváltozni. Mindig kapunk esélyt az élettől rá, hogy újrakezdhessük. Bármit tettél is, az nem segít, ha cipeled magaddal ezt a zsákot. Te nem vagy rossz ember, Umon.
*Mosolyodik el halványan, majd a sötétedő égre tekint, ahol már kezdenek előbújni az első csillagok.*
-Eeyr teríti ránk az égbolt hatalmas leplét, hogy békében aludhassunk. A csillagok pedig a lyukak rajta. Gyermekmese.
*Fordul megint a férfi felé, az arcát fürkészve.*
-Nem kérdem, mit tettél Umon. Jobb az, ha nem tudom. Talán nem is Te tetted, hanem Átok.
*Teszi gyengéden a férfi karjára kezét, tekintetét fúrva a férfiéba, ha az nem fordul el.*
-Én így hiszem.
*Mosolyodik el, majd elengedi a férfit és a lassan emberméretű lángokba bámul.*
-A barátaid talán már úton is vannak.
4804. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 20:23:12
Üzenet elküldve: 2019-04-15 20:23:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*~ Virág? ~ Tipikus nő, Umon meg tipikus férfi, mert a szőlőn kívül, ami szintén haszonnövény, eszébe nem jutott volna virágot ültetni, azonban a szeszfőzde, vagy kocsma, ki tudja ezt már, minden bizonnyal jóval takarosabb lenne virágokkal.*
- Jó ötlet. *Bólint határozottan.* A kertészkedéstől nem lehet sokkal bonyolultabb, s mindegy, hogy palántát, vagy virágmagot ültetünk. *Vonja meg a vállát önkéntelenül többesszámban beszélve, szokásához híven megint csak elképzeli, a látvány pedig, mi tagadás tetszik neki fejében. Sokkal inkább, mint a korábban talán hónapokkal ezelőtt röfögő és röhögő hang, melynek visszhangját már régóta nem hallja, hisz beléje ivódott stigmáival együtt.*
- Akkor is a harctéren voltál, veszélyes helyen, bent mélyen a tűzvonalban. *Bólint elismerően, de nem kívánja tovább feszegetni, bátorság van ebben a lányban, vagy tényleg a Fény ad neki erőt, már kissé elbizonytalanodik. A kedvesebb témák mindig megnevettetik, mióta beszélgetnek, a torzonborz szakáll pedig erre tökéletes téma.*
- Ha olyan torzonborznak látod, hát majd engedem, hogy levágj belőle. De csak kicsit! *Emeli fel ujját nevetve.* Magam megvallom nem értek hozzá, ez az első eset, hogy megnőtt, nem figyeltem mostanában erre. *Göcög tovább, s míg a máglyát rakodják, lassan öltözik festménybe a táj. Akárha tiszta vászon csendesedik elébb okkerba, aztán sötétlő barnába, de jól haladnak, nincs mitől tartani.*
- Igazad van. *Bólint.* Soká el voltunk, igyekezünk kell, bár nem rajtunk múlik. *Emeli kezét szemellenzőnek, s fürkészi a távoli tájat.* Vajon merre lehetnek egyáltalán? *Kérdezi csak úgy, magától motyogva. Hanloren hátrébb lép, s Umon is így tesz. Mielőtt azonban néhány lombosabb ágat dobna a farakásra, elébb zsebéből kovakövet kotor elő, majd oldaláról határozott mozdulattal rántja elő hosszútőrét, melynek tükröződő felületében nézi meg magát, majd felsóhajtva vágja hozzá a követ. Csendül az acél, s szikra pattan. Az odakészített apró forgács, apró kérgek szösze gyorsan lángra kap. Rongyot vesz elő, miután a kovakövet eltette, s a tőrt művi gondossággal tisztítja meg. Utoljára ellenőrzi, majd övébe fűzi ismét. Két tönköt keres, ülőalkalmatosságnak.*
- Ha mindketten maradunk, hát szolgáljon kényelemül. *Teszi Han mögé az egyiket, s mellé magának egy másikat.*
- Hölgyem! *Hajol meg.* Az erdei trónja! *Lengeti meg kezét színpadiasan, miközben jobb lábát egyenesen előre nyújtja, aztán csak kuncogva ül le.*
- Ha belekap, rakunk rá lombos ágat. *Jegyzi meg mellékesen, aztán kissé csillogó szemekkel pillant a lányra, ha leült mellé, halványan elmosolyodva hallva, hogy a lány mellette nem tart a sötéttől. Csak fejét rázza meg, miközben csendesen megszólal:*
- Umon. Neked... inkább Umon. *Mondja suttogva, s mosolya árvul le arcáról, mint hervadó virág, miközben a lassan lobogó tűzbe bámulva támaszkodik térdeire könyökével.*
- Volt... volt már úgy, hogy elkövettél valamit, amit nagyon megbántál, de tudtad, hogy soha nem hozható már helyre? *Kérdezi a tűzről nem elszakítva tekintetét.* - Az én életem gyakorlatilag ilyen eseményekre épül.
*A fahasábok ropogása lassan erősödik, s megtelik apró felfelé szálló parázzsal a sötétbe boruló táj, s mint timorenek zsongása a derengő fa körül, úgy gyúlnak fel a fények.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.15 20:24:59
*~ Virág? ~ Tipikus nő, Umon meg tipikus férfi, mert a szőlőn kívül, ami szintén haszonnövény, eszébe nem jutott volna virágot ültetni, azonban a szeszfőzde, vagy kocsma, ki tudja ezt már, minden bizonnyal jóval takarosabb lenne virágokkal.*
- Jó ötlet. *Bólint határozottan.* A kertészkedéstől nem lehet sokkal bonyolultabb, s mindegy, hogy palántát, vagy virágmagot ültetünk. *Vonja meg a vállát önkéntelenül többesszámban beszélve, szokásához híven megint csak elképzeli, a látvány pedig, mi tagadás tetszik neki fejében. Sokkal inkább, mint a korábban talán hónapokkal ezelőtt röfögő és röhögő hang, melynek visszhangját már régóta nem hallja, hisz beléje ivódott stigmáival együtt.*
- Akkor is a harctéren voltál, veszélyes helyen, bent mélyen a tűzvonalban. *Bólint elismerően, de nem kívánja tovább feszegetni, bátorság van ebben a lányban, vagy tényleg a Fény ad neki erőt, már kissé elbizonytalanodik. A kedvesebb témák mindig megnevettetik, mióta beszélgetnek, a torzonborz szakáll pedig erre tökéletes téma.*
- Ha olyan torzonborznak látod, hát majd engedem, hogy levágj belőle. De csak kicsit! *Emeli fel ujját nevetve.* Magam megvallom nem értek hozzá, ez az első eset, hogy megnőtt, nem figyeltem mostanában erre. *Göcög tovább, s míg a máglyát rakodják, lassan öltözik festménybe a táj. Akárha tiszta vászon csendesedik elébb okkerba, aztán sötétlő barnába, de jól haladnak, nincs mitől tartani.*
- Igazad van. *Bólint.* Soká el voltunk, igyekezünk kell, bár nem rajtunk múlik. *Emeli kezét szemellenzőnek, s fürkészi a távoli tájat.* Vajon merre lehetnek egyáltalán? *Kérdezi csak úgy, magától motyogva. Hanloren hátrébb lép, s Umon is így tesz. Mielőtt azonban néhány lombosabb ágat dobna a farakásra, elébb zsebéből kovakövet kotor elő, majd oldaláról határozott mozdulattal rántja elő hosszútőrét, melynek tükröződő felületében nézi meg magát, majd felsóhajtva vágja hozzá a követ. Csendül az acél, s szikra pattan. Az odakészített apró forgács, apró kérgek szösze gyorsan lángra kap. Rongyot vesz elő, miután a kovakövet eltette, s a tőrt művi gondossággal tisztítja meg. Utoljára ellenőrzi, majd övébe fűzi ismét. Két tönköt keres, ülőalkalmatosságnak.*
- Ha mindketten maradunk, hát szolgáljon kényelemül. *Teszi Han mögé az egyiket, s mellé magának egy másikat.*
- Hölgyem! *Hajol meg.* Az erdei trónja! *Lengeti meg kezét színpadiasan, miközben jobb lábát egyenesen előre nyújtja, aztán csak kuncogva ül le.*
- Ha belekap, rakunk rá lombos ágat. *Jegyzi meg mellékesen, aztán kissé csillogó szemekkel pillant a lányra, ha leült mellé, halványan elmosolyodva hallva, hogy a lány mellette nem tart a sötéttől. Csak fejét rázza meg, miközben csendesen megszólal:*
- Umon. Neked... inkább Umon. *Mondja suttogva, s mosolya árvul le arcáról, mint hervadó virág, miközben a lassan lobogó tűzbe bámulva támaszkodik térdeire könyökével.*
- Volt... volt már úgy, hogy elkövettél valamit, amit nagyon megbántál, de tudtad, hogy soha nem hozható már helyre? *Kérdezi a tűzről nem elszakítva tekintetét.* - Az én életem gyakorlatilag ilyen eseményekre épül.
*A fahasábok ropogása lassan erősödik, s megtelik apró felfelé szálló parázzsal a sötétbe boruló táj, s mint timorenek zsongása a derengő fa körül, úgy gyúlnak fel a fények.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.15 20:24:59
4803. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 19:12:57
Üzenet elküldve: 2019-04-15 19:12:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
– Kedves. * Bólint. Ha még sokáig bólogat, bele fog fájdulni a nyaka vagy a feje.*
~Lyzendra is valamiféle papnő lenne? Vagy…? ~
*Végül nem firtatja szóban is Lyzendra különlegességének mibenlétét. *
– Néha valóban nem árt egy kis nyugalom. Egy ideje már juttatok magamnak belőle eleget. Sokat is talán. *Most, hogy jobban belegondol semmi izgalmasat nem csinált ősz óta, az előtte történt izgalmakat pedig már többé-kevésbé kipihente. *
– Jól van. Vadászból meg nálam is van jobb. * Ezen vigyorog egy kicsit. *
– No, sok szerencsét! *Biccent Pyctának, aztán távozik. Voelkinre azért visszanéz, hátha tényleg jönni akar. Ha nem, akkor hagyja a fiút, boldogul majd nélküle is. Rövid ideig még szöszöl a táborban, aztán elnyeli az erdő. *
– Kedves. * Bólint. Ha még sokáig bólogat, bele fog fájdulni a nyaka vagy a feje.*
~Lyzendra is valamiféle papnő lenne? Vagy…? ~
*Végül nem firtatja szóban is Lyzendra különlegességének mibenlétét. *
– Néha valóban nem árt egy kis nyugalom. Egy ideje már juttatok magamnak belőle eleget. Sokat is talán. *Most, hogy jobban belegondol semmi izgalmasat nem csinált ősz óta, az előtte történt izgalmakat pedig már többé-kevésbé kipihente. *
– Jól van. Vadászból meg nálam is van jobb. * Ezen vigyorog egy kicsit. *
– No, sok szerencsét! *Biccent Pyctának, aztán távozik. Voelkinre azért visszanéz, hátha tényleg jönni akar. Ha nem, akkor hagyja a fiút, boldogul majd nélküle is. Rövid ideig még szöszöl a táborban, aztán elnyeli az erdő. *
4802. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 17:47:13
Üzenet elküldve: 2019-04-15 17:47:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Szívesen megyek. Biztos ráfér a lakra egy kis szín vagy épp néhány... Virág.
*Pillant félre zavarában, miközben a fahasábokat rendezi. Elvégre milyen gyermeki gondolat haszontalan virágokat ültetni. Főleg olyan valakinek a kertjében, mint Umon, akit talán jobban érdekel az eredményesség és a haszon, mint az esztétikum.*
-Harc közben?
*Néz csodálkozva Umonra.*
-Ó, nem harcoltam én, a kardot sem bírnám meglendíteni. Gyógyítottam, Umon. Katonákat, helyieket, akit csak lehetett.
*Mosolyodik el. Nevethetnékje támad, ha elképzeli magát, mint holmi harcos, hiszen még a gondolatától is irtózott mindig. Még ha akart volna is az lenni, sosem volt erős vagy éppenséggel nagy, sőt, kimondottan nyeszlett gyermek volt.*
-Na ne mond! Csak mert nincs olyan csuda torzonborz szakállam, mint neked.
*Nevet fel, majd a férfi szavaira a lassan vörösbe öltözött nap felé tekint.*
-Azért majd találjunk is vissza. Pycta vár.
*Egyenesedik fel a tűzrakó mellől és lép hátra. egyet.*
-Remélem észreveszik majd azok, akiknek szól.
*Néz jelentőségteljesen a fahasábokra, majd Umon felé fordul.*
-Megvárom veled, míg megérkeznek. Nem félem a sötétet, ha a Tintás mellettem van.
-Szívesen megyek. Biztos ráfér a lakra egy kis szín vagy épp néhány... Virág.
*Pillant félre zavarában, miközben a fahasábokat rendezi. Elvégre milyen gyermeki gondolat haszontalan virágokat ültetni. Főleg olyan valakinek a kertjében, mint Umon, akit talán jobban érdekel az eredményesség és a haszon, mint az esztétikum.*
-Harc közben?
*Néz csodálkozva Umonra.*
-Ó, nem harcoltam én, a kardot sem bírnám meglendíteni. Gyógyítottam, Umon. Katonákat, helyieket, akit csak lehetett.
*Mosolyodik el. Nevethetnékje támad, ha elképzeli magát, mint holmi harcos, hiszen még a gondolatától is irtózott mindig. Még ha akart volna is az lenni, sosem volt erős vagy éppenséggel nagy, sőt, kimondottan nyeszlett gyermek volt.*
-Na ne mond! Csak mert nincs olyan csuda torzonborz szakállam, mint neked.
*Nevet fel, majd a férfi szavaira a lassan vörösbe öltözött nap felé tekint.*
-Azért majd találjunk is vissza. Pycta vár.
*Egyenesedik fel a tűzrakó mellől és lép hátra. egyet.*
-Remélem észreveszik majd azok, akiknek szól.
*Néz jelentőségteljesen a fahasábokra, majd Umon felé fordul.*
-Megvárom veled, míg megérkeznek. Nem félem a sötétet, ha a Tintás mellettem van.
4801. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-15 15:40:41
Üzenet elküldve: 2019-04-15 15:40:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*A sötét témák után már inkább már kedvesebb tervezgetés és a mágyla megrakása lesz a fő cél, aminek Umon kimondottan örül. Egyébként is szereti a tábortüzet, elképzelése szerint addig innen el sem mozdul, amíg Lyzendráékat meglátja, ha Hanlorennek van kedve, hát vele maradhat, jelenleg úgy érzi van köztük közös, bármily ellentétesen alakult is az életük. A stigmák kapcsán persze némi vállvonás azért még akad válaszul, noha nem tiszteletlenségből, csupán, mint aki azt szeretné mondani, hogy ez életének része, s elfogadta azt.*
- Nem, dehogy! *Nevet fel hirtelen a lányra nézve, aztán hirtelen konyul le a vigyor a képéről, mert valójában látja maga előtt a másik tanyát, ami gyakorlatilag majdnem ugyanez, csak talán egy kicsit van jobb állapotban. Eszébe jut a magas gaz, a kidőlt oszlopok, a lekonyuló kémény, amire ismét elkapja a nevetés.* Bár... ami azt illeti valójában az sincs sokkal jobb állapotban. *Vallja be, mivel az imént büszkélkedett csupán költői túlzásnak tekinthető. Egyáltalán nem bántja a lány megjegyzése, sőt, jókedvre deríti.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Bólint mosolyogva.* Ha elkészül a lugas is, szívesen látlak. Persze... akár azelőtt is, amikor csak szeretnéd. *Bumm... és Umon most adta fel korábbi elképzeléseit a magányról, az elvonultságról és a számkivetett életről. Persze mindezt úgy, hogy gyakorlatilag észre sem vette. Igazán nem is akar belegondolni, most egyszerűen csak... jó. Sokszor tekint fel a dolgozó lányra, ajka sarkába észrevétlen mosoly kúszik, ez egy tartós kapcsolat kezdete is lehet, bár a néhai szerzetesnek eszébe nem ötlött ilyen korábban. Egy pillanatra megáll, mikor Han mesélni kezd, s érdeklődő tekintettel hallgatja. Elsősorban a hangja az, mi leginkább vonzza a fület, persze a téma sem utolsó, arra is kíváncsi. Közben közelebb lépdel, s elmosolyodva vesz át a lány kezéből vagy két hasábot, közben, amint egy kis szünetben lehetőségében áll, felkuncogva jegyzi meg.*
- Ki sem látszol mögüle. *Aztán mihelyst letette a fát, immár szájára tapasztott kézzel figyel tovább, s közben a maradékot, mit Han elé helyez, szépen felpolcolja a kijelölt területre. Munka közben fel-felnéz a felette mesélő lányra. A szemében megjelenő apró csillogás sem kerüli el a figyelmét. ~ Bár nekem is lennének ilyen szép emlékeim. ~ Gondolja, persze azért akadnak, csak nem olyan szép számmal. Aztán a háború említése, a halál és a borzalmak már halványítják a tökéletes képet, Umon arca is hasonlóan borongóssá válik.*
- Irigylem az elszántságod és az elhivatottságod. *Ösztönösen a lány után indul, s maga is fahasábokat kezd szedni, majd közösen indulnak vissza.*
- El sem tudlak képzelni harc közben! *Kuncog fel vidáman, közben Hanra hunyorít, mintha csak maga előtt látná, bár a kép inkább szomorú, mint vidám. Halkan felsóhajtva teszi le a fahasábokat. Majd felpillantva veszi észre, hogy a lány őt nézi. Zavartan felegyenesedik, majd magán néz végig, miközben még mindig zavarában szakállát cincálja meg.*
- Mi a... már hogy... ezen?! *Kacag fel, továbbra is szakállát húzogatva.* Már azt hittem valami szörnyeteg az arcomra szállt. *Nevet tovább, még akkor is, amikor a lány mellett pakolászva, maga is a hasábokat rendezgeti.* Rajtad viszont semmit sem kellene változtatni. *Motyogja, s közben, a lassan lefelé ívelő nap fényében vörösödik el. Bizonyára kissé megsütötte arcát.*
- Khm... lassan lemegy a nap. *Mondja csendesen.* Még... zöldet kell rátennünk, hogy nagy füstje legyen. Azt tervezem addig maradok, míg ide nem érnek... lehet, hogy sokáig tart. *Rendezget bőszen tovább. Egész takaros kis rakás gyűlt össze, ennek a lángja és a füstje bizony messzire látszik majd. A ragadozók ellen is tökéletes, persze az útonállókkal szemben rendelkezik megfelelő fegyverrel.*
*A sötét témák után már inkább már kedvesebb tervezgetés és a mágyla megrakása lesz a fő cél, aminek Umon kimondottan örül. Egyébként is szereti a tábortüzet, elképzelése szerint addig innen el sem mozdul, amíg Lyzendráékat meglátja, ha Hanlorennek van kedve, hát vele maradhat, jelenleg úgy érzi van köztük közös, bármily ellentétesen alakult is az életük. A stigmák kapcsán persze némi vállvonás azért még akad válaszul, noha nem tiszteletlenségből, csupán, mint aki azt szeretné mondani, hogy ez életének része, s elfogadta azt.*
- Nem, dehogy! *Nevet fel hirtelen a lányra nézve, aztán hirtelen konyul le a vigyor a képéről, mert valójában látja maga előtt a másik tanyát, ami gyakorlatilag majdnem ugyanez, csak talán egy kicsit van jobb állapotban. Eszébe jut a magas gaz, a kidőlt oszlopok, a lekonyuló kémény, amire ismét elkapja a nevetés.* Bár... ami azt illeti valójában az sincs sokkal jobb állapotban. *Vallja be, mivel az imént büszkélkedett csupán költői túlzásnak tekinthető. Egyáltalán nem bántja a lány megjegyzése, sőt, jókedvre deríti.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Bólint mosolyogva.* Ha elkészül a lugas is, szívesen látlak. Persze... akár azelőtt is, amikor csak szeretnéd. *Bumm... és Umon most adta fel korábbi elképzeléseit a magányról, az elvonultságról és a számkivetett életről. Persze mindezt úgy, hogy gyakorlatilag észre sem vette. Igazán nem is akar belegondolni, most egyszerűen csak... jó. Sokszor tekint fel a dolgozó lányra, ajka sarkába észrevétlen mosoly kúszik, ez egy tartós kapcsolat kezdete is lehet, bár a néhai szerzetesnek eszébe nem ötlött ilyen korábban. Egy pillanatra megáll, mikor Han mesélni kezd, s érdeklődő tekintettel hallgatja. Elsősorban a hangja az, mi leginkább vonzza a fület, persze a téma sem utolsó, arra is kíváncsi. Közben közelebb lépdel, s elmosolyodva vesz át a lány kezéből vagy két hasábot, közben, amint egy kis szünetben lehetőségében áll, felkuncogva jegyzi meg.*
- Ki sem látszol mögüle. *Aztán mihelyst letette a fát, immár szájára tapasztott kézzel figyel tovább, s közben a maradékot, mit Han elé helyez, szépen felpolcolja a kijelölt területre. Munka közben fel-felnéz a felette mesélő lányra. A szemében megjelenő apró csillogás sem kerüli el a figyelmét. ~ Bár nekem is lennének ilyen szép emlékeim. ~ Gondolja, persze azért akadnak, csak nem olyan szép számmal. Aztán a háború említése, a halál és a borzalmak már halványítják a tökéletes képet, Umon arca is hasonlóan borongóssá válik.*
- Irigylem az elszántságod és az elhivatottságod. *Ösztönösen a lány után indul, s maga is fahasábokat kezd szedni, majd közösen indulnak vissza.*
- El sem tudlak képzelni harc közben! *Kuncog fel vidáman, közben Hanra hunyorít, mintha csak maga előtt látná, bár a kép inkább szomorú, mint vidám. Halkan felsóhajtva teszi le a fahasábokat. Majd felpillantva veszi észre, hogy a lány őt nézi. Zavartan felegyenesedik, majd magán néz végig, miközben még mindig zavarában szakállát cincálja meg.*
- Mi a... már hogy... ezen?! *Kacag fel, továbbra is szakállát húzogatva.* Már azt hittem valami szörnyeteg az arcomra szállt. *Nevet tovább, még akkor is, amikor a lány mellett pakolászva, maga is a hasábokat rendezgeti.* Rajtad viszont semmit sem kellene változtatni. *Motyogja, s közben, a lassan lefelé ívelő nap fényében vörösödik el. Bizonyára kissé megsütötte arcát.*
- Khm... lassan lemegy a nap. *Mondja csendesen.* Még... zöldet kell rátennünk, hogy nagy füstje legyen. Azt tervezem addig maradok, míg ide nem érnek... lehet, hogy sokáig tart. *Rendezget bőszen tovább. Egész takaros kis rakás gyűlt össze, ennek a lángja és a füstje bizony messzire látszik majd. A ragadozók ellen is tökéletes, persze az útonállókkal szemben rendelkezik megfelelő fegyverrel.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6370-6389