Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 246 (4901. - 4920. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4920. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-16 21:02:24
Üzenet elküldve: 2019-05-16 21:02:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Pycta//
-Vajon van-e más, ki úgy hisz a Fényben, ahogyan Te? Vajon érteni fogja-e, vajon kardot ránt-e az Úrnőért, ha úgy hozza a sors?
*Vonja fel szemöldökét kissé. Nem esik jól neki, hogy Pycta át akarja adni a stafétát... Hisz akarva vagy akaratlanul, ő volt eddig a tábor vezetője és alighanem az itt élők is így tekintettek reá.*
-Hisz el is buktunk.
*Suttogja halkan, tekintete egy pillanatra elködösül, mintha csak egy másik világba bámulna vele.*
-Bocsáss meg. Oly sok életbe került a mi diadalunk.
*Hajol rá homlokával a kezeit őrző kezekre.*
-Azt mondta, hogy visszajön. Hogy találkozunk még.
*Szólal meg behunyt szemmel, még mindig Pycta kezén nyugtatva fejét. Tudja, hogy az elf is ott volt a hófödte síkon, ahol ő várt rájuk.*
-Félek a találkozástól.
*Pillant fel a lombzöld szemekbe, majd nagyot sóhajtva hátradől a széken.*
-Megkaptam a jelet.
*Húzza le kissé válláról a blúzt, tenyerét pedig a furcsa madáralakra helyezi.*
-Ajándék, még is annyi kérdést vet fel bennem. Azóta töröm a fejem, mióta megbélyegzett, még sem tudok válasszal szolgálni.
*Miért éppen madár? Miért különböznek egymástól? Hiszen látta Natalaydán is és Pyctán is, más-más a szimbólum. Ezekre a kérdésekre tán nincs halandó, ki tudná a választ.*
-Hajnalban. Mikor a nap kél.
*Mosolyodik el haloványan. Lám, az erdei elf mindenre gondol.*
-Legyen így.
*Áll fel az asztaltól, hiszen akárhogy is, későre jár, neki pedig tennivalója akad még bőven.*
-Mennem kell, vacsorameghívásom van Linennél.
*Mosolyog Pyctára derűsen.*
-Elbűvölő leány, és egyre szebben... Na majd meglátod.
*Szélesedik a mosoly, hiszen valahol büszke rá, hogy maga tanítja a leánynak az elfek nyelvét.*
-A csillagok őrizzék álmod, Pycta.
*Fordul még vissza az elfhez a válla felett, majd kilép a szürkülő világba.*
//Pycta//
-Vajon van-e más, ki úgy hisz a Fényben, ahogyan Te? Vajon érteni fogja-e, vajon kardot ránt-e az Úrnőért, ha úgy hozza a sors?
*Vonja fel szemöldökét kissé. Nem esik jól neki, hogy Pycta át akarja adni a stafétát... Hisz akarva vagy akaratlanul, ő volt eddig a tábor vezetője és alighanem az itt élők is így tekintettek reá.*
-Hisz el is buktunk.
*Suttogja halkan, tekintete egy pillanatra elködösül, mintha csak egy másik világba bámulna vele.*
-Bocsáss meg. Oly sok életbe került a mi diadalunk.
*Hajol rá homlokával a kezeit őrző kezekre.*
-Azt mondta, hogy visszajön. Hogy találkozunk még.
*Szólal meg behunyt szemmel, még mindig Pycta kezén nyugtatva fejét. Tudja, hogy az elf is ott volt a hófödte síkon, ahol ő várt rájuk.*
-Félek a találkozástól.
*Pillant fel a lombzöld szemekbe, majd nagyot sóhajtva hátradől a széken.*
-Megkaptam a jelet.
*Húzza le kissé válláról a blúzt, tenyerét pedig a furcsa madáralakra helyezi.*
-Ajándék, még is annyi kérdést vet fel bennem. Azóta töröm a fejem, mióta megbélyegzett, még sem tudok válasszal szolgálni.
*Miért éppen madár? Miért különböznek egymástól? Hiszen látta Natalaydán is és Pyctán is, más-más a szimbólum. Ezekre a kérdésekre tán nincs halandó, ki tudná a választ.*
-Hajnalban. Mikor a nap kél.
*Mosolyodik el haloványan. Lám, az erdei elf mindenre gondol.*
-Legyen így.
*Áll fel az asztaltól, hiszen akárhogy is, későre jár, neki pedig tennivalója akad még bőven.*
-Mennem kell, vacsorameghívásom van Linennél.
*Mosolyog Pyctára derűsen.*
-Elbűvölő leány, és egyre szebben... Na majd meglátod.
*Szélesedik a mosoly, hiszen valahol büszke rá, hogy maga tanítja a leánynak az elfek nyelvét.*
-A csillagok őrizzék álmod, Pycta.
*Fordul még vissza az elfhez a válla felett, majd kilép a szürkülő világba.*
4919. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-16 19:29:28
Üzenet elküldve: 2019-05-16 19:29:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Megfontolt
*Eltelt már annyi idő, hogy a házat és környékét a saját szükségleteiknek megfelelően berendezték és valamelyest már megszokták egymás jelenlétét is. Többnyire, hiszen van, amit YIlanda soha nem fog tudni megszokni maga körül.
Mostanában minden reggel úgy kel fel, hogy hiányzik neki a város zaja, a koszos utcák és az emberek, főleg azok, akiket meg lehet rövidíteni egy erszénnyel.
Bizony, nem ártana arany kereseti lehetőség után szagolni, és kinyújtóztatni cipekedéstől megmerevedett ujjait.
Ezért is csomagolt be némi elemózsiát és indult meg a város felé, hiszen nincs olyan messze, néhány órányi járóútra. Egy igazán szép járóútra, szegélyezve termőföldekkel, fákkal és a természet ezernyi megjelenési formájával, amiből már igazából elege van. Persze nagyon nyugtató és pihentető lenne, ha nem motoszkálna legbelül azaz érzés, hogy ez neki annyira létidegen és nem szabad hátra hagynia a régi életét, hiszen soha nem tudni mikor lesz rá megint szüksége. Egyedül kelt útnak, bár bizonyára, ha szólt volna akadt volna útitársa, de ezt nem tette meg. Mostanában a kúria olyan nyüzsgő és élettel teli, de ez a fajta zaj teljesen különbözik attól, ami bevette magát gyerek kora óta a szívébe.*
~Biztosan velem van a baj, hogy ezt nem tudom feltétlenül évezni.~*Mióta együtt laknak szinte egyre gyakrabban jön elő, hogy talán vele van valami baj.*
Mostanában minden reggel úgy kel fel, hogy hiányzik neki a város zaja, a koszos utcák és az emberek, főleg azok, akiket meg lehet rövidíteni egy erszénnyel.
Bizony, nem ártana arany kereseti lehetőség után szagolni, és kinyújtóztatni cipekedéstől megmerevedett ujjait.
Ezért is csomagolt be némi elemózsiát és indult meg a város felé, hiszen nincs olyan messze, néhány órányi járóútra. Egy igazán szép járóútra, szegélyezve termőföldekkel, fákkal és a természet ezernyi megjelenési formájával, amiből már igazából elege van. Persze nagyon nyugtató és pihentető lenne, ha nem motoszkálna legbelül azaz érzés, hogy ez neki annyira létidegen és nem szabad hátra hagynia a régi életét, hiszen soha nem tudni mikor lesz rá megint szüksége. Egyedül kelt útnak, bár bizonyára, ha szólt volna akadt volna útitársa, de ezt nem tette meg. Mostanában a kúria olyan nyüzsgő és élettel teli, de ez a fajta zaj teljesen különbözik attól, ami bevette magát gyerek kora óta a szívébe.*
~Biztosan velem van a baj, hogy ezt nem tudom feltétlenül évezni.~*Mióta együtt laknak szinte egyre gyakrabban jön elő, hogy talán vele van valami baj.*
4918. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-16 17:41:51
Üzenet elküldve: 2019-05-16 17:41:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Gesztikulálás nélkül olyan mesélni, mint onanizálni anélkül, hogy a végén jó lenne. Szóval Sheni mindvégig gesztikulál, mintegy aláfestőjeként a történetének.
Amikor bizonyítottá válik, hogy Lyzi nem aludt el a történet alatt, a hegyesfülű szélesen elmosolyodik.*
- Oki, akkor folytatom. *vigyorog.*
- Ki tudja, mióta unatkozott ott a sárkány, így végül belement a fogadásba. *folytatja a mesélést.*
- Azt mondta a sárkány: "De ha legyőzlek, ropogósra sütlek és megeszlek!" *Mélyíti el a hangját, bár fogalma sincs róla, hogy milyen lehet egy sárkány hangja, de ha el kellene képzelnie, akkor tuti mély hangja volna, hisz ki félne egy cincogó sárkánytól?*
- Szóval a fickó elővesz egy üveg pálinkát, egy kis hordó sört és két kupicát, meg négy korsót és azt mondja a sárkánynak: "Meg kell inni két korsó sört és egy kupica pálinkát, aki gyorsabban végez, az nyert. Vili? Egy szabály van, a másik poharaihoz nem nyúlhatunk!". A sárkány persze kiröhögte, mert a korsók akkorák voltak, mint az egyik körme, könnyű szerrel megivott volna száz korsóval is a sörből. Nem is kellett volna a férfi kupáihoz nyúlni. Előre dörzsölte a tenyerét, már a nyelvén érezte a sült hús ízét. *ölti ki a nyelvét Sheni vigyorogva.*
- Szóval a fickó kitölti az italokat, két-két korsó sört - hogy miért volt nála négy korsó, arról nem szól a történet. *Suttogja oda az elf a lánynak nevetve.*
- ÉS kitölt egy-egy kupica pálinkát. Aztán az azt mondja a sárkánynak: "Haver, adj egy kis előnyt, hisz látod, mekkora vagy, engedd meg, hogy megigyak egy korsóval!". Persze a sárkány nagyvonalú volt és megengedte, hogy a fickó megigyon egy korsóval. Mosolyogva nézte végig, ahogy ellenfele megfogja a korsót és elkezdi ledönteni a sört. A sör lefolyt az állán, a szakállán, de még így is eltartott pár másodpercig, mire megitta. A sárkány elégedett volt, azt gondolta, könnyedén megnyeri így is a versenyt. *ül fel, mert úgy tűnik a sztori elért a fő eseményéhez.*
- Naszóval, ezek ott állnak a barlangban egymással szemben, egy korsó üres és egy teli a kettő telivel, egy kupica a párjával szemben, amikor a fickó meg a sárkány megfogják a korsójukat és felkészülnek. A férfi elkezdett visszaszámolni: "Három! Kettű! Egy!". És elkezdték ledönteni a sört! *éli bele magát Sheni a történetbe és mutatja, hogy kezdik el inni a korsóból a sört.*
- Igenám! *mutat a halántékára Sheni.*
- A fickó, miközben ivott, fogta a saját kiürült korsóját és ráfordította a sárkány kupicájára! A sárkány meg egyetlen pillanat alatt bedobta az első és a második korsót, amikor meglátta, hogy a kupicája eltűnt a férfi üres korsója alatt. Már nyúlt volna érte, amikor a fickó abbahagyta a második korsójával való küzdelmet és míg vette egy nagy levegőt az újabb korty előtt, azt mondja: "Nono, emlékezz a szabályra, a másik korsójához nem nyúlhatsz!". *Sheni felnevet.*
- A sárkány ott állt bambán, végignézte, ahogy a férfi megissza a második korsóból a sört és kiissza a kupica pálinkát és ezzel megnyerte a fogadást! *emeli magasba mindkét karját, mintha ő nyerte volna meg a sárkánnyal szemben az ivóversenyt.*
- Így járt túl a sárkány eszén a férfi és győzte le ivóversenyben. *tesz pontot a történet, de inkább mese végére, mert biztosan sosem történt meg ez a fogadás ember és sárkány között.*
- Hogy tetszett? *kérdi kisfiús vigyorral.
Mire végzett a történettel, már teljesen rájuk sötétedett, az erdő levegője is lehűlt, Sheniben pedig még él egykori betegségének emléke.*
- Gyere, menjünk vissza, még a végén megfázol nekem. *mosolyog, mert a világért sem vallaná be, hogy ő szeretne visszamenni.
Pedig jó lenne maradni Lyzzel, de jobb a békesség és egészen megszokta már, hogy nem köpi ki a tüdejét, ha köhögni kezd.
Ha Lyz is úgy látja, akkor a lovakhoz mennek és Sheni ruganyosan a nyeregbe száll, miután felsegítette a szőke erdőkirálynőt, hogy visszalovagoljanak az erődbe és ott folytassák a kellemes estét.*
//Íjászverseny//
*Gesztikulálás nélkül olyan mesélni, mint onanizálni anélkül, hogy a végén jó lenne. Szóval Sheni mindvégig gesztikulál, mintegy aláfestőjeként a történetének.
Amikor bizonyítottá válik, hogy Lyzi nem aludt el a történet alatt, a hegyesfülű szélesen elmosolyodik.*
- Oki, akkor folytatom. *vigyorog.*
- Ki tudja, mióta unatkozott ott a sárkány, így végül belement a fogadásba. *folytatja a mesélést.*
- Azt mondta a sárkány: "De ha legyőzlek, ropogósra sütlek és megeszlek!" *Mélyíti el a hangját, bár fogalma sincs róla, hogy milyen lehet egy sárkány hangja, de ha el kellene képzelnie, akkor tuti mély hangja volna, hisz ki félne egy cincogó sárkánytól?*
- Szóval a fickó elővesz egy üveg pálinkát, egy kis hordó sört és két kupicát, meg négy korsót és azt mondja a sárkánynak: "Meg kell inni két korsó sört és egy kupica pálinkát, aki gyorsabban végez, az nyert. Vili? Egy szabály van, a másik poharaihoz nem nyúlhatunk!". A sárkány persze kiröhögte, mert a korsók akkorák voltak, mint az egyik körme, könnyű szerrel megivott volna száz korsóval is a sörből. Nem is kellett volna a férfi kupáihoz nyúlni. Előre dörzsölte a tenyerét, már a nyelvén érezte a sült hús ízét. *ölti ki a nyelvét Sheni vigyorogva.*
- Szóval a fickó kitölti az italokat, két-két korsó sört - hogy miért volt nála négy korsó, arról nem szól a történet. *Suttogja oda az elf a lánynak nevetve.*
- ÉS kitölt egy-egy kupica pálinkát. Aztán az azt mondja a sárkánynak: "Haver, adj egy kis előnyt, hisz látod, mekkora vagy, engedd meg, hogy megigyak egy korsóval!". Persze a sárkány nagyvonalú volt és megengedte, hogy a fickó megigyon egy korsóval. Mosolyogva nézte végig, ahogy ellenfele megfogja a korsót és elkezdi ledönteni a sört. A sör lefolyt az állán, a szakállán, de még így is eltartott pár másodpercig, mire megitta. A sárkány elégedett volt, azt gondolta, könnyedén megnyeri így is a versenyt. *ül fel, mert úgy tűnik a sztori elért a fő eseményéhez.*
- Naszóval, ezek ott állnak a barlangban egymással szemben, egy korsó üres és egy teli a kettő telivel, egy kupica a párjával szemben, amikor a fickó meg a sárkány megfogják a korsójukat és felkészülnek. A férfi elkezdett visszaszámolni: "Három! Kettű! Egy!". És elkezdték ledönteni a sört! *éli bele magát Sheni a történetbe és mutatja, hogy kezdik el inni a korsóból a sört.*
- Igenám! *mutat a halántékára Sheni.*
- A fickó, miközben ivott, fogta a saját kiürült korsóját és ráfordította a sárkány kupicájára! A sárkány meg egyetlen pillanat alatt bedobta az első és a második korsót, amikor meglátta, hogy a kupicája eltűnt a férfi üres korsója alatt. Már nyúlt volna érte, amikor a fickó abbahagyta a második korsójával való küzdelmet és míg vette egy nagy levegőt az újabb korty előtt, azt mondja: "Nono, emlékezz a szabályra, a másik korsójához nem nyúlhatsz!". *Sheni felnevet.*
- A sárkány ott állt bambán, végignézte, ahogy a férfi megissza a második korsóból a sört és kiissza a kupica pálinkát és ezzel megnyerte a fogadást! *emeli magasba mindkét karját, mintha ő nyerte volna meg a sárkánnyal szemben az ivóversenyt.*
- Így járt túl a sárkány eszén a férfi és győzte le ivóversenyben. *tesz pontot a történet, de inkább mese végére, mert biztosan sosem történt meg ez a fogadás ember és sárkány között.*
- Hogy tetszett? *kérdi kisfiús vigyorral.
Mire végzett a történettel, már teljesen rájuk sötétedett, az erdő levegője is lehűlt, Sheniben pedig még él egykori betegségének emléke.*
- Gyere, menjünk vissza, még a végén megfázol nekem. *mosolyog, mert a világért sem vallaná be, hogy ő szeretne visszamenni.
Pedig jó lenne maradni Lyzzel, de jobb a békesség és egészen megszokta már, hogy nem köpi ki a tüdejét, ha köhögni kezd.
Ha Lyz is úgy látja, akkor a lovakhoz mennek és Sheni ruganyosan a nyeregbe száll, miután felsegítette a szőke erdőkirálynőt, hogy visszalovagoljanak az erődbe és ott folytassák a kellemes estét.*
4917. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-16 16:06:58
Üzenet elküldve: 2019-05-16 16:06:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Hanloren//
- Persze. *Bukik ki belőle a válasz hirtelen és kissé határozottabban, mint szerette volna.*
- Bocsáss meg. *Süti le lombzöld tekintetét.*
- Egykoron én vezettem Vadvéd erődjét és az ott lakókat, de én nem azért voltam ott, hogy vezessek, hanem, hogy segítsek és... *Folytatná, de elapadnak a szavak az ajkán, érzi, hogy magyarázkodás volna.*
- Én azért vagyok, hogy harcoljak érte. Nem vezethetem ezt a közösséget sem. Nem eshet szét újra minden. *Egyszerre szomorú a hangja és kérlelő, mintha Hanlorennek kellene eldöntenie, hogy ki fogja vezetni a közösséget. Persze azzal, hogy Lyzendra megérkezett, hatalmas kő esett le a szívéről, mert azt hitte, tőle várják majd el, hogy irányt adjon a közösség életének. Bár az elfek és a faluban élők még nem ismerik Lyzendrát, az ő képességei sokkalta alkalmasabbak egy közösség életének vezetésére. Persze ezt még meg kell beszélnie a szőke elf lánnyal is. Nem fog örülni.
A talizmán Hanloren tenyerébe kerül és magát hibáztató szavaira az erdőmélyi elf saját tenyerébe zárja az elf papnő talizmánt tartó kezét.*
- Nem a te vétked. Azt tetted, amit helyesnek ítéltél. Mi mind tudtuk, hogy el is bukhatunk. *Nem tartja hibásnak őt, bár igazából nem tudja, Xotara hogyan vesztette életét. A sötétség elleni harcban halt meg, bárki járhatott volna úgy, mint ő.
A jel említésére lenéz az inge alatt rejtőző madáralakra, mely mintha a bőrébe ivódott volna és megjelölte.*
- Nem csak én kaptam ilyen jelet. Te is. *Mutat rá, s Hanlorenen kívül még a mélységi férfi, Natalayda és Xotara is meg lettek jelölve. Együtt, közösen tudták megtörni az oltár átkát. De csak ők ketten találkoztak odaát a fehér csuhás Sa'Tereth-tel.*
- Ha eljön az idő, én készen leszek. *Mosolyodik el haloványan, de szemeiben szomorúságot látni, hisz ha így lesz, az azt jelenti, hogy újra elveszti a belső békéjét.
Mindketten elhallgatnak pár szívdobbanásnyi időre. A csuhátlan csuhás azon tűnődik, mikor jön el majd az az idő, meddig élhet békében, de rájön, hogy mindegy, mikor jön el újra a harc ideje, neki hálásnak kell lennie minden napért. Neki ez a sorsa.
A csendből Hanloren kérdése zökkenti ki.*
- Hajnalban, holnap. *Válaszolja halkan.*
//Hanloren//
- Persze. *Bukik ki belőle a válasz hirtelen és kissé határozottabban, mint szerette volna.*
- Bocsáss meg. *Süti le lombzöld tekintetét.*
- Egykoron én vezettem Vadvéd erődjét és az ott lakókat, de én nem azért voltam ott, hogy vezessek, hanem, hogy segítsek és... *Folytatná, de elapadnak a szavak az ajkán, érzi, hogy magyarázkodás volna.*
- Én azért vagyok, hogy harcoljak érte. Nem vezethetem ezt a közösséget sem. Nem eshet szét újra minden. *Egyszerre szomorú a hangja és kérlelő, mintha Hanlorennek kellene eldöntenie, hogy ki fogja vezetni a közösséget. Persze azzal, hogy Lyzendra megérkezett, hatalmas kő esett le a szívéről, mert azt hitte, tőle várják majd el, hogy irányt adjon a közösség életének. Bár az elfek és a faluban élők még nem ismerik Lyzendrát, az ő képességei sokkalta alkalmasabbak egy közösség életének vezetésére. Persze ezt még meg kell beszélnie a szőke elf lánnyal is. Nem fog örülni.
A talizmán Hanloren tenyerébe kerül és magát hibáztató szavaira az erdőmélyi elf saját tenyerébe zárja az elf papnő talizmánt tartó kezét.*
- Nem a te vétked. Azt tetted, amit helyesnek ítéltél. Mi mind tudtuk, hogy el is bukhatunk. *Nem tartja hibásnak őt, bár igazából nem tudja, Xotara hogyan vesztette életét. A sötétség elleni harcban halt meg, bárki járhatott volna úgy, mint ő.
A jel említésére lenéz az inge alatt rejtőző madáralakra, mely mintha a bőrébe ivódott volna és megjelölte.*
- Nem csak én kaptam ilyen jelet. Te is. *Mutat rá, s Hanlorenen kívül még a mélységi férfi, Natalayda és Xotara is meg lettek jelölve. Együtt, közösen tudták megtörni az oltár átkát. De csak ők ketten találkoztak odaát a fehér csuhás Sa'Tereth-tel.*
- Ha eljön az idő, én készen leszek. *Mosolyodik el haloványan, de szemeiben szomorúságot látni, hisz ha így lesz, az azt jelenti, hogy újra elveszti a belső békéjét.
Mindketten elhallgatnak pár szívdobbanásnyi időre. A csuhátlan csuhás azon tűnődik, mikor jön el majd az az idő, meddig élhet békében, de rájön, hogy mindegy, mikor jön el újra a harc ideje, neki hálásnak kell lennie minden napért. Neki ez a sorsa.
A csendből Hanloren kérdése zökkenti ki.*
- Hajnalban, holnap. *Válaszolja halkan.*
4916. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-16 01:16:29
Üzenet elküldve: 2019-05-16 01:16:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Pycta//
-Vallottál már valaha kudarcot, Pycta?
*Mosolyog az elfre derűsen. A figyelmét nem kerüli el az ismerős szimbólum, egy pillanatra megakad rajta a szeme, de nem teszi szóvá a dolgot még.*
-Le hannon... Köszönöm.
*Szól halkan, miközben a tenyerébe zárja a talizmánt. Rengeteg emlék tör elő, de nem mind szép és jó. Hisz mikor legutóbb markába zárta a talizmánt, majdnem elnyelte a sötétség.*
-Az én vétkem.
*Szólal meg halkan miközben lehajtja fejét, kezei között a medált forgatva.*
-Ha nem megyek előre a templomban...Talán Xotara...
*Nem néz fel, még mindig a medált lesi megigézve. Végighúzza rajta ujját lassan, szeretettel, végül felpillant az elfre.*
-Az a jel rajtad... Az Úrnő adta neked. Mert látta, hogy ki vagy, tudta, mi rejlik benned.
*Fűzi a medált egy durva szálú madzagra, majd hátranyúlva a nyakába köti.*
-Nem véletlen, hogy visszahozott az életbe. Ha eljön az idő... A Te kardodnak kell a sötétség szívébe hasítania.
*Néz elszántan az elfre. Hiszi, hogy tényleg így van.*
-Mikor szeretnéd?
*Szólal meg halkan néhány pillanat hallgatás után.*
-Felszentelni a fát.
//Pycta//
-Vallottál már valaha kudarcot, Pycta?
*Mosolyog az elfre derűsen. A figyelmét nem kerüli el az ismerős szimbólum, egy pillanatra megakad rajta a szeme, de nem teszi szóvá a dolgot még.*
-Le hannon... Köszönöm.
*Szól halkan, miközben a tenyerébe zárja a talizmánt. Rengeteg emlék tör elő, de nem mind szép és jó. Hisz mikor legutóbb markába zárta a talizmánt, majdnem elnyelte a sötétség.*
-Az én vétkem.
*Szólal meg halkan miközben lehajtja fejét, kezei között a medált forgatva.*
-Ha nem megyek előre a templomban...Talán Xotara...
*Nem néz fel, még mindig a medált lesi megigézve. Végighúzza rajta ujját lassan, szeretettel, végül felpillant az elfre.*
-Az a jel rajtad... Az Úrnő adta neked. Mert látta, hogy ki vagy, tudta, mi rejlik benned.
*Fűzi a medált egy durva szálú madzagra, majd hátranyúlva a nyakába köti.*
-Nem véletlen, hogy visszahozott az életbe. Ha eljön az idő... A Te kardodnak kell a sötétség szívébe hasítania.
*Néz elszántan az elfre. Hiszi, hogy tényleg így van.*
-Mikor szeretnéd?
*Szólal meg halkan néhány pillanat hallgatás után.*
-Felszentelni a fát.
4915. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-15 21:38:15
Üzenet elküldve: 2019-05-15 21:38:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aranyfonál//
*Tartott azért attól, hogy Intath rossz néven veszi érdeklődését, és megbántja vele, vagy durván fog reagálni, de aggodalma alaptalannak tűnik, és az orvos készségesen válaszol neki.*
- Tetszik neki?
*Kérdez vissza leplezetlen meglepettséggel.*
- Mármint nem mintha bármi baj lenne a kézfejed hiányával, de tetszik neki... azért ez kissé szokatlan, nem?
*Vagy csak neki az. Rá kell döbbennie lassan, hogy eléggé elmaradott gondolkodása van ahhoz képest, amit eddig itt tapasztalt másoknál. Sem a szabad szerelem, sem egy tragikus történet következményének tetszése nem tartozik a véleménye szerint elfogadható gondolkodásmódba. Ilyenkor kicsit öregebbnek is érzi magát koránál.*
- Természetesen, a kettő megközelítőleg sem ugyanolyan.
*Meg sem fordult a fejében, hogy a hátán lévő talán zavaró, talán nem túl szép sebek hasonlatosak lehetnének Intath hiányosságához. A téma persze kicsit elszomorítja, de nem hangolja le vészesen. Valahol szeret ezekről beszélni, úgy véli tanulságosak, a beszélgetés pedig egészséges.
Észreveszi a férfi gesztusát, ami ellentmondásos azzal, amit mond neki.*
- Talán nem értesz egyet?
*Lehet nem túl szerencsés kérdés, tekintve, hogy nem is olyan rég volt egy kis vitájuk és egyet nem értésük.*
- Ez kellemesen hangzik, de nem érzem azt, hogy te is kellemesnek gondolnád. Tévedek?
*A pimasz kacsintást nem érti, úgy érzi lemaradt valamiről. Azt pedig képtelenségnek tartja, hogy mint csinos nő hivatkozzanak rá.*
//Aranyfonál//
*Tartott azért attól, hogy Intath rossz néven veszi érdeklődését, és megbántja vele, vagy durván fog reagálni, de aggodalma alaptalannak tűnik, és az orvos készségesen válaszol neki.*
- Tetszik neki?
*Kérdez vissza leplezetlen meglepettséggel.*
- Mármint nem mintha bármi baj lenne a kézfejed hiányával, de tetszik neki... azért ez kissé szokatlan, nem?
*Vagy csak neki az. Rá kell döbbennie lassan, hogy eléggé elmaradott gondolkodása van ahhoz képest, amit eddig itt tapasztalt másoknál. Sem a szabad szerelem, sem egy tragikus történet következményének tetszése nem tartozik a véleménye szerint elfogadható gondolkodásmódba. Ilyenkor kicsit öregebbnek is érzi magát koránál.*
- Természetesen, a kettő megközelítőleg sem ugyanolyan.
*Meg sem fordult a fejében, hogy a hátán lévő talán zavaró, talán nem túl szép sebek hasonlatosak lehetnének Intath hiányosságához. A téma persze kicsit elszomorítja, de nem hangolja le vészesen. Valahol szeret ezekről beszélni, úgy véli tanulságosak, a beszélgetés pedig egészséges.
Észreveszi a férfi gesztusát, ami ellentmondásos azzal, amit mond neki.*
- Talán nem értesz egyet?
*Lehet nem túl szerencsés kérdés, tekintve, hogy nem is olyan rég volt egy kis vitájuk és egyet nem értésük.*
- Ez kellemesen hangzik, de nem érzem azt, hogy te is kellemesnek gondolnád. Tévedek?
*A pimasz kacsintást nem érti, úgy érzi lemaradt valamiről. Azt pedig képtelenségnek tartja, hogy mint csinos nő hivatkozzanak rá.*
4914. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-15 21:35:46
Üzenet elküldve: 2019-05-15 21:35:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozás//
*Örömmel látja, hogy a férfi megvárja, sőt válaszol is a feltett kérdéseire. Dat figyelmesen hallgatja a tábor történetét, közbeszúrva néhány biccentést. Szíve mélyén társaságra vágyott, és ennek a szerencsés találkozásnak köszönhetően ez megvalósulni látszik.*
~Egy erdei tábor! Mintha csak egy álom lenne.~
*Ugyan az agya felsőbb részeibe nem jutott el, de tudat alatt mindig is egy ilyesmi közösségre vágyott. Csak akkor tér észhez mikor a másik már elindult, így gyorsan utánafut, majd lelassít, amikor odaér. Szerencsére a kérdéseiről nem maradt le.*
-Őszintén szólva le akartam telepedni valahol a közelben, építeni valami kunyhót, ilyesmi...
Egyébként nemrég váltam el eddigi útitársamtól, Xavinak hívták. Utálja az erdőt, ezért nem jött velem.
~Meg persze a fene se hallgatta volna tovább az akadékoskodását.~
*Gyorsan visszatereli a témát a táborra.*
-No és mit kellene majd csinálnom ottan? Gondolod hasznát vennék ezeknek? *paskolja meg a hátán lógó tegezt*
*Örömmel látja, hogy a férfi megvárja, sőt válaszol is a feltett kérdéseire. Dat figyelmesen hallgatja a tábor történetét, közbeszúrva néhány biccentést. Szíve mélyén társaságra vágyott, és ennek a szerencsés találkozásnak köszönhetően ez megvalósulni látszik.*
~Egy erdei tábor! Mintha csak egy álom lenne.~
*Ugyan az agya felsőbb részeibe nem jutott el, de tudat alatt mindig is egy ilyesmi közösségre vágyott. Csak akkor tér észhez mikor a másik már elindult, így gyorsan utánafut, majd lelassít, amikor odaér. Szerencsére a kérdéseiről nem maradt le.*
-Őszintén szólva le akartam telepedni valahol a közelben, építeni valami kunyhót, ilyesmi...
Egyébként nemrég váltam el eddigi útitársamtól, Xavinak hívták. Utálja az erdőt, ezért nem jött velem.
~Meg persze a fene se hallgatta volna tovább az akadékoskodását.~
*Gyorsan visszatereli a témát a táborra.*
-No és mit kellene majd csinálnom ottan? Gondolod hasznát vennék ezeknek? *paskolja meg a hátán lógó tegezt*
4913. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-15 19:10:36
Üzenet elküldve: 2019-05-15 19:10:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*El is keveredik a hármas egy sátorba, ami eddigi szállásaik közül minden bizonnyal a legkényelmesebbnek mondható. Persze messze nem olyan jó, mint Vadvédben, ahol még Denzack is gyakran későn kelt fel. Végre igazán finom és friss étellel tömhet meg a hasát és ettől máris rendkívül elégedett a mélységi. Végül le is fekszik pihenni, hiszen másnap is szükség lehet erejére, akármit is kell csinálnia. Eleinte nem igazán jön álom a mélységi szemére, ugyanis a jövő bizonytalanságán tépelődik. Nem tud túlságosan sokat a helyről, s arról, hogy mik Pycta, illetve Lyz tervei, de Denzack feltételezi, hogy Lyz itt akar maradni. A építkezésből az jött le a sötételfnek, hogy hosszabb távra tervez itt maradni a társaság. Kissé izgatott is emiatt, hisz talán ismét visszakaphatja Vadvédjét vagy valami olyasmit, azonban bizonytalan. Nem tudja miként kell alkalmazkodnia, mi lenne a feladata, teljesen idegennek érzi magát. Nem is alszik túlságosan jót, mert félig éber, hiszen ez az idegenség, nem hagyja aludni, úgy érzi, mintha el akarnák vágni a torkát álmában. Persze tudja, hogy ez nem valószínű, de az ösztönein nem tud uralkodni. Reggel felkelve, talán kissé morcosabban, mint egyébként, de követi a többieket.*
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*El is keveredik a hármas egy sátorba, ami eddigi szállásaik közül minden bizonnyal a legkényelmesebbnek mondható. Persze messze nem olyan jó, mint Vadvédben, ahol még Denzack is gyakran későn kelt fel. Végre igazán finom és friss étellel tömhet meg a hasát és ettől máris rendkívül elégedett a mélységi. Végül le is fekszik pihenni, hiszen másnap is szükség lehet erejére, akármit is kell csinálnia. Eleinte nem igazán jön álom a mélységi szemére, ugyanis a jövő bizonytalanságán tépelődik. Nem tud túlságosan sokat a helyről, s arról, hogy mik Pycta, illetve Lyz tervei, de Denzack feltételezi, hogy Lyz itt akar maradni. A építkezésből az jött le a sötételfnek, hogy hosszabb távra tervez itt maradni a társaság. Kissé izgatott is emiatt, hisz talán ismét visszakaphatja Vadvédjét vagy valami olyasmit, azonban bizonytalan. Nem tudja miként kell alkalmazkodnia, mi lenne a feladata, teljesen idegennek érzi magát. Nem is alszik túlságosan jót, mert félig éber, hiszen ez az idegenség, nem hagyja aludni, úgy érzi, mintha el akarnák vágni a torkát álmában. Persze tudja, hogy ez nem valószínű, de az ösztönein nem tud uralkodni. Reggel felkelve, talán kissé morcosabban, mint egyébként, de követi a többieket.*
4912. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-15 18:43:04
Üzenet elküldve: 2019-05-15 18:43:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Pycta bevezeti őket egy sátorba, ahol élelem várja a hármast. Mivel hogy Lyzendra már mindent elmondott, mit az erdei elfnek tudnia kell, nem tűnik szükségesnek, hogy ismételje a lány szavait. Ahogy Lyz, úgy az óriás sem tud semmit sem semmilyen templomi csatáról. Elszigetelődve élt a világtól hosszú ideje, így semmiről nem tudhatott, ami a világ többi részét érinti. A hosszúéletű lány, miután elmondta Pyctának, hogy együtt erősebbek, és hogy együtt megvédhetik a fát, kérdően néz rá és a mélységire is. Az óriás válasza egy egyértelmű bólintás, jelzésként arra, hogy számíthat rá. Az ellátással az óriás elégedett, az étkezés után elhagyja a sátrat és körbe tekint a helyén. A sátorba, ahová elszállásolták őket, elhelyezi magát, majd az este folyamán elalszik. Monsotor reggel felkel, megvárja, amíg társai is felkelnek, hogy velük indulhasson a fához, melyet elültetnek.*
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Pycta bevezeti őket egy sátorba, ahol élelem várja a hármast. Mivel hogy Lyzendra már mindent elmondott, mit az erdei elfnek tudnia kell, nem tűnik szükségesnek, hogy ismételje a lány szavait. Ahogy Lyz, úgy az óriás sem tud semmit sem semmilyen templomi csatáról. Elszigetelődve élt a világtól hosszú ideje, így semmiről nem tudhatott, ami a világ többi részét érinti. A hosszúéletű lány, miután elmondta Pyctának, hogy együtt erősebbek, és hogy együtt megvédhetik a fát, kérdően néz rá és a mélységire is. Az óriás válasza egy egyértelmű bólintás, jelzésként arra, hogy számíthat rá. Az ellátással az óriás elégedett, az étkezés után elhagyja a sátrat és körbe tekint a helyén. A sátorba, ahová elszállásolták őket, elhelyezi magát, majd az este folyamán elalszik. Monsotor reggel felkel, megvárja, amíg társai is felkelnek, hogy velük indulhasson a fához, melyet elültetnek.*
4911. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-15 01:04:43
Üzenet elküldve: 2019-05-15 01:04:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*Miután Pycta magukra hagyja őket, Lyz keres magának egy helyet a sátorban, ahol pihenhet egy kicsit, bár nemigen tud. Túlságosan izgatott a tábortól, a felfedezendő közösségtől, a fa sorsától. Eseménydús időszak ez, amit fel kell dolgoznia. Éppen emiatt nem tud elaludni sem egy könnyen. Hiába, olyan pihentető álma sosem volt, mint Vadvédben. Úgy hiszi, talán sosem lesz úgy újra, mert akár hányszor elnyomná a mélyebb álom, folyton felriad. Magasan járnak a csillagok, mikor felhagy a próbálkozással, és kimegy járni egyet a sátrak közé. A fácska felé kerül, áll is előtte egy darabig, míg tovább nem viszi a lába. A friss éjszakai levegő nyugtatóan hat, s a partra vezető vékony csapásnak hála, egy félreeső, földből előkúszó vastagabb gyökéren üldögélve találja magát. Összehúzza magán a köpönyeget, mely még elkél a hűvös éjszakában, s közben mereng. Fejében újra szól a fenyegetés, újra játszódik a horda támadása, a három korábbi agancsos feltűnése, s a lupus csapása is. Van mit rendeznie, s egy éjjel erre nem is lesz elegendő. Nem marad sokáig, a fatörzs elég kényelmetlen hogy ne szunyókáljon el a tövében, s emiatt a lassan mégis álmosodó vadászlány visszatérjen a sátorba. Halk léptei nem zavarhatják azokat, akikkel egy sátorban van elszállásolva. Reggel pedig korán ébred. Ez a szokása mostanra sem szűnt meg.
Első dolga, hogy csendben maga mögött hagyja a sátrat, és a mellé szegődött hátasokhoz induljon.
A sátorból kilépve Pycta és Han kettősét pillantja meg, amikor Pycta egy medaliont emel ki nyakából, s a lány kezébe zárja. Nem szeretné zavarni, bármiről is van szó, de biccent, ha netán észrevennék őt. Ettől függetlenül éles irányváltással a hátasokhoz indul. Biztosan ellegelésztek a szarvassal, nincs kétsége efelől, de szeretne meggyőződni róla, hogy még mindig itt van az agancsos önjelölt hátas. Vizet hoz, ha kell, de amúgy csak megvakargatja a hosszú szőrű bundába fúrva ujjait. Főleg a minx engedi magát, de a szarvas is kap egy kis kedvességet, ha nem húzódik el.*
- Köszönöm *szólal meg halkan a két állathoz. Köszöni, hogy harcoltak, hisz a minx biztosan ott volt, és szinte biztos, hogy a szarvas is. Köszöni, hogy elkísérték őket, és hogy azóta is megtisztelik bizalmukkal mert a táborból bármikor visszaindulhattak volna, ám eddig mégis maradtak. Még mindig hiányzik neki Boyta, s tart attól, hogy kötődni kezd a szürke bundáshoz, s az aztán mégis visszatér sajátjaihoz. Figyeli a sötét gomb szemeket, de sajnos rá kell jönnie, hogy már kötődik valamelyest.*
- Ne szemtelenkedj a kisebbel *szól a szarvas felé halk dorgálással mikor az játékosan böködni kezdi orrával a minx oldalát. Miután amaz is visszabököd, olybá tűnik, ez megszokott lehet köztük. Erre a felismerésre, csak szélesedő mosollyal csóválja meg a fejét. A karám oldalára ül fel, s zsebéből almadarabokat kutat elő, melyet a sátorból csent el.*
- Tessék, egy kis finomság *tartja ki tenyereit egyik-másik irányba, hátha elfogadják az zamatos gyümölcsöt így is, tenyérből.
Nem maradhat soká, hisz hamarosan elültetik a kis fát, de úgy hiszi, még néhány lopott percet el tud itt tölteni, míg a többiek is felébrednek.*
*Miután Pycta magukra hagyja őket, Lyz keres magának egy helyet a sátorban, ahol pihenhet egy kicsit, bár nemigen tud. Túlságosan izgatott a tábortól, a felfedezendő közösségtől, a fa sorsától. Eseménydús időszak ez, amit fel kell dolgoznia. Éppen emiatt nem tud elaludni sem egy könnyen. Hiába, olyan pihentető álma sosem volt, mint Vadvédben. Úgy hiszi, talán sosem lesz úgy újra, mert akár hányszor elnyomná a mélyebb álom, folyton felriad. Magasan járnak a csillagok, mikor felhagy a próbálkozással, és kimegy járni egyet a sátrak közé. A fácska felé kerül, áll is előtte egy darabig, míg tovább nem viszi a lába. A friss éjszakai levegő nyugtatóan hat, s a partra vezető vékony csapásnak hála, egy félreeső, földből előkúszó vastagabb gyökéren üldögélve találja magát. Összehúzza magán a köpönyeget, mely még elkél a hűvös éjszakában, s közben mereng. Fejében újra szól a fenyegetés, újra játszódik a horda támadása, a három korábbi agancsos feltűnése, s a lupus csapása is. Van mit rendeznie, s egy éjjel erre nem is lesz elegendő. Nem marad sokáig, a fatörzs elég kényelmetlen hogy ne szunyókáljon el a tövében, s emiatt a lassan mégis álmosodó vadászlány visszatérjen a sátorba. Halk léptei nem zavarhatják azokat, akikkel egy sátorban van elszállásolva. Reggel pedig korán ébred. Ez a szokása mostanra sem szűnt meg.
Első dolga, hogy csendben maga mögött hagyja a sátrat, és a mellé szegődött hátasokhoz induljon.
A sátorból kilépve Pycta és Han kettősét pillantja meg, amikor Pycta egy medaliont emel ki nyakából, s a lány kezébe zárja. Nem szeretné zavarni, bármiről is van szó, de biccent, ha netán észrevennék őt. Ettől függetlenül éles irányváltással a hátasokhoz indul. Biztosan ellegelésztek a szarvassal, nincs kétsége efelől, de szeretne meggyőződni róla, hogy még mindig itt van az agancsos önjelölt hátas. Vizet hoz, ha kell, de amúgy csak megvakargatja a hosszú szőrű bundába fúrva ujjait. Főleg a minx engedi magát, de a szarvas is kap egy kis kedvességet, ha nem húzódik el.*
- Köszönöm *szólal meg halkan a két állathoz. Köszöni, hogy harcoltak, hisz a minx biztosan ott volt, és szinte biztos, hogy a szarvas is. Köszöni, hogy elkísérték őket, és hogy azóta is megtisztelik bizalmukkal mert a táborból bármikor visszaindulhattak volna, ám eddig mégis maradtak. Még mindig hiányzik neki Boyta, s tart attól, hogy kötődni kezd a szürke bundáshoz, s az aztán mégis visszatér sajátjaihoz. Figyeli a sötét gomb szemeket, de sajnos rá kell jönnie, hogy már kötődik valamelyest.*
- Ne szemtelenkedj a kisebbel *szól a szarvas felé halk dorgálással mikor az játékosan böködni kezdi orrával a minx oldalát. Miután amaz is visszabököd, olybá tűnik, ez megszokott lehet köztük. Erre a felismerésre, csak szélesedő mosollyal csóválja meg a fejét. A karám oldalára ül fel, s zsebéből almadarabokat kutat elő, melyet a sátorból csent el.*
- Tessék, egy kis finomság *tartja ki tenyereit egyik-másik irányba, hátha elfogadják az zamatos gyümölcsöt így is, tenyérből.
Nem maradhat soká, hisz hamarosan elültetik a kis fát, de úgy hiszi, még néhány lopott percet el tud itt tölteni, míg a többiek is felébrednek.*
4910. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 22:43:25
Üzenet elküldve: 2019-05-14 22:43:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Akaratlanul is elmosolyodik. Hályogtól felemás tekintetébe szeretetteljes csillogás költözik a férfi zavarát látva.*
- Ortas nem öreg *súgja szelíden.* - Ortas csak időtlen.
*Még most sem biztos benne, hogy szabad-e bolygatnia azt a megfakult történetet. Talán pont annyi maradt meg Ortas emlékezetében, amennyi kell.
Gyengéden ráfog a kezét érintő kézre. Szemöldöke együttérzés ívébe bágyad. Önzőnek érzi magát, amiért alkujukban kikötötte: Ortas nem falhatja fel őt. Fáj hallania e szűkölő éhséget. Egy ily csenevész kis lélek amúgy se igen csillapíthatná az ő éhségét. Az az éhség a világot felfalva is csak többért kiáltana. Feneketlen gyomrú verem a düh, akár a bánat vagy a bosszúvágy. Sosem lakik jól.*
- A mikor nem számít, Ortas *bújik a férfi karja alá, ahogy letelepszenek.* - Legalábbis nem olyan fontos, mint a történet maga.
*Ő megszokta már, hogy a jóscsontok nagyvonalúan bánnak a mikorral. Olykor az az érzése, hogy talán még komiszkodva játszanak is vele. Megtanulta eszerint kezelni. Ortast viszont szemmel láthatólag eléggé megzavarta most eme tényező képlékenysége. Pedig az itt és a most otthonos nyugalommal tölti el. Nem bánná azt se, ha elakadna ebben a pillanatban a világ és mindig csak ez a most lenne már. Furcsamód Ortas ezekben a békés pillanatokban valóban öregnek tűnik, olykor talán kicsit elesettnek is.*
- Hiányzik neked? *kérdi elgondolkodva.* - A Hely. Hiányzik? *Nem tér ki a kérdése mikorjára. Hogy a gyermeki kacajjal telt szigetre gondol-e, vagy arra, amikor Ortas nem volt ily halovány, mint ebben a békében.*
*Akaratlanul is elmosolyodik. Hályogtól felemás tekintetébe szeretetteljes csillogás költözik a férfi zavarát látva.*
- Ortas nem öreg *súgja szelíden.* - Ortas csak időtlen.
*Még most sem biztos benne, hogy szabad-e bolygatnia azt a megfakult történetet. Talán pont annyi maradt meg Ortas emlékezetében, amennyi kell.
Gyengéden ráfog a kezét érintő kézre. Szemöldöke együttérzés ívébe bágyad. Önzőnek érzi magát, amiért alkujukban kikötötte: Ortas nem falhatja fel őt. Fáj hallania e szűkölő éhséget. Egy ily csenevész kis lélek amúgy se igen csillapíthatná az ő éhségét. Az az éhség a világot felfalva is csak többért kiáltana. Feneketlen gyomrú verem a düh, akár a bánat vagy a bosszúvágy. Sosem lakik jól.*
- A mikor nem számít, Ortas *bújik a férfi karja alá, ahogy letelepszenek.* - Legalábbis nem olyan fontos, mint a történet maga.
*Ő megszokta már, hogy a jóscsontok nagyvonalúan bánnak a mikorral. Olykor az az érzése, hogy talán még komiszkodva játszanak is vele. Megtanulta eszerint kezelni. Ortast viszont szemmel láthatólag eléggé megzavarta most eme tényező képlékenysége. Pedig az itt és a most otthonos nyugalommal tölti el. Nem bánná azt se, ha elakadna ebben a pillanatban a világ és mindig csak ez a most lenne már. Furcsamód Ortas ezekben a békés pillanatokban valóban öregnek tűnik, olykor talán kicsit elesettnek is.*
- Hiányzik neked? *kérdi elgondolkodva.* - A Hely. Hiányzik? *Nem tér ki a kérdése mikorjára. Hogy a gyermeki kacajjal telt szigetre gondol-e, vagy arra, amikor Ortas nem volt ily halovány, mint ebben a békében.*
4909. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 20:13:46
Üzenet elküldve: 2019-05-14 20:13:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Hanloren//
- Megértem, olykor nagy itt a nyüzsgés. *Tényleg meg tudja érteni, hisz neki is jólesik néha elhagyni a közösséget, hogy egyedül lehessen. A magány ugyanúgy része maradt az életének, mint azelőtt.
Hanloren csendben hallgatja végig a szavait, amiért nagyon hálás, mert valójában nem tudta, mennyire sikerül átadni az érzéseit, a valódi kérésének okát.
Amikor pedig végez a mondanivalójával, be kell vallania, kissé idegesen várja a papnő válaszát. Mint neki is mondta, ő igazából az Erdő Szívének harcosa, katonája, a lélek dolgaihoz kevésbé ért.*
- Ha így lesz, legalább biztosak lehetünk abban, hogy tévedtünk. *Mosolyodik el szomorúan. Igazából erre a lehetőségre nem gondolt, nem gondolt azzal, hogy kudarcot vallhatnak a fával.
Elakad benne a szó, de csak pár szívdobbanásnyi időre, sokkal magabiztosabb, de visszafogott mosoly jelenik meg szája sarkában.*
- Az, hogy eddig nem tévedtem, nem jelenti azt, hogy most nem fogok. *Mondja halkan, kissé lesütve lombzöld tekintetét. Még mindig nem szokta meg, ha dicsérik.*
- Ezért kérnélek téged, te közelebb állsz Eeyr szelleméhez, így minden bizonnyal az Erdő Szívéhez is. Én egy egyszerű szerzetes vagyok, egy katona, félek, én biztosan kudarcot vallanék. *Teszi hozzá hasonlóan bizalmas hangon, amikor a papnő kizökkenti kissé kérdésével a medálról, amit a templomban kapott.*
- Persze. *Mondja meglepetten, majd az inge nyakához nyúl, hogy megoldja a kötést. Hanloren megpillanthatja így a fekete madáralak egy részét a mellkasán, egy vastagabb bőrszíj mellett pedig egy vékonyabbat, amelyet a csuhátlan csuhás megfog és kiemeli a nyakából. A papnő felismerheti rajta a talizmánt, amelyet ő adott neki a templomi harcok idején.*
- Parancsolj. *Akasztja le a nyakából a szíjat és nyújtja át Hanlorennek, a tenyerébe engedve a talizmánt. Amikor az ékszer átkerült az elf lányhoz, megérinti a kezét, ahogy a tenyerébe zárja.*
- Ha az Erdő Szíve úgy akarja, sikerülni fog. Én bízom benned.
//Hanloren//
- Megértem, olykor nagy itt a nyüzsgés. *Tényleg meg tudja érteni, hisz neki is jólesik néha elhagyni a közösséget, hogy egyedül lehessen. A magány ugyanúgy része maradt az életének, mint azelőtt.
Hanloren csendben hallgatja végig a szavait, amiért nagyon hálás, mert valójában nem tudta, mennyire sikerül átadni az érzéseit, a valódi kérésének okát.
Amikor pedig végez a mondanivalójával, be kell vallania, kissé idegesen várja a papnő válaszát. Mint neki is mondta, ő igazából az Erdő Szívének harcosa, katonája, a lélek dolgaihoz kevésbé ért.*
- Ha így lesz, legalább biztosak lehetünk abban, hogy tévedtünk. *Mosolyodik el szomorúan. Igazából erre a lehetőségre nem gondolt, nem gondolt azzal, hogy kudarcot vallhatnak a fával.
Elakad benne a szó, de csak pár szívdobbanásnyi időre, sokkal magabiztosabb, de visszafogott mosoly jelenik meg szája sarkában.*
- Az, hogy eddig nem tévedtem, nem jelenti azt, hogy most nem fogok. *Mondja halkan, kissé lesütve lombzöld tekintetét. Még mindig nem szokta meg, ha dicsérik.*
- Ezért kérnélek téged, te közelebb állsz Eeyr szelleméhez, így minden bizonnyal az Erdő Szívéhez is. Én egy egyszerű szerzetes vagyok, egy katona, félek, én biztosan kudarcot vallanék. *Teszi hozzá hasonlóan bizalmas hangon, amikor a papnő kizökkenti kissé kérdésével a medálról, amit a templomban kapott.*
- Persze. *Mondja meglepetten, majd az inge nyakához nyúl, hogy megoldja a kötést. Hanloren megpillanthatja így a fekete madáralak egy részét a mellkasán, egy vastagabb bőrszíj mellett pedig egy vékonyabbat, amelyet a csuhátlan csuhás megfog és kiemeli a nyakából. A papnő felismerheti rajta a talizmánt, amelyet ő adott neki a templomi harcok idején.*
- Parancsolj. *Akasztja le a nyakából a szíjat és nyújtja át Hanlorennek, a tenyerébe engedve a talizmánt. Amikor az ékszer átkerült az elf lányhoz, megérinti a kezét, ahogy a tenyerébe zárja.*
- Ha az Erdő Szíve úgy akarja, sikerülni fog. Én bízom benned.
4908. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 19:25:33
Üzenet elküldve: 2019-05-14 19:25:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Aranyfonál//
*Végül csak elhangzik valami amivel meg lehetnek elégedve és a doki is biccent. Most pedig Int lehet kedvesebb is. Ami, feltűnően jó hatással van a nőre. Az ilyen jó cselekedetek pedig Int kedvét is feldobják.*
-Persze tessék csak.
*Hajol közelebb várva a nagy kérdést. Rájöhetett már a nő, hogy az elf elég közvetlen. A szívügyeit is kitárgyalta már. A kezéről persze nem szeret beszélni, de ha ilyen aranyos módon kérdezik akkor nem tud haragudni. Csak kicsit elhúzza a száját.*
-Neki könnyebb volt elfogadnia. Még tetszik is neki. De nekem más. Ez nem olyan mint a sebhelyek. Emléknek se szép, de és nyomorék lettem. Az övemet becsatolni is kínlódás meg minden. Pipára gyújtani, kesztyűt felvenni... Minden. Ezt nem lehet elfogadni, hogy könnyebb legyen. Ezt elviselni kell és vele élni.
*Lehangoló, de ez van. Valószínűleg erre is számított a nő ha megkérdezte. Bár nem látszik, de Int nem olyan környezetből származik mint ahol most van. Nem kékvérűek háziorvosa volt. Nem kis asszonykák hajának fényéért felelt korábban hanem belekben turkált, csontokat fűrészelt, életeket tett tönkre és közben olyan durva alaknak kellett lennie akibe a nagydarab tengerészek nem mernek belekötni és úgy érezte akkor, hogy ez számára a legjobb helyzet. A sorsa. Szóval a nő megjegyzésére, hogy ő is lehet szerencsés ismét elhúzza a száját.*
-Most jó dolgom van. Könnyű munka, kényelmes élet. Csinos nők figyelme.
*Kacsint pimaszul Rheia asszonyra.*
//Aranyfonál//
*Végül csak elhangzik valami amivel meg lehetnek elégedve és a doki is biccent. Most pedig Int lehet kedvesebb is. Ami, feltűnően jó hatással van a nőre. Az ilyen jó cselekedetek pedig Int kedvét is feldobják.*
-Persze tessék csak.
*Hajol közelebb várva a nagy kérdést. Rájöhetett már a nő, hogy az elf elég közvetlen. A szívügyeit is kitárgyalta már. A kezéről persze nem szeret beszélni, de ha ilyen aranyos módon kérdezik akkor nem tud haragudni. Csak kicsit elhúzza a száját.*
-Neki könnyebb volt elfogadnia. Még tetszik is neki. De nekem más. Ez nem olyan mint a sebhelyek. Emléknek se szép, de és nyomorék lettem. Az övemet becsatolni is kínlódás meg minden. Pipára gyújtani, kesztyűt felvenni... Minden. Ezt nem lehet elfogadni, hogy könnyebb legyen. Ezt elviselni kell és vele élni.
*Lehangoló, de ez van. Valószínűleg erre is számított a nő ha megkérdezte. Bár nem látszik, de Int nem olyan környezetből származik mint ahol most van. Nem kékvérűek háziorvosa volt. Nem kis asszonykák hajának fényéért felelt korábban hanem belekben turkált, csontokat fűrészelt, életeket tett tönkre és közben olyan durva alaknak kellett lennie akibe a nagydarab tengerészek nem mernek belekötni és úgy érezte akkor, hogy ez számára a legjobb helyzet. A sorsa. Szóval a nő megjegyzésére, hogy ő is lehet szerencsés ismét elhúzza a száját.*
-Most jó dolgom van. Könnyű munka, kényelmes élet. Csinos nők figyelme.
*Kacsint pimaszul Rheia asszonyra.*
4907. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 17:14:39
Üzenet elküldve: 2019-05-14 17:14:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Pycta//
*Gondolataiból az elf szavaira ocsúdik, találkozik pillantásuk, ő pedig elmosolyodik.*
-Csak egy kis pihenésre volt szükségem.
*Tolja el maga elől az eddig szorongatott bögrét, miközben biccent köszönésképp. Pycta leül vele szemben, ő pedig figyelmesen hallgatja az erdei elfet. Szeme is alig rebben, csak mikor a férfi a végére ér, akkor sóhajt fel és dől hátra ültében. Egy pillanatig merengve bámul Pyctára, majd halkan belekezd.*
-Sosem láttam még fát oltárként... Ráadásul élő. Megteszem, amit kérsz tőlem. Ha ez valóban az Úrnő fája, még kötelességem is. De ha tévedsz... A fa pedig nem az, aminek gondoljátok, a varázslat nem fog működni. Az Úrnő Lángja tán belülről fogja felemészteni, a fa pedig el is pusztulhat.
*Dönti kissé oldalra fejét, várva Pycta reakcióját. Egy biztos, bizonyosságot szerezhetnek a fát illetően.*
-Én hiszem, hogy a megérzésetek helyes. Eddig még sosem tévedtél.
*Mosolyodik el megint az elf arcát fürkészve, majd kissé közelebb hajol az asztal felett.*
-A Templomban odaadtam neked a talizmánom, mikor elhagyott a remény. Megmentetted, ahogy engem is... Viszont az ima nem ugyanaz a medál nélkül. Mondd, megőrizted nekem?
//Pycta//
*Gondolataiból az elf szavaira ocsúdik, találkozik pillantásuk, ő pedig elmosolyodik.*
-Csak egy kis pihenésre volt szükségem.
*Tolja el maga elől az eddig szorongatott bögrét, miközben biccent köszönésképp. Pycta leül vele szemben, ő pedig figyelmesen hallgatja az erdei elfet. Szeme is alig rebben, csak mikor a férfi a végére ér, akkor sóhajt fel és dől hátra ültében. Egy pillanatig merengve bámul Pyctára, majd halkan belekezd.*
-Sosem láttam még fát oltárként... Ráadásul élő. Megteszem, amit kérsz tőlem. Ha ez valóban az Úrnő fája, még kötelességem is. De ha tévedsz... A fa pedig nem az, aminek gondoljátok, a varázslat nem fog működni. Az Úrnő Lángja tán belülről fogja felemészteni, a fa pedig el is pusztulhat.
*Dönti kissé oldalra fejét, várva Pycta reakcióját. Egy biztos, bizonyosságot szerezhetnek a fát illetően.*
-Én hiszem, hogy a megérzésetek helyes. Eddig még sosem tévedtél.
*Mosolyodik el megint az elf arcát fürkészve, majd kissé közelebb hajol az asztal felett.*
-A Templomban odaadtam neked a talizmánom, mikor elhagyott a remény. Megmentetted, ahogy engem is... Viszont az ima nem ugyanaz a medál nélkül. Mondd, megőrizted nekem?
4906. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 17:13:13
Üzenet elküldve: 2019-05-14 17:13:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Találkozás//
*Lendületesen halad előre, hátra nem is néz, csak még kicsit somolyog az orra alatt a korábbi viccek miatt. Hallja a kiáltást, mire csak válla felett szól vissza.*
- Majd megtudod, csak gyere már, rengeteg a munka! *Szól foghegyről, s ha teheti még jobban megszaporázza lépteit.*
- Ha kilépünk, akkor nemsokára ott is vagyonk, a többiek bizonyára már várnak. *Még mindig nem különösebbenfoglalkozik azzal, hogy Dat valójában nem is biztos, hogy akar jönni, de egyszerűen nincs ideje toborozni, meg elmagyarázni a munka természetének lényegét, azonban néhány pillanat múlva csak felsóhajtva, fejét magrázva áll meg, majd visszafordul, hogy bevárja a férfit.*
- Van egy táborunk a folyó mentén. Most készül, rengeteg elf és megannyi színes szerzet, akik között akár te is jól érezheted magad. Nekem is tudnál segíteni. Ha beválsz és a főnökök úgy gondolják maradhatsz, ha nem, akkor távozol békességben. Erről lenne szó. A közösség friss és segíteni szeretne azokon, akik rászorulnak, én meg szeszt főzök, azoknak, akik rászolrulnak, elsősorban magamnak. *Bök mellkasára hüvelykujjával, majd felnevet.*
- Nagy gyere, jó lesz majd, meglásd. *Indul tovább azonnal, s tekintve, hogy Datot bevárta, a férfi felzárkózhat mellé és még egy rödiv beszélgetésre is futja.*
- Mit kerestél az erdőben? Régóta kóborolsz egyedül? *Kérdezi a szokványos közhelyes kérdést, amivel el lehet indítani egy beszélgetést.*
*Lendületesen halad előre, hátra nem is néz, csak még kicsit somolyog az orra alatt a korábbi viccek miatt. Hallja a kiáltást, mire csak válla felett szól vissza.*
- Majd megtudod, csak gyere már, rengeteg a munka! *Szól foghegyről, s ha teheti még jobban megszaporázza lépteit.*
- Ha kilépünk, akkor nemsokára ott is vagyonk, a többiek bizonyára már várnak. *Még mindig nem különösebbenfoglalkozik azzal, hogy Dat valójában nem is biztos, hogy akar jönni, de egyszerűen nincs ideje toborozni, meg elmagyarázni a munka természetének lényegét, azonban néhány pillanat múlva csak felsóhajtva, fejét magrázva áll meg, majd visszafordul, hogy bevárja a férfit.*
- Van egy táborunk a folyó mentén. Most készül, rengeteg elf és megannyi színes szerzet, akik között akár te is jól érezheted magad. Nekem is tudnál segíteni. Ha beválsz és a főnökök úgy gondolják maradhatsz, ha nem, akkor távozol békességben. Erről lenne szó. A közösség friss és segíteni szeretne azokon, akik rászorulnak, én meg szeszt főzök, azoknak, akik rászolrulnak, elsősorban magamnak. *Bök mellkasára hüvelykujjával, majd felnevet.*
- Nagy gyere, jó lesz majd, meglásd. *Indul tovább azonnal, s tekintve, hogy Datot bevárta, a férfi felzárkózhat mellé és még egy rödiv beszélgetésre is futja.*
- Mit kerestél az erdőben? Régóta kóborolsz egyedül? *Kérdezi a szokványos közhelyes kérdést, amivel el lehet indítani egy beszélgetést.*
4905. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 12:50:00
Üzenet elküldve: 2019-05-14 12:50:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozás//
*Elfogadták kinyújtott kezét, ezt jó jelnek veszi.*
~Tintás... érdekes név.~
*Úgy tűnik a fickónak van hova mennie, és a mondataiból Dat azt hámozta ki, hogy őt is meginvitálta, már ha lehet invitációnak tekinteni, hogy őt nem kérdezték meg. Egyik szemöldökét felvonva kérdőn néz újdonsült ismerősére, aki közben el is indult.*
-Várj, milyen táborról beszélsz?
*Kiált utána, és habozik még egy-két másodpercig, majd egy halk sóhaj kíséretében utánaindul.*
-Várj meg... Tintás...
*A név előtt egy kis szünetet hagy, még meg kell szoknia, hogy így hívja. Mélyen belül azonban tudja, hogy ez most pont kapóra jön, hiszen eredetileg is errefelé tervezett élni. Valahol az erdőben. Annak pedig kifejezetten örül, hogy majd társasága is akad.*
*Elfogadták kinyújtott kezét, ezt jó jelnek veszi.*
~Tintás... érdekes név.~
*Úgy tűnik a fickónak van hova mennie, és a mondataiból Dat azt hámozta ki, hogy őt is meginvitálta, már ha lehet invitációnak tekinteni, hogy őt nem kérdezték meg. Egyik szemöldökét felvonva kérdőn néz újdonsült ismerősére, aki közben el is indult.*
-Várj, milyen táborról beszélsz?
*Kiált utána, és habozik még egy-két másodpercig, majd egy halk sóhaj kíséretében utánaindul.*
-Várj meg... Tintás...
*A név előtt egy kis szünetet hagy, még meg kell szoknia, hogy így hívja. Mélyen belül azonban tudja, hogy ez most pont kapóra jön, hiszen eredetileg is errefelé tervezett élni. Valahol az erdőben. Annak pedig kifejezetten örül, hogy majd társasága is akad.*
4904. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-14 10:50:49
Üzenet elküldve: 2019-05-14 10:50:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Hanloren//
*Korán kelt ezen a napon is, hisz még rengeteg feladat van a falu körül. A lombházak alapjai már készen vannak, a falak felhúzása zajlik és a tetők felépítése, aztán már szinte költözhetőek is az otthonok. A szent fa megérkezése jó hatással volt a falu életére, a hit mindig remek katalizátor, a munka kétszeres erővel zajlik, mióta a falubeliek tudják, hogy az Erdő Szívének és Eeyrnek szentelt oltár fog állni a közösség területén.
Mindennek sarkalatos pontja egy olyan személy, aki képes kaput nyitni a felsőbb szférákra és a Fény Istennőjének, a Fákban Lakónak áldását kérni a csemetefára, hogy attól kezdve oltárként funkcionálhasson, megtestesülése lehessen a hitnek.
A csuhátlan csuhás a központi sátor felé tart, a nagy, főleg közösségi összejövetelekre, étkezésekre használt sátor funkcióját a közösség közepén álló lombház váltja majd fel, amelyet hat fa törzsére erősítettek. Úgymond az lesz majd a közösség szíve.
A sátorba lépve megkönnyebbülten látja, hogy Hanloren visszatért, amikor Lyzendráék megérkeztek, a papnő eltűnt kis időre.*
- Papnő, aggódtunk érted, amikor eltűntél. *Lép a kezében bögrét tartó lányhoz és hajol meg köszöntésként előtte. Ők ketten az Erdő Szívének két különböző feladatát látják el. Hanloren a hívők lelkét védi, legalábbis az erdőmélyi elf szerint, míg ő maga a védelmező, a Fákban Lakó katonája, ki az anyagi világban harcol Ő érte.*
- Korábban említettem, hogy kérni szeretnék tőled valamit. *Ül le fajtársával szemben, hangja bizalmas.*
- Hogy megértsd, egészen az elején kell kezdenem. *Teszi hozzá bocsánatkérő pillantással, mert hosszú történetre készül, hogy Hanloren is megláthassa a múltban gyökerező okokat, amelyek a jelenben csúcsosodnak ki és nyernek valódi értelmet.*
- A fa, amelyet Lyzendráék elhoztak, különleges facsemete. Én magam ültettem egykoron Erdőmélyén. Gondoztam és védelmeztem, míg meg nem erősödött. Úgy érzem, hogy valóban szent, mintha az Erdő Szíve, Eeyr fénye lakozna benne. Most pedig, hogy megérkezett, már nem is kételkedem ebben. Azt szeretném, hogy oltárrá szenteld a fát, hogy az legyen a közösség központja. Mit gondolsz erről, papnő? *Fejezi be a történetet és néz kérdőn az elf lányra. Számára nagyon sokat jelent a fa, de azt is elhiszi, ha valaki szkeptikusan fogadja ezt az egészet, hisz az ő hitén és Lyzendra elmesélésén kívül nem sok támasztja alá mindezt.
De egy erdei közösségbe vétek volna kőből emelt oltárt szentelni, hisz a kő nem az erdő része. Egy fa, amelyet oltárként tisztelnek, mindennél többet jelenthet egy ilyen közösségnek.*
//Hanloren//
*Korán kelt ezen a napon is, hisz még rengeteg feladat van a falu körül. A lombházak alapjai már készen vannak, a falak felhúzása zajlik és a tetők felépítése, aztán már szinte költözhetőek is az otthonok. A szent fa megérkezése jó hatással volt a falu életére, a hit mindig remek katalizátor, a munka kétszeres erővel zajlik, mióta a falubeliek tudják, hogy az Erdő Szívének és Eeyrnek szentelt oltár fog állni a közösség területén.
Mindennek sarkalatos pontja egy olyan személy, aki képes kaput nyitni a felsőbb szférákra és a Fény Istennőjének, a Fákban Lakónak áldását kérni a csemetefára, hogy attól kezdve oltárként funkcionálhasson, megtestesülése lehessen a hitnek.
A csuhátlan csuhás a központi sátor felé tart, a nagy, főleg közösségi összejövetelekre, étkezésekre használt sátor funkcióját a közösség közepén álló lombház váltja majd fel, amelyet hat fa törzsére erősítettek. Úgymond az lesz majd a közösség szíve.
A sátorba lépve megkönnyebbülten látja, hogy Hanloren visszatért, amikor Lyzendráék megérkeztek, a papnő eltűnt kis időre.*
- Papnő, aggódtunk érted, amikor eltűntél. *Lép a kezében bögrét tartó lányhoz és hajol meg köszöntésként előtte. Ők ketten az Erdő Szívének két különböző feladatát látják el. Hanloren a hívők lelkét védi, legalábbis az erdőmélyi elf szerint, míg ő maga a védelmező, a Fákban Lakó katonája, ki az anyagi világban harcol Ő érte.*
- Korábban említettem, hogy kérni szeretnék tőled valamit. *Ül le fajtársával szemben, hangja bizalmas.*
- Hogy megértsd, egészen az elején kell kezdenem. *Teszi hozzá bocsánatkérő pillantással, mert hosszú történetre készül, hogy Hanloren is megláthassa a múltban gyökerező okokat, amelyek a jelenben csúcsosodnak ki és nyernek valódi értelmet.*
- A fa, amelyet Lyzendráék elhoztak, különleges facsemete. Én magam ültettem egykoron Erdőmélyén. Gondoztam és védelmeztem, míg meg nem erősödött. Úgy érzem, hogy valóban szent, mintha az Erdő Szíve, Eeyr fénye lakozna benne. Most pedig, hogy megérkezett, már nem is kételkedem ebben. Azt szeretném, hogy oltárrá szenteld a fát, hogy az legyen a közösség központja. Mit gondolsz erről, papnő? *Fejezi be a történetet és néz kérdőn az elf lányra. Számára nagyon sokat jelent a fa, de azt is elhiszi, ha valaki szkeptikusan fogadja ezt az egészet, hisz az ő hitén és Lyzendra elmesélésén kívül nem sok támasztja alá mindezt.
De egy erdei közösségbe vétek volna kőből emelt oltárt szentelni, hisz a kő nem az erdő része. Egy fa, amelyet oltárként tisztelnek, mindennél többet jelenthet egy ilyen közösségnek.*
4903. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-13 22:16:53
Üzenet elküldve: 2019-05-13 22:16:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
- Ne haragudj, nem állt szándékomban zavarba hozni. *Hajtja meg magát bocsánatkérően ültében az erdőmélyi elf mosolyogva.*
- Biztosan én mondhattam félreérthetően. *Szabadkozik.
A lombházak gyakorlatiasságának méltatását hallva egyetértően bólogat. Valóban a lombszinten kevésbé vannak kitéve az erdő vadjainak, legyenek azok kártevők, mármint az ő értelmükben, vagy ragadozók.*
- Erdőmélyén fokozottabban jelen volt a veszély, de itt is el kell fogadnunk, hogy az állatok voltak itt előbb. *Kezd bele a válaszba.*
- Az erdőnek megvannak a saját törvényei, amelyek ránk is ugyanúgy vonatkoznak, mint minden élőlényre, amelyik otthonának mondja ezt a vadont. *Int körbe, mintha egyetlen mozdulattal le tudná fedni azt a hatalmas erdőséget, amely a Lihanechi tótól egészen a kikötőig elterül a hegységgel párhuzamosan.*
- Ha betartjuk a törvényeit, nincs mitől tartanunk, de nem szeretnénk magunk alá kényszeríteni az erdőt, hisz együtt szeretnénk élni vele, nem "felette" *Jelzi, hogy ezúttal nem a lombházakra céloz, hanem az erdő leigázására.*
- Xauzur valóban kivételes eset, de szerencsére rám hallgat. Volt már, hogy csaknem szétmarcangolt egy óriást, amikor az azt gondolta, hogy simogatni való macskával van dolga. *Néz le a mellette békésen napozó ragadozóra. Pedig ő akkor is kérte, hogy ne kezelje senki háziállatként azért, mert rá hallgat.*
- Igen, a törvények szerint nem szabad bevinni a városba. *Erősíti meg Vieljana szavait.*
- De azért Árnyék más, hátasként biztosan más szabályok vonatkoznak rá. Szerintem, ha valaki Xauzur hátára akarna ülni, széttépné. *Mondja komolyan, mert ezzel valóban nem tréfálna. Szerencsére csak halványan emlékszik rá, hogyan marcangolta szét az őrületükben rájuk támadókat az erdőszéli tisztáson.*
- Nem tudom. *Válaszolja eltűnődve és pár szívdobbanásnyi időre, mert a beszélgetés felidézi benne azokat a hatokat, amikor nem volt teljesen önmaga.
A komor gondolatokból a tündér kérdése zökkenti ki. Zavartan elmosolyodik, majd a felkínált pogácsák felé nyúl.*
- Köszönöm, jól fog esni. *Mondja, ahogy elvesz egyet. Az irbisz felemeli a fejét, de amikor megpillantja, hogy számára nem érdekes étel került terítékre, visszafekszik.
Az erdőmélyi elf, kezében a pogácsát vizslatva hallgatja tovább Vieljana szavait, de gondolatai folyton visszatérnek arra az időre, amikor valójában nem önmaga volt.*
- Vieljana, szerinted Eeyr lehet önző? *Kérdi, teljesen eltérve attól a témától, amelyről eddig beszélgettek. Úgy tartják, kevésbé ismerősöknek könnyebben nyílik meg az elf, talán ez a gondolat sarkallja a csuhátlan csuhást is beszédre.*
- Tudod, egy időben magam is azt hittem, hogy az Erdő Szíve és Eeyr nem egyek. Hogy két külön istenről van szó. *Kezd bele a magyarázatba.*
- Aztán a templom oltárát megátkozták, a sötétség fészkelt belé és a Fákban Lakó küldetésre szólított engem. *Néz fel, lombzöld tekintetében szomorúság csillan.*
- Sem akaratom, sem erőm nem volt ellent mondani neki, így elindultam. Nem voltam... nem voltam önmagam, csak a feladat létezett és minden tétlenséggel töltött percért fájdalommal fizettem. Xauzur akkor is velem volt és amikor egykori társakkal találkoztam egy kitérő alkalmával, csaknem nekem támadt. *Meséli el a homályos emlékkockákból összerakott, foghíjas történetet.*
- Úgy sejtem, rajta keresztül figyelmeztetett az Erdő Szíve, azaz Eeyr, hogy mi a fontosabb neki. A küldetés. Azt akarta, hogy a feladatommal foglalkozzam, amit Ő jelölt ki nekem. *Pár pillanatra elhallgat, hogy a tündérnek legyen ideje megemészteni a hallottakat.*
- Ne érts félre, én elfogadtam, hogy ez a sorsom. Az irbiszek is az ő katonái, de vannak csatamezők, ahol ők kevésbé hatékonyak, ezért kellenek a számára olyanok is, mint én. *Tárja szét megadóan a karjait.*
- Vannak, akik a lelkük hitével szolgálják Őt és vannak, akik ököllel, acéllal. Legalábbis én így hiszem. Visszakaptam a békémet, az akaratomat, nyugalmam lehet a faluban, melyet otthonunknak választottunk a tó mellett, de attól tartok, sőt, tudom, hogy eljön még az az idő, amikor újra csatába hív engem az Erdő Szíve, hogy az oldalán küzdve győzzek vagy hulljak el. *Szomorú mosollyal néz az előtte ülő tündérre, de lombzöld tekintet komoly.*
- Őrültség ez? *Kérdi halkan, bár ő tudja a választ. Nem az. Legalábbis ő már megbékélt a sorsával.*
- Ne haragudj, nem szerettem volna elrontani ezt a remek beszélgetést. *Mosolyog bocsánatkérően, majd beleharap a pogácsába.*
- Nagyon finom.
//Vieljana//
- Ne haragudj, nem állt szándékomban zavarba hozni. *Hajtja meg magát bocsánatkérően ültében az erdőmélyi elf mosolyogva.*
- Biztosan én mondhattam félreérthetően. *Szabadkozik.
A lombházak gyakorlatiasságának méltatását hallva egyetértően bólogat. Valóban a lombszinten kevésbé vannak kitéve az erdő vadjainak, legyenek azok kártevők, mármint az ő értelmükben, vagy ragadozók.*
- Erdőmélyén fokozottabban jelen volt a veszély, de itt is el kell fogadnunk, hogy az állatok voltak itt előbb. *Kezd bele a válaszba.*
- Az erdőnek megvannak a saját törvényei, amelyek ránk is ugyanúgy vonatkoznak, mint minden élőlényre, amelyik otthonának mondja ezt a vadont. *Int körbe, mintha egyetlen mozdulattal le tudná fedni azt a hatalmas erdőséget, amely a Lihanechi tótól egészen a kikötőig elterül a hegységgel párhuzamosan.*
- Ha betartjuk a törvényeit, nincs mitől tartanunk, de nem szeretnénk magunk alá kényszeríteni az erdőt, hisz együtt szeretnénk élni vele, nem "felette" *Jelzi, hogy ezúttal nem a lombházakra céloz, hanem az erdő leigázására.*
- Xauzur valóban kivételes eset, de szerencsére rám hallgat. Volt már, hogy csaknem szétmarcangolt egy óriást, amikor az azt gondolta, hogy simogatni való macskával van dolga. *Néz le a mellette békésen napozó ragadozóra. Pedig ő akkor is kérte, hogy ne kezelje senki háziállatként azért, mert rá hallgat.*
- Igen, a törvények szerint nem szabad bevinni a városba. *Erősíti meg Vieljana szavait.*
- De azért Árnyék más, hátasként biztosan más szabályok vonatkoznak rá. Szerintem, ha valaki Xauzur hátára akarna ülni, széttépné. *Mondja komolyan, mert ezzel valóban nem tréfálna. Szerencsére csak halványan emlékszik rá, hogyan marcangolta szét az őrületükben rájuk támadókat az erdőszéli tisztáson.*
- Nem tudom. *Válaszolja eltűnődve és pár szívdobbanásnyi időre, mert a beszélgetés felidézi benne azokat a hatokat, amikor nem volt teljesen önmaga.
A komor gondolatokból a tündér kérdése zökkenti ki. Zavartan elmosolyodik, majd a felkínált pogácsák felé nyúl.*
- Köszönöm, jól fog esni. *Mondja, ahogy elvesz egyet. Az irbisz felemeli a fejét, de amikor megpillantja, hogy számára nem érdekes étel került terítékre, visszafekszik.
Az erdőmélyi elf, kezében a pogácsát vizslatva hallgatja tovább Vieljana szavait, de gondolatai folyton visszatérnek arra az időre, amikor valójában nem önmaga volt.*
- Vieljana, szerinted Eeyr lehet önző? *Kérdi, teljesen eltérve attól a témától, amelyről eddig beszélgettek. Úgy tartják, kevésbé ismerősöknek könnyebben nyílik meg az elf, talán ez a gondolat sarkallja a csuhátlan csuhást is beszédre.*
- Tudod, egy időben magam is azt hittem, hogy az Erdő Szíve és Eeyr nem egyek. Hogy két külön istenről van szó. *Kezd bele a magyarázatba.*
- Aztán a templom oltárát megátkozták, a sötétség fészkelt belé és a Fákban Lakó küldetésre szólított engem. *Néz fel, lombzöld tekintetében szomorúság csillan.*
- Sem akaratom, sem erőm nem volt ellent mondani neki, így elindultam. Nem voltam... nem voltam önmagam, csak a feladat létezett és minden tétlenséggel töltött percért fájdalommal fizettem. Xauzur akkor is velem volt és amikor egykori társakkal találkoztam egy kitérő alkalmával, csaknem nekem támadt. *Meséli el a homályos emlékkockákból összerakott, foghíjas történetet.*
- Úgy sejtem, rajta keresztül figyelmeztetett az Erdő Szíve, azaz Eeyr, hogy mi a fontosabb neki. A küldetés. Azt akarta, hogy a feladatommal foglalkozzam, amit Ő jelölt ki nekem. *Pár pillanatra elhallgat, hogy a tündérnek legyen ideje megemészteni a hallottakat.*
- Ne érts félre, én elfogadtam, hogy ez a sorsom. Az irbiszek is az ő katonái, de vannak csatamezők, ahol ők kevésbé hatékonyak, ezért kellenek a számára olyanok is, mint én. *Tárja szét megadóan a karjait.*
- Vannak, akik a lelkük hitével szolgálják Őt és vannak, akik ököllel, acéllal. Legalábbis én így hiszem. Visszakaptam a békémet, az akaratomat, nyugalmam lehet a faluban, melyet otthonunknak választottunk a tó mellett, de attól tartok, sőt, tudom, hogy eljön még az az idő, amikor újra csatába hív engem az Erdő Szíve, hogy az oldalán küzdve győzzek vagy hulljak el. *Szomorú mosollyal néz az előtte ülő tündérre, de lombzöld tekintet komoly.*
- Őrültség ez? *Kérdi halkan, bár ő tudja a választ. Nem az. Legalábbis ő már megbékélt a sorsával.*
- Ne haragudj, nem szerettem volna elrontani ezt a remek beszélgetést. *Mosolyog bocsánatkérően, majd beleharap a pogácsába.*
- Nagyon finom.
4902. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-13 19:43:36
Üzenet elküldve: 2019-05-13 19:43:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
- Bocsáss meg, azt hiszem, én értettem félre. *Pirul Viel.* Bevallom, mikor elindultam, még nem számítottam rá, hogy meghívást kapok egy ilyen érdekes helyre. Nem is csoda, hogy ennyire megzavarodtam. *Mosolyog saját butaságán, és megpaskolja Árnyék hátát, mintegy jelezve, hogy „Látod, már megint milyen suta vagyok?”.*
- A fákon lakni különösen praktikus lehet a vadállatok ellen. *Véli, bár csodálkozással adózik, mert így valóban más, egyedibb a kialakítás, mint egy (fallal bekerített) átlagos városban.* Gondolom, hiába ápoltok jó barátságot az erdő állataival, azért rátok is ugyanúgy veszélyesek, mint bármelyikünkre. Ha jól sejtem, Xauzur egy kivételes eset, nem?
*Ő is hallotta már, hogy lombevőknek nevezték az elfeket, de az ő népe mindig is értékelte őket annyira, hogy ne ragasszon rájuk ilyenféle ragadványneveket. Hogy a tündéreket minek nevezik a hátuk mögött, azt Viel nem tudja, de biztos benne, hogy nem lenne miatta szomorú. Elvégre azok, akik megismerik, úgyis megtudják, milyen jók a szándékai. A sértés csak azoknak az eszköze, akik nem tudnak eleget, hogy meglássák másban a jót – vagy a bölcs hallgatásban a békét. Most ő is emellett dönt, kicsit elmosolyodik.*
- Hallottam már, hogy a város törvényei tiltják az efféle nagyvadakat. Még Árnyéktól is sokan megijednek, pedig ő aztán tényleg nem az a veszedelmes fajta. *Vielnek eszébe jut, hogy az igazi rendeltetéséről még nem is volt alkalma beszélni.* Tulajdonképpen rajta szoktam lovagolni. Vagy kutyagolni. *Kuncog.* Nagyon mulatságos látvány lehet, de meglepően kényelmes és egyszerű. Ezért olyan engedelmes, nagyon képzett. Mégsem kergethet kóbor cicákat a városon át, amíg én a füleibe kapaszkodva lobogok utána. *Kacag fel csilingelő, szinte gyermeki hangon. Már nem feszélyezi annyira az irbisz jelenléte, sőt érdeklődve nézi, hogy simogatja Pycta.* Szerintem ő sem falna fel téged, különben ki vakargatná a hátát?
- Miért akarná az Erdő Szíve másképp? *Mosolyog a lány, és látszik rajta, hogy már elfogadta Eeyr kettősségét.* Úgy tapasztaltam, hogy a jóság és a szeretet mindig kifizetődik, bárkiről legyen is szó. Mindenkiben, még a legrettegettebb gyilkosban is van valami szép, valami emberi. Csak elő kell hozni.
*Lehet, hogy Pycta naivnak gondolja a tündért ezért a gondolatmenetéért, de Viel teljesen őszintén, mély vallási meggyőződésből beszél.*
- Nem vagy éhes? *Mosolyog, és előhúz a táskájából egy kis összekötött zsebkendőt. Ahogy kihajtogatja, Pycta is láthatja, hogy kis, ránézésre kicsit talán a kelleténél tovább sütött, de attól még étvágygerjesztő pogácsák csücsülnek benne. A tündér megkínálja belőle az elfet.*
- Én sütöttem. Még nagyon gyakorlom, de a többiek szerint ez elég jól sikerült. Sajnos a társainknak nem igazán ilyen étel való. *Gondol az állatokra.* De egy kis harapnivalónak jó a hazaútra. Vagy… bármerre is tartasz. *Szemében kíváncsiság csillog, ahogy kényelembe helyezve magát (hátát Árnyék oldalának veti) megkóstol egy pogácsát. Érdekelné, hogy Pycta merre kalandozhat, de nem akar tolakodni, ezért hagyja, hogy a kis piknik közben meséljen, ha akar.*
//Pycta//
- Bocsáss meg, azt hiszem, én értettem félre. *Pirul Viel.* Bevallom, mikor elindultam, még nem számítottam rá, hogy meghívást kapok egy ilyen érdekes helyre. Nem is csoda, hogy ennyire megzavarodtam. *Mosolyog saját butaságán, és megpaskolja Árnyék hátát, mintegy jelezve, hogy „Látod, már megint milyen suta vagyok?”.*
- A fákon lakni különösen praktikus lehet a vadállatok ellen. *Véli, bár csodálkozással adózik, mert így valóban más, egyedibb a kialakítás, mint egy (fallal bekerített) átlagos városban.* Gondolom, hiába ápoltok jó barátságot az erdő állataival, azért rátok is ugyanúgy veszélyesek, mint bármelyikünkre. Ha jól sejtem, Xauzur egy kivételes eset, nem?
*Ő is hallotta már, hogy lombevőknek nevezték az elfeket, de az ő népe mindig is értékelte őket annyira, hogy ne ragasszon rájuk ilyenféle ragadványneveket. Hogy a tündéreket minek nevezik a hátuk mögött, azt Viel nem tudja, de biztos benne, hogy nem lenne miatta szomorú. Elvégre azok, akik megismerik, úgyis megtudják, milyen jók a szándékai. A sértés csak azoknak az eszköze, akik nem tudnak eleget, hogy meglássák másban a jót – vagy a bölcs hallgatásban a békét. Most ő is emellett dönt, kicsit elmosolyodik.*
- Hallottam már, hogy a város törvényei tiltják az efféle nagyvadakat. Még Árnyéktól is sokan megijednek, pedig ő aztán tényleg nem az a veszedelmes fajta. *Vielnek eszébe jut, hogy az igazi rendeltetéséről még nem is volt alkalma beszélni.* Tulajdonképpen rajta szoktam lovagolni. Vagy kutyagolni. *Kuncog.* Nagyon mulatságos látvány lehet, de meglepően kényelmes és egyszerű. Ezért olyan engedelmes, nagyon képzett. Mégsem kergethet kóbor cicákat a városon át, amíg én a füleibe kapaszkodva lobogok utána. *Kacag fel csilingelő, szinte gyermeki hangon. Már nem feszélyezi annyira az irbisz jelenléte, sőt érdeklődve nézi, hogy simogatja Pycta.* Szerintem ő sem falna fel téged, különben ki vakargatná a hátát?
- Miért akarná az Erdő Szíve másképp? *Mosolyog a lány, és látszik rajta, hogy már elfogadta Eeyr kettősségét.* Úgy tapasztaltam, hogy a jóság és a szeretet mindig kifizetődik, bárkiről legyen is szó. Mindenkiben, még a legrettegettebb gyilkosban is van valami szép, valami emberi. Csak elő kell hozni.
*Lehet, hogy Pycta naivnak gondolja a tündért ezért a gondolatmenetéért, de Viel teljesen őszintén, mély vallási meggyőződésből beszél.*
- Nem vagy éhes? *Mosolyog, és előhúz a táskájából egy kis összekötött zsebkendőt. Ahogy kihajtogatja, Pycta is láthatja, hogy kis, ránézésre kicsit talán a kelleténél tovább sütött, de attól még étvágygerjesztő pogácsák csücsülnek benne. A tündér megkínálja belőle az elfet.*
- Én sütöttem. Még nagyon gyakorlom, de a többiek szerint ez elég jól sikerült. Sajnos a társainknak nem igazán ilyen étel való. *Gondol az állatokra.* De egy kis harapnivalónak jó a hazaútra. Vagy… bármerre is tartasz. *Szemében kíváncsiság csillog, ahogy kényelembe helyezve magát (hátát Árnyék oldalának veti) megkóstol egy pogácsát. Érdekelné, hogy Pycta merre kalandozhat, de nem akar tolakodni, ezért hagyja, hogy a kis piknik közben meséljen, ha akar.*
4901. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-13 15:35:08
Üzenet elküldve: 2019-05-13 15:35:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aranyfonál//
- Önmagában semmi sem elég, és igen, ezzel egyetértek.
*Nem is tagadta ellenkezőjét, sőt, már az elejétől kompromisszumkész volt a vitában, csak Intath érezte szükségét annak, hogy támadjon és mások foglalkozását becsmérelje. Karheia legalábbis így gondolja és érzi. Ez már elég ahhoz, hogy talán elhamarkodottan, de bizonyos következtetéseket levonjon az elf férfival kapcsolatban.*
- Ez nagyon kedves tőled Intath.
*Láthatóan fel is vidul, tetszik is neki ez a gondolatmenet, ami nem teljesen felesleges, mert egyértelműen lelkesítően hat rá. Szinte látszik is arcán az eltökéltség és a belenyugvás egyszerre. Biztos benne, hogy Nozarint sem fogják zavarni, ha így lenne, akkor nem egy sovány és sebekkel rendelkező nőt keresett volna magának.*
- Kérdezhetek valamit?
*Hangja megint visszafogott, mintha egy titkot szeretne megtudni, és mintha bármi veszély fenyegetné az erdőben arra irányulóan, hogy esetleg ezt a titkot meghallják.*
- Te is el tudtad már fogadni az állapotodat? Meg az a lány, a szeplős, ő miként áll ehhez hozzá?
*Karheia kicsit naiv, de csak mert magából indul ki, neki pedig a külső elhanyagolható, így feltételezi, hogy az a különleges lány nagyon szereti Intathot a kezének hiánya ellenére is.*
- Az vagyok.
*Állapítja meg nemes egyszerűséggel, még biccentve nyomatékosítja is. Sok szerencsétlenség után mondhatni elvárható, hogy szerencsés legyen, de Karheia nem tekinti ezt ennyire magától értetődőnek, talán ez az oka annak, hogy megbecsüli helyzetét és hálás érte.*
- De még te is szerencsés lehetsz Intath. A lehetőség nálad van, csak élned kell vele.
//Aranyfonál//
- Önmagában semmi sem elég, és igen, ezzel egyetértek.
*Nem is tagadta ellenkezőjét, sőt, már az elejétől kompromisszumkész volt a vitában, csak Intath érezte szükségét annak, hogy támadjon és mások foglalkozását becsmérelje. Karheia legalábbis így gondolja és érzi. Ez már elég ahhoz, hogy talán elhamarkodottan, de bizonyos következtetéseket levonjon az elf férfival kapcsolatban.*
- Ez nagyon kedves tőled Intath.
*Láthatóan fel is vidul, tetszik is neki ez a gondolatmenet, ami nem teljesen felesleges, mert egyértelműen lelkesítően hat rá. Szinte látszik is arcán az eltökéltség és a belenyugvás egyszerre. Biztos benne, hogy Nozarint sem fogják zavarni, ha így lenne, akkor nem egy sovány és sebekkel rendelkező nőt keresett volna magának.*
- Kérdezhetek valamit?
*Hangja megint visszafogott, mintha egy titkot szeretne megtudni, és mintha bármi veszély fenyegetné az erdőben arra irányulóan, hogy esetleg ezt a titkot meghallják.*
- Te is el tudtad már fogadni az állapotodat? Meg az a lány, a szeplős, ő miként áll ehhez hozzá?
*Karheia kicsit naiv, de csak mert magából indul ki, neki pedig a külső elhanyagolható, így feltételezi, hogy az a különleges lány nagyon szereti Intathot a kezének hiánya ellenére is.*
- Az vagyok.
*Állapítja meg nemes egyszerűséggel, még biccentve nyomatékosítja is. Sok szerencsétlenség után mondhatni elvárható, hogy szerencsés legyen, de Karheia nem tekinti ezt ennyire magától értetődőnek, talán ez az oka annak, hogy megbecsüli helyzetét és hálás érte.*
- De még te is szerencsés lehetsz Intath. A lehetőség nálad van, csak élned kell vele.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6370-6389