Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 248 (4941. - 4960. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4960. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 14:18:01
Üzenet elküldve: 2019-05-29 14:18:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Jóllehet elméjük közös mezsgyén mozog, s a közöttük fennálló párhuzam megkérdőjelezhetetlen, mégsem lát át az elmét körbefonó pajzsokon, hogy a lány gondolatait felismerje. Lát persze külső jeleket, ajkak szélén megjelenő apró vidámságot, csillogó szinte pillanatra kislányt időző pillantást, apró bőrpírt és némi zavart. Ha tudná, hogy milyen érzések dúlnak a lányban, kisebbség, halványság érzete, bizonyára morcosan húzná össze szemöldökét, de nem tudja, így arca csak Kaiykojéval együtt alakul át, merengő és emléket felidéző, elveszett vidámságot megjelenítő kusza és kérges kavalkádba. A végigfutó mosolyráncok most nem enyésznek el, a borús, mélyen ülő tekintet a lányéban nyugszik, tán még némi huncut megnyilatkozással is vegyítve. Furcsa. Az álom érzete oly távol van, más esetben talán érezne némi tompaságot, megmagyarázhatatlan ködös szürkeséget, azonban ezúttal ez elmarad. A lány meséje, hangjának csendülése oly valós, hogy nem tudja eldönteni, vajon korábbi ágyon ülő élményét álmodta, s most ébredt fel, vagy fordítva? Nem gondolkodik ezen, Kaiykohoz hasonlatosak érzései, s a lány közelsége megnyugtatásául szolgál, miképpen érintése és illata is.*
- Egyedül. *Sóhajt fel, s tüdejéből régi levegő szakad fel, talán válláról is mázsás súly pottyan a földre.*
- De hát itt vagyok. *Pillant fel, s zavarodik össze egy pillanatra, hát mégis álom volna. Tétován meginduló kézfeje a lány arcát próbálja végigsimítani.* Hát nem volnék? *Húzódik fel enyhén kérdőn a dús szemöldök, majd az egres említésére szájában régi ízek idülnek fel.*
- Talán a zöldség, kúszó bab... *Kezdené maga is, de a kijelentésre ismét felkapja tekintetét.*
- Haragudni? Ortas... én, nem haragszom rád. Indulnom kellett, elhúzott a sötétség, s mi korábban oly könnyű volt, kezed fogva, csendben, akkorra távoli álomnak tűnt. *Nyel egyet, s fejét hajtja le.* Nem mindig... tudom, mi a valóság... *Rázza meg fejét.* Talán elszenderedésnek, talán ébredésnek fogtam fel... nem... nem tudom... sosem tudom... *Rázza fejét egyre hevesebben, s szabad keze ökölbe szorul.* Te... meg tudod mondani? Maradni akarok... itt jó... műveljünk... műveljünk földet! *Vállból mozdul, s tekintetét végigfuttatja a tájon.*
- Rakjunk tüzet, mint a pusztán, jósolj nekem... mesélj nekem. *Megereszkedik kissé, s fátyolos tekintetét a lányra emeli.* A lelkem gonoszságra vár... ki kell tépnem. Ki kell tépned... *Mosolyodik halványan a lányra, s tekintetét övébe fúrja.*
*Jóllehet elméjük közös mezsgyén mozog, s a közöttük fennálló párhuzam megkérdőjelezhetetlen, mégsem lát át az elmét körbefonó pajzsokon, hogy a lány gondolatait felismerje. Lát persze külső jeleket, ajkak szélén megjelenő apró vidámságot, csillogó szinte pillanatra kislányt időző pillantást, apró bőrpírt és némi zavart. Ha tudná, hogy milyen érzések dúlnak a lányban, kisebbség, halványság érzete, bizonyára morcosan húzná össze szemöldökét, de nem tudja, így arca csak Kaiykojéval együtt alakul át, merengő és emléket felidéző, elveszett vidámságot megjelenítő kusza és kérges kavalkádba. A végigfutó mosolyráncok most nem enyésznek el, a borús, mélyen ülő tekintet a lányéban nyugszik, tán még némi huncut megnyilatkozással is vegyítve. Furcsa. Az álom érzete oly távol van, más esetben talán érezne némi tompaságot, megmagyarázhatatlan ködös szürkeséget, azonban ezúttal ez elmarad. A lány meséje, hangjának csendülése oly valós, hogy nem tudja eldönteni, vajon korábbi ágyon ülő élményét álmodta, s most ébredt fel, vagy fordítva? Nem gondolkodik ezen, Kaiykohoz hasonlatosak érzései, s a lány közelsége megnyugtatásául szolgál, miképpen érintése és illata is.*
- Egyedül. *Sóhajt fel, s tüdejéből régi levegő szakad fel, talán válláról is mázsás súly pottyan a földre.*
- De hát itt vagyok. *Pillant fel, s zavarodik össze egy pillanatra, hát mégis álom volna. Tétován meginduló kézfeje a lány arcát próbálja végigsimítani.* Hát nem volnék? *Húzódik fel enyhén kérdőn a dús szemöldök, majd az egres említésére szájában régi ízek idülnek fel.*
- Talán a zöldség, kúszó bab... *Kezdené maga is, de a kijelentésre ismét felkapja tekintetét.*
- Haragudni? Ortas... én, nem haragszom rád. Indulnom kellett, elhúzott a sötétség, s mi korábban oly könnyű volt, kezed fogva, csendben, akkorra távoli álomnak tűnt. *Nyel egyet, s fejét hajtja le.* Nem mindig... tudom, mi a valóság... *Rázza meg fejét.* Talán elszenderedésnek, talán ébredésnek fogtam fel... nem... nem tudom... sosem tudom... *Rázza fejét egyre hevesebben, s szabad keze ökölbe szorul.* Te... meg tudod mondani? Maradni akarok... itt jó... műveljünk... műveljünk földet! *Vállból mozdul, s tekintetét végigfuttatja a tájon.*
- Rakjunk tüzet, mint a pusztán, jósolj nekem... mesélj nekem. *Megereszkedik kissé, s fátyolos tekintetét a lányra emeli.* A lelkem gonoszságra vár... ki kell tépnem. Ki kell tépned... *Mosolyodik halványan a lányra, s tekintetét övébe fúrja.*
4959. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 08:54:35
Üzenet elküldve: 2019-05-29 08:54:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*A csuhátlan csuhás saját bőrén tapasztalta - szó szerint, hisz ennek jele a fekete madáralak a mellkasán -, hogy nem csak fény van. Ahol fény van, ott árnyék is és minél erősebb a fény, annál kontrasztosabb a sötétség. Mert a dolgok fényben állva árnyékot vetnek és ahol árnyék van, ott sötétség is.*
- Akkor úgy éreztem, nem az enyém a döntés. *Suttogja szinte alig hallhatóan és lehajtott fejjel. Bár a pogácsa valóban ízletes, mégsem tud most egyetlen falatot sem magához venni. A kis ajándék mégis egyszerűségében olyan horgony, mely ehhez a nyugodt, békés pillanathoz köti, nem hagyja, hogy visszarántsa a múlt sötétségébe.
Társai és azok szeretetének említésére szomorúan, de elmosolyodik. Kevesen maradtak mellette, még kevesebben értik meg, hogy mit miért tesz. Lyzendra és Umon olyan igaz társaknak bizonyultak, mint senki más, akivel hosszú útja alatt megismerkedett.*
- Ha te magad is hiszed, hogy előnyödre válik, akkor valóban úgy van. *Biztosítja Vielt. Ha ő maga nem érezné annak, akkor bármit mondhatnának fehér szeméről népének bölcsei, rég rájött már, hogy csak az igaz, amit maga is annak tud.*
- Nem tartom magam rossznak, csak... *Megakad, mintha a szavakat keresné, hogy hogyan is fogalmazhatná meg a legvilágosabban, mit is szeretne kifejezni.*
- Tettem dolgokat az Ő nevében, amelyek lerántottak a mélybe. *Néz fel zavart pillantással. Lombzöld tekintete a tündér lány holdezüst pillantását keresi, hátha feloldozást olvashat ki belőle talán.
Az oltár témája terelni látszik kissé a beszélgetést, így belekapaszkodik, válaszol a kérdésre.*
- Igen, ép és tiszta már. Arenih atya viseli a gondját, ahogy korábban is. *Mondja halovány mosollyal. A főpap is végigélte mellette az egészet, a temetés borzalmait, az oltár megtisztításának harcát.*
- Szép tervek, kívánom, hogy mielőbb sikerüljön. *Ezt valóban szívből mondja, eljön majd az idő, amikor minél több fényre lesz szükség, de nem szeretné megijeszteni most Vieljanát.
Szótlanul hallgatja a tündér szavait kevés hatalmáról, s arról, mit tenne, ha elég hatalma volna hozzá. A termetére tett megjegyzés áthallásosságán sem mosolyodik el. A szeretet említésére lesüti szemeit, mióta tudja, hogy Kagaenae továbblépett, nem érez szeretetet magában.
A tündérek történetének meghallgatása után bólint csak kurtán, jelezve, hogy ismeri a történetet, majd halk sóhaj után szólal meg.*
- Az oltár előtt is szükségünk lett volna egy csodára. *Halkan beszél, felrémlik benne a hosszú tusa, amelyben Hanlorent tartotta vissza attól, hogy bekebelezze a sötétség. Körülfolyta, fojtogatta és csaknem magával ragadta őket. Ott nem volt semmiféle csoda.
Megborzong az emlékre.*
//Vieljana//
*A csuhátlan csuhás saját bőrén tapasztalta - szó szerint, hisz ennek jele a fekete madáralak a mellkasán -, hogy nem csak fény van. Ahol fény van, ott árnyék is és minél erősebb a fény, annál kontrasztosabb a sötétség. Mert a dolgok fényben állva árnyékot vetnek és ahol árnyék van, ott sötétség is.*
- Akkor úgy éreztem, nem az enyém a döntés. *Suttogja szinte alig hallhatóan és lehajtott fejjel. Bár a pogácsa valóban ízletes, mégsem tud most egyetlen falatot sem magához venni. A kis ajándék mégis egyszerűségében olyan horgony, mely ehhez a nyugodt, békés pillanathoz köti, nem hagyja, hogy visszarántsa a múlt sötétségébe.
Társai és azok szeretetének említésére szomorúan, de elmosolyodik. Kevesen maradtak mellette, még kevesebben értik meg, hogy mit miért tesz. Lyzendra és Umon olyan igaz társaknak bizonyultak, mint senki más, akivel hosszú útja alatt megismerkedett.*
- Ha te magad is hiszed, hogy előnyödre válik, akkor valóban úgy van. *Biztosítja Vielt. Ha ő maga nem érezné annak, akkor bármit mondhatnának fehér szeméről népének bölcsei, rég rájött már, hogy csak az igaz, amit maga is annak tud.*
- Nem tartom magam rossznak, csak... *Megakad, mintha a szavakat keresné, hogy hogyan is fogalmazhatná meg a legvilágosabban, mit is szeretne kifejezni.*
- Tettem dolgokat az Ő nevében, amelyek lerántottak a mélybe. *Néz fel zavart pillantással. Lombzöld tekintete a tündér lány holdezüst pillantását keresi, hátha feloldozást olvashat ki belőle talán.
Az oltár témája terelni látszik kissé a beszélgetést, így belekapaszkodik, válaszol a kérdésre.*
- Igen, ép és tiszta már. Arenih atya viseli a gondját, ahogy korábban is. *Mondja halovány mosollyal. A főpap is végigélte mellette az egészet, a temetés borzalmait, az oltár megtisztításának harcát.*
- Szép tervek, kívánom, hogy mielőbb sikerüljön. *Ezt valóban szívből mondja, eljön majd az idő, amikor minél több fényre lesz szükség, de nem szeretné megijeszteni most Vieljanát.
Szótlanul hallgatja a tündér szavait kevés hatalmáról, s arról, mit tenne, ha elég hatalma volna hozzá. A termetére tett megjegyzés áthallásosságán sem mosolyodik el. A szeretet említésére lesüti szemeit, mióta tudja, hogy Kagaenae továbblépett, nem érez szeretetet magában.
A tündérek történetének meghallgatása után bólint csak kurtán, jelezve, hogy ismeri a történetet, majd halk sóhaj után szólal meg.*
- Az oltár előtt is szükségünk lett volna egy csodára. *Halkan beszél, felrémlik benne a hosszú tusa, amelyben Hanlorent tartotta vissza attól, hogy bekebelezze a sötétség. Körülfolyta, fojtogatta és csaknem magával ragadta őket. Ott nem volt semmiféle csoda.
Megborzong az emlékre.*
4958. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 08:28:24
Üzenet elküldve: 2019-05-29 08:28:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Áldozat 7/6//
*Nem lehet könnyű dolga annak, aki bort szeretne hozni az erdőmélyi elfnek. Ilyesmi luxusra nem költöttek, így csak személyes készletekből lehet talán az italt megszerezni. A páncélos csuhás nem törődik egyelőre a dologgal, ő csak teszi, amit érez. Így térdel tovább a facsemete előtt, jobbját a fa törzsén nyugtatva és bort kért, remélve, hogy valaki teljesíti a kérését.
Nem csodálkozik rajta, hogy Lyzendra az, aki mellé térdel és átnyújtja a bort, ha volna rá alkalma most, mosolyogva fordulna felé, de valamiért nem tudja felemelni a fejét néma imájából, így csak balját nyújtja a bort tartalmazó kupáért és maga elé emelve várja, hogy végre kiderüljön számára is, hogy miért kellett neki a bor. Lyz is láthatja, hogy mély koncentrációban van, talán meditatív állapotban is, így remélhetően nem veszi zokon, hogy a páncélos csuhás néma marad.
Nem ismeretlen már számára ez az érzés, amikor külső intuíciók alapján cselekszik. Legutóbb a szőke íjásznő is láthatta ilyennek, innen talán nem is messze, amikor a templom felszabadítására készült az erdőmélyi elf. Akkor sem volt akarata saját sorsa felett, s most is önként engedi át akaratát a felsőbb hatalomnak. Mert hiszi, hogy cselekvéseivel a Fákban Lakó rendelkezik, ő irányítja és vezeti egy békésebb, biztonságosabb jövő felé.*
//Áldozat 7/6//
*Nem lehet könnyű dolga annak, aki bort szeretne hozni az erdőmélyi elfnek. Ilyesmi luxusra nem költöttek, így csak személyes készletekből lehet talán az italt megszerezni. A páncélos csuhás nem törődik egyelőre a dologgal, ő csak teszi, amit érez. Így térdel tovább a facsemete előtt, jobbját a fa törzsén nyugtatva és bort kért, remélve, hogy valaki teljesíti a kérését.
Nem csodálkozik rajta, hogy Lyzendra az, aki mellé térdel és átnyújtja a bort, ha volna rá alkalma most, mosolyogva fordulna felé, de valamiért nem tudja felemelni a fejét néma imájából, így csak balját nyújtja a bort tartalmazó kupáért és maga elé emelve várja, hogy végre kiderüljön számára is, hogy miért kellett neki a bor. Lyz is láthatja, hogy mély koncentrációban van, talán meditatív állapotban is, így remélhetően nem veszi zokon, hogy a páncélos csuhás néma marad.
Nem ismeretlen már számára ez az érzés, amikor külső intuíciók alapján cselekszik. Legutóbb a szőke íjásznő is láthatta ilyennek, innen talán nem is messze, amikor a templom felszabadítására készült az erdőmélyi elf. Akkor sem volt akarata saját sorsa felett, s most is önként engedi át akaratát a felsőbb hatalomnak. Mert hiszi, hogy cselekvéseivel a Fákban Lakó rendelkezik, ő irányítja és vezeti egy békésebb, biztonságosabb jövő felé.*
4957. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-29 07:11:39
Üzenet elküldve: 2019-05-29 07:11:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Ahseela//
*Lyz, saját szemeinek nem tulajdonít túl nagy figyelmet, ellenben nálánál sokkal különösebb a másiké. Felemás nem sűrűn fordul elő. Az pedig, hogy nem régóta ilyen, még különösebb.*
- Valóban? Azt hittem így születtél. *Általában tapintatosabb annál, mint hogy hasonlóan magánjellegű dolgokba belemerüljön, s hogy most kiszalad a száján, főleg a meglepetésnek tudható be.*
- Ha egyszer kicsit le tudunk ülni, szívesen meghallgatom a történetét. Már, ha nem érint kellemetlenül. Mert azt nem szeretném.
*Tulajdonképpen egy tábortüzes este pont megfelelő volna a történetekre. A gondolat mentén Lyzben régi idők emlékei kavarognak fel, mely a régi közösségben töltött tábortüzes ünnepségeken volt. A máglya melege, a nyár illata, a virágszirmok, amiket a nyárba forduló szellő fúj le a fákról, bele a derékig érő hajakba, de még a rövidekbe is. Kénytelen visszazökkenni a nosztalgiából, hisz éppen beszélgetésben van, de a jóleső érzés megmarad.*
- Pyctával? Akkor minden rendben. *Elvégre, ő biztosan elirányította a város felé, amerre a nemesek általában tartanak. Fehér holló az olyan nemes, aki aztán az erdőben köt ki.
A felemás szemű lány kérdése különösnek tűnik, mert Lyz még csak most érkezett, így kevésbé látja át még a tábort, s benne a lakóit, de zavarba azért nem jön.*
- Nem régen érkeztem, csak keveset láttam a közösségből, de biztos vagyok benne, így, hogy az oltár által az Erdőszellem közelebb került hozzánk. A fénye dereng immár a tábor fái közt, így erősebb lesz az összetartás, a közös hit. Az, hogy ismertük egymást, másodlagos emellett. A sors pedig... *mosolyodik reménnyel telve.*
- Azt mondod, néhányan menedékért jöttek. De nézz körül.
*Kezeit széttárva ő maga is körbe pillant, majd egy félkész lobok közé húzott házikó felé int.*
- Az ott, inkább otthon lesz. Nem csupán menedék. Ha el is fújta a szél ezeket a lanawiniakat, bárhonnan is jöttek, mégis ide sodorta őket. Hiszem, hogy nem véletlen, hogy az Erdőszellem vezette őket ide, a saját oltalma alá. Hitük, otthonuk itt lesz, földjük, állataik és életük is.
*Lyz meglehetősen hamar, még előző éjjel elhatározta, hogy ő itt marad. Itt van mit tenni, van merre fejlődni, van kiket segíteni, nem utolsó sorban fogadalma is ide köti, melyben a fa védelmére esküdött. *
//Asheela, Pycta//
*Míg a kezdődő csodát boncolja, s maga is körülnéz, nem tudja nem észrevenni Pyctát, mint ha mondana valamit. Körülötte, már szinte senki sincs, egyetlen kislányt kivéve, aki hozzá hasonlóan a fa mellett térdepel, az elf férfival ellentétes oldalon. Felpattanva tengelye körül megpördül, melyre Lyz érdeklődve lép felé, mert nem tudja, mi történik.*
~Csak nincs valami baj?~
- Bocsáss meg, csak egy pillanat *fordul a felemás szemű lány felé, kezét a vállára téve, de szeretné tudni, mi a kislány riadalmának oka, mi történik a fánál. Tőle tudja meg, hogy Pycta bort kér. Nem kérdőjelezi meg, nem kezd akadékoskodni. Szó nélkül fordul sarkon.*
- A nagy sátorban biztosan van *elsiet a sátor felé, a kislánnyal a sarkában, ahol a tábor asszonyai már készítik az ebédnek valót, noha sokan nem is reggeliztek még.*
- Jó reggelt *lép be a sátorba határozottan. *Borra volna szükségem. Illetve Pyctának kellene.
*Nem idegen már az asszonyoknak, a többség ott volt a ceremónián is. Nem ütközik ellenállásba, csupán egy két halkan elsuttogott megjegyzést csíp el érzékeny elf füle, mely annak ad hangot, hogy már a táborban is tudják, hogy Pycta sosem iszik alkoholt, s most vajon mire kellhet neki. Halk kuncogás vegyül a dolgos kezek munkája közé, míg érkezik a bor.*
- Köszönöm *hajtja meg magát finoman, majd hosszú léptekkel viszi a szerzeményt, a fánál térdelő elfhez. Csendesen térdel le mellé.*
- Itt a bor *suttogja, bár még szuszog a sietségben. Óvatosan Pycta kezeibe adja a kupát, majd egy pillanatig vár, hogy kivárja, vajon mire kellhet. Fürkészi az elfet, ugyanakkor kipillant a druida lányra is, akit kénytelen volt ott hagyni erre a rövid kitérőre.*
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.29 07:13:10
//Ahseela//
*Lyz, saját szemeinek nem tulajdonít túl nagy figyelmet, ellenben nálánál sokkal különösebb a másiké. Felemás nem sűrűn fordul elő. Az pedig, hogy nem régóta ilyen, még különösebb.*
- Valóban? Azt hittem így születtél. *Általában tapintatosabb annál, mint hogy hasonlóan magánjellegű dolgokba belemerüljön, s hogy most kiszalad a száján, főleg a meglepetésnek tudható be.*
- Ha egyszer kicsit le tudunk ülni, szívesen meghallgatom a történetét. Már, ha nem érint kellemetlenül. Mert azt nem szeretném.
*Tulajdonképpen egy tábortüzes este pont megfelelő volna a történetekre. A gondolat mentén Lyzben régi idők emlékei kavarognak fel, mely a régi közösségben töltött tábortüzes ünnepségeken volt. A máglya melege, a nyár illata, a virágszirmok, amiket a nyárba forduló szellő fúj le a fákról, bele a derékig érő hajakba, de még a rövidekbe is. Kénytelen visszazökkenni a nosztalgiából, hisz éppen beszélgetésben van, de a jóleső érzés megmarad.*
- Pyctával? Akkor minden rendben. *Elvégre, ő biztosan elirányította a város felé, amerre a nemesek általában tartanak. Fehér holló az olyan nemes, aki aztán az erdőben köt ki.
A felemás szemű lány kérdése különösnek tűnik, mert Lyz még csak most érkezett, így kevésbé látja át még a tábort, s benne a lakóit, de zavarba azért nem jön.*
- Nem régen érkeztem, csak keveset láttam a közösségből, de biztos vagyok benne, így, hogy az oltár által az Erdőszellem közelebb került hozzánk. A fénye dereng immár a tábor fái közt, így erősebb lesz az összetartás, a közös hit. Az, hogy ismertük egymást, másodlagos emellett. A sors pedig... *mosolyodik reménnyel telve.*
- Azt mondod, néhányan menedékért jöttek. De nézz körül.
*Kezeit széttárva ő maga is körbe pillant, majd egy félkész lobok közé húzott házikó felé int.*
- Az ott, inkább otthon lesz. Nem csupán menedék. Ha el is fújta a szél ezeket a lanawiniakat, bárhonnan is jöttek, mégis ide sodorta őket. Hiszem, hogy nem véletlen, hogy az Erdőszellem vezette őket ide, a saját oltalma alá. Hitük, otthonuk itt lesz, földjük, állataik és életük is.
*Lyz meglehetősen hamar, még előző éjjel elhatározta, hogy ő itt marad. Itt van mit tenni, van merre fejlődni, van kiket segíteni, nem utolsó sorban fogadalma is ide köti, melyben a fa védelmére esküdött. *
//Asheela, Pycta//
*Míg a kezdődő csodát boncolja, s maga is körülnéz, nem tudja nem észrevenni Pyctát, mint ha mondana valamit. Körülötte, már szinte senki sincs, egyetlen kislányt kivéve, aki hozzá hasonlóan a fa mellett térdepel, az elf férfival ellentétes oldalon. Felpattanva tengelye körül megpördül, melyre Lyz érdeklődve lép felé, mert nem tudja, mi történik.*
~Csak nincs valami baj?~
- Bocsáss meg, csak egy pillanat *fordul a felemás szemű lány felé, kezét a vállára téve, de szeretné tudni, mi a kislány riadalmának oka, mi történik a fánál. Tőle tudja meg, hogy Pycta bort kér. Nem kérdőjelezi meg, nem kezd akadékoskodni. Szó nélkül fordul sarkon.*
- A nagy sátorban biztosan van *elsiet a sátor felé, a kislánnyal a sarkában, ahol a tábor asszonyai már készítik az ebédnek valót, noha sokan nem is reggeliztek még.*
- Jó reggelt *lép be a sátorba határozottan. *Borra volna szükségem. Illetve Pyctának kellene.
*Nem idegen már az asszonyoknak, a többség ott volt a ceremónián is. Nem ütközik ellenállásba, csupán egy két halkan elsuttogott megjegyzést csíp el érzékeny elf füle, mely annak ad hangot, hogy már a táborban is tudják, hogy Pycta sosem iszik alkoholt, s most vajon mire kellhet neki. Halk kuncogás vegyül a dolgos kezek munkája közé, míg érkezik a bor.*
- Köszönöm *hajtja meg magát finoman, majd hosszú léptekkel viszi a szerzeményt, a fánál térdelő elfhez. Csendesen térdel le mellé.*
- Itt a bor *suttogja, bár még szuszog a sietségben. Óvatosan Pycta kezeibe adja a kupát, majd egy pillanatig vár, hogy kivárja, vajon mire kellhet. Fürkészi az elfet, ugyanakkor kipillant a druida lányra is, akit kénytelen volt ott hagyni erre a rövid kitérőre.*
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.29 07:13:10
4956. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-28 22:30:42
Üzenet elküldve: 2019-05-28 22:30:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Bár Pycta nem akar mindent Eeyrnek tulajdonítani, Viel kicsit kíváncsi meglepettséggel pislog rá, mikor a sorsot állítja szembe az istennel. A lány felfogásában minden jónak Eeyr az eredője, az élet egy ilyen szépségét, Árnyékkal való találkozását miért tulajdonítaná bármi másnak? De különösebben nem adja jelét, hogy nem ért egyet, nincs is itt a helye – szerényen biccent, és rámosolyog az ebre. Neki sokáig nem voltak társai, és még most is igazán képlékeny a kapcsolata a ház lakóival, igaz, nagyon jól megvannak, remélhetőleg ez később sem lesz másképp.*
- Ha úgy van, ahogy mondod, akkor te is hoztál egy döntést, amikor nekivágtál az útnak. *Mondja eltöprengve, és nem kérdez rá, hogy mit gondol róla Pycta, mert látszik az arcán, hogy megbánta már a dolgot. Inkább vigasztalja.* Biztos megvolt az okod rá, még ha nem is úgy sült el, ahogy szeretted volna. Ha a társaid igazán szeretnek, ezt el kell fogadniuk: a hibáiddal együtt vagyunk teljes egészek. Például nézz meg engem.
*Fehér szemére mutat mosolyogva, mert az imént nem volt lehetősége kifejteni.*
- A gyerekek néha megijednek tőlem, ha meglátnak, pedig ez is egyfajta jel, legalább is a népem annak tekinti. Nem látok ezzel a szememmel, és mégis az előnyömre válik. Van valami, amit csak akkor látunk meg másokban, ha nem a szemünk világával tesszük. *Töpreng, mint aki már régóta megfogalmazódott gondolatait önti ki az elf elé.* Milyen különös, hogy a hátrányaink valójában előnnyé válhatnak, nem igaz? Nevezz naivnak, de szerintem jó vagy, Pycta, olyannak, amilyen vagy. Egy rossz ember soha nem teszi fel a kérdést, hogy vajon jó úton jár, vagy hibás-e.
*Pycta beszámol az oltár felszabadításáról, Viel szeme pedig felragyog.*
- Hát még megvan az oltár? *Kérdezi lelkesen.* És áll? Nem jártam „odaát” soha *utal a szakadékra, melynek már a gondolatától is elszomorodik, ezért nem fejtegeti jobban.* Ez egy fantasztikus hír! Nem titok, hogy később én is szeretnék a Fény mágiájával foglalkozni, sőt, édesanyám is mágus.
*Lelkesedése azonban figyelembe fordul, bár a nevek egyike sem tűnik számára ismerősnek. Ez talán azért is lehetséges, mert alig néhány hata, hogy először a városba vitte a lépte. A Holdezüsttel kapcsolatos kérdésre kissé elkomorodik, talán most először, mióta nem kell attól tartania, hogy Xauzur megeszi. A ruháját piszkálgatja, mint egy rosszaságon kapott kislány.*
- Néha, bár kicsit gyarló gondolat, de úgy érzem, hogy nem kaptam elég hatalmat. Ha volna… Akkor meg tudnám gyógyítani a széthasadt földet Artheniorban, vagy szebbé tudnám tenni az emberek életét. Néha nagyon kicsinek érzem magam. *Bánatosan nevet, mert hát – termetre az is.* Az a célom, hogy szeretetre tanítsam a világot, és hiába szorult belém rengeteg, nem tudom vele széppé tenni, ami szomorú. *Szemében meghatott könny csillan, de azért sírni nem fog. Helyette a tekintete a távolba réved.*
- Ismered a tündérek történetét, Pycta? *Kérdezi tőle, de nem várja, hogy iskolás diákként visszamondja neki, inkább csak röviden összefoglalja a tudnivalókat.* Egy nagy varázsló alkotta meg a kilenc Kezdetet, akiknek a nyomán minden gyönyörű lett és vidám, és ahova tánc közben léptek, ott virágok teremtek. Többek között így lett az első tündér is. Bár olyan lennék, mint ezek a Kezdetek… Bár csodát tudnék tenni.
//Pycta//
*Bár Pycta nem akar mindent Eeyrnek tulajdonítani, Viel kicsit kíváncsi meglepettséggel pislog rá, mikor a sorsot állítja szembe az istennel. A lány felfogásában minden jónak Eeyr az eredője, az élet egy ilyen szépségét, Árnyékkal való találkozását miért tulajdonítaná bármi másnak? De különösebben nem adja jelét, hogy nem ért egyet, nincs is itt a helye – szerényen biccent, és rámosolyog az ebre. Neki sokáig nem voltak társai, és még most is igazán képlékeny a kapcsolata a ház lakóival, igaz, nagyon jól megvannak, remélhetőleg ez később sem lesz másképp.*
- Ha úgy van, ahogy mondod, akkor te is hoztál egy döntést, amikor nekivágtál az útnak. *Mondja eltöprengve, és nem kérdez rá, hogy mit gondol róla Pycta, mert látszik az arcán, hogy megbánta már a dolgot. Inkább vigasztalja.* Biztos megvolt az okod rá, még ha nem is úgy sült el, ahogy szeretted volna. Ha a társaid igazán szeretnek, ezt el kell fogadniuk: a hibáiddal együtt vagyunk teljes egészek. Például nézz meg engem.
*Fehér szemére mutat mosolyogva, mert az imént nem volt lehetősége kifejteni.*
- A gyerekek néha megijednek tőlem, ha meglátnak, pedig ez is egyfajta jel, legalább is a népem annak tekinti. Nem látok ezzel a szememmel, és mégis az előnyömre válik. Van valami, amit csak akkor látunk meg másokban, ha nem a szemünk világával tesszük. *Töpreng, mint aki már régóta megfogalmazódott gondolatait önti ki az elf elé.* Milyen különös, hogy a hátrányaink valójában előnnyé válhatnak, nem igaz? Nevezz naivnak, de szerintem jó vagy, Pycta, olyannak, amilyen vagy. Egy rossz ember soha nem teszi fel a kérdést, hogy vajon jó úton jár, vagy hibás-e.
*Pycta beszámol az oltár felszabadításáról, Viel szeme pedig felragyog.*
- Hát még megvan az oltár? *Kérdezi lelkesen.* És áll? Nem jártam „odaát” soha *utal a szakadékra, melynek már a gondolatától is elszomorodik, ezért nem fejtegeti jobban.* Ez egy fantasztikus hír! Nem titok, hogy később én is szeretnék a Fény mágiájával foglalkozni, sőt, édesanyám is mágus.
*Lelkesedése azonban figyelembe fordul, bár a nevek egyike sem tűnik számára ismerősnek. Ez talán azért is lehetséges, mert alig néhány hata, hogy először a városba vitte a lépte. A Holdezüsttel kapcsolatos kérdésre kissé elkomorodik, talán most először, mióta nem kell attól tartania, hogy Xauzur megeszi. A ruháját piszkálgatja, mint egy rosszaságon kapott kislány.*
- Néha, bár kicsit gyarló gondolat, de úgy érzem, hogy nem kaptam elég hatalmat. Ha volna… Akkor meg tudnám gyógyítani a széthasadt földet Artheniorban, vagy szebbé tudnám tenni az emberek életét. Néha nagyon kicsinek érzem magam. *Bánatosan nevet, mert hát – termetre az is.* Az a célom, hogy szeretetre tanítsam a világot, és hiába szorult belém rengeteg, nem tudom vele széppé tenni, ami szomorú. *Szemében meghatott könny csillan, de azért sírni nem fog. Helyette a tekintete a távolba réved.*
- Ismered a tündérek történetét, Pycta? *Kérdezi tőle, de nem várja, hogy iskolás diákként visszamondja neki, inkább csak röviden összefoglalja a tudnivalókat.* Egy nagy varázsló alkotta meg a kilenc Kezdetet, akiknek a nyomán minden gyönyörű lett és vidám, és ahova tánc közben léptek, ott virágok teremtek. Többek között így lett az első tündér is. Bár olyan lennék, mint ezek a Kezdetek… Bár csodát tudnék tenni.
4955. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-28 22:01:03
Üzenet elküldve: 2019-05-28 22:01:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Áldozat 7/5//
*Talán már csak maroknyi kitartó falubeli van mellette, de a páncélos csuhás ennek ellenére még mindig a fa előtt térdel és halkan imádkozik. Nem tudja, mennyi időt fog felemészteni az ima, míg meghallgatásra talál, de neki van ideje és türelme is, hogy kitartson ameddig kell.
Lehajtott fejjel folytatja a fohászt, a fényre koncentrál, az Erdő Szívének éltető erejére, miközben próbálja magába zárni azt, hogy később az oltár erősítésére használhassa fel. A templomi oltárt már bemocskolta egyszer a sötétség, s bár megtisztították, mégsem lesz már soha olyan tiszta, mint régen. Ez a fa viszont tiszta, Lyzendráéknak hála nem érintette meg semmiféle gonosz, makulátlan és érintetlen.
Nem veszi le a kezét a fáról, szüksége van az érintésre, hogy a kapocs, mely lassan folyó borostyánként csordogál felé, meg ne szakadjon.*
- Hozzatok bort. *Szólal meg halkan, de biztosan van olyan körülötte, aki hallja és teljesíti kérését.
Maga sem tudja, hogy miért éppen bort, azt sem tudja egyelőre, hogy miért lesz szüksége rá. Maga sohasem kóstolt bort, de úgy érzi, ezúttal sem neki kell majd meginnia. Türelmesen és beletörődve várja, hogy valaki bort szerezzen neki. Umon, Lyz, Hanloren vagy valamelyik falubéli elf vagy bárki.
Míg az italra vár, újra lehajtja fejét és folytatja a fohászt, hangtalan peregnek ajkáról a szavak, melyek talán nem is az ő elméjéből származnak.*
//Áldozat 7/5//
*Talán már csak maroknyi kitartó falubeli van mellette, de a páncélos csuhás ennek ellenére még mindig a fa előtt térdel és halkan imádkozik. Nem tudja, mennyi időt fog felemészteni az ima, míg meghallgatásra talál, de neki van ideje és türelme is, hogy kitartson ameddig kell.
Lehajtott fejjel folytatja a fohászt, a fényre koncentrál, az Erdő Szívének éltető erejére, miközben próbálja magába zárni azt, hogy később az oltár erősítésére használhassa fel. A templomi oltárt már bemocskolta egyszer a sötétség, s bár megtisztították, mégsem lesz már soha olyan tiszta, mint régen. Ez a fa viszont tiszta, Lyzendráéknak hála nem érintette meg semmiféle gonosz, makulátlan és érintetlen.
Nem veszi le a kezét a fáról, szüksége van az érintésre, hogy a kapocs, mely lassan folyó borostyánként csordogál felé, meg ne szakadjon.*
- Hozzatok bort. *Szólal meg halkan, de biztosan van olyan körülötte, aki hallja és teljesíti kérését.
Maga sem tudja, hogy miért éppen bort, azt sem tudja egyelőre, hogy miért lesz szüksége rá. Maga sohasem kóstolt bort, de úgy érzi, ezúttal sem neki kell majd meginnia. Türelmesen és beletörődve várja, hogy valaki bort szerezzen neki. Umon, Lyz, Hanloren vagy valamelyik falubéli elf vagy bárki.
Míg az italra vár, újra lehajtja fejét és folytatja a fohászt, hangtalan peregnek ajkáról a szavak, melyek talán nem is az ő elméjéből származnak.*
4954. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-28 14:48:50
Üzenet elküldve: 2019-05-28 14:48:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Datvinoolv//
*Magabiztosságát kissé elveszíti, figyelme sokkal inkább befelé, mint kifelé fordul. Szótlanul figyel, a felé irányuló pillantások után nem sokkal, maga is oldalra pillant, hogy megnézze magának Lyz és a druida lány beszélgetését. Nem érez rá késztetést, hogy beleavatkozzon, Lyz nyilvánvalóan tájékoztatja a lányt arról, hogy épp mi történik, maga csak zavarná a szertartást folytonos mocorgásával. Pycta áhítattal fordul az oltárnak szentelt terebélyesedő fa mellé. A volt szerzetes, miközben az elfet nézi, saját magát, s a fejében felcsendülő halk kacajt próbálja értelmezni. Nem maga volt és nem Átok, illetve nem úgy. Nem kell attól tartania, hogy ismét átvenné az uralmat felette, de tart attól, hogy Hanloren az ő sorsára jut. Az a vigyor, az a szempár, a lány teljesen megváltozott, gyakorlatilag szinte egy csettintésre, ami nem jó. Nagyon nem. Halkan felsóhajt, majd igyekszik elhessegetni a rossz gondolatokat, már azt az oltár megszentségtelenítésének érzi, hogy egyáltalán Sa'Thereth és Átok körül járnak gondolatai. Óvatosan megrázza fejét egy pillanatra, majd a közelben álló Dat felé fordul.*
- Mi a helyzet cimbora? Érdekesnek találod, amit látsz? Nemsokára vége. *Biccent barátságosan a férfi felé.* Utána megmutatom hol építkezünk, s neked is felhúzunk egy lakot, ha Pyctával megismerkedtél. Egyedül kell csináld, de az apróságokban majd segítek. Fogd fel tesztnek. Aki az erdőben akar élni, a közösségtől függetlenül önállóan is el kell látnia magát. *Kacsint az emberre, aztán ismét a csemete fára néz.*
- Valaha azt gondoltam, magam is ilyen áhítattal leszek a fény iránt, de ennek mára vége. Belekóstoltam a fénybe, s a sötétbe egyaránt... *Megvonja a vállát.* Egyik sem tetszett, testvér. *Mereng tovább.*
//Datvinoolv//
*Magabiztosságát kissé elveszíti, figyelme sokkal inkább befelé, mint kifelé fordul. Szótlanul figyel, a felé irányuló pillantások után nem sokkal, maga is oldalra pillant, hogy megnézze magának Lyz és a druida lány beszélgetését. Nem érez rá késztetést, hogy beleavatkozzon, Lyz nyilvánvalóan tájékoztatja a lányt arról, hogy épp mi történik, maga csak zavarná a szertartást folytonos mocorgásával. Pycta áhítattal fordul az oltárnak szentelt terebélyesedő fa mellé. A volt szerzetes, miközben az elfet nézi, saját magát, s a fejében felcsendülő halk kacajt próbálja értelmezni. Nem maga volt és nem Átok, illetve nem úgy. Nem kell attól tartania, hogy ismét átvenné az uralmat felette, de tart attól, hogy Hanloren az ő sorsára jut. Az a vigyor, az a szempár, a lány teljesen megváltozott, gyakorlatilag szinte egy csettintésre, ami nem jó. Nagyon nem. Halkan felsóhajt, majd igyekszik elhessegetni a rossz gondolatokat, már azt az oltár megszentségtelenítésének érzi, hogy egyáltalán Sa'Thereth és Átok körül járnak gondolatai. Óvatosan megrázza fejét egy pillanatra, majd a közelben álló Dat felé fordul.*
- Mi a helyzet cimbora? Érdekesnek találod, amit látsz? Nemsokára vége. *Biccent barátságosan a férfi felé.* Utána megmutatom hol építkezünk, s neked is felhúzunk egy lakot, ha Pyctával megismerkedtél. Egyedül kell csináld, de az apróságokban majd segítek. Fogd fel tesztnek. Aki az erdőben akar élni, a közösségtől függetlenül önállóan is el kell látnia magát. *Kacsint az emberre, aztán ismét a csemete fára néz.*
- Valaha azt gondoltam, magam is ilyen áhítattal leszek a fény iránt, de ennek mára vége. Belekóstoltam a fénybe, s a sötétbe egyaránt... *Megvonja a vállát.* Egyik sem tetszett, testvér. *Mereng tovább.*
4953. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-28 02:20:33
Üzenet elküldve: 2019-05-28 02:20:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Lyz//
*Ahogy szóba elegyednek és a beszélgetés elején az íjász szőkeség félre pillant, Ahseela leköveti a tekintetét, a késdobáló szerzetesre pillant, akire értetlenül és bizalmatlanul néz, de nem szól Umonhoz és Lyzt sem kérdezi aggodalmas pillantásáról. A különös szerzetes, ha szándékozna szót váltani vele, nyilván megtenné, de egyik találkozásukkor sem adta ennek a jelét. Szóval, Lyzendrát hallgatja figyelmesen.*
- Igen, hallottam, a jövő kezdete. – *Ahogy egy rubiliáni szava-járás tartja. Bólint.*
- A városi lét, szerintem valahol az erdei életforma ellentéte. Nem egyszerű meglelni az egyensúlyt, az aranyközép utat a kettő között. – *Fűzi az elf szőkeség véleményéhez, a sajátját, bár részéről, sose tudna egy várost szépnek nevezni, ennek hallatán enyhén megemelkednek szemöldökei.*
- Tényleg sokan rendelkeznek különböző árnyalatú zöld írisszel. – *Feleli a szemes válaszra, és amikor Lyz az ő csókaszemeit méltatja, Ahseela egyfajta kedves bóknak veszi a nevetős megjegyzést.*
- Köszönöm, számomra is újdonság még és elég kalandosan változtak így meg a szemeim. – *Jegyzi meg mosolyogva és söpri félre arcából fürtjeit.
A piktogram kérdését nem firtatja tovább, mivel Lyzendra egyértelműen kijelenti, hogy nincs testvére, lihanechi felmenői között sem és aligha van bármi köze az elf nemeshez.*
- Semmi baj, rákérdeztem, hátha, bizonyára csak hasonlítasz valakire. Nem te vagy, akit keresett. – *Legyinti megértőn mosolyogva, miközben a nyelve is megered kissé.*
- Tudod, a rendházban, ahol nevelkedtem, zömében mindenki kámzsás csuhában és csadorban jár, szóval ezért is lehet, hogy nem a legtökéletesebb az arcmemóriám. – *Mondja, halkan felnevetve, némi öniróniával.*
- Onnan érkezett Pyctával beszélni, aztán ment is vissza a városba. Csak az elejét hallottam. – *Tárja szét kezeit Ahseela, jelezvén, hogy csak ennyit tud a dologról. Nem az a 'minden lében kanál' fajta, inkább az érdeklődőn megtartja a három lépés távolságot, amíg nem érzi azt, hogy valahogy közbe kell avatkoznia. Jelen pillanatban a város környéki erdősség nyugalmát, nem bolygatná meg semmivel, mert szinte biztos benne, hogy bármit tenne, most csak olyan lenne, mint egy elefánt vonulása egy porcelán boltban. Élvezi a csendet, a tompa fényű hajnalt, bár a szertartás miatt a levegőbe valahogy még mindig várakozás vegyül.
Az elf lány az erdei közösségről kérdez, mivel a korábban és Lyztől hallottakból, egyértelmű számára, hogy az elf szőkeség, Pyctához hasonlatosan, hordavezető szerepet tölthet be a folyóparti táborban.*
- Vagytok többen, akik régmúltból ismeritek egymást, a társaid, de sokan vannak, akik ismeretlenek és jobb élet reményében érkeztek ide. Szerinted, ennyiféle múlt és a jelen, hogyan tehet együtt a gyarapodó jövőért? Milyen sorsra rendelte ezt a falunyi lanawini? Vagy csak minden jön magától? – *Felemás pillantását végigjártatja a táboron, ami oly sokat változott. Elnézi az oltárt szentelő Pyctát, majd ismét Lyzre pillant, a druida lány jó ideje, az utóbbiak szellemében járta eddig a nagyvilágot.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.28 02:26:02
//Lyz//
*Ahogy szóba elegyednek és a beszélgetés elején az íjász szőkeség félre pillant, Ahseela leköveti a tekintetét, a késdobáló szerzetesre pillant, akire értetlenül és bizalmatlanul néz, de nem szól Umonhoz és Lyzt sem kérdezi aggodalmas pillantásáról. A különös szerzetes, ha szándékozna szót váltani vele, nyilván megtenné, de egyik találkozásukkor sem adta ennek a jelét. Szóval, Lyzendrát hallgatja figyelmesen.*
- Igen, hallottam, a jövő kezdete. – *Ahogy egy rubiliáni szava-járás tartja. Bólint.*
- A városi lét, szerintem valahol az erdei életforma ellentéte. Nem egyszerű meglelni az egyensúlyt, az aranyközép utat a kettő között. – *Fűzi az elf szőkeség véleményéhez, a sajátját, bár részéről, sose tudna egy várost szépnek nevezni, ennek hallatán enyhén megemelkednek szemöldökei.*
- Tényleg sokan rendelkeznek különböző árnyalatú zöld írisszel. – *Feleli a szemes válaszra, és amikor Lyz az ő csókaszemeit méltatja, Ahseela egyfajta kedves bóknak veszi a nevetős megjegyzést.*
- Köszönöm, számomra is újdonság még és elég kalandosan változtak így meg a szemeim. – *Jegyzi meg mosolyogva és söpri félre arcából fürtjeit.
A piktogram kérdését nem firtatja tovább, mivel Lyzendra egyértelműen kijelenti, hogy nincs testvére, lihanechi felmenői között sem és aligha van bármi köze az elf nemeshez.*
- Semmi baj, rákérdeztem, hátha, bizonyára csak hasonlítasz valakire. Nem te vagy, akit keresett. – *Legyinti megértőn mosolyogva, miközben a nyelve is megered kissé.*
- Tudod, a rendházban, ahol nevelkedtem, zömében mindenki kámzsás csuhában és csadorban jár, szóval ezért is lehet, hogy nem a legtökéletesebb az arcmemóriám. – *Mondja, halkan felnevetve, némi öniróniával.*
- Onnan érkezett Pyctával beszélni, aztán ment is vissza a városba. Csak az elejét hallottam. – *Tárja szét kezeit Ahseela, jelezvén, hogy csak ennyit tud a dologról. Nem az a 'minden lében kanál' fajta, inkább az érdeklődőn megtartja a három lépés távolságot, amíg nem érzi azt, hogy valahogy közbe kell avatkoznia. Jelen pillanatban a város környéki erdősség nyugalmát, nem bolygatná meg semmivel, mert szinte biztos benne, hogy bármit tenne, most csak olyan lenne, mint egy elefánt vonulása egy porcelán boltban. Élvezi a csendet, a tompa fényű hajnalt, bár a szertartás miatt a levegőbe valahogy még mindig várakozás vegyül.
Az elf lány az erdei közösségről kérdez, mivel a korábban és Lyztől hallottakból, egyértelmű számára, hogy az elf szőkeség, Pyctához hasonlatosan, hordavezető szerepet tölthet be a folyóparti táborban.*
- Vagytok többen, akik régmúltból ismeritek egymást, a társaid, de sokan vannak, akik ismeretlenek és jobb élet reményében érkeztek ide. Szerinted, ennyiféle múlt és a jelen, hogyan tehet együtt a gyarapodó jövőért? Milyen sorsra rendelte ezt a falunyi lanawini? Vagy csak minden jön magától? – *Felemás pillantását végigjártatja a táboron, ami oly sokat változott. Elnézi az oltárt szentelő Pyctát, majd ismét Lyzre pillant, a druida lány jó ideje, az utóbbiak szellemében járta eddig a nagyvilágot.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.28 02:26:02
4952. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-27 18:32:53
Üzenet elküldve: 2019-05-27 18:32:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Ahseela//
*Amikor félre vonul a felemás szemű elf lánnyal, csak a periférián érzékeli, hogy Umon visszatért. Azt is, hogy egyedül. Egy pillanatra felé fordul.
~Remélem nincs gond.~ Lyz számára különösen viselkedett a papnő, de úgy tűnt, Umonnal jól kijönnek, így nála biztosan többet tud tenni a különös szerzetes. Egy aggódó pillantás az egész, aztán már teljes figyelme a újonnan érkezett lányé.*
- Ne sajnáld * mosolyog kedvesen, elnézően, bár nem tiszte neki hogy ítélkezzen. Nem is teszi.*
- Biztosan hallottad már, hogy valaminek a vége, egyben a kezdete is. Vedd úgy, hogy a Szent fa új életének kezdetére értél ide.
- Igen, meglehetősen kalandos volt, de a lényeg, hogy most már védett helyen van a fa.
*Örömmel hallja, hogy az elf lány is csatlakozna a közösséghez. Ott van az íjász fiú is, aki meglehetősen hallgatag, de úgy tűnik, ő is jól érzi magát. Nem hiába, aki az erdőt szereti, előbb utóbb úgyis visszatér oda. Lyz is így van vele.*
- Meg tudom érteni. A városban valahogy én sem találtam a helyemet. Szép, de azt hiszem, nem vagyok oda való. *Vállát vonva vallja meg. Az pedig külön örömmel tölti el, hogy híre megelőzte. Ha csupán annyival, hogy várták, már megmelengeti a lelkét. S pedig úgy tűnik abból, amit az elf lány elmond, hogy két egykori társa valóban várták.*
- Valóban? *csodálkozik el, amikor a szemének hasonlóságát említi a lány.* Neked viszont meglehetősen különleges. Nem sok hasonló van igaz? *neveti el magát halkan a felemás szemek felé intve. Nem veszi komolyan, s még véletlenül sem hiszi, hogy az elf lány valóban láthatta a szemeit egy piktogramon. Meglehetősen sok elfnek vannak zöld szemei, sajátjait pedig csupán a régi otthonában hasonlították mindig édesanyjáéhoz. Itt viszont őt biztosan nem ismeri senki. Pláne mikor egy testvérrel kapcsolatban merül fel a kérdés.*
- Vannak rokonaim Lihanechben, de nincs testvérem. *Hitetlen kedves mosoly ül továbbra is az arcán, mert meggyőződésével nem szeretné megbántani az elf lányt.*
- Sajnálom. Szívesen segítenék... *A befejezetlen mondatban ott lappang a segíteni vágyás, de az is, hogy olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban.* Nemes leányok inkább a városban kötnek ki, eligazítottátok Arthenior felé, azt a nemest?
//Ahseela//
*Amikor félre vonul a felemás szemű elf lánnyal, csak a periférián érzékeli, hogy Umon visszatért. Azt is, hogy egyedül. Egy pillanatra felé fordul.
~Remélem nincs gond.~ Lyz számára különösen viselkedett a papnő, de úgy tűnt, Umonnal jól kijönnek, így nála biztosan többet tud tenni a különös szerzetes. Egy aggódó pillantás az egész, aztán már teljes figyelme a újonnan érkezett lányé.*
- Ne sajnáld * mosolyog kedvesen, elnézően, bár nem tiszte neki hogy ítélkezzen. Nem is teszi.*
- Biztosan hallottad már, hogy valaminek a vége, egyben a kezdete is. Vedd úgy, hogy a Szent fa új életének kezdetére értél ide.
- Igen, meglehetősen kalandos volt, de a lényeg, hogy most már védett helyen van a fa.
*Örömmel hallja, hogy az elf lány is csatlakozna a közösséghez. Ott van az íjász fiú is, aki meglehetősen hallgatag, de úgy tűnik, ő is jól érzi magát. Nem hiába, aki az erdőt szereti, előbb utóbb úgyis visszatér oda. Lyz is így van vele.*
- Meg tudom érteni. A városban valahogy én sem találtam a helyemet. Szép, de azt hiszem, nem vagyok oda való. *Vállát vonva vallja meg. Az pedig külön örömmel tölti el, hogy híre megelőzte. Ha csupán annyival, hogy várták, már megmelengeti a lelkét. S pedig úgy tűnik abból, amit az elf lány elmond, hogy két egykori társa valóban várták.*
- Valóban? *csodálkozik el, amikor a szemének hasonlóságát említi a lány.* Neked viszont meglehetősen különleges. Nem sok hasonló van igaz? *neveti el magát halkan a felemás szemek felé intve. Nem veszi komolyan, s még véletlenül sem hiszi, hogy az elf lány valóban láthatta a szemeit egy piktogramon. Meglehetősen sok elfnek vannak zöld szemei, sajátjait pedig csupán a régi otthonában hasonlították mindig édesanyjáéhoz. Itt viszont őt biztosan nem ismeri senki. Pláne mikor egy testvérrel kapcsolatban merül fel a kérdés.*
- Vannak rokonaim Lihanechben, de nincs testvérem. *Hitetlen kedves mosoly ül továbbra is az arcán, mert meggyőződésével nem szeretné megbántani az elf lányt.*
- Sajnálom. Szívesen segítenék... *A befejezetlen mondatban ott lappang a segíteni vágyás, de az is, hogy olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban.* Nemes leányok inkább a városban kötnek ki, eligazítottátok Arthenior felé, azt a nemest?
4951. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-27 11:28:47
Üzenet elküldve: 2019-05-27 11:28:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Áldozat 7/4//
*Ahhoz, hogy maga végezze el a szertartást, még nem elég erős, de a hit mindent pótolni tud. A benne szunnyadó fényt egyelőre még nem tudja a fába plántálni, de ez még várhat. A fa a földbe került, arra a helyre, amelyre rendeltetett, ahova szeretett volna kerülni, legalábbis Lyzendra állítása szerint. És ha a szőke elf nő állítja, hogy így van, akkor az erdőmélyi elf úgy hisz benne, ahogyan az Erdő Szívében.
Ő akkor sem kel fel a fa elől, amikor mások már távozóra fogják, nem várja el tőlük, hogy együtt fohászkodjanak vele, viszont azoknak akik kitartanak az áldozat végéig, hálás, hogy támogatásukkal segítik törekvéseit.
Halkan fohászkodik, kezét nem véve le a fáról, akkor sem, amikor már az segítség nélkül meg tudna állni, hisz gyökerei már a földbe kerültek és a gödröt is betemették szorgos kezek.
Még nem csinált ilyet soha, mégis érzi, hogy mit kell tennie. Talán ösztönből, zsigerből jön, maga sem tudja, de nem is kell tudnia.
Folytatja a fohászt, míg úgy nem érzi, befejezheti. Addig a külvilágra is csak korlátozott mértékben tud figyelni.*
//Áldozat 7/4//
*Ahhoz, hogy maga végezze el a szertartást, még nem elég erős, de a hit mindent pótolni tud. A benne szunnyadó fényt egyelőre még nem tudja a fába plántálni, de ez még várhat. A fa a földbe került, arra a helyre, amelyre rendeltetett, ahova szeretett volna kerülni, legalábbis Lyzendra állítása szerint. És ha a szőke elf nő állítja, hogy így van, akkor az erdőmélyi elf úgy hisz benne, ahogyan az Erdő Szívében.
Ő akkor sem kel fel a fa elől, amikor mások már távozóra fogják, nem várja el tőlük, hogy együtt fohászkodjanak vele, viszont azoknak akik kitartanak az áldozat végéig, hálás, hogy támogatásukkal segítik törekvéseit.
Halkan fohászkodik, kezét nem véve le a fáról, akkor sem, amikor már az segítség nélkül meg tudna állni, hisz gyökerei már a földbe kerültek és a gödröt is betemették szorgos kezek.
Még nem csinált ilyet soha, mégis érzi, hogy mit kell tennie. Talán ösztönből, zsigerből jön, maga sem tudja, de nem is kell tudnia.
Folytatja a fohászt, míg úgy nem érzi, befejezheti. Addig a külvilágra is csak korlátozott mértékben tud figyelni.*
4950. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-27 02:23:26
Üzenet elküldve: 2019-05-27 02:23:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Lyz//
*Ahseelaxa csendesen áll, ahogy a jelenlévők is. Nem mozdul senki, szemmel láthatóan nem történik semmi. Mindenki magában és gondolataiban elmerülve áll. Olyan mély csend ül, mely olyan, mintha mindenki várna valamire, valakire, egy jelre, egy történésre, bármire, ami kimozdítja ebből az állapotból a jelen pillanatot. Legalább is, így érzi, ezért különös nyugtalanság vesz erőt rajta. Felemás tekintetét a kis fára függeszti, amire valahogy most úgy tekint, mint egy olyan élőlényre, ami kapocs három idősík között, a múlt, a jelen és a jövő között, sőt biztos benne, hogy így van. Nem kerekedik viharos szél, nem felhősödik el az égbolt, nem takarja el egyik hold sem a napot, nem cikázik keresztül gömbvillám az égen, csak a csend van. Maga is hallgatagon mélyed gondolataiba, melyek csendesebbek bármi másnál. Az íjász szőkeséget és Pyctát figyeli.*
~ Köszönöm. ~
*Az elf szőkeség sétál el mellette, az üdvözlését fogadva magához inti, Ahseela bólintva tart vele, hogy távolabb szót váltsanak.*
- Üdv néked nővérem, Ssyleana Lyzendra! Bocsánat, az én teljes nevem Ahseelaxa Scyranna.
Oltárt avattatok, szerintem itt szép és jó helye lesz a fácskának. Sajnálom, hogy csak a végére értem ide. – *Az elf lány nem jegyzi meg, de nem erénye a gyorsaság és a pontosság.*
- Temetés, gyarapodás. Igen. Örülök, hogy nem az előbbi eseményhez kötődik az oltárszentelés, bár elmúlás és búcsú nélkül nincs élet és fordítva. – *Szól, hite szerint, de azt már nem fűzi hozzá, hogy előbbiből eleget látott és volt része belőle, bár a mondat végi szomorú felhang erről árulkodik.*
- Erdőmélyéről? Gyönyörű hely, bár szerintem minden erdősség az a maga nemében. – *A szeretetteljes pillantás nem kerüli el a figyelmét, ahogy Lyzendra mesél és társairól beszél.*
- Kalandos lehetett, de lényeg ide értetek épségben és egészségben a kis fácskával együtt. – *Némi keserűség vegyül a hangjába. A kérdésre kicsit zavarba jön, de különös pillantását nem kapja félre, amikor válaszol.*
- A kis közösség idejövetelekor csatlakoztam a menethez, bár időközben el kellett mennem. ~ Lezárni valamit. ~ De igen, itt szeretnék élni.
*Arra nem tér ki részletesen, hogy az erdőmélyét és a templomot is megjárta, majd búcsúzott Xonartól. Nem szeret a problémáival traktálni másokat.*
- Hallottam rólad, Lyzendra. Említették a neved, Pycta és Umon, amikor Amonra indultak. Ne haragudj, ha túl közvetlenül fog hangzani, de nem Lihanechből származol véletlenül? A szemeid… láttam már ilyen szempárt. Egy elf nemes kereste a testvérét.
//Lyz//
*Ahseelaxa csendesen áll, ahogy a jelenlévők is. Nem mozdul senki, szemmel láthatóan nem történik semmi. Mindenki magában és gondolataiban elmerülve áll. Olyan mély csend ül, mely olyan, mintha mindenki várna valamire, valakire, egy jelre, egy történésre, bármire, ami kimozdítja ebből az állapotból a jelen pillanatot. Legalább is, így érzi, ezért különös nyugtalanság vesz erőt rajta. Felemás tekintetét a kis fára függeszti, amire valahogy most úgy tekint, mint egy olyan élőlényre, ami kapocs három idősík között, a múlt, a jelen és a jövő között, sőt biztos benne, hogy így van. Nem kerekedik viharos szél, nem felhősödik el az égbolt, nem takarja el egyik hold sem a napot, nem cikázik keresztül gömbvillám az égen, csak a csend van. Maga is hallgatagon mélyed gondolataiba, melyek csendesebbek bármi másnál. Az íjász szőkeséget és Pyctát figyeli.*
~ Köszönöm. ~
*Az elf szőkeség sétál el mellette, az üdvözlését fogadva magához inti, Ahseela bólintva tart vele, hogy távolabb szót váltsanak.*
- Üdv néked nővérem, Ssyleana Lyzendra! Bocsánat, az én teljes nevem Ahseelaxa Scyranna.
Oltárt avattatok, szerintem itt szép és jó helye lesz a fácskának. Sajnálom, hogy csak a végére értem ide. – *Az elf lány nem jegyzi meg, de nem erénye a gyorsaság és a pontosság.*
- Temetés, gyarapodás. Igen. Örülök, hogy nem az előbbi eseményhez kötődik az oltárszentelés, bár elmúlás és búcsú nélkül nincs élet és fordítva. – *Szól, hite szerint, de azt már nem fűzi hozzá, hogy előbbiből eleget látott és volt része belőle, bár a mondat végi szomorú felhang erről árulkodik.*
- Erdőmélyéről? Gyönyörű hely, bár szerintem minden erdősség az a maga nemében. – *A szeretetteljes pillantás nem kerüli el a figyelmét, ahogy Lyzendra mesél és társairól beszél.*
- Kalandos lehetett, de lényeg ide értetek épségben és egészségben a kis fácskával együtt. – *Némi keserűség vegyül a hangjába. A kérdésre kicsit zavarba jön, de különös pillantását nem kapja félre, amikor válaszol.*
- A kis közösség idejövetelekor csatlakoztam a menethez, bár időközben el kellett mennem. ~ Lezárni valamit. ~ De igen, itt szeretnék élni.
*Arra nem tér ki részletesen, hogy az erdőmélyét és a templomot is megjárta, majd búcsúzott Xonartól. Nem szeret a problémáival traktálni másokat.*
- Hallottam rólad, Lyzendra. Említették a neved, Pycta és Umon, amikor Amonra indultak. Ne haragudj, ha túl közvetlenül fog hangzani, de nem Lihanechből származol véletlenül? A szemeid… láttam már ilyen szempárt. Egy elf nemes kereste a testvérét.
4949. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-26 21:09:48
Üzenet elküldve: 2019-05-26 21:09:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Csak egyszer les vissza óvatosan a válla felett, mikor már kellő távolságba tudhatja Umont. Szorítása lassan enged a tőrön, majd elengedi azt. Használta volna, ha kell és ez talán magát jobban meglepi, mint Umont lepte volna. Megkönnyebbült, de mégsem. Magával fogja vinni Átkot...De nem most. Most még túl közel az átkozott tábor.
Ahogy kiadta magából a fényt a ceremónia közben, úgy telepedett meg helyén a sötétség. Árnyékba borítva minden mást, rideg, számító logikát szülve a szív helyére.
Valahol a közelben kakukk dörömböl a fa törzsén, az erdőt pedig megtölti a bogarak lassú döngése és a madarak csicsergő csacsogása. Nem hallja már a hangot, a kacajt, vagy a közeledő lépteket. Csak ő van itt.
Sápadtan lépdel tovább a sűrű aljnövényzetben. Arcán most nincs helye mosolynak, szeme nem csillan huncutul, tekintete rideg. Kezét önkéntelen emeli füléhez, hogy mögé tűrhesse a rakoncátlan tincseket. Csak ekkor veszi észre, hogy remeg. De nem csak keze, egész testében rázza a hideg.*
-Ó, Umon.
*Sóhajtja halkan, mérhetetlen szomorúsággal hangjában. Mint akinek ajkait az utolsó sóhaj hagyja el, de nem az élettől búcsúzik.
Nem telik el egy pillanat és már a furcsa vigyor ül arcán megint, ahogy szórakozottan húzza végig ujjait a fatörzsökön, melyek mellett elhalad.*
Ahogy kiadta magából a fényt a ceremónia közben, úgy telepedett meg helyén a sötétség. Árnyékba borítva minden mást, rideg, számító logikát szülve a szív helyére.
Valahol a közelben kakukk dörömböl a fa törzsén, az erdőt pedig megtölti a bogarak lassú döngése és a madarak csicsergő csacsogása. Nem hallja már a hangot, a kacajt, vagy a közeledő lépteket. Csak ő van itt.
Sápadtan lépdel tovább a sűrű aljnövényzetben. Arcán most nincs helye mosolynak, szeme nem csillan huncutul, tekintete rideg. Kezét önkéntelen emeli füléhez, hogy mögé tűrhesse a rakoncátlan tincseket. Csak ekkor veszi észre, hogy remeg. De nem csak keze, egész testében rázza a hideg.*
-Ó, Umon.
*Sóhajtja halkan, mérhetetlen szomorúsággal hangjában. Mint akinek ajkait az utolsó sóhaj hagyja el, de nem az élettől búcsúzik.
Nem telik el egy pillanat és már a furcsa vigyor ül arcán megint, ahogy szórakozottan húzza végig ujjait a fatörzsökön, melyek mellett elhalad.*
4948. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-26 20:07:28
Üzenet elküldve: 2019-05-26 20:07:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Han//
*Nem ül ki különösebb érezelem az arcára, mikor követni kezdi a lányt. Tekintve, hogy észre sem vették távozását, feltűnésmentesen indul meg. Persze meglepődik, hogyne lepődne, azonban ezen hamar úrrá lesz, immár inkább csak kíváncsi. Hant hamar beéri, s fürkésző tekintetét a hirtelen megváltozott lányon, közben nem tesz hirtelen mozdulatokat, a mákonyos tekintet, a furcsa, közvetlen beszéd, gyanúsan ismerős számára, de nem akar elhamarkodott következtetéseket levonni.*
- Azt gondoltam, szükséged lehet _rám_. Átok nem játékszer, Hanloren. *Rázza meg fejét, miközben tekintete résnyire szűkül.* De megértem, ha egyedül akarsz lenni. *Hajtja meg magát kifejezéstelen tekintettel, melyet le sem vesz a lányról.*
- A nevem... Umon... Átok nincs többé! *~ Remélem. ~ szorítja össze fogait, s szűri ki köztük a szavakat.*
- És nem szép dolog, Átkot emlegetni egy ilyen szertartás kellős közepén! *Maga sem gondolja komolyan, de egyszerűen ezt kellett mondania.*
- A tűzzel játszol, te lány, ám legyen. De egyet ne felejts... Átoknak senkire sincs szüksége.
//Hajnali ceremónia//
*A vigyort nem veszi észre, megfordul és visszaindul a többiekhez, csak fél szemmel tekint a háta mögé. Mikor visszaér, nem szól senkihez, csupán némán és elgondolkodva foglalja el a helyét, amíg még szükséges. Magában mereng, s a kis csemete fát nézi. Nem tűnik fel neki, hogy újabb szereplővel gyarapodott a tábor, ahogyan az sem, Lyz csendesen szót vált vele. Nem vallaná be senkinek de aggódik. Hanloren viselkedése bár túl erős következtetés lenne így rögtön, azonban, hogy Átkot akarja, sőt kívánja... sok mindent jelenthet. A templomi ütközet pedig nem múlt el nyomok nélkül, ezt maga a lány mondta számára. A fülében felcsendülő halk kacajról nem is beszélve.*
*Nem ül ki különösebb érezelem az arcára, mikor követni kezdi a lányt. Tekintve, hogy észre sem vették távozását, feltűnésmentesen indul meg. Persze meglepődik, hogyne lepődne, azonban ezen hamar úrrá lesz, immár inkább csak kíváncsi. Hant hamar beéri, s fürkésző tekintetét a hirtelen megváltozott lányon, közben nem tesz hirtelen mozdulatokat, a mákonyos tekintet, a furcsa, közvetlen beszéd, gyanúsan ismerős számára, de nem akar elhamarkodott következtetéseket levonni.*
- Azt gondoltam, szükséged lehet _rám_. Átok nem játékszer, Hanloren. *Rázza meg fejét, miközben tekintete résnyire szűkül.* De megértem, ha egyedül akarsz lenni. *Hajtja meg magát kifejezéstelen tekintettel, melyet le sem vesz a lányról.*
- A nevem... Umon... Átok nincs többé! *~ Remélem. ~ szorítja össze fogait, s szűri ki köztük a szavakat.*
- És nem szép dolog, Átkot emlegetni egy ilyen szertartás kellős közepén! *Maga sem gondolja komolyan, de egyszerűen ezt kellett mondania.*
- A tűzzel játszol, te lány, ám legyen. De egyet ne felejts... Átoknak senkire sincs szüksége.
//Hajnali ceremónia//
*A vigyort nem veszi észre, megfordul és visszaindul a többiekhez, csak fél szemmel tekint a háta mögé. Mikor visszaér, nem szól senkihez, csupán némán és elgondolkodva foglalja el a helyét, amíg még szükséges. Magában mereng, s a kis csemete fát nézi. Nem tűnik fel neki, hogy újabb szereplővel gyarapodott a tábor, ahogyan az sem, Lyz csendesen szót vált vele. Nem vallaná be senkinek de aggódik. Hanloren viselkedése bár túl erős következtetés lenne így rögtön, azonban, hogy Átkot akarja, sőt kívánja... sok mindent jelenthet. A templomi ütközet pedig nem múlt el nyomok nélkül, ezt maga a lány mondta számára. A fülében felcsendülő halk kacajról nem is beszélve.*
4947. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-26 17:09:44
Üzenet elküldve: 2019-05-26 17:09:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Ahseela//
*Csak áll, két társa közt, kikkel megjárták a hadak útját, de nem is lehetne boldogabb. Hiszi, hogy a papnő áldása működik, hisz nincs látványos része, melyből azonmód ki is derülhetne. Mikor Pycta is a fa tövébe térdel, csak áll egy darabig, de befejezetlennek érzi a maga részéről, hogy a fa kérését teljesítvén, ne legyen egy szavuk sem. Térdre ereszkedik egy rövidke fohászra maga is.
~Me'Ochass. Elhoztunk hát, a legjobb tudásunk, és érzésünk szerint ebbe a közösségbe. Hiszem, hogy a lehető legjobb helyre hoztunk. Hiszem, hogy sokak imája hangzik majd el gyökereid felett, és sokak élete köttetik majd össze lobkoronád alatt. Áldd meg őket, akik tiszta szívvel hisznek benned, és segítsd meg a kicsiny közösséget. Míg itt leszek, nem lesz olyan agancsos démon, vagy legyen az bármilyen entitás, aki kezet emelhetne rád. ~
Lyz bár a fához, s általa az Erdőszellemhez fohászkodik, és bár csupán saját nevében beszél, tudja jól, hogy Monsotor, és Denzack is ugyan úgy fegyvert ragadna újra, ha kell. Nem ismeri még a közösséget, de abban is biztos, hogy nincsenek ezzel egyedül. Nem csak Pycta és Han az, aki olyan elhivatott, hanem Lyz becslése szerint a közösség nagyja is Eeyr hívő lehet. Magáról az Erdőszellemről pedig még Lyz régi otthonában is hallottak, bár ők másképp hívták anno. Így aztán könnyen meglehet, hogy itt sincs ez másképp.
Lyz a fogadalommal végződő fohász végén mosollyal ajkain áll fel Pycta mellől, akit nem szeretne zavarni mélyült állapotában, így csak csendben bólint társai felé, hogy részéről végeztek.
Mikor éppen fordulna, hogy távolabb sétáljon, megáll mellettük egy elf nő áll meg, s máris bemutatkozik.*
- Üdvözöllek Ahseela *köszön, s egy pillanatra elidőzik pillantása a felemás szempáron.*
~Milyen különös.~
*Bólint az elf lánynak, miközben másik kezével int, egy távolabbi pont felé, jelezvén, arra inkább alkalmas a beszélgetésre. Válaszra még nem nyitja száját, nem szeretné Pyctát ezzel sem megzavarni, bár talán olyan mélyen van, hogy nem is hallaná. Ugyan nem megy túl messzire, látótávban maradnak, de szavaik innen aligha lehetnek zavaróak. Ha Ahseela követi, szívesen elmondja, hogy minek a végre ért ide. Illetve minek a kezdetéhet.*
- Üdvözöllek Ahseela. A nevem Ssyleana Lyzendra. Éppen az oltárszentelés végére értél ide. A fát avattunk oltárrá, bár eddig is azt a szerepet töltötte be. Nem temettünk, de remélem gyarapodni fogunk *mosolyodik a furcsa szemű elf lányra.*
- Erdőmélyéről hoztuk a szent fát a társaimmal. *Egy szeretetteljes pillantást vet társaira, s Pyctára.*
- Te is itt élsz? *kérdezi, mert olyan lendülettel érkezett, mint aki nem először teszi ezt meg.*
//Ahseela//
*Csak áll, két társa közt, kikkel megjárták a hadak útját, de nem is lehetne boldogabb. Hiszi, hogy a papnő áldása működik, hisz nincs látványos része, melyből azonmód ki is derülhetne. Mikor Pycta is a fa tövébe térdel, csak áll egy darabig, de befejezetlennek érzi a maga részéről, hogy a fa kérését teljesítvén, ne legyen egy szavuk sem. Térdre ereszkedik egy rövidke fohászra maga is.
~Me'Ochass. Elhoztunk hát, a legjobb tudásunk, és érzésünk szerint ebbe a közösségbe. Hiszem, hogy a lehető legjobb helyre hoztunk. Hiszem, hogy sokak imája hangzik majd el gyökereid felett, és sokak élete köttetik majd össze lobkoronád alatt. Áldd meg őket, akik tiszta szívvel hisznek benned, és segítsd meg a kicsiny közösséget. Míg itt leszek, nem lesz olyan agancsos démon, vagy legyen az bármilyen entitás, aki kezet emelhetne rád. ~
Lyz bár a fához, s általa az Erdőszellemhez fohászkodik, és bár csupán saját nevében beszél, tudja jól, hogy Monsotor, és Denzack is ugyan úgy fegyvert ragadna újra, ha kell. Nem ismeri még a közösséget, de abban is biztos, hogy nincsenek ezzel egyedül. Nem csak Pycta és Han az, aki olyan elhivatott, hanem Lyz becslése szerint a közösség nagyja is Eeyr hívő lehet. Magáról az Erdőszellemről pedig még Lyz régi otthonában is hallottak, bár ők másképp hívták anno. Így aztán könnyen meglehet, hogy itt sincs ez másképp.
Lyz a fogadalommal végződő fohász végén mosollyal ajkain áll fel Pycta mellől, akit nem szeretne zavarni mélyült állapotában, így csak csendben bólint társai felé, hogy részéről végeztek.
Mikor éppen fordulna, hogy távolabb sétáljon, megáll mellettük egy elf nő áll meg, s máris bemutatkozik.*
- Üdvözöllek Ahseela *köszön, s egy pillanatra elidőzik pillantása a felemás szempáron.*
~Milyen különös.~
*Bólint az elf lánynak, miközben másik kezével int, egy távolabbi pont felé, jelezvén, arra inkább alkalmas a beszélgetésre. Válaszra még nem nyitja száját, nem szeretné Pyctát ezzel sem megzavarni, bár talán olyan mélyen van, hogy nem is hallaná. Ugyan nem megy túl messzire, látótávban maradnak, de szavaik innen aligha lehetnek zavaróak. Ha Ahseela követi, szívesen elmondja, hogy minek a végre ért ide. Illetve minek a kezdetéhet.*
- Üdvözöllek Ahseela. A nevem Ssyleana Lyzendra. Éppen az oltárszentelés végére értél ide. A fát avattunk oltárrá, bár eddig is azt a szerepet töltötte be. Nem temettünk, de remélem gyarapodni fogunk *mosolyodik a furcsa szemű elf lányra.*
- Erdőmélyéről hoztuk a szent fát a társaimmal. *Egy szeretetteljes pillantást vet társaira, s Pyctára.*
- Te is itt élsz? *kérdezi, mert olyan lendülettel érkezett, mint aki nem először teszi ezt meg.*
4946. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-26 13:29:01
Üzenet elküldve: 2019-05-26 13:29:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Hajnali ceremónia//
*Egyre több és több ember kezd mozgolódni körülöttük, Dat pedig egyelőre csendben álldogál, csak akkor szólal meg, ha köszönnek neki. A sokaság egy nagy körbe gyűlik össze, ahová újdonsült társai hamar magukkal is viszik. Dat érzi a lelkesedést és az izgatottságot a levegőben, és ahogy tekintetét végigjáratja az egybegyűlteken, kezdi összerakni a dolgokat. Bízva magasságában hátrébb áll meg, így is remekül rálát a történésekre. Most örül csak igazán Umon magyarázatának, anélkül most teljesen zavarodottan és tanácstalanul álldogálna itt. Nem az a beszédes fajta, így csöndben nézi a szertartást. A többi nézelődőt fürkészve tűnik fel neki, hogy mennyi mindenkit nem ismer közülük, ezen igyekszik majd változtatni. Tetszik neki ez az eldugott tábor, más tervei pedig egyelőre nincsenek, így eldönti, hogy itt fog letelepedni, akármi is lesz. A nagy gondolkodásban megint elkalandozott, egy gyors fejrázással tér vissza a ceremónia nézéséhez.*
*Egyre több és több ember kezd mozgolódni körülöttük, Dat pedig egyelőre csendben álldogál, csak akkor szólal meg, ha köszönnek neki. A sokaság egy nagy körbe gyűlik össze, ahová újdonsült társai hamar magukkal is viszik. Dat érzi a lelkesedést és az izgatottságot a levegőben, és ahogy tekintetét végigjáratja az egybegyűlteken, kezdi összerakni a dolgokat. Bízva magasságában hátrébb áll meg, így is remekül rálát a történésekre. Most örül csak igazán Umon magyarázatának, anélkül most teljesen zavarodottan és tanácstalanul álldogálna itt. Nem az a beszédes fajta, így csöndben nézi a szertartást. A többi nézelődőt fürkészve tűnik fel neki, hogy mennyi mindenkit nem ismer közülük, ezen igyekszik majd változtatni. Tetszik neki ez az eldugott tábor, más tervei pedig egyelőre nincsenek, így eldönti, hogy itt fog letelepedni, akármi is lesz. A nagy gondolkodásban megint elkalandozott, egy gyors fejrázással tér vissza a ceremónia nézéséhez.*
4945. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-25 03:43:38
Üzenet elküldve: 2019-05-25 03:43:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//A táborban//
*Az északi karavánútra térve az elf lány tekintete végigszalad az utat szegélyező fákon. A hajnal lassan terjed ki a horizontból, akárcsak egy fényes legyező, derengő fénnyel húzva narancs-bíbor-skarlát sávokat rá, harmattal hintve meg az út porát, bekúszva, surranva a fasorok közé. Felemás pillantása, az előtte járó, szaglászó farkasán időzik el, aki felett ott kering a kis veréb. A druida lány csak ennyit szól: *
- Menjetek! Szabadok vagytok. – *Xonar megáll, felszegi fejét és sokatmondó pillantással néz hátra az elf lányra. Ahseela mellette elsétálva visszafelé, szőrrel ellentétesen, simít bele a bundájába, majd megállva előtte a fák közé mutat. Chuky csivitelve röppen a lombok közé. Xonar egyik mellső mancsát felemelve, megjártatja tekintetét a druida lány és az erdő között, majd hirtelen megiramodva veti bele magát a rengetegbe.*
- Alo'ha. – *Súgja búcsúzóul a farkasa után, csendben áll egy darabig még, aztán indul tovább. Gondolataiból, nagy irammal, kocsi-csörtetéssel egy szamár húzta szekér, zötyög el mellette, egy nagydarab ork asszonysággal a bakon ülve. Ahseela csak egy pillantással méltatja.*
~ Érdekes szerzetnek tűnik, biztos jól el tudnék vele beszélgetni. ~
*Azonban, a szekér már el is húz mellette, az elf lány pedig csak némán elmerengve ér el az útleágazáshoz, ami néhány nagyobb fa között vezet a folyóparti táborba. Besétálva, látja, hogy változott és gyarapodott a kis tábori közösség, míg távolt volt, idegenül is, érzi magát a megváltozott környezetben.*
~ Ilyen sokáig el voltam? ~
*Valami történhetett is, alighanem valami tábori eseménynek a végére érhetett ide, mert többen vannak egybegyűlve, és most oszlik a nép.*
- Reggelt Testvérek! – *Köszön rá néhány mellette elhaladó elfre, ahogy abba az irányba sétál, ahol az összejövetel csomópontját sejti. Egy kis fánál gyülekeznek még néhányan.*
- Fényes reggelt Testvérek! – *A jelenlévőkből keveseket ismer, a különös páncélt öltött Pyctát felismeri, a késdobáló Umont nem egyből, a szakálla miatt. A többieket, egy zöld-íjászt, egy kopasz óriást, egy sötét-köpenyes, csuklyás alakot, egy íjász szőkeséget, mosolyogva fürkészőn mér végig.*
- Alo'ha nektek is, Ahseela vagyok. – *A smaragzöld szemű, íjász szőkeségen valamiért hosszabban időznek el felemás szemei.*
~ Ismerős, de honnan? Lehet, csak hasonlít valakire, mintha láttam volna róla egy piktogramot. ~
*Tekintete aztán, a fát fogó Pyctán állapodik meg, egy kérdő mosollyal.*
- Fát szenteltek? Temettek vagy avattok? – *Kérdi csendesen Ahseela. Rubiliánban az a szokás járja, hogy a család fát ültet a születendő gyermekeknek, ahogy az eltávozóknak az elföldelt hantjaira is.*
//A táborban//
*Az északi karavánútra térve az elf lány tekintete végigszalad az utat szegélyező fákon. A hajnal lassan terjed ki a horizontból, akárcsak egy fényes legyező, derengő fénnyel húzva narancs-bíbor-skarlát sávokat rá, harmattal hintve meg az út porát, bekúszva, surranva a fasorok közé. Felemás pillantása, az előtte járó, szaglászó farkasán időzik el, aki felett ott kering a kis veréb. A druida lány csak ennyit szól: *
- Menjetek! Szabadok vagytok. – *Xonar megáll, felszegi fejét és sokatmondó pillantással néz hátra az elf lányra. Ahseela mellette elsétálva visszafelé, szőrrel ellentétesen, simít bele a bundájába, majd megállva előtte a fák közé mutat. Chuky csivitelve röppen a lombok közé. Xonar egyik mellső mancsát felemelve, megjártatja tekintetét a druida lány és az erdő között, majd hirtelen megiramodva veti bele magát a rengetegbe.*
- Alo'ha. – *Súgja búcsúzóul a farkasa után, csendben áll egy darabig még, aztán indul tovább. Gondolataiból, nagy irammal, kocsi-csörtetéssel egy szamár húzta szekér, zötyög el mellette, egy nagydarab ork asszonysággal a bakon ülve. Ahseela csak egy pillantással méltatja.*
~ Érdekes szerzetnek tűnik, biztos jól el tudnék vele beszélgetni. ~
*Azonban, a szekér már el is húz mellette, az elf lány pedig csak némán elmerengve ér el az útleágazáshoz, ami néhány nagyobb fa között vezet a folyóparti táborba. Besétálva, látja, hogy változott és gyarapodott a kis tábori közösség, míg távolt volt, idegenül is, érzi magát a megváltozott környezetben.*
~ Ilyen sokáig el voltam? ~
*Valami történhetett is, alighanem valami tábori eseménynek a végére érhetett ide, mert többen vannak egybegyűlve, és most oszlik a nép.*
- Reggelt Testvérek! – *Köszön rá néhány mellette elhaladó elfre, ahogy abba az irányba sétál, ahol az összejövetel csomópontját sejti. Egy kis fánál gyülekeznek még néhányan.*
- Fényes reggelt Testvérek! – *A jelenlévőkből keveseket ismer, a különös páncélt öltött Pyctát felismeri, a késdobáló Umont nem egyből, a szakálla miatt. A többieket, egy zöld-íjászt, egy kopasz óriást, egy sötét-köpenyes, csuklyás alakot, egy íjász szőkeséget, mosolyogva fürkészőn mér végig.*
- Alo'ha nektek is, Ahseela vagyok. – *A smaragzöld szemű, íjász szőkeségen valamiért hosszabban időznek el felemás szemei.*
~ Ismerős, de honnan? Lehet, csak hasonlít valakire, mintha láttam volna róla egy piktogramot. ~
*Tekintete aztán, a fát fogó Pyctán állapodik meg, egy kérdő mosollyal.*
- Fát szenteltek? Temettek vagy avattok? – *Kérdi csendesen Ahseela. Rubiliánban az a szokás járja, hogy a család fát ültet a születendő gyermekeknek, ahogy az eltávozóknak az elföldelt hantjaira is.*
4944. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-23 15:08:29
Üzenet elküldve: 2019-05-23 15:08:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Áldozat 7/3//
*Hanloren talán végzett és sikeresnek véli az oltárszentelést, de a páncélos csuhás egyelőre még nem engedi el a fát. Tenyerét a csemetefa törzsén tartva, fejét továbbra is lehajtva, féltérden térdel a szent fa előtt és befelé figyel.
Itt most nem tart támadástól, fizikai teste teljesen végtelen, csak és kizárólag szellemi képességeire figyel most, hogy megerősítse saját hitével is a fát, amikor Hanloren papnő megnyitotta a kapukat a felsőbb szférák felé.
Nem látja így, hogy az elf lány elhagyja a fát, nem látja Umon pillantását, kizárólag a születő oltárra fókuszál. Számára ez nem csak egy oltár, nem is egy egyszerű megnyilvánulása a hitnek, hanem ez az első oltára amelyet az Erdő Szívének szentelnek. Hiába tudja már, hogy Eeyr, a Fény Istennője egylényegű a Fákban Lakóval.
Tovább folytatja a fohászt, akkor is, ha mások már elindulnak a dolgukra. Az erdőmélyi elf, mellette az irbisszel addig marad, amíg szükséges és hitének minden erejét beleplántálta a fába. Ha nem sikerül ez elsőre, akkor újra és újra próbálkozik. Türelemből és kitartásból nincs benne hiány, ideje pedig van bőven.*
//Áldozat 7/3//
*Hanloren talán végzett és sikeresnek véli az oltárszentelést, de a páncélos csuhás egyelőre még nem engedi el a fát. Tenyerét a csemetefa törzsén tartva, fejét továbbra is lehajtva, féltérden térdel a szent fa előtt és befelé figyel.
Itt most nem tart támadástól, fizikai teste teljesen végtelen, csak és kizárólag szellemi képességeire figyel most, hogy megerősítse saját hitével is a fát, amikor Hanloren papnő megnyitotta a kapukat a felsőbb szférák felé.
Nem látja így, hogy az elf lány elhagyja a fát, nem látja Umon pillantását, kizárólag a születő oltárra fókuszál. Számára ez nem csak egy oltár, nem is egy egyszerű megnyilvánulása a hitnek, hanem ez az első oltára amelyet az Erdő Szívének szentelnek. Hiába tudja már, hogy Eeyr, a Fény Istennője egylényegű a Fákban Lakóval.
Tovább folytatja a fohászt, akkor is, ha mások már elindulnak a dolgukra. Az erdőmélyi elf, mellette az irbisszel addig marad, amíg szükséges és hitének minden erejét beleplántálta a fába. Ha nem sikerül ez elsőre, akkor újra és újra próbálkozik. Türelemből és kitartásból nincs benne hiány, ideje pedig van bőven.*
4943. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-22 21:40:11
Üzenet elküldve: 2019-05-22 21:40:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 370
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Régbe vesző gyermekkor kuncog fel a bohókás érintésre, mely a mellkasára bök, akár a csibész versek sorvégi nyomatéka. Nem kötözködik a kijelentéssel, csak elfogadja. Bele is pirul kicsit, hiszen az ő időtlenségét egyedül Ortas emlékezete tarthatja felszínen. Ez pedig igen becses ajándék. Kicsinek, haloványnak érzi magát hozzá, de ilyesmit nem járja visszautasítani.
Az egykor volt boldogság szavakból festett képe megkapó, és Kaiyko számára is otthonos, hívogató idillként dereng. Csak az a szomorú zönge bántja. Bár ne bujkálna e szép mesében! Ezeknek az emlékeknek a békéje olyan, mint fagyott jégpáncél a tó vizén. Ha túl nagy súly nehezedik rá, roppan. És ami alatta van, az megöl. Mert ami alatta van, az Ortas. Ez a mese most viszont megtartja őket biztonságban.*
- Magam vagyok, amióta Narr bácsikám és Kallan nincsenek. Egyedül *mondja, s a szó szinte kong, üresen sóhajt, ahogy kimondja.* - Olyan egyedül, mint Ortas. Nem találtam a helyem sehol. Egészen addig, amíg nem találkoztunk *mondja.* - Talán ezért félek annyira, hogy nem látlak többé. Messze jársz *jegyzi meg szomorkásan. Akkor is az itt és a most öntörvényű dimenziói értelmetlenné teszik a kijelentést.* - A füge nem hiszem, hogy megteremne nálunk, de... mondjuk az egres, az egres biztosan. Mit gondolsz?
*Jó belekapaszkodni ezekbe a kisszabású tervekbe. Apró kampócskák a reménybe, hogy Ortas egyszer visszajön. Ezt várni, az mindent könnyebbé tesz.*
- Haragszol rám? *kérdi csendesen.* - Amiért csak hallgattam. Ezért mentél el?
*Régbe vesző gyermekkor kuncog fel a bohókás érintésre, mely a mellkasára bök, akár a csibész versek sorvégi nyomatéka. Nem kötözködik a kijelentéssel, csak elfogadja. Bele is pirul kicsit, hiszen az ő időtlenségét egyedül Ortas emlékezete tarthatja felszínen. Ez pedig igen becses ajándék. Kicsinek, haloványnak érzi magát hozzá, de ilyesmit nem járja visszautasítani.
Az egykor volt boldogság szavakból festett képe megkapó, és Kaiyko számára is otthonos, hívogató idillként dereng. Csak az a szomorú zönge bántja. Bár ne bujkálna e szép mesében! Ezeknek az emlékeknek a békéje olyan, mint fagyott jégpáncél a tó vizén. Ha túl nagy súly nehezedik rá, roppan. És ami alatta van, az megöl. Mert ami alatta van, az Ortas. Ez a mese most viszont megtartja őket biztonságban.*
- Magam vagyok, amióta Narr bácsikám és Kallan nincsenek. Egyedül *mondja, s a szó szinte kong, üresen sóhajt, ahogy kimondja.* - Olyan egyedül, mint Ortas. Nem találtam a helyem sehol. Egészen addig, amíg nem találkoztunk *mondja.* - Talán ezért félek annyira, hogy nem látlak többé. Messze jársz *jegyzi meg szomorkásan. Akkor is az itt és a most öntörvényű dimenziói értelmetlenné teszik a kijelentést.* - A füge nem hiszem, hogy megteremne nálunk, de... mondjuk az egres, az egres biztosan. Mit gondolsz?
*Jó belekapaszkodni ezekbe a kisszabású tervekbe. Apró kampócskák a reménybe, hogy Ortas egyszer visszajön. Ezt várni, az mindent könnyebbé tesz.*
- Haragszol rám? *kérdi csendesen.* - Amiért csak hallgattam. Ezért mentél el?
4942. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-22 21:16:28
Üzenet elküldve: 2019-05-22 21:16:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Umon//
*Annyi mindent kell tennie most, hogy szabad... Hogy nem tartja fogságában az, mi eddig fénylő béklyóival kötötte gúsba kezeit. Hallja a mély hangot a háta mögött és a szapora lépteket. Nem, most nem állíthatják meg.*
~Tovább.~
*Tesz még néhány tétova lépést előre, majd ajkába harap és megtorpan. Tudja, hogy nem tudná megelőzni a szerzetest, bárhogy rohanna is.*
-Umon. Nem azt mondtam, hogy azonnal keress meg!
*Fordul meg széles mosollyal, bevárva a férfit.*
-Sokat kivesz belőlem egy ilyen... Csak járok egyet az erdőben, jó egyedül lenni a gondolataimmal.
~Neked nem itt a helyed, Umon. MÉG nem.~
*Sóhajt nagyot, miközben karba fonja kezeit mellén.*
-Hamarosan visszamegyek... Miért jöttél?
*Szűkül össze szeme, szinte vádlón fixírozva a férfit. Butaságot csinált, nem volt logikus lépés felfednie magát. Csupán Átoknak akart jelezni...*
-Utána kell járnom néhány dolognak. NE állíts meg. Látjuk még egymást.
*Fordul el vigyorral arcán, jobbja pedig szoknyája zsebébe kúszik, kitapintva a kés nyelét. Ujjaival villámgyorsan hámozza le a pengét rejtő kis kötést, hogy immáron minden ujja a markolatot szoríthassa.*
-A többieknek mondd, hogy hamarosan visszatérek. Addig is vigyázz magadra, Átok.
*Szólal még meg, de csak arcát fordítja Umon felé, nem fordul meg. Szíves örömest előreángatná a szóban forgó Átkot Umonból... Szüksége van rá. De nem most és nem itt. Sietősen elindul és reméli, a szerzetesnek ennyi is elég. Túl sokat időzött így is.*
*Annyi mindent kell tennie most, hogy szabad... Hogy nem tartja fogságában az, mi eddig fénylő béklyóival kötötte gúsba kezeit. Hallja a mély hangot a háta mögött és a szapora lépteket. Nem, most nem állíthatják meg.*
~Tovább.~
*Tesz még néhány tétova lépést előre, majd ajkába harap és megtorpan. Tudja, hogy nem tudná megelőzni a szerzetest, bárhogy rohanna is.*
-Umon. Nem azt mondtam, hogy azonnal keress meg!
*Fordul meg széles mosollyal, bevárva a férfit.*
-Sokat kivesz belőlem egy ilyen... Csak járok egyet az erdőben, jó egyedül lenni a gondolataimmal.
~Neked nem itt a helyed, Umon. MÉG nem.~
*Sóhajt nagyot, miközben karba fonja kezeit mellén.*
-Hamarosan visszamegyek... Miért jöttél?
*Szűkül össze szeme, szinte vádlón fixírozva a férfit. Butaságot csinált, nem volt logikus lépés felfednie magát. Csupán Átoknak akart jelezni...*
-Utána kell járnom néhány dolognak. NE állíts meg. Látjuk még egymást.
*Fordul el vigyorral arcán, jobbja pedig szoknyája zsebébe kúszik, kitapintva a kés nyelét. Ujjaival villámgyorsan hámozza le a pengét rejtő kis kötést, hogy immáron minden ujja a markolatot szoríthassa.*
-A többieknek mondd, hogy hamarosan visszatérek. Addig is vigyázz magadra, Átok.
*Szólal még meg, de csak arcát fordítja Umon felé, nem fordul meg. Szíves örömest előreángatná a szóban forgó Átkot Umonból... Szüksége van rá. De nem most és nem itt. Sietősen elindul és reméli, a szerzetesnek ennyi is elég. Túl sokat időzött így is.*
4941. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-22 20:00:58
Üzenet elküldve: 2019-05-22 20:00:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
*Számos megválaszolatlan kérdés, s számos új megosztásra váró történet, mely talán mindenkiben felmerülhet, persze elsősorban Lyzben és Umonban, hiszen régen hallottak már egymásról. Azonban úgy látszik az idő nem lesz alkalmas sem az eltűnt stigmák, sem más egyéb megbeszélésére, hiszen Pycta és talán sokan mások számára is tiszteletteljes ceremónia következik, melyben a volt szerzetesnek is feladat adódik.*
- Utána beszélünk! *Mosolyog az elf homokszín hajú lányra sietségében. Csillogó tekintettel hallgatja Hanloren csendes és kissé oktató duruzsolását is, melyet egy pöttöm fiúcskának szán, ki tán szemében áhítattal figyel a fölé hajoló elf tanárra. Néhány momentum csak, Pycta határozott és elkötelezett beszéde, aztán már csak a fát tartja délceg tartással, kiegyenesedve, némi merengéssel tekintetében. A pillanatot csupán mások miatt éli meg, mások miatt érzi át, s mások miatt vesz részt benne. Döntésének egykoron következményei voltak, melyeket nem tud meghazudtolni, s képmutató sem akar lenni. Mindentől eltávolodott, jótól és rossztól, mégis mindkettő élénken él szívében és gondolataiban. A merengésből Han mozdulatai szakítják ki, amint kezével illeti a fát, s láthatóan magával ragadja a pillanat szentsége. A fohász néma, csak ajkak formálják halkan, de minden bizonnyal célba érhetnek oda, kiknek szánják, bár Umonnak erről nincsenek jó tapasztalatai. Nem vár derengést, nem vár fényeket, ahogyan felcsendülő muzsikát, vagy hirtelen támadó vihart sem. *
//Hanloren, Pycta//
*Figyelemmel tartja a történteket, tekintve, hogy rá a ceremónia nincs különösebb hatással, csendességével és mozdulatlanságával csupán tisztelettel adózik a pillanatnak. Pontosan ebből következően Han hirtelen mozdulatát Umon észleli, ha mások nem is, igaz csak tekintete, de a lányra szegeződik. Nem mozdul, bár a fa gyökereinek hantolásával már végeztek, nem kapott felhívást egyéb feladatra, s láthatóan a ceremónia még nem ért véget, bár, talán végéhez közeledik. Erre gondol, Hanloren hirtelen mozdulata kapcsán, de mikor a lány közeledik felé, immár kérdőn csillan meg szeme.*
- Tessék? *Sziszegi suttogva, zavartan körbefuttatva tekintetét a többieken, a vigyor gyanúsan ismerős, bár saját magát nem látta sosem, mégis mindig így képzelte el, de semmiféleképpen a lány részeként. Maga mellé engedett keze lassan szorul ökölbe, s arcán megfeszülnek az idegszálak, Hanloren talán érzi a feszülő felkart is, amint belé karol. Más esetben talán még örülne is a gesztusnak, talán maga is ölelne, de ez esetben nem.*
- Nem hiszem, hogy ez a megfelelő... *A fülét érintő lehelet langyos szele csapja meg, s a szinte huncut suttogás teljesen összezavarja.* Han... *Indulna el másik keze, miközben tekintetét ismét a többieken futtatja körbe, vajon hányan láthatják a mindenféleképpen zavarba ejtő jelenetet. Érzi a körmök szorítását, nem reagál rá, nem szisszen fel, fájdalomküszöbe magasabb, mint az átlag, s nem is akarja a lányt megszégyeníteni. Nincs is idő, Han máris indul, mit indul, kacéran nevetve szalad el, s a válla felett csábító pillantással a volt szerzetes nem tud mit kezdeni, nem érti.*
- Ez nem te vagy... *Suttogja halkan, miközben arcára árnyék vetül, szemei sötétbe hajlanak, de csak a sejtés az, mi táplálja. Pyctára pillant, s megpróbál feltűnésmentesen elindulni. Ha az elf férfi ránéz, fejével csupán az erdő felé távozó lány felé int, majd magára mutat.*
- Megoldom. Visszajövök. *Formálja némán ajka a szavakat, lehetőség szerint úgy, hogy az elf megértse. Mindenféleképpen várna visszajelzést, így tekintetét nem fordítja el Pyctáról, míg fél szemmel a lány irányát figyeli. Azonban van egy pillanat, mikor nem vár tovább, akár látták, akár nem, s a lány után indul. Hallótávból kiérve immár kiált is.*
- Han! Hanloren! Állj meg, mit csinálsz?! Beszéljünk! *Lépteit megnyújtja, s, ha kell futásnak ered. Ha még nem tűnt el a fák között, bizonyára könnyedén utoléri, hogy megállíthassa.*
*Számos megválaszolatlan kérdés, s számos új megosztásra váró történet, mely talán mindenkiben felmerülhet, persze elsősorban Lyzben és Umonban, hiszen régen hallottak már egymásról. Azonban úgy látszik az idő nem lesz alkalmas sem az eltűnt stigmák, sem más egyéb megbeszélésére, hiszen Pycta és talán sokan mások számára is tiszteletteljes ceremónia következik, melyben a volt szerzetesnek is feladat adódik.*
- Utána beszélünk! *Mosolyog az elf homokszín hajú lányra sietségében. Csillogó tekintettel hallgatja Hanloren csendes és kissé oktató duruzsolását is, melyet egy pöttöm fiúcskának szán, ki tán szemében áhítattal figyel a fölé hajoló elf tanárra. Néhány momentum csak, Pycta határozott és elkötelezett beszéde, aztán már csak a fát tartja délceg tartással, kiegyenesedve, némi merengéssel tekintetében. A pillanatot csupán mások miatt éli meg, mások miatt érzi át, s mások miatt vesz részt benne. Döntésének egykoron következményei voltak, melyeket nem tud meghazudtolni, s képmutató sem akar lenni. Mindentől eltávolodott, jótól és rossztól, mégis mindkettő élénken él szívében és gondolataiban. A merengésből Han mozdulatai szakítják ki, amint kezével illeti a fát, s láthatóan magával ragadja a pillanat szentsége. A fohász néma, csak ajkak formálják halkan, de minden bizonnyal célba érhetnek oda, kiknek szánják, bár Umonnak erről nincsenek jó tapasztalatai. Nem vár derengést, nem vár fényeket, ahogyan felcsendülő muzsikát, vagy hirtelen támadó vihart sem. *
//Hanloren, Pycta//
*Figyelemmel tartja a történteket, tekintve, hogy rá a ceremónia nincs különösebb hatással, csendességével és mozdulatlanságával csupán tisztelettel adózik a pillanatnak. Pontosan ebből következően Han hirtelen mozdulatát Umon észleli, ha mások nem is, igaz csak tekintete, de a lányra szegeződik. Nem mozdul, bár a fa gyökereinek hantolásával már végeztek, nem kapott felhívást egyéb feladatra, s láthatóan a ceremónia még nem ért véget, bár, talán végéhez közeledik. Erre gondol, Hanloren hirtelen mozdulata kapcsán, de mikor a lány közeledik felé, immár kérdőn csillan meg szeme.*
- Tessék? *Sziszegi suttogva, zavartan körbefuttatva tekintetét a többieken, a vigyor gyanúsan ismerős, bár saját magát nem látta sosem, mégis mindig így képzelte el, de semmiféleképpen a lány részeként. Maga mellé engedett keze lassan szorul ökölbe, s arcán megfeszülnek az idegszálak, Hanloren talán érzi a feszülő felkart is, amint belé karol. Más esetben talán még örülne is a gesztusnak, talán maga is ölelne, de ez esetben nem.*
- Nem hiszem, hogy ez a megfelelő... *A fülét érintő lehelet langyos szele csapja meg, s a szinte huncut suttogás teljesen összezavarja.* Han... *Indulna el másik keze, miközben tekintetét ismét a többieken futtatja körbe, vajon hányan láthatják a mindenféleképpen zavarba ejtő jelenetet. Érzi a körmök szorítását, nem reagál rá, nem szisszen fel, fájdalomküszöbe magasabb, mint az átlag, s nem is akarja a lányt megszégyeníteni. Nincs is idő, Han máris indul, mit indul, kacéran nevetve szalad el, s a válla felett csábító pillantással a volt szerzetes nem tud mit kezdeni, nem érti.*
- Ez nem te vagy... *Suttogja halkan, miközben arcára árnyék vetül, szemei sötétbe hajlanak, de csak a sejtés az, mi táplálja. Pyctára pillant, s megpróbál feltűnésmentesen elindulni. Ha az elf férfi ránéz, fejével csupán az erdő felé távozó lány felé int, majd magára mutat.*
- Megoldom. Visszajövök. *Formálja némán ajka a szavakat, lehetőség szerint úgy, hogy az elf megértse. Mindenféleképpen várna visszajelzést, így tekintetét nem fordítja el Pyctáról, míg fél szemmel a lány irányát figyeli. Azonban van egy pillanat, mikor nem vár tovább, akár látták, akár nem, s a lány után indul. Hallótávból kiérve immár kiált is.*
- Han! Hanloren! Állj meg, mit csinálsz?! Beszéljünk! *Lépteit megnyújtja, s, ha kell futásnak ered. Ha még nem tűnt el a fák között, bizonyára könnyedén utoléri, hogy megállíthassa.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6370-6389