//Thargodar Honfoglalás//
*Athenior.
Egy város.
Egy újabb hely a világban, amit nem ismer, és ahova éppen mennek. Kedvenc elfoglaltsága lenne az olvasás, így szerez új ismereteket, ha éppen akadna egy is a közelben.
De nem akad.
Az egyetlen érték, amit eladhatna az a nyaklánca, de az egyetlen emléke szüleitől, vagyis inkább az anyjától, így nem fog megválni tőle. Persze helyén való kérdés, hogy a törzs melyik tagja fogadná el és adna érte könyvet. *
~Egyik se..~
*Érkezik gondolatai között a válasz önönmagának. Nagyot sóhajt, és tovább halad, csendben. Lehetőleg valahol hátul, ahonnan jól lát mindenkit. Rá jellemző apró félmosoly ajka szegletében azonban most sem tűnik el, ahogy figyeli a többieket. A kékes kopott köpenye arcába van húzva mélyen és úgy követi figyelemmel csapattársai szenvedését. Régóta a törzshöz tartozik, noha a szűkcsaládja, anyja és apja már nem élnek. Mégis tudja, hogy ide tartozik, persze hogy honnan az már egy másik kérdés.
Kantárszáron vezeti a lovát, mert most éppen a kanca pihen és nem ő. Az állat zsemlesárga színével a pusztaságba jól beolvadt, de a közeledő erdő és város színeitől már igencsak elüt. Újabb nagy sóhaj szakítja fel az igencsak fiatal lány cserepes ajkait.
Az egyhangú menetelésnek ekkor vet véged a vezérük. Tábort vernek.*
~Végre.~
*Nagyot dobban a szíve, és abban a szempillanatban leül a földre. Vastag fehérgyapjú harisnyája rövid ideig megvédi a hidegtől, és neki csak pár percnyi pihenő kell, hogy ismét libbenjen a többiek között táborverés körüli munkát találva. Vagy ne… Jelenleg kevés kedvet érez ehhez. Olyan borús az idő, olyan egyhangú szürke. A csuklyát lehúzza fejéről, és szinte felvillan élénkvörös leginkább a tűz színét idéző, kicsit kócos hajzata.
Nyugodtnak mondható pihenéséből a törzs két óriása zavarja fel, vagyis az egyik. Összerezzen, és közelebb húzódik a kancához, úgy figyeli, ahogy az egyik óriás üldözi a lovakat. Szélesebbre húzódik a mosolya, de gyomra rögtön kontráz az óriás szavaira. Bizony az éhség Lisét is gyötri, és sejtelme sincsen miféle ételféleséget tud a mai nap folyamán magába erőltetni. Bár szinte bárminek örülne, csak étel legyen és hús, vagy valami zöldség. Újabb erős gyomorkorgás. De már a víz is jó, és mintha még maradt volna egy kevéske kulacsában. Előszedi, megnézi, de nem sajnos az már mérföldekkel előbb kiürült. Talán a legjobb lesz, ha elkíséri a két óriást a folyóhoz, lovakat itatni, és akkor ő maga sem marad szomjan. Terve megszületett, indul is a folyó felé, csak a két óriás veszik el útközben, mert leragadnak az éhségüknél.*
- Férfiak, ráadásul óriások, javíthatatlanok.
*Sóhajtja halkan, és nem tér el a saját tervétől.*
A hozzászólást Oghma (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.12.13 14:59:56, a következő indokkal:
Jelek pótlása