//Irány a Kikötő//
*Ezek a megnyilvánulások, ~hogy hát most mondom.~ Ezek mindig is idegesítették. Bár megmagyarázni nem tudná miért. Viszont nem Rhule miatt, ehhez a fiúnak semmi köze. Ezeket csak úgy nem szívleli.
A kikötői társaságon nem tudna elgondolkozni, mert nem ismeri. De ragyogó ötlet jut eszébe.*
- Ha nem olyanok, mint a zsoldosok, akkor nem bánom. *fogalma sincsen még mindig milyen egy igazi zsoldos, ahogy a kikötőkben élő emberekről sincsen nagy tudása. Sosem járt tenger közeli városban. Wegtorenben is csak párszor. És ebből nem is emlékszik olyan nagyon az összesre, mert kicsi volt. A legutóbbi meg felejthető volt leginkább. Rhule ráhagyja mit ír a levélben, de mégis rábólint az utolsó ötletére, hogy az jó. ~Csak én nem vagyok biztos benne.~ gondolkodik magában, de úgy dönt, ezzel nem zaklatja tovább a fiút. Vagy ír valamit, vagy nem. Már az is eszébe jutott, hogy küld egy hajtincset a hajából. De erre felnevetne, mert nyilván az anyja az ujjának jobban örülne. Aztán úgy dönt, hátha oldja Rhule fesztültségét inkább mégis megjegyzi ezt.*
- Ha semmi eredeti nem jut eszembe, majd elküldöm nekik az egyik kisujjamat. *ajkára mosoly húzódik, ugyanis ez biztos siker lenne annak érdekében, hogy szülei idejöjjenek. Még ha nem is sejtik, hol van az az itt.
Ezután azonban inkább a versenyre koncentrál, és nem fog semmit kihagyni. Vágtába ugrasztja Csokoládét, de nem olyan versenykedvű most, és a fejének se esik jól. Rhule kiáltása mégis kicsit meglepi, de nem annyira, hogy bármin is változtasson. Így visszább fogja magát, vagyis a lovát. ~Amúgy is pusztakezesben akarom legyőzni nem lóversenyben.~
Ekképpen gondolkodik, míg eléri pár méternyivel lemaradva Rhule mögött a fákat.
Rhule szavaira elneveti magát. Annyira nem hajtotta meg a lovat, így nem zihál, annyira, mint Rhule. Láthatóan a fiúnak ez most nagyon jól esett.*
- Nekem a fejem fáj. *osztja meg a saját baját. Ha már Rhule felsorolta, akkor ő is. A többi nem olyan vészes, elbír vele, de ezzel a fejfájással.*
- Egyetértek, lassan járj, tovább érsz.*mondja, ahogy a mondás is tartja.*
- Sokat jártál amúgy a kikötőben? *érdeklődik, hangja csendes, majd ha a fiú válaszolt, akkor átveszi a kulacsot, és iszik pár kortyot.*
- Zápor, illik hozzá. *jegyzi meg, aztán visszaadja a kulacsot, és ha oda akarnak érni, illik elindulni. A szántók felé fordítja a lovat.*
- Arra?*kérdezi halkan*