Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 286 (5701. - 5720. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
5720. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-08 13:42:16
Üzenet elküldve: 2021-04-08 13:42:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Garsin nem sok térképet látott eddigi életében, de ha látott volna sem tanította meg rá senki, hogyan értelmezze rajta az ábrákat. Ezt összevetve azzal, hogy a Kikötőn kívüli világból korábban alig ért el hozzá valami, talán nincs rajta semmi csodálkoznivaló, hogy egy kicsit sem tudja elhelyezni, merre lehet az a táj, amiről Nawanthiri beszél.
De érdekli, amit hall és figyel is minden szóra. Próbálja elképzelni azt a vidéket, a leírt zajokat is, a mindennapi kis élményeket.
Okoz benne némi zavart, hogy a nő a testvéreiről beszél. Előbb azt hiszi, az idegen ilyen népes családdal rendelkezik, de aztán ahogy a mesterek is bejönnek a történetbe, már nem ilyen egyértelmű a számára. Szívesen közbekérdezne, hogy jobban megértse a helyzetet, de a szerzetes még beszél és nem akarja megzavarni őt ebben.
Amennyit eddig hallott tőle, nincs kétsége afelől, hogy az arrafelé vetődő rablók miért térnek rövidesen jobb útra, ha Nawanthiri testvéreivel találkoznak.
Annyira belemerül a hallgatásba és olyan bizalommal lépdel a nő nyomában, hogy hirtelen nem tudja hova tenni a megtorpanást és a kérdést.
Aztán fölemeli pillantását, kissé oldalt lép, hogy jobban lásson és maga is fölméri a terepet.
Alapjában véve nincs benne semmi fenyegető, Garsint mégis kicsit nyugtalanítja a dolog.*
- Azt hiszem, rossz felé fordulhattunk. Menjünk vissza! - *Javasolja, és a részéről már hátrál is. Több dolog is aggasztja. Ennek egyik része, hogy talán eltévedtek, de emiatt igyekszik nem túlzottan megijedni és megnyugtatni magát a gondolattal, hogy a város nagyon közel kell, hogy legyen.
A másik gondolata, hogy vajon mi lehet a gödörben és kik járhatnak ide és miért? Abban egészen biztos, hogy ő nem szeretne a gödörbe lesni.
De van egy harmadik gondolata is, ami elég képtelen és leginkább még csak a tudata hátuljában létezik. Eszerint nem kellett volna megbíznia a szerzetesben, mert lehet, hogy amaz szándékosan vezette őt ide, ki tudja, miért?...*
//Szabad kóborlás//
*Garsin nem sok térképet látott eddigi életében, de ha látott volna sem tanította meg rá senki, hogyan értelmezze rajta az ábrákat. Ezt összevetve azzal, hogy a Kikötőn kívüli világból korábban alig ért el hozzá valami, talán nincs rajta semmi csodálkoznivaló, hogy egy kicsit sem tudja elhelyezni, merre lehet az a táj, amiről Nawanthiri beszél.
De érdekli, amit hall és figyel is minden szóra. Próbálja elképzelni azt a vidéket, a leírt zajokat is, a mindennapi kis élményeket.
Okoz benne némi zavart, hogy a nő a testvéreiről beszél. Előbb azt hiszi, az idegen ilyen népes családdal rendelkezik, de aztán ahogy a mesterek is bejönnek a történetbe, már nem ilyen egyértelmű a számára. Szívesen közbekérdezne, hogy jobban megértse a helyzetet, de a szerzetes még beszél és nem akarja megzavarni őt ebben.
Amennyit eddig hallott tőle, nincs kétsége afelől, hogy az arrafelé vetődő rablók miért térnek rövidesen jobb útra, ha Nawanthiri testvéreivel találkoznak.
Annyira belemerül a hallgatásba és olyan bizalommal lépdel a nő nyomában, hogy hirtelen nem tudja hova tenni a megtorpanást és a kérdést.
Aztán fölemeli pillantását, kissé oldalt lép, hogy jobban lásson és maga is fölméri a terepet.
Alapjában véve nincs benne semmi fenyegető, Garsint mégis kicsit nyugtalanítja a dolog.*
- Azt hiszem, rossz felé fordulhattunk. Menjünk vissza! - *Javasolja, és a részéről már hátrál is. Több dolog is aggasztja. Ennek egyik része, hogy talán eltévedtek, de emiatt igyekszik nem túlzottan megijedni és megnyugtatni magát a gondolattal, hogy a város nagyon közel kell, hogy legyen.
A másik gondolata, hogy vajon mi lehet a gödörben és kik járhatnak ide és miért? Abban egészen biztos, hogy ő nem szeretne a gödörbe lesni.
De van egy harmadik gondolata is, ami elég képtelen és leginkább még csak a tudata hátuljában létezik. Eszerint nem kellett volna megbíznia a szerzetesben, mert lehet, hogy amaz szándékosan vezette őt ide, ki tudja, miért?...*
5719. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-08 11:59:58
Üzenet elküldve: 2021-04-08 11:59:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Éppen Garsinra néz, mikor az válaszol, fel is tűnik neki, hogy a Kikötővel érzékeny pontra tapintott. Nem akarja megbántani az útitársát, ezért tovább nem bolygatja a dolgot - a Wegtoreni-erdőről úgyis szívesen mesél.*
- Négy napi járásra van innen, túl a hegyeken. Főleg fenyők meg ciprusok nőnek benne, de sok a babér- és mogyorófa is. Nyáron zeng az egész a kabócáktól! *itt felcsillannak a mandulaszemei, majd a csillogás meleg fénnyé szelídül* De tavasszal meg ősszel a legszebb, amikor hajnalban felkúszik a köd a folyóból, és megcirógatja a napsugár. Te meg csak ülsz a csendben és hallgatod, ahogy két kismadár énekel nekik, egymásnak felelgetve.
*A fenti beszámolón bizony erősen érződik a tapasztalat.*
- A testvéreimmel egy nagy rönkházban éltünk. Nővérek és fivérek. Két tucatnyian és még ketten vannak a mesteremmel együtt. A legtöbben idősebbek nálam. Rajtuk kívül szénégetők lakják az erdőt, meg néha rablók - de ők *itt baloldalt a füle mögé simítja a sörényét és gonoszdin elmosolyodik* gyorsan beletanulnak a szénégetésbe, ha maradni akarnak. Néhány kalmárfejedelemnek vadászháza is van, ahol a vadászok meg a kutyáik élnek. Ha az uruk kijön hozzájuk a városból, mindig nagy a mulatozás, de különben nem zavarnak sok vizet. Néha átjönnek hozzánk - mármint a vadászok meg a szénégetők - csereberélni dolgokat vagy csak úgy beszélgetni, máskor mi nézzük meg őket. Hát itt meg mi történt...?
*A bozótba vágott ösvény ugyanis egyszer csak harminc láb átmérőjű tisztássá szélesedik. A jobb oldalán valaki gödröt ásott: talán három láb széles lehet, de onnan, ahol hőseink állnak, nem látni le az aljára. Mindenfelé csizmanyomok látszanak, más árulkodó jel azonban - így első pillantásra - nem.*
//Szabad kóborlás//
*Éppen Garsinra néz, mikor az válaszol, fel is tűnik neki, hogy a Kikötővel érzékeny pontra tapintott. Nem akarja megbántani az útitársát, ezért tovább nem bolygatja a dolgot - a Wegtoreni-erdőről úgyis szívesen mesél.*
- Négy napi járásra van innen, túl a hegyeken. Főleg fenyők meg ciprusok nőnek benne, de sok a babér- és mogyorófa is. Nyáron zeng az egész a kabócáktól! *itt felcsillannak a mandulaszemei, majd a csillogás meleg fénnyé szelídül* De tavasszal meg ősszel a legszebb, amikor hajnalban felkúszik a köd a folyóból, és megcirógatja a napsugár. Te meg csak ülsz a csendben és hallgatod, ahogy két kismadár énekel nekik, egymásnak felelgetve.
*A fenti beszámolón bizony erősen érződik a tapasztalat.*
- A testvéreimmel egy nagy rönkházban éltünk. Nővérek és fivérek. Két tucatnyian és még ketten vannak a mesteremmel együtt. A legtöbben idősebbek nálam. Rajtuk kívül szénégetők lakják az erdőt, meg néha rablók - de ők *itt baloldalt a füle mögé simítja a sörényét és gonoszdin elmosolyodik* gyorsan beletanulnak a szénégetésbe, ha maradni akarnak. Néhány kalmárfejedelemnek vadászháza is van, ahol a vadászok meg a kutyáik élnek. Ha az uruk kijön hozzájuk a városból, mindig nagy a mulatozás, de különben nem zavarnak sok vizet. Néha átjönnek hozzánk - mármint a vadászok meg a szénégetők - csereberélni dolgokat vagy csak úgy beszélgetni, máskor mi nézzük meg őket. Hát itt meg mi történt...?
*A bozótba vágott ösvény ugyanis egyszer csak harminc láb átmérőjű tisztássá szélesedik. A jobb oldalán valaki gödröt ásott: talán három láb széles lehet, de onnan, ahol hőseink állnak, nem látni le az aljára. Mindenfelé csizmanyomok látszanak, más árulkodó jel azonban - így első pillantásra - nem.*
5718. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-07 13:34:43
Üzenet elküldve: 2021-04-07 13:34:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy apa álma//
*Túljutva az ingoványon, remélhetően utoljára, már az Artheniort körülvevő erdőkben járhatnak. A lápvidéken túljutva, a biztosabb vidéken felnéz a nyeregben ülő kislányra.*
- Felülhetek én is? *Kérdi mosolyogva Nieveshát, remélve, hogy nem mond nemet. Bár, ha nemet mondana, akkor is felülne. De biztos benne, hogy nem kosarazzák ki. Ha tényleg felülhet, akkor ruganyosan fellendül a nyeregbe a kislány mögé.*
- Pegazusok? *Kérdi, ahogy a gyeplőre fog és gyorsabb ügetésre ösztönzi a telivért.*
- Léteznek, de csak fehérek vannak. *Folytatja.*
- Azt hittem, egy aranyszínű lovat szeretnél. *Kérdez rá, bizonyosan sok időre elterelve ezzel Nievesha figyelmét, ahogy a város felé vezető útra lépnek.
Közben a vagyon témaköre sem merül ki teljesen, mert a kislány tovább gördíti, vagy bonyolítja, a kérdést.*
- De soha nem adnálak el és csak nekem érsz nagyon sokat. *Válaszol mosolyogva és végigsimít a koponyáján, amelyen a tavasszal lassan kiserken a haj is, amit a télen elvesztett. Ez mindennél ékesebben beszél számára, hogy a tavasz hamarosan beköszönt és az erőd virágba borul majd. A jó idővel és a napsütéssel pedig az erdőmélyi elf is visszakapja hajkoronáját.*
- Van pénzünk nokedlire, nem kell eladni a hajad. *Nevet fel lovaglás közben, majd amikor Niev felhozza Xauzur zsebét, rájön, hogy az irbisszel is kezdenie kell valamit, hisz a városba nem mehet velük. Lelassít, majd megállítja Éjvihart.*
- Szerintem csak a hátsó lábán lenne nadrág. *Mondja a helyzethez mérten komolyabban, hisz valójában nem ez foglalkoztatja.*
- Xauzur. *Szólítja meg az irbiszt, aki, mintha értené, felnéz a csuhátlan csuhásra.*
- Nem jöhetsz be a városba, térj vissza Mil'Ochassba, amint lehet, jövünk. *Valójában nem tudja biztosan, Xauzur érti-e amit mond, de amikor befejezi, az irbisz pár pillanatig még áll, majd beveti magát az erdőbe és elfut, talán arra, amerre az elf közösséget rejti.*
- Őt nem engedik be Artheniorba. *Fordítja tekintetét Nievesha felé magyarázóan, pár pillanatig még néz az irbisz után, majd újra léptetésre sarkallja a telivért.*
*Túljutva az ingoványon, remélhetően utoljára, már az Artheniort körülvevő erdőkben járhatnak. A lápvidéken túljutva, a biztosabb vidéken felnéz a nyeregben ülő kislányra.*
- Felülhetek én is? *Kérdi mosolyogva Nieveshát, remélve, hogy nem mond nemet. Bár, ha nemet mondana, akkor is felülne. De biztos benne, hogy nem kosarazzák ki. Ha tényleg felülhet, akkor ruganyosan fellendül a nyeregbe a kislány mögé.*
- Pegazusok? *Kérdi, ahogy a gyeplőre fog és gyorsabb ügetésre ösztönzi a telivért.*
- Léteznek, de csak fehérek vannak. *Folytatja.*
- Azt hittem, egy aranyszínű lovat szeretnél. *Kérdez rá, bizonyosan sok időre elterelve ezzel Nievesha figyelmét, ahogy a város felé vezető útra lépnek.
Közben a vagyon témaköre sem merül ki teljesen, mert a kislány tovább gördíti, vagy bonyolítja, a kérdést.*
- De soha nem adnálak el és csak nekem érsz nagyon sokat. *Válaszol mosolyogva és végigsimít a koponyáján, amelyen a tavasszal lassan kiserken a haj is, amit a télen elvesztett. Ez mindennél ékesebben beszél számára, hogy a tavasz hamarosan beköszönt és az erőd virágba borul majd. A jó idővel és a napsütéssel pedig az erdőmélyi elf is visszakapja hajkoronáját.*
- Van pénzünk nokedlire, nem kell eladni a hajad. *Nevet fel lovaglás közben, majd amikor Niev felhozza Xauzur zsebét, rájön, hogy az irbisszel is kezdenie kell valamit, hisz a városba nem mehet velük. Lelassít, majd megállítja Éjvihart.*
- Szerintem csak a hátsó lábán lenne nadrág. *Mondja a helyzethez mérten komolyabban, hisz valójában nem ez foglalkoztatja.*
- Xauzur. *Szólítja meg az irbiszt, aki, mintha értené, felnéz a csuhátlan csuhásra.*
- Nem jöhetsz be a városba, térj vissza Mil'Ochassba, amint lehet, jövünk. *Valójában nem tudja biztosan, Xauzur érti-e amit mond, de amikor befejezi, az irbisz pár pillanatig még áll, majd beveti magát az erdőbe és elfut, talán arra, amerre az elf közösséget rejti.*
- Őt nem engedik be Artheniorba. *Fordítja tekintetét Nievesha felé magyarázóan, pár pillanatig még néz az irbisz után, majd újra léptetésre sarkallja a telivért.*
5717. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-06 21:02:57
Üzenet elküldve: 2021-04-06 21:02:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Nem különösebben szomorítja el a látvány, ahogy a nő feltöri a tojásokat és kiszívja a belsejüket. A fölösleges kegyetlenkedés távol áll tőle, de a gyermeki túlérzékenységet már rég lehántotta róla az élet.
Egy pillanatra elgondolkodik, hogy megoszthatná az ételét a szerzetessel, mert ezek az apró tojások nem lehetnek valami laktatóak. Ám aztán arra jut, hogy ide már közel van a város, akkor pedig ennivalót is tud szerezni magának a nő. Erős és munkaképes, nem hinné, hogy ne tudna magáról gondoskodni és éhezne a segítsége nélkül... Így a kedves ötletét hamar elveti.
Ebben a hozzáállásban bőségesen fölfedezhető még a régi élete. Most sem gazdag, de egyelőre minden nap jut neki étel a kaszárnyában, így nem maradna éhen az osztozkodás után sem. Ám ez még szokatlan a számára, úgyhogy a takarékosság és a kényszerűen kemény szív még mindig a sajátja.
A lázadásról mesélt történet nagyjából ismerős a számára. A vörös szövetdarab, amit jelenleg hordozóeszközként használ, egy régi városőri köpeny része, amit még a bányából hozott magával. Miután ő ezt ruhadarabként használta, elmagyarázták neki, hogy nem kellene ebben mászkálnia, mert ezt a vörös köpenyt már nem nézik jó szemmel Artheniorban és azt is összefoglalták neki, hogy miért. Így hát a köpenyt most szétszedte és különféle holmikat készít belőle a szabadidejében, amikre még szüksége van.
Arról is hallott, hogy a szakadék is akkortájt nyílt. Meg különféle rémtörténeteket is, többek között a mélyéből érkező félelmetes hangokról...
Kellemetlen érzés kúszik a gyomrába. Irtózik attól a szakadéktól. Egy alkalommal már elment oda. Nem is csak feltétlenül a mélység riasztotta, hanem a saját érzései, ahogy lenézett a sötétségbe. A félelmetes az, hogy nem pusztán taszítja, de vonzza is az a hely. De mióta elfoglalja magát a tanulással is, ritkábban gondol rá. Pont, mint a múltjára.
Nem mond semmit az elhangzottakra, mert sokkal többet ő sem tud a város történelméről. Várja, hogy esetleg a nő mond még valamit a terveiről, hogy szeretne-e mégis csatlakozni az őrséghez, ám ez nem történik meg, Garsin pedig nem faggatózik. Majd elválik...
Mivel úgy látja, a város felé tartanak folyamatosan, ezért nincs gondja az útiránnyal, csöndben követi a szerzetest. Az út már kevésbé fárasztja, ahogy egyre tisztább lesz előttük és kényelmesebb rajta a járás.
Az érkező újabb kérdés kicsit váratlanul, de még inkább kellemetlenül érinti, ez látszódhat a szemén, ha a nő esetleg hátra pillantana.*
- Nem. Már nem. - *Feleli, végül mégis maradva az őszinteségnél.*
- Nagy ott a szegénység és a bűnözés. - *Foglalja össze egyetlen mondattal a Kikötőt. Pedig akad ott is szépség. Ha más nem, a tenger partja. De ő inkább csak a rút oldalát tapasztalta meg ennek a világnak, így erről tud beszámolni. Mondjuk nem teszi szívesen.*
- És az a wegtoreni erdő? Messze van innen? A mesterével élt ott? - *Viszonozza a kíváncsiskodást, nem feltétlenül csak azért, hogy a témát terelje.*
//Szabad kóborlás//
*Nem különösebben szomorítja el a látvány, ahogy a nő feltöri a tojásokat és kiszívja a belsejüket. A fölösleges kegyetlenkedés távol áll tőle, de a gyermeki túlérzékenységet már rég lehántotta róla az élet.
Egy pillanatra elgondolkodik, hogy megoszthatná az ételét a szerzetessel, mert ezek az apró tojások nem lehetnek valami laktatóak. Ám aztán arra jut, hogy ide már közel van a város, akkor pedig ennivalót is tud szerezni magának a nő. Erős és munkaképes, nem hinné, hogy ne tudna magáról gondoskodni és éhezne a segítsége nélkül... Így a kedves ötletét hamar elveti.
Ebben a hozzáállásban bőségesen fölfedezhető még a régi élete. Most sem gazdag, de egyelőre minden nap jut neki étel a kaszárnyában, így nem maradna éhen az osztozkodás után sem. Ám ez még szokatlan a számára, úgyhogy a takarékosság és a kényszerűen kemény szív még mindig a sajátja.
A lázadásról mesélt történet nagyjából ismerős a számára. A vörös szövetdarab, amit jelenleg hordozóeszközként használ, egy régi városőri köpeny része, amit még a bányából hozott magával. Miután ő ezt ruhadarabként használta, elmagyarázták neki, hogy nem kellene ebben mászkálnia, mert ezt a vörös köpenyt már nem nézik jó szemmel Artheniorban és azt is összefoglalták neki, hogy miért. Így hát a köpenyt most szétszedte és különféle holmikat készít belőle a szabadidejében, amikre még szüksége van.
Arról is hallott, hogy a szakadék is akkortájt nyílt. Meg különféle rémtörténeteket is, többek között a mélyéből érkező félelmetes hangokról...
Kellemetlen érzés kúszik a gyomrába. Irtózik attól a szakadéktól. Egy alkalommal már elment oda. Nem is csak feltétlenül a mélység riasztotta, hanem a saját érzései, ahogy lenézett a sötétségbe. A félelmetes az, hogy nem pusztán taszítja, de vonzza is az a hely. De mióta elfoglalja magát a tanulással is, ritkábban gondol rá. Pont, mint a múltjára.
Nem mond semmit az elhangzottakra, mert sokkal többet ő sem tud a város történelméről. Várja, hogy esetleg a nő mond még valamit a terveiről, hogy szeretne-e mégis csatlakozni az őrséghez, ám ez nem történik meg, Garsin pedig nem faggatózik. Majd elválik...
Mivel úgy látja, a város felé tartanak folyamatosan, ezért nincs gondja az útiránnyal, csöndben követi a szerzetest. Az út már kevésbé fárasztja, ahogy egyre tisztább lesz előttük és kényelmesebb rajta a járás.
Az érkező újabb kérdés kicsit váratlanul, de még inkább kellemetlenül érinti, ez látszódhat a szemén, ha a nő esetleg hátra pillantana.*
- Nem. Már nem. - *Feleli, végül mégis maradva az őszinteségnél.*
- Nagy ott a szegénység és a bűnözés. - *Foglalja össze egyetlen mondattal a Kikötőt. Pedig akad ott is szépség. Ha más nem, a tenger partja. De ő inkább csak a rút oldalát tapasztalta meg ennek a világnak, így erről tud beszámolni. Mondjuk nem teszi szívesen.*
- És az a wegtoreni erdő? Messze van innen? A mesterével élt ott? - *Viszonozza a kíváncsiskodást, nem feltétlenül csak azért, hogy a témát terelje.*
5716. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-06 19:55:23
Üzenet elküldve: 2021-04-06 19:55:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Mivel ő megy elöl, nem veszi észre, micsoda szemeket mereszt Garsin az őzre. Ha látná, mosolyogna. Kevés dolog tölti el olyan melegséggel, mint amikor valakinek a homlokáról eltűnnek a sötét felhők - főleg, ha már régóta ott voltak.
Kicsit meghatódik (és reméli, hogy a szeme csillogása nem fogja elárulni), ahogy elnézi a lányt, milyen óvattal-gyönyörködve bánik a kis kék tojással. Van némi lelkifurdalása, mert ő sajnos nem hozott magával enni semmit, hiszen ilyenkor azért már lehet találni ezt-azt. A fészekből kivett tojást viszont nem érdemes már visszatenni, úgyhogy egy bocsánatkérő pillantás kíséretében feltöri őket a fa törzsén, és kiszívogatja a belsejüket.
Ami azt illeti, Nawanthiri is rájött, hogy a szerzetesi életelveket csak abban a kisvilágban volt könnyű betartani, ahol a testvéreivel éltek. Arthenior tele van sérült lelkekkel, titkokkal és olyan szándékokkal, amikhez a sokszor igen egyszerű tanok nem adnak útmutatást. A néhány nap alatt, amit a városban töltött, a lány többet tanult az életről, mint otthon egy év alatt, pedig ezek csak az első leckék voltak.*
- Arról a lázadásról én is hallottam. A szegények felkeltek az urak ellen, és olyan sokan voltak, hogy az őrség nem bírta megfékezni őket. Annyit tudtak tenni, hogy kiverekedték magukat a kúriából, ahová beszorította őket a tömeg. Egy koldus azt mondta, akkor nyílt az a nagy szakadék Arthenior déli oldalán, ami leválasztotta a Sárvárost.
*Az ösvény közben észak felé fordul, hogy egy sűrű bozótot elkerüljön. Ahogy a bozót egyre terjeszkedik nyugat felé, úgy hajlik az ösvény is ebbe az irányba, míg nem nyílik róla egy újabb leágazás kelet felé. Valaki megunhatta a bozótot, mert késsel-baltával embernyi széles utat vágott bele. Az ösvény ettől még halad tovább nyugat-északnyugat felé, és talán egy nyíllövésnyivel később visszafordul északnak.
Ha Garsin mást nem mond, Nawanthiri keletnek megy tovább, és azon töpreng, mit mondhatna. Nem nyugtatta meg, hogy a város vezetői átvették az őrség irányítását, mert amennyire tudja, ők vezették a lázadást is, ahol sok ártatlant is megöltek, és sok szépet elpusztítottak.*
- Milyen hely az a Kikötő? *próbálja meg inkább elterelni a témát* Odavalósi vagy? *ezt csak a lány elhivatott hangjából gondolja, de egy kérdést megér.*
//Szabad kóborlás//
*Mivel ő megy elöl, nem veszi észre, micsoda szemeket mereszt Garsin az őzre. Ha látná, mosolyogna. Kevés dolog tölti el olyan melegséggel, mint amikor valakinek a homlokáról eltűnnek a sötét felhők - főleg, ha már régóta ott voltak.
Kicsit meghatódik (és reméli, hogy a szeme csillogása nem fogja elárulni), ahogy elnézi a lányt, milyen óvattal-gyönyörködve bánik a kis kék tojással. Van némi lelkifurdalása, mert ő sajnos nem hozott magával enni semmit, hiszen ilyenkor azért már lehet találni ezt-azt. A fészekből kivett tojást viszont nem érdemes már visszatenni, úgyhogy egy bocsánatkérő pillantás kíséretében feltöri őket a fa törzsén, és kiszívogatja a belsejüket.
Ami azt illeti, Nawanthiri is rájött, hogy a szerzetesi életelveket csak abban a kisvilágban volt könnyű betartani, ahol a testvéreivel éltek. Arthenior tele van sérült lelkekkel, titkokkal és olyan szándékokkal, amikhez a sokszor igen egyszerű tanok nem adnak útmutatást. A néhány nap alatt, amit a városban töltött, a lány többet tanult az életről, mint otthon egy év alatt, pedig ezek csak az első leckék voltak.*
- Arról a lázadásról én is hallottam. A szegények felkeltek az urak ellen, és olyan sokan voltak, hogy az őrség nem bírta megfékezni őket. Annyit tudtak tenni, hogy kiverekedték magukat a kúriából, ahová beszorította őket a tömeg. Egy koldus azt mondta, akkor nyílt az a nagy szakadék Arthenior déli oldalán, ami leválasztotta a Sárvárost.
*Az ösvény közben észak felé fordul, hogy egy sűrű bozótot elkerüljön. Ahogy a bozót egyre terjeszkedik nyugat felé, úgy hajlik az ösvény is ebbe az irányba, míg nem nyílik róla egy újabb leágazás kelet felé. Valaki megunhatta a bozótot, mert késsel-baltával embernyi széles utat vágott bele. Az ösvény ettől még halad tovább nyugat-északnyugat felé, és talán egy nyíllövésnyivel később visszafordul északnak.
Ha Garsin mást nem mond, Nawanthiri keletnek megy tovább, és azon töpreng, mit mondhatna. Nem nyugtatta meg, hogy a város vezetői átvették az őrség irányítását, mert amennyire tudja, ők vezették a lázadást is, ahol sok ártatlant is megöltek, és sok szépet elpusztítottak.*
- Milyen hely az a Kikötő? *próbálja meg inkább elterelni a témát* Odavalósi vagy? *ezt csak a lány elhivatott hangjából gondolja, de egy kérdést megér.*
5715. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-06 12:46:20
Üzenet elküldve: 2021-04-06 12:46:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Az őzet megbámulja, amennyire teheti. Számára különleges ez. Nem mintha nem látott volna még állatokat, csak olyan sokáig élt bezárva, hogy ezek az apró élmények is az újdonság erejével hatnak rá. Az őzek pedig igazán szép és kecses teremtmények, ahogy ezt van alkalmuk megszemlélni akkor is, mikor az állat elinal. Merthogy sajnos ezt teszi, amint túl közel érnek hozzá.
Korábban tartott Nawanthiritől, mostanra viszont kezd hozzászokni a jelenlétéhez és megnyugtatónak találni, hogy nincs itt egyedül. Lejjebb is engedi a védelmét és kissé figyelmetlenné válik, inkább csak azokra a dolgokra összpontosít a környezetükben, amik éppen megragadják az érdeklődését. Mint most az őz, vagy egy nyíló virág, amilyet a kikötőben még nem látott... Aztán meg a nő, ahogy ismét fölhúzódzkodik egy ágra.
Egy pillanatra azt hiszi, itt válnak el útjaik, mert a szerzetes ismét meditációra készül, de aztán fölfedezi ő is, hogy miért kapaszkodik föl oda.
Mikor a kis tojást felé nyújtják, óvatosan elveszi. Olyan aprócska, hogy attól tart, már attól összeroppan a héja, ha csak rá pillant. Megvizsgálgatja, kicsit gyönyörködik kékes héjában, majd visszanyújtja a nőnek.
Nem tudja pontosan, hogy a másik mit akar vele, csak megnézni, vagy megenni, de ő nem tart igényt rá, ha utóbbiról van szó. Nem mintha finnyás lenne, vagy ennyire érzékeny, de most van mit ennie és sajnálja azért az apró falatért kifosztani a fészket. Inkább igyekszik megjegyezni a környéket, hátha láthatja még a kikelt fiókákat is, ha legközelebb erre jár.
Hallgatja aztán a szerzetesnő "panaszát", s még mielőtt amaz említené, hogy milyen terv merült föl benne, őbenne is ugyanez a gondolat fogalmazódik meg. Vagyis... valójában már előbb is gondolt erre, részben ezért is tette fel a kérdését. Merthogy Nawanthiri valóban igazán jó harcosnak tűnik, ezt még Garsin hozzá nem értő szeme is látja. Aztán ott vannak a történetei... Hacsak nem lódított. De nem hinné.
Egy ilyen harcias és bátor valakinek pedig biztosan hasznát venné az őrség! S mikor a nő beszámol az elveiről is, miszerint mindenkinek segíteni akar - amit Garsin éppen annyira becsülendőnek tart, mint amennyire lehetetlen, gyermeteg gondolatnak -, akkor pedig egyenesen úgy tűnik, hogy a városőri szerepet a szerzetesnőre öntötték.
Egy csöppet fájdalmasan érinti, hogy milyen kép alakult ki Nawanthiriben az őrségről, de közbeszólni még nem tud, mert a nő beszél tovább.
A Kikötő említésére aggodalom fogja el. Nem szeretné, ha a szerzetes oda menne. Nagynak és erősnek látja őt, de amit az előbb elárult magáról... Nem hiszi, hogy egy ilyen lélek nem törne össze, vagy romlana meg ott. Mindenkin ugyanis nem lehet segíteni, egyetlen ember biztosan nem tud. Még ő is megtanulta elfordítani a fejét, ha az utcán beteg, vagy éhező embert, kisgyermeket látott. Mert a sajátjai sem voltak jobb helyzetben és rajtuk sem tudott segíteni, csak minden lehetségest megtenni a fennmaradásukért.
Az üvegbe zárt manólelket nem tudja hova tenni. Valami italnak, vagy tréfának gondolja, amit megerősít benne a nő nevetése, meg hogy megint a boszorkányokat hozza fel.
Garsin eddig csak hallgatta őt, de a kérdésre komolyan biccent, majd megpróbálja a gondolatait is összeszedni.*
- Szerintem az őrségben jó helye lenne, ha ezt szeretné. Tud harcolni és bátor... és segíteni akar az embereken. - *A kelet felé vezető út felé bök fejével közben.*
- És nem csak ketten vagyunk, és nem is olyan... fegyelmezetlen már az őrség. Ha jól értettem, azért történt ez, mert a parancsnokék... valami lázadás után, miután az előző őrség megszűnt... a saját erejükből álltak össze, hogy a várost biztonságossá tegyék. Aztán ugye a parancsnokék hosszú időre eltűntek, az itt maradt akkori parancsnok pedig valamiért távozott és az őrök vezetés nélkül maradtak... De most már a város vezetői is támogatni fogják az őrséget, kiképeznek embereket, ellátják őket... Egyszer talán olyan erősek lesznek ismét, hogy a Kikötőbe is újra visszatér az őrség. - *Ez utóbbit nagy bizakodással és elhivatottsággal mondja.*
//Szabad kóborlás//
*Az őzet megbámulja, amennyire teheti. Számára különleges ez. Nem mintha nem látott volna még állatokat, csak olyan sokáig élt bezárva, hogy ezek az apró élmények is az újdonság erejével hatnak rá. Az őzek pedig igazán szép és kecses teremtmények, ahogy ezt van alkalmuk megszemlélni akkor is, mikor az állat elinal. Merthogy sajnos ezt teszi, amint túl közel érnek hozzá.
Korábban tartott Nawanthiritől, mostanra viszont kezd hozzászokni a jelenlétéhez és megnyugtatónak találni, hogy nincs itt egyedül. Lejjebb is engedi a védelmét és kissé figyelmetlenné válik, inkább csak azokra a dolgokra összpontosít a környezetükben, amik éppen megragadják az érdeklődését. Mint most az őz, vagy egy nyíló virág, amilyet a kikötőben még nem látott... Aztán meg a nő, ahogy ismét fölhúzódzkodik egy ágra.
Egy pillanatra azt hiszi, itt válnak el útjaik, mert a szerzetes ismét meditációra készül, de aztán fölfedezi ő is, hogy miért kapaszkodik föl oda.
Mikor a kis tojást felé nyújtják, óvatosan elveszi. Olyan aprócska, hogy attól tart, már attól összeroppan a héja, ha csak rá pillant. Megvizsgálgatja, kicsit gyönyörködik kékes héjában, majd visszanyújtja a nőnek.
Nem tudja pontosan, hogy a másik mit akar vele, csak megnézni, vagy megenni, de ő nem tart igényt rá, ha utóbbiról van szó. Nem mintha finnyás lenne, vagy ennyire érzékeny, de most van mit ennie és sajnálja azért az apró falatért kifosztani a fészket. Inkább igyekszik megjegyezni a környéket, hátha láthatja még a kikelt fiókákat is, ha legközelebb erre jár.
Hallgatja aztán a szerzetesnő "panaszát", s még mielőtt amaz említené, hogy milyen terv merült föl benne, őbenne is ugyanez a gondolat fogalmazódik meg. Vagyis... valójában már előbb is gondolt erre, részben ezért is tette fel a kérdését. Merthogy Nawanthiri valóban igazán jó harcosnak tűnik, ezt még Garsin hozzá nem értő szeme is látja. Aztán ott vannak a történetei... Hacsak nem lódított. De nem hinné.
Egy ilyen harcias és bátor valakinek pedig biztosan hasznát venné az őrség! S mikor a nő beszámol az elveiről is, miszerint mindenkinek segíteni akar - amit Garsin éppen annyira becsülendőnek tart, mint amennyire lehetetlen, gyermeteg gondolatnak -, akkor pedig egyenesen úgy tűnik, hogy a városőri szerepet a szerzetesnőre öntötték.
Egy csöppet fájdalmasan érinti, hogy milyen kép alakult ki Nawanthiriben az őrségről, de közbeszólni még nem tud, mert a nő beszél tovább.
A Kikötő említésére aggodalom fogja el. Nem szeretné, ha a szerzetes oda menne. Nagynak és erősnek látja őt, de amit az előbb elárult magáról... Nem hiszi, hogy egy ilyen lélek nem törne össze, vagy romlana meg ott. Mindenkin ugyanis nem lehet segíteni, egyetlen ember biztosan nem tud. Még ő is megtanulta elfordítani a fejét, ha az utcán beteg, vagy éhező embert, kisgyermeket látott. Mert a sajátjai sem voltak jobb helyzetben és rajtuk sem tudott segíteni, csak minden lehetségest megtenni a fennmaradásukért.
Az üvegbe zárt manólelket nem tudja hova tenni. Valami italnak, vagy tréfának gondolja, amit megerősít benne a nő nevetése, meg hogy megint a boszorkányokat hozza fel.
Garsin eddig csak hallgatta őt, de a kérdésre komolyan biccent, majd megpróbálja a gondolatait is összeszedni.*
- Szerintem az őrségben jó helye lenne, ha ezt szeretné. Tud harcolni és bátor... és segíteni akar az embereken. - *A kelet felé vezető út felé bök fejével közben.*
- És nem csak ketten vagyunk, és nem is olyan... fegyelmezetlen már az őrség. Ha jól értettem, azért történt ez, mert a parancsnokék... valami lázadás után, miután az előző őrség megszűnt... a saját erejükből álltak össze, hogy a várost biztonságossá tegyék. Aztán ugye a parancsnokék hosszú időre eltűntek, az itt maradt akkori parancsnok pedig valamiért távozott és az őrök vezetés nélkül maradtak... De most már a város vezetői is támogatni fogják az őrséget, kiképeznek embereket, ellátják őket... Egyszer talán olyan erősek lesznek ismét, hogy a Kikötőbe is újra visszatér az őrség. - *Ez utóbbit nagy bizakodással és elhivatottsággal mondja.*
5714. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-06 09:41:58
Üzenet elküldve: 2021-04-06 09:41:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Északkeletnek indulnak tehát. A fák ágai összeborulnak felettük, de lombok híján az eget nem takarják el. Látnak egy fakérget rágcsáló őzet. Egészen közel engedi őket magához: tíz-tizenöt lépésre lehetnek, amikor fejét felkapva elszalad. Az ösvény ezután kanyarogni kezd. Nawanthiri úgy érzi, tartják az irányt, de nem teljesen biztos benne. Néha hátrapillant az útitársára, mennyire bírja, és ha kifulladni látszik, kérés nélkül is megáll pihenni. Ez van, amikor tényleg csak ennyiből áll, de egyszer például szégyentelenül elidőzik egy madárfészeknél. Nincs magasan, csak egy ágra kell felhúzódzkodni érte. Van benne vagy fél tucat kis kékes tojás. Nawanthiri kivesz kettőt, és megkínálja Garsint az egyikkel.*
- Nem tudom. *vallja be őszintén* Sokszor nem értem a városiakat. Amelyik bajba kerül, csak akkor engedi, hogy segítsenek rajt, ha már nincs hova meneküljön. Volt már ebből gondom, mert én meg szerzetes vagyok, és minden bajbajutotton segítek - de mit csináljak azzal, aki nem akarja? *tárja szét a kezét tanácstalanul* Gondoltam rá, hogy beállok városőrnek, mert nekik a segítés a munkájuk, aztán akkor hátha nem lesz ez a nagy ellenállás. Eddig viszont csak annyi jót hallottam róluk, amennyit te meséltél a parancsnokodról. Ti ketten meg *itt megcsóválja a fejét* mit tehettek, ha az őrök részegeskednek egész nap? *lemondóan felsóhajt* Legegyszerűbb az lenne, ha kiköltöznék valahova az erdőbe, de a mesterem világot látni küldött, nem remetéskedni. Vagy megnézem a Kikötőt. Találtam egy üveg manólelket. Azt hallottam, ott vannak olyan boszorkányok, akik tudják, mire jó. *elneveti magát* Nehéz az élet, mi?
*Az ösvény közben elágazik: a nyugvó naphoz viszonyítva az egyik talán északnyugat, a másik egyenesen kelet felé tart. Nawanthiri most is rábízza Garsinra, hogy merre menjenek.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.04.06 11:34:42
//Szabad kóborlás//
*Északkeletnek indulnak tehát. A fák ágai összeborulnak felettük, de lombok híján az eget nem takarják el. Látnak egy fakérget rágcsáló őzet. Egészen közel engedi őket magához: tíz-tizenöt lépésre lehetnek, amikor fejét felkapva elszalad. Az ösvény ezután kanyarogni kezd. Nawanthiri úgy érzi, tartják az irányt, de nem teljesen biztos benne. Néha hátrapillant az útitársára, mennyire bírja, és ha kifulladni látszik, kérés nélkül is megáll pihenni. Ez van, amikor tényleg csak ennyiből áll, de egyszer például szégyentelenül elidőzik egy madárfészeknél. Nincs magasan, csak egy ágra kell felhúzódzkodni érte. Van benne vagy fél tucat kis kékes tojás. Nawanthiri kivesz kettőt, és megkínálja Garsint az egyikkel.*
- Nem tudom. *vallja be őszintén* Sokszor nem értem a városiakat. Amelyik bajba kerül, csak akkor engedi, hogy segítsenek rajt, ha már nincs hova meneküljön. Volt már ebből gondom, mert én meg szerzetes vagyok, és minden bajbajutotton segítek - de mit csináljak azzal, aki nem akarja? *tárja szét a kezét tanácstalanul* Gondoltam rá, hogy beállok városőrnek, mert nekik a segítés a munkájuk, aztán akkor hátha nem lesz ez a nagy ellenállás. Eddig viszont csak annyi jót hallottam róluk, amennyit te meséltél a parancsnokodról. Ti ketten meg *itt megcsóválja a fejét* mit tehettek, ha az őrök részegeskednek egész nap? *lemondóan felsóhajt* Legegyszerűbb az lenne, ha kiköltöznék valahova az erdőbe, de a mesterem világot látni küldött, nem remetéskedni. Vagy megnézem a Kikötőt. Találtam egy üveg manólelket. Azt hallottam, ott vannak olyan boszorkányok, akik tudják, mire jó. *elneveti magát* Nehéz az élet, mi?
*Az ösvény közben elágazik: a nyugvó naphoz viszonyítva az egyik talán északnyugat, a másik egyenesen kelet felé tart. Nawanthiri most is rábízza Garsinra, hogy merre menjenek.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.04.06 11:34:42
5713. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-05 19:48:27
Üzenet elküldve: 2021-04-05 19:48:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*A kapott válasszal valóban nem érzi közelebb magát a szerzeteslét lényegének megértéséhez, de annyi egyéb téma akad, hogy egyelőre nem kérdez vissza, mert a saját mondandója megfogalmazásával van elfoglalva.
A ravaszságot a felkínált pihenési lehetőségek mögött nem veszi észre, de így is hálás magában mindegyikért és el is fogadja. Mikor pedig a nő átveszi az "úttörő" szerepét, eleinte kicsit aggódik, hogy le fog maradni, mert látta már, hogy Nawanthiri milyen ügyesen mozog, ám meglepetésére egész tűrhető tempót diktál.
Azért így is megizzasztja rendesen, a részéről meglenne egy kicsit csöndben is, a menetelésre tartalékolva a lélegzetét. De nem bánja túlzottan az érdeklődést. Pedig talán kellene... Ám tapasztalatlanságában nem gondolja, hogy olyasmiket fecsegne ki, amik rossz fényt vethetnek az őrségre. Főleg, hogy múlt időben beszél. De nem is rágja át igazán a szavait. Talán ez is olyasmi lesz, amit még meg kell tanulnia, lehetséges, hogy a saját kárán, vagy hibákat vétve.*
- Nem tudom pontosan. De a régi parancsnok távozott, Bredoc... aaa jelenlegi parancsnok pedig ugye a bányában volt, így nem volt, aki átvegye a helyét és így nem volt, aki irányítson... De igazából a parancsnok nem is az egész őrség vezetője lesz, hanem... egy kisebb csapaté. A városőrségről most már a városi Tanács gondoskodik. - *Magyarázza, hellyel-közzel szaggatottan, a szavakat keresve, mert ő csak annyit tud, amennyit elmondtak neki és szokatlan is a számára ez a fajta szervezettség, meg hogy kinek milyen szerepe is van ebben a városban.
A kérdéses útszakaszhoz érve biccent. Itt már kicsit ismerősebb számára a terep. Hamarosan látszani fog az az apró tó, aminek a partjáról indult.*
- Sokáig marad a városban? Most már itt fog élni? - *Kérdi, látszólag talán a semmiből állva elő ezzel.*
//Szabad kóborlás//
*A kapott válasszal valóban nem érzi közelebb magát a szerzeteslét lényegének megértéséhez, de annyi egyéb téma akad, hogy egyelőre nem kérdez vissza, mert a saját mondandója megfogalmazásával van elfoglalva.
A ravaszságot a felkínált pihenési lehetőségek mögött nem veszi észre, de így is hálás magában mindegyikért és el is fogadja. Mikor pedig a nő átveszi az "úttörő" szerepét, eleinte kicsit aggódik, hogy le fog maradni, mert látta már, hogy Nawanthiri milyen ügyesen mozog, ám meglepetésére egész tűrhető tempót diktál.
Azért így is megizzasztja rendesen, a részéről meglenne egy kicsit csöndben is, a menetelésre tartalékolva a lélegzetét. De nem bánja túlzottan az érdeklődést. Pedig talán kellene... Ám tapasztalatlanságában nem gondolja, hogy olyasmiket fecsegne ki, amik rossz fényt vethetnek az őrségre. Főleg, hogy múlt időben beszél. De nem is rágja át igazán a szavait. Talán ez is olyasmi lesz, amit még meg kell tanulnia, lehetséges, hogy a saját kárán, vagy hibákat vétve.*
- Nem tudom pontosan. De a régi parancsnok távozott, Bredoc... aaa jelenlegi parancsnok pedig ugye a bányában volt, így nem volt, aki átvegye a helyét és így nem volt, aki irányítson... De igazából a parancsnok nem is az egész őrség vezetője lesz, hanem... egy kisebb csapaté. A városőrségről most már a városi Tanács gondoskodik. - *Magyarázza, hellyel-közzel szaggatottan, a szavakat keresve, mert ő csak annyit tud, amennyit elmondtak neki és szokatlan is a számára ez a fajta szervezettség, meg hogy kinek milyen szerepe is van ebben a városban.
A kérdéses útszakaszhoz érve biccent. Itt már kicsit ismerősebb számára a terep. Hamarosan látszani fog az az apró tó, aminek a partjáról indult.*
- Sokáig marad a városban? Most már itt fog élni? - *Kérdi, látszólag talán a semmiből állva elő ezzel.*
5712. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-05 18:49:52
Üzenet elküldve: 2021-04-05 18:49:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Mivel szerzetessé avatásakor Nawanthiri titoktartást fogadott, nem olyan könnyű a tanaikat érintő kérdésekre válaszolni. Artheniorban persze kikerülni sem egyszerű a témát, de kezd beletanulni, hogyan beszéljen róla anélkül, hogy mondana is valamit. Így aztán azt, hogy mi a kréta, elintézi annyival, hogy:*
- A meditálás.
*Nem kerüli el a figyelmét, hogy Garsin olyan tempót diktál, amit nem sokáig fog tudni tartani. Nem biztos benne, hogy inkább az önérzet munkál benne, vagy csak nem akarja, hogy rájuk sötétedjen, de az előbbire tippel. Így aztán amikor a susnyás sűrűsödni kezd, megkéri a lányt, hogy egy pillanatra álljanak meg. Nagy ravaszul megkínálja vízzel, aztán amíg nála a kulacs, térd alatt kioldja a nadrágszára zsinórjait, és megköti őket a bokájánál, hogy a bozót ne karistolja össze annyira. Mindketten jól járnak.*
~Újra kell szervezni az őrséget?~
*Hallotta, hogy a kaszárnyában nem állnak jól a dolgok, de hitte is, meg nem is. Egy leendő intéző szájából azonban még ezek a morzsányi hírek is nagyon nyugtalanítóak. Hát még ami mögöttük van: ha a parancsnok senki másra nem tudja, vagy nem meri rábízni a kaszárnya körüli feladatokat, csak erre a félénk, bizalmatlan és láthatóan sokat szenvedett lányra, akivel együtt törtek ki a börtönből, milyenek lehetnek maguk az őrök?*
- Opp...! *próbálja meg elkapni Garsint, mikor megbotlik, de nem éri el. A kényszerpihenőből nem csinál gondot:*
- Nem sietünk sehová! *amíg a másik lány kibogozza magát, iszik egyet, aztán egy bátorító mosoly kíséretében megint odakínálja neki a kulacsot. Amikor újra elindulnak, megpróbál ő menni elöl, hogy majd töri az utat, ha már ilyen jól megnőtt. Ha Garsin belemegy, olyan gyorsan igyekszik haladni, amit a lány ugyan megérez, de azért nem fullad ki tőle olyan hamar.*
- Van még kedved mesélni az őrségről? *pillant hátra a válla fölött* Hogyhogy újra kell szervezni?
*A vadcsapás kisvártatva keresztez egy szélesebb, délnyugat-északkelet irányú ösvényt. Ezen az ösvényen láthatóan csizmák is járnak, nem csak paták és mancsok. A szerzetes kérdő tekintettel az északkeleti irány felé bök a hüvelykujjával, de arra indul, amerre Garsinnak tetszik.*
//Szabad kóborlás//
*Mivel szerzetessé avatásakor Nawanthiri titoktartást fogadott, nem olyan könnyű a tanaikat érintő kérdésekre válaszolni. Artheniorban persze kikerülni sem egyszerű a témát, de kezd beletanulni, hogyan beszéljen róla anélkül, hogy mondana is valamit. Így aztán azt, hogy mi a kréta, elintézi annyival, hogy:*
- A meditálás.
*Nem kerüli el a figyelmét, hogy Garsin olyan tempót diktál, amit nem sokáig fog tudni tartani. Nem biztos benne, hogy inkább az önérzet munkál benne, vagy csak nem akarja, hogy rájuk sötétedjen, de az előbbire tippel. Így aztán amikor a susnyás sűrűsödni kezd, megkéri a lányt, hogy egy pillanatra álljanak meg. Nagy ravaszul megkínálja vízzel, aztán amíg nála a kulacs, térd alatt kioldja a nadrágszára zsinórjait, és megköti őket a bokájánál, hogy a bozót ne karistolja össze annyira. Mindketten jól járnak.*
~Újra kell szervezni az őrséget?~
*Hallotta, hogy a kaszárnyában nem állnak jól a dolgok, de hitte is, meg nem is. Egy leendő intéző szájából azonban még ezek a morzsányi hírek is nagyon nyugtalanítóak. Hát még ami mögöttük van: ha a parancsnok senki másra nem tudja, vagy nem meri rábízni a kaszárnya körüli feladatokat, csak erre a félénk, bizalmatlan és láthatóan sokat szenvedett lányra, akivel együtt törtek ki a börtönből, milyenek lehetnek maguk az őrök?*
- Opp...! *próbálja meg elkapni Garsint, mikor megbotlik, de nem éri el. A kényszerpihenőből nem csinál gondot:*
- Nem sietünk sehová! *amíg a másik lány kibogozza magát, iszik egyet, aztán egy bátorító mosoly kíséretében megint odakínálja neki a kulacsot. Amikor újra elindulnak, megpróbál ő menni elöl, hogy majd töri az utat, ha már ilyen jól megnőtt. Ha Garsin belemegy, olyan gyorsan igyekszik haladni, amit a lány ugyan megérez, de azért nem fullad ki tőle olyan hamar.*
- Van még kedved mesélni az őrségről? *pillant hátra a válla fölött* Hogyhogy újra kell szervezni?
*A vadcsapás kisvártatva keresztez egy szélesebb, délnyugat-északkelet irányú ösvényt. Ezen az ösvényen láthatóan csizmák is járnak, nem csak paták és mancsok. A szerzetes kérdő tekintettel az északkeleti irány felé bök a hüvelykujjával, de arra indul, amerre Garsinnak tetszik.*
5711. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-04 22:37:32
Üzenet elküldve: 2021-04-04 22:37:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*A nő gondolatai ismeretlenek előtte, ahogy az apró félreértés is. Igaz, Garsin, ha tudna róla, még hálás is lenne ezért, ahogy azért is, hogy a nő nem firtatja a körülményeket. Azóta sem sikerült ugyanis semmi igazán jó hazugságot kitalálnia arról, hogy miként találkozott a parancsnokékkal. De szerencsére nem is gyakran faggatják. Igaz, ehhez van köze annak is, hogy nem is akadt még, akit túlságosan közel engedett volna magához. Idő kell még és bizalom...
A szerzetesnő válasza nem teljesen egyértelmű a számára.*
- És mi a kréta? - *Kérdez vissza a példát használva, hátha jobban megérti a szerzetesek mibenlétét.
Az utat közben már nem is annyira figyeli, inkább csak az irányt. Bele-belegabalyodik egy-egy bozótba, vadszeder indába, ez a terep teszi igazán fárasztóvá a sétát, ahogy jobban kell emelnie a lábait. Hamar ki is pirul ismét és nehéz lesz a légzése, de nem akar megállni, miközben Nawanthiri mögötte van, nem akarja elállni az útját. Úgyhogy csak csörtet tovább, kissé görnyedt háttal.*
- Hősies? - *Leheli az első szót, ami eszébe jut. Majd vesz egy nagyobb levegőt, hogy hosszabban tudjon beszélni.*
- Ott a bányában súlyosan megsérült, láza volt... De még akkor sem adta fel, pedig nagy volt a túlerő. Bátorította az embereket és amikor sikerült kitörni a cellákból, összetartott és vezetett minket, parancsokat adott. Soha nem adta fel... Aztán mikor a városba jöttünk, rossz híreket kapott a városőrségről. De itt is a kezébe vette a dolgokat és újraszervezi az őrséget. Azt hiszem, olyan ember ő, aki tenni akar másokért. A harcban félelmetes. És szigorú is. De egyébként kedves... - *Amilyen kiselőadást tart, nehéz lenne nem észrevenni, hogy mennyire tiszteli a férfit. Vagy inkább kedveli... Felnéz rá.
Néha szüneteket tart a beszédben, mikor kifogy a levegőből. Épp végez a beszéddel, mikor ismét beakad a lába egy indába és ahogy lépne tovább, ugrálnia kell egy keveset fél lábon, de végül is nem esik el, mert elkap egy faágat. Azonban mégis kénytelen megállni egy kicsit, mert a tüskék ezúttal nagyon belekapaszkodtak a nadrágjába és nem akarja elszakítani.*
- Bocsánat. - *Mondja, amiért csak úgy megállt az úton és feltartja a menetet. De legalább van egy kis kényszerpihenője.*
//Szabad kóborlás//
*A nő gondolatai ismeretlenek előtte, ahogy az apró félreértés is. Igaz, Garsin, ha tudna róla, még hálás is lenne ezért, ahogy azért is, hogy a nő nem firtatja a körülményeket. Azóta sem sikerült ugyanis semmi igazán jó hazugságot kitalálnia arról, hogy miként találkozott a parancsnokékkal. De szerencsére nem is gyakran faggatják. Igaz, ehhez van köze annak is, hogy nem is akadt még, akit túlságosan közel engedett volna magához. Idő kell még és bizalom...
A szerzetesnő válasza nem teljesen egyértelmű a számára.*
- És mi a kréta? - *Kérdez vissza a példát használva, hátha jobban megérti a szerzetesek mibenlétét.
Az utat közben már nem is annyira figyeli, inkább csak az irányt. Bele-belegabalyodik egy-egy bozótba, vadszeder indába, ez a terep teszi igazán fárasztóvá a sétát, ahogy jobban kell emelnie a lábait. Hamar ki is pirul ismét és nehéz lesz a légzése, de nem akar megállni, miközben Nawanthiri mögötte van, nem akarja elállni az útját. Úgyhogy csak csörtet tovább, kissé görnyedt háttal.*
- Hősies? - *Leheli az első szót, ami eszébe jut. Majd vesz egy nagyobb levegőt, hogy hosszabban tudjon beszélni.*
- Ott a bányában súlyosan megsérült, láza volt... De még akkor sem adta fel, pedig nagy volt a túlerő. Bátorította az embereket és amikor sikerült kitörni a cellákból, összetartott és vezetett minket, parancsokat adott. Soha nem adta fel... Aztán mikor a városba jöttünk, rossz híreket kapott a városőrségről. De itt is a kezébe vette a dolgokat és újraszervezi az őrséget. Azt hiszem, olyan ember ő, aki tenni akar másokért. A harcban félelmetes. És szigorú is. De egyébként kedves... - *Amilyen kiselőadást tart, nehéz lenne nem észrevenni, hogy mennyire tiszteli a férfit. Vagy inkább kedveli... Felnéz rá.
Néha szüneteket tart a beszédben, mikor kifogy a levegőből. Épp végez a beszéddel, mikor ismét beakad a lába egy indába és ahogy lépne tovább, ugrálnia kell egy keveset fél lábon, de végül is nem esik el, mert elkap egy faágat. Azonban mégis kénytelen megállni egy kicsit, mert a tüskék ezúttal nagyon belekapaszkodtak a nadrágjába és nem akarja elszakítani.*
- Bocsánat. - *Mondja, amiért csak úgy megállt az úton és feltartja a menetet. De legalább van egy kis kényszerpihenője.*
5710. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-04 21:54:50
Üzenet elküldve: 2021-04-04 21:54:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Úgy belemerül a mesélésbe, hogy nem veszi észre, milyen nyomorultul érzi magát Garsin a történeteitől. Az, amit elmond, persze csak egy szelete az igazságnak: az a szelet, amiről úgy gondolja, hogy a másik lány számára érdekes lehet. Nem beszél neki arról, hogy a haramiákkal aznap találkozott, amikor visszafordult, mert elfogyott a bátorsága az előtte álló (inkább lelki, mint térbeli) úthoz. Arról sem, hogy jégkék szemű ellenfele miként hagyta faképnél, amikor Nawanthiri megpróbált vele együttérezni és kicsit talán segíteni rajta. Semmi szórakoztatót nem érez ezekben, inkább csak kínos kérdéseknek a veszélyét - amikre nem tudna vagy nem szabadna válaszolni.
Aztán Garsinban láthatóan megfeszül valami, a szerzetes pedig ráébred, hogy már megint előbb beszélt, mint gondolkodott. Erre a "Nagyon bátor, hölgyem."-re nem tudja, hirtelen mit feleljen, pedig nagyon szeretné, ha útitársa nem a saját gyengeségét látná a történeteiben, hanem hogy bárki lehet erős és bátor. Nem kell férfinak lenni hozzá. Le is horgasztja a fejét egy időre, hogy elbújjon a kalap karimája alá. A hangulatot végül az oldja fel, hogy Garsin elkezd mesélni magáról.*
~Te fogoly voltál ebben a bányabörtönben?~
*Legalábbis a néhány kirakósdarabkából, amit a lány elejt, ez a kép rajzolódik ki.*
~Hogy kerültél te oda...?~
*Mivel Wegtoren mellett nőtt fel, ahol nincs törvény, fogalma sincs, mit kell elkövetni, hogy valakit ilyen helyre zárjanak. Megint Ukrom jut az eszébe, aki szintén valamiféle rabszolgatelepről szökött meg. A szürkebőrűt nem éppen gonosztevőnek ismerte meg. Talán nem is kell elkövetni semmit, csak rosszkor kell lenni rossz helyen. Az iménti tapasztalatok alapján viszont jobbnak látja ezeket a gondolatait is inkább a kalapja alá rejteni.*
- Harcosok *pillant fel aztán, de aztán egyből félre is néz tűnődve, mintha keresné a szavakat* de a harc csak eszköz. Mint neked a toll. Ha táblára akarsz írni, lerakod, és fogsz egy krétát.
*A fák között lassan rézszínűvé válnak a napsugarak, az árnyak pedig homállyá mélyülnek. A madárdalba a szél lágy suttogása vegyül. A vadcsapásnak nem látszik a vége, de elkanyarodik nyugat felé.*
- Milyen ember az őrparancsnok? *kérdezi, miután átlábalnak egy jókora vaddisznó-dagonya mellett. A nyomok még egész frissnek tűnnek benne.*
//Szabad kóborlás//
*Úgy belemerül a mesélésbe, hogy nem veszi észre, milyen nyomorultul érzi magát Garsin a történeteitől. Az, amit elmond, persze csak egy szelete az igazságnak: az a szelet, amiről úgy gondolja, hogy a másik lány számára érdekes lehet. Nem beszél neki arról, hogy a haramiákkal aznap találkozott, amikor visszafordult, mert elfogyott a bátorsága az előtte álló (inkább lelki, mint térbeli) úthoz. Arról sem, hogy jégkék szemű ellenfele miként hagyta faképnél, amikor Nawanthiri megpróbált vele együttérezni és kicsit talán segíteni rajta. Semmi szórakoztatót nem érez ezekben, inkább csak kínos kérdéseknek a veszélyét - amikre nem tudna vagy nem szabadna válaszolni.
Aztán Garsinban láthatóan megfeszül valami, a szerzetes pedig ráébred, hogy már megint előbb beszélt, mint gondolkodott. Erre a "Nagyon bátor, hölgyem."-re nem tudja, hirtelen mit feleljen, pedig nagyon szeretné, ha útitársa nem a saját gyengeségét látná a történeteiben, hanem hogy bárki lehet erős és bátor. Nem kell férfinak lenni hozzá. Le is horgasztja a fejét egy időre, hogy elbújjon a kalap karimája alá. A hangulatot végül az oldja fel, hogy Garsin elkezd mesélni magáról.*
~Te fogoly voltál ebben a bányabörtönben?~
*Legalábbis a néhány kirakósdarabkából, amit a lány elejt, ez a kép rajzolódik ki.*
~Hogy kerültél te oda...?~
*Mivel Wegtoren mellett nőtt fel, ahol nincs törvény, fogalma sincs, mit kell elkövetni, hogy valakit ilyen helyre zárjanak. Megint Ukrom jut az eszébe, aki szintén valamiféle rabszolgatelepről szökött meg. A szürkebőrűt nem éppen gonosztevőnek ismerte meg. Talán nem is kell elkövetni semmit, csak rosszkor kell lenni rossz helyen. Az iménti tapasztalatok alapján viszont jobbnak látja ezeket a gondolatait is inkább a kalapja alá rejteni.*
- Harcosok *pillant fel aztán, de aztán egyből félre is néz tűnődve, mintha keresné a szavakat* de a harc csak eszköz. Mint neked a toll. Ha táblára akarsz írni, lerakod, és fogsz egy krétát.
*A fák között lassan rézszínűvé válnak a napsugarak, az árnyak pedig homállyá mélyülnek. A madárdalba a szél lágy suttogása vegyül. A vadcsapásnak nem látszik a vége, de elkanyarodik nyugat felé.*
- Milyen ember az őrparancsnok? *kérdezi, miután átlábalnak egy jókora vaddisznó-dagonya mellett. A nyomok még egész frissnek tűnnek benne.*
5709. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-04 19:14:48
Üzenet elküldve: 2021-04-04 19:14:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Egy ork?... Akár kedves történet is lehetne, amit hall, de jobban leköti, hogy a nő egy orkkal utazott. Benne aztán igazán nem lehet félelem!
Hogy az említett útitársnak igaza volt, és azokat az erdőket tényleg szörnyek lakják, vagy csak túlaggódta a dolgot, ahogy Nawanthiri sejteti, afelől Garsin nincs meggyőződve. Igazából még a történet végén is leginkább a kényelmetlen érzés köti le, hogy a nő csak úgy nyugodtan mászkált és beszélgetett egy orkkal, ha jól érti egyedül, egy erdőben...
Látott már ő is nem egy orkot, ebben a városban is. Feltételezi, hogy itt nem tűrnék meg őket, ha nem tudnának viselkedni. De ő előítéletből azért kerüli őket, amennyire tudja. Túl sokat riogatták gyerekként és volt is balszerencséje találkozni néhány erőszakosabb orkkal, de már a hatalmas termetük magában is elég ijesztő.
Megjegyzést persze nem fűz a rövid történethez. Az idegen nyilván tudja, hogy mit csinál. Garsin nem gondolja, hogy a hozzáállása követendő volna, legalábbis nem olyasvalakinek, mint ő. Úgy véli, aki hozzá hasonló, annak jobb is, ha óvatos és meglapul.
Persze ehhez a gondolathoz továbbra is társul némi szégyenérzet és kétely. Vajon tényleg vannak az erősek és vannak a gyengék, mint ő? Vagy mégis az ő hibája volna, hogy ilyen... tehetetlen?
Értőn hallgatja a nőt, ahogy a rablókkal való találkozását ecseteli. Különösen mikor arról beszél, hogy miként látta magában a helyzetét: fölfegyverkezett túlerővel szemben, akik a pénzén kívül őt magát is akarhatták. Bár a nő erről nem beszél, de úgy képzeli, ő is félhetett. Eddig bele tudja magát élni a történetébe.
De hogy honnan vette a bátorságot, hogy ezzel a túlerővel szembeszálljon, és hogy lehetett olyan a kiállása, hogy azzal egyenesen megfélemlítse a fegyveres férfiakat?! Ez Garsin számára már elképzelhetetlen.
Pedig a nő olyan könnyedén adja elő magát. Mintha csak egy mókás esemény lett volna...
Garsin félre néz, egy kicsit benedvesednek a szemei és megfeszül az arca. Csodálja ezt az idegent és örül, hogy ennyire bátor volt, de közben meg... Dühös. És egy kicsit irigy is.
Annyira igyekszik elképzelni magát, ahogy hasonló helyzetben ő is így viselkedik, de nem megy. És ez szörnyen dühíti. Gyakran érzett már így, ám akkor is mindig tétlenségre volt kárhoztatva.
Vajon van rá mód, hogy ő is változzon? Vagy elég az is, hogy most már van kikhez védelemért fordulnia? Ebben kellene nyugalomra lelnie?
Bárhogy legyen is, a jelenlegi állapota mindenhez kevés. Sovány karjával kissé indulatosan hajt félre egy ágat. Igen, a tanulás mellett ez is fontos: hogy az erejét visszanyerje. Eleget kell mozognia, mert ez a fáradékonyság is szánalmas.*
- Nagyon bátor, hölgyem. - *Mormogja, csak hogy mondjon is valamit az elhangzottakra. Közben megtalálja a vadcsapást és el is indul visszafelé rajta. Gyorsan higgad le, egyrészt mert figyel a társaságára, másrészt mert tényleg túl gyorsan fárad, akkor pedig nem sok ereje marad a dühre, vagy elkeseredésre sem.
Pedig a nő tetézi még a dolgokat, egy másik lányról beszélve, aki a leírtak alapján még nála is nagyobb harcos lehet... Garsinnak kicsit úgy tűnik, hogy errefelé tényleg csak ő ilyen gyámoltalan.
Egy hátrapillantással jelzi, hogy figyel, de nem tudja, mit válaszoljon, ahhoz túlságosan lekötik a gondolatai.
Majd őt kérdezik, így kénytelen összeszedni magát. Ami jó dolog, mert legalább eszébe jut, hogy az ő életének is adtak valami célt és értelmet, amivel már régen nem rendelkezett.
Nawanthiri kedves megjegyzésére szótlanul lépdel tovább. Ő nem egészen tudja, hogy a parancsnok mit lát benne, miért bízik úgy benne és abban, hogy képes többre is a házimunkánál. Úgy véli, csak a közös megpróbáltatásoknak és a férfi felé táplált jóindulatának köszönheti ezeket. De neki igazából ennyi is elég, hogy valaki ilyen jó szívvel van felé és törődik vele...
Az újabb kérdéseken elgondolkodik.*
- Jók hozzám ott. - *Biccent.*
- A parancsnok hozott magával és adott munkát nekem, mikor nem volt hová mennem. Korábban együtt estünk fogságba a Krenkataurban. Az egy börtön egy bányában... - *Magyarázza.* - A rabok kiszabadultak és elfogták az őreiket. A parancsnok és... egy társa azért mentek oda, hogy megnézzék, mi történt ott, mert régen nem kaptak híreket. Akkor fogták el őket is... De aztán kiszabadultunk. - *Foglalja össze röviden, a végére beillesztve a nyilvánvalót is. Hiszen nem volna itt, ha nem szabadultak volna ki.*
- A szerzetesek harcosok? - *Kérdez aztán ő is, talán kissé váratlanul.*
//Szabad kóborlás//
*Egy ork?... Akár kedves történet is lehetne, amit hall, de jobban leköti, hogy a nő egy orkkal utazott. Benne aztán igazán nem lehet félelem!
Hogy az említett útitársnak igaza volt, és azokat az erdőket tényleg szörnyek lakják, vagy csak túlaggódta a dolgot, ahogy Nawanthiri sejteti, afelől Garsin nincs meggyőződve. Igazából még a történet végén is leginkább a kényelmetlen érzés köti le, hogy a nő csak úgy nyugodtan mászkált és beszélgetett egy orkkal, ha jól érti egyedül, egy erdőben...
Látott már ő is nem egy orkot, ebben a városban is. Feltételezi, hogy itt nem tűrnék meg őket, ha nem tudnának viselkedni. De ő előítéletből azért kerüli őket, amennyire tudja. Túl sokat riogatták gyerekként és volt is balszerencséje találkozni néhány erőszakosabb orkkal, de már a hatalmas termetük magában is elég ijesztő.
Megjegyzést persze nem fűz a rövid történethez. Az idegen nyilván tudja, hogy mit csinál. Garsin nem gondolja, hogy a hozzáállása követendő volna, legalábbis nem olyasvalakinek, mint ő. Úgy véli, aki hozzá hasonló, annak jobb is, ha óvatos és meglapul.
Persze ehhez a gondolathoz továbbra is társul némi szégyenérzet és kétely. Vajon tényleg vannak az erősek és vannak a gyengék, mint ő? Vagy mégis az ő hibája volna, hogy ilyen... tehetetlen?
Értőn hallgatja a nőt, ahogy a rablókkal való találkozását ecseteli. Különösen mikor arról beszél, hogy miként látta magában a helyzetét: fölfegyverkezett túlerővel szemben, akik a pénzén kívül őt magát is akarhatták. Bár a nő erről nem beszél, de úgy képzeli, ő is félhetett. Eddig bele tudja magát élni a történetébe.
De hogy honnan vette a bátorságot, hogy ezzel a túlerővel szembeszálljon, és hogy lehetett olyan a kiállása, hogy azzal egyenesen megfélemlítse a fegyveres férfiakat?! Ez Garsin számára már elképzelhetetlen.
Pedig a nő olyan könnyedén adja elő magát. Mintha csak egy mókás esemény lett volna...
Garsin félre néz, egy kicsit benedvesednek a szemei és megfeszül az arca. Csodálja ezt az idegent és örül, hogy ennyire bátor volt, de közben meg... Dühös. És egy kicsit irigy is.
Annyira igyekszik elképzelni magát, ahogy hasonló helyzetben ő is így viselkedik, de nem megy. És ez szörnyen dühíti. Gyakran érzett már így, ám akkor is mindig tétlenségre volt kárhoztatva.
Vajon van rá mód, hogy ő is változzon? Vagy elég az is, hogy most már van kikhez védelemért fordulnia? Ebben kellene nyugalomra lelnie?
Bárhogy legyen is, a jelenlegi állapota mindenhez kevés. Sovány karjával kissé indulatosan hajt félre egy ágat. Igen, a tanulás mellett ez is fontos: hogy az erejét visszanyerje. Eleget kell mozognia, mert ez a fáradékonyság is szánalmas.*
- Nagyon bátor, hölgyem. - *Mormogja, csak hogy mondjon is valamit az elhangzottakra. Közben megtalálja a vadcsapást és el is indul visszafelé rajta. Gyorsan higgad le, egyrészt mert figyel a társaságára, másrészt mert tényleg túl gyorsan fárad, akkor pedig nem sok ereje marad a dühre, vagy elkeseredésre sem.
Pedig a nő tetézi még a dolgokat, egy másik lányról beszélve, aki a leírtak alapján még nála is nagyobb harcos lehet... Garsinnak kicsit úgy tűnik, hogy errefelé tényleg csak ő ilyen gyámoltalan.
Egy hátrapillantással jelzi, hogy figyel, de nem tudja, mit válaszoljon, ahhoz túlságosan lekötik a gondolatai.
Majd őt kérdezik, így kénytelen összeszedni magát. Ami jó dolog, mert legalább eszébe jut, hogy az ő életének is adtak valami célt és értelmet, amivel már régen nem rendelkezett.
Nawanthiri kedves megjegyzésére szótlanul lépdel tovább. Ő nem egészen tudja, hogy a parancsnok mit lát benne, miért bízik úgy benne és abban, hogy képes többre is a házimunkánál. Úgy véli, csak a közös megpróbáltatásoknak és a férfi felé táplált jóindulatának köszönheti ezeket. De neki igazából ennyi is elég, hogy valaki ilyen jó szívvel van felé és törődik vele...
Az újabb kérdéseken elgondolkodik.*
- Jók hozzám ott. - *Biccent.*
- A parancsnok hozott magával és adott munkát nekem, mikor nem volt hová mennem. Korábban együtt estünk fogságba a Krenkataurban. Az egy börtön egy bányában... - *Magyarázza.* - A rabok kiszabadultak és elfogták az őreiket. A parancsnok és... egy társa azért mentek oda, hogy megnézzék, mi történt ott, mert régen nem kaptak híreket. Akkor fogták el őket is... De aztán kiszabadultunk. - *Foglalja össze röviden, a végére beillesztve a nyilvánvalót is. Hiszen nem volna itt, ha nem szabadultak volna ki.*
- A szerzetesek harcosok? - *Kérdez aztán ő is, talán kissé váratlanul.*
5708. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-04 17:43:39
Üzenet elküldve: 2021-04-04 17:43:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
- Az ork, akivel arra jártam, folyton gyanakodott, hogy megesz minket valami. *folytatja még egy gondolat erejéig a fecsegést a vadonról* Gyanús volt, mert igazából nem tudta megmondani, mitől is kell félnünk, csak hogy szörnyek így, rémek úgy. Aztán rájöttem *vonja meg a vállát* hogy ha Ukrom nem gyanakszik, akkor morog, nincs neki más kedve.
*Emlékszik, hogyan intette óva szürkebőrű cimborája Artheniortól. Ami azt illeti, tényleg kezd változásokat észrevenni magán: otthon soha nem beszélt ennyit össze mindenféléről. Igaz, nem is hallgatott olyan mélyen dolgokról.*
- Áh, én mindig mezítláb lennék! *legyint vidáman* Csak hát télen nem lehet, a városban meg sok a szemét.
*Amikor a rablókról mesél, észreveszi, hogy Garsint valahogy rosszul érinti a dolog, de nem igazán érti az okát - őt a szerzetesek minden nap ütötték-vágták eleget az edzéseken, így az sem olyan nagy dolog a számára, hogy móresre tanított egy csapat útonállót. Az eszébe sem jut - mert annyira nem világlátott még - hogy azért viselhette olyan jól a megpróbáltatásokat, mert a testvérei egyébként szerették, és ha testét nyomorgatták is mindenféle módokon, a lelkére nagyon vigyáztak. Visszatérve a rablókhoz:*
- Nem számítottak harcra. *itt megcsóválja a fejét* Ők négyen voltak férfiak, kivont karddal. Én meg csak egy lány egy görbe tőrrel meg egy teherhordó rúddal. Nem vagyok jó futó, azt meg tudtam, hogy hiába adom nekik a pénzemet, engem is meg akarnak kapni. *elhúzza a száját, újabb vállvonás* Szóval nem volt jobb ötletem, mint hogy nagyobb szörnyeteg leszek náluk. Mire felocsúdtak a meglepetésből, a vezérüknek már eltört az orra, eltört a válla, és éppen léptem rá a torkára. Azt hiszem, a többiek közül csak az egyikük próbált leszúrni, de azt kivédtem. *A fél szeme összeszűkül, ahogy ezeket meséli. Nem úgy tűnik, mintha büszke lenne magára.* Nem emlékszem pontosan, mit mondtam nekik, de kimutathattam a fogam fehérét, mert nem vitatkoztak. A vezér meg nem jutott szóhoz a lábamtól. *kuncog egy szárazat* Elengedtem amúgy. Mostanra már talán elkezdett bal kézzel vívogatni.
*Erre a hosszú történetre muszáj innia egyet, de azért bólint, hogy a zöldellő véraláfutást tényleg játék közben gyűjtötte be.*
- A fogadó pincéjében, ahol lakom, van egy aréna. Játszottunk ott egy lánnyal: majdnem akkora volt, mint én, csak vékony. Jégkék szemei voltak, az ökle meg úgy járt, mint a villám, és olyat is ütött! *A rablókéval ellentétben ezt a történetet fülig érő szájjal, csillogó szemekkel meséli, a szabad kezével még gesztikulál is hozzá finoman.* Pedig előtte ördögvigyort szívott, és zavart volt a lelke is. Ha nem adja fel ezek miatt, úgy elvert volna, mint jég a határt!
*Az útirány dolgában rábízza magát Garsinra. Arthenior felé is szívesen megy vele, de az is rendben van, ha még csatangolna egy kicsit. Ha eltévednének, legfeljebb átvágnak az erdőn kelet felé, míg az országútra kiérnek, onnan meg már csak hazakeverednek valahogy. Nawanthirinak elég, hogy végre avart, füvet, követ, gallyat és simogató földet érezhet a talpa alatt.
Aztán a maga kis félénk módján Garsin is elkezd mesélni, szerzetesünk pedig gondosan ügyel rá, nehogy elmosolyodjon, mert nem akarja, hogy a másik azt higgye, kineveti. Szó sincs ilyesmiről: inkább szeretetreméltónak találja azt az igyekezetet, amit a lány szavaiba belesejt.*
- Oka van annak, ha a parancsnok így bízik benned. *a hangja valószínűleg így is inkább kedves lesz, mint megfontolt* Szeretsz az őrségnél? Mi vitt hozzájuk?
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.04.04 17:45:02
//Szabad kóborlás//
- Az ork, akivel arra jártam, folyton gyanakodott, hogy megesz minket valami. *folytatja még egy gondolat erejéig a fecsegést a vadonról* Gyanús volt, mert igazából nem tudta megmondani, mitől is kell félnünk, csak hogy szörnyek így, rémek úgy. Aztán rájöttem *vonja meg a vállát* hogy ha Ukrom nem gyanakszik, akkor morog, nincs neki más kedve.
*Emlékszik, hogyan intette óva szürkebőrű cimborája Artheniortól. Ami azt illeti, tényleg kezd változásokat észrevenni magán: otthon soha nem beszélt ennyit össze mindenféléről. Igaz, nem is hallgatott olyan mélyen dolgokról.*
- Áh, én mindig mezítláb lennék! *legyint vidáman* Csak hát télen nem lehet, a városban meg sok a szemét.
*Amikor a rablókról mesél, észreveszi, hogy Garsint valahogy rosszul érinti a dolog, de nem igazán érti az okát - őt a szerzetesek minden nap ütötték-vágták eleget az edzéseken, így az sem olyan nagy dolog a számára, hogy móresre tanított egy csapat útonállót. Az eszébe sem jut - mert annyira nem világlátott még - hogy azért viselhette olyan jól a megpróbáltatásokat, mert a testvérei egyébként szerették, és ha testét nyomorgatták is mindenféle módokon, a lelkére nagyon vigyáztak. Visszatérve a rablókhoz:*
- Nem számítottak harcra. *itt megcsóválja a fejét* Ők négyen voltak férfiak, kivont karddal. Én meg csak egy lány egy görbe tőrrel meg egy teherhordó rúddal. Nem vagyok jó futó, azt meg tudtam, hogy hiába adom nekik a pénzemet, engem is meg akarnak kapni. *elhúzza a száját, újabb vállvonás* Szóval nem volt jobb ötletem, mint hogy nagyobb szörnyeteg leszek náluk. Mire felocsúdtak a meglepetésből, a vezérüknek már eltört az orra, eltört a válla, és éppen léptem rá a torkára. Azt hiszem, a többiek közül csak az egyikük próbált leszúrni, de azt kivédtem. *A fél szeme összeszűkül, ahogy ezeket meséli. Nem úgy tűnik, mintha büszke lenne magára.* Nem emlékszem pontosan, mit mondtam nekik, de kimutathattam a fogam fehérét, mert nem vitatkoztak. A vezér meg nem jutott szóhoz a lábamtól. *kuncog egy szárazat* Elengedtem amúgy. Mostanra már talán elkezdett bal kézzel vívogatni.
*Erre a hosszú történetre muszáj innia egyet, de azért bólint, hogy a zöldellő véraláfutást tényleg játék közben gyűjtötte be.*
- A fogadó pincéjében, ahol lakom, van egy aréna. Játszottunk ott egy lánnyal: majdnem akkora volt, mint én, csak vékony. Jégkék szemei voltak, az ökle meg úgy járt, mint a villám, és olyat is ütött! *A rablókéval ellentétben ezt a történetet fülig érő szájjal, csillogó szemekkel meséli, a szabad kezével még gesztikulál is hozzá finoman.* Pedig előtte ördögvigyort szívott, és zavart volt a lelke is. Ha nem adja fel ezek miatt, úgy elvert volna, mint jég a határt!
*Az útirány dolgában rábízza magát Garsinra. Arthenior felé is szívesen megy vele, de az is rendben van, ha még csatangolna egy kicsit. Ha eltévednének, legfeljebb átvágnak az erdőn kelet felé, míg az országútra kiérnek, onnan meg már csak hazakeverednek valahogy. Nawanthirinak elég, hogy végre avart, füvet, követ, gallyat és simogató földet érezhet a talpa alatt.
Aztán a maga kis félénk módján Garsin is elkezd mesélni, szerzetesünk pedig gondosan ügyel rá, nehogy elmosolyodjon, mert nem akarja, hogy a másik azt higgye, kineveti. Szó sincs ilyesmiről: inkább szeretetreméltónak találja azt az igyekezetet, amit a lány szavaiba belesejt.*
- Oka van annak, ha a parancsnok így bízik benned. *a hangja valószínűleg így is inkább kedves lesz, mint megfontolt* Szeretsz az őrségnél? Mi vitt hozzájuk?
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.04.04 17:45:02
5707. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-03 23:19:47
Üzenet elküldve: 2021-04-03 23:19:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Hallgatja és figyeli a nőt, ahogy a cipőjével babrál, ahogy mesél...*
- Nem. - *Rázza fejét a kérdésre, egyértelművé téve, hogy ő még nem látta ezeket a "csodákat". Bár az égig érő fákat túlzásnak is gondolja. Azért nyitott elmével hallgat, mert nagyon keveset tud még a világról, és a hallottak alapján az idegent olyasvalakinek gondolja, aki több tájat is bejárhatott már és ismeri ezeket a vidékeket.*
- Nem fog fázni? - *Szúrja közbe halkan a kérdést, Nawanthiri csupasz lábaira pillantva. Tudja, hogy semmi köze hozzá, mégis kibukik belőle az értetlenség. Persze, sokaknak nem telik lábbelire, de hogy valaki ne hordjon cipőt, akinek amúgy van...
A rablókkal kapcsolatos történetet csodálkozva és némi szégyenkezéssel hallgatja. A másik ugyanis olyan természetességgel adja mindezt elő, hogy magát kénytelen még gyengébbnek és gyávábbnak látni, s így a vele történtek is olybá tűnnek, mintha csakis a saját tétlenségének és beletörődésének köszönhetné, amin keresztülment... Ő miért nem volt soha ennyire erős?*
- És a többiek addig nem is léptek közbe? Nem próbálták együtt lefogni? - *Kérdi, mert az "ő világában" így zajlott volna ez a jelenet. Örül, hogy a nőnek nem esett bántódása.*
- Játék? - *Kérdez vissza. Kapásból szerencsejátékos, részeges balhéra gondol. Ugyan korábban nem kapcsolt volna ilyet egy nőhöz, de azóta megváltozott a társaság, amiben forog...
A kérdésre elgondolkodik és körülnéz, az ösvényt keresve, amin korábban mozgott.*
- Nem igazán mentem semerre. Csak sétáltam. A város szélén lévő tisztástól... - *Magyarázza. Majd töprengve néz a másikra. Vele tartana a visszaúton? Menjenek?... Túl messzire nem akar elkóborolni, mert azért tart tőle, hogy eltéved. Már most egy kicsit bizonytalan, de a fa alapján, amin az előbb még a nő lógott, nagyjából be tudja egyelőre tájolni, hogy merről is érkezett.*
- Menjünk oda vissza? - *Míg a választ várja is elindul a korábban ott hagyott vadcsapás felé. Láthatólag elült a gyanakvása, mert mindeközben még hátat is fordít a másiknak. Az újabb kérdésre pillant vissza a válla fölött.
Elgondolkodik, hogy mit is mondjon.*
- A városőrségnél dolgozom. Főként takarítok és a konyhán segítek be... - *Kezd bele.*
- De a parancsnok nagy bizalmat helyezett belém. Ha megtanulok írni és olvasni, az intézője leszek. - *Mesél őszintén és érződhet, hogy ezt mekkora megtiszteltetésnek veszi. Ugyanakkor nagy feladatnak is, amiben kihívást lát és aggódik, hogy megfeleljen ennek az elvárásnak. Bár utóbbit talán már nehezebb kivenni ebből a pár mondatból, inkább árulkodhatna róla az arckifejezése és az a sóhaj, amit akkor ejt, mikor a hordozóeszközként szolgáló vörös szövetdarabot óvatosan megigazítja magán. Máris arra gondol, hogy folytatnia kellene tanulást. Lassabban halad, mint szeretné.*
//Szabad kóborlás//
*Hallgatja és figyeli a nőt, ahogy a cipőjével babrál, ahogy mesél...*
- Nem. - *Rázza fejét a kérdésre, egyértelművé téve, hogy ő még nem látta ezeket a "csodákat". Bár az égig érő fákat túlzásnak is gondolja. Azért nyitott elmével hallgat, mert nagyon keveset tud még a világról, és a hallottak alapján az idegent olyasvalakinek gondolja, aki több tájat is bejárhatott már és ismeri ezeket a vidékeket.*
- Nem fog fázni? - *Szúrja közbe halkan a kérdést, Nawanthiri csupasz lábaira pillantva. Tudja, hogy semmi köze hozzá, mégis kibukik belőle az értetlenség. Persze, sokaknak nem telik lábbelire, de hogy valaki ne hordjon cipőt, akinek amúgy van...
A rablókkal kapcsolatos történetet csodálkozva és némi szégyenkezéssel hallgatja. A másik ugyanis olyan természetességgel adja mindezt elő, hogy magát kénytelen még gyengébbnek és gyávábbnak látni, s így a vele történtek is olybá tűnnek, mintha csakis a saját tétlenségének és beletörődésének köszönhetné, amin keresztülment... Ő miért nem volt soha ennyire erős?*
- És a többiek addig nem is léptek közbe? Nem próbálták együtt lefogni? - *Kérdi, mert az "ő világában" így zajlott volna ez a jelenet. Örül, hogy a nőnek nem esett bántódása.*
- Játék? - *Kérdez vissza. Kapásból szerencsejátékos, részeges balhéra gondol. Ugyan korábban nem kapcsolt volna ilyet egy nőhöz, de azóta megváltozott a társaság, amiben forog...
A kérdésre elgondolkodik és körülnéz, az ösvényt keresve, amin korábban mozgott.*
- Nem igazán mentem semerre. Csak sétáltam. A város szélén lévő tisztástól... - *Magyarázza. Majd töprengve néz a másikra. Vele tartana a visszaúton? Menjenek?... Túl messzire nem akar elkóborolni, mert azért tart tőle, hogy eltéved. Már most egy kicsit bizonytalan, de a fa alapján, amin az előbb még a nő lógott, nagyjából be tudja egyelőre tájolni, hogy merről is érkezett.*
- Menjünk oda vissza? - *Míg a választ várja is elindul a korábban ott hagyott vadcsapás felé. Láthatólag elült a gyanakvása, mert mindeközben még hátat is fordít a másiknak. Az újabb kérdésre pillant vissza a válla fölött.
Elgondolkodik, hogy mit is mondjon.*
- A városőrségnél dolgozom. Főként takarítok és a konyhán segítek be... - *Kezd bele.*
- De a parancsnok nagy bizalmat helyezett belém. Ha megtanulok írni és olvasni, az intézője leszek. - *Mesél őszintén és érződhet, hogy ezt mekkora megtiszteltetésnek veszi. Ugyanakkor nagy feladatnak is, amiben kihívást lát és aggódik, hogy megfeleljen ennek az elvárásnak. Bár utóbbit talán már nehezebb kivenni ebből a pár mondatból, inkább árulkodhatna róla az arckifejezése és az a sóhaj, amit akkor ejt, mikor a hordozóeszközként szolgáló vörös szövetdarabot óvatosan megigazítja magán. Máris arra gondol, hogy folytatnia kellene tanulást. Lassabban halad, mint szeretné.*
5706. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-03 22:01:56
Üzenet elküldve: 2021-04-03 22:01:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Kellemesen csalódik, mert ha bátortalanul, tisztes távolságból is, de Garsin elfogadja a vizet.*
- Egészségedre. Majd szólj, ha innál még! *Mielőtt a kulacsot visszavenné, összecsomózza a saruinak a szíját, és felakasztja a vállán átvetett kötélkarikára.*
- Ugratlak! *villant egy hamiskás mosolyt a kalapja alól* A vadon tényleg följebb van: a hegyek meg a mocsár közt. Oda szeretnék még visszamenni! Az égig érnek a fák, de a csöndjük még tovább! Voltál már arra?
*Amikor Garsin az állán levő zöld foltot kezdi firtatni, önkéntelenül megdörgöli, mintha ellenőrizni akarná, megvan-e még.*
- A rablókat én bántottam. Vagy hát... *itt elgondolkodva félrepillant* megkérdeztem melyikük a vezér! *csillannak fel a szemei, ahogy visszafordítja őket* Amelyik jelentkezett, jól megvertem, a többiek meg elszaladtak. *A fentieket úgy adja elő, mintha haramiák helyett rosszcsont gyerekekről lenne szó, akiket azért így is szeret.* Ezt *mutat a foltra az állán* már Artheniorban kaptam, játék közben. Jó lecke volt, kaphattam volna többet is. Merre mész? Elkísérlek egy darabon. *Mert hát időközben összeszedelőzött, és beszélgetni séta közben is lehet. Igaz is...* Van kedved mesélni valamit? Mit csinálsz, ha nem az erdőt járod? *Ahogyan Garsin nem nagyon tudja hova tenni őt, úgy ő sem igazán tudja hova tenni a lányt. A sovány termetével, rövid hajával, zubbonyban-nadrágban egészen fiúnak látszik. Mégsem tűnik se fegyverhordozónak, se utcagyereknek, inkább csak nagyon-nagyon szomorúnak. Mint akihez soha egy kedves szava nem volt senkinek.*
//Szabad kóborlás//
*Kellemesen csalódik, mert ha bátortalanul, tisztes távolságból is, de Garsin elfogadja a vizet.*
- Egészségedre. Majd szólj, ha innál még! *Mielőtt a kulacsot visszavenné, összecsomózza a saruinak a szíját, és felakasztja a vállán átvetett kötélkarikára.*
- Ugratlak! *villant egy hamiskás mosolyt a kalapja alól* A vadon tényleg följebb van: a hegyek meg a mocsár közt. Oda szeretnék még visszamenni! Az égig érnek a fák, de a csöndjük még tovább! Voltál már arra?
*Amikor Garsin az állán levő zöld foltot kezdi firtatni, önkéntelenül megdörgöli, mintha ellenőrizni akarná, megvan-e még.*
- A rablókat én bántottam. Vagy hát... *itt elgondolkodva félrepillant* megkérdeztem melyikük a vezér! *csillannak fel a szemei, ahogy visszafordítja őket* Amelyik jelentkezett, jól megvertem, a többiek meg elszaladtak. *A fentieket úgy adja elő, mintha haramiák helyett rosszcsont gyerekekről lenne szó, akiket azért így is szeret.* Ezt *mutat a foltra az állán* már Artheniorban kaptam, játék közben. Jó lecke volt, kaphattam volna többet is. Merre mész? Elkísérlek egy darabon. *Mert hát időközben összeszedelőzött, és beszélgetni séta közben is lehet. Igaz is...* Van kedved mesélni valamit? Mit csinálsz, ha nem az erdőt járod? *Ahogyan Garsin nem nagyon tudja hova tenni őt, úgy ő sem igazán tudja hova tenni a lányt. A sovány termetével, rövid hajával, zubbonyban-nadrágban egészen fiúnak látszik. Mégsem tűnik se fegyverhordozónak, se utcagyereknek, inkább csak nagyon-nagyon szomorúnak. Mint akihez soha egy kedves szava nem volt senkinek.*
5705. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-03 19:51:19
Üzenet elküldve: 2021-04-03 19:51:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Zavartan hunyorog a nőre, miközben amaz kalapot nyom a fejébe. Szerzetes? Nem sokat tud a szóhoz kapcsolni. De amolyan harcosfélével azonosítja. És végül is, ez megmagyarázná azt a bámulatos ügyességet, amivel a másik a testét irányítja.
Mikor Nawanthiri a kulacsot kínálja, néhány pillanatig bizonytalanul méregeti, majd enged egy kis bizalmat. Megteszi az első lépést, majd még párat, de olyan karnyújtásnyi távolságban megáll, kezét nyújtva a vízért, miközben szégyenlősen, de kíváncsian nézi meg most már közelebbről az idegent. Tekintete elidőzik azon a zúzódáson az álla környékén. Vajon bántotta őt valaki, vagy csak magát ütötte meg?
Ha megkapja a kulacsot, gyorsan iszik pár kortyot, ami nagy megkönnyebbülés most a számára. Aztán már nyújtja is vissza a holmit.*
- Köszönöm. - *Biccent is mellé.
A látszólag sehonnan jött történet aggodalmat ébreszt benne és rossz emlékeket. Ugyanakkor ebben magyarázatot vél találni a nő sérülésére. Csak azt nem tudja még, mivel üldözhette el őket. Talán nem volt egyedül? Vagy tényleg ennyire jó harcos volna?
Majd Nawanthiri átfűzi a történetben szereplő kérdést a jelenlegi körülményekre, s ezzel az is megvan, miért is kezdte el ezt mesélni...
Garsin szépnek nem gondolja magát és "új külsejével" már az sem szokott olyan egyértelmű lenni mindenkinek, hogy lány, de elérti a célzást.*
- Nem olyan vadon ez. Még közel van a város. Csak sétáltam. - *Magyarázza, mert elképzelhetőnek tartja, hogy ha a nő mostanság érkezett, akkor azt sem tudja, hogy a város közel van ide.
Közben kezd megnyugodni valamelyest. Az idegen még mindig elég furcsa, de őrültnek azért nem tűnik. És úgy hiszi, a másiknak nem sok oka lehet rá, hogy ártson neki. Nincs nála semmi, ami megérné a vesződséget. Persze, ha egy férfivel futott volna össze, akkor óvatosabb lenne.*
- Azok a rablók bántották? - *Pillant ismét a zúzódásra.*
- Hogy menekült meg? - *Kíváncsiskodik. Talán okosabb volna már a dolga után néznie és folytatni a tanulást, mielőtt ráesteledik, de érdekli a nő. Ahogy Naesala, ő is különlegesnek tűnik a számára. Nem olyanok, mint ő, vagy a többi nő, akiket eddig ismert.*
//Szabad kóborlás//
*Zavartan hunyorog a nőre, miközben amaz kalapot nyom a fejébe. Szerzetes? Nem sokat tud a szóhoz kapcsolni. De amolyan harcosfélével azonosítja. És végül is, ez megmagyarázná azt a bámulatos ügyességet, amivel a másik a testét irányítja.
Mikor Nawanthiri a kulacsot kínálja, néhány pillanatig bizonytalanul méregeti, majd enged egy kis bizalmat. Megteszi az első lépést, majd még párat, de olyan karnyújtásnyi távolságban megáll, kezét nyújtva a vízért, miközben szégyenlősen, de kíváncsian nézi meg most már közelebbről az idegent. Tekintete elidőzik azon a zúzódáson az álla környékén. Vajon bántotta őt valaki, vagy csak magát ütötte meg?
Ha megkapja a kulacsot, gyorsan iszik pár kortyot, ami nagy megkönnyebbülés most a számára. Aztán már nyújtja is vissza a holmit.*
- Köszönöm. - *Biccent is mellé.
A látszólag sehonnan jött történet aggodalmat ébreszt benne és rossz emlékeket. Ugyanakkor ebben magyarázatot vél találni a nő sérülésére. Csak azt nem tudja még, mivel üldözhette el őket. Talán nem volt egyedül? Vagy tényleg ennyire jó harcos volna?
Majd Nawanthiri átfűzi a történetben szereplő kérdést a jelenlegi körülményekre, s ezzel az is megvan, miért is kezdte el ezt mesélni...
Garsin szépnek nem gondolja magát és "új külsejével" már az sem szokott olyan egyértelmű lenni mindenkinek, hogy lány, de elérti a célzást.*
- Nem olyan vadon ez. Még közel van a város. Csak sétáltam. - *Magyarázza, mert elképzelhetőnek tartja, hogy ha a nő mostanság érkezett, akkor azt sem tudja, hogy a város közel van ide.
Közben kezd megnyugodni valamelyest. Az idegen még mindig elég furcsa, de őrültnek azért nem tűnik. És úgy hiszi, a másiknak nem sok oka lehet rá, hogy ártson neki. Nincs nála semmi, ami megérné a vesződséget. Persze, ha egy férfivel futott volna össze, akkor óvatosabb lenne.*
- Azok a rablók bántották? - *Pillant ismét a zúzódásra.*
- Hogy menekült meg? - *Kíváncsiskodik. Talán okosabb volna már a dolga után néznie és folytatni a tanulást, mielőtt ráesteledik, de érdekli a nő. Ahogy Naesala, ő is különlegesnek tűnik a számára. Nem olyanok, mint ő, vagy a többi nő, akiket eddig ismert.*
5704. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-03 17:42:08
Üzenet elküldve: 2021-04-03 17:42:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
- Megígértem, hogy nem vagyok boszorkány! *emeli meg az ujját somolyogva, mert gyanítja, hogy az a varázslós kérdés nem varázslósnak indult. Hogy azért ne vágjon minden egybe, felteszi a kalapját: ugyan nem csúcsos, de jó széles, és épp olyan viharvert, mint akármelyik mocsári vajákosé.* Szerzetes vagyok a Wegtoreni-erdőből. Nemrég jöttem Artheniorba. *egy pillanatra elgondolkodik, visszavegye-e a saruit, de így, hogy kitavaszodott, és már nem olyan hideg a föld, semmi kedve nincs hozzá. Inni viszont iszik, és odakínálja a kulacsot Garsinnak is:*
- Vizet?
*Sok esélyt nem lát rá, hogy elfogadja, mert az ittenieket szörnyen bizalmatlanoknak ismerte meg, de egy próbát megér.*
- Idefelé jövet, még a hegyekben, találkoztam egy csapat rablóval. *mondja aztán, hátha egy kis fecsegéssel meg tudja nyugtatni a látogatóját* Kivont karddal álltak az úton, és azt kérdezték: "Ugyan mit csinál egy ilyen szép lány egyedül a vadonban?" *csípőre tett kézzel megpróbálja utánozni azt a gunyoros hangot, amit a banditák elő szoktak venni ilyenkor, de az ő szájából nem cseng valami hitelesen* Előbb elszaladtak, mint hogy mindegyiknek meg tudtam volna mondani a magamét. De a kérdés tényleg jó: *hunyorítja össze a szemeit nagy ravaszdin, és az állával Garsinra bök* "mit csinál egy ilyen szép lány egyedül a vadonban?"
//Szabad kóborlás//
- Megígértem, hogy nem vagyok boszorkány! *emeli meg az ujját somolyogva, mert gyanítja, hogy az a varázslós kérdés nem varázslósnak indult. Hogy azért ne vágjon minden egybe, felteszi a kalapját: ugyan nem csúcsos, de jó széles, és épp olyan viharvert, mint akármelyik mocsári vajákosé.* Szerzetes vagyok a Wegtoreni-erdőből. Nemrég jöttem Artheniorba. *egy pillanatra elgondolkodik, visszavegye-e a saruit, de így, hogy kitavaszodott, és már nem olyan hideg a föld, semmi kedve nincs hozzá. Inni viszont iszik, és odakínálja a kulacsot Garsinnak is:*
- Vizet?
*Sok esélyt nem lát rá, hogy elfogadja, mert az ittenieket szörnyen bizalmatlanoknak ismerte meg, de egy próbát megér.*
- Idefelé jövet, még a hegyekben, találkoztam egy csapat rablóval. *mondja aztán, hátha egy kis fecsegéssel meg tudja nyugtatni a látogatóját* Kivont karddal álltak az úton, és azt kérdezték: "Ugyan mit csinál egy ilyen szép lány egyedül a vadonban?" *csípőre tett kézzel megpróbálja utánozni azt a gunyoros hangot, amit a banditák elő szoktak venni ilyenkor, de az ő szájából nem cseng valami hitelesen* Előbb elszaladtak, mint hogy mindegyiknek meg tudtam volna mondani a magamét. De a kérdés tényleg jó: *hunyorítja össze a szemeit nagy ravaszdin, és az állával Garsinra bök* "mit csinál egy ilyen szép lány egyedül a vadonban?"
5703. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-03 11:13:41
Üzenet elküldve: 2021-04-03 11:13:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Valójában bármi lett volna a nő első megmozdulása, valószínűleg ugyanígy megijed. A furcsa körülmények a légkört is feszültté teszik, abban pedig könnyű nyugtalanná válni. Vagy épp a képzeletnek elcsúszni egy olyan irányba, amilyenbe most is teszi...
Az idegen előbb zavartnak tűnik, majd pedig kineveti a feltételezéseit, pedig Garsin szerint azok nagyon is maguktól értetődőek voltak. Egy kicsit rosszul is esik neki a dolog, mert ő féltette a nőt, most meg úgy tűnik, buta volt. Talán valami helyi szokást értett félre?
Reménykedik valami magyarázatban, amit végül meg is kap.*
- Akkor mégis... varázsló? - *Boszorkányt akart mondani, de udvariatlannak érzi, miután a nő maga tiltakozott ez ellen a megnevezés ellen.
Látott már meditálókat. Itt, a tisztáson, vagy még otthon, a szirteknél... Sosem értette, hogy pontosan mit csinálnak. A magafajta egyszerű emberektől mindig azt a - meditálókra nem túl hízelgő - választ kapta, hogy ezek az emberek nagyon erősen gondolkodnak rajta, hogy hogyan lopják a napot és olyan eszesek, hogy ez sikerül is nekik. Garsin így felnőtt fejjel ebben a gúnyos nézőpontban nem hisz annyira. Úgy gondolja, valami titokzatos dolgot csinálhatnak ilyenkor. Mert hát a varázslók igenis nagy dolgokra képesek, szóval biztosan nem csak szunyókálnak, ahogy az külső szemmel látszik.
Egyébként ő is követi tekintetével a nőt, miközben az lemászik a fáról és a távolságot is tartja. Ha az idegen közelebb akarna jönni, hátrálással jelzi a számára, hogy erre ő még nem áll készen.
Valójában azt sem tudja, miért van még itt. A nő jól van, nagyon is jól, tehát szüksége sincs az ő jelenlétére, vagy segítségére. Talán csak a meglepettség, vagy a kíváncsiság ami még itt tartja egy rövid beszélgetésre.
Mikor az idegen bemutatkozik, nem tudhatni, hogy a név sötétségét érezte meg a lány, vagy csak megjegyezni próbálja, de elég zavartnak tűnhet.*
- Garsin. - *Böki ki végül a saját nevét. A nő voltaképpen minden furcsasága ellenére elég barátságosnak tűnik, ebből próbál nyugalmat meríteni. Néhány pillanatra még elkalandoznia is sikerül, ugyanis amennyit az elmúlt időszakban foglalkozott ezzel, most is arra áll rá az agya, hogy megpróbálja szótagokra, majd hangokra bontani a nő nevét. Épp a betűvetést tanulja ugyanis és amennyire eltökélt, ezzel fekszik, ezzel kel, mert mielőbb szeretné elsajátítani. Szóval... most minden új szóval ezt csinálja. A nő neve pedig kellően bonyolultnak hangzik.*
//Szabad kóborlás//
*Valójában bármi lett volna a nő első megmozdulása, valószínűleg ugyanígy megijed. A furcsa körülmények a légkört is feszültté teszik, abban pedig könnyű nyugtalanná válni. Vagy épp a képzeletnek elcsúszni egy olyan irányba, amilyenbe most is teszi...
Az idegen előbb zavartnak tűnik, majd pedig kineveti a feltételezéseit, pedig Garsin szerint azok nagyon is maguktól értetődőek voltak. Egy kicsit rosszul is esik neki a dolog, mert ő féltette a nőt, most meg úgy tűnik, buta volt. Talán valami helyi szokást értett félre?
Reménykedik valami magyarázatban, amit végül meg is kap.*
- Akkor mégis... varázsló? - *Boszorkányt akart mondani, de udvariatlannak érzi, miután a nő maga tiltakozott ez ellen a megnevezés ellen.
Látott már meditálókat. Itt, a tisztáson, vagy még otthon, a szirteknél... Sosem értette, hogy pontosan mit csinálnak. A magafajta egyszerű emberektől mindig azt a - meditálókra nem túl hízelgő - választ kapta, hogy ezek az emberek nagyon erősen gondolkodnak rajta, hogy hogyan lopják a napot és olyan eszesek, hogy ez sikerül is nekik. Garsin így felnőtt fejjel ebben a gúnyos nézőpontban nem hisz annyira. Úgy gondolja, valami titokzatos dolgot csinálhatnak ilyenkor. Mert hát a varázslók igenis nagy dolgokra képesek, szóval biztosan nem csak szunyókálnak, ahogy az külső szemmel látszik.
Egyébként ő is követi tekintetével a nőt, miközben az lemászik a fáról és a távolságot is tartja. Ha az idegen közelebb akarna jönni, hátrálással jelzi a számára, hogy erre ő még nem áll készen.
Valójában azt sem tudja, miért van még itt. A nő jól van, nagyon is jól, tehát szüksége sincs az ő jelenlétére, vagy segítségére. Talán csak a meglepettség, vagy a kíváncsiság ami még itt tartja egy rövid beszélgetésre.
Mikor az idegen bemutatkozik, nem tudhatni, hogy a név sötétségét érezte meg a lány, vagy csak megjegyezni próbálja, de elég zavartnak tűnhet.*
- Garsin. - *Böki ki végül a saját nevét. A nő voltaképpen minden furcsasága ellenére elég barátságosnak tűnik, ebből próbál nyugalmat meríteni. Néhány pillanatra még elkalandoznia is sikerül, ugyanis amennyit az elmúlt időszakban foglalkozott ezzel, most is arra áll rá az agya, hogy megpróbálja szótagokra, majd hangokra bontani a nő nevét. Épp a betűvetést tanulja ugyanis és amennyire eltökélt, ezzel fekszik, ezzel kel, mert mielőbb szeretné elsajátítani. Szóval... most minden új szóval ezt csinálja. A nő neve pedig kellően bonyolultnak hangzik.*
5702. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-03 09:36:58
Üzenet elküldve: 2021-04-03 09:36:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 544
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Álmában sem gondolta volna, hogy elég a szemét kinyitna ahhoz, hogy valakire ráijesszen, ám a meditációnak köszönhetően a világ minden történése távolinak és elvontnak tűnik előtte. Azt az egy halvány mosolyt leszámítva nem is reagál Garsin riadalmára, csak követi a lányt a tekintetével. Pislogni is elfelejt közben, amitől bizonyára csak még rémisztőbbnek látszik.*
~Nem győztem meg.~
*Jegyzi meg magában, amikor a látogatója úgy hátrál tisztes távolságba tőle, mintha irbisz módjára bármikor rávethetné magát. A kés mindenesetre visszacsúszik a tokjába, és amennyire Nawanthiri a fa tetejéről meg tudja ítélni, nem is igen fog újra előkerülni. Aztán kiderül, hogy Garsin csak segíteni akart rajta, mert azt hitte, bajban van.*
- Mmm... hogy én? *A szerzetes eddig üres arcára zavar kúszik.* Ó. Ja hogy úgy! *Mindenre számított, csak arra nem, amit végül a lány előad.* Nem. Neheheem. *és elkezd a fejét csóválva nevetni* Nem-nem-nem-nem... *Borzasztó viccesnek találhatja a helyzetet, mert a nevetés még aközben is ki-kibuggyan belőle, hogy nekilát lebontani a kötelet az ágról.* Meditáltam. *magyarázza miután valamelyest lenyugodott* Télen csak a földön lehet, de így az igazi! *Aztán az iménti lusta tempóban elindul lefelé a fáról, vállán az összetekert kötéllel. A látogatóját tapintatosan szemmel tartja közben. Nem mintha aggódna, csak úgy a biztonság kedvéért.* Hogy hívnak? *kérdezi, amikor - termetéhez és kiindulópontjához képest meglepően hamar - földet ér* Az én nevem Nawanthirishardipandra. *Ez az utolsó mondat úgy hangzik, mint egy félbehagyott, baljós idézet. Mivel Garsin eddig minden idegszálával az ólálkodó veszélyeket kutatta, valószínűleg a névből vibráló sötétség sem fogja elkerülni a figyelmét. Mintha egy démon mutatkozott volna be - tökéletesen emberi, egyszerű kedvességgel.*
//Szabad kóborlás//
*Álmában sem gondolta volna, hogy elég a szemét kinyitna ahhoz, hogy valakire ráijesszen, ám a meditációnak köszönhetően a világ minden történése távolinak és elvontnak tűnik előtte. Azt az egy halvány mosolyt leszámítva nem is reagál Garsin riadalmára, csak követi a lányt a tekintetével. Pislogni is elfelejt közben, amitől bizonyára csak még rémisztőbbnek látszik.*
~Nem győztem meg.~
*Jegyzi meg magában, amikor a látogatója úgy hátrál tisztes távolságba tőle, mintha irbisz módjára bármikor rávethetné magát. A kés mindenesetre visszacsúszik a tokjába, és amennyire Nawanthiri a fa tetejéről meg tudja ítélni, nem is igen fog újra előkerülni. Aztán kiderül, hogy Garsin csak segíteni akart rajta, mert azt hitte, bajban van.*
- Mmm... hogy én? *A szerzetes eddig üres arcára zavar kúszik.* Ó. Ja hogy úgy! *Mindenre számított, csak arra nem, amit végül a lány előad.* Nem. Neheheem. *és elkezd a fejét csóválva nevetni* Nem-nem-nem-nem... *Borzasztó viccesnek találhatja a helyzetet, mert a nevetés még aközben is ki-kibuggyan belőle, hogy nekilát lebontani a kötelet az ágról.* Meditáltam. *magyarázza miután valamelyest lenyugodott* Télen csak a földön lehet, de így az igazi! *Aztán az iménti lusta tempóban elindul lefelé a fáról, vállán az összetekert kötéllel. A látogatóját tapintatosan szemmel tartja közben. Nem mintha aggódna, csak úgy a biztonság kedvéért.* Hogy hívnak? *kérdezi, amikor - termetéhez és kiindulópontjához képest meglepően hamar - földet ér* Az én nevem Nawanthirishardipandra. *Ez az utolsó mondat úgy hangzik, mint egy félbehagyott, baljós idézet. Mivel Garsin eddig minden idegszálával az ólálkodó veszélyeket kutatta, valószínűleg a névből vibráló sötétség sem fogja elkerülni a figyelmét. Mintha egy démon mutatkozott volna be - tökéletesen emberi, egyszerű kedvességgel.*
5701. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2021-04-02 20:33:46
Üzenet elküldve: 2021-04-02 20:33:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szabad kóborlás//
*Bár a szólongatással épp azt szeretné elérni, hogy a nő valami módon válaszoljon, amennyiben magánál van, mikor ez végül ténylegesen meg is történik, nagyon megijed. A hirtelen fölnyíló szempár, s ahogy rá mered... Nincs benne semmi fenyegető, mégis mint egy rémtörténet...
Talán mert néhány pillanattal ezelőtt még azt hitte, egy holttestet talált.
Egy lépést hátratántorodik és hallhatóan hangosan vesz levegőt, szemeit a "föltámadt" idegenre meresztve.
Aztán dermedt ámulattal nézi végig, hogy a nő nem csak hogy él, de mosolyog, és olyan könnyedséggel mozog, és szabadítja ki magát, hogy az az ő szemében már-már természetfelettinek hat.
Valóban hajlandóságot érez magában arra, hogy valamiféle varázslatos erdei lénynek nézze a nőt, pedig egyébként nagyon is emberinek tűnik.
A meglepetés mellett van benne félelem is, ahogy a különös idegent bámulja, aki most már a faágon üldögél, álmoskásan válaszolva.
Ő maga földbe gyökerezett lábbal áll a helyén, markában erősen szorongatva a kését. Csak akkor változik meg kicsit a pillantása, mikor a nő szóvá is teszi az ő fenyegető kiállását.
Nem válaszol neki, helyette végig szemmel tartva őt távolabb sétál a fától, olyan távolságba, ahol nagyjából biztonságban érzi magát még akkor is, ha arra gondol, hogy ez a ruganyos mozgású idegen hatalmasat tudhat ugrani arról a faágról is.*
- Azt hittem, bajban van. - *Jegyzi meg bátortalanul, miközben ebben a biztos távban most már elteszi a kését. Szavai kissé levegőtlenek, egyrészt az előbbi izgalmak miatt, másrészt mert kimerült a sétában. Ez utóbbit azonban igyekszik nem mutatni, s csak vállával dől az egyik fának, míg tovább vizslatja a nőt.*
- Azt hittem, valaki más kötötte fel... - *Teszi hozzá, s szavaiban ott a kimondatlan kérdés, hogy ha nem ez történt, akkor mégis mi a csodát látott és mire volt ez jó?*
//Szabad kóborlás//
*Bár a szólongatással épp azt szeretné elérni, hogy a nő valami módon válaszoljon, amennyiben magánál van, mikor ez végül ténylegesen meg is történik, nagyon megijed. A hirtelen fölnyíló szempár, s ahogy rá mered... Nincs benne semmi fenyegető, mégis mint egy rémtörténet...
Talán mert néhány pillanattal ezelőtt még azt hitte, egy holttestet talált.
Egy lépést hátratántorodik és hallhatóan hangosan vesz levegőt, szemeit a "föltámadt" idegenre meresztve.
Aztán dermedt ámulattal nézi végig, hogy a nő nem csak hogy él, de mosolyog, és olyan könnyedséggel mozog, és szabadítja ki magát, hogy az az ő szemében már-már természetfelettinek hat.
Valóban hajlandóságot érez magában arra, hogy valamiféle varázslatos erdei lénynek nézze a nőt, pedig egyébként nagyon is emberinek tűnik.
A meglepetés mellett van benne félelem is, ahogy a különös idegent bámulja, aki most már a faágon üldögél, álmoskásan válaszolva.
Ő maga földbe gyökerezett lábbal áll a helyén, markában erősen szorongatva a kését. Csak akkor változik meg kicsit a pillantása, mikor a nő szóvá is teszi az ő fenyegető kiállását.
Nem válaszol neki, helyette végig szemmel tartva őt távolabb sétál a fától, olyan távolságba, ahol nagyjából biztonságban érzi magát még akkor is, ha arra gondol, hogy ez a ruganyos mozgású idegen hatalmasat tudhat ugrani arról a faágról is.*
- Azt hittem, bajban van. - *Jegyzi meg bátortalanul, miközben ebben a biztos távban most már elteszi a kését. Szavai kissé levegőtlenek, egyrészt az előbbi izgalmak miatt, másrészt mert kimerült a sétában. Ez utóbbit azonban igyekszik nem mutatni, s csak vállával dől az egyik fának, míg tovább vizslatja a nőt.*
- Azt hittem, valaki más kötötte fel... - *Teszi hozzá, s szavaiban ott a kimondatlan kérdés, hogy ha nem ez történt, akkor mégis mi a csodát látott és mire volt ez jó?*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6370-6389