* Niagati elindul az Arthenior városától északra futó kereskedelmi úton, amely a veszélyes vidék felé vezet. Az eső folyamatosan szitál, és a lány magányosan halad az úton. A táskájában csak a legszükségesebb dolgokat viszi magával, köztük néhány falat ételt, amit még a fogadóban vásárolt előző este. Az út hosszú és veszélyes lehet, de Niagati elszántsága és vágya, hogy elérje Lihanechet, nem hagyja elcsüggeszteni.
Az út egyre messzebb vezeti a várostól. Niagati figyelmesen halad tovább, hiszen tudja, hogy ez a vidék veszélyes lehet. Útonállók, vadállatok leselkedhetnek, és az ingoványos vidék sem messze van, ahol komoly kihívások várják.
A kereskedelmi út mellett mezők, rendezett földek és kisebb tanyák nyújtanak némi biztonságot és békességet. Az erdők, amik az út mentén elterülnek, titokzatosnak tűnnek az esővel átitatott levelek között. Niagati figyelmesen tekintget körbe, fokozott óvatossággal haladva az ismeretlenben.
Az idő múlásával az eső nem hagyja alább, és Niagati ruhája egyre nedvesebb lesz. Az ételkészlete fogy, és a lány próbál ételt és vizet találni az út mentén, de nem mindig jár sikerrel. Az erdőben keresgélve talál néhány gyümölcsfát, de azok is kevés és éretlen termést hoznak.
Niagati megáll a Harsogó Borászat vidékén, ahol a termőföld különleges gyümölcsöket eredményez. A szőlőtőkék lankás domboldalakon terülnek el, és a lány elgondolkodva tekint a gazdák munkájára. Milyen jó lenne, gondolja, ha ő is része lehetne ennek a békés vidéknek. De most más a célja, és tovább kell mennie.
Niagati folytatja útját az esőáztatta kereskedelmi úton. Az út mind nehezebbé válik, és a lány minden lépése küzdelem. Az erdő sűrűbben öleli körül, a szél halkan susog a fák között, és a táj egyre vadabbá válik. Niagati figyelmesen halad, érzékenyen reagálva minden zajra és mozdulatra a környezetében.
A lány szeme megtelik fájdalommal és félelemmel. Az út egyre veszélyesebbnek tűnik, és Niagati szívét szorítja a kihívások sora. Elakad néhány helyen az úton, ahol az eső miatt csúszós a talaj. Mindeközben a táskájában lévő élelmiszer tartaléka egyre fogy, és az út mentén nem talál olyan forrásokat, amelyek friss vizet biztosítanának.
Az esti órákban Niagati keres egy biztonságos helyet, ahol elhelyezheti magát éjszakára. A környező erdőben keresgél, remélve, hogy talál valamilyen menedéket. Végül egy letört fatörzs mögé bújik, amely védelmet nyújt az eső és a szél ellen. Bár nem tökéletes, de legalább egy kis biztonságérzetet ad a lány számára.
Niagati melegszik a nedves ruháiban, és a testét átjárja a kimerültség és a fájdalom. Az éjszaka sötét és csendes, csak az esőcseppek kopognak a leveleken. A lány összeszorított fogakkal küzd a hideggel és a félelemmel. Vágyakozik a meleg és biztonság után, ahogy próbál elaludni a nehéz és kényelmetlen helyzetben.
Az éjszaka folyamán a félelmek és rémálmok kísértik Niagatit. Az álmatlan órákban a lány a múltjára, a nehézségekre és veszteségekre gondol. A fájdalom lassan elönti a szívét, de mégsem adja fel. Niagati elszántsága és a vágy, hogy elérje Lihanechet, továbbra is erőt ad neki.
Amikor a hajnal sugarai áttörnek a felhőkön, Niagati felébred. Az eső még mindig esik, de a lány tudja, hogy nem maradhat tovább ezen a helyen. Az éjszakai próbálkozások után feláll, megtörölve az arca nedvességét, és folytatja útját az esőben.
Niagati lépéseit megnehezíti a fájdalom és az állandó küzdelem, de a lány nem adja fel. Kitartóan halad előre, ahogy a veszélyes vidék egyre közelebb kerül. Az erdők sűrűsödnek, a táj egyre vadabb és ismeretlenebb lesz. A lány figyelmesen körülnéz, próbálva felmérni a környezetet és a benne rejlő veszélyeket.
Niagati továbbra is keresi az élelem és a víz forrásait, de az út egyre sivárabbá válik. A falat étel, amit még talált útközben teljesen elfogyott és az üres gyomor kínzó érzését érzi. Az útközben felbukkanó tanyák elhagyatottnak tűnnek, és az állatok is ritkábban láthatóak.
Niagati szívét szorítja a kétség és a fájdalom, de a vágyakozás és az elszántság még mindig ott lobog benne. Az út nehezebbé válik, és a lány mind kevesebb erőt érez magában. De mégsem adja fel. Kitartóan halad előre, úgy hiszi, hogy a küzdelem és a veszélyek között találhatja meg az útját Lihanechbe.
Az erdős-bokros vidéken átívelő úton járva Niagati hirtelen felfigyel valamire a távolban. Az esőköd és a köd között halványan kivehetőek a Karavánpihenő romjai. Az elhagyott épületmaradványok a múltat idézik fel, és magukban hordozzák a titkokat és emlékeket.
Niagati megáll a romok előtt, figyelve az elhagyatottság és pusztulás látványát. Megérinti a falakat, melyek érintése hideg és poros. A romok közt a lány érzi, hogy mintha a múlt szavai szólnának hozzá. Fájdalom és melankólia lengi körül, de életet és reményt is érez az elhagyatott helyen. A lány lépéseivel figyel, hogy ne süllyedjen mély sárba, mert tudja, hogy ez az ingoványos vidék előszobája.
Elhatározza, hogy itt megpihen és megragadja az alkalmat, hogy megigyék egy sárvárosi fekete varázsitalt. A lány előveszi a varázspalackot, melyben a sötét ital szikrázik. Habár fogalma sincs, milyen hatással lehet rá, eldönti, hogy most issza meg. Abban bízik, hogy erőt ad neki az út további részében.
Niagati feszülten figyeli a palackot, majd hirtelen mozdulattal a szájához emeli és megissza az italt. Az édes és keserű ízek összekeverednek a szájában, ahogy a varázsital felfedi titkait.
A hatás nem várat sokáig magára. Niagati teste hirtelen megváltozik, és átjárja az erő és a feszültség. Az agresszív és nyugtalan állapot újraéled benne, és az ereje felerősödik. Az elszántság és a vágy kitör belőle, hajtva a továbbhaladásra.
Niagati szemeiben lángoló elszántság tükröződik. Az erdős-bokros vidéken továbbindul, a varázsital ereje vezeti. Az eső áztatta úton haladva a lány reménykedve tekint előre, a Romtábor felé. A veszélyek nem ijesztik meg, mert most erőteljes és elszánt, készen áll arra, hogy újabb kihívásokkal szembenézzen. *
Megivott egy varázsitalt, ami kettő körre agresszívabbá, nyugtalanabbá tesz.