//Thargodar honfoglalás - harmadnap reggel//
*Badumir keze nagyot rándul, mikor az óriás nem éppen finom mozdulattal levágja róla kötelékeit. Be kell vallania, az alapjáraton bátor férfinek kissé megállt a szívverése, ahogy meglátta a hatalmas behemótot mellé toppanni késével. Badumir még éppen kiejtené a "Rolko, a lábamat is, kérlek." Szavakat, azonban erre nincs ideje. Máris repül a gödör széle felé, majd pedig egyenesen a tűzhöz. Ahogy ledől a földre, egyből oldalát és lábát kezdi masszírozgatni, hiszen a megkötözött végtagok és a reggeli 'óriás-torna' nem tesz sok jót az ízületeinek. Amint kiment csontjaiból a fájdalom, egyből bokájához nyúl és elkezdi kibogozni a béklyókat. Rolko kérdései csak úgy hullanak felé, alig képes hirtelen felfogni mindet. Egyelőre csak halkan figyeli a zabáló óriást, és kiélvezi az ülepe alatt elfekvő kényelmes földet. Ugyanolyan föld ez, mint a gödör alján, de azért mégis más. Mégis más...*
*Pár pillanat telik csak el az óriás árnyékában, Badumir máris jobb kedvre derül. A hatalmas lény habzsolása és vendégszeretete felettébb megnyugtatja, illetve az, hogy hirtelen minden igényét teljesítik (még ha csak száraz cipóval is) jó hatással van a kedvére. Mosolyogva kerít válla köré egy bundát, így melegítve testét. Habár nincs hideg, az egész éjszakát egy gödörben töltötte, nem akar megfázni. A szőrme egész előkelő külsőt kölcsönöz az lombjárónak. Maga mellé készít egy darab cipót, egy nyúl combot (melyet igazából kitömetni vitt a városba) és egy kulacs vizet. Ennyi elég is neki, sosem volt egy nagyétkű. Szájában komótosan rágja az ízletes falatokat, majd ha az óriás befejezte kérdései sorolását, ő is megszólal.*
- Egyedül élek az erdőben. Csak anyám van, vagy legalábbis volt, bár őszintén szólva én sem tudom. Lihanechben él, ha él még egyáltalán, de már jó tíz tél elszaladt mióta legutoljára láttam.* Jelenti ki szürkén. Láthatóan nem nagyon foglalkoztatja a családi téma.* Zenedobozom... hát, mondjuk.* Folytatja apró mosollyal az arcán. Valóban van egy egészen érdekes, kézzel faragott nyekeréje, amit az erdei szállásán tart. Magányos estéken eljátszik rajta egy két taktust, azonban nem nevezné magát túl nagy művésznek. Egy kis aláfestés a regék és legendák alá, ennyi és nem több.* Hogyha majd elmehetek az otthonomba, akkor visszatértemkor magammal hozom. Furcsa hangja van, ilyen rezgős.* Próbálja leírni a tekerőlant hangját, nem sok sikerrel. Kissé összébb húzza a vállán a meleg bundát, majd gyorsan ujjaira pillantva folytatja.* Aztmondja... 26!* Jelenti ki boldogan. Sosem számolta éveit, bár most, hogy az óriás érdeklődik utána, gyorsan felébredtek benne az emlékei.* Igen, pontosan 26... és hogy harcos? Hát, csakis magamért harcolok. Az élelemért, az életért. Lőni tudok, a lándzsámat én csináltam, a kezeim meg gyorsak.* Büszkélkedik egy nagyot harapva a sült nyúlból. Fogai közt rágósan örlődik a vashús.* Mondd csak Rolko, az övemen volt egy szárított növénycsokor, a nyulak mellett.* Utal a fonnyadt, kiszárított bokrétára.* Ha ideadnád nekem, nagyon hálás lennék.* Fejezi be félig teli szájjal. Reméli, hogy a törzs nem hajította el egyből a növényt, hiszen két napjába került, mire összeszedte azt a marékra valót.*