Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 93 (1841. - 1860. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1860. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-16 14:46:24
Üzenet elküldve: 2015-09-16 14:46:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*A lényeget hamar felfogja, ám ez távol van attól, hogy tisztában legyen az egész helyzettel, ami nagyon is sok kérdést vet fel benne. Semmi kétsége nincs a szituáció komolysága felől, hiszen a mélységi már bemutatta neki ezt az oldalát, pontosabban adott belőle ízelítőt. Most pedig alaposabban is megismerkedhet vele. Arcán látni a fájdalom jeleit, ám az csak a vállára égetett billog váltotta ki. Tekintetében dac és indulat lobog kart karöltve.
A hím viselkedésében beállt változás óriási pálfordulás, ég és föld a különbség a tegnap és a ma között. Ármány és színjáték. A megannyi kérdés egyike, hogy melyik is a mesteri előadás. Ez vagy az elmúlt néhány nap? Egy alaposan kigondolt és eltervezett, lassan csapódó kelepcébe sétált bele önként és vakon, vagy most csöppent bele valami színjátékba. Ha valóban rabszolgának akarta őt a hím, és információ forrásnak, minek a hosszas játszadozás? Minek annyit fáradozni? Egyszerűbben is megoldhatta volna. Ha pedig mégsem egy kegyetlen játék zárása ez, miért e szélsőséges változás? Mit akar elérni vele? Egyiknek sincs semmi értelme.
Csupán abban biztos, hogy most nem omolhat össze, bármennyire is szeretne. Álljon akármi is Kharasshi megváltozott viselkedése mögött, összetörni ráér később. Most kiutat kell találnia ebből a rémálomból. De amit még ennél is jobban akar, azok a válaszok. Hol ért véget az őszinteség, és hol kezdődött a hazugság? Annyira nem lehetett vak, hogy semmit ne vegyen észre az őt lassan körbeszövő hálóból. Hinni akar benne, hogy nem egy hamis képpel csalták lépre, hogy nem ennyire ostoba.
~Dehogy nem vagy az. A lehetetlent nem véletlenül nevezik lehetetlennek. De ő még nagyobb ostoba.~
Nem retten az előkerülő ostor látványától, sem a várható fenyítéstől, ahogyan a hideg, kíméletlen szavak sem hatják meg. A félelmet kiöli az árulás érzete, az állapot, amikor már minden mindegy, és a kétségbeesett elszántság, hogy valahogy válaszokat kapjon. Erre persze sok esélyt nem lát, még ha drasztikus megoldással próbálkozik sem. A könyörgés nem segít, és nem is fog, ennyi teret enged megtépázott büszkeségének. Valami mást kell kitalálnia.*
- Igazán szép elképzelés. Bebizonyítani, hogy harcos vagy, és egy egyszerű elf fruska elkapásával megszabadulni a mélységi nőstényedtől. Milyen kár, hogy ez nem fog működni. *Szavai eleinte indulatosak, ám fokozatosan hideg nyugalomba mennek át.* Lassan minden kifolyik a kezeid közül, és a kétségbeesett próbálkozásod nem fog megmenteni.
*A lényeget hamar felfogja, ám ez távol van attól, hogy tisztában legyen az egész helyzettel, ami nagyon is sok kérdést vet fel benne. Semmi kétsége nincs a szituáció komolysága felől, hiszen a mélységi már bemutatta neki ezt az oldalát, pontosabban adott belőle ízelítőt. Most pedig alaposabban is megismerkedhet vele. Arcán látni a fájdalom jeleit, ám az csak a vállára égetett billog váltotta ki. Tekintetében dac és indulat lobog kart karöltve.
A hím viselkedésében beállt változás óriási pálfordulás, ég és föld a különbség a tegnap és a ma között. Ármány és színjáték. A megannyi kérdés egyike, hogy melyik is a mesteri előadás. Ez vagy az elmúlt néhány nap? Egy alaposan kigondolt és eltervezett, lassan csapódó kelepcébe sétált bele önként és vakon, vagy most csöppent bele valami színjátékba. Ha valóban rabszolgának akarta őt a hím, és információ forrásnak, minek a hosszas játszadozás? Minek annyit fáradozni? Egyszerűbben is megoldhatta volna. Ha pedig mégsem egy kegyetlen játék zárása ez, miért e szélsőséges változás? Mit akar elérni vele? Egyiknek sincs semmi értelme.
Csupán abban biztos, hogy most nem omolhat össze, bármennyire is szeretne. Álljon akármi is Kharasshi megváltozott viselkedése mögött, összetörni ráér később. Most kiutat kell találnia ebből a rémálomból. De amit még ennél is jobban akar, azok a válaszok. Hol ért véget az őszinteség, és hol kezdődött a hazugság? Annyira nem lehetett vak, hogy semmit ne vegyen észre az őt lassan körbeszövő hálóból. Hinni akar benne, hogy nem egy hamis képpel csalták lépre, hogy nem ennyire ostoba.
~Dehogy nem vagy az. A lehetetlent nem véletlenül nevezik lehetetlennek. De ő még nagyobb ostoba.~
Nem retten az előkerülő ostor látványától, sem a várható fenyítéstől, ahogyan a hideg, kíméletlen szavak sem hatják meg. A félelmet kiöli az árulás érzete, az állapot, amikor már minden mindegy, és a kétségbeesett elszántság, hogy valahogy válaszokat kapjon. Erre persze sok esélyt nem lát, még ha drasztikus megoldással próbálkozik sem. A könyörgés nem segít, és nem is fog, ennyi teret enged megtépázott büszkeségének. Valami mást kell kitalálnia.*
- Igazán szép elképzelés. Bebizonyítani, hogy harcos vagy, és egy egyszerű elf fruska elkapásával megszabadulni a mélységi nőstényedtől. Milyen kár, hogy ez nem fog működni. *Szavai eleinte indulatosak, ám fokozatosan hideg nyugalomba mennek át.* Lassan minden kifolyik a kezeid közül, és a kétségbeesett próbálkozásod nem fog megmenteni.
1859. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-16 11:08:40
Üzenet elküldve: 2015-09-16 11:08:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Nem néz a nőstényre. Hagy neki időt, hogy rájöjjön a dolgok állására. Nem akarja látni vagy nem kíváncsi rá? Az csak rá tartozik. A kihűlt billogot az egyik nyeregtáskába tolja. Ténykedése megtorpan Ydriss szavaira.*
~Hát nem sír? Nem könyörög? Nem törik össze saját bolondságának szégyene alatt?~
*Cinikus élt von a megjegyzésre, mintha helyzete ennél már nem lehetne rosszabb.
Kharasshi lelkében felemelik busa fejüket az indulat kopói. Egy rántással oldja le az összetekert korbácsot a málháról, s szembefordul a nősténnyel.
A mélységi vonásai hűvösek és kemények. Olyannyira, hogy az emlékezet is megbicsaklik bizonyosságában, látta-e másmilyennek? Lehetséges-e egyáltalán? Ilyen rideg, vad arcélről lesápad bármi szelídség vagy öröm, hacsak nem aljas mosoly villantja torz vicsorát benne. A savószín szemek megvető fölényességgel tekintenek a világba. Talán az elmúlt néhány nap csak delíriumos álom volt, nem több.*
- Akkor beszélsz, ha megengedem, fakóvérű *mordul rá hidegen, aztán mellé térdel és felemeli a lány állát.*
- Hazaviszlek *mondja.* - Aztán pedig te engem. *Nincs gúnyos vigyor a mondat végén. Kharasshi hangja részvétlen kimértséggel szólal.*
- Semmi kedvem egy mélységi szuka ölebének lenni. Te pedig adtál egy remek lehetőséget, hogy meggyőzzem fivéremet. Harcos vagyok. Nem tenyészállat.
- Túl rég folyatjuk a vérünket egy talpalatnyi területért, ami már így is alig tart el bennünket. Új szálláshely, jóféle rabszolgák. Ebben van a népem jövője, nem a letűnt idők visszhangjaiban.
*Belemarkol a rőt loboncba és Ydriss tekintetébe fúrja a sajátját.*
- Te leszel az, aki ezt megadja.
*Nem néz a nőstényre. Hagy neki időt, hogy rájöjjön a dolgok állására. Nem akarja látni vagy nem kíváncsi rá? Az csak rá tartozik. A kihűlt billogot az egyik nyeregtáskába tolja. Ténykedése megtorpan Ydriss szavaira.*
~Hát nem sír? Nem könyörög? Nem törik össze saját bolondságának szégyene alatt?~
*Cinikus élt von a megjegyzésre, mintha helyzete ennél már nem lehetne rosszabb.
Kharasshi lelkében felemelik busa fejüket az indulat kopói. Egy rántással oldja le az összetekert korbácsot a málháról, s szembefordul a nősténnyel.
A mélységi vonásai hűvösek és kemények. Olyannyira, hogy az emlékezet is megbicsaklik bizonyosságában, látta-e másmilyennek? Lehetséges-e egyáltalán? Ilyen rideg, vad arcélről lesápad bármi szelídség vagy öröm, hacsak nem aljas mosoly villantja torz vicsorát benne. A savószín szemek megvető fölényességgel tekintenek a világba. Talán az elmúlt néhány nap csak delíriumos álom volt, nem több.*
- Akkor beszélsz, ha megengedem, fakóvérű *mordul rá hidegen, aztán mellé térdel és felemeli a lány állát.*
- Hazaviszlek *mondja.* - Aztán pedig te engem. *Nincs gúnyos vigyor a mondat végén. Kharasshi hangja részvétlen kimértséggel szólal.*
- Semmi kedvem egy mélységi szuka ölebének lenni. Te pedig adtál egy remek lehetőséget, hogy meggyőzzem fivéremet. Harcos vagyok. Nem tenyészállat.
- Túl rég folyatjuk a vérünket egy talpalatnyi területért, ami már így is alig tart el bennünket. Új szálláshely, jóféle rabszolgák. Ebben van a népem jövője, nem a letűnt idők visszhangjaiban.
*Belemarkol a rőt loboncba és Ydriss tekintetébe fúrja a sajátját.*
- Te leszel az, aki ezt megadja.
1858. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-15 20:36:02
Üzenet elküldve: 2015-09-15 20:36:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*Valami nincs rendben. Valami megváltozott. Komor hangulatát bármennyire is próbálja az időre, vagy a környezetváltozásra fogni, már nem használhatja őket kibúvónak. De mi történhetett? Próbál rájönni, de nem találja az okát.
Ráadásul egyre nehezebb gondolkoznia. Túl nehéz, ez természetellenes. De... mi ez? Mintha szürke fátylon át látná a világot, mely minden érzékszervére rátelepedik, s elméjét is egre inkább tompává teszi. A felismerés azonban még a ráboruló sötétség előtt éri. Az étel... nem, abból mindketten ettek. Akkor csak a szer lehet, amit Kharasshi itatott vele. Még a nyeregben van, nem esik le belőle, mégis fájdalom hasít belé. De miért, mit tervez? azonban ezt már nem tudja végig gondolni, minden foltok és elmosódott hangok kusza örvényévé válik, míg nem a sötétség sűrű masszaként borul rá. Mintha egy mocsár csalóka tája akarná elnyelni, és ő nem tud belőle szabadulni.
Fogalma sincs, mennyi idő telhetett el ebben az állapotban, és nem is ez az első dolog, ami foglalkoztatja. Az égett szagra ösztönösen megrándul teste, kába elméje egy másik helyre, egy másik időbe viszi vissza. Ám amint az izzó fémet a bőrére nyomják, amint a fehér villanás és a vele járó fájdalom mindent kiirt egy pillanatra, rögtön megtisztul elméje a kicsavart emlékektől. Felsikolt az égető érzéstől, kezei már mozdulnának, hogy a sebhez kapjon, vagy hogy védekezzen, esetleg a ki tudja milyen támadó ellen kapjon, ám a szoros kötelek meglehetősen korlátozzák mozgását. Ez persze újabb löketet ad a riadtságnak, elméje kétségbeesetten próbálja feldolgozni, mi is történik körülötte. Kharasshi magára hagyta volna, és míg eszméletlen volt, rabszolga kereskedők találtak rá?
Nem. Kharasshi itt van. Ő tartja a billogot, ő vetette oda neki a szavakat, ez az egész az ő műve. Kell néhány döbbent pillanat, mire ez leülepszik benne. Kétségbeesetten próbál valami magyarázatot találni erre az egész elmebajra, miközben vonásai és tekintete üressé válik a vállán lüketető fájdalom ellenére is, de bármivel is áll elő elméje, jó nem sül ki belőle. Miért? Hát nem mindegy? A mélységi döntött. Az ok mindegy, de az árat soknak ítélte, hát inkább más fizetséget kér tőle. Lassan ironikus mosoly kúszik az ajkára.*
- Nocsak, mégis haza akarsz vinni? *Kérdezi cinikusan. Egy pillanatig sem kételkedik benne, hogy ettől a perctől kezdve egy rossz szóért kemény büntetés vár rá, de nem érdekli. Rosszabb már úgysem lesz.*
*Valami nincs rendben. Valami megváltozott. Komor hangulatát bármennyire is próbálja az időre, vagy a környezetváltozásra fogni, már nem használhatja őket kibúvónak. De mi történhetett? Próbál rájönni, de nem találja az okát.
Ráadásul egyre nehezebb gondolkoznia. Túl nehéz, ez természetellenes. De... mi ez? Mintha szürke fátylon át látná a világot, mely minden érzékszervére rátelepedik, s elméjét is egre inkább tompává teszi. A felismerés azonban még a ráboruló sötétség előtt éri. Az étel... nem, abból mindketten ettek. Akkor csak a szer lehet, amit Kharasshi itatott vele. Még a nyeregben van, nem esik le belőle, mégis fájdalom hasít belé. De miért, mit tervez? azonban ezt már nem tudja végig gondolni, minden foltok és elmosódott hangok kusza örvényévé válik, míg nem a sötétség sűrű masszaként borul rá. Mintha egy mocsár csalóka tája akarná elnyelni, és ő nem tud belőle szabadulni.
Fogalma sincs, mennyi idő telhetett el ebben az állapotban, és nem is ez az első dolog, ami foglalkoztatja. Az égett szagra ösztönösen megrándul teste, kába elméje egy másik helyre, egy másik időbe viszi vissza. Ám amint az izzó fémet a bőrére nyomják, amint a fehér villanás és a vele járó fájdalom mindent kiirt egy pillanatra, rögtön megtisztul elméje a kicsavart emlékektől. Felsikolt az égető érzéstől, kezei már mozdulnának, hogy a sebhez kapjon, vagy hogy védekezzen, esetleg a ki tudja milyen támadó ellen kapjon, ám a szoros kötelek meglehetősen korlátozzák mozgását. Ez persze újabb löketet ad a riadtságnak, elméje kétségbeesetten próbálja feldolgozni, mi is történik körülötte. Kharasshi magára hagyta volna, és míg eszméletlen volt, rabszolga kereskedők találtak rá?
Nem. Kharasshi itt van. Ő tartja a billogot, ő vetette oda neki a szavakat, ez az egész az ő műve. Kell néhány döbbent pillanat, mire ez leülepszik benne. Kétségbeesetten próbál valami magyarázatot találni erre az egész elmebajra, miközben vonásai és tekintete üressé válik a vállán lüketető fájdalom ellenére is, de bármivel is áll elő elméje, jó nem sül ki belőle. Miért? Hát nem mindegy? A mélységi döntött. Az ok mindegy, de az árat soknak ítélte, hát inkább más fizetséget kér tőle. Lassan ironikus mosoly kúszik az ajkára.*
- Nocsak, mégis haza akarsz vinni? *Kérdezi cinikusan. Egy pillanatig sem kételkedik benne, hogy ettől a perctől kezdve egy rossz szóért kemény büntetés vár rá, de nem érdekli. Rosszabb már úgysem lesz.*
1857. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-15 17:21:44
Üzenet elküldve: 2015-09-15 17:21:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
*Hosszú ideig marad a férfi ölelésében. Hiányzott neki már ez. Egyszer megérezte, azóta veszettül kereste.*
*A lánynem tudná megmondani,mennyik ideig is tarthatott az idill pillanat, de nagy sokadjárakibontakozik az ölelésből, és újúlt erővel kihúzza magát.*
- Ha sietünk, hajnalban elérjük a kutat. *Mondja, és vár a férfire, hogy jöjjön.*
- Azaz, amikor a nap felkerül az égre. *Neveti el magát. Nem gondolja a férfit félkenyelműnek, hiszen nem az. De be kell látnia, egész eddigi életét a mocsárban tengette, a lánynak pedig fogalma sincs, mennyire ismeri a világi dolgokat.*
- Ha odanézel, láthatod már a várost. *Mosolyog gyengén, és fejével a város sziluettjére biccent.*
*Hosszú ideig marad a férfi ölelésében. Hiányzott neki már ez. Egyszer megérezte, azóta veszettül kereste.*
*A lánynem tudná megmondani,mennyik ideig is tarthatott az idill pillanat, de nagy sokadjárakibontakozik az ölelésből, és újúlt erővel kihúzza magát.*
- Ha sietünk, hajnalban elérjük a kutat. *Mondja, és vár a férfire, hogy jöjjön.*
- Azaz, amikor a nap felkerül az égre. *Neveti el magát. Nem gondolja a férfit félkenyelműnek, hiszen nem az. De be kell látnia, egész eddigi életét a mocsárban tengette, a lánynak pedig fogalma sincs, mennyire ismeri a világi dolgokat.*
- Ha odanézel, láthatod már a várost. *Mosolyog gyengén, és fejével a város sziluettjére biccent.*
1856. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-15 12:12:11
Üzenet elküldve: 2015-09-15 12:12:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Ydriss, Kharasshi//
*A várost elhagyva Kharasshi idővel inkább lemarad, a nőstényt engedi előre vagy mellette lovagol inkább. Tekintete folyamatosan pásztázza a környéket, mintha támadástól tartana. A karavánútról is levezeti kettősüket. Most különösen bizalmatlannak tűnik a mélységi minden dologgal.
Már messze járnak a senkiföldje szívében, mikor a szer kezdi kifejteni a hatását. Látja, ahogy a lány egyre jobban küzd a fejébe fészkelődő kótyagossággal, de mielőtt a szédülés kitántorítaná a nyeregből, a hím közbelép. A világ Ydriss számára sötétségbe bukik. Tompa visszhangokként férkőzik csak hozzá a valóság. Kába képek, elmosódott hangok és érzések parttalan egyvelege. Úgy érezheti, semmi ereje, hogy ebből az állapotból felszínre lökje magát. De jön a segítség. Nem vitás azonban, hogy ezért egyáltalán nem lesz hálás. Sőt.
Az első, ami eljuthat a tudatáig, talán az égett szag, aztán a testen és elmén átcikázó fájdalom, ami fehér villanássá olvasztja az egész világot egy végtelenül hosszú pillanatra. Izzó fém sistergése, égett bőr szaga, béklyók szorítása. Durva kötél a csuklókon, vas a karcsú nyakon, s immár Kharassi billoga a vállacskán.
A hím csak idővel veszi el balját Ydriss szájáról. Nem szerette volna ugyanis, ha a lány sikolya felkelti valami közelben lődörgő figyelmét.*
- Kapd össze magad, fakóvérű, még hosszú lesz az út *vakkantja oda a nősténynek, ahogy feltápászkodik és a vizes tömlő száját kioldva lehűti billogozó vasat. A fém sisteregve, fehér párafelhőbe burkolózva váltja sáfránysárga színét bíborba, majd végleg megválik a hevülettől különc színezettől.
Ydriss kancája vezetőszárra kötve a kesely mén után, a rántás a béklyón pedig jelzi, hogy neki már nem jár a kiváltság, hogy nyeregben folytassa az utat.*
*A várost elhagyva Kharasshi idővel inkább lemarad, a nőstényt engedi előre vagy mellette lovagol inkább. Tekintete folyamatosan pásztázza a környéket, mintha támadástól tartana. A karavánútról is levezeti kettősüket. Most különösen bizalmatlannak tűnik a mélységi minden dologgal.
Már messze járnak a senkiföldje szívében, mikor a szer kezdi kifejteni a hatását. Látja, ahogy a lány egyre jobban küzd a fejébe fészkelődő kótyagossággal, de mielőtt a szédülés kitántorítaná a nyeregből, a hím közbelép. A világ Ydriss számára sötétségbe bukik. Tompa visszhangokként férkőzik csak hozzá a valóság. Kába képek, elmosódott hangok és érzések parttalan egyvelege. Úgy érezheti, semmi ereje, hogy ebből az állapotból felszínre lökje magát. De jön a segítség. Nem vitás azonban, hogy ezért egyáltalán nem lesz hálás. Sőt.
Az első, ami eljuthat a tudatáig, talán az égett szag, aztán a testen és elmén átcikázó fájdalom, ami fehér villanássá olvasztja az egész világot egy végtelenül hosszú pillanatra. Izzó fém sistergése, égett bőr szaga, béklyók szorítása. Durva kötél a csuklókon, vas a karcsú nyakon, s immár Kharassi billoga a vállacskán.
A hím csak idővel veszi el balját Ydriss szájáról. Nem szerette volna ugyanis, ha a lány sikolya felkelti valami közelben lődörgő figyelmét.*
- Kapd össze magad, fakóvérű, még hosszú lesz az út *vakkantja oda a nősténynek, ahogy feltápászkodik és a vizes tömlő száját kioldva lehűti billogozó vasat. A fém sisteregve, fehér párafelhőbe burkolózva váltja sáfránysárga színét bíborba, majd végleg megválik a hevülettől különc színezettől.
Ydriss kancája vezetőszárra kötve a kesely mén után, a rántás a béklyón pedig jelzi, hogy neki már nem jár a kiváltság, hogy nyeregben folytassa az utat.*
1855. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-14 18:17:43
Üzenet elküldve: 2015-09-14 18:17:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
*Elsőre meglepődik a hirtelen változáson, majd ahogy érzi a lány kezeit a dereka körül, teste közelségét, gondolatait szinte elnyomja a kellemes bizsergő érzés. Átkarolja a törékeny lányt, és hagyja magát elveszni a pillanatban. Először magához szorítja őt, majd lassan végigsimít haján.*
-Azt hittem már nem lesz több ilyen.
*Odahajtja fejét a lányéra, és lassan beszívja illatát. Az érzés a mellkasánál újból egyre erősebb lesz; kicsit olyan, mintha egész eddig hiányzott volna onnan, amit most kap, és most, hogy átélte, végtelenül hálás volt érte. A hideg szellő hátulról megkapja kicsit, s kicsit szorosabban is szorítja, hogy többet érezhessenek egymás melegéből.*
-Hiányzott... azóta, hogy a múltkor történt.
*Szeretne még többet, mint a múltkor és nem szeretné, hogy újból véget vessen neki valami arra járó. Valamiért most nem zavarja sem a fáradtság, sem a szomjúság, minden lecsillapodik benne.*
-Én is köszönöm.
*Súgja halkan, megkeresve a fekete hajzuhatag alatt a lány fülét.*
*Elsőre meglepődik a hirtelen változáson, majd ahogy érzi a lány kezeit a dereka körül, teste közelségét, gondolatait szinte elnyomja a kellemes bizsergő érzés. Átkarolja a törékeny lányt, és hagyja magát elveszni a pillanatban. Először magához szorítja őt, majd lassan végigsimít haján.*
-Azt hittem már nem lesz több ilyen.
*Odahajtja fejét a lányéra, és lassan beszívja illatát. Az érzés a mellkasánál újból egyre erősebb lesz; kicsit olyan, mintha egész eddig hiányzott volna onnan, amit most kap, és most, hogy átélte, végtelenül hálás volt érte. A hideg szellő hátulról megkapja kicsit, s kicsit szorosabban is szorítja, hogy többet érezhessenek egymás melegéből.*
-Hiányzott... azóta, hogy a múltkor történt.
*Szeretne még többet, mint a múltkor és nem szeretné, hogy újból véget vessen neki valami arra járó. Valamiért most nem zavarja sem a fáradtság, sem a szomjúság, minden lecsillapodik benne.*
-Én is köszönöm.
*Súgja halkan, megkeresve a fekete hajzuhatag alatt a lány fülét.*
1854. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-14 17:15:37
Üzenet elküldve: 2015-09-14 17:15:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
*Csak hallgatja, amit a férfi mond neki. Lábai a földbe gyökereznek, hirtelen azt sem tudja, él-e vagy hal.*
- Én... *Motyogja, de nem bír válaszni. Ő évekig gondolkozott, miért történtek meg vele ezek a dolgok, erre most Gulch egyszerűen megadja neki a választ. Még csak gondolkkdnia sem kell.*
- K...köszönöm...
*Szinte tudata alatt közebb lép a férfihez, már emlékszik arra a furcsa érzésre. A napok alatt ezt elfelejtette, olyan rövid ideig tartott, olyan hamar elszállt. De most ott áll előtte, érzi a már ismerősatot.*
~Én nem akartam. Azt hittem te nem akarod, ezért nen szerettelek.~ *Gondolja, kezei már Gulchot szorítják. Nem éri körbe őt, apró kezei óvatosan ölelik őt. Nem tudja még, vajon a férfi viszonozza-e majd, de most még azz foglalalkozik, neki mennyire kellemes ez az érzés. Egyszer már elfelejtette,most viszont az eszébe akarja vésni.*
*Csak hallgatja, amit a férfi mond neki. Lábai a földbe gyökereznek, hirtelen azt sem tudja, él-e vagy hal.*
- Én... *Motyogja, de nem bír válaszni. Ő évekig gondolkozott, miért történtek meg vele ezek a dolgok, erre most Gulch egyszerűen megadja neki a választ. Még csak gondolkkdnia sem kell.*
- K...köszönöm...
*Szinte tudata alatt közebb lép a férfihez, már emlékszik arra a furcsa érzésre. A napok alatt ezt elfelejtette, olyan rövid ideig tartott, olyan hamar elszállt. De most ott áll előtte, érzi a már ismerősatot.*
~Én nem akartam. Azt hittem te nem akarod, ezért nen szerettelek.~ *Gondolja, kezei már Gulchot szorítják. Nem éri körbe őt, apró kezei óvatosan ölelik őt. Nem tudja még, vajon a férfi viszonozza-e majd, de most még azz foglalalkozik, neki mennyire kellemes ez az érzés. Egyszer már elfelejtette,most viszont az eszébe akarja vésni.*
1853. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-14 14:20:25
Üzenet elküldve: 2015-09-14 14:20:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
*Az utazás sosem egyszerű, sosem rövid, és sosem nyugodalmas. Ez most is így van, hiszen a sok-sok személy, akikkel együtt utazik, abból néhány igen furcsa alak, akiktől így utólag jobb lett volna távol maradni. Szerencsére nem történik semmi gond, hacsak a sors nem szól közbe több napos menetelésébe, akkor gond nélkül fog nemsokára megérkezni a nagyvárosba, Artheniorba. Így pedig aztán többé-kevésbé biztonságban tudhatja majd magát, elvégre bőven elegendő időt töltött a nem létező falakon kívül, ahhoz, hogy gond ne igen történjen. Megérkezik a városba.*
1852. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-14 14:15:36
Üzenet elküldve: 2015-09-14 14:15:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
// Beszerző körút – édes kettesben //
*Amint kiderül, hogy mit értett félre szájára kövül a vigyor, szemei elkerekednek.*
~Hülye vagy~ *Hallja saját magát, és valóban annak is érzi magát.*
- Ööö… *Harap az ajkára és valami jóféle terelésen töri a fejét, hogy mivel tudná az iménti ostoba megnyilvánulását terelni.* Jaj, hát persze, hogy Nadnál. Nem érted a viccet. *Veti oda félig flegmán, miközben lángol a képe. Most lehet nem bánná, ha a ló ledobná magáról és aztán teljes súllyal rázuhanna Tarannal együtt.
Egy ideig inkább nem is szólal meg, főleg, ha Taran vágtára veszi a tempót a vérszomjas fenevaddal, hiszen akkor inkább arra koncentrál, hogy rajta maradjon a patás veszedelmen. Ám, ha esetleg pihentető ügetésre kerülne sor, akkor újból elkezd fecsegni.*
- Hát lehet, hogy igazad van. *Utal a saját csoportjukról mondottakra.* De ahhoz sok idő kell, hogy eljussunk odáig, hogy valaki is félje a nevünket, hiszen lássuk be, jelenleg egyikünk sem kimondottan tűnik veszélyesnek. Kivéve persze Nadae, ha józan, vagy Will, amikor kitalálja, hogy megöli a saját kutyáját. *Húzza el a száját a mondat végén. Ilyenre még ő maga sem lenne képes, de a kölyök szemrebbenés nélkül megtette. Na jó, Dynti ugyan ezt nem látta, de mindig is úgy képzelte el a dolgot, hogy Will a legnagyobb nyugodtsággal vágta fel szegény kutyát.
Taran lazán visszapasszolja a labdát, amit Dynti azért küldött felé, hogy elrejtse mennyire tetszik neki, ha bókolgat. Így persze egy bókfélével vágott neki vissza a férfi, amire vigyorogva lesüti a fejét. Na persze már amennyire erre egy ló hátán, kapaszkodás közben lehetősége adódna.*
- Nem! Nem esik jól! *Inkább hazudik, a férfinek is, meg magának is. Így mindig egyszerűbb volt.* És ne engem less, hanem az utat. *Na persze, így is ég a képe, hát még ha a tanonc néha hátra is pislant… Mégis csak nőből van ő is. Még akkor is, ha nem olyanból, mint a legtöbb.*
- Na ja, a hajó jó ötlet. Hallottam valami pletykát a piacon, hogy Kaganék ellenőrzik az ösvényt, na persze ez lehet nem igaz, de végül is elég közel vannak hozzá. Ezek szerint viszont, csak túlélhették a tüzet, aminek a füstjét láttuk. *Mereng egy kicsit, ha már a tájat nem tudja lesni út közben, hát akkor pofázik. Ez eltereli a figyelmet is a sajgó hátsójáról, ami igen csak elszokott a lovaglástól.* Szerinted mit csinálnának velünk? Végül is Taugról azóta sincs hír, így nem tudni mi lett az alku vége.
*Az újabb keresztkérdésen megütközik. Sőt, rendesen meg is lepődik. A kérdés benne is felmerült, hogy valóban hiányzik-e neki a barlang, annak minden lakójával együtt, vagy másról van-e szó.*
- Egyik sem. *Jelenti ki, ami végül is magában rejti azt a bókot is, hogy egyáltalán nem unja a férfi társaságát.*
- Csak nem érzem magam biztonságban ilyen északon.
*Amint kiderül, hogy mit értett félre szájára kövül a vigyor, szemei elkerekednek.*
~Hülye vagy~ *Hallja saját magát, és valóban annak is érzi magát.*
- Ööö… *Harap az ajkára és valami jóféle terelésen töri a fejét, hogy mivel tudná az iménti ostoba megnyilvánulását terelni.* Jaj, hát persze, hogy Nadnál. Nem érted a viccet. *Veti oda félig flegmán, miközben lángol a képe. Most lehet nem bánná, ha a ló ledobná magáról és aztán teljes súllyal rázuhanna Tarannal együtt.
Egy ideig inkább nem is szólal meg, főleg, ha Taran vágtára veszi a tempót a vérszomjas fenevaddal, hiszen akkor inkább arra koncentrál, hogy rajta maradjon a patás veszedelmen. Ám, ha esetleg pihentető ügetésre kerülne sor, akkor újból elkezd fecsegni.*
- Hát lehet, hogy igazad van. *Utal a saját csoportjukról mondottakra.* De ahhoz sok idő kell, hogy eljussunk odáig, hogy valaki is félje a nevünket, hiszen lássuk be, jelenleg egyikünk sem kimondottan tűnik veszélyesnek. Kivéve persze Nadae, ha józan, vagy Will, amikor kitalálja, hogy megöli a saját kutyáját. *Húzza el a száját a mondat végén. Ilyenre még ő maga sem lenne képes, de a kölyök szemrebbenés nélkül megtette. Na jó, Dynti ugyan ezt nem látta, de mindig is úgy képzelte el a dolgot, hogy Will a legnagyobb nyugodtsággal vágta fel szegény kutyát.
Taran lazán visszapasszolja a labdát, amit Dynti azért küldött felé, hogy elrejtse mennyire tetszik neki, ha bókolgat. Így persze egy bókfélével vágott neki vissza a férfi, amire vigyorogva lesüti a fejét. Na persze már amennyire erre egy ló hátán, kapaszkodás közben lehetősége adódna.*
- Nem! Nem esik jól! *Inkább hazudik, a férfinek is, meg magának is. Így mindig egyszerűbb volt.* És ne engem less, hanem az utat. *Na persze, így is ég a képe, hát még ha a tanonc néha hátra is pislant… Mégis csak nőből van ő is. Még akkor is, ha nem olyanból, mint a legtöbb.*
- Na ja, a hajó jó ötlet. Hallottam valami pletykát a piacon, hogy Kaganék ellenőrzik az ösvényt, na persze ez lehet nem igaz, de végül is elég közel vannak hozzá. Ezek szerint viszont, csak túlélhették a tüzet, aminek a füstjét láttuk. *Mereng egy kicsit, ha már a tájat nem tudja lesni út közben, hát akkor pofázik. Ez eltereli a figyelmet is a sajgó hátsójáról, ami igen csak elszokott a lovaglástól.* Szerinted mit csinálnának velünk? Végül is Taugról azóta sincs hír, így nem tudni mi lett az alku vége.
*Az újabb keresztkérdésen megütközik. Sőt, rendesen meg is lepődik. A kérdés benne is felmerült, hogy valóban hiányzik-e neki a barlang, annak minden lakójával együtt, vagy másról van-e szó.*
- Egyik sem. *Jelenti ki, ami végül is magában rejti azt a bókot is, hogy egyáltalán nem unja a férfi társaságát.*
- Csak nem érzem magam biztonságban ilyen északon.
1851. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-13 23:25:28
Üzenet elküldve: 2015-09-13 23:25:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Orkok, gazdák, drágaságok //
// A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz! //
*A kocsi lágy zötykölődése közben a csitri nagyon jót alszik. A helyzete ellenére kifejezetten jót álmodik. Ahogy viszont a kocsi megáll, ösztönösen ébred fel. Kitörölgeti a csipát a szemeiből és még kicsit kábán figyeli ahogy a nomádok tesznek vesznek, kikötik a lovakat, pakolják a holmijukat. Aztán az egyik elkezdi őt nézegetni és össze is sugdolózik a társával. Ezen nem lepődik meg a lány, már megszokta. Gyakran ugratják, flörtölnek vele, néha zaklatják is, de mindig is tudta kezelni az ilyen fajta közeledéseket. A gond akkor kezdődik, amikor a barbárok odasétálnak az orkhoz és pusmogni kezdenek valamiről. Ez már nem tetszik neki annyira, de nem tesz semmit. Ücsörög a kocsi hátuljában és unatkozik. El is bambul kicsit, amikor feltűnik előtte újdonsült fogva tartója. Amire a lány észbe kap, az ork a kezébe veszi a pofiját és emlékezteti a megállapodásukra. Clau agya ekkor már pörög, mint a motolla, alig figyel Grimorra, csak gépiesen bólogat. Az esélyeit latolgatja, de rá kell jönnie, hogy nincsen sok választása. Bár pimaszul fiatal még, de cseppet sem naiv. Tudja, hogy mi fog jönni. Azt is tudja, hogy ha ellenkezik, akkor nagyon pórul járhat. Az ork sem fogja kímélni, a nomádok pedig így is úgy is megkapják amit akarnak. Grimor a takarójába burkolózva elsétál és biccent a nomádoknak, akik pedig elindulnak feléje. A lány leszáll a kocsiról és megremegnek a lábai. Pár pillanatig a futás jár a fejében, meg - megfeszülnek az izmai, de győz a félelem és átadja a helyét egy másfajta félelemnek. A két férfi odaér és követelőzően cibálni kezdik a köpenyét. Claut a sírás kerülgeti. Ujjai gépiesen oldják ki köpenyének csatját. A következő pillanatban erős kezek ragadják meg és nyomják le a földre. Úgy érzi, mintha kívülről látná saját magát. Feladja a küzdelmet és eltompult érzékeivel próbálja kizárni azt ami ezután történik. A két barbár nem finomkodik, nem törődik a kis vajákos törékenységével. Pár pillanat múlva fájdalmas nyögések és halk zokogás tölti meg az erdő sötét csendjét.*
// A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz! //
*A kocsi lágy zötykölődése közben a csitri nagyon jót alszik. A helyzete ellenére kifejezetten jót álmodik. Ahogy viszont a kocsi megáll, ösztönösen ébred fel. Kitörölgeti a csipát a szemeiből és még kicsit kábán figyeli ahogy a nomádok tesznek vesznek, kikötik a lovakat, pakolják a holmijukat. Aztán az egyik elkezdi őt nézegetni és össze is sugdolózik a társával. Ezen nem lepődik meg a lány, már megszokta. Gyakran ugratják, flörtölnek vele, néha zaklatják is, de mindig is tudta kezelni az ilyen fajta közeledéseket. A gond akkor kezdődik, amikor a barbárok odasétálnak az orkhoz és pusmogni kezdenek valamiről. Ez már nem tetszik neki annyira, de nem tesz semmit. Ücsörög a kocsi hátuljában és unatkozik. El is bambul kicsit, amikor feltűnik előtte újdonsült fogva tartója. Amire a lány észbe kap, az ork a kezébe veszi a pofiját és emlékezteti a megállapodásukra. Clau agya ekkor már pörög, mint a motolla, alig figyel Grimorra, csak gépiesen bólogat. Az esélyeit latolgatja, de rá kell jönnie, hogy nincsen sok választása. Bár pimaszul fiatal még, de cseppet sem naiv. Tudja, hogy mi fog jönni. Azt is tudja, hogy ha ellenkezik, akkor nagyon pórul járhat. Az ork sem fogja kímélni, a nomádok pedig így is úgy is megkapják amit akarnak. Grimor a takarójába burkolózva elsétál és biccent a nomádoknak, akik pedig elindulnak feléje. A lány leszáll a kocsiról és megremegnek a lábai. Pár pillanatig a futás jár a fejében, meg - megfeszülnek az izmai, de győz a félelem és átadja a helyét egy másfajta félelemnek. A két férfi odaér és követelőzően cibálni kezdik a köpenyét. Claut a sírás kerülgeti. Ujjai gépiesen oldják ki köpenyének csatját. A következő pillanatban erős kezek ragadják meg és nyomják le a földre. Úgy érzi, mintha kívülről látná saját magát. Feladja a küzdelmet és eltompult érzékeivel próbálja kizárni azt ami ezután történik. A két barbár nem finomkodik, nem törődik a kis vajákos törékenységével. Pár pillanat múlva fájdalmas nyögések és halk zokogás tölti meg az erdő sötét csendjét.*
1850. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-13 20:32:58
Üzenet elküldve: 2015-09-13 20:32:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
*Nézi hosszan a lány szemét, tűnődik, vajon mitől olyan, amilyen, mikre gondolhat a sápatag arc mögött.*
-Máshogy néz a világra. Nem ugyanaz van a szemeimben, mikor ő néz ki mögülük, mint amikor én. Az arca ugyanaz, de a lelke a szem mögött más.
*Meghallgatja, ahogy a családjáról beszél, és belül érzi, hogy mozog valami, amit nem akar érezni, és sosem akart érezni. Lebénul belül olyan gondolatoktól, amiket nem tud utolérni és csak figyel kissé mereven.*
~Ne aggódj, minden jobb lesz. Nem figyel rád. Magára figyel.~
*Nem jön válasz, Gulch egyre távolabb érzi magát, s bár figyel, valahogy összetörni érzi magát. A dolgok most nem jók. Nem találja a válaszokat, amiket adnia kéne; úgy érzi, segíteni akar, de csak hibákat tud vele elkövetni, s ettől összeroskad, helyet adva valaki másnak.*
-Elvettek tőled valamit és te visszafizetted az árát. Ezért nem kell korcsnak érezned magad.
*Ő tudta, Gulch hogyan beszél, tudta, mire hogy reagál érzelmileg, tudta, mit várnak tőle. A változás csupán leheletnyi volt; egy kis fény talán, ami elveszett a szeméből, s egy kis sötétség, ami a helyére szökött, kicsit szűkebbre zárt szeme, kevéssé őszinte érzelmek, hibátlanul előadva.*
-Elvettek tőled minden szeretetet, és te csak éhesebbé váltál iránta. Most pedig megtagadod magadtól, fájdalmat okozol magadnak és másnak, ahelyett, hogy megengednéd magadnak az érzések fényűzését.
*Megjátssza, ahogy Gulch kissé megrezdül a kiáltásoktól, és bizonytalanul nézi, ahogy felveszi a kést, mintha kissé tartana attól, hogy a lány olyat tesz, amit megbán. Valójában azonban várja az alkalmat, hogy megemelje a kést és felé fordítsa, várja, hogy lefegyverezhesse, s torkán ragadhassa, érezni akarja a vergődését a kezei közt.*
~Mit is mondana erre? „De hát te nem lehetsz korcs! Mindenki annak nevez, de te más vagy.” Milyen drámai… Nem képes észrevenni az erőfeszítéseket, amiket szegény lelkem érte tett, csak vagdalkozik össze-vissza. Kedvem volna...~
*Közelebb lép.*
-Nem érdekel, ha veszélyben vagyok melletted.
~Ettől lesz csak igazán izgalmas a dolog.~
-Az előbb neveztél őrültnek. Miért kéne aggódnom amiatt, hogy őrült lennél? Hisz mindketten azok vagyunk.
*Rámosolyog, ahogy Gulch tenné, és közelebb lép hozzá, de érzi, hogy a közelségétől újra megmozdul belül a másik, s elő kíván jönni.*
-Őrült vagy és bármikor veszélyessé válhatsz.
*Gulch már törne elő, de Ő is szeretne még mondani valamit, mielőtt hátrébb húzódik.*
-Épp ilyen az összes barátom, ez kicsit sem fog zavarni.
*Fanyarúan elmosolyodik, majd a mosoly közepén egy hosszabb pislantással átadja a vezetést a feleszmélő Gulchnak. Meghallgatja a monológot arról, hogy nem ő kell neki, hanem amit tud, s mostanra már nagyon bosszantja a dolog, de nem akarja, hogy látszódjon rajta. Mikor jön a hideg szél és összehúzza magát, kifúj egy nagyobb adag feszültséget, odasétál hozzá, leveszi a köpenyét, majd nyugtatólag feltartja felé az egyik kezét és ráadja, eligazgatva a hátán.*
-Rendben. Nem küzdök veled.
*Megsimogatja a hátát, bár inkább melegítő célzattal, nehogy magyarázkodnia kelljen, majd a vállán felejtve kezét, óvatosan elindul vele sétálva.*
-Ezerszer jobbal nem is tudnék mit kezdeni. *Mondja kissé megnyugodva, majd rámosolyog.* Ha nem lenne ennyi bajod, nem jöttél volna a mocsárba, nem ültél volna oda, ahova ültél, és most nem volna kit betakarnom.
*Elkezd rajta is eluralkodni a fáradtságot. A növekvő hideg ugyan kicsit felélénkíti, de a szomjúságot nem mulasztja el, és ez aggasztja. Sok energiát felemészta veszekedés és nem akarja folytatni. Rosszul esik hallania azt, hogy mit mennyire nem szeret Fekete Ezüstön, az első valakin, aki megállt vele beszélgetni, annak ellenére, hogy nem volt kedve.*
-Fáradtak vagyunk mindketten, nincs vizünk, ételünk is csak kevés. Nem érzem úgy, hogy úgy lenne, ahogy gondolod, de látom, hogy nem tudlak meggyőzni, amit sajnálok. Én nem látlak korcsnak, és nem haragszom azért, amit tettél. Ha újból rád tör és meg akarnál támadni…
*A szemébe néz, halványan elmosolyodik, még mindig a vállán tartva a kezét, lassan elindítva az úton beszéd közben.*
-Vállalom a kockázatot.
*Nézi hosszan a lány szemét, tűnődik, vajon mitől olyan, amilyen, mikre gondolhat a sápatag arc mögött.*
-Máshogy néz a világra. Nem ugyanaz van a szemeimben, mikor ő néz ki mögülük, mint amikor én. Az arca ugyanaz, de a lelke a szem mögött más.
*Meghallgatja, ahogy a családjáról beszél, és belül érzi, hogy mozog valami, amit nem akar érezni, és sosem akart érezni. Lebénul belül olyan gondolatoktól, amiket nem tud utolérni és csak figyel kissé mereven.*
~Ne aggódj, minden jobb lesz. Nem figyel rád. Magára figyel.~
*Nem jön válasz, Gulch egyre távolabb érzi magát, s bár figyel, valahogy összetörni érzi magát. A dolgok most nem jók. Nem találja a válaszokat, amiket adnia kéne; úgy érzi, segíteni akar, de csak hibákat tud vele elkövetni, s ettől összeroskad, helyet adva valaki másnak.*
-Elvettek tőled valamit és te visszafizetted az árát. Ezért nem kell korcsnak érezned magad.
*Ő tudta, Gulch hogyan beszél, tudta, mire hogy reagál érzelmileg, tudta, mit várnak tőle. A változás csupán leheletnyi volt; egy kis fény talán, ami elveszett a szeméből, s egy kis sötétség, ami a helyére szökött, kicsit szűkebbre zárt szeme, kevéssé őszinte érzelmek, hibátlanul előadva.*
-Elvettek tőled minden szeretetet, és te csak éhesebbé váltál iránta. Most pedig megtagadod magadtól, fájdalmat okozol magadnak és másnak, ahelyett, hogy megengednéd magadnak az érzések fényűzését.
*Megjátssza, ahogy Gulch kissé megrezdül a kiáltásoktól, és bizonytalanul nézi, ahogy felveszi a kést, mintha kissé tartana attól, hogy a lány olyat tesz, amit megbán. Valójában azonban várja az alkalmat, hogy megemelje a kést és felé fordítsa, várja, hogy lefegyverezhesse, s torkán ragadhassa, érezni akarja a vergődését a kezei közt.*
~Mit is mondana erre? „De hát te nem lehetsz korcs! Mindenki annak nevez, de te más vagy.” Milyen drámai… Nem képes észrevenni az erőfeszítéseket, amiket szegény lelkem érte tett, csak vagdalkozik össze-vissza. Kedvem volna...~
*Közelebb lép.*
-Nem érdekel, ha veszélyben vagyok melletted.
~Ettől lesz csak igazán izgalmas a dolog.~
-Az előbb neveztél őrültnek. Miért kéne aggódnom amiatt, hogy őrült lennél? Hisz mindketten azok vagyunk.
*Rámosolyog, ahogy Gulch tenné, és közelebb lép hozzá, de érzi, hogy a közelségétől újra megmozdul belül a másik, s elő kíván jönni.*
-Őrült vagy és bármikor veszélyessé válhatsz.
*Gulch már törne elő, de Ő is szeretne még mondani valamit, mielőtt hátrébb húzódik.*
-Épp ilyen az összes barátom, ez kicsit sem fog zavarni.
*Fanyarúan elmosolyodik, majd a mosoly közepén egy hosszabb pislantással átadja a vezetést a feleszmélő Gulchnak. Meghallgatja a monológot arról, hogy nem ő kell neki, hanem amit tud, s mostanra már nagyon bosszantja a dolog, de nem akarja, hogy látszódjon rajta. Mikor jön a hideg szél és összehúzza magát, kifúj egy nagyobb adag feszültséget, odasétál hozzá, leveszi a köpenyét, majd nyugtatólag feltartja felé az egyik kezét és ráadja, eligazgatva a hátán.*
-Rendben. Nem küzdök veled.
*Megsimogatja a hátát, bár inkább melegítő célzattal, nehogy magyarázkodnia kelljen, majd a vállán felejtve kezét, óvatosan elindul vele sétálva.*
-Ezerszer jobbal nem is tudnék mit kezdeni. *Mondja kissé megnyugodva, majd rámosolyog.* Ha nem lenne ennyi bajod, nem jöttél volna a mocsárba, nem ültél volna oda, ahova ültél, és most nem volna kit betakarnom.
*Elkezd rajta is eluralkodni a fáradtságot. A növekvő hideg ugyan kicsit felélénkíti, de a szomjúságot nem mulasztja el, és ez aggasztja. Sok energiát felemészta veszekedés és nem akarja folytatni. Rosszul esik hallania azt, hogy mit mennyire nem szeret Fekete Ezüstön, az első valakin, aki megállt vele beszélgetni, annak ellenére, hogy nem volt kedve.*
-Fáradtak vagyunk mindketten, nincs vizünk, ételünk is csak kevés. Nem érzem úgy, hogy úgy lenne, ahogy gondolod, de látom, hogy nem tudlak meggyőzni, amit sajnálok. Én nem látlak korcsnak, és nem haragszom azért, amit tettél. Ha újból rád tör és meg akarnál támadni…
*A szemébe néz, halványan elmosolyodik, még mindig a vállán tartva a kezét, lassan elindítva az úton beszéd közben.*
-Vállalom a kockázatot.
1849. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-13 18:25:51
Üzenet elküldve: 2015-09-13 18:25:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
- De mégis honnan tudjam, hogy Téged látlak-e? Azt sem tudom, hogy most te vagy-e itt! *Mondja, és a férfi szemeibe néz.* Látom a szemed, látom az arcod. De honnan tudhatnám, hogy ez tényleg te vagy? Nem tudom.
~Hiszen honnan is tudhatnám?~
- Azt mondod, Ő látta, mi van alatta. Látod, én azt hittem, akkor te voltál ott! De tévedtem! Nem mondtam el ki vagyok. Miért? Mert én magam sem tudom, azért! *Mondja, mintha ezzel saját magának akarna rosszat. Mintha beakarná bizonyítani magának, tényleg nem ér az ég világon semmit.* Vagy egy tucat apám van, akiknek nem, hogy a nevét, de még a faját sem tudom! Volt egy anyám, aki csak úgy eldobott magától, és amikor valakik befogadtak, és felneveltek, ő jóízűen előállt, és megölte mind! Megölte őket, és a saját gyerekétől elvette a fél arcát! Végül mi lett? Végeztem vele. Az igaz megöli a hamisat, a korcs pedig szépen elpusztítja mindazt, ami marad! Önző módon magának akarja a szeretetet, ami valójában soha nem volt az övé, és végül teljesen egyedül marad! *Kiabálja, megismételve már ezredszerre önmagát, csak ezúttal hangosan.*
- Megöltem valakit, hogy életben maradj, de utána elmegyek. Igen. Miért is? Mert ha tovább veled maradok, csak kis híja, hogy megtámadjalak! Törődj bele, a korcsok mind őrültek! *Morogja, és lehajol a véres tőrért. Ujjával letörli róla a vöröses anyagot, és elteszi a zsebébe.*
De talán jobb is így. Neked ott van Ő, én nem jelentek rád veszélyt. Végtére is, jól jársz. *Magára erőltet egy mosolyt, úgy pillant fel Gulchra.*
- Ő is ezt mondta volna? Végre valami, amiben egyet értünk. Figyelj Gulch, nem tehetsz róla. Neked nem én kellek, hanem amit tudok. Mellesleg, találsz nálam ezerszer jobbat is. Minek neked valami, ha annak ezernyi baja van, és még képes is lenne megölni téged? *Kérdezi, de nem vár választ. Hirtelen megfújja a hideg szél, és megrázkódik, a láncok csörögnek rajta. Kezével átöleli magát, a beszélgetés hosszúra elhúzódott, már kezd esteledni, és hűlni a levegő. Érzi, amint a fáradtságtól és a hidegtől remeg a teste, de nem érdekli, egyre megy.*
- De mégis honnan tudjam, hogy Téged látlak-e? Azt sem tudom, hogy most te vagy-e itt! *Mondja, és a férfi szemeibe néz.* Látom a szemed, látom az arcod. De honnan tudhatnám, hogy ez tényleg te vagy? Nem tudom.
~Hiszen honnan is tudhatnám?~
- Azt mondod, Ő látta, mi van alatta. Látod, én azt hittem, akkor te voltál ott! De tévedtem! Nem mondtam el ki vagyok. Miért? Mert én magam sem tudom, azért! *Mondja, mintha ezzel saját magának akarna rosszat. Mintha beakarná bizonyítani magának, tényleg nem ér az ég világon semmit.* Vagy egy tucat apám van, akiknek nem, hogy a nevét, de még a faját sem tudom! Volt egy anyám, aki csak úgy eldobott magától, és amikor valakik befogadtak, és felneveltek, ő jóízűen előállt, és megölte mind! Megölte őket, és a saját gyerekétől elvette a fél arcát! Végül mi lett? Végeztem vele. Az igaz megöli a hamisat, a korcs pedig szépen elpusztítja mindazt, ami marad! Önző módon magának akarja a szeretetet, ami valójában soha nem volt az övé, és végül teljesen egyedül marad! *Kiabálja, megismételve már ezredszerre önmagát, csak ezúttal hangosan.*
- Megöltem valakit, hogy életben maradj, de utána elmegyek. Igen. Miért is? Mert ha tovább veled maradok, csak kis híja, hogy megtámadjalak! Törődj bele, a korcsok mind őrültek! *Morogja, és lehajol a véres tőrért. Ujjával letörli róla a vöröses anyagot, és elteszi a zsebébe.*
De talán jobb is így. Neked ott van Ő, én nem jelentek rád veszélyt. Végtére is, jól jársz. *Magára erőltet egy mosolyt, úgy pillant fel Gulchra.*
- Ő is ezt mondta volna? Végre valami, amiben egyet értünk. Figyelj Gulch, nem tehetsz róla. Neked nem én kellek, hanem amit tudok. Mellesleg, találsz nálam ezerszer jobbat is. Minek neked valami, ha annak ezernyi baja van, és még képes is lenne megölni téged? *Kérdezi, de nem vár választ. Hirtelen megfújja a hideg szél, és megrázkódik, a láncok csörögnek rajta. Kezével átöleli magát, a beszélgetés hosszúra elhúzódott, már kezd esteledni, és hűlni a levegő. Érzi, amint a fáradtságtól és a hidegtől remeg a teste, de nem érdekli, egyre megy.*
1848. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-13 17:20:01
Üzenet elküldve: 2015-09-13 17:20:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
-Azt mondtad, nem akarsz beszélni róla. Nem akartam erőltetni, most pedig én vagyok a hibás, hogy nem tettem?
~Nők, Gulch… ha mindketten túléljük ezt, mesélek róluk.~
-Ő látta, mi van alatta, meg akart védeni tőle, de nem hagytam. Igenis érdekel, ki vagy! Megkérdeztem, mi a fájdalmad, de nem válaszoltál, azt se mondtad el, ki vagy.
~Hagy ne emlékeztesselek a többi dologra, amit elhallgat előled…~
~Fogd be, vagy elrötöm valaminket!~
*A Hang hirtelen elhallgat.*
-Beszéltél Vele. Tudod, hogy emögött is rossz dolgok vannak. *Teszi a kezét a mellkasára* Őrült lennék?! Hát az vagyok; De egyedül ez jutott. Egy őrült, aki magával vitatkozik. Azt mondtad, senki se akarja látni, annál csak több vagyok így őrülten is.
*Amit utána mond, azok megütközik, elakad a szava.*
-De mi értelme az egésznek akkor? Megöltél valakit, hogy ne engem kelljen, de utána ugyanúgy elmész.
*Már ő is kezd ideges lenni, pedig igazán nem szokott az lenni. Az ilyesmi a Hang reszortja.*
-Nem tehetek róla! Ketten jutottunk egy Gulchra. Ő is élni akar és én is. És nem várok tőled sajnálatot! Nem várok többet tőled, mint amennyit adni szeretnél. Nem erőszakolok rád semmit. Bármit erőszakolt is rád, most már azon is túl vagyunk.
*Mikor azt mondja, nem ő kell neki, hanem amire képes, mérgesen a hajába túr két kézzel.*
-Nnnem! Ez nem igaz! Ő is ezt mondta és tudom, hogy nem így van!
*Utána a lány a szemébe néz, ő is elkapja az arca elől a kezeit és csapzott haja alól néz, egy már-már észlelhető árnyalattal pirosabban. Látja rajta, hogy össze van kavarodva, semmi se biztos az érzelmek viharában, s ezt ő is tudja.*
-Mit akarok tőled? *Elakad a szava, közben nézi, ahogy a Fekete Ezüst nyomorgatja magát, s legszívesebben odamenne, hogy elvegye tőle a tőrt, bármit csináljon is vele, de a Hangnak van annyi józan esze, hogy visszatartsa ettől, míg ilyen állapotban látja a másikat.
Utána hallja, ahogy arról beszél, undorító dolgokat tettek vele, és eszébe jut, miket csinált a mocsárban a Hang ötleteitől vezérelve. Dolgokat lát, amiket sosem kellett volna megtennie, de annyira egyedül volt, s annyira nem tudott mit kezdeni a fájdalmával, hogy kiélte magát bennük. Látja, ahogy foggal-körömmel esik egy döglött állatnak, csak hogy szétcincálja, eszébe villan, ahogy emeli a követ, hogy egy alvó utazó fejét zúzza össze vele, ahogy szurkálni kezdi a még élő, remegő testet, s szurkálja, míg végül futásnak nem ered, s fut egészen estig, fut önmaga elől, a Hang elől, a rémálom elől, amivé vált az élete. S eszébe jut egy régi éjszaka is, valami, ami az álmaiban szokta emészteni. Egy gyerek talpai, ahogy tapicskolnak a sárban, a hangja, ahogy kifulladva bőg, a zavar, amit érez.
Felnézve látja Fekete Ezüstöt elfordulva tőle, ahogy a kezeiről lassú cseppekben csepeg a vér, s magába zuhanva áll háttal neki. Lassan odalépdel hozzá, közben az emlék fut tovább elméjében. A gyerek végül elesik egy nagy gyökérben, egy gyökérben, amit nagyon jól ismer már, majd átesve a gyökéren bezuhan a sűrű mélységbe.
Elér közben a lány mögé, egészen közel, nézi a kezét, megfogja-e, ne fogja, majd úgy dönt, nem teszi meg. Neki szeretne semmi olyat erőltetni, amit ő esetleg nem szeretne.*
-Nem akarlak bántani, eszemben sincs. Olyan érzésem van, mintha láttam már megtörténni valakivel ezt. Nem szeretném végignézni, ahogy te is olyanná válsz, mint ő. Látom a fájdalmad és nem akarom tétlenül nézni, ahogy elrágja a lelked. Ha emlékszel a pillanatra, mikor lekerült a maszk… emlékezned kell arra is, hogy nem akartalak bántani. Akkor sem volt semmilyen rossz szándékom, ahogy most sincsen.
*Leszegi a fejét, kissé halkabban, de még mindig halkan mondja.*
-Azt akarom, hogy Te legyél és Engem láss, mikor beszélünk. Ha az egyik fele megvan, nekem már az is elég.
-Azt mondtad, nem akarsz beszélni róla. Nem akartam erőltetni, most pedig én vagyok a hibás, hogy nem tettem?
~Nők, Gulch… ha mindketten túléljük ezt, mesélek róluk.~
-Ő látta, mi van alatta, meg akart védeni tőle, de nem hagytam. Igenis érdekel, ki vagy! Megkérdeztem, mi a fájdalmad, de nem válaszoltál, azt se mondtad el, ki vagy.
~Hagy ne emlékeztesselek a többi dologra, amit elhallgat előled…~
~Fogd be, vagy elrötöm valaminket!~
*A Hang hirtelen elhallgat.*
-Beszéltél Vele. Tudod, hogy emögött is rossz dolgok vannak. *Teszi a kezét a mellkasára* Őrült lennék?! Hát az vagyok; De egyedül ez jutott. Egy őrült, aki magával vitatkozik. Azt mondtad, senki se akarja látni, annál csak több vagyok így őrülten is.
*Amit utána mond, azok megütközik, elakad a szava.*
-De mi értelme az egésznek akkor? Megöltél valakit, hogy ne engem kelljen, de utána ugyanúgy elmész.
*Már ő is kezd ideges lenni, pedig igazán nem szokott az lenni. Az ilyesmi a Hang reszortja.*
-Nem tehetek róla! Ketten jutottunk egy Gulchra. Ő is élni akar és én is. És nem várok tőled sajnálatot! Nem várok többet tőled, mint amennyit adni szeretnél. Nem erőszakolok rád semmit. Bármit erőszakolt is rád, most már azon is túl vagyunk.
*Mikor azt mondja, nem ő kell neki, hanem amire képes, mérgesen a hajába túr két kézzel.*
-Nnnem! Ez nem igaz! Ő is ezt mondta és tudom, hogy nem így van!
*Utána a lány a szemébe néz, ő is elkapja az arca elől a kezeit és csapzott haja alól néz, egy már-már észlelhető árnyalattal pirosabban. Látja rajta, hogy össze van kavarodva, semmi se biztos az érzelmek viharában, s ezt ő is tudja.*
-Mit akarok tőled? *Elakad a szava, közben nézi, ahogy a Fekete Ezüst nyomorgatja magát, s legszívesebben odamenne, hogy elvegye tőle a tőrt, bármit csináljon is vele, de a Hangnak van annyi józan esze, hogy visszatartsa ettől, míg ilyen állapotban látja a másikat.
Utána hallja, ahogy arról beszél, undorító dolgokat tettek vele, és eszébe jut, miket csinált a mocsárban a Hang ötleteitől vezérelve. Dolgokat lát, amiket sosem kellett volna megtennie, de annyira egyedül volt, s annyira nem tudott mit kezdeni a fájdalmával, hogy kiélte magát bennük. Látja, ahogy foggal-körömmel esik egy döglött állatnak, csak hogy szétcincálja, eszébe villan, ahogy emeli a követ, hogy egy alvó utazó fejét zúzza össze vele, ahogy szurkálni kezdi a még élő, remegő testet, s szurkálja, míg végül futásnak nem ered, s fut egészen estig, fut önmaga elől, a Hang elől, a rémálom elől, amivé vált az élete. S eszébe jut egy régi éjszaka is, valami, ami az álmaiban szokta emészteni. Egy gyerek talpai, ahogy tapicskolnak a sárban, a hangja, ahogy kifulladva bőg, a zavar, amit érez.
Felnézve látja Fekete Ezüstöt elfordulva tőle, ahogy a kezeiről lassú cseppekben csepeg a vér, s magába zuhanva áll háttal neki. Lassan odalépdel hozzá, közben az emlék fut tovább elméjében. A gyerek végül elesik egy nagy gyökérben, egy gyökérben, amit nagyon jól ismer már, majd átesve a gyökéren bezuhan a sűrű mélységbe.
Elér közben a lány mögé, egészen közel, nézi a kezét, megfogja-e, ne fogja, majd úgy dönt, nem teszi meg. Neki szeretne semmi olyat erőltetni, amit ő esetleg nem szeretne.*
-Nem akarlak bántani, eszemben sincs. Olyan érzésem van, mintha láttam már megtörténni valakivel ezt. Nem szeretném végignézni, ahogy te is olyanná válsz, mint ő. Látom a fájdalmad és nem akarom tétlenül nézni, ahogy elrágja a lelked. Ha emlékszel a pillanatra, mikor lekerült a maszk… emlékezned kell arra is, hogy nem akartalak bántani. Akkor sem volt semmilyen rossz szándékom, ahogy most sincsen.
*Leszegi a fejét, kissé halkabban, de még mindig halkan mondja.*
-Azt akarom, hogy Te legyél és Engem láss, mikor beszélünk. Ha az egyik fele megvan, nekem már az is elég.
1847. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-13 16:11:41
Üzenet elküldve: 2015-09-13 16:11:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
*Hideg ujjak fonódnak csuklójára, úgy rántják őt vissza a férfihez. Hallgatja, amit mond, még, ha hallja is, a szavakon gondolkozik, mit is mondjon.*
- Ha nem szeretnéd, miért csinálsz úgy, mintha mégis úgy lenne? *Kérdezi dühösen. A férfinek megint jár a szája, szavakat hagy el. Szavakat, amik a lánynak fájnak.*
- Még, hogy hallani akarod! *Tehetetlenül felnevet, és kirántja kezét a szorításból.* Nem is érdeklődsz, miről beszélsz?! Tudod, gyűlölöm az önsajnáltatást, önként nem fogok kitálalni, hogy mennyi minden történt velem! Gondolom nem érdekel, hogy ami itt van *Mutat a maszkra.* Az kinek a műve! Miért is érdekelne? Hiszen ha megtudnád, teljesen máshogy néznél rám! *Mondja, és érzi, amint a körme egyre csak vájja a bőrét. Ha így folytatja, nem fogja sokáig bírni...*
- A valakit mögötte? Nincs mögötte semmi, csak csupa rossz dolog! Nem akarja azt senki sem látni, csak te! Csak te vagy olyan őrült, hogy megakarsz ismerni engem! *Tör elő belőle. Eddig senki nem akarta tudni, ki is ő valójában, mindenki egy sötétlelkű gyilkost látott csak benne, akit ki lehet zsákmányolni.*
- Elfordítom tőled, mert akkor is ő akart megölni, akkor is én voltam az, aki egy ártatlan kölyköt adtam neki helyetted, csak, hogy életben maradj! A te kis barátod is megkért Engem, hogy ne mondjam el, és akkor is Én voltam, aki befogtam! *Mondja, és dühösen a férfire néz.*
- Én zavarlak össze? Amikor nekem nincs fogalmam arról, hogy most is, vajon hozzád beszélek, vagy hozzá? Dolgokat mondasz nekem, amiket nem értek, de sajnálatot vársz tőlem! Szeretetet akarsz, hogy én legyek az a valaki, aki majd megadja! De ha nem én lennék, hanem valaki más, aki beszél veled, ő is jó lenne! Nem azért kellek neked, mert Én vagyok, hanem azért, amire képes vagyok! *Kiabálja, és egyenesen a szemeibe néz.*
- Mondd Gulch, mit akarsz tőlem? Úgy igazán? Mert már tényleg nem értelek, hiába akarok segíteni, nem tudom, mit tehetnék! *Mondja, ujjai kiszabadulnak bőréből. Érzi, amint a harag felgyülemlik benne, amint keze remeg, hogy tőrét belemélyeszthesse már valamilyen húsba.* Mire vársz, mit tegyek még érted? *Kérdezi, és elfordul tőle. Szemével idegesen keres valamit, akármit, amitől lenyugodhatna, de nem talál. Teljesen kezd maga alá kerülni, a szíve egyre hevesebben ver, szédül, és alig lát valamit. Előveszi a tőrét, és remegő kezében tartja. Élénél fogva szorítja, a fájdalom az egyetlen, amibe most kapaszkodhat. Lassan kitisztul előtte a horizont, visszafordul a férfi felé. Késztetést érez, hogy belemélyessze a fegyvert, hogy lenyúzza róla a bőrt... Szemei előtt látja a torzult arcot, amit az összes férfién, miután megpróbáltak tőle megszerezni valamit. Feleleveníti az emléket, amikor meztelenül fejtette le valakiről a bőrt, mert az kiütötte, és letépte róla a ruháit... Így akarta megbosszulni, ha már őt megfosztották a ruháitól, ő miért ne foszthatná meg őt a bőrüktől, a becsületüktől... Az életüktől?*
- Undorító dolgokat tettek... *Motyogja önkívületi állapotban, fekete szeme kitágulva bámulja a földet. Nem is hozzá beszél, inkább csak kihallatszik belőle a fájdalmas emléke.* Te is... Bántani akarsz? *Motyogja, és elejti a tőrét.*
*Hideg ujjak fonódnak csuklójára, úgy rántják őt vissza a férfihez. Hallgatja, amit mond, még, ha hallja is, a szavakon gondolkozik, mit is mondjon.*
- Ha nem szeretnéd, miért csinálsz úgy, mintha mégis úgy lenne? *Kérdezi dühösen. A férfinek megint jár a szája, szavakat hagy el. Szavakat, amik a lánynak fájnak.*
- Még, hogy hallani akarod! *Tehetetlenül felnevet, és kirántja kezét a szorításból.* Nem is érdeklődsz, miről beszélsz?! Tudod, gyűlölöm az önsajnáltatást, önként nem fogok kitálalni, hogy mennyi minden történt velem! Gondolom nem érdekel, hogy ami itt van *Mutat a maszkra.* Az kinek a műve! Miért is érdekelne? Hiszen ha megtudnád, teljesen máshogy néznél rám! *Mondja, és érzi, amint a körme egyre csak vájja a bőrét. Ha így folytatja, nem fogja sokáig bírni...*
- A valakit mögötte? Nincs mögötte semmi, csak csupa rossz dolog! Nem akarja azt senki sem látni, csak te! Csak te vagy olyan őrült, hogy megakarsz ismerni engem! *Tör elő belőle. Eddig senki nem akarta tudni, ki is ő valójában, mindenki egy sötétlelkű gyilkost látott csak benne, akit ki lehet zsákmányolni.*
- Elfordítom tőled, mert akkor is ő akart megölni, akkor is én voltam az, aki egy ártatlan kölyköt adtam neki helyetted, csak, hogy életben maradj! A te kis barátod is megkért Engem, hogy ne mondjam el, és akkor is Én voltam, aki befogtam! *Mondja, és dühösen a férfire néz.*
- Én zavarlak össze? Amikor nekem nincs fogalmam arról, hogy most is, vajon hozzád beszélek, vagy hozzá? Dolgokat mondasz nekem, amiket nem értek, de sajnálatot vársz tőlem! Szeretetet akarsz, hogy én legyek az a valaki, aki majd megadja! De ha nem én lennék, hanem valaki más, aki beszél veled, ő is jó lenne! Nem azért kellek neked, mert Én vagyok, hanem azért, amire képes vagyok! *Kiabálja, és egyenesen a szemeibe néz.*
- Mondd Gulch, mit akarsz tőlem? Úgy igazán? Mert már tényleg nem értelek, hiába akarok segíteni, nem tudom, mit tehetnék! *Mondja, ujjai kiszabadulnak bőréből. Érzi, amint a harag felgyülemlik benne, amint keze remeg, hogy tőrét belemélyeszthesse már valamilyen húsba.* Mire vársz, mit tegyek még érted? *Kérdezi, és elfordul tőle. Szemével idegesen keres valamit, akármit, amitől lenyugodhatna, de nem talál. Teljesen kezd maga alá kerülni, a szíve egyre hevesebben ver, szédül, és alig lát valamit. Előveszi a tőrét, és remegő kezében tartja. Élénél fogva szorítja, a fájdalom az egyetlen, amibe most kapaszkodhat. Lassan kitisztul előtte a horizont, visszafordul a férfi felé. Késztetést érez, hogy belemélyessze a fegyvert, hogy lenyúzza róla a bőrt... Szemei előtt látja a torzult arcot, amit az összes férfién, miután megpróbáltak tőle megszerezni valamit. Feleleveníti az emléket, amikor meztelenül fejtette le valakiről a bőrt, mert az kiütötte, és letépte róla a ruháit... Így akarta megbosszulni, ha már őt megfosztották a ruháitól, ő miért ne foszthatná meg őt a bőrüktől, a becsületüktől... Az életüktől?*
- Undorító dolgokat tettek... *Motyogja önkívületi állapotban, fekete szeme kitágulva bámulja a földet. Nem is hozzá beszél, inkább csak kihallatszik belőle a fájdalmas emléke.* Te is... Bántani akarsz? *Motyogja, és elejti a tőrét.*
1846. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-13 13:43:15
Üzenet elküldve: 2015-09-13 13:43:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Gulch//
*Érzi, ahogy a Hang elvigyorodik, ő pedig azzal küszködik, hogy ez ne ülhessen ki az arcukra. A közösre, amin már mióta osztoznak. Ezek szerint nem fogja meggondolni magát.
Az elvágtató warglovas közeledtével tőréhez nyúl, s félig ki is rántja, közben egy kis ugrással eltávolodik az útról. Szokatlan számára az ilyesmi, s a lovasok látványa is mindig összezavarta. Állat hátára ülve csak nehezebb az ember, a nehézség meg valahol szinonimája a „nem fogod tudni kihúzni a súlyod, ha süllyedni kezdesz” állapotnak.*
-Nem tudnék egy ilyenre felülni azt hiszem. Sosem ültem még állatokon.
*Arcára is kiül, mennyire nem tudja elképzelni a helyzetet, hogy egy ilyen izén egyensúlyozzon.*
-Kihez? *Húzza kicsit az időt, hogy kitaláljon valami választ*
-Nem tudom pontosan… a neve Kéregképű. Sosem láttam ezelőtt, de csak felismerem majd. *Teljesen bizonytalan*
~Esélytelen, hogy felismerd, Fekete Ezüstöt felismernéd névről, ha találkoznál vele ismeretlenül?~
*Ráncolja a szemöldökét kicsit.*
-Miért, a pultost hogy hívják?
*Mellékes kérdésnek tűnik, hogy mi az a pultos, de amolyan emberfélének hangzott.*
-Szökőkút? *Érdeklődve néz társára*
~Tudod, a kút az épület, amiből vizet húztunk föl. Ez olyan lesz, csak… szökik.~
*A tizenkét óráról alkotott fogalmai valahogy megkoptak az évek során. A Hang szokott beszélni órákról, mikor a távolságot szokta mérni. Két óra szokott lenni a nagy mohás fűzig, amire a fekete tollú madarak szoktak fészkelni nyáron. Fél óra szokott lenni, míg Gulch megnyúz egy kisebb állatot. Tizenkét óra soknak tűnt. Víz nélkül tizenkét óra lehetetlennek.*
-Remélem iható lesz a vize.
*Mert víz és víz között is van ám különbség. A lótetem melletti víz nem víz, csak ha az ember kést akar vele öblögetni, vagy valami saras érmét. A saras víz nem víz, csak ha valamit nagyon meg kell mosni. Reméli, hogy nem kell majd nekiállnia szűrni még azt is.*
*Látja, hogy Fekete Ezüst ideges lesz, összeszorítja a kezeit. A Hang közelebb érkezik, mikor megpillantja a vért a kezein, és mond valamit, amit Gulch nem hall. Hosszabban áll tőle elfordulva, fejét lehajtva és kezeit egyre összébb szorítva; Egyértelmű, hogy nagyon feszültté vált valamitől, amit mondott. Talán megsértette, mikor feltételezte, hogy netán nem az igazat mondaná.
Mikor aztán visszafordul hozzá, látszik is a szemén, milyen ingerült.*
~Gulch…Gulch, engedj most ide.~
*Megszédül, érzi, ahogy a Hang határozott erőfeszítést tesz arra, hogy kilökje a nyeregből. Szeme felfut, egy ideig nem maga mozgatja testét, érzi, hogy lép egyet a lány felé fenyegetően, és megfeszülnek izmai.*
~Nem! Tudni akarom!~
*Tompán hallja a lány hangját az éles fejfájáson túl, és nem akarja elhinni, amit mond, hogy őérte tett valamit, megölt valakit, hogy megmentse.*
~Megállapodtam vele valamiben, most felrúgta a megállapodásunk.~
*Borzasztó szúró fájdalom szökik az agyába, remegve kinyitja újból szemeit és próbálja kizárni a Hangot.
Izmai szinte pattanásig feszülnek, ahogy törekszik egy helyben maradni mozdulatlanul, s közben fejében látja, ahogy a másik előre ugrik, elkapja a lány nyakát és hüvelykujját finom torkába mélyesztve elkezdi fojtogatni őt. Lassan elkezd hátrálni, hogy tudja, mi az, ami tényleg megtörténik, s mi az, amit csak Ő mutat neki.
Egy lépés, sarka alatt érzi a füves talajt; Fejben előrehajol, s a küszködő lány puha arcbőrébe mélyeszti fogait, amik feszülni kezdenek a nyomástól.
Még egy; Forró vér serken elő a fogai közt, a lány mellkas tájékon megüti, mire Ő csak beljebb és beljebb tolja az ujját.
Kinyílik a szeme, szédül, közben látja egy pillanatra, ahogy Fekete Ezüst magából kikelve kiabál vele, s megnyugszik. Inkább támadjon rá, csak ne kelljen bántania.*
~Nem akarok elvenni semmit, én… én nem. Csak azt hittem, te is érezted.~
*Próbálna megszólalni, de képtelen rá, ajkai ragadósak és nehezek, feje majd széthasad.*
~Nem szeret téged, Gulch. Azt hitte, engem ölel meg, mikor közel jött hozzád.~
*Zavartan újból becsukja a szemeit.*
~Mikor aludtál, meg akart ölni, hogy velem legyen, ne veled, aki összetapicskoltad az arcát és ostobaságokat beszéltél neki. Csak közel akarsz lenni hozzá, hogy ne érezzük az ürességet, vele nem is törődsz. Nem is segítesz neki!~
*Fejéhez kap és elfordítja fejét, úgy válaszol a Hangnak.*
~Ez nem igaz! Én csak azt akartam, hogy tudja, mennyire más, mint a többiek…~
~Más, persze! Csak azért szereted, mert szóba áll veled!.~
~Segíteni akartam neki!~
~MAGADON akartál segíteni!~ *Hangja újból akár az őszi ágak recsegő zaja, torzul és mélyül, visszhangzik a távolból, s hideget hoz magával.* ~A nyomorult életeden, amit nélkülem nem tudnál összetartani! A saját önző vágyaid üldözöd most is!~
*Úgy tűnik, mint aki megbánóan összehúzza magát, s közben magával küzd.*
~Hagyd békén! Nem érdekel, ha nem szeret, nem bánthatod akkor sem!~
„Persze, felejtsd el, amit mondtam. Úgy sem hagy benned mély nyomot. Ahogy senkiben sem.”
*Vágja hozzá a lány, majd sértetten elviharzik mellette.
Megindul a keze és erősen elkapja a lányét, érzi, hogy a Hang az, ártani akar neki. Megfékezi, de csak miután elkapta őt.*
-Nem akarlak használni! Nem érdekel a fogadó, vagy hogy elviszel-e, vagy sem. *Elakad, nem jön szó a szájára, de érzi, hogy valamit nagyon el kéne mondania.* A kenyered sem. *Nem ezt.* A nyomodat sem… *Érzi, hogy az üresség megint növekszik benne, ahogy ezt kimondja, és hogy fél, hogy elveszti őt.*
-Nem szeretném, hogy csak nyom maradj. *Elengedi a kezét, keze még mindig remeg.* Hallani akarom a bajaid, de nem beszélsz róluk, elfordulsz, mikor érdeklődök.
*Keserű, kaparó érzés van a szájában, mellkasában pedig érzi a hatalmas ürességet tátongani, miközben feje hasogat.*
~Kiszáradtál és olyan lettél, mint ők te is! Megmondta ő is! Olyan vagy, mint ők; Üresség tátong benned és csak be akarod tömni másokkal. Ezt akarod, semmi mást!~
*Szemöldökét ráncolva megrázza a fejét, kirázva a Hangot belőle, majd a lányra néz.*
-Én a valakit szeretném a maszkod mögött! *Tör ki belőle végre.* Azóta érzem, hogy közel volt hozzám. A valaki a valami mögött, amit mások látni akarnak; Te. De nincs olyan lehetőség, hogy Őt kapjam, mert elfordítod előlem, mert el akarsz menni és nem visszajönni. *Remegve összekulcsolja a kezeit maga előtt, s lenéz rájuk.* Mert meg akarja ölni amiért olyat tud adni nekem, amilyet Ő nem.
*Újból felnéz rá.*
-Ezt nem lehet megszerezni, nem lehet kérni. Nem is fogom. Elviheted, ha el akarod… de ne hurcold folyton távolabb, ha nem akarod, mert teljesen összezavarsz!
*Nem haragosan, vagy szemrehányóan mondja, inkább úgy, mint akiből nagyon kikívánkozik a dolog. Szemein látszik a küzdelem és a kavarodás, amit a másik okozott neki, s kiül rájuk a félelem is, hogy mindent lerombol, és elveszti a lányt.*
*Érzi, ahogy a Hang elvigyorodik, ő pedig azzal küszködik, hogy ez ne ülhessen ki az arcukra. A közösre, amin már mióta osztoznak. Ezek szerint nem fogja meggondolni magát.
Az elvágtató warglovas közeledtével tőréhez nyúl, s félig ki is rántja, közben egy kis ugrással eltávolodik az útról. Szokatlan számára az ilyesmi, s a lovasok látványa is mindig összezavarta. Állat hátára ülve csak nehezebb az ember, a nehézség meg valahol szinonimája a „nem fogod tudni kihúzni a súlyod, ha süllyedni kezdesz” állapotnak.*
-Nem tudnék egy ilyenre felülni azt hiszem. Sosem ültem még állatokon.
*Arcára is kiül, mennyire nem tudja elképzelni a helyzetet, hogy egy ilyen izén egyensúlyozzon.*
-Kihez? *Húzza kicsit az időt, hogy kitaláljon valami választ*
-Nem tudom pontosan… a neve Kéregképű. Sosem láttam ezelőtt, de csak felismerem majd. *Teljesen bizonytalan*
~Esélytelen, hogy felismerd, Fekete Ezüstöt felismernéd névről, ha találkoznál vele ismeretlenül?~
*Ráncolja a szemöldökét kicsit.*
-Miért, a pultost hogy hívják?
*Mellékes kérdésnek tűnik, hogy mi az a pultos, de amolyan emberfélének hangzott.*
-Szökőkút? *Érdeklődve néz társára*
~Tudod, a kút az épület, amiből vizet húztunk föl. Ez olyan lesz, csak… szökik.~
*A tizenkét óráról alkotott fogalmai valahogy megkoptak az évek során. A Hang szokott beszélni órákról, mikor a távolságot szokta mérni. Két óra szokott lenni a nagy mohás fűzig, amire a fekete tollú madarak szoktak fészkelni nyáron. Fél óra szokott lenni, míg Gulch megnyúz egy kisebb állatot. Tizenkét óra soknak tűnt. Víz nélkül tizenkét óra lehetetlennek.*
-Remélem iható lesz a vize.
*Mert víz és víz között is van ám különbség. A lótetem melletti víz nem víz, csak ha az ember kést akar vele öblögetni, vagy valami saras érmét. A saras víz nem víz, csak ha valamit nagyon meg kell mosni. Reméli, hogy nem kell majd nekiállnia szűrni még azt is.*
*Látja, hogy Fekete Ezüst ideges lesz, összeszorítja a kezeit. A Hang közelebb érkezik, mikor megpillantja a vért a kezein, és mond valamit, amit Gulch nem hall. Hosszabban áll tőle elfordulva, fejét lehajtva és kezeit egyre összébb szorítva; Egyértelmű, hogy nagyon feszültté vált valamitől, amit mondott. Talán megsértette, mikor feltételezte, hogy netán nem az igazat mondaná.
Mikor aztán visszafordul hozzá, látszik is a szemén, milyen ingerült.*
~Gulch…Gulch, engedj most ide.~
*Megszédül, érzi, ahogy a Hang határozott erőfeszítést tesz arra, hogy kilökje a nyeregből. Szeme felfut, egy ideig nem maga mozgatja testét, érzi, hogy lép egyet a lány felé fenyegetően, és megfeszülnek izmai.*
~Nem! Tudni akarom!~
*Tompán hallja a lány hangját az éles fejfájáson túl, és nem akarja elhinni, amit mond, hogy őérte tett valamit, megölt valakit, hogy megmentse.*
~Megállapodtam vele valamiben, most felrúgta a megállapodásunk.~
*Borzasztó szúró fájdalom szökik az agyába, remegve kinyitja újból szemeit és próbálja kizárni a Hangot.
Izmai szinte pattanásig feszülnek, ahogy törekszik egy helyben maradni mozdulatlanul, s közben fejében látja, ahogy a másik előre ugrik, elkapja a lány nyakát és hüvelykujját finom torkába mélyesztve elkezdi fojtogatni őt. Lassan elkezd hátrálni, hogy tudja, mi az, ami tényleg megtörténik, s mi az, amit csak Ő mutat neki.
Egy lépés, sarka alatt érzi a füves talajt; Fejben előrehajol, s a küszködő lány puha arcbőrébe mélyeszti fogait, amik feszülni kezdenek a nyomástól.
Még egy; Forró vér serken elő a fogai közt, a lány mellkas tájékon megüti, mire Ő csak beljebb és beljebb tolja az ujját.
Kinyílik a szeme, szédül, közben látja egy pillanatra, ahogy Fekete Ezüst magából kikelve kiabál vele, s megnyugszik. Inkább támadjon rá, csak ne kelljen bántania.*
~Nem akarok elvenni semmit, én… én nem. Csak azt hittem, te is érezted.~
*Próbálna megszólalni, de képtelen rá, ajkai ragadósak és nehezek, feje majd széthasad.*
~Nem szeret téged, Gulch. Azt hitte, engem ölel meg, mikor közel jött hozzád.~
*Zavartan újból becsukja a szemeit.*
~Mikor aludtál, meg akart ölni, hogy velem legyen, ne veled, aki összetapicskoltad az arcát és ostobaságokat beszéltél neki. Csak közel akarsz lenni hozzá, hogy ne érezzük az ürességet, vele nem is törődsz. Nem is segítesz neki!~
*Fejéhez kap és elfordítja fejét, úgy válaszol a Hangnak.*
~Ez nem igaz! Én csak azt akartam, hogy tudja, mennyire más, mint a többiek…~
~Más, persze! Csak azért szereted, mert szóba áll veled!.~
~Segíteni akartam neki!~
~MAGADON akartál segíteni!~ *Hangja újból akár az őszi ágak recsegő zaja, torzul és mélyül, visszhangzik a távolból, s hideget hoz magával.* ~A nyomorult életeden, amit nélkülem nem tudnál összetartani! A saját önző vágyaid üldözöd most is!~
*Úgy tűnik, mint aki megbánóan összehúzza magát, s közben magával küzd.*
~Hagyd békén! Nem érdekel, ha nem szeret, nem bánthatod akkor sem!~
„Persze, felejtsd el, amit mondtam. Úgy sem hagy benned mély nyomot. Ahogy senkiben sem.”
*Vágja hozzá a lány, majd sértetten elviharzik mellette.
Megindul a keze és erősen elkapja a lányét, érzi, hogy a Hang az, ártani akar neki. Megfékezi, de csak miután elkapta őt.*
-Nem akarlak használni! Nem érdekel a fogadó, vagy hogy elviszel-e, vagy sem. *Elakad, nem jön szó a szájára, de érzi, hogy valamit nagyon el kéne mondania.* A kenyered sem. *Nem ezt.* A nyomodat sem… *Érzi, hogy az üresség megint növekszik benne, ahogy ezt kimondja, és hogy fél, hogy elveszti őt.*
-Nem szeretném, hogy csak nyom maradj. *Elengedi a kezét, keze még mindig remeg.* Hallani akarom a bajaid, de nem beszélsz róluk, elfordulsz, mikor érdeklődök.
*Keserű, kaparó érzés van a szájában, mellkasában pedig érzi a hatalmas ürességet tátongani, miközben feje hasogat.*
~Kiszáradtál és olyan lettél, mint ők te is! Megmondta ő is! Olyan vagy, mint ők; Üresség tátong benned és csak be akarod tömni másokkal. Ezt akarod, semmi mást!~
*Szemöldökét ráncolva megrázza a fejét, kirázva a Hangot belőle, majd a lányra néz.*
-Én a valakit szeretném a maszkod mögött! *Tör ki belőle végre.* Azóta érzem, hogy közel volt hozzám. A valaki a valami mögött, amit mások látni akarnak; Te. De nincs olyan lehetőség, hogy Őt kapjam, mert elfordítod előlem, mert el akarsz menni és nem visszajönni. *Remegve összekulcsolja a kezeit maga előtt, s lenéz rájuk.* Mert meg akarja ölni amiért olyat tud adni nekem, amilyet Ő nem.
*Újból felnéz rá.*
-Ezt nem lehet megszerezni, nem lehet kérni. Nem is fogom. Elviheted, ha el akarod… de ne hurcold folyton távolabb, ha nem akarod, mert teljesen összezavarsz!
*Nem haragosan, vagy szemrehányóan mondja, inkább úgy, mint akiből nagyon kikívánkozik a dolog. Szemein látszik a küzdelem és a kavarodás, amit a másik okozott neki, s kiül rájuk a félelem is, hogy mindent lerombol, és elveszti a lányt.*
1845. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-13 12:17:12
Üzenet elküldve: 2015-09-13 12:17:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Orkok, gazdák, drágaságok //
// A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz! //
*Grimor csendben, unottan bámulja a lányt, ahogy az táplálkozik. ~Éhes.~ horkant magában. ~Úgy eszik a kicsike, mintha legalábbis úri kisasszony volna.~ Békén hagyja, hadd egyen, és kifelé kezd bámulni, elnézve a mögöttük hagyott város egyre elmosódottabb körvonalait. Amikor csend lesz, csak akkor fordul hátra, kérdezve, de választ már nem kap. A kis cafka ott alszik az egyik liszteszsákon eldőlve. Jobb híján ő is elfészkelődik. Hosszú órákig nem történik semmi. Lassan rájuk sötétedik. A szekér egy ligetesebb részre kanyarodik, és megáll. A lovakat kikötik, ellátják. A két pusztai nomád Grimorhoz indul. Az ork bólint. Aztán felcihelődik, és egy takarót magához véve a lányhoz lép. Erősen megfogja az állát, mutatóujjával lassan végigsimít az arcán, egészen közel hajol hozzá, és a tekintetét a szemébe fúrja:*
- _Kedves_leszel. Ugye, nem felejted el? *Azzal a vállára veti a takarót, és int a két nomádnak. Azok mohón a lányhoz lépnek. A sötétben csak a szemük csillogása látszik.*
- Venni le *mondja fojtott, rekedt hangon az egyik, nagyot rántva a Claut befedő köpenyen. Ha a lány engedelmeskedik, tartva magát az orkkal kötött alkuhoz, a két pusztai egymás után tölti vele a kedvét.*
// A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz! //
*Grimor csendben, unottan bámulja a lányt, ahogy az táplálkozik. ~Éhes.~ horkant magában. ~Úgy eszik a kicsike, mintha legalábbis úri kisasszony volna.~ Békén hagyja, hadd egyen, és kifelé kezd bámulni, elnézve a mögöttük hagyott város egyre elmosódottabb körvonalait. Amikor csend lesz, csak akkor fordul hátra, kérdezve, de választ már nem kap. A kis cafka ott alszik az egyik liszteszsákon eldőlve. Jobb híján ő is elfészkelődik. Hosszú órákig nem történik semmi. Lassan rájuk sötétedik. A szekér egy ligetesebb részre kanyarodik, és megáll. A lovakat kikötik, ellátják. A két pusztai nomád Grimorhoz indul. Az ork bólint. Aztán felcihelődik, és egy takarót magához véve a lányhoz lép. Erősen megfogja az állát, mutatóujjával lassan végigsimít az arcán, egészen közel hajol hozzá, és a tekintetét a szemébe fúrja:*
- _Kedves_leszel. Ugye, nem felejted el? *Azzal a vállára veti a takarót, és int a két nomádnak. Azok mohón a lányhoz lépnek. A sötétben csak a szemük csillogása látszik.*
- Venni le *mondja fojtott, rekedt hangon az egyik, nagyot rántva a Claut befedő köpenyen. Ha a lány engedelmeskedik, tartva magát az orkkal kötött alkuhoz, a két pusztai egymás után tölti vele a kedvét.*
1844. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-13 11:46:11
Üzenet elküldve: 2015-09-13 11:46:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Gulch//
- Nagyon vicces vagy, komolyan... *Morogja jóízűen a lány.* ~Ezek szerint hallottad.~ *Ez elég egyértelmű, hiszen arra válaszolt. A lány morcosan mered maga elé, a csuklya mélyen arcába lóg, amint valaki egy fekete Warg hátán elrohan mellettük.*
- Ha ilyenünk lenne, két nap sem kellene, hogy végigjárjuk ezt az utat. *Morogja, és magában átkozza a férfit, aki ült az állat hátán.* De nem baj, nem sokára megérkezünk. *Mondja, és felmutat a messziben kirajzolódó város sziluettjére.* Hamarosan... *Halovány mosoly ül ki arcára, örül, hogy végre nyugodt környezetben leülhet a Pegazusban. Reméli, ott lesz az a kövét férfi, aki akkor...*
- Gulch. Kihez viszed a levelet? *Kérdezi, mert ha oda viszi, akkor elég valószínű, hogy egy ott dolgozónak. És az vagy az a férfi, aki a gondjaiba vette azon az éjszakán, vagy a másik, akiről semmit sem tud.* Mert tudod... Ha pultosnak viszed, akkor lehet, hogy ismerem. Attól függ. *Mondja, de nem árul el többet. Nem olyan fontos, nem akarja terhelni Gulchot az apró-cseprő dolgaival.*
- Akartam mondani, hogy a főtéren lesz egy szökőkút, abból annyit iszunk, amennyit akarunk. *Mondja, hogy felvidítsa őt. Látja rajta, hogy ő is teljesen ki van idegileg.* Már tényleg nem kell sok, alig 12 óra...
~Pedig én csak jót akartam. Most akkor miért ilyen feldúlt?~
*Nem érti az egész helyzetet, hogy miért lett hirtelen ilyen ideges a férfi.*
- Én csak... Nem tudtam... Csak jót akartam... *Motyogja az orra alatt, és lesüti a tekintetét. A csuklya teljesen eltakarja az arcát.*
~Tessék. Ez van belőle, ha valakin segíteni akarok. Általában csak hátráltatom. Aztán feldühödök, és megölöm...~ *Dühösen ökölbe szorítja a kezét, körmei belevájnak bőrébe, amiken vékony vér serken. Némán felszisszen, de csupán a meglepődöttségtől. Szeme szinte szikrát szór, érzi, amint majd' elpattan a húr.*
~Minek is? Miért akartam neki jót? Ha akar valamit, úgyis szól, nem? Hiszen eddig is mindenki ezt csinálta. Az ajánlásom nélkül akart tőlem valamit. Miért is gondoltam, hogy...~ *Eszébe jut, amikor a férfi átölelte, amikor a lány betöltötte a benne tátongó ürességet. Amikor nem ítélte el, azért, ami.*
~De hát nem is tudja, hogy azt az anyám...~ *Érzi, amint a zavarodottság és az üresség újra kezdi őt felemészteni. Lassan szétárad benne, erős hiányérzetet keltve. Hiányzik neki, de nem tudja mi.*
~Talán ezt érzik a nincstelenek? Az anyátlanok? Bár, nekem két anyám is volt, és ez tucat apám. Hogy is lehetek ilyen öntelt? Az egyik kiirtotta a másikat. Az igazi a hamisat. Végül a korcs elpusztított mindent, ami maradt. Felfalta a szeretetet, amit nem is tudott, hogy létezett-e igazán. Végül teljesen egyedül maradt. Igen, az ilyen önző, szeretetre vágyó korcsok már csak ezt érdemlik.~ *Felvázolja, mi is történt azon az éjszakán. Újra és újra végigrágja magát rajta, de mindenhogy arra jut, hogyha ő valamit másképp csinált volna, talán még élnének azok, akiket szeretett. Még, ha azok talán nem is szerették őt viszont igazán.
Feleszmél, hogy a férfi ott áll előtte, és az arcát fürkészi.*
~Nem, nem arra gondoltam!~ *Morogja magában. Már nem is igazán érti, mire fel ez az egész, szemmel látható, hogy ő is olyan, mint a többi.*
- Nem arra! *Tör elő belőle. Egyszerűen képtelen megállni.* Arra, amikor csak azért támadtam meg egy ártatlan kölyköt, hogy téged megvédjelek! Amikor te mélyen aludtál, én pedig majdnem megöltelek! Ott volt a kezemben az a semmirekellő fegyver, és a kezemmel az arcodat érintettem! A barátod pedig végig engem figyelt! Megöltem egy terhes kölyköt, aki alig lehetett tizenkettő éves, csak azért, hogy te életben maradhass! De minek is? Látom, te sem vagy más! Ha én segítenék, akkor nem kellek! Ha nekem kell segítség, akkor észre sem vesznek! Csak akkor vagyok jó, ha kell valami! A pénzem? Az ételem? Az italom? Az életem? Vagy a testem? Ha kell, úgyis megszerzed magadnak! Az összes ilyen! Mind! És még te is! *Szinte már kiabál, körmei véresre vájják a tenyerét.* Pedig én tényleg azt hittem, hogy van valaki, akinek nem azért kellek, hogy megszerezze, amit akar! Persze, elviszlek a Pegazusba, nagyon szívesen! Persze, odaadom a kenyeremet, nagyon szívesen! Meghallgatom a bajaidat, amikor téged természetesen nem érdekel az enyém, természetesen! Nem baj, én erre születtem, ezek szerint! Mindenki lát bennem valaMit, de valaKit senki! *Egyszerűen már nem érdekli, mi lesz ebből, nem bírja tovább, hogy mindent mindig csak benyel. Vérét beletörli a fekete lepelbe, és félrelép.*
- Persze, felejtsd el, amit mondtam. Úgy sem hagy benned mély nyomot. Ahogy senkiben sem. *Mondja, és elhajt mellette. A mocsár illata egy elhanyagolható pillanatra tétovázásra készteti, de aztán mégis tovább megy. Biztos benne, hogy most, hogy Gulch rájött, a lány kiismerte a céljait, nem megy utána. Vagy, ha igenis, maximum megölni akarja majd. Újra egyedül van, nem kell attól tartania, valaki még a végén megharagszik rá egy plusz hulláért.*
- Nagyon vicces vagy, komolyan... *Morogja jóízűen a lány.* ~Ezek szerint hallottad.~ *Ez elég egyértelmű, hiszen arra válaszolt. A lány morcosan mered maga elé, a csuklya mélyen arcába lóg, amint valaki egy fekete Warg hátán elrohan mellettük.*
- Ha ilyenünk lenne, két nap sem kellene, hogy végigjárjuk ezt az utat. *Morogja, és magában átkozza a férfit, aki ült az állat hátán.* De nem baj, nem sokára megérkezünk. *Mondja, és felmutat a messziben kirajzolódó város sziluettjére.* Hamarosan... *Halovány mosoly ül ki arcára, örül, hogy végre nyugodt környezetben leülhet a Pegazusban. Reméli, ott lesz az a kövét férfi, aki akkor...*
- Gulch. Kihez viszed a levelet? *Kérdezi, mert ha oda viszi, akkor elég valószínű, hogy egy ott dolgozónak. És az vagy az a férfi, aki a gondjaiba vette azon az éjszakán, vagy a másik, akiről semmit sem tud.* Mert tudod... Ha pultosnak viszed, akkor lehet, hogy ismerem. Attól függ. *Mondja, de nem árul el többet. Nem olyan fontos, nem akarja terhelni Gulchot az apró-cseprő dolgaival.*
- Akartam mondani, hogy a főtéren lesz egy szökőkút, abból annyit iszunk, amennyit akarunk. *Mondja, hogy felvidítsa őt. Látja rajta, hogy ő is teljesen ki van idegileg.* Már tényleg nem kell sok, alig 12 óra...
~Pedig én csak jót akartam. Most akkor miért ilyen feldúlt?~
*Nem érti az egész helyzetet, hogy miért lett hirtelen ilyen ideges a férfi.*
- Én csak... Nem tudtam... Csak jót akartam... *Motyogja az orra alatt, és lesüti a tekintetét. A csuklya teljesen eltakarja az arcát.*
~Tessék. Ez van belőle, ha valakin segíteni akarok. Általában csak hátráltatom. Aztán feldühödök, és megölöm...~ *Dühösen ökölbe szorítja a kezét, körmei belevájnak bőrébe, amiken vékony vér serken. Némán felszisszen, de csupán a meglepődöttségtől. Szeme szinte szikrát szór, érzi, amint majd' elpattan a húr.*
~Minek is? Miért akartam neki jót? Ha akar valamit, úgyis szól, nem? Hiszen eddig is mindenki ezt csinálta. Az ajánlásom nélkül akart tőlem valamit. Miért is gondoltam, hogy...~ *Eszébe jut, amikor a férfi átölelte, amikor a lány betöltötte a benne tátongó ürességet. Amikor nem ítélte el, azért, ami.*
~De hát nem is tudja, hogy azt az anyám...~ *Érzi, amint a zavarodottság és az üresség újra kezdi őt felemészteni. Lassan szétárad benne, erős hiányérzetet keltve. Hiányzik neki, de nem tudja mi.*
~Talán ezt érzik a nincstelenek? Az anyátlanok? Bár, nekem két anyám is volt, és ez tucat apám. Hogy is lehetek ilyen öntelt? Az egyik kiirtotta a másikat. Az igazi a hamisat. Végül a korcs elpusztított mindent, ami maradt. Felfalta a szeretetet, amit nem is tudott, hogy létezett-e igazán. Végül teljesen egyedül maradt. Igen, az ilyen önző, szeretetre vágyó korcsok már csak ezt érdemlik.~ *Felvázolja, mi is történt azon az éjszakán. Újra és újra végigrágja magát rajta, de mindenhogy arra jut, hogyha ő valamit másképp csinált volna, talán még élnének azok, akiket szeretett. Még, ha azok talán nem is szerették őt viszont igazán.
Feleszmél, hogy a férfi ott áll előtte, és az arcát fürkészi.*
~Nem, nem arra gondoltam!~ *Morogja magában. Már nem is igazán érti, mire fel ez az egész, szemmel látható, hogy ő is olyan, mint a többi.*
- Nem arra! *Tör elő belőle. Egyszerűen képtelen megállni.* Arra, amikor csak azért támadtam meg egy ártatlan kölyköt, hogy téged megvédjelek! Amikor te mélyen aludtál, én pedig majdnem megöltelek! Ott volt a kezemben az a semmirekellő fegyver, és a kezemmel az arcodat érintettem! A barátod pedig végig engem figyelt! Megöltem egy terhes kölyköt, aki alig lehetett tizenkettő éves, csak azért, hogy te életben maradhass! De minek is? Látom, te sem vagy más! Ha én segítenék, akkor nem kellek! Ha nekem kell segítség, akkor észre sem vesznek! Csak akkor vagyok jó, ha kell valami! A pénzem? Az ételem? Az italom? Az életem? Vagy a testem? Ha kell, úgyis megszerzed magadnak! Az összes ilyen! Mind! És még te is! *Szinte már kiabál, körmei véresre vájják a tenyerét.* Pedig én tényleg azt hittem, hogy van valaki, akinek nem azért kellek, hogy megszerezze, amit akar! Persze, elviszlek a Pegazusba, nagyon szívesen! Persze, odaadom a kenyeremet, nagyon szívesen! Meghallgatom a bajaidat, amikor téged természetesen nem érdekel az enyém, természetesen! Nem baj, én erre születtem, ezek szerint! Mindenki lát bennem valaMit, de valaKit senki! *Egyszerűen már nem érdekli, mi lesz ebből, nem bírja tovább, hogy mindent mindig csak benyel. Vérét beletörli a fekete lepelbe, és félrelép.*
- Persze, felejtsd el, amit mondtam. Úgy sem hagy benned mély nyomot. Ahogy senkiben sem. *Mondja, és elhajt mellette. A mocsár illata egy elhanyagolható pillanatra tétovázásra készteti, de aztán mégis tovább megy. Biztos benne, hogy most, hogy Gulch rájött, a lány kiismerte a céljait, nem megy utána. Vagy, ha igenis, maximum megölni akarja majd. Újra egyedül van, nem kell attól tartania, valaki még a végén megharagszik rá egy plusz hulláért.*
1843. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-12 19:36:09
Üzenet elküldve: 2015-09-12 19:36:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Hosszú utat tett meg, pedig őt nem arra teremtették, hogy sokat sétáljon. A rövid és vastag lábak nem igazán alkalmasak a hosszútávú menetelésekhez.
Ütemes léptekkel halad előre. Tudja, hogy merre tart, a városba. Régen járt már ott és itt a legfőbb ideje, hogy újra ellátogasson Artheniorba és megnézze mik a történések. Régen volt része valami jó kalandban ezért bizakodik, hogy talán egy fogadóban hall valami érdekeset ami kalandosan hangzik. De ha valaki állja a Vastalp fogyasztását a mai napra az felér egy kalanddal. Efféle gondolatokkal sétál célja felé mikor a szeme sarkából meglát valami érdekes. Az út széli árokból egy csontváz keze lóg ki, rajta szakadt ruha. Hadwyr érdeklődését felkeltette a dolog ezért megnézi közelebbről. A kéznek van gazdája, egy egész csontváz hever az árokban. A ruhája rajta, nem is lehet olyan rég óta itt, de az állatok már megcsupaszították. Egy kis táska is van a csontváz mellett. A törpe körbenéz, majd vállat von és kinyitja a táskát, hogy megnézze mit rejt. Csupa értéktelen vackot. Egy lúdtollat, egy üveg tintát, valami könyvet. Sorba hajigálja ki a táskából a dolgokat Vastalp, mikor rátalál valami olyanra ami már az Ő számára is használható. Egy kis fa ládikába minőségi dohány. Ennek a zsákmánynak meg is örül, így elrakja magának azt. Más érdekes dolgot nem talál így otthagyja a pórul járt vándor maradékát és továbbáll. Ahogy az útra lép ki is nyitja a ládikát és a dohányt beletömködi pipájába. Rá is gyújt és boldogan pöfékelve halad tovább a város irányába.*
Ütemes léptekkel halad előre. Tudja, hogy merre tart, a városba. Régen járt már ott és itt a legfőbb ideje, hogy újra ellátogasson Artheniorba és megnézze mik a történések. Régen volt része valami jó kalandban ezért bizakodik, hogy talán egy fogadóban hall valami érdekeset ami kalandosan hangzik. De ha valaki állja a Vastalp fogyasztását a mai napra az felér egy kalanddal. Efféle gondolatokkal sétál célja felé mikor a szeme sarkából meglát valami érdekes. Az út széli árokból egy csontváz keze lóg ki, rajta szakadt ruha. Hadwyr érdeklődését felkeltette a dolog ezért megnézi közelebbről. A kéznek van gazdája, egy egész csontváz hever az árokban. A ruhája rajta, nem is lehet olyan rég óta itt, de az állatok már megcsupaszították. Egy kis táska is van a csontváz mellett. A törpe körbenéz, majd vállat von és kinyitja a táskát, hogy megnézze mit rejt. Csupa értéktelen vackot. Egy lúdtollat, egy üveg tintát, valami könyvet. Sorba hajigálja ki a táskából a dolgokat Vastalp, mikor rátalál valami olyanra ami már az Ő számára is használható. Egy kis fa ládikába minőségi dohány. Ennek a zsákmánynak meg is örül, így elrakja magának azt. Más érdekes dolgot nem talál így otthagyja a pórul járt vándor maradékát és továbbáll. Ahogy az útra lép ki is nyitja a ládikát és a dohányt beletömködi pipájába. Rá is gyújt és boldogan pöfékelve halad tovább a város irányába.*
1842. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-11 11:17:01
Üzenet elküldve: 2015-09-11 11:17:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Nem töri meg a csendet menet közben, nem szokása feleslegesen beszélni, a társalgást meg jobb nem erőltetni. Láthatóan nincs jó hangulatban Kagan, a férfit pedig nem a pátyolgatandó fajta. Így hát csendben, időről időre a tájat kémlelve halad Arthenior felé.
A hosszas lovastúrákat már megszokta, igaz, az utóbbi időben kevesebb ilyet ejtetett meg. Nem mondhatni, hogy nem érzi meg tagjaiban a megtett utat, és úti céljukat még nem érték el, csupán a közelben járnak. Azt már eldönti magában, hogy Lorgont az istállóban hagyja pihenni, és majd gyalogszerrel járja be a várost, kirakni azokat a bizonyos pátenseket.*
A hosszas lovastúrákat már megszokta, igaz, az utóbbi időben kevesebb ilyet ejtetett meg. Nem mondhatni, hogy nem érzi meg tagjaiban a megtett utat, és úti céljukat még nem érték el, csupán a közelben járnak. Azt már eldönti magában, hogy Lorgont az istállóban hagyja pihenni, és majd gyalogszerrel járja be a várost, kirakni azokat a bizonyos pátenseket.*
1841. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-09-11 10:34:59
Üzenet elküldve: 2015-09-11 10:34:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2255
OOC üzenetek: 782
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2255
OOC üzenetek: 782
Játékstílus: Vakmerő
*A visszaúton továbbra is csendes, ha lehet, még kevesebbet szól, és kevesebbet kérdez, mint eddig. Jobbára ügetnek végig, hol könnyű, hol tanügetésben, és csak a város határa közelében váltanak lépésre. Hogy vágtázzon a lovakkal, eszébe sem jut - komoly távolság volt ez hátasnak-embernek egyaránt.*
*A tábor régi helye mellett elhaladva csak egy pillantást vet nyugatnak, de ezúttal nem anekdotázik, ő is fárad: nyűgös és ingerlékeny ilyenkor. Útjukat azonban már nem szakítják meg, a Főteret irányozzák be.*
*A tábor régi helye mellett elhaladva csak egy pillantást vet nyugatnak, de ezúttal nem anekdotázik, ő is fárad: nyűgös és ingerlékeny ilyenkor. Útjukat azonban már nem szakítják meg, a Főteret irányozzák be.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6370-6389