//Őrködés a két rabnál//
//Illetéktelen behatoló//
*Lassan bevégzi, mindazt, mit jelent helyzetben a mélységi felépüléséért megtehet. Nem sok, de ezeknél a hasi sérüléseknél már csak így megy. Egy negyed rész a felcser dolga, a többi a szerencséé, isteneké, magasabb hatalmaké.
A kérdésekre készségesen válaszol, hiszen ez az, mi még itt tartja. Úgy fest az, mitől mások bódulnak, elalszanak Plev elméjére jótékonyan hat, egy biccentéssel nyugtázza a mélységi által megjelölt varázsfőzet lelőhelyet. A három tharg. Majd utánuk szalajt valakit. A pintyben? Igazán édes tőlük, hogy helybe jönnek. Ezek szerint. Vagy máris félrebeszél a sötételf. Lényegtelen, ki fog derülni.
Nem szereti az okoskodó betegeket, még mindig nem. És személy szerint igazán nem örül, hogy apu kétségbe vonja döntéseit. Széles vigyorral mégis készségesen válaszol.*
-Nem gondolom. A sérültek több, mint fele nem is éli túl. De van egynegyednyi esélyed.
*Bólogat biztatóan mosolyogva.*
-És amilyen a formánk, te nem szabadulsz tőlem, én pedig tőled könnyen.
*Nagyjából ennyiben bízhatnak. És abban, hogy időben sikerül bájitalt szerezni. E tekintetben a remény azonban hamar törik. A hadnagy kezében megjelenő fiola, túlságosan áttetsző.*
-Csodás!
*sóhajt fel, olyan hangsúllyal, mint kinek épp a legszebb felöltőjét tisztelte meg egy galamb a magasból.*
-Ebből még vagy tízet, és akkor talán elég erős lesz.
*Dörgöli meg fáradtan halántékát, jelentős vérnyomokkal vegyítve arcának színét. Túl sokat nem törődik egyéb eseményekkel. Egyik nagyszerű, speciális felcser képessége ez, kizárni minden mást, csak a kezelésre összpontosítani.*
-Aha.
*Morog vissza a tisztnek, immár hagyva betegét, és újra a priccs előtt heverő készletet mérve fel. Ellenkezne, hogy de neki erre nincs ideje, ehhez semmi kedve, és amúgy is itt lakik a közelben, viszont mérlegelve a helyzetet, hogy hagyja Aput szakbarbárok ügyetlen markai között, avagy csak hagyja magára, mikor ekkora zűröket képes kavarni, idióta mágiákkal, és vesződjön a lusta Pintyekkel, hát gyorsan jön a válasz.*
-Mellette maradok, itt rendezkedek be. Vagy a szomszéd cellában.
*Nem kérdés, nem kérés. Oldják meg. Azzal figyelme fordul is vissza a térdei előtt heverő szerekre, fiolákat, tégelyeket, bőrszütyőket nyitogat, magában jegyezve mire lehet még szükség, mi van kifogyóban. Közben feledi a figyelmeztetést, és merül némaságba, még köd könnyedén szerte nem foszlik, hogy ismét a Pintyben, az íróasztal mögött ülve jelenjen meg újra. Hogy nem álom volt arról véres kezei biztosítják.*