//Fekete üzlet//
*Egy rövid, szánakozó pillantást küld Wrexan felé, bár nem valószínű, hogy a fényviszonyok rendesen látni engedik Rey reakcióját. Bár empátiáról azért nem beszélhetünk, hiába szocializálódott a mélységi az utóbbi időszakban jobb körökben. Inkább csak azt tanulta meg, hogyan illik reagálni bizonyos helyzetekben, s mi az elvárt viselkedés. Van, amin már nem lehet változtatni, csak sok gyakorlással és odafigyeléssel elfedni.
A nőnek csakugyan igaza lesz, s lassacskán kiérnek a tágasabb járatba. Itt a szennyvíz jól láthatóan hömpölyög a tenger irányába, s ha valaki kifinomultabb érzékekkel rendelkezik, akár még a leheletnyivel frissebb és sósabb levegőt is megérezheti.
De nem jut idejük nézelődni, s megbeszélni a továbbiakat, s Rey magába fojtja feltörekvő szavait, meredten figyelve maguk elé. A nesz, amit hallanak, ezúttal nem valami lenti kisállat. S erre a gyanúra rányomja a bizonyosságot a felbukkanó, gyér fényű lámpás.
Némát tartja fel jobbját, jelezve Wrexannak, hogy álljon meg, s hideg tekintettel méri fel a homályból időközben kibontakozó alakokat. S mikor tisztán kirajzolódik, pontosan miféle szerzetekbe botlottak, kezdeti feszültségéből enged kicsit. Nem a legveszélyesebb emberek, első ránézésre hajléktalan koldusoknak tűnnek, akik ide menekültek a kinti zord hideg elől. Szerencsétlen teremtmények, akik aligha tudnak innen kiemelkedni, névtelenségre, hontalanságra vannak kárhoztatva.
A harmadik személy felbukkanására gyorsan oldalra fordul, s néhány lépést hátrál, hogy mindhárom alak a látóterébe kerüljön. Bár a furkósbotos sem tűnik különbnek, azért azt jól megtanulta Rey, hogy mindenkivel szemben óvatosnak, s körültekintőnek kell lenni.*
~Számíts mindig a legrosszabbra...~
*Visszhangzik a fejében a tanítás, ami sosem engedi, hogy a nő magát vakon elbízva ugorjon bele egy balhéba.*
- Talán ők tudnak segíteni.
*Hangja most a megszokottnál erősebben, határozottabban cseng, biztos akar lenni abban, hogy mindhárom patkány hallja Wrexanhoz intézett szavait. De hiába beszél a fiúhoz, nem fordítja felé tekintetét, hiszen egy pillanatra sem akarja szem elől téveszteni a látogatóikat. Testbeszéde viszont nyugalomról, hangja pedig mindenféle félelemtől mentes magabiztosságról árulkodik. Még a leghitványabb vadállatok is észreveszik, ha nem a saját súlycsoportjukkal futnak össze, s behódolnak, vagy inkább menekülőre fogják. Ez az embereknél sincs másképp, a butábbak is rendelkeznek annyi életösztönnel, hogy ne rohanjanak fejjel a falnak. Kivételek persze mindig akadnak, így Rey jobb kezér kihívóan csípőre teszi, félretúrva a köpenyt, s egy látható pillanatra kivillannak frissen élezett dobókéseinek a markolatai.*