*A teste lassan, de biztosan megemésztette a súlyos falatot, és már aznap este sikerül nyugodtan aludnia, úgy, hogy nem fáj a gyomra, nem böködik belülről szilánkok vagy megemésztetlen fogak. A mai nap visszautazik. Ugyan azért jött el a kikötőbe, hogy pihenjen, de szerinte ez a kiadós vacsora, a pár napos heverészés, és a könnyű séták, amiket megtett, jó hatással voltak rá. Ismét emberi színe van, emberi külseje, és nem egy agyonnyúzott rongydarab, amit most rángattak ki a kutya szájából. Közben azon gondolkodik, hogyan kéne pénzhez jutnia. A legtöbb áldozata nem valami pénzes, viszont ha hatonta tűnnének el gazdag, befolyásos emberek, az egy idő után szemet szúrna az őrségnek is, azt pedig nem akarja. Vállalkozást kéne indítania... Kéne egy lény, akit, mint a kutyát tartana magánál, bezárva a pincébe, és mikor éhes, megkínozza, de nem öli meg. Az ilyeneket is megunná egy idő után, de nem keltene feltűnést, hiszen nem tűnnének el sorban a lakók. Közben pedig vezetné a saját kis vállalkozását. Már csak azt kéne kitalálni, mi legyen az. Mi az, ami nincs a városban, pedig kéne? Kínzóeszközök. Pengék, fogók, szegecsek széles választéka. Bár valószínűleg ilyenhez engedély kell, és nem is olyan ügyes, mint a kovács. Kitanult már sok mindent az évek alatt, de a kovácsmesterséget pont nem. Valami étkezde? Abból is van elég, habár a városban kevés helyen kaphatunk egy igazán jó, véres húst, olyat csak itt, a kikötőben árulnak. Miközben világmegváltó tervén gondolkodik, eléri a dokkok szélét, és ott áll az erdő határán. ~Ez gyors volt. Eddig mindig hosszabbnak tűnt az út.~ Nem mintha nem örülne, hogy nem kellett végigszenvednie a halbűzös sikátorokat, csak úgy átsuhant rajtuk, mint egy szellem, és észre se vette.*