Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
380. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-26 03:20:21
Üzenet elküldve: 2013-08-26 03:20:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
//Balin Weave; majd „A sellőzátony”//
*Még mindig meglepődve és kíváncsian fürkészi a másikat, aki épp előtte ül, és készül valamire. Csak a kezét érte hozzá, és nyújtotta is neki, de legszívesebben már most rákérdezne, mégis mire készül. Ellenben önuralmat gyakorol, nem szólal meg, csak vizslatja a férfit, akinek a kezét nyújtja, s megfogva azt, vizsgálni kezdi. Talán jósol, talán nemsokára valami jövőbeli dologról fog beszélni. Erre tud csak tippelni. Hallott már jósokról, akik tenyérből, csontokból, vagy növényekből teszik ezt, egyszer egy vénasszony akarta megjósolni hosszú, fényes jövőjét, de nem élt vele. Sosem hitt ezekben, és most sem teszi, de mégis hagyja, hogy azt tegye a másik, amiért idejött. Nem szólal meg, s nem ellenkezik, amikor kezét mozgatja, abban biztos, hogy a férfi tudja, mit miért tesz, így ő csak belemegy a „játékba”. Ahogy elengedi, úgy tartja az övé fölött továbbra is kezét, úgy fürkészi a füzért, melyet a másik is, és amelynek szerepét megtippelni sem tudja. A pillantásokra, melyek őt érik, nemigen tud reagálni, épphogy elkapja azt, ahogy a másik fürkészi, zavarában pedig csak lehajtja fejét, hiszen nem szokott hozzá, hogy a férfiak rajta pihentessék tekintetét. Leplezve érzelmeit, fejét elemelve elkapja azt a pillantást, amellyel nemrég találkozott, és a másik szemébe nézve, némán jelzi felé a kíváncsiságot, mely feltör benne. A kérdései még mindig kavarognak benne, nem szűnnek, csupán csak erősödnek, majdhogynem utat törnek maguknak, mikor Mylene ajkai megnyílnak, de végül némán maradva zárulnak össze. A torokköszörülésre pislantva párat, figyelemmel tekint a másikra, a külvilágra pedig nem fordít tekintetet. Lénye egészét lefoglalja a másikra való figyelem, a kíváncsiság, a várakozás, hogy kiderüljön, mit vizslatott eddig a másik. A férfi szavaira megretten, kezét elhúzva pihenteti mellkasa előtt, ujjait finoman ökölbe szorítva, mintha tartana köztük valamit, amit óv, s vigyáz. A szavak, a kijelentések, melyeket mond, szinte hideg zuhanyként érik, hovatartozása talán túl egyértelmű, de az, amely a lelkében lakozik, eddig csak maga előtt volt ismert. Most pedig egy vadidegen beszél róla. Egyszerre retten meg a férfitól, a szavaktól, és a jelentésüktől, melyek egytől-egyig igazak. Nem vádló, nem lelkébe hasító szavak, teljesen elnyűgözi az, ahogyan a másik a szavakkal bánva fejezi ki azt, mit tudott meg róla. A körülöttük felsejlő zaj, a mocorgás, a pakoló, eltűnő emberek morajlása eljut tudatáig ugyan, de nem méri fel teljesen a helyzetet, hibázva csak arra koncentrál, aki előtte foglal helyet. Ámbár nem tudja, ezzel mit hibázott, mekkorát, nem lát a jövőbe. A meglepettségtől, az igazságtól kissé megnémultan szedi össze magát, rendezi vonásait, tűri el arcába omlott tincsit, és végül bólint a nemrég elhangzott szavakra.*
- Nemes vagyok, valóban.. Minden szava igaz.. minden..* - nem tudja befejezni, hiszen a hely, ameddig kellemesen morajlott, élt, zsongott, hirtelen megváltozott. A hely, ahol ülnek, már nem biztonságos. A banda, amelyre eddig nem is figyelt, akiket csak ezekben a pillanatokban fedez fel, veszélyesnek, rettenetesnek tűnnek a számára. A pillanatnyi varázs, amely nemrég még az előtte ülő szavai miatt éledtek fel, egykettőre tűnnek el, arcára pedig az ijedtség, és a néma imádkozás ül ki. Mintha nemrég még egy másik dokk ládáján ücsörgött volna, mintha az, amelybe megérkezett, nem is létezett volna. A levegő szinte megfagyott, a zaj pedig már csak azoknak a műve, melyek jelenléte betöltötte a teret. Talán ebben a pillanatban érzékeli csak teljességében a veszély, tulajdonított neki elsődleges figyelmet, és a látványra, amely szemei elé tárulnak, tagjai alig láthatóan, de remegni kezdenek. Mindig is azt gondolta magáról, hogy bátor, ahhoz képest, hogy nő. Bátornak hitte magát eddig, hisz nemrég, mikor kirabolni, megszégyeníteni próbálták, szinte alig érezhető volt a rémülete. Most pedig, mint a sarokba szorított vad, úgy ücsörög a ládán, úgy reméli, hogy nem szúrják, vagy ha mégis, nem tulajdonítanak látványának semmit. Ebben a pillanatban talán olyan naivvá, és elesetté válik, mint amilyennek valóban látják az emberek. Rettegés és káosz veszi kezdetét, pontosan az orra előtt…
A közelből, s kissé a távolból is fura zajok, kiáltások ütik meg a füleit. Nem ért mindent tisztán, mégis sejti, mi folyik épp körülötte. Fejben, elméletben már rég a dokkon túl jár, már rág egy biztonságos helyen. De lábai földbe gyökereztek, ujjaival görcsösen markolja ruhája anyagát, kezeit pedig remegnek. Ostobának tarja magát, életében először ad igazat a múltban elhangzott szavaknak, miszerint felelőtlen és meggondolatlan. De sosem gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe keveredik. Azt mondják, saját kárán tanul az ember, de ez a kár talán most az életébe is kerülhet, ha nem vigyáz. Fejét lehajtja átkozza magát, hogy idemerészkedett, hogy idáig eljött. Ha csak halovány sejtése lett volna, mik mennek egy ilyen helyen, milyen veszélyek néznek rá, nem tesz be a lábát soha, még elméletben sem. Nem tudta, ez az ismeretlenség veszi körbe most is, bosszantja, hogy oly keveset tud a világról még, olyannyira nincsen tapasztalata erről a feléről, erről a fejezetéről. Kezei remegése nem hagy alább, fokozódik, ahogyan a banda hangja egyre közelebb ér hozzájuk. A férfi, még mindig előtte ül, reménykedik abban, hogy hiába nem ismeri, annyi emberség van benne, hogy lép valamit, tesz, ha tenni kell. Ő az egyetlen reménye, senki már. Egy idegen. Fogai összekoccannak szájában, egész testét végigszalad a rettegés. Menekülni már késő lenne, ha lábai mozdulnának, a lépés, amelyet nem tudott megtenni, már érvényét vesztette. A banda egy, a közelükben látott pároshoz ér végül, és ő egyenes adásban lehet szemtanúja tetteinek. Fejét nem emeli fel teljesen, csak pár, előrecsúszott tincsen keresztül tekint a kalózokra, az áldozatokra. Először nem is az kettős kapja a szívélyes fogadtatást, hanem csak egy egyszerű, szerencsétlen árus. Csak az első szúrást követi tekintetével, ajkai ismét megnyílnak, már szinte ki is tódul rajta a sikoly, de hamar cselekedve tapasztja saját tenyerét szájára, megnémítva ezzel magát. Mereven a földet figyeli immár, nem képes végignézni azt, amelyet a gyilkos elkövet, csak a puffanás, és a földre dobott polip hangja jut el hozzá. Szemeit összeszorítva kuporog a ládáján, miközben az előzőleg megfigyelt már cselekszik is, áldozatra lel. Nem néz fel, nem mer szembenézni az igazsággal, a valósággal. Reménykedik abban, hogy csak álmodik, hogy csak a képzelete szüleménye az egész. Kezeit lassan ereszti le combjaira, miközben zihálva kapkod levegő után, a pánik nyomására. Csak a földet kémlelve tekint körbe, pillantja meg a lányt, akit elhajítottak, mint valami ócska szemetet, portékát. Bilincsek, láncok csörrenése, és a lány máris az övék, fogollyá vált. Amint továbbindulnak, úgy húzza össze magát, úgy reménykedik abban, hogy egy kis ideig is, de láthatatlanná tud válni. Szemeit lesüti, ajkait összeszorítja, miközben köréjük gyűlnek azok, karjaival szinte már magát öleli. Csak reméli, csak hiszi azt, hogy nem látják, de pár pillanaton belül rántják le ülőhelyéről, ragadják el őt a férfi mellől. Ajkait először hagyja el sikoly, szemeiben félelem, rettegés csillog, könnyeivel vegyülve. Hajzuhataga előrehullva takarják arca egy részét, s maga pedig a hozzá lépő alakra tekint. A levegő mintha megfagyott volna körülötte, szíve hevesen verve ostromolja bordáit, mintha bármelyik percben kirobbanna onnan. A szavakra, melyek az alak ejt ki, összerezzen, rémült tekintetét a másikra szegezi, és némán rázza meg a fejét, kérleli tekintetével azt, hogy ne bántsa őt, de mindez még számára is reménytelennek tűnik. Mintha már semminek nem lenne értelme..*
- Ne! * - kiált kétségbeesetten, amikor az hozzáér, és csipkedni kezdi. Próbál elhúzódzkodni, elkerülni azt, amit tesz vele, ahogy csipkedi, de mindhiába. A fájdalom viszont szinte fel sem ér ahhoz, amekkora a félelme,a rettegése, mégis, ajkait fájdalmas szisszenés, jajveszékelés hagyja el, szinte akaratlanul. Ahogyan az elhúzza a kezét tőle, úgy próbál meg szabadulni, úgy küzd a szabadságáért, kezeit próbálja kiszabadítani a fogásból, de mindhiába. Túl erősek, túlságosan fölényben vannak. Az alak utolsó szavait hallva merevedik meg, hagyja abba az addig reménytelenül folytatott küzdelmét, arcára rettegés, már-már a halálfélelem jegyei ülnek ki. Könnyei, amelyek eddig csak szemében csillogtak, arcán folynak végig, szavai, kiáltása elapadnak, mintha minden ereje elszállt volna. A vezér szavait már távolinak hallja, a bilincsek pedig kattannak kezein, lábain, nyakán, mintha nem ember, hanem csak egy állat lenne, egy tényleges portéka. Reszkető lábakkal áll a sorba, ahová lökik, és csak az előtte álló hátára tekint fel. A férfi, akivel nemrég még békésen ücsörgött, az ő sorsára jut, ezzel pedig egyetlen reménye is elszáll, már nem tudja azt hinni, hogy rövidesen megszabadul. Nemigen képes megállni, érzi, hogy lassan összecsuklik, a földön köt ki, de végül mégsem következik be. Nehézkesen ugyan, de állva marad, lassan pedig a kalózok is befejezik a gyűjtést, nem kattan több bilincs. Fejét leszegve ácsorog némán, nem próbálkozik semmiféle szép szóval, könyörgéssel, bármivel, amivel a másikak élnek. Amint felcsendül a szerinte vezérfigura hangja, fejét felemelve tekint az irányába, hallgatja a szörnyű tényeket, az igazságot, azt, hogy mit fognak tenni vele. A szökés, amelyet pillanatnyi ideig dédelgetett magában elillant, a halálfélelme, a rettegés vette ismét át a helyét. Beteg, perverz alakok. Valóban így végzi majd azért, mert némi szabadságra, és kalandra vágyott? Ez az ára annak, amelyet el akar érni, amelyet magáénak akar tudni, és szabadságnak hív? Nem tudja, nem akarja elképzelni a jövőt. Szemei a semmibe merednek, könnyáztatta arcára beletörődés és semmisség ül ki. Csak hallgatja, hogyan próbálnak egyesek szabadulni, milyen szavakkal dobálóznak, hogyan taktikáznak. De hozzá, lényéhez ezek sem érnek el. Csak bámul maga elé, mintha lelke elszállt volna, és némaságba burkolózik. Nem figyel a kalózokra, nem figyel semmire, követi a sort a hajóra, amivel elindulnak a végtelen felé, az ismeretlenbe. Fejét elfordítva tekint vissza a szárazföld távolabbi, de békésebb szegletére, oda, ahonnan jött, ahol élt eddig. Tekintetét tapasztja a távolba, némán, könnyeket hullajtva búcsúzik a látványtól, talán magától az eddigi életétől is. Hogy bolond-e? Már nem mérlegeli. Jelenleg, ha láncra kötve is, de a szabad horizont felé halad, egy idegen forgatókönyvet követve, de a boldogsága már réges-rég elúszott messzire.
*Még mindig meglepődve és kíváncsian fürkészi a másikat, aki épp előtte ül, és készül valamire. Csak a kezét érte hozzá, és nyújtotta is neki, de legszívesebben már most rákérdezne, mégis mire készül. Ellenben önuralmat gyakorol, nem szólal meg, csak vizslatja a férfit, akinek a kezét nyújtja, s megfogva azt, vizsgálni kezdi. Talán jósol, talán nemsokára valami jövőbeli dologról fog beszélni. Erre tud csak tippelni. Hallott már jósokról, akik tenyérből, csontokból, vagy növényekből teszik ezt, egyszer egy vénasszony akarta megjósolni hosszú, fényes jövőjét, de nem élt vele. Sosem hitt ezekben, és most sem teszi, de mégis hagyja, hogy azt tegye a másik, amiért idejött. Nem szólal meg, s nem ellenkezik, amikor kezét mozgatja, abban biztos, hogy a férfi tudja, mit miért tesz, így ő csak belemegy a „játékba”. Ahogy elengedi, úgy tartja az övé fölött továbbra is kezét, úgy fürkészi a füzért, melyet a másik is, és amelynek szerepét megtippelni sem tudja. A pillantásokra, melyek őt érik, nemigen tud reagálni, épphogy elkapja azt, ahogy a másik fürkészi, zavarában pedig csak lehajtja fejét, hiszen nem szokott hozzá, hogy a férfiak rajta pihentessék tekintetét. Leplezve érzelmeit, fejét elemelve elkapja azt a pillantást, amellyel nemrég találkozott, és a másik szemébe nézve, némán jelzi felé a kíváncsiságot, mely feltör benne. A kérdései még mindig kavarognak benne, nem szűnnek, csupán csak erősödnek, majdhogynem utat törnek maguknak, mikor Mylene ajkai megnyílnak, de végül némán maradva zárulnak össze. A torokköszörülésre pislantva párat, figyelemmel tekint a másikra, a külvilágra pedig nem fordít tekintetet. Lénye egészét lefoglalja a másikra való figyelem, a kíváncsiság, a várakozás, hogy kiderüljön, mit vizslatott eddig a másik. A férfi szavaira megretten, kezét elhúzva pihenteti mellkasa előtt, ujjait finoman ökölbe szorítva, mintha tartana köztük valamit, amit óv, s vigyáz. A szavak, a kijelentések, melyeket mond, szinte hideg zuhanyként érik, hovatartozása talán túl egyértelmű, de az, amely a lelkében lakozik, eddig csak maga előtt volt ismert. Most pedig egy vadidegen beszél róla. Egyszerre retten meg a férfitól, a szavaktól, és a jelentésüktől, melyek egytől-egyig igazak. Nem vádló, nem lelkébe hasító szavak, teljesen elnyűgözi az, ahogyan a másik a szavakkal bánva fejezi ki azt, mit tudott meg róla. A körülöttük felsejlő zaj, a mocorgás, a pakoló, eltűnő emberek morajlása eljut tudatáig ugyan, de nem méri fel teljesen a helyzetet, hibázva csak arra koncentrál, aki előtte foglal helyet. Ámbár nem tudja, ezzel mit hibázott, mekkorát, nem lát a jövőbe. A meglepettségtől, az igazságtól kissé megnémultan szedi össze magát, rendezi vonásait, tűri el arcába omlott tincsit, és végül bólint a nemrég elhangzott szavakra.*
- Nemes vagyok, valóban.. Minden szava igaz.. minden..* - nem tudja befejezni, hiszen a hely, ameddig kellemesen morajlott, élt, zsongott, hirtelen megváltozott. A hely, ahol ülnek, már nem biztonságos. A banda, amelyre eddig nem is figyelt, akiket csak ezekben a pillanatokban fedez fel, veszélyesnek, rettenetesnek tűnnek a számára. A pillanatnyi varázs, amely nemrég még az előtte ülő szavai miatt éledtek fel, egykettőre tűnnek el, arcára pedig az ijedtség, és a néma imádkozás ül ki. Mintha nemrég még egy másik dokk ládáján ücsörgött volna, mintha az, amelybe megérkezett, nem is létezett volna. A levegő szinte megfagyott, a zaj pedig már csak azoknak a műve, melyek jelenléte betöltötte a teret. Talán ebben a pillanatban érzékeli csak teljességében a veszély, tulajdonított neki elsődleges figyelmet, és a látványra, amely szemei elé tárulnak, tagjai alig láthatóan, de remegni kezdenek. Mindig is azt gondolta magáról, hogy bátor, ahhoz képest, hogy nő. Bátornak hitte magát eddig, hisz nemrég, mikor kirabolni, megszégyeníteni próbálták, szinte alig érezhető volt a rémülete. Most pedig, mint a sarokba szorított vad, úgy ücsörög a ládán, úgy reméli, hogy nem szúrják, vagy ha mégis, nem tulajdonítanak látványának semmit. Ebben a pillanatban talán olyan naivvá, és elesetté válik, mint amilyennek valóban látják az emberek. Rettegés és káosz veszi kezdetét, pontosan az orra előtt…
A közelből, s kissé a távolból is fura zajok, kiáltások ütik meg a füleit. Nem ért mindent tisztán, mégis sejti, mi folyik épp körülötte. Fejben, elméletben már rég a dokkon túl jár, már rág egy biztonságos helyen. De lábai földbe gyökereztek, ujjaival görcsösen markolja ruhája anyagát, kezeit pedig remegnek. Ostobának tarja magát, életében először ad igazat a múltban elhangzott szavaknak, miszerint felelőtlen és meggondolatlan. De sosem gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe keveredik. Azt mondják, saját kárán tanul az ember, de ez a kár talán most az életébe is kerülhet, ha nem vigyáz. Fejét lehajtja átkozza magát, hogy idemerészkedett, hogy idáig eljött. Ha csak halovány sejtése lett volna, mik mennek egy ilyen helyen, milyen veszélyek néznek rá, nem tesz be a lábát soha, még elméletben sem. Nem tudta, ez az ismeretlenség veszi körbe most is, bosszantja, hogy oly keveset tud a világról még, olyannyira nincsen tapasztalata erről a feléről, erről a fejezetéről. Kezei remegése nem hagy alább, fokozódik, ahogyan a banda hangja egyre közelebb ér hozzájuk. A férfi, még mindig előtte ül, reménykedik abban, hogy hiába nem ismeri, annyi emberség van benne, hogy lép valamit, tesz, ha tenni kell. Ő az egyetlen reménye, senki már. Egy idegen. Fogai összekoccannak szájában, egész testét végigszalad a rettegés. Menekülni már késő lenne, ha lábai mozdulnának, a lépés, amelyet nem tudott megtenni, már érvényét vesztette. A banda egy, a közelükben látott pároshoz ér végül, és ő egyenes adásban lehet szemtanúja tetteinek. Fejét nem emeli fel teljesen, csak pár, előrecsúszott tincsen keresztül tekint a kalózokra, az áldozatokra. Először nem is az kettős kapja a szívélyes fogadtatást, hanem csak egy egyszerű, szerencsétlen árus. Csak az első szúrást követi tekintetével, ajkai ismét megnyílnak, már szinte ki is tódul rajta a sikoly, de hamar cselekedve tapasztja saját tenyerét szájára, megnémítva ezzel magát. Mereven a földet figyeli immár, nem képes végignézni azt, amelyet a gyilkos elkövet, csak a puffanás, és a földre dobott polip hangja jut el hozzá. Szemeit összeszorítva kuporog a ládáján, miközben az előzőleg megfigyelt már cselekszik is, áldozatra lel. Nem néz fel, nem mer szembenézni az igazsággal, a valósággal. Reménykedik abban, hogy csak álmodik, hogy csak a képzelete szüleménye az egész. Kezeit lassan ereszti le combjaira, miközben zihálva kapkod levegő után, a pánik nyomására. Csak a földet kémlelve tekint körbe, pillantja meg a lányt, akit elhajítottak, mint valami ócska szemetet, portékát. Bilincsek, láncok csörrenése, és a lány máris az övék, fogollyá vált. Amint továbbindulnak, úgy húzza össze magát, úgy reménykedik abban, hogy egy kis ideig is, de láthatatlanná tud válni. Szemeit lesüti, ajkait összeszorítja, miközben köréjük gyűlnek azok, karjaival szinte már magát öleli. Csak reméli, csak hiszi azt, hogy nem látják, de pár pillanaton belül rántják le ülőhelyéről, ragadják el őt a férfi mellől. Ajkait először hagyja el sikoly, szemeiben félelem, rettegés csillog, könnyeivel vegyülve. Hajzuhataga előrehullva takarják arca egy részét, s maga pedig a hozzá lépő alakra tekint. A levegő mintha megfagyott volna körülötte, szíve hevesen verve ostromolja bordáit, mintha bármelyik percben kirobbanna onnan. A szavakra, melyek az alak ejt ki, összerezzen, rémült tekintetét a másikra szegezi, és némán rázza meg a fejét, kérleli tekintetével azt, hogy ne bántsa őt, de mindez még számára is reménytelennek tűnik. Mintha már semminek nem lenne értelme..*
- Ne! * - kiált kétségbeesetten, amikor az hozzáér, és csipkedni kezdi. Próbál elhúzódzkodni, elkerülni azt, amit tesz vele, ahogy csipkedi, de mindhiába. A fájdalom viszont szinte fel sem ér ahhoz, amekkora a félelme,a rettegése, mégis, ajkait fájdalmas szisszenés, jajveszékelés hagyja el, szinte akaratlanul. Ahogyan az elhúzza a kezét tőle, úgy próbál meg szabadulni, úgy küzd a szabadságáért, kezeit próbálja kiszabadítani a fogásból, de mindhiába. Túl erősek, túlságosan fölényben vannak. Az alak utolsó szavait hallva merevedik meg, hagyja abba az addig reménytelenül folytatott küzdelmét, arcára rettegés, már-már a halálfélelem jegyei ülnek ki. Könnyei, amelyek eddig csak szemében csillogtak, arcán folynak végig, szavai, kiáltása elapadnak, mintha minden ereje elszállt volna. A vezér szavait már távolinak hallja, a bilincsek pedig kattannak kezein, lábain, nyakán, mintha nem ember, hanem csak egy állat lenne, egy tényleges portéka. Reszkető lábakkal áll a sorba, ahová lökik, és csak az előtte álló hátára tekint fel. A férfi, akivel nemrég még békésen ücsörgött, az ő sorsára jut, ezzel pedig egyetlen reménye is elszáll, már nem tudja azt hinni, hogy rövidesen megszabadul. Nemigen képes megállni, érzi, hogy lassan összecsuklik, a földön köt ki, de végül mégsem következik be. Nehézkesen ugyan, de állva marad, lassan pedig a kalózok is befejezik a gyűjtést, nem kattan több bilincs. Fejét leszegve ácsorog némán, nem próbálkozik semmiféle szép szóval, könyörgéssel, bármivel, amivel a másikak élnek. Amint felcsendül a szerinte vezérfigura hangja, fejét felemelve tekint az irányába, hallgatja a szörnyű tényeket, az igazságot, azt, hogy mit fognak tenni vele. A szökés, amelyet pillanatnyi ideig dédelgetett magában elillant, a halálfélelme, a rettegés vette ismét át a helyét. Beteg, perverz alakok. Valóban így végzi majd azért, mert némi szabadságra, és kalandra vágyott? Ez az ára annak, amelyet el akar érni, amelyet magáénak akar tudni, és szabadságnak hív? Nem tudja, nem akarja elképzelni a jövőt. Szemei a semmibe merednek, könnyáztatta arcára beletörődés és semmisség ül ki. Csak hallgatja, hogyan próbálnak egyesek szabadulni, milyen szavakkal dobálóznak, hogyan taktikáznak. De hozzá, lényéhez ezek sem érnek el. Csak bámul maga elé, mintha lelke elszállt volna, és némaságba burkolózik. Nem figyel a kalózokra, nem figyel semmire, követi a sort a hajóra, amivel elindulnak a végtelen felé, az ismeretlenbe. Fejét elfordítva tekint vissza a szárazföld távolabbi, de békésebb szegletére, oda, ahonnan jött, ahol élt eddig. Tekintetét tapasztja a távolba, némán, könnyeket hullajtva búcsúzik a látványtól, talán magától az eddigi életétől is. Hogy bolond-e? Már nem mérlegeli. Jelenleg, ha láncra kötve is, de a szabad horizont felé halad, egy idegen forgatókönyvet követve, de a boldogsága már réges-rég elúszott messzire.
379. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-24 13:55:31
Üzenet elküldve: 2013-08-24 13:55:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
*Arcát a lemenő Nap felé fordítja, lehunyja a szemét. Nem tudná megmondani, mennyi időt tölt el így, álom és ébrenlét között egyensúlyozva, alig érzékelve valamit a külvilágból. Tompa zsongássá olvad számára az árusok, rakodók kiáltozása, s mivel senkinek nem hiányzik a láda, amin ücsörög, pihenését hosszú ideig nem zavarja meg semmi és senki.
Az egyre erősödő, az eddigitől eltérő zaj azonban még az ő figyelmét is felkelti, ébrenlétre kényszeríti hát magát, kinyitja a szemét, s megdöbbenve tapasztalja, hogy mennyire más az elé táruló látvány, mint amit megérkeztekor tapasztalt. S hogy ez a változás egyértelműen nem pozitív, arról világosan tanúskodnak az események.
Félelem zsibbad végig a gerincén, ahogy közeledni látja a férfit - bár a figyelmeztető kiáltozást nem hallotta, nem kerüli el a figyelmét, hogy bánik el a halárussal, s a lába elé toccsanó polippal. Egy pillanatra undor ül ki az arcára, de nem sokáig foglalkozhat a tetemmel, mivel a kalóz egyértelműen felé tart. Mielőtt azonban bármit tehetne - nem fogalmazza meg magában, mi is lehetne az a "bármi", hiszen tulajdonképpen nem sokfelé menekülhetne -, a férfi lerántja a földre. Magatehetetlenül nyekken a kőre, ám nem sokáig marad ott, hiszen az idegen torkon ragadja, s ügyet sem vetve a lány tiltakozó nyöszörgésére és hasztalan kapálódzására, a magasba emeli.
A nyakára fondódó ujjak felé kap - nem mintha azt remélné, hogy le tudja feszegetni őket a torkáról, hiszen a férfi ereje sokszorosa az övének. Erőtlenül karmolássza a kalóz kezét, hamarosan azonban sötétség kúszik a szeme elé, s kevéske maradék ereje is elhagyja. Testének minden porcikája kevegőért sikoltozik, látása elhomályosul, alig hallja az idegen szavait. Talán jobb is így, hiiszen a pánik így is teljesen elhatalmasodott rajta, s ha megértené, mit szándékoznak tenni vele, csak még bénultabbá tenné az ijedség.
Alig érzékeli, hogy ismét a földre lökik; csak az tudatosul benne, hogy megszűnt a nyakán a szorítás, s ismét levegő kerül a tüdejébe. Gyorsan, zihálva kapkod levegő után, a nyakát dörzsöli, amin minden bizonnyal nyomot hagyott a kalóz szorítása, s hamarosan be fog kékülni. Lassan érzékelni kezdi a tagjaiban lüktető tompa fájdalmat, a szájába gyűlő rezes ízt, a félelem szorítását a gyomra tájékán. Nem ismeretlen számára a két érzés, a pánik és a kín; rég nem látott ellenségekként térnek vissza s bénítják meg ismét, s teste könnyen idézi fel az ilyenkor megszokott válaszokat. Reszket a lába, mikor talpra rángatják, először nem is bírja meg, kis híján összecsuklik a súlya alatt. Ez persze nem hatja meg újdonsült fogvatartóit, rákerül a bilincs, s homályosan érzékeli, hogy beállítják valaki mögé. Még mindig szédül egy kicsit, kába, s bár homályos sejtése már van arról, ami az imént, alig néhány perc leforgása alatt történt, még nem egészen biztos benne, mit kéne tennie. Így a legegyszerűbb megoldást választja, s csöndben, megadóan várja, hogy történjen valami.
Sejtését megerősítendő, a csapat vezetője tisztázza a szabályokat s a helyzetet. Leszegett fejjel hallgatja a szavait, tehetetlen düh zsibbad végig a tagjain.
Az előtte álló férfi kuncogása nem kerüli el a figyelmét; kissé zavarodottan mered a tarkójára, nem igazán érti, mi késztethet valakit ilyen helyzetben nevetésre. Ő valahogy nem igazán lát a történtekben humort.*
*Arcát a lemenő Nap felé fordítja, lehunyja a szemét. Nem tudná megmondani, mennyi időt tölt el így, álom és ébrenlét között egyensúlyozva, alig érzékelve valamit a külvilágból. Tompa zsongássá olvad számára az árusok, rakodók kiáltozása, s mivel senkinek nem hiányzik a láda, amin ücsörög, pihenését hosszú ideig nem zavarja meg semmi és senki.
Az egyre erősödő, az eddigitől eltérő zaj azonban még az ő figyelmét is felkelti, ébrenlétre kényszeríti hát magát, kinyitja a szemét, s megdöbbenve tapasztalja, hogy mennyire más az elé táruló látvány, mint amit megérkeztekor tapasztalt. S hogy ez a változás egyértelműen nem pozitív, arról világosan tanúskodnak az események.
Félelem zsibbad végig a gerincén, ahogy közeledni látja a férfit - bár a figyelmeztető kiáltozást nem hallotta, nem kerüli el a figyelmét, hogy bánik el a halárussal, s a lába elé toccsanó polippal. Egy pillanatra undor ül ki az arcára, de nem sokáig foglalkozhat a tetemmel, mivel a kalóz egyértelműen felé tart. Mielőtt azonban bármit tehetne - nem fogalmazza meg magában, mi is lehetne az a "bármi", hiszen tulajdonképpen nem sokfelé menekülhetne -, a férfi lerántja a földre. Magatehetetlenül nyekken a kőre, ám nem sokáig marad ott, hiszen az idegen torkon ragadja, s ügyet sem vetve a lány tiltakozó nyöszörgésére és hasztalan kapálódzására, a magasba emeli.
A nyakára fondódó ujjak felé kap - nem mintha azt remélné, hogy le tudja feszegetni őket a torkáról, hiszen a férfi ereje sokszorosa az övének. Erőtlenül karmolássza a kalóz kezét, hamarosan azonban sötétség kúszik a szeme elé, s kevéske maradék ereje is elhagyja. Testének minden porcikája kevegőért sikoltozik, látása elhomályosul, alig hallja az idegen szavait. Talán jobb is így, hiiszen a pánik így is teljesen elhatalmasodott rajta, s ha megértené, mit szándékoznak tenni vele, csak még bénultabbá tenné az ijedség.
Alig érzékeli, hogy ismét a földre lökik; csak az tudatosul benne, hogy megszűnt a nyakán a szorítás, s ismét levegő kerül a tüdejébe. Gyorsan, zihálva kapkod levegő után, a nyakát dörzsöli, amin minden bizonnyal nyomot hagyott a kalóz szorítása, s hamarosan be fog kékülni. Lassan érzékelni kezdi a tagjaiban lüktető tompa fájdalmat, a szájába gyűlő rezes ízt, a félelem szorítását a gyomra tájékán. Nem ismeretlen számára a két érzés, a pánik és a kín; rég nem látott ellenségekként térnek vissza s bénítják meg ismét, s teste könnyen idézi fel az ilyenkor megszokott válaszokat. Reszket a lába, mikor talpra rángatják, először nem is bírja meg, kis híján összecsuklik a súlya alatt. Ez persze nem hatja meg újdonsült fogvatartóit, rákerül a bilincs, s homályosan érzékeli, hogy beállítják valaki mögé. Még mindig szédül egy kicsit, kába, s bár homályos sejtése már van arról, ami az imént, alig néhány perc leforgása alatt történt, még nem egészen biztos benne, mit kéne tennie. Így a legegyszerűbb megoldást választja, s csöndben, megadóan várja, hogy történjen valami.
Sejtését megerősítendő, a csapat vezetője tisztázza a szabályokat s a helyzetet. Leszegett fejjel hallgatja a szavait, tehetetlen düh zsibbad végig a tagjain.
Az előtte álló férfi kuncogása nem kerüli el a figyelmét; kissé zavarodottan mered a tarkójára, nem igazán érti, mi késztethet valakit ilyen helyzetben nevetésre. Ő valahogy nem igazán lát a történtekben humort.*
378. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-24 12:03:46
Üzenet elküldve: 2013-08-24 12:03:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
// A Sellőzátony //
* Nem kap választ a férfitól, de nem is vár. Pillantása azonban a kaszáról a körülöttük álló árusokra siklik, akik hirtelen kezdik elpakolni az áruikat. Ez igen meglepi őt, hiszen némelyik csak most érkezett, hogy jó pénz reményében megszabaduljon az eladandó árutól. Mielőtt azonban jobban belegondolhatna, hogy mi történem megkapja rá a választ. Az árusok mind egy helyre néznek, ezért ő is követi tekintetüket, így megpillanthatja a kalózbandát, akik már el is indultak felé. Nem szokott elfutni, inkább a nyílt harcot kedveli, de látja, hogy értelmetlen lenne felvenni a harcot. Nem egy öngyilkos hajlamú teremtés, ezért inkább hagyja, hogy egy kampókezű kedve szerint megvizsgálja. Mikor végignyalja az arcát undor ül ki rá, majd gonoszul elmosolyodik.*
- Ha nem lennétek ennyien a nyelved már rég a szebbik feledből állna ki.
* Közli a kalózzal a fejében kialakuló ötletet, de az nem figyel rá, inkább a fogait veszi szemügyre. Szívesen leharapná a kampót, ami a szájában turkál, de a tökéletesnek bélyegzett fogai látnák kárát. Mielőtt azonban hangot adhatna nemtetszésének egy kötés feszül a szájára egy lánc kíséretében.
Mikor a bilincs a lábára és a kezére is felkerül a kalózok a világos hajú Ichaster felé fordulnak, hogy hasonló sorsra jusson, mint a nő. Látja, hogy az egyik benéz a kötése alá is, bár ő nem láthatja mi van alatta, csak az undort a kalóz arcán.*
~ Nem lehet valami szép látvány, ma még egy ilyen fickó is inkább elrejti.~
* Gondolja. Mikor beállítják az ismeretlent Tania mögé hall egy halk kuncogást, ami nyilván a férfi szájából származik. Ezen a helyzeten ő is inkább csak mosolyogna, volt már szorultabb helyzetben is, de a kötés nem engedi.
A fogva tartói összeszednek még néhány nekik tetsző alakot az utcáról,k akik hozzá hasonlóan bilincset kapnak, és beállítják őket a sorba. Elé egy magas ork kerül, ezért egyetlen dolog amit lát a lény széles háta. Az óriás egy kis monológot tart nekik (amivel nem mond semmi újat, nyilvánvaló volt, hogy minek gyűjtik az embereket), majd elindulnak a hajó felé.*
A hozzászólás írója (Tania Dolwer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.08.24 12:24:05
* Nem kap választ a férfitól, de nem is vár. Pillantása azonban a kaszáról a körülöttük álló árusokra siklik, akik hirtelen kezdik elpakolni az áruikat. Ez igen meglepi őt, hiszen némelyik csak most érkezett, hogy jó pénz reményében megszabaduljon az eladandó árutól. Mielőtt azonban jobban belegondolhatna, hogy mi történem megkapja rá a választ. Az árusok mind egy helyre néznek, ezért ő is követi tekintetüket, így megpillanthatja a kalózbandát, akik már el is indultak felé. Nem szokott elfutni, inkább a nyílt harcot kedveli, de látja, hogy értelmetlen lenne felvenni a harcot. Nem egy öngyilkos hajlamú teremtés, ezért inkább hagyja, hogy egy kampókezű kedve szerint megvizsgálja. Mikor végignyalja az arcát undor ül ki rá, majd gonoszul elmosolyodik.*
- Ha nem lennétek ennyien a nyelved már rég a szebbik feledből állna ki.
* Közli a kalózzal a fejében kialakuló ötletet, de az nem figyel rá, inkább a fogait veszi szemügyre. Szívesen leharapná a kampót, ami a szájában turkál, de a tökéletesnek bélyegzett fogai látnák kárát. Mielőtt azonban hangot adhatna nemtetszésének egy kötés feszül a szájára egy lánc kíséretében.
Mikor a bilincs a lábára és a kezére is felkerül a kalózok a világos hajú Ichaster felé fordulnak, hogy hasonló sorsra jusson, mint a nő. Látja, hogy az egyik benéz a kötése alá is, bár ő nem láthatja mi van alatta, csak az undort a kalóz arcán.*
~ Nem lehet valami szép látvány, ma még egy ilyen fickó is inkább elrejti.~
* Gondolja. Mikor beállítják az ismeretlent Tania mögé hall egy halk kuncogást, ami nyilván a férfi szájából származik. Ezen a helyzeten ő is inkább csak mosolyogna, volt már szorultabb helyzetben is, de a kötés nem engedi.
A fogva tartói összeszednek még néhány nekik tetsző alakot az utcáról,k akik hozzá hasonlóan bilincset kapnak, és beállítják őket a sorba. Elé egy magas ork kerül, ezért egyetlen dolog amit lát a lény széles háta. Az óriás egy kis monológot tart nekik (amivel nem mond semmi újat, nyilvánvaló volt, hogy minek gyűjtik az embereket), majd elindulnak a hajó felé.*
A hozzászólás írója (Tania Dolwer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.08.24 12:24:05
377. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-24 11:42:34
Üzenet elküldve: 2013-08-24 11:42:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
// A Sellőzátony //
*Ahogy a nap lassan lenyugszik és az éjszaka veszi át helyet, Mogirs kezdi érezni ennek rossz oldalát. Az alvilági üzletkötések már is kezdődtek.*
"Ez a bűz, ez már nem a szokásos szag ami itt száll a levegőben, ez valami rosszabb. Ez olyan bűz ami akkor van, mikor valami egész kellemetlen fog történni."
*Érzékei nem csalnak, ahogy elmélkedése véghez ér és visszaállítja látását a bambulásból, már látja is. Kalózok. Tudja futni nem érdemes mert akkor rosszabb sorsa lesz így, marad a pózna és a sötételf mellett. Az kalózok persze őket is kifigyelik. Máris körbeállták őket. Először csak Rakorit szemlélgetik mint a piacon a húst, de Mogirs se maradhat ki a jóból. Ahogy elé lép a törpe, csak néz rá, arcáról semmit se lehet leolvasni. Hirtelen a törpe el kiálltja magát, hogy Ő egy mágus. Erre Mogirs egy jót mosolyog magában.*
"Hehh, mágus jó is lenne, ha az lennék ti már ré.."
*Gondolatait félbeszakítja az ágyékára mért roham egy erős csontozatú koponya által.*
"Erre azért nem számítottam."
*Ekkor a magas kalózhölgyemény következik, persze, hogy alkohollal itatja. Mogirs nem veti meg az alkoholt, néha napján iszik is, csak nem mer sokat rossz hatással tud lenni az erős ital az elméjére. Az italt a szájába öntik és le is nyeli, nem tehetne mást, kiköphetné de az úgy pocsékba menne. Az íze szörnyű volt, de nem érzett semmi változást.*
"Ez nem is volt olyan erős. Az erdőben ütősebbeket főztem, igaz abba ki tudja mit is rakhattam, mert én már nem tudom."
*Karjára és lábára bilincs és lánc kerül, majd beállítják a sorba ahogy a többi jómadarat is.*
"Beszerző körút, inkább mentek volna kincset ásni valami tengerparton. Koszos kalózok."
*Jobbnak tartja most gondolatait magában tartani, általában hangosan gondolkodik, de ez nem az a helyzet. Út közben többen is csatlakoztak a láncra vert csapathoz.*
"Rabszolgának akarnak eladni? Lehet, hogy jó dolgom lesz, 20 év börtön után sétagalopp."
*Ahogy a nap lassan lenyugszik és az éjszaka veszi át helyet, Mogirs kezdi érezni ennek rossz oldalát. Az alvilági üzletkötések már is kezdődtek.*
"Ez a bűz, ez már nem a szokásos szag ami itt száll a levegőben, ez valami rosszabb. Ez olyan bűz ami akkor van, mikor valami egész kellemetlen fog történni."
*Érzékei nem csalnak, ahogy elmélkedése véghez ér és visszaállítja látását a bambulásból, már látja is. Kalózok. Tudja futni nem érdemes mert akkor rosszabb sorsa lesz így, marad a pózna és a sötételf mellett. Az kalózok persze őket is kifigyelik. Máris körbeállták őket. Először csak Rakorit szemlélgetik mint a piacon a húst, de Mogirs se maradhat ki a jóból. Ahogy elé lép a törpe, csak néz rá, arcáról semmit se lehet leolvasni. Hirtelen a törpe el kiálltja magát, hogy Ő egy mágus. Erre Mogirs egy jót mosolyog magában.*
"Hehh, mágus jó is lenne, ha az lennék ti már ré.."
*Gondolatait félbeszakítja az ágyékára mért roham egy erős csontozatú koponya által.*
"Erre azért nem számítottam."
*Ekkor a magas kalózhölgyemény következik, persze, hogy alkohollal itatja. Mogirs nem veti meg az alkoholt, néha napján iszik is, csak nem mer sokat rossz hatással tud lenni az erős ital az elméjére. Az italt a szájába öntik és le is nyeli, nem tehetne mást, kiköphetné de az úgy pocsékba menne. Az íze szörnyű volt, de nem érzett semmi változást.*
"Ez nem is volt olyan erős. Az erdőben ütősebbeket főztem, igaz abba ki tudja mit is rakhattam, mert én már nem tudom."
*Karjára és lábára bilincs és lánc kerül, majd beállítják a sorba ahogy a többi jómadarat is.*
"Beszerző körút, inkább mentek volna kincset ásni valami tengerparton. Koszos kalózok."
*Jobbnak tartja most gondolatait magában tartani, általában hangosan gondolkodik, de ez nem az a helyzet. Út közben többen is csatlakoztak a láncra vert csapathoz.*
"Rabszolgának akarnak eladni? Lehet, hogy jó dolgom lesz, 20 év börtön után sétagalopp."
376. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-24 11:04:09
Üzenet elküldve: 2013-08-24 11:04:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
//Mogirs Appen//
*A mellette álló mágusféle szavaira enyhe és megvető fintor ül ki az arcára. A kedves jelző messze áll tőle.*
-Kedves? Inkább megkímélem néhány embert. Téged is csak azért kíméltelek meg, mert tetszenek a szavaid. Az én nyelvemen beszélsz.-*Az emberek elhalkulna és eltünedeznek körötte. Ezt szinte természetesnek veszi az este közeledtével, mivel még nem ismeri a kikötőt. A hullámok halk morajlása megnyugtatja elméjét. Bár eme nyugalomba néha egy-egy kiáltás beletör, nem foglalkozik vele. Ma már elege van mindenből. Pihenni szeretne és nem újabb fáradtságos menekülésbe kezdeni. Talán túl korán kezdi el a pihenést, mert kalózok egy csoportja veszi körül. Pillanatok alatt mintha hatalmas súlyt vettek volna le róla, melyet már megszokott. Eme súly a fegyverei és a kis pálinkás kulacsa. Úgy érzi ezek nélkül magát, mint akinek az apját ölték volna meg. Ám a kalóznőszemély betolakodás az intim szférájába nagyon is meglepi. A meglepettség csak egy apró másodpercig tart nála. Hamar lereagálja helyzetét és tudja mit kell tennie. Nem támad és nem öl. Nyugalmat erőltet fortyogó lelkére. Belenéz a nő szemébe és kacéran rávigyorog.*
-Ilyen szép kis pofikával én is elszórakoznék.-*Messze áll tőle a nőkkel való kapcsolat. Főleg az ilyen bizalmas kapcsolat. Ám ilyen helyzetben muszáj kiépíteni pár biztos pontot. A fenékcsapásra enyhén megugrik és kuncog. Még akkor mikor a hideg fém a bőrére szorul. Beállítják a sor elejére. A hatalmas vezér hátát kémleli. Végigméri testalkatát és csendben tervet sző magában. Közben persze folyamatosan nyomom követi a környezetében történteket. A pálinkájának pazarlását enyhén a szívére veszi. Nem törődik vele sokat. Végignézi a többiek láncra verését is. Úgy véli ő járt a legjobban mindenki közül. Hisz őt csak kedvesen megtapogatta egy hölgy. És még a sor elejére is került. Ez nagyon is tetszik neki. A legnagyobb falatot választja a meneküléshez. A vezérhez lépdel, de ehhez a többieket is enyhén előrébb kell rángatnia. Bár utálja magát ily módon feláldoznia, most muszáj. Szeretné látni még Affront is. És ez a hajóút még jól is jöhet számára. Addig míg távol van lecsillapodnak a kedélyek Artheniorban. Mosolyogva néz fel a vezetőre.*
-Mily szerencsés napom van. Egy ilyen gyönyörű kalózhajóra felkerülni nem semmi. Főleg, hogy a vezér ilyen erős és tiszteletre méltó. Felmerült bennem, hogy milyen jó lenne csatlakozni esetleg hozzátok. Úgyis eltaszított már magától ez a nyavalyás föld.-*Belül az undor kerülgeti a lelkét és minden idegszálát meg kell feszíteni, hogy arcának legkedvesebb és legkacérabb oldalát mutassa.*
//Mogirs Appen//
*A mellette álló mágusféle szavaira enyhe és megvető fintor ül ki az arcára. A kedves jelző messze áll tőle.*
-Kedves? Inkább megkímélem néhány embert. Téged is csak azért kíméltelek meg, mert tetszenek a szavaid. Az én nyelvemen beszélsz.-*Az emberek elhalkulna és eltünedeznek körötte. Ezt szinte természetesnek veszi az este közeledtével, mivel még nem ismeri a kikötőt. A hullámok halk morajlása megnyugtatja elméjét. Bár eme nyugalomba néha egy-egy kiáltás beletör, nem foglalkozik vele. Ma már elege van mindenből. Pihenni szeretne és nem újabb fáradtságos menekülésbe kezdeni. Talán túl korán kezdi el a pihenést, mert kalózok egy csoportja veszi körül. Pillanatok alatt mintha hatalmas súlyt vettek volna le róla, melyet már megszokott. Eme súly a fegyverei és a kis pálinkás kulacsa. Úgy érzi ezek nélkül magát, mint akinek az apját ölték volna meg. Ám a kalóznőszemély betolakodás az intim szférájába nagyon is meglepi. A meglepettség csak egy apró másodpercig tart nála. Hamar lereagálja helyzetét és tudja mit kell tennie. Nem támad és nem öl. Nyugalmat erőltet fortyogó lelkére. Belenéz a nő szemébe és kacéran rávigyorog.*
-Ilyen szép kis pofikával én is elszórakoznék.-*Messze áll tőle a nőkkel való kapcsolat. Főleg az ilyen bizalmas kapcsolat. Ám ilyen helyzetben muszáj kiépíteni pár biztos pontot. A fenékcsapásra enyhén megugrik és kuncog. Még akkor mikor a hideg fém a bőrére szorul. Beállítják a sor elejére. A hatalmas vezér hátát kémleli. Végigméri testalkatát és csendben tervet sző magában. Közben persze folyamatosan nyomom követi a környezetében történteket. A pálinkájának pazarlását enyhén a szívére veszi. Nem törődik vele sokat. Végignézi a többiek láncra verését is. Úgy véli ő járt a legjobban mindenki közül. Hisz őt csak kedvesen megtapogatta egy hölgy. És még a sor elejére is került. Ez nagyon is tetszik neki. A legnagyobb falatot választja a meneküléshez. A vezérhez lépdel, de ehhez a többieket is enyhén előrébb kell rángatnia. Bár utálja magát ily módon feláldoznia, most muszáj. Szeretné látni még Affront is. És ez a hajóút még jól is jöhet számára. Addig míg távol van lecsillapodnak a kedélyek Artheniorban. Mosolyogva néz fel a vezetőre.*
-Mily szerencsés napom van. Egy ilyen gyönyörű kalózhajóra felkerülni nem semmi. Főleg, hogy a vezér ilyen erős és tiszteletre méltó. Felmerült bennem, hogy milyen jó lenne csatlakozni esetleg hozzátok. Úgyis eltaszított már magától ez a nyavalyás föld.-*Belül az undor kerülgeti a lelkét és minden idegszálát meg kell feszíteni, hogy arcának legkedvesebb és legkacérabb oldalát mutassa.*
375. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-24 10:30:31
Üzenet elküldve: 2013-08-24 10:30:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
*Egy nő szólítja meg, mi önmagában nem lenne nagy szám, hiszen szokásuk a beszédképes lényeknek érdeklődni, hogy mit rejt a kötése, néha a beszédre képtelenek is, vagy legalábbis nem csillogtatják meg azon a téren tudásukat és megpróbálják letépni. Általában Ichaster az ő kezüket szokta viszonzásul letépni, bár inkább vágni. A lassú szakításnál csak a még lassabb vágás lehet kellemesebb látvány. Ám ez a nő nem az arca felől érdeklődik, sokkal inkább kaszája keltette fel figyelmét. Pedig a többség mindig azt hiszi, hogy egyszerű földműves, ki nem szereti letenni eszközét. Bár, valójában éppen csak az érdeklődés minimálisabb fokát mutatja, nem úgy az árusok a közeledők felé. Nagyon is érdekli őket, hogy még érkezésük előtt elpakolják az áruikat. Vélhetőleg nem azért, mert későre járna, hisz pont alkalmas az idő, hogy a fekete piac tagjai portékáikat közszemlére tegyék. Az amúgy is ritka őrjáratok estére talán még kevesebbé lesznek, így kicsit értetlenül áll a dolog előtt.
De csak addig, míg meg nem pillantja a szétoszló tömegen keresztül a kalózokat. Akik feléjük is jönnek. Személy szerint nem a futás híve, s megszokta, hogy az ilyenek csak nézik, viccelődnek, gúnyolódnak vele, aztán ott hagyják, jobb dolguk lévén. Nem mozdul és eddig meg is van az eredménye, hiszen a nőt, ki hozzá is szólt, őt veszik kezelésbe. Ám kissé sajnálatos számára, hogy nincs egyedül a dologgal a nő, hiszen a tömegtől őt is vele együtt választják le kellemes kis társaságuk körével.
Mellesleg, amikor a kalóznak tűnő alakok Tania vizsgálatába kezdenek a kötés mögött egy kellemes vigyor kezd bujkálni. Érdekes módszer ez egy nő megszerzésére, igaz, tagadhatatlan, hogy fontos az alapos kiismerés, mint például a kampókezű fogvizsgálata. Nem árt, ha rohadástól mentes pofájú egy nő. Ichaster sem szokta szeretni, főleg ha csak később derül ki.
Egyik szeme kicsit kerekdedebb lesz félig lesunyt állapotából, s szemöldöke sem marad mozdulatlan, mikor rá célozva küldik a csapat pár tagját. Reméli, hogy azért annyira alaposan őt nem akarják megnézni maguknak.
Nem ellenkezik, hagyja, hogy megragadják, s háta mögé feszítsék karjait. Az ellen se ellenkezik, mikor a kötését szedik le arcáról. Sőt, égett pofájára széles vigyor ül ki, hogy az összes fogát jól lehessen látni. Szeméből érdektelenség, vagy talán szikrányi öröm olvasható ki, de nehéz lenne pontosan megmondani. Mintha nem tudná meghatni... A gyomros azért mélyen érinti, szemei el is kerekednek, mind a kettő, erősen és torkából is felszakad egy nyögés, ahogy megrogynak a lábai. A fájdalom kellemetlen érzése szakítja szét az előtte vizsgált nő képét, de végül mégis sikerül megmaradnia, nem kell a mögötte lévő kalóznak tartania karjainál fogva.
A szó, rá gerjed valaki... Rossz álom csupán, rémálom lehet, ha valaki érte epekedik. Még ha férfi is az, ki a vékonyabb férfiú testében szeretné örömét lelni, arcának látványa inkább pusztítja a vevőkör kellemes ítéletét személye felé.
Kicsit azért bántja, hogy újonnan szerzett kaszáját máris elveszik tőle, ám örömteli a hír, hogy rögtön az ismerősnek alig nevezhető nő mögé kötik a láncra. Majd már mennek is, hogy még pár szerencsétlennel együtt legyenek megszólítva. A rabszolgaságra csak kuncogni tud, halkan, hogy talán csak Tania és Caith hallhatja, ha rá figyelnek. Közben azért reméli, hogy ha már eladják, annyira figyelnek, hogy a nők előtt csak később, a vétel után érdemes felfedni, mit takar a kötés. Talán ellenállást se mutatna, ha valóban egy jó üzletet kötnek vele. De ez történik, ha egy betegebb elmét kötnek olyan láncra, hol majdnem minden második személy nő. Főleg, hogy előtte és mögötte is hölgy van, de azért figyel arra is, hogy a kalózok közt ki lenne kapható valami út közben megejtendő szórakozásra. Már csak azért is, mert fontos a belső kapcsolat, a jó viszony... és mert nagyon érdekelné, hogy egy kalóz nő hogy csinálja.*
*Egy nő szólítja meg, mi önmagában nem lenne nagy szám, hiszen szokásuk a beszédképes lényeknek érdeklődni, hogy mit rejt a kötése, néha a beszédre képtelenek is, vagy legalábbis nem csillogtatják meg azon a téren tudásukat és megpróbálják letépni. Általában Ichaster az ő kezüket szokta viszonzásul letépni, bár inkább vágni. A lassú szakításnál csak a még lassabb vágás lehet kellemesebb látvány. Ám ez a nő nem az arca felől érdeklődik, sokkal inkább kaszája keltette fel figyelmét. Pedig a többség mindig azt hiszi, hogy egyszerű földműves, ki nem szereti letenni eszközét. Bár, valójában éppen csak az érdeklődés minimálisabb fokát mutatja, nem úgy az árusok a közeledők felé. Nagyon is érdekli őket, hogy még érkezésük előtt elpakolják az áruikat. Vélhetőleg nem azért, mert későre járna, hisz pont alkalmas az idő, hogy a fekete piac tagjai portékáikat közszemlére tegyék. Az amúgy is ritka őrjáratok estére talán még kevesebbé lesznek, így kicsit értetlenül áll a dolog előtt.
De csak addig, míg meg nem pillantja a szétoszló tömegen keresztül a kalózokat. Akik feléjük is jönnek. Személy szerint nem a futás híve, s megszokta, hogy az ilyenek csak nézik, viccelődnek, gúnyolódnak vele, aztán ott hagyják, jobb dolguk lévén. Nem mozdul és eddig meg is van az eredménye, hiszen a nőt, ki hozzá is szólt, őt veszik kezelésbe. Ám kissé sajnálatos számára, hogy nincs egyedül a dologgal a nő, hiszen a tömegtől őt is vele együtt választják le kellemes kis társaságuk körével.
Mellesleg, amikor a kalóznak tűnő alakok Tania vizsgálatába kezdenek a kötés mögött egy kellemes vigyor kezd bujkálni. Érdekes módszer ez egy nő megszerzésére, igaz, tagadhatatlan, hogy fontos az alapos kiismerés, mint például a kampókezű fogvizsgálata. Nem árt, ha rohadástól mentes pofájú egy nő. Ichaster sem szokta szeretni, főleg ha csak később derül ki.
Egyik szeme kicsit kerekdedebb lesz félig lesunyt állapotából, s szemöldöke sem marad mozdulatlan, mikor rá célozva küldik a csapat pár tagját. Reméli, hogy azért annyira alaposan őt nem akarják megnézni maguknak.
Nem ellenkezik, hagyja, hogy megragadják, s háta mögé feszítsék karjait. Az ellen se ellenkezik, mikor a kötését szedik le arcáról. Sőt, égett pofájára széles vigyor ül ki, hogy az összes fogát jól lehessen látni. Szeméből érdektelenség, vagy talán szikrányi öröm olvasható ki, de nehéz lenne pontosan megmondani. Mintha nem tudná meghatni... A gyomros azért mélyen érinti, szemei el is kerekednek, mind a kettő, erősen és torkából is felszakad egy nyögés, ahogy megrogynak a lábai. A fájdalom kellemetlen érzése szakítja szét az előtte vizsgált nő képét, de végül mégis sikerül megmaradnia, nem kell a mögötte lévő kalóznak tartania karjainál fogva.
A szó, rá gerjed valaki... Rossz álom csupán, rémálom lehet, ha valaki érte epekedik. Még ha férfi is az, ki a vékonyabb férfiú testében szeretné örömét lelni, arcának látványa inkább pusztítja a vevőkör kellemes ítéletét személye felé.
Kicsit azért bántja, hogy újonnan szerzett kaszáját máris elveszik tőle, ám örömteli a hír, hogy rögtön az ismerősnek alig nevezhető nő mögé kötik a láncra. Majd már mennek is, hogy még pár szerencsétlennel együtt legyenek megszólítva. A rabszolgaságra csak kuncogni tud, halkan, hogy talán csak Tania és Caith hallhatja, ha rá figyelnek. Közben azért reméli, hogy ha már eladják, annyira figyelnek, hogy a nők előtt csak később, a vétel után érdemes felfedni, mit takar a kötés. Talán ellenállást se mutatna, ha valóban egy jó üzletet kötnek vele. De ez történik, ha egy betegebb elmét kötnek olyan láncra, hol majdnem minden második személy nő. Főleg, hogy előtte és mögötte is hölgy van, de azért figyel arra is, hogy a kalózok közt ki lenne kapható valami út közben megejtendő szórakozásra. Már csak azért is, mert fontos a belső kapcsolat, a jó viszony... és mert nagyon érdekelné, hogy egy kalóz nő hogy csinálja.*
374. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-24 00:14:24
Üzenet elküldve: 2013-08-24 00:14:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 65
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 65
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
Régen a természetben élő ember a nap állásából azonnal tudott az időre következtetni, manapság ez márt elavult módszer. Aki tud, szerez magának karórát, ami a mostani világban rendkívüli újításnak számít. Akinek nincs, mint ahogy Eleisának se, bármikor odamehet egy kereskedőhöz megkérdezni, hogy mennyi a pontos idő, vagy ha az emberünknek nincs kedve másokkal cseverészni, betérhet egy fogadóba, ahol a falon mindig lóg egy óra, ami a helyi időt mutatja. Megkérdezné hány óra van, de lehet hogy az Ork se tudja, viszont a nap már nem tűz annyira így Eleisa arra gondol hogy délután lehet. A férfi társasága mellett figyeli a Dokkokból kiszűrődő hangokat is. Hirtelen mintha elhalkultak volna az emberek, ezt a megállapítását romba dönti a feléjük egyre csak közeledő zajongás. A hangoskodás ellenére ki tudja szűrni az emberek jajveszékelését: Kalózok!! Kalózok!!*
~Rendben, hogy vannak csempészek és tolvajok, de hogy kalózok?~ *Nem hisz a fülének, legszívesebben utánanézne e feltételezések okának. Inkább a férfivel marad, ha tényleg kalózok vannak a közelben akkor ketten több esélyük, van mint egyedül. Ahogy figyeli a férfit egy róla lepattanó nyílra lesz figyelmes, ami a vízbe esik, majd elmerül halvány színt hagyva maga után.~El akarták kábítani?~ Mire szólna ismeretlen ismerősének, látja hogy feláll és fúj egyet. Mire megfordulna, hogy megvizsgálja miért állt fel hirtelen a férfi valaki a vízbe löki, táskájával együtt ami gyors merülésbe kezd, de hiába úszik utána nem éri utol így muszáj a felszín felé vennie az irányt. Mikor már majdnem felér valaki a nyakába ül, próbálja lelökni a nyakában ülő személyt, sikertelenül. Nem kevés vizet nyel addig, amíg levegőhöz nem engedik. Hajánál fogva kihúzzák a stéghez, ahol kiemelik a vízből. Egyik támadó gyerekek ’kihordásáról’ beszél neki. Felmordul, majd oldalra hajolva köp egyet.*
- Azt várhatja.
*Kezére és lábára láncot raknak, majd elveszik fegyvereit és beállítják egy férfi mögé. Rajta kívül még 8 embert vertek láncra.*~ Nagyon úgy néz ki, hogy kalózok fogságába estünk.~
Régen a természetben élő ember a nap állásából azonnal tudott az időre következtetni, manapság ez márt elavult módszer. Aki tud, szerez magának karórát, ami a mostani világban rendkívüli újításnak számít. Akinek nincs, mint ahogy Eleisának se, bármikor odamehet egy kereskedőhöz megkérdezni, hogy mennyi a pontos idő, vagy ha az emberünknek nincs kedve másokkal cseverészni, betérhet egy fogadóba, ahol a falon mindig lóg egy óra, ami a helyi időt mutatja. Megkérdezné hány óra van, de lehet hogy az Ork se tudja, viszont a nap már nem tűz annyira így Eleisa arra gondol hogy délután lehet. A férfi társasága mellett figyeli a Dokkokból kiszűrődő hangokat is. Hirtelen mintha elhalkultak volna az emberek, ezt a megállapítását romba dönti a feléjük egyre csak közeledő zajongás. A hangoskodás ellenére ki tudja szűrni az emberek jajveszékelését: Kalózok!! Kalózok!!*
~Rendben, hogy vannak csempészek és tolvajok, de hogy kalózok?~ *Nem hisz a fülének, legszívesebben utánanézne e feltételezések okának. Inkább a férfivel marad, ha tényleg kalózok vannak a közelben akkor ketten több esélyük, van mint egyedül. Ahogy figyeli a férfit egy róla lepattanó nyílra lesz figyelmes, ami a vízbe esik, majd elmerül halvány színt hagyva maga után.~El akarták kábítani?~ Mire szólna ismeretlen ismerősének, látja hogy feláll és fúj egyet. Mire megfordulna, hogy megvizsgálja miért állt fel hirtelen a férfi valaki a vízbe löki, táskájával együtt ami gyors merülésbe kezd, de hiába úszik utána nem éri utol így muszáj a felszín felé vennie az irányt. Mikor már majdnem felér valaki a nyakába ül, próbálja lelökni a nyakában ülő személyt, sikertelenül. Nem kevés vizet nyel addig, amíg levegőhöz nem engedik. Hajánál fogva kihúzzák a stéghez, ahol kiemelik a vízből. Egyik támadó gyerekek ’kihordásáról’ beszél neki. Felmordul, majd oldalra hajolva köp egyet.*
- Azt várhatja.
*Kezére és lábára láncot raknak, majd elveszik fegyvereit és beállítják egy férfi mögé. Rajta kívül még 8 embert vertek láncra.*~ Nagyon úgy néz ki, hogy kalózok fogságába estünk.~
373. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 21:58:22
Üzenet elküldve: 2013-08-23 21:58:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
*A világ egy veszélyes hely... de talán nem is a világ veszélyes, hanem a benne lévő alakok... s talán még Ők sem túl veszedelmesek... inkább az amit csinálnak és gondolnak.
Ilyen őrült és veszedelmes dolog történik meg a dokkban. Esti újranyitásnál megjelenik a semmiből egy emberrabló kalózbanda. S meginváziózzák a helyet. Számos más embert és más egyéb alakot begyűjtve. Többnyire persze nőket... minő véletlen... s vajh miért is kerülné el a figyelmüket egy elbűvölő hölgy s egy hatalmas darab ork, állig fegyverben. Nem is riadnak vissza.
Chothal a válaszon gondolkodik, mikor meglátja, hogy ez a bagázs pontosabban egy hatos Őket kezdi vizslatni. Végighúzza az ujját a kardján s meredten figyeli a társulatot... mire leköpik? Valami szúrós akármi akart volna ez lenni? Vagy felkérés keringőre. Az apró ütés helyére néz, majd mire kettőt eszmél valami izomagyú... kapitányféle terem előtte. Óriás... vagy csak ember aki túl sokat cimborált varázslókkal. Chothal feláll, s fúj egyet.
~Öngyilkosjelöltek. Jól kezdődik az este.~
Majd mielőtt elugorhatna és párviadalban darabolná fel az ürgét kap egy iszonyatosat a mellkasába, mire meghőköl. A páncél jól véd, de a levegővétel félpillanatig nehézkes. Erre a fickó fogdmegjei ugranak neki.
Chothal reflexből az elsőt felrúgja aki hátra is esik. A következőt kardjával ökleli fel, de megsokasodnak a ludak körötte.
Az egyik mocsoknak kiveri a fogát az adok-kapok alatt. S hirtelen meglódítja a pallost erre szétrebbennek a népek. Pár embert talán meg is vág... de mire lépne előre, kishijján felbukik. Lánc van a lábán? Miféle vicc ez. Igen nem vette észre az ütések védése közepett és csapkodás alatt, hogy megláncolta valami kis féreg. Erre már szabad a vásár, ám végszóként míg szabad a keze az egyik kalóz fülét, míg egy másik fél kezét lecsapta.
Majd a végén leláncolják. Pallosát és dolgait elveszik, de azért még az egyik lassúbb kalózt teljes erőből le is fejelte. Aki a kezére rakta a láncot...*
-Rohadékok. *Azzal ráköp az előtte elterült fickóra.* Ha kiszabadulok ti mentek az állatok közé...
*S mordul egyet a köré rendelt... díszmadarakra. Erőlködésnek itt már nincs helye... unalmas de valahogy mindég láncokkal a kezén győzik le... és persze túlerőben.
Ami meg ezután jön... nevetséges. Amit a lánnyal művelnek... s bár a nevét sem tudja, undorogva és becsmérelve nézi a fogvatartóit.
Ám a kampókezű kommentjét nem bírja válasz nélkül hagyni.
Nem érdekli különösebben mi lesz. Ha szigonyt kap... neki úgy is jó.*
-És ki csinálná a kölköket belé? Hmmm? Talán te csőrmester?*Hatásszünet.* Ha idefenn vasból vagy... *Bök a kampókezére fejével.* Odalenn mi... fa?
*Mondja az ork dörögve.
Gyűlöli az erőszaktevőket... mind a két nemből. De ha azok még ráadást csak csoportba... 'erősek'. Bár Chothal nem mondaná még annak sem őket. Tömeggel győzték le mindég.
Azzal beállítják a többi fogoly közé. Fiatalabb leányok, sötételf, elf, ember. S egy-két úriember. Csodás lesz.*
*A világ egy veszélyes hely... de talán nem is a világ veszélyes, hanem a benne lévő alakok... s talán még Ők sem túl veszedelmesek... inkább az amit csinálnak és gondolnak.
Ilyen őrült és veszedelmes dolog történik meg a dokkban. Esti újranyitásnál megjelenik a semmiből egy emberrabló kalózbanda. S meginváziózzák a helyet. Számos más embert és más egyéb alakot begyűjtve. Többnyire persze nőket... minő véletlen... s vajh miért is kerülné el a figyelmüket egy elbűvölő hölgy s egy hatalmas darab ork, állig fegyverben. Nem is riadnak vissza.
Chothal a válaszon gondolkodik, mikor meglátja, hogy ez a bagázs pontosabban egy hatos Őket kezdi vizslatni. Végighúzza az ujját a kardján s meredten figyeli a társulatot... mire leköpik? Valami szúrós akármi akart volna ez lenni? Vagy felkérés keringőre. Az apró ütés helyére néz, majd mire kettőt eszmél valami izomagyú... kapitányféle terem előtte. Óriás... vagy csak ember aki túl sokat cimborált varázslókkal. Chothal feláll, s fúj egyet.
~Öngyilkosjelöltek. Jól kezdődik az este.~
Majd mielőtt elugorhatna és párviadalban darabolná fel az ürgét kap egy iszonyatosat a mellkasába, mire meghőköl. A páncél jól véd, de a levegővétel félpillanatig nehézkes. Erre a fickó fogdmegjei ugranak neki.
Chothal reflexből az elsőt felrúgja aki hátra is esik. A következőt kardjával ökleli fel, de megsokasodnak a ludak körötte.
Az egyik mocsoknak kiveri a fogát az adok-kapok alatt. S hirtelen meglódítja a pallost erre szétrebbennek a népek. Pár embert talán meg is vág... de mire lépne előre, kishijján felbukik. Lánc van a lábán? Miféle vicc ez. Igen nem vette észre az ütések védése közepett és csapkodás alatt, hogy megláncolta valami kis féreg. Erre már szabad a vásár, ám végszóként míg szabad a keze az egyik kalóz fülét, míg egy másik fél kezét lecsapta.
Majd a végén leláncolják. Pallosát és dolgait elveszik, de azért még az egyik lassúbb kalózt teljes erőből le is fejelte. Aki a kezére rakta a láncot...*
-Rohadékok. *Azzal ráköp az előtte elterült fickóra.* Ha kiszabadulok ti mentek az állatok közé...
*S mordul egyet a köré rendelt... díszmadarakra. Erőlködésnek itt már nincs helye... unalmas de valahogy mindég láncokkal a kezén győzik le... és persze túlerőben.
Ami meg ezután jön... nevetséges. Amit a lánnyal művelnek... s bár a nevét sem tudja, undorogva és becsmérelve nézi a fogvatartóit.
Ám a kampókezű kommentjét nem bírja válasz nélkül hagyni.
Nem érdekli különösebben mi lesz. Ha szigonyt kap... neki úgy is jó.*
-És ki csinálná a kölköket belé? Hmmm? Talán te csőrmester?*Hatásszünet.* Ha idefenn vasból vagy... *Bök a kampókezére fejével.* Odalenn mi... fa?
*Mondja az ork dörögve.
Gyűlöli az erőszaktevőket... mind a két nemből. De ha azok még ráadást csak csoportba... 'erősek'. Bár Chothal nem mondaná még annak sem őket. Tömeggel győzték le mindég.
Azzal beállítják a többi fogoly közé. Fiatalabb leányok, sötételf, elf, ember. S egy-két úriember. Csodás lesz.*
372. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 14:41:26
Üzenet elküldve: 2013-08-23 14:41:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
//Mylene Zestia//
*Balin egy aprót biccent, mikor a nő elfogadja a kérését és felé nyújtja kezét. A férfi nem vár egy percet sem, kinyújtott kezével gyorsan, de gyengéden nyúl a nő kacsóihoz. Füzére gyenge remegésbe kezd, azonban ezt valószínűleg csak ő érezheti. Hüvelykujját az idegen tenyerébe fekteti, így biztosítva, hogy a kézfej ne mozoghasson, amíg megvizsgálja, ugyanis erre készül. Kissé kihúzza magát a már alapból is egyenes hátú ülésében, majd a tenyér fölé hajol. Kissé ingatja a végtagot, mély pillantásokat vett rá. Pár pillanatig tart ez a rituálé, majd egy gyengéd mozdulattal elengedi a nő kezét. A kézfejét a másik alá fekteti, így tartva azt a levegőben, maga előtt. Balint egy pillanatra a füzérre néz, majd pedig újra a nő szemébe. Nem egy kérdés ugrik szájára, azonban ő egyet sem tesz fel. Legalább is nem hangosan. "Furcsább hullámot is láttam már. Belefér." Jelenti ki magában, és nyel egyet. Pár észrevehetetlen mozdulattal először a nő derekára pillant, majd pedig másik kezére. Fegyvereket, jeleket és kiegészítőket keres. Egy karperecen kívül nem talál semmit, így kissé megnyugszik. Sosem szeretett veszélyes emberekkel dolgozni. Balin újra mélyen a nő szemébe néz, megköszörüli a torkát, majd megszólal.* Nemes vagy.* Jelenti ki halkan.* De belül nem. Pipacs a szélben.* Folytatja rejtélyesen. Balin nem engedi a nő tekintetét elszökni előle. Szakmai ártalom.* A gyökerei a földben tartják, de a színes szirmai a szélben táncolnak, újra és újra, arra várva hogy elrepülhessen.* Hangja keserű, de kellemes. Mint az orvosság, amit esténként a beteg gyermekeknek adnak, hogy elűzzék a lázat reggelre. Balin némán vár, megvárja hogy a nő, aki talán az lehet, akit ebben a városban keres, mit reagál a jóslatra.*
*Pontosabban várná, hogyha a dokkok nem változnának egyik pillanatról a másikra erőszakos rabszolga begyűjtéssé. Balinnak és az idegen hölgynek nincs ideje, sem esélye reagálni. Rögtön elkapják és láncra verik őket, több jelenlévővel együtt. A férfi lehajtott fejjel néz végig magán, ahogy láncba verve lépdel a sor végén. "Varázsló a te mocskos szukád, sáros képű." Válaszol magában a bolond férfinak, aki jóvoltából szorult helyzetbe kerül. Az ütések még mindig sajognak bőrén, de ő nem koncentrál semmire. Öklét erősen a füzérre szorítja, semmiképpen sem veszítheti el. Ahogyan a fiolát sem, ami zsebében lapul. Legszívesebben rögtön zsebébe nyúlna és ellenőrizni, hogy még megvan-e a szer, azonban nem képes cselekedni. Nem éri el felszerelését, és túl veszélyes lenne hirtelen mozdulatokat tennie, így a fiola érintése helyett csak egy aggódó érzés marad elméjében. Pár csepp vér ízért érzi a szájában, a lánc szorítja és nem tudja magát túltenni az eseményen, hogy varázslónak nézték. Ideges, de csak halkan koncentrál. Nem szabad hagynia, hogy egyéni szelleme szembe szálljon az elé rendelt sorssal. Füzére riadtan mozgolódik kezében, meg nem állva, de Balin ujjaival visszafogja az ékszert. Nagyot lélegzik, majd az előtte lépdelő nő tarkójára szegezi tekintetét.* Minden rendben lesz.* Jelenti ki halkan, majd tovább sétál, gyengén mozgatva a láncokat.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.08.23 15:13:37, a következő indokkal:
Kalandjelzés pótlása
//Mylene Zestia//
*Balin egy aprót biccent, mikor a nő elfogadja a kérését és felé nyújtja kezét. A férfi nem vár egy percet sem, kinyújtott kezével gyorsan, de gyengéden nyúl a nő kacsóihoz. Füzére gyenge remegésbe kezd, azonban ezt valószínűleg csak ő érezheti. Hüvelykujját az idegen tenyerébe fekteti, így biztosítva, hogy a kézfej ne mozoghasson, amíg megvizsgálja, ugyanis erre készül. Kissé kihúzza magát a már alapból is egyenes hátú ülésében, majd a tenyér fölé hajol. Kissé ingatja a végtagot, mély pillantásokat vett rá. Pár pillanatig tart ez a rituálé, majd egy gyengéd mozdulattal elengedi a nő kezét. A kézfejét a másik alá fekteti, így tartva azt a levegőben, maga előtt. Balint egy pillanatra a füzérre néz, majd pedig újra a nő szemébe. Nem egy kérdés ugrik szájára, azonban ő egyet sem tesz fel. Legalább is nem hangosan. "Furcsább hullámot is láttam már. Belefér." Jelenti ki magában, és nyel egyet. Pár észrevehetetlen mozdulattal először a nő derekára pillant, majd pedig másik kezére. Fegyvereket, jeleket és kiegészítőket keres. Egy karperecen kívül nem talál semmit, így kissé megnyugszik. Sosem szeretett veszélyes emberekkel dolgozni. Balin újra mélyen a nő szemébe néz, megköszörüli a torkát, majd megszólal.* Nemes vagy.* Jelenti ki halkan.* De belül nem. Pipacs a szélben.* Folytatja rejtélyesen. Balin nem engedi a nő tekintetét elszökni előle. Szakmai ártalom.* A gyökerei a földben tartják, de a színes szirmai a szélben táncolnak, újra és újra, arra várva hogy elrepülhessen.* Hangja keserű, de kellemes. Mint az orvosság, amit esténként a beteg gyermekeknek adnak, hogy elűzzék a lázat reggelre. Balin némán vár, megvárja hogy a nő, aki talán az lehet, akit ebben a városban keres, mit reagál a jóslatra.*
*Pontosabban várná, hogyha a dokkok nem változnának egyik pillanatról a másikra erőszakos rabszolga begyűjtéssé. Balinnak és az idegen hölgynek nincs ideje, sem esélye reagálni. Rögtön elkapják és láncra verik őket, több jelenlévővel együtt. A férfi lehajtott fejjel néz végig magán, ahogy láncba verve lépdel a sor végén. "Varázsló a te mocskos szukád, sáros képű." Válaszol magában a bolond férfinak, aki jóvoltából szorult helyzetbe kerül. Az ütések még mindig sajognak bőrén, de ő nem koncentrál semmire. Öklét erősen a füzérre szorítja, semmiképpen sem veszítheti el. Ahogyan a fiolát sem, ami zsebében lapul. Legszívesebben rögtön zsebébe nyúlna és ellenőrizni, hogy még megvan-e a szer, azonban nem képes cselekedni. Nem éri el felszerelését, és túl veszélyes lenne hirtelen mozdulatokat tennie, így a fiola érintése helyett csak egy aggódó érzés marad elméjében. Pár csepp vér ízért érzi a szájában, a lánc szorítja és nem tudja magát túltenni az eseményen, hogy varázslónak nézték. Ideges, de csak halkan koncentrál. Nem szabad hagynia, hogy egyéni szelleme szembe szálljon az elé rendelt sorssal. Füzére riadtan mozgolódik kezében, meg nem állva, de Balin ujjaival visszafogja az ékszert. Nagyot lélegzik, majd az előtte lépdelő nő tarkójára szegezi tekintetét.* Minden rendben lesz.* Jelenti ki halkan, majd tovább sétál, gyengén mozgatva a láncokat.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.08.23 15:13:37, a következő indokkal:
Kalandjelzés pótlása
371. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 14:37:42
Üzenet elküldve: 2013-08-23 14:37:42
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
*A Nap lassacskán már csak lágyan csillan vissza a messze nyúló tenger felszínén, s a szél is kellemesen borzolja a hullámokat, melyek halkan csapódnak vissza a tartógerendákról. Az élet ugyan napközben sem áll meg, bár akkor inkább az árusok és a hajóra igyekvők uralják a dokkokat, viszont az éj közeledtével már az alvilági alakok is megjelennek: leginkább a csempészek, bár a tolvajok sem igazán otthon ülnek ilyenkor. A csempészek inkább a tömegektől távolabb eső helyeken üzletelnek, viszont a tolvajok pontosan a tömegben szeretnek mászkálni. Akár egy csuklyás alak, akár egy gyönyörű, szőke hölgy képében.. Természetesen az éj nem csak az illegális üzleteknek ad teret, hanem több halárus is ekkor teszi ki termékeit, hiszen a tűző napon sokkal könnyebben romlik a hús, emellett több éjszakai étkező bódé is megnyílik, amik különböző tengeri állatokból készült készételeket kínálnak. A rum mámorító illata, s a részeges alakok sem maradhatnak ki természetesen, nélkülük nem is lenne kikötő a kikötő! Ezekkel együtt mind összességében kellemes lehet a hangulat annak, aki szereti a kikötői nyüzsgést.
Hosszú órákig megmarad ez a kellemes, viszonylag nyugodt hangulat, azonban váratlanul több bódé is bezár, pillanatokon belül sok árus is pakolni kezdi a halakat, s mintha a tömeg is kezdene kisebb lenni. Feltűnően mindenki valahova előre tekintget, s arra felé mutogatnak, amerről a nagy ricsaj hallatszik: megjöttek a kalózok! Mit is lehetne várni tőlük: törnek, zúznak, hangosak, nagyszájúak.. Azonban a mai napon nem csupán e céllal látogatták meg a kikötőt..
A hangokból ítélve sejteni lehet, hogy nagyon sokan vannak, egy egész banda, így nem véletlen, hogy az emberek inkább próbálnak eltűnni a környékről, s nem bajba keveredni. A kalózok nagy része - az óriás vezérrel együtt - a főúton halad, viszont jópáran eltűnnek a dokkok sötétebb részeiben, s a kisebb utakon haladnak tovább, mintha csak keresnének valamit. Ezek aztán nem a 'kellemesebbik' fajtából valóak, ezek mind közül a legrosszabbak..*
// Tania és Ichaster //
- Azt ott, a hosszú hajút!
*Kiáltja a vezér hangosan, mire szablyájával a tömeg közepén levő Tania felé mutat. Alig telik el pár pillanat, a kalózok körbe is állják a hölgyet, de úgy, hogy Ichaster se tudjon szabadulni - ezeknek semmi se szent, egy rossz mozdulat, és keresztül döfik mindkettejük torkát.*
- Uram, ez jó lesz! Olyan kis sunyi, finom falat lesz majd!
*Azzal megragadja az egyik félszemű Tania arcát, s erősen ide-oda kezdi mozgatni, majd undorító módon végignyalja az arcát! Ennek már a lehelete is émelyítő, hát még a hely, ahol a szemének kellene lennie - ami helyett csak egy luk van, amit viszont nem is takar el kendő. Ezután egy másik szétfeszíti a hölgy száját, majd az előbbi kalóz, aki Börg névre hallgat, bedugja kampóját a szájába, s tanulmányozni kezdi a fogait, némelyeket meg is kocogtat.*
- Tökéletes fogak is, vigyétek!
*Azzal váratlanul bekötik Tania száját, nyakára egy lánccal ellátott bilincset helyeznek, kezét is hátra bilincselik, lábaira is szorosat raknak - épp csak annyira tud mozogni, hogy lassan tudjon lépegetni. Teljesen ugyan nem kutatják át, viszont minden fegyverét elveszik tőle. A nyakán függő láncot végül a vezér a kezébe veszi, ránt egy kicsit rajta, jelezve, hogy a hölgy kénytelen követni őt, majd Ichaster felé fordul.*
- Ezt is!
*Adja ki az utasítást, mire rögtön egy Rannó nevezetű oda is lép elé, miközben a többiek hátulról lefogják. Koszos körmeivel megragadja a férfi kötését, amit lejjebb húz, s betekint alá. Arcára megvető fintor ül ki a kötés mögött megbúvó dolgok láttán, majd gyorsan vissza is húzza azt. Alaposabban megnézi szemeit, beleüt egyet gyomrába, megfogdossa karjait, végül egy orrhang után köp egy hatalmasat Ichaster lábai elé.*
- Elmegy! *jelez a vezérnek Rannó* Betesszük a különlegességek közé, hátha valaki az ilyen ocsmányságokra gerjed!
*Az óriás bólint, majd Ichastert is megszabadítják kaszájától, s Taniához hasonlóan ő is bilincseket kap mindenhova, majd a férfit beállítják a hölgy mögé - nyakukat a lánc összeköti, amit a vezér ismét megránt, így a páros kénytelen megindulni a bandával!*
// Rakori és Mogirs //
*A kis banda tovább halad az úton, s egy öt perces lassú séta után ismét felemeli az Imberragh névre hallgató vezér a szablyáját, majd egy alvilági alaknak tűnő párosra mutat.*
- Azokat!
*Adja ki az utasítást, mire a kalózok Rakorit és Mogris is körbeveszik eszeveszett gyorsasággal. Az ő fegyverüket azonnal elveszik, esélyünk sincs a támadásra, hiszen Imberragh, a náluk sokkal magasabb óriás ott áll mellettük közvetlenül, aki egy ütéssel eltöri mindkettejük koponyáját nagyon könnyedén - a többiről ne is beszéljünk! A tömegből rögtön ki is lép egy Mullan nevezetű, magas, vékony nő, akinek arca ugyan furcsa módon szép, s nem is igazán lehet tudni, hogy egy ilyen nő mit keres ilyen alakok közt. Ez minden bizonnyal örök rejtély marad, viszont ő sem fogja vissza magát..*
- Hmm, fekete bőr, ez kell ide! *azzal illetlen módon belemarkol Rakori kebleibe* Fiúk, még a végén megtartom magamnak! *ordítja hátra, mire az egész banda a nővel együtt hangos röhögésben tör ki* Na, vigyétek!
*Azzal egy hatalmasat csap a sötételf hátsó felére, mire a többiek már rakják is rá a bilincseket, s beállítják a hölgyet Tania elé. Természetesen Mogirs sem maradhat ki a mókából, hozzá - furcsa módon - egy Jekk nevezetű törpe lép oda, aki jobb esetben is a hasáig érhet fel maximum. Egy ideig csak figyeli gyilkos szemeivel, majd gyorsan rávágja:*
- Ez egy mágus! *összeszűkíti szemeit, majd teljesen váratlanul megfejeli a férfi ágyékát, s pár aprót beleüt a combjába* Nem is rossz..
*Azzal a törpe int Mullannak, aki sokkal magasabb Mogirsnál is, majd a nő szétveszíti a mágus száját, s a Rakoritól elkobzott pálinkát beleönti a szájába, gyorsan összeszorítja azt, majd befogja a férfi orrát, s ráordít.*
- Lenyelni! *nem is kell mondani, erre a kijelentésre is hatalmas röhögésben tör ki a banda*
- Jöhet!
*Jelez a vezér felé a nem túl bőbeszédű és őrült jellemű Jekk, mire Mogirs is megkapja a bilincseket, s beállítják Rakori mögé. Imberragh a kezében levő láncot újra erősen megrántja, mire az immáron négy főre nőtt kis csoport kénytelen megindulni.*
// Caith, Mylene és Balin //
*A kalózbanda ismét tovább halad, mire az egyik elágazásnál, melynek közepén egy bátornak tűnő halárus áll, az óriás tovább halad jobbra. Sajnos az árus viszont nem ússza meg ilyen könnyen, hiszen az egyik kopasz kalóz, aki a Golp névre hallgat, odalép hozzá, megragadja a torkát, majd tőrét átszúrja a combján. Majd a másikon. Majd a kezén.. s a másikon.. S ha még ez sem lenne elég, szerencsétlen halkereskedőt behajítja a tengeri élőlények közé, majd megragadja az egyik polipot, s hatalmasat harap a fejébe. Száján csorog le az állat nedve, míg végül a maradékot elhajítja - ami igen szerencsétlen módon egy közelben ücsörgő hölgy, Caith lábai elé esik. A gyilkos kinézetű Golp rögtön arra fordítja tekintetét, s meg is indul az elf leányzó felé, miután a vezér bólint neki egyet. Odaérve agresszíven megragadja a hölgy lábát, majd egy könnyed mozdulattal lerántja a ládáról úgy, hogy szegény a földre is esik. Majd az ő torkát is megragadja, s a magasba emeli, pillanatokon belül pedig a lábai már nem is érik a földet. Kis ideig szótlanul figyeli őt, végig a szemeibe néz, más testrészére nem is pillanat, s mielőtt megfulladna a hölgy, elhajítja oldalra.*
- Csodás, természetes szemek, ezekért egy vagyont fogunk kapni, a hajáról ne is beszéljünk! Már csak azt kell eldönteni, hogy mi vájjuk ki őket, vagy hagyjuk meg a leendő gazdájának? Mindenesetre addig is, vigyétek!
*Szokatlanul intelligens szavakat ejt ki haláztatta ajkain, mire Imberragh biccent, s a hölgy máris kapja a bilincseket, s beállítják Ichaster mögé. Öten haladnak tovább..
...nem sokáig, hiszen egy furcsa pároson rögtön megakad a szeme a vezérnek, akik tanúi lehettek az iménti esetnek is. Szablyáját Mylene és Balin felé emeli, mire a megszokott módon a többi kalóz körbefogja őket, s Mylenét lerántják a ládáról, viszont ő már szerencsére nem esik el. A tömeg közül kilép egy Nhill nevezetű fehérbőrű, fehér hajú, piros szemű alak, aki beteges vigyorral lép a hölgy elé.*
- Milyen szép bőre van..
*Azzal megragadja Mylene arcát, kicsit megtépkedi, épp úgy, ahogy a karját és a hasát is. Néhol igen erősen mar a hölgybe, melynek következtében apró kék foltok is keletkezhetnek.*
- Nemes lányka, mi? Téged imádni fognak az óriások, úgyis az ilyen finom husikat szeretik magukévá tenni újra.. és újra.. és újra..
- Elég lesz! *erősen ráhelyezi a férfi vállára a kezét a vezér* Vigyétek!
*Azzal Mylene is megkapja a bilincseket, s beállítják Mogirs elé. A társaság már majdnem meg is feledkezik a földön ücsörgő emberről, kinek eddig még felállni sem igazán volt esélye, a lábak közt való elsurranás pedig egyenlő lett volna a halállal. A tömegből ezúttal egy sebhelyes arcú, fogatlan alak lép ki, aki a Fohr névre hallgat. Az arcvonásaiból ítélve nem éppen az az intelligens fajta, viszont megragadja Balin ruháját, s lábra rántja őt. Szemei rögtön megakadnak a füzéren, amit a férfi szorongat, mire gyerekes meglepettséggel felkiált.*
- E ed vaázsó! *ejti ki értelmetlenül a szavakat, amik arra utalnak, hogy a füzér láttán varázslónak hiszi Balint* Én vee jáik! *utal arra, hogy játszani szeretne a férfivel, viszont Nhill, a sápadtarcú ad neki egy hatalmas pofont, s ráordít*
- Takarodj már innen, ez mégis minek van még velünk?! Együk meg és jól van, teljesen felesleges!
*Fakad ki hangosan a bolond kalóz miatt, majd váratlanul megkopogtja Balin fejét kissé erősebben, s olyan pózba helyezi magát, mintha visszajelzést hallgana odabentről. Ezután mellkasa jön, majd gerince: mindent végigkopogtat, hallgatózva, majd bólint az óriás felé, aki azonnal ki is adja az utasítást, s már veszik is el tőle a fegyvert, kapja is bilincset, s már állítják is Caith mögé.*
// Eleisa és Chothal //
*A páros szerencsére kicsit távolabb van a tömegtől, a stég végén, viszont ők sem ússzák meg a kalózokat. Egy hatos kis csoport megáll tőlük nem messze, majd egy halk sutyorgás után váratlanul az egyik feje kinyúlik a bandából, s egy fúvócső segítségével egy apró nyilat lő az ork felé. Nem lehet tudni, hogy mire gondoltak, hiszen az könnyedén pattan vissza Chothal bőréről, majd a vízbe esve elmerül.*
- Ide, mindenki, találtam valamit!
*Kiáltja az egyik fülrepesztően hangosan, mire a kalózbanda nagyobbik része is megérkezik, élen a vezérrel, mögötte a hét bilincsben levővel. Láthatóan kissé tartják a távolságot, hiszen a nagydarab ork nem éppen könnyű falat, s azért a kalózok sem rohannának a vesztükbe.*
- Fogjátok!
*Mondja Imberragh, majd a láncot az egyik kezébe nyomja, s lassan, nyugodt léptekkel indul meg az ork felé, majd előtte megáll - az óriás még Chothalnal is sokkal magasabb és szélesebb, nem véletlenül reccsen meg jópárszor alatta is a fa. Egy ideig csak fürkészi a férfit, majd hirtelen, egy szempillantás alatt akaszt le a hátáról egy kalapácsot, s vág oda egy jó nagyot Chothal mellkasára. A bandának sem kell több, azonnal mindenki megrohamozza a férfit, a vezér pedig távolabb húzódik - Eleisát pedig a vízbe lökik, de utána erednek ketten is. Egyértelműen nem könnyű esettel van dolguk, ezért ha az ork ellenáll, akkor vagy négy kalózt is súlyosan megsebesíthet! Viszont a szerencse ma nem kedvez neki, hiszen pillanatokon belül a dulakodás közepette bilincset érezhet a lábán, s ha lenéz, megpillanthatja Jekket, a gonosz kis törpét, aki alattomos mosollyal húzódik vissza a lábak közt, miután ráhelyezte a megerősített bilincset a lábára, amit széttörni nem tud. Mindenki rá is veti magát Chothalra, bár megsebesíteni nem igazán akarják, csupán erőseket ütnek belé, úgy, hogy ne ejtsenek rajta sebet. Sikerül is hamarosan blokkolniuk, bár nem könnyedén, míg végül a megerősített bilincsek a kezére és a nyakára is felkerülnek, majd beállítják őt a hét fő közé, valahova középre. Mellette vagy négy szablyás kalóz is áll, s csak egy rossz mozdulat kell, s a tehetetlen orkot már le is szúrják.*
- Uram, ezért aztán jó pénzt fogunk kapni! Pont az ilyeneket keresik a vadállatokkal való harchoz! Temérdek arany fogja ütni a kezünket már csak ezért az egyért, hát még a többiért!
*Kiáltja fel az egyik a tömegből, majd mindenki a vízre pillant. Eleisa ugyan megpróbálhat elúszni, de semmi esélye sincs, hiszen hamarosan egy Kinna névre hallgató rövid hajú nő, s egy Vinna névre hallgató megtépázott férfi ered utána. Mikor odaérnek hozzá, a nő hatalmas vigyorral az arcán belenyomja Eleisa arcát a vízbe, majd beleül a nyakába, s úgy tesz, mintha éppen valami állaton lovagolna a vízen - természetesen e látványra is hangos röhögésbe kezd a kalózbanda. Egy kis ideig ott csücsül még a nyakában, ám mielőtt megfulladna, leszáll róla, s ikertestvére segítségével, a hajánál fogva kivonszolják a stéghez, ahol a többiek segítségével felhúzzák, majd maguk is visszamásznak. Vérszemet kapva Mullan, a perverz kalóznő és Börg, a kampókezű kilép a tömegből, s megállnak a hölgy előtt.*
- Hamvas bőr, s micsoda keblek! Uram, ezt is tartsuk má' meg!
*Mondja vigyorogva a nő, mire Börg is odalép hozzá, s 'szemtelen szemével' igen közel hajol, majd kampójával megböködi a hölgy hasát.*
- Termékenynek tűnik, ez akár ki is hordhatna sok kölköt!
*Szavainak hallatán az egész banda ujjongásba kezd, s szinte nyálcsorgatva figyelik a hölgyet, viszont pillanatokon belül az óriás vezér leinti őket. Minden fegyvert ahogy Chothaltól, úgy tőle is elvesznek, majd megkapja a bilincseket, s beállítják az ork elé.*
// Mindenki //
*Mikor mind a kilencen meg vannak már, Imberragh kilép a tömegből, s nagy hanggal feléjük fordul.*
- Ha nem lenne egyértelmű, akkor ti el lesztek adva rabszolgának. Mindegyikőtökben van valami, amiért igen sok arany fogja ütni a mi markunkat. Megszökni ne is próbáljatok, nem fog sikerülni. Ha mégis megpróbálnátok, akkor megölönk benneteket, s szerzünk valaki mást a helyetekre, ilyen egyszerű. Ha túl akarjátok élni, akkor fogjátok be a szátokat, viselkedjetek jól, s csináljátok azt, amit mi mondunk. Ha szerencsétek van, akkor nem valami beteg, perverz alak fog titeket megvásárolni. *azzal egy nagyon apró, alattomos mosoly kiül az arcára* Bár épp ilyen helyre igyekszünk..
*Ezzel tudtára is adja a társaságnak a sorsát, majd megragadja a láncot - elöl halad Rakori, mögötte Mylene, Mogirs, Eleisa, Chothal, Tania, Ichaster, Caith és Balin, ebben a sorrendben -, ránt rajta egy nagyon erőset, s a kalózbanda a rabszolgákkal meg is indul a kikötő felé, hogy majd ott hajóra szállhassanak..*
*A Nap lassacskán már csak lágyan csillan vissza a messze nyúló tenger felszínén, s a szél is kellemesen borzolja a hullámokat, melyek halkan csapódnak vissza a tartógerendákról. Az élet ugyan napközben sem áll meg, bár akkor inkább az árusok és a hajóra igyekvők uralják a dokkokat, viszont az éj közeledtével már az alvilági alakok is megjelennek: leginkább a csempészek, bár a tolvajok sem igazán otthon ülnek ilyenkor. A csempészek inkább a tömegektől távolabb eső helyeken üzletelnek, viszont a tolvajok pontosan a tömegben szeretnek mászkálni. Akár egy csuklyás alak, akár egy gyönyörű, szőke hölgy képében.. Természetesen az éj nem csak az illegális üzleteknek ad teret, hanem több halárus is ekkor teszi ki termékeit, hiszen a tűző napon sokkal könnyebben romlik a hús, emellett több éjszakai étkező bódé is megnyílik, amik különböző tengeri állatokból készült készételeket kínálnak. A rum mámorító illata, s a részeges alakok sem maradhatnak ki természetesen, nélkülük nem is lenne kikötő a kikötő! Ezekkel együtt mind összességében kellemes lehet a hangulat annak, aki szereti a kikötői nyüzsgést.
Hosszú órákig megmarad ez a kellemes, viszonylag nyugodt hangulat, azonban váratlanul több bódé is bezár, pillanatokon belül sok árus is pakolni kezdi a halakat, s mintha a tömeg is kezdene kisebb lenni. Feltűnően mindenki valahova előre tekintget, s arra felé mutogatnak, amerről a nagy ricsaj hallatszik: megjöttek a kalózok! Mit is lehetne várni tőlük: törnek, zúznak, hangosak, nagyszájúak.. Azonban a mai napon nem csupán e céllal látogatták meg a kikötőt..
A hangokból ítélve sejteni lehet, hogy nagyon sokan vannak, egy egész banda, így nem véletlen, hogy az emberek inkább próbálnak eltűnni a környékről, s nem bajba keveredni. A kalózok nagy része - az óriás vezérrel együtt - a főúton halad, viszont jópáran eltűnnek a dokkok sötétebb részeiben, s a kisebb utakon haladnak tovább, mintha csak keresnének valamit. Ezek aztán nem a 'kellemesebbik' fajtából valóak, ezek mind közül a legrosszabbak..*
// Tania és Ichaster //
- Azt ott, a hosszú hajút!
*Kiáltja a vezér hangosan, mire szablyájával a tömeg közepén levő Tania felé mutat. Alig telik el pár pillanat, a kalózok körbe is állják a hölgyet, de úgy, hogy Ichaster se tudjon szabadulni - ezeknek semmi se szent, egy rossz mozdulat, és keresztül döfik mindkettejük torkát.*
- Uram, ez jó lesz! Olyan kis sunyi, finom falat lesz majd!
*Azzal megragadja az egyik félszemű Tania arcát, s erősen ide-oda kezdi mozgatni, majd undorító módon végignyalja az arcát! Ennek már a lehelete is émelyítő, hát még a hely, ahol a szemének kellene lennie - ami helyett csak egy luk van, amit viszont nem is takar el kendő. Ezután egy másik szétfeszíti a hölgy száját, majd az előbbi kalóz, aki Börg névre hallgat, bedugja kampóját a szájába, s tanulmányozni kezdi a fogait, némelyeket meg is kocogtat.*
- Tökéletes fogak is, vigyétek!
*Azzal váratlanul bekötik Tania száját, nyakára egy lánccal ellátott bilincset helyeznek, kezét is hátra bilincselik, lábaira is szorosat raknak - épp csak annyira tud mozogni, hogy lassan tudjon lépegetni. Teljesen ugyan nem kutatják át, viszont minden fegyverét elveszik tőle. A nyakán függő láncot végül a vezér a kezébe veszi, ránt egy kicsit rajta, jelezve, hogy a hölgy kénytelen követni őt, majd Ichaster felé fordul.*
- Ezt is!
*Adja ki az utasítást, mire rögtön egy Rannó nevezetű oda is lép elé, miközben a többiek hátulról lefogják. Koszos körmeivel megragadja a férfi kötését, amit lejjebb húz, s betekint alá. Arcára megvető fintor ül ki a kötés mögött megbúvó dolgok láttán, majd gyorsan vissza is húzza azt. Alaposabban megnézi szemeit, beleüt egyet gyomrába, megfogdossa karjait, végül egy orrhang után köp egy hatalmasat Ichaster lábai elé.*
- Elmegy! *jelez a vezérnek Rannó* Betesszük a különlegességek közé, hátha valaki az ilyen ocsmányságokra gerjed!
*Az óriás bólint, majd Ichastert is megszabadítják kaszájától, s Taniához hasonlóan ő is bilincseket kap mindenhova, majd a férfit beállítják a hölgy mögé - nyakukat a lánc összeköti, amit a vezér ismét megránt, így a páros kénytelen megindulni a bandával!*
// Rakori és Mogirs //
*A kis banda tovább halad az úton, s egy öt perces lassú séta után ismét felemeli az Imberragh névre hallgató vezér a szablyáját, majd egy alvilági alaknak tűnő párosra mutat.*
- Azokat!
*Adja ki az utasítást, mire a kalózok Rakorit és Mogris is körbeveszik eszeveszett gyorsasággal. Az ő fegyverüket azonnal elveszik, esélyünk sincs a támadásra, hiszen Imberragh, a náluk sokkal magasabb óriás ott áll mellettük közvetlenül, aki egy ütéssel eltöri mindkettejük koponyáját nagyon könnyedén - a többiről ne is beszéljünk! A tömegből rögtön ki is lép egy Mullan nevezetű, magas, vékony nő, akinek arca ugyan furcsa módon szép, s nem is igazán lehet tudni, hogy egy ilyen nő mit keres ilyen alakok közt. Ez minden bizonnyal örök rejtély marad, viszont ő sem fogja vissza magát..*
- Hmm, fekete bőr, ez kell ide! *azzal illetlen módon belemarkol Rakori kebleibe* Fiúk, még a végén megtartom magamnak! *ordítja hátra, mire az egész banda a nővel együtt hangos röhögésben tör ki* Na, vigyétek!
*Azzal egy hatalmasat csap a sötételf hátsó felére, mire a többiek már rakják is rá a bilincseket, s beállítják a hölgyet Tania elé. Természetesen Mogirs sem maradhat ki a mókából, hozzá - furcsa módon - egy Jekk nevezetű törpe lép oda, aki jobb esetben is a hasáig érhet fel maximum. Egy ideig csak figyeli gyilkos szemeivel, majd gyorsan rávágja:*
- Ez egy mágus! *összeszűkíti szemeit, majd teljesen váratlanul megfejeli a férfi ágyékát, s pár aprót beleüt a combjába* Nem is rossz..
*Azzal a törpe int Mullannak, aki sokkal magasabb Mogirsnál is, majd a nő szétveszíti a mágus száját, s a Rakoritól elkobzott pálinkát beleönti a szájába, gyorsan összeszorítja azt, majd befogja a férfi orrát, s ráordít.*
- Lenyelni! *nem is kell mondani, erre a kijelentésre is hatalmas röhögésben tör ki a banda*
- Jöhet!
*Jelez a vezér felé a nem túl bőbeszédű és őrült jellemű Jekk, mire Mogirs is megkapja a bilincseket, s beállítják Rakori mögé. Imberragh a kezében levő láncot újra erősen megrántja, mire az immáron négy főre nőtt kis csoport kénytelen megindulni.*
// Caith, Mylene és Balin //
*A kalózbanda ismét tovább halad, mire az egyik elágazásnál, melynek közepén egy bátornak tűnő halárus áll, az óriás tovább halad jobbra. Sajnos az árus viszont nem ússza meg ilyen könnyen, hiszen az egyik kopasz kalóz, aki a Golp névre hallgat, odalép hozzá, megragadja a torkát, majd tőrét átszúrja a combján. Majd a másikon. Majd a kezén.. s a másikon.. S ha még ez sem lenne elég, szerencsétlen halkereskedőt behajítja a tengeri élőlények közé, majd megragadja az egyik polipot, s hatalmasat harap a fejébe. Száján csorog le az állat nedve, míg végül a maradékot elhajítja - ami igen szerencsétlen módon egy közelben ücsörgő hölgy, Caith lábai elé esik. A gyilkos kinézetű Golp rögtön arra fordítja tekintetét, s meg is indul az elf leányzó felé, miután a vezér bólint neki egyet. Odaérve agresszíven megragadja a hölgy lábát, majd egy könnyed mozdulattal lerántja a ládáról úgy, hogy szegény a földre is esik. Majd az ő torkát is megragadja, s a magasba emeli, pillanatokon belül pedig a lábai már nem is érik a földet. Kis ideig szótlanul figyeli őt, végig a szemeibe néz, más testrészére nem is pillanat, s mielőtt megfulladna a hölgy, elhajítja oldalra.*
- Csodás, természetes szemek, ezekért egy vagyont fogunk kapni, a hajáról ne is beszéljünk! Már csak azt kell eldönteni, hogy mi vájjuk ki őket, vagy hagyjuk meg a leendő gazdájának? Mindenesetre addig is, vigyétek!
*Szokatlanul intelligens szavakat ejt ki haláztatta ajkain, mire Imberragh biccent, s a hölgy máris kapja a bilincseket, s beállítják Ichaster mögé. Öten haladnak tovább..
...nem sokáig, hiszen egy furcsa pároson rögtön megakad a szeme a vezérnek, akik tanúi lehettek az iménti esetnek is. Szablyáját Mylene és Balin felé emeli, mire a megszokott módon a többi kalóz körbefogja őket, s Mylenét lerántják a ládáról, viszont ő már szerencsére nem esik el. A tömeg közül kilép egy Nhill nevezetű fehérbőrű, fehér hajú, piros szemű alak, aki beteges vigyorral lép a hölgy elé.*
- Milyen szép bőre van..
*Azzal megragadja Mylene arcát, kicsit megtépkedi, épp úgy, ahogy a karját és a hasát is. Néhol igen erősen mar a hölgybe, melynek következtében apró kék foltok is keletkezhetnek.*
- Nemes lányka, mi? Téged imádni fognak az óriások, úgyis az ilyen finom husikat szeretik magukévá tenni újra.. és újra.. és újra..
- Elég lesz! *erősen ráhelyezi a férfi vállára a kezét a vezér* Vigyétek!
*Azzal Mylene is megkapja a bilincseket, s beállítják Mogirs elé. A társaság már majdnem meg is feledkezik a földön ücsörgő emberről, kinek eddig még felállni sem igazán volt esélye, a lábak közt való elsurranás pedig egyenlő lett volna a halállal. A tömegből ezúttal egy sebhelyes arcú, fogatlan alak lép ki, aki a Fohr névre hallgat. Az arcvonásaiból ítélve nem éppen az az intelligens fajta, viszont megragadja Balin ruháját, s lábra rántja őt. Szemei rögtön megakadnak a füzéren, amit a férfi szorongat, mire gyerekes meglepettséggel felkiált.*
- E ed vaázsó! *ejti ki értelmetlenül a szavakat, amik arra utalnak, hogy a füzér láttán varázslónak hiszi Balint* Én vee jáik! *utal arra, hogy játszani szeretne a férfivel, viszont Nhill, a sápadtarcú ad neki egy hatalmas pofont, s ráordít*
- Takarodj már innen, ez mégis minek van még velünk?! Együk meg és jól van, teljesen felesleges!
*Fakad ki hangosan a bolond kalóz miatt, majd váratlanul megkopogtja Balin fejét kissé erősebben, s olyan pózba helyezi magát, mintha visszajelzést hallgana odabentről. Ezután mellkasa jön, majd gerince: mindent végigkopogtat, hallgatózva, majd bólint az óriás felé, aki azonnal ki is adja az utasítást, s már veszik is el tőle a fegyvert, kapja is bilincset, s már állítják is Caith mögé.*
// Eleisa és Chothal //
*A páros szerencsére kicsit távolabb van a tömegtől, a stég végén, viszont ők sem ússzák meg a kalózokat. Egy hatos kis csoport megáll tőlük nem messze, majd egy halk sutyorgás után váratlanul az egyik feje kinyúlik a bandából, s egy fúvócső segítségével egy apró nyilat lő az ork felé. Nem lehet tudni, hogy mire gondoltak, hiszen az könnyedén pattan vissza Chothal bőréről, majd a vízbe esve elmerül.*
- Ide, mindenki, találtam valamit!
*Kiáltja az egyik fülrepesztően hangosan, mire a kalózbanda nagyobbik része is megérkezik, élen a vezérrel, mögötte a hét bilincsben levővel. Láthatóan kissé tartják a távolságot, hiszen a nagydarab ork nem éppen könnyű falat, s azért a kalózok sem rohannának a vesztükbe.*
- Fogjátok!
*Mondja Imberragh, majd a láncot az egyik kezébe nyomja, s lassan, nyugodt léptekkel indul meg az ork felé, majd előtte megáll - az óriás még Chothalnal is sokkal magasabb és szélesebb, nem véletlenül reccsen meg jópárszor alatta is a fa. Egy ideig csak fürkészi a férfit, majd hirtelen, egy szempillantás alatt akaszt le a hátáról egy kalapácsot, s vág oda egy jó nagyot Chothal mellkasára. A bandának sem kell több, azonnal mindenki megrohamozza a férfit, a vezér pedig távolabb húzódik - Eleisát pedig a vízbe lökik, de utána erednek ketten is. Egyértelműen nem könnyű esettel van dolguk, ezért ha az ork ellenáll, akkor vagy négy kalózt is súlyosan megsebesíthet! Viszont a szerencse ma nem kedvez neki, hiszen pillanatokon belül a dulakodás közepette bilincset érezhet a lábán, s ha lenéz, megpillanthatja Jekket, a gonosz kis törpét, aki alattomos mosollyal húzódik vissza a lábak közt, miután ráhelyezte a megerősített bilincset a lábára, amit széttörni nem tud. Mindenki rá is veti magát Chothalra, bár megsebesíteni nem igazán akarják, csupán erőseket ütnek belé, úgy, hogy ne ejtsenek rajta sebet. Sikerül is hamarosan blokkolniuk, bár nem könnyedén, míg végül a megerősített bilincsek a kezére és a nyakára is felkerülnek, majd beállítják őt a hét fő közé, valahova középre. Mellette vagy négy szablyás kalóz is áll, s csak egy rossz mozdulat kell, s a tehetetlen orkot már le is szúrják.*
- Uram, ezért aztán jó pénzt fogunk kapni! Pont az ilyeneket keresik a vadállatokkal való harchoz! Temérdek arany fogja ütni a kezünket már csak ezért az egyért, hát még a többiért!
*Kiáltja fel az egyik a tömegből, majd mindenki a vízre pillant. Eleisa ugyan megpróbálhat elúszni, de semmi esélye sincs, hiszen hamarosan egy Kinna névre hallgató rövid hajú nő, s egy Vinna névre hallgató megtépázott férfi ered utána. Mikor odaérnek hozzá, a nő hatalmas vigyorral az arcán belenyomja Eleisa arcát a vízbe, majd beleül a nyakába, s úgy tesz, mintha éppen valami állaton lovagolna a vízen - természetesen e látványra is hangos röhögésbe kezd a kalózbanda. Egy kis ideig ott csücsül még a nyakában, ám mielőtt megfulladna, leszáll róla, s ikertestvére segítségével, a hajánál fogva kivonszolják a stéghez, ahol a többiek segítségével felhúzzák, majd maguk is visszamásznak. Vérszemet kapva Mullan, a perverz kalóznő és Börg, a kampókezű kilép a tömegből, s megállnak a hölgy előtt.*
- Hamvas bőr, s micsoda keblek! Uram, ezt is tartsuk má' meg!
*Mondja vigyorogva a nő, mire Börg is odalép hozzá, s 'szemtelen szemével' igen közel hajol, majd kampójával megböködi a hölgy hasát.*
- Termékenynek tűnik, ez akár ki is hordhatna sok kölköt!
*Szavainak hallatán az egész banda ujjongásba kezd, s szinte nyálcsorgatva figyelik a hölgyet, viszont pillanatokon belül az óriás vezér leinti őket. Minden fegyvert ahogy Chothaltól, úgy tőle is elvesznek, majd megkapja a bilincseket, s beállítják az ork elé.*
// Mindenki //
*Mikor mind a kilencen meg vannak már, Imberragh kilép a tömegből, s nagy hanggal feléjük fordul.*
- Ha nem lenne egyértelmű, akkor ti el lesztek adva rabszolgának. Mindegyikőtökben van valami, amiért igen sok arany fogja ütni a mi markunkat. Megszökni ne is próbáljatok, nem fog sikerülni. Ha mégis megpróbálnátok, akkor megölönk benneteket, s szerzünk valaki mást a helyetekre, ilyen egyszerű. Ha túl akarjátok élni, akkor fogjátok be a szátokat, viselkedjetek jól, s csináljátok azt, amit mi mondunk. Ha szerencsétek van, akkor nem valami beteg, perverz alak fog titeket megvásárolni. *azzal egy nagyon apró, alattomos mosoly kiül az arcára* Bár épp ilyen helyre igyekszünk..
*Ezzel tudtára is adja a társaságnak a sorsát, majd megragadja a láncot - elöl halad Rakori, mögötte Mylene, Mogirs, Eleisa, Chothal, Tania, Ichaster, Caith és Balin, ebben a sorrendben -, ránt rajta egy nagyon erőset, s a kalózbanda a rabszolgákkal meg is indul a kikötő felé, hogy majd ott hajóra szállhassanak..*
370. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 14:17:47
Üzenet elküldve: 2013-08-23 14:17:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Rakori Sulvera//
*Arcával nem néz a nő felé. Előre tekint, bámulja a semmit. Csak néz. De közben figyel, talán így jobban is, hisz szinte az egyik érzékszervét kikapcsolta és a másikat felerősítette.*
-Tudod a mágia hatalmas erő amiből ha tudsz magadnak csippenteni egy keveset máris sokkal erősebb leszel. Csak a mágia azoknak való akiknek nem feltétlenül a karja az erős, hanem az elméje.
*Ez után a sötételf a meditálásról szól, és erre reagál is Mogirs.*
-Áhh a meditálás. Igen igen, unalmas lehet, nekem sajnos elég nagy megpróbáltatás lesz. Le kell nyugtatnom a bennem élő démonokat. Nekem nem lesz unalmas azt hiszem, nagy küzdelem lesz amit csak én vívhatok meg, de ez meg fog térülni, idővel. Te egy kalandor lélek vagy, ezt becsüld meg, sok jó pillanatod lesz még.
*Ekkor Rakori a bemutatkozást gondolatát feszegeti. De Mogirs kihúzza magát és ijesztően kék szemeivel amiben a pupilla szinte alig látszik oly kicsi, ránéz a sötételfre.*
-Úgy vélem a bemutatkozásnak még nem jött el az ideje. Inkább nem mondok semmilyen nevet minthogy ne áruljam el. Sajnos nem bízhatok senkiben akármilyen kedves, vagy barátságos felém. Te kedves nem vagy ahogy észrevettem, a sötétség nagyobb belül mint a bőrödön. Talán azt már kedvességnek vehetném, hogy nem állítottál belém eddig semmilyen fegyvert. Megtehetted volna akármikor, még időm se lett volna védekezni. De te nem tetted, talán megköszönhetném neked, de nem hiszem, hogy meg fogom.
*Ekkor Mogirs a nemrég említett orkra és beszélgetőpartneré tekint nem messze. Ekkor elmosolyodik.*
"Egy öreg veterán, ha nem lenne jó a harcban már nem élne, a két pár agyar nem hazudik."
*Mogirs visszafordítja fejét a tenger felé és tovább bámul előre.*
*Arcával nem néz a nő felé. Előre tekint, bámulja a semmit. Csak néz. De közben figyel, talán így jobban is, hisz szinte az egyik érzékszervét kikapcsolta és a másikat felerősítette.*
-Tudod a mágia hatalmas erő amiből ha tudsz magadnak csippenteni egy keveset máris sokkal erősebb leszel. Csak a mágia azoknak való akiknek nem feltétlenül a karja az erős, hanem az elméje.
*Ez után a sötételf a meditálásról szól, és erre reagál is Mogirs.*
-Áhh a meditálás. Igen igen, unalmas lehet, nekem sajnos elég nagy megpróbáltatás lesz. Le kell nyugtatnom a bennem élő démonokat. Nekem nem lesz unalmas azt hiszem, nagy küzdelem lesz amit csak én vívhatok meg, de ez meg fog térülni, idővel. Te egy kalandor lélek vagy, ezt becsüld meg, sok jó pillanatod lesz még.
*Ekkor Rakori a bemutatkozást gondolatát feszegeti. De Mogirs kihúzza magát és ijesztően kék szemeivel amiben a pupilla szinte alig látszik oly kicsi, ránéz a sötételfre.*
-Úgy vélem a bemutatkozásnak még nem jött el az ideje. Inkább nem mondok semmilyen nevet minthogy ne áruljam el. Sajnos nem bízhatok senkiben akármilyen kedves, vagy barátságos felém. Te kedves nem vagy ahogy észrevettem, a sötétség nagyobb belül mint a bőrödön. Talán azt már kedvességnek vehetném, hogy nem állítottál belém eddig semmilyen fegyvert. Megtehetted volna akármikor, még időm se lett volna védekezni. De te nem tetted, talán megköszönhetném neked, de nem hiszem, hogy meg fogom.
*Ekkor Mogirs a nemrég említett orkra és beszélgetőpartneré tekint nem messze. Ekkor elmosolyodik.*
"Egy öreg veterán, ha nem lenne jó a harcban már nem élne, a két pár agyar nem hazudik."
*Mogirs visszafordítja fejét a tenger felé és tovább bámul előre.*
369. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 13:43:51
Üzenet elküldve: 2013-08-23 13:43:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
//Balin Weave//
*Nem kap azonnali választ, sót, elsőre jelét annak sem, hogy egyáltalán fog-e. Nem bosszankodik, nem türelmetlenkedik. Higgadtan ül csak tovább, csendesen, fürkészve a másikat. Nem akarja siettetni, felesleges. Sosem vezet jóra. Amikor viszont a férfi kezében lévő füzér megmozdul, kissé ijedten tekint az irányába, majdhogynem hátraugrik, de szerencsére ül, nem történik meg. Érdekes látvány, sosem látott ehhez hasonlót, így, ahogy nemrég az arcát, most azt a bizonyos mocorgó füzért tekinti meg. Nem sejti, de tippelni sem tud arra, ez mit jelent, a férfi számára mit mondhat, van, hogy egyáltalán mi mozgatja azt. Tanulmányai során ilyesmibe nem futott bele, fel is bukik benne pár kérdés, de nem teszi fel őket, csendben marad inkább, nem terheli többel a másikat. Nem is biztos, hogy olyan dolog, amiről tudnia kellene, vagy tudhat egyáltalán. Így söpri félre a kíváncsiságát inkább, csendesen visszatekint az arcára, de sajátján már nem tudja, és nem is akarja leplezni a meglepettséget és a kíváncsiságot. Érdekes nap ez a mai. A tolvaj, a titokzatos nő, és most a férfi, aki előtte ül. Csupa új és új dolog, amibe szinte beleszédül, miközben tartani próbálja az iramot, felvenni a tempót és eggyé válni vele, elfogadni mindent. Ő igyekszik, próbálkozik. Elképzeléseit már rég felülmúlta, így csak tippelni mer, mi lesz a következő lépés, döntés, amelyet meghoz majd. Most kissé össze van zavarodva, de ha kell összekapja magát. Össze is kell, hiszen az hozza vissza őt gondolataiból, hogy a férfi kinyújtja felé a kezeit. Feleszmélve bámul a tenyérre, mintha várna valamit, bizonyára nem alamizsnát, nem nézi koldusnak, biztos, már a gondolat is sértő lenne, ha felmerülne benne. Nyugodtan ül hát, saját kezét felemelve tartja még magához közel csak, majd végül felcsendül a másik hangja is, felfedve azt, amelyet tenni akar. Meglepő kérés ugyan, de valahogy mégsem az, amitől tartania kellene. Egy pár pillanatig hezitál csak csendesen, hol a férfi arcát, majd kezét nézve, felváltva, míg végül bólint egy aprót.*
- Öhm, igen. * - nyújtja oda sajátját, kissé bátortalanul, a férfi tenyere fölé emelve. Nem engedi túl közel, nem pihenteti sajátját az ő tenyerén, hasonlóan felfelé tartja, ahogyan azt a férfi is teszi, és kíváncsian várja, mégis mit szeretne kezdeni vele. A sajátja egészen aprónak tűnik a másik kezéhez, mind ujjai, mind kézfeje, nőre pedig szinte már vakítóan fehér, tiszta, ahogyan a levegőben pihenve néz felfelé, mintha most ő várna valamire, amit kezébe nyomhatnának. A félsz még mindig mocorog benne, de egy ilyenből nem akadt még sosem rossz, így egyre jobban képes elrejteni ismét negatívabb érzelmeit, még saját maga elől is.*
*Nem kap azonnali választ, sót, elsőre jelét annak sem, hogy egyáltalán fog-e. Nem bosszankodik, nem türelmetlenkedik. Higgadtan ül csak tovább, csendesen, fürkészve a másikat. Nem akarja siettetni, felesleges. Sosem vezet jóra. Amikor viszont a férfi kezében lévő füzér megmozdul, kissé ijedten tekint az irányába, majdhogynem hátraugrik, de szerencsére ül, nem történik meg. Érdekes látvány, sosem látott ehhez hasonlót, így, ahogy nemrég az arcát, most azt a bizonyos mocorgó füzért tekinti meg. Nem sejti, de tippelni sem tud arra, ez mit jelent, a férfi számára mit mondhat, van, hogy egyáltalán mi mozgatja azt. Tanulmányai során ilyesmibe nem futott bele, fel is bukik benne pár kérdés, de nem teszi fel őket, csendben marad inkább, nem terheli többel a másikat. Nem is biztos, hogy olyan dolog, amiről tudnia kellene, vagy tudhat egyáltalán. Így söpri félre a kíváncsiságát inkább, csendesen visszatekint az arcára, de sajátján már nem tudja, és nem is akarja leplezni a meglepettséget és a kíváncsiságot. Érdekes nap ez a mai. A tolvaj, a titokzatos nő, és most a férfi, aki előtte ül. Csupa új és új dolog, amibe szinte beleszédül, miközben tartani próbálja az iramot, felvenni a tempót és eggyé válni vele, elfogadni mindent. Ő igyekszik, próbálkozik. Elképzeléseit már rég felülmúlta, így csak tippelni mer, mi lesz a következő lépés, döntés, amelyet meghoz majd. Most kissé össze van zavarodva, de ha kell összekapja magát. Össze is kell, hiszen az hozza vissza őt gondolataiból, hogy a férfi kinyújtja felé a kezeit. Feleszmélve bámul a tenyérre, mintha várna valamit, bizonyára nem alamizsnát, nem nézi koldusnak, biztos, már a gondolat is sértő lenne, ha felmerülne benne. Nyugodtan ül hát, saját kezét felemelve tartja még magához közel csak, majd végül felcsendül a másik hangja is, felfedve azt, amelyet tenni akar. Meglepő kérés ugyan, de valahogy mégsem az, amitől tartania kellene. Egy pár pillanatig hezitál csak csendesen, hol a férfi arcát, majd kezét nézve, felváltva, míg végül bólint egy aprót.*
- Öhm, igen. * - nyújtja oda sajátját, kissé bátortalanul, a férfi tenyere fölé emelve. Nem engedi túl közel, nem pihenteti sajátját az ő tenyerén, hasonlóan felfelé tartja, ahogyan azt a férfi is teszi, és kíváncsian várja, mégis mit szeretne kezdeni vele. A sajátja egészen aprónak tűnik a másik kezéhez, mind ujjai, mind kézfeje, nőre pedig szinte már vakítóan fehér, tiszta, ahogyan a levegőben pihenve néz felfelé, mintha most ő várna valamire, amit kezébe nyomhatnának. A félsz még mindig mocorog benne, de egy ilyenből nem akadt még sosem rossz, így egyre jobban képes elrejteni ismét negatívabb érzelmeit, még saját maga elől is.*
368. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 13:21:47
Üzenet elküldve: 2013-08-23 13:21:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
//Mylene Zestia//
*Balin csendesen fürkészi az tekintetet. "A hullám nem szokott ilyen lenni. A bolondját járatod velem?" Szólal meg magában, nem emelve le tekintetét a nőről. Pár másodpercig vár, ameddig a hölgy már képtelen állni a várakozást, és megszólal. Amint a nő hangja eléri Balin füleit, kezében a füzére újra megmozdul. A férfi halkan felsóhajt, majd hagy a lánynak pár pillanat szünetet, ameddig leemeli róla tekintetét. "A sors megint választott. Nincs mit tenni." Jegyzi meg, majd mély levegőt vesz. Régen lépett már kapcsolatba emberi lénnyel, így kicsit elszokott a társalgástól. Pár hónapig csak állatokkal, növényekkel illetve saját maga elméjével volt körülvéve. Balin újra a lány szemébe néz, újabb kínos, csendes másodperceket kölcsönözve mindkettőjüknek. A férfi hirtelen, kissé esetlenül nyújtja ki kézfejét az idegen felé. Nem kézfogásra invitálja a hölgyet, hiszen tenyerét az ég felé fordítja, mintha egy kis állatot tartana a kezében. Üres, kissé kérges tenyerét enyhén csípi a hideg, sós levegő.* Megnézhetném a kezét?* Kérdezi halkan, rekedt hangján. Folyamatosan a nő szemébe néz, teljes komolyságot árasztva magából. Pár pillanatig gondolkozik, hogy hozzátegyen-e egy "hölgyem" vagy "kisasszony" jelzőt mondatához, de végül elveti az ötletet.*
*Balin csendesen fürkészi az tekintetet. "A hullám nem szokott ilyen lenni. A bolondját járatod velem?" Szólal meg magában, nem emelve le tekintetét a nőről. Pár másodpercig vár, ameddig a hölgy már képtelen állni a várakozást, és megszólal. Amint a nő hangja eléri Balin füleit, kezében a füzére újra megmozdul. A férfi halkan felsóhajt, majd hagy a lánynak pár pillanat szünetet, ameddig leemeli róla tekintetét. "A sors megint választott. Nincs mit tenni." Jegyzi meg, majd mély levegőt vesz. Régen lépett már kapcsolatba emberi lénnyel, így kicsit elszokott a társalgástól. Pár hónapig csak állatokkal, növényekkel illetve saját maga elméjével volt körülvéve. Balin újra a lány szemébe néz, újabb kínos, csendes másodperceket kölcsönözve mindkettőjüknek. A férfi hirtelen, kissé esetlenül nyújtja ki kézfejét az idegen felé. Nem kézfogásra invitálja a hölgyet, hiszen tenyerét az ég felé fordítja, mintha egy kis állatot tartana a kezében. Üres, kissé kérges tenyerét enyhén csípi a hideg, sós levegő.* Megnézhetném a kezét?* Kérdezi halkan, rekedt hangján. Folyamatosan a nő szemébe néz, teljes komolyságot árasztva magából. Pár pillanatig gondolkozik, hogy hozzátegyen-e egy "hölgyem" vagy "kisasszony" jelzőt mondatához, de végül elveti az ötletet.*
367. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 12:50:06
Üzenet elküldve: 2013-08-23 12:50:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
//Balin Weave//
*Lénye lassan olyanná válik, mintha végig ezen a helyen tartózkodott volna, mintha természetes lenne a felhozatal, a látvány, a közeg. A szagokat lassan szokja meg ugyan, de már nem fintorog, amikor egy erősebb hal szaga ér el orráig, bár tudja, véglegesen nemigen lenne képes hozzászokni. Ruháját igazítja meg, miközben végigtekint ismét a tömegen, lábait továbbra is kecsesen pihenteti, kezei pedig térdein pihennek. Fürkésző íriszei újra és újra végigfutnak a számára különösebb, érdekesebb alakokon, a fegyvereiken, a felszerelésein, az egész lényén. Persze nem akarja ismét azt, hogy viszonozzák tekintetét, illetve, ezen okból valaki ismét felháborodjon, így inkább maga elé tekint, a ládákat vizslatja, amelyet körbeveszik. Nem mindennapi hely, számára, másoknak viszont biztosan unalmas is. Fura látvány lehet így, miközben érdeklődve figyel meg mindent, mint aki a mai nap lépett volna először emberek közé, a világra, a közegbe. Valamelyest igaz is a dolog, nézőponttól függ, a dokkok felhozatala valóban az első ilyen látványa. A láda, melyen ül már kevésbé érdekli, így nem dönti fel a dolgokat, marad minden úgy, ahogyan azt valaki elrendezgette.
Beleolvadva a környezetbe végül, lassan ő is csak egy egyszerű valakivé válik, nem az újonc arcé, a most betoppanó valakivé. Már teljesen nyugodt, nem retteg attól, hogy valaki nekiesik, nem fél a látványtól sem. Ennek örül csak, hiszen nem azért jött, hogy felbolygasson bármit is, megzavarja azokat, akik egymással tárgyalnak jelenleg is. Talán ez miatt nem is szúrja ki azt, hogy valaki figyeli őt, kiszemeli. Nem érzi igazán a tekintet, és ha mégis, elkönyveli annak, hogy csak egyszerűen megbámulták őt, miközben elhaladt nemrég a ládáig. Átlépve az érzeten, kihúzva magát figyel a távolba kissé, ott mi folyik, mi folyhat, de nemigen lát semmi érdekeset. Talán majd oda is ellátogat, megnézi magának, amint kiücsörögte, s bámészkodta magát itt. Épp fordulna vissza a már jól megnézett, megfigyelt tömeg felé, amikor léptekre lesz figyelmes, legalább is olyanokra, amelyek közelebb hallatszódnak felé. Meglepett arccal fordul az idegen felé, figyel fel a közeledő férfire, aki közelít felé, nem leplezve azt, hogy mi a célja. Megrettenve kissé, nem érti, miért is pont ő a célpont, mit akarhat tőle. Egyetlen gondolata az marad, amit nemrég élt meg, ahogyan a tolvaj nő förmedt rá, miután megnézte magának kíváncsiságból. Ezt elkerülve tekint a földre, mintha nem is akarna foglalkozni a másikkal, ám ekkor, bármiféle bosszús szó, vagy indulat helyett, a férfi egyszerűen a földre ül, elé, egészen közel. Nem tudja tovább bámulni a semmit, rátekint, arcára, érdekes ábrázatára, és pislogva tekint le rá, keresve magában valami választ. A pillantásra, melyet viszonoz, kissé a hideg rázza, arcát viszont nem fordítja el, nem tekint másfelé. Felettébb érdekes helyzet alakult ki, egyáltalán nem számított erre.*
- Elnézést, keres valakit? * - szól a férfihez végül, nem leplezve meglepettségét, és kíváncsiságát afelől, hogy mit akarhat tőle. Csak óvatosan néz végig rajta, nem akar tolakodó lenni azzal, hogy bámulja őt, mintha valami látványosság lenne. Tekintete épphogy végigfut a felszerelésén, a ruházatán, de máris visszakúszik arcára, ajkai pedig nem mozdulnak, csendesen várja, hogy választ kapjon, már ha a másik válaszol majd rá.*
*Lénye lassan olyanná válik, mintha végig ezen a helyen tartózkodott volna, mintha természetes lenne a felhozatal, a látvány, a közeg. A szagokat lassan szokja meg ugyan, de már nem fintorog, amikor egy erősebb hal szaga ér el orráig, bár tudja, véglegesen nemigen lenne képes hozzászokni. Ruháját igazítja meg, miközben végigtekint ismét a tömegen, lábait továbbra is kecsesen pihenteti, kezei pedig térdein pihennek. Fürkésző íriszei újra és újra végigfutnak a számára különösebb, érdekesebb alakokon, a fegyvereiken, a felszerelésein, az egész lényén. Persze nem akarja ismét azt, hogy viszonozzák tekintetét, illetve, ezen okból valaki ismét felháborodjon, így inkább maga elé tekint, a ládákat vizslatja, amelyet körbeveszik. Nem mindennapi hely, számára, másoknak viszont biztosan unalmas is. Fura látvány lehet így, miközben érdeklődve figyel meg mindent, mint aki a mai nap lépett volna először emberek közé, a világra, a közegbe. Valamelyest igaz is a dolog, nézőponttól függ, a dokkok felhozatala valóban az első ilyen látványa. A láda, melyen ül már kevésbé érdekli, így nem dönti fel a dolgokat, marad minden úgy, ahogyan azt valaki elrendezgette.
Beleolvadva a környezetbe végül, lassan ő is csak egy egyszerű valakivé válik, nem az újonc arcé, a most betoppanó valakivé. Már teljesen nyugodt, nem retteg attól, hogy valaki nekiesik, nem fél a látványtól sem. Ennek örül csak, hiszen nem azért jött, hogy felbolygasson bármit is, megzavarja azokat, akik egymással tárgyalnak jelenleg is. Talán ez miatt nem is szúrja ki azt, hogy valaki figyeli őt, kiszemeli. Nem érzi igazán a tekintet, és ha mégis, elkönyveli annak, hogy csak egyszerűen megbámulták őt, miközben elhaladt nemrég a ládáig. Átlépve az érzeten, kihúzva magát figyel a távolba kissé, ott mi folyik, mi folyhat, de nemigen lát semmi érdekeset. Talán majd oda is ellátogat, megnézi magának, amint kiücsörögte, s bámészkodta magát itt. Épp fordulna vissza a már jól megnézett, megfigyelt tömeg felé, amikor léptekre lesz figyelmes, legalább is olyanokra, amelyek közelebb hallatszódnak felé. Meglepett arccal fordul az idegen felé, figyel fel a közeledő férfire, aki közelít felé, nem leplezve azt, hogy mi a célja. Megrettenve kissé, nem érti, miért is pont ő a célpont, mit akarhat tőle. Egyetlen gondolata az marad, amit nemrég élt meg, ahogyan a tolvaj nő förmedt rá, miután megnézte magának kíváncsiságból. Ezt elkerülve tekint a földre, mintha nem is akarna foglalkozni a másikkal, ám ekkor, bármiféle bosszús szó, vagy indulat helyett, a férfi egyszerűen a földre ül, elé, egészen közel. Nem tudja tovább bámulni a semmit, rátekint, arcára, érdekes ábrázatára, és pislogva tekint le rá, keresve magában valami választ. A pillantásra, melyet viszonoz, kissé a hideg rázza, arcát viszont nem fordítja el, nem tekint másfelé. Felettébb érdekes helyzet alakult ki, egyáltalán nem számított erre.*
- Elnézést, keres valakit? * - szól a férfihez végül, nem leplezve meglepettségét, és kíváncsiságát afelől, hogy mit akarhat tőle. Csak óvatosan néz végig rajta, nem akar tolakodó lenni azzal, hogy bámulja őt, mintha valami látványosság lenne. Tekintete épphogy végigfut a felszerelésén, a ruházatán, de máris visszakúszik arcára, ajkai pedig nem mozdulnak, csendesen várja, hogy választ kapjon, már ha a másik válaszol majd rá.*
366. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 12:33:22
Üzenet elküldve: 2013-08-23 12:33:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
//Mogirs Appen//
-Mágia?-*Vonja fel az egyik szemöldökét. Nem hisz az ilyen dolgokban. A mágia túlságosan távol áll tőle.*
-Te tudod. Bár szerintem az a gyengéknek való. Akik nem képesek a puszta kezükkel boldogulni.-*Hagyja rá hanyagul a férfira. Körbepásztázza a helyet fekete szemeivel. Sokan vannak körülöttük,de van néhány alak aki kitűnik. Az egyik ilyen az ork. Számára egy ilyen lény unalmat jelent legtöbbször. Ám a mellette álló lenge öltözékű leánykára a szemei még sötétebbé vállnak. Utálja az ilyen porcelánbabákat. Nem azért mert Rakorit nem kedvelik a férfiak. Egyszerűen csak utálja az ilyeneket. Talán azért, mert az ő lelkük szabadabb, mint az övé. Szereti az ilyenek vérét kiontani.*
-Mily szép leányka van ott az ork társaságában. Vajon a vére is épp oly tiszta és finom, mint a külseje?-*Teszi fel unalmában a kérdést. Nem tud már mit kezdeni magával. Egyik lábáról a másikra áll és körmeivel az oszlopot kopogtatja.*
-Úgy hallottam, hogy a mágiához meditálni kell. Az nem unalmas kicsit? Én már ettől a semmittevéstől is kikészülök. Kalandra vágyom. Esetleg ölni. Megbízást is szívesen elfogadnék. Legyen az akármilyen véres.-*Előveszi kulacsát és nagyot húz a benne lévő erős pálinkából. Próbálja evvel nyugtatni idegeit. Nem az a részeges fajta ám mást nem nagyon hajlandó inni.*
-Még be se mutatkoztunk.-*Rémlik fel tudatában. Ha már ennyit beszélget valakivel, akkor be kéne mutatkoznia. Ám sose szokott elsőnek. Megfigyeli, hogy a másik személy hazudik-e nevébel kapcsolatban és akkor ő is úgy felel.*
-Mágia?-*Vonja fel az egyik szemöldökét. Nem hisz az ilyen dolgokban. A mágia túlságosan távol áll tőle.*
-Te tudod. Bár szerintem az a gyengéknek való. Akik nem képesek a puszta kezükkel boldogulni.-*Hagyja rá hanyagul a férfira. Körbepásztázza a helyet fekete szemeivel. Sokan vannak körülöttük,de van néhány alak aki kitűnik. Az egyik ilyen az ork. Számára egy ilyen lény unalmat jelent legtöbbször. Ám a mellette álló lenge öltözékű leánykára a szemei még sötétebbé vállnak. Utálja az ilyen porcelánbabákat. Nem azért mert Rakorit nem kedvelik a férfiak. Egyszerűen csak utálja az ilyeneket. Talán azért, mert az ő lelkük szabadabb, mint az övé. Szereti az ilyenek vérét kiontani.*
-Mily szép leányka van ott az ork társaságában. Vajon a vére is épp oly tiszta és finom, mint a külseje?-*Teszi fel unalmában a kérdést. Nem tud már mit kezdeni magával. Egyik lábáról a másikra áll és körmeivel az oszlopot kopogtatja.*
-Úgy hallottam, hogy a mágiához meditálni kell. Az nem unalmas kicsit? Én már ettől a semmittevéstől is kikészülök. Kalandra vágyom. Esetleg ölni. Megbízást is szívesen elfogadnék. Legyen az akármilyen véres.-*Előveszi kulacsát és nagyot húz a benne lévő erős pálinkából. Próbálja evvel nyugtatni idegeit. Nem az a részeges fajta ám mást nem nagyon hajlandó inni.*
-Még be se mutatkoztunk.-*Rémlik fel tudatában. Ha már ennyit beszélget valakivel, akkor be kéne mutatkoznia. Ám sose szokott elsőnek. Megfigyeli, hogy a másik személy hazudik-e nevébel kapcsolatban és akkor ő is úgy felel.*
365. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 02:33:28
Üzenet elküldve: 2013-08-23 02:33:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
//Mylene Zestia//
*Balin elszakítja tekintetét a szigetről. Jobbjában a füzért forgatja, melyet mindig keze ügyébe tart. Egyesével tekint végig a jelenlévő embereken, várja a jelet, aminek el kell jönnie. Tekintetét először az orkon nyugtatja. Tőle, vagy legalábbis felőle várja a hullámokat, de semmit sem érez. Pár percnyi bámulás után feladja, és a csevegő partnerére pillant. A gyöngyök egymást követik ujjai között, de a hullám elmarad. Semmi sem képes megingatni a sors fonalait. Némán lehajtja a fejét. Biztos, hogy a helyszín helyes. Álmában ezt a helyet látta, erre mérget venne. De akkor mi lehet a baj? A hely tökéletes, de a rezgés hiányzik. Egy mágus és egy mélységi is jelen van, Balin velük is megpróbálkozik. A füzér érez egy apró jelet a csuklyás felől, de ez elhanyagolható. Egy szép bükkfa is képes ekkora hullámot verni, így a vándor kénytelen újra leereszteni a füzért. Egy utolsó próbálkozás neve alatt még a kaszát ölelgető férfire is rászegezi tekintetét. Pont az, amit várt. Semmi. A füzér még a legkisebb mértékben sem kíván megmozdulni. (Sőt, ha lehetséges, a fiú látványa még mozdulatlanabbá teszi az ékszert.) Lemondóan sóhajt fel. Nem várhat örökké a jelre, viszont nem tehet mást. Az álmokat nem lehet meghazudtolni. Fáradtan ereszti le fejét, majd nagyot sóhajt. "Hihetetlen." Ismétli magában. "Egyszerűen hihetetlen." A jel, a mozgás, a hullám. Nincs itt. De itt kéne lennie és ez az érthetetlen. Balin fáradtan mozgatja meg elgémberedett nyakát, mikor a füzér nagyot rezdül kezében. A férfi ijedtében majdnem felpattan, de úgy véli jobb, ha ültében marad. Rögtön pásztázni kezdi az embereket, mikor szeme megakad egy apró, barna hajú lányon. Balin megdönti fejét, majd a füzérre néz. Idegesen rázza meg az ékszert, mintha elromlott volna, majd újra a nőre néz. Koncentrál, mire a füzér újra rezgésbe kezd. Szemét a gyöngyökre és csontokra szegezi, majd nagyot nyel. "Sas, szarvas... szél?" Kérdezi magában szinte felháborodva.* Ez? * Teszi fel halkan a kérdést, majd jobban szemügyre veszi a lányt. Nemesi kisugárzása és hamvas, fehér bőre sok mindenről árulkodik, viszont a füzér sokkal többről. Balin idegesen vakarja meg halántékát, majd feláll és gyors léptekkel a kisasszony felé veszi az irányt. Egy szó nélkül közelíti meg, majd pontosan elé, a deszkákra törökülésben ülve elhelyezkedik. Mélyen a nő rozsdabarna szemébe néz, mintha fürkészne valamit, de nem szól egy szót sem.
*Balin elszakítja tekintetét a szigetről. Jobbjában a füzért forgatja, melyet mindig keze ügyébe tart. Egyesével tekint végig a jelenlévő embereken, várja a jelet, aminek el kell jönnie. Tekintetét először az orkon nyugtatja. Tőle, vagy legalábbis felőle várja a hullámokat, de semmit sem érez. Pár percnyi bámulás után feladja, és a csevegő partnerére pillant. A gyöngyök egymást követik ujjai között, de a hullám elmarad. Semmi sem képes megingatni a sors fonalait. Némán lehajtja a fejét. Biztos, hogy a helyszín helyes. Álmában ezt a helyet látta, erre mérget venne. De akkor mi lehet a baj? A hely tökéletes, de a rezgés hiányzik. Egy mágus és egy mélységi is jelen van, Balin velük is megpróbálkozik. A füzér érez egy apró jelet a csuklyás felől, de ez elhanyagolható. Egy szép bükkfa is képes ekkora hullámot verni, így a vándor kénytelen újra leereszteni a füzért. Egy utolsó próbálkozás neve alatt még a kaszát ölelgető férfire is rászegezi tekintetét. Pont az, amit várt. Semmi. A füzér még a legkisebb mértékben sem kíván megmozdulni. (Sőt, ha lehetséges, a fiú látványa még mozdulatlanabbá teszi az ékszert.) Lemondóan sóhajt fel. Nem várhat örökké a jelre, viszont nem tehet mást. Az álmokat nem lehet meghazudtolni. Fáradtan ereszti le fejét, majd nagyot sóhajt. "Hihetetlen." Ismétli magában. "Egyszerűen hihetetlen." A jel, a mozgás, a hullám. Nincs itt. De itt kéne lennie és ez az érthetetlen. Balin fáradtan mozgatja meg elgémberedett nyakát, mikor a füzér nagyot rezdül kezében. A férfi ijedtében majdnem felpattan, de úgy véli jobb, ha ültében marad. Rögtön pásztázni kezdi az embereket, mikor szeme megakad egy apró, barna hajú lányon. Balin megdönti fejét, majd a füzérre néz. Idegesen rázza meg az ékszert, mintha elromlott volna, majd újra a nőre néz. Koncentrál, mire a füzér újra rezgésbe kezd. Szemét a gyöngyökre és csontokra szegezi, majd nagyot nyel. "Sas, szarvas... szél?" Kérdezi magában szinte felháborodva.* Ez? * Teszi fel halkan a kérdést, majd jobban szemügyre veszi a lányt. Nemesi kisugárzása és hamvas, fehér bőre sok mindenről árulkodik, viszont a füzér sokkal többről. Balin idegesen vakarja meg halántékát, majd feláll és gyors léptekkel a kisasszony felé veszi az irányt. Egy szó nélkül közelíti meg, majd pontosan elé, a deszkákra törökülésben ülve elhelyezkedik. Mélyen a nő rozsdabarna szemébe néz, mintha fürkészne valamit, de nem szól egy szót sem.
364. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 02:09:39
Üzenet elküldve: 2013-08-23 02:09:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
*Ahogy egyre közelebb ér, úgy kerül bele abba a tömegbe, amely a dokkoknál hömpölyög. A helyet átjáró szagok, illatok egykettőre keverednek orrában, beszippantva érzi meg a sós illatot, és az eladásra szánt halak bűzét. Utóbbival sosem volt kibékülve, így apró fintor jelent meg arcán, miközben haladt az érdekesebb tömeg felé, amelyek közelről már-már kissé veszélyesnek is tűntek. Viszont nem torpant meg, s nem is áll szándékában visszafordulni, ha már idáig eljött, elkalandozott. A kezdeti lelkesedése, batársága kicsit megcsappant az alakok láttán, de ez, mondhatni természetes azt nézve, hogy ismét idegenek közé keveredett. Merész húzás tőle, de talán most nem süt róla annyira, hogy kicsoda ő, micsoda, és honnan jött. Idegességét elbújtatja, miközben a ládák és hordók labirintusába ér, megállva pedig körbetekint. Az ork láttán arcára igencsak meglepett vonások ülnek ki, hátrálva ütközik finoman háta egy ládával, és reméli, nem volt szemtanúja ennek senki sem. Sóhajt végül, fejét megrázva nyeri vissza azt a magabiztosságot és kalandvágyat, amit a hajón ülve érzett, és amely elfogta, amikor a szárazföldre lépett. Fegyver híján némileg hátrányban van, ha netán valakinek ő válna a célpontjává, így inkább azzal próbálkozik, hogy beleolvad a tömegbe, eggyé válik a folyammal, amely mintha mindig cserélődne, ezáltal pedig örökké élne. Kezdi magát valóban bolondnak érezni, de csak mosolyogni képes a dolgon.
Végül, miután kedélyei és érzelmei lenyugodtak, újfent megindul, immáron egy csendesebb zúg felé, ahonnan kényelmesen nézelődhet körbe, s tudhatja meg azt, amire kíváncsi. Noha a látvány megrémítette valahol mélyen, a kíváncsisága nem hunyt ki, ugyanolyan hévvel hajtja előre, csak kissé nehézkesen. A kavalkád valóban színes, nem is látott még ennyiféle teremtményt egy helyen, holott a városban is látott már fura alakokat. Mégis, ez itt máshogy hat rá, máshogy érzékeli, miközben eléri a pontot, ahol úgy érzi, biztonságosabb. Egy ládára tekint le, amely lábánál hever, és leülve mélyed csendesen gondolataiba. A szabadsága most megvan, nagyobb mértékben, mint valaha, mégis van benne némi félelem az egész iránt. Viszont nem képes ilyen egyszerűen elfogadni azt, és feladni az álmát, a vágyait. Ennyitől nem fogja, sőt, nagyszerű alkalom, hogy szokja a környezetet, beletanuljon milyen lehet azoknak, akiknek nem kell szabályok és megkötések között élnie nap mint nap, sémaszerű, egyforma alakok között. Lassan ébred rá arra, hogy olyasmi közepébe csöppent, ami talán teljesen hétköznapi, nem jelent számára veszélyt, vagyis nem érzi azt. Így, hangulata nagy vonalakban javulva tér vissza, fejét felemelve tekintget körbe, figyeli a tömeget, immáron csak kíváncsi pillantással, mit sem várva az egésztől. Ameddig el nem unja, addig marad, addig is pedig, megpróbálja a helyzetből a legtöbbet és a legjobbat kihozni.*
Végül, miután kedélyei és érzelmei lenyugodtak, újfent megindul, immáron egy csendesebb zúg felé, ahonnan kényelmesen nézelődhet körbe, s tudhatja meg azt, amire kíváncsi. Noha a látvány megrémítette valahol mélyen, a kíváncsisága nem hunyt ki, ugyanolyan hévvel hajtja előre, csak kissé nehézkesen. A kavalkád valóban színes, nem is látott még ennyiféle teremtményt egy helyen, holott a városban is látott már fura alakokat. Mégis, ez itt máshogy hat rá, máshogy érzékeli, miközben eléri a pontot, ahol úgy érzi, biztonságosabb. Egy ládára tekint le, amely lábánál hever, és leülve mélyed csendesen gondolataiba. A szabadsága most megvan, nagyobb mértékben, mint valaha, mégis van benne némi félelem az egész iránt. Viszont nem képes ilyen egyszerűen elfogadni azt, és feladni az álmát, a vágyait. Ennyitől nem fogja, sőt, nagyszerű alkalom, hogy szokja a környezetet, beletanuljon milyen lehet azoknak, akiknek nem kell szabályok és megkötések között élnie nap mint nap, sémaszerű, egyforma alakok között. Lassan ébred rá arra, hogy olyasmi közepébe csöppent, ami talán teljesen hétköznapi, nem jelent számára veszélyt, vagyis nem érzi azt. Így, hangulata nagy vonalakban javulva tér vissza, fejét felemelve tekintget körbe, figyeli a tömeget, immáron csak kíváncsi pillantással, mit sem várva az egésztől. Ameddig el nem unja, addig marad, addig is pedig, megpróbálja a helyzetből a legtöbbet és a legjobbat kihozni.*
363. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 01:56:33
Üzenet elküldve: 2013-08-23 01:56:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 65
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 65
Játékstílus: Szelíd
//Chothal Narral//
*A férfi válaszábol, hangsullyából kivehető, hogy neki sem volt jobb múltja. De nem csak a válaszábol, hanem az ork karjába égetett acélból is. Nem igazán tudja elképzelni hogy miken mehetett keresztül a férfi, sőt még azt se mi vagy inkább ki művelte ezt a karjával. Szívesen rákérdezne, de nem akar tolakodó lenni, látszik hogy az évek során tanult valamit és nem csak a falak hűvösét szokta. De az már bebizonyosodott benne, hogy a férfi múltja rosszab volt mit az övé. Igaz a mondás ... Ahány ember annyiféle múlt.. Általában aki Arthenior felé veszi az irányt annak van valami a múltjában, amit elakar temetni, vagy esetleg bosszútállni. Mindkettő előfordul, de az utóbbi gyakoribb.*
- Köszönöm a jótanácsokat! Igyekszem megfogadni őket!
*A férfi válaszábol, hangsullyából kivehető, hogy neki sem volt jobb múltja. De nem csak a válaszábol, hanem az ork karjába égetett acélból is. Nem igazán tudja elképzelni hogy miken mehetett keresztül a férfi, sőt még azt se mi vagy inkább ki művelte ezt a karjával. Szívesen rákérdezne, de nem akar tolakodó lenni, látszik hogy az évek során tanult valamit és nem csak a falak hűvösét szokta. De az már bebizonyosodott benne, hogy a férfi múltja rosszab volt mit az övé. Igaz a mondás ... Ahány ember annyiféle múlt.. Általában aki Arthenior felé veszi az irányt annak van valami a múltjában, amit elakar temetni, vagy esetleg bosszútállni. Mindkettő előfordul, de az utóbbi gyakoribb.*
- Köszönöm a jótanácsokat! Igyekszem megfogadni őket!
362. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 01:12:06
Üzenet elküldve: 2013-08-23 01:12:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
*Nem sieti el a leszállást, kényelmesen ácsorog a már befutott, és lehorgonyzott hajón, kivárva azt, hogy a tömeg leszálljon. Nem szeret tolakodni, sem nagyobb embertömeg közé kerülni, így, amint úgy érzi, megindul, hogy elhagyja a fedélzetet. Kényelmesen, és kellő tempóval lépked le a rámpám, elfogadva a segítő kezet, amelyet udvariasan nyújtanak felé, mikor a szárazföldre lép. Mosolyogva köszöni meg, majd ellépkedve a hajótól, körbetekint a kikötőben. Az élet itt már teljesen más, mint amilyen odaát volt, valamiért felpezsdültebbnek érzi az egészet. A friss levegő, amely a hajón ölelte körbe, teljesen feltöltötte, így, máris nekiindul, hogy kicsit szétnézzen a helyen. Tekintete mindent követ, amely mellett csak elhalad, vagy, ami épp elé, mellé kerül. Léptei már jóval lassabbak, ráérősebbek, mint amellyel az erdőn, a tisztáson vágott keresztül. Messzi elkalandozott, talán kicsit nagyobb távra is, mint azt eredetileg tervezte, de a következményektől való félelem nem jelenik meg, miközben gondolatai közt forgatja a dolgot. Lelkes, még lelkesebb, mint eddig, amikor majd mesélhet róla odahaza, és szinte már most kacag a reakción, amely érni fogja.
Úti társa a hajón sem akadt, és itt sem lel senkit, nem botlik bele olyan alakba, amelybe a szökőkútnál sikerült. De nem csüggedt, fejét felemelve, arcán békés pillantással lépked tovább, persze a reményt nem adja fel. Kissé izgatott, hiszen egyedül először jár erre, úgy érzi, mintha tilosban járna, aminek van némi alapja, de nem érzi „bűnösnek” magát emiatt. Szusszan csak végül, és a biztonság kedvéért körbetekint, nem-e ólálkodik olyasvalaki erre, aki arcát ismerheti. Elbambul, talán a kelleténél jobban veti bele magát a keresésbe, így ütközik neki valakinek, feljajdulva térve észhez.*
- Ne haragudjon, kérem! * - kér elnézést, mikor kissé zavarban érezve magát odébb lép, hogy az, akit sikerült elütnie, távozhasson. Nem épp a modoros fajtából való, és talán az egyszerű ruhája miatt nem viselkedik vele úgy, ahogy kellene. De ezek a tények nem érdeklik őt, miközben tovább halad, megjegyzés nélkül fogadja el a nemrég történt tényt, és a dokkok felé veszi az irányt. Most már odafigyel, elvégre nem lelte meg az arcot, amit keresett nemrég, így bizonyára nem jut előbb fülbe a tény, hogy merre kóborol. A dokkoknál is szép számmal lát embereket, így nem is kérdés, hogy valóban oda fog tartani, az a célja, hiszen, mint nemrég a főtéren, kíváncsisága feléled, és szinte átveszi tettei fölött az irányítást. Felelőtlen és veszélyes viselkedés, tudja jól, de mégis hagyja magát, hogy megtörténjen. Úgy érzi, talán megleli a szerencsét.*
Úti társa a hajón sem akadt, és itt sem lel senkit, nem botlik bele olyan alakba, amelybe a szökőkútnál sikerült. De nem csüggedt, fejét felemelve, arcán békés pillantással lépked tovább, persze a reményt nem adja fel. Kissé izgatott, hiszen egyedül először jár erre, úgy érzi, mintha tilosban járna, aminek van némi alapja, de nem érzi „bűnösnek” magát emiatt. Szusszan csak végül, és a biztonság kedvéért körbetekint, nem-e ólálkodik olyasvalaki erre, aki arcát ismerheti. Elbambul, talán a kelleténél jobban veti bele magát a keresésbe, így ütközik neki valakinek, feljajdulva térve észhez.*
- Ne haragudjon, kérem! * - kér elnézést, mikor kissé zavarban érezve magát odébb lép, hogy az, akit sikerült elütnie, távozhasson. Nem épp a modoros fajtából való, és talán az egyszerű ruhája miatt nem viselkedik vele úgy, ahogy kellene. De ezek a tények nem érdeklik őt, miközben tovább halad, megjegyzés nélkül fogadja el a nemrég történt tényt, és a dokkok felé veszi az irányt. Most már odafigyel, elvégre nem lelte meg az arcot, amit keresett nemrég, így bizonyára nem jut előbb fülbe a tény, hogy merre kóborol. A dokkoknál is szép számmal lát embereket, így nem is kérdés, hogy valóban oda fog tartani, az a célja, hiszen, mint nemrég a főtéren, kíváncsisága feléled, és szinte átveszi tettei fölött az irányítást. Felelőtlen és veszélyes viselkedés, tudja jól, de mégis hagyja magát, hogy megtörténjen. Úgy érzi, talán megleli a szerencsét.*
361. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-08-23 00:58:35
Üzenet elküldve: 2013-08-23 00:58:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
//Dalavesta Eleisa//
*Túlzás lenne azt mondani, hogy az ork múltja kicsit... sarkosabb mint a nemes hölgyé. S itt nem a hidegről van szó.
Az ork családját lemészárolták... otthonát lángokba borították... s neki pedig sosem volt semmilyen helye amit hazának vallhatott. No nem mintha akart volna otthont. Vagy már el is felejtette a hosszú vándorlások alatt milyen az otthon érzése... vagy egy meleg ágyé... esetleg egy személyé aki a fülébe súgná este, hogy:'Szeretlek.'
Ám vélhetően a másik félnek az elmondottak is eléggé borzalmasak. Az ork itt nem érzékeli a kellemetlenséget. Magány... hideg... szigor.
Őneki sem volt jobb sora gyerek korában. Többnyire a vadonban élt és tanult a vadászoktól... bár tény a büntetés érdekes módon kimaradt.*
-Úgy néz ki a nehéz gyerekkor fogalma mind a kettőnknél mást takar... *Mondja az ork fortyanását leföldelve. Belekezdhetne az ódájába, hogy Ő látta leölve mindenkiét. De nem teszi. Egy életet leélt abban a tudatban és büszkeségben, hogy sosem mutatta ki a legnagyobb fájdalmát.* Viszont legyen óvatos a barátokkal és a kalandokkal...
*Mondja az ork és feltartja vaskezét. Mancsa, felkarja egészen könyékig acélpáncélba van égetve, s ez jól kivehető, ha Chothal megmutatja.*
-A kalandoknak ára is van... ezt jegyezze meg.
*Mondja az ork komolyan. Nem tanára vagy tanítója Ő senkinek sem... de nem árt ha a nemes nő megtudja kivel van dolga és mik történhetnek vele.*
*Túlzás lenne azt mondani, hogy az ork múltja kicsit... sarkosabb mint a nemes hölgyé. S itt nem a hidegről van szó.
Az ork családját lemészárolták... otthonát lángokba borították... s neki pedig sosem volt semmilyen helye amit hazának vallhatott. No nem mintha akart volna otthont. Vagy már el is felejtette a hosszú vándorlások alatt milyen az otthon érzése... vagy egy meleg ágyé... esetleg egy személyé aki a fülébe súgná este, hogy:'Szeretlek.'
Ám vélhetően a másik félnek az elmondottak is eléggé borzalmasak. Az ork itt nem érzékeli a kellemetlenséget. Magány... hideg... szigor.
Őneki sem volt jobb sora gyerek korában. Többnyire a vadonban élt és tanult a vadászoktól... bár tény a büntetés érdekes módon kimaradt.*
-Úgy néz ki a nehéz gyerekkor fogalma mind a kettőnknél mást takar... *Mondja az ork fortyanását leföldelve. Belekezdhetne az ódájába, hogy Ő látta leölve mindenkiét. De nem teszi. Egy életet leélt abban a tudatban és büszkeségben, hogy sosem mutatta ki a legnagyobb fájdalmát.* Viszont legyen óvatos a barátokkal és a kalandokkal...
*Mondja az ork és feltartja vaskezét. Mancsa, felkarja egészen könyékig acélpáncélba van égetve, s ez jól kivehető, ha Chothal megmutatja.*
-A kalandoknak ára is van... ezt jegyezze meg.
*Mondja az ork komolyan. Nem tanára vagy tanítója Ő senkinek sem... de nem árt ha a nemes nő megtudja kivel van dolga és mik történhetnek vele.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5375-5394