//Ing//
*"Tisztelet a kivételnek? Mondja ezt ő, aki nyilvánvalóan léhűtő? Na mindegy, csak derüljön ki, hogy mégis mit akar. Bár az már nyilvánvaló. Legalábbis részben." gondolkozik Yelane. Végül ha akar, ha nem, kénytelen bemenni az épületbe. A férfi erősebb nála, könnyűszerrel betereli az ajtón. Az ajtón, ami egy teljesen üres helyiségbe vezet. Még fogadóst sem találni, pedig ha ki van ürülve egy népszerű hely, akkor a vendégeket jobb helyeken személyesen üdvözlik, örülve, hogy talán lesz forgalma. Itt azonban egy teremtett lélek sincs. A félvér már fordulna is, hogy kissé felháborodva kérdőre vonja a 'lovagot', vagy éppenséggel örülve, hogy csak ketten vannak, megcsókolja őt. A végleges döntést akkorra hagyta volna, mikorra végez fordultával, erre azonban esély sincs. Erős ütést érez, melynek hatására látását pillanatok alatt elveszti. Nem csak azt, de hallása és többi érzéke is semmissé, némává válik. Agyához nem jutnak információk a külvilágról. Elég kellemetlen. Nem hitte volna, hogy ez lesz a vége.
Mikor magához tér, még inkább úgy érzi, hogy ennek nem kellett volna így történnie. Még kissé kábán mocorogni kezdene, néhány durva dolog viszont megállítja. Kötelek, hogy pontosítsunk. Ez cseppet sem jó. Főleg úgy nem, hogy öltözéke hiányzik bőréről, pőrén ábrázolva így őt a külvilág felé, vagy legalábbis részben biztosan, a tényleges állást még nem sikerült felvázolnia elméje számára. Végtagjainak bőrét sérti a kötél, minden egyes mozdításnál egyre jobban. "Na ezt nevezem én lovagiasságnak. Hogy az a... Pedig már nem kellett volna sokat szenvednie." gondolja magában és megereszt egy halk sóhajt. Többet nemigen tud most tenni. Csak várhat a síri csendben, remélve, hogy nem végezni akarnak vele ily módon. Tekintetét az ajtó felé emeli, már amennyire képes erre, hogy megnézze arra mi van. Csak egy résnyire lát azon kívülre, ott azonban valami fáklyaszerűség lobog. Szerencsére az ad valamennyi fényt. Ahhoz eleget, hogy lásson a félhomályban. Fejét ezek után fordítani próbálja, hogy a szobában is szét tudjon nézni. "Jöhetne már valaki, mert a kötelektől aligha szabadulnék másként." morog magában. Ilyen helyzetbe se került még eddig, pedig sok dolgot megélt már rövid kalandozásai során, az tény.*
- Hahó, valaki! *kiáltja el magát, remélve, hogy a kért személy hamarabb megérkezik.*