Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
4200. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-21 08:41:18
Üzenet elküldve: 2019-04-21 08:41:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Még érzi Zammiria kezét, nem engedte el a lány, kicsit sajnálkozva várja a pillanatot, kellemes éreznie a lány puha fogásának melegét. Valójában, így a parton, illetve immár a mólókon sétálgatva, kettesben, egészen letudja maga mögött gondjaikat, a Sellő gondját, a korábbi félreértéseket, a jövőben esetleges félreértéseket. Mert Zammiria gyönyörű nő, természetes kisugárzása és érzéke van a csábításhoz, mely már a vérébe ivódott. Önkéntelenül is elég egy apró kedves kacsintás, s a férfiak a lába előtt hevernek. Zam jól érzi, Ralas saját magával csak az ágyban van tisztában, alapvetően viszont önbizalomhiány és folytonos megfelelési kényszer élteti. Soha, senkitől nem kapta meg azt a támogatást, amellyel ezt leküzdhette volna. Sem pozitív apakép, sem gondoskodó anyakép nem lebegett előtte, de még barátok, vagy szerelem sem volt. Csak egy... de az tönkretette hátralévő életére. Halkan sóhajt fel, s szorítása egy pillanatra erősödik a lány kezén.*
- Köszönöm. *Néz a lányra őszinte tekintettel.* Óvatos leszek... meg hát... te is itt vagy mellettem, majd vigyázol rám, hogy ne rögtön akarjam megváltani a világot. Ami azt illeti... *Húzza el az illeti szót.* Már van is néhány igazán kis ötletem, amivel folytathatnánk... *Csak sandít, majd szája vigyorra húzódik és elneveti magát.* Csak vicceltem, csak vicceltem! *Hadarja nevetve gyorsan, persze soha nem vallaná be, de valóban akad már néhány gondolatmorzsa a továbbiakra.*
- De, a Sellőbe! De hát piknikezni nem csak a szabadban lehet, nem igaz?! *Kacsint a lányra megvillanó szemekkel mosolyogva. Ismét egy részletet tudhat meg közben Zam múltjáról, tehát kapcsolatok. Információ és fejlődés. Bólint egyet, valójában maga is így gondolta.*
- Értem. És egyedül érkeztél? Vagy követtél esetleg valakit? Ez így működik Wegtorenben? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, közben az utcát fürkészve.* Mármint, úgy értem, ott gondolnak egyet az emberek, elfek és kapcsolatokat kezdenek kiépíteni? Vagy valaki megbízásából dolgozol? *Nem tudja mennyire feszegeti a titok és a rejtély határát, de kevésbé tudja elképzelni, hogy adott egy gyönyörű mélységi lány, aki saját magától egyszer csak úgy dönt, hogy kapcsolatrendszerét oly módon fejleszti, hogy egy távoli város kikötőjét veszi célba. Apró gyanakvás indul el a gyomrában, melyről hangot nem ad.*
- Megtaláltad a tökéletes kontaktszemélyt. *Nevet fel, hiszen valójában Ralassal minden szempontból, mindenre kiterjedő kapcsolat épült ki.*
- Ezek szerint... én csupán eszköz voltam? *Kérdezi feltekintve. Ralas nem bolond. A sokat sejtető mondatok, a használatra utaló kifejezések mind ezt sugallják, csak eddig még nem beszéltek róla. Hangába nem vegyül szomorúság, sem tetten érő célozgatás, csupán egy kérdést tett fel.*
- Ez esetben előtte aludjunk. *Bólint jóváhagyólag, miközben gondolatai már messze járnak, talán valahol Wegtorenben.* Utána is megmutathatom. *A lakónegyed házai már szinte karnyújtásnyira vannak, így hangosan felsóhajtva engedi el a lány kezét.*
- Itt már feltűnőek vagyunk. *Mondja szomorúan mosolyogva, majd két kezét hátratéve bandukol tovább lehajtott fejjel töprengve.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.21 08:42:27
//A kikötő látképe//
*Még érzi Zammiria kezét, nem engedte el a lány, kicsit sajnálkozva várja a pillanatot, kellemes éreznie a lány puha fogásának melegét. Valójában, így a parton, illetve immár a mólókon sétálgatva, kettesben, egészen letudja maga mögött gondjaikat, a Sellő gondját, a korábbi félreértéseket, a jövőben esetleges félreértéseket. Mert Zammiria gyönyörű nő, természetes kisugárzása és érzéke van a csábításhoz, mely már a vérébe ivódott. Önkéntelenül is elég egy apró kedves kacsintás, s a férfiak a lába előtt hevernek. Zam jól érzi, Ralas saját magával csak az ágyban van tisztában, alapvetően viszont önbizalomhiány és folytonos megfelelési kényszer élteti. Soha, senkitől nem kapta meg azt a támogatást, amellyel ezt leküzdhette volna. Sem pozitív apakép, sem gondoskodó anyakép nem lebegett előtte, de még barátok, vagy szerelem sem volt. Csak egy... de az tönkretette hátralévő életére. Halkan sóhajt fel, s szorítása egy pillanatra erősödik a lány kezén.*
- Köszönöm. *Néz a lányra őszinte tekintettel.* Óvatos leszek... meg hát... te is itt vagy mellettem, majd vigyázol rám, hogy ne rögtön akarjam megváltani a világot. Ami azt illeti... *Húzza el az illeti szót.* Már van is néhány igazán kis ötletem, amivel folytathatnánk... *Csak sandít, majd szája vigyorra húzódik és elneveti magát.* Csak vicceltem, csak vicceltem! *Hadarja nevetve gyorsan, persze soha nem vallaná be, de valóban akad már néhány gondolatmorzsa a továbbiakra.*
- De, a Sellőbe! De hát piknikezni nem csak a szabadban lehet, nem igaz?! *Kacsint a lányra megvillanó szemekkel mosolyogva. Ismét egy részletet tudhat meg közben Zam múltjáról, tehát kapcsolatok. Információ és fejlődés. Bólint egyet, valójában maga is így gondolta.*
- Értem. És egyedül érkeztél? Vagy követtél esetleg valakit? Ez így működik Wegtorenben? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, közben az utcát fürkészve.* Mármint, úgy értem, ott gondolnak egyet az emberek, elfek és kapcsolatokat kezdenek kiépíteni? Vagy valaki megbízásából dolgozol? *Nem tudja mennyire feszegeti a titok és a rejtély határát, de kevésbé tudja elképzelni, hogy adott egy gyönyörű mélységi lány, aki saját magától egyszer csak úgy dönt, hogy kapcsolatrendszerét oly módon fejleszti, hogy egy távoli város kikötőjét veszi célba. Apró gyanakvás indul el a gyomrában, melyről hangot nem ad.*
- Megtaláltad a tökéletes kontaktszemélyt. *Nevet fel, hiszen valójában Ralassal minden szempontból, mindenre kiterjedő kapcsolat épült ki.*
- Ezek szerint... én csupán eszköz voltam? *Kérdezi feltekintve. Ralas nem bolond. A sokat sejtető mondatok, a használatra utaló kifejezések mind ezt sugallják, csak eddig még nem beszéltek róla. Hangába nem vegyül szomorúság, sem tetten érő célozgatás, csupán egy kérdést tett fel.*
- Ez esetben előtte aludjunk. *Bólint jóváhagyólag, miközben gondolatai már messze járnak, talán valahol Wegtorenben.* Utána is megmutathatom. *A lakónegyed házai már szinte karnyújtásnyira vannak, így hangosan felsóhajtva engedi el a lány kezét.*
- Itt már feltűnőek vagyunk. *Mondja szomorúan mosolyogva, majd két kezét hátratéve bandukol tovább lehajtott fejjel töprengve.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.21 08:42:27
4199. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-20 20:29:27
Üzenet elküldve: 2019-04-20 20:29:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Halványan sejlő mosollyal hallgatja Ralas szerepeit, most úgy érzi, olyasmivel tréfálkozik, amivel saját büszkeségét tapossa.*
- Többé már nem kérhet meg senki. Te magad döntesz róla, ki akarsz lenni.
*Veti ellen lágyan, emlékezteti fogadalmára.*
- Jó érzékkel keresed új körülményeid között a helyed.
*Pillant felé némi derűvel a szemeiben, ami aztán elkomolyodik.*
- De azért, kérlek, légy óvatos! A ráérzés, a szerencsés kimenetel nem jön mindig magától, s még meg kell támogatni személyiséged új vonásait tapasztalattal, megerősítéssel. Nekem is sokat kell még tanulnom. Most már sokan függnek tőlünk és számítanak ránk.
*Egy kis időre el is felejtette, hogy Ralas épp mutatni szeretne neki valamit. A felvillantott új részletek miatt rájön, hogy eddig rosszul gondolkodott a titokról.*
- Hát nem a Sellőbe megyünk?
*A célirányos kérdésre, hogy miért jött ide, egy kicsit elgondolkodik, miután a válaszlehetőségek némelyike egy kicsit megmosolyogtatja.*
- Az új terület feltérképezése miatt. Új hely, új kapcsolatok. A Kikötőt sokan lebecsülik, pedig rajta tartja ujját a kereskedelem és az információáramlás pulzusán. Nekem mindkettő hasznos.
*Pillant a férfira, vajon elégedett-e a válasszal. A figyelmes gesztusra csendesen mosolyog.*
- Nem annyira rossz ám. De kedves tőled.
*A piknik ötlete azonban, ki tudja hol, amiről annyit azért tud, hogy port várhat tőle, amire a homok után már nem annyira vágyik, megállásra készteti.*
- Most? Azt hittem, fáradt vagy te is.
*Mosolyodik el puhán, és hüvelykujjával megsimítja a kezét.*
- Ne érts félre, nagyon szívesen mennék veled. De még nem aludtunk és a Sellőben hamarosan új nap virrad. Ha egyszerre leszünk mérhetetlenül álmosak, eléggé gyanús lesz, nem gondolod?
*Vigyorog cinkosan.*
//A kikötő látképe//
*Halványan sejlő mosollyal hallgatja Ralas szerepeit, most úgy érzi, olyasmivel tréfálkozik, amivel saját büszkeségét tapossa.*
- Többé már nem kérhet meg senki. Te magad döntesz róla, ki akarsz lenni.
*Veti ellen lágyan, emlékezteti fogadalmára.*
- Jó érzékkel keresed új körülményeid között a helyed.
*Pillant felé némi derűvel a szemeiben, ami aztán elkomolyodik.*
- De azért, kérlek, légy óvatos! A ráérzés, a szerencsés kimenetel nem jön mindig magától, s még meg kell támogatni személyiséged új vonásait tapasztalattal, megerősítéssel. Nekem is sokat kell még tanulnom. Most már sokan függnek tőlünk és számítanak ránk.
*Egy kis időre el is felejtette, hogy Ralas épp mutatni szeretne neki valamit. A felvillantott új részletek miatt rájön, hogy eddig rosszul gondolkodott a titokról.*
- Hát nem a Sellőbe megyünk?
*A célirányos kérdésre, hogy miért jött ide, egy kicsit elgondolkodik, miután a válaszlehetőségek némelyike egy kicsit megmosolyogtatja.*
- Az új terület feltérképezése miatt. Új hely, új kapcsolatok. A Kikötőt sokan lebecsülik, pedig rajta tartja ujját a kereskedelem és az információáramlás pulzusán. Nekem mindkettő hasznos.
*Pillant a férfira, vajon elégedett-e a válasszal. A figyelmes gesztusra csendesen mosolyog.*
- Nem annyira rossz ám. De kedves tőled.
*A piknik ötlete azonban, ki tudja hol, amiről annyit azért tud, hogy port várhat tőle, amire a homok után már nem annyira vágyik, megállásra készteti.*
- Most? Azt hittem, fáradt vagy te is.
*Mosolyodik el puhán, és hüvelykujjával megsimítja a kezét.*
- Ne érts félre, nagyon szívesen mennék veled. De még nem aludtunk és a Sellőben hamarosan új nap virrad. Ha egyszerre leszünk mérhetetlenül álmosak, eléggé gyanús lesz, nem gondolod?
*Vigyorog cinkosan.*
4198. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-19 18:38:23
Üzenet elküldve: 2019-04-19 18:38:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Halkan és komótoson koppannak a léptek a mólón, kátránytól feketéllő lábaikat mossa a sós víz. Olykor halk csörrenés hallik, amint egy-egy kagyló leválik a fáról, s elhagyja otthonát, hogy megkezdje végtelen vándorútját a tenger végtelen birodalmában. Bár már felkelt a nap, még nincs annyira magasan, s egyeseknek korainak tekinthető az időpont, amikor a pár kedvesen és csendesen kéz a kézben sétál új birodalma felé. Ralas olykor mosolyogva tekint a lányra, erre az ismeretlen, s titokzatos szerzetre, kit messziről hozott a szél, egy kissé még most is távol van, de talán már közeledni látszik.*
- Az vagyok, aki vagyok, s általában amire megkérnek. *Kacsint válaszul, hiszen ismeri már Zam szavajárását, a Vadászt gyakran használta vele kapcsolatosan.* Bár a vadász egy kicsit férfiasabban hangzik! *Húzza ki magát önérzetesen.* Bár azért téged sem neveznélek Prédának, Zammiria. *Szélesedik a mosoly, aztán ismét előrenéz a távolba, hol közeledik kezük elválásának pillanata.*
- Ne számíts amúgy nagy dologra, elhagyatott és poros. *Beszélt tovább rejtélyesen, aztán oldalra sandítva teszi hozzá.* És valószínűleg csak én ismerem. *Vonja meg a vállát, sejtető szavak ezek, bár sok mindent nem árulnak el, annyi bizonyos, hogy konkrét dologról, s nem egy újabb Ralasféle őrületről van szó, ami általában ilyenkor következni szokott.*
- Mondd csak... mi hozott el Wegtorenből idáig? Kaland, kihívás? Információ? Szerelem? Halál? *Elég jól körbelövi a verziókat, ismerkedni és megismerni szeretne. Talán, ha újabb szeletet vág az ismeretlenség és távoli múlt homályából, világosabb lesz minden.*
- Gyere! *Húzza magával a lány kezét.* Menjünk árnyékosabb helyre, a szemed miatt. *Teszi hozzá, s e apró figyelmesség immár ismét a régi Ralas. A hódító, a kedves, a megértő és türelmes. Bár rég elveszett már a csibész. Ma már más. Sokat változott, de nem bánja.*
- Merész kijelentés! *Szalad fel homlokára a szemöldöke neki is, hiszen mutatott már bátrabb dolgokat is, ami egészen pontosan tizennégyezer-ötszáz aranyba került.*
- Azt javaslom pakoljunk fel egy kosárba és ott fogyasszuk el, azon a helyen, amit mutatni akarok. Na? Piknik? *Vigyorodik el, megszorítva a lány kezét.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.19 18:44:54
//A kikötő látképe//
*Halkan és komótoson koppannak a léptek a mólón, kátránytól feketéllő lábaikat mossa a sós víz. Olykor halk csörrenés hallik, amint egy-egy kagyló leválik a fáról, s elhagyja otthonát, hogy megkezdje végtelen vándorútját a tenger végtelen birodalmában. Bár már felkelt a nap, még nincs annyira magasan, s egyeseknek korainak tekinthető az időpont, amikor a pár kedvesen és csendesen kéz a kézben sétál új birodalma felé. Ralas olykor mosolyogva tekint a lányra, erre az ismeretlen, s titokzatos szerzetre, kit messziről hozott a szél, egy kissé még most is távol van, de talán már közeledni látszik.*
- Az vagyok, aki vagyok, s általában amire megkérnek. *Kacsint válaszul, hiszen ismeri már Zam szavajárását, a Vadászt gyakran használta vele kapcsolatosan.* Bár a vadász egy kicsit férfiasabban hangzik! *Húzza ki magát önérzetesen.* Bár azért téged sem neveznélek Prédának, Zammiria. *Szélesedik a mosoly, aztán ismét előrenéz a távolba, hol közeledik kezük elválásának pillanata.*
- Ne számíts amúgy nagy dologra, elhagyatott és poros. *Beszélt tovább rejtélyesen, aztán oldalra sandítva teszi hozzá.* És valószínűleg csak én ismerem. *Vonja meg a vállát, sejtető szavak ezek, bár sok mindent nem árulnak el, annyi bizonyos, hogy konkrét dologról, s nem egy újabb Ralasféle őrületről van szó, ami általában ilyenkor következni szokott.*
- Mondd csak... mi hozott el Wegtorenből idáig? Kaland, kihívás? Információ? Szerelem? Halál? *Elég jól körbelövi a verziókat, ismerkedni és megismerni szeretne. Talán, ha újabb szeletet vág az ismeretlenség és távoli múlt homályából, világosabb lesz minden.*
- Gyere! *Húzza magával a lány kezét.* Menjünk árnyékosabb helyre, a szemed miatt. *Teszi hozzá, s e apró figyelmesség immár ismét a régi Ralas. A hódító, a kedves, a megértő és türelmes. Bár rég elveszett már a csibész. Ma már más. Sokat változott, de nem bánja.*
- Merész kijelentés! *Szalad fel homlokára a szemöldöke neki is, hiszen mutatott már bátrabb dolgokat is, ami egészen pontosan tizennégyezer-ötszáz aranyba került.*
- Azt javaslom pakoljunk fel egy kosárba és ott fogyasszuk el, azon a helyen, amit mutatni akarok. Na? Piknik? *Vigyorodik el, megszorítva a lány kezét.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.19 18:44:54
4197. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-19 15:27:26
Üzenet elküldve: 2019-04-19 15:27:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharfiak//
*Nos, nem mondhatni, hogy jól kezdődött a kikötői pályafutása. Hiába lovasította meg a férfit némi arannyal, a kedvenc szablyája oda, ő pedig itt van legénység, barátok, vagy éppenséggel mecénás nélkül. Ezen hamar változtatni kell.
Abban a remek helyzetben találja magát, hogy térfelet választhat. Túl sok időt töltött a tengeren ahhoz, hogy sokat gondolkodjon a dolgon. A Patkányok lehet, hogy többen vannak és ellenőrzésük alatt tartják a Kikötőt, de a dokkok és a tenger a Vihar fiaié. Sok arany csúszott már a markukba és épp elég hajón szolgált már ahhoz, hogy ne maradjon efelől kétsége.
Igyekszik nem holmi csavargóleány benyomását kelteni, miközben végigsétál a dokkok mentén, piszkoszöld szemeivel kutatva a leggyanúsabb elemek után. A tengerész sipka bizonyosan sokat hozzádob a megfelelő tengeri megjelenés eléréséhez, de a szablya bizony hiányzik az oldaláról.*
~Ők lesznek azok.~
*Szúr ki egy nagyobb bandát a mólokon és reméli, igaza lesz. Ismerve az efféle alakokat és a tengeri életet, szívesebben lenne férfiből az ilyen helyzetekben. Mivel nincs így, csak nagyot sóhajt és elszántan az alakok felé siet.*
-Hé!
*Int nekik még távolról, hogy véletlenül se vegyék támadásnak a közeledését. Határozott léptekkel közelít feléjük, a nem épp nagy csizma nagyokat döndül a girbe-gurba famólón.*
*Nos, nem mondhatni, hogy jól kezdődött a kikötői pályafutása. Hiába lovasította meg a férfit némi arannyal, a kedvenc szablyája oda, ő pedig itt van legénység, barátok, vagy éppenséggel mecénás nélkül. Ezen hamar változtatni kell.
Abban a remek helyzetben találja magát, hogy térfelet választhat. Túl sok időt töltött a tengeren ahhoz, hogy sokat gondolkodjon a dolgon. A Patkányok lehet, hogy többen vannak és ellenőrzésük alatt tartják a Kikötőt, de a dokkok és a tenger a Vihar fiaié. Sok arany csúszott már a markukba és épp elég hajón szolgált már ahhoz, hogy ne maradjon efelől kétsége.
Igyekszik nem holmi csavargóleány benyomását kelteni, miközben végigsétál a dokkok mentén, piszkoszöld szemeivel kutatva a leggyanúsabb elemek után. A tengerész sipka bizonyosan sokat hozzádob a megfelelő tengeri megjelenés eléréséhez, de a szablya bizony hiányzik az oldaláról.*
~Ők lesznek azok.~
*Szúr ki egy nagyobb bandát a mólokon és reméli, igaza lesz. Ismerve az efféle alakokat és a tengeri életet, szívesebben lenne férfiből az ilyen helyzetekben. Mivel nincs így, csak nagyot sóhajt és elszántan az alakok felé siet.*
-Hé!
*Int nekik még távolról, hogy véletlenül se vegyék támadásnak a közeledését. Határozott léptekkel közelít feléjük, a nem épp nagy csizma nagyokat döndül a girbe-gurba famólón.*
4196. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-19 15:11:01
Üzenet elküldve: 2019-04-19 15:11:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Egy kicsit feszült lesz megint az utalásoktól, de igyekszik gyorsan eltüntetni arcáról a zavart, s együtt fűzni tovább a képet.*
- Pedig azt hittem, Vadász vagy, nem Halász.
*Jut eszébe az emlék a Rumosból, ahol remek kihívásnak érezte megtartani a szakmai kapcsolatot a magánélettel szemben. Aztán persze a Sellő sok mindent megváltoztatott. A napi szintű érintkezés a felvillanyozó jelenléttel és a férfi már akkor sugallt reményeivel a célok alkalmazkodását kívánták. A kizárólagosság záradéka pedig súlyos pecsét megállapodásukon és alapvetően megváltoztatta kapcsolatuk jellegét. Úgy sejti, hamarosan a titkolózás feloldása is terítékre kerül, bár korábban maga Ralas vetette fel, hogy izgalmasnak találná a titkos viszonyt. De akkor még csak egy szabóságról beszéltek. Egyelőre a diszkréció kívánatosabb, mert a nyilvánosság elé tárni bármikor könnyen lehet viszonyukat, visszabújni a színfalak mögé viszont nem. Az égre pillant, mikor a férfi henceg a türelmével.*
- Na persze.
*Nevet halkan, de egy apró simítással jelzi, hogy értékeli az igyekezetet.*
- Azt elhiszem.
*Nevet ismét, mikor Ralas említi, hogy nagyon éhes. Tulajdonképpen ő sem vetne meg egy-két falatot, jóval tovább maradt fent, mint szokott, és a friss levegő – no meg a többi – egy kicsit felébresztette a szervezetét.*
- Én is harapok valamit akkor veled. Könnyen meghozod az étvágyam.
*Emeli fel szemöldökét egyszer, majd visszaengedi. A sugalmazás módja tetszik neki, némi forróság környékezi néhány pillanatra, pedig tudja, hogy nem efféle dologról van szó, ám ahogy a férfi odahajol, ösztönei óhatatlanul működésbe lépnek. Mosolya cinkossá válik.*
- Minden érdekel, amit te mutatsz nekem.
*Ám lassanként visszatérnek az emberek közé, így enyhén megszorítja Ralas kezét, majd ha engedi, elereszti és megigazítja köpönyegét. Tekintete végigfut magán, hogy eléggé rendezett-e a külseje, vagy látszik-e valami a parton töltött eseményekből. A férfit is végigméri. Talán, míg Ralas nem ránt elő a zsebéből semmit, nem lesz gond.*
- Azonban… hol költsük el a reggelit? Az irodában?
//A kikötő látképe//
*Egy kicsit feszült lesz megint az utalásoktól, de igyekszik gyorsan eltüntetni arcáról a zavart, s együtt fűzni tovább a képet.*
- Pedig azt hittem, Vadász vagy, nem Halász.
*Jut eszébe az emlék a Rumosból, ahol remek kihívásnak érezte megtartani a szakmai kapcsolatot a magánélettel szemben. Aztán persze a Sellő sok mindent megváltoztatott. A napi szintű érintkezés a felvillanyozó jelenléttel és a férfi már akkor sugallt reményeivel a célok alkalmazkodását kívánták. A kizárólagosság záradéka pedig súlyos pecsét megállapodásukon és alapvetően megváltoztatta kapcsolatuk jellegét. Úgy sejti, hamarosan a titkolózás feloldása is terítékre kerül, bár korábban maga Ralas vetette fel, hogy izgalmasnak találná a titkos viszonyt. De akkor még csak egy szabóságról beszéltek. Egyelőre a diszkréció kívánatosabb, mert a nyilvánosság elé tárni bármikor könnyen lehet viszonyukat, visszabújni a színfalak mögé viszont nem. Az égre pillant, mikor a férfi henceg a türelmével.*
- Na persze.
*Nevet halkan, de egy apró simítással jelzi, hogy értékeli az igyekezetet.*
- Azt elhiszem.
*Nevet ismét, mikor Ralas említi, hogy nagyon éhes. Tulajdonképpen ő sem vetne meg egy-két falatot, jóval tovább maradt fent, mint szokott, és a friss levegő – no meg a többi – egy kicsit felébresztette a szervezetét.*
- Én is harapok valamit akkor veled. Könnyen meghozod az étvágyam.
*Emeli fel szemöldökét egyszer, majd visszaengedi. A sugalmazás módja tetszik neki, némi forróság környékezi néhány pillanatra, pedig tudja, hogy nem efféle dologról van szó, ám ahogy a férfi odahajol, ösztönei óhatatlanul működésbe lépnek. Mosolya cinkossá válik.*
- Minden érdekel, amit te mutatsz nekem.
*Ám lassanként visszatérnek az emberek közé, így enyhén megszorítja Ralas kezét, majd ha engedi, elereszti és megigazítja köpönyegét. Tekintete végigfut magán, hogy eléggé rendezett-e a külseje, vagy látszik-e valami a parton töltött eseményekből. A férfit is végigméri. Talán, míg Ralas nem ránt elő a zsebéből semmit, nem lesz gond.*
- Azonban… hol költsük el a reggelit? Az irodában?
4195. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-18 18:47:33
Üzenet elküldve: 2019-04-18 18:47:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Utolsó igazítás a nadrág korcán, néhány laza söprés a vállon, majd egy-két csapkodás. Persze mindezt saját magán végzi, Ralas, Zam kapcsán mindig lágyan és finoman segédkezik, s a lányra mosolyog, mikor gallérját igazítják. Egész meg tudná szokni. Akár minden reggel, felkelés után. Persze aztán rögtön elhessegeti a Zammiria által mélységesen elítélt gondolatot, csak hamiskás vigyor ül ki szája szélére.*
- Legalább elindultunk az úton... és egymás kényelmét élveztük nem pedig a Sellőjét. Hisz mondtam már... az igazi Sellőm, te vagy és nem az az épület. *Rázza meg a fejét, s a kellemes kis megmártózás után immár, még néhány simítás, majd útra készen áll, ahogy Zammiria is. Persze a kavicsok és a tánc még rájuk vár.*
- Akkor jó... *Biccent boldogan, mikor egy apró dicséretet kap.* Türelmem, mondhatnám, hogy végtelen! *Húzza ki magát és a levegőbe üt egyet. Ez persze nem igaz, de azért akad még, főleg a pozitív jövő reményében, úgy szívesen vár akármeddig.*
- Annyit eszel, amennyit szeretnél, jómagam farkaséhes... és piszok álmos vagyok... *Dörgöli meg felkuncog két szemét, valóban fáradtan, aztán lassan elindul, felkészületlenül bármiféle közjátékra, s a kezébe fonódó kézre gondolatban torpan meg egy pillanatra. A világért sem nézne oda, sőt még csak nem is változik az arca, hadd érezze Zam, hogy ezt a világ legtermészetesebb dolgának veszi és nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, csak a megbeszéltek szerint, apró lépésekben haladva. Pedig dehogynem! Belülről melegség önti el, s legszívesebben fülig érne a szája, bár azért ő sem adja ilyen könnyen magát, legalábbis nem mutatná a világért sem. Így csupán kéz a kézben sétálva, ismét a lakónegyed felé, s amint végigverekedték magukat a sűrű bokros részen, immár ismét fapallón koppan lábuk.*
- Az az igazság, valóban rejtélyes dolgot szeretnék mutatni. *Sugallja titokzatosan Zam füléhez közel hajolva.* Nem nagy dolog... de szerintem tetszeni fog. *Bólint mosolyogva.*
//A kikötő látképe//
*Utolsó igazítás a nadrág korcán, néhány laza söprés a vállon, majd egy-két csapkodás. Persze mindezt saját magán végzi, Ralas, Zam kapcsán mindig lágyan és finoman segédkezik, s a lányra mosolyog, mikor gallérját igazítják. Egész meg tudná szokni. Akár minden reggel, felkelés után. Persze aztán rögtön elhessegeti a Zammiria által mélységesen elítélt gondolatot, csak hamiskás vigyor ül ki szája szélére.*
- Legalább elindultunk az úton... és egymás kényelmét élveztük nem pedig a Sellőjét. Hisz mondtam már... az igazi Sellőm, te vagy és nem az az épület. *Rázza meg a fejét, s a kellemes kis megmártózás után immár, még néhány simítás, majd útra készen áll, ahogy Zammiria is. Persze a kavicsok és a tánc még rájuk vár.*
- Akkor jó... *Biccent boldogan, mikor egy apró dicséretet kap.* Türelmem, mondhatnám, hogy végtelen! *Húzza ki magát és a levegőbe üt egyet. Ez persze nem igaz, de azért akad még, főleg a pozitív jövő reményében, úgy szívesen vár akármeddig.*
- Annyit eszel, amennyit szeretnél, jómagam farkaséhes... és piszok álmos vagyok... *Dörgöli meg felkuncog két szemét, valóban fáradtan, aztán lassan elindul, felkészületlenül bármiféle közjátékra, s a kezébe fonódó kézre gondolatban torpan meg egy pillanatra. A világért sem nézne oda, sőt még csak nem is változik az arca, hadd érezze Zam, hogy ezt a világ legtermészetesebb dolgának veszi és nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, csak a megbeszéltek szerint, apró lépésekben haladva. Pedig dehogynem! Belülről melegség önti el, s legszívesebben fülig érne a szája, bár azért ő sem adja ilyen könnyen magát, legalábbis nem mutatná a világért sem. Így csupán kéz a kézben sétálva, ismét a lakónegyed felé, s amint végigverekedték magukat a sűrű bokros részen, immár ismét fapallón koppan lábuk.*
- Az az igazság, valóban rejtélyes dolgot szeretnék mutatni. *Sugallja titokzatosan Zam füléhez közel hajolva.* Nem nagy dolog... de szerintem tetszeni fog. *Bólint mosolyogva.*
4194. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-18 16:26:53
Üzenet elküldve: 2019-04-18 16:26:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
- Ilyen messzire azért nem mennék még.
*Feleli halkan, gyenge mosollyal a merész kijelentés után, mely szerint a félreértések tisztázottak. Megsimogatja a férfi arcát és még inkább ellágyítja a hangját.*
- De talán egy már igen.
*Azon már vigyorog, milyen eleganciát nélkülözőn tápászkodnak fel, sandán pillant Ralasra, mikor panaszkodni kezd erőtlenségére.*
- Igazán sajnálom.
*Persze ez nem igaz, arcáról nyilvánvalóan leolvasható, amint vállát féloldalasan leejti, arcát incselkedő mosollyal kissé elfordítja, és büszke ragadozópillantást vet megszerzett prédájára. Aztán eszébe jut valami és elkuncogja magát.*
- Szerinted jó reklám, ha a Sellőház vezetői inkább egy elhagyatott partra jönnek ki bujálkodni ahelyett, hogy saját mulatójuk kényelmét élveznék?
*Persze a legkevésbé sem mondható, hogy bármit megterveztek volna, kettejük spontaneitása terelte ide őket, s pattintotta fel a szikrákat közöttük. Utólag belegondolva viszont mulatságos az eredmény. Persze nem a jóllakottság érzése.
Megborzong, mikor látja, hogy Ralas a vízbe sétál, neki bizonyára még túl hideg lenne. Talán majd egyszer a nyári forróságban kipróbálja, de akkor nem csak bokáig fog a habok közé sétálni. És valószínűleg nem egyedül. Néhány pillanatig zárkózottá válik az arca, míg Ralas felfrissíti magát a szelíd hullámok között, ő pedig elmerül gondolataiban. Aztán pillantja meg köveket, majd értük megy. Erre a férfi is visszatér, s vele együtt a cinkos mosoly Zam arcára, amint az árulkodó jeleket söpri le róla. Cserébe ő meg igazít Ralas ruháján a nyaknál, ehhez elég egy kéz. Lágy tekintettel viszonozza a csillogó pillantást, majd kíváncsian követi a sziklához és csendben figyeli, miként rejti el kapcsolatuk zálogát a mélybe, mintha magok lennének, melyeket elültet. Bizonytalan zavar fogja el a gondolatra. Az érzelgősség kérdésére lehajtja fejét, és somolyogva emeli rá tekintetét. Lehalkítja a hangját.*
- Csak egy kicsit. De jól áll neked.
*A szeleskedő felkapás váratlanul éri, arcára döbbenet ül, de a futó csók után halk kuncogásban tör ki belőle a boldogság jelének felismerése, és még a férfi karjaiban állva szabadkozik, miközben kezei finoman ereszkednek le mellkasán.*
- Bocsáss meg, nem vagyok ehhez hozzászokva...
*Mosolyog most ő zavartan, majd inkább leereszti a tekintetét és egy ott sem lévő ráncot simít el kezével a férfi kulcscsontjának vonala alatt. Aztán felpillant és a tekintetét keresi.*
- Légy velem türelmes... szükségem lesz rá. Én is az leszek veled.
*Tudja, hogy egy olyan impulzív személyiség, mint Ralas, nehezen tartana egy ilyen ígéretet. De talán emlékezni fog arra, ami itt ma történt, és hagy neki egy kis rést, amin át elérheti, mielőtt vastag falak közé zárná magát. Felderül az arca a végén elhangzó javaslatra.*
- Nocsak! Milyen rejtélyes is valaki!
*Fordítja el az arcát fürkésző tekintettel vigyorogva, belemegy a játékba.*
- Rendben, mehetünk. Ha nem bánod, hogy én nem eszem sokat. Az alvás még előttünk áll.
*Haját behajtogatja a csuklya alá, amit ezúttal sem húz túl mélyen az arcába. Aztán Ralas kezét keresi saját kezével, s míg nem érzi veszélyesnek, szándéka szerint el sem engedi.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.18 16:31:59
//A kikötő látképe//
- Ilyen messzire azért nem mennék még.
*Feleli halkan, gyenge mosollyal a merész kijelentés után, mely szerint a félreértések tisztázottak. Megsimogatja a férfi arcát és még inkább ellágyítja a hangját.*
- De talán egy már igen.
*Azon már vigyorog, milyen eleganciát nélkülözőn tápászkodnak fel, sandán pillant Ralasra, mikor panaszkodni kezd erőtlenségére.*
- Igazán sajnálom.
*Persze ez nem igaz, arcáról nyilvánvalóan leolvasható, amint vállát féloldalasan leejti, arcát incselkedő mosollyal kissé elfordítja, és büszke ragadozópillantást vet megszerzett prédájára. Aztán eszébe jut valami és elkuncogja magát.*
- Szerinted jó reklám, ha a Sellőház vezetői inkább egy elhagyatott partra jönnek ki bujálkodni ahelyett, hogy saját mulatójuk kényelmét élveznék?
*Persze a legkevésbé sem mondható, hogy bármit megterveztek volna, kettejük spontaneitása terelte ide őket, s pattintotta fel a szikrákat közöttük. Utólag belegondolva viszont mulatságos az eredmény. Persze nem a jóllakottság érzése.
Megborzong, mikor látja, hogy Ralas a vízbe sétál, neki bizonyára még túl hideg lenne. Talán majd egyszer a nyári forróságban kipróbálja, de akkor nem csak bokáig fog a habok közé sétálni. És valószínűleg nem egyedül. Néhány pillanatig zárkózottá válik az arca, míg Ralas felfrissíti magát a szelíd hullámok között, ő pedig elmerül gondolataiban. Aztán pillantja meg köveket, majd értük megy. Erre a férfi is visszatér, s vele együtt a cinkos mosoly Zam arcára, amint az árulkodó jeleket söpri le róla. Cserébe ő meg igazít Ralas ruháján a nyaknál, ehhez elég egy kéz. Lágy tekintettel viszonozza a csillogó pillantást, majd kíváncsian követi a sziklához és csendben figyeli, miként rejti el kapcsolatuk zálogát a mélybe, mintha magok lennének, melyeket elültet. Bizonytalan zavar fogja el a gondolatra. Az érzelgősség kérdésére lehajtja fejét, és somolyogva emeli rá tekintetét. Lehalkítja a hangját.*
- Csak egy kicsit. De jól áll neked.
*A szeleskedő felkapás váratlanul éri, arcára döbbenet ül, de a futó csók után halk kuncogásban tör ki belőle a boldogság jelének felismerése, és még a férfi karjaiban állva szabadkozik, miközben kezei finoman ereszkednek le mellkasán.*
- Bocsáss meg, nem vagyok ehhez hozzászokva...
*Mosolyog most ő zavartan, majd inkább leereszti a tekintetét és egy ott sem lévő ráncot simít el kezével a férfi kulcscsontjának vonala alatt. Aztán felpillant és a tekintetét keresi.*
- Légy velem türelmes... szükségem lesz rá. Én is az leszek veled.
*Tudja, hogy egy olyan impulzív személyiség, mint Ralas, nehezen tartana egy ilyen ígéretet. De talán emlékezni fog arra, ami itt ma történt, és hagy neki egy kis rést, amin át elérheti, mielőtt vastag falak közé zárná magát. Felderül az arca a végén elhangzó javaslatra.*
- Nocsak! Milyen rejtélyes is valaki!
*Fordítja el az arcát fürkésző tekintettel vigyorogva, belemegy a játékba.*
- Rendben, mehetünk. Ha nem bánod, hogy én nem eszem sokat. Az alvás még előttünk áll.
*Haját behajtogatja a csuklya alá, amit ezúttal sem húz túl mélyen az arcába. Aztán Ralas kezét keresi saját kezével, s míg nem érzi veszélyesnek, szándéka szerint el sem engedi.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.18 16:31:59
4193. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-18 13:11:47
Üzenet elküldve: 2019-04-18 13:11:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Szinte értetlen fejjel és zavartan néz fel a hirtelen beállt csendre és mozdulatlanságra. Elernyedve és fáradtan, de kimondottan boldogan, a férfi szempárja elégedettséget sugall. Zilált hajába belekap a szél, s kedvtelve fürkészi párja arcát, szélfútta, hófehér vállára omló haját. A csókot fogadja, s az apró halk hang, míg ajkuk egybeforr kezdetben az egyetlen, mi az öböl természetes csendjébe vegyül.*
- Én is remélem. A félreértések tisztázva. *Dünnyögi elkínzott, de szélesen mosolygó arccal, s miközben a lány emelkedik, ismét halk nyögést hallatva segít neki, hogy utána a kiadott hangra elnézést kérően nevessen fel. Ő még marad ülve, s nadrágját igazítja meg, húzza a helyére, hogy a korcát megkösse, majd lassú mozdulatokkal, akár egy öregember tápászkodik fel a kőnek támasztva kezét.*
- Minden erőmet kivetted. *Nevet, s érzi lábában a zsibbadást, a feszülő combizmokat és derekat, de még keze is gyenge, ellenben érzi, amint fokozatosan tér vissza bele az erő. A kis öböl homokos partjára be-benyúló víz különösen vonzó most, hogy kissé áthevülten és izzadtan állnak a fövenyen, míg Zam is rendbe teszi magát, lassan lábbelijét levéve, s kezében tartva a vízbe sétál bokáig, hogy kissé lehűtse még mindig tajtékzó bensőjét. Arcát, majd nyakát is megmossa, aztán egy határozott mozdulattal igazít fizimiskáján, nedves kézzel, haját hátrasöpörve. Mosolyogva sétál vissza, látja, hogy Zam a két követ rendezgeti elmélázva. Valójában örül neki, hogy talán találónak tartott szimbolizmusát a lány nem felejti, valójában konkrét tervei is vannak a két egymástól különböző és mégis sok mindenben hasonlító kődarabbal. Közelebb lép a lányhoz, s gondoskodó mozdulattal óvatosan simítja le még néhol a ruhájára, vállára felverődött homokszemeket, miközben ismét szemeibe néz. Vidáman csillogó szembogár, a tökéletes együttlét után.*
- Ne... *Rázza meg fejét csendesen, majd Zam tenyerében tartott kövekhez nyúl és kiveszi belőle mindkettőt. A szikla tövéhez sétál, melynek hátát támasztotta, majd határozott mozdulatokkal fúr alá egy üreget a homokba. A kialakított üregbe helyezi mindkét követ, szorosan egymás mellé.* Egyelőre itt a helyük. *Néz fel a lányra.* Jegyezd meg jól. Csiszolódnak, alkalmazkodnak egymáshoz, s ha eljön az idő, ismét elővesszük őket, hogy együtt emlékezzünk a kezdetekre. Akár a homok és a tenger. *Mert ezt a napot kezdetnek tartja, ironikus, egyben varázslatos módon hajnallal indult, ahogyan minden más is a világon.*
- Vagy túl szentimentális vagyok? *Mosolyodik el zavartan, tudja nagyon jól, hogy ez is lehet egy olyan tett, amit Zam nem értékel, mégis megkockáztatja, a lány eddig is úgy fogadta el, ahogyan volt. Akadtak feltételek, s a játékos feddés szinte mindig elhangzott, azonban sosem vált kárukra és Ralas úgy látta, bár a lány ellenkezik valamiért, valójában mindig jobban és jobban fogadta. Feláll, s a lányhoz lép, hogy lendülettel kapja el a derekát, s egy nagyon aprót perdüljön vele. Széles mosollyal és apró csókkal látja el, a szája ízéből sohasem elég.*
- Talán mégis indulhatnánk, hogy egy bőséges reggelivel ünnepeljük meg a napfelkeltét. Talán... még mutatnék is neked valamit. *Vonja meg sejtelmesen vállát, miközben két keze a lány derekán feszül, s egyenes tartással áll előtte.* Hátha az is tetszeni fog. *Biggyeszti le száját némiképp incselkedőn titokzatosan.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.18 13:13:10
//A kikötő látképe//
*Szinte értetlen fejjel és zavartan néz fel a hirtelen beállt csendre és mozdulatlanságra. Elernyedve és fáradtan, de kimondottan boldogan, a férfi szempárja elégedettséget sugall. Zilált hajába belekap a szél, s kedvtelve fürkészi párja arcát, szélfútta, hófehér vállára omló haját. A csókot fogadja, s az apró halk hang, míg ajkuk egybeforr kezdetben az egyetlen, mi az öböl természetes csendjébe vegyül.*
- Én is remélem. A félreértések tisztázva. *Dünnyögi elkínzott, de szélesen mosolygó arccal, s miközben a lány emelkedik, ismét halk nyögést hallatva segít neki, hogy utána a kiadott hangra elnézést kérően nevessen fel. Ő még marad ülve, s nadrágját igazítja meg, húzza a helyére, hogy a korcát megkösse, majd lassú mozdulatokkal, akár egy öregember tápászkodik fel a kőnek támasztva kezét.*
- Minden erőmet kivetted. *Nevet, s érzi lábában a zsibbadást, a feszülő combizmokat és derekat, de még keze is gyenge, ellenben érzi, amint fokozatosan tér vissza bele az erő. A kis öböl homokos partjára be-benyúló víz különösen vonzó most, hogy kissé áthevülten és izzadtan állnak a fövenyen, míg Zam is rendbe teszi magát, lassan lábbelijét levéve, s kezében tartva a vízbe sétál bokáig, hogy kissé lehűtse még mindig tajtékzó bensőjét. Arcát, majd nyakát is megmossa, aztán egy határozott mozdulattal igazít fizimiskáján, nedves kézzel, haját hátrasöpörve. Mosolyogva sétál vissza, látja, hogy Zam a két követ rendezgeti elmélázva. Valójában örül neki, hogy talán találónak tartott szimbolizmusát a lány nem felejti, valójában konkrét tervei is vannak a két egymástól különböző és mégis sok mindenben hasonlító kődarabbal. Közelebb lép a lányhoz, s gondoskodó mozdulattal óvatosan simítja le még néhol a ruhájára, vállára felverődött homokszemeket, miközben ismét szemeibe néz. Vidáman csillogó szembogár, a tökéletes együttlét után.*
- Ne... *Rázza meg fejét csendesen, majd Zam tenyerében tartott kövekhez nyúl és kiveszi belőle mindkettőt. A szikla tövéhez sétál, melynek hátát támasztotta, majd határozott mozdulatokkal fúr alá egy üreget a homokba. A kialakított üregbe helyezi mindkét követ, szorosan egymás mellé.* Egyelőre itt a helyük. *Néz fel a lányra.* Jegyezd meg jól. Csiszolódnak, alkalmazkodnak egymáshoz, s ha eljön az idő, ismét elővesszük őket, hogy együtt emlékezzünk a kezdetekre. Akár a homok és a tenger. *Mert ezt a napot kezdetnek tartja, ironikus, egyben varázslatos módon hajnallal indult, ahogyan minden más is a világon.*
- Vagy túl szentimentális vagyok? *Mosolyodik el zavartan, tudja nagyon jól, hogy ez is lehet egy olyan tett, amit Zam nem értékel, mégis megkockáztatja, a lány eddig is úgy fogadta el, ahogyan volt. Akadtak feltételek, s a játékos feddés szinte mindig elhangzott, azonban sosem vált kárukra és Ralas úgy látta, bár a lány ellenkezik valamiért, valójában mindig jobban és jobban fogadta. Feláll, s a lányhoz lép, hogy lendülettel kapja el a derekát, s egy nagyon aprót perdüljön vele. Széles mosollyal és apró csókkal látja el, a szája ízéből sohasem elég.*
- Talán mégis indulhatnánk, hogy egy bőséges reggelivel ünnepeljük meg a napfelkeltét. Talán... még mutatnék is neked valamit. *Vonja meg sejtelmesen vállát, miközben két keze a lány derekán feszül, s egyenes tartással áll előtte.* Hátha az is tetszeni fog. *Biggyeszti le száját némiképp incselkedőn titokzatosan.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.18 13:13:10
4192. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-18 12:40:24
Üzenet elküldve: 2019-04-18 12:40:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bár eredetileg a táj látványának élvezetéért jöttek, látóterük alaposan beszűkül az utolsó percekben, a környezet apró szilánkokká törik, mindig csak egy-egy részletét, keskeny sávját pillantják meg. Az öltözet túl sok, a test kimelegszik alatta az epekedéstől űzött vad tempóban, a csodás érzetek hevületében. Izgalmas gondolat, hogy e pillanatokat akármikor megismételhetik, na persze az ízlés keretein belül maradva, másféle tiltást élvezve a Sellőben, mint idekint.*
- Mintha... nem lenne... holnap...
*Teszi hozzá válaszát szaggatottan. Nem tudja, mennyi ideig tartanak majd távolságot egymástól, de esze ágában sincs rutinná alacsonyítani az édes perceket. E vágtázó éhségcsillapító nem tart soká valószínűleg, de megfelel gyógyírnak a sebre, mit ejtettek egymáson. Gyomrából kiszökik a feszültség, egészen felpezsdül, energiái feldúsulnak, s mindent belead, míg csak bírja szusszal. Fájdalmat súroló zsibongás lesz úrrá ölén, beleremeg ő is Ralas utolsó mozdulataiba, a ruha dekoltázsa alatt feszülő keblekhez dörgölőző arc érzéki kutatásába. A legszívesebben lehúzná a finom anyagot, hogy fogaival csíphessen bele a férfi, de már késő. Teste kéjesen feszül ívbe a beteljesedés pillanataiban, néhány pillanatig lélegzetvisszafojtva, majd hosszabban nyögve, végül zihálva rogy az ölelésbe, fáradtan bújik Ralas melegéhez. Simogatja keblénél támaszkodó fejét, s a hátát is, cserébe a szeretetteljes érintésekért. Az elsimuló szenvedélyek helyét átveszi a csendes elégedettség, a környezet neszei újra felerősödnek, lihegésük csillapszik. Zam körbesandít, érezve mindkettejük iránt a felelősséget, de nem lát egyelőre veszélyt. Elmosolyodik a kérésen.*
- Jól van.
*Felel lágyan, csendesen, és megsimítja a férfi összeborzolt haját. Aztán elégedetten sóhajt egyet.*
- Azt hiszem, most már tényleg minden meg van bocsátva. Remélem.
*Kuncog halkan, s megpróbál pihentető csókot szerezni az együttlét lepecsételéseként, míg testük fáradtságán úrrá nem tudnak lenni. Tudja jól, hogy itt a megbocsátás nem egyirányú. Mindkettejüknek meg kell enyhülni és fátylat borítani a nehéz percek fájdalmára. Amint elérkezik a pillanat, apró csókkal zár, aztán finoman felemelkedik, hogy rendbe szedhessék magukat. Eligazgatja magán a ruhát, megrázza és lesimítja a haját, bár a szél azonnal újra összekuszálja természetesen. Lesöpri magáról a homokot, bár sejti, hogy ezen igazán csak egy fürdés fog segíteni és egy alapos csizmatakarítás. A ruhát kevésbé bánja. Megpillantja a homokban a két követ, amit valamikor észrevétlen elejtett. Lehajol és felveszi őket, majd Ralashoz lép, egészen közel hozzá, tenyerében mutatva azokat.*
- Mi legyen velük? Itt hagyjuk őket? Vagy dobjuk őket a tengerbe, hogy együtt görögjenek tovább?
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bár eredetileg a táj látványának élvezetéért jöttek, látóterük alaposan beszűkül az utolsó percekben, a környezet apró szilánkokká törik, mindig csak egy-egy részletét, keskeny sávját pillantják meg. Az öltözet túl sok, a test kimelegszik alatta az epekedéstől űzött vad tempóban, a csodás érzetek hevületében. Izgalmas gondolat, hogy e pillanatokat akármikor megismételhetik, na persze az ízlés keretein belül maradva, másféle tiltást élvezve a Sellőben, mint idekint.*
- Mintha... nem lenne... holnap...
*Teszi hozzá válaszát szaggatottan. Nem tudja, mennyi ideig tartanak majd távolságot egymástól, de esze ágában sincs rutinná alacsonyítani az édes perceket. E vágtázó éhségcsillapító nem tart soká valószínűleg, de megfelel gyógyírnak a sebre, mit ejtettek egymáson. Gyomrából kiszökik a feszültség, egészen felpezsdül, energiái feldúsulnak, s mindent belead, míg csak bírja szusszal. Fájdalmat súroló zsibongás lesz úrrá ölén, beleremeg ő is Ralas utolsó mozdulataiba, a ruha dekoltázsa alatt feszülő keblekhez dörgölőző arc érzéki kutatásába. A legszívesebben lehúzná a finom anyagot, hogy fogaival csíphessen bele a férfi, de már késő. Teste kéjesen feszül ívbe a beteljesedés pillanataiban, néhány pillanatig lélegzetvisszafojtva, majd hosszabban nyögve, végül zihálva rogy az ölelésbe, fáradtan bújik Ralas melegéhez. Simogatja keblénél támaszkodó fejét, s a hátát is, cserébe a szeretetteljes érintésekért. Az elsimuló szenvedélyek helyét átveszi a csendes elégedettség, a környezet neszei újra felerősödnek, lihegésük csillapszik. Zam körbesandít, érezve mindkettejük iránt a felelősséget, de nem lát egyelőre veszélyt. Elmosolyodik a kérésen.*
- Jól van.
*Felel lágyan, csendesen, és megsimítja a férfi összeborzolt haját. Aztán elégedetten sóhajt egyet.*
- Azt hiszem, most már tényleg minden meg van bocsátva. Remélem.
*Kuncog halkan, s megpróbál pihentető csókot szerezni az együttlét lepecsételéseként, míg testük fáradtságán úrrá nem tudnak lenni. Tudja jól, hogy itt a megbocsátás nem egyirányú. Mindkettejüknek meg kell enyhülni és fátylat borítani a nehéz percek fájdalmára. Amint elérkezik a pillanat, apró csókkal zár, aztán finoman felemelkedik, hogy rendbe szedhessék magukat. Eligazgatja magán a ruhát, megrázza és lesimítja a haját, bár a szél azonnal újra összekuszálja természetesen. Lesöpri magáról a homokot, bár sejti, hogy ezen igazán csak egy fürdés fog segíteni és egy alapos csizmatakarítás. A ruhát kevésbé bánja. Megpillantja a homokban a két követ, amit valamikor észrevétlen elejtett. Lehajol és felveszi őket, majd Ralashoz lép, egészen közel hozzá, tenyerében mutatva azokat.*
- Mi legyen velük? Itt hagyjuk őket? Vagy dobjuk őket a tengerbe, hogy együtt görögjenek tovább?
4191. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-18 11:37:53
Üzenet elküldve: 2019-04-18 11:37:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ó, ha tudná, hogy Zam szeme miként érez, bizonyára ellenkező oldalra ült volna, de balga módon erre megint csak nem figyelt. Jelenleg nem is tűnik fel neki, szerencsére a jelenlegi szituációban egyébiránt is inkább csukott szemmel élvezik mindketten a másikat. Kellemesen hűsítő a homok, s ahogyan Ralas lábai és feneke jótékonyan besüpped, kellőképpen ellensúlyozza a fenti forróságot, mely lassan lángra gyúl. Zammiria nem hazudtolja meg magát. Már kezdeményezése is kellőképpen izgató, a sejtelmes matatás a nadrágban, a kedvesen rákulcsolódó és izgő-mozgó ujjak bevezetés gyanánt előre sejtetik a folytatást, így Ralas ekként készül fel testileg és lelkileg is. Mind a helyszín, mind fülének vékony csarnokán beszűrődő hangok izgalom és vágyfokozók, de leginkább mégis csak a lány illatát érzi, s leheletének forróságát. Alkalma sincs gondolkodni, ahogyan kezében érzi a halmok szelíd ugrándozását, az udvar jótékony keménységét, az öltáncot, melybe képes lenne beleveszni máris ismét virágos réten jár, kézen fogva a lánnyal. Arcukat szelíden simítja a jótékony szél, a nap sugaraitól védve a lány szemét mellkasára öleli, s úgy adják át egymásnak a másikat. Önzetlenül és talán szerelemmel. Olykor-olykor elnyílik szeme, s Zam mohó tekintetével találkozva mosolyodik el bágyadtan. A szinte gyomrából lefelé induló feszültség korábban is érkezik, mint szokott, tán a vita heve váltja ki, bár Zammiria kapcsán mindig is türtőztetnie kellett magát, hogy idő előtt ne végezzen, a jelenlegi ütemes vágtát elviselni már képtelenségnek tartja. A lányba olvad bele, először csak egy apró szorítás a lányt átölelve vállán, mikor kezei ismét oldalán futnak fel, Zam már ekkor érezheti remegését, ami karjairól egész testére lassan átterjed. Nem tudja melyik volt az utolsó mozzanat, hisz maga kérte a lányt, hogy ne hagyja abba. A nyakába mélyedő fogakra elkínzott és boldog nyögést hallat, ekkor már teljesen karjaiba zárja a lányt előregörnyedve és reszketve, lihegve.*
- Bár... hol... bár... mikor... *Nyögi fojtott hangon, de szeme már máshol jár, az ég sötétlő kékjét, s a felettük elterülő felhőpamacsokba fúrva tekintetét, bár szája a csókban viszonoz, alant végképp megadja magát. Erősen érkezik az inger, s a mozgás ütemtelenné és ritmustalanná válik, minden egyes lövellés egy-egy mozdulat, de reményei szerint ez Zamot nem tántorítja el abban utolsó cseppjeit is kicsikarja energiájának. Ismét megrázkódik, s csípőjét megint csak feltolja, lassan már kiemelve a lányt, egy újabb hullám, s újabb forróság öntheti el a lányt belülről. Hitetlen szemekkel fordítja tekintetét lefelé, hogy Zammiria ugyan ruhával fedett, de izmos hasfalára, s a szélesebbre tárt combok közé nézhessen, szíve szerint felfalná most azonnal. Ismét összegörnyed, s száját a lány mellkasához fúrja, fogaival keres és kutat, utolsó mentsváraként a lassan bevégződő együttléthez, mely lassan hal el, akár egy felfokozott melódia utolsó traktusai. Úgy marad, a lányra hajolva, hacsak Zam nem készteti másfelé, lábai elernyednek, izomzata enged, fáradtan és mosolyogva sóhajt fel. Szavak tolulnak szájára, melyek egyelőre némák maradnak. Csak a halk sóhaj és a néha fel-feltámadó szél hűvös simítását érzi, s bár keze önkéntelenül is simogatja a lány hátát, fel és le, egyelőre marad úgy, s apró, önkéntelen izom-összehúzódásokban pihen meg.*
- Ne menjünk vissza... *Motyogja Zammiria mellkasába felsóhajtva.*
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ó, ha tudná, hogy Zam szeme miként érez, bizonyára ellenkező oldalra ült volna, de balga módon erre megint csak nem figyelt. Jelenleg nem is tűnik fel neki, szerencsére a jelenlegi szituációban egyébiránt is inkább csukott szemmel élvezik mindketten a másikat. Kellemesen hűsítő a homok, s ahogyan Ralas lábai és feneke jótékonyan besüpped, kellőképpen ellensúlyozza a fenti forróságot, mely lassan lángra gyúl. Zammiria nem hazudtolja meg magát. Már kezdeményezése is kellőképpen izgató, a sejtelmes matatás a nadrágban, a kedvesen rákulcsolódó és izgő-mozgó ujjak bevezetés gyanánt előre sejtetik a folytatást, így Ralas ekként készül fel testileg és lelkileg is. Mind a helyszín, mind fülének vékony csarnokán beszűrődő hangok izgalom és vágyfokozók, de leginkább mégis csak a lány illatát érzi, s leheletének forróságát. Alkalma sincs gondolkodni, ahogyan kezében érzi a halmok szelíd ugrándozását, az udvar jótékony keménységét, az öltáncot, melybe képes lenne beleveszni máris ismét virágos réten jár, kézen fogva a lánnyal. Arcukat szelíden simítja a jótékony szél, a nap sugaraitól védve a lány szemét mellkasára öleli, s úgy adják át egymásnak a másikat. Önzetlenül és talán szerelemmel. Olykor-olykor elnyílik szeme, s Zam mohó tekintetével találkozva mosolyodik el bágyadtan. A szinte gyomrából lefelé induló feszültség korábban is érkezik, mint szokott, tán a vita heve váltja ki, bár Zammiria kapcsán mindig is türtőztetnie kellett magát, hogy idő előtt ne végezzen, a jelenlegi ütemes vágtát elviselni már képtelenségnek tartja. A lányba olvad bele, először csak egy apró szorítás a lányt átölelve vállán, mikor kezei ismét oldalán futnak fel, Zam már ekkor érezheti remegését, ami karjairól egész testére lassan átterjed. Nem tudja melyik volt az utolsó mozzanat, hisz maga kérte a lányt, hogy ne hagyja abba. A nyakába mélyedő fogakra elkínzott és boldog nyögést hallat, ekkor már teljesen karjaiba zárja a lányt előregörnyedve és reszketve, lihegve.*
- Bár... hol... bár... mikor... *Nyögi fojtott hangon, de szeme már máshol jár, az ég sötétlő kékjét, s a felettük elterülő felhőpamacsokba fúrva tekintetét, bár szája a csókban viszonoz, alant végképp megadja magát. Erősen érkezik az inger, s a mozgás ütemtelenné és ritmustalanná válik, minden egyes lövellés egy-egy mozdulat, de reményei szerint ez Zamot nem tántorítja el abban utolsó cseppjeit is kicsikarja energiájának. Ismét megrázkódik, s csípőjét megint csak feltolja, lassan már kiemelve a lányt, egy újabb hullám, s újabb forróság öntheti el a lányt belülről. Hitetlen szemekkel fordítja tekintetét lefelé, hogy Zammiria ugyan ruhával fedett, de izmos hasfalára, s a szélesebbre tárt combok közé nézhessen, szíve szerint felfalná most azonnal. Ismét összegörnyed, s száját a lány mellkasához fúrja, fogaival keres és kutat, utolsó mentsváraként a lassan bevégződő együttléthez, mely lassan hal el, akár egy felfokozott melódia utolsó traktusai. Úgy marad, a lányra hajolva, hacsak Zam nem készteti másfelé, lábai elernyednek, izomzata enged, fáradtan és mosolyogva sóhajt fel. Szavak tolulnak szájára, melyek egyelőre némák maradnak. Csak a halk sóhaj és a néha fel-feltámadó szél hűvös simítását érzi, s bár keze önkéntelenül is simogatja a lány hátát, fel és le, egyelőre marad úgy, s apró, önkéntelen izom-összehúzódásokban pihen meg.*
- Ne menjünk vissza... *Motyogja Zammiria mellkasába felsóhajtva.*
4190. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-18 10:01:44
Üzenet elküldve: 2019-04-18 10:01:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A színek oly intenzívek, kezd túl sok lenni fáradt szemeinek a fény. Pilláit le-lezárja élvetegen, majd újra magára erőlteti, hogy felpillantson. Ösztönei nem tudnak kikapcsolni, a sötét szempár odafordul a váratlan zajokra, tudata viszont megadón, bágyadtan vigyorog az érzékek elnyomása alatt. Az irányítást kezeibe veszi hát, nem csak szó szerint, de képletesen is, megadja, amit a férfi kíván tőle. Testén végignyargalnak a felfokozott örömérzet első hírnökei, amint határozottan, de nem durván ereszkedik rá. Kellőképpen hergelt, a körülmények miatt pedig sürgetett is, hogy ne fogja vissza magát, azért szabadon ereszti domináns nőstény ösztöneit, hiszen úgyis ő volt a kezdeményező. Mohó tekintete a férfi arcán függ, mikor épp nem villan oldalra a neszekre és képzelt árnyékokra, vagy nem hunyja le teljes átéléssel az öröm hullámaiban elmerülve, netán amikor épp szorosan összebújnak. A part felé kúszó szél izgő-mozgó, kecses, fehér csápokként kelti életre haját, melyen felragyognak az első napsugarak. Látni akarja Ralas minden reakcióját. Látni, és nem csak érezni, hogy mennyire vágyik rá és mennyire odaadó vele. Mely mozdulattól olvadnak le az apró ráncok és melyekre villan forrón vagy könyörgőn a tekintete. Mellei ujjongva fogadják a forró érintést, Zam némi helyet enged nekik, és térdeit előrébb húzva változtat egy kissé mozgásának irányán, de még mindig előre hajol kissé. Sőt, megtámaszkodik a sziklán, mely Ralas hátát tartja. Szuszogása immár levegőért küzdő, nyögdécselős lihegésre vált, vonaglása szélesebb mozdulatokkal jár. A birtoklás szóbeli kifejezése különös mélységet ad tekintetének, hirtelen vágyja megharapni a férfit, s ezt nyakán ejti meg egy morranással kísérve, a férfi kezeit kettejük közé préselve. A gesztus nem nyomot hagyó, elvileg még élvezetes is lehet.*
- Igen! Mostantól az enyém vagy!
*Vehemensebb csípőmozdulatokkal erősíti meg a kölcsönösség igényét, s létrejöhet a mohó csók is. A légyott jellegének gyakoribbá tételén kábán elmosolyodik és cinkossá válik pillantása.*
- Bárhol... ezt bárhol... megismételhetjük.
*Most ő rabol ajkaira, addig kissé szelídül a vonaglás, ám kezeivel nyughatatlanul simogat közben, míg a hamar érkező légszomj elszakítja őket egymástól. Érzi, hogy közel járnak a csúcsok megmászásához, gyomrán édes remegés futkos, a kérlelő szavakra ismét helyezkedik kissé, s mély levegőt véve gyors, erős, mondhatni erőszakos mozdulatokra vált. Ajkaiba harap, hogy a hangját visszafogja, ameddig tudja. Most nem képes semmi másra figyelni, csak arra, hogy minden lökéssel űzze magukat a beteljesedés felé. Maga már érzi a magasságokat, hangja vékonyabbra vált, combjait még szélesebbre nyitja, s akkor már szinte csak a mély és mélyebb, eszevesztett törleszkedés eufóriájában sikkant néhányat, végül a legnagyobb gyönyörök között erőt véve magán néhány erősebb mozdulattal ajándékozza meg társát.*
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A színek oly intenzívek, kezd túl sok lenni fáradt szemeinek a fény. Pilláit le-lezárja élvetegen, majd újra magára erőlteti, hogy felpillantson. Ösztönei nem tudnak kikapcsolni, a sötét szempár odafordul a váratlan zajokra, tudata viszont megadón, bágyadtan vigyorog az érzékek elnyomása alatt. Az irányítást kezeibe veszi hát, nem csak szó szerint, de képletesen is, megadja, amit a férfi kíván tőle. Testén végignyargalnak a felfokozott örömérzet első hírnökei, amint határozottan, de nem durván ereszkedik rá. Kellőképpen hergelt, a körülmények miatt pedig sürgetett is, hogy ne fogja vissza magát, azért szabadon ereszti domináns nőstény ösztöneit, hiszen úgyis ő volt a kezdeményező. Mohó tekintete a férfi arcán függ, mikor épp nem villan oldalra a neszekre és képzelt árnyékokra, vagy nem hunyja le teljes átéléssel az öröm hullámaiban elmerülve, netán amikor épp szorosan összebújnak. A part felé kúszó szél izgő-mozgó, kecses, fehér csápokként kelti életre haját, melyen felragyognak az első napsugarak. Látni akarja Ralas minden reakcióját. Látni, és nem csak érezni, hogy mennyire vágyik rá és mennyire odaadó vele. Mely mozdulattól olvadnak le az apró ráncok és melyekre villan forrón vagy könyörgőn a tekintete. Mellei ujjongva fogadják a forró érintést, Zam némi helyet enged nekik, és térdeit előrébb húzva változtat egy kissé mozgásának irányán, de még mindig előre hajol kissé. Sőt, megtámaszkodik a sziklán, mely Ralas hátát tartja. Szuszogása immár levegőért küzdő, nyögdécselős lihegésre vált, vonaglása szélesebb mozdulatokkal jár. A birtoklás szóbeli kifejezése különös mélységet ad tekintetének, hirtelen vágyja megharapni a férfit, s ezt nyakán ejti meg egy morranással kísérve, a férfi kezeit kettejük közé préselve. A gesztus nem nyomot hagyó, elvileg még élvezetes is lehet.*
- Igen! Mostantól az enyém vagy!
*Vehemensebb csípőmozdulatokkal erősíti meg a kölcsönösség igényét, s létrejöhet a mohó csók is. A légyott jellegének gyakoribbá tételén kábán elmosolyodik és cinkossá válik pillantása.*
- Bárhol... ezt bárhol... megismételhetjük.
*Most ő rabol ajkaira, addig kissé szelídül a vonaglás, ám kezeivel nyughatatlanul simogat közben, míg a hamar érkező légszomj elszakítja őket egymástól. Érzi, hogy közel járnak a csúcsok megmászásához, gyomrán édes remegés futkos, a kérlelő szavakra ismét helyezkedik kissé, s mély levegőt véve gyors, erős, mondhatni erőszakos mozdulatokra vált. Ajkaiba harap, hogy a hangját visszafogja, ameddig tudja. Most nem képes semmi másra figyelni, csak arra, hogy minden lökéssel űzze magukat a beteljesedés felé. Maga már érzi a magasságokat, hangja vékonyabbra vált, combjait még szélesebbre nyitja, s akkor már szinte csak a mély és mélyebb, eszevesztett törleszkedés eufóriájában sikkant néhányat, végül a legnagyobb gyönyörök között erőt véve magán néhány erősebb mozdulattal ajándékozza meg társát.*
4189. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-18 08:27:23
Üzenet elküldve: 2019-04-18 08:27:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Néhol felcsattanó sirályhang, s távoli zúgás, a szirtnek csapódó hullámok zaját, kósza sóhajok törik meg, melyek a felhők felé szállnak. Nem szégyenkezik a nap, arcát nem takarja, sokkal inkább kegyes karjai közé öleli a kósza romantikázó párt. Ha a közelben fakopács kopogó hangja szólalna fel, vagy favágók végeznék dolgukat, Ralas, bár hallaná, s tekintete ismét a partot pásztázná nem ingana meg, nem zavarodna, mert idegszálával és érzékeivel Zamra koncentrál. Ott van ugyan a lappangó kényszer az ellenőrzésre, hogyha szükséges időben tudjanak lépni, de a forróság mely elönti, kissé fátyolossá teszi tekintetét. Nem kevésbé korbácsolja fel szenvedélyét, hogy immár semmi szövetdarabka nem áll közöttük, bár, ha megtekintette volna, bizonyára ismét csak elégedetten morran fel a lány választására, fehérnemű fronton is az első között áll ízlésével, azonban e kapcsán most nem fejezi ki tetszését, akad bőven más, mi okot ad erre. Szeme olykor egy-egy lenti mozdulatnál bágyadtan, szinte könyörgőn csüng Zam tekintetén, kezének mozgása kölcsönösen izgató és kellemes egyben.*
- Deehh... *Igyekszik bólintani is közben, miközben kószán mosolyodik el, alsó ajkát ért mélységi fogak nyomán, tekintete megvillan kissé, hogy aztán az utolsó erőteljesebb húzásra ismét aléltan remegjen meg. Immár halkan felnyög, a sóhajok nem elegendőek érzéseinek kifejezéséhez, mi korábban hideg és ádáz csata volt, most forró és nedves ütközetté vált. A kérdés felhívás méla táncukra itt a kikötő ölén. Hátát megtámasztva a sziklának, ismét villanó tekintettel halk nyögéssel enged a csábításnak, hogy végre a lányba érkezzen meg. Készen áll, a puha ujjak finom játéka tökéletes előszónak bizonyult, igaz, ha tudna, most is azzal viccelné, hogy Zammiriánál bőségesen elegendő lenne, ha csak ráfújna egyet huncut mosollyal.*
- Igen... igen! *Egy kissé hangosabban, majd rögtön Zam vállgödrébe fújva ajkait nyög fel ismét, mielőtt hátrébb dől, s mindkét kezével a lány fenekére markol a szoknya alatt, hogy egy kicsit megemelje. Az ereszkedést már Zamra hagyja, ő fejét hátradöntve, tapasztalja meg a mélységeket és magasságokat egyszerre. Útja könnyű és kellemesen sikamlós, mondhatni gyors is, persze azért igyekszik annyira elhúzni, amennyire csak képes rá. Zammiria teljes testével ránehezedhet, Ralas akadályt nem érez e kapcsán, mindketten hosszú ideje erre vártak, még, ha korábbi együttlétük nem is olyan régen volt. Vagy igen? Ki emlékszik arra már. Csípője lassan emelkedik és süllyed, a tenger hullámzása szolgáltatja első ritmusát, a felcsendülő fakopács hangjának ritmusa még odébb van, s egyébiránt most Zammiria diktál, megérdemli. Mindketten megérdemlik. Görcsösen hajol rá a lányra egy egy erőteljesebb mozdulatnál, nyakát átkaroló kezekre olykor bágyadtan hajtja arcát, s mikor fokozza a tempót, keze immár a ruha alá fut be deréktől, hogy Zam így látatlanban meztelenített halmait is kezelésbe vehesse. Ezúttal nem ujjai járják táncukat, két öles tenyere veszi birtokba, mi az iménti fojtott nyögés alapján csak az övé, bár örökre így maradhatna. Halvány és reménykedő gondolat, majd egy forró csók előtti halk szó.*
- Nem is lehetsz másé, miképp én sem. *Apró villanás, mi tán visszautal korábbi beszélgetésükre, mely valójában egyetértésben zajlott, csak ők nem tudtak róla, pontosabban Ralas volt, ki költői képekbe festve a csomagoláson át nem látta, mi egyértelmű vallomás. Újabb mozdulat, s újabb sikamlós ritmusváltás, ezúttal már hangosabb hangot ad elégedettségének, s tenyerei a halmokon szorulnak meg erőteljesen, szája a lány ajkát érve szívja meg azt.*
- Gyakr... gyakrabban... kehe... kehellene ki-kijárnunk ide... *Nyögi ki végérvényesen, aztán fejét rázva nevet fel, nem csengőn és nem hangosan, de mindenféleképpen boldogan. A mellekről ismét a fenékre fut a kéz, mely már erősen diktálja a tempót, s a sirályhangokba ütemes halk érintkezés hangja vegyül, egyre gyorsuló intenzitással, mígnem hamarost elfojtott nyögés és néma rázkódás veszi kezdetét, s a fátyolos tekintet, Zam csodásan sötétlő szemeibe fúródik szerelmesen.*
- Ne... hagyd... abba... *Mintha oly sokáig bírná még. Utolsó energiáit is a lánynak szánja, miközben minden testfelületével igyekszik magához szorítani.*
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Néhol felcsattanó sirályhang, s távoli zúgás, a szirtnek csapódó hullámok zaját, kósza sóhajok törik meg, melyek a felhők felé szállnak. Nem szégyenkezik a nap, arcát nem takarja, sokkal inkább kegyes karjai közé öleli a kósza romantikázó párt. Ha a közelben fakopács kopogó hangja szólalna fel, vagy favágók végeznék dolgukat, Ralas, bár hallaná, s tekintete ismét a partot pásztázná nem ingana meg, nem zavarodna, mert idegszálával és érzékeivel Zamra koncentrál. Ott van ugyan a lappangó kényszer az ellenőrzésre, hogyha szükséges időben tudjanak lépni, de a forróság mely elönti, kissé fátyolossá teszi tekintetét. Nem kevésbé korbácsolja fel szenvedélyét, hogy immár semmi szövetdarabka nem áll közöttük, bár, ha megtekintette volna, bizonyára ismét csak elégedetten morran fel a lány választására, fehérnemű fronton is az első között áll ízlésével, azonban e kapcsán most nem fejezi ki tetszését, akad bőven más, mi okot ad erre. Szeme olykor egy-egy lenti mozdulatnál bágyadtan, szinte könyörgőn csüng Zam tekintetén, kezének mozgása kölcsönösen izgató és kellemes egyben.*
- Deehh... *Igyekszik bólintani is közben, miközben kószán mosolyodik el, alsó ajkát ért mélységi fogak nyomán, tekintete megvillan kissé, hogy aztán az utolsó erőteljesebb húzásra ismét aléltan remegjen meg. Immár halkan felnyög, a sóhajok nem elegendőek érzéseinek kifejezéséhez, mi korábban hideg és ádáz csata volt, most forró és nedves ütközetté vált. A kérdés felhívás méla táncukra itt a kikötő ölén. Hátát megtámasztva a sziklának, ismét villanó tekintettel halk nyögéssel enged a csábításnak, hogy végre a lányba érkezzen meg. Készen áll, a puha ujjak finom játéka tökéletes előszónak bizonyult, igaz, ha tudna, most is azzal viccelné, hogy Zammiriánál bőségesen elegendő lenne, ha csak ráfújna egyet huncut mosollyal.*
- Igen... igen! *Egy kissé hangosabban, majd rögtön Zam vállgödrébe fújva ajkait nyög fel ismét, mielőtt hátrébb dől, s mindkét kezével a lány fenekére markol a szoknya alatt, hogy egy kicsit megemelje. Az ereszkedést már Zamra hagyja, ő fejét hátradöntve, tapasztalja meg a mélységeket és magasságokat egyszerre. Útja könnyű és kellemesen sikamlós, mondhatni gyors is, persze azért igyekszik annyira elhúzni, amennyire csak képes rá. Zammiria teljes testével ránehezedhet, Ralas akadályt nem érez e kapcsán, mindketten hosszú ideje erre vártak, még, ha korábbi együttlétük nem is olyan régen volt. Vagy igen? Ki emlékszik arra már. Csípője lassan emelkedik és süllyed, a tenger hullámzása szolgáltatja első ritmusát, a felcsendülő fakopács hangjának ritmusa még odébb van, s egyébiránt most Zammiria diktál, megérdemli. Mindketten megérdemlik. Görcsösen hajol rá a lányra egy egy erőteljesebb mozdulatnál, nyakát átkaroló kezekre olykor bágyadtan hajtja arcát, s mikor fokozza a tempót, keze immár a ruha alá fut be deréktől, hogy Zam így látatlanban meztelenített halmait is kezelésbe vehesse. Ezúttal nem ujjai járják táncukat, két öles tenyere veszi birtokba, mi az iménti fojtott nyögés alapján csak az övé, bár örökre így maradhatna. Halvány és reménykedő gondolat, majd egy forró csók előtti halk szó.*
- Nem is lehetsz másé, miképp én sem. *Apró villanás, mi tán visszautal korábbi beszélgetésükre, mely valójában egyetértésben zajlott, csak ők nem tudtak róla, pontosabban Ralas volt, ki költői képekbe festve a csomagoláson át nem látta, mi egyértelmű vallomás. Újabb mozdulat, s újabb sikamlós ritmusváltás, ezúttal már hangosabb hangot ad elégedettségének, s tenyerei a halmokon szorulnak meg erőteljesen, szája a lány ajkát érve szívja meg azt.*
- Gyakr... gyakrabban... kehe... kehellene ki-kijárnunk ide... *Nyögi ki végérvényesen, aztán fejét rázva nevet fel, nem csengőn és nem hangosan, de mindenféleképpen boldogan. A mellekről ismét a fenékre fut a kéz, mely már erősen diktálja a tempót, s a sirályhangokba ütemes halk érintkezés hangja vegyül, egyre gyorsuló intenzitással, mígnem hamarost elfojtott nyögés és néma rázkódás veszi kezdetét, s a fátyolos tekintet, Zam csodásan sötétlő szemeibe fúródik szerelmesen.*
- Ne... hagyd... abba... *Mintha oly sokáig bírná még. Utolsó energiáit is a lánynak szánja, miközben minden testfelületével igyekszik magához szorítani.*
4188. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-17 16:08:24
Üzenet elküldve: 2019-04-17 16:08:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden együtt töltött alkalom más, pedig lassan két kezükön se tudnák megszámolni, hányszor áldoztak már együtt a testi örömök oltárán. Ez a reggel valóban különleges gyöngyszem a nyakláncon, viszont nem valószínű, hogy túl gyakran megismételnék. Zam éjszaka érzi elemében magát, a nappal fekszik, a holdakkal kél, s legszívesebben a csillagokkal táncol. Hosszú nap vége előtt állnak, noha a fények most erősödnek csak igazán. A koronát azonban még fel kell tenni. Nem zárulhat megint háborgó lélekkel és félig biztosra vett ígéretekkel a holnap aggasztó árnyékában.
Kéjes örömöt gerjeszt a nyakharapás, kellemesen felsóhajt a ragadozó mozdulatokra, végre megint nőnek érezheti magát az üzletiesen töltött órák után. A szövet szakadására ő morran fel, nagyon izgatónak találja a gesztust, kissé ráharap a férfi alsó ajkára, ám gondja van rá, hogy ne sértse fel rajta a bőrt. Bár Ralas nem vizsgálja meg, később egy szilvakék színű darabot találhat a zsebében. Zam vére gyorsan zubog, bőrének illata ösztöneinek játékáról tanúskodhat, a puhatolózó kéz érintésétől egyenesen felpezsdül, halkan belenyög a csókba, mely épp csak futólag éri. Nem kell sok biztatás sem ölének, sem kezének, nedves forróság és finoman szorító, puha ujjbegyek dolgoznak a maguk útján. Ráhajol a csókra, feszülő kebleit a férfi mellkasának nyomja. Haját oldalól fújja meg a szél, ezért egy fejrántással, majd szabad kezével kisöpri az arcukból.*
- Nem léphetnénk át... a veszekedést legközelebb?
*Szuszogja felindultan. Elég volt neki egy időre a vitákból, még nem múlt el a legutóbbinak a feszültsége a gyomrából. Talán majd most sikerül feloldaniuk, minden erejével azon lesz, hogy kihasználja a rövidke időt. Erősebben masszíroz odalent, válaszul az ujjak játékára, majd finoman húzza felfelé kezét.*
- Szeretnéd birtokba venni... ami csak a tiéd?
*Suttogja izgatottan, s közelebb helyezkedik, hogy kezével irányítva puhán, kissé nedvesen összeérjenek, ám Ralasnak magához kelljen húznia, ha tovább akar lépni. Ha ez megtörténik, kéjesen felnyögve ereszkedik az ölébe. Tekintete kábán veszik el Ralas világos íriszeiben, csípője, combjai ritmust keresőn mozdulnak, ajkai csókot akarnak. Térde a naptól még nem hevült, hideg homokba süpped, öle boldogan simul a férfi ölébe.*
- A tiéd vagyok...
*Szuszogja két fojtott nyögés között, és átkarolja Ralast, hogy szorosan összesimulhassanak.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.17 16:11:19
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden együtt töltött alkalom más, pedig lassan két kezükön se tudnák megszámolni, hányszor áldoztak már együtt a testi örömök oltárán. Ez a reggel valóban különleges gyöngyszem a nyakláncon, viszont nem valószínű, hogy túl gyakran megismételnék. Zam éjszaka érzi elemében magát, a nappal fekszik, a holdakkal kél, s legszívesebben a csillagokkal táncol. Hosszú nap vége előtt állnak, noha a fények most erősödnek csak igazán. A koronát azonban még fel kell tenni. Nem zárulhat megint háborgó lélekkel és félig biztosra vett ígéretekkel a holnap aggasztó árnyékában.
Kéjes örömöt gerjeszt a nyakharapás, kellemesen felsóhajt a ragadozó mozdulatokra, végre megint nőnek érezheti magát az üzletiesen töltött órák után. A szövet szakadására ő morran fel, nagyon izgatónak találja a gesztust, kissé ráharap a férfi alsó ajkára, ám gondja van rá, hogy ne sértse fel rajta a bőrt. Bár Ralas nem vizsgálja meg, később egy szilvakék színű darabot találhat a zsebében. Zam vére gyorsan zubog, bőrének illata ösztöneinek játékáról tanúskodhat, a puhatolózó kéz érintésétől egyenesen felpezsdül, halkan belenyög a csókba, mely épp csak futólag éri. Nem kell sok biztatás sem ölének, sem kezének, nedves forróság és finoman szorító, puha ujjbegyek dolgoznak a maguk útján. Ráhajol a csókra, feszülő kebleit a férfi mellkasának nyomja. Haját oldalól fújja meg a szél, ezért egy fejrántással, majd szabad kezével kisöpri az arcukból.*
- Nem léphetnénk át... a veszekedést legközelebb?
*Szuszogja felindultan. Elég volt neki egy időre a vitákból, még nem múlt el a legutóbbinak a feszültsége a gyomrából. Talán majd most sikerül feloldaniuk, minden erejével azon lesz, hogy kihasználja a rövidke időt. Erősebben masszíroz odalent, válaszul az ujjak játékára, majd finoman húzza felfelé kezét.*
- Szeretnéd birtokba venni... ami csak a tiéd?
*Suttogja izgatottan, s közelebb helyezkedik, hogy kezével irányítva puhán, kissé nedvesen összeérjenek, ám Ralasnak magához kelljen húznia, ha tovább akar lépni. Ha ez megtörténik, kéjesen felnyögve ereszkedik az ölébe. Tekintete kábán veszik el Ralas világos íriszeiben, csípője, combjai ritmust keresőn mozdulnak, ajkai csókot akarnak. Térde a naptól még nem hevült, hideg homokba süpped, öle boldogan simul a férfi ölébe.*
- A tiéd vagyok...
*Szuszogja két fojtott nyögés között, és átkarolja Ralast, hogy szorosan összesimulhassanak.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.17 16:11:19
4187. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-17 15:01:30
Üzenet elküldve: 2019-04-17 15:01:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Apró, néhol hevesebb, türelmetlen mozdulatok, izgatott keresgélés, mindeközben tétova tapogatózás, ahogyan felmérik egymást. Mind a helyszín, mind a szituáció különleges, s bár Ralas is a lányra koncentrál, tekintete neki is csak félig csukva, folytonosan a partot pásztázza, ameddig csak ellát, azonban természetesen feltámadó ösztönei is irányítanak közben.*
- Éhértem... *Leheli mikor már kezei megindulnak, nem vár egy percet sem, ki tudja mennyi idejük lehet, izgatottan tapasztalja a forróság érkezését, a szoknya immár nincs feleslegesen útban, s bár térdén érzi az anyag lágy esését, valójában már teljesen másra koncentrál. Neki eszébe sem jut máshová menni vágyinak beteljesülése nem várhat magára, s a vita pont most forrt, miért hagynák hát elillanni az ebből táplálkozó szenvedélyt. Hevesen harap Zam nyakának oldalába, hogy aztán csókokkal tűzdelje tele a szabadon hagyott részt, tétova mozdulatra érez önkéntelen késztetést, szíve szerint a ruházat felső részét is letépné, persze nem szabad. Titkolt együttlétük helyszínének megvannak a korlátai, s esze ágában sincs másnak megmutatni ölében kuporgó, helyezkedő drágakövét. A biztató szavakra csak elégedetten morran fel, s a felhívásra egyik keze azonnal a lány lába közé fut, hogy egyetlen ujját a fehérnemű szélébe akasztva, egy hirtelen már-már szokássá avanzsáló mozdulattal szabadítsa meg a szövettől a lányt. Szórakozottan gyűri zsebébe, s keze rögtön fut is vissza, ha még van ideje, ezúttal nem lábon és nem combon kezdi a kényeztetést, azonnal a lényegre tér. Ha Zam még hevessége miatt még nem készült fel, hát tesz róla, s virágjának nektárját veszi apró mozdulatokkal, finoman és óvatosan. Nem túl mélyre és nem túl vadul, arra meglesz a másik eszköz. Halkan nyög fel a lány mozdulataira, mikor érzi, hogy egy hanygyányit hűvös tenyér simítása terjed el, szinte rögtön megremegve arca a lány vállgödrébe fúródik, s lehelve a szavakat kéri, könyörögve:*
- Csináld. *Majd nem rest meghálálni a befektetett munkát maga sem, hiszen keze új utakra találva térképezi fel áldozatát, immár mélyebben megízlelve a szerelem ölét, csábító barlangját. Csípője enyhén emelkedik, mint, aki követni kívánja, persze a játékos kéznek azért hagy helyet, fátyolos tekintettel hajtja hátra fejét, s néz a lányra, hogy ismét csókot kérjen, szenvedélyesen.* Mindig veszekednünk kéne... *Hangzik egy elkínzott javaslat, míg bal karja a lány haján keresztül tarkóját ragadja meg, hogy húzza ajkaihoz, talán egy szikla is van mögötte, hasonló melyen ültek, minek hátát megvetve helyezi magát kényelembe, míg meg nem érzi Zam forró ajándékát, mellyel jelzi, hogy készen áll. A hajába futó ujjak becézése csak hab a tortán, ágaskodva tolja magát a kézbe, ha eddig még nem fonták körbe az ujjak, apró pici játék kell csak csupán, hiszen már rég készen áll, csak a kedves időt húzza, mi cseppenként adagolja az édességet, hogy az igazi finomság íze minél később jöhessen.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.17 15:02:40
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Apró, néhol hevesebb, türelmetlen mozdulatok, izgatott keresgélés, mindeközben tétova tapogatózás, ahogyan felmérik egymást. Mind a helyszín, mind a szituáció különleges, s bár Ralas is a lányra koncentrál, tekintete neki is csak félig csukva, folytonosan a partot pásztázza, ameddig csak ellát, azonban természetesen feltámadó ösztönei is irányítanak közben.*
- Éhértem... *Leheli mikor már kezei megindulnak, nem vár egy percet sem, ki tudja mennyi idejük lehet, izgatottan tapasztalja a forróság érkezését, a szoknya immár nincs feleslegesen útban, s bár térdén érzi az anyag lágy esését, valójában már teljesen másra koncentrál. Neki eszébe sem jut máshová menni vágyinak beteljesülése nem várhat magára, s a vita pont most forrt, miért hagynák hát elillanni az ebből táplálkozó szenvedélyt. Hevesen harap Zam nyakának oldalába, hogy aztán csókokkal tűzdelje tele a szabadon hagyott részt, tétova mozdulatra érez önkéntelen késztetést, szíve szerint a ruházat felső részét is letépné, persze nem szabad. Titkolt együttlétük helyszínének megvannak a korlátai, s esze ágában sincs másnak megmutatni ölében kuporgó, helyezkedő drágakövét. A biztató szavakra csak elégedetten morran fel, s a felhívásra egyik keze azonnal a lány lába közé fut, hogy egyetlen ujját a fehérnemű szélébe akasztva, egy hirtelen már-már szokássá avanzsáló mozdulattal szabadítsa meg a szövettől a lányt. Szórakozottan gyűri zsebébe, s keze rögtön fut is vissza, ha még van ideje, ezúttal nem lábon és nem combon kezdi a kényeztetést, azonnal a lényegre tér. Ha Zam még hevessége miatt még nem készült fel, hát tesz róla, s virágjának nektárját veszi apró mozdulatokkal, finoman és óvatosan. Nem túl mélyre és nem túl vadul, arra meglesz a másik eszköz. Halkan nyög fel a lány mozdulataira, mikor érzi, hogy egy hanygyányit hűvös tenyér simítása terjed el, szinte rögtön megremegve arca a lány vállgödrébe fúródik, s lehelve a szavakat kéri, könyörögve:*
- Csináld. *Majd nem rest meghálálni a befektetett munkát maga sem, hiszen keze új utakra találva térképezi fel áldozatát, immár mélyebben megízlelve a szerelem ölét, csábító barlangját. Csípője enyhén emelkedik, mint, aki követni kívánja, persze a játékos kéznek azért hagy helyet, fátyolos tekintettel hajtja hátra fejét, s néz a lányra, hogy ismét csókot kérjen, szenvedélyesen.* Mindig veszekednünk kéne... *Hangzik egy elkínzott javaslat, míg bal karja a lány haján keresztül tarkóját ragadja meg, hogy húzza ajkaihoz, talán egy szikla is van mögötte, hasonló melyen ültek, minek hátát megvetve helyezi magát kényelembe, míg meg nem érzi Zam forró ajándékát, mellyel jelzi, hogy készen áll. A hajába futó ujjak becézése csak hab a tortán, ágaskodva tolja magát a kézbe, ha eddig még nem fonták körbe az ujjak, apró pici játék kell csak csupán, hiszen már rég készen áll, csak a kedves időt húzza, mi cseppenként adagolja az édességet, hogy az igazi finomság íze minél később jöhessen.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.17 15:02:40
4186. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-17 14:11:19
Üzenet elküldve: 2019-04-17 14:11:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valamiben legalább továbbra is egy nyelvet beszélnek, noha a nyelvek közeli ismeretsége aligha játszhat komoly szerepet benne. Látni ezt már a pajkos reakcióból, a test válaszából, a játékra Ralas most is kapható. Megkapja hát a kért felvilágosítást suttogón, közvetlenül a fülénél moccanó ajkakról, miközben Zam kezei cirógatják.*
- Állítólag úgy esnek egymásnak a szenvedély tüzében, mintha nem lenne holnap.
*S máris kezdi találgatni, vajon valamelyikük lakása esik-e közelebb vagy a Sellő. A kutató pillantás azonban mást ígér, s ez már önmagában felforralja vérét. Maga is körülnéz, aztán hamarosan szemből ül hát a férfi ölében, Ralas határozottan irányítja, tovább szítva hevességét érintéseivel. Köpönyegét se veszi le, van abban valami pikáns, hogy szinte teljes öltözetben tehetnek egymás kedvére. Hangosan szívja tüdejébe a levegőt az akaratos simogatásra és húzásra.*
- Vadító, ahogy ezt mondod.
*Kényszerít ki egy forró csókot, míg alant a férfi a szoknyáját rendezi.*
- Ha szeretnéd, ez a trófea is a tiéd lehet.
*Búgja halkan alsóneműjére célozva, melyet most már bajosan venne le, ám Ralas korábban is meg tudta oldani. Persze, akár elég lehet csupán némi helyet csinálni, a finom anyag engedné. Azt, hogy segítsen, kérni sem kell tőle, kissé megemelkedik térdein, hogy meglazítsa a nadrágot, és mindjárt kezével simogatón üdvözölje rabját. Közben akár Ralas keze is elidőzhet combjai között, hiszen kissé eltartja magát. Érezheti, hogy Zam részéről a gyors tettek igazán nem jelentenek problémát. A nő másik keze simogatón fúrja ujjait a férfi hajfürtjei közé, s hacsak beszéd miatt nem kívánja megszakítani, forrón, szuszogón, kapkodón csókolja ajkait. Szemeit viszont nem hunyja le egészen, mert bár önbecsapás lenne azt gondolni, hogy a környezetet figyelni képes, mégis valahogy megnyugtatja, hogy megláthatja az esetleges veszélyt.
Az aranyló part fövenyén oda nem illő látványt nyújthatnak, bár a tenger sötéten terül el mögöttük. Messziről alig tűnhet fel a különbség ahhoz képest, mikor egymás mellett térdeltek és a köveket nézték, Zam köpönyege némiképp betakarja őket, ahogy partnerére borul. Szokatlan helyszín és szokatlan időpont, de mentségükre legyen mondva, hogy nem tervezték. Ahogyan a vitát sem.*
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valamiben legalább továbbra is egy nyelvet beszélnek, noha a nyelvek közeli ismeretsége aligha játszhat komoly szerepet benne. Látni ezt már a pajkos reakcióból, a test válaszából, a játékra Ralas most is kapható. Megkapja hát a kért felvilágosítást suttogón, közvetlenül a fülénél moccanó ajkakról, miközben Zam kezei cirógatják.*
- Állítólag úgy esnek egymásnak a szenvedély tüzében, mintha nem lenne holnap.
*S máris kezdi találgatni, vajon valamelyikük lakása esik-e közelebb vagy a Sellő. A kutató pillantás azonban mást ígér, s ez már önmagában felforralja vérét. Maga is körülnéz, aztán hamarosan szemből ül hát a férfi ölében, Ralas határozottan irányítja, tovább szítva hevességét érintéseivel. Köpönyegét se veszi le, van abban valami pikáns, hogy szinte teljes öltözetben tehetnek egymás kedvére. Hangosan szívja tüdejébe a levegőt az akaratos simogatásra és húzásra.*
- Vadító, ahogy ezt mondod.
*Kényszerít ki egy forró csókot, míg alant a férfi a szoknyáját rendezi.*
- Ha szeretnéd, ez a trófea is a tiéd lehet.
*Búgja halkan alsóneműjére célozva, melyet most már bajosan venne le, ám Ralas korábban is meg tudta oldani. Persze, akár elég lehet csupán némi helyet csinálni, a finom anyag engedné. Azt, hogy segítsen, kérni sem kell tőle, kissé megemelkedik térdein, hogy meglazítsa a nadrágot, és mindjárt kezével simogatón üdvözölje rabját. Közben akár Ralas keze is elidőzhet combjai között, hiszen kissé eltartja magát. Érezheti, hogy Zam részéről a gyors tettek igazán nem jelentenek problémát. A nő másik keze simogatón fúrja ujjait a férfi hajfürtjei közé, s hacsak beszéd miatt nem kívánja megszakítani, forrón, szuszogón, kapkodón csókolja ajkait. Szemeit viszont nem hunyja le egészen, mert bár önbecsapás lenne azt gondolni, hogy a környezetet figyelni képes, mégis valahogy megnyugtatja, hogy megláthatja az esetleges veszélyt.
Az aranyló part fövenyén oda nem illő látványt nyújthatnak, bár a tenger sötéten terül el mögöttük. Messziről alig tűnhet fel a különbség ahhoz képest, mikor egymás mellett térdeltek és a köveket nézték, Zam köpönyege némiképp betakarja őket, ahogy partnerére borul. Szokatlan helyszín és szokatlan időpont, de mentségükre legyen mondva, hogy nem tervezték. Ahogyan a vitát sem.*
4185. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-17 13:23:05
Üzenet elküldve: 2019-04-17 13:23:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bár látja maga előtt a lány komorabb arcát, mely színes kontrasztjaként sajátja mellé állítható, nem foglalkozik vele. Kettejük jövőképe bár még homályos, Ralas sohasem volt az a típus, aki ezen morfondírozna. Célirányosan, olykor talán lehet, hogy cél nélkül is, de tör előre, persze sokszor minden megfontoltság nélkül. Szerencsére ezúttal párja akad az életben, akire minden jellemző, csak nem meggondolatlanság. Szelíden mosolyogva helyezkedik el, s a lány súlya kényelmesen oszlik el ölében, néhai közelsége olyan távolinak tűnik már, mintha soha sem lett volna. Valahogy mindig ezt érzi, amikor egymáshoz érnek, mindig újdonság, mindig kedves számára. A vita hevében mindketten kitombolhatták magukat, s talán eljött a kedves szavak és becézés ideje, ne adja ég a kétértelmű kérdéseké. Sokáig persze nem tud merengeni sem a múlton, sem a jövőn, érzékei erőteljesen a jelenre koncentrálnak, ezt kiválóan sejteti a fülén elhelyezett apró és kedves harapás. Az ajkak nem válnak el, sőt talán több is történik, orrán hosszasan szívja be a tenger melletti kristálytiszta sós levegőt. E kis öböl árnyalt, sövénnyel, néhol fákkal és bokrokkal szegélyezett, a mólóktól, vagy egyéb létesítményektől meglehetősen távol helyezkedik el, azonban a romantikának veszélyei is lehetnek, ezt Ralas, ki oly rég fogja már, pontosan tudja. Az elhangzó kérdésre belenevet a lány ajkai közé, ahonnan csak egy leheletnyit távolodott el, a lány hangjának búgása szinte, gyomráig hatol. Mereven néz a szemébe, tekintetében játékos csillogás, mellkasa ismét fel, s le jár, azonban ezúttal már más miatt. A férfi érzékei éledeznek, a talán köré simuló combok érintése vágyfokozó, ahogyan vállán hátul lazán lelógó puha kéz is.*
- Hmmm? Vajon mit csinálhatnak? *Kérdezi, persze sejti ő, hogy a lány mire gondol, tüzes vágyai már előbb jeleztek, minthogy maga a kérdés elhangzott volna. Körbefuttatja a szemét a parton, mozgást keres, vagy legalábbis annak a jelét. De nem lát semmit, a part egyelőre kihalt, reményei szerint így is marad. Vonzó lehetőség a fülbe suttogás, valójában huncut tekintetén látszik, hogy erre nem lenne szükség, azonban mégis úgy gondolja, hogy nem árt, ha a lány szóban is kifejti vágyait, s miután ez megtörténik csak megvillanó tekintete jelzi, hogy az egyetértés szele ismét megcsaphatta őket. Apró mozdulattal, a lábakat dereka köré fűzi, s keze immár a lány tarkójára fut fel, öt ujjával végigszántva a bőrt a ruhán keresztül. Nem kérdez többet, csak kijelent, immár tudását is kamatoztathatja.*
- Gyorsnak kell lennünk... ez nem épp a legideálisabb hely. *Suttogja, közelebb rántva magához a lány, miközben a tarkóján finoman megszoruló kéz, már a gerincen indul lefelé, hogy Zam leheletnyi megemelésével, a közéjük szorult szoknyát húzza feljebb, s igazítsa el ölében. A mély lila ruhadarab, ha kiszabadul, ugyanolyan rejtekké válhat, mint eddig volt, azonban ölük között nem képez immár akadályt. Tekintete ismét komollyá válik, s újabb csókra nyílik el a szája, miközben másik keze, már a szoknya rejteke alatt nadrágját oldja meg, hogy kapkodó mozdulatokkal próbálja kiszabadítani magát.* Segíts... *Hangzik a szinte néma kérelem egy csókok közt kiharcolt leheletnyi szünetben.*
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bár látja maga előtt a lány komorabb arcát, mely színes kontrasztjaként sajátja mellé állítható, nem foglalkozik vele. Kettejük jövőképe bár még homályos, Ralas sohasem volt az a típus, aki ezen morfondírozna. Célirányosan, olykor talán lehet, hogy cél nélkül is, de tör előre, persze sokszor minden megfontoltság nélkül. Szerencsére ezúttal párja akad az életben, akire minden jellemző, csak nem meggondolatlanság. Szelíden mosolyogva helyezkedik el, s a lány súlya kényelmesen oszlik el ölében, néhai közelsége olyan távolinak tűnik már, mintha soha sem lett volna. Valahogy mindig ezt érzi, amikor egymáshoz érnek, mindig újdonság, mindig kedves számára. A vita hevében mindketten kitombolhatták magukat, s talán eljött a kedves szavak és becézés ideje, ne adja ég a kétértelmű kérdéseké. Sokáig persze nem tud merengeni sem a múlton, sem a jövőn, érzékei erőteljesen a jelenre koncentrálnak, ezt kiválóan sejteti a fülén elhelyezett apró és kedves harapás. Az ajkak nem válnak el, sőt talán több is történik, orrán hosszasan szívja be a tenger melletti kristálytiszta sós levegőt. E kis öböl árnyalt, sövénnyel, néhol fákkal és bokrokkal szegélyezett, a mólóktól, vagy egyéb létesítményektől meglehetősen távol helyezkedik el, azonban a romantikának veszélyei is lehetnek, ezt Ralas, ki oly rég fogja már, pontosan tudja. Az elhangzó kérdésre belenevet a lány ajkai közé, ahonnan csak egy leheletnyit távolodott el, a lány hangjának búgása szinte, gyomráig hatol. Mereven néz a szemébe, tekintetében játékos csillogás, mellkasa ismét fel, s le jár, azonban ezúttal már más miatt. A férfi érzékei éledeznek, a talán köré simuló combok érintése vágyfokozó, ahogyan vállán hátul lazán lelógó puha kéz is.*
- Hmmm? Vajon mit csinálhatnak? *Kérdezi, persze sejti ő, hogy a lány mire gondol, tüzes vágyai már előbb jeleztek, minthogy maga a kérdés elhangzott volna. Körbefuttatja a szemét a parton, mozgást keres, vagy legalábbis annak a jelét. De nem lát semmit, a part egyelőre kihalt, reményei szerint így is marad. Vonzó lehetőség a fülbe suttogás, valójában huncut tekintetén látszik, hogy erre nem lenne szükség, azonban mégis úgy gondolja, hogy nem árt, ha a lány szóban is kifejti vágyait, s miután ez megtörténik csak megvillanó tekintete jelzi, hogy az egyetértés szele ismét megcsaphatta őket. Apró mozdulattal, a lábakat dereka köré fűzi, s keze immár a lány tarkójára fut fel, öt ujjával végigszántva a bőrt a ruhán keresztül. Nem kérdez többet, csak kijelent, immár tudását is kamatoztathatja.*
- Gyorsnak kell lennünk... ez nem épp a legideálisabb hely. *Suttogja, közelebb rántva magához a lány, miközben a tarkóján finoman megszoruló kéz, már a gerincen indul lefelé, hogy Zam leheletnyi megemelésével, a közéjük szorult szoknyát húzza feljebb, s igazítsa el ölében. A mély lila ruhadarab, ha kiszabadul, ugyanolyan rejtekké válhat, mint eddig volt, azonban ölük között nem képez immár akadályt. Tekintete ismét komollyá válik, s újabb csókra nyílik el a szája, miközben másik keze, már a szoknya rejteke alatt nadrágját oldja meg, hogy kapkodó mozdulatokkal próbálja kiszabadítani magát.* Segíts... *Hangzik a szinte néma kérelem egy csókok közt kiharcolt leheletnyi szünetben.*
4184. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-17 12:59:26
Üzenet elküldve: 2019-04-17 12:59:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Az idő telik, lassanként a virradatból a reggel felé tartanak, bár az óvatosan gördülő percek a nehéz témák és súlyos események miatt sokkal hosszabbnak tűnnek, mint ahogy a valóságban múlnak. Így talán még nem tervezik utánuk küldeni a Sellő biztonsági embereit, elvégre csak egy kicsit eljöttek sétálni a friss levegőre. Az más kérdés, hogy bensőségesre tervezett randevújuk majdnem elválással végződött. Egy kapcsolat, mely két, még a kapcsolatra tán éretlen személy szárnypróbálgatásából áll, könnyen áldozatul eshet a ragadozómadaraknak, melyek a közelben ólálkodnak. A közös nyelv hiánya fájó, és még sok baj forrása lesz, a közös nézőpont hiánya ugyanis még áthidalható lenne, ha legalább el tudnák egymásnak magyarázni és kompromisszumot kereshetnének. A meg nem értettség sérelmei alattomosan szigetelheti el őket egymástól, tán ebben a pillanatban is mást-mást értenek a közöttük lévő, sebezhető kötelék mibenlétén.
Elmélyül Zam tekintete, mikor Ralas kijelenti, hogy dacolni akar a nehézségekkel. Nem biztos benne, hogy a férfi tudja, mire vállalkozik, de így is számít. Ő még nem nevet a jövőre vonatkozó viták sorának felvillanásán, sajnos pontosan tudja, hogy sokat fogják még egymást tépni. Most azonban túlléptek az első, vagy inkább második nagy akadályon, megtették az első fontos lépést a kalitkán belül is. A bizalom még törékeny, a kommunikáció zavaros, de van egy terület, ahol mindig is nagy egyetértésben voltak. S valóban kellemes, hogy ez kizárja a többi érintkezési lehetőséget, mely elronthatja. Ralas úgy gondolja, ezt ilyen könnyen megússza, ám nem veszi számításba, hogy Zam, amilyen fegyelmezett a beszélgetésben, olyan szenvedélyes szerető tud lenni. Nem csupán ajkaik találkoznak, a csókot annál sokkal mélyebbnek és érzékibbnek szánja. Szorosan simul a férfi mellkasához és keze simogatón csusszan a tarkójára. Mióta akkor éjjel elváltak, nem igazán voltak gyengéd pillanataik, így, bár általában Ralas az, aki kezdeményez, most Zam vágyik jobban a társaságára és nem rest átélni, kifejezni. Persze, ez attól még kettejüktől függ, itt és most nincs erre ideális lehetőség. Kissé megharapdálja azért a férfi fülét, mikor az ölébe ülteti, és lazán átkarolhatja a vállát.*
- Hmmm… nem is tudom…
*Cirógatja meg arcának másik felét, miközben az ízlelgetést folytatja emitt. A választ szinte búgja.*
- Hallottam egy érdekes dolgot. Tudod, mit szoktak tenni a párok veszekedés után?
*Ha a válasz nem, akkor kuncog, majd a fülébe suttogja a megoldást.*
//A kikötő látképe//
*Az idő telik, lassanként a virradatból a reggel felé tartanak, bár az óvatosan gördülő percek a nehéz témák és súlyos események miatt sokkal hosszabbnak tűnnek, mint ahogy a valóságban múlnak. Így talán még nem tervezik utánuk küldeni a Sellő biztonsági embereit, elvégre csak egy kicsit eljöttek sétálni a friss levegőre. Az más kérdés, hogy bensőségesre tervezett randevújuk majdnem elválással végződött. Egy kapcsolat, mely két, még a kapcsolatra tán éretlen személy szárnypróbálgatásából áll, könnyen áldozatul eshet a ragadozómadaraknak, melyek a közelben ólálkodnak. A közös nyelv hiánya fájó, és még sok baj forrása lesz, a közös nézőpont hiánya ugyanis még áthidalható lenne, ha legalább el tudnák egymásnak magyarázni és kompromisszumot kereshetnének. A meg nem értettség sérelmei alattomosan szigetelheti el őket egymástól, tán ebben a pillanatban is mást-mást értenek a közöttük lévő, sebezhető kötelék mibenlétén.
Elmélyül Zam tekintete, mikor Ralas kijelenti, hogy dacolni akar a nehézségekkel. Nem biztos benne, hogy a férfi tudja, mire vállalkozik, de így is számít. Ő még nem nevet a jövőre vonatkozó viták sorának felvillanásán, sajnos pontosan tudja, hogy sokat fogják még egymást tépni. Most azonban túlléptek az első, vagy inkább második nagy akadályon, megtették az első fontos lépést a kalitkán belül is. A bizalom még törékeny, a kommunikáció zavaros, de van egy terület, ahol mindig is nagy egyetértésben voltak. S valóban kellemes, hogy ez kizárja a többi érintkezési lehetőséget, mely elronthatja. Ralas úgy gondolja, ezt ilyen könnyen megússza, ám nem veszi számításba, hogy Zam, amilyen fegyelmezett a beszélgetésben, olyan szenvedélyes szerető tud lenni. Nem csupán ajkaik találkoznak, a csókot annál sokkal mélyebbnek és érzékibbnek szánja. Szorosan simul a férfi mellkasához és keze simogatón csusszan a tarkójára. Mióta akkor éjjel elváltak, nem igazán voltak gyengéd pillanataik, így, bár általában Ralas az, aki kezdeményez, most Zam vágyik jobban a társaságára és nem rest átélni, kifejezni. Persze, ez attól még kettejüktől függ, itt és most nincs erre ideális lehetőség. Kissé megharapdálja azért a férfi fülét, mikor az ölébe ülteti, és lazán átkarolhatja a vállát.*
- Hmmm… nem is tudom…
*Cirógatja meg arcának másik felét, miközben az ízlelgetést folytatja emitt. A választ szinte búgja.*
- Hallottam egy érdekes dolgot. Tudod, mit szoktak tenni a párok veszekedés után?
*Ha a válasz nem, akkor kuncog, majd a fülébe suttogja a megoldást.*
4183. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-17 11:58:21
Üzenet elküldve: 2019-04-17 11:58:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Az elhangzottak talán nehezen megülik a levegőt, vagy éppen táncra kélnek a léggel, Ralas bizonytalansága a következmények kapcsán testileg kézzel fogható. Egyértelmű, hogy félreértések sorozata vezetett idáig. A megfogalmazott képek, akár faji sajátosságból, akár értelmezési problémák miatt, de mindkettejüknek mást meséltek. A férfi bizonytalansága nem a lányból fakad, pusztán a megtörténtek, vagy folyamatban volt események és a Zam által leírt jellemzők időlegessége volt megkérdőjelezhető. Ralas bízik a lányban és tisztán emlékszik a korábban ígértekre, mely kapcsán jóllehet ő is ígéretet tett, valójában, igaz, a sors és az istenek kezének köszönhetően is, de tartózkodott más nőktől. Ebben óriási szerepe van Rollennek is, s bár elégedetlen vendéggel szaporodott aznap a Sellőház, Ralas valójában már szemernyit sem bánja. Kettejük kapcsolata már túlnőtt ezen és sokkal fontosabb számára. Szemei nem könyörögnek, miközben a két kaviccsal próbálja prezentálni kettejük különbözőségét, s egyben hasonlóságát is. Életük máshonnan és máshogy indult, bizonyára számtalan még rejtett titok lappang mindkettejüknél, ezt előre nem lehet tudni. Azonban a most történteket a múlt árnyai nem árnyékolhatják, el kell ettől vonatkoztatni. Míg felegyenesedve várakozik, eszébe ötlik a kézmozdulat, mellyel a lány tőrét kereste mikor megindult. Egy pillanatra összeszorul a szíve, hiszen soha nem tudna ártani neki, legalábbis most ebben teljesen bizonyos. Talán Zam igen? Előfordulhat olyan szelete életének, mikor ellenségeskedésükben egyszer csak tőr fog kiállni mellkasából, hogy aztán meglepetten elkerekedett szemekkel nézzen a lány sötétlő tekintetébe? Nem lehet tudni. De Ralas azt gondolja, ezt a kockázatot vállalnia kell. Egyébiránt élete a Sellő, vagy Zammiria nélkül nem ér egy fabatkát sem jelenleg, szóval túl sok opció nincsen számára. A bemutató során felállított dacos és kissé talán durcásnak is nevezhető testhelyzet, a haragvó szemek alatt kissé összehúzódó és lebiggyedő ajak, a morcosan felhúzott orrnyereg még mulattató is, legalábbis a férfi arcára halvány mosolyt csal, jóllehet felnevetni nem akar és nem bántásból tartja viccesnek, pusztán legszívesebben azonnal maga alá teperné, a lány kimondottan izgató így. Mikor közeledni látszik, már enyhe tartás tűnik fel, a Ralas is megkönnyebbül. A lány ereszkedésére, maga is így tesz, s kíváncsian várja a folytatást. Szótlan hallgatja a magyarázatot, némely szónál szemöldöke kissé magasabbra ível. Egy kicsit úgy érzi, hogy lekicsinylik kitartását és erejét, aztán jobban belegondolva, igazából nem harcra termett, még jóformán vitára sem alkalmas, a lánynak igaza lehet, persze önérzete bentről igazságtételért kiabál. De nem szól, inkább csak bólint, hogy megértette, aztán rögtön tagadni kezd suttogva:*
- Nem érdekel. *Suttogja egyenesen, a lány tekintetébe fűzve sajátját.* Féltésed kedves számomra, de nem kisebb attól, amit én érzek veled kapcsolatban. *Mondja mosolyogva, hiszen hányszor, de hányszor eszébe jutott a lány, míg távol volt. Jórészt ugyan önző és saját szempontjából, de sokszor csak úgy... csak egy-egy nap egyedüli zárásaként magányosan. Mikor hideg volt az oldala, s a takaró melege sem áldozott rá eleget. Mikor a szíve is kihűlt a hűvös éjszakák során. Elvigyorodva vonja meg a vállát, ütni ugyan nem szokott, de érti a mondat lényegét.*
- És hány ilyen lesz még! Ajjaj! *Forgatja szembogarait az ég felé. Ismerkedésük hosszú úton indul el, jelenleg egymás iránti szükségüket érzik. Szerelem volna? Vagy csupán kölcsönös függés? Ki tudja? De ez még nem ma fog kiderülni. Egy pillanatra megtántorodik a szinte nyakába ugró lánytól:* Héj! *De az ajkára tapasztott ajkak már minden más szó lehetőségét kizárják. Lehet nem is baj. Ma már beszélt elég hülyeséget. Most inkább megint megállítja az időt, s élvezi az ízeket, az illatot, a kedvességet, a meleget. Hátuk mögött a szelíden ringatózó tenger és a fent kacagva kőröző sirályok hangját, melybe átkos kiáltások ezúttal már nem vegyülnek. Szorosan hunyja le szemét, aztán mikor úgy érzi levegője fogy, s Zammiria is kissé távolodik, csak leül törökülésbe, s ha teheti a lányt az ölébe ülteti, hogy kedvesen karolhassa át derekát, s másik kezét puhán combján pihentesse meg. Van még néhány perc a nap útjából, hát miért ne élvezhetnék ki itt, nyugalomban.*
- Akkor... szent a béke? *Kérdezi egy apró kacsintást követően.*
//A kikötő látképe//
*Az elhangzottak talán nehezen megülik a levegőt, vagy éppen táncra kélnek a léggel, Ralas bizonytalansága a következmények kapcsán testileg kézzel fogható. Egyértelmű, hogy félreértések sorozata vezetett idáig. A megfogalmazott képek, akár faji sajátosságból, akár értelmezési problémák miatt, de mindkettejüknek mást meséltek. A férfi bizonytalansága nem a lányból fakad, pusztán a megtörténtek, vagy folyamatban volt események és a Zam által leírt jellemzők időlegessége volt megkérdőjelezhető. Ralas bízik a lányban és tisztán emlékszik a korábban ígértekre, mely kapcsán jóllehet ő is ígéretet tett, valójában, igaz, a sors és az istenek kezének köszönhetően is, de tartózkodott más nőktől. Ebben óriási szerepe van Rollennek is, s bár elégedetlen vendéggel szaporodott aznap a Sellőház, Ralas valójában már szemernyit sem bánja. Kettejük kapcsolata már túlnőtt ezen és sokkal fontosabb számára. Szemei nem könyörögnek, miközben a két kaviccsal próbálja prezentálni kettejük különbözőségét, s egyben hasonlóságát is. Életük máshonnan és máshogy indult, bizonyára számtalan még rejtett titok lappang mindkettejüknél, ezt előre nem lehet tudni. Azonban a most történteket a múlt árnyai nem árnyékolhatják, el kell ettől vonatkoztatni. Míg felegyenesedve várakozik, eszébe ötlik a kézmozdulat, mellyel a lány tőrét kereste mikor megindult. Egy pillanatra összeszorul a szíve, hiszen soha nem tudna ártani neki, legalábbis most ebben teljesen bizonyos. Talán Zam igen? Előfordulhat olyan szelete életének, mikor ellenségeskedésükben egyszer csak tőr fog kiállni mellkasából, hogy aztán meglepetten elkerekedett szemekkel nézzen a lány sötétlő tekintetébe? Nem lehet tudni. De Ralas azt gondolja, ezt a kockázatot vállalnia kell. Egyébiránt élete a Sellő, vagy Zammiria nélkül nem ér egy fabatkát sem jelenleg, szóval túl sok opció nincsen számára. A bemutató során felállított dacos és kissé talán durcásnak is nevezhető testhelyzet, a haragvó szemek alatt kissé összehúzódó és lebiggyedő ajak, a morcosan felhúzott orrnyereg még mulattató is, legalábbis a férfi arcára halvány mosolyt csal, jóllehet felnevetni nem akar és nem bántásból tartja viccesnek, pusztán legszívesebben azonnal maga alá teperné, a lány kimondottan izgató így. Mikor közeledni látszik, már enyhe tartás tűnik fel, a Ralas is megkönnyebbül. A lány ereszkedésére, maga is így tesz, s kíváncsian várja a folytatást. Szótlan hallgatja a magyarázatot, némely szónál szemöldöke kissé magasabbra ível. Egy kicsit úgy érzi, hogy lekicsinylik kitartását és erejét, aztán jobban belegondolva, igazából nem harcra termett, még jóformán vitára sem alkalmas, a lánynak igaza lehet, persze önérzete bentről igazságtételért kiabál. De nem szól, inkább csak bólint, hogy megértette, aztán rögtön tagadni kezd suttogva:*
- Nem érdekel. *Suttogja egyenesen, a lány tekintetébe fűzve sajátját.* Féltésed kedves számomra, de nem kisebb attól, amit én érzek veled kapcsolatban. *Mondja mosolyogva, hiszen hányszor, de hányszor eszébe jutott a lány, míg távol volt. Jórészt ugyan önző és saját szempontjából, de sokszor csak úgy... csak egy-egy nap egyedüli zárásaként magányosan. Mikor hideg volt az oldala, s a takaró melege sem áldozott rá eleget. Mikor a szíve is kihűlt a hűvös éjszakák során. Elvigyorodva vonja meg a vállát, ütni ugyan nem szokott, de érti a mondat lényegét.*
- És hány ilyen lesz még! Ajjaj! *Forgatja szembogarait az ég felé. Ismerkedésük hosszú úton indul el, jelenleg egymás iránti szükségüket érzik. Szerelem volna? Vagy csupán kölcsönös függés? Ki tudja? De ez még nem ma fog kiderülni. Egy pillanatra megtántorodik a szinte nyakába ugró lánytól:* Héj! *De az ajkára tapasztott ajkak már minden más szó lehetőségét kizárják. Lehet nem is baj. Ma már beszélt elég hülyeséget. Most inkább megint megállítja az időt, s élvezi az ízeket, az illatot, a kedvességet, a meleget. Hátuk mögött a szelíden ringatózó tenger és a fent kacagva kőröző sirályok hangját, melybe átkos kiáltások ezúttal már nem vegyülnek. Szorosan hunyja le szemét, aztán mikor úgy érzi levegője fogy, s Zammiria is kissé távolodik, csak leül törökülésbe, s ha teheti a lányt az ölébe ülteti, hogy kedvesen karolhassa át derekát, s másik kezét puhán combján pihentesse meg. Van még néhány perc a nap útjából, hát miért ne élvezhetnék ki itt, nyugalomban.*
- Akkor... szent a béke? *Kérdezi egy apró kacsintást követően.*
4182. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-16 21:10:52
Üzenet elküldve: 2019-04-16 21:10:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Saját dühétől alig-alig veszi észre, hogy szavai egy része kútba dobott kövek csupán, de akkor is mondaná most, ha biztos lenne benne, hogy a másik nem hallja. Sokat tűr és sokáig, de azért neki is vannak határai, s főleg akkor, mikor kicsit kinyílt, fájdalmasan érte az elutasítás. Bár néha kiabál, még mindig viszonylag ura önmagának, még logikusan rakosgatja érveit, a fortyogó üstből épp csak ki-kibugyog a forró méreg. Ez lehet figyelmeztetés, hogy van ennél sokkal rosszabb. A keserűn zárt monológ után még az ő mellkasa is zaklatottan jár. Még vár valamire. Még nem végeztek, nem hagyhatják el a színt. Kell a végszó. Most először tesz jó szolgálatot a kalitka rácsa, itt tartja őket egymásnak. Látja, Ralas végre szóra nyitja a száját. Várja a visszavágást, amin sarkon fordulhat végre. Már előre ráncolja a szemöldökét, szívja tüdejébe a levegőt és megacélozza akaratát. A készültség azonban kártyavárként dől össze a jelentéktelen mozzanaton, Zam igen buta arckifejezésbe dermed elnyílt ajkakkal, mint aki épp azt kérdezi magától, hogy ez volt-e az egyetlen dolog, amit a férfi felfogott az elhangzottakból. Ez nem az, amire számított, sem tartalmában, sem tónusában. A zárásnak ható szavai is megdermesztik a színt, mígnem Ralas feloldja mozgással.
A némán meginduló férfi egy pillanatra fenyegetőnek hat, Zam keze önkéntelen siklik tőrét keresve, de elő nem húzza, csak bizalmatlanul méregeti a közeledő szándékait. Mozgásából nem vél támadó szándékot kiolvasni, csak az idegek játszanak vele, így a kezét leengedi, csupán némi óvatosság marad benne, a felszínen pedig vibráló dac. Hagyja megfogni a csuklóját, s így perdül ő is a férfi után kelletlenül, ám ráncolódó szemöldökei valamelyest kisimulnak, míg caplat fél lépéssel lemaradva a habok felé. A hely elhagyatott, ha csupán egyikük térne innen vissza, soha senkinek nem jutna eszébe itt keresni a másikat. Még sincs benne félelem, csak némi csökönyösség és titkolt kíváncsiság.
Amint eleresztik a kezét, dacosan összefonja maga előtt, és feltűnően hanyag pózba áll, testsúlyát jobb lábára helyezve. Innen néz le a szemléltetésre zárkózott arckifejezéssel. Most dühösen gondol a kövekre, mert már összekapcsolódott fejében a férfi személyiségével, s mint egy akkor kedves színfoltnak gondolt információ, most ez is csak irritálja. Ám az érzések hamar elcsitulnak, a kattogó elme visszaveszi az uralmat, a zaklatott légzés kisimul. Nagyjából ott határozza el, hogy ő is leereszkedik mellé, mikor bocsánatot kér tőle a férfi. Kezébe veszi a két követ és egymáson görgeti őket tenyerében, míg néhányszor helyet cserélnek egymással.*
- Nem az a kérdés, hogy mennyire egyformák.
*Szólal meg csendesen, indulat nélkül, bár az arca zárkózott még mindig.*
- Hanem az, képesek-e valaha összecsiszolódni. A durvábbról nagy darabok törhetnek le közben. A sima viszont megrepedhet és kettétörik. Mégis úgy hiszem, az előbbi van nagyobb veszélyben…
*Halkítja le a hangját. Mélyen a férfi szemeibe néz, s ha Ralas keze odaér az arcához, nem húzódik el.*
- Téged féltelek jobban. Nekem az is elég, ha legközelebb előbb kérdezel, s csak aztán ütsz.
*Tekintete megenyhül.*
- Te mafla…
*Somolyog halványan, majd gyorsan előre lendül másik térdére, hogy átkarolja Ralas nyakát, s ha sikerül, hosszan, szenvedéllyel csókolja meg.*
//A kikötő látképe//
*Saját dühétől alig-alig veszi észre, hogy szavai egy része kútba dobott kövek csupán, de akkor is mondaná most, ha biztos lenne benne, hogy a másik nem hallja. Sokat tűr és sokáig, de azért neki is vannak határai, s főleg akkor, mikor kicsit kinyílt, fájdalmasan érte az elutasítás. Bár néha kiabál, még mindig viszonylag ura önmagának, még logikusan rakosgatja érveit, a fortyogó üstből épp csak ki-kibugyog a forró méreg. Ez lehet figyelmeztetés, hogy van ennél sokkal rosszabb. A keserűn zárt monológ után még az ő mellkasa is zaklatottan jár. Még vár valamire. Még nem végeztek, nem hagyhatják el a színt. Kell a végszó. Most először tesz jó szolgálatot a kalitka rácsa, itt tartja őket egymásnak. Látja, Ralas végre szóra nyitja a száját. Várja a visszavágást, amin sarkon fordulhat végre. Már előre ráncolja a szemöldökét, szívja tüdejébe a levegőt és megacélozza akaratát. A készültség azonban kártyavárként dől össze a jelentéktelen mozzanaton, Zam igen buta arckifejezésbe dermed elnyílt ajkakkal, mint aki épp azt kérdezi magától, hogy ez volt-e az egyetlen dolog, amit a férfi felfogott az elhangzottakból. Ez nem az, amire számított, sem tartalmában, sem tónusában. A zárásnak ható szavai is megdermesztik a színt, mígnem Ralas feloldja mozgással.
A némán meginduló férfi egy pillanatra fenyegetőnek hat, Zam keze önkéntelen siklik tőrét keresve, de elő nem húzza, csak bizalmatlanul méregeti a közeledő szándékait. Mozgásából nem vél támadó szándékot kiolvasni, csak az idegek játszanak vele, így a kezét leengedi, csupán némi óvatosság marad benne, a felszínen pedig vibráló dac. Hagyja megfogni a csuklóját, s így perdül ő is a férfi után kelletlenül, ám ráncolódó szemöldökei valamelyest kisimulnak, míg caplat fél lépéssel lemaradva a habok felé. A hely elhagyatott, ha csupán egyikük térne innen vissza, soha senkinek nem jutna eszébe itt keresni a másikat. Még sincs benne félelem, csak némi csökönyösség és titkolt kíváncsiság.
Amint eleresztik a kezét, dacosan összefonja maga előtt, és feltűnően hanyag pózba áll, testsúlyát jobb lábára helyezve. Innen néz le a szemléltetésre zárkózott arckifejezéssel. Most dühösen gondol a kövekre, mert már összekapcsolódott fejében a férfi személyiségével, s mint egy akkor kedves színfoltnak gondolt információ, most ez is csak irritálja. Ám az érzések hamar elcsitulnak, a kattogó elme visszaveszi az uralmat, a zaklatott légzés kisimul. Nagyjából ott határozza el, hogy ő is leereszkedik mellé, mikor bocsánatot kér tőle a férfi. Kezébe veszi a két követ és egymáson görgeti őket tenyerében, míg néhányszor helyet cserélnek egymással.*
- Nem az a kérdés, hogy mennyire egyformák.
*Szólal meg csendesen, indulat nélkül, bár az arca zárkózott még mindig.*
- Hanem az, képesek-e valaha összecsiszolódni. A durvábbról nagy darabok törhetnek le közben. A sima viszont megrepedhet és kettétörik. Mégis úgy hiszem, az előbbi van nagyobb veszélyben…
*Halkítja le a hangját. Mélyen a férfi szemeibe néz, s ha Ralas keze odaér az arcához, nem húzódik el.*
- Téged féltelek jobban. Nekem az is elég, ha legközelebb előbb kérdezel, s csak aztán ütsz.
*Tekintete megenyhül.*
- Te mafla…
*Somolyog halványan, majd gyorsan előre lendül másik térdére, hogy átkarolja Ralas nyakát, s ha sikerül, hosszan, szenvedéllyel csókolja meg.*
4181. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-16 19:22:20
Üzenet elküldve: 2019-04-16 19:22:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Zihálva fújja, ha melegebb lenne, homlokára verejték csapódna, s Zam halk suttogása, melyben közelségéről beszél, egyszerűen elsiklik a füle mellett. Csak azt hallja meg, amit hallani akar, amire mindig is gyanakodott tudat alatt, s szinte kirobban belőle, akár egy megduzzadt felhőből a zivatar. Bár még nyugszik benne, mikor a Sellőről való gondoskodásról van szó, de Zam jól érzi, hisz oly érzékeny, bizony vihar van készülőben, dörgedelmes villámokkal. Csak terelés, csupán heves szélfúvás a vihar előtti csend, mi a beszélgetést követi, s mielőtt Ralas kifakad, sirályok járják táncukat az égen, de a férfi már régen nem figyel a láthatárra. Dühös. Hogyne lenne dühös? Hisz a lány jelenidőben beszél, akárha ezen életén változtatni képtelen, számító és kezelhetetlen nő lenne. Pedig Ralas tudja, hogy ez nem igaz, de saját szívére nem hallgat. Mellkasa fel, s le jár, miközben izzó tekintettel méregeti a kezét ökölbe szorító lányt, fájdalommal veszi tudomásul, hogy a rándulástól meglebbenő lágyan omló haj, s a dühtől felhúzódó, apró ráncba rendeződő orrnyereg tán gyönyörűbbé teszi, mint valaha. Lassan szorul saját keze is, majd enged ki, szinte ritmusra, nem vág közbe ő sem, jóllehet mondani sem tudna mit hirtelen. Csak áll, mint fűzfa a jégesőben, mi a tomboló viharban szomorúan hajtja le ágait, majd a legvégén villámcsapástól törik ketté. A mondandó közepe felé halk hang csendül meg fejében, halk hang, mi akár lelkiismerete is lehetne, vagy csupán egy rosszul hallott szó, egy félreértett mondat, kezd végletekig összezavarodni. Fejét rázza meg, mintha csupán a "nem engedek az ágyamba mást, míg te sem" kifejezés kissé másképp hangzott volna korábban. Zenét hall hirtelen, lágy szimfóniát, s a tündöklő nap hátulról világítja meg a lányt, természetes aurát kölcsönözve teste köré. ~ Félreértettem volna? ~ Zavartan rázza meg fejét, de a zene nem halkul, sőt, hangosabbra vált, egy régi melódia, melyet valahol az utcán hallott, tán egy bárd, vagy egy kobzos ajkáról. Látja Zammiria dühös tekintetét, s az ajkáról színes buborékként pattanó szavakat, igyekszik elkapni tekintetével. Hallja, de mégsem, látja, de mégsem, s a dühtől remegő ajakszél csak további csodálattal látja el. ~ Komolyan gondolja. De az imént is ez hangzott el?! Hát ennyire más nyelvet beszélnénk?! ~ Képtelen elhinni, s mászkos motyogás csak, mi ajkain kijön, immár nem tajtékozva, nem, mint az árvízből robbanó hullám, csak mint sziklafalról lágyan eső csermely.*
- Nem szeretem a szende, rajongó lányokat... sőt, kimondottan taszítanak... a cserfesek is. *Motyogja csendesen, szája ugyan mosolyra nem húzódik, sokkal inkább az értetlenség mi előcsalja az egyszerűbb szavakat, mint, hogy inkább kimondja: "bocsáss meg, Zammiria". Életet az életért, tartja a kikötő halálos törvénye, s most a lány életét adta szavakban, s ő ahelyett, hogy sajátját ajánlaná, inkább félrerúgja. A hirtelen elforduló Zammiria, mozdulata, mintha a szívéből tépne ki egy darabot, torka összeszorul, s mellkasának heves emelkedés nem szűnik. A sötéten visszapillantó szempárra indul meg, arca komor, de nem haragos, a tajtékzó hullámok szelídülni látszanak, a sirályok körzése most nem hallik, csak fülében doboló vér, minek zakatolását hallja. Lendületesen lép, s bár lába finoman süllyed meg a homokban, nem botlik, s nem tántorodik, halad csupán célja felé. Zammiria mellett elhaladva, csak kezéért nyúl:*
- Gyere! *Egy pillanatra nem áll meg, így, ha a lány csuklóját meg tudja ragadni, csak húzza maga után, ha nem, hát megy magától, le, egészen a partra, hol féltérdére támaszkodva guggol le, majd pillanatnyi keresgélés után egy hófehér színű, szürkén barázdált, kissé gömbölyded kavicsot emelve fel néz a lányra.*
- Ez, te vagy! *Teszi ki maga elé a homokba, jól látható helyre. Ismételt keresgélés után, egy hasonló méretű, de mélybarna színű, kissé szögletesebb, sokkal inkább szikladarabnak tűnő kődarabkát emel fel a lány felé.*
- Ez, én vagyok. *Teszi a másik mellé, majd feláll.* Mások? Igen. Miben? Mindenben. Ez, *Mutat a hófehérre.* Folyami kavics, mely talán Wegtorentől idáig hosszan hánykolódott, görgött a tenger fenekén, más és más kavicsokhoz súrlódva érte el jelenlegi formáját. Ha visszadobnám, hát tovább alakulna. *A másikra mutat.* Ez... valószínűleg szikladarab, a szirtről törhetett le, nem is olyan régen, még nem telepedett meg rajta az alga. Durva és kezeletlen, kissé szögletes, nem olyan szép, mint a másik, itt élt a kikötőben. Ha kettétörnénk, belsejük is teljesen más lenne, más szerkezet, más összetétel, az egyik keményre préselt, míg a másik laza. *A lányra néz, szomorú és kissé talán bűnbánó szemekkel. Nem Ralasféle csábítási technikák ezek, csak a puszta ember, ki egy sötételfre néz, még akkor is, amikor lassan indul meg felé, majd közvetlenül előtte megáll, s kezét tárja szét tekintetét a lányéba fúrva.*
- Teljesen mások, kívül is és belül is. *Vonja meg a vállát, s mondja csendesen.* Hát nem mégis kőnek hívjuk mind a kettőt? *Szalad fel homlokára a szemöldöke, tekintete szelíd, íriszében nem táncol tűz, csak Zam szemei tükröződnek vissza rajtuk, azok a sötétlő és csodás, mélyen ülő, szinte szénfekete szemek.*
- Azt hiszem... *Kezdi óvatosan.* még nem beszélünk mindig egy nyelvet... félreértettelek... bo... bocsáss meg. *Ereszkedik le a válla.*
- Nem akarok más nőt. *Rázza meg a fejét.* Lehet, hogy nehéz lesz... de ez az én formám. *Vonja meg ismét a vállát.* Te vagy az én Sellőm... Zam... akit eszem ágában nincs visszadobni a tengerbe... *Suttogja, míg szája zavart és kissé szomorú mosolyra rándul, hogy aztán keze tétován induljon a lány arca felé bizonytalan útjára.*
//A kikötő látképe//
*Zihálva fújja, ha melegebb lenne, homlokára verejték csapódna, s Zam halk suttogása, melyben közelségéről beszél, egyszerűen elsiklik a füle mellett. Csak azt hallja meg, amit hallani akar, amire mindig is gyanakodott tudat alatt, s szinte kirobban belőle, akár egy megduzzadt felhőből a zivatar. Bár még nyugszik benne, mikor a Sellőről való gondoskodásról van szó, de Zam jól érzi, hisz oly érzékeny, bizony vihar van készülőben, dörgedelmes villámokkal. Csak terelés, csupán heves szélfúvás a vihar előtti csend, mi a beszélgetést követi, s mielőtt Ralas kifakad, sirályok járják táncukat az égen, de a férfi már régen nem figyel a láthatárra. Dühös. Hogyne lenne dühös? Hisz a lány jelenidőben beszél, akárha ezen életén változtatni képtelen, számító és kezelhetetlen nő lenne. Pedig Ralas tudja, hogy ez nem igaz, de saját szívére nem hallgat. Mellkasa fel, s le jár, miközben izzó tekintettel méregeti a kezét ökölbe szorító lányt, fájdalommal veszi tudomásul, hogy a rándulástól meglebbenő lágyan omló haj, s a dühtől felhúzódó, apró ráncba rendeződő orrnyereg tán gyönyörűbbé teszi, mint valaha. Lassan szorul saját keze is, majd enged ki, szinte ritmusra, nem vág közbe ő sem, jóllehet mondani sem tudna mit hirtelen. Csak áll, mint fűzfa a jégesőben, mi a tomboló viharban szomorúan hajtja le ágait, majd a legvégén villámcsapástól törik ketté. A mondandó közepe felé halk hang csendül meg fejében, halk hang, mi akár lelkiismerete is lehetne, vagy csupán egy rosszul hallott szó, egy félreértett mondat, kezd végletekig összezavarodni. Fejét rázza meg, mintha csupán a "nem engedek az ágyamba mást, míg te sem" kifejezés kissé másképp hangzott volna korábban. Zenét hall hirtelen, lágy szimfóniát, s a tündöklő nap hátulról világítja meg a lányt, természetes aurát kölcsönözve teste köré. ~ Félreértettem volna? ~ Zavartan rázza meg fejét, de a zene nem halkul, sőt, hangosabbra vált, egy régi melódia, melyet valahol az utcán hallott, tán egy bárd, vagy egy kobzos ajkáról. Látja Zammiria dühös tekintetét, s az ajkáról színes buborékként pattanó szavakat, igyekszik elkapni tekintetével. Hallja, de mégsem, látja, de mégsem, s a dühtől remegő ajakszél csak további csodálattal látja el. ~ Komolyan gondolja. De az imént is ez hangzott el?! Hát ennyire más nyelvet beszélnénk?! ~ Képtelen elhinni, s mászkos motyogás csak, mi ajkain kijön, immár nem tajtékozva, nem, mint az árvízből robbanó hullám, csak mint sziklafalról lágyan eső csermely.*
- Nem szeretem a szende, rajongó lányokat... sőt, kimondottan taszítanak... a cserfesek is. *Motyogja csendesen, szája ugyan mosolyra nem húzódik, sokkal inkább az értetlenség mi előcsalja az egyszerűbb szavakat, mint, hogy inkább kimondja: "bocsáss meg, Zammiria". Életet az életért, tartja a kikötő halálos törvénye, s most a lány életét adta szavakban, s ő ahelyett, hogy sajátját ajánlaná, inkább félrerúgja. A hirtelen elforduló Zammiria, mozdulata, mintha a szívéből tépne ki egy darabot, torka összeszorul, s mellkasának heves emelkedés nem szűnik. A sötéten visszapillantó szempárra indul meg, arca komor, de nem haragos, a tajtékzó hullámok szelídülni látszanak, a sirályok körzése most nem hallik, csak fülében doboló vér, minek zakatolását hallja. Lendületesen lép, s bár lába finoman süllyed meg a homokban, nem botlik, s nem tántorodik, halad csupán célja felé. Zammiria mellett elhaladva, csak kezéért nyúl:*
- Gyere! *Egy pillanatra nem áll meg, így, ha a lány csuklóját meg tudja ragadni, csak húzza maga után, ha nem, hát megy magától, le, egészen a partra, hol féltérdére támaszkodva guggol le, majd pillanatnyi keresgélés után egy hófehér színű, szürkén barázdált, kissé gömbölyded kavicsot emelve fel néz a lányra.*
- Ez, te vagy! *Teszi ki maga elé a homokba, jól látható helyre. Ismételt keresgélés után, egy hasonló méretű, de mélybarna színű, kissé szögletesebb, sokkal inkább szikladarabnak tűnő kődarabkát emel fel a lány felé.*
- Ez, én vagyok. *Teszi a másik mellé, majd feláll.* Mások? Igen. Miben? Mindenben. Ez, *Mutat a hófehérre.* Folyami kavics, mely talán Wegtorentől idáig hosszan hánykolódott, görgött a tenger fenekén, más és más kavicsokhoz súrlódva érte el jelenlegi formáját. Ha visszadobnám, hát tovább alakulna. *A másikra mutat.* Ez... valószínűleg szikladarab, a szirtről törhetett le, nem is olyan régen, még nem telepedett meg rajta az alga. Durva és kezeletlen, kissé szögletes, nem olyan szép, mint a másik, itt élt a kikötőben. Ha kettétörnénk, belsejük is teljesen más lenne, más szerkezet, más összetétel, az egyik keményre préselt, míg a másik laza. *A lányra néz, szomorú és kissé talán bűnbánó szemekkel. Nem Ralasféle csábítási technikák ezek, csak a puszta ember, ki egy sötételfre néz, még akkor is, amikor lassan indul meg felé, majd közvetlenül előtte megáll, s kezét tárja szét tekintetét a lányéba fúrva.*
- Teljesen mások, kívül is és belül is. *Vonja meg a vállát, s mondja csendesen.* Hát nem mégis kőnek hívjuk mind a kettőt? *Szalad fel homlokára a szemöldöke, tekintete szelíd, íriszében nem táncol tűz, csak Zam szemei tükröződnek vissza rajtuk, azok a sötétlő és csodás, mélyen ülő, szinte szénfekete szemek.*
- Azt hiszem... *Kezdi óvatosan.* még nem beszélünk mindig egy nyelvet... félreértettelek... bo... bocsáss meg. *Ereszkedik le a válla.*
- Nem akarok más nőt. *Rázza meg a fejét.* Lehet, hogy nehéz lesz... de ez az én formám. *Vonja meg ismét a vállát.* Te vagy az én Sellőm... Zam... akit eszem ágában nincs visszadobni a tengerbe... *Suttogja, míg szája zavart és kissé szomorú mosolyra rándul, hogy aztán keze tétován induljon a lány arca felé bizonytalan útjára.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5375-5394