Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
5420. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-26 19:09:38
Üzenet elküldve: 2025-02-26 19:09:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zászló a szélben//
*Nem is számított másra, minthogy Svornt egyet fog érteni vele. A Kikötő nagyon más világ. Itt csak úgy, magától senkit nem érdekel mások sorsa, még a védtelen gyermekeké sem. A legtöbben a környéken egy olyan mókuskerékben szenvednek, melyből képtelenek kitörni. Képtelenek a saját problémájukat is megoldani, nemhogy másokét is a vállukra vegyék. Így jött rá ő is annakidején arra, hogy csak akkor élhet túl, ha nem kér, hanem követel, ha nem várja a segítséget, hanem megszerzi magának. Egyetlen egyszer történt az életében olyan, hogy azt hitte, erőfeszítés nélkül nyújtja felé a segítő karját valaki. Ő nem volt más, mint az Arctalan. Így került majdnem a karmai közé, de szerencsére most már elég távol van tőle.*
- Mondom Merlana. *Vigyorodik el játékosan, de ez nem annak szól, hogy a kalóz továbbra is képtelen kiejteni a nevét, pedig a fogai a szemével és a kezével ellentétben talán még megvannak. Annak örül, hogy az ajánlatának kiegészítésével úgy tűnik, sokkalta jobban sikerült felkeltenie a férfi érdeklődését.*
- Így vagy úgy, de elérem, amit akarok. *Mosolya lágyul, majd tekintete valamelyest elkalandozik újra a madár irányába, aki továbbra is irigylésre méltó pofátlansággal szarja le gazdája és társasága fecsegését, ő csak játszik tovább a kincsével. Akkor kapja vissza a fejét kissé ijedten, mikor hallja a kampót csattanni a fában. Most lesz rajta egy lyuk. Mondjuk annak az asztalnak mondjuk már úgyis mindegy.*
~Dehogy változtál…~ *Ezt nem mondja ki, csak kékjeivel kíváncsian pislogva hallgatja, ahogy Svornt megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy miért kellene elleállnia az ösztöneinek.*
- Gondolom azért, mert hagytad. Ha meg mégsem, akkor legalább megtanultad belőle, hogy nem szabad alábecsülni a nőket. *Fiatal még ő ahhoz, hogy az életről osztogasson tanácsokat, de akkor is megteszi, főleg, hogy ismét nyeregben érzi magát.
Szerencsétlen Pestis játékát végül saját gazdája teszi tönkre, de a lányt ez most egy csöppet sem zavarja. Ő most boldog, mert úgy látszik, tényleg sikerült elérnie, amit akart.*
- Ez akkor most azt jelenti, hogy áll az alku? *Nézi a flaskát, amit jól ismer. Általában eszébe sem jutna elsőnek inni valamiből, amit elé tolnak, de ez most más. Ha nem tenné meg, azzal egész biztosan elveszítené Svornt bizalmát. Hát… valamiben meg kell hallni. Úgyhogy fogja az üvegcsét, és jól meghúzza, aztán visszateszi a férfi felé.*
- Én még soha nem vágtalak át. Most sem foglak. ~Vagy, ha igen, nem fogsz rájönni…~ *Válik magabiztossá, ami mostanában sokszor a vesztét jelentette, de van, amiből nem tanul az ember.*
//Zászló a szélben//
*Nem is számított másra, minthogy Svornt egyet fog érteni vele. A Kikötő nagyon más világ. Itt csak úgy, magától senkit nem érdekel mások sorsa, még a védtelen gyermekeké sem. A legtöbben a környéken egy olyan mókuskerékben szenvednek, melyből képtelenek kitörni. Képtelenek a saját problémájukat is megoldani, nemhogy másokét is a vállukra vegyék. Így jött rá ő is annakidején arra, hogy csak akkor élhet túl, ha nem kér, hanem követel, ha nem várja a segítséget, hanem megszerzi magának. Egyetlen egyszer történt az életében olyan, hogy azt hitte, erőfeszítés nélkül nyújtja felé a segítő karját valaki. Ő nem volt más, mint az Arctalan. Így került majdnem a karmai közé, de szerencsére most már elég távol van tőle.*
- Mondom Merlana. *Vigyorodik el játékosan, de ez nem annak szól, hogy a kalóz továbbra is képtelen kiejteni a nevét, pedig a fogai a szemével és a kezével ellentétben talán még megvannak. Annak örül, hogy az ajánlatának kiegészítésével úgy tűnik, sokkalta jobban sikerült felkeltenie a férfi érdeklődését.*
- Így vagy úgy, de elérem, amit akarok. *Mosolya lágyul, majd tekintete valamelyest elkalandozik újra a madár irányába, aki továbbra is irigylésre méltó pofátlansággal szarja le gazdája és társasága fecsegését, ő csak játszik tovább a kincsével. Akkor kapja vissza a fejét kissé ijedten, mikor hallja a kampót csattanni a fában. Most lesz rajta egy lyuk. Mondjuk annak az asztalnak mondjuk már úgyis mindegy.*
~Dehogy változtál…~ *Ezt nem mondja ki, csak kékjeivel kíváncsian pislogva hallgatja, ahogy Svornt megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy miért kellene elleállnia az ösztöneinek.*
- Gondolom azért, mert hagytad. Ha meg mégsem, akkor legalább megtanultad belőle, hogy nem szabad alábecsülni a nőket. *Fiatal még ő ahhoz, hogy az életről osztogasson tanácsokat, de akkor is megteszi, főleg, hogy ismét nyeregben érzi magát.
Szerencsétlen Pestis játékát végül saját gazdája teszi tönkre, de a lányt ez most egy csöppet sem zavarja. Ő most boldog, mert úgy látszik, tényleg sikerült elérnie, amit akart.*
- Ez akkor most azt jelenti, hogy áll az alku? *Nézi a flaskát, amit jól ismer. Általában eszébe sem jutna elsőnek inni valamiből, amit elé tolnak, de ez most más. Ha nem tenné meg, azzal egész biztosan elveszítené Svornt bizalmát. Hát… valamiben meg kell hallni. Úgyhogy fogja az üvegcsét, és jól meghúzza, aztán visszateszi a férfi felé.*
- Én még soha nem vágtalak át. Most sem foglak. ~Vagy, ha igen, nem fogsz rájönni…~ *Válik magabiztossá, ami mostanában sokszor a vesztét jelentette, de van, amiből nem tanul az ember.*
5419. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-26 16:44:01
Üzenet elküldve: 2025-02-26 16:44:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 447
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 447
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
* Sikeresnek mondhat gyűjtést tudhat maga mögött. Néhány a könyv szerint is értékes gombát sikerült begyűjteni, amiket aztán nedves vászonba csomagol gyengéden, hogy ne száradjanak ki, de az sem lenne hátrány, ha nem törnének nagyon össze. Az idő telik veszettül ám, így mire végez arra eszmél fel, hogy lassan kezd késő délutánba fordulni az idő. Sietve felszedelődzködik és aztán távozik a kikötő irányába. A sós levegő illata már hiányzott neki. Nagyot szippant belőle. Egy pillanatig még elréved a kék horizont irányába és csak hallgatja a felette köröző sirályok hangját. Citromhab is nosztalgikus emlékeket élhet át. Vidáman felröhög és ösztönösen a Sellőház felé indulna, de ma nem oda mennek. Nem fog oda menni, jelenleg nincs értelme. Az éjszakát egy régi ismerősnél fogja tölteni, akit még a sellős évek alatt segített ki egyszer. Szállás éjszakára, szerény vacsora és egy jó beszélgetés. Ennyit kap, de ennyi elég is neki. Kicsit informálódik a hely jelenlegi állapotáról, aztán aludni tér. Másnap korán ébred fel, hogy össze tudjon készülni. Megreggelizik, meg köszöni az ellátást és aztán távozik a barlangrendszerek irányába. Feltett szándéka, hogy körbenézz arra is, hátha megtudja örvendeztetni leendő vásárlóját. Itt élt jó darabig, de arra valahogy soha nem jutott el. Nem is volt igazán dolga ott, így hát ez nem is csoda.*
5418. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-25 19:32:15
Üzenet elküldve: 2025-02-25 19:32:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Zászló a szélben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ez mondjuk igaz.* Ért egyet a lánnyal. Valóban csak olyan kölykökkel foglalkozott, akik pofátlanul élelmesek voltak. Valószínűleg ez nem csak nála működött így. A fiatalok meglepően hatékonyak tudnak lenni bizonyos feladatok elvégzésében. Egy ideje már nem foglalkozik ilyesmivel. Örül, ha magának is megkeresi a betevőre valót. Ironikus, hogy pont az egyik ilyen suhanc keresi fel ennyi év után. Egy röpke ideig a nosztalgia kellemes emlékeket ébreszt benne, meg valószínűleg a lányban is. Az a szemtelen vigyor az is ezt sejteti. Múló állapot, a komor hangulat hamar rajtuk üt újfent. Az üzleti ügyek komplikáltak. Csábító az ajánlat, de valahogy nem tetszik neki a dolog. Habozik, pedig csábító az ajánlat, talán túlságosan is. Szüksége is lenne a munkára is, de ahogy látja a lánynak is nagy szüksége lenne rá. Egyelőre csak hümmög, de nem szól semmit. Végül a leányzó megfűszerezi az ajánlatát, amibe saját magát is belekeveri. Mohón felcsillan egy pillanatra a kalóz egyetlen szeme. Ez pont olyan, mint a régen ismert zabolátlan Svornt, de a pillanat hamar elmúlik.*
- Ha! Te nem változtál semmit Náricc.* Ejti ki a nevet jócskán megnyomva. Régen is kedvelt szórakozása volt.*
- Még mindig elég akaratos vagy, meg bevállalós.* Ezt tiszteli a férfi, csak nehezen megy le a torkán, hogy egy nő, vagyis inkább egy lány legyen a munkaadója.*
- Régen egy ilyen ajánlatért birokra keltem volna egy hadihajóval is. Azóta megváltoztam.* Odacsapja a kampóját az asztalhoz.* Látod ezt?* Emeli a kampót a szemfedőjéhez.* Egy némber vette el a szemem világát, meg a kezem megcsonkításából is jócskán kivette a részét. Gondolod, hogy két hosszú combért bármi hülyeséget elvállalok?* Ráncolja össze a szemöldökét. Megrendült a bizalma a nők irányába, de talán ez nem is csoda.*
- A picsába! Erre tuti rá fog menni a másik felem is.* Csap az asztalra, amire madara ijedten röppen arrébb, hogy aztán szemrehányóan rákárogjon. Éppen maradt kezével a kabátja belsőzsebében kezd el turkálni. Egy ezüstszínben játszó kis laposüveg kerül elő. Ismerős darab lehet ez még a lánynak is. Tengerész szokás, hogy itallal pecsételik meg az üzletkötéseket. Kérdő pillantást vett a másik felé várva, hogy mondjon rá valamit, ha akar. Ha a szándék komoly, akkor felé taszítja majd a flaskát, hogy elsőnek ihasson belőle.*
//Zászló a szélben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ez mondjuk igaz.* Ért egyet a lánnyal. Valóban csak olyan kölykökkel foglalkozott, akik pofátlanul élelmesek voltak. Valószínűleg ez nem csak nála működött így. A fiatalok meglepően hatékonyak tudnak lenni bizonyos feladatok elvégzésében. Egy ideje már nem foglalkozik ilyesmivel. Örül, ha magának is megkeresi a betevőre valót. Ironikus, hogy pont az egyik ilyen suhanc keresi fel ennyi év után. Egy röpke ideig a nosztalgia kellemes emlékeket ébreszt benne, meg valószínűleg a lányban is. Az a szemtelen vigyor az is ezt sejteti. Múló állapot, a komor hangulat hamar rajtuk üt újfent. Az üzleti ügyek komplikáltak. Csábító az ajánlat, de valahogy nem tetszik neki a dolog. Habozik, pedig csábító az ajánlat, talán túlságosan is. Szüksége is lenne a munkára is, de ahogy látja a lánynak is nagy szüksége lenne rá. Egyelőre csak hümmög, de nem szól semmit. Végül a leányzó megfűszerezi az ajánlatát, amibe saját magát is belekeveri. Mohón felcsillan egy pillanatra a kalóz egyetlen szeme. Ez pont olyan, mint a régen ismert zabolátlan Svornt, de a pillanat hamar elmúlik.*
- Ha! Te nem változtál semmit Náricc.* Ejti ki a nevet jócskán megnyomva. Régen is kedvelt szórakozása volt.*
- Még mindig elég akaratos vagy, meg bevállalós.* Ezt tiszteli a férfi, csak nehezen megy le a torkán, hogy egy nő, vagyis inkább egy lány legyen a munkaadója.*
- Régen egy ilyen ajánlatért birokra keltem volna egy hadihajóval is. Azóta megváltoztam.* Odacsapja a kampóját az asztalhoz.* Látod ezt?* Emeli a kampót a szemfedőjéhez.* Egy némber vette el a szemem világát, meg a kezem megcsonkításából is jócskán kivette a részét. Gondolod, hogy két hosszú combért bármi hülyeséget elvállalok?* Ráncolja össze a szemöldökét. Megrendült a bizalma a nők irányába, de talán ez nem is csoda.*
- A picsába! Erre tuti rá fog menni a másik felem is.* Csap az asztalra, amire madara ijedten röppen arrébb, hogy aztán szemrehányóan rákárogjon. Éppen maradt kezével a kabátja belsőzsebében kezd el turkálni. Egy ezüstszínben játszó kis laposüveg kerül elő. Ismerős darab lehet ez még a lánynak is. Tengerész szokás, hogy itallal pecsételik meg az üzletkötéseket. Kérdő pillantást vett a másik felé várva, hogy mondjon rá valamit, ha akar. Ha a szándék komoly, akkor felé taszítja majd a flaskát, hogy elsőnek ihasson belőle.*
5417. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-24 19:15:19
Üzenet elküldve: 2025-02-24 19:15:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zászló a szélben//
*Egyszerűbb lett volna talán a dolga, ha rögtön bemutatkozással kezdi a találkozót, de ki gondolta volna, hogy régi ismerőse annyira nem emlékszik rá, hogy még az arcáról sem ismeri fel őt. Mindenesetre magában igencsak jót szórakozik azon, ahogy a férfi megvilágosodik, de az arcán csak azt látni, hogy mosolya egyre szélesebbé válik. Az első kérdésre nem is válaszol, hisz egyértelmű, hogy él és virul, hisz még most is életvidáman képes idegesíteni Svornt-ot.*
- Persze, hogy az voltam, valahogy túl kellett élnem, és ha nem vagyok rámenős, biztos, hogy nem foglalkoztál volna velem. *Ad egyszerű magyarázatot arra, hogy miért akaszkodott rá fiatalként azokra, akikben lehetőséget látott arra, hogy ételt vagy aranyat csikarjon ki belőlük.
A múlt emlékeinek homályába veszett történet felelevenítésére azért szégyenkezve pirul el, hisz ma már ennyire alja dologra biztosan nem vetemedne, de a régmúlt az más volt, ő is más volt, így nem ítélkezik fiatalabb énje felett.*
- Igen. Megérdemelte, és ígértél nekem érte egy jó meleg, óriási cipót. Nagyon finom volt. *Meg is jelenik pár pillanatra az a vad, mégis gyermeki vigyor az arcán, amit már Svornt is biztosan felismer, de aztán a lány visszaerőlteti magára a komolyabb, felnőttes arcát.*
- Azért te, mert te jutottál eszembe. Hogy miért kéne? Nem „kell”, csak egy lehetőség, ha pénzt akarsz. *Mondja, de valamiért úgy érzi, hogy ez még mindig nem lesz elég ahhoz, hogy meggyőzze a -hozzá képest- vén kalózt.*
- Segíts nekem ebben, és lehet szó arról, amit az elején akartál. *Kanyarodik vissza a találkozásuk első pillanatára, amikor úgy tűnt, hogy Svornt már az első pillantásával megpróbálta képzeletben levetkőztetni őt. Ezt készül most kihasználni.*
- Ezt megígérhetem, aztán, ha lesz pénzünk is belőle, akkor majd legfeljebb végighallgatom a vallomásodat arról, hogy igazam volt. *Vigyorodik el játékosan, kíváncsian várva, hogy változott-e valamit a másik véleménye.*
//Zászló a szélben//
*Egyszerűbb lett volna talán a dolga, ha rögtön bemutatkozással kezdi a találkozót, de ki gondolta volna, hogy régi ismerőse annyira nem emlékszik rá, hogy még az arcáról sem ismeri fel őt. Mindenesetre magában igencsak jót szórakozik azon, ahogy a férfi megvilágosodik, de az arcán csak azt látni, hogy mosolya egyre szélesebbé válik. Az első kérdésre nem is válaszol, hisz egyértelmű, hogy él és virul, hisz még most is életvidáman képes idegesíteni Svornt-ot.*
- Persze, hogy az voltam, valahogy túl kellett élnem, és ha nem vagyok rámenős, biztos, hogy nem foglalkoztál volna velem. *Ad egyszerű magyarázatot arra, hogy miért akaszkodott rá fiatalként azokra, akikben lehetőséget látott arra, hogy ételt vagy aranyat csikarjon ki belőlük.
A múlt emlékeinek homályába veszett történet felelevenítésére azért szégyenkezve pirul el, hisz ma már ennyire alja dologra biztosan nem vetemedne, de a régmúlt az más volt, ő is más volt, így nem ítélkezik fiatalabb énje felett.*
- Igen. Megérdemelte, és ígértél nekem érte egy jó meleg, óriási cipót. Nagyon finom volt. *Meg is jelenik pár pillanatra az a vad, mégis gyermeki vigyor az arcán, amit már Svornt is biztosan felismer, de aztán a lány visszaerőlteti magára a komolyabb, felnőttes arcát.*
- Azért te, mert te jutottál eszembe. Hogy miért kéne? Nem „kell”, csak egy lehetőség, ha pénzt akarsz. *Mondja, de valamiért úgy érzi, hogy ez még mindig nem lesz elég ahhoz, hogy meggyőzze a -hozzá képest- vén kalózt.*
- Segíts nekem ebben, és lehet szó arról, amit az elején akartál. *Kanyarodik vissza a találkozásuk első pillanatára, amikor úgy tűnt, hogy Svornt már az első pillantásával megpróbálta képzeletben levetkőztetni őt. Ezt készül most kihasználni.*
- Ezt megígérhetem, aztán, ha lesz pénzünk is belőle, akkor majd legfeljebb végighallgatom a vallomásodat arról, hogy igazam volt. *Vigyorodik el játékosan, kíváncsian várva, hogy változott-e valamit a másik véleménye.*
5416. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-23 19:04:33
Üzenet elküldve: 2025-02-23 19:04:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Zászló a szélben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Igazából nem nagyon tudja meghatni az, hogy mi hogyan esik a lánynak. Svornt is egy a kikötői csőcselék közül, ahogy a városiak mondanák. Majd pont fog mások érzéseivel foglalkozni. Viszont legalább végre kiderül, hogy ki is ez a fruska. Mondjuk ezt is bőre eresztve kapja meg, de legalább kibökték.*
- Naerice.* Ízlelgeti a nevet, miközben felidézi a névhez tartozó emlékeket. Így már sokkal könnyebb dolga van. Egy koszos kis pofi emléke dereng fel előtte. Igen, határozottam kezd már emlékezni a sovány kis éhenkórász bakfisra.*
- Heee!* Méri fel megint, mielőtt meg tudna szólalni.*
- Ha! már emlékszem! Még életben vagy?* Teszi fel a költői kérdést, de nem vár választ.*
- Amilyen akaratos kis levakarhatatlan csitri voltál, mondjuk ezen nem lepődtem meg.* Most már valamivel barátságosabb a hangja. Valóban megcsinált neki pár munkát a lányt. Eszébe is jut az egyik legkomolytalanabb melója, amit adott neki. Ez nevetésre is késztetti.*
- Te voltál, aki egy cipóért megdobálta szarral azt a beképzelt wegtoreni kereskedőt. Nem hittük, hogy megmered tenni.* A komoly kérdésre a választ így szépen el is odázza, de nincs elfelejtve, csak húzza az időt. A kirakós hiányzó darabkái kezdenek már a helyükre kerülni, de azért akadnak aggályai bőven. Az arca meg is komorodik.*
- Miért pont én? Miért kéne egy kereskedő hajót vezetnem? Én inkább sarcolni szoktam őket.*Aranyat ígérnek neki, de már jól tudja meglett tengeri róka révén, hogy az aranyak nem gördülnek csak úgy az ember orra elé. Azért a kísértés elég nagy. Olyan rég nem volt már hajókormány a kezében. Ezt leplezni se tudná, meg túlságosan is jól ismeri már Merlana. Ettől még nagyon rossz előérzete van a dologgal kapcsolatban. Pestis az egyetlen gondtalan jelenleg az asztalnál. A pénzérmével való játék kellemes elfoglaltságnak bizonyul számára. Érdekli is őt, hogy a nagyok miről hadoválnak.*
//Zászló a szélben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Igazából nem nagyon tudja meghatni az, hogy mi hogyan esik a lánynak. Svornt is egy a kikötői csőcselék közül, ahogy a városiak mondanák. Majd pont fog mások érzéseivel foglalkozni. Viszont legalább végre kiderül, hogy ki is ez a fruska. Mondjuk ezt is bőre eresztve kapja meg, de legalább kibökték.*
- Naerice.* Ízlelgeti a nevet, miközben felidézi a névhez tartozó emlékeket. Így már sokkal könnyebb dolga van. Egy koszos kis pofi emléke dereng fel előtte. Igen, határozottam kezd már emlékezni a sovány kis éhenkórász bakfisra.*
- Heee!* Méri fel megint, mielőtt meg tudna szólalni.*
- Ha! már emlékszem! Még életben vagy?* Teszi fel a költői kérdést, de nem vár választ.*
- Amilyen akaratos kis levakarhatatlan csitri voltál, mondjuk ezen nem lepődtem meg.* Most már valamivel barátságosabb a hangja. Valóban megcsinált neki pár munkát a lányt. Eszébe is jut az egyik legkomolytalanabb melója, amit adott neki. Ez nevetésre is késztetti.*
- Te voltál, aki egy cipóért megdobálta szarral azt a beképzelt wegtoreni kereskedőt. Nem hittük, hogy megmered tenni.* A komoly kérdésre a választ így szépen el is odázza, de nincs elfelejtve, csak húzza az időt. A kirakós hiányzó darabkái kezdenek már a helyükre kerülni, de azért akadnak aggályai bőven. Az arca meg is komorodik.*
- Miért pont én? Miért kéne egy kereskedő hajót vezetnem? Én inkább sarcolni szoktam őket.*Aranyat ígérnek neki, de már jól tudja meglett tengeri róka révén, hogy az aranyak nem gördülnek csak úgy az ember orra elé. Azért a kísértés elég nagy. Olyan rég nem volt már hajókormány a kezében. Ezt leplezni se tudná, meg túlságosan is jól ismeri már Merlana. Ettől még nagyon rossz előérzete van a dologgal kapcsolatban. Pestis az egyetlen gondtalan jelenleg az asztalnál. A pénzérmével való játék kellemes elfoglaltságnak bizonyul számára. Érdekli is őt, hogy a nagyok miről hadoválnak.*
5415. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-22 20:12:38
Üzenet elküldve: 2025-02-22 20:12:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zászló a szélben//
//Álca próba – sikeres//
*Békés nap a kikötőben? Ugyan már! Ha Merlana hallaná a szakállas gondolatait, minden bizonnyal jóízűen nevetne fel. Ezen a helyen soha sincs béke. Abban viszont igaza van, hogy védtelen nőként egyáltalán nem érzi magát komfortosan, hiába lógnak fegyverek az övéről. A legutóbbi látogatása óta főleg nem, és most sem jókedvében mászkál errefelé, csak sajnos az összes régi ismerőse itt lelhető fel, köztük azok is, melyek már meg sem ismerik ugyebár.
Magyarázhat itt összevissza, ha csak sörszagú leheletet és bamba, ellenszenves pillantásokat kap cserébe. Ennél még az is jobb lenne, ha megcsípné az a madár. Azon sem lepődik meg, hogy miután rákérdezett, Svornt bevallja, hogy halvány, lila, alkoholpárás gőze sincs arról, hogy mégis ki ül vele szemben. Hát akkor miért nem ezt mondja? Francért kell így ellenségeskedni, ha igazából ő nem tudja, merre van az előre. Rettentő mérges emiatt, de elnyomja magában az érzéseket, s apró jelét sem mutatva ennek, magabiztosan állja a kalóz tekintetét.*
- Hát kérlek, ez végtelenül rosszul esik. *El is játssza, hogy vérig van sértve, de csak néhány pillanatig, utána visszaköltözik a lágy mosoly az arcára.*
- Bár szerintem nem változtam annyit, csak nőttem egy kicsit, és már nem sáros a csizmám, de megértem, hogy öt-hat év után nem emlékszel rám. Vagy inkább nem csodálom, amennyit te képes vagy vedelni csoda, hogy a tegnapra emlékszel. Naerice. Mindig a vezetéknevemen szólítottál, még akkor is, mikor megfenyegettelek, hogy feldugom a hajód árbocrúdját a fenekedbe miatta. *Kuncog is röviden az emlékek felidézése közben, de aztán újra előre hajol, hogy az az egy szem jól láthassa mozgó ajkait.*
- Soha nem vettél komolyan, de örülnék, ha most az egyszer mégis megtennéd! Nem csacsogok a részletekről, ha untatlak. A lényeg: azt akarom, hogy utazz velem és a társaimmal Wegtoren-be, vezesd a hajónkat, aztán élvezd a munka gyümölcsét! *Nehezen ugyan, de lassan talán sikerül megtalálnia a közös hangot Svornt-tal, főleg, ha végre leesik neki, hogy kivel beszél.*
//Zászló a szélben//
//Álca próba – sikeres//
*Békés nap a kikötőben? Ugyan már! Ha Merlana hallaná a szakállas gondolatait, minden bizonnyal jóízűen nevetne fel. Ezen a helyen soha sincs béke. Abban viszont igaza van, hogy védtelen nőként egyáltalán nem érzi magát komfortosan, hiába lógnak fegyverek az övéről. A legutóbbi látogatása óta főleg nem, és most sem jókedvében mászkál errefelé, csak sajnos az összes régi ismerőse itt lelhető fel, köztük azok is, melyek már meg sem ismerik ugyebár.
Magyarázhat itt összevissza, ha csak sörszagú leheletet és bamba, ellenszenves pillantásokat kap cserébe. Ennél még az is jobb lenne, ha megcsípné az a madár. Azon sem lepődik meg, hogy miután rákérdezett, Svornt bevallja, hogy halvány, lila, alkoholpárás gőze sincs arról, hogy mégis ki ül vele szemben. Hát akkor miért nem ezt mondja? Francért kell így ellenségeskedni, ha igazából ő nem tudja, merre van az előre. Rettentő mérges emiatt, de elnyomja magában az érzéseket, s apró jelét sem mutatva ennek, magabiztosan állja a kalóz tekintetét.*
- Hát kérlek, ez végtelenül rosszul esik. *El is játssza, hogy vérig van sértve, de csak néhány pillanatig, utána visszaköltözik a lágy mosoly az arcára.*
- Bár szerintem nem változtam annyit, csak nőttem egy kicsit, és már nem sáros a csizmám, de megértem, hogy öt-hat év után nem emlékszel rám. Vagy inkább nem csodálom, amennyit te képes vagy vedelni csoda, hogy a tegnapra emlékszel. Naerice. Mindig a vezetéknevemen szólítottál, még akkor is, mikor megfenyegettelek, hogy feldugom a hajód árbocrúdját a fenekedbe miatta. *Kuncog is röviden az emlékek felidézése közben, de aztán újra előre hajol, hogy az az egy szem jól láthassa mozgó ajkait.*
- Soha nem vettél komolyan, de örülnék, ha most az egyszer mégis megtennéd! Nem csacsogok a részletekről, ha untatlak. A lényeg: azt akarom, hogy utazz velem és a társaimmal Wegtoren-be, vezesd a hajónkat, aztán élvezd a munka gyümölcsét! *Nehezen ugyan, de lassan talán sikerül megtalálnia a közös hangot Svornt-tal, főleg, ha végre leesik neki, hogy kivel beszél.*
5414. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-22 08:09:07
Üzenet elküldve: 2025-02-22 08:09:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak – zárás//
*Nem szokatlan a mozdulat, ahogy a kapitány távozásra inti a félvért, a felé intézett szavak pedig nem kavarják fel jobban a már amúgy is benne hömpölygő katyvaszt. Ha minden sérelemre ugrana, nem lett volna képes aranyhoz jutni soha, egyet nyelve tette a dolgát, mert az van megírva, az a szerepe. Tudja, hogy minek tartják, de sosem érdekelte, sosem annyira, hogy megakadályozza bármiben. Nem hozhat lobbanást néhány pajzsként használatos nem kívánatos szó, vagy tett, mindenki azzal érvényesül, amivel tud, mindenki az, ami. Nem kell simogatni a lelkét, nem igényli, sosem tették, honnan tudná, hogy milyen az, ha nem utasítást kap? Maradjon? Marad. Aki egyedüliként mozdítja ki a megszokottból, az is a dolgát teszi lassan, a dobozzal a kezében. Hogy mi járja át belül, arról fogalma sincs, hogy a megfeszült izmok, amikből alig láthat valamit, mit tennének is csak sejti, de végül meg fogja lépni, amit kértek tőle, mert mind megteszik; ebben a kabinban egy szó van, az a kapitányé. Hogy elveszi-e tőle végleg, bizonytalanul szorítja a torkát. Hogy mennyi köze van a távozásnak ahhoz, hogy kért sem számít, jusson ki és felejtse el a hónapok alatt a tengeren őt a kapitány, ha egyáltalán lesz még érkezése a felejtésre.
Nézi a távolodó alakot, a felé visszaforduló szürkék eltompítják a zajt, ami eddig zaklatta, szavakat hall, talán egyszer olyanokat, amik érnek is valamit, amiket minden ködössége ellenére, mintha meg lehetne fogni, ami ad egy szemernyi értelmet. Bólint egyet, szemeivel átadva a köszönetét. Köszöni, hogy megy, hogy teszi a dolgát, hogy nem ront el mindent, amitől nem is tudhat, hogy elronthat. Lép egyet, az asztallapba markol, mikor kiejti a továbbiakat, kár rugdalni azt a követ, ami tényként szilárdult meg a kapitány gondolatai között; nincs vége. De Venshar sem mozdul már, hagyja elmenni, csak miután kilépett a félelf a kabinból méri újra végig a nő sebhelyes arcát.*
- Nem tudsz nem a növényeidről beszélni, mi? *Nevet fel, mint aki nem tudta értelmezni a szavakat a jelekkel egybefonódva. Nem ostoba ő, csak vénül, sokat tapasztalt, de nem engedné el egykönnyen a legvakmerőbb ebét, aki végül sosem harap a kezébe. Hiszi, hogy nem fog.
A hajóról a mólóra lépve néz fel az égre, áttöri a nemrég még feketéllő felhőket a nap néhány sugara, ott van mögötte, ha sokszor nem is látszik. A megkönnyebbülést jelző sóhaj, ami kiszökik az ajkai közül, csak neki jelez, nem hallja körötte senki. Sok emlékeztetője van a hajnalnak a bőrén, a ruházatán, a kardján, mégis csak a szürkék villannak be egy pillanatra, de azt is kifújja a következő levegővétel után. Sosem vágyott még így a négy kőfal közé bezárva lenni, de most afelé igyekszik, lemossa magáról az összes mocskot, hogy aztán kard helyett végre ecsetet foghasson.*
*Nem szokatlan a mozdulat, ahogy a kapitány távozásra inti a félvért, a felé intézett szavak pedig nem kavarják fel jobban a már amúgy is benne hömpölygő katyvaszt. Ha minden sérelemre ugrana, nem lett volna képes aranyhoz jutni soha, egyet nyelve tette a dolgát, mert az van megírva, az a szerepe. Tudja, hogy minek tartják, de sosem érdekelte, sosem annyira, hogy megakadályozza bármiben. Nem hozhat lobbanást néhány pajzsként használatos nem kívánatos szó, vagy tett, mindenki azzal érvényesül, amivel tud, mindenki az, ami. Nem kell simogatni a lelkét, nem igényli, sosem tették, honnan tudná, hogy milyen az, ha nem utasítást kap? Maradjon? Marad. Aki egyedüliként mozdítja ki a megszokottból, az is a dolgát teszi lassan, a dobozzal a kezében. Hogy mi járja át belül, arról fogalma sincs, hogy a megfeszült izmok, amikből alig láthat valamit, mit tennének is csak sejti, de végül meg fogja lépni, amit kértek tőle, mert mind megteszik; ebben a kabinban egy szó van, az a kapitányé. Hogy elveszi-e tőle végleg, bizonytalanul szorítja a torkát. Hogy mennyi köze van a távozásnak ahhoz, hogy kért sem számít, jusson ki és felejtse el a hónapok alatt a tengeren őt a kapitány, ha egyáltalán lesz még érkezése a felejtésre.
Nézi a távolodó alakot, a felé visszaforduló szürkék eltompítják a zajt, ami eddig zaklatta, szavakat hall, talán egyszer olyanokat, amik érnek is valamit, amiket minden ködössége ellenére, mintha meg lehetne fogni, ami ad egy szemernyi értelmet. Bólint egyet, szemeivel átadva a köszönetét. Köszöni, hogy megy, hogy teszi a dolgát, hogy nem ront el mindent, amitől nem is tudhat, hogy elronthat. Lép egyet, az asztallapba markol, mikor kiejti a továbbiakat, kár rugdalni azt a követ, ami tényként szilárdult meg a kapitány gondolatai között; nincs vége. De Venshar sem mozdul már, hagyja elmenni, csak miután kilépett a félelf a kabinból méri újra végig a nő sebhelyes arcát.*
- Nem tudsz nem a növényeidről beszélni, mi? *Nevet fel, mint aki nem tudta értelmezni a szavakat a jelekkel egybefonódva. Nem ostoba ő, csak vénül, sokat tapasztalt, de nem engedné el egykönnyen a legvakmerőbb ebét, aki végül sosem harap a kezébe. Hiszi, hogy nem fog.
A hajóról a mólóra lépve néz fel az égre, áttöri a nemrég még feketéllő felhőket a nap néhány sugara, ott van mögötte, ha sokszor nem is látszik. A megkönnyebbülést jelző sóhaj, ami kiszökik az ajkai közül, csak neki jelez, nem hallja körötte senki. Sok emlékeztetője van a hajnalnak a bőrén, a ruházatán, a kardján, mégis csak a szürkék villannak be egy pillanatra, de azt is kifújja a következő levegővétel után. Sosem vágyott még így a négy kőfal közé bezárva lenni, de most afelé igyekszik, lemossa magáról az összes mocskot, hogy aztán kard helyett végre ecsetet foghasson.*
5413. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-21 15:44:52
Üzenet elküldve: 2025-02-21 15:44:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Halkan cseppen a kabin csendjében a kabátjáról az esővíz. Átázott a hátán az anyag, kihűlt a kinti zord időben, mégsem érzi még a vérten át a hidegét, egyedül a kezét, a tarkóját borzolja hűvösen a fedélzet felől bevágó huzat. Mozdulatlan az alakja, arany csörren az asztal szélére dobott erszényben szavak helyett, de hiába csilingelnek benne az érmék, a kapitány mégsem nevet már, ha a vigyorát meg is tartja. Egykedvű a visszavett közönye, amivel a férfit nézi maga előtt, nem a ládát, ahogyan a tollakra csukja a fedelét, hanem az arcot, mintha nem jegyezte volna már meg minden egyes vonását részletesen. Az arcot, a szemeket, a testalkatot, a hangot, az összes ismertetőjelét, az összes tetoválást, bőr alá festett vonalat, hegeket, foltokat, amiket csak felsőruha híján látott belőle. Szótlanul mered még a kapitányra, amikor az a kezébe nyomja a tollakkal teli dobozt; úgy mozdul érte, mintha valami gépezet lenne, szólni azonban nem szól, a tekintete sem az asztalon megforgatott tőrre, hanem az elforduló tarkóra mered továbbra is. Hogyha hátulról találkozna vele egy sötétebb, kieső szegletében a világnak, akkor is pontosan emlékezne rá, hogy kihez tartozik.
A karja alá tolja a ládát, a bordáinak szorítva a szélét, maga mellé engedve a másik kezét. A váll fölött villanó arcátlan, elhessentő mozdulatra elsötétül a szeme önérzetes dühében, de csak a tüdejéből kifújt levegő talál utat válaszul a kabinéba, ha lassabban is, mint szokott. Odavetett szavak, utasítás, mint egy kutyának, türelmetlen hátrapillantás, mint egy kutyára.. Némán ismételt, arany súlyú, értelmetlen kérések a térben, pedig mennyivel egyszerűbb lenne élével vágni a kopasz koponya vonala alá a töményfából készült ládát..
Lassan enged, s fordul odébb a hosszúéletű alakja felé a tekintete a kapitányéról.*
- Ha vérfűre lenne szükséged, menj a földekre. *Szólal meg nyugodtan.* - Ott mindig találsz.
*Rezzenéstelen az arca, amivel a másikét nézi az ajtó mellől. Hogy a nő mit hall ki a szavakból, mit nem, megérti-e vagy sem, nem tudhatja. Ha a tömör doboz mozdulatlan marad is végül a karja alatt, ha teszi is, amit kérnek tőle, akkor sem megy el szó nélkül. Nem vár választ; hűvösen fordítja vissza a szemét a férfire.* - Ne fizess rá haszonleső kereskedőknek.
*Teszi még hozzá, bár már nem az elfet nézi közben, elsősorban neki címzi a megjegyzést. Asztalon, figyelmeztetésként pörgetni tőröket mégis bárki tud. Egyetlen utolsó pillantást vet még a kapitány előtt álló nőre, mielőtt elfordulva kilépne a fedélzetet ostromló szürke esőbe.*
*Halkan cseppen a kabin csendjében a kabátjáról az esővíz. Átázott a hátán az anyag, kihűlt a kinti zord időben, mégsem érzi még a vérten át a hidegét, egyedül a kezét, a tarkóját borzolja hűvösen a fedélzet felől bevágó huzat. Mozdulatlan az alakja, arany csörren az asztal szélére dobott erszényben szavak helyett, de hiába csilingelnek benne az érmék, a kapitány mégsem nevet már, ha a vigyorát meg is tartja. Egykedvű a visszavett közönye, amivel a férfit nézi maga előtt, nem a ládát, ahogyan a tollakra csukja a fedelét, hanem az arcot, mintha nem jegyezte volna már meg minden egyes vonását részletesen. Az arcot, a szemeket, a testalkatot, a hangot, az összes ismertetőjelét, az összes tetoválást, bőr alá festett vonalat, hegeket, foltokat, amiket csak felsőruha híján látott belőle. Szótlanul mered még a kapitányra, amikor az a kezébe nyomja a tollakkal teli dobozt; úgy mozdul érte, mintha valami gépezet lenne, szólni azonban nem szól, a tekintete sem az asztalon megforgatott tőrre, hanem az elforduló tarkóra mered továbbra is. Hogyha hátulról találkozna vele egy sötétebb, kieső szegletében a világnak, akkor is pontosan emlékezne rá, hogy kihez tartozik.
A karja alá tolja a ládát, a bordáinak szorítva a szélét, maga mellé engedve a másik kezét. A váll fölött villanó arcátlan, elhessentő mozdulatra elsötétül a szeme önérzetes dühében, de csak a tüdejéből kifújt levegő talál utat válaszul a kabinéba, ha lassabban is, mint szokott. Odavetett szavak, utasítás, mint egy kutyának, türelmetlen hátrapillantás, mint egy kutyára.. Némán ismételt, arany súlyú, értelmetlen kérések a térben, pedig mennyivel egyszerűbb lenne élével vágni a kopasz koponya vonala alá a töményfából készült ládát..
Lassan enged, s fordul odébb a hosszúéletű alakja felé a tekintete a kapitányéról.*
- Ha vérfűre lenne szükséged, menj a földekre. *Szólal meg nyugodtan.* - Ott mindig találsz.
*Rezzenéstelen az arca, amivel a másikét nézi az ajtó mellől. Hogy a nő mit hall ki a szavakból, mit nem, megérti-e vagy sem, nem tudhatja. Ha a tömör doboz mozdulatlan marad is végül a karja alatt, ha teszi is, amit kérnek tőle, akkor sem megy el szó nélkül. Nem vár választ; hűvösen fordítja vissza a szemét a férfire.* - Ne fizess rá haszonleső kereskedőknek.
*Teszi még hozzá, bár már nem az elfet nézi közben, elsősorban neki címzi a megjegyzést. Asztalon, figyelmeztetésként pörgetni tőröket mégis bárki tud. Egyetlen utolsó pillantást vet még a kapitány előtt álló nőre, mielőtt elfordulva kilépne a fedélzetet ostromló szürke esőbe.*
5412. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-21 10:29:58
Üzenet elküldve: 2025-02-21 10:29:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Zászló a szélben//
* A holló visszakapja játékát, aminek kifejezetten örül. Nem úgy, mint a kalóz a lányak, aki csak úgy besétált a békés napjába. El is éri türelmének a határát, amire agresszívan reagál is a férfi. Azért meglepődik Svornt, mert az ilyen kislányok általában sikoltoznak vagy elmenekülnek, sőt igazából nem is nagyon jönnek ilyen helyre. Meglepődése azért még nem elég ahhoz, hogy csillapítsa haragját. A lány megint úgy kezd el beszélni hozzá, mint valami régi jó cimborához. Egy rakat olyan információt zúdít a nyakába, amire már tényleg nincsenek felkészülve a rumban áztatott agytekervényei. Hajó, börtön, alkimista és egy ismerős arc vonásai. Szeme a plafon felé vándorol, de igazából csak próbál befelé figyelni. Ebből az információ katyvaszból igyekszik feldolgozni valamit. A látvány talán vicces is lehetne, ahogy ott mélázik, de valószínűleg annyira mégsem vicces ez, legalábbis Merlanának nem. De legalább végre feltesz egy rendes kérdést, ami amúgyis kapitányunk következő kérdése is lenne.*
– Nem... Ismerős az arcod, de nem tudom, honnan.* Talán egy fokkal már barátságosabb a hangja, elvégre aranyak szagát érzi ebben nagy káoszban kibontakozni. Talán nem meglepő, hogy nem feltétlen emlékszik a lányra. Megannyi suhanccal volt dolga már, akik dolgoztak neki valamilyen formában. Tolvajok, örömlányok, matrózok és még sorolhatná. Ennyi idő elteltével pedig már nem is számítanak. Annyi bizonyos, hogy az utóbbi időben a kikötőben kicsit megváltoztak az értékrendek. A Vihar Fiai kiszorultak a helyről, ami nem volt előnyős a kalóz számára, így most sokkal nehezebb a dolga.*
//Zászló a szélben//
* A holló visszakapja játékát, aminek kifejezetten örül. Nem úgy, mint a kalóz a lányak, aki csak úgy besétált a békés napjába. El is éri türelmének a határát, amire agresszívan reagál is a férfi. Azért meglepődik Svornt, mert az ilyen kislányok általában sikoltoznak vagy elmenekülnek, sőt igazából nem is nagyon jönnek ilyen helyre. Meglepődése azért még nem elég ahhoz, hogy csillapítsa haragját. A lány megint úgy kezd el beszélni hozzá, mint valami régi jó cimborához. Egy rakat olyan információt zúdít a nyakába, amire már tényleg nincsenek felkészülve a rumban áztatott agytekervényei. Hajó, börtön, alkimista és egy ismerős arc vonásai. Szeme a plafon felé vándorol, de igazából csak próbál befelé figyelni. Ebből az információ katyvaszból igyekszik feldolgozni valamit. A látvány talán vicces is lehetne, ahogy ott mélázik, de valószínűleg annyira mégsem vicces ez, legalábbis Merlanának nem. De legalább végre feltesz egy rendes kérdést, ami amúgyis kapitányunk következő kérdése is lenne.*
– Nem... Ismerős az arcod, de nem tudom, honnan.* Talán egy fokkal már barátságosabb a hangja, elvégre aranyak szagát érzi ebben nagy káoszban kibontakozni. Talán nem meglepő, hogy nem feltétlen emlékszik a lányra. Megannyi suhanccal volt dolga már, akik dolgoztak neki valamilyen formában. Tolvajok, örömlányok, matrózok és még sorolhatná. Ennyi idő elteltével pedig már nem is számítanak. Annyi bizonyos, hogy az utóbbi időben a kikötőben kicsit megváltoztak az értékrendek. A Vihar Fiai kiszorultak a helyről, ami nem volt előnyős a kalóz számára, így most sokkal nehezebb a dolga.*
5411. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-20 18:44:26
Üzenet elküldve: 2025-02-20 18:44:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zászló a szélben//
- Hát pont erről beszélek! *Csattan fel a hangja duzzogva. Az érmét hagyja, hadd legyen újra a madáré, neki nem kell, egyelőre indulatosan dől hátra újra a székén.*
~Na jó, ez így nem lesz jó...~ *Vesz egy nagy levegőt. Muszáj lesz megnyugodnia, ezúttal nem szúrhatja el. Egy pillanatra megfordul a fejében az is, hogy talán rossz helyre jött, de ha így is van, most már ezt a helyzetet kell megoldania.
Megnyugodnia nem sikerül, csak színleli a magabiztosságot, mikor a kalóz rámordul. Állja a tekintetét, pedig legszívesebben elfordítaná a fejét. Nem teszi. A kékek bátran fürkészik a másik árva íriszét.
Kifelejtette az egyenletből azt a változót, hogy Svornt talán fel sem ismeri őt. Régi ismerősként tekint rá, és meg van róla győződve, hogy ő is ugyanígy tekint rá. Mikor végre újra szóhoz jut, villámgyorsan összeszedi a gondolatait, fúj egyet, és szóra nyitja az ajkait.*
- Na jó, figyelj rám! Hazudtam én neked valaha? Na jó, talán egyszer vagy kétszer, de most őszinte leszek veled. *Amúgy is el akarta mondani az egész történetet, de most már rájött, hogy nem lehet előre megnézni, hogy meg fog-e nyerni egy csatát.*
- A börtön után Arthenior-ba utaztam, hogy új életet kezdjek. Megismertem ott valakit. A neve Nestar Erefiz, alkimista. Bájitalokkal kereskedik, én pedig az üzlettársa lettem. Hamarosan Wegtoren-be utazunk, hogy egy folyami hajót vásároljunk, aminek segítségével fellendíthetjük az üzletet. Az egyetlen bökkenő, hogy nincs, aki vezesse a hajónkat. Itt jössz te a képbe. A kormány remekül áll a kezedben, és állandóan arany közelében is lehetnél. Ahogy látom, rád is férne, hát nézz magadra!
*Pislog párat, majd tovább tűnődve gyanúsan néz régi ismerősére, miközben megpróbálja megsimogatni a holló fejét, de kénytelen elrántani a kezét, mielőtt az megcsípi.*
- Te, Svornt… Megismersz te engem egyáltalán? *Most tűnik fel csak neki, hogy a férfi egyáltalán nem úgy bánik vele, ahogy szokott. Persze, sok minden lehet az oka, de jobb elkerülni a félreértéseket.*
//Zászló a szélben//
- Hát pont erről beszélek! *Csattan fel a hangja duzzogva. Az érmét hagyja, hadd legyen újra a madáré, neki nem kell, egyelőre indulatosan dől hátra újra a székén.*
~Na jó, ez így nem lesz jó...~ *Vesz egy nagy levegőt. Muszáj lesz megnyugodnia, ezúttal nem szúrhatja el. Egy pillanatra megfordul a fejében az is, hogy talán rossz helyre jött, de ha így is van, most már ezt a helyzetet kell megoldania.
Megnyugodnia nem sikerül, csak színleli a magabiztosságot, mikor a kalóz rámordul. Állja a tekintetét, pedig legszívesebben elfordítaná a fejét. Nem teszi. A kékek bátran fürkészik a másik árva íriszét.
Kifelejtette az egyenletből azt a változót, hogy Svornt talán fel sem ismeri őt. Régi ismerősként tekint rá, és meg van róla győződve, hogy ő is ugyanígy tekint rá. Mikor végre újra szóhoz jut, villámgyorsan összeszedi a gondolatait, fúj egyet, és szóra nyitja az ajkait.*
- Na jó, figyelj rám! Hazudtam én neked valaha? Na jó, talán egyszer vagy kétszer, de most őszinte leszek veled. *Amúgy is el akarta mondani az egész történetet, de most már rájött, hogy nem lehet előre megnézni, hogy meg fog-e nyerni egy csatát.*
- A börtön után Arthenior-ba utaztam, hogy új életet kezdjek. Megismertem ott valakit. A neve Nestar Erefiz, alkimista. Bájitalokkal kereskedik, én pedig az üzlettársa lettem. Hamarosan Wegtoren-be utazunk, hogy egy folyami hajót vásároljunk, aminek segítségével fellendíthetjük az üzletet. Az egyetlen bökkenő, hogy nincs, aki vezesse a hajónkat. Itt jössz te a képbe. A kormány remekül áll a kezedben, és állandóan arany közelében is lehetnél. Ahogy látom, rád is férne, hát nézz magadra!
*Pislog párat, majd tovább tűnődve gyanúsan néz régi ismerősére, miközben megpróbálja megsimogatni a holló fejét, de kénytelen elrántani a kezét, mielőtt az megcsípi.*
- Te, Svornt… Megismersz te engem egyáltalán? *Most tűnik fel csak neki, hogy a férfi egyáltalán nem úgy bánik vele, ahogy szokott. Persze, sok minden lehet az oka, de jobb elkerülni a félreértéseket.*
5410. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-20 11:08:00
Üzenet elküldve: 2025-02-20 11:08:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Zászló a szélben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Elfojt egy keserű félmosolyt, mert nem mondott volna nemet egy kis vakarászásra. Leült vele szemben, de értelmes mondatott még mindig nem tud kibökni. Egykedvű pofával hallgatja a kincsekről szóló monológját.*
- A kincsek a kereskedők gályáinak rakterében van.* Bök rá kampós kezével az egyik útvonalra, amik nosztalgikus emlékeket ébresztenek benne. A lány közben lecsap drága madarának játékára, mire az neheztelően rákárog megint. Apró lábaival szökdel párat az érme után pislogva. A kalózt is kezdi idegesíteni ez a fruska. Csábító, de egyáltalán nem túlságosan hihető ajánlattal áll elő. Nem létező szeme is forog valahol ez hallgatva, majd a kampós kéz felemelkedik és rácsapódik az asztalra, amibe az élével barázdát húz. Kár, hogy nem fémes, mert akkor csuda jó hangja lenne.*
- Ne szórakozz velem asszony, mert kezdem elveszíteni a türelmem. Mégis kinek képzeled te magad, hogy csak úgy idejössz és ilyen ostobaságokat hordsz itt össze nekem.* Törnek elő a savanyú sörszagot árasztó szavak sárgás fogai közül. A fehércselédekkel mindig is ez volt a baj. Sokat és komplikáltan beszélnek és beszélnek és beszélnek. Közben meg ígérgetnek, aztán meg azt veszed észre, hogy oda a fél szemed, a segged meg kampóval törlöd ki. Nem az, hogy nem érdekelnék a csengő aranyak, mert azok mindig érdeklik az ő fajtáját, hanem csak, amit ilyen mézesmázasan megígérnek, na annak sosincs jó vége. A különösen bosszantó meg az, hogy ez a liba úgy beszél vele, mintha régi jó ismerősök lennének, de Svonrtnak még csak név sem párosul az egyébbként ismerős pofás kis pofikához.*
//Zászló a szélben//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Elfojt egy keserű félmosolyt, mert nem mondott volna nemet egy kis vakarászásra. Leült vele szemben, de értelmes mondatott még mindig nem tud kibökni. Egykedvű pofával hallgatja a kincsekről szóló monológját.*
- A kincsek a kereskedők gályáinak rakterében van.* Bök rá kampós kezével az egyik útvonalra, amik nosztalgikus emlékeket ébresztenek benne. A lány közben lecsap drága madarának játékára, mire az neheztelően rákárog megint. Apró lábaival szökdel párat az érme után pislogva. A kalózt is kezdi idegesíteni ez a fruska. Csábító, de egyáltalán nem túlságosan hihető ajánlattal áll elő. Nem létező szeme is forog valahol ez hallgatva, majd a kampós kéz felemelkedik és rácsapódik az asztalra, amibe az élével barázdát húz. Kár, hogy nem fémes, mert akkor csuda jó hangja lenne.*
- Ne szórakozz velem asszony, mert kezdem elveszíteni a türelmem. Mégis kinek képzeled te magad, hogy csak úgy idejössz és ilyen ostobaságokat hordsz itt össze nekem.* Törnek elő a savanyú sörszagot árasztó szavak sárgás fogai közül. A fehércselédekkel mindig is ez volt a baj. Sokat és komplikáltan beszélnek és beszélnek és beszélnek. Közben meg ígérgetnek, aztán meg azt veszed észre, hogy oda a fél szemed, a segged meg kampóval törlöd ki. Nem az, hogy nem érdekelnék a csengő aranyak, mert azok mindig érdeklik az ő fajtáját, hanem csak, amit ilyen mézesmázasan megígérnek, na annak sosincs jó vége. A különösen bosszantó meg az, hogy ez a liba úgy beszél vele, mintha régi jó ismerősök lennének, de Svonrtnak még csak név sem párosul az egyébbként ismerős pofás kis pofikához.*
5409. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-19 19:21:51
Üzenet elküldve: 2025-02-19 19:21:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zászló a szélben//
*Tekintete néhány pillanatra összefonódik a fekete madáréval. Tudja ő is, hogy okosak ezek az állatok, most is látszik az értelem a gomb szemeiben. Na, meg a gyilkos ösztön. Jelentsen a károgása bármit, az elég hátborzongatóan hangzik ahhoz, hogy a hideg a ruhája ujja alatt végigfusson a karjain. Hiába, groteszk ez az egész helyzet. A kocsma, az, hogy ő itt van, a holló, és egykori ismerősének állapota is mind-mind nyomasztóak, de a legijesztőbb mégis az, hogy mindeközben otthon érzi magát.*
- Nem, kösz! Most jól vagyok. *Lágyan elmosolyodik, majd most már helyet foglal az asztalnál ő is. Svornt-tal szemben ül le, hogy jól láthassa azt az egyetlen, árva, megmaradt szemét. Számított az elutasításra, de nem fogja feladni az első akadálynál. Már csak azért sem, mert azt is jól tudja, hogy ez az akadály egy fal, amit a férfi nem ellene, hanem a világ ellen húzott fel maga köré. Mielőtt újra szólna, a térképre pillant, melyet oly' bőszen tanulmányozott a másik, mielőtt megzavarta volna.*
- Kincset keresel? Lehet, hogy tudom, hol van elrejtve. *Büszkén húzza ki magát, és teszi karba a kezeit a mellkasa előtt. Figyeli a kalóz minden rezdülését, mozzanatát, hisz azok sokszor árulkodóbbak, mint maguk a szavak.
Az érme közben a holló játékának köszönhetően újra fémes hanggal gurul végig az asztalon, de Merlana ezúttal lecsap rá. Maga elé emeli a fényben halványan megcsillanó pénzt, megnézi magának, majd újra Svornt-ra pillant.*
- Mi lenne, ha nem kéretnéd magad? Még a madarad is arannyal játszik, nyilván pénzt akarsz. *Hagyja, hogy Pestis újra kikapja a kezéből a kincset.*
- Ha segítesz nekem, talán meggazdagodhatsz. Nem ígérem, hogy fürödni fogsz az aranyban, de, elnézve téged, szerintem most a kevésnek is örülnél. Szükségem van valakire, aki el tud vezetni egy hajót. Nem akkorát, mint a Szajha, kisebbet. *Egyelőre nem fejti ki jobban a dolgot, majd válaszol a kérdésekre, ha lesznek. Egyelőre arra kíváncsi, hogy sikerült-e felkeltenie a hollós érdeklődését.*
//Zászló a szélben//
*Tekintete néhány pillanatra összefonódik a fekete madáréval. Tudja ő is, hogy okosak ezek az állatok, most is látszik az értelem a gomb szemeiben. Na, meg a gyilkos ösztön. Jelentsen a károgása bármit, az elég hátborzongatóan hangzik ahhoz, hogy a hideg a ruhája ujja alatt végigfusson a karjain. Hiába, groteszk ez az egész helyzet. A kocsma, az, hogy ő itt van, a holló, és egykori ismerősének állapota is mind-mind nyomasztóak, de a legijesztőbb mégis az, hogy mindeközben otthon érzi magát.*
- Nem, kösz! Most jól vagyok. *Lágyan elmosolyodik, majd most már helyet foglal az asztalnál ő is. Svornt-tal szemben ül le, hogy jól láthassa azt az egyetlen, árva, megmaradt szemét. Számított az elutasításra, de nem fogja feladni az első akadálynál. Már csak azért sem, mert azt is jól tudja, hogy ez az akadály egy fal, amit a férfi nem ellene, hanem a világ ellen húzott fel maga köré. Mielőtt újra szólna, a térképre pillant, melyet oly' bőszen tanulmányozott a másik, mielőtt megzavarta volna.*
- Kincset keresel? Lehet, hogy tudom, hol van elrejtve. *Büszkén húzza ki magát, és teszi karba a kezeit a mellkasa előtt. Figyeli a kalóz minden rezdülését, mozzanatát, hisz azok sokszor árulkodóbbak, mint maguk a szavak.
Az érme közben a holló játékának köszönhetően újra fémes hanggal gurul végig az asztalon, de Merlana ezúttal lecsap rá. Maga elé emeli a fényben halványan megcsillanó pénzt, megnézi magának, majd újra Svornt-ra pillant.*
- Mi lenne, ha nem kéretnéd magad? Még a madarad is arannyal játszik, nyilván pénzt akarsz. *Hagyja, hogy Pestis újra kikapja a kezéből a kincset.*
- Ha segítesz nekem, talán meggazdagodhatsz. Nem ígérem, hogy fürödni fogsz az aranyban, de, elnézve téged, szerintem most a kevésnek is örülnél. Szükségem van valakire, aki el tud vezetni egy hajót. Nem akkorát, mint a Szajha, kisebbet. *Egyelőre nem fejti ki jobban a dolgot, majd válaszol a kérdésekre, ha lesznek. Egyelőre arra kíváncsi, hogy sikerült-e felkeltenie a hollós érdeklődését.*
5408. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-19 11:27:25
Üzenet elküldve: 2025-02-19 11:27:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Zászló a szélben//
* Pestis hamarabb feleszmél az érkező "ismerősre", mint a férfi. Ezek a madarak okosabbak, mint egyesek gondolnák. Abba is hagyja az érmével való játszadozást és rámered a nőre, majd egy határozott károgással üdvözli, vagy nem üdvözli, egy madár fejébe ki lát bele? Annyi bizonyos, hogy fényes dolgokat keres Merlanán. Az ex kapitány is felnéz, így pont elkapja a köszöntést. Ismerős arc néz le rá, de ha kivájnák a másik szemét se tudná megmondani, hogy ki háborgatja. Ismerősökből híján van itt a kikötőben, mármint az olyan fajtából, ami akar is tőle valamit. Legszívesebben megjátszaná, hogy nem érdekli a dolog, de akkor hazudna, mert nagyon is.*
- Akkor rossz embert keresel. Nem hiszem, hogy túl sok mindenben segíthetnék, kivéve, ha nem azért jöttél mert viszek ott a combjaid közt.* Még egy kellemetlen felröhögést is produkál a saját otromba viccéhez. Kikötői csőcselék, talán az lett volna a fura, ha nem tesz ilyen fajta megjegyzést egy nőnek. Ha ennyi visszatántorít valakit, akkor a szándék se volt komoly. Közben persze agyában lázasan kutat mindenféle nőszemély után, de az évek alatt annyi örömlány, tolvaj meg egyéb népséggel volt dolga, hogy hamar feladja. Nyilván nem fog többet beszélni, majd elmondja mit akar, vagy nem. Az egyetlen szeme viszont mohón megvillant, pont a madáré. Ez még ennyi idő után sem változott.*
//Zászló a szélben//
* Pestis hamarabb feleszmél az érkező "ismerősre", mint a férfi. Ezek a madarak okosabbak, mint egyesek gondolnák. Abba is hagyja az érmével való játszadozást és rámered a nőre, majd egy határozott károgással üdvözli, vagy nem üdvözli, egy madár fejébe ki lát bele? Annyi bizonyos, hogy fényes dolgokat keres Merlanán. Az ex kapitány is felnéz, így pont elkapja a köszöntést. Ismerős arc néz le rá, de ha kivájnák a másik szemét se tudná megmondani, hogy ki háborgatja. Ismerősökből híján van itt a kikötőben, mármint az olyan fajtából, ami akar is tőle valamit. Legszívesebben megjátszaná, hogy nem érdekli a dolog, de akkor hazudna, mert nagyon is.*
- Akkor rossz embert keresel. Nem hiszem, hogy túl sok mindenben segíthetnék, kivéve, ha nem azért jöttél mert viszek ott a combjaid közt.* Még egy kellemetlen felröhögést is produkál a saját otromba viccéhez. Kikötői csőcselék, talán az lett volna a fura, ha nem tesz ilyen fajta megjegyzést egy nőnek. Ha ennyi visszatántorít valakit, akkor a szándék se volt komoly. Közben persze agyában lázasan kutat mindenféle nőszemély után, de az évek alatt annyi örömlány, tolvaj meg egyéb népséggel volt dolga, hogy hamar feladja. Nyilván nem fog többet beszélni, majd elmondja mit akar, vagy nem. Az egyetlen szeme viszont mohón megvillant, pont a madáré. Ez még ennyi idő után sem változott.*
5407. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-18 19:05:53
Üzenet elküldve: 2025-02-18 19:05:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zászló a szélben//
*Meglehetősen hülyén érzi magát, a környezet hatására olyan, mintha éveket ugrott volna vissza az időben még azelőttre, hogy meggyűlt volna a baja a törvénnyel, ami miatt rácsok mögé kényszerült. Emlékszik még a rozoga székekre, az ablakra, ami olyan lyukas, hogy csak úgy süvít be rajta néhanapján a szél. Rengeteg időt eltöltött itt régen, most meg olyannyira kényes lett, hogy nem nagyon akar az asztalhoz sem érni, nehogy mocsok tapadjon a kezére. Megváltozott, ez tény, de most egy rövid időre muszáj lesz elengednie az olyannyira megszokott úrilány szerepet.
A pulthoz lép, és Svornt felől érdeklődik, mire a csapos valamit morog, azt nem érti, de az egyik félreeső asztal felé mutat Merlana vállai fölött. A lány hátrafordul, és először azt hiszi, hogy a bolondját járatják vele, de a férfi arcáról őrzött emlékei lassacskán meggyőzik róla, hogy bizony valóban ő az. Hirtelen megtorpan, gombócot érez a torkában. A kőkemény valóság csapja arcon ismét. Az, hogy az élet hogyan képes elbánni valakivel, ha nincs szerencséje. A sajnálat érzése uralkodik el rajta, de tudja, hogy ennek nem most van itt az ideje. Az asztalhoz lépked hát, s mielőtt még megszólíthatná a kalózt, az valószínűleg észre fogja venni, hogy felé közeledik. Az elmúlt évek alatt ő is kislányból nővé érett, de talán mégsem változott annyit, mint a másik, így reménykedik benne, hogy fel fogja ismerni.*
- Svornt Strinton. Rég volt már, nem igaz? *Valójában fogalma sincs, hogy mivel, hogyan szólítsa meg, így jobb ötlet híján a közhelyekhez nyúl, de aztán hamar a tárgyra tér. Azt is megtanulta már, hogy néha felesleges játszmázni, többet ér a határozottsággal és egyenességgel.*
- Rég volt már, hogy hozzád fordultam, de azt hiszem, van valami, amiben segíthetsz nekem, és ezúttal neked is meg fogja érni. *Tudni akarja, hogy mi történt a másikkal, miért van ilyen állapotban, de előbb az üzlet. Most az a legfontosabb.*
//Zászló a szélben//
*Meglehetősen hülyén érzi magát, a környezet hatására olyan, mintha éveket ugrott volna vissza az időben még azelőttre, hogy meggyűlt volna a baja a törvénnyel, ami miatt rácsok mögé kényszerült. Emlékszik még a rozoga székekre, az ablakra, ami olyan lyukas, hogy csak úgy süvít be rajta néhanapján a szél. Rengeteg időt eltöltött itt régen, most meg olyannyira kényes lett, hogy nem nagyon akar az asztalhoz sem érni, nehogy mocsok tapadjon a kezére. Megváltozott, ez tény, de most egy rövid időre muszáj lesz elengednie az olyannyira megszokott úrilány szerepet.
A pulthoz lép, és Svornt felől érdeklődik, mire a csapos valamit morog, azt nem érti, de az egyik félreeső asztal felé mutat Merlana vállai fölött. A lány hátrafordul, és először azt hiszi, hogy a bolondját járatják vele, de a férfi arcáról őrzött emlékei lassacskán meggyőzik róla, hogy bizony valóban ő az. Hirtelen megtorpan, gombócot érez a torkában. A kőkemény valóság csapja arcon ismét. Az, hogy az élet hogyan képes elbánni valakivel, ha nincs szerencséje. A sajnálat érzése uralkodik el rajta, de tudja, hogy ennek nem most van itt az ideje. Az asztalhoz lépked hát, s mielőtt még megszólíthatná a kalózt, az valószínűleg észre fogja venni, hogy felé közeledik. Az elmúlt évek alatt ő is kislányból nővé érett, de talán mégsem változott annyit, mint a másik, így reménykedik benne, hogy fel fogja ismerni.*
- Svornt Strinton. Rég volt már, nem igaz? *Valójában fogalma sincs, hogy mivel, hogyan szólítsa meg, így jobb ötlet híján a közhelyekhez nyúl, de aztán hamar a tárgyra tér. Azt is megtanulta már, hogy néha felesleges játszmázni, többet ér a határozottsággal és egyenességgel.*
- Rég volt már, hogy hozzád fordultam, de azt hiszem, van valami, amiben segíthetsz nekem, és ezúttal neked is meg fogja érni. *Tudni akarja, hogy mi történt a másikkal, miért van ilyen állapotban, de előbb az üzlet. Most az a legfontosabb.*
5406. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-18 10:17:27
Üzenet elküldve: 2025-02-18 10:17:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Zászló a szélben//
*A lány megérzése jó, mert pont abban az eldugott, béna kocsmában tanyázik, ahol régebben is. Csak amíg az idő Merlanának kedvezett, addig neki nem. Fekete szőrzetébe mostanra jó néhány ősz szálacska is vegyül, na nem mintha öregsége okozná, mert ahhoz még fiatal, hanem annál inkább az utóbbi évek megpróbáltatásai. Arca komorabbá vált, amire az aggodalom mély barázdákat húzott. Ám mégsem ez a legfeltűnőbb változás a férfin, hanem, hogy megfogyatkozott a páros testrészeinek a száma. Kacsintani már nem tud, csak pislogni és a sörért sem fog balkézzel nyúlni. Talán már rá se fog ismerni a lány, ha oda irányítják hozzá. Egy félreeső asztal mellett ücsörög és egy kopott kereskedelmi útvonalakat ábrázoló térképet pásztáz azzal az egy szemével, ami még megvan neki. Egyetlen társa az ő kis hollója Pestis, akit ismerhet a lány. A madár egy érmével játszadozik. Csőrébe veszi és elhajítja. Élvezi a fémes csörgést, meg a guruló érme játékát. Svront nem fog felnézni, addig amíg az asztalához nem ér a látogató. Nem fogja felismerni csak úgy arcról, talán a vonásai felidéznek benne valakit, de rég volt, hogy észben is tartsa. Néha fizettek a lánynak, ha megszerzett nekik pár hajó útvonalat, vagy rakodási jegyzéket és egyebeket, de már rég volt.*
//Zászló a szélben//
*A lány megérzése jó, mert pont abban az eldugott, béna kocsmában tanyázik, ahol régebben is. Csak amíg az idő Merlanának kedvezett, addig neki nem. Fekete szőrzetébe mostanra jó néhány ősz szálacska is vegyül, na nem mintha öregsége okozná, mert ahhoz még fiatal, hanem annál inkább az utóbbi évek megpróbáltatásai. Arca komorabbá vált, amire az aggodalom mély barázdákat húzott. Ám mégsem ez a legfeltűnőbb változás a férfin, hanem, hogy megfogyatkozott a páros testrészeinek a száma. Kacsintani már nem tud, csak pislogni és a sörért sem fog balkézzel nyúlni. Talán már rá se fog ismerni a lány, ha oda irányítják hozzá. Egy félreeső asztal mellett ücsörög és egy kopott kereskedelmi útvonalakat ábrázoló térképet pásztáz azzal az egy szemével, ami még megvan neki. Egyetlen társa az ő kis hollója Pestis, akit ismerhet a lány. A madár egy érmével játszadozik. Csőrébe veszi és elhajítja. Élvezi a fémes csörgést, meg a guruló érme játékát. Svront nem fog felnézni, addig amíg az asztalához nem ér a látogató. Nem fogja felismerni csak úgy arcról, talán a vonásai felidéznek benne valakit, de rég volt, hogy észben is tartsa. Néha fizettek a lánynak, ha megszerzett nekik pár hajó útvonalat, vagy rakodási jegyzéket és egyebeket, de már rég volt.*
5405. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-17 19:14:45
Üzenet elküldve: 2025-02-17 19:14:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 363
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zászló a szélben//
*Azt szokták mondani, hogy előbb vagy utóbb mindenki mindig visszatér a gyökereihez. Utálja, hogy ezeknek a mondásoknak mindig igazuk van. Lován ülve, lassú léptekben üget be a kikötőnek nevezett pöcegödörbe, ahol már szabályosan undorodik attól a halszagtól, ami hosszú évekig egyáltalán nem zavarta. Rettentő kínos, hogy akárhányszor komolyan meg kell oldania valamit, mindig itt köt ki. Ugyanúgy, ahogy a múltkor, bőrnadrágban, fehér blúzban, vérttel és fegyverekkel, de a legutóbbi tapasztalataival bölcsebben.
Miután Corad és Anlyeska szőrén-szálán eltűnt, a wegtoren-i utazás napja pedig vészesen közeledik, kénytelen volt a kezébe venni az ügyet, ha nem akarja, hogy élete üzletét önhibáján kívül kelljen lehúznia a klotyón. Kerítenie kell valahonnan egy hajóst, aki képes elvezetni Nestar hajóját. Venshar kézenfekvő megoldás lenne, de rá gondolni sem akar. Sem az aranyszeműre, akinek emléke miatt most is a torkában dobog a szíve, és szemei is gyakrabban pásztázzák a környéket, mint amennyire szükséges volna.
Szóval nem a Vészmadár kapitányát akarja felkeresni, akad egy másik név a tarsolyában. A Tengeri Szajha. Mármint a hajó neve, a kapitánya a Svornt Strinton névre hallgat. A fickó nem akkora úriember, mint Venshar, de tudja jól, hogy kalóz lévén csillogó aranyérmékért cserébe bármire rá lehet őt venni. Legalábbis nagyon reméli. Az egyetlen bökkenő, hogy halvány fogalma sincs róla, hogy ennyi év után is meg fogja-e találni őt ott, ahol annakidején a legtöbbször fellelhető volt az ürge. Na sebaj, próba cseresznye.
A dokkok azon része felé veszi az irányt, ahol sokszor randevúzott már Strinton-nal. A hely most sem bizalomgerjesztőbb, mint régen. Néhány részeg matróz fetreng a földön, mások úgy bámulnak rá, mint a friss húsra, de igyekszik nem törődni velük. Ismerős arcokat egyelőre nem lát, de nem is baj. Ha Sovrnt-ot ott találja abban az eldugott, béna kocsmában, ahol a törzshelye volt, ő már boldog lesz. Az első jó hír, hogy a kocsma még áll, így lovát a közelben kiköti, majd be is lép a nyikorgó ajtón, és jelentőségteljesen pillant körbe. Nincsenek ott sokan, de mindenkinek egyértelmű lehet, hogy keres valakit.*
//Zászló a szélben//
*Azt szokták mondani, hogy előbb vagy utóbb mindenki mindig visszatér a gyökereihez. Utálja, hogy ezeknek a mondásoknak mindig igazuk van. Lován ülve, lassú léptekben üget be a kikötőnek nevezett pöcegödörbe, ahol már szabályosan undorodik attól a halszagtól, ami hosszú évekig egyáltalán nem zavarta. Rettentő kínos, hogy akárhányszor komolyan meg kell oldania valamit, mindig itt köt ki. Ugyanúgy, ahogy a múltkor, bőrnadrágban, fehér blúzban, vérttel és fegyverekkel, de a legutóbbi tapasztalataival bölcsebben.
Miután Corad és Anlyeska szőrén-szálán eltűnt, a wegtoren-i utazás napja pedig vészesen közeledik, kénytelen volt a kezébe venni az ügyet, ha nem akarja, hogy élete üzletét önhibáján kívül kelljen lehúznia a klotyón. Kerítenie kell valahonnan egy hajóst, aki képes elvezetni Nestar hajóját. Venshar kézenfekvő megoldás lenne, de rá gondolni sem akar. Sem az aranyszeműre, akinek emléke miatt most is a torkában dobog a szíve, és szemei is gyakrabban pásztázzák a környéket, mint amennyire szükséges volna.
Szóval nem a Vészmadár kapitányát akarja felkeresni, akad egy másik név a tarsolyában. A Tengeri Szajha. Mármint a hajó neve, a kapitánya a Svornt Strinton névre hallgat. A fickó nem akkora úriember, mint Venshar, de tudja jól, hogy kalóz lévén csillogó aranyérmékért cserébe bármire rá lehet őt venni. Legalábbis nagyon reméli. Az egyetlen bökkenő, hogy halvány fogalma sincs róla, hogy ennyi év után is meg fogja-e találni őt ott, ahol annakidején a legtöbbször fellelhető volt az ürge. Na sebaj, próba cseresznye.
A dokkok azon része felé veszi az irányt, ahol sokszor randevúzott már Strinton-nal. A hely most sem bizalomgerjesztőbb, mint régen. Néhány részeg matróz fetreng a földön, mások úgy bámulnak rá, mint a friss húsra, de igyekszik nem törődni velük. Ismerős arcokat egyelőre nem lát, de nem is baj. Ha Sovrnt-ot ott találja abban az eldugott, béna kocsmában, ahol a törzshelye volt, ő már boldog lesz. Az első jó hír, hogy a kocsma még áll, így lovát a közelben kiköti, majd be is lép a nyikorgó ajtón, és jelentőségteljesen pillant körbe. Nincsenek ott sokan, de mindenkinek egyértelmű lehet, hogy keres valakit.*
5404. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-17 16:51:27
Üzenet elküldve: 2025-02-17 16:51:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Pillanatra ha el tudja kapni a szürkéket. Nem tudhatja, mi van mögöttük. Hangtalanul kér, s hangtalan minden feszültsége is. Jobb eltávolítani a lányt; hogy hol jobb, vagy rosszabb neki, nem érdekli, de nem kell több szem ide. Túl sokan vannak a szűk helyen, érzi, hogy majd megfullad, vissza akarja nyomni dübörgő szívét a fájó mellkasába, szinte érzi, ahogy minden dobbanással lyukat próbál törni. Elég volt. A nap másnak el sem kezdődött, de már szívesen véget vetne neki, a hatnak is, az egész évszaknak. Már nem tudja elkülöníteni, hogy a hidegtől görcsös-e mindene, vagy a feszültségtől. Kedve lenne kardot rántani, egyetlen suhintással lenne vége mindennek, még üvölteni sem volna ideje a kapitánynak, még a legénységének sem tűnne fel, hogy megtette, nem is látják, alszik mind, bezavarta őket az eső. Patkányok. Mégsem mozdul a keze, most sem, ahogy soha nem tesz semmit, pedig már rég eltervezte. Minden lehetőséget kihagy, mert bár tőle maradt olyan sekélyes az élete, mégis, mintha valóban tartozna azért, mert egyáltalán lélegzik. Mintha a csendért is tartozna, hogy meg tudta tartani olyannak, amilyenné nevelni próbálták, most mégis egyszerre akar feltörni minden. Másoknak természetes, sokszor fel sem tűnő érzelmek hatnak elviselhetetlennek; féltés, hála, bűntudat, harag. Hogy ki szította, hogy miért történt, csak egyvalakire tudná fogni, de nem keres bűnbakot, nem tudja benne meglátni, mert minden ösztöne védené attól, aki őt védte mindig, még ha csupán önzőség vezérelte is. Önös érdekek, használat, eszközzé vált lélek, sokszor ingyen bérkard. Ázott kutyának érzi magát, aki a gazdája kezébe harapna, mert felismerte, hogy máshol jobb, máshol van a csend mögött béke, nem letaszított, megszokott fájdalom. Mégis a félvért akarja megvetni. Egyiket sem megy igazán, cikáznak a félgondolatok.
Hogy Kyr átadja az aranyat, csak újabb zavar mindenben. Hogyan lehet, hogy az fizet annak, aki a feláldozhatóként küldte mellé egy értelmetlen csapdába? Kikeveredtek, mert mindenhonnan kikeveredik, de ha erősebb lett volna a szegycsontját ért ütés, talán ott égtek volna el a már amúgy is roskadozó bordély közepén. Marék hamu, néhány csont, végtelen csend. De neki nem ezt kívánja. Mégis újraéled az igazán el sem múlt harag, hogyan fizethet… tollakért? Istenverte éjszín tollakért, ezek után... Minden, ami körötte történik, álmából próbálja felrázni, de nem kel fel, nem akar, mert nagyobb lenne a küzdelem, mint bármelyik eddigi munkája. Ő sem jobb a képnél, amit lát. Nem aranyat adott, hanem magát. De még nincs kész kinyitni teljesen a szemét, csak homályos résen át szűrődik be a reggeli fény a tudatába.*
- Jól van, Fiú. Talán majd meggondolod magad… *A tengerész már nem nevet, de képén marad az ocsmány vigyor, egyetlen mozdulattal dönti vissza a tetőt, hogy lezárja a dobozt, majd emeli fel, hogy a félvér kezébe adja. Az asztalon helyet kapott viseletes tőrre vándorolnak a kérges-görcsös ujjak, hogy megpörgesse az asztallapon. Hogy ki minek veszi, jelent-e bármit arról, nem szól egyetlen mondat sem már. Játék, minden játék, mindenki eszköz, de a határokat tudja. Nem rest elrejteni a vonásokról, hogy még nincs vége. Ril felé fordul, már szabad kezeivel a félelf felé hessent, hogy menjen.*
- Te maradsz. *Jelenti ki, végignéz a bőrig ázott nőn, majd visszafordul, hogy indul-e végre az, aki ellent mondott neki hangtalan. A hosszúéltű tudja csupán, hogy nem szokása elfogadni a neki nem kedvező szavakat, még ha kívülről úgy is tűnik. Az ő kezében van a döntés, amit nem akar meghozni.
Újra a szürkéket keresi, csak tegye, amit kért. Csak most az egyszer. Akkor talán marad ideje átgondolni. Ezredjére.*
*Pillanatra ha el tudja kapni a szürkéket. Nem tudhatja, mi van mögöttük. Hangtalanul kér, s hangtalan minden feszültsége is. Jobb eltávolítani a lányt; hogy hol jobb, vagy rosszabb neki, nem érdekli, de nem kell több szem ide. Túl sokan vannak a szűk helyen, érzi, hogy majd megfullad, vissza akarja nyomni dübörgő szívét a fájó mellkasába, szinte érzi, ahogy minden dobbanással lyukat próbál törni. Elég volt. A nap másnak el sem kezdődött, de már szívesen véget vetne neki, a hatnak is, az egész évszaknak. Már nem tudja elkülöníteni, hogy a hidegtől görcsös-e mindene, vagy a feszültségtől. Kedve lenne kardot rántani, egyetlen suhintással lenne vége mindennek, még üvölteni sem volna ideje a kapitánynak, még a legénységének sem tűnne fel, hogy megtette, nem is látják, alszik mind, bezavarta őket az eső. Patkányok. Mégsem mozdul a keze, most sem, ahogy soha nem tesz semmit, pedig már rég eltervezte. Minden lehetőséget kihagy, mert bár tőle maradt olyan sekélyes az élete, mégis, mintha valóban tartozna azért, mert egyáltalán lélegzik. Mintha a csendért is tartozna, hogy meg tudta tartani olyannak, amilyenné nevelni próbálták, most mégis egyszerre akar feltörni minden. Másoknak természetes, sokszor fel sem tűnő érzelmek hatnak elviselhetetlennek; féltés, hála, bűntudat, harag. Hogy ki szította, hogy miért történt, csak egyvalakire tudná fogni, de nem keres bűnbakot, nem tudja benne meglátni, mert minden ösztöne védené attól, aki őt védte mindig, még ha csupán önzőség vezérelte is. Önös érdekek, használat, eszközzé vált lélek, sokszor ingyen bérkard. Ázott kutyának érzi magát, aki a gazdája kezébe harapna, mert felismerte, hogy máshol jobb, máshol van a csend mögött béke, nem letaszított, megszokott fájdalom. Mégis a félvért akarja megvetni. Egyiket sem megy igazán, cikáznak a félgondolatok.
Hogy Kyr átadja az aranyat, csak újabb zavar mindenben. Hogyan lehet, hogy az fizet annak, aki a feláldozhatóként küldte mellé egy értelmetlen csapdába? Kikeveredtek, mert mindenhonnan kikeveredik, de ha erősebb lett volna a szegycsontját ért ütés, talán ott égtek volna el a már amúgy is roskadozó bordély közepén. Marék hamu, néhány csont, végtelen csend. De neki nem ezt kívánja. Mégis újraéled az igazán el sem múlt harag, hogyan fizethet… tollakért? Istenverte éjszín tollakért, ezek után... Minden, ami körötte történik, álmából próbálja felrázni, de nem kel fel, nem akar, mert nagyobb lenne a küzdelem, mint bármelyik eddigi munkája. Ő sem jobb a képnél, amit lát. Nem aranyat adott, hanem magát. De még nincs kész kinyitni teljesen a szemét, csak homályos résen át szűrődik be a reggeli fény a tudatába.*
- Jól van, Fiú. Talán majd meggondolod magad… *A tengerész már nem nevet, de képén marad az ocsmány vigyor, egyetlen mozdulattal dönti vissza a tetőt, hogy lezárja a dobozt, majd emeli fel, hogy a félvér kezébe adja. Az asztalon helyet kapott viseletes tőrre vándorolnak a kérges-görcsös ujjak, hogy megpörgesse az asztallapon. Hogy ki minek veszi, jelent-e bármit arról, nem szól egyetlen mondat sem már. Játék, minden játék, mindenki eszköz, de a határokat tudja. Nem rest elrejteni a vonásokról, hogy még nincs vége. Ril felé fordul, már szabad kezeivel a félelf felé hessent, hogy menjen.*
- Te maradsz. *Jelenti ki, végignéz a bőrig ázott nőn, majd visszafordul, hogy indul-e végre az, aki ellent mondott neki hangtalan. A hosszúéltű tudja csupán, hogy nem szokása elfogadni a neki nem kedvező szavakat, még ha kívülről úgy is tűnik. Az ő kezében van a döntés, amit nem akar meghozni.
Újra a szürkéket keresi, csak tegye, amit kért. Csak most az egyszer. Akkor talán marad ideje átgondolni. Ezredjére.*
5403. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-15 09:12:16
Üzenet elküldve: 2025-02-15 09:12:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Szívesebben lenne bárhol. Párásan ömlik be az ajtón túlról a hideg tengeri levegő, érzi benne a sót, mégsem képes rést ütni a kabin orrfacsaró szagán, ami annak minden apró szegletébe beette magát. Felégetni kellene, hogy megszűnjön. Bűzlik az egész, a hajó, a deszkái, az ágy, az asztal, az előtte álló férfi.. Dühödten rohan végig odakint a kötélzet között egy erősebb széllökés.
Nem megfélemlíteni akar, sosem akart, erőt fitogtatni, ha bárki is ismerné eléggé a kajütben lévők közül, de egyik sem ismeri. A háta mögé szorított nő, hogy miért lép be elé, miért zavarja, hogy újra rajta látja a kapitány mocskos kezeit, miért villan fehéren a látótere a képre, meg sem próbálja megérteni. Nem megijeszteni akar, mozdulatlan, faragott kőként ül az arcán a haragja, amivel a bólogató férfira mered, állva annak tekintetét. Szívesebben lenne bárhol máshol. Nem fenyegetni akar, ha bárki ismerné, hogy nem kell egy másodperc töredéke sem hozzá, hogy mozduljon, szavak nélkül, figyelmeztetés nélkül, de nem ismerik. Csak ő tudja, mi forr a bőre alatt, megfeszítve az izmokat, mint egy elpattanni kész ideget. Nem lenne egyetlen lépés sem, akaratlanul feszül előrébb a teste, karnyújtáson belül van, hogy szilánkjaiban küldje le a férfi torkán annak megmaradt fogsorát, izzik a torkában a lefojtott indulat, de nem rezdül az elhangzó szavakra, ha nem is hallaná hozzá a háta mögül érkező sóhajt. Nem érdeklik a szavak, sosem érdekelték, abból az olcsó pipadohánytól áporodott szagú szájból végképp nem, csak nyílik, csukódik, rohad. A felnyitott láda felé sem vett már egy pillantást sem, a mellette ellépő hosszúéletű háta felé villan a szeme helyette. Hogy az ágyon gubbasztó lány miért fontos, miért fontos elküldeni, nem tudja, nem is kérdezi. Nem az ő dolga. Nem érdekli a nevetés, hogy ki mit csinált volna, szavak, kinek mit kellene csinálnia, ki kinek mit adna, vagy mit nem, legközelebb. Nem érdekli, az egyetlen, ami mégis visszatartja attól, hogy azt tegye, amit tenne, amit akar, amit kellene, az a kérés, ami újra csak a kapitány mögül felé forduló, nemet intő arcon ismétlődik.
Visszafordítva a szemét a nő alakjáról fordul az asztal felé, egy futó pillantással ellenőrizve csupán, hogy a tollak ugyanúgy vannak a felnyitott ládában, ahogyan először látta őket, miközben a bordélybeli lány kilép a fedélzetet verő esőre. A kabátját félretolva az útból nyúl hátra az övéhez, hogy leakassza róla az erszényét. 300 aranyat hajít a doboz mellé az asztalra a férfinek, ahogy megegyeztek, talán valamivel több, nem áll neki számolgatni.
Nem kíván adósa maradni, még ha kevesebbért is odaadná a tollakat. Nem megy bele az újabb játékokba, mintha süket volna, és nem hangzottak volna el egyáltalán szavak Dyrak szájából, mintha valóban néma volna, fizikailag képtelen válaszolni. A vállát leengedve mozdulnak a megfeszült izmok a hátán; felegyenesedve néz vissza az alacsonyabb férfira, maga mellé engedve a karját. A kabátjáról csendben csepeg a víz a padlóra. Nincsen legközelebb.*
*Szívesebben lenne bárhol. Párásan ömlik be az ajtón túlról a hideg tengeri levegő, érzi benne a sót, mégsem képes rést ütni a kabin orrfacsaró szagán, ami annak minden apró szegletébe beette magát. Felégetni kellene, hogy megszűnjön. Bűzlik az egész, a hajó, a deszkái, az ágy, az asztal, az előtte álló férfi.. Dühödten rohan végig odakint a kötélzet között egy erősebb széllökés.
Nem megfélemlíteni akar, sosem akart, erőt fitogtatni, ha bárki is ismerné eléggé a kajütben lévők közül, de egyik sem ismeri. A háta mögé szorított nő, hogy miért lép be elé, miért zavarja, hogy újra rajta látja a kapitány mocskos kezeit, miért villan fehéren a látótere a képre, meg sem próbálja megérteni. Nem megijeszteni akar, mozdulatlan, faragott kőként ül az arcán a haragja, amivel a bólogató férfira mered, állva annak tekintetét. Szívesebben lenne bárhol máshol. Nem fenyegetni akar, ha bárki ismerné, hogy nem kell egy másodperc töredéke sem hozzá, hogy mozduljon, szavak nélkül, figyelmeztetés nélkül, de nem ismerik. Csak ő tudja, mi forr a bőre alatt, megfeszítve az izmokat, mint egy elpattanni kész ideget. Nem lenne egyetlen lépés sem, akaratlanul feszül előrébb a teste, karnyújtáson belül van, hogy szilánkjaiban küldje le a férfi torkán annak megmaradt fogsorát, izzik a torkában a lefojtott indulat, de nem rezdül az elhangzó szavakra, ha nem is hallaná hozzá a háta mögül érkező sóhajt. Nem érdeklik a szavak, sosem érdekelték, abból az olcsó pipadohánytól áporodott szagú szájból végképp nem, csak nyílik, csukódik, rohad. A felnyitott láda felé sem vett már egy pillantást sem, a mellette ellépő hosszúéletű háta felé villan a szeme helyette. Hogy az ágyon gubbasztó lány miért fontos, miért fontos elküldeni, nem tudja, nem is kérdezi. Nem az ő dolga. Nem érdekli a nevetés, hogy ki mit csinált volna, szavak, kinek mit kellene csinálnia, ki kinek mit adna, vagy mit nem, legközelebb. Nem érdekli, az egyetlen, ami mégis visszatartja attól, hogy azt tegye, amit tenne, amit akar, amit kellene, az a kérés, ami újra csak a kapitány mögül felé forduló, nemet intő arcon ismétlődik.
Visszafordítva a szemét a nő alakjáról fordul az asztal felé, egy futó pillantással ellenőrizve csupán, hogy a tollak ugyanúgy vannak a felnyitott ládában, ahogyan először látta őket, miközben a bordélybeli lány kilép a fedélzetet verő esőre. A kabátját félretolva az útból nyúl hátra az övéhez, hogy leakassza róla az erszényét. 300 aranyat hajít a doboz mellé az asztalra a férfinek, ahogy megegyeztek, talán valamivel több, nem áll neki számolgatni.
Nem kíván adósa maradni, még ha kevesebbért is odaadná a tollakat. Nem megy bele az újabb játékokba, mintha süket volna, és nem hangzottak volna el egyáltalán szavak Dyrak szájából, mintha valóban néma volna, fizikailag képtelen válaszolni. A vállát leengedve mozdulnak a megfeszült izmok a hátán; felegyenesedve néz vissza az alacsonyabb férfira, maga mellé engedve a karját. A kabátjáról csendben csepeg a víz a padlóra. Nincsen legközelebb.*
5402. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-13 16:38:10
Üzenet elküldve: 2025-02-13 16:38:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Végre, csak megérkezett. Kirajzolódik előtte a kikötő szürkés házai. Mögötte pedig a szépen hullámzó tenger. Egészen idilli lenne a kép, ha nem éppen azzal kéne foglalkoznia, hogy meg fagy benne a vér. Jobban is felkészülhetett volna az útra. Több élelemmel és melegebb ruházattal. De persze mindig is konok volt és meggondolatlan. Most pedig ihatja a levét annak amit főzött. Abban reménykedik csupán, hogy orvosra nem kell költenie abból az aranymennyiségből amit magával hozott. Bár ha taknyosodik az orra, eléggé nehéz észrevétlenül elcsenni bárkitől is egy erszényt, ha folyamatosan szipákol az ember. Jobb is ha siet, minél hamarabb ér oda céljához annál jobb.*
5401. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-12 19:43:18
Üzenet elküldve: 2025-02-12 19:43:18
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
* Szapora mozdulatokkal és megkönnyebbült tekintettel lép a hajónak az orrához. Ezer éve nem látta már a szárazföldet! Na, jó, talán pár hete köthettek ki, de mindig is szívesebben töltötte a napjait a biztonságos talajon, mintsem a fékezhetetlen vizeken. És mit ad isten? A mai fizetéssel együtt végre letudta az eddig soha véget nem érő tartozását, amit szerető szülei hagytak rá. Ezúttal végre szabad lesz, mint a madár, vagy mi.
A kapitány is már alig várja, hogy megszabadulhasson a mihaszna embereitől, bár lehet, hogy csak feszült, és az első hely, amit meglátogat, az nem lesz más, mintsem a sellőház. Leadja kicsit a gőzt, majd irány ki a tengerre még egy hónapot. Még ha könyörögnének az ifjú törpének, akkor sem vállalna el még egyszer. Szalad is a vitorlákhoz. Rámarkol a kötélre, ami a fő vitorlának az állását állítja. Kicsavarja a csomót, majd elkezdi húzni, a másik oldalt is ugyan ez a helyzet, csak ott ketten kellenek, hogy ugyanannyit produkáljanak, mint ő egyedül. Mi tagadás volt ideje kiedződni az évek alatt, talán birkózóversenyt nem nyerne, de megállná a helyét egy darabig. Amint a vitorla fent van, szépen lassan besimulnak az egyik dokkba, horgonyt leeresztik, majd mikor már érzik, hogy ennél lassabbak már nemigen lesznek, ketten már ki is ugranak, hogy kiköthessék a hajót.
A szárazföld édes illata csakúgy vonzza a törpét. Neki több nem is kell, lemegy a hajótestbe és felkarolja tulajdon jogait. Sok dolga nincs, csak egy nagy zsák arany, meg a viseletes pengéi. Megfájdul a szíve, ha belegondol, hogy a zsák teljes tartalmát le kell adnia, de nincs mit tenni, ha szabad akar lenni.
Kijön a testből, majd le is lép a hajóról. A móló végén már látja is szakállas fogvatartóját, aki csak egy nagy mosollyal várja a vörös szakállast. Nem vár sokat ettől a beszélgetéstől és nem is tervezi elhúzni. *
- Ne is erőlködj! Végeztem! Fogd az aranyad, vegyél magadnak egy sellőt és imádkozz, hogy ne kereszteződjön az utunk! Több is van benne, mint amit kértél, nehogy még egyszer elkezdj nekem a kamatokról beszélni, mert kibelezlek.
* Förmed rá a vén szarházira, bár meg kell hagynia, ha ő nincs, akkor ő biztos valamelyik sikátorban éri utol a halál. Kezét nyújtja a másik felé egyetlen köszönetképpen, majd otthagyja őt. *
~ Végre vége! Végre a magam ura vagyok! ~
A kapitány is már alig várja, hogy megszabadulhasson a mihaszna embereitől, bár lehet, hogy csak feszült, és az első hely, amit meglátogat, az nem lesz más, mintsem a sellőház. Leadja kicsit a gőzt, majd irány ki a tengerre még egy hónapot. Még ha könyörögnének az ifjú törpének, akkor sem vállalna el még egyszer. Szalad is a vitorlákhoz. Rámarkol a kötélre, ami a fő vitorlának az állását állítja. Kicsavarja a csomót, majd elkezdi húzni, a másik oldalt is ugyan ez a helyzet, csak ott ketten kellenek, hogy ugyanannyit produkáljanak, mint ő egyedül. Mi tagadás volt ideje kiedződni az évek alatt, talán birkózóversenyt nem nyerne, de megállná a helyét egy darabig. Amint a vitorla fent van, szépen lassan besimulnak az egyik dokkba, horgonyt leeresztik, majd mikor már érzik, hogy ennél lassabbak már nemigen lesznek, ketten már ki is ugranak, hogy kiköthessék a hajót.
A szárazföld édes illata csakúgy vonzza a törpét. Neki több nem is kell, lemegy a hajótestbe és felkarolja tulajdon jogait. Sok dolga nincs, csak egy nagy zsák arany, meg a viseletes pengéi. Megfájdul a szíve, ha belegondol, hogy a zsák teljes tartalmát le kell adnia, de nincs mit tenni, ha szabad akar lenni.
Kijön a testből, majd le is lép a hajóról. A móló végén már látja is szakállas fogvatartóját, aki csak egy nagy mosollyal várja a vörös szakállast. Nem vár sokat ettől a beszélgetéstől és nem is tervezi elhúzni. *
- Ne is erőlködj! Végeztem! Fogd az aranyad, vegyél magadnak egy sellőt és imádkozz, hogy ne kereszteződjön az utunk! Több is van benne, mint amit kértél, nehogy még egyszer elkezdj nekem a kamatokról beszélni, mert kibelezlek.
* Förmed rá a vén szarházira, bár meg kell hagynia, ha ő nincs, akkor ő biztos valamelyik sikátorban éri utol a halál. Kezét nyújtja a másik felé egyetlen köszönetképpen, majd otthagyja őt. *
~ Végre vége! Végre a magam ura vagyok! ~
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5409-5428