Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
920. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-10 21:46:40
Üzenet elküldve: 2014-06-10 21:46:40
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
~Ma már harmadszorra vagyok ugyan itt... Lassan kezdem kicsit túlzásba vinni a városnézést, akármennyire is hiányzott ez a város.~
*Az égre pillant, hogy körülbelül megtudhassa, merre járhat az idő éppen. A nap színe szép lassan kezd megváltozni az élénksárgából eggyel, kettővel sötétebb árnyalatba, narancssárgás sugarakat hagyva maga mögött és tolva maga előtt, egyre csak hízó mivoltjával közelítve a horizonthoz.*
~Lassan nyugovóra kéne térni. Ezt az éjszakát talán egyenlőre a Rókalyukban töltöm el, holnap mozgalmas napom lesz...~
*Tervének megfelelően a kitűzött cél felé kezd haladni, viszonylag egy gyorsabb tempóban, hogy még sötétedés előtt ott tudhassa magát.*
*Az égre pillant, hogy körülbelül megtudhassa, merre járhat az idő éppen. A nap színe szép lassan kezd megváltozni az élénksárgából eggyel, kettővel sötétebb árnyalatba, narancssárgás sugarakat hagyva maga mögött és tolva maga előtt, egyre csak hízó mivoltjával közelítve a horizonthoz.*
~Lassan nyugovóra kéne térni. Ezt az éjszakát talán egyenlőre a Rókalyukban töltöm el, holnap mozgalmas napom lesz...~
*Tervének megfelelően a kitűzött cél felé kezd haladni, viszonylag egy gyorsabb tempóban, hogy még sötétedés előtt ott tudhassa magát.*
919. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-10 20:53:31
Üzenet elküldve: 2014-06-10 20:53:31
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Egy halászhajó közeledik a kikötő felé. Semmi különleges nincs benne, szokásos kisebb méretű hajó, hálókkal, botokkal és pár emberrel rajta. Ahogy egyre közelebb ér észrevehető, hogy egy ember nemigazán illik bele a képbe. Négyen vannak a hajón, három teljesen halász kinézetű alak és egy magas vékony köpenybe burkolózott alak. Ahogy a hajó beér már a jármű szélén várakozik, hogy végre szárazföldre léphessen. Amint tud meg is teszi. Még visszafordul és köpenye alól csontos kezét kidugja, hogy kezet fogjon a hajó kapitányával. Csontos ujjai, úgy néznek ki a halász kezén mintha valami száraz növény gyökerei lennének.*
-Köszönöm.
*Mondja neki halkan érces hangján, nem szokása sokat beszélni, nem tartja fontosnak a hosszú csevegést, főleg olyanokkal akik szerinte nem méltóak rá. Sarkon is fordul és elindul a másik irányba. Úgy suhan mintha csak egy szellem lenne, szürke szemeivel az ott lévő embereket kémleli. Pont úgy mint a hajón itt se illik bele a képbe. Inkább egy temetőbe illene Zarg, hamarabb néz ki hullának mint élő embernek. Egyszer csak megáll és botjára támaszkodva folytatja a nézelődést, a járó-kelők egy kisebb ívbe kerülik ki a férfit. Úgy látják jobb ha nem mennek a közelébe. Meglátja a Rumos Rókalyuk nevezetű fogadót, már egy jó ideje nem evett, hiába kínálták meg a halászok a hajón utazás közben, nem fogadta el az ételt. Valahogy nem volt gusztusa a félig nyers halhoz, úgy véli, jó lesz ha betér a fogadóba és ott rendel valami normális főtt ételt és valami italt. El is indul a fogadó irányába, minden lépését a botja koppanása kíséri a kövön.*
-Köszönöm.
*Mondja neki halkan érces hangján, nem szokása sokat beszélni, nem tartja fontosnak a hosszú csevegést, főleg olyanokkal akik szerinte nem méltóak rá. Sarkon is fordul és elindul a másik irányba. Úgy suhan mintha csak egy szellem lenne, szürke szemeivel az ott lévő embereket kémleli. Pont úgy mint a hajón itt se illik bele a képbe. Inkább egy temetőbe illene Zarg, hamarabb néz ki hullának mint élő embernek. Egyszer csak megáll és botjára támaszkodva folytatja a nézelődést, a járó-kelők egy kisebb ívbe kerülik ki a férfit. Úgy látják jobb ha nem mennek a közelébe. Meglátja a Rumos Rókalyuk nevezetű fogadót, már egy jó ideje nem evett, hiába kínálták meg a halászok a hajón utazás közben, nem fogadta el az ételt. Valahogy nem volt gusztusa a félig nyers halhoz, úgy véli, jó lesz ha betér a fogadóba és ott rendel valami normális főtt ételt és valami italt. El is indul a fogadó irányába, minden lépését a botja koppanása kíséri a kövön.*
918. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-10 16:10:50
Üzenet elküldve: 2014-06-10 16:10:50
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
// Umiedia Anaie Yawiel //
*A könnyletörlés, hátkiegyenesítés olyan apróságok, amik a vénasszonyt aligha fogják meghatni. A szeme előtti kendő arról árulkodik, hogy nem lát, így pedig feleslegessé válik minden külső csel, amivel egy látó embert meg lehet téveszteni. Ő ennél többre hagyatkozik, hallására és kifinomult ösztöneire, amik azóta nem csalták még meg, hogy szeme cserben hagyta.
Két kezét botján nyugtatja, miközben hallgatja a lány válaszait, replikáit. Nem szól, csak néha hümmög egyet, esetleg egy kicsit bólogat, mint aki éppen most szerez tanúbizonyságot valamiről, amit már eddig is sejtett. A megtört sajnálkozásra aztán elmosolyodik, fogatlan száját széles vigyorra húzza.*
-Boszorka? Ezt kifejezetten hízelgőnek tartom. No de ne térjünk el az eredeti kérdéstől, hiszen nem az én dicsőítésem az ittlétünk fő célja, igaz-e?
*Kisebbet toppant maga elé a bottal, mintha csak saját magát akarná megfegyelmezni, hogy ne kalandozzanak el a gondolatai, hanem igenis koncentráljon.*
-Egyszerű vajákos asszony vagyok, akik ismernek, mind Mamának szólítanak. Azért mondanál, kedvesem, mert te magad kértél segítséget.
*Ha a kendő nem kell, akkor visszasüllyeszti a zsebébe, helyette aszott kezét nyújtja, hogy Umiediát azzal segíthesse fel.*
-A hangodra értettem. Sok hangszínt hallottam már, mind másról árulkodik, de a tied nem fest túl jól. Nem véletlenül kértél segítséget, igaz? No hát akkor itt a lehetőség, hogy elmondd, mi bánt, és akkor megláthatjuk, hátha az én személyem is elég. Ha meg nem, akkor sincs baj, minden esetben tudom, kihez kell fordulni. Nos?
*A kérdés adott, a válasz múlik csak a lányon. Itt egy idegen, vak vénasszony, aki segítséget ajánl, de ahhoz előbb meg kell bíznia benne, hogy elmondja az igazságot. Elfogadhatja, de tovább is állhat, úgy döntve, hogy egyedül birkózik meg a képzelete szülte borzalmakkal. Már ha ez lehetséges egyáltalán...*
*A könnyletörlés, hátkiegyenesítés olyan apróságok, amik a vénasszonyt aligha fogják meghatni. A szeme előtti kendő arról árulkodik, hogy nem lát, így pedig feleslegessé válik minden külső csel, amivel egy látó embert meg lehet téveszteni. Ő ennél többre hagyatkozik, hallására és kifinomult ösztöneire, amik azóta nem csalták még meg, hogy szeme cserben hagyta.
Két kezét botján nyugtatja, miközben hallgatja a lány válaszait, replikáit. Nem szól, csak néha hümmög egyet, esetleg egy kicsit bólogat, mint aki éppen most szerez tanúbizonyságot valamiről, amit már eddig is sejtett. A megtört sajnálkozásra aztán elmosolyodik, fogatlan száját széles vigyorra húzza.*
-Boszorka? Ezt kifejezetten hízelgőnek tartom. No de ne térjünk el az eredeti kérdéstől, hiszen nem az én dicsőítésem az ittlétünk fő célja, igaz-e?
*Kisebbet toppant maga elé a bottal, mintha csak saját magát akarná megfegyelmezni, hogy ne kalandozzanak el a gondolatai, hanem igenis koncentráljon.*
-Egyszerű vajákos asszony vagyok, akik ismernek, mind Mamának szólítanak. Azért mondanál, kedvesem, mert te magad kértél segítséget.
*Ha a kendő nem kell, akkor visszasüllyeszti a zsebébe, helyette aszott kezét nyújtja, hogy Umiediát azzal segíthesse fel.*
-A hangodra értettem. Sok hangszínt hallottam már, mind másról árulkodik, de a tied nem fest túl jól. Nem véletlenül kértél segítséget, igaz? No hát akkor itt a lehetőség, hogy elmondd, mi bánt, és akkor megláthatjuk, hátha az én személyem is elég. Ha meg nem, akkor sincs baj, minden esetben tudom, kihez kell fordulni. Nos?
*A kérdés adott, a válasz múlik csak a lányon. Itt egy idegen, vak vénasszony, aki segítséget ajánl, de ahhoz előbb meg kell bíznia benne, hogy elmondja az igazságot. Elfogadhatja, de tovább is állhat, úgy döntve, hogy egyedül birkózik meg a képzelete szülte borzalmakkal. Már ha ez lehetséges egyáltalán...*
917. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-10 15:07:47
Üzenet elküldve: 2014-06-10 15:07:47
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Szellem//
*Remegése ellenére is képes úgy megrezzenni, hogy az jól észrevehető legyen. Egy pillanatra fel sem akar nézni térdére hajtott fejével, majd lassacskán azért csak ráveszi magát a dologra. Kissé félve emeli fel tekintetét, aggódva, hogy mégis miféle szerzet találhatta meg a fal tövében, még akkor is, ha tudja, hogy valószínűleg valamiféle öregasszony. Nem is tévedett. Szemeit gyorsan megtörli, mielőtt még komolyabb sírásba kezdene, eltüntetve a könnyek utolsó cseppjét is, majd némiképp kihúzza magát, jelezve, hogy ő azért nem olyan gyenge.*
- Mégis... K-ki maga? Mire gondolt, amikor azt mondta, hogy kifejezetten rossz? És... Én nem hagytam el magam. Nagyon is tudom, hogy hol vagyok, meg miként, csak azt nem tudom, hogy mihez kezdjek magammal *hadarja, némiképp motyogva. Ezt követően azonban lábaira nehezedik. Jelenései egytől-egyig eltűntek, ahogyan szoktak. Csak néhány percig szokott tartani, ugyanakkor kezdi észrevenni, hogy egyre rosszabb. Eddig még nem látta saját kardját véresen, most már azt is sikerült. Azt azonban nem tudja, hogy mennyire bízhatna meg egy vadidegenben. Lehet, hogy így is ahhoz fordulna, de csak így, hogy elé állít valaki és arra kéri, hogy meséljen... Azért az nem megy, még neki sem, holott régebben még akaratlanul is kikotyogott elég sok mindent.*
- Mégis miért mondanék el bármit, ha csak úgy elém állított? Nem vagyok holmi unaloműző, unatkozó boszorkáknak *suttogja még maga elé, majd lassan azért észreveszi, hogy mégis mit mondott. Saját viselkedése eléggé meglepi. Most még ő maga is gyerekesnek tartja magát. Túlontúl ahhoz, hogy ezt elviselje, ezért gyorsan leszegi fejét.*
- S-sajnálom, én... Nem akartam megbántani! Csak... kicsúszott a számon, de... N-nem gondoltam komolyan! *mentegetőzik, olykor a vénség szemeire pillantva. ~Mégis mi a fene van velem? Tényleg ennyire kikészít? Így mégis hogy mehetnék tovább? Hogy segítene nekem bárki, arról nem is beszélve, hogy így vissza sem mehetek! Végzek én addigra, mire újra találkozni kellene Nabiival?~ Lassan kezd kétségbe esni. Ez a bizonytalanság túl nagy teher egyébként is elgyengült vállainak. Úgy érzi, lassan összeroskad, holott tudja jól, hogy nem csak neki van baja a világon. Számtalan embert lát, aki úgy néz ki, sokkal jobban szenved, ugyanakkor mégis saját baját tartja gyakran a legnagyobb problémának.*
- Én... Tényleg sajnálom!
*Remegése ellenére is képes úgy megrezzenni, hogy az jól észrevehető legyen. Egy pillanatra fel sem akar nézni térdére hajtott fejével, majd lassacskán azért csak ráveszi magát a dologra. Kissé félve emeli fel tekintetét, aggódva, hogy mégis miféle szerzet találhatta meg a fal tövében, még akkor is, ha tudja, hogy valószínűleg valamiféle öregasszony. Nem is tévedett. Szemeit gyorsan megtörli, mielőtt még komolyabb sírásba kezdene, eltüntetve a könnyek utolsó cseppjét is, majd némiképp kihúzza magát, jelezve, hogy ő azért nem olyan gyenge.*
- Mégis... K-ki maga? Mire gondolt, amikor azt mondta, hogy kifejezetten rossz? És... Én nem hagytam el magam. Nagyon is tudom, hogy hol vagyok, meg miként, csak azt nem tudom, hogy mihez kezdjek magammal *hadarja, némiképp motyogva. Ezt követően azonban lábaira nehezedik. Jelenései egytől-egyig eltűntek, ahogyan szoktak. Csak néhány percig szokott tartani, ugyanakkor kezdi észrevenni, hogy egyre rosszabb. Eddig még nem látta saját kardját véresen, most már azt is sikerült. Azt azonban nem tudja, hogy mennyire bízhatna meg egy vadidegenben. Lehet, hogy így is ahhoz fordulna, de csak így, hogy elé állít valaki és arra kéri, hogy meséljen... Azért az nem megy, még neki sem, holott régebben még akaratlanul is kikotyogott elég sok mindent.*
- Mégis miért mondanék el bármit, ha csak úgy elém állított? Nem vagyok holmi unaloműző, unatkozó boszorkáknak *suttogja még maga elé, majd lassan azért észreveszi, hogy mégis mit mondott. Saját viselkedése eléggé meglepi. Most még ő maga is gyerekesnek tartja magát. Túlontúl ahhoz, hogy ezt elviselje, ezért gyorsan leszegi fejét.*
- S-sajnálom, én... Nem akartam megbántani! Csak... kicsúszott a számon, de... N-nem gondoltam komolyan! *mentegetőzik, olykor a vénség szemeire pillantva. ~Mégis mi a fene van velem? Tényleg ennyire kikészít? Így mégis hogy mehetnék tovább? Hogy segítene nekem bárki, arról nem is beszélve, hogy így vissza sem mehetek! Végzek én addigra, mire újra találkozni kellene Nabiival?~ Lassan kezd kétségbe esni. Ez a bizonytalanság túl nagy teher egyébként is elgyengült vállainak. Úgy érzi, lassan összeroskad, holott tudja jól, hogy nem csak neki van baja a világon. Számtalan embert lát, aki úgy néz ki, sokkal jobban szenved, ugyanakkor mégis saját baját tartja gyakran a legnagyobb problémának.*
- Én... Tényleg sajnálom!
916. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-10 13:11:16
Üzenet elküldve: 2014-06-10 13:11:16
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
// Umiedia Anaie Yawiel //
-Hm, hát ez bizony nem tűnik túl jónak. Sőt, mondhatnám, hogy kifejezetten rossz.
*Közvetlenül Umiedia fölött szólal meg vénséges, női hang. Mikor és honnan érkezett? Nem lehet megmondani, mozgás zaja nem hallatszott, mintha egyszerűen csak itt termett volna. Ha hátrafordul, egy fehér ruhákba öltözött, alacsony, hajlott hátú idős nőt láthat. Aszott bőre barna, valószínűleg a nap színezte ilyenre, haját fehér kendő fedi, szemei előtt kötés, nyakában vastag aranylánc, két csuklóján pedig csilingelő karperecek, amiken a nap fénye táncol. Csontos ujjai egy botot markolnak, aminek tetejére egy feltekeredő kígyót faragtak hozzáértő kezek. Gyógynövények átható és kellemes illata árad a vénasszonyból, aki arcát pontosan az előtte kuporgó nő felé fordítja.*
-Ejnye gyermekem, senkinek nem szabad így elhagynia magát. Gyere, öntsd ki a szíved Mamának, hogy mi bánt.
*Ruhájának valami láthatatlan zsebéből egy tiszta kendőt húz elő, amint a remegő lány felé nyújt.*
-Hm, hát ez bizony nem tűnik túl jónak. Sőt, mondhatnám, hogy kifejezetten rossz.
*Közvetlenül Umiedia fölött szólal meg vénséges, női hang. Mikor és honnan érkezett? Nem lehet megmondani, mozgás zaja nem hallatszott, mintha egyszerűen csak itt termett volna. Ha hátrafordul, egy fehér ruhákba öltözött, alacsony, hajlott hátú idős nőt láthat. Aszott bőre barna, valószínűleg a nap színezte ilyenre, haját fehér kendő fedi, szemei előtt kötés, nyakában vastag aranylánc, két csuklóján pedig csilingelő karperecek, amiken a nap fénye táncol. Csontos ujjai egy botot markolnak, aminek tetejére egy feltekeredő kígyót faragtak hozzáértő kezek. Gyógynövények átható és kellemes illata árad a vénasszonyból, aki arcát pontosan az előtte kuporgó nő felé fordítja.*
-Ejnye gyermekem, senkinek nem szabad így elhagynia magát. Gyere, öntsd ki a szíved Mamának, hogy mi bánt.
*Ruhájának valami láthatatlan zsebéből egy tiszta kendőt húz elő, amint a remegő lány felé nyújt.*
915. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-10 02:47:03
Üzenet elküldve: 2014-06-10 02:47:03
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Immár jóllakottan, a várva várt alkohollal gyomrában sétálhat vissza a hajók sokaságához. Mielőtt elfogták imádta a tengert, még egy halászhajója is volt, de egy életre megutálta az ehhez kapcsolatos dolgokat, legalábbis egyenlőre így néz ki a dolog. Aztán ki tudja, lehet, hogy hetekkel vagy hónapokkal később ismét boldogan fogja lógatni a csalit a vízbe, reménykedve az esti sült halban citromos ízében. De az még odébb van... Jóval odébb. Jelenleg az a legfontosabb, hogy ismét kialakítsa régi hírnevét és kis perifériáját, amiről mindenki tudja, hogy bizony ez az Ő területe. Ma már ki tudja, milyen kis suhancoké az a hely, melyet régen magáénak tudott.*
914. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 20:16:57
Üzenet elküldve: 2014-06-09 20:16:57
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Vakmerő
//Mordék bevetésen//
*A hóhajú alig bírja megállni, hogy ne röhögje el magát. Elképzeli, ahogy éjszaka megy egy temetőben és egyszer csak elé áll a Vörös. Hát az átlagos suhancok biztosan alaposan berezelnének, ha valami ilyesmiben lenne részük. Mordokhai szerencsére már csak kevés dologtól képes megijedni, és ez sötétben sincs másképp.*
- Nos, nem irigylem azt, akinek az éjszaka kellős közepén kell találkoznia veled. Mindazonáltal ez sem lehetett különösebben kellemes élmény, de hát az első halott látványa sosem egyenlő egy réti virágszedéssel. Olyan ez, mint az első vágás, az első áldozat. Rájössz, hogy az ember sem más, mint hús és vér, meg némi csont, ami ezeket tartja. És a tudat, hogy itt van előtted valaki, aki a te kezed által esett el. Ezért jó a csata. Ott nincs időd gondolkodni az ilyesmin. Szerencsém volt. Még lovaggá ütésem előtt meg kellett vívnom életem első csatáját. Egy folóy partját védtük, illetve egy erődöt. Egy lomha fiú jutott ellenfelemül. Mély vágást kaptam a bal karomra, a pengéje félig átvágott egy izomköteget. Ezt csak a csata után vettem észre. Hosszú küzdelem volt.
~Biztos, mert akkor még mindenki tisztességesen harcolt.~
*Ma már Mordokhai sem harcol becsületesen, mert aki így tesz, az általában meghal. Ezért harcolt ő is soká. Bármennyire is volt lomha az a fiú, soká tartott mire legyűrte.*
- Neked ki volt az első? Emlékszel még?
*Eléggé eltávolodtak a témától, de hát teljesen mindegy, a lényeg, hogy van valami téma.*
- Nos, ezzel kénytelen vagyok egyetérteni. Jó döntés volt, hogy téged szólítottalak le, hogy igazíts útba, aztán mi is lett a vége? Egy mocsári troll a karavánnál?
*Nevet, majd követi társát a pulthoz. Mivel a fogadós kezdi a beszélgetést, ezért könnyebb a dolguk, nem kell feleslegesn pazarolni a szavakat.*
- Talán igen.
*Mondja mosolyogva, ám ez már nem az a bárgyú, baráti félmosoly, ami még az imént ült a képén, ez már inkább olyan, ami megfagyasztja a vért az emberben.
Mordokhai csendben áll, amíg a Vörös kérdez, aztán amikor kihúztak minden információt, már indul is Mordach után.*
- Átérzem, bár az én kardom fellelhető akármelyik kovácsnál és még csak jellegzetes motívum sincs rajta, ami hozzám lenne köthető. Egyébként mondtam már, hogy jól értesz a vallatáshoz? Arra nem gondoltál, hogy esetleg a térképre is ráleltek?
*Élelmet tudnak venni, varázstekercs még sok van a világon, viszont kocsács csak Artheniorban van és a térkép is minden bizonnyal egyedi darab.
Berontanak a dokkok közé, majd amíg a Vörös egy ládáról kémlel körbe, a vándor a ládák között nézelődik, mikor is erős ütést érez az orrán.*
- Ó, hogy a jó édesanyád...
*Mondja elég hangosan ahhoz, hogy Mordach is meghallja. Vaktában üt egyet és valamit el is talál, aztán egy fájdalmas kiáltást, majd egyre gyorsuló, távolodó léptek hangzanak fel.*
*A hóhajú alig bírja megállni, hogy ne röhögje el magát. Elképzeli, ahogy éjszaka megy egy temetőben és egyszer csak elé áll a Vörös. Hát az átlagos suhancok biztosan alaposan berezelnének, ha valami ilyesmiben lenne részük. Mordokhai szerencsére már csak kevés dologtól képes megijedni, és ez sötétben sincs másképp.*
- Nos, nem irigylem azt, akinek az éjszaka kellős közepén kell találkoznia veled. Mindazonáltal ez sem lehetett különösebben kellemes élmény, de hát az első halott látványa sosem egyenlő egy réti virágszedéssel. Olyan ez, mint az első vágás, az első áldozat. Rájössz, hogy az ember sem más, mint hús és vér, meg némi csont, ami ezeket tartja. És a tudat, hogy itt van előtted valaki, aki a te kezed által esett el. Ezért jó a csata. Ott nincs időd gondolkodni az ilyesmin. Szerencsém volt. Még lovaggá ütésem előtt meg kellett vívnom életem első csatáját. Egy folóy partját védtük, illetve egy erődöt. Egy lomha fiú jutott ellenfelemül. Mély vágást kaptam a bal karomra, a pengéje félig átvágott egy izomköteget. Ezt csak a csata után vettem észre. Hosszú küzdelem volt.
~Biztos, mert akkor még mindenki tisztességesen harcolt.~
*Ma már Mordokhai sem harcol becsületesen, mert aki így tesz, az általában meghal. Ezért harcolt ő is soká. Bármennyire is volt lomha az a fiú, soká tartott mire legyűrte.*
- Neked ki volt az első? Emlékszel még?
*Eléggé eltávolodtak a témától, de hát teljesen mindegy, a lényeg, hogy van valami téma.*
- Nos, ezzel kénytelen vagyok egyetérteni. Jó döntés volt, hogy téged szólítottalak le, hogy igazíts útba, aztán mi is lett a vége? Egy mocsári troll a karavánnál?
*Nevet, majd követi társát a pulthoz. Mivel a fogadós kezdi a beszélgetést, ezért könnyebb a dolguk, nem kell feleslegesn pazarolni a szavakat.*
- Talán igen.
*Mondja mosolyogva, ám ez már nem az a bárgyú, baráti félmosoly, ami még az imént ült a képén, ez már inkább olyan, ami megfagyasztja a vért az emberben.
Mordokhai csendben áll, amíg a Vörös kérdez, aztán amikor kihúztak minden információt, már indul is Mordach után.*
- Átérzem, bár az én kardom fellelhető akármelyik kovácsnál és még csak jellegzetes motívum sincs rajta, ami hozzám lenne köthető. Egyébként mondtam már, hogy jól értesz a vallatáshoz? Arra nem gondoltál, hogy esetleg a térképre is ráleltek?
*Élelmet tudnak venni, varázstekercs még sok van a világon, viszont kocsács csak Artheniorban van és a térkép is minden bizonnyal egyedi darab.
Berontanak a dokkok közé, majd amíg a Vörös egy ládáról kémlel körbe, a vándor a ládák között nézelődik, mikor is erős ütést érez az orrán.*
- Ó, hogy a jó édesanyád...
*Mondja elég hangosan ahhoz, hogy Mordach is meghallja. Vaktában üt egyet és valamit el is talál, aztán egy fájdalmas kiáltást, majd egyre gyorsuló, távolodó léptek hangzanak fel.*
913. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 20:13:57
Üzenet elküldve: 2014-06-09 20:13:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 132
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 132
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
// Eonarin Thraenaahla, Nadae Eilwen//
*Mintha nem lenne elég meg lepetés a két szerzet meglepő állóképessége, a bennük való elesés ténye, még itala is csak úgy elillan kezéből, pedig már éppen megkönnyebbült, hogy nem esett baja. Erre a fordulatra pattanna is fel, ha nem kapná oldalba egy kemény láb azt a testrészét melyen ülni szokott. Le éppenséggel nem fordul a vízbe, de még jelentősen becsiccsentett állapotban is érzi a fájdalmat a rúgás helyén. A történtek pontosan elég bosszantóak, hogy józanon is felháborodjon rajtuk, így meg pláne. Még felállni is gyorsabban tud tőle.*
- Hogy merik a hajó kormányosával! *Húzza ki magát felháborodottan és igazítja meg kabátját.* - Ez párbajt kíván...
* A mondat végére elakad a szava. A két szemben álló személy jelentős előnnyel rendelkezik a kéznél lévő fémek tekintetében. Ráadásul az egyik még mélységi is, velük fegyver nélkül sem szívesen verekedne. Gyorsan változtat hát mondandóján.*
- ...na, ha férfiakkal állnék szemben.
* Ezzel a szerinte ügyes fordulattal meg is menthette becsületét és testét is pár kellemetlen sebhelytől. Egy lépést hátrálva, így már arra is veheti a fáradtságot, hogy jobban felmérje kik botlottak, azaz kiknek botlott az útjába. Valami nagyon nem lehet rendjén, mert mindkettő úgy beszél vele, mint egy kivert kutyával. Legalább a kormos letudja egy tűnéssel, de a nő mondandójára komolyan felhúzza a szemöldökét. Még ha jó fél perces késés is van a meghallása és felfogása között. Nem elég piájának eltulajdonítása, még abban is meg akarja akadályozni, hogy feljusson egy szimpatikus hajóra. Ezek együtt pont elég okot nyújtanak a kellemetlenebb, kötözködő énjének előtérbe kerüléséhez. Bármennyire tetszik is neki, hogy a nő csak úgy üvegből issza az erős baracklőrét. Rossz üvegből teszi azt.*
- Elnézést, nem tudtam, hogy a hölgy rendelkezik a Kikötő felett. * Lép hátra még egyet és hajol meg a két fiatal lány előtt. Iróniával teli mondandója közben inkább próbál rúgótávon kívül kerülni. Főleg, hogy még a látványos meghajlásra is vállalkozik, miközben szinte teljesen védtelen az aljas orvtámadások ellen.* - Mentségemre szóljon én nem engednék egy nőt a hajómra. Kizárt, hogy a Hőbö.... Háborgó Hárpiára akár egy is feltegye a lábát.
* Húzza ki magát büszkén. Elvégre milyen jó nevet húzott elő a semmiből és még azt a szokást is tudja, hogy nőket nem szokás hajókon alkalmazni.*
*Mintha nem lenne elég meg lepetés a két szerzet meglepő állóképessége, a bennük való elesés ténye, még itala is csak úgy elillan kezéből, pedig már éppen megkönnyebbült, hogy nem esett baja. Erre a fordulatra pattanna is fel, ha nem kapná oldalba egy kemény láb azt a testrészét melyen ülni szokott. Le éppenséggel nem fordul a vízbe, de még jelentősen becsiccsentett állapotban is érzi a fájdalmat a rúgás helyén. A történtek pontosan elég bosszantóak, hogy józanon is felháborodjon rajtuk, így meg pláne. Még felállni is gyorsabban tud tőle.*
- Hogy merik a hajó kormányosával! *Húzza ki magát felháborodottan és igazítja meg kabátját.* - Ez párbajt kíván...
* A mondat végére elakad a szava. A két szemben álló személy jelentős előnnyel rendelkezik a kéznél lévő fémek tekintetében. Ráadásul az egyik még mélységi is, velük fegyver nélkül sem szívesen verekedne. Gyorsan változtat hát mondandóján.*
- ...na, ha férfiakkal állnék szemben.
* Ezzel a szerinte ügyes fordulattal meg is menthette becsületét és testét is pár kellemetlen sebhelytől. Egy lépést hátrálva, így már arra is veheti a fáradtságot, hogy jobban felmérje kik botlottak, azaz kiknek botlott az útjába. Valami nagyon nem lehet rendjén, mert mindkettő úgy beszél vele, mint egy kivert kutyával. Legalább a kormos letudja egy tűnéssel, de a nő mondandójára komolyan felhúzza a szemöldökét. Még ha jó fél perces késés is van a meghallása és felfogása között. Nem elég piájának eltulajdonítása, még abban is meg akarja akadályozni, hogy feljusson egy szimpatikus hajóra. Ezek együtt pont elég okot nyújtanak a kellemetlenebb, kötözködő énjének előtérbe kerüléséhez. Bármennyire tetszik is neki, hogy a nő csak úgy üvegből issza az erős baracklőrét. Rossz üvegből teszi azt.*
- Elnézést, nem tudtam, hogy a hölgy rendelkezik a Kikötő felett. * Lép hátra még egyet és hajol meg a két fiatal lány előtt. Iróniával teli mondandója közben inkább próbál rúgótávon kívül kerülni. Főleg, hogy még a látványos meghajlásra is vállalkozik, miközben szinte teljesen védtelen az aljas orvtámadások ellen.* - Mentségemre szóljon én nem engednék egy nőt a hajómra. Kizárt, hogy a Hőbö.... Háborgó Hárpiára akár egy is feltegye a lábát.
* Húzza ki magát büszkén. Elvégre milyen jó nevet húzott elő a semmiből és még azt a szokást is tudja, hogy nőket nem szokás hajókon alkalmazni.*
912. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 20:03:53
Üzenet elküldve: 2014-06-09 20:03:53
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Újra itthon//
*A hajó közeledik. Nem választ magának helyet, hol megpihenhetne, mert minek? Csak annyira marad, hogy letegye akit le kell, majd tovább is áll. Legalábbis ez a terv. Hodar orrát rögtön megcsapja a Kikötő ismerős illata, melyet a hosszú évek alatt nem volt szerencséje érezni de végre itt van és végre biztos lehet benne, hogy szeretett szülővárosában tudhatja magát. A hajó megáll, mely furcsa érzést kelt, elvégre több hónapja folyamatos mozgásban van, ők az elsők, akik leszállhatnak róla ebből az utazásból. Kicsapódik a palló. Egymás után terelik le a hatalmas hajóról a korábban említett embereket. Egy matróz, mely követi őket, a szárazföldön egy tőrrel elvágja a csuklójukon szorosan megkötött kötelet, mely megakadályozta őket az eddigi esetleges problémáktól.*
-Takarodás van, semmirekellők!
*Hodar tenyerével dörzsölgeti kissé a kötél helyét, mely a keserédes, felszabadult bizsergésben ég de meg nem mozdul semerre.*
-Örülnék ha eldönthetném, mikor megyek és merre... Elvégre immáron szabad ember vagyok, nemde?
*Apró mosoly húzódik arcára, melyet a mögötte álló matróz nem lát, de valószínűleg nem is kíváncsi rá.*
-Felőlem... Bármiben fogadni merek veled, hogy nem telik bele fél év és máris újra a mi bányáink mélyéből fogod felhordani a nemesfémet! És most kotródj!
*A hanghoz párosult test távolodni kezd, majd mikor felszáll a hajóra, az is tovább áll. A törpe nagyot szippant a halak és különböző tengeri gyümölcsök aromájával fűszerezett levegőből.*
~Jó téged újra látni, Arthenior!~
*A hajó közeledik. Nem választ magának helyet, hol megpihenhetne, mert minek? Csak annyira marad, hogy letegye akit le kell, majd tovább is áll. Legalábbis ez a terv. Hodar orrát rögtön megcsapja a Kikötő ismerős illata, melyet a hosszú évek alatt nem volt szerencséje érezni de végre itt van és végre biztos lehet benne, hogy szeretett szülővárosában tudhatja magát. A hajó megáll, mely furcsa érzést kelt, elvégre több hónapja folyamatos mozgásban van, ők az elsők, akik leszállhatnak róla ebből az utazásból. Kicsapódik a palló. Egymás után terelik le a hatalmas hajóról a korábban említett embereket. Egy matróz, mely követi őket, a szárazföldön egy tőrrel elvágja a csuklójukon szorosan megkötött kötelet, mely megakadályozta őket az eddigi esetleges problémáktól.*
-Takarodás van, semmirekellők!
*Hodar tenyerével dörzsölgeti kissé a kötél helyét, mely a keserédes, felszabadult bizsergésben ég de meg nem mozdul semerre.*
-Örülnék ha eldönthetném, mikor megyek és merre... Elvégre immáron szabad ember vagyok, nemde?
*Apró mosoly húzódik arcára, melyet a mögötte álló matróz nem lát, de valószínűleg nem is kíváncsi rá.*
-Felőlem... Bármiben fogadni merek veled, hogy nem telik bele fél év és máris újra a mi bányáink mélyéből fogod felhordani a nemesfémet! És most kotródj!
*A hanghoz párosult test távolodni kezd, majd mikor felszáll a hajóra, az is tovább áll. A törpe nagyot szippant a halak és különböző tengeri gyümölcsök aromájával fűszerezett levegőből.*
~Jó téged újra látni, Arthenior!~
911. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 19:45:42
Üzenet elküldve: 2014-06-09 19:45:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
*A hajóút egyhamar eltelt – vagyis, nem érzékelte pontosan, mennyit is utazott. Kényelmesen elvolt, pihent is közben egy kicsit, és végig csak azon járatta agytekervényeit, hogy merre vigye az útja.
Ahogy érzi, hogy a kikötőhöz közelednek, ismét a fedélzetre lép, és kémleli a már láthatáron felbukkanó szárazföldet. Nem hiszi, hogy valaha meg tudná szokni a tengeri utazást, sőt, hosszabb, mondjuk hetekig tartó utazást sem tud magának elképzelni, egyelőre. Nem arról van szó, hogy rosszul lenne, vagy bármi egyéb, hanem egyszerűen csak ezt nem neki találták ki. Jobban szeret a szárazföldön két lábon, vagy más közlekedési eszközzel utazni, hisz ott izgalmasabbnak véli a terepet, mindent. Szereti a természetet, szereti a nagy fák közelségét, és azok annál nagyobb árnyékát. Közeledve a parthoz, ugyan nem fákkal, hanem a népes kikötővel fogja magát szembetalálni, de nem bánja, hiszen onnan már könnyebben eljuthat majd ahhoz a helyhez, amelyet kicsit jobban ismer.
Még mindig nem rakta helyre magában azt, hogy hazamenjen-e, vagy sem. Nem tudja, kicsit még fél is attól, hogy hogyan fogadják, mit fog kapni, mit mondanak neki. A rabláncok, melyek odakötik, még mindig tartják kicsit, még mindig rátekeredve húzzák vissza, amelyet szinte nem is érzékel, hiszen másra koncentrál. De ott vannak, ott tekerednek láthatatlanul a tagjain, viszont már nem sok kell ahhoz, hogy végleg elszakadjanak. Ha valaha tényleg elszakadnak.
A kikötés szerencsére zökkenőmentesen történik meg, így már indul is levele, hogy ismét biztos talajt érezzen a lábai alatt. Kissé éhes, nem ártana betérnie valahova, hogy ezt csillapíthassa, de egyelőre még jobb, ha tájékozódik. Rég járt erre, legutóbbi kalandja nem is volt a legkedvesebb emléke, még mindig érzi a sebhelyet, amely mellkasán húzódott annak idején. Újabb emlék. Ahogy lelép a talajra, össze is rezzen kissé, hiszen túl élénken él benne az, hogy itt mik történtek, így, hamar elhagyja a hajók közeli helyet, és egy kissé biztosabb szegletben áll meg, hogy szusszanjon egy keveset, mielőtt ismét továbbhaladna.*
Ahogy érzi, hogy a kikötőhöz közelednek, ismét a fedélzetre lép, és kémleli a már láthatáron felbukkanó szárazföldet. Nem hiszi, hogy valaha meg tudná szokni a tengeri utazást, sőt, hosszabb, mondjuk hetekig tartó utazást sem tud magának elképzelni, egyelőre. Nem arról van szó, hogy rosszul lenne, vagy bármi egyéb, hanem egyszerűen csak ezt nem neki találták ki. Jobban szeret a szárazföldön két lábon, vagy más közlekedési eszközzel utazni, hisz ott izgalmasabbnak véli a terepet, mindent. Szereti a természetet, szereti a nagy fák közelségét, és azok annál nagyobb árnyékát. Közeledve a parthoz, ugyan nem fákkal, hanem a népes kikötővel fogja magát szembetalálni, de nem bánja, hiszen onnan már könnyebben eljuthat majd ahhoz a helyhez, amelyet kicsit jobban ismer.
Még mindig nem rakta helyre magában azt, hogy hazamenjen-e, vagy sem. Nem tudja, kicsit még fél is attól, hogy hogyan fogadják, mit fog kapni, mit mondanak neki. A rabláncok, melyek odakötik, még mindig tartják kicsit, még mindig rátekeredve húzzák vissza, amelyet szinte nem is érzékel, hiszen másra koncentrál. De ott vannak, ott tekerednek láthatatlanul a tagjain, viszont már nem sok kell ahhoz, hogy végleg elszakadjanak. Ha valaha tényleg elszakadnak.
A kikötés szerencsére zökkenőmentesen történik meg, így már indul is levele, hogy ismét biztos talajt érezzen a lábai alatt. Kissé éhes, nem ártana betérnie valahova, hogy ezt csillapíthassa, de egyelőre még jobb, ha tájékozódik. Rég járt erre, legutóbbi kalandja nem is volt a legkedvesebb emléke, még mindig érzi a sebhelyet, amely mellkasán húzódott annak idején. Újabb emlék. Ahogy lelép a talajra, össze is rezzen kissé, hiszen túl élénken él benne az, hogy itt mik történtek, így, hamar elhagyja a hajók közeli helyet, és egy kissé biztosabb szegletben áll meg, hogy szusszanjon egy keveset, mielőtt ismét továbbhaladna.*
910. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 19:11:03
Üzenet elküldve: 2014-06-09 19:11:03
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Mordék bevetésen //
- Hát, az nem lehetett kellemes. *húzza el száját* Nekem egyáltalán nem volt ismerős, sőt... Egy északi faluban pár éjszakára elvállaltam a temető őrzését, ugyanis az előttem levő őr meghalt, kellett valaki a helyére, és véletlenül arra jártam, így ideiglenesen elvállaltam. Namármost, sírrablók mindig is voltak... S mivel tudták, hogy az öreg temetőcsősz meghalt, így azt hitték, hogy senki sem fogja őrizni egy ideig a holtakat. Hát, tévedtek... Abban a faluban volt egy fura szokás, még pedig hogy a halottakra három napig nem hintenek földet, hanem belehelyezik a gödörbe, és úgy hagyják. Hogy a lélek még a végső elhelyezés után még elbúcsúzhasson a világtól, vagy valami ilyesmi. Persze, lepellel le volt takarva. Tehát jártam éjjel a temetőt, erre megláttam két alakot, amint nagy könnyedséggel átsétálnak a kapun. Természetesen még nem mentem oda, mert hát egyesek az éjjeli órákban szeretik a halottakat látogatni, úgyhogy követtem őket. Na, kitalálhatod, hova mentek! *csóválja fejét* Gondolkodás nélkül ugrottak be a gödörbe, s emelték ki a temetőcsőszt. Mire odaértem, már félig kint lógott a teste, de szerencsére elkaptam a két suhancot. Az volt az indok, hogy "kíváncsiak" voltak... A fülüknél fogva hazavittem őket, aztán egyet találhatsz, kire maradt a feladat, hogy visszategye a helyére a holttestet. Egy rokona nem volt, senki sem figyelt rá, szóval ez a feladat rám maradt. S az az öreg volt a legelső, akit életemben láttam. Éjjel volt, de a Hold megvilágította, meg hát hozzá is kellett érnem. Igazából nem volt olyan vészes. Jéghideg volt, az arca beesett teljesen. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy minden véges, még én magam is, s egyszer az én testem is a földdel lesz egyenlő.
*Meséli kis történetét teljes nyugodtsággal. Látszik rajta teljesen, hogy a Halál gondolata nem rendíti meg.*
- Való igaz, annál nem is lesz szebb, hogy tudom, hogy nem a négy fal közt éltem az életem.
*Bólint határozottan. Ilyen egy igazi vándor felfogás, hiába tartja a világ hülyeségnek azt, hogy valaki véget vetne a saját életének, csak hogy ne legyen öreg. E mögött sokkal mélyebb tartalom lapul, mint azt bárki gondolná...*
- Tudod, örülök, hogy összesodort minket a szél. Jó egy igazi sorstárssal megvitatni a dolgokat, az már biztos! A túlélőtúra pedig... Egyedül is érdekes, ám egy hasonló felfogásúval nem csak érdekes, hanem szórakoztató is!
*Mordach, amikor odaér a pulthoz, karba teszi kezeit, s csak vár, miközben vérszín íriszeit fenyegetően a fogadósra szegezi. Amaz feje már olyan, mint a paradicsom, s zavartan, kissé remegő hangon megszólal.*
- Se-segíthetek valamit az Uraknak? *ekkor a Vörös Mordokhai felé pillant*
- Nem is tudom, Mordokhai, segíthet nekünk? *teszi fel a költői kérdést, mikor is teljesen hirtelen átnyúl az asztal fölött, elkapja a férfi mellényét, s ráhúzza az asztalra* Szóval, merre is mentek a csomagjaink, amíg mi az igazak álmát aludtuk?
- Nem láttam én semmit! *erre Mordach elmosolyodik*
- Akkor mondom másképp. Ha nem mondod el, ki vitte el őket, akkor úgy vesszük, hogy te voltál az. *ekkor lenyúl csizmájához, s előhúz egy apró dobótőrt* Ami azt jelenti, mire hármat számolok, s nem nyitod ki a szád, akkor én fogom a fogaid közt kihúzni a nyelved. Egy... Kettő...
- Jó, rendben, láttam két magas alakot, azok vitték el! Megfenyegettek, hogyha köpni fogok, megölnek! Az egyiknek piros sapka volt a fején, a másiknak szemkötője volt, de teljesen átlagosan néztek ki!
- Na, így mindjárt jobb. Merre mentek? *kérdi, miközben elengedni a fogadóst*
- Valahova a dokkok felé indultak, és mintha a mágustornyot is említették volna. Azt hiszem, találtak egy tekercset, amit tovább akarnak adni odafent, a toronynál! Pár percre mehettek el, szóval talán még utolérik őket a kikötőben!
*Azzal Mordach hátra is fordul, megindul kifelé, majd az ajtóból még visszavet egy gyilkos pillantást, így kilép.*
- Azt a kardot használom évek óta, s még ha a tekercsek s az élelem bánja is, nem érdekel. De a kard... Lehet, hogy csak egy egyszerű fegyver, de szeretek ragaszkodni a tárgyaimhoz.
*Szólal fel dühösen társa felé, s beront a dokkok világába. Az egyik sarkon felugrik egy magasabb ládára, majd körbekémlel, de figyeli Mordokhait is, hátha megpillantja őket. Először is a mágustorony felé vezető útra próbál összpontosítani.*
- Na, látsz valamit?
- Hát, az nem lehetett kellemes. *húzza el száját* Nekem egyáltalán nem volt ismerős, sőt... Egy északi faluban pár éjszakára elvállaltam a temető őrzését, ugyanis az előttem levő őr meghalt, kellett valaki a helyére, és véletlenül arra jártam, így ideiglenesen elvállaltam. Namármost, sírrablók mindig is voltak... S mivel tudták, hogy az öreg temetőcsősz meghalt, így azt hitték, hogy senki sem fogja őrizni egy ideig a holtakat. Hát, tévedtek... Abban a faluban volt egy fura szokás, még pedig hogy a halottakra három napig nem hintenek földet, hanem belehelyezik a gödörbe, és úgy hagyják. Hogy a lélek még a végső elhelyezés után még elbúcsúzhasson a világtól, vagy valami ilyesmi. Persze, lepellel le volt takarva. Tehát jártam éjjel a temetőt, erre megláttam két alakot, amint nagy könnyedséggel átsétálnak a kapun. Természetesen még nem mentem oda, mert hát egyesek az éjjeli órákban szeretik a halottakat látogatni, úgyhogy követtem őket. Na, kitalálhatod, hova mentek! *csóválja fejét* Gondolkodás nélkül ugrottak be a gödörbe, s emelték ki a temetőcsőszt. Mire odaértem, már félig kint lógott a teste, de szerencsére elkaptam a két suhancot. Az volt az indok, hogy "kíváncsiak" voltak... A fülüknél fogva hazavittem őket, aztán egyet találhatsz, kire maradt a feladat, hogy visszategye a helyére a holttestet. Egy rokona nem volt, senki sem figyelt rá, szóval ez a feladat rám maradt. S az az öreg volt a legelső, akit életemben láttam. Éjjel volt, de a Hold megvilágította, meg hát hozzá is kellett érnem. Igazából nem volt olyan vészes. Jéghideg volt, az arca beesett teljesen. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy minden véges, még én magam is, s egyszer az én testem is a földdel lesz egyenlő.
*Meséli kis történetét teljes nyugodtsággal. Látszik rajta teljesen, hogy a Halál gondolata nem rendíti meg.*
- Való igaz, annál nem is lesz szebb, hogy tudom, hogy nem a négy fal közt éltem az életem.
*Bólint határozottan. Ilyen egy igazi vándor felfogás, hiába tartja a világ hülyeségnek azt, hogy valaki véget vetne a saját életének, csak hogy ne legyen öreg. E mögött sokkal mélyebb tartalom lapul, mint azt bárki gondolná...*
- Tudod, örülök, hogy összesodort minket a szél. Jó egy igazi sorstárssal megvitatni a dolgokat, az már biztos! A túlélőtúra pedig... Egyedül is érdekes, ám egy hasonló felfogásúval nem csak érdekes, hanem szórakoztató is!
*Mordach, amikor odaér a pulthoz, karba teszi kezeit, s csak vár, miközben vérszín íriszeit fenyegetően a fogadósra szegezi. Amaz feje már olyan, mint a paradicsom, s zavartan, kissé remegő hangon megszólal.*
- Se-segíthetek valamit az Uraknak? *ekkor a Vörös Mordokhai felé pillant*
- Nem is tudom, Mordokhai, segíthet nekünk? *teszi fel a költői kérdést, mikor is teljesen hirtelen átnyúl az asztal fölött, elkapja a férfi mellényét, s ráhúzza az asztalra* Szóval, merre is mentek a csomagjaink, amíg mi az igazak álmát aludtuk?
- Nem láttam én semmit! *erre Mordach elmosolyodik*
- Akkor mondom másképp. Ha nem mondod el, ki vitte el őket, akkor úgy vesszük, hogy te voltál az. *ekkor lenyúl csizmájához, s előhúz egy apró dobótőrt* Ami azt jelenti, mire hármat számolok, s nem nyitod ki a szád, akkor én fogom a fogaid közt kihúzni a nyelved. Egy... Kettő...
- Jó, rendben, láttam két magas alakot, azok vitték el! Megfenyegettek, hogyha köpni fogok, megölnek! Az egyiknek piros sapka volt a fején, a másiknak szemkötője volt, de teljesen átlagosan néztek ki!
- Na, így mindjárt jobb. Merre mentek? *kérdi, miközben elengedni a fogadóst*
- Valahova a dokkok felé indultak, és mintha a mágustornyot is említették volna. Azt hiszem, találtak egy tekercset, amit tovább akarnak adni odafent, a toronynál! Pár percre mehettek el, szóval talán még utolérik őket a kikötőben!
*Azzal Mordach hátra is fordul, megindul kifelé, majd az ajtóból még visszavet egy gyilkos pillantást, így kilép.*
- Azt a kardot használom évek óta, s még ha a tekercsek s az élelem bánja is, nem érdekel. De a kard... Lehet, hogy csak egy egyszerű fegyver, de szeretek ragaszkodni a tárgyaimhoz.
*Szólal fel dühösen társa felé, s beront a dokkok világába. Az egyik sarkon felugrik egy magasabb ládára, majd körbekémlel, de figyeli Mordokhait is, hátha megpillantja őket. Először is a mágustorony felé vezető útra próbál összpontosítani.*
- Na, látsz valamit?
909. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 14:40:11
Üzenet elküldve: 2014-06-09 14:40:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
// Eonarin Thraenaahla, Cathan Moray//
*Úgy tűnik, hogy az idegennek nem volt kielégítő a válasza. Jobb vállát megrántja, pont azt, amelynek a közelében nincs a penge. Fejét visszafordítja a vízen lebegő hulláról, mikor is az acél hidegségét megérzi a nyakán.
Felpillant a mellette álló alakra. Lassan halad, lentről felfelé haladva végigmustrálja. Díszes csizma, majd sötét bőr, kurta szoknya.*
~Eh, egy nő.~ *Gondolja, de aztán rájön, hogy annyi furcsa féle alak fordul meg a világba, hogy nem lehet egy szoknyáról következetetésket levonni. Lapos has, majd a mellek.*
~Nő, nagyszerű~ *Ha a hangja nem lett volna elég, hogy megbizonyosodjon róla. Tovább haladva az arcán állapodik meg a tekintete. Lila szemek, csuklya. Az esti homályba is feltűnő sokszínű haj. Fejét kissé oldalra fordítja, de csak annyira, hogy a penge ne sértse meg túlzottan a nyakát.
A lány kérdésére csak széttárja a kezeit.*
- Nézz szét. Bármelyik hajó, bármelyik legénysége, utasa, bárkije lehet a te keresett gyilkosod. De mivel úgyis rossz kedvembe találtál, megmondom. Persze nem ingyen lesz az. *Figyelmezteti a nőt. Még mielőtt tiltakozhatna az információ költségével kapcsolatban tovább beszél.* - Erről a hajóról *Mutat hüvelykujjával maga mögé mutat.* - Nemrég leesett valami. Ezek szerint ez volt az. *Majd a hulla felé mutat.* - Kontár munka. Így itt kint hagyni, ilyen látványos helyen.
*Sóhajtja, miközben fejét csóválja. Mikor a fizetés tárgyára érne rá, a nő is elveszi a kést a torkától. Még épp időben. Mert a sötétben egy alak botladozik mellettük. Nem kis hanggal. Megtaszítva a sötétbőrű nőt. Könyökét elveszi térdétől, és hátradől. Így a kopottas, koszos, részeg alak csak a lábain esik át.
Úgy tűnik, hogy a nő nincs a legboldogabb kedvében. Nem értékeli, hogy megzavarják dolgában. Ennek nem csak hangot ad, de épp tettleg is fel akar lépni az úgy tűnik férfi ellen. A legkevésbé sem zavarja, hogy azok mit művelnek mellette. Van neki nagyobb gondja is, hogy mások bajával foglalkozzon. Ám véleménye pillanatokon belül megváltozik, ahogy a férfi a táskájából egy látszátszó lével teli üveget vesz elő.
Ha a lánynak sikerülne is megrúgnia, még előtte előre hajol. De csak annyira, hogy kikapja a drága nedűt a férfi kezei közül, ha sikerül neki. Közben megnézi magának a férfit. Ütött-kopott-koszos ruha.*
- Nem azt mondtam, hogy takarodjatok a kikötőből és ha még egyszer meglátom akár egyetlen egyikőtök pofáját is, azok megismerkedhetnek a drága pengéimmel? *Förmed a kocsmaszagtól bűzös férfira. Ezt a bűzt ezer közül is felismeri. Abból a kocsmából származik, mégpedig akkor ez csak egyet jelenthet.* - Ezt meg. *Emeli magasra az üveget.* - Vedd fizettségnek, hogy nem vágom le egy miliméternyi testrészed sem, és doblak a cápák közé.
*Hangja ingerülté vált, majd ha sikerült megszerezni az üveget, szájához emeli, és meghúzza azt.*
*Úgy tűnik, hogy az idegennek nem volt kielégítő a válasza. Jobb vállát megrántja, pont azt, amelynek a közelében nincs a penge. Fejét visszafordítja a vízen lebegő hulláról, mikor is az acél hidegségét megérzi a nyakán.
Felpillant a mellette álló alakra. Lassan halad, lentről felfelé haladva végigmustrálja. Díszes csizma, majd sötét bőr, kurta szoknya.*
~Eh, egy nő.~ *Gondolja, de aztán rájön, hogy annyi furcsa féle alak fordul meg a világba, hogy nem lehet egy szoknyáról következetetésket levonni. Lapos has, majd a mellek.*
~Nő, nagyszerű~ *Ha a hangja nem lett volna elég, hogy megbizonyosodjon róla. Tovább haladva az arcán állapodik meg a tekintete. Lila szemek, csuklya. Az esti homályba is feltűnő sokszínű haj. Fejét kissé oldalra fordítja, de csak annyira, hogy a penge ne sértse meg túlzottan a nyakát.
A lány kérdésére csak széttárja a kezeit.*
- Nézz szét. Bármelyik hajó, bármelyik legénysége, utasa, bárkije lehet a te keresett gyilkosod. De mivel úgyis rossz kedvembe találtál, megmondom. Persze nem ingyen lesz az. *Figyelmezteti a nőt. Még mielőtt tiltakozhatna az információ költségével kapcsolatban tovább beszél.* - Erről a hajóról *Mutat hüvelykujjával maga mögé mutat.* - Nemrég leesett valami. Ezek szerint ez volt az. *Majd a hulla felé mutat.* - Kontár munka. Így itt kint hagyni, ilyen látványos helyen.
*Sóhajtja, miközben fejét csóválja. Mikor a fizetés tárgyára érne rá, a nő is elveszi a kést a torkától. Még épp időben. Mert a sötétben egy alak botladozik mellettük. Nem kis hanggal. Megtaszítva a sötétbőrű nőt. Könyökét elveszi térdétől, és hátradől. Így a kopottas, koszos, részeg alak csak a lábain esik át.
Úgy tűnik, hogy a nő nincs a legboldogabb kedvében. Nem értékeli, hogy megzavarják dolgában. Ennek nem csak hangot ad, de épp tettleg is fel akar lépni az úgy tűnik férfi ellen. A legkevésbé sem zavarja, hogy azok mit művelnek mellette. Van neki nagyobb gondja is, hogy mások bajával foglalkozzon. Ám véleménye pillanatokon belül megváltozik, ahogy a férfi a táskájából egy látszátszó lével teli üveget vesz elő.
Ha a lánynak sikerülne is megrúgnia, még előtte előre hajol. De csak annyira, hogy kikapja a drága nedűt a férfi kezei közül, ha sikerül neki. Közben megnézi magának a férfit. Ütött-kopott-koszos ruha.*
- Nem azt mondtam, hogy takarodjatok a kikötőből és ha még egyszer meglátom akár egyetlen egyikőtök pofáját is, azok megismerkedhetnek a drága pengéimmel? *Förmed a kocsmaszagtól bűzös férfira. Ezt a bűzt ezer közül is felismeri. Abból a kocsmából származik, mégpedig akkor ez csak egyet jelenthet.* - Ezt meg. *Emeli magasra az üveget.* - Vedd fizettségnek, hogy nem vágom le egy miliméternyi testrészed sem, és doblak a cápák közé.
*Hangja ingerülté vált, majd ha sikerült megszerezni az üveget, szájához emeli, és meghúzza azt.*
908. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 13:54:25
Üzenet elküldve: 2014-06-09 13:54:25
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Nadae Eilwen, Cathan Moray//
*Jelen pillanatban valahogy az épp esze képtelen felülkerekedni az idegességén. Hiába tudja tökéletesen, hogy amit most éppen csinál az minden eddigi taníttatásait hazudtolja meg.
A másodpercek múlnak, és sok ember van a közelben, így az éj ellenére sem maradhat sokáig rejtve a helyzetük. Józan ítélőképességét hiába borítja el a düh vörös fellege, azzal tökéletesen tisztában van mi fog akkor történni, ha most közszemlére megöli ezt a lány. Van rá esély, hogy nem látja majd meg olyan aki még emiatt bajt hozhat a fejére, de akár így, akár úgy, ez a lehetőség cseppet sem tudja jelenleg érdekelni. Az meg végképp nem segít a helyzeten, hogy az akinek a nyakához van emelve a penge nagyon nem kapkodja el a válaszadást, sőt, mintha észre sem vette volna a hideg fémet pár centire a nyakától.
Kemény tekintettel hallgatja végig az idegen nő "üdvözlését" mellyel a mélységi lány számára teljesen érdektelen tényeket közöl.*
- A kérdésemre felelj! Ha nem te, hát kit láttál itt aki végezhetett ezzel ott lent? *Most már a nyakához is érinti a penge élét, csakhogy a lány érezhesse, hogy nem tréfál. Talán az idegen nem is tudja mennyire benne van a szándék, hogy egy gyors mozdulattal elvegye az életét. A másik kezében lévő szablyát úgy tartja maga előtt, hogy ha a másik valahogy támadásba akarna lendülni, még véletlenül se tudja meglepni.
Közben fél füllel a terepet kémleli. Míg szemei az előtte lévővel le vannak foglalva, füleire támaszkodva figyeli hányan lehetnek szemtanúk a közelükben. Nem kell sok, hogy meghallja a hangos léptek zaját, mik mögüle jönnek és egyre közelednek. Nem igazán szándékszik velük foglalkozni, csupán a bal kezében lévő fegyvert egy gyors csuklómozdulattal megpördíti a kezében, hogy a szablya pengéje most párhuzamosan legyen a karjával. Épp csak fél szemmel hátrapillantana, hogy gyorsan felmérje ki közelíti meg őket, az már arrébb is taszítja őt, ha meg a másik nem figyel hát lehet a penge a lökéstől a végén még átmetszi annak a torkát.
A férfi viszont fogja magát, és ezek után szépen a földre esik. Láthatóan épp elégé illuminált állapotban van ahhoz, hogy ne érdekelje, hogy mit is művelt, Eonarint viszont annál inkább zavarják a történtek. Hát itt mindenki megbolondult újabban? Először egy elf fiú, aki a támadás ellenére leveszi a fegyveréről a kezét és megadja magát, mosolyogva még köszönve is, ez a lány aki a nyakánál lévő kard ellenére egyáltalán nem zavartatja magát, most meg ez a részek disznó itt előtte a földön.
Dühösen figyeli pár pillanatig a férfit, görcsösen szorítva a kezében lévő szablyáit.*
- Tűnés innen! *Kiált fel a lábát lendítve, és ha a másik fel nem tud kelni idő előtt, akkor egy jól irányzottal tiszta erőből oldalba rúgja a részeg marhát, aki így a legjobb esetben szépen belegurul a vízbe.*
*Jelen pillanatban valahogy az épp esze képtelen felülkerekedni az idegességén. Hiába tudja tökéletesen, hogy amit most éppen csinál az minden eddigi taníttatásait hazudtolja meg.
A másodpercek múlnak, és sok ember van a közelben, így az éj ellenére sem maradhat sokáig rejtve a helyzetük. Józan ítélőképességét hiába borítja el a düh vörös fellege, azzal tökéletesen tisztában van mi fog akkor történni, ha most közszemlére megöli ezt a lány. Van rá esély, hogy nem látja majd meg olyan aki még emiatt bajt hozhat a fejére, de akár így, akár úgy, ez a lehetőség cseppet sem tudja jelenleg érdekelni. Az meg végképp nem segít a helyzeten, hogy az akinek a nyakához van emelve a penge nagyon nem kapkodja el a válaszadást, sőt, mintha észre sem vette volna a hideg fémet pár centire a nyakától.
Kemény tekintettel hallgatja végig az idegen nő "üdvözlését" mellyel a mélységi lány számára teljesen érdektelen tényeket közöl.*
- A kérdésemre felelj! Ha nem te, hát kit láttál itt aki végezhetett ezzel ott lent? *Most már a nyakához is érinti a penge élét, csakhogy a lány érezhesse, hogy nem tréfál. Talán az idegen nem is tudja mennyire benne van a szándék, hogy egy gyors mozdulattal elvegye az életét. A másik kezében lévő szablyát úgy tartja maga előtt, hogy ha a másik valahogy támadásba akarna lendülni, még véletlenül se tudja meglepni.
Közben fél füllel a terepet kémleli. Míg szemei az előtte lévővel le vannak foglalva, füleire támaszkodva figyeli hányan lehetnek szemtanúk a közelükben. Nem kell sok, hogy meghallja a hangos léptek zaját, mik mögüle jönnek és egyre közelednek. Nem igazán szándékszik velük foglalkozni, csupán a bal kezében lévő fegyvert egy gyors csuklómozdulattal megpördíti a kezében, hogy a szablya pengéje most párhuzamosan legyen a karjával. Épp csak fél szemmel hátrapillantana, hogy gyorsan felmérje ki közelíti meg őket, az már arrébb is taszítja őt, ha meg a másik nem figyel hát lehet a penge a lökéstől a végén még átmetszi annak a torkát.
A férfi viszont fogja magát, és ezek után szépen a földre esik. Láthatóan épp elégé illuminált állapotban van ahhoz, hogy ne érdekelje, hogy mit is művelt, Eonarint viszont annál inkább zavarják a történtek. Hát itt mindenki megbolondult újabban? Először egy elf fiú, aki a támadás ellenére leveszi a fegyveréről a kezét és megadja magát, mosolyogva még köszönve is, ez a lány aki a nyakánál lévő kard ellenére egyáltalán nem zavartatja magát, most meg ez a részek disznó itt előtte a földön.
Dühösen figyeli pár pillanatig a férfit, görcsösen szorítva a kezében lévő szablyáit.*
- Tűnés innen! *Kiált fel a lábát lendítve, és ha a másik fel nem tud kelni idő előtt, akkor egy jól irányzottal tiszta erőből oldalba rúgja a részeg marhát, aki így a legjobb esetben szépen belegurul a vízbe.*
907. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 12:57:34
Üzenet elküldve: 2014-06-09 12:57:34
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*A hajó lassan úszik a kikötőhöz. Keltett hullámai egyre apróbbak, de elérve a szárazföld szélét, nagy habbal csapódnak vissza, gyorsaságuk miatt. A távolság egyre csak csökken, ahogyan Umi lassan ébredezik, a hordó mellett gubbasztva. Bizony elszenderedett. A hullámok nézegetése és a Nabii haragja miatti aggodalom kifárasztotta őt, nem is beszélve a hosszú útról. Mikor abbahagyta mindezt és újra leült, szinte azonnal álomba merült. Álmatlan álomba, mely csak tiszta sötétségről szólt. Most azonban a matrózok és egyéb teremtmények sürgésére megébred. Szemeiből kómásan dörzsölgeti ki az álmot. Mikor észreveszi, hogy mi is történik, összekapva magát, gyorsan felpattan, s a korlátnak támaszkodva nézi a kikötőt. Szemei szinte ragyognak a számára új környezet láttán. Erre még nem járt, vagy legalábbis nem sűrűn. Akkor is gyalogszerrel tette meg az utat és csak távolról látta az épületeket, nem pedig hajóról, és ilyen közelről. Csillogó szemekkel figyeli a pallót, mi hamarost kikerül, hogy felkínálja a föld felé vezető utat a vitorláson lévőknek.
A lány kap is az alkalmon. Összekapja batyuját és már siet is lefelé, félúton azonban ismét eszébe jut, hogy mi várhat majd rá, ha újra találkoznak az idősebbel. Merthogy fognak, ebben valamiért biztos. Érzi, hogy minden rendben lesz vele, saját maga meg már elhatározta, hogy túl fogja élni ezt a rövidnek tervezett kiruccanást. Elhatározza, hogy le fogja győzni fóbiáját, méghozzá hamarosan. Ezen gondolat fel is vidítja kicsit. Hirtelen lassult léptei ismét gyorsulnak, majd nagy lendülettel veti bele magát a lenti forgatagba. Jár ő jobbra, majd megy balra, forgolódik, csakhogy fogalma sincs, hogy mégis merre kellene elindulnia.
Addig-addig forgolódik és megy világtalan, mígnem egy apróbb sikátor bejáratánál köt ki. Ha már eddig eljött, hát tovább megy. Nagy levegőt vesz, megigazítja vállán batyuját, majd lassú léptekkel halad tovább, egyenesen befelé. Gondolta ő, hogy nem lesz kellemes látvány, már mikor elindult, azt viszont nem is sejtette, hogy ennyire nem lesz az. Alighogy megtesz néhány lépést, egy kupac szemét mögött olyasmit pillant meg, amit nem akart látni.
Először csak egy lábat vesz észre. Annak vonalát követve lassan kirajzolódik a hozzá tartozó alak is, mi ott fekszik, hátát a falnak támasztva. Nem ér hozzá, nem megy közelebb, csak alaposan szemügyre veszi a fickót, megnézve, mégis miféle alak. Ekkor látja meg körülötte a vértócsát, mi a gyomrán lévő több sebből származhatott, melyek közül az egyikben még ott pihen egy fa markolatú kés. Tőle szokatlan mód hallat most halkabb, de annál élesebb sikolyt. Lassan, gépiesen hátrál kifelé, remegő testtel, miközben szemeit le sem tudja kapni a holtról. Azonnal képek villannak elé, emlékeit idézve. Amint hátrálva, sikerül kikerítenie a hullát látószögéből, megfordul és rohanni kezd. Rohanni, mígnem egy biztonságosabbnak tűnő, tiszta, fehér falat pillant meg, melynek tövébe lekuporodva mered kezeire. Ujjain ott éktelenkedik a vöröslő massza, mi egyre csak terjed csupasz bőrén. Kezében megvillan kardjának képe, minek pengéjén is ott folyik a ragacsos, vöröslő anyag. Most örülhet, hogy nincs tükör előtte, elvégre ki tudja, hogy akkor mit látna.
Akárhogy pislog, akárhogy rázza fejét, a jelenés nem akar szűnni. Mintha még csukott szemein keresztül is azt látná. A vöröslő tengert, mi ezúttal könnyeket csal szemeibe, miket remegő kézzel dörzsöl meg, kissé félve, hogy majd rákeni arcára azt a sok vért, mi valójában teljes mértékben hiányzik, jelenleg makulátlan bőréről.*
- Valaki... segítsen... *suttogja maga elé elhalón, miközben remegő teste egyre jobban összekuporodik.*
A lány kap is az alkalmon. Összekapja batyuját és már siet is lefelé, félúton azonban ismét eszébe jut, hogy mi várhat majd rá, ha újra találkoznak az idősebbel. Merthogy fognak, ebben valamiért biztos. Érzi, hogy minden rendben lesz vele, saját maga meg már elhatározta, hogy túl fogja élni ezt a rövidnek tervezett kiruccanást. Elhatározza, hogy le fogja győzni fóbiáját, méghozzá hamarosan. Ezen gondolat fel is vidítja kicsit. Hirtelen lassult léptei ismét gyorsulnak, majd nagy lendülettel veti bele magát a lenti forgatagba. Jár ő jobbra, majd megy balra, forgolódik, csakhogy fogalma sincs, hogy mégis merre kellene elindulnia.
Addig-addig forgolódik és megy világtalan, mígnem egy apróbb sikátor bejáratánál köt ki. Ha már eddig eljött, hát tovább megy. Nagy levegőt vesz, megigazítja vállán batyuját, majd lassú léptekkel halad tovább, egyenesen befelé. Gondolta ő, hogy nem lesz kellemes látvány, már mikor elindult, azt viszont nem is sejtette, hogy ennyire nem lesz az. Alighogy megtesz néhány lépést, egy kupac szemét mögött olyasmit pillant meg, amit nem akart látni.
Először csak egy lábat vesz észre. Annak vonalát követve lassan kirajzolódik a hozzá tartozó alak is, mi ott fekszik, hátát a falnak támasztva. Nem ér hozzá, nem megy közelebb, csak alaposan szemügyre veszi a fickót, megnézve, mégis miféle alak. Ekkor látja meg körülötte a vértócsát, mi a gyomrán lévő több sebből származhatott, melyek közül az egyikben még ott pihen egy fa markolatú kés. Tőle szokatlan mód hallat most halkabb, de annál élesebb sikolyt. Lassan, gépiesen hátrál kifelé, remegő testtel, miközben szemeit le sem tudja kapni a holtról. Azonnal képek villannak elé, emlékeit idézve. Amint hátrálva, sikerül kikerítenie a hullát látószögéből, megfordul és rohanni kezd. Rohanni, mígnem egy biztonságosabbnak tűnő, tiszta, fehér falat pillant meg, melynek tövébe lekuporodva mered kezeire. Ujjain ott éktelenkedik a vöröslő massza, mi egyre csak terjed csupasz bőrén. Kezében megvillan kardjának képe, minek pengéjén is ott folyik a ragacsos, vöröslő anyag. Most örülhet, hogy nincs tükör előtte, elvégre ki tudja, hogy akkor mit látna.
Akárhogy pislog, akárhogy rázza fejét, a jelenés nem akar szűnni. Mintha még csukott szemein keresztül is azt látná. A vöröslő tengert, mi ezúttal könnyeket csal szemeibe, miket remegő kézzel dörzsöl meg, kissé félve, hogy majd rákeni arcára azt a sok vért, mi valójában teljes mértékben hiányzik, jelenleg makulátlan bőréről.*
- Valaki... segítsen... *suttogja maga elé elhalón, miközben remegő teste egyre jobban összekuporodik.*
906. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 12:39:16
Üzenet elküldve: 2014-06-09 12:39:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 132
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 132
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
//Eonarin, Nadae //
* A horizontig tartó hullámzó, kék víz és az időnként látóterén keresztülúszó hajók látványára meghozza döntését. Még ma feljut egy ilyen fatákolmányra. A feltápászkodás nem megy könnyen, lévén órákig üldögélt a kemény sziklán, de sikeressége után rohamléptekkel érkezik meg a kikötőbe.
Egyszemélyes rohama hamar nem várt akadályba ütközik és tér be egy ivóba, ahonnan csak pár felessel később szabadul. A csodás italok meg is világítják elméjét és ráveszik, hogy pár társukat még fogadja magába mielőtt hajóra lépne. Ki tudja akkor mikor juthatna hasonló felséges italokhoz. Ennek következtében a nap már a látóhatár mögé hanyatlik, mire teljesen üres zsebbekkel lép, talán inkább esik, ki az egyik söntésből. Valami régi favágónótát dúdol magában és indul meg a partnál állomásozó hajók felé. Állapotához képest meglepően gyorsan és attól elvárható kilengéssel.
Az egyik mólónál épp kiköt egy méretes faalkotmány, így azt veszi célba. ~Hátha szükségük van rakodómunkásra.~*
- Vagy kormányhosra!
*Fejezi be saját gondolatát és miután hangosan kimondta biztossá is válik abban, hogy ott csakis az ő szolgálataira várnak. Mi másért kötöttek volna ki éppen most, ha nem dicső személyét a fedélzetre venni. Olyannyira bele is merül a kormányos lét rejtelmeibe, hogy az előtte tornyosuló két személyt elég későn veszi észre. Arra még éppen jut ideje, hogy felfogja, bárhogyan is teremtek hirtelen az útjába, ami teljességgel lehetetlen, hacsak nem a vízből másztak ki, ami újfent nem opció, mert akkor vizesnek kellene lenniük, annyira mégsem nagyra nőtt akadályok, így megállás és óvatoskodás helyett, majd testi fölényét kihasználva helyet teremt magának.
Így történik hát, hogy az alacsony mélységit vállal megtaszítva elveszti egyensúlyát és fél fordulatot téve háttal átzuhan a másik személyen, ha az nem lép félre előle a szűkös mólón.*
- Affene! *Nyekken nagyot a deszkapadlón és kanyarítja rögtön maga elé zsákját, elbíbelődik a kinyitásával, majd túrja fel az egészet a két megzavart személlyel nem is foglalkozva, mindezt azért, hogy hosszú pillanatokkal később kihalásszon egy üveget, amelyik még majdnem tele van fehér áttetsző itallal. Nagyot sóhajtva helyezi vissza utolsó megmaradt kincsét és azután néz csak fel, hogy tudott az a két törékeny alkat ennyire kifogni szerény személyén.*
* A horizontig tartó hullámzó, kék víz és az időnként látóterén keresztülúszó hajók látványára meghozza döntését. Még ma feljut egy ilyen fatákolmányra. A feltápászkodás nem megy könnyen, lévén órákig üldögélt a kemény sziklán, de sikeressége után rohamléptekkel érkezik meg a kikötőbe.
Egyszemélyes rohama hamar nem várt akadályba ütközik és tér be egy ivóba, ahonnan csak pár felessel később szabadul. A csodás italok meg is világítják elméjét és ráveszik, hogy pár társukat még fogadja magába mielőtt hajóra lépne. Ki tudja akkor mikor juthatna hasonló felséges italokhoz. Ennek következtében a nap már a látóhatár mögé hanyatlik, mire teljesen üres zsebbekkel lép, talán inkább esik, ki az egyik söntésből. Valami régi favágónótát dúdol magában és indul meg a partnál állomásozó hajók felé. Állapotához képest meglepően gyorsan és attól elvárható kilengéssel.
Az egyik mólónál épp kiköt egy méretes faalkotmány, így azt veszi célba. ~Hátha szükségük van rakodómunkásra.~*
- Vagy kormányhosra!
*Fejezi be saját gondolatát és miután hangosan kimondta biztossá is válik abban, hogy ott csakis az ő szolgálataira várnak. Mi másért kötöttek volna ki éppen most, ha nem dicső személyét a fedélzetre venni. Olyannyira bele is merül a kormányos lét rejtelmeibe, hogy az előtte tornyosuló két személyt elég későn veszi észre. Arra még éppen jut ideje, hogy felfogja, bárhogyan is teremtek hirtelen az útjába, ami teljességgel lehetetlen, hacsak nem a vízből másztak ki, ami újfent nem opció, mert akkor vizesnek kellene lenniük, annyira mégsem nagyra nőtt akadályok, így megállás és óvatoskodás helyett, majd testi fölényét kihasználva helyet teremt magának.
Így történik hát, hogy az alacsony mélységit vállal megtaszítva elveszti egyensúlyát és fél fordulatot téve háttal átzuhan a másik személyen, ha az nem lép félre előle a szűkös mólón.*
- Affene! *Nyekken nagyot a deszkapadlón és kanyarítja rögtön maga elé zsákját, elbíbelődik a kinyitásával, majd túrja fel az egészet a két megzavart személlyel nem is foglalkozva, mindezt azért, hogy hosszú pillanatokkal később kihalásszon egy üveget, amelyik még majdnem tele van fehér áttetsző itallal. Nagyot sóhajtva helyezi vissza utolsó megmaradt kincsét és azután néz csak fel, hogy tudott az a két törékeny alkat ennyire kifogni szerény személyén.*
905. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 11:55:00
Üzenet elküldve: 2014-06-09 11:55:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 278
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 278
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Lastar Harg//
*A másiknak kezd megint pörögni a nyelve. De még mindig tagadja, hogy lenne itt bármiféle munka. Zopal ezt nem nagyon hiszi. Ő már pedig dobozokat tervez pakolni akár akarják akár nem. Vagy múltkor dolgozott annak az óriásnak a hajóján. Annak a kapitánynak a világnézete tetszett neki. Nála mindegy volt, hogy az egyik ork, a másik gnóm. Sőt a sötételfekkel sem kivételezett. Ha kérdezősködik akkor biztos elmondják neki merre találja és szinte biztos, hogy felfogadja a hajóra legénységnek. Amúgy is van tengerész tapasztalata.*
-Te mit dolgozol?
*Kérdi végül a másikat bár szinte biztos, hogy vagy nem válaszol vagy válaszol de, a munka nem lesz tiszta.*
*A másiknak kezd megint pörögni a nyelve. De még mindig tagadja, hogy lenne itt bármiféle munka. Zopal ezt nem nagyon hiszi. Ő már pedig dobozokat tervez pakolni akár akarják akár nem. Vagy múltkor dolgozott annak az óriásnak a hajóján. Annak a kapitánynak a világnézete tetszett neki. Nála mindegy volt, hogy az egyik ork, a másik gnóm. Sőt a sötételfekkel sem kivételezett. Ha kérdezősködik akkor biztos elmondják neki merre találja és szinte biztos, hogy felfogadja a hajóra legénységnek. Amúgy is van tengerész tapasztalata.*
-Te mit dolgozol?
*Kérdi végül a másikat bár szinte biztos, hogy vagy nem válaszol vagy válaszol de, a munka nem lesz tiszta.*
904. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 08:09:00
Üzenet elküldve: 2014-06-09 08:09:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Zopal Grognard//
*Zopal bizonyára téved, ha ezt hiszi, hogy Lastar nem akart dolgozni. Mikor idejött, minden munkát elvállalt volna, de mára már belekeseredett, ezért is lett részeges. Nyugodtan végighallgatja az orkot, és csak aztán válaszol.*
-Az sincs!
*Mivel lábaiba már visszaszállt a vér, újra ülőhelyzetbe teszi magát, vigyázva, nehogy elessen, míg ezt a procedúrát végzi. Ő is elkezdi nézegetni, amit a másik. Minden nap ezt tette eddig, mióta ideérkezett a városba. Mivel unja magát, megint beszédbe kezd.*
-Nem lehet ám itt dobozokat rakodni sem!
*Érzi, hogy már elég tisztán beszél. Csak össze kellett szednie magát. Hangjába kezd visszatérni az élet.*
-Nem engedik meg, mer' utálnak minket.
*Ezzel lezártnak tekinti részéről a témát. Nem akarja még egyszer elmondani, hiszen az mentegetőzésnek tűnhet, hogy miért nincs is munkája. Habár, az igazság az, hogy tényleg ezért nincs, de ez már csak részletkérdés.*
*Zopal bizonyára téved, ha ezt hiszi, hogy Lastar nem akart dolgozni. Mikor idejött, minden munkát elvállalt volna, de mára már belekeseredett, ezért is lett részeges. Nyugodtan végighallgatja az orkot, és csak aztán válaszol.*
-Az sincs!
*Mivel lábaiba már visszaszállt a vér, újra ülőhelyzetbe teszi magát, vigyázva, nehogy elessen, míg ezt a procedúrát végzi. Ő is elkezdi nézegetni, amit a másik. Minden nap ezt tette eddig, mióta ideérkezett a városba. Mivel unja magát, megint beszédbe kezd.*
-Nem lehet ám itt dobozokat rakodni sem!
*Érzi, hogy már elég tisztán beszél. Csak össze kellett szednie magát. Hangjába kezd visszatérni az élet.*
-Nem engedik meg, mer' utálnak minket.
*Ezzel lezártnak tekinti részéről a témát. Nem akarja még egyszer elmondani, hiszen az mentegetőzésnek tűnhet, hogy miért nincs is munkája. Habár, az igazság az, hogy tényleg ezért nincs, de ez már csak részletkérdés.*
903. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 01:46:28
Üzenet elküldve: 2014-06-09 01:46:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 481
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Eonarin Thraenaahla//
*Idegessége szinte fokozhatatlan már. Vagy inkább dühe? Lábának dobolását abbahagyja, de abban a pillanatban fel is áll. Átszeli a mólót, ami alig szélesebb néhány méternél. Hamar átér a túloldalra. A nap utolsó sugarai világítják meg az égboltot, ahogy egy hajó mellett elnéz. Hamarosan minden sötétségbe fog borulni. A hajók lámpái adnak majd némi világítást. És a dokkok messzi fényei. A kikötő sejtelmes világításba fog borulni. Sunnyogó alakok, hordók gördülése, a sorosan egymás mellé ácsolt fa deszkák reccsenései, amelyek megtörik az est békés, alvó csendjét. No és persze a hajók mélyéről hallatszó mulatozások, ivászatok, tivornyák. Erre a gondolatra elmosolyodik. És hogy milyen estéket tartottak a legénységgel az útjuk során. Jó bandának indult és bizonyult. Szája szélesre húzódik, ahogy visszagondol az elmúlt napok eseményeire.
Gondolataiból a víz csobbanása zökkenti ki. Vissza a való világba. Amely bár szörnyű, ezt maga is tapasztalja, ám most a lehető legszörnyűbb, amit valaha is átélt. A csobbanással nem foglalkozik. Egy adag áru leesett a korlátról. Nem ez lenne az első eset. Úgyis feljön a felszínre. Szinte mindenkivel előfordul. Csak épp nem ajánlott a leszálló éjszakába. Hosszú hosszú perceket vehet igénybe, amíg megtalálják a kósza ládát, vagy esetleg hordót. A hullámok elviszik, be a moló alá, vagy egy másik hajó közelébe, oldalába. Ami persze vita tárgyát fogja később végezni. Újra elkalandozik. Lassan visszafordul és leül az imént felállt helyéről. Lábaival újra elkezd dobolni mérgében.*
- Hogy fogyna ki a rum a világból!*sziszegi fogai között.* Jaj miket mondok én, dehogy fogyjon ki. *Majd a szájához emeli az üveget, amit még mindig a kezében tart. De abból már nem jön semmi. Szájával lefelé fordítja az üveget és nézi, hogy folyik-e ki belőle valami. Ám abból semmi sem folyik ki. Még csak egy apró, picurka csepp sem, amit gyorsan megmenthetne, mielőtt a földre érve vetne véget életének. A cölöp mellett álló hordóba rúg bele oldalvást.* - Hát elfogyott. Kellett neked mondanod. Ugyes vagy Nadae…Nagyon jól csináltad. Nem elég, hogy a hajód oda, de még rumod sincs. Még utánpótlása sem, csak a jó öreg lebjuban. *Mérgelődik magában.* - Persze tolvajok azok is. Milyen árat kérnek el érte. Pff…
~Vissza kell szerezni Farmart. Azon kívül, hogy remek rumutántöltő, de az az Én hajóm. Az az átkozott. Megkeserüli még. Jah, hogy megkeserülte..~*Majd kezét a csizmájában lévő tőr markolatára csúsztatja.* ~Elkártyázta. Az ebadta! És még csodálkozott, hogy. Még fel volt háborodva. Hát hova fajul már el a kalózember? Hol van itt a becsület. Bezzeg velük…~
*Morfondírozik tovább. Könyökét térdére támasztja, tenyerébe meg az állát. Gondolatai olyannyira lekötik, hogy meg sem hallja, a mellé érkező alakot sem. Tekintetével a szemközt elhelyezkedő cölöpöt bámulja. A lány hangjára szeme sem rebben. Mintha észre sem vette volna, hogy ott van. Lassan múlnak a másodpercek.*
- Üdv a kikötőbe este. *Hangzik el a válasz végül jócskán a megadott határidő után, ha addigra a másik nem vágta volna keresztül a nyakát.* - Az éjszakai tivornyák helyszínén, *Egy távoli hajóról egy feltehetőleg illuminált állapotban lévő ordas hangú férfi kurjant fel.* az illegális áruk lerakodóhelyén, *Néhány matróz előttük elmennek egy-egy angyobb ládát cipelve. Szinte fel sem tűnik nekik, a két páros helyzete.* - a kései órák kedvelt gyilkossági helyszínén. *A válla fölött végül hátra pillant, hogy megnézze az idegen gyilkossági hajlamának kiváltó okát. A holttest láttán elhúzza a száját.*
- A cápák nyugosztalják. Amatőr munka...
*Fűzi még mondandójához gondolatait.*
*Idegessége szinte fokozhatatlan már. Vagy inkább dühe? Lábának dobolását abbahagyja, de abban a pillanatban fel is áll. Átszeli a mólót, ami alig szélesebb néhány méternél. Hamar átér a túloldalra. A nap utolsó sugarai világítják meg az égboltot, ahogy egy hajó mellett elnéz. Hamarosan minden sötétségbe fog borulni. A hajók lámpái adnak majd némi világítást. És a dokkok messzi fényei. A kikötő sejtelmes világításba fog borulni. Sunnyogó alakok, hordók gördülése, a sorosan egymás mellé ácsolt fa deszkák reccsenései, amelyek megtörik az est békés, alvó csendjét. No és persze a hajók mélyéről hallatszó mulatozások, ivászatok, tivornyák. Erre a gondolatra elmosolyodik. És hogy milyen estéket tartottak a legénységgel az útjuk során. Jó bandának indult és bizonyult. Szája szélesre húzódik, ahogy visszagondol az elmúlt napok eseményeire.
Gondolataiból a víz csobbanása zökkenti ki. Vissza a való világba. Amely bár szörnyű, ezt maga is tapasztalja, ám most a lehető legszörnyűbb, amit valaha is átélt. A csobbanással nem foglalkozik. Egy adag áru leesett a korlátról. Nem ez lenne az első eset. Úgyis feljön a felszínre. Szinte mindenkivel előfordul. Csak épp nem ajánlott a leszálló éjszakába. Hosszú hosszú perceket vehet igénybe, amíg megtalálják a kósza ládát, vagy esetleg hordót. A hullámok elviszik, be a moló alá, vagy egy másik hajó közelébe, oldalába. Ami persze vita tárgyát fogja később végezni. Újra elkalandozik. Lassan visszafordul és leül az imént felállt helyéről. Lábaival újra elkezd dobolni mérgében.*
- Hogy fogyna ki a rum a világból!*sziszegi fogai között.* Jaj miket mondok én, dehogy fogyjon ki. *Majd a szájához emeli az üveget, amit még mindig a kezében tart. De abból már nem jön semmi. Szájával lefelé fordítja az üveget és nézi, hogy folyik-e ki belőle valami. Ám abból semmi sem folyik ki. Még csak egy apró, picurka csepp sem, amit gyorsan megmenthetne, mielőtt a földre érve vetne véget életének. A cölöp mellett álló hordóba rúg bele oldalvást.* - Hát elfogyott. Kellett neked mondanod. Ugyes vagy Nadae…Nagyon jól csináltad. Nem elég, hogy a hajód oda, de még rumod sincs. Még utánpótlása sem, csak a jó öreg lebjuban. *Mérgelődik magában.* - Persze tolvajok azok is. Milyen árat kérnek el érte. Pff…
~Vissza kell szerezni Farmart. Azon kívül, hogy remek rumutántöltő, de az az Én hajóm. Az az átkozott. Megkeserüli még. Jah, hogy megkeserülte..~*Majd kezét a csizmájában lévő tőr markolatára csúsztatja.* ~Elkártyázta. Az ebadta! És még csodálkozott, hogy. Még fel volt háborodva. Hát hova fajul már el a kalózember? Hol van itt a becsület. Bezzeg velük…~
*Morfondírozik tovább. Könyökét térdére támasztja, tenyerébe meg az állát. Gondolatai olyannyira lekötik, hogy meg sem hallja, a mellé érkező alakot sem. Tekintetével a szemközt elhelyezkedő cölöpöt bámulja. A lány hangjára szeme sem rebben. Mintha észre sem vette volna, hogy ott van. Lassan múlnak a másodpercek.*
- Üdv a kikötőbe este. *Hangzik el a válasz végül jócskán a megadott határidő után, ha addigra a másik nem vágta volna keresztül a nyakát.* - Az éjszakai tivornyák helyszínén, *Egy távoli hajóról egy feltehetőleg illuminált állapotban lévő ordas hangú férfi kurjant fel.* az illegális áruk lerakodóhelyén, *Néhány matróz előttük elmennek egy-egy angyobb ládát cipelve. Szinte fel sem tűnik nekik, a két páros helyzete.* - a kései órák kedvelt gyilkossági helyszínén. *A válla fölött végül hátra pillant, hogy megnézze az idegen gyilkossági hajlamának kiváltó okát. A holttest láttán elhúzza a száját.*
- A cápák nyugosztalják. Amatőr munka...
*Fűzi még mondandójához gondolatait.*
902. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-09 00:11:19
Üzenet elküldve: 2014-06-09 00:11:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Nadae Eilwen//
*Gyors iramban érkezik meg végre a kikötőbe, lendületét pedig pusztán az úton tartózkodó járókelők veszik vissza. Legalább ketten ugranak félre az útjából ahogy lefékezi a lovat, de valahogy egyik sem mer semmilyen rossz szót intézni felé, csupán döbbent vagy ijedt szempárok figyelik a továbbhaladását. Dühös ábrázata, az összképe az öltözékével együtt, vagy csupán a történtek hirtelensége az mi beléjük fagyasztja a szót ezt Eonarin nem tudhatja, viszont bármi is az csak örül neki, hogy nyugodtan folytathatja most már lassabban az útját.
Pár percen belül az egyik épületnél leugrik az állat hátáról, és az első lehetséges helyre rögzíti, majd gyalog folytatja az útját.
Fülel, hallgatózik, próbál minél több gyanús alak beszélgetésébe belehallani hátha ismét információkhoz juthat, de sajnos semmi.
Néhány hajónál meg-megállva elgondolkozik rajta, hogy mi van, ha valóban itt járt a férfi és már hajóra is szállt? Akkor már valóban bottal ütheti a nyomát.
És ha még nem ment el? Akkor sem vizsgálhatja át az összes hajót és épületet amik a kikötőben vannak. Még ha lenne is hozzá kedve, hogy egyenként felosonjon a hajókra átfésülve azokat, ideje akkor sincs most erre.
Fogynak a lehetséges helyek, és a remény is, hogy még itt találja a keresett személyt a kikötőben mindenki más előtt. Most mit tegyen, ha ezt a nyomot is elvesztette? Hagyja a pénzt, és térjen vissza, ezzel veszni hagyva egy ilyen kiváló lehetőséget? Akármennyire is ellenkezik minden porcikája ez ellen, ha nincs nyom, nincs információ, akkor kizárt, hogy másokat meg tudjon előzni.
Ideges sóhaj hagyja el ajkait ahogy tehetetlenül gyorsít a tempóján, majd úgy ötven méter után a part mellett hirtelen megtorpan. Mintha hirtelenjében a világ összes ideje rászabadult volna, úgy bámulja szoborként lemerevedve, nagy szemekkel a vízfelszínt. De nem ok nélkül teszi. Ha más is belenéz a vízbe, láthatja, hogy egy még igen friss férfi teste lebeg a felszínén. A mélységi lánynak nem nehéz meggyőződnie arról, hogy a szemei előtt úszó test a célponté. A jobb szeme...a jobb szemét kellett volna a megbízóhoz eljuttatni, és annak ott lent a vízben nincs meg az a szeme.
A tehetetlenséget düh és idegesség váltja föl, ahogy gyorsan körbenézve reménykedik benne, hogy hátha az Éj kegyes lesz hozzá, és még meglelheti azt aki megelőzte őt. Senki, csak egy nő, ráadásul pont ott ahol a halott van.
Ha ő a gyilkos ha nem, Eonarin túlontúl ideges ahhoz, hogy mérlegelje a helyzetet. Túl sok pénzről lett volna szó, és túl sok erőfeszítést ölt már ebbe bele.
Ennek fényében hangtalan lépteivel mit sem törődve mindennel amit eddig neki tanítottak, gyors tempóban odaviharzik az ismeretlen illetőhöz, majd szablyáit kivonva a nő nyakához emeli az egyik pengét. Az sem érdekli, ha idő előtt a másik észreveszi, akkor csak szimplán rászegezi a fegyvert.*
- Tíz másodperced van elárulni, hogy te ölted-e meg a mögötted lebegő alakot! *Figyeli gyilkos pillantással, kiélezve a másik szemében gyúlható hazugság legkisebb szikráira is. Ritkán szokta ennyire felhúznia magát, viszont ilyenkor ki is érdemli magának a mélységi jelzőt.*
*Gyors iramban érkezik meg végre a kikötőbe, lendületét pedig pusztán az úton tartózkodó járókelők veszik vissza. Legalább ketten ugranak félre az útjából ahogy lefékezi a lovat, de valahogy egyik sem mer semmilyen rossz szót intézni felé, csupán döbbent vagy ijedt szempárok figyelik a továbbhaladását. Dühös ábrázata, az összképe az öltözékével együtt, vagy csupán a történtek hirtelensége az mi beléjük fagyasztja a szót ezt Eonarin nem tudhatja, viszont bármi is az csak örül neki, hogy nyugodtan folytathatja most már lassabban az útját.
Pár percen belül az egyik épületnél leugrik az állat hátáról, és az első lehetséges helyre rögzíti, majd gyalog folytatja az útját.
Fülel, hallgatózik, próbál minél több gyanús alak beszélgetésébe belehallani hátha ismét információkhoz juthat, de sajnos semmi.
Néhány hajónál meg-megállva elgondolkozik rajta, hogy mi van, ha valóban itt járt a férfi és már hajóra is szállt? Akkor már valóban bottal ütheti a nyomát.
És ha még nem ment el? Akkor sem vizsgálhatja át az összes hajót és épületet amik a kikötőben vannak. Még ha lenne is hozzá kedve, hogy egyenként felosonjon a hajókra átfésülve azokat, ideje akkor sincs most erre.
Fogynak a lehetséges helyek, és a remény is, hogy még itt találja a keresett személyt a kikötőben mindenki más előtt. Most mit tegyen, ha ezt a nyomot is elvesztette? Hagyja a pénzt, és térjen vissza, ezzel veszni hagyva egy ilyen kiváló lehetőséget? Akármennyire is ellenkezik minden porcikája ez ellen, ha nincs nyom, nincs információ, akkor kizárt, hogy másokat meg tudjon előzni.
Ideges sóhaj hagyja el ajkait ahogy tehetetlenül gyorsít a tempóján, majd úgy ötven méter után a part mellett hirtelen megtorpan. Mintha hirtelenjében a világ összes ideje rászabadult volna, úgy bámulja szoborként lemerevedve, nagy szemekkel a vízfelszínt. De nem ok nélkül teszi. Ha más is belenéz a vízbe, láthatja, hogy egy még igen friss férfi teste lebeg a felszínén. A mélységi lánynak nem nehéz meggyőződnie arról, hogy a szemei előtt úszó test a célponté. A jobb szeme...a jobb szemét kellett volna a megbízóhoz eljuttatni, és annak ott lent a vízben nincs meg az a szeme.
A tehetetlenséget düh és idegesség váltja föl, ahogy gyorsan körbenézve reménykedik benne, hogy hátha az Éj kegyes lesz hozzá, és még meglelheti azt aki megelőzte őt. Senki, csak egy nő, ráadásul pont ott ahol a halott van.
Ha ő a gyilkos ha nem, Eonarin túlontúl ideges ahhoz, hogy mérlegelje a helyzetet. Túl sok pénzről lett volna szó, és túl sok erőfeszítést ölt már ebbe bele.
Ennek fényében hangtalan lépteivel mit sem törődve mindennel amit eddig neki tanítottak, gyors tempóban odaviharzik az ismeretlen illetőhöz, majd szablyáit kivonva a nő nyakához emeli az egyik pengét. Az sem érdekli, ha idő előtt a másik észreveszi, akkor csak szimplán rászegezi a fegyvert.*
- Tíz másodperced van elárulni, hogy te ölted-e meg a mögötted lebegő alakot! *Figyeli gyilkos pillantással, kiélezve a másik szemében gyúlható hazugság legkisebb szikráira is. Ritkán szokta ennyire felhúznia magát, viszont ilyenkor ki is érdemli magának a mélységi jelzőt.*
901. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2014-06-08 13:27:18
Üzenet elküldve: 2014-06-08 13:27:18
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Vakmerő
//Mordék bevetésen//
- Nos, akkor nem fog ártani, ha gyorsan találjuk meg. Persze, kibírom én is, kibírod te is víz nélkül, de előbb-utóbb szükség lesz némi folyadékra.
*Nevet, majd egy kicsit megkomolyodnak a vonásai. Nem nagyon, éppen csak észre lehet venni.*
- Említettem már, hogy nem hiszek a sorsban? Abban hiszek, hogy minden a te döntéseiden alapul. Te irányítod az életed, nem valaki más. Erre még nem gondoltál? Különben mindegy is. A halálhoz pedig annyit...vállalom én is, hogy az kell, de aki nem féli a halált, abból hiányzik a legnagyobb motiváló eszköz.
*Mosolyog, nem áll szándékában veszekedni a Vörössel. Mordokhai is csak valahol legbelül fél a túlvilágtól - már persze, ha létezik. Sokszor küzdött már az életéért és akkor ez az aprócska félelem adta a harci tudását.*
- Nos, ha van mire használnom a tudásomat, az csak előny. Legalább formában maradok. Egyébként sem azért edzem magam ökölharcra, hogy aztán semmi hasznát ne vegyem. De azért a fegyverekhez jobban értek. Akár lándzsát is készíthetünk. Fogunk egy botot és kihegyezzük. Szerintem még jól jöhet.
*Na persze, az is nagy igazság, hogy Mordokhai nagyon régen küzdött lándzsával, de fegyverhordozóként nagy hasznát vette. Ejtett vele mindenféle vadat, bár ember ellen még nem használta. És jó eséllyel most sem fogja, elvégre nem embert ölni mennek és az se biztos, hogy készítenek maguknak ilyesmit.*
- Természetesen, jó ha akad olyasmi, ami a "civilizált" életmódra emlékeztet minket. De azért ne nagyon vesd el a sulykot.*nevet*Hát, biztos lesz valami értékes. De unalmunkban akár új dolgokat is készíthetünk, ami erre az utazásra fog minket emlékeztetni. Ha pedig ott hagynánk a fogunkat...nos, akkor aki ránk talál, azé lesznek az ott készített dolgok.
*Ez igazán jó érzéssel tölti el a vándort. Valami maradandót alkotni méghozzá úgy, hogy ez később valakihez eljusson. Bár igaz, hogy jobban örülne, ha visszatérnek. És minden bizonnyal visszatérnek.
A rekedtes hangra villámgyorsan pördül meg, aztán amikor meglátja a jövevényt és meghallja a mondandóját, felsóhajt. Mordachra pillant, az viszont átengedi neki.*
- Kösz a lehetőséget...
*Morogja halkan. Minden izma sajog az edzéstől, de igazából nem mérges a barátjára. Végigpillant a férfin, akiről a tökéletes lecsúszott matrózt mintázhatták, aztán biccent.*
- Elutasítva. Pihenj matróz!
*Azzal ő is szív egyet a pipáján, majd a Vörös karikájának fúj némi társaságot.*
- Nos, akkor nem fog ártani, ha gyorsan találjuk meg. Persze, kibírom én is, kibírod te is víz nélkül, de előbb-utóbb szükség lesz némi folyadékra.
*Nevet, majd egy kicsit megkomolyodnak a vonásai. Nem nagyon, éppen csak észre lehet venni.*
- Említettem már, hogy nem hiszek a sorsban? Abban hiszek, hogy minden a te döntéseiden alapul. Te irányítod az életed, nem valaki más. Erre még nem gondoltál? Különben mindegy is. A halálhoz pedig annyit...vállalom én is, hogy az kell, de aki nem féli a halált, abból hiányzik a legnagyobb motiváló eszköz.
*Mosolyog, nem áll szándékában veszekedni a Vörössel. Mordokhai is csak valahol legbelül fél a túlvilágtól - már persze, ha létezik. Sokszor küzdött már az életéért és akkor ez az aprócska félelem adta a harci tudását.*
- Nos, ha van mire használnom a tudásomat, az csak előny. Legalább formában maradok. Egyébként sem azért edzem magam ökölharcra, hogy aztán semmi hasznát ne vegyem. De azért a fegyverekhez jobban értek. Akár lándzsát is készíthetünk. Fogunk egy botot és kihegyezzük. Szerintem még jól jöhet.
*Na persze, az is nagy igazság, hogy Mordokhai nagyon régen küzdött lándzsával, de fegyverhordozóként nagy hasznát vette. Ejtett vele mindenféle vadat, bár ember ellen még nem használta. És jó eséllyel most sem fogja, elvégre nem embert ölni mennek és az se biztos, hogy készítenek maguknak ilyesmit.*
- Természetesen, jó ha akad olyasmi, ami a "civilizált" életmódra emlékeztet minket. De azért ne nagyon vesd el a sulykot.*nevet*Hát, biztos lesz valami értékes. De unalmunkban akár új dolgokat is készíthetünk, ami erre az utazásra fog minket emlékeztetni. Ha pedig ott hagynánk a fogunkat...nos, akkor aki ránk talál, azé lesznek az ott készített dolgok.
*Ez igazán jó érzéssel tölti el a vándort. Valami maradandót alkotni méghozzá úgy, hogy ez később valakihez eljusson. Bár igaz, hogy jobban örülne, ha visszatérnek. És minden bizonnyal visszatérnek.
A rekedtes hangra villámgyorsan pördül meg, aztán amikor meglátja a jövevényt és meghallja a mondandóját, felsóhajt. Mordachra pillant, az viszont átengedi neki.*
- Kösz a lehetőséget...
*Morogja halkan. Minden izma sajog az edzéstől, de igazából nem mérges a barátjára. Végigpillant a férfin, akiről a tökéletes lecsúszott matrózt mintázhatták, aztán biccent.*
- Elutasítva. Pihenj matróz!
*Azzal ő is szív egyet a pipáján, majd a Vörös karikájának fúj némi társaságot.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5375-5394