Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
Mostani oldal: 1 (1. - 20. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
20. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-07-04 22:49:43
Üzenet elküldve: 2012-07-04 22:49:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
*Wraeco egy türelmetlen legyintéssel válaszol. Ahogy elnézi a lehajtott kobakkal sétáló leányt, ismét előtörnek érzései. "Hogy is tudnék rá haragudni? Hát még mindig nem érti, hogy ő a mindenem?!" - elmélkedik kissé elszomorodva, de nem ad hangot ezen gondolatának.
Ahogy a patakhoz érnek, Elhia egyből megmártózik benne. Wraeco örül, hogy kicsit jobb színben látja kedvesét, s aggódása is kissé alábbhagy. Az elf az égre pillant, s a sűrű lombkoronákon beszűrődő halvány, narancssárgás fényből úgy ítéli meg, naplemente van. Ismét rápillant Elhiára, aki még mindig a vízben guggol. "Úgy tűnik, valamin zakatolnak elméjének fogaskerekei. Jobb is, ha magára hagyom egy kis időre."*
- Édesem! Esteledik. Kölcsönveszem az íjad, s elejtek egy vadat. Vigyázz magadra addig. Ha baj van, csak kiálts, nem leszek messze.
*közli a lánnyal tervét, majd a nyilakkal teli tegezt a vállára akasztva megindul egy kis ösvényen.
Percekig csak barangol. Bizonyos időközönként megjelöli a keskeny földút menti fákat, hogy visszataláljon, vagy szükség esetén Elhia követni tudja őt. "Elhia Dea... valami nincs rendben vele. Mi mi nem stimmel? Tudom, hogy a megoldás megvan elmémben, de valahogy mégsem áll össze a kép. Jobb is, ha nem agyalok annyit, inkább fogok valamit vacsorára" - határozza el magát Wraeco, és kezébe veszi kedvese új íját. "Végre élesben is kipróbálhatom - bár inkább vagyok kardforgató, mint célbalövő." Egy darabig némán köröz, léptei puhák, szemei figyelmesen pásztázzák a fák sűrű rengetegét elejthető állatok után kutatva. "Nem lehet anyaállat, erre figyelnem kell" - emlékezteti magát az elf.
Egy fél perccel később megpillantja leendő áldozatát: egy szarvas torpan meg éppen, nem messze Wraecotól. "Egy esélyem van. Gyerünk!" - biztatja magát. Ahogy felajzza az íjat, egy furcsa érzés járja át: előtör belőle a vadászösztön. Pontos célzás, egyetlen lövés, s a kilőtt nyíl kegyetlenül hatol az állat szívének közepébe. Wraeco a kíméletes megoldást választotta, még ha így kockáztatta is a vad húsának minőségét.
"Elhia gyomra teljesen kiürült, ennie kell: remélem, lesz étvágya." Vállára akasztja a lőfegyvert, majd elkapja a szarvas két hátsó lábát, s az állatot maga mögött húzva büszkén indul el visszafele szíve választottjához.*
Ahogy a patakhoz érnek, Elhia egyből megmártózik benne. Wraeco örül, hogy kicsit jobb színben látja kedvesét, s aggódása is kissé alábbhagy. Az elf az égre pillant, s a sűrű lombkoronákon beszűrődő halvány, narancssárgás fényből úgy ítéli meg, naplemente van. Ismét rápillant Elhiára, aki még mindig a vízben guggol. "Úgy tűnik, valamin zakatolnak elméjének fogaskerekei. Jobb is, ha magára hagyom egy kis időre."*
- Édesem! Esteledik. Kölcsönveszem az íjad, s elejtek egy vadat. Vigyázz magadra addig. Ha baj van, csak kiálts, nem leszek messze.
*közli a lánnyal tervét, majd a nyilakkal teli tegezt a vállára akasztva megindul egy kis ösvényen.
Percekig csak barangol. Bizonyos időközönként megjelöli a keskeny földút menti fákat, hogy visszataláljon, vagy szükség esetén Elhia követni tudja őt. "Elhia Dea... valami nincs rendben vele. Mi mi nem stimmel? Tudom, hogy a megoldás megvan elmémben, de valahogy mégsem áll össze a kép. Jobb is, ha nem agyalok annyit, inkább fogok valamit vacsorára" - határozza el magát Wraeco, és kezébe veszi kedvese új íját. "Végre élesben is kipróbálhatom - bár inkább vagyok kardforgató, mint célbalövő." Egy darabig némán köröz, léptei puhák, szemei figyelmesen pásztázzák a fák sűrű rengetegét elejthető állatok után kutatva. "Nem lehet anyaállat, erre figyelnem kell" - emlékezteti magát az elf.
Egy fél perccel később megpillantja leendő áldozatát: egy szarvas torpan meg éppen, nem messze Wraecotól. "Egy esélyem van. Gyerünk!" - biztatja magát. Ahogy felajzza az íjat, egy furcsa érzés járja át: előtör belőle a vadászösztön. Pontos célzás, egyetlen lövés, s a kilőtt nyíl kegyetlenül hatol az állat szívének közepébe. Wraeco a kíméletes megoldást választotta, még ha így kockáztatta is a vad húsának minőségét.
"Elhia gyomra teljesen kiürült, ennie kell: remélem, lesz étvágya." Vállára akasztja a lőfegyvert, majd elkapja a szarvas két hátsó lábát, s az állatot maga mögött húzva büszkén indul el visszafele szíve választottjához.*
19. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-07-04 01:06:56
Üzenet elküldve: 2012-07-04 01:06:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*A nagy hallgatás kissé elbizonytalanítja a lányt. Önbizalma eléggé megcsappan rossz kondija miatt. Wraeco ölében jól érzi magát, de mégse tiszta benne az az érzés, hogy független, és a saját lábán meg tudna állni.
Merengve az úton, miközben le se veszi szemét Kedveséről, hirtelen megint rájön egy visszafordíthatatlan érzés. Meredten bámulni kezdi Párját, hogy miként adja tudtára a dolgot, de az csak ránéz és elmosolyodik. Mikor helyzetjelentést kap, hogy merre járnak, már nem tudja visszatartani gyomrának maradék tartalmát, így nincs más választása, mint, hogy kivetődjön kedvese karjaiból és megrohamozza a dús aljnövényzet egy szegletét. Pár perc elteltével kínos hallgatással tér vissza a zöldövezetéből.*
- Sikeresen megint mindent elriaszthattam. Ne haragudj rám, kérlek.
*Lehajtott fejjel sétál vissza társához, aki hűen várt rá. Közben egy bizonyos gondolat kezd erősödni benne, de nem mer tudomást venni róla, hiszen eléggé felkészületlen még arra a bizonyos dologra. Mivel nem biztos benne így kedvesét se akarja leterhelni holmiféle téves hírekkel.
Arca sápadt és léptei is lomhák, mikor egy patakhoz érnek. Elhia kissé fellelkesülve rögtön a hűsítő habokba veti magát. Igaz, hogy csak bokáig ér a víz, de neki ez is bőven elég. Olyan, mint egy kisgyerek a homokozóban. Igyekszik minden nyomát eltüntetni rosszullétének és erősnek mutatni magát.
"Nem tudom, mit szólna, ha felvetném neki a betegségem okát. Legalábbis azt, amelyikre én gyanakszom. Nem akarom elijeszteni magam mellől. Ha magamra hagyna ezzel, akkor nem tudom, mihez kezdenék."
Barangolnak el gondolatai, és észre se veszi, hogy teljesen elázott már a ruhája attól, ahogyan a patakban guggol és kezei megszakítják a nyugodtan csordogáló víz fodrozódásait.*
Merengve az úton, miközben le se veszi szemét Kedveséről, hirtelen megint rájön egy visszafordíthatatlan érzés. Meredten bámulni kezdi Párját, hogy miként adja tudtára a dolgot, de az csak ránéz és elmosolyodik. Mikor helyzetjelentést kap, hogy merre járnak, már nem tudja visszatartani gyomrának maradék tartalmát, így nincs más választása, mint, hogy kivetődjön kedvese karjaiból és megrohamozza a dús aljnövényzet egy szegletét. Pár perc elteltével kínos hallgatással tér vissza a zöldövezetéből.*
- Sikeresen megint mindent elriaszthattam. Ne haragudj rám, kérlek.
*Lehajtott fejjel sétál vissza társához, aki hűen várt rá. Közben egy bizonyos gondolat kezd erősödni benne, de nem mer tudomást venni róla, hiszen eléggé felkészületlen még arra a bizonyos dologra. Mivel nem biztos benne így kedvesét se akarja leterhelni holmiféle téves hírekkel.
Arca sápadt és léptei is lomhák, mikor egy patakhoz érnek. Elhia kissé fellelkesülve rögtön a hűsítő habokba veti magát. Igaz, hogy csak bokáig ér a víz, de neki ez is bőven elég. Olyan, mint egy kisgyerek a homokozóban. Igyekszik minden nyomát eltüntetni rosszullétének és erősnek mutatni magát.
"Nem tudom, mit szólna, ha felvetném neki a betegségem okát. Legalábbis azt, amelyikre én gyanakszom. Nem akarom elijeszteni magam mellől. Ha magamra hagyna ezzel, akkor nem tudom, mihez kezdenék."
Barangolnak el gondolatai, és észre se veszi, hogy teljesen elázott már a ruhája attól, ahogyan a patakban guggol és kezei megszakítják a nyugodtan csordogáló víz fodrozódásait.*
18. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-07-02 14:46:16
Üzenet elküldve: 2012-07-02 14:46:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
- Nem maradhatsz le, jössz velem
*jelenti ki határozottan az elf. Elteszi dobócsillagait, vállára akasztja Elhia íját, s ellentmondást nem tűrően nyakába ülteti a még kissé émelygő kedvesét.*
- Amíg nem leszel jobban, így haladunk tovább. Én egyelőre nem vagyok éhes, s gondolom te sem tudnál most ételhez nyúlni, úgyhogy ráérünk este vadászni *mondja az elf, majd combjánál fogva megigazítja a lecsúszni készülő Elhiát.* Akkor úgyis izgalmasabb *teszi hozzá. Egy darabig némán haladnak, mire Wraeco kénytelen megtörni a csendet.*
- Nagyon elmerengtél. Megosztod velem, merre kalandoztak gondolataid? Mostanában ritkán mesélsz az álmaidról, pedig én kíváncsi vagyok mindenre, ami veled kapcsolatos
*szól az elf. A erdő egyre sűrűbbé válik, s egyre alacsonyabb ágú fák mellett mennek el, ezért Wraeco óvatosan leemeli válláról a lányt. Kezébe adja íját, majd néhány másodperc múlva ölbe kapja a gyengélkedő leányt. Kedvese meleg testének érintése - ennyi idő után is - kellemes bizsergéssel tölti el az elfet.
Ahogy beljebb érnek, a növényzettel egyetemben egyre több állatot pillantanak meg; a pompázó természet egykori otthonára emlékezteti az ifjú Thempestast. Előtörnek kisgyerekkori emlékei, mint mikor barátaival fára másztak, s versenyt futottak - pontosabban ugrottak - a fák tetejéről le sem ereszkedve. "Hiányoznak ezek az idők, gondtalanabb volt az életem, mint most. Viszont mellettem van egy olyan teremtés, akivel egy teljesen más világban élek kizárva minden külső hatást, s akinek gyengédsége elfeledteti velem a magány mardosó érzését."
Wraeco úgy sejti, Elhiára is rátörtek emlékei, s reméli, megosztja ezen gondolatait is vele. "Tudni szeretném, bármi is legyen, mi elméjében zajlik. Szomorúságában is osztozom, csak úgy, ahogyan az öröm perceiben is mellette vagyok" - gondolja. "Néha úgy tartom, nem oszt meg velem mindent, vagy épp eltereli a szót, ha épp elérzékenyül egy beszélgetés során. Remélem, most, hogy kettesben vagyunk, képes lesz feltárni előttem érzéseit, terveit, s visszatartott megjegyzéseit is közli velem."
Merengéséből felocsúdva arra lesz figyelmes, hogy Elhia figyeli őt. Mikor belepillant a tengerkék szempárba, azonnal elmosolyodik. Megpuszilja a lány homlokát, s biztatóan így szól:*
- Ilyen aljnövényzet csak víztől nem messze képes megvetni apró gyökereit *mutat a föld felé* ha egyenesen megyünk tovább, egy folyam vagy patak keresztezi majd utunkat - ott letáborozhatunk
*mondja, majd lépteit megszaporázva, kedvesét biztos kézzel tartva halad tovább előre.*
*jelenti ki határozottan az elf. Elteszi dobócsillagait, vállára akasztja Elhia íját, s ellentmondást nem tűrően nyakába ülteti a még kissé émelygő kedvesét.*
- Amíg nem leszel jobban, így haladunk tovább. Én egyelőre nem vagyok éhes, s gondolom te sem tudnál most ételhez nyúlni, úgyhogy ráérünk este vadászni *mondja az elf, majd combjánál fogva megigazítja a lecsúszni készülő Elhiát.* Akkor úgyis izgalmasabb *teszi hozzá. Egy darabig némán haladnak, mire Wraeco kénytelen megtörni a csendet.*
- Nagyon elmerengtél. Megosztod velem, merre kalandoztak gondolataid? Mostanában ritkán mesélsz az álmaidról, pedig én kíváncsi vagyok mindenre, ami veled kapcsolatos
*szól az elf. A erdő egyre sűrűbbé válik, s egyre alacsonyabb ágú fák mellett mennek el, ezért Wraeco óvatosan leemeli válláról a lányt. Kezébe adja íját, majd néhány másodperc múlva ölbe kapja a gyengélkedő leányt. Kedvese meleg testének érintése - ennyi idő után is - kellemes bizsergéssel tölti el az elfet.
Ahogy beljebb érnek, a növényzettel egyetemben egyre több állatot pillantanak meg; a pompázó természet egykori otthonára emlékezteti az ifjú Thempestast. Előtörnek kisgyerekkori emlékei, mint mikor barátaival fára másztak, s versenyt futottak - pontosabban ugrottak - a fák tetejéről le sem ereszkedve. "Hiányoznak ezek az idők, gondtalanabb volt az életem, mint most. Viszont mellettem van egy olyan teremtés, akivel egy teljesen más világban élek kizárva minden külső hatást, s akinek gyengédsége elfeledteti velem a magány mardosó érzését."
Wraeco úgy sejti, Elhiára is rátörtek emlékei, s reméli, megosztja ezen gondolatait is vele. "Tudni szeretném, bármi is legyen, mi elméjében zajlik. Szomorúságában is osztozom, csak úgy, ahogyan az öröm perceiben is mellette vagyok" - gondolja. "Néha úgy tartom, nem oszt meg velem mindent, vagy épp eltereli a szót, ha épp elérzékenyül egy beszélgetés során. Remélem, most, hogy kettesben vagyunk, képes lesz feltárni előttem érzéseit, terveit, s visszatartott megjegyzéseit is közli velem."
Merengéséből felocsúdva arra lesz figyelmes, hogy Elhia figyeli őt. Mikor belepillant a tengerkék szempárba, azonnal elmosolyodik. Megpuszilja a lány homlokát, s biztatóan így szól:*
- Ilyen aljnövényzet csak víztől nem messze képes megvetni apró gyökereit *mutat a föld felé* ha egyenesen megyünk tovább, egy folyam vagy patak keresztezi majd utunkat - ott letáborozhatunk
*mondja, majd lépteit megszaporázva, kedvesét biztos kézzel tartva halad tovább előre.*
17. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-06-29 13:03:35
Üzenet elküldve: 2012-06-29 13:03:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
- Túlélem. Köszönöm kérdésedet.
*Kedvesen szól párjához, de nem mer közel hajolni hozzá, mivel még mindig a nem épp kellemes hatásokkal küzd.*
- Lehet, jobban tenném, ha lemaradnék tőled, mert ha továbbra is ilyen maradok, akkor nem csípünk nyakon semmit se.
*Szégyenlősen pillantgat fel Wraecora, aki teljesen belemerült a vadászatba. A lány csak pislog, hogy most várjon-e válaszra vagy jobban tenné, ha cselekedne. Nem akarja megbántani kedvesét, de érzi, hogy valami nem stimmel magával. Nem tudja pontosan mi a baj, mert hasonlót még sohase tapasztalt eddig. Volt már beteg, de teljesen más formában tört ki rajta.
Tekintetén látszik a félelme. Nem tudja, mit gondoljon, de kiverni se tudja fejéből a dolgokat, hogy esetleg halálán lehet és el fogja veszíteni életének legfontosabb személyét, aki nélkül talán létezni se tudna. Zavarodottságában nagyon ügyetlenné válik és majdnem minden kavicsban és kiálló kacsban képes megbotlani.*
*Kedvesen szól párjához, de nem mer közel hajolni hozzá, mivel még mindig a nem épp kellemes hatásokkal küzd.*
- Lehet, jobban tenném, ha lemaradnék tőled, mert ha továbbra is ilyen maradok, akkor nem csípünk nyakon semmit se.
*Szégyenlősen pillantgat fel Wraecora, aki teljesen belemerült a vadászatba. A lány csak pislog, hogy most várjon-e válaszra vagy jobban tenné, ha cselekedne. Nem akarja megbántani kedvesét, de érzi, hogy valami nem stimmel magával. Nem tudja pontosan mi a baj, mert hasonlót még sohase tapasztalt eddig. Volt már beteg, de teljesen más formában tört ki rajta.
Tekintetén látszik a félelme. Nem tudja, mit gondoljon, de kiverni se tudja fejéből a dolgokat, hogy esetleg halálán lehet és el fogja veszíteni életének legfontosabb személyét, aki nélkül talán létezni se tudna. Zavarodottságában nagyon ügyetlenné válik és majdnem minden kavicsban és kiálló kacsban képes megbotlani.*
16. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-22 10:36:38
Üzenet elküldve: 2012-04-22 10:36:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
*Mint általában, most is némán baktat társai után, az eseményeken gondolkodva. Az, hogy neki nem sikerült eljutnia abba a boldog, eufórikus hangulatba, amibe a társai, nem lepte meg, bár különösnek találta Hirelian vergődését. Mintha a lovagnak sem sikerült volna annyira ellazulnia, legalábbis nem olyan könnyen. Amikor azonban Hirelian az Artheniort érintő veszélyről kezd beszélni, Thabor megvonja a vállát, és magában morog, nem érti, mire fel ez a nagy hűhó. Az viszont, hogy Radak életben lehet valahol, érdekes módon jobb kedvre deríti, és valamivel lelkesebben kezdi a lovagot követni.
Radak viszontlátásának öröme még nagyobb, amikor az öreg hússal is kínálja őket, jól esik végre egy kis meleg étel, nyugalomban elfogyasztva. Vacsora után azokása szerint pihentetp félálomban üldögél reggelig, csak akkor rezzen egy kicsit fel, amikor észreveszi Hireliant, ahogy a többiek előtt felkelve, kiadósan bereggelizik az esti maradékból, majd visszafekszik. Aztán tovább szendereg, és csak akkor moccan meg, amikor a többiek is falatozni kezdenek. Hirelian megjátszott panaszánál jót vigyorog magában, majd, indulás után az élre áll, hogy, legjobb képességei szerint vezesse a társaságot.
Amikor azonban elérnek egy olyan részre, ahol már egyszerűnek tűnik az út, megáll, és bevárja a Szote teljes összezavarásával foglalkozó Hireliant. Amikor odaérnek hozzá, kezét a lovag vállára téve jelzi, hogy beszélne vele. Szote szerencsére azonnal megérti őket, és szó nélkül továbbmegy, talán egy kicsit fellélegezve, hogy megszabadulhat a szószátyár Hireliantól. Amikor már biztos benne, hogy senki nem hallja őket, a sötételf így szól:*
-Hirelian, volna egy kérdésem. De csak neked, és ha bárkinek is tovább mondod, olyan átkot bocsájtok rád, amivel a páncélod örökre rozsdás marad. Vagy valami hasonló. Remélem, érted. Szóval az a helyzet, hogy bármennyire is töröm rajta az eszem, egyszerűen fogalmam nincs, miért vagyunk itt. Napok óta barangolunk az erdőben, és kerestünk valami növényt, de nem bírom kitalálni, miért. Most hova megyünk? Mi folyik itt?
Radak viszontlátásának öröme még nagyobb, amikor az öreg hússal is kínálja őket, jól esik végre egy kis meleg étel, nyugalomban elfogyasztva. Vacsora után azokása szerint pihentetp félálomban üldögél reggelig, csak akkor rezzen egy kicsit fel, amikor észreveszi Hireliant, ahogy a többiek előtt felkelve, kiadósan bereggelizik az esti maradékból, majd visszafekszik. Aztán tovább szendereg, és csak akkor moccan meg, amikor a többiek is falatozni kezdenek. Hirelian megjátszott panaszánál jót vigyorog magában, majd, indulás után az élre áll, hogy, legjobb képességei szerint vezesse a társaságot.
Amikor azonban elérnek egy olyan részre, ahol már egyszerűnek tűnik az út, megáll, és bevárja a Szote teljes összezavarásával foglalkozó Hireliant. Amikor odaérnek hozzá, kezét a lovag vállára téve jelzi, hogy beszélne vele. Szote szerencsére azonnal megérti őket, és szó nélkül továbbmegy, talán egy kicsit fellélegezve, hogy megszabadulhat a szószátyár Hireliantól. Amikor már biztos benne, hogy senki nem hallja őket, a sötételf így szól:*
-Hirelian, volna egy kérdésem. De csak neked, és ha bárkinek is tovább mondod, olyan átkot bocsájtok rád, amivel a páncélod örökre rozsdás marad. Vagy valami hasonló. Remélem, érted. Szóval az a helyzet, hogy bármennyire is töröm rajta az eszem, egyszerűen fogalmam nincs, miért vagyunk itt. Napok óta barangolunk az erdőben, és kerestünk valami növényt, de nem bírom kitalálni, miért. Most hova megyünk? Mi folyik itt?
15. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-21 23:31:03
Üzenet elküldve: 2012-04-21 23:31:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
*A páncélja immáron csillog- villog a korai napsütésben. A hús zsíros zaftja ragyogóvá teszi az amúgy kopottas fémdarabot. A lovag elégedetten szemléli a kész művet. Megmozgatja tagjait, majd talpra szökken és magára ölti a páncéldarabot. A többiek még szemmel láthatóan alszanak, bár Thaborról a félelf ezt nem tudja biztosan megállapítani. Szote és Zan úgy horkolnak, hogy a lovag csodálja, hogy még nem szakadt az ég a nyakukba. Somolyogva nézi a fiatalembert, majd egyszerűen a tegnapi hús maradékához lép, és belekóstol. Még mindig ínycsiklandozónak ítéli az ételt, így mikor a többiek felébrednek, nagyjából a kétharmad részét láthatják a tegnap még érintetlen combdarabnak. De a lovag akkorra már ismét az igazak álmát alussza, jól teletömött hassal.
A többiek zajongására végül ő is felriad és a legártatlanabb tekintetével majszol egy egy keveset a felkínált reggeliből.* -Köszönöm, hogy hagytatok nekem is! *Játssza az áldozati bárányt. Végignéz társain, aztán összecsapja, majd összedörzsöli kezeit.* -Akkor irány otthon! "Alig várom már. Ki tudja. Talán Szarka, vagy Patkány, vagy mi a nevét is sikerül nyakon ragadni." Neki nincs több felszerelése, így mint korábban, most is felajánlja Radaknak, hogy segít a cipekedésben. Az út most sem egyszerű. A fák sűrűn nőnek, a terep pedig egyenletlen. Hiába az elf érzék, inkább az öregre és Thaborra hagyja a vezetést. A maga részéről jól elszórakozik Szotéval. Sikamlós történetekkel múlatják az időt, s eddigi életük főbb eseményeit osztják meg egymással.* -Szóval nőt keresel. Hát, a városban van elég, ha gondolod gyere velünk, végülis lehet, hogy épp egy olyannal futsz össze, aki megváltoztatja az egész életedet, persze, jó értelemben. *Megszívja az orrát, és oldalra köp. A fán megcsillan a sárgászöldes köpet. Hirelian eltűnődve figyeli a lassan lefolyó váladékot, aztán ismét elindul és mesél tovább.* -Én is ott ismertem meg Őt. Hehe. Igazi szépség. A fogadóban dolgozik, talán még mindig. Alig várom, hogy ismét megláthassam azokat a vörös fürtöket. Öregem! *Füttyent egyet.* -Vele aztán megfogtam a Szél lábát! *Neveti el magát, holott Etriceia nem biztos, hogy olyan szívesen látná őt viszont, amennyire a lovag gondolja. De reménykedni, azért csak lehet.*
A többiek zajongására végül ő is felriad és a legártatlanabb tekintetével majszol egy egy keveset a felkínált reggeliből.* -Köszönöm, hogy hagytatok nekem is! *Játssza az áldozati bárányt. Végignéz társain, aztán összecsapja, majd összedörzsöli kezeit.* -Akkor irány otthon! "Alig várom már. Ki tudja. Talán Szarka, vagy Patkány, vagy mi a nevét is sikerül nyakon ragadni." Neki nincs több felszerelése, így mint korábban, most is felajánlja Radaknak, hogy segít a cipekedésben. Az út most sem egyszerű. A fák sűrűn nőnek, a terep pedig egyenletlen. Hiába az elf érzék, inkább az öregre és Thaborra hagyja a vezetést. A maga részéről jól elszórakozik Szotéval. Sikamlós történetekkel múlatják az időt, s eddigi életük főbb eseményeit osztják meg egymással.* -Szóval nőt keresel. Hát, a városban van elég, ha gondolod gyere velünk, végülis lehet, hogy épp egy olyannal futsz össze, aki megváltoztatja az egész életedet, persze, jó értelemben. *Megszívja az orrát, és oldalra köp. A fán megcsillan a sárgászöldes köpet. Hirelian eltűnődve figyeli a lassan lefolyó váladékot, aztán ismét elindul és mesél tovább.* -Én is ott ismertem meg Őt. Hehe. Igazi szépség. A fogadóban dolgozik, talán még mindig. Alig várom, hogy ismét megláthassam azokat a vörös fürtöket. Öregem! *Füttyent egyet.* -Vele aztán megfogtam a Szél lábát! *Neveti el magát, holott Etriceia nem biztos, hogy olyan szívesen látná őt viszont, amennyire a lovag gondolja. De reménykedni, azért csak lehet.*
14. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-20 15:48:38
Üzenet elküldve: 2012-04-20 15:48:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
*Radaknak jó látni társai és főleg Hirelian étvágyát és azt, hogy sikerült újra találkozni velük. Talán még a végén jól is alakul majd ez a kis kiruccanás az erdőbe. Sok mindent megtudott és nem mellesleg saját szemével tapasztalta az erdő szellemének erejét.* Igen igen, én is örülök.* Csitítja lejjebb kissé túlbuzgó barátját Radak, miközben ő is csipegeti tovább a kezében lévő húsdarabot.* Nem is láthattátok. Abban is csak kicsit vagyok biztos, hogy Én láttam!* Szólal meg újra kacagva. Jól esik neki a nevetés. Régen nem érzett ilyen könnyed és fellélegzett érzést, mint most. Többször is meglátogathatná az erdőt, persze máskor el kéne kerülni a halálos veszélyt.*
*Követi társai tanácsát és éjszaka alvásra hajtja a fejét. Nem szívesen őrködne, hiszen ilyen posztok betöltésére sajnos már kora miatt nem túlságosan alkalmas. "A városban több sikerrel járunk majd... Több sikerrel." Ez a gondolat ringatja álomba a tudóst, miközben egyre lejjebb engedett szemhéjjal vizsgálja a csillagokat.*
A hozzászólást Zión (Moderátor) módosította, ekkor: 2012.04.21 10:06:49, a következő indokkal:
gépelési hibák jav.
*Követi társai tanácsát és éjszaka alvásra hajtja a fejét. Nem szívesen őrködne, hiszen ilyen posztok betöltésére sajnos már kora miatt nem túlságosan alkalmas. "A városban több sikerrel járunk majd... Több sikerrel." Ez a gondolat ringatja álomba a tudóst, miközben egyre lejjebb engedett szemhéjjal vizsgálja a csillagokat.*
A hozzászólást Zión (Moderátor) módosította, ekkor: 2012.04.21 10:06:49, a következő indokkal:
gépelési hibák jav.
13. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-13 12:39:24
Üzenet elküldve: 2012-04-13 12:39:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Megfontolt
*A kis gida felnőtt agancsos bikává fejlődött az eltöltött idő alatt. Fejlődő agancsának bársonyos szőrrel borított bőre már dörzsölésre szorul, hogy a majd két lépésnyi fesztávolságú szarvak megtisztuljanak és előkerüljön a vad élő agancsa. A szarvas ékessége belerezdül az erdő minden zajába, felerősítve a robbanékony nagyvad érzékeit. Hozzá képest apró, fekete és tarka barka bundájú csahos kísérgeti, akit időnként koronaként viselt fegyverével kell rendre utasítania. Nem olyan, mint az erdő többi állata, ez a lény mindig is vele volt. Nem tart úgy tőle, mint a többször már őt kerülgető farkasoktól. Ösztöne egy odvas fához vezeti, ahol dörzsölni kezdi a barka borította agancsot. Teljesen belefeledkezik ebbe a végső aktusba. Nem telik el sok idő és Fickó ismét emberi mivoltú gazdája ébredező arcát nyalogatja.*
- Elég lesz te!
*Szólal meg rég után a bonyolult nyelven Arian. Nem sokra emlékszik, mintha hosszú ideig aludt volna. Felszereléseit az öreg tölgy odvában találja. A késztetés ami idáig hívta kielégítésre talált. Erősnek érzi magát, csordultig telt örömmel. Felöltözik, kardját magára csatolja. Egyesült benne két másmilyen világ. Ideje, hogy visszatérjen a manapságba. Elindul, lába gyors egymásutánban tapossa a lombok védte nyirkos földet. Egy tábor közelében rohan el teljes sebességgel. Riadt fajdkakasok kezdenek el rikácsolni megzavart álmukból a közeledtével. Siet a két lábbal sűrűbben tapodott vidékek felé.*
A hozzászólás írója (Arian Tharamant) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.04.13 12:42:25
- Elég lesz te!
*Szólal meg rég után a bonyolult nyelven Arian. Nem sokra emlékszik, mintha hosszú ideig aludt volna. Felszereléseit az öreg tölgy odvában találja. A késztetés ami idáig hívta kielégítésre talált. Erősnek érzi magát, csordultig telt örömmel. Felöltözik, kardját magára csatolja. Egyesült benne két másmilyen világ. Ideje, hogy visszatérjen a manapságba. Elindul, lába gyors egymásutánban tapossa a lombok védte nyirkos földet. Egy tábor közelében rohan el teljes sebességgel. Riadt fajdkakasok kezdenek el rikácsolni megzavart álmukból a közeledtével. Siet a két lábbal sűrűbben tapodott vidékek felé.*
A hozzászólás írója (Arian Tharamant) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.04.13 12:42:25
12. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-08 15:19:31
Üzenet elküldve: 2012-04-08 15:19:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
*Nem teketóriázik sokáig, sőt unszolni sem kell nagyon, hogy elvegyen egy szelet, zsíros szeletet. A szegénynegyedben csak ritkán kerül hús az asztalra, akkor is leginkább koszos patkány vagy rágós varjú. Végighúzza orra előtt a zaftos, illatozó combot, és mélyen beszívja a kellemes, nehéz illatot.* -Jól néz ki, nem mondom. *Kacsint, és belemélyeszti fogait az omlós ételbe. Lassan rág, hogy az ízlelőbimbói még véletlenül se maradjanak ki az ízkavalkádból. Néhány szem bogyóval fejeli meg étkét, nehogy elcsapja gyomrát a ritka kinccsel. Szája szélén lassan csorog le a zsír, és a páncélján ér célba. A lovag nem bánja, hiszen mikor majd a páncélzat tisztításra kerül sor, a fém majd szép fényes lesz.* -Hó' han a kíhérőd? Hem 'áttuk, hikor jöttűnk. *Vág közbe tele szájjal. Nem hazudik, mikor átlestek először a fák között, már csak Radakot látták, és semmi nem utalt arra, hogy más is itt tartózkodik vele.
Az mindenesetre boldogsággal tölti el Hireliant, hogy az öreg él, és a szellemmel való találkozás sem lohasztotta le a kedvét. Elfintorodik, amikor ez eszébe jut. Megint egy senkinek érzi magát, ehhez viszont nincs hozzászokva, hiszen a legnehezebb körülmények közt is mindig emelt fővel járt eddigi életében. A többiekre néz és összeszorul a gyomra.* -Nekünk is szép utunk volt. Bejártunk ungot-berket, a szellem is... megmutatott dolgokat, ó bár ne tette volna! De végülis megtaláltunk téged, mi több, az emlékeink is visszatértek, szóval nem panaszkodom. Ellenben a tekerccsel nem jutottunk elöbbre. *Állapítja meg és ásít egy hatalmasat.* -Szerintem aludjunk egy keveset, és induljunk el... valamerre. Valamiért úgy érzem, hogy a városban több esélyünk van megtalálni a tolvajt, mint itt. *Jobb kezével széles mozdulatot tesz, így mutat végig a fák sokaságán.* -Ha még áll a város. *Amennyiben a többiek egyetértenek, ledől aludni, hogy következő nap megújult energiával láthassanak hozzá a hazaút keresésének, mert ugyan elf része jól kiismeri magát az erdőben, az ember része kellőképp össze van zavarodva ahhoz, hogy becsapja hegyesfülű érzékeit. Nem is tud mindjárt elaludni, még sokáig bámulja a csillagokat a tisztás felett. Másnap napkeltekor kialvatlanul, nyűgösen ébred, s míg a többiek ébredésére vár, lassú, egyenletes mozdulatokkal kezdi megtisztogatni páncélját erősen használt ingujjával.*
Az mindenesetre boldogsággal tölti el Hireliant, hogy az öreg él, és a szellemmel való találkozás sem lohasztotta le a kedvét. Elfintorodik, amikor ez eszébe jut. Megint egy senkinek érzi magát, ehhez viszont nincs hozzászokva, hiszen a legnehezebb körülmények közt is mindig emelt fővel járt eddigi életében. A többiekre néz és összeszorul a gyomra.* -Nekünk is szép utunk volt. Bejártunk ungot-berket, a szellem is... megmutatott dolgokat, ó bár ne tette volna! De végülis megtaláltunk téged, mi több, az emlékeink is visszatértek, szóval nem panaszkodom. Ellenben a tekerccsel nem jutottunk elöbbre. *Állapítja meg és ásít egy hatalmasat.* -Szerintem aludjunk egy keveset, és induljunk el... valamerre. Valamiért úgy érzem, hogy a városban több esélyünk van megtalálni a tolvajt, mint itt. *Jobb kezével széles mozdulatot tesz, így mutat végig a fák sokaságán.* -Ha még áll a város. *Amennyiben a többiek egyetértenek, ledől aludni, hogy következő nap megújult energiával láthassanak hozzá a hazaút keresésének, mert ugyan elf része jól kiismeri magát az erdőben, az ember része kellőképp össze van zavarodva ahhoz, hogy becsapja hegyesfülű érzékeit. Nem is tud mindjárt elaludni, még sokáig bámulja a csillagokat a tisztás felett. Másnap napkeltekor kialvatlanul, nyűgösen ébred, s míg a többiek ébredésére vár, lassú, egyenletes mozdulatokkal kezdi megtisztogatni páncélját erősen használt ingujjával.*
11. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-08 09:17:03
Üzenet elküldve: 2012-04-08 09:17:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
*Radak a hús megszerzése után rögtön falatozni kezd. Igaz, a harcos talán átejtette, viszont sosem támadta meg, és ezt a tudós sikerként könyveli el. Halkan bólint a férfi minden szavára, mikor az hirtelen kámforrá válik. Radak ijedtében majdnem kiköpi a szájában lévő falatot, majd hangosan köhögni kezd. Kerek szemekkel figyeli a helyet ahol az a kupac holmi pihen, amit a ferk hátrahagyott. Pár pillantig nem tesz semmit, amikor is hirtelen ismerős hangok ütik meg a fülét. Fegyveréhez nyúlna, de agya gyorsan reagál és lenyugtatja idegeit. Nem számított rá hogy ilyen hamar (vagy egyáltalán) találkozik társaival. Vidám mosoly kúszik arcára mikor megszorítja a felé nyúló kezeket, majd mesélni kezd.* És még én mennyire örülök! Azt hittem nem menekültetek meg a csatában... Bár persze az én életem is csak egy hajszálon múlott.* Ujját érdeklődve a magasba emeli. Jól esik neki hogy kalandjaival dicsekedhet, hiszen éppen ezért kelt útra még annak idején.* A föld elnyelt és bezárt egy apró alagútba egy veszedelmes harcossal. A tőrömért nyúltam, de nem támadott meg. Az erdő megvédett!* Szemeit a nem messze lévő fákra forgatja. Nem is oly rég még elítélte az erdő szellemével kapcsolatos mondákat, viszont most, hogy megtapasztalta mindazt, amit hallott, nincs kétsége.* Szövetséget kötöttem a harcossal, aki elvezetett eddig. Húst is szereztünk! Vegyetek nyugodtan. A vendégeim vagytok!* Hihetetlen eufória járja át Radakot ezekben a pillanatokban. Nem tudja, hogy társai tényleg rátaláltak-e, vagy csak elméje játszik vele.* Bár azthiszem ez is a szellem műve volt...* Bök finoman a tűz melett fekvő felszerelésekre.*
10. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-05 16:20:33
Üzenet elküldve: 2012-04-05 16:20:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
*Rossz kedvűen, mi több kifejezetten zaklatottan bandukol a többiek előtt. Amennyire tudja, szaporázza lépteit, esze ágában sincs a többiekkel kommunikálni. Zanból és Szotéból még árad a meghitt nyugalom, ami az ő idegeit a végsőkig borzolja. Fák, cserjék és kövek észrevétlenül tűnnek el mögötte. A kiálló gyökereket átugorja, a fák közti szűk réseken átoldalazik. Meg sem áll, míg teljesen ki nem fullad. Szuszogva szívja be a levegőt, és nekidől az egyik fának, ahonnan remekül látszik egy tisztás. Valószínűleg ennek köszönheti- vagy talán az erdő mágiájának?- hogy távol a fák felett füstöt vesz észre. Mintha valaki tüzet rakott volna. Most először fordul meg, hogy a többiek szemébe nézzen. A szája elé emeli mutatóujját, és két ujjal magához hívja őket, majd a füst felé mutat.* -Készüljetek! Lehet, hogy harcosok! *Suttogja, majd amennyire csak csizmái engedik halk léptekkel közelítik meg tábort. Először a lovag néz ki a fák közül, de az éjelf sem marad el tőle. A félelf szíve megdobban az ismerős arc látványára. Széles mosoly terül szét az arcán. Kedve sincs megmozdulni, csak nézi az idilli képet: egy remek tudós, némi remek illatú hús társaságában. A lovag gyomra vígan megkordul, s a férfi nem tudja magát tartóztatni, elneveti magát, majd kilép a fák közül. Hogy a többiek esetleg már rég Radak hátát lapogatják? Kit zavar? Végül ő is odafurakszik, és kezet nyújt az öregembernek.*
-Örülök, hogy ismét láthatlak Radak mester, méghozzá egyben! Jól ránk ijesztett, hallja-e? *Dorgálja őt vigyorogva, majd leül egy kényelmesnek ígérkező fűcsomóra.*
-Meséljen, mi történt Önnel, amíg az útjaink más felé sodortak minket?
A hozzászólás írója (Hirelian Alinoshai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.04.05 16:22:43
-Örülök, hogy ismét láthatlak Radak mester, méghozzá egyben! Jól ránk ijesztett, hallja-e? *Dorgálja őt vigyorogva, majd leül egy kényelmesnek ígérkező fűcsomóra.*
-Meséljen, mi történt Önnel, amíg az útjaink más felé sodortak minket?
A hozzászólás írója (Hirelian Alinoshai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.04.05 16:22:43
9. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-05 08:22:33
Üzenet elküldve: 2012-04-05 08:22:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése - Radak Albram, Hirelian Alinoshai figyelmébe//
*A nomád bólint és az öreg előtt haladva odasiet a tetemhez. Közvetlen mellette állva már bizony szaga is van. A belsőségmaradékoktól lehet. A ferk nem finnyáskodik, az ő gyomra bírja. Egyébként sem a lágy részek érdeklik, azt már felfalták az ordasok. A két holló sértődötten reppen arrébb egy kicsit és kíváncsian bámulgatja őket. A jóval odébb hempergő farkasok nem mutatnak érdeklődést. Látják Radak mestert és társát, de teljes a jóllakottság feletti nyugalmuk. A ferk felfogja az egyik hátsó combot csülökre és mutatja a az öreg tudósnak hol kellene körbekanyarítania. Nem annyira könnyű feladat avatatlan kezeknek. A ferk kéri, hogy cseréljenek. A késért a kezét nyújtja. Persze, ha az öreg eddig nem akarta neki odaadni, most miért is tenné.*
- Nem vagy jó megfigyelő öregember.
*Megveregeti az oldalán a ruhájából kikandikáló fegyvermarkolatot.*
- Nincs okom rá, hogy bántsalak, egymásra vagyunk utalva. A pusztában persze biztos, hogy kirabolnálak.
*Teszi még hozzá vigyorogva. "Ej ej öreg már kétszer is az orrod elé tartottam a fegyverem, mégis elhitted, hogy nincsen nálam." A körbekanyarítással így már gyorsan végeznek, s jókora disznósonkával a birtokukban tudnak továbbállni. A ferk nedves és száraz gallyakat gyűjt vegyesen, majd nekiáll a hús füstölésének. A combot széles lapulevelekkel körbekeríti, hogy a füst ne találjon olyan könnyen utat mellette.*
- Te öreg, azért jóravaló ember vagy te. Tiszteled a téged körbevevő világot. Én most továbbállok. Te mindig is értettél valamit ebből a világból. Még sok időd van vissza és jól fogsz gazdálkodni vele.
A nomád egyszer csak elhomályosulva eltűnik. Csak felszerelései maradnak utána. Radak Albram érzi, hogy valami mégis vele maradt, s a részévé vált. A füst Hireliant hamarosan a közelükbe vezeti.*
//VÉGE//
*A nomád bólint és az öreg előtt haladva odasiet a tetemhez. Közvetlen mellette állva már bizony szaga is van. A belsőségmaradékoktól lehet. A ferk nem finnyáskodik, az ő gyomra bírja. Egyébként sem a lágy részek érdeklik, azt már felfalták az ordasok. A két holló sértődötten reppen arrébb egy kicsit és kíváncsian bámulgatja őket. A jóval odébb hempergő farkasok nem mutatnak érdeklődést. Látják Radak mestert és társát, de teljes a jóllakottság feletti nyugalmuk. A ferk felfogja az egyik hátsó combot csülökre és mutatja a az öreg tudósnak hol kellene körbekanyarítania. Nem annyira könnyű feladat avatatlan kezeknek. A ferk kéri, hogy cseréljenek. A késért a kezét nyújtja. Persze, ha az öreg eddig nem akarta neki odaadni, most miért is tenné.*
- Nem vagy jó megfigyelő öregember.
*Megveregeti az oldalán a ruhájából kikandikáló fegyvermarkolatot.*
- Nincs okom rá, hogy bántsalak, egymásra vagyunk utalva. A pusztában persze biztos, hogy kirabolnálak.
*Teszi még hozzá vigyorogva. "Ej ej öreg már kétszer is az orrod elé tartottam a fegyverem, mégis elhitted, hogy nincsen nálam." A körbekanyarítással így már gyorsan végeznek, s jókora disznósonkával a birtokukban tudnak továbbállni. A ferk nedves és száraz gallyakat gyűjt vegyesen, majd nekiáll a hús füstölésének. A combot széles lapulevelekkel körbekeríti, hogy a füst ne találjon olyan könnyen utat mellette.*
- Te öreg, azért jóravaló ember vagy te. Tiszteled a téged körbevevő világot. Én most továbbállok. Te mindig is értettél valamit ebből a világból. Még sok időd van vissza és jól fogsz gazdálkodni vele.
A nomád egyszer csak elhomályosulva eltűnik. Csak felszerelései maradnak utána. Radak Albram érzi, hogy valami mégis vele maradt, s a részévé vált. A füst Hireliant hamarosan a közelükbe vezeti.*
//VÉGE//
8. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-04-03 19:47:21
Üzenet elküldve: 2012-04-03 19:47:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése//
*Az öreg tisztelet teljesen figyeli, ahogy a farkasok lakmároznak. "Feletébb tiszteletre méltó állatok..." Jegyzi le magában, ahogy finoman meglapul a fűben. A ferk kérdését erősen megfontolja. A hús nagyon jól jönne, viszont nem lenne jó esetleg összetűzésbe keveredni a vadállatokkal. Meredt tekintettel bámul a disznó maradékaira, majd a harcosra néz.* Fedezzen, míg levágok pár darabot.* jelenti ki egyszerűen, kihúzva tőrét. Még nem bízik meg annyira a ferkben, hogy kezébe adja fegyverét, viszont az alak izomzata és harckészsége hasznára válik.* Terelje el a figyelmüket, vagy csak vigyázzon hogy ne jöjjenek közelebb. Megtudja oldani?* Kérdezi halkan. Ha igenlő választ kap, rögtön el is indul a tetem felé, viszont ha társa túl veszélyesnek gondolja a manővert, újra gondolkozni kezd.*
*Az öreg tisztelet teljesen figyeli, ahogy a farkasok lakmároznak. "Feletébb tiszteletre méltó állatok..." Jegyzi le magában, ahogy finoman meglapul a fűben. A ferk kérdését erősen megfontolja. A hús nagyon jól jönne, viszont nem lenne jó esetleg összetűzésbe keveredni a vadállatokkal. Meredt tekintettel bámul a disznó maradékaira, majd a harcosra néz.* Fedezzen, míg levágok pár darabot.* jelenti ki egyszerűen, kihúzva tőrét. Még nem bízik meg annyira a ferkben, hogy kezébe adja fegyverét, viszont az alak izomzata és harckészsége hasznára válik.* Terelje el a figyelmüket, vagy csak vigyázzon hogy ne jöjjenek közelebb. Megtudja oldani?* Kérdezi halkan. Ha igenlő választ kap, rögtön el is indul a tetem felé, viszont ha társa túl veszélyesnek gondolja a manővert, újra gondolkozni kezd.*
7. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-03-31 08:51:20
Üzenet elküldve: 2012-03-31 08:51:20
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése - Radak Albram figyelmébe//
*A ferk megáll az öreg javaslatára és épp ahol van leheveredik. Igyekszik úgy tenni, mint aki majd kivárja a sorát. A szürke ragadozók még mustrálják őket egy ideig, aztán visszatérnek a zsákmányhoz. Fogaik könnyedén szaggatják fel a disznó alját, befejezve amit elkezdtek. Közben is morognak, s olyan gyorsan próbálják magukat megtömni, ahogy csak lehet. A hollók csalódottan tipegnek, az egyik a varacskos szemkivájásával foglalatoskodik. A magukat degeszre tömő farkasok végül elunják a még bőséges tartalékokkal rendelkező préda őrzését és s eltávolodva a kibukkanó nap sugarait előnyben részesítve leheverednek. Egyik a másik pofáját nyalogatja. A Nomád felguggol és nagyot kordul a gyomra. A hal nem sokra volt elég, ezt Radak is érezheti. Az erdei varacskos combjai, végtagjai érintetlenek, napokra elegendő hús párolog egyre kisebb erősséggel, de még kitartóan.*
- Megpróbáljuk? Egyedül ez nehezen megvalósítható feladat lenne és késem sincsen.
*A ferk megáll az öreg javaslatára és épp ahol van leheveredik. Igyekszik úgy tenni, mint aki majd kivárja a sorát. A szürke ragadozók még mustrálják őket egy ideig, aztán visszatérnek a zsákmányhoz. Fogaik könnyedén szaggatják fel a disznó alját, befejezve amit elkezdtek. Közben is morognak, s olyan gyorsan próbálják magukat megtömni, ahogy csak lehet. A hollók csalódottan tipegnek, az egyik a varacskos szemkivájásával foglalatoskodik. A magukat degeszre tömő farkasok végül elunják a még bőséges tartalékokkal rendelkező préda őrzését és s eltávolodva a kibukkanó nap sugarait előnyben részesítve leheverednek. Egyik a másik pofáját nyalogatja. A Nomád felguggol és nagyot kordul a gyomra. A hal nem sokra volt elég, ezt Radak is érezheti. Az erdei varacskos combjai, végtagjai érintetlenek, napokra elegendő hús párolog egyre kisebb erősséggel, de még kitartóan.*
- Megpróbáljuk? Egyedül ez nehezen megvalósítható feladat lenne és késem sincsen.
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-03-29 19:43:38
Üzenet elküldve: 2012-03-29 19:43:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése//
*A tudós érzi hogy habár az egyensúly még nem tökéletes közte és a ferk harcos között, legalább kezdik megérteni egymást. Halvány mosolyjal az arcán követi a férfit, közben kezével táskálya pántját fogva. A begyűjtött növények és a még elhasználatlan varázsitalok súlya kissé húzza a vállát, de ezt most kihívásnak fogja fel. Jól esik neki, hogy újra küszködhet, hiszen ez emlékezteti arra, miért is járt olyan jól hogy túlélte a nemrég zajló csatát.*
*Pár perce sétálhatnak, mikor halk zajok ütik meg a tudós fülét. A ferk már hamarabb kiszúrhatta a zaj forrását, hiszen rögtön osonó pózba ereszkedik. Radak is lejjebb húzza fejét, de úgy tűnik, hogy ez nem elég ahhoz hogy a vadak ne szúrják ki őket. A férfi lassan késéért nyúl, bár tudja, hogyha harcra kerül a sor, nem sokat tehet.* Miért nem hagyjuk őket enni?* Kérdezi halkan, folyamatosan a farkasokat figyelve. Feletébb jól megtermett példányok, ha tehetné, közelebbről is megvizsgálna egyet, de jobbnak látja, hogy ezt most nem hozza fel társának.*
*A tudós érzi hogy habár az egyensúly még nem tökéletes közte és a ferk harcos között, legalább kezdik megérteni egymást. Halvány mosolyjal az arcán követi a férfit, közben kezével táskálya pántját fogva. A begyűjtött növények és a még elhasználatlan varázsitalok súlya kissé húzza a vállát, de ezt most kihívásnak fogja fel. Jól esik neki, hogy újra küszködhet, hiszen ez emlékezteti arra, miért is járt olyan jól hogy túlélte a nemrég zajló csatát.*
*Pár perce sétálhatnak, mikor halk zajok ütik meg a tudós fülét. A ferk már hamarabb kiszúrhatta a zaj forrását, hiszen rögtön osonó pózba ereszkedik. Radak is lejjebb húzza fejét, de úgy tűnik, hogy ez nem elég ahhoz hogy a vadak ne szúrják ki őket. A férfi lassan késéért nyúl, bár tudja, hogyha harcra kerül a sor, nem sokat tehet.* Miért nem hagyjuk őket enni?* Kérdezi halkan, folyamatosan a farkasokat figyelve. Feletébb jól megtermett példányok, ha tehetné, közelebbről is megvizsgálna egyet, de jobbnak látja, hogy ezt most nem hozza fel társának.*
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-03-29 08:36:20
Üzenet elküldve: 2012-03-29 08:36:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése//
*Nehezen, zihálva veszi a levegőt az elméjébe tóduló irdatlan mennyiségű emlék hatására. Botorkálva, azt sem tudva hol is van jut egy egy erős fáig, amibe két kézzel kapaszkodik meg. Szédül, émelyeg, de gyomra kevés tartalmát sikerül magában tartania. Reszketve nézi végig a két fegyveres őr halálát, akik megfosztották a remetét az élettől..., ahogy a kis tündér repked a irbisz körül..., ahogy a templomban az a különös alak elmondja, hogy veszélyben van az általuk ismert világ sorsa..., ahogy kiválasztja a karperecet..., ahogy Thabor olyan ellenszenvesen néz rá...
Megpróbál mélyeket lélegezni, de még percekig alig fog fel valamit a környezetében történtekről.
Teljes testével a fának dőlve, a fa kérgét markolászva, az izzadságtól csurom vizesen tér magához, de az előbb érzett borzalom nem tűnik el arcáról. Sőt! Thaborra mered, kinek az arca az elmúlt napokhoz, hetekhez képest szinte idegennek tűnik számára. Rámered Zanra, az orkra, aki 'valahogy elnyerte a bizalmát'.* "Biztos valami gonosz bűbájt szórt rám, hogy megtűrjem őt a környezetemben. A Tiszta Levegőre! Ez egy ork! Most is milyen állatiasan viselkedik!" *Szote, az ember, valamelyest megnyugvást hoz el számára: a világ nem fordult még ki teljesen önmagából. De vajon milyen ember lehet az, aki önként csatlakozik egy orkhoz és egy sötételfhez. Majdnem felkacag, hiszen ő is hasonló cipőben jár, így nem tud neheztelni az ifjúra.
További hosszú, néma várakozás kell, míg a pulzusa megnyugszik. Addig homlokát a fának nyomja, hátha az erőteljes, érdes érintés csökkenti valamelyest a belül tomboló vihart. Mikor úgy érzi, hogy meg tud szólalni, először összegyűjt egy adag sűrű, kissé váladékos nyálat, és oldalra köpi, csak utána nyitja száját szóra.*
-Uraim! *Hívja fel a többiek figyelmét magára. Szavai furcsán tompán hangzanak.* -Thabor, te már tudod, vagy legalábbis tudnod kéne, hogy Arthenior bajban van. Talán már későn szólok, hiszen tíznapok is eltelhettek indulásunk óta, mi több, lehet, hogy visszatérve csupán bár szenes romot találunk szeretett városunk helyén, viszont... *Függőben hagyja a mondatot, mindenki döntse el maga, hogy hogyan hangozhatna a befejezés.*
-Szote, azt hiszem, hogy kibékültél a Szellemmel, s a néped megbocsájtásra lelt, ha gondolod térj vissza hozzájuk, ha nem, úgy tarts velünk, vagy rabold el menyasszonyodat. *Belenéz a fiú, mit fiú, immár férfi! szemeibe, és biztató vigyort ereszt meg felé.* -Zan,... Zan. A remete gyilkosai maguk is vérükben fürdenek, nem hajt már bosszúvágy ez irányban engem, mi több a virágra sincs már szükségünk. Köszönjük a segítséget, de nekünk azt hiszem vissza kell térnünk a városba. Ha gondolod maradj, s élvezd még itt a környezetet, vagy gyere velünk. *Ismét a sötételf irányába fordítja tekintetét, de nem néz a vöröslő szempárba.* -Radak már úton van ide, de jobb szeretnék elé menni. Félek, az ő bölcsessége nélkül aligha találhatnánk meg az elrabolt ereklyét, hiszen az a hát úgy látszik igen komoly mágiával van átitatva. Menjünk, ha még érdekel a világ sorsa! *Lehunyja egy pillanatra a szemét, és megpróbál rájönni, merre is induljanak az öregember felkutatására. Egy megérzés a balra található két fa felé irányítja lépteit, ki tudja, talán érzékei nem csalják őt tévútra. Hogy a többiek vele tartanak e? Hátra sem néz.*
*Nehezen, zihálva veszi a levegőt az elméjébe tóduló irdatlan mennyiségű emlék hatására. Botorkálva, azt sem tudva hol is van jut egy egy erős fáig, amibe két kézzel kapaszkodik meg. Szédül, émelyeg, de gyomra kevés tartalmát sikerül magában tartania. Reszketve nézi végig a két fegyveres őr halálát, akik megfosztották a remetét az élettől..., ahogy a kis tündér repked a irbisz körül..., ahogy a templomban az a különös alak elmondja, hogy veszélyben van az általuk ismert világ sorsa..., ahogy kiválasztja a karperecet..., ahogy Thabor olyan ellenszenvesen néz rá...
Megpróbál mélyeket lélegezni, de még percekig alig fog fel valamit a környezetében történtekről.
Teljes testével a fának dőlve, a fa kérgét markolászva, az izzadságtól csurom vizesen tér magához, de az előbb érzett borzalom nem tűnik el arcáról. Sőt! Thaborra mered, kinek az arca az elmúlt napokhoz, hetekhez képest szinte idegennek tűnik számára. Rámered Zanra, az orkra, aki 'valahogy elnyerte a bizalmát'.* "Biztos valami gonosz bűbájt szórt rám, hogy megtűrjem őt a környezetemben. A Tiszta Levegőre! Ez egy ork! Most is milyen állatiasan viselkedik!" *Szote, az ember, valamelyest megnyugvást hoz el számára: a világ nem fordult még ki teljesen önmagából. De vajon milyen ember lehet az, aki önként csatlakozik egy orkhoz és egy sötételfhez. Majdnem felkacag, hiszen ő is hasonló cipőben jár, így nem tud neheztelni az ifjúra.
További hosszú, néma várakozás kell, míg a pulzusa megnyugszik. Addig homlokát a fának nyomja, hátha az erőteljes, érdes érintés csökkenti valamelyest a belül tomboló vihart. Mikor úgy érzi, hogy meg tud szólalni, először összegyűjt egy adag sűrű, kissé váladékos nyálat, és oldalra köpi, csak utána nyitja száját szóra.*
-Uraim! *Hívja fel a többiek figyelmét magára. Szavai furcsán tompán hangzanak.* -Thabor, te már tudod, vagy legalábbis tudnod kéne, hogy Arthenior bajban van. Talán már későn szólok, hiszen tíznapok is eltelhettek indulásunk óta, mi több, lehet, hogy visszatérve csupán bár szenes romot találunk szeretett városunk helyén, viszont... *Függőben hagyja a mondatot, mindenki döntse el maga, hogy hogyan hangozhatna a befejezés.*
-Szote, azt hiszem, hogy kibékültél a Szellemmel, s a néped megbocsájtásra lelt, ha gondolod térj vissza hozzájuk, ha nem, úgy tarts velünk, vagy rabold el menyasszonyodat. *Belenéz a fiú, mit fiú, immár férfi! szemeibe, és biztató vigyort ereszt meg felé.* -Zan,... Zan. A remete gyilkosai maguk is vérükben fürdenek, nem hajt már bosszúvágy ez irányban engem, mi több a virágra sincs már szükségünk. Köszönjük a segítséget, de nekünk azt hiszem vissza kell térnünk a városba. Ha gondolod maradj, s élvezd még itt a környezetet, vagy gyere velünk. *Ismét a sötételf irányába fordítja tekintetét, de nem néz a vöröslő szempárba.* -Radak már úton van ide, de jobb szeretnék elé menni. Félek, az ő bölcsessége nélkül aligha találhatnánk meg az elrabolt ereklyét, hiszen az a hát úgy látszik igen komoly mágiával van átitatva. Menjünk, ha még érdekel a világ sorsa! *Lehunyja egy pillanatra a szemét, és megpróbál rájönni, merre is induljanak az öregember felkutatására. Egy megérzés a balra található két fa felé irányítja lépteit, ki tudja, talán érzékei nem csalják őt tévútra. Hogy a többiek vele tartanak e? Hátra sem néz.*
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-03-26 13:19:04
Üzenet elküldve: 2012-03-26 13:19:04
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése - Hirelian Alinoshai figyelmébe//
"Hier, már megcselekedted!"
*Nem tudni, hogy mindenütt vagy csak a fejében szólalnak meg a gondolatok. Bár menekülne, még nem szakadt el teljesen. A világ hullámzik körülötte. Eszébe villannak újra a sziklaperem környéki képek, az innen sok járónapra húzódó, mégis idetartozó helyszín emlékei. Látja az elmenekülő két fegyverest, a vízben, a sziklák közt vergődő erdei párduc alakját. A talpa alatt még most is mozgolódó avarszint küldi számára ezeket az impulzusokat. A jelek a múlt történései, egy mindenhol jelen lévő szellem emlékképei. A két fegyveres menekül a meredeken eső patakvölgy sziklái közt, mohák izzadnak nedvet a lábaik elé eső kövek felületére, fák húzódnak félre, hogy a nap fényt vakítson egyikük szemébe. A fickó elesik, koponyája reccsen az óidők óta vízzel simára csiszolt köveken. A víz sodra intézi a többit. A másik menekül tovább. A Daróka partját elhagyva felkapaszkodik a bozótosban. Méhkas keresztezi útját, a gondozóját vesztett erdőrészlet dühös lehelete válik ki belőle. Sok száz apró kis lény rohan az önfeláldozásba, hogy pusztulást hozzon reá. Aztán a harmóniát megzavaró nyomok lassan elenyésznek, a hús bomlásnak indul, csak a csontja marad. A vízben halak, az avarban a pusztulás eltakarítói állítják helyre azt. A zsongásnak vége, mindez abbamarad. Hier emlékei teljes állományával rendelkezik újból, immár. Bárhogy érezzen is most, a tapasztalat már megmarad. Kevéske tudással is felvértezve az acél védelmébe bújt lovagot. Nem fog a múlt vagy jövő fátyolába látni, de előhívhatja az előbb megtapasztalt kapcsolatot.*
"Hier, már megcselekedted!"
*Nem tudni, hogy mindenütt vagy csak a fejében szólalnak meg a gondolatok. Bár menekülne, még nem szakadt el teljesen. A világ hullámzik körülötte. Eszébe villannak újra a sziklaperem környéki képek, az innen sok járónapra húzódó, mégis idetartozó helyszín emlékei. Látja az elmenekülő két fegyverest, a vízben, a sziklák közt vergődő erdei párduc alakját. A talpa alatt még most is mozgolódó avarszint küldi számára ezeket az impulzusokat. A jelek a múlt történései, egy mindenhol jelen lévő szellem emlékképei. A két fegyveres menekül a meredeken eső patakvölgy sziklái közt, mohák izzadnak nedvet a lábaik elé eső kövek felületére, fák húzódnak félre, hogy a nap fényt vakítson egyikük szemébe. A fickó elesik, koponyája reccsen az óidők óta vízzel simára csiszolt köveken. A víz sodra intézi a többit. A másik menekül tovább. A Daróka partját elhagyva felkapaszkodik a bozótosban. Méhkas keresztezi útját, a gondozóját vesztett erdőrészlet dühös lehelete válik ki belőle. Sok száz apró kis lény rohan az önfeláldozásba, hogy pusztulást hozzon reá. Aztán a harmóniát megzavaró nyomok lassan elenyésznek, a hús bomlásnak indul, csak a csontja marad. A vízben halak, az avarban a pusztulás eltakarítói állítják helyre azt. A zsongásnak vége, mindez abbamarad. Hier emlékei teljes állományával rendelkezik újból, immár. Bárhogy érezzen is most, a tapasztalat már megmarad. Kevéske tudással is felvértezve az acél védelmébe bújt lovagot. Nem fog a múlt vagy jövő fátyolába látni, de előhívhatja az előbb megtapasztalt kapcsolatot.*
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-03-25 21:48:11
Üzenet elküldve: 2012-03-25 21:48:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 218
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Megfontolt
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése//
*A hátán fekszik -s szinte úgy tűnik- hamarosan el is alszik. Az érzékei legalábbis kitárulnak a természet felé, mindent befogadva, ami körülötte zajlik, de mégsem olyan élesen, hogy teljesen tudatosuljon benne.
Először még akaratlanul megvakarja bal talpát jobb lábának körmével, mert a fűszálak csiklandozzák, aztán többet nem foglalkozik ilyen apróságokkal. Élvezi, hogy nem kell semmin agyalnia, és ezt annak biztos tudatában teszi, hogy ez a szellem, itt megvédi őt bármitől. Érzi a fű lágyságán, hallja a fák suttogásában, észleli az arcán végigfutó napsugarakat, amik sikeresen utat törnek egészen az avarszintig.
Szívdobbanásával egy ritmusra veszi a levegőt, ám a nyugalom nem tart örökké. Furcsa érzés keríti hatalmába, mintha valami, vagyis inkább valamik megpróbálnák tönkretenni ezt az idillt. Felpattannak szemei, és úgy ül fel, mint akit megcsíptek. Zihálva néz körbe, és belefúj hideg tenyerébe. Mindenki más láthatóan roppant békés, ám Thabor arcán, mintha enyhe nyugtalanság ülne. A két irbisz kölyök még mindig játszik, ami mosolyt csal a lovag arcára.* "Nincs itt semmi gond." *Lazulnak el arcizmai, és ismét végigdől a talajon. A fűszálak, csak úgy, mint az előbb körbefogják, simogatják karjait, a felgyűrt ingujj alatt, belefonódnak hajába, s a lábujjai között kergetőznek. A furcsa érzés, hamarosan ismét úrrá lesz rajta, de most erőt vesz magán.* "Nincs semmi gond!" *Ismétli el magában sokszor, míg teljesen meg nem nyugszik. Hiába a halványan érezhető ártó szándék feszélyezése, mégis biztonságban érzi magát, ahogy a földön hever.* "Miért izgatom magamat? Hiszen, ha még mindig vannak ilyen békés helyek, akkor nem lehet akkora a gond. A Szellem mindent megold, és megy tovább minden a megszokott kerékvágásban." *Mikor eljut eddig a pontig, szeme elé bekúsznak a múlt árnyai. A megölt remete képe, a lángoló nyilak, és a földrengés, ami megannyi áldozatot szedett, és még friss emlékként kísérti.* "Az nem lehet, hogy nem számítottak semmit! Minden megy tovább, de a világ mégis más. Kevesebb nélkülük!" *Egyszer segített egy vajúdó anyának világra hozni a gyermekét, mert a nőnek nem futotta vajákos asszonyra. A nő hálás mosolya, és a gyerek hangos, szívmelengető szuszogása, mikor először félretette magában a születés okozta sokkot...* "És mégis minden megy tovább, bármit is teszek." *A gondolat, immár szöget üt a fejében, mégsem tölti el nyugalommal, sőt. Immár tudatosan löki vissza magát a valóságba, és húzza vissza csizmáját. Mellvértjét magára ölti, és a lelkét elárasztó dühtől fortyogva rúg bele egy kőbe, mintha az ártott volna neki.* -Az nem lehet, hogy ennyi legyünk! Hogy semmit ne érjünk! *Kiabálja bele az erdő csendjébe, s szemeivel vadul a Szellemet keresi. Lelke háborog, minden porcikája cselekedni akar valamit. Valami nagyot. Ami számít. Ami igazán számít. Tehetetlennek érzi magát, és jelenleg minden idegesíti ezen a helyen. A természet, a nyugalom, Zan és Szote viselkedése. Futni akar, innen. Menekülni olyan messzire, amennyire csak tud.*
*A hátán fekszik -s szinte úgy tűnik- hamarosan el is alszik. Az érzékei legalábbis kitárulnak a természet felé, mindent befogadva, ami körülötte zajlik, de mégsem olyan élesen, hogy teljesen tudatosuljon benne.
Először még akaratlanul megvakarja bal talpát jobb lábának körmével, mert a fűszálak csiklandozzák, aztán többet nem foglalkozik ilyen apróságokkal. Élvezi, hogy nem kell semmin agyalnia, és ezt annak biztos tudatában teszi, hogy ez a szellem, itt megvédi őt bármitől. Érzi a fű lágyságán, hallja a fák suttogásában, észleli az arcán végigfutó napsugarakat, amik sikeresen utat törnek egészen az avarszintig.
Szívdobbanásával egy ritmusra veszi a levegőt, ám a nyugalom nem tart örökké. Furcsa érzés keríti hatalmába, mintha valami, vagyis inkább valamik megpróbálnák tönkretenni ezt az idillt. Felpattannak szemei, és úgy ül fel, mint akit megcsíptek. Zihálva néz körbe, és belefúj hideg tenyerébe. Mindenki más láthatóan roppant békés, ám Thabor arcán, mintha enyhe nyugtalanság ülne. A két irbisz kölyök még mindig játszik, ami mosolyt csal a lovag arcára.* "Nincs itt semmi gond." *Lazulnak el arcizmai, és ismét végigdől a talajon. A fűszálak, csak úgy, mint az előbb körbefogják, simogatják karjait, a felgyűrt ingujj alatt, belefonódnak hajába, s a lábujjai között kergetőznek. A furcsa érzés, hamarosan ismét úrrá lesz rajta, de most erőt vesz magán.* "Nincs semmi gond!" *Ismétli el magában sokszor, míg teljesen meg nem nyugszik. Hiába a halványan érezhető ártó szándék feszélyezése, mégis biztonságban érzi magát, ahogy a földön hever.* "Miért izgatom magamat? Hiszen, ha még mindig vannak ilyen békés helyek, akkor nem lehet akkora a gond. A Szellem mindent megold, és megy tovább minden a megszokott kerékvágásban." *Mikor eljut eddig a pontig, szeme elé bekúsznak a múlt árnyai. A megölt remete képe, a lángoló nyilak, és a földrengés, ami megannyi áldozatot szedett, és még friss emlékként kísérti.* "Az nem lehet, hogy nem számítottak semmit! Minden megy tovább, de a világ mégis más. Kevesebb nélkülük!" *Egyszer segített egy vajúdó anyának világra hozni a gyermekét, mert a nőnek nem futotta vajákos asszonyra. A nő hálás mosolya, és a gyerek hangos, szívmelengető szuszogása, mikor először félretette magában a születés okozta sokkot...* "És mégis minden megy tovább, bármit is teszek." *A gondolat, immár szöget üt a fejében, mégsem tölti el nyugalommal, sőt. Immár tudatosan löki vissza magát a valóságba, és húzza vissza csizmáját. Mellvértjét magára ölti, és a lelkét elárasztó dühtől fortyogva rúg bele egy kőbe, mintha az ártott volna neki.* -Az nem lehet, hogy ennyi legyünk! Hogy semmit ne érjünk! *Kiabálja bele az erdő csendjébe, s szemeivel vadul a Szellemet keresi. Lelke háborog, minden porcikája cselekedni akar valamit. Valami nagyot. Ami számít. Ami igazán számít. Tehetetlennek érzi magát, és jelenleg minden idegesíti ezen a helyen. A természet, a nyugalom, Zan és Szote viselkedése. Futni akar, innen. Menekülni olyan messzire, amennyire csak tud.*
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-03-23 09:46:13
Üzenet elküldve: 2012-03-23 09:46:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése - Hirelian Alinoshai és Thabor Dwyn figyelmébe//
*Hirelian teste átadja magát a teljes ellazulásnak. A késnyi magas fű becsiklandozza magát a lábujjai közé. Pihen, végigsimít rajta az ágak között beragyogó napfény. Olybá tűnik, ezernyi kis apró szállá lényegül a teste, apró vízcseppek mosogatják a hosszúkás fűleveleket. Az avar erőt ad, ahogy belemerül az elmúlásba, s élteti a közte sarjadó gyepéletet. Mindez nem tart örökké békében maradva. Itt-ott fájdalom hasít a szálsokaságba, az erdő az erdőben fűrengetegbe. Apró kis lábak másznak fel megszámlálhatatlanul, hogy apró rágóollóikkal termést kaszáljanak maguknak. De mindez kevés a nagy egészben, nem költözik halálfélelem az ehhez egyébként is tudattalan növényzetbe. "A fű nő magától." Szólhatna az üzenet, ha az apró szálak az 'emberekkel' beszélni tudnának. Következtetések sorjáznak a fűtengerben eltűnt húsvérben, csak meg kell találnia azokat. Ha sikerül, ez lesz első lépése a megértésben.
- Thabor, igazad van, nem említem őket többé. Kérlek lásd meg, számunkra is idegennek érzed-e magad, vagy ez valami más és más.
*A két nagymacska fújni kezd egymásra, s figyelmeztető pofon indul az egyik mancsából a másikra. Az elűzött fél a fáról lesodródva talpon érkezik a talajra, s oda szalad ruganyos léptekkel az éjelf közelébe. Sűrű fűtengeren tapos át, s megáll Thabortól karnyújtásnyira. Tüdejének morajló zihálása ritmust ültet a férfi fülébe. Az már rajta múlik fel tudja e venni vagy sem.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.03.23 12:10:21
*Hirelian teste átadja magát a teljes ellazulásnak. A késnyi magas fű becsiklandozza magát a lábujjai közé. Pihen, végigsimít rajta az ágak között beragyogó napfény. Olybá tűnik, ezernyi kis apró szállá lényegül a teste, apró vízcseppek mosogatják a hosszúkás fűleveleket. Az avar erőt ad, ahogy belemerül az elmúlásba, s élteti a közte sarjadó gyepéletet. Mindez nem tart örökké békében maradva. Itt-ott fájdalom hasít a szálsokaságba, az erdő az erdőben fűrengetegbe. Apró kis lábak másznak fel megszámlálhatatlanul, hogy apró rágóollóikkal termést kaszáljanak maguknak. De mindez kevés a nagy egészben, nem költözik halálfélelem az ehhez egyébként is tudattalan növényzetbe. "A fű nő magától." Szólhatna az üzenet, ha az apró szálak az 'emberekkel' beszélni tudnának. Következtetések sorjáznak a fűtengerben eltűnt húsvérben, csak meg kell találnia azokat. Ha sikerül, ez lesz első lépése a megértésben.
- Thabor, igazad van, nem említem őket többé. Kérlek lásd meg, számunkra is idegennek érzed-e magad, vagy ez valami más és más.
*A két nagymacska fújni kezd egymásra, s figyelmeztető pofon indul az egyik mancsából a másikra. Az elűzött fél a fáról lesodródva talpon érkezik a talajra, s oda szalad ruganyos léptekkel az éjelf közelébe. Sűrű fűtengeren tapos át, s megáll Thabortól karnyújtásnyira. Tüdejének morajló zihálása ritmust ültet a férfi fülébe. Az már rajta múlik fel tudja e venni vagy sem.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.03.23 12:10:21
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2012-03-22 21:47:23
Üzenet elküldve: 2012-03-22 21:47:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
//Kaland a Rengetegben- Erdőmélye Felfedezése//
*Az események sora, és a lehetőség, hogy a gnóm révén közelebb juthatnak a rejtély megoldásához, teljesen leköti minden figyelmét. Amikor elengedik a kis erdei lényt, szótlanul ered a nyomába, minden ügyességét bevetve. De valahol mélyen érzi, hogy semmi esélye rá, hogy a gnóm ne vegye észre: hogyan is tudna kicselezni valakit, aki egész életében ebben az erdőben élt? Azért megtesz mindent, ami tőle telik. Amikor végül nyomát veszti a gnómnak, csak sóhajt magában, és elkeseredetten fordul vissza a lovag felé... illetve tudja, hogy most még inkább el kellene csüggednie, de valahogy, megmagyarázhatatlan módon, mégis valamiféle elégedettség-félét kezd érezni. Döbbenten pislog, és a lovag tekintetét keresi, hátha valami magyarázatot talál, de csak annyit lát, hogy Hirelian tétován, teljesen átszellemült arccal a kardja markolatáért nyúl. Odafordul, amerre a lovag néz, és először két nagymacskát vesz észre, majd egy férfire esik pillantása. Némán hallgatja végig annak mondanivalóját, de az a keserűségből, ami egyébként feltörne belőle attól, amit hall, csak egy gyenge ellenkezésre futja.*
-Bárki vagy bármi is vagy, idegen, nagyon kérlek, ne említsd előttem a népemet. Én idegen vagyok számukra, és én sem ismerem őket.
*Az események sora, és a lehetőség, hogy a gnóm révén közelebb juthatnak a rejtély megoldásához, teljesen leköti minden figyelmét. Amikor elengedik a kis erdei lényt, szótlanul ered a nyomába, minden ügyességét bevetve. De valahol mélyen érzi, hogy semmi esélye rá, hogy a gnóm ne vegye észre: hogyan is tudna kicselezni valakit, aki egész életében ebben az erdőben élt? Azért megtesz mindent, ami tőle telik. Amikor végül nyomát veszti a gnómnak, csak sóhajt magában, és elkeseredetten fordul vissza a lovag felé... illetve tudja, hogy most még inkább el kellene csüggednie, de valahogy, megmagyarázhatatlan módon, mégis valamiféle elégedettség-félét kezd érezni. Döbbenten pislog, és a lovag tekintetét keresi, hátha valami magyarázatot talál, de csak annyit lát, hogy Hirelian tétován, teljesen átszellemült arccal a kardja markolatáért nyúl. Odafordul, amerre a lovag néz, és először két nagymacskát vesz észre, majd egy férfire esik pillantása. Némán hallgatja végig annak mondanivalóját, de az a keserűségből, ami egyébként feltörne belőle attól, amit hall, csak egy gyenge ellenkezésre futja.*
-Bárki vagy bármi is vagy, idegen, nagyon kérlek, ne említsd előttem a népemet. Én idegen vagyok számukra, és én sem ismerem őket.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957