Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 28 (541. - 560. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
560. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-21 16:03:20
Üzenet elküldve: 2016-01-21 16:03:20
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis szörnyvadászat//
*Yfhorr mérgesen dobbant a lábával. megfordul tengelye körül. Karjával ingerült mozdulatot tesz.*
- Hahó, alszotok tán még?! - *Bődül el, mikor Letrion Raeyan-on kívül az összes többi úgynevezett szörnyvadász csak téblábol és hümmög. Arckifejezéséből nyíltan leolvasható, hogy nemcsak hogy bal lábbal kelt fel ma reggel, de elkezdték nyomasztani az olyan gondolatok is, hogy talán mégsem fogják olyan simán és egyszerűen befogni a vadakat, mint ahogy azt ők, és pénzeszsák megbízójuk képzelte. Egyrészt, nem fűlik a foga hozzá, hogy beismerje, hogy ő nem jeleskedik nyomolvasásban vagy csapdakészítésben, másrészt feszíti a düh, hogy azért verbuvált vadászokat, erdőjárókat, és egyáltalán, ilyesmihez értő arcokat, hogy ne neki kelljen vinni az oroszlánrészét. Erre tessék, itt a gyeplő, és nem ragadja meg senki sem! Nahát!
Aztán végül csak összeszednek valamiféle akciótervet, a böhöm harcos fel-felmordul a leányzók javaslataira.*
- Szóval, akarjatok is bármilyen csapdát, először is oda kell mennünk, ahol ezek vannak. Höh? - *Visszajelzést vár, úgyhogy addig nem is fog tovább beszélni, míg legalább egy közepesen értelmes tekintetű bólintást meg nem kap mindenkitől. Az eredarhoz fordul, összehúzza szemét. Mielőtt válaszolna, hátravakkant valamit az egyik sanda tekintetű bérharcosnak. Rábök állával, visszafordul a mérgező mosolyú szépség felé. Ez utóbbi entitás jól tippelt: akár lágyszívűségből, akár nemtörődömségből, de hátrahagyja egyik emberét.* - Az ott, veled marad. Nem megyünk messze, és visszatérünk pár nap múltán, legkésőbb teliholdig. A lovak, a sátrak, meg minden más marad. Csak a legszükségesebbet visszük.
*A mai napon már igencsak "D" re hajazott az égen a jókedélyűn mosolygó holdvilág, tehát ez bárki olvasatában is legfeljebb három napot jelent. Megrángatja magán a felszerelést.*
- Na, gyerünk! - *Beleveti magát az erdőbe. Arról van elképzelése, hogy merre kell menniük, azonban a vadászathoz, cserkészéshez szemmel láthatólag nem konyít. Hacsak rá nem szól valaki, úgy csörtet a száraz ágak közt, akár a vadkan, a fagyott talajon súlyos léptei visszhangot vernek a néma tájban.*
*Az erdőnek azon része, amin vannak, enyhén lejtős talajú. Amerre most indulnak, enyhén emelkedik nyugat irányába, ugyanerre nőnek a fák sűrűbben és sűrűbben egymás mellett. Az ösvény, amin haladnak, hamar elfogy a lábuk alól, és rögös, nehézkesen járható terep váltja fel, melyet folyton keresztbeszabdalnak a környező hatalmas fák göcsörtösen növő, öles gyökerei. A csapat egy idő után halk, tiszta vízcsobogás zaját hallhatja északkeleti irányból.
Itt az idő, hogy a tapasztalt vadonjáró, vagy nyomolvasó - ha van ilyen, és hajlandó megcsillogtatni tudását - bevesse magát annak érdekében, hogy utat találjanak a télidőben az erdő mélyére húzódó állatcsordákhoz.*
*Yfhorr mérgesen dobbant a lábával. megfordul tengelye körül. Karjával ingerült mozdulatot tesz.*
- Hahó, alszotok tán még?! - *Bődül el, mikor Letrion Raeyan-on kívül az összes többi úgynevezett szörnyvadász csak téblábol és hümmög. Arckifejezéséből nyíltan leolvasható, hogy nemcsak hogy bal lábbal kelt fel ma reggel, de elkezdték nyomasztani az olyan gondolatok is, hogy talán mégsem fogják olyan simán és egyszerűen befogni a vadakat, mint ahogy azt ők, és pénzeszsák megbízójuk képzelte. Egyrészt, nem fűlik a foga hozzá, hogy beismerje, hogy ő nem jeleskedik nyomolvasásban vagy csapdakészítésben, másrészt feszíti a düh, hogy azért verbuvált vadászokat, erdőjárókat, és egyáltalán, ilyesmihez értő arcokat, hogy ne neki kelljen vinni az oroszlánrészét. Erre tessék, itt a gyeplő, és nem ragadja meg senki sem! Nahát!
Aztán végül csak összeszednek valamiféle akciótervet, a böhöm harcos fel-felmordul a leányzók javaslataira.*
- Szóval, akarjatok is bármilyen csapdát, először is oda kell mennünk, ahol ezek vannak. Höh? - *Visszajelzést vár, úgyhogy addig nem is fog tovább beszélni, míg legalább egy közepesen értelmes tekintetű bólintást meg nem kap mindenkitől. Az eredarhoz fordul, összehúzza szemét. Mielőtt válaszolna, hátravakkant valamit az egyik sanda tekintetű bérharcosnak. Rábök állával, visszafordul a mérgező mosolyú szépség felé. Ez utóbbi entitás jól tippelt: akár lágyszívűségből, akár nemtörődömségből, de hátrahagyja egyik emberét.* - Az ott, veled marad. Nem megyünk messze, és visszatérünk pár nap múltán, legkésőbb teliholdig. A lovak, a sátrak, meg minden más marad. Csak a legszükségesebbet visszük.
*A mai napon már igencsak "D" re hajazott az égen a jókedélyűn mosolygó holdvilág, tehát ez bárki olvasatában is legfeljebb három napot jelent. Megrángatja magán a felszerelést.*
- Na, gyerünk! - *Beleveti magát az erdőbe. Arról van elképzelése, hogy merre kell menniük, azonban a vadászathoz, cserkészéshez szemmel láthatólag nem konyít. Hacsak rá nem szól valaki, úgy csörtet a száraz ágak közt, akár a vadkan, a fagyott talajon súlyos léptei visszhangot vernek a néma tájban.*
*Az erdőnek azon része, amin vannak, enyhén lejtős talajú. Amerre most indulnak, enyhén emelkedik nyugat irányába, ugyanerre nőnek a fák sűrűbben és sűrűbben egymás mellett. Az ösvény, amin haladnak, hamar elfogy a lábuk alól, és rögös, nehézkesen járható terep váltja fel, melyet folyton keresztbeszabdalnak a környező hatalmas fák göcsörtösen növő, öles gyökerei. A csapat egy idő után halk, tiszta vízcsobogás zaját hallhatja északkeleti irányból.
Itt az idő, hogy a tapasztalt vadonjáró, vagy nyomolvasó - ha van ilyen, és hajlandó megcsillogtatni tudását - bevesse magát annak érdekében, hogy utat találjanak a télidőben az erdő mélyére húzódó állatcsordákhoz.*
559. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-20 21:38:36
Üzenet elküldve: 2016-01-20 21:38:36
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Első benyomás - Lin Shiao//
*Látott már tüzet, de mindig is félt tőle. Víz van ugyan a közelben, de nincs vödre, amivel hordhatna. Habár mágikus affinitása van, egyetlen egy igét sem tud, amivel megvédhetné a neki kedves fákat. Nem tehet mást, menekülnie kell neki is ugyanúgy, ahogy az állatoknak. Látja a sziluettet a lángok között, de már inkább gondolja azt, hogy valami illúzió.*
~ Ki volna oly ostoba, hogy lángnyelvek között táncoljon?~ *szörnyülködik elméjében, majd sarkon fordul és sebesen elszalad. Azonban nem céltalanul: nem hagyhatja veszni azt, amit nagy nehezen összekapart magának. A rejtekhelyéhez siet, ahol lekapja a mohás fakérget a helyéről. Belép az apró helyre, magára kanyarítja köpenyét, kis oldaltáskájába tömi lopott élelmét, néhány csillogó kacatot, ami a szívéhez nőtt, és pénzét. A táskája tetejére rakja álruhája többi részét, mert az máshova már nem fér el. Már hallja, hogy a lángok a közelben ropognak, így megragadja botját, s elindul tova.*
*Látott már tüzet, de mindig is félt tőle. Víz van ugyan a közelben, de nincs vödre, amivel hordhatna. Habár mágikus affinitása van, egyetlen egy igét sem tud, amivel megvédhetné a neki kedves fákat. Nem tehet mást, menekülnie kell neki is ugyanúgy, ahogy az állatoknak. Látja a sziluettet a lángok között, de már inkább gondolja azt, hogy valami illúzió.*
~ Ki volna oly ostoba, hogy lángnyelvek között táncoljon?~ *szörnyülködik elméjében, majd sarkon fordul és sebesen elszalad. Azonban nem céltalanul: nem hagyhatja veszni azt, amit nagy nehezen összekapart magának. A rejtekhelyéhez siet, ahol lekapja a mohás fakérget a helyéről. Belép az apró helyre, magára kanyarítja köpenyét, kis oldaltáskájába tömi lopott élelmét, néhány csillogó kacatot, ami a szívéhez nőtt, és pénzét. A táskája tetejére rakja álruhája többi részét, mert az máshova már nem fér el. Már hallja, hogy a lángok a közelben ropognak, így megragadja botját, s elindul tova.*
558. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-18 16:40:09
Üzenet elküldve: 2016-01-18 16:40:09
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Első benyomás//
//Nexis Pharme//
*Nem érez megbánást, ahogy tettének következményeként egyre több törzs kap tűzre, de a tébolyultak megmagyarázhatatlan büszkesége sem feszíti széles mellkasát. Jelenléte, ahogy a lángfüggönyt alkotó szcéna kellős közepén sétál, szürreálisnak hat, mintha kicsit sem zavarná, hogy akár visszájára is fordulhat minden és odabent lel majd tűzhalált.
Érthetetlen nyugalom és végletekbe kapaszkodó ingathatatlanság sugárzik belőle, ahogy a liget közepén megáll. Minderre még szemet is huny, de nem azért, mert máris restelleni kezdené az erdő élővilágán tett gyalázatát. Szemeit azért fosztja meg a látás képességétől, hogy az őt körbevevő benyomások más úton érjenek el hozzá. Hagyja, hogy a megannyi benyomás átáramoljon testén. A szem ezt nem láthatja, az arra megtanított szellem azonban képes elmerülni ebben a színes örvényben. Olyan érzés ez, mintha egy sebes sodrású folyóban merülne el tárt karokkal. Alakját ezernyi pontján érintik ezek a hullámok, némely közülük gondtalanul átsiklik rajta, mások elakadnak benne és kénytelenek megkerülni, megint mások még csak a közelébe sem jutnak. Azért, hogy rátaláljon a keresett dologra, azt kell tennie, hogy leválasztja egymásról az összes, oda nem illő ingert. Ilyen a tűz ontotta hő, az erdei állatok neszezése, a talpa alatt roppanó hó, de még saját lélegzetvétele is. Amikor egyre-másra elválnak ezek a szálak egymástól, csak az marad vissza, amit követve eljut az óvóhelyig.
Kegyetlen mosolyt szül rajta a felismerés, hogy nem is kell olyan messze mennie már ehhez. Az arca előtt megnyúló lángok elmossák a sziluettet, de már tud a tündér jelenlétéről. Az első lépést számos másik követi, de egyik sem kapkodóbb az előzőnél. Rátalált arra az ingerre, ami mindig mutatni fogja, merre keresse a tündért és előbb vagy utóbb eléri. Emiatt nem kell sietnie, nem úgy Nexisnek, ha nem akarja, hogy odavesszen az otthona és végül ő is.*
//Nexis Pharme//
*Nem érez megbánást, ahogy tettének következményeként egyre több törzs kap tűzre, de a tébolyultak megmagyarázhatatlan büszkesége sem feszíti széles mellkasát. Jelenléte, ahogy a lángfüggönyt alkotó szcéna kellős közepén sétál, szürreálisnak hat, mintha kicsit sem zavarná, hogy akár visszájára is fordulhat minden és odabent lel majd tűzhalált.
Érthetetlen nyugalom és végletekbe kapaszkodó ingathatatlanság sugárzik belőle, ahogy a liget közepén megáll. Minderre még szemet is huny, de nem azért, mert máris restelleni kezdené az erdő élővilágán tett gyalázatát. Szemeit azért fosztja meg a látás képességétől, hogy az őt körbevevő benyomások más úton érjenek el hozzá. Hagyja, hogy a megannyi benyomás átáramoljon testén. A szem ezt nem láthatja, az arra megtanított szellem azonban képes elmerülni ebben a színes örvényben. Olyan érzés ez, mintha egy sebes sodrású folyóban merülne el tárt karokkal. Alakját ezernyi pontján érintik ezek a hullámok, némely közülük gondtalanul átsiklik rajta, mások elakadnak benne és kénytelenek megkerülni, megint mások még csak a közelébe sem jutnak. Azért, hogy rátaláljon a keresett dologra, azt kell tennie, hogy leválasztja egymásról az összes, oda nem illő ingert. Ilyen a tűz ontotta hő, az erdei állatok neszezése, a talpa alatt roppanó hó, de még saját lélegzetvétele is. Amikor egyre-másra elválnak ezek a szálak egymástól, csak az marad vissza, amit követve eljut az óvóhelyig.
Kegyetlen mosolyt szül rajta a felismerés, hogy nem is kell olyan messze mennie már ehhez. Az arca előtt megnyúló lángok elmossák a sziluettet, de már tud a tündér jelenlétéről. Az első lépést számos másik követi, de egyik sem kapkodóbb az előzőnél. Rátalált arra az ingerre, ami mindig mutatni fogja, merre keresse a tündért és előbb vagy utóbb eléri. Emiatt nem kell sietnie, nem úgy Nexisnek, ha nem akarja, hogy odavesszen az otthona és végül ő is.*
557. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-18 11:30:58
Üzenet elküldve: 2016-01-18 11:30:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A családi ereklye- Zárás//
*Az út mozgalmas volt eddig. Az ereklye megkerült a fehér párduc nyughelyén. Ráakadtak végül, de a rejtély még koránt sincs ezzel megoldva. A mágus sem került elő, de egy napon még a nyomába ered, ha alkalom kínálkozik rá. Az ereklye pedig, ami egy dobozban rejtőzött a föld mélyére ásva még őrzi titkát. Az apja rejthette el és a titkot a bácsira bízta, a halála előtt. A hosszú láncon függő, piramis alakú ásvány, amit a doboz rejtett, egy piros színben izzó medál. Ez idáig nem adott semmi jelet, nem volt a formáján kívül semmi különös benne. Ki tudja mi rejtőzhet a mélyén, vagy milyen erővel bír. Egyelőre biztos helyen lesz nála, még meg nem fejtik a titkát, vagy rá nem jönnek, hogy miért is olyan fontos. Legfőbb ellenségének a mágusnak nagyon kellett, ezért nem lehet hétköznapi darab. Hazafelé veszik végül az irányt Al-al a majorba. A visszaút alatt végig érzni véli a rájuk leselkedő rosszindulatú, könyörtelen szemeket, amikből minden jó vége sugárzik. Figyeli őket valaki, végig ez az érzése még az ereklyével hazafelé tartanak. A jóindulat és a megértés nem ismert annak a tekintetnek és ha egyszer összefut vele, minden eddig ismert jónak vége szakad ezt érzi legbelül. Legyőzi egyszer a mágust, ebben nem kételkedik, de a baljós árnyék addig rávetül és mindenkire, aki a közelében van. Lopva pillant Al irányába egyszer-egyszer a visszaúton. Bátran áldoz fel majd mindent ezután is amit csak kell, ahogy eddig tette, hogy a gyilkos sorsa megpecsételődjön. Akár az életét is feláldozza, ha eléri a mágust a jól kiérdemelt végzete. Mostanra azonban, már nem tagadhatja maga előtt, hogy Al életét túl drága árnak tartja a bosszúért. Többet nem sodorja magával ebbe a veszélybe, ha akarja akkor sem. Ő maga mindennel szembe néz, de legközelebb egyedül teszi. Most jobb, ha hazatérnek. A kék szemű megsérült és fel kell gyógyulnia. Amiért jöttek megszerezték, az ereklye az övék. A jogos tulajdona és kötelessége őrizni, nehogy rossz kezekbe kerüljön, de elpusztítani végül nem fogja még rá nem jön, miben rejlik az eleje. Ahhoz túl kíváncsi, hogy ezt megtegye, bár ezt nem ismeri el. Inkább gyávaságnak titulálja azt, hogyha elpusztítaná, mert az azt jelentené, hogy nem tudja megvédeni a mágus, vagy bárki ellen. Ezt meg is osztja Al-lal miközben tovább haladnak az otthon és a szolgálat felé újra. Nem mondja el neki, hogy nem engedi legközelebb a mágus ellen menni azt sem, hogy miért. Felesleges erről bármit is fecsegni, barátok és kész.*
//A családi ereklye- Zárás//
*Az út mozgalmas volt eddig. Az ereklye megkerült a fehér párduc nyughelyén. Ráakadtak végül, de a rejtély még koránt sincs ezzel megoldva. A mágus sem került elő, de egy napon még a nyomába ered, ha alkalom kínálkozik rá. Az ereklye pedig, ami egy dobozban rejtőzött a föld mélyére ásva még őrzi titkát. Az apja rejthette el és a titkot a bácsira bízta, a halála előtt. A hosszú láncon függő, piramis alakú ásvány, amit a doboz rejtett, egy piros színben izzó medál. Ez idáig nem adott semmi jelet, nem volt a formáján kívül semmi különös benne. Ki tudja mi rejtőzhet a mélyén, vagy milyen erővel bír. Egyelőre biztos helyen lesz nála, még meg nem fejtik a titkát, vagy rá nem jönnek, hogy miért is olyan fontos. Legfőbb ellenségének a mágusnak nagyon kellett, ezért nem lehet hétköznapi darab. Hazafelé veszik végül az irányt Al-al a majorba. A visszaút alatt végig érzni véli a rájuk leselkedő rosszindulatú, könyörtelen szemeket, amikből minden jó vége sugárzik. Figyeli őket valaki, végig ez az érzése még az ereklyével hazafelé tartanak. A jóindulat és a megértés nem ismert annak a tekintetnek és ha egyszer összefut vele, minden eddig ismert jónak vége szakad ezt érzi legbelül. Legyőzi egyszer a mágust, ebben nem kételkedik, de a baljós árnyék addig rávetül és mindenkire, aki a közelében van. Lopva pillant Al irányába egyszer-egyszer a visszaúton. Bátran áldoz fel majd mindent ezután is amit csak kell, ahogy eddig tette, hogy a gyilkos sorsa megpecsételődjön. Akár az életét is feláldozza, ha eléri a mágust a jól kiérdemelt végzete. Mostanra azonban, már nem tagadhatja maga előtt, hogy Al életét túl drága árnak tartja a bosszúért. Többet nem sodorja magával ebbe a veszélybe, ha akarja akkor sem. Ő maga mindennel szembe néz, de legközelebb egyedül teszi. Most jobb, ha hazatérnek. A kék szemű megsérült és fel kell gyógyulnia. Amiért jöttek megszerezték, az ereklye az övék. A jogos tulajdona és kötelessége őrizni, nehogy rossz kezekbe kerüljön, de elpusztítani végül nem fogja még rá nem jön, miben rejlik az eleje. Ahhoz túl kíváncsi, hogy ezt megtegye, bár ezt nem ismeri el. Inkább gyávaságnak titulálja azt, hogyha elpusztítaná, mert az azt jelentené, hogy nem tudja megvédeni a mágus, vagy bárki ellen. Ezt meg is osztja Al-lal miközben tovább haladnak az otthon és a szolgálat felé újra. Nem mondja el neki, hogy nem engedi legközelebb a mágus ellen menni azt sem, hogy miért. Felesleges erről bármit is fecsegni, barátok és kész.*
556. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-18 01:09:05
Üzenet elküldve: 2016-01-18 01:09:05
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Első benyomás//
*A nyugalom már majdnem álomba meríti, mikor egy őz riadtan szalad el alatta. Reflexszerűen riad fel és néz irányába. Hamarosan egy újabb szalad el, majd madarak repülnek el. Abba az irányba néz, ahonnan az állatok menekülnek. Narancsos fényt lát, bár a napnak már le kellett mennie... A levegőbe szimatol és megérzi az égő fák szagát. Riadtan ugrik le az ágról és indul el a tűz irányába, kerülgetve a felé szaladó állatokat.*
~ Mi okozhatta ezt? Magától biztos nem gyulladt ki az erdő!~ * gondolja és megtorpan, amint meglátja a lángokat, amelyek vörösen tükröződnek sötét, kikerekedett szemeiben. A füsttől hangosakat köhécsel. Segíteni akar a ligeten, oltani valahogy, de nem tud megoldást. Szeme sarkából aztán mintha meglátna valakit... Oda pillantva egy férfit lát meg, vagy inkább fiú? Nehéz kivenni arcát ilyen távolról.*
~ Miért áll ilyen nyugodtan? Talán Ő gyújtotta a tüzet?~
*A nyugalom már majdnem álomba meríti, mikor egy őz riadtan szalad el alatta. Reflexszerűen riad fel és néz irányába. Hamarosan egy újabb szalad el, majd madarak repülnek el. Abba az irányba néz, ahonnan az állatok menekülnek. Narancsos fényt lát, bár a napnak már le kellett mennie... A levegőbe szimatol és megérzi az égő fák szagát. Riadtan ugrik le az ágról és indul el a tűz irányába, kerülgetve a felé szaladó állatokat.*
~ Mi okozhatta ezt? Magától biztos nem gyulladt ki az erdő!~ * gondolja és megtorpan, amint meglátja a lángokat, amelyek vörösen tükröződnek sötét, kikerekedett szemeiben. A füsttől hangosakat köhécsel. Segíteni akar a ligeten, oltani valahogy, de nem tud megoldást. Szeme sarkából aztán mintha meglátna valakit... Oda pillantva egy férfit lát meg, vagy inkább fiú? Nehéz kivenni arcát ilyen távolról.*
~ Miért áll ilyen nyugodtan? Talán Ő gyújtotta a tüzet?~
555. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-18 00:50:52
Üzenet elküldve: 2016-01-18 00:50:52
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Első benyomás//
//Nexis Pharme//
*A nap lángvöröséből lép elő, amikor a csillagóriás még egy utolsót hunyorít, mielőtt a horizont alá bukna. Amerre a vándorbotos elhalad, onnét a nyugalmat kereső madarak riadtan röppennek fel, a tücsökéneknek is végeszakad, egy temető nyomasztó csendjébe vonva az erdő e szegletét. Nem is erdő ez még, pagony csak, ami gyerekcipőben jár ritkás fasoraival és az ezernyi réttel, ami idővel talán még a szülőerdő részévé is válhatott volna.
Az erdősáv szélén megtorpanó alakot nem zavarja, hogy a fagy majd védelmezni próbálja teremtményeit, az ő Lángja előtt meg fogy rogyni a térde. A baljában szorított fáklya egészségtelen karmazsin árnyalatban tartja életben a tüzet. Bőséggel hozot lámpaolajat, amit szétlocsol a fák törzsein, aztán az égő csonkkal a tűznek ajándékozza őket. Ahogy az első fák sivítva és ropogva megadják magukat a forróságnak, úgy a tettéért felelős is tudja már, hogy mostantól csak türelmesnek kell lennie és megkapja, amiért jött. Az erdőszeglet felgyújtása ugyanis csak a szükséges rossz, amin keresztül eljuthat ittléte valós szándékához.
A kolostor elhagyása óta rengeteget megtanult a délre fekvő világról, azt is, hogy a tündérek vére mágiát hordoz és aki elejt egyet közülük és magához veszi a vérét, az magát is felruházza ezzel az erővel.*
- Nincs már messze a Felemelkedésem. *Ajkát nem hagyja el párapamacs, ahogy a levegőbe mormolja szavait. Tette dacára, a szemében nincs nyoma a megszállottak és őrültek lázas csillogásának.
A lángok, miután meghódítottak maguknak egyet a faliget példányából, átkapaszkodnak egy másikra. Mostanra a környék összes vada elmenekülhetett, neki csak azt kell megvárnia, amíg rejtekhelyéről kiugraszt egy tündért.*
//Nexis Pharme//
*A nap lángvöröséből lép elő, amikor a csillagóriás még egy utolsót hunyorít, mielőtt a horizont alá bukna. Amerre a vándorbotos elhalad, onnét a nyugalmat kereső madarak riadtan röppennek fel, a tücsökéneknek is végeszakad, egy temető nyomasztó csendjébe vonva az erdő e szegletét. Nem is erdő ez még, pagony csak, ami gyerekcipőben jár ritkás fasoraival és az ezernyi réttel, ami idővel talán még a szülőerdő részévé is válhatott volna.
Az erdősáv szélén megtorpanó alakot nem zavarja, hogy a fagy majd védelmezni próbálja teremtményeit, az ő Lángja előtt meg fogy rogyni a térde. A baljában szorított fáklya egészségtelen karmazsin árnyalatban tartja életben a tüzet. Bőséggel hozot lámpaolajat, amit szétlocsol a fák törzsein, aztán az égő csonkkal a tűznek ajándékozza őket. Ahogy az első fák sivítva és ropogva megadják magukat a forróságnak, úgy a tettéért felelős is tudja már, hogy mostantól csak türelmesnek kell lennie és megkapja, amiért jött. Az erdőszeglet felgyújtása ugyanis csak a szükséges rossz, amin keresztül eljuthat ittléte valós szándékához.
A kolostor elhagyása óta rengeteget megtanult a délre fekvő világról, azt is, hogy a tündérek vére mágiát hordoz és aki elejt egyet közülük és magához veszi a vérét, az magát is felruházza ezzel az erővel.*
- Nincs már messze a Felemelkedésem. *Ajkát nem hagyja el párapamacs, ahogy a levegőbe mormolja szavait. Tette dacára, a szemében nincs nyoma a megszállottak és őrültek lázas csillogásának.
A lángok, miután meghódítottak maguknak egyet a faliget példányából, átkapaszkodnak egy másikra. Mostanra a környék összes vada elmenekülhetett, neki csak azt kell megvárnia, amíg rejtekhelyéről kiugraszt egy tündért.*
554. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-18 00:06:04
Üzenet elküldve: 2016-01-18 00:06:04
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Első benyomás//
//Lin Shiao//
*A lemenő nap narancssárga fénnyel borítja be a zöldellő lombok tetejét. A madarak lassanként elhalkulnak, fészkeik felé tartanak, hogy álomra hajtsák tollas fejüket. A tücskök lassan elkezdenek ciripelni, újfajta hangokkal töltve meg a teret. Nexis is ekkor tér vissza az erdőbe, tolvajkörútjáról, ami eléggé szegényes volt. Pénzt alig szerzett belőle, élelmet is csak keveset. Rejtekhelyéhez érve -amely egy kicsi, moha által alig észrevehető tündérlak-, besétál és nagyot sóhajt. Leveti köpenyét, csizmáját, átölti kényelmesebb ruháját. A széles fa üregében el tud bújni és rejteni kincseit, ahhoz azonban kicsit, hogy kiterjessze szárnyait és aludjon. Így hát miután átöltötte átlagos ruháját, kilép az avarra. Lábujjait a levelek közé fúrja és mosolyogva élvezi, ahogy a természet körbe öleli. Aztán felemeli kezeit, mire válláról finoman elkezd lefejtődni rátapadt szárnya. Hátát megmozgatva onnan is finoman lefejti a hártyákat. A kellemes érzésbe beleborzong... Olyan, mintha csak újra születne. Amint átmozgatta kicsit tagjait, felpillant a hatalmas tölgyre, s annak egyik lelógó ágára ül fel, s készülődik pihenéshez.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.01.18 13:14:17, a következő indokkal:
Jelpótlás; múlt helyett jelen idő.
//Lin Shiao//
*A lemenő nap narancssárga fénnyel borítja be a zöldellő lombok tetejét. A madarak lassanként elhalkulnak, fészkeik felé tartanak, hogy álomra hajtsák tollas fejüket. A tücskök lassan elkezdenek ciripelni, újfajta hangokkal töltve meg a teret. Nexis is ekkor tér vissza az erdőbe, tolvajkörútjáról, ami eléggé szegényes volt. Pénzt alig szerzett belőle, élelmet is csak keveset. Rejtekhelyéhez érve -amely egy kicsi, moha által alig észrevehető tündérlak-, besétál és nagyot sóhajt. Leveti köpenyét, csizmáját, átölti kényelmesebb ruháját. A széles fa üregében el tud bújni és rejteni kincseit, ahhoz azonban kicsit, hogy kiterjessze szárnyait és aludjon. Így hát miután átöltötte átlagos ruháját, kilép az avarra. Lábujjait a levelek közé fúrja és mosolyogva élvezi, ahogy a természet körbe öleli. Aztán felemeli kezeit, mire válláról finoman elkezd lefejtődni rátapadt szárnya. Hátát megmozgatva onnan is finoman lefejti a hártyákat. A kellemes érzésbe beleborzong... Olyan, mintha csak újra születne. Amint átmozgatta kicsit tagjait, felpillant a hatalmas tölgyre, s annak egyik lelógó ágára ül fel, s készülődik pihenéshez.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2016.01.18 13:14:17, a következő indokkal:
Jelpótlás; múlt helyett jelen idő.
553. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-15 11:00:21
Üzenet elküldve: 2016-01-15 11:00:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A családi ereklye//
*Nem rázza le magáról a részvétet nyilvánító kezet. Al együttérzése vigasz a számára valamennyire. Egy ideig még lehajtott fejjel térdel mozdulatlanul, aztán felemelkedik és felé fordul.*
-Nem ismerhetted őt Al, de hidd el nekem, nagy harcos volt. Az apám keveseket becsült annyira, mint Feyum bácsit.
*A hangja meggyőződéssel szól. Akinek apja bizalmat szavazott, annak se a becsületéhez, se a harci ügyességéhez nem férhetett semmi kétség. Az emlékeiben is egy nagy harcos képe él.*
-Talán járt itt a mágus, de nem sokkal lehetett előttünk. Mégis, ez itt valahogy nem olyan, mintha a bácsi küzdött volna vele. Ha a mágus járt itt, akkor ki volt, akivel a szegénynegyedben harcoltunk? Egy híve? Testvére? Csatlósa?
*Találgat, de nem tűnik helyénvalónak most a találgatás, ugyanakkor Al mondata felkelti az érdeklődését még a jelen körülmények között is.*
-Hogy, mi nem lehet? Fejezd csak be!
*Szigorúan néz rá. Nem kell kíméletesnek lennie vele. Az nem támasztja fel öreg rokonát, ha kíméli. Még egy dolog, amiért bosszút kell állniuk. Elszántan néz a kék szemek közé.*
-Azt hiszed, hogy... ezt, egy rokonom tette?
*Elgondolkodva és gondterhelten néz le a halottra.*
-Ha apám ismerte a gyilkosát, akkor nem csoda, ha el tudott bánni vele.
*A jelek felkutatása konstruktív javaslat mindenképpen.*
-Nem tudom, de keresek valamit, ami megmagyarázhatja ezt. Te is jól néz körül.
*A holtest fölé hajol, hogy az előbbinél jobban megnézze magának.*
-Azt hiszem ez... ez méreg.
*Vontatottan mondja, csendesen. Annyira különös. A holtest szája körül, sötét kék folt rajzolódik ki. Összeráncolt szemmel vizsgálja meg. A kardot tartó kezén nincs mit vizsgálni. Valószínűleg halálában magához vette, hogy azzal érje a vég. A másik markában, egy fekete színű üres üveget talál. Kiszabadítja a halott ujjai közül és beleszagol. A savanyú, szúrós szag árulkodó. Valóban méreg, de nem vehette be véletlenül. Ez nem álcázott, színtelen, vagy szagtalan fajta.*
~Ezt szándékosan tette!?~
*Megdöbbenti a felismerés és elkezd kutatni a halott körül. Átnézi a zsebeit, a szalmazsákot is. Talál egy fadobozt dohánnyal, egy kisebb kendőt, egy erszényt némi arannyal. Egyik sem használható nyom. A kardot tartó, görcsös ujjakat lefejti az oroszlános markolatról, aztán kezébe fogja a súlyos pallost és a markolat rései között kezdi átvizsgálni, ujjaival kitapintva a rést az oroszlán fejen. Egy kisujjnyi papírtekercset, összegyűrve húz ki végül az oroszlán szájából, ami széthajtogatva is csak akkora, mint a tenyere.*
-Al, találtam valamit!
*Jelzi és elkezdi hangosan felolvasni, ami a cetlin áll.*
-A mágusnak, ha rám lel: Látod, te alávaló, nyomorult, áruló fattyú. Mondtam neked, hogy rajtam nem fogsz ki soha. gyerünk, most tud meg tőlem hol van az ereklye, ha tudod. Ha, ha, ha.
*Egy kicsivel lejjebb folytatódik az írás.*
-A véremnek, ha megtalálja ezt: Nem tehettem mást, önként keltem át a túlvilág nagy csarnokába és a halott hősök közé megyek. A mágus megsebesített és utol fog érni hamarosan. Az ereklye ott van a tizedik forduló után, ahol a fehér párduc van eltemetve. Elindultam érte, de nem sikerül már megtalálnom. Keresd és pusztítsd el az ereklyét, vagy az eddigi világunknak vége. A család őrzőinek, legutoljára született sarja, ez parancs halott ősödtől.
*A papíros végén egy tinta folt van. Némán engedi le a papírost tartó kezét és csak most veszi észre a bácsi nyaka alatt a fekete elszenesedett foltot, a sebesülés jelét. Nem járt vérrel, mágia ütötte seb.*
-Megküzdött a mágussal, de menekülnie kellett.
*Mondja halkan.*
-Tudom hol van Al. Holnap elindulunk és megkeressük, észak felé visz, majd az utunk tovább, ha velem tartasz. De most gyere, gondoskodnunk kell róla.
*Int a hős bácsi felé. Most már világos, hogy feláldozta magát, hogy megvédje a családi titkot. Ha a mágus utoléri talán a mágia segítségével kiszedte volna belőle. Ha az a nyomorult járt is itt, nem találta meg az üzenetet. A kunyhóból kilép és odakint, elkezdi hordani némán a köveket egy szabadon lévő részre, hogy ovális körbe rendezze, aztán gallyakat és ágakat kezd rá hordani. A bácsit nem rághatják a férgek. Úgy temeti el, mint a hősöket szokás. Nem fél a mágustól, ha itt van csak mutatkozzon és eléri a végzete azt az alávaló gyilkost. Nyugalom van körülöttük és csend, a fejében azonban cikáznak a gondolatok miközben a halotti mágián dolgozik. Tudja hol van a legendás fehér párduc eltemetve. Apja legnagyobb és legnemesebb zsákmánya. Csak ő volt vele, amikor eltemették együtt. Ott lesz az ereklye amit, lévén őrzőnek nevezte az üzenetben a bácsi, nyilván a családja őrzött és nyilvánvalóan titokban. Apja meghalt mielőtt elárulhatta volna a következőnek, aki méltó rá, hogy átvegye a helyét és tovább őrizze. De még mindig nem világos, hol a mágus és mi az az ereklye, miért kell elpusztítani? Miközben rakja a mágiát ezek a kérdések zakatolnak a fejében és csak egyre több lesz belőlük, ahogy a rakás növekszik.*
-Elmondom nemsokára szerintem hol van, de *néz körül a fák között* valahogy rossz érzésem támadt. Szerinted hol van most a mágus?
*Jó ideje egy szót sem szólt tanítványához, annyira lefoglalták a gondolatai, pedig helyén van az esze és lehet észrevett valami nyomot, amit ő nem.*
-Valahogy nem tudom elhinni, hogy előtte érkezhettünk ide, most mégsem érzem, hogy a közelben lenne. Tovább ment, pedig nem tudhatta hol van az ereklye.
*Ez nem stimmel, azt pontosan tudja. Ha megelőzte őket, akkor hogy lehet, hogy a kunyhóba ennyire minden rendezett? Nem találta volna meg a kunyhót végül, sem az üzenetet? Tényleg rossz érzése van ezzel kapcsolatban, de körülöttük nyugodt az erdő. A gyanakvást elaltatni készen csendes.*
//A családi ereklye//
*Nem rázza le magáról a részvétet nyilvánító kezet. Al együttérzése vigasz a számára valamennyire. Egy ideig még lehajtott fejjel térdel mozdulatlanul, aztán felemelkedik és felé fordul.*
-Nem ismerhetted őt Al, de hidd el nekem, nagy harcos volt. Az apám keveseket becsült annyira, mint Feyum bácsit.
*A hangja meggyőződéssel szól. Akinek apja bizalmat szavazott, annak se a becsületéhez, se a harci ügyességéhez nem férhetett semmi kétség. Az emlékeiben is egy nagy harcos képe él.*
-Talán járt itt a mágus, de nem sokkal lehetett előttünk. Mégis, ez itt valahogy nem olyan, mintha a bácsi küzdött volna vele. Ha a mágus járt itt, akkor ki volt, akivel a szegénynegyedben harcoltunk? Egy híve? Testvére? Csatlósa?
*Találgat, de nem tűnik helyénvalónak most a találgatás, ugyanakkor Al mondata felkelti az érdeklődését még a jelen körülmények között is.*
-Hogy, mi nem lehet? Fejezd csak be!
*Szigorúan néz rá. Nem kell kíméletesnek lennie vele. Az nem támasztja fel öreg rokonát, ha kíméli. Még egy dolog, amiért bosszút kell állniuk. Elszántan néz a kék szemek közé.*
-Azt hiszed, hogy... ezt, egy rokonom tette?
*Elgondolkodva és gondterhelten néz le a halottra.*
-Ha apám ismerte a gyilkosát, akkor nem csoda, ha el tudott bánni vele.
*A jelek felkutatása konstruktív javaslat mindenképpen.*
-Nem tudom, de keresek valamit, ami megmagyarázhatja ezt. Te is jól néz körül.
*A holtest fölé hajol, hogy az előbbinél jobban megnézze magának.*
-Azt hiszem ez... ez méreg.
*Vontatottan mondja, csendesen. Annyira különös. A holtest szája körül, sötét kék folt rajzolódik ki. Összeráncolt szemmel vizsgálja meg. A kardot tartó kezén nincs mit vizsgálni. Valószínűleg halálában magához vette, hogy azzal érje a vég. A másik markában, egy fekete színű üres üveget talál. Kiszabadítja a halott ujjai közül és beleszagol. A savanyú, szúrós szag árulkodó. Valóban méreg, de nem vehette be véletlenül. Ez nem álcázott, színtelen, vagy szagtalan fajta.*
~Ezt szándékosan tette!?~
*Megdöbbenti a felismerés és elkezd kutatni a halott körül. Átnézi a zsebeit, a szalmazsákot is. Talál egy fadobozt dohánnyal, egy kisebb kendőt, egy erszényt némi arannyal. Egyik sem használható nyom. A kardot tartó, görcsös ujjakat lefejti az oroszlános markolatról, aztán kezébe fogja a súlyos pallost és a markolat rései között kezdi átvizsgálni, ujjaival kitapintva a rést az oroszlán fejen. Egy kisujjnyi papírtekercset, összegyűrve húz ki végül az oroszlán szájából, ami széthajtogatva is csak akkora, mint a tenyere.*
-Al, találtam valamit!
*Jelzi és elkezdi hangosan felolvasni, ami a cetlin áll.*
-A mágusnak, ha rám lel: Látod, te alávaló, nyomorult, áruló fattyú. Mondtam neked, hogy rajtam nem fogsz ki soha. gyerünk, most tud meg tőlem hol van az ereklye, ha tudod. Ha, ha, ha.
*Egy kicsivel lejjebb folytatódik az írás.*
-A véremnek, ha megtalálja ezt: Nem tehettem mást, önként keltem át a túlvilág nagy csarnokába és a halott hősök közé megyek. A mágus megsebesített és utol fog érni hamarosan. Az ereklye ott van a tizedik forduló után, ahol a fehér párduc van eltemetve. Elindultam érte, de nem sikerül már megtalálnom. Keresd és pusztítsd el az ereklyét, vagy az eddigi világunknak vége. A család őrzőinek, legutoljára született sarja, ez parancs halott ősödtől.
*A papíros végén egy tinta folt van. Némán engedi le a papírost tartó kezét és csak most veszi észre a bácsi nyaka alatt a fekete elszenesedett foltot, a sebesülés jelét. Nem járt vérrel, mágia ütötte seb.*
-Megküzdött a mágussal, de menekülnie kellett.
*Mondja halkan.*
-Tudom hol van Al. Holnap elindulunk és megkeressük, észak felé visz, majd az utunk tovább, ha velem tartasz. De most gyere, gondoskodnunk kell róla.
*Int a hős bácsi felé. Most már világos, hogy feláldozta magát, hogy megvédje a családi titkot. Ha a mágus utoléri talán a mágia segítségével kiszedte volna belőle. Ha az a nyomorult járt is itt, nem találta meg az üzenetet. A kunyhóból kilép és odakint, elkezdi hordani némán a köveket egy szabadon lévő részre, hogy ovális körbe rendezze, aztán gallyakat és ágakat kezd rá hordani. A bácsit nem rághatják a férgek. Úgy temeti el, mint a hősöket szokás. Nem fél a mágustól, ha itt van csak mutatkozzon és eléri a végzete azt az alávaló gyilkost. Nyugalom van körülöttük és csend, a fejében azonban cikáznak a gondolatok miközben a halotti mágián dolgozik. Tudja hol van a legendás fehér párduc eltemetve. Apja legnagyobb és legnemesebb zsákmánya. Csak ő volt vele, amikor eltemették együtt. Ott lesz az ereklye amit, lévén őrzőnek nevezte az üzenetben a bácsi, nyilván a családja őrzött és nyilvánvalóan titokban. Apja meghalt mielőtt elárulhatta volna a következőnek, aki méltó rá, hogy átvegye a helyét és tovább őrizze. De még mindig nem világos, hol a mágus és mi az az ereklye, miért kell elpusztítani? Miközben rakja a mágiát ezek a kérdések zakatolnak a fejében és csak egyre több lesz belőlük, ahogy a rakás növekszik.*
-Elmondom nemsokára szerintem hol van, de *néz körül a fák között* valahogy rossz érzésem támadt. Szerinted hol van most a mágus?
*Jó ideje egy szót sem szólt tanítványához, annyira lefoglalták a gondolatai, pedig helyén van az esze és lehet észrevett valami nyomot, amit ő nem.*
-Valahogy nem tudom elhinni, hogy előtte érkezhettünk ide, most mégsem érzem, hogy a közelben lenne. Tovább ment, pedig nem tudhatta hol van az ereklye.
*Ez nem stimmel, azt pontosan tudja. Ha megelőzte őket, akkor hogy lehet, hogy a kunyhóba ennyire minden rendezett? Nem találta volna meg a kunyhót végül, sem az üzenetet? Tényleg rossz érzése van ezzel kapcsolatban, de körülöttük nyugodt az erdő. A gyanakvást elaltatni készen csendes.*
552. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-14 18:19:17
Üzenet elküldve: 2016-01-14 18:19:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A családi ereklye//
*Bendőjük, a Nullum-ebédnek hála valamelyest megtelik, remélhetőleg hamarosan megtalálják az erdő mélyén felépített kis vadászlakot is, hogy ott kissé megpihenve ebben a zimankóban, reggel tovább folytassák útjukat. Ha lesz egy kis szerencséjük, akkor ott találják Feyum bácsit is, ki minden bizonnyal értékes információval tud majd szolgálni a következőket illetően.
Az előttük álló órákban tartalékolva az energiával, Alfonz nem beszél, kedve sincsen sok, hiszen a fel-feltámadó szél felkavarva a havat, ami csak nehezítene a beszéden és igazából hallani sem lehet jól akkor a szélzúgás miatt. Sebe továbbra is fájdogál, nem túlságosan, nem erősen, vagy élesen, inkább tompán, de folytonosan. A jelzett fordulóknál követi a lányt, ki az utóbbi időben nem diktál olyan nagy iramot és még csak el sem húz mellőle, hogy ellenőrizze a továbbhaladásuk helyességét.
A rejtett kis lak valóban mélyen, távol mindenféle gondtól és bajtól található, ide tényleg csak azok járnak, akik tudnak a létezéséről, véletlenül senki nem akadhat rá. Közeledve az épület felé, mely egykoron bizonyára jobb állapotnak örvendett, mostanra kezd behódolni a természetnek és hónapról hónapra nagyobb és nagyobb területeket vesz vissza magához az erdő. Nem rendezte emberi kéz már évek óta sem házat, sem pedig a körülötte elterülő részeket.
Mestere figyelemfelhívása után ő azért úgy dönt, hogy kivonja kardját biztos, ami biztos, nehogy a végén csapdába sétáljanak, viszont, karddal, vagy nélküle most nincs olyan állapotában, hogy épséggel kihúzzon a mágus ellen egy újabb csatározást. Fegyverrel a kezében azonban biztosabbnak érzi erejét és még a meglepetés erejével is élhetnek, ha netán valami úton módon a varázslótól függetlenül, banditák tanyáznának a házikóban.
Miután látja, hogy nincsen más a házban, csak a keresett rokon, megnyugszik kicsit és elteszi a kardját. Közelebb sétál Zenolitához, hogy ő is hallja esetlegesen a diskurzust, ám nagyon úgy fest, hogy elkéstek. Mágia által, vagy sem, de az öreg Feyum sajnos már nem tud segíteni. Egy, de legföljebb két lépéssel előttük jár a mágus, mert ki más tehette volna ezt?*
- Sajnálom Mester. *a lány háta mögül érkezik, majd mikor látja, hogy hasztalan minden további cselekedet, jobbját lágyan a harcos vállára helyezi, mintegy részvétkifejezés gyanánt.*
- Nem lehet, hogy a mágus a család, egykori jó ismerőse? *kiindulva abból, hogy erről a helyről nem lehetnek biztos információk és nyomolvasónak kell lenni a talpán, aki egy tapasztalt vén rókát követni tud az erdőn át egészen idáig úgy, hogy később tökéletesen visszaadja az útvonalat.*
- Esetleg nem lehetséges, hogy, hogy, áh, az nem. *mielőtt kimondaná azt, amire gondol inkább elharapja mondatát és befejezetlenül hagyja az elgondolását.*
*Megfordul a fejében, hogy talán a mágus valami úton módon egyike Zenolita rokonainak. Nem feltétlenül vér szerint, sokkal inkább házasodás útján, de nem akarja összezavarni kiképzőjét, most így is éppen elég teher számára a bácsikája elvesztése. Traktálni meg végképp nem szeretné, főleg ilyen légből kapott gondolatokkal.*
- Nem hagyott hátra valamiféle jelet? Egy titkos helyen, reteszben, vagy valahol? *szemeivel már kutatja az esetleges zugokat, de anélkül, hogy egyeztetne Zennel a folytatásról, nem áll neki keresgélni.*
//A családi ereklye//
*Bendőjük, a Nullum-ebédnek hála valamelyest megtelik, remélhetőleg hamarosan megtalálják az erdő mélyén felépített kis vadászlakot is, hogy ott kissé megpihenve ebben a zimankóban, reggel tovább folytassák útjukat. Ha lesz egy kis szerencséjük, akkor ott találják Feyum bácsit is, ki minden bizonnyal értékes információval tud majd szolgálni a következőket illetően.
Az előttük álló órákban tartalékolva az energiával, Alfonz nem beszél, kedve sincsen sok, hiszen a fel-feltámadó szél felkavarva a havat, ami csak nehezítene a beszéden és igazából hallani sem lehet jól akkor a szélzúgás miatt. Sebe továbbra is fájdogál, nem túlságosan, nem erősen, vagy élesen, inkább tompán, de folytonosan. A jelzett fordulóknál követi a lányt, ki az utóbbi időben nem diktál olyan nagy iramot és még csak el sem húz mellőle, hogy ellenőrizze a továbbhaladásuk helyességét.
A rejtett kis lak valóban mélyen, távol mindenféle gondtól és bajtól található, ide tényleg csak azok járnak, akik tudnak a létezéséről, véletlenül senki nem akadhat rá. Közeledve az épület felé, mely egykoron bizonyára jobb állapotnak örvendett, mostanra kezd behódolni a természetnek és hónapról hónapra nagyobb és nagyobb területeket vesz vissza magához az erdő. Nem rendezte emberi kéz már évek óta sem házat, sem pedig a körülötte elterülő részeket.
Mestere figyelemfelhívása után ő azért úgy dönt, hogy kivonja kardját biztos, ami biztos, nehogy a végén csapdába sétáljanak, viszont, karddal, vagy nélküle most nincs olyan állapotában, hogy épséggel kihúzzon a mágus ellen egy újabb csatározást. Fegyverrel a kezében azonban biztosabbnak érzi erejét és még a meglepetés erejével is élhetnek, ha netán valami úton módon a varázslótól függetlenül, banditák tanyáznának a házikóban.
Miután látja, hogy nincsen más a házban, csak a keresett rokon, megnyugszik kicsit és elteszi a kardját. Közelebb sétál Zenolitához, hogy ő is hallja esetlegesen a diskurzust, ám nagyon úgy fest, hogy elkéstek. Mágia által, vagy sem, de az öreg Feyum sajnos már nem tud segíteni. Egy, de legföljebb két lépéssel előttük jár a mágus, mert ki más tehette volna ezt?*
- Sajnálom Mester. *a lány háta mögül érkezik, majd mikor látja, hogy hasztalan minden további cselekedet, jobbját lágyan a harcos vállára helyezi, mintegy részvétkifejezés gyanánt.*
- Nem lehet, hogy a mágus a család, egykori jó ismerőse? *kiindulva abból, hogy erről a helyről nem lehetnek biztos információk és nyomolvasónak kell lenni a talpán, aki egy tapasztalt vén rókát követni tud az erdőn át egészen idáig úgy, hogy később tökéletesen visszaadja az útvonalat.*
- Esetleg nem lehetséges, hogy, hogy, áh, az nem. *mielőtt kimondaná azt, amire gondol inkább elharapja mondatát és befejezetlenül hagyja az elgondolását.*
*Megfordul a fejében, hogy talán a mágus valami úton módon egyike Zenolita rokonainak. Nem feltétlenül vér szerint, sokkal inkább házasodás útján, de nem akarja összezavarni kiképzőjét, most így is éppen elég teher számára a bácsikája elvesztése. Traktálni meg végképp nem szeretné, főleg ilyen légből kapott gondolatokkal.*
- Nem hagyott hátra valamiféle jelet? Egy titkos helyen, reteszben, vagy valahol? *szemeivel már kutatja az esetleges zugokat, de anélkül, hogy egyeztetne Zennel a folytatásról, nem áll neki keresgélni.*
551. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-13 17:03:38
Üzenet elküldve: 2016-01-13 17:03:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A családi ereklye//
*Figyelmesen hallgatja, amit Al mond.*
~Tehát nincsenek barátai a városban? Fura, azt gondoltam abból el lehet látva, de az Owairat Majorban jó helye van, ahogyan nekem is és mindenkinek.~
*A kérdés persze nem nehéz, a válasz pedig valamiért mégsem akarja. Nem lenne jó, ha azt gondolja róla Al nem képes barátságokat kötni. Képes. Csak nem éppen könnyen és semmiképpen sem felületes, rövid időre szóló barátságokat. Arra ott van az ismeretség. Elgondolkodva ezen a kérdésen rágja, a rágós és nem éppen legjobb ízű húsfalatot a szájában. Közben egy valaki eszébe jut, akit mostanra tán a barátnőjének mondhat és egy elég különös találkozás is felrémlik benne, ami egy ütközés eredménye volt.*
-Barátaim a városban nem nagyon vannak, illetve most már Amy azt gondolom. Van még egy tündér is, aki történetesen mágus tanonc, és akivel összefutottam. Szó szerint, mert nekiütköztem és a földre sodortam. Alighanem ő az egyetlen mágus ebben a világban, aki nem késztetett arra, hogy a kardommal szeljem ketté. Amilyen kicsike volt, nem is kellett kettőbe vágni, már amúgy is le volt felezve.
*Mosolyog egyet Al felé, aztán azon igyekszik, hogy a jól megsütött hús maradékát is levegye a nyársról és valamennyit eltegyen belőle későbbre, ki tudja mikor jutnak megint élelemhez. Az erdő szeszélyes tud lenni. Az evés után, úgy tűnik Al jobban van. A pihenő határozottan jót tett neki. A táborbontásban már be is segít. Miután ezzel megvannak nincs más hátra, mint előre a fák között. A mostanra már, sok helyen lábfejig érő hó, ropog a talpa alatt, de gyorsan haladva lép előre. Most nem hagyja maga mögött tanítványát, inkább úgy igyekszik, hogy mellette maradjon és figyelhesse. Néha észrevétlenül lassít a tempón, amit egyébként gyorsra venne, de ezzel csak egy kevés időt nyerne Al-t meg lehet seblázba taszítaná a végén, amit végképp nem akar.*
-Arra, a mohos szikla után.
*Egy ember nagyságú sziklatömb van már látótávolságban egy pár órás gyaloglás után, két fa takarásában, azt elhaladva, aztán feltűnik végre a kunyhó. A fából épített kis lak, egy kis tornáccal is ellátott hely, ügyesen kialakítva az erdő adta anyagokból. Elhagyatottnak tűnik elsőre. A csapott tető kisebb fagerendákból áll, amin kátrány réteg és moha van felrakva, aztán még egy sor fa. Az oldalai kövekből készültek, de mind két felől sűrűn benőtték a futónövények. A hajdan volt vadászpihenő, most már nincs a legjobb állapotban, de még használható.*
-Figyeld!
*Torpan meg, mikor már látótávolságban van a kunyhó bejárata. Vékony füst csík száll a tető vékony nyílásán át.*
-Gyerünk!
*Késedelem nélkül siet a házhoz és szinte beront az ajtón. Tudni véli, hogy ki van odabent. Nem lehet más, mint öreg rokona, akit idáig keresett. Csak a családja tagjai és apja néhány közeli barátja ismeri ezt a helyet, senki más. Az ajtón belépve az a látvány fogadja, amit megszokott. Középen a félbe vágott széles farönk asztal, körülötte a fatörzsekből rögtönzött széles tuskók, amik a szék szerepét töltik be. A szikladarabokból kialakított sütő és fűtő kemence szerű építmény, amiből a füstoszlop távozik a felrakott kövekből magasan rakott nyíláson. Nem nagy az egész, szinte csak négy öt ember és tele is van. Van egy lényeges különbség az eddigiekhez képest viszont. Odabenn a sarokban megtömött szalmazsákok sorakoznak. Ezt használták ágyként, nem voltak kényesek az alvásra a vadászatok alkalmával. ezekből kettő lefektetve a sarokban hever, rajta pedig egy öregember fekszik, aki…*
-Feyum bácsi!
*Kétség se férhet hozzá, hogy a rég keresett rokona az. A hátrahanyatlott fej a zsákágyon, a vöröses szakáll, és a kard, ami rajta fekszik és amit most is görcsösen szorít a mellkasához. Ez bizony nem más, mint rég látott rokona és apja egyik legjobb barátja Agren Feyum. Odarohan a zsákágyhoz és mellé térdel, aztán megrázza a vállát, de szinte biztosan tudja már, hogy hiába.*
-Feyum bácsi! Én vagyok, Zenolita…
*Az idősebb férfi arca hamuszürke, akárcsak a vékony füstcsíkot eregető parázs a kőrakás kemencében, a szemei zárva. A rázástól, a karja élettelenül hullik a teste mellé a kardjával együtt és koppan a vége a fapadlón, de az ujjak még mindig görcsösen szorítják és nem engedik el. Az üvöltő oroszlánfejes kardot, az apja adta neki, mikor ő még éppen csak megszületett. Freyum bácsi mostanra mindent kétséget kizáróan halott. Talán nem régóta, ez világos és kétségbeejtő egyben. Elkésett, már nem beszélhet vele többé és mindent, amit tud elvitt magával. Lassan engedi el az élettelen vállakat és engedi vissza a rokont a fekhelyre, aztán lehajtja a fejét szótlanul. Freyum bácsi nagy harcos volt, kijár neki a tisztelet a halálban is.*
//A családi ereklye//
*Figyelmesen hallgatja, amit Al mond.*
~Tehát nincsenek barátai a városban? Fura, azt gondoltam abból el lehet látva, de az Owairat Majorban jó helye van, ahogyan nekem is és mindenkinek.~
*A kérdés persze nem nehéz, a válasz pedig valamiért mégsem akarja. Nem lenne jó, ha azt gondolja róla Al nem képes barátságokat kötni. Képes. Csak nem éppen könnyen és semmiképpen sem felületes, rövid időre szóló barátságokat. Arra ott van az ismeretség. Elgondolkodva ezen a kérdésen rágja, a rágós és nem éppen legjobb ízű húsfalatot a szájában. Közben egy valaki eszébe jut, akit mostanra tán a barátnőjének mondhat és egy elég különös találkozás is felrémlik benne, ami egy ütközés eredménye volt.*
-Barátaim a városban nem nagyon vannak, illetve most már Amy azt gondolom. Van még egy tündér is, aki történetesen mágus tanonc, és akivel összefutottam. Szó szerint, mert nekiütköztem és a földre sodortam. Alighanem ő az egyetlen mágus ebben a világban, aki nem késztetett arra, hogy a kardommal szeljem ketté. Amilyen kicsike volt, nem is kellett kettőbe vágni, már amúgy is le volt felezve.
*Mosolyog egyet Al felé, aztán azon igyekszik, hogy a jól megsütött hús maradékát is levegye a nyársról és valamennyit eltegyen belőle későbbre, ki tudja mikor jutnak megint élelemhez. Az erdő szeszélyes tud lenni. Az evés után, úgy tűnik Al jobban van. A pihenő határozottan jót tett neki. A táborbontásban már be is segít. Miután ezzel megvannak nincs más hátra, mint előre a fák között. A mostanra már, sok helyen lábfejig érő hó, ropog a talpa alatt, de gyorsan haladva lép előre. Most nem hagyja maga mögött tanítványát, inkább úgy igyekszik, hogy mellette maradjon és figyelhesse. Néha észrevétlenül lassít a tempón, amit egyébként gyorsra venne, de ezzel csak egy kevés időt nyerne Al-t meg lehet seblázba taszítaná a végén, amit végképp nem akar.*
-Arra, a mohos szikla után.
*Egy ember nagyságú sziklatömb van már látótávolságban egy pár órás gyaloglás után, két fa takarásában, azt elhaladva, aztán feltűnik végre a kunyhó. A fából épített kis lak, egy kis tornáccal is ellátott hely, ügyesen kialakítva az erdő adta anyagokból. Elhagyatottnak tűnik elsőre. A csapott tető kisebb fagerendákból áll, amin kátrány réteg és moha van felrakva, aztán még egy sor fa. Az oldalai kövekből készültek, de mind két felől sűrűn benőtték a futónövények. A hajdan volt vadászpihenő, most már nincs a legjobb állapotban, de még használható.*
-Figyeld!
*Torpan meg, mikor már látótávolságban van a kunyhó bejárata. Vékony füst csík száll a tető vékony nyílásán át.*
-Gyerünk!
*Késedelem nélkül siet a házhoz és szinte beront az ajtón. Tudni véli, hogy ki van odabent. Nem lehet más, mint öreg rokona, akit idáig keresett. Csak a családja tagjai és apja néhány közeli barátja ismeri ezt a helyet, senki más. Az ajtón belépve az a látvány fogadja, amit megszokott. Középen a félbe vágott széles farönk asztal, körülötte a fatörzsekből rögtönzött széles tuskók, amik a szék szerepét töltik be. A szikladarabokból kialakított sütő és fűtő kemence szerű építmény, amiből a füstoszlop távozik a felrakott kövekből magasan rakott nyíláson. Nem nagy az egész, szinte csak négy öt ember és tele is van. Van egy lényeges különbség az eddigiekhez képest viszont. Odabenn a sarokban megtömött szalmazsákok sorakoznak. Ezt használták ágyként, nem voltak kényesek az alvásra a vadászatok alkalmával. ezekből kettő lefektetve a sarokban hever, rajta pedig egy öregember fekszik, aki…*
-Feyum bácsi!
*Kétség se férhet hozzá, hogy a rég keresett rokona az. A hátrahanyatlott fej a zsákágyon, a vöröses szakáll, és a kard, ami rajta fekszik és amit most is görcsösen szorít a mellkasához. Ez bizony nem más, mint rég látott rokona és apja egyik legjobb barátja Agren Feyum. Odarohan a zsákágyhoz és mellé térdel, aztán megrázza a vállát, de szinte biztosan tudja már, hogy hiába.*
-Feyum bácsi! Én vagyok, Zenolita…
*Az idősebb férfi arca hamuszürke, akárcsak a vékony füstcsíkot eregető parázs a kőrakás kemencében, a szemei zárva. A rázástól, a karja élettelenül hullik a teste mellé a kardjával együtt és koppan a vége a fapadlón, de az ujjak még mindig görcsösen szorítják és nem engedik el. Az üvöltő oroszlánfejes kardot, az apja adta neki, mikor ő még éppen csak megszületett. Freyum bácsi mostanra mindent kétséget kizáróan halott. Talán nem régóta, ez világos és kétségbeejtő egyben. Elkésett, már nem beszélhet vele többé és mindent, amit tud elvitt magával. Lassan engedi el az élettelen vállakat és engedi vissza a rokont a fekhelyre, aztán lehajtja a fejét szótlanul. Freyum bácsi nagy harcos volt, kijár neki a tisztelet a halálban is.*
550. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-11 20:27:18
Üzenet elküldve: 2016-01-11 20:27:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A családi ereklye//
*Miután Zenolita halálpontosan dobja el a másik irányból fegyverét, a lányra pillantva elmosolyodik és szép lassan leengedi maga mellé a tőrét.*
~Tökéletes mozdulat.~
*Talán jobb így, hogy Mestere megelőzte a hajítással, mert, ha ő engedi útjára saját halálbiztosnak hitt vadászeszközét, ezóta már lehet mély levegővételek közepette, loholva tudnák le a reggeli bemelegítést, nyomukban a felbőszült Nullum csapattal.*
- Igazad lehet. *nem ellenkezik, ugyanis felettessel nem vitázik, ebben a kérdéskörben pedig teljességgel fölösleges is lenne. Azonban a teljességhez az is hozzátartozik, hogy hiába a vállalkozó szellem, nem volt magában olyan biztos, mint a korábbi célba dobásnál.*
*Azok az átkozott sebek, melyek a lapockáján és mellkasán éktelenkednek, kezdik teljesen tönkretenni a napját. A fájdalom, mely nem akar szűnni, több mint zavaró, csillapítás nélkül lassan az elviselhetetlen kategóriába sorolandó és lassan már-már azt gondolja, hogy ez az Alfa túlvilági bosszúja, mi így érezteti hatását.
A távolabbi sütögetés pozitív ötletét egy biccentéssel jelzi és nem igazán ellenkezik akkor sem, mikor parancsba kapja, hogy ne tegyen semmit csak figyeljen oda az ételükre. Tudja, hogy Zenolita is tisztában van azzal, valami nincs rendjén nála, hiszen pont ő, ki mindig élen jár legalább egy feladat elvégzésében, tüzelőszedésben, nyúzásban, vagy aprításban, most semmittevően pihenteti összemart testét.
Csöndesebb is, mint szokott lenni, jószerivel egy szót sem szól, panaszkodni férfiatlan, fájdalomküszöbének viszont jót tesz a türelmes várakozás.*
*Kérdés nélkül is látszik, hogy képzője aggódik érte és kikíméli mindenhol, ahol tudja. Az utóbbi néhány óra, míg erőltetett menetben gyalogoltak az erdőn át, eléggé megviselte testét, de örül annak, hogy a szőke lány egy másik arcát is felfedezni véli tüsténkedése közepette.*
- Köszönöm Zen. *egy apró mosollyal átveszi a szárnyas falatkákat és a tűz felett kissé átmelengetve tökéletesen puhává és kellemesen meleggé válik, ami így ebben a hóesésben jól is jön.*
- Senkit nem ismerek a városban, szinte érkezésem után jelentkeztem a Kisasszonyhoz munkára, aki volt olyan nagylelkű, hogy fel is vett, pedig még csak nem is ismert, hogy ajánlást hallott volna rólam. Mindenesetre örülök, hogy így történt, most pedig megpróbálom bizonyítani, hogy nem volt melléfogás az alkalmazásom. *láthatóan nagy örömmel beszél az Úrnőről és bekerüléséről a házba, meséje közben kissé bele is feledkezik a tűz lobogásába.*
- Másfelé sincsenek igazán barátaim, nem vagyok az a gyökeret verő típus, de talán most a Majorság lesz az új otthonom. Igazság szerint eddig sehol nem volt miért maradnom, viszont kell egy hely, ahová hazatérhetek, ha megfáradok. *nem valami finom falat a kis ragadozó, jól át kell sütni, ha nem szeretnének mérgezést és azt is tudniuk kell, hogy melyik része az ehető és melyiket kell nagy ívben elkerülniük.*
- Na és neked, vannak barátaid Zenolita? *végtelenül előítéletesnek tűnhet a gondolat, de nem gondolja, hogy túl sok barátja lenne a harcosnak, amit abból szűr le, hogy nagyon kemény, kimért és rettentően fagyos. Nem tudja pontosan, de nem hiszi, hogy bárkit is közel tud engedni magához, pláne nem a szívét olvasztani alkalomadtán. Kissé megismerve viszont már másabb az összkép, tudja, hogy mindez csak a felszín, belül azért nem ilyen merev, nagyon is tisztában van vele, hogy van szíve, csak nehéz megtörni a burkát. Kitartás kell hozzá.*
*Az utolsó falatok elfogyasztása után a tűz elaltatását már vállalja és készen is áll az út folytatására, reményei szerint hamarosan elérik a kunyhót, ahol kissé hosszabb ideig tud majd pihenni és találnak némi kötszert is.*
//A családi ereklye//
*Miután Zenolita halálpontosan dobja el a másik irányból fegyverét, a lányra pillantva elmosolyodik és szép lassan leengedi maga mellé a tőrét.*
~Tökéletes mozdulat.~
*Talán jobb így, hogy Mestere megelőzte a hajítással, mert, ha ő engedi útjára saját halálbiztosnak hitt vadászeszközét, ezóta már lehet mély levegővételek közepette, loholva tudnák le a reggeli bemelegítést, nyomukban a felbőszült Nullum csapattal.*
- Igazad lehet. *nem ellenkezik, ugyanis felettessel nem vitázik, ebben a kérdéskörben pedig teljességgel fölösleges is lenne. Azonban a teljességhez az is hozzátartozik, hogy hiába a vállalkozó szellem, nem volt magában olyan biztos, mint a korábbi célba dobásnál.*
*Azok az átkozott sebek, melyek a lapockáján és mellkasán éktelenkednek, kezdik teljesen tönkretenni a napját. A fájdalom, mely nem akar szűnni, több mint zavaró, csillapítás nélkül lassan az elviselhetetlen kategóriába sorolandó és lassan már-már azt gondolja, hogy ez az Alfa túlvilági bosszúja, mi így érezteti hatását.
A távolabbi sütögetés pozitív ötletét egy biccentéssel jelzi és nem igazán ellenkezik akkor sem, mikor parancsba kapja, hogy ne tegyen semmit csak figyeljen oda az ételükre. Tudja, hogy Zenolita is tisztában van azzal, valami nincs rendjén nála, hiszen pont ő, ki mindig élen jár legalább egy feladat elvégzésében, tüzelőszedésben, nyúzásban, vagy aprításban, most semmittevően pihenteti összemart testét.
Csöndesebb is, mint szokott lenni, jószerivel egy szót sem szól, panaszkodni férfiatlan, fájdalomküszöbének viszont jót tesz a türelmes várakozás.*
*Kérdés nélkül is látszik, hogy képzője aggódik érte és kikíméli mindenhol, ahol tudja. Az utóbbi néhány óra, míg erőltetett menetben gyalogoltak az erdőn át, eléggé megviselte testét, de örül annak, hogy a szőke lány egy másik arcát is felfedezni véli tüsténkedése közepette.*
- Köszönöm Zen. *egy apró mosollyal átveszi a szárnyas falatkákat és a tűz felett kissé átmelengetve tökéletesen puhává és kellemesen meleggé válik, ami így ebben a hóesésben jól is jön.*
- Senkit nem ismerek a városban, szinte érkezésem után jelentkeztem a Kisasszonyhoz munkára, aki volt olyan nagylelkű, hogy fel is vett, pedig még csak nem is ismert, hogy ajánlást hallott volna rólam. Mindenesetre örülök, hogy így történt, most pedig megpróbálom bizonyítani, hogy nem volt melléfogás az alkalmazásom. *láthatóan nagy örömmel beszél az Úrnőről és bekerüléséről a házba, meséje közben kissé bele is feledkezik a tűz lobogásába.*
- Másfelé sincsenek igazán barátaim, nem vagyok az a gyökeret verő típus, de talán most a Majorság lesz az új otthonom. Igazság szerint eddig sehol nem volt miért maradnom, viszont kell egy hely, ahová hazatérhetek, ha megfáradok. *nem valami finom falat a kis ragadozó, jól át kell sütni, ha nem szeretnének mérgezést és azt is tudniuk kell, hogy melyik része az ehető és melyiket kell nagy ívben elkerülniük.*
- Na és neked, vannak barátaid Zenolita? *végtelenül előítéletesnek tűnhet a gondolat, de nem gondolja, hogy túl sok barátja lenne a harcosnak, amit abból szűr le, hogy nagyon kemény, kimért és rettentően fagyos. Nem tudja pontosan, de nem hiszi, hogy bárkit is közel tud engedni magához, pláne nem a szívét olvasztani alkalomadtán. Kissé megismerve viszont már másabb az összkép, tudja, hogy mindez csak a felszín, belül azért nem ilyen merev, nagyon is tisztában van vele, hogy van szíve, csak nehéz megtörni a burkát. Kitartás kell hozzá.*
*Az utolsó falatok elfogyasztása után a tűz elaltatását már vállalja és készen is áll az út folytatására, reményei szerint hamarosan elérik a kunyhót, ahol kissé hosszabb ideig tud majd pihenni és találnak némi kötszert is.*
549. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-11 18:29:07
Üzenet elküldve: 2016-01-11 18:29:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A családi ereklye//
*Az északi kiképzés megtette a magáét, ha családban is érte. Apja sem volt sokkal kíméletesebb, mint amit az északi harcosok kiképző tisztjei. A hideg ellen fel van vértezve szívós szervezete és akarata. Észreveszi viszont, hogy Al nincs jól, ami a kapott sebeit figyelembe véve nem csoda. Nem kell ahhoz, hogy panaszkodjon, elég, hogy megváltozik a járásának üteme, vagy az arca sápadtabb lesz. Nem szól egy szót sem, arról, hogy rosszul lenne, tűr, ahogy egy jó tanítványnak tűrnie kell. A bokorban tanyázó állat nemsokára bevégzi. Mire Al elhajítaná a kést, az övé már telibe kapja a nyakát átfúrva a jószágnak.*
-Észrevett téged, ha nem avatkozom közbe már a nyakunkon lenne a többi.
*Mondja halkan és int, hogy Al maradjon most hátra még begyűjti a zsákmányt. Megfogja és magával cipeli.*
-Menjünk távolabb. Ne itt sütögessünk.
*Alig észrevehetően lassít a tempón, amikor tovább haladnak. Nem megy túl messzire, de azért eléggé távol ahhoz, hogy zavartalanul süthesse meg az ebédjüket.*
-Maradj, majd hozok tábortűznek valót, te addig őrizd a zsákmányt! Bármi baja lesz, akkor fogsz másikat.
*Félmosolya kíséri a mondatot, mert persze nem valószínű, hogy bármi baja lesz az elejtett vadnak. A parancs, az viszont parancs, ami lehetővé teszi, hogy a kék szemű egy kicsit megpihenjen. Hamar összeszedi, a gallyakat és tüzet is rak. Annyira nincs elveszve ő sem az erdőbe, hogy ne tudja megnyúzni és megsütni a zsákmányt. Miközben a nem túl bő, vagy finom falat sül előveszi a madárból megmaradt fűszeres falatokat, aztán Al felé nyújt belőle.*
-Egyél ebből is, ne kelljen tovább cipelnem.
*A figyelmét csak félig fordítja a hús felé, miközben a tábortűz mellett guggolva süti. A szeme sarkából inkább Al-t figyeli. Az arca jól kivehetően sápadtabb, mint kellene.*
-Nincs már messze ~kibírod addig.~
*Aggódik. Nem férhet hozzá kétség, hogy igen. Annak ellenére is, hogy tudja, Al erős és kibír ennél nagyobb sebeket is. A nyelvén van, hogy megkérdezze, jól van e, de végül nem kérdezi mégsem.*
-Gyűjtsd az erődet, kora estére ott leszünk.
*Ad inkább utasítást helyette, de valamivel kedvesebben, mint szokott. Arra gondol jobb lenne, ha kérdezne valamit tőle, de nem jut eszébe könnyed társalgási téma. Viszont jó lenne beszéltetni, addig sem gondol a fájdalomra. Kötszerük nincs több, nem tudja mással enyhíteni a fájdalmát. A nyársra tűzött sütnivalót nézi és forgat rajta egyet.*
-Vannak barátaid a városban? Egy ideje már ott laktál mielőtt elszegődtél Nivere-hez nem?
*Nem jut eszébe más, amit kérdezhetne, de úgy gondolja ez jó téma lesz. A város forgatagában valaki, akinek be nem áll a szája, biztosan gyűjt barátokat, na meg hasonlóan kellemetlen sebeket, mint amilyeneket most visel. Mielőtt tovább indulnak, hagyja, hogy a tanítványa kifújja magát és egyen rendesen. Nem kapkodja el a rögtönzött tábor elhagyását, de nem is húzhatja el túlzottan. A hópelyhek lassan mindent belepnek, jó lenne már elérni a fedelet, ami legalább nyújt némi védelmet.*
//A családi ereklye//
*Az északi kiképzés megtette a magáét, ha családban is érte. Apja sem volt sokkal kíméletesebb, mint amit az északi harcosok kiképző tisztjei. A hideg ellen fel van vértezve szívós szervezete és akarata. Észreveszi viszont, hogy Al nincs jól, ami a kapott sebeit figyelembe véve nem csoda. Nem kell ahhoz, hogy panaszkodjon, elég, hogy megváltozik a járásának üteme, vagy az arca sápadtabb lesz. Nem szól egy szót sem, arról, hogy rosszul lenne, tűr, ahogy egy jó tanítványnak tűrnie kell. A bokorban tanyázó állat nemsokára bevégzi. Mire Al elhajítaná a kést, az övé már telibe kapja a nyakát átfúrva a jószágnak.*
-Észrevett téged, ha nem avatkozom közbe már a nyakunkon lenne a többi.
*Mondja halkan és int, hogy Al maradjon most hátra még begyűjti a zsákmányt. Megfogja és magával cipeli.*
-Menjünk távolabb. Ne itt sütögessünk.
*Alig észrevehetően lassít a tempón, amikor tovább haladnak. Nem megy túl messzire, de azért eléggé távol ahhoz, hogy zavartalanul süthesse meg az ebédjüket.*
-Maradj, majd hozok tábortűznek valót, te addig őrizd a zsákmányt! Bármi baja lesz, akkor fogsz másikat.
*Félmosolya kíséri a mondatot, mert persze nem valószínű, hogy bármi baja lesz az elejtett vadnak. A parancs, az viszont parancs, ami lehetővé teszi, hogy a kék szemű egy kicsit megpihenjen. Hamar összeszedi, a gallyakat és tüzet is rak. Annyira nincs elveszve ő sem az erdőbe, hogy ne tudja megnyúzni és megsütni a zsákmányt. Miközben a nem túl bő, vagy finom falat sül előveszi a madárból megmaradt fűszeres falatokat, aztán Al felé nyújt belőle.*
-Egyél ebből is, ne kelljen tovább cipelnem.
*A figyelmét csak félig fordítja a hús felé, miközben a tábortűz mellett guggolva süti. A szeme sarkából inkább Al-t figyeli. Az arca jól kivehetően sápadtabb, mint kellene.*
-Nincs már messze ~kibírod addig.~
*Aggódik. Nem férhet hozzá kétség, hogy igen. Annak ellenére is, hogy tudja, Al erős és kibír ennél nagyobb sebeket is. A nyelvén van, hogy megkérdezze, jól van e, de végül nem kérdezi mégsem.*
-Gyűjtsd az erődet, kora estére ott leszünk.
*Ad inkább utasítást helyette, de valamivel kedvesebben, mint szokott. Arra gondol jobb lenne, ha kérdezne valamit tőle, de nem jut eszébe könnyed társalgási téma. Viszont jó lenne beszéltetni, addig sem gondol a fájdalomra. Kötszerük nincs több, nem tudja mással enyhíteni a fájdalmát. A nyársra tűzött sütnivalót nézi és forgat rajta egyet.*
-Vannak barátaid a városban? Egy ideje már ott laktál mielőtt elszegődtél Nivere-hez nem?
*Nem jut eszébe más, amit kérdezhetne, de úgy gondolja ez jó téma lesz. A város forgatagában valaki, akinek be nem áll a szája, biztosan gyűjt barátokat, na meg hasonlóan kellemetlen sebeket, mint amilyeneket most visel. Mielőtt tovább indulnak, hagyja, hogy a tanítványa kifújja magát és egyen rendesen. Nem kapkodja el a rögtönzött tábor elhagyását, de nem is húzhatja el túlzottan. A hópelyhek lassan mindent belepnek, jó lenne már elérni a fedelet, ami legalább nyújt némi védelmet.*
548. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-10 11:08:39
Üzenet elküldve: 2016-01-10 11:08:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A családi ereklye//
*Megköszöni, mert úgy tanították neki, a segítséget legalább ilyen formában meg kell hálálni és nem szabad azzal foglalkozni, ki milyen pozícióban, rangban vagy helyzetben van. Ettől eltekintve egyébként is nagy szívességet tett azzal Zenolita, hogy foglalkozott az átvérzett sebével újból, elhasználta rá az összes kötszerét és ellátta a fertőzések ellen is. Ő maga ezt nem tudta volna saját magának elintézni, lévén a saját kötöző szerét már korábban elhasználta. Addig persze rendben van, hogy egymásra vannak utalva az erdő mélyén és közös munkát végeznek, de akkor is, az ilyesmi mindig jól esik, de a harcosnak véletlenül sem nem kell attól tartania, hogy néha-néha az olvadás útjára lépve, akár a sebkötözésnél, akár a tanítványos témáról való beszélgetéskor veszítene Alfonz előtt a tekintélyéből.
Kérdése után újból megtöltik az éppen aktuális erdőrészt hangokkal, jobb is így, legalább nem olyan nyomasztó, mint előtte volt. Levelek hiányában most azért könnyedebben hulldogál a kusza ágak között a hó és pár óra séta után egyre erősödik a havazás, arról szót sem ejtve, hogy talpuk alatt egy-egy részen már annyi összegyűlt, hogy szó szerint ropog.
Egyelőre nincs több kérdése, az elhangzott szavakra bólogat párat és emészteni kezdi magában, míg haladnak a végeláthatatlannak tűnő erdőségen át. Egy újabb mozaikdarabka került tehát beillesztésre a jókora ismeretlennel rendelkező Zenolita kirakósba, hiszen újabb információt tudott meg róla. Lassacskán azért kialakul egy használható kép róla, amihez a jövőben majd könnyebb lesz saját magának is idomulnia, ha már ő a Mestere.
Kedveli a lányt, minden keménységével és ridegségével együtt, mindemellett elfogadta kiképzőjének is, mert látta harcolni és nem csak maga ellen a Barakkban, hanem a sikátorban is a mágussal szemben. Az ő tudása az a szint, amit első lépcsőként sikerrel kell venni és meg kell próbálnia túlszárnyalnia, ha el szeretné érni mindazt, amiről az éjjel beszélgettek a tűz mellett. De addig is hosszú az út előttük és a mozgás hatására, a seb környékét égető, csípő fájdalom kezdi hatalmába keríteni. Nem mondja, de jó lenne egy kis szusszanásnyi idő, nem más miatt, csak ellenőrizni a sérülést és a kötést megigazítani. A duplázás nem volt valami jó hatással a farkasok által felszakadt részre, ezért a pár percen belül érkező bokor felé mutatás úgy kellett, mint egy falat kenyér. Az a fránya férfibüszkeség, hogy nem mutatja ki a fájdalmait, nehogy gyengének titulálja bajtársa, még bajt hozhat a fejére, de vagy kinevelik ebből, vagy ilyen marad élete végéig.*
- Édesapád bölcs ember volt és minden jel szerint kitűnő tanító, mert lassacskán úgy érzem, kezd rám is átragadni az az alázat és kitartás, amiről beszéltél. *fűzi a beszélgetéshez viszonylag sok idő elteltével eme mondatát, de már mozdítja is fejét a jelzett irányba.*
*Mivel remeg a bokor, gyanítja nem az erdő királyával fognak összefutni, ahhoz túl ügyetlen az előkészítés és ami még árulkodóbb, túlságosan is alacsonyról jön a neszezés. Mintha nem is vette volna észre az aljnövényben közlekedő élőlény, hogy ők is jelen vannak, ráadásképp az irány, mintha lassanként nem is feléjük közeledne, hanem egyértelműen távolodna tőlük.
Ezt a kínálkozó lehetőséget használja ki Kipp, mint a csapat vadásza, hogy óvatosan elővegye az Alfa-ölő és nem hangsúlyozva túl, de a mohaszúrós verseny győztes tőrét, hogy megtegye későbbi elemózsiának az elővigyázatlan erdőlakót.
Mintha tojásokon lépkedne, olyan odafigyeléssel közelíti meg az áldozatot, minden egyes lábujjhegyen megtett lépését kétszer megnézve, nehogy véletlenül elnézzen egy ágat, amit elreccsentve futni hagyja a bendőbe valót.*
~Egy Nullum, nem valami nagy fogás, ha sikerül egyáltalán befogni, de a semmitől jobb. Még az is csoda, hogy ilyen időben, nappal találkozni egyáltalán ehető lénnyel. Nem valami finom, sütni is sokáig kell, nem is elég kettőnknek, de Zenolitánál talán még van a madárkából, néhány vacsorára elfogyasztható ízletes, fűszeres falatka.~
*Mikor látja, hogy nincs veszély és a kis termetű állat sem vette észre, határozott, ámbár a szöszi kiképzőnek valószínűleg elsőre nem teljesen egyértelmű kézmozdulatokkal jelzi, hogy: veszély nincs, egy darab, lassan mozgó, kicsi, ragadozó, amit lát. Az utóbbit úgy jelzi, hogy mindkét kezét nagyjából fejmagasságba emeli, ujjait behajlítja, mintha karmok lennének, a vicsorgást pedig amennyire csak tudja, némi morcos pillantással, és fog kattogtató állkapocsmozdulatokkal, de szemlélteti.
A távolság nem túl nagy, de a célpont, akár a mohánál, elég kicsi, ráadásul mozog, ami tovább nehezíti a dolgát, nem feledve, hogy ezek az erdei élőlények nagy családokban élnek, a harapásukat pedig nem ritkán fertőzés kíséri, ami további súlyokat helyez a támadó vállaira.*
~Ha sikerülne olyan helyen érnie a tőrnek, hogy ne adjon ki hangon, akkor talán megúszhatjuk a riasztást és a csapatos üldözést.~
*Próba, szerencse alapon maga elé emeli a tőrt, a fekete színű felsőruházatán és borostáján megtelepedett vékony hóréteg azt a hatást kelti, mintha órákon át üldözte volna a szemei előtt lévő, immáron kimerített és sarokba szorított egyedet. A valóság azonban ettől sokkal prózaibb, viszont sikerre kell vinni így is a vadászatot, így tehát néhány sóhajtás után lendületet vesz, céloz és bízik abban, hogy korábbi, szerencsével övezett technikai tudása most sem hagyja cserben. A tőr útnak indul.*
//A családi ereklye//
*Megköszöni, mert úgy tanították neki, a segítséget legalább ilyen formában meg kell hálálni és nem szabad azzal foglalkozni, ki milyen pozícióban, rangban vagy helyzetben van. Ettől eltekintve egyébként is nagy szívességet tett azzal Zenolita, hogy foglalkozott az átvérzett sebével újból, elhasználta rá az összes kötszerét és ellátta a fertőzések ellen is. Ő maga ezt nem tudta volna saját magának elintézni, lévén a saját kötöző szerét már korábban elhasználta. Addig persze rendben van, hogy egymásra vannak utalva az erdő mélyén és közös munkát végeznek, de akkor is, az ilyesmi mindig jól esik, de a harcosnak véletlenül sem nem kell attól tartania, hogy néha-néha az olvadás útjára lépve, akár a sebkötözésnél, akár a tanítványos témáról való beszélgetéskor veszítene Alfonz előtt a tekintélyéből.
Kérdése után újból megtöltik az éppen aktuális erdőrészt hangokkal, jobb is így, legalább nem olyan nyomasztó, mint előtte volt. Levelek hiányában most azért könnyedebben hulldogál a kusza ágak között a hó és pár óra séta után egyre erősödik a havazás, arról szót sem ejtve, hogy talpuk alatt egy-egy részen már annyi összegyűlt, hogy szó szerint ropog.
Egyelőre nincs több kérdése, az elhangzott szavakra bólogat párat és emészteni kezdi magában, míg haladnak a végeláthatatlannak tűnő erdőségen át. Egy újabb mozaikdarabka került tehát beillesztésre a jókora ismeretlennel rendelkező Zenolita kirakósba, hiszen újabb információt tudott meg róla. Lassacskán azért kialakul egy használható kép róla, amihez a jövőben majd könnyebb lesz saját magának is idomulnia, ha már ő a Mestere.
Kedveli a lányt, minden keménységével és ridegségével együtt, mindemellett elfogadta kiképzőjének is, mert látta harcolni és nem csak maga ellen a Barakkban, hanem a sikátorban is a mágussal szemben. Az ő tudása az a szint, amit első lépcsőként sikerrel kell venni és meg kell próbálnia túlszárnyalnia, ha el szeretné érni mindazt, amiről az éjjel beszélgettek a tűz mellett. De addig is hosszú az út előttük és a mozgás hatására, a seb környékét égető, csípő fájdalom kezdi hatalmába keríteni. Nem mondja, de jó lenne egy kis szusszanásnyi idő, nem más miatt, csak ellenőrizni a sérülést és a kötést megigazítani. A duplázás nem volt valami jó hatással a farkasok által felszakadt részre, ezért a pár percen belül érkező bokor felé mutatás úgy kellett, mint egy falat kenyér. Az a fránya férfibüszkeség, hogy nem mutatja ki a fájdalmait, nehogy gyengének titulálja bajtársa, még bajt hozhat a fejére, de vagy kinevelik ebből, vagy ilyen marad élete végéig.*
- Édesapád bölcs ember volt és minden jel szerint kitűnő tanító, mert lassacskán úgy érzem, kezd rám is átragadni az az alázat és kitartás, amiről beszéltél. *fűzi a beszélgetéshez viszonylag sok idő elteltével eme mondatát, de már mozdítja is fejét a jelzett irányba.*
*Mivel remeg a bokor, gyanítja nem az erdő királyával fognak összefutni, ahhoz túl ügyetlen az előkészítés és ami még árulkodóbb, túlságosan is alacsonyról jön a neszezés. Mintha nem is vette volna észre az aljnövényben közlekedő élőlény, hogy ők is jelen vannak, ráadásképp az irány, mintha lassanként nem is feléjük közeledne, hanem egyértelműen távolodna tőlük.
Ezt a kínálkozó lehetőséget használja ki Kipp, mint a csapat vadásza, hogy óvatosan elővegye az Alfa-ölő és nem hangsúlyozva túl, de a mohaszúrós verseny győztes tőrét, hogy megtegye későbbi elemózsiának az elővigyázatlan erdőlakót.
Mintha tojásokon lépkedne, olyan odafigyeléssel közelíti meg az áldozatot, minden egyes lábujjhegyen megtett lépését kétszer megnézve, nehogy véletlenül elnézzen egy ágat, amit elreccsentve futni hagyja a bendőbe valót.*
~Egy Nullum, nem valami nagy fogás, ha sikerül egyáltalán befogni, de a semmitől jobb. Még az is csoda, hogy ilyen időben, nappal találkozni egyáltalán ehető lénnyel. Nem valami finom, sütni is sokáig kell, nem is elég kettőnknek, de Zenolitánál talán még van a madárkából, néhány vacsorára elfogyasztható ízletes, fűszeres falatka.~
*Mikor látja, hogy nincs veszély és a kis termetű állat sem vette észre, határozott, ámbár a szöszi kiképzőnek valószínűleg elsőre nem teljesen egyértelmű kézmozdulatokkal jelzi, hogy: veszély nincs, egy darab, lassan mozgó, kicsi, ragadozó, amit lát. Az utóbbit úgy jelzi, hogy mindkét kezét nagyjából fejmagasságba emeli, ujjait behajlítja, mintha karmok lennének, a vicsorgást pedig amennyire csak tudja, némi morcos pillantással, és fog kattogtató állkapocsmozdulatokkal, de szemlélteti.
A távolság nem túl nagy, de a célpont, akár a mohánál, elég kicsi, ráadásul mozog, ami tovább nehezíti a dolgát, nem feledve, hogy ezek az erdei élőlények nagy családokban élnek, a harapásukat pedig nem ritkán fertőzés kíséri, ami további súlyokat helyez a támadó vállaira.*
~Ha sikerülne olyan helyen érnie a tőrnek, hogy ne adjon ki hangon, akkor talán megúszhatjuk a riasztást és a csapatos üldözést.~
*Próba, szerencse alapon maga elé emeli a tőrt, a fekete színű felsőruházatán és borostáján megtelepedett vékony hóréteg azt a hatást kelti, mintha órákon át üldözte volna a szemei előtt lévő, immáron kimerített és sarokba szorított egyedet. A valóság azonban ettől sokkal prózaibb, viszont sikerre kell vinni így is a vadászatot, így tehát néhány sóhajtás után lendületet vesz, céloz és bízik abban, hogy korábbi, szerencsével övezett technikai tudása most sem hagyja cserben. A tőr útnak indul.*
547. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-01-10 09:39:23
Üzenet elküldve: 2016-01-10 09:39:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A családi ereklye//
-Nincs mit köszönnöd.
*Akaratlanul is kicsúszik a száján, amikor Al köszönetet mond az újbóli sebkötözésért. Egy percig már, majdnem aggódott is érte, hogy sebe felszakadt. Kezd világos lenni, hogy a kék szemű, hogyléte mostanra fontos neki és ezen maga is meglepődik. Kemény edző, nem pedig nyavalygó sirató asszony, annak a tanítvány nyilván nagyobb hasznát is veszi, de nem tagadhatja, hogy közelebb került mostanra hozzá, majdnem barátként tekint rá. Jó játék az erőpróba, de komolyan el kell gondolkodnia azon mennyire is legyen vakmerő az expedíciójuk alatt. Apja tanítása arra intette, hogy ne legyen folyton meggondolatlanul bátor. "A veszélynek nem kell elébe menni, anélkül is megtalálja a harcost, mialatt az útját járja. Nem tér ki előle, de nem megy elébe sem." Mindig intették ezek a szavak, hogy a vakmerősége ne legyen a vezetője. Most is emlékezetébe vannak vésve és tudja, hogy önkritikát kellene gyakorolnia. A sebesült tanítvánnyal, az erdő közepén, farkas támadás utáni hajnalon, puszta szórakozásból elfogadta annak a játékát. Akár helyes, akár nem, még a mesteri önkritika közben is csak mosolyog legbelül. Arra jut, ha Al felépül, akkor egy mindenképpen lesz még baráti erőpróba. Szórakoztató vele összecsapni. Az előző meglepetés, elég jó volt ahhoz, hogy kedve legyen vele összemérni az erejét legközelebb. Talán nem a sűrű erdő mélye felé tartva, hanem a Major udvarán. Most azonban tényleg haladniuk kell tovább, ha még sötétedés előtt meg akarják találni a vadász kunyhót. Az erdő csendje szinte kiált azért, hogy erősebben hegyezze ki érzékeit és minden hangra, jelre erősebben figyeljen. Egy ideig csendben is haladnak, de Al-nak beindul megint a beszélhetnékje. Különös módon nem zavaró, inkább már várta és elégedetten veszi tudomásul, hogy nem kell tovább, Al már csak ilyen. ha sokáig nem beszélne, azt gondolná valami gond van vele.*
-Nem. Nem volt igazi tanítványom előtted. Tanácsokat talán adtam, ha úgy ítéltem meg hasznára válik valakinek és persze, ha kérdeztek, hát válaszoltam. De ahhoz, hogy az ember a harcot oktassa, többre van szükség mint, hogy jól fogassa a kardot. Eddig én voltam tanítvány és volt mit tanulnom, mielőtt tényleg taníthattam volna.
*Nem érzi kicsit sem azt, hogy az őszinteséggel csorbítaná a tekintélyét, de nem biztos benne, hogy Al megértette mit is akar ezzel mondani.*
-A harc mestereinek a dolga, nem merül ki a technikai fogások ismeretében Al. A harcnak vannak íratlan törvényei és szabályai, azon kívül nem mindenki méltó arra, hogy tanítson.
*Teszi hozzá, hogy világosabb legyen, aztán elgondolkodik egy kicsit, majd végül hozzáteszi.*
-Azt hiszem, erre mondta apám, hogy a mester nem maga választja meg az idejét, mikor kezd tanítani és csak nagy ritkán választja meg maga, a tanítványait.
*Apja is csak azokból tudott választani később tanítványokat, akik előbb kérték, hogy tanítsa őket. Ő maga sosem kért fel senkit, hogy tanulja tőle kardforgatást. Tulajdonképpen nem ő sem választotta ki Al-t, hogy tőle tanuljon. Talán a sors akarta így, de nem filozófus és nem is bölcselkedő, azt meghagyja másnak. Ő csak egy Dravenarr lány, aki elég messzire jutott az első próbatétele óta és mostanra megérett rá, hogy tanítson. Azt az idő dönti el, hogy méltó e, a mester címre és arra, hogy tovább tanítsa a harcot, vagy dicső halál lesz a jussa. Tovább haladnak a kunyhó felé és valóban, a fehér hópelyhek egyre sokasodnak, hogy beterítsék előttük a terepet. Nemsokára az ős növényzet és a hatalmas fák gyökereinek uralma alatt folytatják az útjukat, amit bevon a fehér hóréteg. Szerencsére járt már itt, ha tapasztalatlan erdőjáró, vagy kiránduló lenne, talán meg sem kockáztatná a belépést az erdő rengetegébe. A hangokra erősen figyel, hiszen a farkasok itt a legkevesebbek, amivel találkozhatnak. Az erdei párduccal például nem szívesen futna most össze. Valamivel dél után járhat az idő, mikor egyszer csak motozást hall az egyik kiterjedt bokor felől, bár az erdő mélyén az időt megmondani szinte már lehetetlen pontosan, a fák koronája itt már csak ritkásan engedik be, az amúgy is sápadt napfényt az ágaik között. Némán jelzi Al-nak a bokor felé kinyújtott két ujjával, hogy vagy az ebéd, vagy a következő veszélyforrás mozgolódik arra.*
//A családi ereklye//
-Nincs mit köszönnöd.
*Akaratlanul is kicsúszik a száján, amikor Al köszönetet mond az újbóli sebkötözésért. Egy percig már, majdnem aggódott is érte, hogy sebe felszakadt. Kezd világos lenni, hogy a kék szemű, hogyléte mostanra fontos neki és ezen maga is meglepődik. Kemény edző, nem pedig nyavalygó sirató asszony, annak a tanítvány nyilván nagyobb hasznát is veszi, de nem tagadhatja, hogy közelebb került mostanra hozzá, majdnem barátként tekint rá. Jó játék az erőpróba, de komolyan el kell gondolkodnia azon mennyire is legyen vakmerő az expedíciójuk alatt. Apja tanítása arra intette, hogy ne legyen folyton meggondolatlanul bátor. "A veszélynek nem kell elébe menni, anélkül is megtalálja a harcost, mialatt az útját járja. Nem tér ki előle, de nem megy elébe sem." Mindig intették ezek a szavak, hogy a vakmerősége ne legyen a vezetője. Most is emlékezetébe vannak vésve és tudja, hogy önkritikát kellene gyakorolnia. A sebesült tanítvánnyal, az erdő közepén, farkas támadás utáni hajnalon, puszta szórakozásból elfogadta annak a játékát. Akár helyes, akár nem, még a mesteri önkritika közben is csak mosolyog legbelül. Arra jut, ha Al felépül, akkor egy mindenképpen lesz még baráti erőpróba. Szórakoztató vele összecsapni. Az előző meglepetés, elég jó volt ahhoz, hogy kedve legyen vele összemérni az erejét legközelebb. Talán nem a sűrű erdő mélye felé tartva, hanem a Major udvarán. Most azonban tényleg haladniuk kell tovább, ha még sötétedés előtt meg akarják találni a vadász kunyhót. Az erdő csendje szinte kiált azért, hogy erősebben hegyezze ki érzékeit és minden hangra, jelre erősebben figyeljen. Egy ideig csendben is haladnak, de Al-nak beindul megint a beszélhetnékje. Különös módon nem zavaró, inkább már várta és elégedetten veszi tudomásul, hogy nem kell tovább, Al már csak ilyen. ha sokáig nem beszélne, azt gondolná valami gond van vele.*
-Nem. Nem volt igazi tanítványom előtted. Tanácsokat talán adtam, ha úgy ítéltem meg hasznára válik valakinek és persze, ha kérdeztek, hát válaszoltam. De ahhoz, hogy az ember a harcot oktassa, többre van szükség mint, hogy jól fogassa a kardot. Eddig én voltam tanítvány és volt mit tanulnom, mielőtt tényleg taníthattam volna.
*Nem érzi kicsit sem azt, hogy az őszinteséggel csorbítaná a tekintélyét, de nem biztos benne, hogy Al megértette mit is akar ezzel mondani.*
-A harc mestereinek a dolga, nem merül ki a technikai fogások ismeretében Al. A harcnak vannak íratlan törvényei és szabályai, azon kívül nem mindenki méltó arra, hogy tanítson.
*Teszi hozzá, hogy világosabb legyen, aztán elgondolkodik egy kicsit, majd végül hozzáteszi.*
-Azt hiszem, erre mondta apám, hogy a mester nem maga választja meg az idejét, mikor kezd tanítani és csak nagy ritkán választja meg maga, a tanítványait.
*Apja is csak azokból tudott választani később tanítványokat, akik előbb kérték, hogy tanítsa őket. Ő maga sosem kért fel senkit, hogy tanulja tőle kardforgatást. Tulajdonképpen nem ő sem választotta ki Al-t, hogy tőle tanuljon. Talán a sors akarta így, de nem filozófus és nem is bölcselkedő, azt meghagyja másnak. Ő csak egy Dravenarr lány, aki elég messzire jutott az első próbatétele óta és mostanra megérett rá, hogy tanítson. Azt az idő dönti el, hogy méltó e, a mester címre és arra, hogy tovább tanítsa a harcot, vagy dicső halál lesz a jussa. Tovább haladnak a kunyhó felé és valóban, a fehér hópelyhek egyre sokasodnak, hogy beterítsék előttük a terepet. Nemsokára az ős növényzet és a hatalmas fák gyökereinek uralma alatt folytatják az útjukat, amit bevon a fehér hóréteg. Szerencsére járt már itt, ha tapasztalatlan erdőjáró, vagy kiránduló lenne, talán meg sem kockáztatná a belépést az erdő rengetegébe. A hangokra erősen figyel, hiszen a farkasok itt a legkevesebbek, amivel találkozhatnak. Az erdei párduccal például nem szívesen futna most össze. Valamivel dél után járhat az idő, mikor egyszer csak motozást hall az egyik kiterjedt bokor felől, bár az erdő mélyén az időt megmondani szinte már lehetetlen pontosan, a fák koronája itt már csak ritkásan engedik be, az amúgy is sápadt napfényt az ágaik között. Némán jelzi Al-nak a bokor felé kinyújtott két ujjával, hogy vagy az ebéd, vagy a következő veszélyforrás mozgolódik arra.*
546. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2015-12-21 17:39:56
Üzenet elküldve: 2015-12-21 17:39:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis szörnyvadászat//
*Olybá tűnik, hogy ő itt marad. Arsenor tekintetét hűvösen viszonozza. A férfi talán hallucinál, mivel igenis visel fegyvert, méghozzá egy íjat, tegezze egyetemben, ezt kérte, és ezt is kapta a zsírgombóctól.
Ő az utolsó őr, és az elf ha felébresztette, ha nem, ő akkor is idejében ébred, és vigyáz a tűzre. Közben végignéz az alvókon, és azon gondolkodik, hogy ki lenne a legkönnyebb préda, kinek a szemében látná a legnagyobb félelmet, mielőtt minden fény kihuny belőle? Egy gyorsan gondolkodó marha Rhenamyst, vagy Letriont mondaná, de ez nem így van. A két idegen nyelvű katona meglehetősen könnyű préda lenne, és róluk könnyebben el tudná képzelni, hogy halálra rémülnek apró, aranyos szárnyai és már nem annyira apró, kevésbé aranyos karmai láttán. Ahogy belegondol, mennyi félelmet szippanthatna fel belőlük, máris kuncogni támad kedve!
A reggel hamarost eljön, ő azonban őrsége után nem sokat alszik, hiába jöttek utána még hárman; a két préda, és a kopasz.
Mivel ő marad itt, a tervszövögetésbe nem megy bele mélyebben, inkább hátul marad, és megsüti a magával hozott élelmet a zsarátnok felett. A hússzelet nem valami sok, de úgy falja be, mint holmi szörnyeteg, néhány harapás, és már el is tűnik. Nem éppen úri nőhöz illő táplálkozási mód, de mit lehet tenni?*
- Ömm... Yfhorr! *Úgy emlékszik, ez a kopasz neve.* - Nem lehetne, hogy az egyik daliás testőrödet itt hagyod velem? Ha tényleg jönnek a vadak, vagy a tolvajok, egy erős férfikéz is elkél!
*Hangja olyan kérlelő, olyan doromboló, amit nehezen lehet elutasítani. Ha itt hagyja valamelyiket, biztos jól el fog vele szórakozni a vadászat során!*
*Olybá tűnik, hogy ő itt marad. Arsenor tekintetét hűvösen viszonozza. A férfi talán hallucinál, mivel igenis visel fegyvert, méghozzá egy íjat, tegezze egyetemben, ezt kérte, és ezt is kapta a zsírgombóctól.
Ő az utolsó őr, és az elf ha felébresztette, ha nem, ő akkor is idejében ébred, és vigyáz a tűzre. Közben végignéz az alvókon, és azon gondolkodik, hogy ki lenne a legkönnyebb préda, kinek a szemében látná a legnagyobb félelmet, mielőtt minden fény kihuny belőle? Egy gyorsan gondolkodó marha Rhenamyst, vagy Letriont mondaná, de ez nem így van. A két idegen nyelvű katona meglehetősen könnyű préda lenne, és róluk könnyebben el tudná képzelni, hogy halálra rémülnek apró, aranyos szárnyai és már nem annyira apró, kevésbé aranyos karmai láttán. Ahogy belegondol, mennyi félelmet szippanthatna fel belőlük, máris kuncogni támad kedve!
A reggel hamarost eljön, ő azonban őrsége után nem sokat alszik, hiába jöttek utána még hárman; a két préda, és a kopasz.
Mivel ő marad itt, a tervszövögetésbe nem megy bele mélyebben, inkább hátul marad, és megsüti a magával hozott élelmet a zsarátnok felett. A hússzelet nem valami sok, de úgy falja be, mint holmi szörnyeteg, néhány harapás, és már el is tűnik. Nem éppen úri nőhöz illő táplálkozási mód, de mit lehet tenni?*
- Ömm... Yfhorr! *Úgy emlékszik, ez a kopasz neve.* - Nem lehetne, hogy az egyik daliás testőrödet itt hagyod velem? Ha tényleg jönnek a vadak, vagy a tolvajok, egy erős férfikéz is elkél!
*Hangja olyan kérlelő, olyan doromboló, amit nehezen lehet elutasítani. Ha itt hagyja valamelyiket, biztos jól el fog vele szórakozni a vadászat során!*
545. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2015-12-19 21:06:59
Üzenet elküldve: 2015-12-19 21:06:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 117
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 117
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis szörnyvadászat//
*Az esti fejtegetésbe tovább már nem száll be, elvégre amivel hozzá tudott járulni a tervezéshez, már elmondta. És a nap azért ekkora már jócskán hosszúra nyúlt, és a fáradtság is érezteti már hatásait a lányon. Lassacskán el is szenderül, ám mikor ébresztik, hogy rajta az őrség sora, gond nélkül felkel, bármilyen korán is legyen.
Reggel egy darabig még komótosan figyel, miközben titkon tényleg azért fohászkodik, hogy a fekete hajú nő maradjon vigyázni a lovakra. Nem tehet róla, de van benne valami, amitől a hideg rázza az elfet.*
- Ha nincs ásónk, esetleg a kötelekkel elkeríthetnénk az erdőben egy kis részt, ami olyan lenne, mint egy karám, és odaterelhetnénk be őket? *Veti még fel egy megoldásként, ha nincsenek meg az eszközeik a verem ásáshoz. Vagy hogy onnan kiemeljék a gwuffokat. Persze szerinte nem kellene túl mélyre, és az egyik oldalán lehetne hagyni egy rámpaféleséget földből, mármint, amerről terelik őket, de ez persze csak az ő elképzelése, könnyen lehet, hogy valamit félreszámol benne. Mindenesetre az indulásra készen áll, miután evett pár falatot az elcsomagolt élelemből.*
*Az esti fejtegetésbe tovább már nem száll be, elvégre amivel hozzá tudott járulni a tervezéshez, már elmondta. És a nap azért ekkora már jócskán hosszúra nyúlt, és a fáradtság is érezteti már hatásait a lányon. Lassacskán el is szenderül, ám mikor ébresztik, hogy rajta az őrség sora, gond nélkül felkel, bármilyen korán is legyen.
Reggel egy darabig még komótosan figyel, miközben titkon tényleg azért fohászkodik, hogy a fekete hajú nő maradjon vigyázni a lovakra. Nem tehet róla, de van benne valami, amitől a hideg rázza az elfet.*
- Ha nincs ásónk, esetleg a kötelekkel elkeríthetnénk az erdőben egy kis részt, ami olyan lenne, mint egy karám, és odaterelhetnénk be őket? *Veti még fel egy megoldásként, ha nincsenek meg az eszközeik a verem ásáshoz. Vagy hogy onnan kiemeljék a gwuffokat. Persze szerinte nem kellene túl mélyre, és az egyik oldalán lehetne hagyni egy rámpaféleséget földből, mármint, amerről terelik őket, de ez persze csak az ő elképzelése, könnyen lehet, hogy valamit félreszámol benne. Mindenesetre az indulásra készen áll, miután evett pár falatot az elcsomagolt élelemből.*
544. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2015-12-18 00:59:07
Üzenet elküldve: 2015-12-18 00:59:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 424
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 424
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis szörnyvadászat//
*Arsenor tolvajos megjegyzését leszólták. Jó az-az eset tényleg nem itt volt, de akkor is erdő volt. A továbbiakban viszont már komolyan hallgatja a javaslatokat amiket ő is értelmesnek talál. A gödör jó ötlet lehet viszont tényleg nem lesz könnyű kihúzni onnan a jószágot. A kölyök és anya probléma megoldására elhúzza a száját. Rosszabbakat is látott már igaz, de akkor se ölné meg az anyát a kölyök szeme láttára még ha csak egy állat is. Viszont ha kell megteszi. Ez a természet rendje. Állatokkal szemben gyengébb a lelkiismerete mint az emberszerűekkel. Azt, hogy ne csak egy napot maradjanak Arsenor egy bólintással jelzi, hogy neki megfelel. Éhen nem hallhatnak. A lovak vigyázására jelentkező nőn tényleg Arsenor tekintete végigszalad, hogy még egy páncél vagy fegyver sincs rajta, de ha a többiek nem tesznek megjegyzést akkor ő sem fog. Más hozzáfűzni valója nincs. Letrion ébresztésére felkel. Miután párszor megdörgöli a szemét valamennyire magához tér. A tűz mellett jobban is. Ahogy ül élvezi a körülötte lévő tájat. Ezért szereti a természetet. Szinte el lehet benne veszni és átérezni a szellemét. Mikor lejár az ideje felébreszti a hóhajú elf lányt és lefekszik. Reggel miután valamennyire megtömte a gyomrát ébredezés közben hallgatja az ötletelés, hogy most mi legyen.*
*Arsenor tolvajos megjegyzését leszólták. Jó az-az eset tényleg nem itt volt, de akkor is erdő volt. A továbbiakban viszont már komolyan hallgatja a javaslatokat amiket ő is értelmesnek talál. A gödör jó ötlet lehet viszont tényleg nem lesz könnyű kihúzni onnan a jószágot. A kölyök és anya probléma megoldására elhúzza a száját. Rosszabbakat is látott már igaz, de akkor se ölné meg az anyát a kölyök szeme láttára még ha csak egy állat is. Viszont ha kell megteszi. Ez a természet rendje. Állatokkal szemben gyengébb a lelkiismerete mint az emberszerűekkel. Azt, hogy ne csak egy napot maradjanak Arsenor egy bólintással jelzi, hogy neki megfelel. Éhen nem hallhatnak. A lovak vigyázására jelentkező nőn tényleg Arsenor tekintete végigszalad, hogy még egy páncél vagy fegyver sincs rajta, de ha a többiek nem tesznek megjegyzést akkor ő sem fog. Más hozzáfűzni valója nincs. Letrion ébresztésére felkel. Miután párszor megdörgöli a szemét valamennyire magához tér. A tűz mellett jobban is. Ahogy ül élvezi a körülötte lévő tájat. Ezért szereti a természetet. Szinte el lehet benne veszni és átérezni a szellemét. Mikor lejár az ideje felébreszti a hóhajú elf lányt és lefekszik. Reggel miután valamennyire megtömte a gyomrát ébredezés közben hallgatja az ötletelés, hogy most mi legyen.*
543. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2015-12-17 23:09:02
Üzenet elküldve: 2015-12-17 23:09:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 193
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 193
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Megfontolt
//Egy kis szörnyvadászat//
- És valaki, aki ébren tud tartani egy tüzet. Az nappal is csak ugyanannyira tartja távol a vadakat, mint éjszaka.
*Teszi hozzá Rhenamys összegzéséhez, aki egyébként valóban jó meglátásokat közöl. És akad is jelentkező a lóvigyázásra, Ashiria buzgó személyében. Raeyan a gödröt azért vetette el már azelőtt, hogy eszébe jutott volna... Ja, de épp ezt mondja:*
- Végül is, egynek jó az is. Bár egy élmény lesz kihúzni az állatot onnan. *Mondjuk, erre vannak itt a kopaszok.* Aztán egy kis szerencsével nem töri össze nagyon magát benne. *Esetleg csak annyira, hogy könnyebb legyen szállítani.* Amúgy van ásónk? Meg nem lesz itt az erdőben egy kaland a sok gyökér átvágása? Gondolom, nagy gödör kell egy ilyen állatnak. *A fojtóhurkokról nem mondott le továbbra sem, szentül hiszi, hogy pár ügyesen a nyakmagasságba lógatott hurok ebből az erősnek tűnő kötélből szintén megállít egyet-kettőt. Ha viszont tényleg könnyen elszakítják... Nos, akkor benézték, merthogy nincs más, amivel elszállíthatják az állatokat. Kivéve, ha az egyikük csomagolt láncot is.*
- Ha egy kölyök akadna horogra, még könnyebb is lenne kezelni. Ha anyuka visszafordul, akkor meg vagy lesz még egy gwuffunk, vagy lesz hús.
*Igazából nagyon úgy tűnik, hogy nem más ez jelenleg, mint amatőrök ötletbörzéje. A kopaszok nem tűnnek túl informatívnak, vagy ők maguk sem értenek a dologhoz. Raeyan a maga részéről még soha nem kísérelt meg elkapni egy ekkora állatot élve, az erdő legmélyén. Viszont...*
- Meg nem feltétlenül kell csak egy napot áldozni a dologra. * Végtére is, a komolyabb, igazibb vadászatokon hetekig is odavannak. Ők így heten, majdnem mind vadászok, vagy harcosok, vagy mi, éhen-szomjan nem halnának, plusz a jutalom is figyelemre méltó azért. Talán egy, esetleg két plusz napot megérné rászámolni. Az egyetlen hátrány, hogy második nap tán picit odébb lesznek a gwuffok. Sandítva kémleli a többiek reakcióit. Ennél többre viszont már nem telik tőle. Így aztán jóéjt kíván a lepihenőknek. Mert az éj közeleg, és megkezdődik az őrsége. Nem ér véget... körülbelül egy egész óráig. Addig is csak hallgatózik, néha kémleli a sötétet, ám legtöbbször a tüzet, meg az alvókat figyeli. Az előbbit nem hagyja az utóbbiak közé térni, a tűz lobogni fog még egész éjszaka, sőt, tán holnap nappal is. De legalábbis Raeyan őrsége alatt biztosan. Amit, ahogy eseménytelenül a végét éri, átadja Arsenornak, egy ébresztés formájában. Mikor a férfi kellően ébernek tűnik, akkor tér ő nyugovóra.
Másnap reggel.*
- Keressünk egy jó helyet a csapdáknak. *Ő legalábbis úgy képzelte, hogy egy kisebb területet teleszórnak csapdával. Elsősorban olyan helyre, ahol a vadcsapások összesűrűsödnek, egyfajta csapás-főutat alkotva, amit a gwuffhoz hasonlóan csordás lények taposnak ki. Ilyen utak egyébként nem feltétlenül a „logisztikailag” előnyös helyeken fordulnak elő. Ettől függetlenül...*
- Ahol az ösvények kisebb völgyeken, mélyedéseken, vagy fáktól szűkebb helyen vágnak át, az lenne a legjobb. Meg nem ártana betájolni előtte a legközelebbi vízlelőhelyet. *Pillant Rhenára, mivel ez is neki jutott eszébe, neki jár az elismerés. Ő a részéről összeszedelőzködött, hozza a köteleket, a kis puttonyát, fegyvereit, plusz végighallgatja az egyéb hozzáfűznivalókat.* Aztán ásunk gödröket, feszegetünk köteleket, meg ami kell.
A hozzászólás írója (Letrion Raeyan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.12.17 23:09:32
- És valaki, aki ébren tud tartani egy tüzet. Az nappal is csak ugyanannyira tartja távol a vadakat, mint éjszaka.
*Teszi hozzá Rhenamys összegzéséhez, aki egyébként valóban jó meglátásokat közöl. És akad is jelentkező a lóvigyázásra, Ashiria buzgó személyében. Raeyan a gödröt azért vetette el már azelőtt, hogy eszébe jutott volna... Ja, de épp ezt mondja:*
- Végül is, egynek jó az is. Bár egy élmény lesz kihúzni az állatot onnan. *Mondjuk, erre vannak itt a kopaszok.* Aztán egy kis szerencsével nem töri össze nagyon magát benne. *Esetleg csak annyira, hogy könnyebb legyen szállítani.* Amúgy van ásónk? Meg nem lesz itt az erdőben egy kaland a sok gyökér átvágása? Gondolom, nagy gödör kell egy ilyen állatnak. *A fojtóhurkokról nem mondott le továbbra sem, szentül hiszi, hogy pár ügyesen a nyakmagasságba lógatott hurok ebből az erősnek tűnő kötélből szintén megállít egyet-kettőt. Ha viszont tényleg könnyen elszakítják... Nos, akkor benézték, merthogy nincs más, amivel elszállíthatják az állatokat. Kivéve, ha az egyikük csomagolt láncot is.*
- Ha egy kölyök akadna horogra, még könnyebb is lenne kezelni. Ha anyuka visszafordul, akkor meg vagy lesz még egy gwuffunk, vagy lesz hús.
*Igazából nagyon úgy tűnik, hogy nem más ez jelenleg, mint amatőrök ötletbörzéje. A kopaszok nem tűnnek túl informatívnak, vagy ők maguk sem értenek a dologhoz. Raeyan a maga részéről még soha nem kísérelt meg elkapni egy ekkora állatot élve, az erdő legmélyén. Viszont...*
- Meg nem feltétlenül kell csak egy napot áldozni a dologra. * Végtére is, a komolyabb, igazibb vadászatokon hetekig is odavannak. Ők így heten, majdnem mind vadászok, vagy harcosok, vagy mi, éhen-szomjan nem halnának, plusz a jutalom is figyelemre méltó azért. Talán egy, esetleg két plusz napot megérné rászámolni. Az egyetlen hátrány, hogy második nap tán picit odébb lesznek a gwuffok. Sandítva kémleli a többiek reakcióit. Ennél többre viszont már nem telik tőle. Így aztán jóéjt kíván a lepihenőknek. Mert az éj közeleg, és megkezdődik az őrsége. Nem ér véget... körülbelül egy egész óráig. Addig is csak hallgatózik, néha kémleli a sötétet, ám legtöbbször a tüzet, meg az alvókat figyeli. Az előbbit nem hagyja az utóbbiak közé térni, a tűz lobogni fog még egész éjszaka, sőt, tán holnap nappal is. De legalábbis Raeyan őrsége alatt biztosan. Amit, ahogy eseménytelenül a végét éri, átadja Arsenornak, egy ébresztés formájában. Mikor a férfi kellően ébernek tűnik, akkor tér ő nyugovóra.
Másnap reggel.*
- Keressünk egy jó helyet a csapdáknak. *Ő legalábbis úgy képzelte, hogy egy kisebb területet teleszórnak csapdával. Elsősorban olyan helyre, ahol a vadcsapások összesűrűsödnek, egyfajta csapás-főutat alkotva, amit a gwuffhoz hasonlóan csordás lények taposnak ki. Ilyen utak egyébként nem feltétlenül a „logisztikailag” előnyös helyeken fordulnak elő. Ettől függetlenül...*
- Ahol az ösvények kisebb völgyeken, mélyedéseken, vagy fáktól szűkebb helyen vágnak át, az lenne a legjobb. Meg nem ártana betájolni előtte a legközelebbi vízlelőhelyet. *Pillant Rhenára, mivel ez is neki jutott eszébe, neki jár az elismerés. Ő a részéről összeszedelőzködött, hozza a köteleket, a kis puttonyát, fegyvereit, plusz végighallgatja az egyéb hozzáfűznivalókat.* Aztán ásunk gödröket, feszegetünk köteleket, meg ami kell.
A hozzászólás írója (Letrion Raeyan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.12.17 23:09:32
542. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2015-12-16 17:16:38
Üzenet elküldve: 2015-12-16 17:16:38
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//Nyugodalmas napok - 1. elem: Derengő fa//
*Az események eddig lassú, ámbár fix. folyása pillanatok alatt változik meg. A páros számára kifejezetten jó irányba. Mintha csak valami jó tündér segítené meg őket, de főleg Ryrint.
Ugyanis a lovag arra lehet figyelmes, hogy amint elindul lefele a parton a tutajához, és a lába elé néz, hogy ne essen hasra egy-egy gyökérben vagy növényben, akkor majdnem egyenesen belelép Zilyan által életben tartott tűzbe. Ha picit is figyel persze, akkor ez nem történik meg, de ha elkalandoznak a gondolatai, akkor egyenesen beletrappol lábával.
Ha a lovag körbenéz, láthatja, hogy a túlparton van. Semmi villanás, fényjáték, hang, se semmi, csak... átkerült a túlpartra. A másodperc töredéke idő alatt terem ott. Valószínűleg a tündérlányt is meglepi, amikor a semmiből jelenik meg a férfi mellette, mindenféle előjel nélkül.
Így hát a páros mindkét tagja Arthenior erejében van ismét, nem erdőmélyén.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.12.16 17:17:47
*Az események eddig lassú, ámbár fix. folyása pillanatok alatt változik meg. A páros számára kifejezetten jó irányba. Mintha csak valami jó tündér segítené meg őket, de főleg Ryrint.
Ugyanis a lovag arra lehet figyelmes, hogy amint elindul lefele a parton a tutajához, és a lába elé néz, hogy ne essen hasra egy-egy gyökérben vagy növényben, akkor majdnem egyenesen belelép Zilyan által életben tartott tűzbe. Ha picit is figyel persze, akkor ez nem történik meg, de ha elkalandoznak a gondolatai, akkor egyenesen beletrappol lábával.
Ha a lovag körbenéz, láthatja, hogy a túlparton van. Semmi villanás, fényjáték, hang, se semmi, csak... átkerült a túlpartra. A másodperc töredéke idő alatt terem ott. Valószínűleg a tündérlányt is meglepi, amikor a semmiből jelenik meg a férfi mellette, mindenféle előjel nélkül.
Így hát a páros mindkét tagja Arthenior erejében van ismét, nem erdőmélyén.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.12.16 17:17:47
541. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2015-12-16 11:19:44
Üzenet elküldve: 2015-12-16 11:19:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy doktor naplója//
*Elindul a nagy útra a doktor és a végtelen erdő egyre beljebb és beljebb hívogatja. A félhomály és a sötétség mintha percről percre nőne, miközben a reggeli napsugarak még csak épp ébredeznek. Ennek ellenére a doktor valószínűsíti, hogy csalfa érzékei azok, amelyek megtréfálják és elméje egy része űz gúnyt félelméből. A félhomálynak és sötétségnek azért vannak előnyei is. révén, hogy kevés az aljnövényzet és ilyenformán a haladás is könnyedebb, mint egy szúrós bokros, cserjés terepen. A megannyi elhullott és rothadt falevél, a lombkorona zártsága miatti fülledt levegő, kihat a doktor légzésére. A levegőt egyre nehezebben veszi és emiatt az agy oxigénellátása is akadozik. Ez a biológiai csapda órákon belül meg is hozza eredményét. Afomag kezdi elveszíteni a realitásérzékét és a számtalan hasonló fa és a monoton környezet lassan hallucinációkat okoz. A doktor eleinte csak apró oda nem illő részletekre lesz figyelmes, majd egyre másra tapasztal teljesen irreális hangokat, képeket és végül illatokat. Elméje elkezdi keresni, a valóságot és pár óra fogócska után rádöbben a fájó valóságra. A döbbenet, azonban nem mulasztja el a fennálló rettenetet. Más módszerre van szüksége, ezért leül egy fatönkre és gondolkodni kezd. Nem is tart sokáig az összefüggések megtalálása, mivel az üldögélés közben kezd kitisztulni a feje és a lélegzetvétele is rendbe jön. Rádöbben a légszomj és oxigénhiány kapcsolatára és hamar elkezd utánaszámolni, hogy mi lenne az optimális stratégia az erdei haladáshoz és munkához.* ~ Ha azt vesszük, hogy a folyamatos haladás és a fáradság egyenes arányban növekszik és emiatt a lélegzetvételeim száma is szaporább lesz a fáradó izomzat miatt, akkor meg kell állapítsuk, hogy időnként be kell iktatnom egy rövidke pihenőt. Ami azt jelenti, hogy legalább óránként meg kell állnom é le kell ülnöm. Ez igencsak lelassít, de ha nem teszem meg, akkor, soha nem térképezem fel a környezetemet és a keresett növények lelőhelyét. Így mégis csak be kell kalkulálnom ezt. ~ *Az üldögélés közben megpróbálja felidézni az útvonalat, amin eddig idejött. A hallucinációk miatt nem könnyű megbirkózni ezzel, de mivel egy ilyen helyszínen mindig törekszik arra, hogy csak egy égtáj irányába haladjon, így valamennyire sikerül visszaidéznie a látottakat. Az üldögélés felfrissítette az elméjét és a testét is, ezért úgy érzi készen áll az útra. Azonban jobbnak látja, ha visszatér kezdetleges szállására és talán egy másik nap ismét nekivág a keresésnek.
Az út visszafele már nem okoz gondot, mivel ügyel a megfelelőszámú pihenőre. Azonban sikeresnek sem igazán mondható, mivel növényekre nem bukkant. Az erdő hangulata, azonban minduntalan beleissza magát a férfi agyába és gondolataiban egyre csak csábítja az ismeretlen felfedezése.* ~ A veszély gyakran hoz hasznot, és a halál új eredményeket, új betegségeket, ismeretlen mérgeket és gyógymódokat. ~ *Ismételgeti magában a haza vezető úton.*
*Elindul a nagy útra a doktor és a végtelen erdő egyre beljebb és beljebb hívogatja. A félhomály és a sötétség mintha percről percre nőne, miközben a reggeli napsugarak még csak épp ébredeznek. Ennek ellenére a doktor valószínűsíti, hogy csalfa érzékei azok, amelyek megtréfálják és elméje egy része űz gúnyt félelméből. A félhomálynak és sötétségnek azért vannak előnyei is. révén, hogy kevés az aljnövényzet és ilyenformán a haladás is könnyedebb, mint egy szúrós bokros, cserjés terepen. A megannyi elhullott és rothadt falevél, a lombkorona zártsága miatti fülledt levegő, kihat a doktor légzésére. A levegőt egyre nehezebben veszi és emiatt az agy oxigénellátása is akadozik. Ez a biológiai csapda órákon belül meg is hozza eredményét. Afomag kezdi elveszíteni a realitásérzékét és a számtalan hasonló fa és a monoton környezet lassan hallucinációkat okoz. A doktor eleinte csak apró oda nem illő részletekre lesz figyelmes, majd egyre másra tapasztal teljesen irreális hangokat, képeket és végül illatokat. Elméje elkezdi keresni, a valóságot és pár óra fogócska után rádöbben a fájó valóságra. A döbbenet, azonban nem mulasztja el a fennálló rettenetet. Más módszerre van szüksége, ezért leül egy fatönkre és gondolkodni kezd. Nem is tart sokáig az összefüggések megtalálása, mivel az üldögélés közben kezd kitisztulni a feje és a lélegzetvétele is rendbe jön. Rádöbben a légszomj és oxigénhiány kapcsolatára és hamar elkezd utánaszámolni, hogy mi lenne az optimális stratégia az erdei haladáshoz és munkához.* ~ Ha azt vesszük, hogy a folyamatos haladás és a fáradság egyenes arányban növekszik és emiatt a lélegzetvételeim száma is szaporább lesz a fáradó izomzat miatt, akkor meg kell állapítsuk, hogy időnként be kell iktatnom egy rövidke pihenőt. Ami azt jelenti, hogy legalább óránként meg kell állnom é le kell ülnöm. Ez igencsak lelassít, de ha nem teszem meg, akkor, soha nem térképezem fel a környezetemet és a keresett növények lelőhelyét. Így mégis csak be kell kalkulálnom ezt. ~ *Az üldögélés közben megpróbálja felidézni az útvonalat, amin eddig idejött. A hallucinációk miatt nem könnyű megbirkózni ezzel, de mivel egy ilyen helyszínen mindig törekszik arra, hogy csak egy égtáj irányába haladjon, így valamennyire sikerül visszaidéznie a látottakat. Az üldögélés felfrissítette az elméjét és a testét is, ezért úgy érzi készen áll az útra. Azonban jobbnak látja, ha visszatér kezdetleges szállására és talán egy másik nap ismét nekivág a keresésnek.
Az út visszafele már nem okoz gondot, mivel ügyel a megfelelőszámú pihenőre. Azonban sikeresnek sem igazán mondható, mivel növényekre nem bukkant. Az erdő hangulata, azonban minduntalan beleissza magát a férfi agyába és gondolataiban egyre csak csábítja az ismeretlen felfedezése.* ~ A veszély gyakran hoz hasznot, és a halál új eredményeket, új betegségeket, ismeretlen mérgeket és gyógymódokat. ~ *Ismételgeti magában a haza vezető úton.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957