Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 37 (721. - 740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
740. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-15 16:06:06
Üzenet elküldve: 2016-11-15 16:06:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
*Érdekes dolog ez itt Worgharral. Annyira könnyen értik meg egymást. Nem kell hozzá a sok és felesleges beszéd, elég néhány megfelelő, szónál beszédesebb mozdulat. Így van ez most is, ahogy egyértelművé teszi, nincs ellenére a másik. Persze, ez még odébb van, hiszen a hím még a hússal van elfoglalva. Először ügyes mozdulatokkal nyúzza meg a nyulat, és Kilbra örül, hogy újabb darab öltözékre lesz lehetőség. Apró darabokból kényszerül összefércelni ruháit. Mindig van egy újabb lyuk, egy újabb hasadás, melynek hiányosságát pótolni kell.*
-Kilbra kikészíti.
*A szó félig ork nyelven, félig a más Lanawin-i népek közösen beszélt nyelvén hangzik el, de ujjával rámutat a kifeszített prémre, hogy egyértelműsítse mire gondol. Ehhez ő ért, és szívesen is foglalkozik vele. Kilbra közben lekucorodik a fekhelyre, és onnan figyeli a hím mozdulatait, miként tűzi nyársra a nyúlhúst is, és forgat a másikon. A kis barlangot lassan kellemes illat tölti be, és a sercegő tűz, ahogy a kisülő zsiradék a lángok közé csöppen. Hosszan szívja be az illatot, kitáguló orrlikakkal, és halkan fel is morran, elégedetten.
Végül Worghar a kést veszi készbe, melyet eddig a tűzön hevített, és egy darabka szíjjal ereszkedik a nőstény elé. Engedelmesen veszi fogai közé a szíjat, melynek valljuk meg nincs annyira jó szaga és íze, mint a tűz felett sülő húsoknak. Fintorog egyet, de azért ráharap erősen. Épp időben, mert a következő pillanatban a hím mellkasára szorítja tenyerét, ezzel tolva hátra, és szorítva le a nőstényt, s nyomja is oldalához a forró pengét. Bőr sercen, halvány füst is száll, égett szag csap a levegőbe, és Kilbra fájdalmas kiáltása. A fájdalom pedig vörös ködöt bocsát elméjére egy pillanatra, mely szinte kényszeríti arra, hogy védekezzen, üssön és rúgjon. S teszi is. Bár karjaival nem éri el rendesen a másikat, hogy lényeges ütést mérhessen, de talán talpa csattanhat a hím lábszárán. Ám ez csak egy kurta pillanat, mely után már is észhez tér, és elnézést kérőn pillant Worgharra.*
-Kilbra nem akar rúgni.
*Remélhetően meggyőzheti a hímet, mielőtt amaz leüti itt a barlangban őt. Hogy még jobb belátásra bírja, szélesen elvigyorodik, amely némileg vicsorgásnak is tűnhet, de ezt már a fájdalom csempészi bele. Mert azért fáj. A hús ég, tüzes. Végül megadja magát neki, hátra dől teljesen, elfekszik a fekhelyen, és néhányszor lihegve kap levegő után. Mondaná újra, hogy fájt és még fáj is, de minek mutassa gyengének magát?*
-Víz.
*Sóhajt fel azért, a bejárat mellett egy közepes méretű használt edényre mutatva. Hogy honnan túrta ki ezt a nőstény, csak az égiek a megmondhatói, de ebben szokott vizet hozni a barlangba. Talán még nem üres.*
*Érdekes dolog ez itt Worgharral. Annyira könnyen értik meg egymást. Nem kell hozzá a sok és felesleges beszéd, elég néhány megfelelő, szónál beszédesebb mozdulat. Így van ez most is, ahogy egyértelművé teszi, nincs ellenére a másik. Persze, ez még odébb van, hiszen a hím még a hússal van elfoglalva. Először ügyes mozdulatokkal nyúzza meg a nyulat, és Kilbra örül, hogy újabb darab öltözékre lesz lehetőség. Apró darabokból kényszerül összefércelni ruháit. Mindig van egy újabb lyuk, egy újabb hasadás, melynek hiányosságát pótolni kell.*
-Kilbra kikészíti.
*A szó félig ork nyelven, félig a más Lanawin-i népek közösen beszélt nyelvén hangzik el, de ujjával rámutat a kifeszített prémre, hogy egyértelműsítse mire gondol. Ehhez ő ért, és szívesen is foglalkozik vele. Kilbra közben lekucorodik a fekhelyre, és onnan figyeli a hím mozdulatait, miként tűzi nyársra a nyúlhúst is, és forgat a másikon. A kis barlangot lassan kellemes illat tölti be, és a sercegő tűz, ahogy a kisülő zsiradék a lángok közé csöppen. Hosszan szívja be az illatot, kitáguló orrlikakkal, és halkan fel is morran, elégedetten.
Végül Worghar a kést veszi készbe, melyet eddig a tűzön hevített, és egy darabka szíjjal ereszkedik a nőstény elé. Engedelmesen veszi fogai közé a szíjat, melynek valljuk meg nincs annyira jó szaga és íze, mint a tűz felett sülő húsoknak. Fintorog egyet, de azért ráharap erősen. Épp időben, mert a következő pillanatban a hím mellkasára szorítja tenyerét, ezzel tolva hátra, és szorítva le a nőstényt, s nyomja is oldalához a forró pengét. Bőr sercen, halvány füst is száll, égett szag csap a levegőbe, és Kilbra fájdalmas kiáltása. A fájdalom pedig vörös ködöt bocsát elméjére egy pillanatra, mely szinte kényszeríti arra, hogy védekezzen, üssön és rúgjon. S teszi is. Bár karjaival nem éri el rendesen a másikat, hogy lényeges ütést mérhessen, de talán talpa csattanhat a hím lábszárán. Ám ez csak egy kurta pillanat, mely után már is észhez tér, és elnézést kérőn pillant Worgharra.*
-Kilbra nem akar rúgni.
*Remélhetően meggyőzheti a hímet, mielőtt amaz leüti itt a barlangban őt. Hogy még jobb belátásra bírja, szélesen elvigyorodik, amely némileg vicsorgásnak is tűnhet, de ezt már a fájdalom csempészi bele. Mert azért fáj. A hús ég, tüzes. Végül megadja magát neki, hátra dől teljesen, elfekszik a fekhelyen, és néhányszor lihegve kap levegő után. Mondaná újra, hogy fájt és még fáj is, de minek mutassa gyengének magát?*
-Víz.
*Sóhajt fel azért, a bejárat mellett egy közepes méretű használt edényre mutatva. Hogy honnan túrta ki ezt a nőstény, csak az égiek a megmondhatói, de ebben szokott vizet hozni a barlangba. Talán még nem üres.*
739. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-10 20:56:23
Üzenet elküldve: 2016-11-10 20:56:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
*A nőstény kutakodását unalomtól mentesen szemléli, bölcsebbnek tartja megjegyezni, hol találhatja majd meg a kívánt eszközöket, ha esetleg a másik alszik, vagy ha eljön az ideje a sebbel való foglalatoskodásnak és a forró fém kínjától, mely törzse hite szerint messzire űzi a genny és a láz ártó szellemeit, Kilbra elájulna. A kés előkerüléséhez, majd markolattal felé nyújtásához társuló, hús iránti vágytól megvillanó tekintet megerősíti az elgondolást, mi szerint talán elégnek fog bizonyulni a magával hozott, előző zsákmányából megmaradt konc és a frissen elejtett nyúl.
A nyúzóeszközt átvéve, már fordulna is a dolga után, mikor a másik morranása eléri, s mély morranással fejezi ki tetszését a csípőn végig futó mozdulatra, még ha a felmart sebbe ütközés miatt a nőstény fel is horkant, elégedetlenkedve a fájdalom miatt. Ha egy hímtől hallana ilyet, bizony grabancánál fogva penderítené ki a barlangból, tekintet nélkül arra, hogy kinek a tulajdonát is képezi a mélyedés, de a nőstény részéről való kijelentést nem követi hasonló válasz. Inkább csak tudomásul vétele jeléül bólint, jelezve, foglalkozni fognak mind a két igénnyel.
Aztán visszaguggol a tűz mellett hagyott nyúltetemhez, vaskos ujjaival ahol szükséges, megroppantja a szerencsétlenül járt jószág testét, és nekilát a még felhasználható irha lefejtésének. Nem kapkod, hiába érzi maga is, hogy gyomra mind követelőzőbben morajlik meg a nyársra tűzött húsból kiolvadó zsír lángokba hulló és ott elsercenő szagára. A bőr lefejtése egy ekkora jószágról nem kíván túl sok időt vagy vesződést, így nem szakítja meg a ténykedést, még a sülő hús forgatásával se, csak akkor mozdul el helyzetéből, mikor kifordította bőréből a porhanyós vacsorának valót.
A sajátjánál jóval kisebb, mégis szembetűnően élesebb alkalmatosságot a kőre fekteti, s egyik markában az irhával, másikban a sütésre váró, megtisztított maradványokkal egyenesedik fel, helyet keresve a kiteregetett ruhacsomók mellett a falon, ahova száradni teheti a nőstény számára talán ágyékkötőnek megfelelő méretű szőrmealapot. Ezzel végezve, újabb nyársat kerít, melyre hosszában tűzheti fel a nyulat, s hasonlóan a megmaradt, cafrangos szélű húshoz, ezt is a tűz fülé féloldalasan helyezve ékeli ki a rögtönzött nyársat.
Csak most fordít egyet a másik nyárson, hogy minden oldala átsülhessen, elvéve ezzel az állott hús savanyúságát, majd a hevítés céljából letámasztott, fogazott pengéjű fegyverre terelődik figyelme. Tenyerét közel tartva méricskéli annak hőfokát, úgy ítélve, még kijár neki valamennyi idő. Ez pedig épp elég lesz arra, hogy a kifordított belsőségeket összekotorja, és újfent négykézlábra ereszkedve a barlang szájához araszolva odébb penderítse a fonott gallyakból álló nyílászárót, az eső áztatta erdő élővilágára bízza azt, amennyire meggörnyedt helyzetéből alkalma és lehetősége adja, messzebbre hajítsa a kotorékot.
Ezzel is végezve visszaigazítja a barlang száját takaró ajtófélét, visszakúszik az üregbe, s saját, félretett irhái felé lép, egy vastagabb bőrdarabot keresve, aminek most jó hasznát fogják venni. A szőrmékből összekötözött csizmaféléje rögzítésére szolgáló szíj mellett dönt, az elég szívós ahhoz, hogy túlzottan könnyen ne lehessen átharapni, s ezt felnyalábolva hajlik meg a tűz mellett, ráfogva a bőrrel tekert markolatra, s a kellően felhevített tőrrel mancsában térdel le a nőstény fekhelyének szélére.*
- Kilbra harap!
*Tartja előre a bőszíjat, jelezve, hogy a nőstény harapjon rá, s ha ezzel a másik elkészül úgy, jobb tenyerét Kilbra mellkasára fekteti, így kívánva lefogni, míg a baljában tartott pengét szorosan rányomja a saját karmai szaggatta, tépett szélű sebre.*
*A nőstény kutakodását unalomtól mentesen szemléli, bölcsebbnek tartja megjegyezni, hol találhatja majd meg a kívánt eszközöket, ha esetleg a másik alszik, vagy ha eljön az ideje a sebbel való foglalatoskodásnak és a forró fém kínjától, mely törzse hite szerint messzire űzi a genny és a láz ártó szellemeit, Kilbra elájulna. A kés előkerüléséhez, majd markolattal felé nyújtásához társuló, hús iránti vágytól megvillanó tekintet megerősíti az elgondolást, mi szerint talán elégnek fog bizonyulni a magával hozott, előző zsákmányából megmaradt konc és a frissen elejtett nyúl.
A nyúzóeszközt átvéve, már fordulna is a dolga után, mikor a másik morranása eléri, s mély morranással fejezi ki tetszését a csípőn végig futó mozdulatra, még ha a felmart sebbe ütközés miatt a nőstény fel is horkant, elégedetlenkedve a fájdalom miatt. Ha egy hímtől hallana ilyet, bizony grabancánál fogva penderítené ki a barlangból, tekintet nélkül arra, hogy kinek a tulajdonát is képezi a mélyedés, de a nőstény részéről való kijelentést nem követi hasonló válasz. Inkább csak tudomásul vétele jeléül bólint, jelezve, foglalkozni fognak mind a két igénnyel.
Aztán visszaguggol a tűz mellett hagyott nyúltetemhez, vaskos ujjaival ahol szükséges, megroppantja a szerencsétlenül járt jószág testét, és nekilát a még felhasználható irha lefejtésének. Nem kapkod, hiába érzi maga is, hogy gyomra mind követelőzőbben morajlik meg a nyársra tűzött húsból kiolvadó zsír lángokba hulló és ott elsercenő szagára. A bőr lefejtése egy ekkora jószágról nem kíván túl sok időt vagy vesződést, így nem szakítja meg a ténykedést, még a sülő hús forgatásával se, csak akkor mozdul el helyzetéből, mikor kifordította bőréből a porhanyós vacsorának valót.
A sajátjánál jóval kisebb, mégis szembetűnően élesebb alkalmatosságot a kőre fekteti, s egyik markában az irhával, másikban a sütésre váró, megtisztított maradványokkal egyenesedik fel, helyet keresve a kiteregetett ruhacsomók mellett a falon, ahova száradni teheti a nőstény számára talán ágyékkötőnek megfelelő méretű szőrmealapot. Ezzel végezve, újabb nyársat kerít, melyre hosszában tűzheti fel a nyulat, s hasonlóan a megmaradt, cafrangos szélű húshoz, ezt is a tűz fülé féloldalasan helyezve ékeli ki a rögtönzött nyársat.
Csak most fordít egyet a másik nyárson, hogy minden oldala átsülhessen, elvéve ezzel az állott hús savanyúságát, majd a hevítés céljából letámasztott, fogazott pengéjű fegyverre terelődik figyelme. Tenyerét közel tartva méricskéli annak hőfokát, úgy ítélve, még kijár neki valamennyi idő. Ez pedig épp elég lesz arra, hogy a kifordított belsőségeket összekotorja, és újfent négykézlábra ereszkedve a barlang szájához araszolva odébb penderítse a fonott gallyakból álló nyílászárót, az eső áztatta erdő élővilágára bízza azt, amennyire meggörnyedt helyzetéből alkalma és lehetősége adja, messzebbre hajítsa a kotorékot.
Ezzel is végezve visszaigazítja a barlang száját takaró ajtófélét, visszakúszik az üregbe, s saját, félretett irhái felé lép, egy vastagabb bőrdarabot keresve, aminek most jó hasznát fogják venni. A szőrmékből összekötözött csizmaféléje rögzítésére szolgáló szíj mellett dönt, az elég szívós ahhoz, hogy túlzottan könnyen ne lehessen átharapni, s ezt felnyalábolva hajlik meg a tűz mellett, ráfogva a bőrrel tekert markolatra, s a kellően felhevített tőrrel mancsában térdel le a nőstény fekhelyének szélére.*
- Kilbra harap!
*Tartja előre a bőszíjat, jelezve, hogy a nőstény harapjon rá, s ha ezzel a másik elkészül úgy, jobb tenyerét Kilbra mellkasára fekteti, így kívánva lefogni, míg a baljában tartott pengét szorosan rányomja a saját karmai szaggatta, tépett szélű sebre.*
738. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-10 20:03:44
Üzenet elküldve: 2016-11-10 20:03:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
*Míg Kilbra leveti magáról az átázott ruhákat, és kiteregeti a barlang falra, addig a hím a tűz körül serénykedik. Már korábban rájött, hogy a fal nem egyenletes, és a kisebb-nagyobb kiállók alkalmasak ilyesféle szárítgatásra. Az állatok bőrét is itt szokta kifeszíteni, és kiszárítani. Worghar kérdésére pillant oda, először a tűz felé, és szemrevételezi az eszközöket. A jó darabnyi hús látványára összefut szájában a nyál, nagyot nyel. Igencsak éhes, talán ha két nappal ezelőtt evett. Nem véletlen, hogy olyan mély elszántsággal harcolt azért a nyúlért.
Most a kérésnek engedve saját holmijához lép, és a batyuból egy kést vesz elő. Nem olyan méretes, mint a hímé, mely ott forrósodik a lángok felett, de keskeny pengéje éles. Pont nyúzásra alkalmas. Meg sok minden egyébre is, jobb, ha senki nem tudja, mit képes még művelni vele.*
-Kés.
*Nyújtja oda markolattal előre Worgharnak, s tulajdonképpen ekkor pillant végig jobban a másikon. Végre van olyan állapotban, hogy mást is meglásson maga körül, mint csak a legszükségesebbeket, úgy mint étel és tűz. Felmorran, elégedetten.
Tagadni nem lehet, régen hált már együtt hímmel. Nagyon régen, s most a lehetőség itt van karnyújtásnyira. S egészen más így, mintha Worghar rákényszerítette volna akaratát.
Emlékszik még milyen volt régebben. Mikor még abban a törzsben élt, ahol született. ott nem kérdezték, mit akar, elvették tőle, amire szükségük volt, legyen az bármi. Talán épp ezért állt ellent a másik követelőzésének, s alkujának.*
-Kilbra...
*Felmorran. Nem tudja a szavakat, amelyekkel gondolatait kifejezhetné, így hát hagyja annyiban, csak csípője vonalán simít végig jelentőségteljesen. Ennek persze megvan az ára. Ujjai beleakadnak a hím karmai által vájt sebekbe. Felhorgad a heves fájdalomra, szemeiben dühös szikrák pattannak.*
-Fáj.
*Közli egyszerűen.*
*Míg Kilbra leveti magáról az átázott ruhákat, és kiteregeti a barlang falra, addig a hím a tűz körül serénykedik. Már korábban rájött, hogy a fal nem egyenletes, és a kisebb-nagyobb kiállók alkalmasak ilyesféle szárítgatásra. Az állatok bőrét is itt szokta kifeszíteni, és kiszárítani. Worghar kérdésére pillant oda, először a tűz felé, és szemrevételezi az eszközöket. A jó darabnyi hús látványára összefut szájában a nyál, nagyot nyel. Igencsak éhes, talán ha két nappal ezelőtt evett. Nem véletlen, hogy olyan mély elszántsággal harcolt azért a nyúlért.
Most a kérésnek engedve saját holmijához lép, és a batyuból egy kést vesz elő. Nem olyan méretes, mint a hímé, mely ott forrósodik a lángok felett, de keskeny pengéje éles. Pont nyúzásra alkalmas. Meg sok minden egyébre is, jobb, ha senki nem tudja, mit képes még művelni vele.*
-Kés.
*Nyújtja oda markolattal előre Worgharnak, s tulajdonképpen ekkor pillant végig jobban a másikon. Végre van olyan állapotban, hogy mást is meglásson maga körül, mint csak a legszükségesebbeket, úgy mint étel és tűz. Felmorran, elégedetten.
Tagadni nem lehet, régen hált már együtt hímmel. Nagyon régen, s most a lehetőség itt van karnyújtásnyira. S egészen más így, mintha Worghar rákényszerítette volna akaratát.
Emlékszik még milyen volt régebben. Mikor még abban a törzsben élt, ahol született. ott nem kérdezték, mit akar, elvették tőle, amire szükségük volt, legyen az bármi. Talán épp ezért állt ellent a másik követelőzésének, s alkujának.*
-Kilbra...
*Felmorran. Nem tudja a szavakat, amelyekkel gondolatait kifejezhetné, így hát hagyja annyiban, csak csípője vonalán simít végig jelentőségteljesen. Ennek persze megvan az ára. Ujjai beleakadnak a hím karmai által vájt sebekbe. Felhorgad a heves fájdalomra, szemeiben dühös szikrák pattannak.*
-Fáj.
*Közli egyszerűen.*
737. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-08 20:20:30
Üzenet elküldve: 2016-11-08 20:20:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Elapadt hírek nyomában//
*A Wegtoren felől kanyargó kereskedelmi úton magányos lovas poroszkál, nem követve el azt a hibát, hogy éjfélszín hátasát a végkimerülésbe hajszolva vágtázzon, megkockáztatva a lehetőséget, mellyel a pompás állat lábát szegheti, s önkezével kényszerülne kioltani életét, megkímélve a szenvedéstől. Mert az állatok nem vetemedhetnek afféle cselekedetre, melynek büntetése az elnyújtott szenvedés lenne, legyen szó akár az udvarházak környékén, avagy a falvakban megtalálható jószágokról, netán a vadont járó ragadozókról, kevés dologban kételkedik annyira, mint az eshetőségben, mi szerint bármelykőjük ilyen sorsot érdemelne. Így ráérősen rúgtat a ménen, hosszú szárra engedve, ha nyargalna, ezzel csökkentve a távolságot, megtehesse, ám elég erős kézzel fogva ahhoz, hogy ne fulladhasson ki idő előtt, ezzel megakasztva a céltudatos és folyamatos haladás mikéntjét.
Ezáltal a vállaira kanyarított, mélyszürke felleghajtó, s annak merevebbre varrott csuklyája nem lobog alakja mögött, mint viharos szél feszítette lobogó, mindössze megadóan omlik testére, egy újabb réteget állítva a mind biztosabban hűlő levegő útjába, megkímélve magát a csontig ható éjszakai hideg okozta reszketés kényelmetlenségeitől. A kámzsa jótékony homályából egykedvűen pillant a komoran, mégis élettől lüktetőn magasodó erdőségre az út két oldalán, ráérősen szemlélve meg a kósza szelek kavarta növényzet vetette árnyak kavargását, enyhén félrebillentett fejjel hallgatva a kiszüremlő zajokat, latolgatva miféle prédát mely vadász kergetheti ma éjjel.
Bár a számára rendelt feladat nem tűri a késlekedést, gondatlan, sőt felelőtlen végrehajtást eredményezne a túlzott sietség, mely a felfokozott tempó ütemével fedné el a későbbiek folyamán fontosnak ítéltető információkat, így már bő kilenc napja, hogy megkezdte útját, mi mind közelebb sodorja céljához. Amennyiben őszintén kérnék ki véleményét, inkább úgy fogalmazna, egyre csökkenti a távolságot a lista első pontjának eléréséhez, honnan visszafordulni lehetséges, mégsem ajánlatos, ha meg kíván felelni, s a kellő eredmények felmutatása mellett a tőle megszokott alapossággal kívánja szerét ejteni a jövőbe vezető ténykedéseknek. Sok, végtelenül sok munka áll előtte, s ehhez elengedhetetlen az osztatlan figyelem, s még ha száját el is húzná a gondolatra, egyedül kevésnek bizonyulna a végrehajtáshoz.
Amennyiben a feltétlen sikerhez vezető út lehetővé tette volna, most nem a kipróbált hátas nyergében egyensúlyozva koptatná az egyetlen valamirevaló kereskedelmi útvonal fáradhatatlanul rakott kövezetét, hanem egy gazdagon vasalt, jeltelen batár belsejében elmélkedne, latolgatva a szükséges lépéseket, míg a tovagördülő alkalmatosság körül tucatnyi, ha nem több, fegyveres rúgtatna az éjszaka sötétjében. Igen, úgy mérhetetlenül könnyebb volna, kezdetben hathatósabb indulást biztosíthatna a kiosztott feladatnak, ám a későbbiekben akár teherré is válhatna a feltűnő kíséret, s az általuk keltett bizalmatlanság oly mértékben ingatná meg az események sorát, mit nem engedhet meg, sem önmagával szemben, sem a feladatot kiosztó személyével.
Gondolatai mégis visszatalálnak a legegyszerűbb megoldásokhoz, melyekről senki sem kérdezte, miként az elmúlt, talán pár nappal több, mint harminc esztendő során sem kérték ki a véleményét, mikor feladattal látták el. Eszköz volt, a nagy játékos kezében a bábú, melyet megfelelő helyre rendelt, s a számára támasztott elvárások fényében nem vallhatott kudarcot, kerüljön akármibe. A mostani megbízás mégis más, természete jóval kényesebb, s lehetőségei is korlátozottabbak. Próbának tekinthetné, mit gondosan tervező elme eszelt ki, avagy jutalomnak, minek okán megmutathatja, mi mindenre is tanították ki, s mi mindenre képes önerejéből. Már amennyiben nem kényszerülne első lépéseként felkutatni azt az egyet, kiről jó ideje elfogadhatatlan, mily kevés hír érkezett a birtokra, hol lusta számítással várakoztak eddig, szomjazva a sikerekről szóló pletykákra, az eredmények nyomán felhalmozódó javakat, s megszerzett információkat.
Baljával a megszokás szülte mozdulattal lel nyugalmat az oldalára csatolt, háromujjnyi széles, lágyan ívelt pengéjű szablya markolatának végén, a cél felé ösztökélő késztetés mellé az eddigi sikerek magabiztosságát hívva társul, miként az Ingoványos vidék pereme felé rúgtat ménje nyergében, lassabb haladásra fogva hátasát, s pillantásával az utat szegélyező növényzetben ígéretesnek tetsző, kellően hosszú s egyenes ág után kutatva, mely a posványos talajon segítségére lehet, ha netán le kellene térnie a kövezett ösvényről.*
*A Wegtoren felől kanyargó kereskedelmi úton magányos lovas poroszkál, nem követve el azt a hibát, hogy éjfélszín hátasát a végkimerülésbe hajszolva vágtázzon, megkockáztatva a lehetőséget, mellyel a pompás állat lábát szegheti, s önkezével kényszerülne kioltani életét, megkímélve a szenvedéstől. Mert az állatok nem vetemedhetnek afféle cselekedetre, melynek büntetése az elnyújtott szenvedés lenne, legyen szó akár az udvarházak környékén, avagy a falvakban megtalálható jószágokról, netán a vadont járó ragadozókról, kevés dologban kételkedik annyira, mint az eshetőségben, mi szerint bármelykőjük ilyen sorsot érdemelne. Így ráérősen rúgtat a ménen, hosszú szárra engedve, ha nyargalna, ezzel csökkentve a távolságot, megtehesse, ám elég erős kézzel fogva ahhoz, hogy ne fulladhasson ki idő előtt, ezzel megakasztva a céltudatos és folyamatos haladás mikéntjét.
Ezáltal a vállaira kanyarított, mélyszürke felleghajtó, s annak merevebbre varrott csuklyája nem lobog alakja mögött, mint viharos szél feszítette lobogó, mindössze megadóan omlik testére, egy újabb réteget állítva a mind biztosabban hűlő levegő útjába, megkímélve magát a csontig ható éjszakai hideg okozta reszketés kényelmetlenségeitől. A kámzsa jótékony homályából egykedvűen pillant a komoran, mégis élettől lüktetőn magasodó erdőségre az út két oldalán, ráérősen szemlélve meg a kósza szelek kavarta növényzet vetette árnyak kavargását, enyhén félrebillentett fejjel hallgatva a kiszüremlő zajokat, latolgatva miféle prédát mely vadász kergetheti ma éjjel.
Bár a számára rendelt feladat nem tűri a késlekedést, gondatlan, sőt felelőtlen végrehajtást eredményezne a túlzott sietség, mely a felfokozott tempó ütemével fedné el a későbbiek folyamán fontosnak ítéltető információkat, így már bő kilenc napja, hogy megkezdte útját, mi mind közelebb sodorja céljához. Amennyiben őszintén kérnék ki véleményét, inkább úgy fogalmazna, egyre csökkenti a távolságot a lista első pontjának eléréséhez, honnan visszafordulni lehetséges, mégsem ajánlatos, ha meg kíván felelni, s a kellő eredmények felmutatása mellett a tőle megszokott alapossággal kívánja szerét ejteni a jövőbe vezető ténykedéseknek. Sok, végtelenül sok munka áll előtte, s ehhez elengedhetetlen az osztatlan figyelem, s még ha száját el is húzná a gondolatra, egyedül kevésnek bizonyulna a végrehajtáshoz.
Amennyiben a feltétlen sikerhez vezető út lehetővé tette volna, most nem a kipróbált hátas nyergében egyensúlyozva koptatná az egyetlen valamirevaló kereskedelmi útvonal fáradhatatlanul rakott kövezetét, hanem egy gazdagon vasalt, jeltelen batár belsejében elmélkedne, latolgatva a szükséges lépéseket, míg a tovagördülő alkalmatosság körül tucatnyi, ha nem több, fegyveres rúgtatna az éjszaka sötétjében. Igen, úgy mérhetetlenül könnyebb volna, kezdetben hathatósabb indulást biztosíthatna a kiosztott feladatnak, ám a későbbiekben akár teherré is válhatna a feltűnő kíséret, s az általuk keltett bizalmatlanság oly mértékben ingatná meg az események sorát, mit nem engedhet meg, sem önmagával szemben, sem a feladatot kiosztó személyével.
Gondolatai mégis visszatalálnak a legegyszerűbb megoldásokhoz, melyekről senki sem kérdezte, miként az elmúlt, talán pár nappal több, mint harminc esztendő során sem kérték ki a véleményét, mikor feladattal látták el. Eszköz volt, a nagy játékos kezében a bábú, melyet megfelelő helyre rendelt, s a számára támasztott elvárások fényében nem vallhatott kudarcot, kerüljön akármibe. A mostani megbízás mégis más, természete jóval kényesebb, s lehetőségei is korlátozottabbak. Próbának tekinthetné, mit gondosan tervező elme eszelt ki, avagy jutalomnak, minek okán megmutathatja, mi mindenre is tanították ki, s mi mindenre képes önerejéből. Már amennyiben nem kényszerülne első lépéseként felkutatni azt az egyet, kiről jó ideje elfogadhatatlan, mily kevés hír érkezett a birtokra, hol lusta számítással várakoztak eddig, szomjazva a sikerekről szóló pletykákra, az eredmények nyomán felhalmozódó javakat, s megszerzett információkat.
Baljával a megszokás szülte mozdulattal lel nyugalmat az oldalára csatolt, háromujjnyi széles, lágyan ívelt pengéjű szablya markolatának végén, a cél felé ösztökélő késztetés mellé az eddigi sikerek magabiztosságát hívva társul, miként az Ingoványos vidék pereme felé rúgtat ménje nyergében, lassabb haladásra fogva hátasát, s pillantásával az utat szegélyező növényzetben ígéretesnek tetsző, kellően hosszú s egyenes ág után kutatva, mely a posványos talajon segítségére lehet, ha netán le kellene térnie a kövezett ösvényről.*
736. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-04 11:59:23
Üzenet elküldve: 2016-11-04 11:59:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
*A kezdetben a fény hiánya miatt sekély mélyedésnek hitt rejtek ki teljesedni látszik, ahogy szeme hozzászokik a megcsappant fényviszonyokhoz, s igen kényelmesnek mondható barlangot vél így feltérképezni. A nőstény intésére, mi a tűzgyújtást biztosító eszköz felé irányul, csak tudomásulvétel gyanánt biccent, s mozdul is. Szerencsére nem kell meggörnyednie itt, a belmagasság kellő teret biztosít az egyenes háttal való közlekedésnek, így kényelmes iramban érkezik a hosszan futó peremhez, s emeli le onnan a tűzgyújtáshoz használható kovakövet és fémdarabot, hogy a kellemes elővigyázatosságból összekészített gallyrakás mellé guggolva, gyakorlott mozdulatokkal bírja azokat szikrázásra, fellobbantva egy félmaréknyi avart, amit a gúlába rakott ágak mélyére helyez, ténykedése nyomán felcsapó, eleinte gyermeteg lángnyelvekkel nyaldostatva így körül a kikészített halmot.
Aztán a serényen lecsupaszodott nőstény alakja felé fordul, nem mintha az eddigi ruházata túl sokat takart volna testéből, mégis jobb a békesség, így megmustrálja magának a másikat, hogy csak a hajával tudná takarni magát, de úgy látszik, az egy falkába tartozás jegyében még csak meg sem próbálkozik a másik ilyesmivel, amit igen kedvére valónak talál. Elismerő morranással adózik Kilbra testének és viselkedésének, hátrahagyva az apránként erőre kapó tüzet, pár vaskosabb ágat mellé készítve, hogy legyen mivel táplálni a kisebb gallyak elhamvadtával. Mégis, a nőstény helyett lepakolt fegyverei felé mozdul, fogazott pengéjű kését kerítve elő, s egy ág segítségével támasztja a tűz fölé, hogy egyenletesen kezdhessen melegedni a penge, a sebet el kell majd látni.
Iszákjából előkeresi azt a szorosan bőrbe csavart, jó három ökölnyi nyers húsdarabot, amit pár nappal ezelőtt vett magához, s aminek mostani állapotában nem biztos, hogy nagy kedvvel fogna neki, de kellően átsütve fogyasztható lesz, kipótolva a frissen zsákmányolt nyúl kevésbé bőséges mennyiségét, talán elég lesz kettejüknek, így nyársra is húzza a cafrangos szélű sütnivalót, s kitámasztja azt is a tűz fölé, a belőle kisülő zsírtól majd még nagyobb kedvre fog kapni a lángok tánca. S ha már ezzel is végzett, úgy az említett zsákmány után néz, kutatón pásztázva körül a barlangok egy másik kést keresve, mert bár karmaival is kifordíthatná a pórul járt jószágot az irhájából, az jóval használhatóbb lenne, ha megfelelő módon nyúzná meg.*
- Kés?
*Kérdez végül rá, úgy ítélve nem ismeri elég régen a barlangot ahhoz, hogy találjon benne egy kívánt eszközt, s hogy kérdése közben egy szál karommedált viselve mindössze, áll a nősténytől alig karnyújtásnyira, mit sem zavarja.*
*A kezdetben a fény hiánya miatt sekély mélyedésnek hitt rejtek ki teljesedni látszik, ahogy szeme hozzászokik a megcsappant fényviszonyokhoz, s igen kényelmesnek mondható barlangot vél így feltérképezni. A nőstény intésére, mi a tűzgyújtást biztosító eszköz felé irányul, csak tudomásulvétel gyanánt biccent, s mozdul is. Szerencsére nem kell meggörnyednie itt, a belmagasság kellő teret biztosít az egyenes háttal való közlekedésnek, így kényelmes iramban érkezik a hosszan futó peremhez, s emeli le onnan a tűzgyújtáshoz használható kovakövet és fémdarabot, hogy a kellemes elővigyázatosságból összekészített gallyrakás mellé guggolva, gyakorlott mozdulatokkal bírja azokat szikrázásra, fellobbantva egy félmaréknyi avart, amit a gúlába rakott ágak mélyére helyez, ténykedése nyomán felcsapó, eleinte gyermeteg lángnyelvekkel nyaldostatva így körül a kikészített halmot.
Aztán a serényen lecsupaszodott nőstény alakja felé fordul, nem mintha az eddigi ruházata túl sokat takart volna testéből, mégis jobb a békesség, így megmustrálja magának a másikat, hogy csak a hajával tudná takarni magát, de úgy látszik, az egy falkába tartozás jegyében még csak meg sem próbálkozik a másik ilyesmivel, amit igen kedvére valónak talál. Elismerő morranással adózik Kilbra testének és viselkedésének, hátrahagyva az apránként erőre kapó tüzet, pár vaskosabb ágat mellé készítve, hogy legyen mivel táplálni a kisebb gallyak elhamvadtával. Mégis, a nőstény helyett lepakolt fegyverei felé mozdul, fogazott pengéjű kését kerítve elő, s egy ág segítségével támasztja a tűz fölé, hogy egyenletesen kezdhessen melegedni a penge, a sebet el kell majd látni.
Iszákjából előkeresi azt a szorosan bőrbe csavart, jó három ökölnyi nyers húsdarabot, amit pár nappal ezelőtt vett magához, s aminek mostani állapotában nem biztos, hogy nagy kedvvel fogna neki, de kellően átsütve fogyasztható lesz, kipótolva a frissen zsákmányolt nyúl kevésbé bőséges mennyiségét, talán elég lesz kettejüknek, így nyársra is húzza a cafrangos szélű sütnivalót, s kitámasztja azt is a tűz fölé, a belőle kisülő zsírtól majd még nagyobb kedvre fog kapni a lángok tánca. S ha már ezzel is végzett, úgy az említett zsákmány után néz, kutatón pásztázva körül a barlangok egy másik kést keresve, mert bár karmaival is kifordíthatná a pórul járt jószágot az irhájából, az jóval használhatóbb lenne, ha megfelelő módon nyúzná meg.*
- Kés?
*Kérdez végül rá, úgy ítélve nem ismeri elég régen a barlangot ahhoz, hogy találjon benne egy kívánt eszközt, s hogy kérdése közben egy szál karommedált viselve mindössze, áll a nősténytől alig karnyújtásnyira, mit sem zavarja.*
735. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-11-04 11:14:50
Üzenet elküldve: 2016-11-04 11:14:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
*A bejárat valóban szűkös, egy megtermett hímnek mindenféleképpen, de ez nem baj, hiszen bárki más sem tud könnyedén beszaladni, csak úgy. Belül a barlang elég magas ahhoz, hogy Worghar felegyenesedjen, s bár a fejét nem veri bele a mennyezetbe, de túl magasra nyújtózkodni nem kell ahhoz, hogy ujjaival, tenyerével elérje azt. Viszont könnyebb meleget varázsolni benne. Az összefonott ágak, melyek a bejáratot takarják, annyira sűrűek, amennyire azt Kilbra sűrűre tudta fűzni. Ahol nem sikerült, oda más ágakat, hajlékony liánokat bújtatott be, sőt nagyobb leveleket is belefűzött, ezzel is igyekezett tömöttebbre készíteni az "ajtót". A hideg ellen is védekezve ezzel, no meg azért is, hogy ha tüzet gyújt, annak fénye ne csaljon oda hívatlan vendéget.
A nyílás két részre osztja a belső teret, nem egyformán. A nagyobb részt majdnem teljesen kitölti egy fekhely, mely azért nem túl nagy, de elég jónak tűnik. Vékonyabb ágakra hordott lehullott, száraz avart, erre füvet , majd ami volt nála bőr, amit még az orkbarlangból hozott magával, azt terítette a tetejére. Kellemes vacok egy orknak. Talán kettőnek is. A másik felében a barlangnak faágak hevernek egymáson, szépen gúlába rakva, figyelve arra, hogy száradhassanak, és ne érje őket esetlegesen nedvesség. Mellette bőven van hely, hogy a hím, a levetett vértezetét, és ruháját elhelyezze, sőt a sziklafalon vannak olyan kiugrók is, melyekre fel lehet aggatni bármit.
A bejárattal szemben, nagyjából a tér közepén tűzrakó helyet láthat a másik, gondosan körberakva kisebb-nagyobb kövekkel, s ennek a kis körnek a közepén már ott pihen az odakészített néhány faág, vékonyabb gally, és száraz fűcsomó is. A nőstény a fekhely feletti részre mutat, ahol egy perem fut végig a barlang falán, mint valami polc. Néhány használati tárgy kapott itt helyet.*
-Tűzgyújtó.
*Mutat rá a megfelelő szerszámra, jelezve a hímnek, ha akarja már is meggyújthatja azt a tüzet. Közben Kilbra is megszabadul nedves ruházatától, mely eddig sem takart túlságosan sokat belőle. Haját a bejárat közelében csavarja ki, majd rázza szét, hogy könnyebben megszáradjon majd.*
-Kilbra ide akar nagy bőrt, hogy meleg maradjon.
*Mutatja is két karjával, nagy kört leírva a bejárat előtt. Aztán odakucorog a fekhely szélére. Talán eddigre a hím meg is gyújtotta a tüzet, és a nyúl megnyúzásához kezd. Nem lesz egy bőséges vacsora kettőnek, de azért több, mint a semmi.
Kilbra ujjai hegyét nyálazva meg, próbálja letörölni az oldalát, megtisztítani valahogy a seb környékét. Vizet kellett volna behoznia, azt elfelejtette, de hát elég csak a sajkákat kitenni, esik még az eső. Ám ez még ráér. Előbb legyen egy kicsit meleg a tűztől.*
A hozzászólás írója (Kilbra Murzug) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.04 11:15:47
*A bejárat valóban szűkös, egy megtermett hímnek mindenféleképpen, de ez nem baj, hiszen bárki más sem tud könnyedén beszaladni, csak úgy. Belül a barlang elég magas ahhoz, hogy Worghar felegyenesedjen, s bár a fejét nem veri bele a mennyezetbe, de túl magasra nyújtózkodni nem kell ahhoz, hogy ujjaival, tenyerével elérje azt. Viszont könnyebb meleget varázsolni benne. Az összefonott ágak, melyek a bejáratot takarják, annyira sűrűek, amennyire azt Kilbra sűrűre tudta fűzni. Ahol nem sikerült, oda más ágakat, hajlékony liánokat bújtatott be, sőt nagyobb leveleket is belefűzött, ezzel is igyekezett tömöttebbre készíteni az "ajtót". A hideg ellen is védekezve ezzel, no meg azért is, hogy ha tüzet gyújt, annak fénye ne csaljon oda hívatlan vendéget.
A nyílás két részre osztja a belső teret, nem egyformán. A nagyobb részt majdnem teljesen kitölti egy fekhely, mely azért nem túl nagy, de elég jónak tűnik. Vékonyabb ágakra hordott lehullott, száraz avart, erre füvet , majd ami volt nála bőr, amit még az orkbarlangból hozott magával, azt terítette a tetejére. Kellemes vacok egy orknak. Talán kettőnek is. A másik felében a barlangnak faágak hevernek egymáson, szépen gúlába rakva, figyelve arra, hogy száradhassanak, és ne érje őket esetlegesen nedvesség. Mellette bőven van hely, hogy a hím, a levetett vértezetét, és ruháját elhelyezze, sőt a sziklafalon vannak olyan kiugrók is, melyekre fel lehet aggatni bármit.
A bejárattal szemben, nagyjából a tér közepén tűzrakó helyet láthat a másik, gondosan körberakva kisebb-nagyobb kövekkel, s ennek a kis körnek a közepén már ott pihen az odakészített néhány faág, vékonyabb gally, és száraz fűcsomó is. A nőstény a fekhely feletti részre mutat, ahol egy perem fut végig a barlang falán, mint valami polc. Néhány használati tárgy kapott itt helyet.*
-Tűzgyújtó.
*Mutat rá a megfelelő szerszámra, jelezve a hímnek, ha akarja már is meggyújthatja azt a tüzet. Közben Kilbra is megszabadul nedves ruházatától, mely eddig sem takart túlságosan sokat belőle. Haját a bejárat közelében csavarja ki, majd rázza szét, hogy könnyebben megszáradjon majd.*
-Kilbra ide akar nagy bőrt, hogy meleg maradjon.
*Mutatja is két karjával, nagy kört leírva a bejárat előtt. Aztán odakucorog a fekhely szélére. Talán eddigre a hím meg is gyújtotta a tüzet, és a nyúl megnyúzásához kezd. Nem lesz egy bőséges vacsora kettőnek, de azért több, mint a semmi.
Kilbra ujjai hegyét nyálazva meg, próbálja letörölni az oldalát, megtisztítani valahogy a seb környékét. Vizet kellett volna behoznia, azt elfelejtette, de hát elég csak a sajkákat kitenni, esik még az eső. Ám ez még ráér. Előbb legyen egy kicsit meleg a tűztől.*
A hozzászólás írója (Kilbra Murzug) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.04 11:15:47
734. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-10-27 19:22:59
Üzenet elküldve: 2016-10-27 19:22:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
*A nőstény vonásainak változását nem tudja hova tenni, hasonlatos ugyan ahhoz a zsákmány örömének kimutatására szolgáló vicsorgáshoz, mit megszokott már, de a fogak nem villannak elő. De nem tulajdonít neki több figyelmet, majd kitanulja, az itteniek hogyan is viselkednek, de arra még bőven ráér. Az jobban érdekli, hogy Kilbra nem mozdul félre, amikor megnézi újra az oldalán lévő sebet, ez máris többet mond neki. Ha nem is teljesen, de a másik oldottabb, mint annak előtte és ez jó. Határozottan ígéretes hosszú távú céljaik tekintetében, még akkor is, ha tudja, össze kell csiszolódniuk. Na, nem úgy, miként az embernépek, az ő népüknél ez pár törött csontot, vérző sebet, olykor fegyveres összecsapásokat jelent.
De a nőstény szavai alapján talán valóban jól döntött, elvégre úgy látszik, van egy száraz hely, ahol meghúzódhatnak. Így követi Kilbrát, eltéve tőrét, újfent magához véve lándzsáját, könnyed farkas ügetésben szegődve a nyomába, hogy egészen a lejtőig jussanak, hol a nőstény éles fordulatot vett, mikor menekült, s ahol ő megállt átgondolni a helyzetet nem is olyan régen. Úgy látszik valóban túlságosan lefoglalta a hajsza nyújtotta izgalom, mert nem vette észre akkor azt az ágakból font kosárfenékfélét, ami a feltáruló barlang bejáratát fedi. Érdekes megoldás, furcsa, de érdekes. Törzsével élve sosem látta, hogy hasonló módon rejtették volna el a vackukat, de el kell ismernie, hasznos egy megoldás.
A kijelentésre, mely szerint ez a nőstény barlangja, csak morran egyet, jelezvén, értékeli, hogy a másik nem a sárba ásott egy üreget vagy ágakból készített félig esőtől védett fészekfélét, ahogy azt a sámán történeteiből hallotta az erdőket lakó fajtársaik szokásaival kapcsolatban. Bár igaz, ezt még nem tisztázták, hogy a nőstény valójában honnan, melyik törzsből származik, könnyen lehet, hogy ő is csak ide tévedt és megrekedt az erdőben, ahol találhat zsákmányt a legtöbb évszakban. Ezen annyira elmélázik, hogy a meggörnyedő nőstény mozdulatára eszmél fel, aki így éppen befér a feltáruló üregbe. Nem emel szót amiatt, hogy Kilbra elsőnek nyomakodik be, elvégre az ő barlangja, no meg hátulról még úgysem nézte meg magának. Nem kell csalódnia, s ennek jeleként elismerő morranást hallat, majd mikor a nőstény visszaszól a válla felett, térdre ereszkedik, s benéz a barlangba.
A bejárat szűkösnek tűnik, reméli a belső azért magasabb lesz, bár így is le kell fektetnie a felázott földre szálfegyverét, s négykézláb, mintha valamiféle rókalyukba szándékozna bejutni, kell előre haladnia összehúzva vállait, a bizonyosság kedvéért. Amikor bejutott, s a hely nem csak száraz, de kellően tágasnak is tűnik, fordul ismét a bejárat felé, s kinyúlva húzza maga után lándzsáját, annak végével igazítva vissza az ágakból szőtt „ajtót”. Ezzel végezvén a gyilokeszközt felállítja, s megtámasztja a nyers kőfalon, hogy ne dőlhessen el, de túl sok helyet se foglaljon. Busa fejéről lekerül a farkas bunda, egy kiszögellésfélét keres neki, már ha talál, hogy arra tehesse. Ezzel letudta a törzse iránti kötelességeit, pontosabban a régi törzse irántikat, emlékezteti magát. A barlangot nem akarja összevizezni, semmi értelme nem lenne a száraz helyet nyirkossá tenni, ezért nekilát lehámozni magáról ruházatát. A lamellás vért és az alkarvédők a fal mellé kerülnek, úgy állítva, hogy száradtukban ne vetemedhessenek meg jobban, mint amilyen állapotban most vannak, a derekára tekert prémeket szintén leoldja, alapos mozdulatokkal csapva le róluk a vizet a bejárat irányába. Így kezdetben hűvösek lehetnek, de ha tüzet raknak, gyorsabban megszáradnak és fekhelynek is használhatóak lesznek. A fegyveröv a tőrrel, a csatabárddal és a hajító bárddal a lándzsa mellé kerül egyelőre, egész addig míg lerúgja lábairól a ténylegesen átázott csizmaféléjét. De ezzel végezvén, mit sem törődve azzal, hogy a nyakában függő karom amuletten kívül mindössze a hajfonataiba szőtt csontokat viseli, emeli markába fegyverövét, a barlang egy belsőbb pontjára helyezve át a ténylegesen fontosnak ítélt gyilokeszközöket, leoldva az övről a Kilbrától korábban elragadott eszközt, s a nőstény felé nyújtja.*
- Kilbráé.
*Azzal ha a nőstény átveszi tőle, úgy engedi, s egyszerűen leguggol a barlangban, szemlélődve, hogy van-e száraz fa belül vagy csak remény marad a tűz és a sült nyúlhús.*
A hozzászólás írója (Worghar Grasbraghar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.27 19:29:05
*A nőstény vonásainak változását nem tudja hova tenni, hasonlatos ugyan ahhoz a zsákmány örömének kimutatására szolgáló vicsorgáshoz, mit megszokott már, de a fogak nem villannak elő. De nem tulajdonít neki több figyelmet, majd kitanulja, az itteniek hogyan is viselkednek, de arra még bőven ráér. Az jobban érdekli, hogy Kilbra nem mozdul félre, amikor megnézi újra az oldalán lévő sebet, ez máris többet mond neki. Ha nem is teljesen, de a másik oldottabb, mint annak előtte és ez jó. Határozottan ígéretes hosszú távú céljaik tekintetében, még akkor is, ha tudja, össze kell csiszolódniuk. Na, nem úgy, miként az embernépek, az ő népüknél ez pár törött csontot, vérző sebet, olykor fegyveres összecsapásokat jelent.
De a nőstény szavai alapján talán valóban jól döntött, elvégre úgy látszik, van egy száraz hely, ahol meghúzódhatnak. Így követi Kilbrát, eltéve tőrét, újfent magához véve lándzsáját, könnyed farkas ügetésben szegődve a nyomába, hogy egészen a lejtőig jussanak, hol a nőstény éles fordulatot vett, mikor menekült, s ahol ő megállt átgondolni a helyzetet nem is olyan régen. Úgy látszik valóban túlságosan lefoglalta a hajsza nyújtotta izgalom, mert nem vette észre akkor azt az ágakból font kosárfenékfélét, ami a feltáruló barlang bejáratát fedi. Érdekes megoldás, furcsa, de érdekes. Törzsével élve sosem látta, hogy hasonló módon rejtették volna el a vackukat, de el kell ismernie, hasznos egy megoldás.
A kijelentésre, mely szerint ez a nőstény barlangja, csak morran egyet, jelezvén, értékeli, hogy a másik nem a sárba ásott egy üreget vagy ágakból készített félig esőtől védett fészekfélét, ahogy azt a sámán történeteiből hallotta az erdőket lakó fajtársaik szokásaival kapcsolatban. Bár igaz, ezt még nem tisztázták, hogy a nőstény valójában honnan, melyik törzsből származik, könnyen lehet, hogy ő is csak ide tévedt és megrekedt az erdőben, ahol találhat zsákmányt a legtöbb évszakban. Ezen annyira elmélázik, hogy a meggörnyedő nőstény mozdulatára eszmél fel, aki így éppen befér a feltáruló üregbe. Nem emel szót amiatt, hogy Kilbra elsőnek nyomakodik be, elvégre az ő barlangja, no meg hátulról még úgysem nézte meg magának. Nem kell csalódnia, s ennek jeleként elismerő morranást hallat, majd mikor a nőstény visszaszól a válla felett, térdre ereszkedik, s benéz a barlangba.
A bejárat szűkösnek tűnik, reméli a belső azért magasabb lesz, bár így is le kell fektetnie a felázott földre szálfegyverét, s négykézláb, mintha valamiféle rókalyukba szándékozna bejutni, kell előre haladnia összehúzva vállait, a bizonyosság kedvéért. Amikor bejutott, s a hely nem csak száraz, de kellően tágasnak is tűnik, fordul ismét a bejárat felé, s kinyúlva húzza maga után lándzsáját, annak végével igazítva vissza az ágakból szőtt „ajtót”. Ezzel végezvén a gyilokeszközt felállítja, s megtámasztja a nyers kőfalon, hogy ne dőlhessen el, de túl sok helyet se foglaljon. Busa fejéről lekerül a farkas bunda, egy kiszögellésfélét keres neki, már ha talál, hogy arra tehesse. Ezzel letudta a törzse iránti kötelességeit, pontosabban a régi törzse irántikat, emlékezteti magát. A barlangot nem akarja összevizezni, semmi értelme nem lenne a száraz helyet nyirkossá tenni, ezért nekilát lehámozni magáról ruházatát. A lamellás vért és az alkarvédők a fal mellé kerülnek, úgy állítva, hogy száradtukban ne vetemedhessenek meg jobban, mint amilyen állapotban most vannak, a derekára tekert prémeket szintén leoldja, alapos mozdulatokkal csapva le róluk a vizet a bejárat irányába. Így kezdetben hűvösek lehetnek, de ha tüzet raknak, gyorsabban megszáradnak és fekhelynek is használhatóak lesznek. A fegyveröv a tőrrel, a csatabárddal és a hajító bárddal a lándzsa mellé kerül egyelőre, egész addig míg lerúgja lábairól a ténylegesen átázott csizmaféléjét. De ezzel végezvén, mit sem törődve azzal, hogy a nyakában függő karom amuletten kívül mindössze a hajfonataiba szőtt csontokat viseli, emeli markába fegyverövét, a barlang egy belsőbb pontjára helyezve át a ténylegesen fontosnak ítélt gyilokeszközöket, leoldva az övről a Kilbrától korábban elragadott eszközt, s a nőstény felé nyújtja.*
- Kilbráé.
*Azzal ha a nőstény átveszi tőle, úgy engedi, s egyszerűen leguggol a barlangban, szemlélődve, hogy van-e száraz fa belül vagy csak remény marad a tűz és a sült nyúlhús.*
A hozzászólás írója (Worghar Grasbraghar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.27 19:29:05
733. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-10-27 10:37:25
Üzenet elküldve: 2016-10-27 10:37:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Szagot fogva//
*Együtt vadász, együtt él, együtt hál. Mi ez, ha nem egy tökéletes házassági szerződés okr mércével mérve. Benne van minden, ami egy jó párkapcsolathoz kell. A többi már részletkérdés. Kilbra szélesen elvigyorodik, ezúttal egy másik énjét is megcsillantva a hím előtt. Nem csak morgós tud ő lenni. Biccent a hímnek, majd ténylegesen nekifog levagdosni magáról a liánokat.
Mikor Worghar előhúzza saját fegyverét, egy pillanatra Kilbra is megmerevedik. Annyira azért még van bizalmatlan, mint a másik. Talán egy légvételnyi időre a tekintetük is összekapcsolódik. De ahogy Kilbra nem harcra vette elő a szablyát, úgy a hím sem. Worghar segít levagdosni a rátekeredett ágakat, így a nőstény hamarosan kiszabadul a maga alkotta csapdából.
A vállára nehezedő kéz mozgásának engedve hagyja, hogy a hím megnézze sebét. Ő maga is lefelé les újra. Már nem folydogál a vér belőle, de azért még mindig gond lehet a fertőzéssel. Igaza van a másiknak, el kell látni. Ám itt az erdőben nincs vajákos, vagy orvos. Itt valóban csak a tűz van, hiszen Kilbra sem ismeri a gyógynövényeket. Elméjében felbukkan egy pillanatra Zirrah képe, aki már egyszer meggyógyította, mikor dél felé tartva belefutottak a holtak egy csapatába, és Kilbra megsérült.*
-Van. Worghar követ.
*És int is hozzá, majd egy apró sóhajtással megindul visszafelé. Le a rövid lejtőn, át a patakon, mutatva a biztos átkelési pontot, ahol a kövek nem szaladnak ki az ork lábak alól. Igaz, Worghar bocskorának talpa kevésbé csúszik talán, mint a nőstény meztelen bőre. Szereznie kéne egy újabb bakancsot, mert elég hideggé vált már az idő.
Aztán felfelé indul a domb lejtőjén. Ahol összefutottak, az innen már nincs is annyira messze, ahogy a kis barlangüreg sem. Néhány tíz méter megtétele után ritkás tisztásra érnek, és az egyik bokrot megkerülve felbukkan a barlang, melynek szája elé a nőstény által összefűzött, ágakból készült "ajtó" támaszkodik.*
-Kilbra barlangja.
*Mutat előre, majd félrevonja az ajtót. Mögötte egy alig háromszor három méteres, kissé kör alakú üreg válik láthatóvá, nyílása alacsony, aki be kíván bújni, annak erősen le kell hajolnia. Kilbra nem várva meg a hímet, bújik be először a nyíláson, majd onnan szól vissza a válla felett.*
-Jössz!
*Együtt vadász, együtt él, együtt hál. Mi ez, ha nem egy tökéletes házassági szerződés okr mércével mérve. Benne van minden, ami egy jó párkapcsolathoz kell. A többi már részletkérdés. Kilbra szélesen elvigyorodik, ezúttal egy másik énjét is megcsillantva a hím előtt. Nem csak morgós tud ő lenni. Biccent a hímnek, majd ténylegesen nekifog levagdosni magáról a liánokat.
Mikor Worghar előhúzza saját fegyverét, egy pillanatra Kilbra is megmerevedik. Annyira azért még van bizalmatlan, mint a másik. Talán egy légvételnyi időre a tekintetük is összekapcsolódik. De ahogy Kilbra nem harcra vette elő a szablyát, úgy a hím sem. Worghar segít levagdosni a rátekeredett ágakat, így a nőstény hamarosan kiszabadul a maga alkotta csapdából.
A vállára nehezedő kéz mozgásának engedve hagyja, hogy a hím megnézze sebét. Ő maga is lefelé les újra. Már nem folydogál a vér belőle, de azért még mindig gond lehet a fertőzéssel. Igaza van a másiknak, el kell látni. Ám itt az erdőben nincs vajákos, vagy orvos. Itt valóban csak a tűz van, hiszen Kilbra sem ismeri a gyógynövényeket. Elméjében felbukkan egy pillanatra Zirrah képe, aki már egyszer meggyógyította, mikor dél felé tartva belefutottak a holtak egy csapatába, és Kilbra megsérült.*
-Van. Worghar követ.
*És int is hozzá, majd egy apró sóhajtással megindul visszafelé. Le a rövid lejtőn, át a patakon, mutatva a biztos átkelési pontot, ahol a kövek nem szaladnak ki az ork lábak alól. Igaz, Worghar bocskorának talpa kevésbé csúszik talán, mint a nőstény meztelen bőre. Szereznie kéne egy újabb bakancsot, mert elég hideggé vált már az idő.
Aztán felfelé indul a domb lejtőjén. Ahol összefutottak, az innen már nincs is annyira messze, ahogy a kis barlangüreg sem. Néhány tíz méter megtétele után ritkás tisztásra érnek, és az egyik bokrot megkerülve felbukkan a barlang, melynek szája elé a nőstény által összefűzött, ágakból készült "ajtó" támaszkodik.*
-Kilbra barlangja.
*Mutat előre, majd félrevonja az ajtót. Mögötte egy alig háromszor három méteres, kissé kör alakú üreg válik láthatóvá, nyílása alacsony, aki be kíván bújni, annak erősen le kell hajolnia. Kilbra nem várva meg a hímet, bújik be először a nyíláson, majd onnan szól vissza a válla felett.*
-Jössz!
732. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-09-14 21:57:59
Üzenet elküldve: 2016-09-14 21:57:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Úton//
~Itt már jártunk.~
*Természetesen semmi konkrétra nem emlékszik a Vadvédnek otthont adó tisztásra vezető első útjukról, de az élmények, a benyomások már ismerősek. Már nem nyűgözi le annyira a lombok között átszüremlő fény tánca, nem részegítik a fűszeres illatok, nem rezzen össze minden alkalommal, ha a közelben ág reccsen. Más érzések kelnek benne, nyugodtabb, kevésbé felzaklató gondolatok járnak a fejében. Egy kicsit már otthonának érzi az erdőt, megszokta, hogy benne él, elfogadta, hogy egy kicsit a részévé vált. Bár ezt sosem vallaná be és még kevésbé lenne képes úgy beszélgetni a fákkal, ahogy azzal Shiriqa még ismeretségük kezdetén úgy megdöbbentette, de a maga módján tiszteli az irdatlan rengeteget, mint nagy egészt és benne minden növényt és lábon járó lényt, mint az egész részeit. Valami furcsa béke tölti el, ahogy körülnéz.*
~Itt már jártunk és vissza fogunk térni.~
~Itt már jártunk.~
*Természetesen semmi konkrétra nem emlékszik a Vadvédnek otthont adó tisztásra vezető első útjukról, de az élmények, a benyomások már ismerősek. Már nem nyűgözi le annyira a lombok között átszüremlő fény tánca, nem részegítik a fűszeres illatok, nem rezzen össze minden alkalommal, ha a közelben ág reccsen. Más érzések kelnek benne, nyugodtabb, kevésbé felzaklató gondolatok járnak a fejében. Egy kicsit már otthonának érzi az erdőt, megszokta, hogy benne él, elfogadta, hogy egy kicsit a részévé vált. Bár ezt sosem vallaná be és még kevésbé lenne képes úgy beszélgetni a fákkal, ahogy azzal Shiriqa még ismeretségük kezdetén úgy megdöbbentette, de a maga módján tiszteli az irdatlan rengeteget, mint nagy egészt és benne minden növényt és lábon járó lényt, mint az egész részeit. Valami furcsa béke tölti el, ahogy körülnéz.*
~Itt már jártunk és vissza fogunk térni.~
731. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-09-04 20:51:33
Üzenet elküldve: 2016-09-04 20:51:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Magány a megérkezéstől számított harmadik héten jelent meg először. Mintha egy régi ismerős, egy évek óta ismert személy lett volna, mintha mindig is ott lett volna.
Átlagos magasságú, széles vállú fickó volt életének derekán, kopaszodó, seszínü hajjal és fáradt, barna szemekkel. Egyszerű vándorruhát viselt egy valaha jobb napokat látott köpennyel és vándorbottal.*
- Jól nézel ki.
*A szedett-vedett kunyhó előtt ültek, a medvebundás férfi éppen egy vékonyszárú pipát szívott, de a dohány nedves volt, nehezen égett, a füstje csípett.
Az emberóriás barnát sercint a sárgás fűbe, majd szúrós pillantást vet Magányra.*
- Aha.
*A fák között halkan neszez a szél, valahol a távolban madárraj reppen fel a szürkés felhőkkel tarkított égre, naparany szemek követik röptüket.
A kunyhóban sűrű leves rotyog egy foltozott üstben, kevés fásszárú gyökér és egy sündisznó rágós húsának társaságában. Vacsora, egy személyre.*
- Nem hiányoznak a többiek?
*Magány ritkán köntörfalazott, szeretett a dolgok közepébe vágni, nem kerülgette a kását, ha közölni akart valamit. A kolosszus, vagy akit azelőtt így neveztek, nem válaszol azonnal, megesik, hogy a beszélgetésiket hosszú szünetekkel tarkította, felesleges volt annyira sietni, idejük volt elég.*
- Nem igazán.
- Lehet, hogy te hiányzol nekik.
- Nem hinném.
- Biztosan neheztelnek, amiért csak úgy leléptél.
*Most sincs válasz a kijelentésre, csak komótosan kiveri a pipából a nedves dohány maradékát, miután utolsót szív belé. Nem a válaszon gondolkodik, azt tudja már rég, inkább csak hagyja, hogy leülepedjenek benne a gondolatok, az emlékek, amiket Magány kérdése felkavart benne, mint sekély vízben az iszapot, ha követ dobnak bele.*
- Mióta érdekli az oroszlánt, hogy mit ugatnak a kutyák?
*Magány reszelősen felnevetett. Ritka alkalmak egyike volt ez, a kolosszus egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor hallotta nevetni őt.
Az erdő mélyén kicsi volt az esély rá, hogy bárki is megtalálja, ahogy annak is halovány volt az esélye, hogy bárkit is utána küldenek. Volt elég bajuk odalent délen, valószínűleg senkit sem érdekel egy becsületét vesztett lovag.*
- Fogatlan oroszlán.
*Az egykori lovag lesújtó pillantást vet társára, pedig tudja, hogy igaza van. Éppen ettől hagy olyan rossz ízt a szájában a dolog. Mert mitől is volna hamis az állítás?
Valamikor valóban nagy harcos volt, fegyverforgatókat vezetett harcba, pallost forgatott és páncélt viselt. És most? Most egy olyan erdőben élt, melyből talán ki sem talál soha, sünt eszik és gyökereket rág, nedves dohányt szív és levelekből összehordott, kemény derékaljon alszik. És olyan valakivel beszélget, aki talán ott sincs.*
- Pontosan.
*Magány mindig tudta, hogy mire gondol, felesleges volt kimondania bármit is. Kedvelte és gyűlölte is érte.*
- Ideje menned.
- Holnap újra jövök.
*Magány mosolyogva búcsúzik, majd elsétálva lassan eltűnik a fák között. A kolosszus pedig visszatér a kunyhójába, talán a sün már ehető lesz.*
Átlagos magasságú, széles vállú fickó volt életének derekán, kopaszodó, seszínü hajjal és fáradt, barna szemekkel. Egyszerű vándorruhát viselt egy valaha jobb napokat látott köpennyel és vándorbottal.*
- Jól nézel ki.
*A szedett-vedett kunyhó előtt ültek, a medvebundás férfi éppen egy vékonyszárú pipát szívott, de a dohány nedves volt, nehezen égett, a füstje csípett.
Az emberóriás barnát sercint a sárgás fűbe, majd szúrós pillantást vet Magányra.*
- Aha.
*A fák között halkan neszez a szél, valahol a távolban madárraj reppen fel a szürkés felhőkkel tarkított égre, naparany szemek követik röptüket.
A kunyhóban sűrű leves rotyog egy foltozott üstben, kevés fásszárú gyökér és egy sündisznó rágós húsának társaságában. Vacsora, egy személyre.*
- Nem hiányoznak a többiek?
*Magány ritkán köntörfalazott, szeretett a dolgok közepébe vágni, nem kerülgette a kását, ha közölni akart valamit. A kolosszus, vagy akit azelőtt így neveztek, nem válaszol azonnal, megesik, hogy a beszélgetésiket hosszú szünetekkel tarkította, felesleges volt annyira sietni, idejük volt elég.*
- Nem igazán.
- Lehet, hogy te hiányzol nekik.
- Nem hinném.
- Biztosan neheztelnek, amiért csak úgy leléptél.
*Most sincs válasz a kijelentésre, csak komótosan kiveri a pipából a nedves dohány maradékát, miután utolsót szív belé. Nem a válaszon gondolkodik, azt tudja már rég, inkább csak hagyja, hogy leülepedjenek benne a gondolatok, az emlékek, amiket Magány kérdése felkavart benne, mint sekély vízben az iszapot, ha követ dobnak bele.*
- Mióta érdekli az oroszlánt, hogy mit ugatnak a kutyák?
*Magány reszelősen felnevetett. Ritka alkalmak egyike volt ez, a kolosszus egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor hallotta nevetni őt.
Az erdő mélyén kicsi volt az esély rá, hogy bárki is megtalálja, ahogy annak is halovány volt az esélye, hogy bárkit is utána küldenek. Volt elég bajuk odalent délen, valószínűleg senkit sem érdekel egy becsületét vesztett lovag.*
- Fogatlan oroszlán.
*Az egykori lovag lesújtó pillantást vet társára, pedig tudja, hogy igaza van. Éppen ettől hagy olyan rossz ízt a szájában a dolog. Mert mitől is volna hamis az állítás?
Valamikor valóban nagy harcos volt, fegyverforgatókat vezetett harcba, pallost forgatott és páncélt viselt. És most? Most egy olyan erdőben élt, melyből talán ki sem talál soha, sünt eszik és gyökereket rág, nedves dohányt szív és levelekből összehordott, kemény derékaljon alszik. És olyan valakivel beszélget, aki talán ott sincs.*
- Pontosan.
*Magány mindig tudta, hogy mire gondol, felesleges volt kimondania bármit is. Kedvelte és gyűlölte is érte.*
- Ideje menned.
- Holnap újra jövök.
*Magány mosolyogva búcsúzik, majd elsétálva lassan eltűnik a fák között. A kolosszus pedig visszatér a kunyhójába, talán a sün már ehető lesz.*
730. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-24 23:07:11
Üzenet elküldve: 2016-08-24 23:07:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 461
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Sokféleképpen lehet harcot vívni, ám az a férfi, akit egykor kolosszusként és félelmet nem ismerő harcosként, élő legendaként ismertek, csak egyetlen módját ismerte. Acéllal, tűzzel és vassal.
Vitázni nem szeretett, a szavakkal vívott csaták nagy részét elvesztette, ahogy türelmét is, hogy aztán kardjához kapjon és azzal tegyen pontot a felesleges szócséplés végére. Ám most olyan ellenséggel került szembe, melyen nem fogott az acél, sem a tűz, sem a mágia. Mellyel nem szállhatott szembe mesterpallosának élével, nem vághatta le és fizikai erejét sem használhatta ellene. Az ellenség ezúttal a lelkébe rágta be magát, olyan helyre ahonnan nem metszhette ki és nem harcolhatott vele, ezért jobbnak látta eltűnni a világ és azok elől, akik azelőtt ismerték. Tartott tőle, hogy nemcsak magában, de másokban is kárt tehet majd, amikor az őrület eluralkodik rajta, amikor már képtelen lesz visszatartani őket.
Olyan helyet keresett magának, ahol egyedül lehet, ahol a lehető legkevesebb élővel találkozhat, annak érdekében, hogy megtalálja a megoldást. Megoldást arra, hogy megszabadulhasson a démonoktól.
Keresett magának egy búvóhelyet, egy barlangot, majd kunyhót épített magának, egy menedéket a fák között, azóta is itt él.
A napjait az élelemszerzés és a kunyhó körüli munka köti le, hisz az erdőben nem könnyű az élet. A vizet egy közeli patakból szerzi, fát gyűjt, hogy tüzet tudjon rakni, vadászik, hogy legyen élelme.
Korábban hallott ezekről az erdőkről, Erdőmélyéről. Sokak szerint az erdőnek saját lelke van, hogy mindenki másként leli meg a nyugalmát a lombok alatt, de az igaz, hogy a kolosszust is kevésbé kínozzák a múlt árnyai, amikor éjjelente a csillagokkal pettyezett eget bámulja egy közeli tisztás füvében fekve. Emberekkel és más értelmes lényekkel szinte alig találkozott, mióta bevette magát az erdőbe, idejét sem tudja már, hogy mióta nem hagyta el szó az ajkát. Szakálla megnőtt, haját újra varkocsba köthetné, ha akarná. Az Oroszlánbőrt prémbundára cserélte, a mesterpallos helyett szekercét forgat, ám azt is csak arra, hogy felhasítsa a tüzelőnek szánt tönköket.
Nem vágyik társaságra, ahogy emberi szóra sem, a hangok elhallgattak, a látomások feloldódtak a nyugalomban, melyet az erdő emberi érzékekkel felfoghatatlan sugallatai csepegtettek ereibe
Jó ez így.*
Vitázni nem szeretett, a szavakkal vívott csaták nagy részét elvesztette, ahogy türelmét is, hogy aztán kardjához kapjon és azzal tegyen pontot a felesleges szócséplés végére. Ám most olyan ellenséggel került szembe, melyen nem fogott az acél, sem a tűz, sem a mágia. Mellyel nem szállhatott szembe mesterpallosának élével, nem vághatta le és fizikai erejét sem használhatta ellene. Az ellenség ezúttal a lelkébe rágta be magát, olyan helyre ahonnan nem metszhette ki és nem harcolhatott vele, ezért jobbnak látta eltűnni a világ és azok elől, akik azelőtt ismerték. Tartott tőle, hogy nemcsak magában, de másokban is kárt tehet majd, amikor az őrület eluralkodik rajta, amikor már képtelen lesz visszatartani őket.
Olyan helyet keresett magának, ahol egyedül lehet, ahol a lehető legkevesebb élővel találkozhat, annak érdekében, hogy megtalálja a megoldást. Megoldást arra, hogy megszabadulhasson a démonoktól.
Keresett magának egy búvóhelyet, egy barlangot, majd kunyhót épített magának, egy menedéket a fák között, azóta is itt él.
A napjait az élelemszerzés és a kunyhó körüli munka köti le, hisz az erdőben nem könnyű az élet. A vizet egy közeli patakból szerzi, fát gyűjt, hogy tüzet tudjon rakni, vadászik, hogy legyen élelme.
Korábban hallott ezekről az erdőkről, Erdőmélyéről. Sokak szerint az erdőnek saját lelke van, hogy mindenki másként leli meg a nyugalmát a lombok alatt, de az igaz, hogy a kolosszust is kevésbé kínozzák a múlt árnyai, amikor éjjelente a csillagokkal pettyezett eget bámulja egy közeli tisztás füvében fekve. Emberekkel és más értelmes lényekkel szinte alig találkozott, mióta bevette magát az erdőbe, idejét sem tudja már, hogy mióta nem hagyta el szó az ajkát. Szakálla megnőtt, haját újra varkocsba köthetné, ha akarná. Az Oroszlánbőrt prémbundára cserélte, a mesterpallos helyett szekercét forgat, ám azt is csak arra, hogy felhasítsa a tüzelőnek szánt tönköket.
Nem vágyik társaságra, ahogy emberi szóra sem, a hangok elhallgattak, a látomások feloldódtak a nyugalomban, melyet az erdő emberi érzékekkel felfoghatatlan sugallatai csepegtettek ereibe
Jó ez így.*
729. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-06 23:23:37
Üzenet elküldve: 2016-08-06 23:23:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar Közeleg//
~Kapaszkodjatok belém?!~
*Nem tudja nem elismételni fejében a kijelentést. Mégis mivel? A fogával? Vagy a lábaival csimpaszkodjon rá?*
~Nagylények...~
*Egyelőre ennyivel letudja a dolgot, sokkal jobban fáj a keze minthogy nagyon máson gondolkozzon. Inkább a gyógymódon jár már az esze. Van nála mindenféle bájital, csak épp hasznos nincsen. Be kell hogy kötözzék, vagy megkéri társait hogy vágják le, legalább kipróbálhat egy varázsigét. Sokkal mondjuk nem jutna előrébb, egy napig még akkor sem lenne keze, egyelőre talán jobb meghagyni, legrosszabb esetben majd otthon teszi meg. Meruwiel szerencsére önerőből is kijut, Trayak pedig megfoghatja valamelyik karját, de amilyen picike akár a derekánál is átkarolhatja és egyszerűen kicipelheti a vízből. Az biztos hogy nem fogja elengedni a sebet amíg nincs a parton. Már épp kérdezné hogy ért-e valaki a kötözéshez, vagy álljon neki elmagyarázni mit kéne csinálniuk vele, de Meruwiel már tettre készen várja őket.*
~Maradj veszteg?!~
*Ez azért kicsit erős neki, már megint úgy érzi hogy mérete miatt gyerekként bánnak vele, de nem most fog nekiállni hepciáskodni emiatt. Elengedi a sebet és hagyja hogy ellássák, közben azért épen maradt kezével végigsimít a homlokán hogy ismét varázserejéhez folyamodva enyhítse fájdalmait, aztán szisszegve nézi az elf ténykedését.*
- Eddig sosem volt itt ilyesmi.
*Válaszol fájdalmasan mikor Meru már végzett, ő maga keres valamit aminek ültében nekivetheti a hátát.*
- Ha Sylweran egyedül elengedett volna senkinek nem esik baja. A pajzsommal nem tudtak volna mit kezdeni, egyszerűen kisétálok a vízből, de fegyver is kellett hogy nektek segítsek.
*Magyarázkodik, mindig magyarázkodik, hiszen ragaszkodik a pontos igazsághoz. Sokkal könnyebb lett volna ha egyedül vág neki, ő legalábbis így gondolja, attól még persze nem biztos hogy igaz is.*
- Különben is, ha nem jövünk akkor a karavánt eszik meg.
*Az elf kérdése után befogja végre a száját és ő is a mélységire tekint a válaszára várva. Megvizsgálná majd Meru sebét is szívesen, de nem most... most egyelőre örül hogy még magánál van. Azt ő eddig észre sem vette hogy a férfi is sebet kapott.*
A varázsló végigsimít a célpont homlokán, melynek hatására a lázat vagy fájdalmat langyos víz érzete mossa el. A tünetek jelentősen enyhülnek.
~Kapaszkodjatok belém?!~
*Nem tudja nem elismételni fejében a kijelentést. Mégis mivel? A fogával? Vagy a lábaival csimpaszkodjon rá?*
~Nagylények...~
*Egyelőre ennyivel letudja a dolgot, sokkal jobban fáj a keze minthogy nagyon máson gondolkozzon. Inkább a gyógymódon jár már az esze. Van nála mindenféle bájital, csak épp hasznos nincsen. Be kell hogy kötözzék, vagy megkéri társait hogy vágják le, legalább kipróbálhat egy varázsigét. Sokkal mondjuk nem jutna előrébb, egy napig még akkor sem lenne keze, egyelőre talán jobb meghagyni, legrosszabb esetben majd otthon teszi meg. Meruwiel szerencsére önerőből is kijut, Trayak pedig megfoghatja valamelyik karját, de amilyen picike akár a derekánál is átkarolhatja és egyszerűen kicipelheti a vízből. Az biztos hogy nem fogja elengedni a sebet amíg nincs a parton. Már épp kérdezné hogy ért-e valaki a kötözéshez, vagy álljon neki elmagyarázni mit kéne csinálniuk vele, de Meruwiel már tettre készen várja őket.*
~Maradj veszteg?!~
*Ez azért kicsit erős neki, már megint úgy érzi hogy mérete miatt gyerekként bánnak vele, de nem most fog nekiállni hepciáskodni emiatt. Elengedi a sebet és hagyja hogy ellássák, közben azért épen maradt kezével végigsimít a homlokán hogy ismét varázserejéhez folyamodva enyhítse fájdalmait, aztán szisszegve nézi az elf ténykedését.*
- Eddig sosem volt itt ilyesmi.
*Válaszol fájdalmasan mikor Meru már végzett, ő maga keres valamit aminek ültében nekivetheti a hátát.*
- Ha Sylweran egyedül elengedett volna senkinek nem esik baja. A pajzsommal nem tudtak volna mit kezdeni, egyszerűen kisétálok a vízből, de fegyver is kellett hogy nektek segítsek.
*Magyarázkodik, mindig magyarázkodik, hiszen ragaszkodik a pontos igazsághoz. Sokkal könnyebb lett volna ha egyedül vág neki, ő legalábbis így gondolja, attól még persze nem biztos hogy igaz is.*
- Különben is, ha nem jövünk akkor a karavánt eszik meg.
*Az elf kérdése után befogja végre a száját és ő is a mélységire tekint a válaszára várva. Megvizsgálná majd Meru sebét is szívesen, de nem most... most egyelőre örül hogy még magánál van. Azt ő eddig észre sem vette hogy a férfi is sebet kapott.*
A varázsló végigsimít a célpont homlokán, melynek hatására a lázat vagy fájdalmat langyos víz érzete mossa el. A tünetek jelentősen enyhülnek.
728. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-06 22:45:37
Üzenet elküldve: 2016-08-06 22:45:37
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Vihar Közeleg//
*Végül kijutnak hát, Bolhás is kiráncigálja a furcsa "rája-izét", habár meggyűlik vele a baja, és így érkeznek meg a túloldalra. Jezabiel kissé legyengül ekkora vérveszteségtől, és lassacskán szédelegni is kezd, de megmarad, mivel a szorító kötés talán visszafogja kissé a vérzést, és ha nem akar örömtáncot járni ez elég is lesz.
Trayak azonban még mindig érezheti a mérget sőt, egyre rosszabb lesz a helyzet. Két perce marad már csupán, és egyre rosszabbodni fog a testét átjáró méreg hatása. El is fog ájulni, nagyjából háromnegyed órát töltve eszméletlenül, mialatt egy ilyen lila szörny szemével álmodhat egészen a tojásból való kikeléstől a gyermekkori vadászatokon át a párzás, illetve a pár évente megrendezett egyik belsőbb tó mélyén tartott tanácskozásokig mindent. Igen fejlett társadalmú, és intelligens lényeknek tűnnek. Ami elől futottak, az az álom szerint a vihar, illetve a "rossz érzés" volt.
Na ez a rossz érzés azonban a két maradék józan percben is elfoghatja a sötételfet. Ugyanis pár lépéssel odább egy csónakot láthat meg. Ugyanolyan, mint az előbbi, csak nincs kivilágítva. Rajta lepel, a leplen felirat "A bátrak megérdemlik a jutalmat. Új kor köszönt!". A második mondat bele van vésve abba a két tőrbe, kardba, illetve két nyílba is, melyek kékes színben ragyogva pókhálók módjára keresztül vannak rúnázva fekete anyagukban. Érdekes fegyverek, származásuk azonban még érdekesebb lehet.
Közben Meruwiel is megérzi a sebének fájdalmát, így gyakorlatilag mindenki leszedálódik a kis kaland végére, azonban ennyi vérszomjas fenevad között még mindig igen olcsón úszták meg, mely talán a gondviselésnek, de leginkább maguknak köszönhető.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.08.06 22:51:02
*Végül kijutnak hát, Bolhás is kiráncigálja a furcsa "rája-izét", habár meggyűlik vele a baja, és így érkeznek meg a túloldalra. Jezabiel kissé legyengül ekkora vérveszteségtől, és lassacskán szédelegni is kezd, de megmarad, mivel a szorító kötés talán visszafogja kissé a vérzést, és ha nem akar örömtáncot járni ez elég is lesz.
Trayak azonban még mindig érezheti a mérget sőt, egyre rosszabb lesz a helyzet. Két perce marad már csupán, és egyre rosszabbodni fog a testét átjáró méreg hatása. El is fog ájulni, nagyjából háromnegyed órát töltve eszméletlenül, mialatt egy ilyen lila szörny szemével álmodhat egészen a tojásból való kikeléstől a gyermekkori vadászatokon át a párzás, illetve a pár évente megrendezett egyik belsőbb tó mélyén tartott tanácskozásokig mindent. Igen fejlett társadalmú, és intelligens lényeknek tűnnek. Ami elől futottak, az az álom szerint a vihar, illetve a "rossz érzés" volt.
Na ez a rossz érzés azonban a két maradék józan percben is elfoghatja a sötételfet. Ugyanis pár lépéssel odább egy csónakot láthat meg. Ugyanolyan, mint az előbbi, csak nincs kivilágítva. Rajta lepel, a leplen felirat "A bátrak megérdemlik a jutalmat. Új kor köszönt!". A második mondat bele van vésve abba a két tőrbe, kardba, illetve két nyílba is, melyek kékes színben ragyogva pókhálók módjára keresztül vannak rúnázva fekete anyagukban. Érdekes fegyverek, származásuk azonban még érdekesebb lehet.
Közben Meruwiel is megérzi a sebének fájdalmát, így gyakorlatilag mindenki leszedálódik a kis kaland végére, azonban ennyi vérszomjas fenevad között még mindig igen olcsón úszták meg, mely talán a gondviselésnek, de leginkább maguknak köszönhető.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.08.06 22:51:02
727. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-06 20:42:21
Üzenet elküldve: 2016-08-06 20:42:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
//Vihar Közeleg//
*Túlzás lenne azt mondani, hogy Meruwiel alig áll a lábán. Majd ha teljesen kint lesznek a vízből, és elillan belőle az adrenalin, annak rendje és módja szerint összeesik, vagy valami hasonló, de ennek még nincs itt az ideje.
Főképp, mikor meghallja és valamennyire látja Jezabielt és a sérülését. Tray is győzedelmeskedik, és a kis gnóm bármennyire is szenvedhet, még ebben az állapotban is gondol arra, hogy vigyék el az egyik lényt magukkal. Jogos. Végül is Sylweran is biztosan szíves örömest áttanulmányozná.
Tray azt mondja kapaszkodjanak belé, de mire odáig jutnak, Meruwiel már kint is van a vízből, hiszen ő állt eddig is legközelebb a túlparthoz. Trayaknak egyébként is elég lehet Jezabiel súlya, és még bolhás is ott van... bár látszólag a kutya valamit besegít.
Mikor kintről, csurom vizesen, sántikálva megfordulva látja, hogy társai is már majdnem kint vannak, és Jezabiel is megerősíti, hogy nem érez több veszélyt, végre leereszti az íját, visszateszi a hátára, majd egy laza mozdulattal letépi ruha felsőjének alját. Kissé újmódi haskidobós felsőt készít ezáltal, amitől jobban is kezd fázni, de most nem ez a legfontosabb. Mikor társai kint vannak, nyomban Jezabielhez lép és elkapja a karját.*
- Maradj veszteg! *mondja a lánynak, majd amilyen gyorsan lehet, elkezdi bekötözni annak eléggé vérző sebét, amilyen szorosan csak tudja. Közben Trayra pillant, hogy a férfi hogy van, megmarad e... ha pedig végez a sebkötözéssel, és úgy látja, hogy a mélységi is megmarad, végre sóhajtva ül le ott ahol van, a sárba. Hiszen mit számít már?
Ekkor nyúl összeszorított fogakkal a nadrágja felé, hogy a saját sebét is megvizsgálja. Bizonyára nem lesz olyan súlyos, mint a gnómé, de azért nem árt rá vetni egy pillantást, főképp, hogy a vízből kiérve kezd egyre jobban fájni.*
- Micsoda remek ötlet volt, hogy előre jöjjünk a karavánhoz... *dörmög közben, de egy erőtlen vigyor jelenik meg az arcán, jelezve, hogy senkit nem hibáztat semmiért, csupán muszáj egy kissé most neki is ironizálnia. Közben ismét a sötételfre pillant.*
- Te hogy vagy?
*Nem tudja még, hogy melyik szögből nézze meg a sebet magán. Talán inkább hagynia kéne amíg vissza nem érnek Vadvédbe.*
*Túlzás lenne azt mondani, hogy Meruwiel alig áll a lábán. Majd ha teljesen kint lesznek a vízből, és elillan belőle az adrenalin, annak rendje és módja szerint összeesik, vagy valami hasonló, de ennek még nincs itt az ideje.
Főképp, mikor meghallja és valamennyire látja Jezabielt és a sérülését. Tray is győzedelmeskedik, és a kis gnóm bármennyire is szenvedhet, még ebben az állapotban is gondol arra, hogy vigyék el az egyik lényt magukkal. Jogos. Végül is Sylweran is biztosan szíves örömest áttanulmányozná.
Tray azt mondja kapaszkodjanak belé, de mire odáig jutnak, Meruwiel már kint is van a vízből, hiszen ő állt eddig is legközelebb a túlparthoz. Trayaknak egyébként is elég lehet Jezabiel súlya, és még bolhás is ott van... bár látszólag a kutya valamit besegít.
Mikor kintről, csurom vizesen, sántikálva megfordulva látja, hogy társai is már majdnem kint vannak, és Jezabiel is megerősíti, hogy nem érez több veszélyt, végre leereszti az íját, visszateszi a hátára, majd egy laza mozdulattal letépi ruha felsőjének alját. Kissé újmódi haskidobós felsőt készít ezáltal, amitől jobban is kezd fázni, de most nem ez a legfontosabb. Mikor társai kint vannak, nyomban Jezabielhez lép és elkapja a karját.*
- Maradj veszteg! *mondja a lánynak, majd amilyen gyorsan lehet, elkezdi bekötözni annak eléggé vérző sebét, amilyen szorosan csak tudja. Közben Trayra pillant, hogy a férfi hogy van, megmarad e... ha pedig végez a sebkötözéssel, és úgy látja, hogy a mélységi is megmarad, végre sóhajtva ül le ott ahol van, a sárba. Hiszen mit számít már?
Ekkor nyúl összeszorított fogakkal a nadrágja felé, hogy a saját sebét is megvizsgálja. Bizonyára nem lesz olyan súlyos, mint a gnómé, de azért nem árt rá vetni egy pillantást, főképp, hogy a vízből kiérve kezd egyre jobban fájni.*
- Micsoda remek ötlet volt, hogy előre jöjjünk a karavánhoz... *dörmög közben, de egy erőtlen vigyor jelenik meg az arcán, jelezve, hogy senkit nem hibáztat semmiért, csupán muszáj egy kissé most neki is ironizálnia. Közben ismét a sötételfre pillant.*
- Te hogy vagy?
*Nem tudja még, hogy melyik szögből nézze meg a sebet magán. Talán inkább hagynia kéne amíg vissza nem érnek Vadvédbe.*
726. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-06 15:43:30
Üzenet elküldve: 2016-08-06 15:43:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar Közeleg//
*Tény, hogy a mélységi nincs ereje teljében. Ezzel tisztában is van, mikor a két hegyes szerszám egymásnak feszül, és érzi, hogy talán pillanatokon belül eldől a párbaj. Ekkor suhan el a talán életmentő nyíl mellette, amibe lehet, hogy már önmagától is belehalna párbajellenfele, de egy szempillantás erejéig mással sem tud foglalkozni, csak a fejében visszhangzó vinnyogásra. Sem gondolatok, sem szavak nem terhelik most a mélységi figyelmét, mikor újra képes párbaj ellenfelére fókuszálni, jut el az agyáig, hogy bolhás kicsit megcakkozta a körívet, amit eddig mindenki céltáblának használt. Ösztönösen indítja útjára az acél hegyet, ami szerencsére keresztül is fúródik az áldozaton, aki erre rángatózni, menekülni próbál, mind sikertelenül. Lassan elcsendesedik a folyó, és a fejében is a visongatás, innen sejti, hogy vége a harcnak. Büszkén vizsgálgatja legújabb szerzeményét, mikor ezen tényt Jezabiel is megerősíti. Hallotta ugyan korábbi szavait, de az értelmezésre csak ekkor kerül sor. A gnóm felé fordul segélykérésére reflektálva.*
-Mi a ba-
*Be sem kell fejeznie, jól emlékszik még korábbi sikolyára, a karját látván pedig összerakja a képet.*
-Kapaszkodjatok belém.
*Jelenti ki a két gyengélkedőnek. Az egyik alig áll a lábán, a másikat meg elviszi a sodrás, aki meg segíthetne, annak az egyik keze tele van, a másik meg még kissé erőtlen. Előkerülnek ház a megszokott parancsok a fülét fájlaló kutyának.*
-Ezt kapd el, vidd oda.
*Elé dobja a lándzsát, ami habár magától elsűlyedne pláne a lila pacával a végén, de nem elég gyorsan, hogy Bolhás ne tudná a szájába venni a végét és kitempózni, hátrálni vele a partra, ahova a gazdája mutatott. Használható kezét Jezabiel felé nyújtja, baljával pedig Meruwielt próbálja maga mellé csalni, hogy az támaszkodjon a vállára a mihamarabbi kijutás érdekében, és a lehetőségekhez mérten igyekszik mihamarabb elérni a célját.*
*Tény, hogy a mélységi nincs ereje teljében. Ezzel tisztában is van, mikor a két hegyes szerszám egymásnak feszül, és érzi, hogy talán pillanatokon belül eldől a párbaj. Ekkor suhan el a talán életmentő nyíl mellette, amibe lehet, hogy már önmagától is belehalna párbajellenfele, de egy szempillantás erejéig mással sem tud foglalkozni, csak a fejében visszhangzó vinnyogásra. Sem gondolatok, sem szavak nem terhelik most a mélységi figyelmét, mikor újra képes párbaj ellenfelére fókuszálni, jut el az agyáig, hogy bolhás kicsit megcakkozta a körívet, amit eddig mindenki céltáblának használt. Ösztönösen indítja útjára az acél hegyet, ami szerencsére keresztül is fúródik az áldozaton, aki erre rángatózni, menekülni próbál, mind sikertelenül. Lassan elcsendesedik a folyó, és a fejében is a visongatás, innen sejti, hogy vége a harcnak. Büszkén vizsgálgatja legújabb szerzeményét, mikor ezen tényt Jezabiel is megerősíti. Hallotta ugyan korábbi szavait, de az értelmezésre csak ekkor kerül sor. A gnóm felé fordul segélykérésére reflektálva.*
-Mi a ba-
*Be sem kell fejeznie, jól emlékszik még korábbi sikolyára, a karját látván pedig összerakja a képet.*
-Kapaszkodjatok belém.
*Jelenti ki a két gyengélkedőnek. Az egyik alig áll a lábán, a másikat meg elviszi a sodrás, aki meg segíthetne, annak az egyik keze tele van, a másik meg még kissé erőtlen. Előkerülnek ház a megszokott parancsok a fülét fájlaló kutyának.*
-Ezt kapd el, vidd oda.
*Elé dobja a lándzsát, ami habár magától elsűlyedne pláne a lila pacával a végén, de nem elég gyorsan, hogy Bolhás ne tudná a szájába venni a végét és kitempózni, hátrálni vele a partra, ahova a gazdája mutatott. Használható kezét Jezabiel felé nyújtja, baljával pedig Meruwielt próbálja maga mellé csalni, hogy az támaszkodjon a vállára a mihamarabbi kijutás érdekében, és a lehetőségekhez mérten igyekszik mihamarabb elérni a célját.*
725. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-06 15:22:05
Üzenet elküldve: 2016-08-06 15:22:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar Közeleg//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz//
*Végre vége van. Már éppen ideje volt. Olyan sok varázslatról olvasott már amivel sokkal sokkal egyszerűbben és gyorsabban átvészelhették volna ezt az egészet mindenféle sérülés nélkül, csak hát éppen akkor csapott a ménkű a templomba amikor elkezdett ezekkel foglalkozni így csupán a létezésükről tud, a használatuk módjának megtanulásáig még nem jutott el. Trayak lándzsahegyre tűzi végre saját ellenfelét így a fontossági sorrend tetejére hág sebének ellátása. Egyszerűen a vízbe ejti a lándzsát amit még a szörnyetegnek szánt, Meru és Trayak találata után már feleslegesnek véli. Használható kezével rászorít a sebre, közben fájdalmasan felnyög, mást a vízben ácsorogva nem igazán tud csinálni. Mindkét karját remegve tartja felfelé, talán ilyen súlyos sérülést még életében nem szerzett.*
- Segítsetek!
*Óvatosan próbál kifelé lépkedni, inkább halad lassan de biztosan amíg valaki nem segít neki, nem kockáztat. Ha megcsúszik a sodrásban akkor valószínűleg vége lesz.*
- Trayak hozd ki azt a szart, hazavisszük!
*Nem szabad pánikba esnie, szerencsére gnómként mindig a logikáé és a hatékonyságé a fő szerep, az érzelmeket könnyen háttérbe szorítja.*
~Remélem a karaván hoz bájitalt is...~
- Nem érzek más veszélyt, igyekezzünk amíg lehet!
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz//
*Végre vége van. Már éppen ideje volt. Olyan sok varázslatról olvasott már amivel sokkal sokkal egyszerűbben és gyorsabban átvészelhették volna ezt az egészet mindenféle sérülés nélkül, csak hát éppen akkor csapott a ménkű a templomba amikor elkezdett ezekkel foglalkozni így csupán a létezésükről tud, a használatuk módjának megtanulásáig még nem jutott el. Trayak lándzsahegyre tűzi végre saját ellenfelét így a fontossági sorrend tetejére hág sebének ellátása. Egyszerűen a vízbe ejti a lándzsát amit még a szörnyetegnek szánt, Meru és Trayak találata után már feleslegesnek véli. Használható kezével rászorít a sebre, közben fájdalmasan felnyög, mást a vízben ácsorogva nem igazán tud csinálni. Mindkét karját remegve tartja felfelé, talán ilyen súlyos sérülést még életében nem szerzett.*
- Segítsetek!
*Óvatosan próbál kifelé lépkedni, inkább halad lassan de biztosan amíg valaki nem segít neki, nem kockáztat. Ha megcsúszik a sodrásban akkor valószínűleg vége lesz.*
- Trayak hozd ki azt a szart, hazavisszük!
*Nem szabad pánikba esnie, szerencsére gnómként mindig a logikáé és a hatékonyságé a fő szerep, az érzelmeket könnyen háttérbe szorítja.*
~Remélem a karaván hoz bájitalt is...~
- Nem érzek más veszélyt, igyekezzünk amíg lehet!
724. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-05 22:40:46
Üzenet elküldve: 2016-08-05 22:40:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Vihar Közeleg//
*Fordult a kocka. Jeza talál, Meru is, velük egyszerre csap le Trayak is. Közülük csupán egész este peches mélységink nem tudja érvényesíteni akaratát. Azonban izmozós patthelyzet alakul ki. A lándzsa, és a rája farka ugyanis egymásnak feszülnek, és bizony amelyikük előbb enged, nos az kap találatot. Ekkor érkezik a nyíl. Mire a lény egyszerre sivít fel fizikailag, és Trayak fejében is. Majd ráadásként Bolhás is támad kihasználván az alkalmat. Jókorát tép a lepény egyik oldalából. Ezek eleget elérnek ahhoz, hogy Trayak talájon, és végre valahára fegyverének végére tűzze a lényt, aki így lila vért köpve hánykolódik a rúd körül. Mígkimúlik azért érdemes fogni, és az ugráló szuronyos farkának útjából kitérni. Ez koncentrációt igényel.
Közben a csapat legkisebb tagja is bevégzi a magát búgócsigának képzelő lila tányérkát, mire az nem tudja tartani magát a sodrás ellenében, hánykolódva lassan le, és mélyebbre is úszik. Ezáltal már csak egy kellemes harminc lépés választja el Jezát a megáradt folyón a túlparttól. Igyekeznie kell, mert ha itt elájul, bizony kevéske esélye van túlélni, ekkora dologba meg kár lenne belehalni, Trayak új fegyverdíszén kívül pedig semmilyen nagyobb áramlat nem jelez veszélyt a közelben.
A vörös íjásznő közben láthatja, hogy a gnóm rendben legyőzte ellenfeleit, egyik kezét feltartja, valószínűleg valami győzelmi jelkép ez, habár sötét van, és még pár lépés kell a gnómnak, hogy sérülését meglássák. A hátán pedig arany tegezben egy fényes hegy kandikál ki, sőt, kezében is egy hasonlóan világos fegyver van. Ideje viszont kereket oldaniuk, ki tudja, hogy a vihar elől még milyen lények menekülnek a folyóban.*
*Fordult a kocka. Jeza talál, Meru is, velük egyszerre csap le Trayak is. Közülük csupán egész este peches mélységink nem tudja érvényesíteni akaratát. Azonban izmozós patthelyzet alakul ki. A lándzsa, és a rája farka ugyanis egymásnak feszülnek, és bizony amelyikük előbb enged, nos az kap találatot. Ekkor érkezik a nyíl. Mire a lény egyszerre sivít fel fizikailag, és Trayak fejében is. Majd ráadásként Bolhás is támad kihasználván az alkalmat. Jókorát tép a lepény egyik oldalából. Ezek eleget elérnek ahhoz, hogy Trayak talájon, és végre valahára fegyverének végére tűzze a lényt, aki így lila vért köpve hánykolódik a rúd körül. Mígkimúlik azért érdemes fogni, és az ugráló szuronyos farkának útjából kitérni. Ez koncentrációt igényel.
Közben a csapat legkisebb tagja is bevégzi a magát búgócsigának képzelő lila tányérkát, mire az nem tudja tartani magát a sodrás ellenében, hánykolódva lassan le, és mélyebbre is úszik. Ezáltal már csak egy kellemes harminc lépés választja el Jezát a megáradt folyón a túlparttól. Igyekeznie kell, mert ha itt elájul, bizony kevéske esélye van túlélni, ekkora dologba meg kár lenne belehalni, Trayak új fegyverdíszén kívül pedig semmilyen nagyobb áramlat nem jelez veszélyt a közelben.
A vörös íjásznő közben láthatja, hogy a gnóm rendben legyőzte ellenfeleit, egyik kezét feltartja, valószínűleg valami győzelmi jelkép ez, habár sötét van, és még pár lépés kell a gnómnak, hogy sérülését meglássák. A hátán pedig arany tegezben egy fényes hegy kandikál ki, sőt, kezében is egy hasonlóan világos fegyver van. Ideje viszont kereket oldaniuk, ki tudja, hogy a vihar elől még milyen lények menekülnek a folyóban.*
723. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-05 18:02:00
Üzenet elküldve: 2016-08-05 18:02:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
//Vihar Közeleg//
*Este van, esik, fáj a lába, Trayak is be-bekalimpál lándzsájával közé és a vad közé, aki meg össze-vissza ficánkol a csobogó vízben, és még a sodrás is nyomja. Vannak bőven okok amire rákenhetné hogy mellé lő, de majd máskor gondolkozik el a részleteken, most fontosabb hogy egy újabb vesszőt illesszen az idegre, annál is inkább mert Jezabiel felől is baljós hangok hallatszanak, de addig nem tudnak neki segíteni amíg saját problémájukkal nem végeznek. A hátrálást abbahagyja a célzás és a lövés erejéig, sőt azután sem indul tovább hogy elpendül íjának húrja, hiszen segíteniük kell majd a kis gnómnak hogy együtt kikecmeregjenek majd a vízből. Elpillant még ő is afelé amelyiket nemrég sikeresen fejbe lőtte, talán mostanra már egy hajítólándzsa is kiáll belőle valahol, remélhetőleg a jövőben azzal már nem lesz dolguk, csak azt az egyet kellene végre átküldeni a másvilágra akivel Trayak a kezdetektől viaskodik. Ha minden a tervek szerint alakul akkor már három irányból próbálják majd nyíl-, dárda- vagy lándzsahegyre tűzni azt az akármit, ha csak egy el tudná találni akkor utána már valószínűleg a többieknek is sokkal könnyebb lenne.*
*Este van, esik, fáj a lába, Trayak is be-bekalimpál lándzsájával közé és a vad közé, aki meg össze-vissza ficánkol a csobogó vízben, és még a sodrás is nyomja. Vannak bőven okok amire rákenhetné hogy mellé lő, de majd máskor gondolkozik el a részleteken, most fontosabb hogy egy újabb vesszőt illesszen az idegre, annál is inkább mert Jezabiel felől is baljós hangok hallatszanak, de addig nem tudnak neki segíteni amíg saját problémájukkal nem végeznek. A hátrálást abbahagyja a célzás és a lövés erejéig, sőt azután sem indul tovább hogy elpendül íjának húrja, hiszen segíteniük kell majd a kis gnómnak hogy együtt kikecmeregjenek majd a vízből. Elpillant még ő is afelé amelyiket nemrég sikeresen fejbe lőtte, talán mostanra már egy hajítólándzsa is kiáll belőle valahol, remélhetőleg a jövőben azzal már nem lesz dolguk, csak azt az egyet kellene végre átküldeni a másvilágra akivel Trayak a kezdetektől viaskodik. Ha minden a tervek szerint alakul akkor már három irányból próbálják majd nyíl-, dárda- vagy lándzsahegyre tűzni azt az akármit, ha csak egy el tudná találni akkor utána már valószínűleg a többieknek is sokkal könnyebb lenne.*
722. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-02 16:57:10
Üzenet elküldve: 2016-08-02 16:57:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar Közeleg//
*Egy lélegzetvételnyi szünete van csak a mélységinek a lepény ostromától, Jezabiel kiáltására ezt az időt kihasználva oldalra fordítja tekintetét a kis vörös gnóm felé. Kár volt. Ömlik a vére, a védelme megszűnni látszik, de legalább még talpon van. További ténykedését nincs módja behatóbban vizsgálni, ugyanis az eltűnő fényforrás a maradék harcképes palacsinta figyelmét felszabadítja - amit a fejében visszahangzó szó is igazolni látszik -, s újra képes minden idegszálával Trayak támadására koncentrálni. Érezhetően ezzel a lehetőséggel nem él, s bőven van gondja a saját épségének megóvására is, ugyanis a két hegyesfülű minden igyekezete ellenére teljes épségben férkőzik ismét közel a férfihez, hogy onnan indítson új offenzívát. Öröm az ürömben, hogy figyelmét valószínűleg jobban lekötötte a jobbra-balra táncolás, így a kormos egyelőre sikeresen hárítja a fullánkokat-fogakat, sőt, egy szerencsésebb pillanatában még hátra is sikerül taszítania támadóját. A védekező fél két társának minden tevékenységét egy szempillantás erejéig figyelmen kívül hagyja, akárhova céloznak, akármerre indulnak, most Tray nem áll félre. Kihasználva a rájaforma vélhető bizonytalanságát, amíg a hátra irányuló mozgást igyekszik újabb rohammá kovácsolni, a mélységi újra megcélozza az amúgy tekintélyes mérettel megáldott hát közepét. Ha amaz nem adna lehetőséget erre, s a lökés után is korábbi lelkesedésével képes tovább cikázni a vizen, úgy a vadász meg sem próbálja felnyársalni, csak tovább védi magát és társait a támadótól, várva a megfelelő pillanatot a visszatámadásra.
Ha egy-egy nyugalmasabb pillanata adódik, mikor nem kell valakinek valami tagját óva vigyázni, szeme sarkából társainak állapotát méri; ha Meru nem tud talpon maradni, vagy a sodrásnak sikerül felülkerekedni Jezabielen, Tray azonnal a megsegítésükön kezd munkálkodni, vigyázva persze, hogy maga ne váljon holtteherré, a szó bármely értelmében. Legszélsőségesebb esetben még szeretett fegyverétől is megválik, hogy használhatóbb jobbjával kapja el valaki grabancát, de zsibbadt balját ezelőtt, eközben mindenképpen próbára teszi fegyverügyben.*
*Egy lélegzetvételnyi szünete van csak a mélységinek a lepény ostromától, Jezabiel kiáltására ezt az időt kihasználva oldalra fordítja tekintetét a kis vörös gnóm felé. Kár volt. Ömlik a vére, a védelme megszűnni látszik, de legalább még talpon van. További ténykedését nincs módja behatóbban vizsgálni, ugyanis az eltűnő fényforrás a maradék harcképes palacsinta figyelmét felszabadítja - amit a fejében visszahangzó szó is igazolni látszik -, s újra képes minden idegszálával Trayak támadására koncentrálni. Érezhetően ezzel a lehetőséggel nem él, s bőven van gondja a saját épségének megóvására is, ugyanis a két hegyesfülű minden igyekezete ellenére teljes épségben férkőzik ismét közel a férfihez, hogy onnan indítson új offenzívát. Öröm az ürömben, hogy figyelmét valószínűleg jobban lekötötte a jobbra-balra táncolás, így a kormos egyelőre sikeresen hárítja a fullánkokat-fogakat, sőt, egy szerencsésebb pillanatában még hátra is sikerül taszítania támadóját. A védekező fél két társának minden tevékenységét egy szempillantás erejéig figyelmen kívül hagyja, akárhova céloznak, akármerre indulnak, most Tray nem áll félre. Kihasználva a rájaforma vélhető bizonytalanságát, amíg a hátra irányuló mozgást igyekszik újabb rohammá kovácsolni, a mélységi újra megcélozza az amúgy tekintélyes mérettel megáldott hát közepét. Ha amaz nem adna lehetőséget erre, s a lökés után is korábbi lelkesedésével képes tovább cikázni a vizen, úgy a vadász meg sem próbálja felnyársalni, csak tovább védi magát és társait a támadótól, várva a megfelelő pillanatot a visszatámadásra.
Ha egy-egy nyugalmasabb pillanata adódik, mikor nem kell valakinek valami tagját óva vigyázni, szeme sarkából társainak állapotát méri; ha Meru nem tud talpon maradni, vagy a sodrásnak sikerül felülkerekedni Jezabielen, Tray azonnal a megsegítésükön kezd munkálkodni, vigyázva persze, hogy maga ne váljon holtteherré, a szó bármely értelmében. Legszélsőségesebb esetben még szeretett fegyverétől is megválik, hogy használhatóbb jobbjával kapja el valaki grabancát, de zsibbadt balját ezelőtt, eközben mindenképpen próbára teszi fegyverügyben.*
721. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2016-08-02 13:03:07
Üzenet elküldve: 2016-08-02 13:03:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar Közeleg//
*A célját eléri, de a várt fájdalom és sérülés sem marad el. Fel is kiált a fájdalomtól, de nem állhat neki azonnal csapot papot otthagyva bekötözni a sebet. Lábával továbbra is érzi a vízbéli helyzetet, sőt amint oszlik az aura a többi testrésze is segítségére lesz ebben. Tőle nem messze még egy rája haldoklik, valahol a háta mögött pedig társai viaskodnak még egyel. Szeretne egyet majd kirángatni a partra, de az az utolsó lesz, nem az akivel most végzett. A sodrás is megnehezíti a dolgát, ráadásul jobb keze használhatatlan. Nem jó. Felmerül benne a kérdés hogy mi történne ha egy hevesen vérző sebre teljes mana aurát varázsolna? Visszafojtaná a vért, keresztülfolyna rajta, vagy az aurán belül gyűlne össze? Első kifejezetten hasznos tudna lenni, a harmadik kifejezetten kellemetlen és undortó, a második meg... nos az egyszerűen csak különös, és tovább erősítené azon véleményét hogy a mágia egy szedett-vetett minden értelmet és rációt nélkülöző, fura, kiszámíthatatlan akármi. Persze ez teljesen mellékes jelenleg, de később majd végez egy ilyen kísérletet. Bánja már hogy elengedte a kését, most hozzá tudná vágni valamelyikhez, de talán akkor már nem lenne jobb kézfeje. Ismét felötlik benne a mágia bugyuta hasznavehetetlensége, ha leharapta volna az az izé a kezét akkor azt máris tudná orvosolni, de így hogy csak mély sebet kapott, haszontalan lenne ugyanaz a varázs. Hát akkor mit tegyen? Baljába manifesztálhatna egy pallost, lényegesen hatékonyabb lenne mint az iménti kése, de amíg azzal kapálózik addig jobb kezénél elvérzik. Íjjal vagy nyílpuskával egy kézzel nem tud mit kezdeni, egy dobótőr pedig csak minimális előnyt jelentene. Annál valami nagyobb fegyver kéne, már emeli is balját hogy hajítólándzsát idézzen. Ezt a pár másodpercet még rászánja a biztonságra, a célpont amúgy sincs messze és haldoklásában kétséges hogy szándékosan ki tudna térni előle. Egy nyíl is kiáll már a fejéből, testével is érzi minden mocorgását, csak bele tud dobni egy lándzsát hogy végre elmenjen a kedve az élethez való ragaszkodástól. Vagy legalább az erejét, eszméletét veszítse el és sodródjon el az árral, tűnjön el hogy végérvényesen egyre csökkenjen azok száma akikkel még foglalkozniuk kell. Trayaknak és Meruwielnek, nem neki. Neki mással kell foglalkoznia. Leginkább a sodrással és sérült kezével. Pontosan tudja hogy fő ereket tépett fel és hogy sürgősen el kell állítania a vérzést, de így a folyó közepén egy kézzel ez rettentően macerás lenne még akkor is ha rögtön lenne valami amivel bekötözze.*
~Franc~
*Jobb híján azért igyekszik felfelé tartani jobbját legalább valamivel a szíve fölé, sokat ugyan nem segít de ha csak minimálisan csökkenti a kárba vesző vérét akkor már nyert vele valamit. Dobása után még megnézi azért annak eredményét is, balja viszont mégsem a sebe után nyúl. Bekötözni nem tudja amíg itt van a vízben, egyedül, egy kézzel, tehát a legtöbb amit tehetne az az, hogy rámarkol és elindul kifelé, ahol megint probléma az, hogy egyedül. Segítségre van szüksége és a segítség csak akkor tud vele foglalkozni ha már mással nem kell. Ha minden igaz akkor ez a varázslat nem csak egy dobófegyverrel ruházta fel, egy másodikért nyúl majd hogy azt Trayakék ellenfelébe juttathassa. Ezek legalábbis a jövőre vonatkozó tervei, de az se mindegy hogy a haldoklót eltalálja-e az első próbálkozása és hogy azzal mi lesz...*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, mely három kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
*A célját eléri, de a várt fájdalom és sérülés sem marad el. Fel is kiált a fájdalomtól, de nem állhat neki azonnal csapot papot otthagyva bekötözni a sebet. Lábával továbbra is érzi a vízbéli helyzetet, sőt amint oszlik az aura a többi testrésze is segítségére lesz ebben. Tőle nem messze még egy rája haldoklik, valahol a háta mögött pedig társai viaskodnak még egyel. Szeretne egyet majd kirángatni a partra, de az az utolsó lesz, nem az akivel most végzett. A sodrás is megnehezíti a dolgát, ráadásul jobb keze használhatatlan. Nem jó. Felmerül benne a kérdés hogy mi történne ha egy hevesen vérző sebre teljes mana aurát varázsolna? Visszafojtaná a vért, keresztülfolyna rajta, vagy az aurán belül gyűlne össze? Első kifejezetten hasznos tudna lenni, a harmadik kifejezetten kellemetlen és undortó, a második meg... nos az egyszerűen csak különös, és tovább erősítené azon véleményét hogy a mágia egy szedett-vetett minden értelmet és rációt nélkülöző, fura, kiszámíthatatlan akármi. Persze ez teljesen mellékes jelenleg, de később majd végez egy ilyen kísérletet. Bánja már hogy elengedte a kését, most hozzá tudná vágni valamelyikhez, de talán akkor már nem lenne jobb kézfeje. Ismét felötlik benne a mágia bugyuta hasznavehetetlensége, ha leharapta volna az az izé a kezét akkor azt máris tudná orvosolni, de így hogy csak mély sebet kapott, haszontalan lenne ugyanaz a varázs. Hát akkor mit tegyen? Baljába manifesztálhatna egy pallost, lényegesen hatékonyabb lenne mint az iménti kése, de amíg azzal kapálózik addig jobb kezénél elvérzik. Íjjal vagy nyílpuskával egy kézzel nem tud mit kezdeni, egy dobótőr pedig csak minimális előnyt jelentene. Annál valami nagyobb fegyver kéne, már emeli is balját hogy hajítólándzsát idézzen. Ezt a pár másodpercet még rászánja a biztonságra, a célpont amúgy sincs messze és haldoklásában kétséges hogy szándékosan ki tudna térni előle. Egy nyíl is kiáll már a fejéből, testével is érzi minden mocorgását, csak bele tud dobni egy lándzsát hogy végre elmenjen a kedve az élethez való ragaszkodástól. Vagy legalább az erejét, eszméletét veszítse el és sodródjon el az árral, tűnjön el hogy végérvényesen egyre csökkenjen azok száma akikkel még foglalkozniuk kell. Trayaknak és Meruwielnek, nem neki. Neki mással kell foglalkoznia. Leginkább a sodrással és sérült kezével. Pontosan tudja hogy fő ereket tépett fel és hogy sürgősen el kell állítania a vérzést, de így a folyó közepén egy kézzel ez rettentően macerás lenne még akkor is ha rögtön lenne valami amivel bekötözze.*
~Franc~
*Jobb híján azért igyekszik felfelé tartani jobbját legalább valamivel a szíve fölé, sokat ugyan nem segít de ha csak minimálisan csökkenti a kárba vesző vérét akkor már nyert vele valamit. Dobása után még megnézi azért annak eredményét is, balja viszont mégsem a sebe után nyúl. Bekötözni nem tudja amíg itt van a vízben, egyedül, egy kézzel, tehát a legtöbb amit tehetne az az, hogy rámarkol és elindul kifelé, ahol megint probléma az, hogy egyedül. Segítségre van szüksége és a segítség csak akkor tud vele foglalkozni ha már mással nem kell. Ha minden igaz akkor ez a varázslat nem csak egy dobófegyverrel ruházta fel, egy másodikért nyúl majd hogy azt Trayakék ellenfelébe juttathassa. Ezek legalábbis a jövőre vonatkozó tervei, de az se mindegy hogy a haldoklót eltalálja-e az első próbálkozása és hogy azzal mi lesz...*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, mely három kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957