Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 45 (881. - 900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
900. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 18:39:47
Üzenet elküldve: 2018-01-01 18:39:47
ÚJ
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Isqeha//
*Mikor a Isqeha kérdése elhangzik, Seles most először szélesen elmosolyodik, és mint korábban útközben sokszor, felidézi emlékeit az álommal kapcsolatban. Még mindig úgy élnek a fejében, mintha az imént történtek volna, a tegnapi nap eseményei sem voltak olyan tiszták a szeme előtt, mint ezek a furcsa, mégis eleven képek. Mielőtt mesélhetne róla, azonban jobban meglepi, hogy a férfi nem tartja ostobaságnak az erdő erejét. Ő maga soha nem hallotta így, kimondva, de ismerte az érzést, hogy az erdő magához hívja és átöleli, valahányszor belép a fák közé.*
- Álmomban... *Kissé felnevet.* Furcsa, de nem láttam kifejezetten, hova kell mennem, csak azt tudom, hogy nyugatra innen. Először azt hittem, butaság, és vissza kell fordulnom, mégis ahogy közelítek felé, egyre inkább érzem, hogy már a célom küszöbén állok. Azt hiszem... *Mondja szomorúbban, és kissé halkabban.* Az otthonomat érzem ott. Már rég nincs olyanom, és ott talán megtalálhatom.
*Zavarban van, hogy erről beszél, de csak így érthető, amit mondani akar. Hogy enyhítse a kellemetlenséget, a tábortűzhöz húzódik, és leszedi a tökéletesen átsült, ropogós bőrű nyúlhúst, majd felszeli egy késsel, és kérdés vagy kínálás nélkül átnyújt fatálon egy darabot a férfinak.*
- Tessék, ez majd átmelegít egy kicsit. *Aggódva méri végig őt.* Van elég élelmed, ha Artheniorba igyekszel? Az erdő jó hely a gyűjtögetésre, de a hideg idő nem kedvez semminek és senkinek. Én Artheniorból jöttem, habár nem onnan származom. Délkeletre van, arra. *Mutat délkelet felé.* De az út nagyon hosszú gyalog, szükséged lesz minden erődre. Vagy mehetsz a lápon át, ám az is zord vidék. Vagy velem... *Kezdi, de nem meri hangosan szóvá tenni. Isqeha biztosan butaságnak tartaná, hogy egy bolonddal tartson nyugatra, mikor keletre van dolga. Inkább csöndben megpróbálkozik a hússal.*
A hozzászólás írója (Selestwen Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.01 18:42:35
*Mikor a Isqeha kérdése elhangzik, Seles most először szélesen elmosolyodik, és mint korábban útközben sokszor, felidézi emlékeit az álommal kapcsolatban. Még mindig úgy élnek a fejében, mintha az imént történtek volna, a tegnapi nap eseményei sem voltak olyan tiszták a szeme előtt, mint ezek a furcsa, mégis eleven képek. Mielőtt mesélhetne róla, azonban jobban meglepi, hogy a férfi nem tartja ostobaságnak az erdő erejét. Ő maga soha nem hallotta így, kimondva, de ismerte az érzést, hogy az erdő magához hívja és átöleli, valahányszor belép a fák közé.*
- Álmomban... *Kissé felnevet.* Furcsa, de nem láttam kifejezetten, hova kell mennem, csak azt tudom, hogy nyugatra innen. Először azt hittem, butaság, és vissza kell fordulnom, mégis ahogy közelítek felé, egyre inkább érzem, hogy már a célom küszöbén állok. Azt hiszem... *Mondja szomorúbban, és kissé halkabban.* Az otthonomat érzem ott. Már rég nincs olyanom, és ott talán megtalálhatom.
*Zavarban van, hogy erről beszél, de csak így érthető, amit mondani akar. Hogy enyhítse a kellemetlenséget, a tábortűzhöz húzódik, és leszedi a tökéletesen átsült, ropogós bőrű nyúlhúst, majd felszeli egy késsel, és kérdés vagy kínálás nélkül átnyújt fatálon egy darabot a férfinak.*
- Tessék, ez majd átmelegít egy kicsit. *Aggódva méri végig őt.* Van elég élelmed, ha Artheniorba igyekszel? Az erdő jó hely a gyűjtögetésre, de a hideg idő nem kedvez semminek és senkinek. Én Artheniorból jöttem, habár nem onnan származom. Délkeletre van, arra. *Mutat délkelet felé.* De az út nagyon hosszú gyalog, szükséged lesz minden erődre. Vagy mehetsz a lápon át, ám az is zord vidék. Vagy velem... *Kezdi, de nem meri hangosan szóvá tenni. Isqeha biztosan butaságnak tartaná, hogy egy bolonddal tartson nyugatra, mikor keletre van dolga. Inkább csöndben megpróbálkozik a hússal.*
A hozzászólás írója (Selestwen Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.01 18:42:35
899. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 18:11:27
Üzenet elküldve: 2018-01-01 18:11:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Seles//
-Álmot? *emeli fel tekintetét Isqeha, kis csodálkozással, és a nő szemébe néz, aztán az arcába feledkezik, ahogyan azt megvilágítja a lángok játéka. Igazán szép.*
- Álmodban egy barátod vezetett oda? És milyen hely? *kérdezi kíváncsian. Aztán a lány kérdésére is válaszol.*
- A városba. Artheniorba akarnék eljutni. Már egy hat óta úton vagyok. Többször eltévedtem. Még csak egyszer jártam ott. Te odavaló vagy?
*Aztán, kis tűnődés után hozzáteszi.*
- Az erdő mélyén hatalom van és erő. Az álmod *vállat von* valóság is lehet. Bár én még sohasem láttam álmot, amit az erdő ereje küldött rám. *Elgondolkodik, hogy ez tényleg így van-e.*
-Álmot? *emeli fel tekintetét Isqeha, kis csodálkozással, és a nő szemébe néz, aztán az arcába feledkezik, ahogyan azt megvilágítja a lángok játéka. Igazán szép.*
- Álmodban egy barátod vezetett oda? És milyen hely? *kérdezi kíváncsian. Aztán a lány kérdésére is válaszol.*
- A városba. Artheniorba akarnék eljutni. Már egy hat óta úton vagyok. Többször eltévedtem. Még csak egyszer jártam ott. Te odavaló vagy?
*Aztán, kis tűnődés után hozzáteszi.*
- Az erdő mélyén hatalom van és erő. Az álmod *vállat von* valóság is lehet. Bár én még sohasem láttam álmot, amit az erdő ereje küldött rám. *Elgondolkodik, hogy ez tényleg így van-e.*
898. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 17:43:57
Üzenet elküldve: 2018-01-01 17:43:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Isqeha//
*Seles kissé csodálkozik a férfi közvetlenségén. Annyi pökhendi lovaggal találkozott már a vadonban, akik a hősiességüktől mámorosan jártak-keltek, és mindenkit lenéztek maguk körül, hogy mindig ilyen "magányos hősökre" számít, nem pedig hozzá hasonlóan csöndes, természetszerető utazókra. Pedig Isqeha annak tűnik, ahogy csendben ül mellette, és hasonlóan a tüzet nézi. Seles hálásan biccent, mikor alátesz még pár ágat: már nem kell sok hátra, és elkészül a finom nyúl.*
- Selestwen vagyok, vagy Seles, úgy egyszerűbb. *Mosolyog rá, és egy kicsit jobban összevonja maga körül a köpenyét. ~ Esteledik. ~ Jut eszébe a hidegről. Ahogy az égre pillant, a fák ágai közt szürkül az ég.* - És nem tudom, hova tartok... Egy álmot láttam, egy helyről itt az erdőben, és érzem, hogy a közelben van valahol. Egy régi barátom vezetett oda. *Izgatottan előredől, nem törődve azzal, hogy Isqeha valószínűleg bolondnak nézi a vallomásáért.* Hiszen arról érkeztél, ahonnan én. Hova mész?
*Seles kissé csodálkozik a férfi közvetlenségén. Annyi pökhendi lovaggal találkozott már a vadonban, akik a hősiességüktől mámorosan jártak-keltek, és mindenkit lenéztek maguk körül, hogy mindig ilyen "magányos hősökre" számít, nem pedig hozzá hasonlóan csöndes, természetszerető utazókra. Pedig Isqeha annak tűnik, ahogy csendben ül mellette, és hasonlóan a tüzet nézi. Seles hálásan biccent, mikor alátesz még pár ágat: már nem kell sok hátra, és elkészül a finom nyúl.*
- Selestwen vagyok, vagy Seles, úgy egyszerűbb. *Mosolyog rá, és egy kicsit jobban összevonja maga körül a köpenyét. ~ Esteledik. ~ Jut eszébe a hidegről. Ahogy az égre pillant, a fák ágai közt szürkül az ég.* - És nem tudom, hova tartok... Egy álmot láttam, egy helyről itt az erdőben, és érzem, hogy a közelben van valahol. Egy régi barátom vezetett oda. *Izgatottan előredől, nem törődve azzal, hogy Isqeha valószínűleg bolondnak nézi a vallomásáért.* Hiszen arról érkeztél, ahonnan én. Hova mész?
897. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 16:45:26
Üzenet elküldve: 2018-01-01 16:45:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Seles//
*Isqeha most már biztos benne, hogy a tűznél ülő nő, méghozzá fiatal nő. Szerencséjére úgy tűnik, nem tart tőle, úgyhogy nem kell bizonygatnia, hogy igazán nincs tőle félnivalója. Az invitálásra megkönnyebbülten lehúzza fején át bőrzsákját, a földre dobja, aztán a tűz mellé telepedik. Elférnek kényelmesen mind a ketten, meghagyja a helyet a lánynak, a háta mögött a fával, ő oldalt ül, kicsit arrébb tolva néhány nagyobb faágat. Egy ideig csendben melegszik, néha szégyellősen rámosolyogva a nőre, hogy érezze, igazán nincs félnivalója. Amikor már ő maga is felenged, és mindketten átadják magukat újra az erdő csendjének, akkor kezd csak beszélgetni, miután rátol pár ágat a tűzre. Kíváncsiskodásból.*
- Miért vagy itt, egyedül, a vadonban? Hová tartasz? *Türelmesen megvárja a választ, talán nem titkolózik az idegen, ő nem faggatózik, tényleg kíváncsi a lányra. Aztán eszébe jut, hogy a nevét sem tudja, talán nagyobb a bizalom, ha megismerkednek névről is.* - Engem Isqehának hívnak.
*Isqeha most már biztos benne, hogy a tűznél ülő nő, méghozzá fiatal nő. Szerencséjére úgy tűnik, nem tart tőle, úgyhogy nem kell bizonygatnia, hogy igazán nincs tőle félnivalója. Az invitálásra megkönnyebbülten lehúzza fején át bőrzsákját, a földre dobja, aztán a tűz mellé telepedik. Elférnek kényelmesen mind a ketten, meghagyja a helyet a lánynak, a háta mögött a fával, ő oldalt ül, kicsit arrébb tolva néhány nagyobb faágat. Egy ideig csendben melegszik, néha szégyellősen rámosolyogva a nőre, hogy érezze, igazán nincs félnivalója. Amikor már ő maga is felenged, és mindketten átadják magukat újra az erdő csendjének, akkor kezd csak beszélgetni, miután rátol pár ágat a tűzre. Kíváncsiskodásból.*
- Miért vagy itt, egyedül, a vadonban? Hová tartasz? *Türelmesen megvárja a választ, talán nem titkolózik az idegen, ő nem faggatózik, tényleg kíváncsi a lányra. Aztán eszébe jut, hogy a nevét sem tudja, talán nagyobb a bizalom, ha megismerkednek névről is.* - Engem Isqehának hívnak.
896. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 16:21:31
Üzenet elküldve: 2018-01-01 16:21:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Isqeha//
*Seles általában nagyon óvatos, és kifejezetten fontosnak tartja, hogy elrejtőzzön mások szeme elől, mielőtt egy fosztogató csapat netán rátalál. Nőként nem egyszerű helyt állni a vadonban. Azonban most furcsa érzése támad, és mikor az ismeretlen férfi előlép, nem ijed meg, ahogy általában tenné. Szemét kinyitva úgy néz rá, mintha csak éppen utána tért volna be egy fogadóba, az erdő nyugalmába teljesen beleillik a fiatal fél-elf felbukkanása. Igaza van: nem is látszik rajta támadó szándék, ahogy közelebb lép. Valamiért bizalmat ébreszt benne, de azért Seles a keze ügyében tartja a fegyvert, nem hagyja magát becsapni valami gonosz mágiától. Furcsa mesék keringenek ezekről az erdőkről.* ~ Ő vajon hova tarthat? ~
*Felé fordul, érdeklődve végigméri, majd egy kicsit odébb helyezkedik, és megpiszkálja a nyulat, hogy jobban süljön.* - Gyere csak bátran! Nem számítottam társaságra, annyira csöndes az erdő ma. Talán nem kockáztattam volna meg ennyi fényt... *Jegyzi meg, szinte magának.* De amíg nem rablókkal találkozom, addig nincs ezzel semmi baj. *Mosolyodik el halványan.*
A hozzászólás írója (Selestwen Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.01 16:27:42
*Seles általában nagyon óvatos, és kifejezetten fontosnak tartja, hogy elrejtőzzön mások szeme elől, mielőtt egy fosztogató csapat netán rátalál. Nőként nem egyszerű helyt állni a vadonban. Azonban most furcsa érzése támad, és mikor az ismeretlen férfi előlép, nem ijed meg, ahogy általában tenné. Szemét kinyitva úgy néz rá, mintha csak éppen utána tért volna be egy fogadóba, az erdő nyugalmába teljesen beleillik a fiatal fél-elf felbukkanása. Igaza van: nem is látszik rajta támadó szándék, ahogy közelebb lép. Valamiért bizalmat ébreszt benne, de azért Seles a keze ügyében tartja a fegyvert, nem hagyja magát becsapni valami gonosz mágiától. Furcsa mesék keringenek ezekről az erdőkről.* ~ Ő vajon hova tarthat? ~
*Felé fordul, érdeklődve végigméri, majd egy kicsit odébb helyezkedik, és megpiszkálja a nyulat, hogy jobban süljön.* - Gyere csak bátran! Nem számítottam társaságra, annyira csöndes az erdő ma. Talán nem kockáztattam volna meg ennyi fényt... *Jegyzi meg, szinte magának.* De amíg nem rablókkal találkozom, addig nincs ezzel semmi baj. *Mosolyodik el halványan.*
A hozzászólás írója (Selestwen Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.01 16:27:42
895. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 15:32:28
Üzenet elküldve: 2018-01-01 15:32:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés//
*Már sötétedik. Isqeha egy pillanatra megint megáll, figyel, de csak a téli erdő megszokott neszeit hallja. Az avar vizes, és nem havas, az idei tél eddig igazán enyhe. Mindenütt zöld, nedves moha, a földön, a hatalmas, kidőlt faóriások oldalán, korhadt tuskókon. Csendben halad tovább, elgondolkodón, de nem feledkezik meg arról, hol is jár. A vadon egyszerre kiszámítható és kiszámíthatatlan. Messzebbre és feljebb látni a sűrű vadonban, mint nyáron. A fák, az aljnövényzet bokrainak legtöbbje már teljesen megszabadult leveleitől. Az ágak, törzsek nyúlánk, csupasz barnájának változó formái uralják a végeláthatatlan rengeteget. Szerencséje van. A vizek havában jár újra a vadon mélyén, de egyelőre sem hófergeteg, sem fagy, sem jeges szél nem fenyegeti. Pedig akár előfordulhatna az is. Az enyhe idő kitart. Már nincs olyan messze talán az emberek városa.
Újra a kereskedőkre gondol. Amikor a harmadik is azt mondta, eltűntek a holtak, még odalenn, délen is, legyőzték őket, vége, akkor gondolta, hogy mi lenne, ha visszatérne. Hiszen a hírt megvitte, bár a faluban nem jelentek meg a holt seregek. Meg a környéken se. Semmilyen gonosz hatalom. ~Szerencsére.~ Megáll. A csipkebogyók vöröse már messziről látszott, nem állja meg, tépkedni és majszolni kezdi őket. A finom, savanykásan dércsípte íz kellemes, alig bírja abbahagyni. Szed még magának egy marokkal, aztán továbbindul.
Aztán megérzi a fanyar füstszagot. Megtorpan, próbálja beazonosítani az irányt. Gyenge, alig érezhető, de nem szűnik, bár nem is erősödik. Kíváncsi, meg nem is ártana valaki, aki útmutatással szolgálna. Egész nap ment. A füst pedig általában erdőjárót jelez. Beletelik azért jó időbe, amíg már biztos benne, bele-beleszagolva a levegőbe, hogy közeledik a füstöt adó tűz felé. Igyekszik nagyon odafigyelni, hogy feleslegesen ne csapjon zajt. Halkan lépdel, nem akarja elárulni magát, csak majd ha úgy látja jónak. Előbb derüljön ki, mi is a tűz forrása. Csend van, beszélgetés foszlányokat nem hoz felé a levegő mozgása. Bárki is az, egyedül lehet, úgy gondolja. A füst szagába, most már abban is biztos, sülő hús illata is belekeveredik. ~Finom illat!~
Egy fa mögül les ki, amikor végre odaér, a tűz és a füst kétségtelen forrásához. És nagyon is kedvére való, amit lát. Akit lát, az nő. Nem egészen biztos benne, mert a szeme behunyva, ahogy a hátát a fának veti, és átengedi magát a vadon csendjének. De egy férfi nem nyújt ilyen megejtő látványt. Nem sokáig habozik, és nem is ügyel már a csendre, kilép a rejtekéből.*
- Hahó! *várja meg, míg az ismeretlen felocsúdik.* - Éreztem a füst illatát! *mondja. A nyulat mégsem akarja említeni, még azt hiszik, csak ennivalót akar.* - Az vezetett ide. Nem bánod, ha letelepedek a tüzedhez? *veszi a bátorságot a kérdéshez.*
*Már sötétedik. Isqeha egy pillanatra megint megáll, figyel, de csak a téli erdő megszokott neszeit hallja. Az avar vizes, és nem havas, az idei tél eddig igazán enyhe. Mindenütt zöld, nedves moha, a földön, a hatalmas, kidőlt faóriások oldalán, korhadt tuskókon. Csendben halad tovább, elgondolkodón, de nem feledkezik meg arról, hol is jár. A vadon egyszerre kiszámítható és kiszámíthatatlan. Messzebbre és feljebb látni a sűrű vadonban, mint nyáron. A fák, az aljnövényzet bokrainak legtöbbje már teljesen megszabadult leveleitől. Az ágak, törzsek nyúlánk, csupasz barnájának változó formái uralják a végeláthatatlan rengeteget. Szerencséje van. A vizek havában jár újra a vadon mélyén, de egyelőre sem hófergeteg, sem fagy, sem jeges szél nem fenyegeti. Pedig akár előfordulhatna az is. Az enyhe idő kitart. Már nincs olyan messze talán az emberek városa.
Újra a kereskedőkre gondol. Amikor a harmadik is azt mondta, eltűntek a holtak, még odalenn, délen is, legyőzték őket, vége, akkor gondolta, hogy mi lenne, ha visszatérne. Hiszen a hírt megvitte, bár a faluban nem jelentek meg a holt seregek. Meg a környéken se. Semmilyen gonosz hatalom. ~Szerencsére.~ Megáll. A csipkebogyók vöröse már messziről látszott, nem állja meg, tépkedni és majszolni kezdi őket. A finom, savanykásan dércsípte íz kellemes, alig bírja abbahagyni. Szed még magának egy marokkal, aztán továbbindul.
Aztán megérzi a fanyar füstszagot. Megtorpan, próbálja beazonosítani az irányt. Gyenge, alig érezhető, de nem szűnik, bár nem is erősödik. Kíváncsi, meg nem is ártana valaki, aki útmutatással szolgálna. Egész nap ment. A füst pedig általában erdőjárót jelez. Beletelik azért jó időbe, amíg már biztos benne, bele-beleszagolva a levegőbe, hogy közeledik a füstöt adó tűz felé. Igyekszik nagyon odafigyelni, hogy feleslegesen ne csapjon zajt. Halkan lépdel, nem akarja elárulni magát, csak majd ha úgy látja jónak. Előbb derüljön ki, mi is a tűz forrása. Csend van, beszélgetés foszlányokat nem hoz felé a levegő mozgása. Bárki is az, egyedül lehet, úgy gondolja. A füst szagába, most már abban is biztos, sülő hús illata is belekeveredik. ~Finom illat!~
Egy fa mögül les ki, amikor végre odaér, a tűz és a füst kétségtelen forrásához. És nagyon is kedvére való, amit lát. Akit lát, az nő. Nem egészen biztos benne, mert a szeme behunyva, ahogy a hátát a fának veti, és átengedi magát a vadon csendjének. De egy férfi nem nyújt ilyen megejtő látványt. Nem sokáig habozik, és nem is ügyel már a csendre, kilép a rejtekéből.*
- Hahó! *várja meg, míg az ismeretlen felocsúdik.* - Éreztem a füst illatát! *mondja. A nyulat mégsem akarja említeni, még azt hiszik, csak ennivalót akar.* - Az vezetett ide. Nem bánod, ha letelepedek a tüzedhez? *veszi a bátorságot a kérdéshez.*
894. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 13:53:24
Üzenet elküldve: 2018-01-01 13:53:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
*Seles hálás, hogy végre újra erdőt láthat, még akkor is, ha annyira hatalmas, hogy tájékozódni sem egyszerű benne. Szerencsére a hosszú vándorlásai óta bőven van benne tapasztalata, hogy semmiféle támadás ne érje, és hogy élelemre tegyen szert egy ilyen helyen is. Most is éppen egy kövér nyulat sütöget a kis szedett-vedett táborhelyén, és közben a lángok táncát nézi.* ~ Annyira gyönyörű. Itt még a tűz is szebb. ~ *Csönd és béke telepszik a vidékre, szinte hallani az élet pulzálását a fában, aminek hátát támasztja, és a földben. Seles elmélázva behunyja szemét egy kicsit.*
893. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-31 09:40:35
Üzenet elküldve: 2017-12-31 09:40:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang - repedés//
*Zaxdor, bár jóllehet harcedzett férfi, a lány reakciója váratlanul éri. Az, láthatóan szenved mind a fizikai, mind a lelki tehertől, így gyakorlatilag észre sem veszi, hogy mi az óriás férfi szándéka, a lassú, de biztos megbocsátás és a jelenlegi körülmények elfogadása. Leshának ápolása közben azt kívánja felvázolni, hogyan tovább, mit tegyenek, így, hogy a törzsből száműzettek semmiképp nem gondolkodhatnak a visszatérésen. Aranlith fájó emléke még mindig kísérti, de határozottan taszítja magától az érzést, hogy ezért folyton Leshát hibáztassa, főleg, hogy a nő sérülései súlyosbodnak, ha nem kerülnek orvoslásra. Lesha fejével ölében, visszatérnek régi emlékei, mikor a lányt képezte játékosan:*
~ Olyan kicsi volt, hogy fegyverét felemelni alig tudta, mégis büszkén húzta maga mögött. ~* A visszatérő gondolatra egy pillanatra halvány mosoly jelenik meg arcán. Miközben kulacsát Lesha szájához kezdi emelni, végigméri a lányt, aki valóban nővé cseperedett. Bár jelenleg nehezen vehető észre a rátapadt szennytől, haja gyönyörű vörös fénye a parázsló tűzével vetekszik, érdekes módon barna szemei is patinásan ragyognak. Az óriásnő a maga módján gyönyörűnek mondható.*
- Felejtsük el a múltat, nem élhetünk csak a jel...* Váratlanul éri Lesha felpattanása, lendületétől és ütésétől a kulacs messzire repül és nagyot csattan az üreg belső falán, csak remélni tudja, hogy nem törik darabokra. A csattanás hangja apró visszhangot kelt. Azon még jobban meglepődik, amikor a nő feltápászkodik és sérüléseit meghazudtoló sebességgel indul ki a barlang száján.*
- Hogy visszamenni... micsoda?! Hová?* Bánja már, hogy így elgondolkodott, figyelme lankadt, így nem veszi észre a lányban gyülemlő feszültséget, mely tetőfokára hág. Mentségére szolgáljon Lesha már előtte sem nevezhető nyugodtnak, így nem gondolhatta, hogy ezt még tetézni tudja. Sérüléseit elnézve az végképp csodával határos, hogy játszi könnyedséggel indul meg az üreg szája felé, hanyatt-homlok mindent hátrahagyva.*
- Nem mehetsz vissza, mindkettőnket megölnek! *De a lány már kilép a barlang száján és a fagyos Erdőmély kopasz fái közé veti magát, hogy a hazaútra rátaláljon. A Sziklák Farkasa törzs mondhatni biztonságos távolságra van tőlük, azonban azt senki sem tudja, hogy akik a lányt idehozhatták, vajon mekkora távolságra juthattak, ők nem menekülnek, még talán örülnek is a világjárásnak, ezért tempójuk lassabb lehet, mint Lesháé, aki hamar utolérheti őket. Akkor viszont sorsa megpecsételődik. A pillanat töredéke alatt fut végig minden elméjén, egyből az jut eszébe, hogy ezt ő okozza szemrehányásaival, sértett büszkeségével. A lányra zúdított minden keserűséget, melyet egy óriástól minden bizonnyal még egy másik óriásnak is nehéz elviselni, főleg, hogy azt a személyt is hasonló keserű gondolatok uralják. Zaxdor így nem késlekedik, tekintve, hogy kiáltással sok mindent nem ér el, a lány után indul, kalapácsát hátára téve. Gyakorlatilag négy, öt öles lépéssel eléri a lány lebegő prémpalástjának végét, kinek testének nagy része már kint van az üregből, kitéve magát a fagyos erdei levegőnek. Lázán minden bizonnyal segítene, azonban sebeinek a leginkább egy mosdatás tenne jót, melyet a sűrűben nem fog tudni eszközölni.*
- Állj meg te lány! Ezzel semmit nem érsz el!* Öblös, mély hangja beteríti az üreget, nem nézve azt, hogy mindezt ki hallja, vagy ki figyel fel rá, majd miközben Zaxdor a lányra üvölt, jobb kezével a lengedező prémpalást sarkát elkapva próbálja visszarántani, pontosabban megállítani. Ha próbálkozását siker övezi, a lány a hirtelen visszahúzódó erőtől az óriás férfi ölelő karjaiban találja magát. Ha a mozdulattól a prémpalást erős, bőr csatjai kioldanak, a lány immár palást nélkül folytatja tovább ámokfutását.*
*Zaxdor, bár jóllehet harcedzett férfi, a lány reakciója váratlanul éri. Az, láthatóan szenved mind a fizikai, mind a lelki tehertől, így gyakorlatilag észre sem veszi, hogy mi az óriás férfi szándéka, a lassú, de biztos megbocsátás és a jelenlegi körülmények elfogadása. Leshának ápolása közben azt kívánja felvázolni, hogyan tovább, mit tegyenek, így, hogy a törzsből száműzettek semmiképp nem gondolkodhatnak a visszatérésen. Aranlith fájó emléke még mindig kísérti, de határozottan taszítja magától az érzést, hogy ezért folyton Leshát hibáztassa, főleg, hogy a nő sérülései súlyosbodnak, ha nem kerülnek orvoslásra. Lesha fejével ölében, visszatérnek régi emlékei, mikor a lányt képezte játékosan:*
~ Olyan kicsi volt, hogy fegyverét felemelni alig tudta, mégis büszkén húzta maga mögött. ~* A visszatérő gondolatra egy pillanatra halvány mosoly jelenik meg arcán. Miközben kulacsát Lesha szájához kezdi emelni, végigméri a lányt, aki valóban nővé cseperedett. Bár jelenleg nehezen vehető észre a rátapadt szennytől, haja gyönyörű vörös fénye a parázsló tűzével vetekszik, érdekes módon barna szemei is patinásan ragyognak. Az óriásnő a maga módján gyönyörűnek mondható.*
- Felejtsük el a múltat, nem élhetünk csak a jel...* Váratlanul éri Lesha felpattanása, lendületétől és ütésétől a kulacs messzire repül és nagyot csattan az üreg belső falán, csak remélni tudja, hogy nem törik darabokra. A csattanás hangja apró visszhangot kelt. Azon még jobban meglepődik, amikor a nő feltápászkodik és sérüléseit meghazudtoló sebességgel indul ki a barlang száján.*
- Hogy visszamenni... micsoda?! Hová?* Bánja már, hogy így elgondolkodott, figyelme lankadt, így nem veszi észre a lányban gyülemlő feszültséget, mely tetőfokára hág. Mentségére szolgáljon Lesha már előtte sem nevezhető nyugodtnak, így nem gondolhatta, hogy ezt még tetézni tudja. Sérüléseit elnézve az végképp csodával határos, hogy játszi könnyedséggel indul meg az üreg szája felé, hanyatt-homlok mindent hátrahagyva.*
- Nem mehetsz vissza, mindkettőnket megölnek! *De a lány már kilép a barlang száján és a fagyos Erdőmély kopasz fái közé veti magát, hogy a hazaútra rátaláljon. A Sziklák Farkasa törzs mondhatni biztonságos távolságra van tőlük, azonban azt senki sem tudja, hogy akik a lányt idehozhatták, vajon mekkora távolságra juthattak, ők nem menekülnek, még talán örülnek is a világjárásnak, ezért tempójuk lassabb lehet, mint Lesháé, aki hamar utolérheti őket. Akkor viszont sorsa megpecsételődik. A pillanat töredéke alatt fut végig minden elméjén, egyből az jut eszébe, hogy ezt ő okozza szemrehányásaival, sértett büszkeségével. A lányra zúdított minden keserűséget, melyet egy óriástól minden bizonnyal még egy másik óriásnak is nehéz elviselni, főleg, hogy azt a személyt is hasonló keserű gondolatok uralják. Zaxdor így nem késlekedik, tekintve, hogy kiáltással sok mindent nem ér el, a lány után indul, kalapácsát hátára téve. Gyakorlatilag négy, öt öles lépéssel eléri a lány lebegő prémpalástjának végét, kinek testének nagy része már kint van az üregből, kitéve magát a fagyos erdei levegőnek. Lázán minden bizonnyal segítene, azonban sebeinek a leginkább egy mosdatás tenne jót, melyet a sűrűben nem fog tudni eszközölni.*
- Állj meg te lány! Ezzel semmit nem érsz el!* Öblös, mély hangja beteríti az üreget, nem nézve azt, hogy mindezt ki hallja, vagy ki figyel fel rá, majd miközben Zaxdor a lányra üvölt, jobb kezével a lengedező prémpalást sarkát elkapva próbálja visszarántani, pontosabban megállítani. Ha próbálkozását siker övezi, a lány a hirtelen visszahúzódó erőtől az óriás férfi ölelő karjaiban találja magát. Ha a mozdulattól a prémpalást erős, bőr csatjai kioldanak, a lány immár palást nélkül folytatja tovább ámokfutását.*
892. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-30 21:44:11
Üzenet elküldve: 2017-12-30 21:44:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang - repedés//
*Lesha, ha nem a földön heverne hasra esve, Zaxdor kioktató, tárgyilagos hangon előadott, mondandójára reagálva hozzá vágna valamit a férfihoz, de mivel lényegében magatehetetlen nem tud dobálózással enyhíteni dühén. Marad az egyetlen fegyverénél, amit használni tud.*
- Fejezd már be! Üvölts, ordíts! Tépd le a fejem, de ezt az irgalmas, bölcs tanítómester prédikálást fejezd be! Megőrjítesz!
*Üvölt a férfira, majd egy újabb érvet vág a férfi arcába.*
- Tessék! Önuralmam hiánya, és az érzelmi felindultságból kiosztott gyatra parancsaim is igazolják, hogy alkalmatlan lettem volna a törzs nagyasszonyának. Alkalmatlan!
*Félig feltápászkodva a földről, könnyeit kitörli az arcából és folytatja.*
- A törzs?! Kit érdekkel már a törzs?! Az meg főleg nem érdekkel, hogy gyengék vagy sem. Nem én tehetek róla, hogy az óriás férfiak olyan ostobák, hogy egymást öldökölik, amit aztán úgy próbálnak helyrehozni, hogy érdekházasságokat kötnek, a nők rovására.
Megnyerni, és én voltam a főnyeremény, mi?! Teszek a Szikla Farkasokra!
*A hajdani testőrvezérnek az önös érdekek háttérbe szorításáról szóló szavait Lesha, már némán és feszülten hallgatja végig, amiről eszébe jutnak anyja utolsó hozzá intézett szavai:
”… és, hogy tudd az általad levetett terhet, most szegény húgodnak, Kalisának kell átvennie, ha sikerül megakadályoznunk a háborút. ”
Lesha szinte újra hallja, anyja hangján, eme szavakat a fülében csengeni. Az óriás lányban ekkor valami felreped, és lassan felszínre tör benne, valami. Egy érzés, ami megmérgezi a lelket, de csak egyetlen ellenszere van, a bűnbocsánat, de Leshának már soha senki se fog megbocsátani, hiszen akiktől bocsánatot kérhetne száműzték, vagy halottak. Az óriás lány a földön gubbasztva lelki kínjában meggörnyedve motyogja maga elé: *
- Kalisa! Ne…
*Az óriás lány szemeiben újabb könnycseppek gyülekeznek. Eközben Zaxdor megenyhülve odasétál hozzá, de Lesha észre sem veszi. Össze is rezzen, amikor a férfi hozzáér, hogy a másik kezében lévő kulacsával megitassa. A lány bűntudatára ébredve Zaxdorra tekint.*
- Kalisa! A húgom lesz helyettem Onor asszonya… ezt nem hagyhatom! Vissza kell mennem!
*Azzal, mint valami félőrült felpattan az óriás férfi mellől. Kiverve annak kezéből a kulacsot, ami hűs vízzel volt tele, ami minden bizonnyal jótékony hatással lett volna a lány lázára. Lesha kirohan a barlangból az éjszakába, amennyiben egy seblázas, sérült, óriás lány, lomha futását annak lehet nevezni.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.30 21:51:30
*Lesha, ha nem a földön heverne hasra esve, Zaxdor kioktató, tárgyilagos hangon előadott, mondandójára reagálva hozzá vágna valamit a férfihoz, de mivel lényegében magatehetetlen nem tud dobálózással enyhíteni dühén. Marad az egyetlen fegyverénél, amit használni tud.*
- Fejezd már be! Üvölts, ordíts! Tépd le a fejem, de ezt az irgalmas, bölcs tanítómester prédikálást fejezd be! Megőrjítesz!
*Üvölt a férfira, majd egy újabb érvet vág a férfi arcába.*
- Tessék! Önuralmam hiánya, és az érzelmi felindultságból kiosztott gyatra parancsaim is igazolják, hogy alkalmatlan lettem volna a törzs nagyasszonyának. Alkalmatlan!
*Félig feltápászkodva a földről, könnyeit kitörli az arcából és folytatja.*
- A törzs?! Kit érdekkel már a törzs?! Az meg főleg nem érdekkel, hogy gyengék vagy sem. Nem én tehetek róla, hogy az óriás férfiak olyan ostobák, hogy egymást öldökölik, amit aztán úgy próbálnak helyrehozni, hogy érdekházasságokat kötnek, a nők rovására.
Megnyerni, és én voltam a főnyeremény, mi?! Teszek a Szikla Farkasokra!
*A hajdani testőrvezérnek az önös érdekek háttérbe szorításáról szóló szavait Lesha, már némán és feszülten hallgatja végig, amiről eszébe jutnak anyja utolsó hozzá intézett szavai:
”… és, hogy tudd az általad levetett terhet, most szegény húgodnak, Kalisának kell átvennie, ha sikerül megakadályoznunk a háborút. ”
Lesha szinte újra hallja, anyja hangján, eme szavakat a fülében csengeni. Az óriás lányban ekkor valami felreped, és lassan felszínre tör benne, valami. Egy érzés, ami megmérgezi a lelket, de csak egyetlen ellenszere van, a bűnbocsánat, de Leshának már soha senki se fog megbocsátani, hiszen akiktől bocsánatot kérhetne száműzték, vagy halottak. Az óriás lány a földön gubbasztva lelki kínjában meggörnyedve motyogja maga elé: *
- Kalisa! Ne…
*Az óriás lány szemeiben újabb könnycseppek gyülekeznek. Eközben Zaxdor megenyhülve odasétál hozzá, de Lesha észre sem veszi. Össze is rezzen, amikor a férfi hozzáér, hogy a másik kezében lévő kulacsával megitassa. A lány bűntudatára ébredve Zaxdorra tekint.*
- Kalisa! A húgom lesz helyettem Onor asszonya… ezt nem hagyhatom! Vissza kell mennem!
*Azzal, mint valami félőrült felpattan az óriás férfi mellől. Kiverve annak kezéből a kulacsot, ami hűs vízzel volt tele, ami minden bizonnyal jótékony hatással lett volna a lány lázára. Lesha kirohan a barlangból az éjszakába, amennyiben egy seblázas, sérült, óriás lány, lomha futását annak lehet nevezni.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.30 21:51:30
891. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-29 06:30:49
Üzenet elküldve: 2017-12-29 06:30:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang//
*Lesha szitokáradata és magyarázata érthető, minden bizonnyal megviselték a történtek, ezt Zaxdor is megérti. A lány szavai nyílvesszőkként hatolnak szívébe, nem segít azon, hogy fájdalma és lelki tusája enyhüljön. Látszólag a felhördülést immár rezzenéstelen arccal hallgatja végig, egy külső szemlélődő azt gondolná, hogy nem is hallja, amit Lesha mond, pedig mindent alaposan végigrág, megfontol. Nem tartja magát okos embernek, azonban büszke rá, hogy akik tisztelik és szeretik, azért teszik, mert függetlenül saját véleményétől hajlandó másokat is meghallgatni. Persze a jelenlegi helyzetben ez azért nehezebben megy, mint más, egyszerűbb esetekben. Az üreg száján besüvítő szél, hideg és csípős, mint olykor Lesha nyelve, a sötét éjszaka és a tábortűz, üreg falain játszó fénye nem engedi, hogy ideiglenes lakhelyül szolgáló helyiségen kívüli területet alaposan megfigyelje. Lesha szavai mellett emiatt is aggódik, olykor homlokát ráncolja, miközben a tűz mellett ül. Ahogy aggodalommal töltik el a lány sérülései is, bánja már előbbi kirohanását. Türelmesen megvárja, míg Lesha elmondja, amit gondol, majd még mindig komoly arccal feltekint:*
- Az utasításoknak mindig egyértelműeknek és határozottaknak kell lenniük. Soha nem lehetnek két- vagy többértelműek, továbbá figyelni kell a helyes sorrendre. Nem származhatnak dühből, szomorúságból, vagy szánalomból. Nyilván ez olykor elkerülhetetlen, de általában törekedni kell az érzelem mentességre, hogy a végrehajtót ne zavarjuk össze.* Nem tudja levetkezni korábbi tanító szerepét, ahogyan azt sem tudja elfelejteni, hogy Leshával rengeteg időt töltöttek együtt e kapcsán:*
- Hogyan adhatsz ki nekem parancsot, ha már előtte megtagadod a születés jogán rád ruházott vezető szerepet?* Zaxdor a Lesha által kreált furcsa paradoxon miatt egy pillanatra elfelejti, hogy mi is zajlik le közöttük. Természetesen nem mozdul a lány szavaira, függetlenül attól, hogy jelenleg mit érez, nem fogja magára hagyni sebesülten a barlangban, kitéve az elemek kényének, kedvének.*
- A házasság alatt Onor és Lesha közötti frigyről beszéltem, mely előbb-utóbb elkerülhetetlen árnyékként vetül a Sziklák Farkasa törzsre. Gyengék vagyunk, kevesen vagyunk…*itt egy pillanatra megakad, arca ismét komor, majd helyesbíti az imént kimondottakat:* - voltunk. Szükség volt az Ököl támogatására, ezt másképp nem lehetett volna megnyerni, csak a te és Onor közötti friggyel. A törzs érdeke ezt kívánta. Az viszont tény, hogy Onor balga és ostoba tekintetéhez nem férhet kétség, ahogy ahhoz sem, hogy a varkocsba kötött haj barátságos rángatásán és mások hátba csapkodásán kívül kívül nem sok romantika szorulhatott belé.* Itt egy pillanatra megértően bólint.* - Emiatt természetesen megértem, hogy tiltakoztál ez ellen, főleg, hogy ott volt Eron is. De van, hogy az önös érdekeket háttérbe kell szorítani.* Mondandója végén feláll a tűz mellől és Leshához sétál.*
- Ha önös érdekeimet tartanám szem előtt, most fognám magam és kisétálnék a barlangból, irántad érzett dühöm következményeként. De van, hogy az önös érdekeinket félre dobjuk.* Lesha mögé sétál, immár nem, mint egy vad, ki láncát tépi, hanem, mint gondoskodó férfi. Ha a lány engedi és elfogadja, leül a lány fejénél, Lesha fejét ölébe húzza, majd málhaövének oldalán lévő kulacsából itatni kezdi. Ha Lesha ezt nem engedi, kissé távolabb megáll és sérüléseit kezdi mustrálni.*
*Lesha szitokáradata és magyarázata érthető, minden bizonnyal megviselték a történtek, ezt Zaxdor is megérti. A lány szavai nyílvesszőkként hatolnak szívébe, nem segít azon, hogy fájdalma és lelki tusája enyhüljön. Látszólag a felhördülést immár rezzenéstelen arccal hallgatja végig, egy külső szemlélődő azt gondolná, hogy nem is hallja, amit Lesha mond, pedig mindent alaposan végigrág, megfontol. Nem tartja magát okos embernek, azonban büszke rá, hogy akik tisztelik és szeretik, azért teszik, mert függetlenül saját véleményétől hajlandó másokat is meghallgatni. Persze a jelenlegi helyzetben ez azért nehezebben megy, mint más, egyszerűbb esetekben. Az üreg száján besüvítő szél, hideg és csípős, mint olykor Lesha nyelve, a sötét éjszaka és a tábortűz, üreg falain játszó fénye nem engedi, hogy ideiglenes lakhelyül szolgáló helyiségen kívüli területet alaposan megfigyelje. Lesha szavai mellett emiatt is aggódik, olykor homlokát ráncolja, miközben a tűz mellett ül. Ahogy aggodalommal töltik el a lány sérülései is, bánja már előbbi kirohanását. Türelmesen megvárja, míg Lesha elmondja, amit gondol, majd még mindig komoly arccal feltekint:*
- Az utasításoknak mindig egyértelműeknek és határozottaknak kell lenniük. Soha nem lehetnek két- vagy többértelműek, továbbá figyelni kell a helyes sorrendre. Nem származhatnak dühből, szomorúságból, vagy szánalomból. Nyilván ez olykor elkerülhetetlen, de általában törekedni kell az érzelem mentességre, hogy a végrehajtót ne zavarjuk össze.* Nem tudja levetkezni korábbi tanító szerepét, ahogyan azt sem tudja elfelejteni, hogy Leshával rengeteg időt töltöttek együtt e kapcsán:*
- Hogyan adhatsz ki nekem parancsot, ha már előtte megtagadod a születés jogán rád ruházott vezető szerepet?* Zaxdor a Lesha által kreált furcsa paradoxon miatt egy pillanatra elfelejti, hogy mi is zajlik le közöttük. Természetesen nem mozdul a lány szavaira, függetlenül attól, hogy jelenleg mit érez, nem fogja magára hagyni sebesülten a barlangban, kitéve az elemek kényének, kedvének.*
- A házasság alatt Onor és Lesha közötti frigyről beszéltem, mely előbb-utóbb elkerülhetetlen árnyékként vetül a Sziklák Farkasa törzsre. Gyengék vagyunk, kevesen vagyunk…*itt egy pillanatra megakad, arca ismét komor, majd helyesbíti az imént kimondottakat:* - voltunk. Szükség volt az Ököl támogatására, ezt másképp nem lehetett volna megnyerni, csak a te és Onor közötti friggyel. A törzs érdeke ezt kívánta. Az viszont tény, hogy Onor balga és ostoba tekintetéhez nem férhet kétség, ahogy ahhoz sem, hogy a varkocsba kötött haj barátságos rángatásán és mások hátba csapkodásán kívül kívül nem sok romantika szorulhatott belé.* Itt egy pillanatra megértően bólint.* - Emiatt természetesen megértem, hogy tiltakoztál ez ellen, főleg, hogy ott volt Eron is. De van, hogy az önös érdekeket háttérbe kell szorítani.* Mondandója végén feláll a tűz mellől és Leshához sétál.*
- Ha önös érdekeimet tartanám szem előtt, most fognám magam és kisétálnék a barlangból, irántad érzett dühöm következményeként. De van, hogy az önös érdekeinket félre dobjuk.* Lesha mögé sétál, immár nem, mint egy vad, ki láncát tépi, hanem, mint gondoskodó férfi. Ha a lány engedi és elfogadja, leül a lány fejénél, Lesha fejét ölébe húzza, majd málhaövének oldalán lévő kulacsából itatni kezdi. Ha Lesha ezt nem engedi, kissé távolabb megáll és sérüléseit kezdi mustrálni.*
890. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-29 01:51:27
Üzenet elküldve: 2017-12-29 01:51:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang//
*Az óriás férfi, mint valami befogott dúvad úgy forgolódik, és járkál. Látszik, komoly harcokat vív meg lélekben, és csak katonás önuralmának köszönhető, hogy képes féken tartani magában a bosszúszomjas vadállatot. Talán az évek hosszú sora alatt jelleme elválaszthatatlan részévé vált kötelesség tudata tartja még ott a barlangban.
Zaxdor burkolt elismerő szavaira kis melegség járja át a lelkét, de benne is rengeteg érzelem feszül meg, amik azonnal elmossák ezt az érzést. A faluban történtek óta senkihez se szólt egy árva szót sem. Azóta gyűlik benne az érzelmek kuszaságából fakadó indulat. Az óriás férfi szavai, viselkedése, jelenléte pedig csak olaj a tűzre, és az óriás lány nem rendelkezik olyan önuralommal, mint Zaxdor. Az óriások szemével nézve, egy elkényeztetett törzsfő lányának, aki egy akaratos csitriként viselkedik, hogy is lenne bármi nemű önuralma? Így az óriás lány, Zaxdoron vezeti le az összes feszültségét.*
- Frigy? Kibeszélt itt Eronnal való házasságról?! Gyűlölöm a szó egészét! Tán a Sziklák Ura és a Barlangok Asszonya egy sámán előtt keltek egyben?! Nem! Ők egymásnak lettek teremtve.
*Pár pillanatra elhallgat.*
- Engem senki nem kérdezett meg, hogy akarok e törzs nagyasszonya lenni. Gyűlöltem az egészet! Olyan voltam, mint egy kalitkába zárt díszes madár, amit mindenki megcsodálhat, mint valami vásári látványosságot, de repülni sose repülhet. Aztán idővel eljut, arra pontra, amikor már röpképtelenné válik, akit aztán csak használnak, mint valami tenyészkancát.
*A tűzbe réved, majd az óriásra pillantva: *
- Noh, lám! A nagy grizzly, hogy fel van dúlva, hogy elvesztette sorsa felett való irányítását… és szeretett kedvesét. Legalább most már nem csak tudod, de át is érzed én mit éreztem, és érzek most is.
*Lesha hevessége a tetőfokára hág, és lávafolyamként ömlenek belőle az érzelmektől átitatott érvek.*
- Te választottál el minket! Eront lefokoztad, és mindig olyan helyekre küldted a falu határába őrszolgálatra, hogy még véletlenül se tudjak vele kapcsolatba lépni, de a végén akkor is megoldottam!
*Lesha tekintete, mintha szikrákat vetne. Indulattól, és láztól zihálva folytatja: *
- Elárultad a barátságunkat, pedig pontosan tudod, hogy nem olyan lány vagyok én, aki egy fellángolásért kockára tenné az életét. Arról már nem is beszélve, hogy hányszor sírtam el bánatom neked a rettegett házasság miatt.
*Érvvel sután, és ítél oktalanul, de hát az érzelmek, és az ész ritkán járnak együtt.*
- Én támogattam Aranlith-tal való eljegyzésedet, és emlékezz csak rá, hogy én jártam ki a szüleimnél, hogy adják áldásukat a visszavonulásodra, és a nászotokra. Emlékszel, én melléd álltam. Elvártam tőled annyit, hogy ha segíteni nem is fogsz, akkor legalább nem teszel kereszt be nekünk!
*Ne szépítsük, Lesha még mindig egy ostoba, serdülő lányként viselkedik, aki egyszerűen nem érti, vagy nem akarja megérteni, mitől próbálta megóvni a férfi, őt és másokat is.*
- Látom a gyilkos indulatot a szemedben. Rajta add ki a haragod, használd azt a pörölyt! Ne csak szorongasd! Gyere, zúzd szét a koponyám! Azt hiszed nekem nem jutott eszembe, hogy a hegyfokon állva a mélységbe vessem magam!? Egyszerűbb lett volna, és talán már Eronnal lehetnék, de… gyáva voltam, és vagyok is. Még arra se vagyok képes, hogy a saját nyomorúságos életemnek véget vessek.
*Ekkor látszik Zaxdornál valami, elpattan. Az óriás lányhoz lép és megragadva őt ültéből felemeli. Figyelmezteti Aranlithot illetően, majd a földre taszítja. Lesha erőtlenül, zuhan a földre. A becsapódástól a lány arca, fogait összeszorító grimaszba torzul. Örül az újabb fájdalomnak, mert így egy pillanatra a fizikai fájdalma felülkerekedik lelki fájdalmán. Lesha mire újra feltápászkodik Zaxdor a barlang száján réved kifelé.*
- És végül… nem vagyok az Úrnőd… már nem, már csak egy számkivetett szajha vagyok… és nincs szükségem Rád. Remekül boldogultam eddig is. Nem köt már hozzám a törzsi kötelezettség. Szóval, megparancsolom, hogy távozz!
*Adja ki az igencsak ellentmondásos utasítást, az előbbi kijelentéséhez képest, amivel elismerte, hogy már nincsen hatalma hozzá, hogy bárkinek is parancsolgasson.
Szavainak nyomatékot adva ültéből hirtelen feláll, és határozottnak szánt karmozdulattal az erdőre szegezi mutatóujját. Közben néhány lépést is tesz, de megszédülve megbotlik, és elesik.*
- Ne merj hozzám nyúlni! Távozz!
*Szórja tovább szánalmas parancsait. Az utolsó mondata végén Lesha elfordítja tekintetét Zaxdorról, és tehetetlenül könnycseppek gördülnek le maszatos arcán.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.29 02:03:13
*Az óriás férfi, mint valami befogott dúvad úgy forgolódik, és járkál. Látszik, komoly harcokat vív meg lélekben, és csak katonás önuralmának köszönhető, hogy képes féken tartani magában a bosszúszomjas vadállatot. Talán az évek hosszú sora alatt jelleme elválaszthatatlan részévé vált kötelesség tudata tartja még ott a barlangban.
Zaxdor burkolt elismerő szavaira kis melegség járja át a lelkét, de benne is rengeteg érzelem feszül meg, amik azonnal elmossák ezt az érzést. A faluban történtek óta senkihez se szólt egy árva szót sem. Azóta gyűlik benne az érzelmek kuszaságából fakadó indulat. Az óriás férfi szavai, viselkedése, jelenléte pedig csak olaj a tűzre, és az óriás lány nem rendelkezik olyan önuralommal, mint Zaxdor. Az óriások szemével nézve, egy elkényeztetett törzsfő lányának, aki egy akaratos csitriként viselkedik, hogy is lenne bármi nemű önuralma? Így az óriás lány, Zaxdoron vezeti le az összes feszültségét.*
- Frigy? Kibeszélt itt Eronnal való házasságról?! Gyűlölöm a szó egészét! Tán a Sziklák Ura és a Barlangok Asszonya egy sámán előtt keltek egyben?! Nem! Ők egymásnak lettek teremtve.
*Pár pillanatra elhallgat.*
- Engem senki nem kérdezett meg, hogy akarok e törzs nagyasszonya lenni. Gyűlöltem az egészet! Olyan voltam, mint egy kalitkába zárt díszes madár, amit mindenki megcsodálhat, mint valami vásári látványosságot, de repülni sose repülhet. Aztán idővel eljut, arra pontra, amikor már röpképtelenné válik, akit aztán csak használnak, mint valami tenyészkancát.
*A tűzbe réved, majd az óriásra pillantva: *
- Noh, lám! A nagy grizzly, hogy fel van dúlva, hogy elvesztette sorsa felett való irányítását… és szeretett kedvesét. Legalább most már nem csak tudod, de át is érzed én mit éreztem, és érzek most is.
*Lesha hevessége a tetőfokára hág, és lávafolyamként ömlenek belőle az érzelmektől átitatott érvek.*
- Te választottál el minket! Eront lefokoztad, és mindig olyan helyekre küldted a falu határába őrszolgálatra, hogy még véletlenül se tudjak vele kapcsolatba lépni, de a végén akkor is megoldottam!
*Lesha tekintete, mintha szikrákat vetne. Indulattól, és láztól zihálva folytatja: *
- Elárultad a barátságunkat, pedig pontosan tudod, hogy nem olyan lány vagyok én, aki egy fellángolásért kockára tenné az életét. Arról már nem is beszélve, hogy hányszor sírtam el bánatom neked a rettegett házasság miatt.
*Érvvel sután, és ítél oktalanul, de hát az érzelmek, és az ész ritkán járnak együtt.*
- Én támogattam Aranlith-tal való eljegyzésedet, és emlékezz csak rá, hogy én jártam ki a szüleimnél, hogy adják áldásukat a visszavonulásodra, és a nászotokra. Emlékszel, én melléd álltam. Elvártam tőled annyit, hogy ha segíteni nem is fogsz, akkor legalább nem teszel kereszt be nekünk!
*Ne szépítsük, Lesha még mindig egy ostoba, serdülő lányként viselkedik, aki egyszerűen nem érti, vagy nem akarja megérteni, mitől próbálta megóvni a férfi, őt és másokat is.*
- Látom a gyilkos indulatot a szemedben. Rajta add ki a haragod, használd azt a pörölyt! Ne csak szorongasd! Gyere, zúzd szét a koponyám! Azt hiszed nekem nem jutott eszembe, hogy a hegyfokon állva a mélységbe vessem magam!? Egyszerűbb lett volna, és talán már Eronnal lehetnék, de… gyáva voltam, és vagyok is. Még arra se vagyok képes, hogy a saját nyomorúságos életemnek véget vessek.
*Ekkor látszik Zaxdornál valami, elpattan. Az óriás lányhoz lép és megragadva őt ültéből felemeli. Figyelmezteti Aranlithot illetően, majd a földre taszítja. Lesha erőtlenül, zuhan a földre. A becsapódástól a lány arca, fogait összeszorító grimaszba torzul. Örül az újabb fájdalomnak, mert így egy pillanatra a fizikai fájdalma felülkerekedik lelki fájdalmán. Lesha mire újra feltápászkodik Zaxdor a barlang száján réved kifelé.*
- És végül… nem vagyok az Úrnőd… már nem, már csak egy számkivetett szajha vagyok… és nincs szükségem Rád. Remekül boldogultam eddig is. Nem köt már hozzám a törzsi kötelezettség. Szóval, megparancsolom, hogy távozz!
*Adja ki az igencsak ellentmondásos utasítást, az előbbi kijelentéséhez képest, amivel elismerte, hogy már nincsen hatalma hozzá, hogy bárkinek is parancsolgasson.
Szavainak nyomatékot adva ültéből hirtelen feláll, és határozottnak szánt karmozdulattal az erdőre szegezi mutatóujját. Közben néhány lépést is tesz, de megszédülve megbotlik, és elesik.*
- Ne merj hozzám nyúlni! Távozz!
*Szórja tovább szánalmas parancsait. Az utolsó mondata végén Lesha elfordítja tekintetét Zaxdorról, és tehetetlenül könnycseppek gördülnek le maszatos arcán.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.29 02:03:13
889. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-28 06:16:34
Üzenet elküldve: 2017-12-28 06:16:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang//
*Zaxdor hallja, amit a lány kérdez, de egy pillanatig csak mereven nézi és nem válaszol. Hosszú perceknek tűnhet ez annak, aki az óriást nem ismeri, hosszú kényelmetlen perceknek, de valószínűleg nem Leshának. Ősidők óta ismerik egymást, ismerik egymás természetét, ismerik egymás személyiségét. Lesha ezalatt a hosszú percek alatt, ettől függetlenül elgondolkodhat azon, hogy vajon a szigorú, olykor, ha szükséges kegyetlenül hideg Zaxdor mit tervezhet, mely miatt nem válaszol. Pedig csak gondolatait rendezi és lelki világát, mielőtt olyat cselekedne, amit megbánna. Zaxdor anélkül, hogy Lesha kérdésére válaszolna, lassan ölébe fektetett harci kalapácsára támaszkodva feláll és az üreg nyílása felé indul. Az ott rakott tűzet elégedetten mustrálja, majd tekintettel arra, hogy ez esetben már ketten vannak, így inkább hívogató, mint ijesztő a füst, lábával határozott mozdulatokkal szétkotorja és eltapossa, a még füstölgő ágdarabokat.*
- Úrnőm!* ahogy szokásos köszöntése elhangzik, hirtelen Lesha felé fordul és meghajol, arcán a cinizmus, gyűlölet és keserűség jeleivel. Bármennyire is szeretné, nem tudja megölni a lányt, túl hosszú ideje ismeri már, túl hosszú ideje neveli már.*
- Kedvemre való, ahogy a helyszínt igyekezted biztosítani, bár, ha egy ekkora behemót a közeledbe tudott férkőzni, egy erdei irbisz már a lábadat megette volna, mire felébredsz.* Hangjába nem vegyül gúny, nem vegyül cinizmus, Lesha minden bizonnyal ismeri már ezt a fajta dicséretet, ami most burkoltan elhangzik. Az óriás mondandójának végén hirtelen megindul Lesha felé, majd közvetlenül előtte irányt változtatva megkerüli őt és a barlang belsejét mustrálja. Megnyugodva látja, hogy nincs folytatása, a sziklafal belső falának tövében látható kődarabokra tekintve ismét elégedetten bólint, láthatóan megelégedésére szolgál, hogy a lány ellenőrizte az üreget, mielőtt bemászott. Komótosan visszasétál előbbi helyére a tábortűz mellé és törökülésbe ül, kezét fegyvere nyelén nyugtatva, s a parázsló, pislákoló tűzre mélyesztve tekintetét.*
- Mit képzeltél? Apád majd büszkén áldását adja a frigyre? Hogy nem foglalkozik az Ököl és más portyázó hordák fenyegetésével, a törzs jövőjével?! Szerinted, a törzsek egyesülése mi célt szolgál? Egy szertartást csupán, melyben Onor és a többi vezető örömét lelheti, idejét kedvére múlathatja?* Hangja erőssége érezhetően emelkedik, ahogy a feszültség is, ami benne tombol, nem szükséges ehhez ordítania, de nem is akar. Nem áll szándékában mást is idecsalni az üreg nyílásához.*
- Hát ne kérdezz tőlem Aranlithról! Nincs jogod hozzá… Úrnőm!* Az utolsó szót szinte már kiköpi mérgében, dühtől eltorzult arcán kiismerhetetlen szándékkal. Ismét feláll, járkálása most egy ketrecbe zárt, tehetetlen vadéhoz hasonlatos, úgy is érzi magát, nehezen tudja feldolgozni ezt a helyzetet. Szerelmétől, törzsétől eltaszították, a biztos jövő, most csak távoli bizonytalan pontnak tűnik életében. Ezen gondolatokra szabad bal keze - mert jobb kezében játszi könnyedséggel kalapácsa leng – ökölbe szorul, tekintete ismét a lányra szegeződik.*
- Nem figyelmeztettelek? Nem készítettelek eléggé fel? Nem szóltam előre?* Tehetetlen és tomboló dühét immár nehezebben fékezve, a lányhoz lép, lenyúl és bal kezével annak bőrvértjét nyakánál megragadva húzza hirtelen kissé feljebb, közelebb magához.*
- Ne kérdezz, Aranlithról, Úrnőm, ha szeretnéd még megélni a holnapot.* Ekkor a lányt eltaszítja magától, ami, ha a nőt felkészületlenül éri, Zaxdor dühe következtében tehetetlenül esik hátra. Zaxdor ismét az üreg szája felé indul. Feltett szándéka, hogy az üreg száján kisétálva, sorsára hagyja Leshát, majd gondolataiba merülve, mégis visszafordul. A tábortűz pislákoló fényében elnézi a lányt, ágaktól még kissé piros arcát, a szabad testfelületét borító sebeket, a vértjére száradt vért.*
~ Mikor nőtt így fel? Kész nővé cseperedett.~* Gondolataiba burkolózva, mintegy meggondolva magát, harci kalapácsát ölébe véve, ismét visszatelepszik a tűzhöz.*
*Zaxdor hallja, amit a lány kérdez, de egy pillanatig csak mereven nézi és nem válaszol. Hosszú perceknek tűnhet ez annak, aki az óriást nem ismeri, hosszú kényelmetlen perceknek, de valószínűleg nem Leshának. Ősidők óta ismerik egymást, ismerik egymás természetét, ismerik egymás személyiségét. Lesha ezalatt a hosszú percek alatt, ettől függetlenül elgondolkodhat azon, hogy vajon a szigorú, olykor, ha szükséges kegyetlenül hideg Zaxdor mit tervezhet, mely miatt nem válaszol. Pedig csak gondolatait rendezi és lelki világát, mielőtt olyat cselekedne, amit megbánna. Zaxdor anélkül, hogy Lesha kérdésére válaszolna, lassan ölébe fektetett harci kalapácsára támaszkodva feláll és az üreg nyílása felé indul. Az ott rakott tűzet elégedetten mustrálja, majd tekintettel arra, hogy ez esetben már ketten vannak, így inkább hívogató, mint ijesztő a füst, lábával határozott mozdulatokkal szétkotorja és eltapossa, a még füstölgő ágdarabokat.*
- Úrnőm!* ahogy szokásos köszöntése elhangzik, hirtelen Lesha felé fordul és meghajol, arcán a cinizmus, gyűlölet és keserűség jeleivel. Bármennyire is szeretné, nem tudja megölni a lányt, túl hosszú ideje ismeri már, túl hosszú ideje neveli már.*
- Kedvemre való, ahogy a helyszínt igyekezted biztosítani, bár, ha egy ekkora behemót a közeledbe tudott férkőzni, egy erdei irbisz már a lábadat megette volna, mire felébredsz.* Hangjába nem vegyül gúny, nem vegyül cinizmus, Lesha minden bizonnyal ismeri már ezt a fajta dicséretet, ami most burkoltan elhangzik. Az óriás mondandójának végén hirtelen megindul Lesha felé, majd közvetlenül előtte irányt változtatva megkerüli őt és a barlang belsejét mustrálja. Megnyugodva látja, hogy nincs folytatása, a sziklafal belső falának tövében látható kődarabokra tekintve ismét elégedetten bólint, láthatóan megelégedésére szolgál, hogy a lány ellenőrizte az üreget, mielőtt bemászott. Komótosan visszasétál előbbi helyére a tábortűz mellé és törökülésbe ül, kezét fegyvere nyelén nyugtatva, s a parázsló, pislákoló tűzre mélyesztve tekintetét.*
- Mit képzeltél? Apád majd büszkén áldását adja a frigyre? Hogy nem foglalkozik az Ököl és más portyázó hordák fenyegetésével, a törzs jövőjével?! Szerinted, a törzsek egyesülése mi célt szolgál? Egy szertartást csupán, melyben Onor és a többi vezető örömét lelheti, idejét kedvére múlathatja?* Hangja erőssége érezhetően emelkedik, ahogy a feszültség is, ami benne tombol, nem szükséges ehhez ordítania, de nem is akar. Nem áll szándékában mást is idecsalni az üreg nyílásához.*
- Hát ne kérdezz tőlem Aranlithról! Nincs jogod hozzá… Úrnőm!* Az utolsó szót szinte már kiköpi mérgében, dühtől eltorzult arcán kiismerhetetlen szándékkal. Ismét feláll, járkálása most egy ketrecbe zárt, tehetetlen vadéhoz hasonlatos, úgy is érzi magát, nehezen tudja feldolgozni ezt a helyzetet. Szerelmétől, törzsétől eltaszították, a biztos jövő, most csak távoli bizonytalan pontnak tűnik életében. Ezen gondolatokra szabad bal keze - mert jobb kezében játszi könnyedséggel kalapácsa leng – ökölbe szorul, tekintete ismét a lányra szegeződik.*
- Nem figyelmeztettelek? Nem készítettelek eléggé fel? Nem szóltam előre?* Tehetetlen és tomboló dühét immár nehezebben fékezve, a lányhoz lép, lenyúl és bal kezével annak bőrvértjét nyakánál megragadva húzza hirtelen kissé feljebb, közelebb magához.*
- Ne kérdezz, Aranlithról, Úrnőm, ha szeretnéd még megélni a holnapot.* Ekkor a lányt eltaszítja magától, ami, ha a nőt felkészületlenül éri, Zaxdor dühe következtében tehetetlenül esik hátra. Zaxdor ismét az üreg szája felé indul. Feltett szándéka, hogy az üreg száján kisétálva, sorsára hagyja Leshát, majd gondolataiba merülve, mégis visszafordul. A tábortűz pislákoló fényében elnézi a lányt, ágaktól még kissé piros arcát, a szabad testfelületét borító sebeket, a vértjére száradt vért.*
~ Mikor nőtt így fel? Kész nővé cseperedett.~* Gondolataiba burkolózva, mintegy meggondolva magát, harci kalapácsát ölébe véve, ismét visszatelepszik a tűzhöz.*
888. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-27 21:18:37
Üzenet elküldve: 2017-12-27 21:18:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang//
*~Végtelen sötétség. Köd. Villanás.
A kis Lesha szemben áll a kamasz Onorral, aki már akkor 8 láb magas volt, és sütött róla, hogy az óriásokhoz képest is otromba, és sötét, mint a csillagtalan éjszaka. A látványra a kis Leshában a rémület üti fel a fejét, amikor belegondol, hogy ennek a tahónak ígérték oda őt.
Villanás.
A serdülő Lesha ott áll anyja, apja előtt dacosan válaszra várva. Taron törzsfő mogorva képpel hallgat. Nira, a törzsben az asszonyok között az első, jégcsap-királynő ábrázattal válaszol: *
- Utoljára mondom el lányom! A frigy a sziklákba vésetett. Ez törzsed iránti kötelességed. A két törzs így egyesülni fog.
*Villanás.
Lesha éppen kilép szobája ajtaján, amikor figyelmes lesz a keresztfolyóson strázsáló egyik testőrre. Hosszú, fekete hajú, rövid szakállas férfi. Olyan 9 láb magas lehet, jobbjában nagy csatabárd, hátán pallos, felemás, nehéz vértezetét prémes bőr, és láncsodrony toldások teszik könnyebbé. Lesha odasétál hozzá.*
- Szia! Téged még nem láttalak itt szolgálatban.
*Az óriás testőr haptákba vágja magát, biccentve hivatalosan válaszol: *
- Igen, úrnőm! Pár napja osztott be ide Zaxdor mester. Kíván tőlem valamit?
- Hát, kezdetnek talán megmondanád a nevedet?
*Az óriás testőr katonás ábrázata zavartan törik meg.*
- Öm, igen úrnőm! Eron vagyok. Szolgálatára!
*Lesha kissé somolyogva, de könnyed válaszolva: *
- Remek. Pihenj katona, és köszi, az izgis csevegést, Eron.
*Azzal, az óriás lány elszambázik.
Villanás.
Lesha vidáman a gyakorlótérre igyekszik, hogy a törzsi testőrség fejével, és egyben jó barátjával, Zaxdorral, fejlesszék az ő lándzsával való harci tudományát. A szobája mellett lévő saját fegyvertárához lép. Nyitja az ajtót. Lándzsájáért nyúl, ekkor észreveszi, hogy annak nyelére iptun és cytne virágokból álló szürkés rózsaszínű kis csokor van kötve.
Villanás.
Hat szemközt állnak, feszült csendben. Lesha és Eron tudják, hogy most következik a hegyi beszéd, amit egyikük se fog zsebre tenni. Zaxdor árgus szemei előtt, vonzalmuk nem maradt sokáig titokban, de az óriás lány jól ismeri. A testőrség vezére bármit is fog most mondani, vagy tenni, biztos nem fogja jelenteni apjának a dolgot, és így titkuk mégis biztonságban van.
Villanás. Forróság. Fájdalom.~*
*A barlangban, a tűz mellett heverő óriás lány előtt, önkívületi álmában a múlt eseményei peregnek le újra. A következő villanásnál az emlékek sorát, hirtelen égető fájdalom szakítja félbe, ami visszarántja őt az öntudatához. Az óriás lány magához térve ösztönösen a lándzsájához kap, és a támadóját keresve ismerős arcot pillant meg.*
- Sziklák Ura! Ennyi erővel egy griffmadarat is küldhettél volna, hogy az vájja ki a szívemet.
*Ekkor a tűzfényében megcsillan Zaxdor mellkasán lévő griff tetoválás.
~Nagyon szellemes.~
Az óriás lány sebláztól lángoló arccal, nem törődőmön visszadől fekhelyére.*
- Remek. Mit akarsz? Jöttél megint hegyi beszédet tartani? Tessék, vágd csak azt is úgy arcomba, mint ezt az ágat, hogy Te megmondtad… hé, mi?!
*Lesha ismét felül, és az óriás férfira szegezi tekintetét. Nem lát rajta sérüléseket.*
- Ha Te itt vagy… akkor Téged is?! Barmadhúrra! Aranlith. Őt is bántották!?
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.27 21:54:00
*~Végtelen sötétség. Köd. Villanás.
A kis Lesha szemben áll a kamasz Onorral, aki már akkor 8 láb magas volt, és sütött róla, hogy az óriásokhoz képest is otromba, és sötét, mint a csillagtalan éjszaka. A látványra a kis Leshában a rémület üti fel a fejét, amikor belegondol, hogy ennek a tahónak ígérték oda őt.
Villanás.
A serdülő Lesha ott áll anyja, apja előtt dacosan válaszra várva. Taron törzsfő mogorva képpel hallgat. Nira, a törzsben az asszonyok között az első, jégcsap-királynő ábrázattal válaszol: *
- Utoljára mondom el lányom! A frigy a sziklákba vésetett. Ez törzsed iránti kötelességed. A két törzs így egyesülni fog.
*Villanás.
Lesha éppen kilép szobája ajtaján, amikor figyelmes lesz a keresztfolyóson strázsáló egyik testőrre. Hosszú, fekete hajú, rövid szakállas férfi. Olyan 9 láb magas lehet, jobbjában nagy csatabárd, hátán pallos, felemás, nehéz vértezetét prémes bőr, és láncsodrony toldások teszik könnyebbé. Lesha odasétál hozzá.*
- Szia! Téged még nem láttalak itt szolgálatban.
*Az óriás testőr haptákba vágja magát, biccentve hivatalosan válaszol: *
- Igen, úrnőm! Pár napja osztott be ide Zaxdor mester. Kíván tőlem valamit?
- Hát, kezdetnek talán megmondanád a nevedet?
*Az óriás testőr katonás ábrázata zavartan törik meg.*
- Öm, igen úrnőm! Eron vagyok. Szolgálatára!
*Lesha kissé somolyogva, de könnyed válaszolva: *
- Remek. Pihenj katona, és köszi, az izgis csevegést, Eron.
*Azzal, az óriás lány elszambázik.
Villanás.
Lesha vidáman a gyakorlótérre igyekszik, hogy a törzsi testőrség fejével, és egyben jó barátjával, Zaxdorral, fejlesszék az ő lándzsával való harci tudományát. A szobája mellett lévő saját fegyvertárához lép. Nyitja az ajtót. Lándzsájáért nyúl, ekkor észreveszi, hogy annak nyelére iptun és cytne virágokból álló szürkés rózsaszínű kis csokor van kötve.
Villanás.
Hat szemközt állnak, feszült csendben. Lesha és Eron tudják, hogy most következik a hegyi beszéd, amit egyikük se fog zsebre tenni. Zaxdor árgus szemei előtt, vonzalmuk nem maradt sokáig titokban, de az óriás lány jól ismeri. A testőrség vezére bármit is fog most mondani, vagy tenni, biztos nem fogja jelenteni apjának a dolgot, és így titkuk mégis biztonságban van.
Villanás. Forróság. Fájdalom.~*
*A barlangban, a tűz mellett heverő óriás lány előtt, önkívületi álmában a múlt eseményei peregnek le újra. A következő villanásnál az emlékek sorát, hirtelen égető fájdalom szakítja félbe, ami visszarántja őt az öntudatához. Az óriás lány magához térve ösztönösen a lándzsájához kap, és a támadóját keresve ismerős arcot pillant meg.*
- Sziklák Ura! Ennyi erővel egy griffmadarat is küldhettél volna, hogy az vájja ki a szívemet.
*Ekkor a tűzfényében megcsillan Zaxdor mellkasán lévő griff tetoválás.
~Nagyon szellemes.~
Az óriás lány sebláztól lángoló arccal, nem törődőmön visszadől fekhelyére.*
- Remek. Mit akarsz? Jöttél megint hegyi beszédet tartani? Tessék, vágd csak azt is úgy arcomba, mint ezt az ágat, hogy Te megmondtad… hé, mi?!
*Lesha ismét felül, és az óriás férfira szegezi tekintetét. Nem lát rajta sérüléseket.*
- Ha Te itt vagy… akkor Téged is?! Barmadhúrra! Aranlith. Őt is bántották!?
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.27 21:54:00
887. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-27 06:33:06
Üzenet elküldve: 2017-12-27 06:33:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang//
*Nem rá tervezték ezt a rengeteget az ősi alkotók. Hosszú hajába az alsóbb ágak minduntalan belekaptak és megtépték. Hosszúra bizonyult menetelése alatt számos dolgot át tud gondolni. Nem tudja eldönteni, hogy szomorúságot, vagy gyűlöletet érez. Fejét nem veszíti el, keményebb harci helyzetekben is megállta már a helyét, azonban a jelenlegi kilátásai meglehetősen bizonytalanok.*
-Hogy a… *szitkozódik hangosan, miközben egy nagyobb ág, majdnem a szemét csapja ki, így egy pillanatra megáll. Igazít egyet felszerelésén, nem elég, hogy a környezetbe nem illik be, jóllehet az ősi fák némelyike számára is enyhet és nem csak bosszúságot okozhatna, még hátán keresztbe tett harci kalapácsa is fészkelődni merészel. Sohasem tartotta magát érzelmes fickónak, azonban Aranlith és törzsének elvesztése meglepő módon nagyon megviseli. Bosszúsággal vegyes, fájdalommal gondol szerelme arcára, melyet száműzetését megelőző pillanatokban még utoljára láthatott. A kór levette lábáról, önmagáról gondoskodni nem tudott, Zaxdor ápolása nélkülözhetetlen volt. Ahogy erre gondol, újra indult öles léptei alatt immár rengeni kezd kissé a föld, erre észbe kap és ismét megfontolt járásra vált. Semmi szükség arra, hogy valami ragadozóval kelljen itt az erdő közepén tusát vívnia. Nem érzett hozzá túl nagy kedvet.*
-Persze. A romantika. Miért pont Eron? Miért pont az én katonám? Nem mondtam eléggé, nem soroltam érveim? Hogy miért nem inkább a fejedet téptem le, Lesha!* utolsó szavait fogai között sziszegi ki, itt a sűrűben egészen úgy hangzik, mint a tretil, melynek tojásait veszik. Fagyos hangulatához az évszak jellemzői kiválóan párosulnak, lehelete nyomot hagy a levegőben, olykor borzongva húzza össze magát és feszíti meg izmait a hidegben, kitetovált sebhelyei fagysérülésekként szinte világítanak az arcán, miközben szívében érzett hiányérzettől és fájdalomtól rándulnak olykor görcsös grimaszba. A folyók havának vége az erdőn is meglátszik, a fák fehér bundába öltöznek, szinte könyörögve nyújtóznak az ég felé egy kis melegebb fuvallatért. Az avar, csak azon a helyen marad meg, ahol kissé sűrűbbek az ágak, vagy maradt még némi lombkorona, egyébként nem kell attól tartania, hogy csörtetése a világ másik oldaláról is odavonzza a ragadozókat. Aranlith, elveszített szerelme körül forgó gondolatait, a metsző hidegben egy ordítás vágja ketté. A hangra megmerevedik, hátáról harci kalapácsát lassan két kezébe fogja, s menet közben annak fejével hajtja félre lassan az ágakat maga előtt, majd rövid hallgatózás után megnyugszik. A hang immár nem ismeretlen számára:*
~Lám, már arra sem emlékszel, amit néhány hattal ezelőtt tanultunk, kicsi Lesha.~*Szája gonosz mosolyra húzódik, miközben lassabb léptekre vált. Nem jelentheti ki, hogy a nő türelmetlenséggel párosult ideges ordítása kielégítené mérgét és elégedettséggel töltené el, inkább hirtelen ismét belé költözik a tanítói érzelem. Ez persze rövid idő, ismét eszébe jut, hogy száműzetését, kitaszítását megelőzően valaha mily csodás élete volt azzal a nővel, akit szeretett. Mily csodás munkája, melyet hivatásának tekintett.*
-Mert persze neked Eron kellett. Ismerted apádat, a Rátartit, ha te nem is annyira, én számtalanszor elmondtam, hogy vigyázz vele és elveivel. Ismerted anyádat a Szigorút, kinek haragjától mindig óvva intettelek. De nem, neked mégis Eron kellett, csak azért, hogy tönkretedd mások életét is!* Hangos szitkozódásait most nem tudja úgy visszafogni, némely pillanatban kalapácsa kissé erősebben hajtja félre az ágakat, amennyiben valami az útjába kerül pozdorjává zúzva, vagy elrepítve azt. Mérge csak nem csillapodik, tekintete a hűvös éjszaka, apró kis tábortüzeivel telepöttyözött sötét égbolt felé fordul, ahol a Fal képe tekint le rá, játszi iróniával. Nem tudja elkerülni azt a tényt, hogy az összes csillagkép közül, talán ennek a képe ragyog legfényesebben. Kissé zúzalékos talajt tapod a lába, mintha a csillagkép által jelzett zárás nem csak eddigi életére, hanem az erdő végére is vonatkozna, azonban csalatkoznia kell. Az erdő fái nem fogynak el, csak kissé ritkábban helyezkednek, a csertölgyek ágainak sora kopaszon szakítja meg az égbolt sziporkázó fényét. A néhol előtűnő avar enyhet adó és puha, ebben a hidegben mégsem érzi azonban, hogy kedve támadna belefeküdni. Főleg miután erős füstszagra lesz figyelmes, s nem messze tőle, a fák között apró fénypászma tündököl fel a sötétben:*
~ Mindig csak szárazzal előbb. Győződj meg arról, hogy a gyújtós száraz, egyébként nagyobb lesz a füstje, mint a lángja.~* Gondolataiba heves érzelmek vegyülnek, ahogy immár azt tapasztalja, hogy a füstnek lassan terjengő színe is van már a fák között, nem csak szaga. Dühösen rázza meg fejét, hogy ím, tanításait ennyire figyelmen kívül hagyják ismét. Fürgén körbenéz, másnak feltűnhet-e, amit észrevett, illetve meggyőződik arról, hogy ragadozó nem ólálkodik-e a közelben. Kalapácsán két keze marokra szorulva feszül rá, majd lassan, komótosan a már felfedezett üreg szájához közeledik.*
~ Gondolom, szeretnéd tudni, mit érzek. Hogyan érzem magam most. Én pedig szeretném tudni van-e bűntudatod, egyáltalán van-e lelkiismereted?!~* A gondolatok gyötrelme ismét betölti elméjét, azonban ez óvatosságán mit sem változtat, miközben eléri a fák között megbújó sziklafal, félig nyitott szájhoz hasonló szürkés-fekete üreg száját, ahonnan a fény bújik ki. Nem sokat tétovázik és belép, arcán elnyúlik a gonosz mosoly, amikor a lányt, egy kisebb füstölgő tábortűz előtt fekve látja. Eljátszik a gondolattal, hogy harci kalapácsát az óriásnő állán támassza meg, adva ezzel dühének pillanatnyi enyhet, majd lassan felméri Lesha testét. A lányt zúzódások és korbács ütötte csíkok látszódnak keresztül-kasul. Láthatóan még álmában is szenved, vélhetően a lelki és fizikai fájdalmaktól. Zaxdor dühe, még nagyobb ingerültségére csökkenni látszik, előbújik belőle a tanítói és mentori szerep. Megrázza fejét. Ahogy áll a lány felett, csak egy suhintás kellene és elégtételt venne elveszített szerelméért, elveszített életéért, majd a Fal képe jut eszébe. Zárás. Életének egy pillanatát próbálja még az univerzum is lezárni, hát ki ő, hogy ez ellen tehetne.*
~ Egy senki. Egy rangját vesztett, száműzött senki. Ahogy te sem vagy más.~* Gondolataiba merülve ül le törökülésbe a pislákoló tábortűz lánnyal ellentétes oldalán, eltávolítva arról a füstöt okozó fenyőágakat, figyelve arra, hogy testével úgy forduljon, hogy a hasadék bejáratát kiválóan ellenőrizhesse. A tűz már nem füstöl, a helyzetet ellenőrzése alatt tartja, majd egy hirtelen mozdulattól vezérelve, úgy ültében, gonosz mosollyal arcán cseppet sem kedvesen, a kezében markolt tűleveles, már nem parázsló füstölgő ághalmazt a fekvő lány arcába dobja.*
A hozzászólás írója (Zaxdor Karag) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.27 06:54:54
*Nem rá tervezték ezt a rengeteget az ősi alkotók. Hosszú hajába az alsóbb ágak minduntalan belekaptak és megtépték. Hosszúra bizonyult menetelése alatt számos dolgot át tud gondolni. Nem tudja eldönteni, hogy szomorúságot, vagy gyűlöletet érez. Fejét nem veszíti el, keményebb harci helyzetekben is megállta már a helyét, azonban a jelenlegi kilátásai meglehetősen bizonytalanok.*
-Hogy a… *szitkozódik hangosan, miközben egy nagyobb ág, majdnem a szemét csapja ki, így egy pillanatra megáll. Igazít egyet felszerelésén, nem elég, hogy a környezetbe nem illik be, jóllehet az ősi fák némelyike számára is enyhet és nem csak bosszúságot okozhatna, még hátán keresztbe tett harci kalapácsa is fészkelődni merészel. Sohasem tartotta magát érzelmes fickónak, azonban Aranlith és törzsének elvesztése meglepő módon nagyon megviseli. Bosszúsággal vegyes, fájdalommal gondol szerelme arcára, melyet száműzetését megelőző pillanatokban még utoljára láthatott. A kór levette lábáról, önmagáról gondoskodni nem tudott, Zaxdor ápolása nélkülözhetetlen volt. Ahogy erre gondol, újra indult öles léptei alatt immár rengeni kezd kissé a föld, erre észbe kap és ismét megfontolt járásra vált. Semmi szükség arra, hogy valami ragadozóval kelljen itt az erdő közepén tusát vívnia. Nem érzett hozzá túl nagy kedvet.*
-Persze. A romantika. Miért pont Eron? Miért pont az én katonám? Nem mondtam eléggé, nem soroltam érveim? Hogy miért nem inkább a fejedet téptem le, Lesha!* utolsó szavait fogai között sziszegi ki, itt a sűrűben egészen úgy hangzik, mint a tretil, melynek tojásait veszik. Fagyos hangulatához az évszak jellemzői kiválóan párosulnak, lehelete nyomot hagy a levegőben, olykor borzongva húzza össze magát és feszíti meg izmait a hidegben, kitetovált sebhelyei fagysérülésekként szinte világítanak az arcán, miközben szívében érzett hiányérzettől és fájdalomtól rándulnak olykor görcsös grimaszba. A folyók havának vége az erdőn is meglátszik, a fák fehér bundába öltöznek, szinte könyörögve nyújtóznak az ég felé egy kis melegebb fuvallatért. Az avar, csak azon a helyen marad meg, ahol kissé sűrűbbek az ágak, vagy maradt még némi lombkorona, egyébként nem kell attól tartania, hogy csörtetése a világ másik oldaláról is odavonzza a ragadozókat. Aranlith, elveszített szerelme körül forgó gondolatait, a metsző hidegben egy ordítás vágja ketté. A hangra megmerevedik, hátáról harci kalapácsát lassan két kezébe fogja, s menet közben annak fejével hajtja félre lassan az ágakat maga előtt, majd rövid hallgatózás után megnyugszik. A hang immár nem ismeretlen számára:*
~Lám, már arra sem emlékszel, amit néhány hattal ezelőtt tanultunk, kicsi Lesha.~*Szája gonosz mosolyra húzódik, miközben lassabb léptekre vált. Nem jelentheti ki, hogy a nő türelmetlenséggel párosult ideges ordítása kielégítené mérgét és elégedettséggel töltené el, inkább hirtelen ismét belé költözik a tanítói érzelem. Ez persze rövid idő, ismét eszébe jut, hogy száműzetését, kitaszítását megelőzően valaha mily csodás élete volt azzal a nővel, akit szeretett. Mily csodás munkája, melyet hivatásának tekintett.*
-Mert persze neked Eron kellett. Ismerted apádat, a Rátartit, ha te nem is annyira, én számtalanszor elmondtam, hogy vigyázz vele és elveivel. Ismerted anyádat a Szigorút, kinek haragjától mindig óvva intettelek. De nem, neked mégis Eron kellett, csak azért, hogy tönkretedd mások életét is!* Hangos szitkozódásait most nem tudja úgy visszafogni, némely pillanatban kalapácsa kissé erősebben hajtja félre az ágakat, amennyiben valami az útjába kerül pozdorjává zúzva, vagy elrepítve azt. Mérge csak nem csillapodik, tekintete a hűvös éjszaka, apró kis tábortüzeivel telepöttyözött sötét égbolt felé fordul, ahol a Fal képe tekint le rá, játszi iróniával. Nem tudja elkerülni azt a tényt, hogy az összes csillagkép közül, talán ennek a képe ragyog legfényesebben. Kissé zúzalékos talajt tapod a lába, mintha a csillagkép által jelzett zárás nem csak eddigi életére, hanem az erdő végére is vonatkozna, azonban csalatkoznia kell. Az erdő fái nem fogynak el, csak kissé ritkábban helyezkednek, a csertölgyek ágainak sora kopaszon szakítja meg az égbolt sziporkázó fényét. A néhol előtűnő avar enyhet adó és puha, ebben a hidegben mégsem érzi azonban, hogy kedve támadna belefeküdni. Főleg miután erős füstszagra lesz figyelmes, s nem messze tőle, a fák között apró fénypászma tündököl fel a sötétben:*
~ Mindig csak szárazzal előbb. Győződj meg arról, hogy a gyújtós száraz, egyébként nagyobb lesz a füstje, mint a lángja.~* Gondolataiba heves érzelmek vegyülnek, ahogy immár azt tapasztalja, hogy a füstnek lassan terjengő színe is van már a fák között, nem csak szaga. Dühösen rázza meg fejét, hogy ím, tanításait ennyire figyelmen kívül hagyják ismét. Fürgén körbenéz, másnak feltűnhet-e, amit észrevett, illetve meggyőződik arról, hogy ragadozó nem ólálkodik-e a közelben. Kalapácsán két keze marokra szorulva feszül rá, majd lassan, komótosan a már felfedezett üreg szájához közeledik.*
~ Gondolom, szeretnéd tudni, mit érzek. Hogyan érzem magam most. Én pedig szeretném tudni van-e bűntudatod, egyáltalán van-e lelkiismereted?!~* A gondolatok gyötrelme ismét betölti elméjét, azonban ez óvatosságán mit sem változtat, miközben eléri a fák között megbújó sziklafal, félig nyitott szájhoz hasonló szürkés-fekete üreg száját, ahonnan a fény bújik ki. Nem sokat tétovázik és belép, arcán elnyúlik a gonosz mosoly, amikor a lányt, egy kisebb füstölgő tábortűz előtt fekve látja. Eljátszik a gondolattal, hogy harci kalapácsát az óriásnő állán támassza meg, adva ezzel dühének pillanatnyi enyhet, majd lassan felméri Lesha testét. A lányt zúzódások és korbács ütötte csíkok látszódnak keresztül-kasul. Láthatóan még álmában is szenved, vélhetően a lelki és fizikai fájdalmaktól. Zaxdor dühe, még nagyobb ingerültségére csökkenni látszik, előbújik belőle a tanítói és mentori szerep. Megrázza fejét. Ahogy áll a lány felett, csak egy suhintás kellene és elégtételt venne elveszített szerelméért, elveszített életéért, majd a Fal képe jut eszébe. Zárás. Életének egy pillanatát próbálja még az univerzum is lezárni, hát ki ő, hogy ez ellen tehetne.*
~ Egy senki. Egy rangját vesztett, száműzött senki. Ahogy te sem vagy más.~* Gondolataiba merülve ül le törökülésbe a pislákoló tábortűz lánnyal ellentétes oldalán, eltávolítva arról a füstöt okozó fenyőágakat, figyelve arra, hogy testével úgy forduljon, hogy a hasadék bejáratát kiválóan ellenőrizhesse. A tűz már nem füstöl, a helyzetet ellenőrzése alatt tartja, majd egy hirtelen mozdulattól vezérelve, úgy ültében, gonosz mosollyal arcán cseppet sem kedvesen, a kezében markolt tűleveles, már nem parázsló füstölgő ághalmazt a fekvő lány arcába dobja.*
A hozzászólás írója (Zaxdor Karag) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.27 06:54:54
886. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-26 20:56:24
Üzenet elküldve: 2017-12-26 20:56:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang//
*Az óriás lány nem tudni meddig heverne még ott véres hóban, ha a körülötte álló óriások tömege nem zendítene rá:*
- Áruló! Takarodj! Hord el az irhád!
*Lesha anyja szidalmával ellentétben koránt se szégyentelen, csak emellett még ezernyi érzés kavarog benne, ezért a törzse rivallásának hatására összeszedi minden megmaradt erejét, és ha nehézkesen is, de felöltözik és lándzsájára támaszkodva elhagyja a Szikla Farkasok faluját. A lány lelki vesszőfutása közben nem szól senkihez. Szótlanul tűri, hogy ócsárolják, de még azt is, hogy dobálják. A vértől maszatos és fájdalomtól feszült arcát, csak lecsorduló könnyei sávozzák, némán. Lesha, ha még botladozva is, de megy rendületlen, mert mintha a faluja, és közte növekvő távolsággal az ott történtektől, és azok következményeitől is messzebb kerülhetne. Ez naiv, sőt ostoba illúzió, de ez ad neki erőt, hogy képes legyen elhagyni a falut, a hágót, a hegyoldalt, ahonnan lassan beér az erdő mélyére.
Alkonyodik már, amikor az óriás lány beér a fák közé. Itt már nyomát se látni hónak, és a levegőt is szinte fullasztónak érzi, a hegyi hideghez képest. Idejét sem tudja mikor járt ilyen messze a magas hegyektől, de azt tudja, valami menedéket kell találnia és tüzet gyújtania éjszakára. Hiszen lehet, hogy az itteni hideg meg se kottyan neki, de megsérült, vérzik, és a vérszagra gyűlnek az éji vadjai. Egyedül pedig, jelenlegi állapotában még egy minxel sem bírna el, nemhogy egy warggal vagy egy erdei iribisszel. Magában egy rövid, néma fohászt intéz a Barlangok Asszonyához. Rövid erdei bolyongás után, mintha imái meghallgatattak volna. Lesha a kopár fák között, a sziklafalon egy sötét hasadékra lesz figyelmes. Közelebb érve látja tényleg egy barlang az.
~Köszönöm, Barmadhúr!~
Lesha lehajolva felvesz két követ a földről, és mindkettőt behajítja a barlang száján. A művelet közben egyensúlya meginog, és ha nem támaszkodna lándzsájára, hasra is esne. A kövek hamar falat érve hangos visszhangot vernek. Az óriás lány vár, de más nem történik. Minden porcikája fáj, és borzasztóan fáradt, de biztosra kell mennie. Nem akar besétálni egy medve vagy egy csapat hárpia közé. Tehát, keresgélni kezd a sziklafalnál. Szürkésfekete kövek után kutat. Nehezére esik a feladatra koncentrálnia, de mégis örül a dolognak, mert addig sem jár az esze a közelmúlt borzalmas eseményein. Sietnie is kell, hiszen nem soká vaksötét lesz. Keresése sikerrel zárul, talál néhány darab kovakövet. Gyűjt némi gyújtóst, száraz levelekből, apró ágakból és gallyakból, amikből gondosan egy kis tűzfészket készít, majd neki lát a földre kuporodva kovakövekkel szikrát pattintva azt begyújtani. A tűzgyújtás, amúgy sem egyszerű feladat, de Lesha számára a fáradt és fájó tagjaival, ez most még nehezebb feladatnak bizonyul. Az óriás lány lassan türelmét veszti az idegőrlő feladatban. Elkeseredése hirtelen dühbe csap át, és üvöltve hajítja el a lándzsáját, ami egészen véletlenül egy fatörzsébe fúródva áll meg. Ekkor a barlangból vijjogva egy denevér raj tör elő. A lány néhány mély sóhaj után újra neki fog a tűzgyújtásnak.
~Nyugi, és koncentrálj… koncentrálj! Menni fog!~
Lesha összepattintja a köveket, többször egymásután újra és újra, amikor végre az egyik szikra belekap száraz levelekben. A lány feltérdel, és a földről a szájához emelve lassan fújni kezdi a füstölgő tűzfészket, ami pár pillanat múlva lángra kap. A vidáman lobogó lángocskák elégedett örömmel töltik el a lány. A földre letéve táplálni kezdi a tüzet, és további gallyakat, ágakat dob rá, amíg a tűz erőre kap, feltápászkodik a földről, és a kihúzza lándzsáját a fatörzséből. A tűzhöz lépve egy vastagabb ág végét lángra lobbantva a barlangba lép. Egyik kezében a lándzsája, másikban a kezdetleges fáklya. Nem túl nagy barlang, legalábbis egy kissé elkényeztetett óriás lány szemével nézve, de a célnak megfelel, főleg, hogy egy vadállat sem tanyázik benne. Lesha kimegy, és a barlangban hord még ágakat, száraz leveleket, és vastagabb ágakat, majd a fáklyával bent is meggyújtja a tüzet. A kinti tüzet sem oltja el. Helyette letör néhány nagy, zöld fenyőágat és a tűzre veti, ami így fehér fojtófüstöt képez a barlang környékén, ezzel is elriasztva a vadállatokat.
~Kész! Ennyit tehettem. Az est hátralevő részében sorsom Gurgothaar kezében van.~
A gondolat végén, szájához emelve megcsókolja a nyakában lógó szarvas függőjét, majd visszamegy a barlangba. Dob még egy pár vastagabb fát a tűzre, leteríti prémpalástját, és engedve fojtogató ólmos fáradtságnak a szőrmeholmira rogy, és szinte azonnal önkívületi álomba zuhan.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.26 21:33:26
*Az óriás lány nem tudni meddig heverne még ott véres hóban, ha a körülötte álló óriások tömege nem zendítene rá:*
- Áruló! Takarodj! Hord el az irhád!
*Lesha anyja szidalmával ellentétben koránt se szégyentelen, csak emellett még ezernyi érzés kavarog benne, ezért a törzse rivallásának hatására összeszedi minden megmaradt erejét, és ha nehézkesen is, de felöltözik és lándzsájára támaszkodva elhagyja a Szikla Farkasok faluját. A lány lelki vesszőfutása közben nem szól senkihez. Szótlanul tűri, hogy ócsárolják, de még azt is, hogy dobálják. A vértől maszatos és fájdalomtól feszült arcát, csak lecsorduló könnyei sávozzák, némán. Lesha, ha még botladozva is, de megy rendületlen, mert mintha a faluja, és közte növekvő távolsággal az ott történtektől, és azok következményeitől is messzebb kerülhetne. Ez naiv, sőt ostoba illúzió, de ez ad neki erőt, hogy képes legyen elhagyni a falut, a hágót, a hegyoldalt, ahonnan lassan beér az erdő mélyére.
Alkonyodik már, amikor az óriás lány beér a fák közé. Itt már nyomát se látni hónak, és a levegőt is szinte fullasztónak érzi, a hegyi hideghez képest. Idejét sem tudja mikor járt ilyen messze a magas hegyektől, de azt tudja, valami menedéket kell találnia és tüzet gyújtania éjszakára. Hiszen lehet, hogy az itteni hideg meg se kottyan neki, de megsérült, vérzik, és a vérszagra gyűlnek az éji vadjai. Egyedül pedig, jelenlegi állapotában még egy minxel sem bírna el, nemhogy egy warggal vagy egy erdei iribisszel. Magában egy rövid, néma fohászt intéz a Barlangok Asszonyához. Rövid erdei bolyongás után, mintha imái meghallgatattak volna. Lesha a kopár fák között, a sziklafalon egy sötét hasadékra lesz figyelmes. Közelebb érve látja tényleg egy barlang az.
~Köszönöm, Barmadhúr!~
Lesha lehajolva felvesz két követ a földről, és mindkettőt behajítja a barlang száján. A művelet közben egyensúlya meginog, és ha nem támaszkodna lándzsájára, hasra is esne. A kövek hamar falat érve hangos visszhangot vernek. Az óriás lány vár, de más nem történik. Minden porcikája fáj, és borzasztóan fáradt, de biztosra kell mennie. Nem akar besétálni egy medve vagy egy csapat hárpia közé. Tehát, keresgélni kezd a sziklafalnál. Szürkésfekete kövek után kutat. Nehezére esik a feladatra koncentrálnia, de mégis örül a dolognak, mert addig sem jár az esze a közelmúlt borzalmas eseményein. Sietnie is kell, hiszen nem soká vaksötét lesz. Keresése sikerrel zárul, talál néhány darab kovakövet. Gyűjt némi gyújtóst, száraz levelekből, apró ágakból és gallyakból, amikből gondosan egy kis tűzfészket készít, majd neki lát a földre kuporodva kovakövekkel szikrát pattintva azt begyújtani. A tűzgyújtás, amúgy sem egyszerű feladat, de Lesha számára a fáradt és fájó tagjaival, ez most még nehezebb feladatnak bizonyul. Az óriás lány lassan türelmét veszti az idegőrlő feladatban. Elkeseredése hirtelen dühbe csap át, és üvöltve hajítja el a lándzsáját, ami egészen véletlenül egy fatörzsébe fúródva áll meg. Ekkor a barlangból vijjogva egy denevér raj tör elő. A lány néhány mély sóhaj után újra neki fog a tűzgyújtásnak.
~Nyugi, és koncentrálj… koncentrálj! Menni fog!~
Lesha összepattintja a köveket, többször egymásután újra és újra, amikor végre az egyik szikra belekap száraz levelekben. A lány feltérdel, és a földről a szájához emelve lassan fújni kezdi a füstölgő tűzfészket, ami pár pillanat múlva lángra kap. A vidáman lobogó lángocskák elégedett örömmel töltik el a lány. A földre letéve táplálni kezdi a tüzet, és további gallyakat, ágakat dob rá, amíg a tűz erőre kap, feltápászkodik a földről, és a kihúzza lándzsáját a fatörzséből. A tűzhöz lépve egy vastagabb ág végét lángra lobbantva a barlangba lép. Egyik kezében a lándzsája, másikban a kezdetleges fáklya. Nem túl nagy barlang, legalábbis egy kissé elkényeztetett óriás lány szemével nézve, de a célnak megfelel, főleg, hogy egy vadállat sem tanyázik benne. Lesha kimegy, és a barlangban hord még ágakat, száraz leveleket, és vastagabb ágakat, majd a fáklyával bent is meggyújtja a tüzet. A kinti tüzet sem oltja el. Helyette letör néhány nagy, zöld fenyőágat és a tűzre veti, ami így fehér fojtófüstöt képez a barlang környékén, ezzel is elriasztva a vadállatokat.
~Kész! Ennyit tehettem. Az est hátralevő részében sorsom Gurgothaar kezében van.~
A gondolat végén, szájához emelve megcsókolja a nyakában lógó szarvas függőjét, majd visszamegy a barlangba. Dob még egy pár vastagabb fát a tűzre, leteríti prémpalástját, és engedve fojtogató ólmos fáradtságnak a szőrmeholmira rogy, és szinte azonnal önkívületi álomba zuhan.*
A hozzászólás írója (Lesha, a Száműzött) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.26 21:33:26
885. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-13 15:13:56
Üzenet elküldve: 2017-12-13 15:13:56
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei túra//
*Ló és lovasa belépnek a fenyves erdőbe, ahogy haladnak, az ingovány szagát lassan elnyomja a fenyőgyanta illata.
Xotara feszült figyelemmel fürkészi az erdőt és hallgatja annak neszeit. Nem szeretne úgy járni, mint a múltkor, amikor a medvével találkozott, és még szerencsésnek mondhatja magát, hogy csak azzal találkozott. Akár egy csapat borzoival is összefuthatott volna. Abba pedig jobb bele se gondolni.
A lihanechi hidegvérűre is ráragad lovasa feszültsége. Kajtár felszegett fejjel, előre hegyezett fülekkel lép. A fenyvest lassan felváltja a lombhullató fák erdeje, ami két dolgot jelent. Közelednek a Vadvédhez, és sűrűsödik az erdő. Igaz, a Tavasztól kapott levélkölcsönt a Fák már lerótták az Ősznek, de a kopár ágak sűrűjében továbbra is nehéz haladni. A talajt pedig egyre gyakrabban barázdálják gyökerek és indák. Ezen a terepen jól jönnek Kajtár nagy patái, és vastag lábai. Előbbiek jobb talajfogást biztosítanak, utóbbiakat kisebb eséllyel töri ki. Xotarának azonban egyre gyakrabban kell a jámbor óriás nyakába borulnia az ágak elől, és ilyenkor teljesen az állatra bíznia magát. Az egyik ilyen nyakba borulás után túl korán emeli fel a fejét, aminek következtében, pont telibe kap egy göcsörtös, vastagabb ágat.*
- Ó, hogy a nehézség törjön ki!
*Átkozódik hangosan a sötételf lány, miközben fájó fejét fogja, és megállítja lovát. Leengedve kezét látja, hogy tenyere vértől foltos, majd felszisszen a szemébe folyó vértől.*
~Remek, ez heget fog hagyni!~
*Az nem zavarja, hogy testén néhány kisebb-nagyobb horzsolás, vágás hegei látszanak, de annyi hiúság még benne is van, hogy ha az arcáról van szó, akkor más a helyzet.*
- Gratulálok! Én béna idióta, hogy (…)
*Pöröli magát Xotara.
Bőrsisakja elnyelte az ütés nagy részét, de a fedetlen szemöldöke felrepedt. A mélységi lány morogva veti le csuklyáját, és sisakját, amit tegeze szíjához kötöz vissza. Leszállva Kajtárról, kitörli a vért a szeméből, majd pej lovát kantárszáron vezetve tovább indul. A sötételf lány emlékezteti magát, hogy hol is van, és nyugalmat erőltetve magára figyelmét újra az erdőre összpontosítja. Ha ez egy kicsit nehézkesen is megy, vér csípte szemére hunyorogva.
Egy idő után ritkulni kezd az erdő. Xotara a fák közül kilépve végre megpillantja a Vadvéd tizenkét láb magas, déli falát. Meglepetten veszi észre, hogy itt egy vízkerék van hozzáépítve az erődhöz. A mesterséges kis patakhoz lépve Kajtár mohón oltja szomját. Xotara megmossa kezeit, és lemossa arcáról a vért. A hideg víz csillapítja a szemöldöke vérzését is, bár még így is szivárog a seb. A rövid tisztálkodás után jobbra fordul, és a keleti oldalon található kapuhoz veszi az irányt. A kapuhoz közeledve beszéd hangjaira, és erdőcsörtetésre lesz figyelmes. A zajokra Kajtárban is felsejlik menekülő ösztöne, és idegesen topog a sötételf lány mellett. A rengetegből ekkor alakokat lát kibontakozik, még hozzá egy egész csapatét.
~A venárok.~
Ismeri fel őket Xotara.*
*Ló és lovasa belépnek a fenyves erdőbe, ahogy haladnak, az ingovány szagát lassan elnyomja a fenyőgyanta illata.
Xotara feszült figyelemmel fürkészi az erdőt és hallgatja annak neszeit. Nem szeretne úgy járni, mint a múltkor, amikor a medvével találkozott, és még szerencsésnek mondhatja magát, hogy csak azzal találkozott. Akár egy csapat borzoival is összefuthatott volna. Abba pedig jobb bele se gondolni.
A lihanechi hidegvérűre is ráragad lovasa feszültsége. Kajtár felszegett fejjel, előre hegyezett fülekkel lép. A fenyvest lassan felváltja a lombhullató fák erdeje, ami két dolgot jelent. Közelednek a Vadvédhez, és sűrűsödik az erdő. Igaz, a Tavasztól kapott levélkölcsönt a Fák már lerótták az Ősznek, de a kopár ágak sűrűjében továbbra is nehéz haladni. A talajt pedig egyre gyakrabban barázdálják gyökerek és indák. Ezen a terepen jól jönnek Kajtár nagy patái, és vastag lábai. Előbbiek jobb talajfogást biztosítanak, utóbbiakat kisebb eséllyel töri ki. Xotarának azonban egyre gyakrabban kell a jámbor óriás nyakába borulnia az ágak elől, és ilyenkor teljesen az állatra bíznia magát. Az egyik ilyen nyakba borulás után túl korán emeli fel a fejét, aminek következtében, pont telibe kap egy göcsörtös, vastagabb ágat.*
- Ó, hogy a nehézség törjön ki!
*Átkozódik hangosan a sötételf lány, miközben fájó fejét fogja, és megállítja lovát. Leengedve kezét látja, hogy tenyere vértől foltos, majd felszisszen a szemébe folyó vértől.*
~Remek, ez heget fog hagyni!~
*Az nem zavarja, hogy testén néhány kisebb-nagyobb horzsolás, vágás hegei látszanak, de annyi hiúság még benne is van, hogy ha az arcáról van szó, akkor más a helyzet.*
- Gratulálok! Én béna idióta, hogy (…)
*Pöröli magát Xotara.
Bőrsisakja elnyelte az ütés nagy részét, de a fedetlen szemöldöke felrepedt. A mélységi lány morogva veti le csuklyáját, és sisakját, amit tegeze szíjához kötöz vissza. Leszállva Kajtárról, kitörli a vért a szeméből, majd pej lovát kantárszáron vezetve tovább indul. A sötételf lány emlékezteti magát, hogy hol is van, és nyugalmat erőltetve magára figyelmét újra az erdőre összpontosítja. Ha ez egy kicsit nehézkesen is megy, vér csípte szemére hunyorogva.
Egy idő után ritkulni kezd az erdő. Xotara a fák közül kilépve végre megpillantja a Vadvéd tizenkét láb magas, déli falát. Meglepetten veszi észre, hogy itt egy vízkerék van hozzáépítve az erődhöz. A mesterséges kis patakhoz lépve Kajtár mohón oltja szomját. Xotara megmossa kezeit, és lemossa arcáról a vért. A hideg víz csillapítja a szemöldöke vérzését is, bár még így is szivárog a seb. A rövid tisztálkodás után jobbra fordul, és a keleti oldalon található kapuhoz veszi az irányt. A kapuhoz közeledve beszéd hangjaira, és erdőcsörtetésre lesz figyelmes. A zajokra Kajtárban is felsejlik menekülő ösztöne, és idegesen topog a sötételf lány mellett. A rengetegből ekkor alakokat lát kibontakozik, még hozzá egy egész csapatét.
~A venárok.~
Ismeri fel őket Xotara.*
884. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-13 12:30:39
Üzenet elküldve: 2017-12-13 12:30:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei túra//
*A csuhás elf is eléggé furcsa szerzet, de számára egyáltalán nem annyira szokatlan az efféle viselkedésmód. Talán kicsit magára ismer a másik csuhásban, bár ő nem ennyire rejtőzködő. A csuklya árnyékába rejtett arcnak biztosan meg van az oka, nem sürgeti a másikat, hogy fedje fel vonásait.
A bizalom és barátságos viselkedés pedig szinte már megszokott a részéről, de ott van nekik Zara, aki a maga bizalmatlan módján cenzorként szolgál a kis csapatban és valószínűleg időben szót emelne, ha úgy érezné, hogy nem odaillő elemet kívánnak Vadvéd falai közé engedni.*
- Köszönöm. *Mosolyog haloványan az ismeretlenre. Egyelőre nem kérdez többet, felesleges volna és ha eljön az ideje, valószínűleg minden kérdésére választ kap, ha pedig úgy érzi, hogy sötét titkot rejt a másik csuhás, őszinte nyíltsággal vonja majd kérdőre.*
- Szép fogás. *Fordul Bayde-hoz, aki az elejtett vadakat veszi számba.*
- Nem, elég lesz egyelőre, majd sűrűbben járunk ki az erdőbe és mi is elég sok dolgot gyűjtöttünk, segítsetek hazacipelni, kérlek. *Pillant a többiekre is, majd saját zsákjaiból is ad át egy könnyebbet a druidának. Ő az egyetlen férfi rajta és az ismeretlenen kívül, így természetes számára, hogy Bayde kap zsákot. Aenae-től éppen az ismeretlen vesz át terhet, a csuhás elf pár szívdobbanásnyi ideig figyeli a köztük kibontakozó párbeszédet.*
- Gyertek, induljunk haza. *Villant halovány mosolyt a sugdolózó nőkre. Nem neheztel rájuk, amiért mások számára hallhatatlan módon alkotnak véleményt, de kétségtelen neki, hogy Vadvéd új vendégéről szól a sustorgás.
Ha elosztották a súlyos zsákokat, már könnyebben haladhatnak visszafelé és a lombtalan fák felett szürkéllő felhőkön átszűrődő napfény irányt is mutat a csuhás számára. Kicsit hosszabb ideig tart így terhekkel az út, de elég gyorsan visszaérnek, bár télidő lévén, már sötétedni kezd, amikor elérik Vadvéd négyméteres falait.
A csuhás odaint a falon őrszemként szolgáló fiatal fiúnak, hogy nyissa az ajtót a csapat előtt.*
- A Fákban Lakó hozott Vadvédben vándor, ez az otthonunk. *Fordul vissza mosolyogva az ismeretlen szerzetes felé.*
*A csuhás elf is eléggé furcsa szerzet, de számára egyáltalán nem annyira szokatlan az efféle viselkedésmód. Talán kicsit magára ismer a másik csuhásban, bár ő nem ennyire rejtőzködő. A csuklya árnyékába rejtett arcnak biztosan meg van az oka, nem sürgeti a másikat, hogy fedje fel vonásait.
A bizalom és barátságos viselkedés pedig szinte már megszokott a részéről, de ott van nekik Zara, aki a maga bizalmatlan módján cenzorként szolgál a kis csapatban és valószínűleg időben szót emelne, ha úgy érezné, hogy nem odaillő elemet kívánnak Vadvéd falai közé engedni.*
- Köszönöm. *Mosolyog haloványan az ismeretlenre. Egyelőre nem kérdez többet, felesleges volna és ha eljön az ideje, valószínűleg minden kérdésére választ kap, ha pedig úgy érzi, hogy sötét titkot rejt a másik csuhás, őszinte nyíltsággal vonja majd kérdőre.*
- Szép fogás. *Fordul Bayde-hoz, aki az elejtett vadakat veszi számba.*
- Nem, elég lesz egyelőre, majd sűrűbben járunk ki az erdőbe és mi is elég sok dolgot gyűjtöttünk, segítsetek hazacipelni, kérlek. *Pillant a többiekre is, majd saját zsákjaiból is ad át egy könnyebbet a druidának. Ő az egyetlen férfi rajta és az ismeretlenen kívül, így természetes számára, hogy Bayde kap zsákot. Aenae-től éppen az ismeretlen vesz át terhet, a csuhás elf pár szívdobbanásnyi ideig figyeli a köztük kibontakozó párbeszédet.*
- Gyertek, induljunk haza. *Villant halovány mosolyt a sugdolózó nőkre. Nem neheztel rájuk, amiért mások számára hallhatatlan módon alkotnak véleményt, de kétségtelen neki, hogy Vadvéd új vendégéről szól a sustorgás.
Ha elosztották a súlyos zsákokat, már könnyebben haladhatnak visszafelé és a lombtalan fák felett szürkéllő felhőkön átszűrődő napfény irányt is mutat a csuhás számára. Kicsit hosszabb ideig tart így terhekkel az út, de elég gyorsan visszaérnek, bár télidő lévén, már sötétedni kezd, amikor elérik Vadvéd négyméteres falait.
A csuhás odaint a falon őrszemként szolgáló fiatal fiúnak, hogy nyissa az ajtót a csapat előtt.*
- A Fákban Lakó hozott Vadvédben vándor, ez az otthonunk. *Fordul vissza mosolyogva az ismeretlen szerzetes felé.*
883. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-13 11:50:47
Üzenet elküldve: 2017-12-13 11:50:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei túra//
*Lejjebb engedi kezeit, ahogy megérkezik Pycta és Aenae. Ahogy látja, igencsak megszedték a zsákokat.
~Bőséges vacsora várható~ Kalandoznak el gondolatai, mert így ahogy látja Zarát almát hámozni, egészen megéhezett. Úgy dönt, addig nem veszi elő az elemózsiát, amíg ki nem alakul a helyzet, s Pycta nem határoz, menjenek-e még vad után, vagy esetleg visszatérjenek-e az erődbe.
Legalább olyan furcsaság ez a szerzetes forma, mint amilyen Denzack volt. Ő is a köpenyébe burkolózott, soha nem vette le. Legalábbis amíg Lyz társaságában volt, sosem vált meg tőle.
A korábbiakhoz híven az elf, most is nagyon kedves az újonnan érkezetthez, s meg is hívja Vadvédbe.
Érdekes figyelni, a különféle reakciókat a többiek arcán, főleg Zara kétkedése van jobban Lyz szeme előtt. A megjegyzésére halkan elneveti magát. *
- Esetleg vadcsalinak? *Suttogja vissza, bár kissé el is szégyelli magát legbelül. Természetesen nem gondolja komolyan, de Zara lazasága ragadós, Lyz pedig éppen azon morfondírozott, hogy esetleg erre a kis tisztásra érdemes volna kiszórni egy kis eledelt, hogy ne céltalan kelljen róniuk a veszélyes erdőt vad után kutatva. Mivel így is úgy is veszélyes a környék, ragadozó épp úgy akadhat bárhol máshol is.* Különös figura, de Jayzion is az, és egészen megkedveltem. *Folytatja a sutyorgást, hogy csak Zara hallja.*
*Lejjebb engedi kezeit, ahogy megérkezik Pycta és Aenae. Ahogy látja, igencsak megszedték a zsákokat.
~Bőséges vacsora várható~ Kalandoznak el gondolatai, mert így ahogy látja Zarát almát hámozni, egészen megéhezett. Úgy dönt, addig nem veszi elő az elemózsiát, amíg ki nem alakul a helyzet, s Pycta nem határoz, menjenek-e még vad után, vagy esetleg visszatérjenek-e az erődbe.
Legalább olyan furcsaság ez a szerzetes forma, mint amilyen Denzack volt. Ő is a köpenyébe burkolózott, soha nem vette le. Legalábbis amíg Lyz társaságában volt, sosem vált meg tőle.
A korábbiakhoz híven az elf, most is nagyon kedves az újonnan érkezetthez, s meg is hívja Vadvédbe.
Érdekes figyelni, a különféle reakciókat a többiek arcán, főleg Zara kétkedése van jobban Lyz szeme előtt. A megjegyzésére halkan elneveti magát. *
- Esetleg vadcsalinak? *Suttogja vissza, bár kissé el is szégyelli magát legbelül. Természetesen nem gondolja komolyan, de Zara lazasága ragadós, Lyz pedig éppen azon morfondírozott, hogy esetleg erre a kis tisztásra érdemes volna kiszórni egy kis eledelt, hogy ne céltalan kelljen róniuk a veszélyes erdőt vad után kutatva. Mivel így is úgy is veszélyes a környék, ragadozó épp úgy akadhat bárhol máshol is.* Különös figura, de Jayzion is az, és egészen megkedveltem. *Folytatja a sutyorgást, hogy csak Zara hallja.*
882. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-12 16:42:05
Üzenet elküldve: 2017-12-12 16:42:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei túra//
*Kicsit őt is zavarja a kapucni, szeretné már látni, ki is áll előttük. Azonban nem mond semmit, tovább pucolja a kis almáját, néha rá-rá pillantva az idegenre.
Közben Pycta is megérkezik Aenaeval a nyomában, aki sokkal inkább néz ki úgy, mintha egy hete kóborolna az erdőben, mint aki csak gyűjtögetni kell. Ezen el is mosolyodik. Sokkalta kedvesebb mosoly ez, tekintete is megenyhül.*
- Héj, mondta valaki, hogy az neked lesz? *Mondja Baydenak sértődöttséget színlelve, majd játékosan oldalba is böki.
Pycta gyorsan átveszi a szót tőlük, amit nem is nagyon bán. Ő sem találná túl bizalomgerjesztőnek a hármast, ellenben az imént érkezőkkel. Ráadásul Aenae lényegesen enyhít az összképen.*
- Nos, még egy lakója lesz Vadvédnek *Súgja oda Lyznek.* Hogy nekünk ez jó, vagy nem, majd kiderül. Ha más nem, még mindig feláldozhatjuk az Erdő szellemnek. *Természetesen ismét csak viccelődik. Kicsit csípős hangulatban akadt rá a csuhás.*
A hozzászólás írója (Zaratinate Roentra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.12 16:43:12
*Kicsit őt is zavarja a kapucni, szeretné már látni, ki is áll előttük. Azonban nem mond semmit, tovább pucolja a kis almáját, néha rá-rá pillantva az idegenre.
Közben Pycta is megérkezik Aenaeval a nyomában, aki sokkal inkább néz ki úgy, mintha egy hete kóborolna az erdőben, mint aki csak gyűjtögetni kell. Ezen el is mosolyodik. Sokkalta kedvesebb mosoly ez, tekintete is megenyhül.*
- Héj, mondta valaki, hogy az neked lesz? *Mondja Baydenak sértődöttséget színlelve, majd játékosan oldalba is böki.
Pycta gyorsan átveszi a szót tőlük, amit nem is nagyon bán. Ő sem találná túl bizalomgerjesztőnek a hármast, ellenben az imént érkezőkkel. Ráadásul Aenae lényegesen enyhít az összképen.*
- Nos, még egy lakója lesz Vadvédnek *Súgja oda Lyznek.* Hogy nekünk ez jó, vagy nem, majd kiderül. Ha más nem, még mindig feláldozhatjuk az Erdő szellemnek. *Természetesen ismét csak viccelődik. Kicsit csípős hangulatban akadt rá a csuhás.*
A hozzászólás írója (Zaratinate Roentra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.12 16:43:12
881. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2017-12-11 20:10:47
Üzenet elküldve: 2017-12-11 20:10:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Erdei túra//
*Jókedvűen vigyorog a vörösre, hallva annak zsörtölődését. Annyira azért nem tartja nagy tragédiának a különös szerzet felbukkanását. Legfeljebb az feszélyezi kicsit, hogy a csuklya jótékonyan takarja az ismeretlen arcát. Az tartják, hogy a szem a lélek tükre és bár gyakorlással és kellő odafigyeléssel a pillantást is hazuggá lehet varázsolni, azért csak szeretne a csuhás szemébe nézni. Ez egyelőre nem megy, így csak a kámzsa irányából következtethet arra, hogy a másik éppen mit is néz. És ebből arra jut, hogy az illatos jövevény kissé tovább mered Zarára, mint azt bárki is ildomosnak tartaná. Például ő. Vállára kanyarítja az íjat és szabad kezét a csuklya elé tartva csettint egyet.*
- Hé! *szólal meg kurtán, de nem lehet szigorúnak venni a gesztust, mert szélesen vigyorog közben. Még heherészik is kicsit. Persze lehet, hogy Umon mindent és mindenkit alaposan szemügyre vesz, mert úgy tűnt, hogy Lyzen is hosszabban legeltette a tekintetét. Ekkor szól közbe Lyz, Bayde pedig bólint.*
- Aha.
*A világszép hajú elf által jelzett irányba néz és kicsit feszülten várja, hogy kiderüljön: ki vagy mi zörög a cserjésben. De csak Aenae és Pycta is bukkan fel, a zsákjaik hasasságát nézve nem tétlenkedtek ők sem. Az elf venár és az idegen közti párbeszéd alatt pillantása ide-oda cikázik a felek között, végül égnek fordítja szemeit.
~Teremtő istenek, még egy szentfazék...~
Nem szól egy szót sem, csak szája sarka remeg és visszaindul a vöröshöz, aki épp egy almával foglalatoskodik. Ujjaival lecsippenti a mostanra szép hosszúra nőtt, spirálisan tekergő almahéj-kígyót és szájába tömi.*
- Köszi! *vigyorodik el, aztán Pyctához fordul.*
- Három fácán került terítékre és *tesz ez kézmozdulatot Umon felé* ő. Cserkésszünk még egy kicsit, vagy elég lesz egyelőre ennyi is?
*Akkor pedig csak a válla rándul meg amikor a jövevény felajánlja szolgálatait Aenae részére. Ennyi kellemkedés még egy főúri házban is megfeküdné a nemesi piperkőcök gyomrát, de esze ágában sincs megbántani Umont azzal, hogy nevetni kezd. Még akkor sem, ha nem arról lenne szó, hogy kinevetné. Elvégre szórakoztatónak találja.*
*Jókedvűen vigyorog a vörösre, hallva annak zsörtölődését. Annyira azért nem tartja nagy tragédiának a különös szerzet felbukkanását. Legfeljebb az feszélyezi kicsit, hogy a csuklya jótékonyan takarja az ismeretlen arcát. Az tartják, hogy a szem a lélek tükre és bár gyakorlással és kellő odafigyeléssel a pillantást is hazuggá lehet varázsolni, azért csak szeretne a csuhás szemébe nézni. Ez egyelőre nem megy, így csak a kámzsa irányából következtethet arra, hogy a másik éppen mit is néz. És ebből arra jut, hogy az illatos jövevény kissé tovább mered Zarára, mint azt bárki is ildomosnak tartaná. Például ő. Vállára kanyarítja az íjat és szabad kezét a csuklya elé tartva csettint egyet.*
- Hé! *szólal meg kurtán, de nem lehet szigorúnak venni a gesztust, mert szélesen vigyorog közben. Még heherészik is kicsit. Persze lehet, hogy Umon mindent és mindenkit alaposan szemügyre vesz, mert úgy tűnt, hogy Lyzen is hosszabban legeltette a tekintetét. Ekkor szól közbe Lyz, Bayde pedig bólint.*
- Aha.
*A világszép hajú elf által jelzett irányba néz és kicsit feszülten várja, hogy kiderüljön: ki vagy mi zörög a cserjésben. De csak Aenae és Pycta is bukkan fel, a zsákjaik hasasságát nézve nem tétlenkedtek ők sem. Az elf venár és az idegen közti párbeszéd alatt pillantása ide-oda cikázik a felek között, végül égnek fordítja szemeit.
~Teremtő istenek, még egy szentfazék...~
Nem szól egy szót sem, csak szája sarka remeg és visszaindul a vöröshöz, aki épp egy almával foglalatoskodik. Ujjaival lecsippenti a mostanra szép hosszúra nőtt, spirálisan tekergő almahéj-kígyót és szájába tömi.*
- Köszi! *vigyorodik el, aztán Pyctához fordul.*
- Három fácán került terítékre és *tesz ez kézmozdulatot Umon felé* ő. Cserkésszünk még egy kicsit, vagy elég lesz egyelőre ennyi is?
*Akkor pedig csak a válla rándul meg amikor a jövevény felajánlja szolgálatait Aenae részére. Ennyi kellemkedés még egy főúri házban is megfeküdné a nemesi piperkőcök gyomrát, de esze ágában sincs megbántani Umont azzal, hogy nevetni kezd. Még akkor sem, ha nem arról lenne szó, hogy kinevetné. Elvégre szórakoztatónak találja.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957