Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 46 (901. - 920. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
920. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-04 09:22:33
Üzenet elküldve: 2018-01-04 09:22:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Seles//
*A félelf csak sokat tudón, elmélázón elmosolyodik, ahogy Seles arról beszél, az erdő beszél hozzá, de hangosan nem mond semmit. Amikor Seles nyugat felé mutat, az alig kivehető, halvány vadcsapásnak látszó, a fák között tovatűnő ösvény felé, csak rábólint, hogy rendben, felőle indulhatnak.
Az erdő hamarosan elnyeli mindkettejüket, csak a tűz, és a rögtönzött táborhely hátrahagyott, pár nap alatt semmivé váló nyomai árulkodnak majd egy ideig arról, hogy nemrégiben két erdőjáró itt töltött egy hideg téli éjszakát.*
- Én nem vagyok harcos. Vadász sem. A növényeket szeretem! A fákat. Az erdőt. *válaszolja a lány kérdésére, hátrafordulva kicsit, ahogy haladnak előre, egyre mélyebben, az erdő ölelésébe zárva.* - A benne élő állatokat. De meg tudom védeni magam, ha úgy adódik. Vagy őket! *somolyog.*
- Azt a nyulat Te lőtted? Meg nyúztad meg? *kérdezi kicsit kíváncsian, bár szinte felesleges a kérdés. Persze valami vadorzó csapdájában is találhatta a lány éppen, bár látta azt az egyszerű íjat a hátára szíjazva. ~Nem egy artheniori úrikisasszony, a Gazdagok negyedéből, aki csak a városi életet szereti.~*
- És most? Merre? *áll meg. A lábuk alatt vezető vadcsapás végleg elfogyott. Az égből még így is, hogy a fák csupaszak, a nyár táncos levelei pedig vastag, vizes szőnyeggé változva terülnek el a lábuk alatt, alig látszik valami. Dél felé járhat az idő, bár a nap üzenete erről csak a halványszürkén csillogó felhőfüggöny darabkáin át szűrődik le oda, ahol ők járnak. A vastag tölgy ágait, ami alatt megálltak, csipkefátyolként szövik át az Észak Reménye díszei, de a fêlelf tekintetete most átsiklik a gyógyító növény fölött. Beleszimatol a levegőbe, fordul, próbálja érezni a gyenge szélmozgást. Mintha...*
- Azt hiszem, vizet érzek! Patak, vagy csermely, vagy erdei tó talán... azt hiszem.
*A félelf csak sokat tudón, elmélázón elmosolyodik, ahogy Seles arról beszél, az erdő beszél hozzá, de hangosan nem mond semmit. Amikor Seles nyugat felé mutat, az alig kivehető, halvány vadcsapásnak látszó, a fák között tovatűnő ösvény felé, csak rábólint, hogy rendben, felőle indulhatnak.
Az erdő hamarosan elnyeli mindkettejüket, csak a tűz, és a rögtönzött táborhely hátrahagyott, pár nap alatt semmivé váló nyomai árulkodnak majd egy ideig arról, hogy nemrégiben két erdőjáró itt töltött egy hideg téli éjszakát.*
- Én nem vagyok harcos. Vadász sem. A növényeket szeretem! A fákat. Az erdőt. *válaszolja a lány kérdésére, hátrafordulva kicsit, ahogy haladnak előre, egyre mélyebben, az erdő ölelésébe zárva.* - A benne élő állatokat. De meg tudom védeni magam, ha úgy adódik. Vagy őket! *somolyog.*
- Azt a nyulat Te lőtted? Meg nyúztad meg? *kérdezi kicsit kíváncsian, bár szinte felesleges a kérdés. Persze valami vadorzó csapdájában is találhatta a lány éppen, bár látta azt az egyszerű íjat a hátára szíjazva. ~Nem egy artheniori úrikisasszony, a Gazdagok negyedéből, aki csak a városi életet szereti.~*
- És most? Merre? *áll meg. A lábuk alatt vezető vadcsapás végleg elfogyott. Az égből még így is, hogy a fák csupaszak, a nyár táncos levelei pedig vastag, vizes szőnyeggé változva terülnek el a lábuk alatt, alig látszik valami. Dél felé járhat az idő, bár a nap üzenete erről csak a halványszürkén csillogó felhőfüggöny darabkáin át szűrődik le oda, ahol ők járnak. A vastag tölgy ágait, ami alatt megálltak, csipkefátyolként szövik át az Észak Reménye díszei, de a fêlelf tekintetete most átsiklik a gyógyító növény fölött. Beleszimatol a levegőbe, fordul, próbálja érezni a gyenge szélmozgást. Mintha...*
- Azt hiszem, vizet érzek! Patak, vagy csermely, vagy erdei tó talán... azt hiszem.
919. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-04 01:10:42
Üzenet elküldve: 2018-01-04 01:10:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
*A fogadtatása nem várt, de annál inkább ad számára okot az örömre. Bujkáló mosollyal közelíti meg őket és hallgatja az üdvözlő szavakat. Igyekszik komoly képet vágni, nehogy komolytalannak higgye őt a két férfi.*
-Hisz onnan jövök. *Rázza meg fejét és tekint valahova a háta mögé. Nem vallaná be, de valóban nincs hova mennie, ez a Vadvéd pedig kifejezetten jól cseng.*
-Nagyon szívesen veletek tartok, ígérem nem leszek útban. *Bárhová is tartanak, neki édes mindegy, ha visszatérnek majd ehhez a Vadvéd micsodához.*
-Annulien Raenalar. *Mutatkozik be most már mosolyogva, egy félszeg térdrogyasztós meghajlás kíséretében ő is.*
-Igazából a Mágustoronyba tartottam, mikor eltévedtem abban a lápban. *Túr bele a hajába idegesen és közelebb lép a két férfihez. Ezt is inkább megtartja magának, de valószínűleg aligha lett volna aranya igénybe venni Abogr mester pergamenjeit.*
-Indulhatunk! *Adja ki az utasítást, azzal megindul abba az irányba, amerre a a két lovas tartott.*
*A fogadtatása nem várt, de annál inkább ad számára okot az örömre. Bujkáló mosollyal közelíti meg őket és hallgatja az üdvözlő szavakat. Igyekszik komoly képet vágni, nehogy komolytalannak higgye őt a két férfi.*
-Hisz onnan jövök. *Rázza meg fejét és tekint valahova a háta mögé. Nem vallaná be, de valóban nincs hova mennie, ez a Vadvéd pedig kifejezetten jól cseng.*
-Nagyon szívesen veletek tartok, ígérem nem leszek útban. *Bárhová is tartanak, neki édes mindegy, ha visszatérnek majd ehhez a Vadvéd micsodához.*
-Annulien Raenalar. *Mutatkozik be most már mosolyogva, egy félszeg térdrogyasztós meghajlás kíséretében ő is.*
-Igazából a Mágustoronyba tartottam, mikor eltévedtem abban a lápban. *Túr bele a hajába idegesen és közelebb lép a két férfihez. Ezt is inkább megtartja magának, de valószínűleg aligha lett volna aranya igénybe venni Abogr mester pergamenjeit.*
-Indulhatunk! *Adja ki az utasítást, azzal megindul abba az irányba, amerre a a két lovas tartott.*
918. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 22:53:09
Üzenet elküldve: 2018-01-03 22:53:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
*A hiúság pedig néha átok tud lenni. Bayde pedig az. Ez akkor is igaz, ha most elsősorban azért öltötte magára szebbik gúnyáját, mert jó benyomással akart lenni a mágusra. Igaz, az alkut már megkötötték és az aranyak mennyiségén az sem változtatna, ha olyan szakadt öltözékben jelenne meg, amit egy jobb érzésű koldus sem venne magára. Most viszont kissé elkámpicsorodott képpel néz le a csizmáira. A gondosan suvickolt lábbelik minden lépésnél szinte bokáig süppednek az iszamós talajba és már a szárát is száradó sárfoltok csúfítják. Az egyik lépésnél pontosan úgy rázza meg a lábát, ahogy a macskák szokták, ha vízbe lépnek, de hasztalan. A vizes fűcsomó makacsul tapad.*
- Próbáljunk jóhiszeműen hozzáállni. *húzza meg a vállát, aztán egy fáradt sóhajjal hajol le és hajítja messzire a csizmaszárra ragadt fűcsomót* Talán nem hazudik és talán nem csak tettetett volt az elesettsége. Ha pedig rossz szándékkal érkezett... *somolyog* Akkor egy darabig nem kell azon törnünk a fejünk, hogy mivel etessük az irbiszt.
*Persze csak a szája jár. Nem afféle kőagyú harcos, aki a legkisebb vélt vagy valós sérelemre is habzó szájjal ront neki a másiknak. Sőt, bizonyos körökben valószínűleg mélyen le is néznék, mivel még csak meg sem ölt senkit.*
- Hát... *szólal meg tétován, mert nem tudja, hogy Pycta együttérzést vár-e tőle vagy csupán tényeket közölt* Nem ismerem a régieket, de azt hiszem a mostani társaidra sem lehet panaszod. *felnevet* Ne érts félre, nem magamra gondoltam. Jó, elsősorban nem magamra.
*Nem sokkal később pedig meg kell bizonyosodnia róla, hogy sok mindent elsajátíthat, de bizonyos dolgok elérhetetlenek maradnak számára. Például a hallása sohasem lesz olyan éles, mint egy elfnek. Ugyanis Pycta figyelmezetése után jó néhány szívdobbanásnyi idő is eltelik, mire maga is meghallja a közeledő által keltett zajokat. Kicsit félrebiccentett fejjel figyel miután megállt.*
- Nem hiszem, hogy állat lenne. Sokkal inkább... hé!
*Ebben a pillanatban ront ki eléjük a gyér bozótosból az ismeretlen, mint valami förgeteg és erre a hasonlatra erősít rá a vadul kavargó világosszőke hajzuhatag. Mivel maga is hegyesfülűek között nőtt fel, bőven volt ideje megtapasztalni, hogy ha egy elf szép, akkor nagyon szép. De aki most toppan eléjük, már-már szürreálisan az. Csak első pillantásra kicsit fiatalkának tűnik. Sajnos másodikra is. Pycta viszont feltalálja magát. De még mennyire!
~Lám, miből lesz a cserebogár!~
Próbálja elrejteni a kaján vigyort, ami az elf szavai nyomán kúszott fel az arcára. Ha nem lenne meggyőződve róla, hogy Pyctától idegen az ilyesmi, most azt hinné, hogy társa - ahogy egyes késdobálókban mondják - be akar vágódni.*
- Mit tudnék ehhez hozzátenni? *tárja szét karjait színpadiasan, rosszul tettetett kétségbeeséssel* Pycta *néz a társára* felvázolta szinte az összes lehetőséget, úgyhogy én csak annyit tudnék mondani, hogy úgy is dönthetsz, nem tartasz velünk. De előbb tépném ki a nyelvem.
*Most már csak egy kis meghajlás következik, de a vigyor csak nem hervad le az arcáról és pillantását sem veszi le a halványkék szemekről.*
- Bayde Armannneth. Nagyon örülök!
*A hiúság pedig néha átok tud lenni. Bayde pedig az. Ez akkor is igaz, ha most elsősorban azért öltötte magára szebbik gúnyáját, mert jó benyomással akart lenni a mágusra. Igaz, az alkut már megkötötték és az aranyak mennyiségén az sem változtatna, ha olyan szakadt öltözékben jelenne meg, amit egy jobb érzésű koldus sem venne magára. Most viszont kissé elkámpicsorodott képpel néz le a csizmáira. A gondosan suvickolt lábbelik minden lépésnél szinte bokáig süppednek az iszamós talajba és már a szárát is száradó sárfoltok csúfítják. Az egyik lépésnél pontosan úgy rázza meg a lábát, ahogy a macskák szokták, ha vízbe lépnek, de hasztalan. A vizes fűcsomó makacsul tapad.*
- Próbáljunk jóhiszeműen hozzáállni. *húzza meg a vállát, aztán egy fáradt sóhajjal hajol le és hajítja messzire a csizmaszárra ragadt fűcsomót* Talán nem hazudik és talán nem csak tettetett volt az elesettsége. Ha pedig rossz szándékkal érkezett... *somolyog* Akkor egy darabig nem kell azon törnünk a fejünk, hogy mivel etessük az irbiszt.
*Persze csak a szája jár. Nem afféle kőagyú harcos, aki a legkisebb vélt vagy valós sérelemre is habzó szájjal ront neki a másiknak. Sőt, bizonyos körökben valószínűleg mélyen le is néznék, mivel még csak meg sem ölt senkit.*
- Hát... *szólal meg tétován, mert nem tudja, hogy Pycta együttérzést vár-e tőle vagy csupán tényeket közölt* Nem ismerem a régieket, de azt hiszem a mostani társaidra sem lehet panaszod. *felnevet* Ne érts félre, nem magamra gondoltam. Jó, elsősorban nem magamra.
*Nem sokkal később pedig meg kell bizonyosodnia róla, hogy sok mindent elsajátíthat, de bizonyos dolgok elérhetetlenek maradnak számára. Például a hallása sohasem lesz olyan éles, mint egy elfnek. Ugyanis Pycta figyelmezetése után jó néhány szívdobbanásnyi idő is eltelik, mire maga is meghallja a közeledő által keltett zajokat. Kicsit félrebiccentett fejjel figyel miután megállt.*
- Nem hiszem, hogy állat lenne. Sokkal inkább... hé!
*Ebben a pillanatban ront ki eléjük a gyér bozótosból az ismeretlen, mint valami förgeteg és erre a hasonlatra erősít rá a vadul kavargó világosszőke hajzuhatag. Mivel maga is hegyesfülűek között nőtt fel, bőven volt ideje megtapasztalni, hogy ha egy elf szép, akkor nagyon szép. De aki most toppan eléjük, már-már szürreálisan az. Csak első pillantásra kicsit fiatalkának tűnik. Sajnos másodikra is. Pycta viszont feltalálja magát. De még mennyire!
~Lám, miből lesz a cserebogár!~
Próbálja elrejteni a kaján vigyort, ami az elf szavai nyomán kúszott fel az arcára. Ha nem lenne meggyőződve róla, hogy Pyctától idegen az ilyesmi, most azt hinné, hogy társa - ahogy egyes késdobálókban mondják - be akar vágódni.*
- Mit tudnék ehhez hozzátenni? *tárja szét karjait színpadiasan, rosszul tettetett kétségbeeséssel* Pycta *néz a társára* felvázolta szinte az összes lehetőséget, úgyhogy én csak annyit tudnék mondani, hogy úgy is dönthetsz, nem tartasz velünk. De előbb tépném ki a nyelvem.
*Most már csak egy kis meghajlás következik, de a vigyor csak nem hervad le az arcáról és pillantását sem veszi le a halványkék szemekről.*
- Bayde Armannneth. Nagyon örülök!
917. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 22:24:29
Üzenet elküldve: 2018-01-03 22:24:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang - orvoslás és gondoskodás//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Nem kell sokáig keresgélnie, ahogy elhagyja a barlang száját, rövidesen egy viszonylag széles és terebélyes sziklaomlásra bukkan. Nem tudja miképp nem esett el benne, miközben Lesha tábortüzét követte. Nem kell gallyakat sem keresgélnie, az erdő talaja bőséggel szolgál gyújtóssal és száraz ágakkal is, melyeket zsebében található zsineggel szorosan összekötve dob a hátára. Kisebb köveket is gyűjt, nem sokat, csak néhány darabot, hogy a tábortüzet megfelelően elkerítse, hogy az, nehogy balesetet okozzon. Az üregbe visszatérve az összegyűjtött gallyakból bőven rak a tűzre is, hogy meleget adjon, majd a behordott köveket rendezi el sorban, vigyázva, hogy Lesha ruházatától még biztonságos távolságban tartsa az izzó parazsat. Még utoljára meggyőződik a lány állapotáról, aki változatlanul fekszik és nem mozdul.*
- Ejj, te nő. Általában a férfiakat dönti romlásba a szerelem, s most nézd meg magad!* Hangja nem dorgáló, inkább szánakozó, mint aki mélyen morog magában egy olyan dolgot felidézve, mely ép ésszel még elkerülhető lett volna. Azért arra vigyáz, hogy ne az "én megmondtam előre" érzés kerítse hatalmába, mert Lesha, függetlenül attól, hogy butaságot csinált, szívére hallgatott így nem érdemel több büntetést. Kissé hosszasabban időzik szigorú tekintete a lányon, bár már egyszer feltűnt ma számára, ismét megállapítja, hogy gyönyörű nő vált belőle.*
~ Most meg itt fekszel tehetetlenül. Ha rajtam múlik, nem sokáig!~* Utolsó gondolatfoszlányai erőt adnak számára, hogy kimerészkedjen Erdőmély hideg, kies fái közé. Szerencséjük van. Ebben az évszakban Erdőmély ezen része kevésbé forgalmas, a nagyobb ragadozók is kerülik a hideget. Az előbb talált sziklát, mely a barlang szája mellett omolhatott le valamikor, harci kalapácsának vasalt nyelével megtámasztja, majd lódít rajta egyet. Miután a görgeteg megindul, immár arányos alakja miatt könnyebb dolga van és az üreg szája elé görgeti. Természetesen nem fedi el teljesen, de pont eléggé elrejti a bejáratot, illetve hagy időt az esetleges felkészülésre, ha az üreg jelenlegi lakója valamilyen zörejre mégis megébred. Zaxdor, most, hogy az üreget bebiztosította, kalapácsát két kezébe fogva keres mielőbb vízforrást és élelmet. Az erdő lombtalan fái között igyekszik hangtalanul lépdelni, hogy ne hívja fel magára a figyelmet, jóllehet ez egy ekkora termetnek kissé nehézkesen megy. Azonban Erdőmély kegyes, ősöreg égbenyúló ágai kevéssé karcolják fejét, tarkóját. Azonban a ritkás lombozatnak ára is van, mert az ebben az évszakban hirtelen fel-fel támadó szelet nem fogják fel, így az Zaxdor meztelen felsőtestét csipkedi pirosra.*
~ Piros...~* Ahogy hátát az ágaktól és a széltől hányatva elképzeli, a ritka növényzetben hirtelen kissé megviselt bokorra lesz figyelmes térdei alatt.*
~ Holdsajt! Lesha! Ez majd megerősít!~* Gondolatban már elképzeli, amint vizet forral és Leshának készít gyógyító itókát, hogy a forró ital felmelegítse. A termésből nincs sok, van, ami fagyos, akad is, aki dézsmálja, de azt gondolja Leshának elég lesz, míg ő később a városba megy élelemért. Begyűjt hát, amennyit csak tud, s miközben a bokor termését szedegeti, halk csobogásra lesz figyelmes.*
~ Gurgothaar erejére! ~* Ahogy a hang forrásához közeledik, apró csermelyre lesz figyelmes. Helyismerete kapcsán tudja, hogy a közelben van a Lihanechi tó, azt számtalan apró patak táplálja, mely a keletre lévő hegyvonulatokról tör lefelé, ha az olvadás megindul. Nem tipródik túlságosan sokat, kulacsát teletölti. Talán elég lesz Lesha sebeinek kimosásához és itókának.*
- Mi a...* Szemei a csermely lassan csordogáló felszínén kisebb zöld színű virágos kiterjedéseket vesznek észre.*
~ Persze, ha figyeltem volna apám szavaira...~* Képtelen felidézni a növény nevét, de harcos múltja kapcsán már volt, hogy látta, mint használják. Viszont ehhez is víz kell, így alaposan be kell osztania, amit talált. Talán jut még idő egy újabb útra, hogy kulacsát ismételten megtöltse. Nem időzik tovább, istenei így is kegyesek voltak, hogy rövid idő alatt ebben az évszakban ennyi mindent talál, visszamegy hát a barlanghoz, ahol Leshát még mindig fekve találja. Kulacsát, a gyűjtött ágakból kivéve egyhez, a tűz közelébe támasztja, hogy az a hő hatására felforrjon, természetesen előbb tetejét eltávolítja. Még forrás előtt, nadrágját borító prémből egy darabot tép, melyet az immár meleg vízzel megnedvesít. Lesha testét ruhájából kibontja, csak idomait és nőiességét takaró gyolcsot hagyja fent.*
- Csak most ne ébredj fel, mert nem tudnék hová bújni zavaromban. Á, nem hiszem el!* Érzi, ahogy elönti fejét a pír, de muszáj a munkát elvégezni, így Lesha testén lévő sérüléseket, arcától lefelé óvatosan mosdatni kezdi. Homlokáról szabad kezével még érzelmesen arrébb tol egy kósza, vörös tincset, majd testének többi részére tér, figyelve arra, hogy a gyolcs fennmaradjon. A gyolcs alatti sérüléseket, hogy ne maradjon arcán végleg a pír, csak úgy tessék-lássék tisztítja meg, kezét a gyolcs alá csúsztatva, aztán hirtelen továbbhaladva. Ahogy Lesha felsőtestét, úgy lábait is megmosdatja, majd lassan oldalra fordítja, s a hátán lévő ostor ütötte nyomokra hangosan felszisszen. Talán itt érte leginkább a fegyver bosszúja. Mindeközben a kulacsban bugyogó vízben az ismeretlen növényt is kifőzi, s egy hosszú bottal a megmaradt pépet kipiszkálja belőle.*
- Ha még eddig nem égtem porrá, majd eztán fogok!* Rövid gondolkodás után kezével a felvett pépet lassan Lesha sérüléseire kezdi kenni. Tekintve, hogy azokat a részeket megint csak nem tudja elkerülni, összeszorított foggal és szemmel, immár kezeivel, de nagyon óvatosan halad rajtuk keresztül. Hangosan fújja ki a levegőt, amint végez, a pépesített növény majd elvégzi hatását. A lányt felöltöztetve, prémpalástjába alaposan betekerve a tűz mellé hátára fekteti, s kezét feje alá téve védi a hideg kőtől. Úgy helyezkedik, hogy teste az üreg immár ismételten, de belülről eltorlaszolt bejárata felé nézzen, s a lány mellett ültében, jobb kezével fejszéje nyelét szorítva őrzi Lesha ismeretlen álmát.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Nem kell sokáig keresgélnie, ahogy elhagyja a barlang száját, rövidesen egy viszonylag széles és terebélyes sziklaomlásra bukkan. Nem tudja miképp nem esett el benne, miközben Lesha tábortüzét követte. Nem kell gallyakat sem keresgélnie, az erdő talaja bőséggel szolgál gyújtóssal és száraz ágakkal is, melyeket zsebében található zsineggel szorosan összekötve dob a hátára. Kisebb köveket is gyűjt, nem sokat, csak néhány darabot, hogy a tábortüzet megfelelően elkerítse, hogy az, nehogy balesetet okozzon. Az üregbe visszatérve az összegyűjtött gallyakból bőven rak a tűzre is, hogy meleget adjon, majd a behordott köveket rendezi el sorban, vigyázva, hogy Lesha ruházatától még biztonságos távolságban tartsa az izzó parazsat. Még utoljára meggyőződik a lány állapotáról, aki változatlanul fekszik és nem mozdul.*
- Ejj, te nő. Általában a férfiakat dönti romlásba a szerelem, s most nézd meg magad!* Hangja nem dorgáló, inkább szánakozó, mint aki mélyen morog magában egy olyan dolgot felidézve, mely ép ésszel még elkerülhető lett volna. Azért arra vigyáz, hogy ne az "én megmondtam előre" érzés kerítse hatalmába, mert Lesha, függetlenül attól, hogy butaságot csinált, szívére hallgatott így nem érdemel több büntetést. Kissé hosszasabban időzik szigorú tekintete a lányon, bár már egyszer feltűnt ma számára, ismét megállapítja, hogy gyönyörű nő vált belőle.*
~ Most meg itt fekszel tehetetlenül. Ha rajtam múlik, nem sokáig!~* Utolsó gondolatfoszlányai erőt adnak számára, hogy kimerészkedjen Erdőmély hideg, kies fái közé. Szerencséjük van. Ebben az évszakban Erdőmély ezen része kevésbé forgalmas, a nagyobb ragadozók is kerülik a hideget. Az előbb talált sziklát, mely a barlang szája mellett omolhatott le valamikor, harci kalapácsának vasalt nyelével megtámasztja, majd lódít rajta egyet. Miután a görgeteg megindul, immár arányos alakja miatt könnyebb dolga van és az üreg szája elé görgeti. Természetesen nem fedi el teljesen, de pont eléggé elrejti a bejáratot, illetve hagy időt az esetleges felkészülésre, ha az üreg jelenlegi lakója valamilyen zörejre mégis megébred. Zaxdor, most, hogy az üreget bebiztosította, kalapácsát két kezébe fogva keres mielőbb vízforrást és élelmet. Az erdő lombtalan fái között igyekszik hangtalanul lépdelni, hogy ne hívja fel magára a figyelmet, jóllehet ez egy ekkora termetnek kissé nehézkesen megy. Azonban Erdőmély kegyes, ősöreg égbenyúló ágai kevéssé karcolják fejét, tarkóját. Azonban a ritkás lombozatnak ára is van, mert az ebben az évszakban hirtelen fel-fel támadó szelet nem fogják fel, így az Zaxdor meztelen felsőtestét csipkedi pirosra.*
~ Piros...~* Ahogy hátát az ágaktól és a széltől hányatva elképzeli, a ritka növényzetben hirtelen kissé megviselt bokorra lesz figyelmes térdei alatt.*
~ Holdsajt! Lesha! Ez majd megerősít!~* Gondolatban már elképzeli, amint vizet forral és Leshának készít gyógyító itókát, hogy a forró ital felmelegítse. A termésből nincs sok, van, ami fagyos, akad is, aki dézsmálja, de azt gondolja Leshának elég lesz, míg ő később a városba megy élelemért. Begyűjt hát, amennyit csak tud, s miközben a bokor termését szedegeti, halk csobogásra lesz figyelmes.*
~ Gurgothaar erejére! ~* Ahogy a hang forrásához közeledik, apró csermelyre lesz figyelmes. Helyismerete kapcsán tudja, hogy a közelben van a Lihanechi tó, azt számtalan apró patak táplálja, mely a keletre lévő hegyvonulatokról tör lefelé, ha az olvadás megindul. Nem tipródik túlságosan sokat, kulacsát teletölti. Talán elég lesz Lesha sebeinek kimosásához és itókának.*
- Mi a...* Szemei a csermely lassan csordogáló felszínén kisebb zöld színű virágos kiterjedéseket vesznek észre.*
~ Persze, ha figyeltem volna apám szavaira...~* Képtelen felidézni a növény nevét, de harcos múltja kapcsán már volt, hogy látta, mint használják. Viszont ehhez is víz kell, így alaposan be kell osztania, amit talált. Talán jut még idő egy újabb útra, hogy kulacsát ismételten megtöltse. Nem időzik tovább, istenei így is kegyesek voltak, hogy rövid idő alatt ebben az évszakban ennyi mindent talál, visszamegy hát a barlanghoz, ahol Leshát még mindig fekve találja. Kulacsát, a gyűjtött ágakból kivéve egyhez, a tűz közelébe támasztja, hogy az a hő hatására felforrjon, természetesen előbb tetejét eltávolítja. Még forrás előtt, nadrágját borító prémből egy darabot tép, melyet az immár meleg vízzel megnedvesít. Lesha testét ruhájából kibontja, csak idomait és nőiességét takaró gyolcsot hagyja fent.*
- Csak most ne ébredj fel, mert nem tudnék hová bújni zavaromban. Á, nem hiszem el!* Érzi, ahogy elönti fejét a pír, de muszáj a munkát elvégezni, így Lesha testén lévő sérüléseket, arcától lefelé óvatosan mosdatni kezdi. Homlokáról szabad kezével még érzelmesen arrébb tol egy kósza, vörös tincset, majd testének többi részére tér, figyelve arra, hogy a gyolcs fennmaradjon. A gyolcs alatti sérüléseket, hogy ne maradjon arcán végleg a pír, csak úgy tessék-lássék tisztítja meg, kezét a gyolcs alá csúsztatva, aztán hirtelen továbbhaladva. Ahogy Lesha felsőtestét, úgy lábait is megmosdatja, majd lassan oldalra fordítja, s a hátán lévő ostor ütötte nyomokra hangosan felszisszen. Talán itt érte leginkább a fegyver bosszúja. Mindeközben a kulacsban bugyogó vízben az ismeretlen növényt is kifőzi, s egy hosszú bottal a megmaradt pépet kipiszkálja belőle.*
- Ha még eddig nem égtem porrá, majd eztán fogok!* Rövid gondolkodás után kezével a felvett pépet lassan Lesha sérüléseire kezdi kenni. Tekintve, hogy azokat a részeket megint csak nem tudja elkerülni, összeszorított foggal és szemmel, immár kezeivel, de nagyon óvatosan halad rajtuk keresztül. Hangosan fújja ki a levegőt, amint végez, a pépesített növény majd elvégzi hatását. A lányt felöltöztetve, prémpalástjába alaposan betekerve a tűz mellé hátára fekteti, s kezét feje alá téve védi a hideg kőtől. Úgy helyezkedik, hogy teste az üreg immár ismételten, de belülről eltorlaszolt bejárata felé nézzen, s a lány mellett ültében, jobb kezével fejszéje nyelét szorítva őrzi Lesha ismeretlen álmát.*
916. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 21:40:18
Üzenet elküldve: 2018-01-03 21:40:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
- Legalábbis ezt mondta magáról. *Válaszol Bayde kérdésére, aztán pedig előre szegezi lombszín tekintetét. A fák gyérebbek lesznek, az erdő szellősebb és a talaj már kezd vizenyőssé válni. Látható jelei az ingovány közeledtének.*
- Nem ismerem. *Mondja ki kelletlenül.*
- Amikor megérkeztem az erődbe annak idején, már csak egy vörös hajú lovag és Darenn voltak beszédesek, a többiek pedig a napokban hagyták el Vadvédet. A legtöbbjük csak egy levelet vagy semmit sem hagyott hátra. Nem is értem. *Gondol vissza szomorúan azokra az időkre. Egyszerre volt bús és derűs az az idő. Hisz otthonra lelt csaknem egy évi bolyongás után, ám sokan elmentek abban az időben. Előbb Felthys, utána Darenn is eltűntek és azóta se hír, se semmi.*
- Nem úgy tűnt, hogy csak hallomásból ismeri az erődöt, de bármi megeshet. *Jobbnak tartja most nem említeni, hogy a jelmondatot, amelyet rosszul idézett neki, fel sem tűnt a férfinek.*
- Ha visszaértünk, majd megbizonyosodom. Tudnak magukra vigyázni. *Sóhaj végül. Hisz Aenae, Umon és Lyz mellett ott van még Zara, Xotara és most már Ymra is.
Gondolataiból egy cserjés felől felhangzó zajok zökkentik ki, érzékeny hallása azonnal jelez neki.*
- Valaki jön. *Mondja, de nem néz a druidára, felkészül, hátha valami eltévedt ragadozó ront nekik a bozótosból.
Ám amikor megpillantja az útjukba tévedő jövevényt, megkönnyebbülten felsóhajt. Egy hosszúéletűvel hozta őket össze a Fákban Lakó, aki bár kicsit nyúzottnak tűnik, mégis mosollyal fogadja őket.*
- Az Erdő Szíve áldjon! Nem zavartál meg semmiben minket, jól vagy? Ijedtnek tűnsz. *Kérdi leszállva azonnal a lóról, hogy az ismeretlen elf lány elé lépjen.*
- Nem nehéz eltévedni ezek közt a fák közt. Merre vezet az utad? Mi éppen az Arthenior közeli erdő felé tartunk, ha vissza akarsz térni a városba, szívesen elkísérünk. Onnan pedig már nem lesz nehéz. *Magyarázza, hátha segítséget tud adni az eltévedt elfnek.*
- Ám ha tovább szeretnél menni, akkor attól tartok nem tudok segíteni neked, hisz ez már Erdőmélye vadonja, ott pedig csak egyetlen hely van, Vadvéd, ahonnan mi is jövünk. *Fordul tekintete arra, amerre az erődöt sejti. Egy pillanatra átfut rajta, hogy mi lehet otthon, de gyorsan elhessegeti a gondolatot, hisz más dolguk van és úgyis hamarosan visszatérnek.*
- Esetleg velünk jöhetsz majd oda, Bayde szívesen felajánlja biztosan a segítségét, de nekünk még dolgunk van, csak később térünk vissza Vadvédbe. Ha neked is megfelel, akkor csatlakozz hozzánk és addig elmesélheted, mit keresve tévedtél el ebben a sűrű vadonban. *Mosolyog a lányra és lép vissza a druida felé, aki remélhetően nem sértődik meg, hogy felajánlotta segítségét egy feltűnően csinos, elf lánynak.*
- Legalábbis ezt mondta magáról. *Válaszol Bayde kérdésére, aztán pedig előre szegezi lombszín tekintetét. A fák gyérebbek lesznek, az erdő szellősebb és a talaj már kezd vizenyőssé válni. Látható jelei az ingovány közeledtének.*
- Nem ismerem. *Mondja ki kelletlenül.*
- Amikor megérkeztem az erődbe annak idején, már csak egy vörös hajú lovag és Darenn voltak beszédesek, a többiek pedig a napokban hagyták el Vadvédet. A legtöbbjük csak egy levelet vagy semmit sem hagyott hátra. Nem is értem. *Gondol vissza szomorúan azokra az időkre. Egyszerre volt bús és derűs az az idő. Hisz otthonra lelt csaknem egy évi bolyongás után, ám sokan elmentek abban az időben. Előbb Felthys, utána Darenn is eltűntek és azóta se hír, se semmi.*
- Nem úgy tűnt, hogy csak hallomásból ismeri az erődöt, de bármi megeshet. *Jobbnak tartja most nem említeni, hogy a jelmondatot, amelyet rosszul idézett neki, fel sem tűnt a férfinek.*
- Ha visszaértünk, majd megbizonyosodom. Tudnak magukra vigyázni. *Sóhaj végül. Hisz Aenae, Umon és Lyz mellett ott van még Zara, Xotara és most már Ymra is.
Gondolataiból egy cserjés felől felhangzó zajok zökkentik ki, érzékeny hallása azonnal jelez neki.*
- Valaki jön. *Mondja, de nem néz a druidára, felkészül, hátha valami eltévedt ragadozó ront nekik a bozótosból.
Ám amikor megpillantja az útjukba tévedő jövevényt, megkönnyebbülten felsóhajt. Egy hosszúéletűvel hozta őket össze a Fákban Lakó, aki bár kicsit nyúzottnak tűnik, mégis mosollyal fogadja őket.*
- Az Erdő Szíve áldjon! Nem zavartál meg semmiben minket, jól vagy? Ijedtnek tűnsz. *Kérdi leszállva azonnal a lóról, hogy az ismeretlen elf lány elé lépjen.*
- Nem nehéz eltévedni ezek közt a fák közt. Merre vezet az utad? Mi éppen az Arthenior közeli erdő felé tartunk, ha vissza akarsz térni a városba, szívesen elkísérünk. Onnan pedig már nem lesz nehéz. *Magyarázza, hátha segítséget tud adni az eltévedt elfnek.*
- Ám ha tovább szeretnél menni, akkor attól tartok nem tudok segíteni neked, hisz ez már Erdőmélye vadonja, ott pedig csak egyetlen hely van, Vadvéd, ahonnan mi is jövünk. *Fordul tekintete arra, amerre az erődöt sejti. Egy pillanatra átfut rajta, hogy mi lehet otthon, de gyorsan elhessegeti a gondolatot, hisz más dolguk van és úgyis hamarosan visszatérnek.*
- Esetleg velünk jöhetsz majd oda, Bayde szívesen felajánlja biztosan a segítségét, de nekünk még dolgunk van, csak később térünk vissza Vadvédbe. Ha neked is megfelel, akkor csatlakozz hozzánk és addig elmesélheted, mit keresve tévedtél el ebben a sűrű vadonban. *Mosolyog a lányra és lép vissza a druida felé, aki remélhetően nem sértődik meg, hogy felajánlotta segítségét egy feltűnően csinos, elf lánynak.*
915. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 21:13:10
Üzenet elküldve: 2018-01-03 21:13:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
*Bolyongása közepette a legmeglepőbb hangok ütik meg a fülét a sűrű erdőben: Férfihangok. Dobogó szívvel fülel, fogalma sincs, hogy mit kellene tennie. Egyfelől eltévedt, másfelől nem szívesen adná tudtára senkinek kiszolgáltatott helyzetét.
Így csak lemeredve, sűrűn dobogó szívvel hallgatja a közeledő hangokat és most már a paták cuppogását is meghallja a sárban, alighanem kantáron vezetik a lovakat.
Végül nagyon fújtat és haját hátrasöpörve, bukdácsolva ront ki rejtekéből és csak remélni tudja, hogy nem hozza közben a frászt a két férfira.
Egy ember és nagy megkönnyebbülésére egy elf az, kiknek az útjába sodródott. Az emberférfi első ránézésre elég nagy kontrasztot mutat a sűrű erdővel, megjelenésre inkább tűnik egy artheniori úrnak, mint erdőlakónak. Azonban fajtársára elég csak ránéznie és szinte érzi népe szellemét, mely átjárja a férfit. Egy aprócska mosoly is átsuhan az arcán, nagyon-nagyon rég nem látott hozzá hasonlót.*
-Nem akartam megzavarni Önöket. *Szabadkozik, miközben összébb húzza a magán a varázsköpenyt, igyekezve rejtve tartani hányatott sorsú ruházatát.*
-Eltévedtem. *Pillant fel rövid magyarázatot adva helyzetére, bár alighanem ránézésre nagyobb segítségre van szüksége egy útbaigazításnál.*
*Bolyongása közepette a legmeglepőbb hangok ütik meg a fülét a sűrű erdőben: Férfihangok. Dobogó szívvel fülel, fogalma sincs, hogy mit kellene tennie. Egyfelől eltévedt, másfelől nem szívesen adná tudtára senkinek kiszolgáltatott helyzetét.
Így csak lemeredve, sűrűn dobogó szívvel hallgatja a közeledő hangokat és most már a paták cuppogását is meghallja a sárban, alighanem kantáron vezetik a lovakat.
Végül nagyon fújtat és haját hátrasöpörve, bukdácsolva ront ki rejtekéből és csak remélni tudja, hogy nem hozza közben a frászt a két férfira.
Egy ember és nagy megkönnyebbülésére egy elf az, kiknek az útjába sodródott. Az emberférfi első ránézésre elég nagy kontrasztot mutat a sűrű erdővel, megjelenésre inkább tűnik egy artheniori úrnak, mint erdőlakónak. Azonban fajtársára elég csak ránéznie és szinte érzi népe szellemét, mely átjárja a férfit. Egy aprócska mosoly is átsuhan az arcán, nagyon-nagyon rég nem látott hozzá hasonlót.*
-Nem akartam megzavarni Önöket. *Szabadkozik, miközben összébb húzza a magán a varázsköpenyt, igyekezve rejtve tartani hányatott sorsú ruházatát.*
-Eltévedtem. *Pillant fel rövid magyarázatot adva helyzetére, bár alighanem ránézésre nagyobb segítségre van szüksége egy útbaigazításnál.*
914. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 20:43:11
Üzenet elküldve: 2018-01-03 20:43:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
//Worenth//
*Kedvtelve bámészkodik a rengetegben. Lehetne mondani, hogy az erdő csak erdő, de ennyi évszázados fát, ilyen érintetlen vadon mégis ritkán látni. És hiába a rossz híre, Bajdinak tetszik amit lát.
Bár lehet abban valami, hogy az elffel nincsenek egy hullámhosszon és még az is lehet, hogy ez így fog maradni, de most mégis ugyanarra gondol, mint Pycta. Vajon jó ötlet volt-e lóháton elindulni? Elvégre a ló zsákmányállat és könnyen idegessé válhat egy olyan hamisítatlan ragadozó közelségében, mint amilyen egy irbisz. Azt sejti, hogy saját lovát meg tudja nyugtatni, akár kis trükkökkel, de Pyctáé már más kérdés. Mindenesetre ezt még végiggondolja, míg a város közelébe érnek. Átgondolja, de nem mondja ki az aggályait. Ha Pycta mégsem gondolt erre, kár lenne nyugtalanítani.*
- Venár? *néz útitársára kicsit meglepetten* Ismered? Azt hittem, csak a kötelező udvariassági köröket futottátok és csak azért mondta, amit mondott, mert már hallott a Vadvédről.
*Azt persze tudja, hogy venárok már akkor is voltak, amikor ő még nem tartozott közéjük és valószínűleg akkor is létezni fognak amikor ő már nem lesz, de az kicsit váratlanul éri, hogy az ismeretlen is az erdei erőd lakója lehetett valamikor. És ha így van, akkor hova ment és honnan került elő váratlanul és szinte félholtan?
Amikor pedig a fák lassan kezdenek elmaradni mögöttük és a talaj egyre vizenyősebbé válik, gyalogosan folytatják az utat. Bayde pedig már nem nézelődik. Ezt a tájat cseppet sem szívleli.*
//Worenth//
*Kedvtelve bámészkodik a rengetegben. Lehetne mondani, hogy az erdő csak erdő, de ennyi évszázados fát, ilyen érintetlen vadon mégis ritkán látni. És hiába a rossz híre, Bajdinak tetszik amit lát.
Bár lehet abban valami, hogy az elffel nincsenek egy hullámhosszon és még az is lehet, hogy ez így fog maradni, de most mégis ugyanarra gondol, mint Pycta. Vajon jó ötlet volt-e lóháton elindulni? Elvégre a ló zsákmányállat és könnyen idegessé válhat egy olyan hamisítatlan ragadozó közelségében, mint amilyen egy irbisz. Azt sejti, hogy saját lovát meg tudja nyugtatni, akár kis trükkökkel, de Pyctáé már más kérdés. Mindenesetre ezt még végiggondolja, míg a város közelébe érnek. Átgondolja, de nem mondja ki az aggályait. Ha Pycta mégsem gondolt erre, kár lenne nyugtalanítani.*
- Venár? *néz útitársára kicsit meglepetten* Ismered? Azt hittem, csak a kötelező udvariassági köröket futottátok és csak azért mondta, amit mondott, mert már hallott a Vadvédről.
*Azt persze tudja, hogy venárok már akkor is voltak, amikor ő még nem tartozott közéjük és valószínűleg akkor is létezni fognak amikor ő már nem lesz, de az kicsit váratlanul éri, hogy az ismeretlen is az erdei erőd lakója lehetett valamikor. És ha így van, akkor hova ment és honnan került elő váratlanul és szinte félholtan?
Amikor pedig a fák lassan kezdenek elmaradni mögöttük és a talaj egyre vizenyősebbé válik, gyalogosan folytatják az utat. Bayde pedig már nem nézelődik. Ezt a tájat cseppet sem szívleli.*
913. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 19:48:15
Üzenet elküldve: 2018-01-03 19:48:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
//Worenth//
*Ha tudná, hogy Bayde mikre gondolt még indulásuk előtt, akkor bizonyosan magyarázkodni kezdene, de most olyannyira tele van a feje mindennel, hogy képtelen minden részletet megragadni.
Bizonyos, hogy a druida képes lett volna kinyitni a kaput az idegennek, de a csuhás jobbnak látta, ha ő teszi ezt meg, hisz a kapu előtt álló férfi egykori venárnak vallotta magát.
Természetesen lóval indulnak, s ha jobban figyel a részletekre, akkor bizonyosan megkérdezi Bayde-ot, hogy nem fogja-e zavarni a lovakat az irbisz közelsége, de ez is kimarad. Valahogy úgy tűnik, a Fákban Lakó nem akarja, hogy ők kebelbarátok legyenek.
A megjegyzésre, melyet a vándornak szánt a szakállas druida, nem felel semmit, bár kiérzi belőle a csipetnyi gúnyt, nem veszi magukra. Az érzés, amelyet Aenae iránt érez, nem titkolnivaló és nem is tilalmas, az Erdő Szívének kedves, ha két lélek ilyen módon keresik a béke felé vezető utat. De azért ezt a kis csipkelődést megjegyzi magának.*
- Azért majd siessünk visszafelé. Kicsit aggódom emiatt a venár miatt. *Tűnődik el, ahogy Bayde felé néz. Persze, amit lehetett, megtett, Umon és Lyz is képes volna elbánni talán a férfivel, együtt meg pláne. A Banya említésére pedig elmosolyodik. Az ork szakácsnő házsártos, de békés teremtés.
Persze lóval jöttek, a csuhás csak kicsit összezavarodott a zsúfolt reggel után. Hosszúéletűként kiváló lovas, nincs gondja a hátasokkal.
Átvágnak Erdőmélye vadonján és lassan elérik az ingoványos vidéket, ahol talán jobb lesz leszállni a lóról, hogy biztonságban átjussanak a mocsaras részeken, felesleges volna a sietség miatt veszélybe sodorni magukat.*
//Worenth//
*Ha tudná, hogy Bayde mikre gondolt még indulásuk előtt, akkor bizonyosan magyarázkodni kezdene, de most olyannyira tele van a feje mindennel, hogy képtelen minden részletet megragadni.
Bizonyos, hogy a druida képes lett volna kinyitni a kaput az idegennek, de a csuhás jobbnak látta, ha ő teszi ezt meg, hisz a kapu előtt álló férfi egykori venárnak vallotta magát.
Természetesen lóval indulnak, s ha jobban figyel a részletekre, akkor bizonyosan megkérdezi Bayde-ot, hogy nem fogja-e zavarni a lovakat az irbisz közelsége, de ez is kimarad. Valahogy úgy tűnik, a Fákban Lakó nem akarja, hogy ők kebelbarátok legyenek.
A megjegyzésre, melyet a vándornak szánt a szakállas druida, nem felel semmit, bár kiérzi belőle a csipetnyi gúnyt, nem veszi magukra. Az érzés, amelyet Aenae iránt érez, nem titkolnivaló és nem is tilalmas, az Erdő Szívének kedves, ha két lélek ilyen módon keresik a béke felé vezető utat. De azért ezt a kis csipkelődést megjegyzi magának.*
- Azért majd siessünk visszafelé. Kicsit aggódom emiatt a venár miatt. *Tűnődik el, ahogy Bayde felé néz. Persze, amit lehetett, megtett, Umon és Lyz is képes volna elbánni talán a férfivel, együtt meg pláne. A Banya említésére pedig elmosolyodik. Az ork szakácsnő házsártos, de békés teremtés.
Persze lóval jöttek, a csuhás csak kicsit összezavarodott a zsúfolt reggel után. Hosszúéletűként kiváló lovas, nincs gondja a hátasokkal.
Átvágnak Erdőmélye vadonján és lassan elérik az ingoványos vidéket, ahol talán jobb lesz leszállni a lóról, hogy biztonságban átjussanak a mocsaras részeken, felesleges volna a sietség miatt veszélybe sodorni magukat.*
912. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 19:23:09
Üzenet elküldve: 2018-01-03 19:23:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Céltalanul//
*Végre lenyugodhat a lelke. Imádja az ilyen helyeket. Végigsimít a fák törzsén, leül és élvezni a természetes csendet.*
~Egy kis nyugalom jól jön az idegrendszeremnek. Kezdek beleőrülni ebbe a végnélküli bolyongásba.~
*Érzékei persze folyamatos működésben vannak. Tudja, meglepetések is érhetik. Az erdő kiszámíthatatlan. Vadállatok tucatjai lesnek az ártatlan vándorokra.*
~Ráadásul jól észrevehető vagyok ebben a sáros gúnyában.~
*Séta közben, egy kis patakhoz ér. Körülnéz, de nem lát semmi veszélyeset. Óvatosan lehajol, és belekortyol a hűs vízbe.*
~Végtére is kinek ártok, ha kicsit lemosdom?!~
*Leveti piszkos csizmáját, majd nadrágját és beleül a kicsit sem meleg vízbe. Átdörzsöli magát, majd feláll.*
~Egész élvezhető lenne, ha nem volna ilyen hideg errefelé az időjárás. De hát ne legyen telhetetlen az ember, a megfázást ki lehet kerülni.~
*Egy pár fekvőtámaszt csinál, hogy átmelegedjék. Majd levetett ruháit visszavéve, tovább indul.*
A hozzászólás írója (Elostor Fh'el) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.03 19:23:52
*Végre lenyugodhat a lelke. Imádja az ilyen helyeket. Végigsimít a fák törzsén, leül és élvezni a természetes csendet.*
~Egy kis nyugalom jól jön az idegrendszeremnek. Kezdek beleőrülni ebbe a végnélküli bolyongásba.~
*Érzékei persze folyamatos működésben vannak. Tudja, meglepetések is érhetik. Az erdő kiszámíthatatlan. Vadállatok tucatjai lesnek az ártatlan vándorokra.*
~Ráadásul jól észrevehető vagyok ebben a sáros gúnyában.~
*Séta közben, egy kis patakhoz ér. Körülnéz, de nem lát semmi veszélyeset. Óvatosan lehajol, és belekortyol a hűs vízbe.*
~Végtére is kinek ártok, ha kicsit lemosdom?!~
*Leveti piszkos csizmáját, majd nadrágját és beleül a kicsit sem meleg vízbe. Átdörzsöli magát, majd feláll.*
~Egész élvezhető lenne, ha nem volna ilyen hideg errefelé az időjárás. De hát ne legyen telhetetlen az ember, a megfázást ki lehet kerülni.~
*Egy pár fekvőtámaszt csinál, hogy átmelegedjék. Majd levetett ruháit visszavéve, tovább indul.*
A hozzászólás írója (Elostor Fh'el) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.03 19:23:52
911. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 18:56:52
Üzenet elküldve: 2018-01-03 18:56:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Csodák csodájára néhány óra gyaloglás után egy erdőhöz ér, de még milyenhez! Sűrű, hatalmas és öreg. Álmélkodva nézelődik, beljebb hatolva az erdőben minden szembe jövő fán végigsimítva tenyerével. Mosolyogva szökdel, megfeledkezve nyomorúságáról és arról, hogy voltaképp fogalma sincs, hogy merre jár.
A fák megnyugtató közelsége gyorsan hatással lesz rá és ahogy az erdők általában, otthonára emlékezteti. Hasonló ez ahhoz, amit a kikötő felé látott de valahogy mégis más. Öregebb és varázslatosabb.
Egy tisztáson végül letelepedik és vékony hangján dalra fakad. Tisztán kivehető népe dalainak jellegzetes dallama, mely messzire száll az erdőben. Az ének befejeztével csak némán hallgatja az erdő zajait.
Az idő azonban eltelik, és a fák árnyékában bizony hűvössé válik a nappal is. Felállva kísérletet tesz, hogy leporolja magát majd lassan, türelmesen, felidézve a lépéseket hozzáfog a mágiához.
Elönti az a jóleső melegség amiben volt már része és a furcsa, borzongatóan jóleső kéjes érzés sem marad el mely lentről felfelé járja át testét.
Egy rövid kis sóhaj hagyja el ajkait és továbbmegy célja felé, bárhol is van.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
A fák megnyugtató közelsége gyorsan hatással lesz rá és ahogy az erdők általában, otthonára emlékezteti. Hasonló ez ahhoz, amit a kikötő felé látott de valahogy mégis más. Öregebb és varázslatosabb.
Egy tisztáson végül letelepedik és vékony hangján dalra fakad. Tisztán kivehető népe dalainak jellegzetes dallama, mely messzire száll az erdőben. Az ének befejeztével csak némán hallgatja az erdő zajait.
Az idő azonban eltelik, és a fák árnyékában bizony hűvössé válik a nappal is. Felállva kísérletet tesz, hogy leporolja magát majd lassan, türelmesen, felidézve a lépéseket hozzáfog a mágiához.
Elönti az a jóleső melegség amiben volt már része és a furcsa, borzongatóan jóleső kéjes érzés sem marad el mely lentről felfelé járja át testét.
Egy rövid kis sóhaj hagyja el ajkait és továbbmegy célja felé, bárhol is van.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
910. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 18:04:33
Üzenet elküldve: 2018-01-03 18:04:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang - lázálom//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Végtelen sötétség. Köd. Villanás.
Lesha az asztalnál ül, éppen egy levelet ír.
Kopp-kopp! Hallatszik a szobája ajtaján. Az óriás lány gyorsan az asztal fiókjába sepri a pergament, és a többi írószert.*
- Lehet!
*Szól a törzsfő lánya engedélyt adva belépésre. Ekkor a szobába lép az egyik hű szolgálója. Lesha látva a szolgálólányt feszültsége egy pillanat alatt szertefoszlik, és mímelt felsőbbrendű hanghordozását is azonnal elhagyja.*
- Olga! Oh, de jó, hogy Te vagy az. Megtudtál valami? Kérlek, mondd, hogy igen!
- Igen Asszonyom! A sok arany már felvágta a nyelvét. Még mindig szinte naponta változik az őrszolgálati beosztása, de ma elvileg a Gránit bérchez közeli faluhatárhoz fogják küldeni.
- Tényleg? Gránit bérc? Remek munka Olga! Átkozott Zaxdor… Más?
- Zaxdor Mester jegyesének állapota tovább romlott. Az Úr most hagyta el a törzsi udvarházat.
- Tudják már mi baja Aranlithnak?
- Még mindig nem tudni, Asszonyom.
*Lesha feláll az asztaltól, és a szekrényéhez lépve egy ládikóból egy csörgő erszényt vesz elő. Olgához lépve, annak márkába nyomja az egészet.*
- Kérlek, ebből legyen gondod rá, hogy a törzs fősámánja elmenjen Aranlithoz. A maradék arany pedig fáradozásaid járandósága. Most menj!
- Azonnal indulok, Asszonyom!
- … és Olga!
- Igen, Asszonyom?
- Ha bárki kérdezné már rég elmentem a Zimankó fennsíkra, két kísérővel vadászni. Giselle is ezt mondja… és köszönöm!
*Villanás.
Lesha már útra készen a fiókjából izgatottan, oda sem figyelve veszi elő a korábban megkezdett levelet, amivel kiránt egy görbe, nagy betűkkel írott pergamen lapot is, ami lassan a szék alatt ér földet. A kapkodó óriás lány, ebből mit sem vesz észre. Befejezi a levelet, amit egy galambbal az útjára is bocsát, és maga is a nyitott ablakon távozva a tetőn keresztül elszökik.
Villanás.
Lesha feszülten elgondolkodva ül a vidáman ropogó tűzbe révedve. Kintről hóropogás hallatszik, majd feltűnik a barlang szája előtt Eron. Lesha felpattan ültéből, és tekintetük egybeforr a férfival. A lány ellép a tűztől, de pár lépés után megáll. Eron lassan odasétál hozzá. Lesha hirtelen a férfi nyakába ugrik, miközben Eron a karjai közé zárja őt. Így hosszan ölelik egymást. Amikor szétválnak a férfi így szól Leshához: *
- Szia!
- Szia? Több hét után csak ennyit tudsz mondani?!
- Ennyit, mert számomra ez a legkedvesebb szó, hiszen ez volt az első szavad hozzám.
- Oh! Akkor ez sem lesz egy izgis csevegés.
*Elmosolyodnak, majd ajkaik egybeforrva mohó csókot váltanak…
A kettejük közötti további történések szótlanul zajlanak, ahol csak a testek beszélnek, és a vágytól lázasan adják át magukat első férfi női együttlétüknek.
Villanás.
Lesha félálomban fekszik. Érzi Eron testének biztonságos melegét, ahogy testük egymáshoz simul. Érzi a nyakán a férfi egyenletes alvó szuszogását. Az óriás lányt is már majdnem elnyomná teljesen az álom, de ekkor többek sürgető csörtetését hallja a hóban. Lesha szeme azonnal felpattan, és fagyos kétségbeesés fut végig rajta. Elvesztek.*
- Eron!
*Felrázza a férfit, de késő. A barlangba toppan Taron törzsfő, tízfős testőrségi kíséretével. Apja, mint egy megvadult bika úgy lép az együtt hálókhoz. Rámarkol Eron hosszú, fekete hajára, és így elrántva őt a lányától harci bárdja egy gyors, jól irányzott sújtásával lecsapja a lányát meggyalázó férfi fejét. A skalpjánál tartott, elhomályosult tekintetű fejet Taron a kísérete felé dobja.*
- Fogjátok, kitűzzük a főtéren!
*Beszéd közben le se veszi tekintetét lányáról.*
- Átkozott, mocskos szajha! Szégyent hoztál rám, és elárultad az egész törzset! Nem vagy már többé a lányom csak egy áruló!
*A törzsfő dühe tébolyba csapát, és agyba-főbe veri lányát. A testőrség fogja le vezérüket, hogy meg ne ölje őt. Taron fújtatva: *
- Ti szedjetek össze mindent! Ti aggassátok rá legalább azt a gyolcsruhát, és hozzátok a fő gyülekezőhelyre! Többiek utánam!
*Villanás.
Lesha érzi a fagyos, havas földet a tagjai alatt. Kinyitja a szemét. A főtéren van, ahol az egész törzs ott van. Tompa morajként jutnak el hozzá apja öblös szavai, de azokat nem is hozzá, hanem a törzshöz intézi.*
- Száműzöm, és ma napnyugtáig el kell hagynia a falut! Utána a törzsből bárki azt tehet vele, amit akar.
*Villanás.
Nira sétál oda hozzá. Lesha látja, amint elé veti a barlangban hagyott holmijait: vértjét, csizmáit, palástját, lándzsáját. Hallja, ahogy anyja fojtott dühvel szólal meg:*
- Szégyentelen! Hálás lehetsz, hogy meggyőztem atyádat, hogy ne vegye a Te fejedet is. El akarta küldeni a Gurgothaar Ökle törzsnek, a bocsánat kérés jeleként. Ezzel leróttam feléd anyai kötelességemet, de mostantól számomra se vagy más, mint egy áruló. Fogalmad sincs róla, mit tettél! Valószínűleg háborúba taszítottad a két törzset. Nem érdemled meg, hogy törzsed tetoválásait viseld!
*Ekkor az asszony prémpalástja alól elővillan Lesha ostora, amivel, erős csapásokkal, ordítva ostorozni kezdi a lányát. Lesha zokogva üvölt fel fizikai, de inkább lelki fájdalmában. Nira tíz csapás után az ostort is lánya elé dobja, ami földet érve porhavat sodor a lány könnyes, és vértől maszatos arcába. Nira zihálva egy utolsó mondattal zárja le Leshához intézett szavait.*
-… és, hogy tudd az általad levetett terhet, most szegény, 15 éves húgodnak, Kalisának kell átvennie, ha sikerül megakadályoznunk a háborút.
*Azzal a törzsfő asszony habozás nélkül távozik kíséretével, és otthagyja a vértől vöröslő hóban lányát.
Villanás.
A számkivetett lány felöltözve lassan útnak indul. Utoljára körbetekint a téren. Ekkor látja még, ahogy Zaxdort két testőrségi beosztottja citálja a törzsfő elé. Lesha mély megvetést és haragot érezve érdektelenül fordítja el a férfiról a tekintetét, majd megkezdi lelki vesszőfutását kifelé a faluból.
Villanás. Köd. Bűntudat.*
*Lesha magához tér. A múlt eseményei leperegtek lelki szemei előtt. Lassan nyitja ki szemeit. Zavartan néz szét. Azt sem tudja, hol van, és hogy mi történt. Pár pillanatra azt hiszi, talán még mindig a gránit-bérci barlangban van Eronnal, és az egész csak egy rémálom volt, de lelkét facsaró bűntudat, ami lázálmából is felverte, majd a testét hasogató gyulladt fájdalom hamar szertefoszlatják a reményeit.
Először a tűzre pillant, ami szemtelenül vidáman pattog mellette, majd Zaxdort keresi tekintetével. Az óriás férfi nincs a barlangban, de még csak a barlang nyílását sem látja. Valamivel, talán egy sziklával, eltorlaszolták. Az óriás lány megmozdulva kicsit huzatosan érzi magát. Ekkor fogja csak fel, hogy női bájait takaró, gyolcsruháit leszámítva már megint meztelen. Nomád bőrvértjét, és prémpalástjának a felét, aminek másik felén fekszik, ráterítették. Lesha nehézkesen letúrja magáról mindkettőt. Fel akar kelni, de túl gyenge ahhoz, hogy elgyötört teste engedelmeskedjen akaratának. Tehetetlenségében a Düh szikrát vet benne, amit az ólmos Fáradtság úgy moss el, mint egy lezúduló vízesés, és elalszik. Gyógyító álomtalan álomba merül.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.01.03 18:24:31, a következő indokkal:
Jelpótlás, jeljavítás; korhatárjelzés javítása.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Végtelen sötétség. Köd. Villanás.
Lesha az asztalnál ül, éppen egy levelet ír.
Kopp-kopp! Hallatszik a szobája ajtaján. Az óriás lány gyorsan az asztal fiókjába sepri a pergament, és a többi írószert.*
- Lehet!
*Szól a törzsfő lánya engedélyt adva belépésre. Ekkor a szobába lép az egyik hű szolgálója. Lesha látva a szolgálólányt feszültsége egy pillanat alatt szertefoszlik, és mímelt felsőbbrendű hanghordozását is azonnal elhagyja.*
- Olga! Oh, de jó, hogy Te vagy az. Megtudtál valami? Kérlek, mondd, hogy igen!
- Igen Asszonyom! A sok arany már felvágta a nyelvét. Még mindig szinte naponta változik az őrszolgálati beosztása, de ma elvileg a Gránit bérchez közeli faluhatárhoz fogják küldeni.
- Tényleg? Gránit bérc? Remek munka Olga! Átkozott Zaxdor… Más?
- Zaxdor Mester jegyesének állapota tovább romlott. Az Úr most hagyta el a törzsi udvarházat.
- Tudják már mi baja Aranlithnak?
- Még mindig nem tudni, Asszonyom.
*Lesha feláll az asztaltól, és a szekrényéhez lépve egy ládikóból egy csörgő erszényt vesz elő. Olgához lépve, annak márkába nyomja az egészet.*
- Kérlek, ebből legyen gondod rá, hogy a törzs fősámánja elmenjen Aranlithoz. A maradék arany pedig fáradozásaid járandósága. Most menj!
- Azonnal indulok, Asszonyom!
- … és Olga!
- Igen, Asszonyom?
- Ha bárki kérdezné már rég elmentem a Zimankó fennsíkra, két kísérővel vadászni. Giselle is ezt mondja… és köszönöm!
*Villanás.
Lesha már útra készen a fiókjából izgatottan, oda sem figyelve veszi elő a korábban megkezdett levelet, amivel kiránt egy görbe, nagy betűkkel írott pergamen lapot is, ami lassan a szék alatt ér földet. A kapkodó óriás lány, ebből mit sem vesz észre. Befejezi a levelet, amit egy galambbal az útjára is bocsát, és maga is a nyitott ablakon távozva a tetőn keresztül elszökik.
Villanás.
Lesha feszülten elgondolkodva ül a vidáman ropogó tűzbe révedve. Kintről hóropogás hallatszik, majd feltűnik a barlang szája előtt Eron. Lesha felpattan ültéből, és tekintetük egybeforr a férfival. A lány ellép a tűztől, de pár lépés után megáll. Eron lassan odasétál hozzá. Lesha hirtelen a férfi nyakába ugrik, miközben Eron a karjai közé zárja őt. Így hosszan ölelik egymást. Amikor szétválnak a férfi így szól Leshához: *
- Szia!
- Szia? Több hét után csak ennyit tudsz mondani?!
- Ennyit, mert számomra ez a legkedvesebb szó, hiszen ez volt az első szavad hozzám.
- Oh! Akkor ez sem lesz egy izgis csevegés.
*Elmosolyodnak, majd ajkaik egybeforrva mohó csókot váltanak…
A kettejük közötti további történések szótlanul zajlanak, ahol csak a testek beszélnek, és a vágytól lázasan adják át magukat első férfi női együttlétüknek.
Villanás.
Lesha félálomban fekszik. Érzi Eron testének biztonságos melegét, ahogy testük egymáshoz simul. Érzi a nyakán a férfi egyenletes alvó szuszogását. Az óriás lányt is már majdnem elnyomná teljesen az álom, de ekkor többek sürgető csörtetését hallja a hóban. Lesha szeme azonnal felpattan, és fagyos kétségbeesés fut végig rajta. Elvesztek.*
- Eron!
*Felrázza a férfit, de késő. A barlangba toppan Taron törzsfő, tízfős testőrségi kíséretével. Apja, mint egy megvadult bika úgy lép az együtt hálókhoz. Rámarkol Eron hosszú, fekete hajára, és így elrántva őt a lányától harci bárdja egy gyors, jól irányzott sújtásával lecsapja a lányát meggyalázó férfi fejét. A skalpjánál tartott, elhomályosult tekintetű fejet Taron a kísérete felé dobja.*
- Fogjátok, kitűzzük a főtéren!
*Beszéd közben le se veszi tekintetét lányáról.*
- Átkozott, mocskos szajha! Szégyent hoztál rám, és elárultad az egész törzset! Nem vagy már többé a lányom csak egy áruló!
*A törzsfő dühe tébolyba csapát, és agyba-főbe veri lányát. A testőrség fogja le vezérüket, hogy meg ne ölje őt. Taron fújtatva: *
- Ti szedjetek össze mindent! Ti aggassátok rá legalább azt a gyolcsruhát, és hozzátok a fő gyülekezőhelyre! Többiek utánam!
*Villanás.
Lesha érzi a fagyos, havas földet a tagjai alatt. Kinyitja a szemét. A főtéren van, ahol az egész törzs ott van. Tompa morajként jutnak el hozzá apja öblös szavai, de azokat nem is hozzá, hanem a törzshöz intézi.*
- Száműzöm, és ma napnyugtáig el kell hagynia a falut! Utána a törzsből bárki azt tehet vele, amit akar.
*Villanás.
Nira sétál oda hozzá. Lesha látja, amint elé veti a barlangban hagyott holmijait: vértjét, csizmáit, palástját, lándzsáját. Hallja, ahogy anyja fojtott dühvel szólal meg:*
- Szégyentelen! Hálás lehetsz, hogy meggyőztem atyádat, hogy ne vegye a Te fejedet is. El akarta küldeni a Gurgothaar Ökle törzsnek, a bocsánat kérés jeleként. Ezzel leróttam feléd anyai kötelességemet, de mostantól számomra se vagy más, mint egy áruló. Fogalmad sincs róla, mit tettél! Valószínűleg háborúba taszítottad a két törzset. Nem érdemled meg, hogy törzsed tetoválásait viseld!
*Ekkor az asszony prémpalástja alól elővillan Lesha ostora, amivel, erős csapásokkal, ordítva ostorozni kezdi a lányát. Lesha zokogva üvölt fel fizikai, de inkább lelki fájdalmában. Nira tíz csapás után az ostort is lánya elé dobja, ami földet érve porhavat sodor a lány könnyes, és vértől maszatos arcába. Nira zihálva egy utolsó mondattal zárja le Leshához intézett szavait.*
-… és, hogy tudd az általad levetett terhet, most szegény, 15 éves húgodnak, Kalisának kell átvennie, ha sikerül megakadályoznunk a háborút.
*Azzal a törzsfő asszony habozás nélkül távozik kíséretével, és otthagyja a vértől vöröslő hóban lányát.
Villanás.
A számkivetett lány felöltözve lassan útnak indul. Utoljára körbetekint a téren. Ekkor látja még, ahogy Zaxdort két testőrségi beosztottja citálja a törzsfő elé. Lesha mély megvetést és haragot érezve érdektelenül fordítja el a férfiról a tekintetét, majd megkezdi lelki vesszőfutását kifelé a faluból.
Villanás. Köd. Bűntudat.*
*Lesha magához tér. A múlt eseményei leperegtek lelki szemei előtt. Lassan nyitja ki szemeit. Zavartan néz szét. Azt sem tudja, hol van, és hogy mi történt. Pár pillanatra azt hiszi, talán még mindig a gránit-bérci barlangban van Eronnal, és az egész csak egy rémálom volt, de lelkét facsaró bűntudat, ami lázálmából is felverte, majd a testét hasogató gyulladt fájdalom hamar szertefoszlatják a reményeit.
Először a tűzre pillant, ami szemtelenül vidáman pattog mellette, majd Zaxdort keresi tekintetével. Az óriás férfi nincs a barlangban, de még csak a barlang nyílását sem látja. Valamivel, talán egy sziklával, eltorlaszolták. Az óriás lány megmozdulva kicsit huzatosan érzi magát. Ekkor fogja csak fel, hogy női bájait takaró, gyolcsruháit leszámítva már megint meztelen. Nomád bőrvértjét, és prémpalástjának a felét, aminek másik felén fekszik, ráterítették. Lesha nehézkesen letúrja magáról mindkettőt. Fel akar kelni, de túl gyenge ahhoz, hogy elgyötört teste engedelmeskedjen akaratának. Tehetetlenségében a Düh szikrát vet benne, amit az ólmos Fáradtság úgy moss el, mint egy lezúduló vízesés, és elalszik. Gyógyító álomtalan álomba merül.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.01.03 18:24:31, a következő indokkal:
Jelpótlás, jeljavítás; korhatárjelzés javítása.
909. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-03 18:03:24
Üzenet elküldve: 2018-01-03 18:03:24
ÚJ
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Isqeha//
*Seles csodálkozva pillant rá, és csak most tudatosul benne, hogy Isqeha munkája fölöslegessé vált a tűzzel, amitől egy kissé elpirul.*
- Bocsáss meg. *Kap a fejéhez, és mosolyog magán.* Nem is gondoltam arra, hogy velem tartanál. Illetve... Gondolni éppen gondoltam, de csak reménykedtem benne, hogy nem megyek majd egyedül. Nagyon megszoktam már az egyedüllétet, és mostanában ostobán viselkedem mások előtt.
*Tetszik neki, amit a férfi az álmodásról mond.* - Talán éppen ezért vagyok ilyen figyelmetlen. Az erdő mintha tényleg beszélne hozzám. *Már nem szégyelli annyira a dolgot, mély egyetértést lát társában. Elfogadja a maradék nyúlhúst, és be is kap egy falatot.* Még enni is elfelejtenék.
~ Itt mindennek oka van... Talán annak is, hogy nem vagyok egyedül. ~ *Véli, miközben elindulnak.*
- Nos, láttam arra egy ösvényt a fák között. *Mutat Seles délnyugat felé, ahol a fák között már korábban észrevett egy kopott sávot.* Nem biztos, hogy hosszútávon jó lesz nekünk, de egy időre megkönnyíti az utunkat nyugat felé, és nem törik ki a bokánk a gyökerekben. *Ha Isqehának nincs ellenére, akkor arra veszi az irányt, de közben végigméri a férfit.* Viszont óvatosabbnak is kell lennünk, mint a fák között voltunk, itt bárki megláthat. Neked biztos élesebb a szemed, mint az enyém, hiszen elf-rokon vagy. Kérlek, légy résen, amennyire tudsz! *Aztán némi töprengés után hozzáteszi.* Mennyire tudsz harcolni? Bár reméljük, nem kerül sor rá.
*Seles csodálkozva pillant rá, és csak most tudatosul benne, hogy Isqeha munkája fölöslegessé vált a tűzzel, amitől egy kissé elpirul.*
- Bocsáss meg. *Kap a fejéhez, és mosolyog magán.* Nem is gondoltam arra, hogy velem tartanál. Illetve... Gondolni éppen gondoltam, de csak reménykedtem benne, hogy nem megyek majd egyedül. Nagyon megszoktam már az egyedüllétet, és mostanában ostobán viselkedem mások előtt.
*Tetszik neki, amit a férfi az álmodásról mond.* - Talán éppen ezért vagyok ilyen figyelmetlen. Az erdő mintha tényleg beszélne hozzám. *Már nem szégyelli annyira a dolgot, mély egyetértést lát társában. Elfogadja a maradék nyúlhúst, és be is kap egy falatot.* Még enni is elfelejtenék.
~ Itt mindennek oka van... Talán annak is, hogy nem vagyok egyedül. ~ *Véli, miközben elindulnak.*
- Nos, láttam arra egy ösvényt a fák között. *Mutat Seles délnyugat felé, ahol a fák között már korábban észrevett egy kopott sávot.* Nem biztos, hogy hosszútávon jó lesz nekünk, de egy időre megkönnyíti az utunkat nyugat felé, és nem törik ki a bokánk a gyökerekben. *Ha Isqehának nincs ellenére, akkor arra veszi az irányt, de közben végigméri a férfit.* Viszont óvatosabbnak is kell lennünk, mint a fák között voltunk, itt bárki megláthat. Neked biztos élesebb a szemed, mint az enyém, hiszen elf-rokon vagy. Kérlek, légy résen, amennyire tudsz! *Aztán némi töprengés után hozzáteszi.* Mennyire tudsz harcolni? Bár reméljük, nem kerül sor rá.
908. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-02 23:06:14
Üzenet elküldve: 2018-01-02 23:06:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Seles//
*Isqeha szemöldöke kérdőn, csodálkozón a magasba kúszik.*
- Nem, nem, veled tartok! Kíváncsi lettem az álomhelyedre. Az új otthonodra. *Mosolyodik el. Még a tűz felszítását is abbahagyja. Ha ilyen gyorsan indulni akarnak, nem lesz már rá szükség úgysem. Most, reggel, valahogy már természetesnek találja, hogy Selessel menjen. Tényleg úgy gondolja, hogy a lány valamiféle cél felé tart. Csak megerősíti benne ezt az az elhatározottság, amivel a lány az útra készülődik.*
- A város várhat. *Mondja még, ahogy feláll. Messzire néz, elgondolkodón.*
- De figyelj, Seles... álmodj! *Fordul hirtelen a lány felé.*
- Biztosan... megérzed. Az utat. Tudod. *mosolyodik el.*
- Ne rohanjunk. Csak érezd... az erdőt! Hagyd, hogy vezessen!
*Eszébe jut, hogy ő már ezt átélte. Amikor elengedte a saját akarását, kinyílt, és hagyta, hogy valami más vezesse. Például amikor a teljesen legyengült Borasra, a kutyájára rátalált a tölgy tövében. Vagy olyankor is, amikor gombát szed, ezt csinálja. Vagy amikor gyógyító növényeket gyűjt.
Közben ő is kényelmesen összeszedelőzködik. A tüzet gondosan széttapossa, a takarót kirázza, a zsákját bekötve a vállára veti. A nyúlmaradékot meg, amit este gondosan begöngyöltek, kibontja, és szótlanul Seles felé kínálja a hideg húst.*
- Menjünk *vigyorodik el, aztán nekilódul.*
*Isqeha szemöldöke kérdőn, csodálkozón a magasba kúszik.*
- Nem, nem, veled tartok! Kíváncsi lettem az álomhelyedre. Az új otthonodra. *Mosolyodik el. Még a tűz felszítását is abbahagyja. Ha ilyen gyorsan indulni akarnak, nem lesz már rá szükség úgysem. Most, reggel, valahogy már természetesnek találja, hogy Selessel menjen. Tényleg úgy gondolja, hogy a lány valamiféle cél felé tart. Csak megerősíti benne ezt az az elhatározottság, amivel a lány az útra készülődik.*
- A város várhat. *Mondja még, ahogy feláll. Messzire néz, elgondolkodón.*
- De figyelj, Seles... álmodj! *Fordul hirtelen a lány felé.*
- Biztosan... megérzed. Az utat. Tudod. *mosolyodik el.*
- Ne rohanjunk. Csak érezd... az erdőt! Hagyd, hogy vezessen!
*Eszébe jut, hogy ő már ezt átélte. Amikor elengedte a saját akarását, kinyílt, és hagyta, hogy valami más vezesse. Például amikor a teljesen legyengült Borasra, a kutyájára rátalált a tölgy tövében. Vagy olyankor is, amikor gombát szed, ezt csinálja. Vagy amikor gyógyító növényeket gyűjt.
Közben ő is kényelmesen összeszedelőzködik. A tüzet gondosan széttapossa, a takarót kirázza, a zsákját bekötve a vállára veti. A nyúlmaradékot meg, amit este gondosan begöngyöltek, kibontja, és szótlanul Seles felé kínálja a hideg húst.*
- Menjünk *vigyorodik el, aztán nekilódul.*
907. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-02 22:12:15
Üzenet elküldve: 2018-01-02 22:12:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Isqeha//
*Seles rég aludt ilyen jót. Most, hogy végre lett társasága, felcsillant a remény, hogy nem fogják meggyilkolni, amint lehunyja a szemét. Előző este sokat beszélgettek a tűznél, és a fiatal férfi igazán jóindulatúnak tűnt. Selesnek nem sok félelffel volt eddig még dolga, sok elffel sem találkozott életében, de érdekes volt végighallgatnia a származásáról szóló történetet.
Mikor felébred, az első pillantása a férfira esik, aki a tüzet piszkálja. Annyi időt töltött egyedül, hogy egészen meglepődik a társaságán, majd emlékezteti magát, miért van itt. Most, hogy aludt rá egyet, hirtelen rádöbben: a férfi arca nagyon szép, ez teszi őt kifejezetten rokonszenvessé számára. Észreveszi, hogy ő is éppen rá néz, ezért a takaró fölött kedvesen rámosolyog, és kibontakozik belőle.*
- Jó reggelt! *Morogja reggeli hangján, és ő is nekilát az Isqeha-éhoz hasonló rutinnak. A végén jó alaposan megmossa az arcát, hogy felébredjen egy kissé. Ezután a holmikhoz lép, és elkezdi összepakolni a sajátját, indulásra készen, sőt kicsit kapkodva az izgalomtól, aztán megáll, és Isqeha felé fordul.* - Nem tudom, mi a terved, de én mindenképpen indulok tovább nyugatra. *Közli határozottan.* Ha tovább várok, nem lesz elég élelmem, hogy esetleg visszaforduljak, ha... ha... ~ Ha mégis csak egyszerűen bolond vagyok. ~ *Fejezi be magában a mondatot, de csak szerényen elmosolyodik, mert úgy gondolja, Isqeha is érti, mire céloz.* - Sajnálom, hogy nem tudok veled tartani, igazán lenne kedvem. De Arthenior nekem most szóba sem jöhet.
*Seles rég aludt ilyen jót. Most, hogy végre lett társasága, felcsillant a remény, hogy nem fogják meggyilkolni, amint lehunyja a szemét. Előző este sokat beszélgettek a tűznél, és a fiatal férfi igazán jóindulatúnak tűnt. Selesnek nem sok félelffel volt eddig még dolga, sok elffel sem találkozott életében, de érdekes volt végighallgatnia a származásáról szóló történetet.
Mikor felébred, az első pillantása a férfira esik, aki a tüzet piszkálja. Annyi időt töltött egyedül, hogy egészen meglepődik a társaságán, majd emlékezteti magát, miért van itt. Most, hogy aludt rá egyet, hirtelen rádöbben: a férfi arca nagyon szép, ez teszi őt kifejezetten rokonszenvessé számára. Észreveszi, hogy ő is éppen rá néz, ezért a takaró fölött kedvesen rámosolyog, és kibontakozik belőle.*
- Jó reggelt! *Morogja reggeli hangján, és ő is nekilát az Isqeha-éhoz hasonló rutinnak. A végén jó alaposan megmossa az arcát, hogy felébredjen egy kissé. Ezután a holmikhoz lép, és elkezdi összepakolni a sajátját, indulásra készen, sőt kicsit kapkodva az izgalomtól, aztán megáll, és Isqeha felé fordul.* - Nem tudom, mi a terved, de én mindenképpen indulok tovább nyugatra. *Közli határozottan.* Ha tovább várok, nem lesz elég élelmem, hogy esetleg visszaforduljak, ha... ha... ~ Ha mégis csak egyszerűen bolond vagyok. ~ *Fejezi be magában a mondatot, de csak szerényen elmosolyodik, mert úgy gondolja, Isqeha is érti, mire céloz.* - Sajnálom, hogy nem tudok veled tartani, igazán lenne kedvem. De Arthenior nekem most szóba sem jöhet.
906. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-02 21:29:51
Üzenet elküldve: 2018-01-02 21:29:51
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Hosszú idő óta először éteri nyugalom szállja meg. Az ismerős közeg látványa, úgy hat rá, mintha az otthon hűvös ölelése lenne. És az igazat megvallva az otthona is volt az erdő gyerekkora óta. Ha van olyan hely, ami férfit nevel egy rongyos kölyökből, akkor az erdő az. Még sem bánta soha, hogy nem volt családja, háza és hogy soha nem érezhette az otthon melegét igazán. Ugyanis új erősebb körelékre lelt a család helyett. A magány és az életben maradás vaskezeire. Így már volt mibe kapaszkodni, mikor a farkasok üvöltése, mint hideg szél söpört végig a lombok alatt. Azok alatta a zöld fátylak alatt, melyek ha kellett mindig megvédték, így tudta, hogy nincs veszélyben. A hosszú évek tudása, minden veszélyes pillanatban kifizetődni látszott, mégis minden alkalommal kért is valamit a segítségért cserébe. De kérdem én mi fontosabb, egy darab hús, vagy önnön magunk. Mi a jobb szenvedni egy törött csont égető, mégis hűs nyomásától, vagy végignézni, ahogy ez a kéz lassan egy másik élőlény részévé válik. A kérdések egyszerűek, a fontos pillanatokban, azonban mégis nehéz meghozni őket. Viszont életének ez a része is lassan lepereg, ahogyan az új élet oszlopkerítése lassan feldereng előtte. *
A hozzászólás írója (Bara'agh Achysh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.02 23:07:26
A hozzászólás írója (Bara'agh Achysh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.02 23:07:26
905. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-02 10:37:52
Üzenet elküldve: 2018-01-02 10:37:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Seles//
*Csak lassan ébredezik. Aztán lassan bekúsznak emlékei közé a tegnap esti találkozás képei. Felkönyököl, körbenéz. A lány, Seles, még alszik, szorosan maga köré tekert takarójában. Csak a homlokát látja, és néhány kósza hajtincset az alvóból. Óvatosan felül, ledobva a saját takaróját, aztán előre hajolva megpiszkálja a tüzet. Még van parázs. Halkan, hogy fel ne ébressze az alvót, a zsákjához fordul. Kihalássza a kulacsát, feláll, és csendben megindul. Amikor már elég távol van, egy fa mögött könnyít magán, kiköp, néhány kortyot a szájába véve a kulacsból. Aztán nagyokat nyújtózkodik. Elbámészkodik, de végül nekilát, hogy összeszedjen néhány ágat. Közben azon tűnődik, amit a lány mesélt. Őt is végighallgatta. Régen hallgatták meg ilyen figyelmesen.
Igazán sajnálja a férje miatt. De arra gondol, amivel az este is vigasztalta a lányt. Talán talál majd újra valakit, akivel idővel emlékké fakul a szívében levő erős fájdalom. És újra boldog lesz. Hiszen igazán fiatal még.
Halkan tér vissza, kezében a nyaláb ággal. Ha a lány még alszik, csak óvatosan dug néhányat a parázsba, hogy lassan felszítsa a tüzet. Ha ébredezik, rámosolyog, és vidám jó reggelt kíván.*
*Csak lassan ébredezik. Aztán lassan bekúsznak emlékei közé a tegnap esti találkozás képei. Felkönyököl, körbenéz. A lány, Seles, még alszik, szorosan maga köré tekert takarójában. Csak a homlokát látja, és néhány kósza hajtincset az alvóból. Óvatosan felül, ledobva a saját takaróját, aztán előre hajolva megpiszkálja a tüzet. Még van parázs. Halkan, hogy fel ne ébressze az alvót, a zsákjához fordul. Kihalássza a kulacsát, feláll, és csendben megindul. Amikor már elég távol van, egy fa mögött könnyít magán, kiköp, néhány kortyot a szájába véve a kulacsból. Aztán nagyokat nyújtózkodik. Elbámészkodik, de végül nekilát, hogy összeszedjen néhány ágat. Közben azon tűnődik, amit a lány mesélt. Őt is végighallgatta. Régen hallgatták meg ilyen figyelmesen.
Igazán sajnálja a férje miatt. De arra gondol, amivel az este is vigasztalta a lányt. Talán talál majd újra valakit, akivel idővel emlékké fakul a szívében levő erős fájdalom. És újra boldog lesz. Hiszen igazán fiatal még.
Halkan tér vissza, kezében a nyaláb ággal. Ha a lány még alszik, csak óvatosan dug néhányat a parázsba, hogy lassan felszítsa a tüzet. Ha ébredezik, rámosolyog, és vidám jó reggelt kíván.*
904. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-02 10:08:32
Üzenet elküldve: 2018-01-02 10:08:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Isqeha//
*Seles szomorú tekintettel rámosolyog, hogy éreztesse vele, bár nem vidám, amit mesélni fog, hálás érte, hogy érdeklődik.*
- Volt egy földem, és egy férjem, az őrség tagja volt. Szép életünk volt, szerettük egymást. *Kicsit elkomorul.* A haramiák sajnálták tőlünk. *Egy kis gallyat dob a tűzre két falat között.* A tűz arra emlékeztet, arra az estére. Félelmet és dühöt érzek tőle, de közben valahol tudom, hogy ez a természetes, hogy meg kellett történnie, ahogy a tűz is természetes. Ezt még senkinek sem mondtam, csak sokat töprengtem ezen mostanában. *Mosolyog a férfira halványan.* De ne csak én meséljek! Mondd, neked mi a történeted?
*Az ételt mosolyogva fogadja.* - Köszönöm! Ezek kifejezetten illenek a nyúlhoz! *Be is kap pár szemet. A közös út lehetőségétől felcsillan a szeme.*
~ Ha valóban van egy hely, amit otthonnak nevezhetünk, nagyon jó lenne, ha osztozhatnék benne mással is. ~
- Örülnék neki, ha együtt maradnánk, igazság szerint nagyobb biztonságérzettel töltene el. *Pillant rá szerényen.*
~ Ha ártó szándékkal jött volna, már rég elmetszette volna a torkom. Nem hiszem, hogy osztozna velem a sajtján, ha ez lenne a célja. ~ *Vélte. Persze egy számkivetettnek valahol mindegy is... Nem tűnnék el, mert nem tartozom sehova.*
*Seles szomorú tekintettel rámosolyog, hogy éreztesse vele, bár nem vidám, amit mesélni fog, hálás érte, hogy érdeklődik.*
- Volt egy földem, és egy férjem, az őrség tagja volt. Szép életünk volt, szerettük egymást. *Kicsit elkomorul.* A haramiák sajnálták tőlünk. *Egy kis gallyat dob a tűzre két falat között.* A tűz arra emlékeztet, arra az estére. Félelmet és dühöt érzek tőle, de közben valahol tudom, hogy ez a természetes, hogy meg kellett történnie, ahogy a tűz is természetes. Ezt még senkinek sem mondtam, csak sokat töprengtem ezen mostanában. *Mosolyog a férfira halványan.* De ne csak én meséljek! Mondd, neked mi a történeted?
*Az ételt mosolyogva fogadja.* - Köszönöm! Ezek kifejezetten illenek a nyúlhoz! *Be is kap pár szemet. A közös út lehetőségétől felcsillan a szeme.*
~ Ha valóban van egy hely, amit otthonnak nevezhetünk, nagyon jó lenne, ha osztozhatnék benne mással is. ~
- Örülnék neki, ha együtt maradnánk, igazság szerint nagyobb biztonságérzettel töltene el. *Pillant rá szerényen.*
~ Ha ártó szándékkal jött volna, már rég elmetszette volna a torkom. Nem hiszem, hogy osztozna velem a sajtján, ha ez lenne a célja. ~ *Vélte. Persze egy számkivetettnek valahol mindegy is... Nem tűnnék el, mert nem tartozom sehova.*
903. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-02 06:14:37
Üzenet elküldve: 2018-01-02 06:14:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang - orvoslás és gondoskodás//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Zaxdor bosszúsan pillant kezébe omló testre:*
~ Hát ez igazán nagyszerű. Elájult. ~* Nem szemrehányó ez a tekintet, korántsem érez valódi bosszúságot, érzései a helyzetnek szólnak. A sötét üregnek, a hideg, kietlen tájnak, a kilátástalan jövőnek és a nehéz óriásnőnek karjában. Leshát visszavonszolja az üreg belső felére, ahol jóval melegebb van, majd a Lesha által korábban odakészített gallyakból, fákból tesz a tűzre. Nem foglalkozik már vele, hogy ki látja, vagy ki nem látja a történteket, fontosabb, hogy a lány ne legyen rosszul, még így sebláza ellenére is fontos a meleg. Leshát a földre teszi, de előbb imént leesett prémpalástját alá teríti, hogy ne a jéghideg sziklán kelljen feküdnie. Gyorsan számba veszi a lehetőségeket: Lesha sebeit előbb ki kell mosni, majd el kell látni. Ehhez azonban friss vízre van szükség, melyet szereznie kell. Miután Leshát elrendezi és rak a tűzre, leül a lány mellé, hogy kissé ő is felmelegedjen. Szerencsére kulacsa nem tört el, így azt is magához veszi, vízhordó tulajdonságára szüksége lesz majd. A földön fekvő lány testére tekint és elkezdi kissé kihámozni teljes alakos bőrvértjéből. Azonban mielőtt ezt megtenné, csizmájával kezdi, hogy a lábán lévő sérüléseket is szemügyre vehesse. Lassan előtűnnek a lány bal oldalán bokájától felfelé tartó törzsi tetoválásai, melyet a bőrvért annyira nem takar.*
~ Ne haragudj Lesha. Nyilván elvágnád a torkom, ha látnád, milyen kiszolgáltatott helyzetben vagy, de muszáj megtennem. ~* Zaxdor, már gondolataiban vív a tiltakozó Leshával, tudván, hogy a lány azt sem engedné meg, hogy ápolja, nagy sértettségében, nem hogy levetkőztesse. A lány a hátán fekszik, csizma immár nincs rajta, Zaxdor elégedetten állapítja meg, hogy combján lévő sérülései nem olyan vészesek, talán csak horzsolások, azonban a fekete leves még hátra van. Leshát a hátára fekteti a tűz mellett a kiterített prémpaláston, majd nyakától lefelé, mellkasán, bőrvértjének bőrillesztéseit kezdi kezeivel kikötni, hogy lassan Lesha fehér gyolcsba tekert puszta mellkasa, mellyel női idomait tartja kordában, előtűnjön. A bőrvért csomói nem bonyolultak, a lányt mindig is praktikumra nevelte, melyhez az írott példa alapján hűen ragaszkodik. Hamar elér a nő derekához, hogy nadrágját is kioldja. Lesha testén számtalan sérülés látható, nem fedik el azonban gyolcsba tekert női bájait, melyek kapcsán Zaxdor talán egy pillanatra hosszabban ejtőzik, majd megrázza fejét, hogy még véletlenül se érezze úgy, hogy kihasználja a helyzetet. A hasától hátrafelé húzódó sérülése mélyebb, mintsem egy puszta horzsolás, ráadásul, ahogy elnézi, ebből több is található. Van, amely csapást a gyolcs felfogta, de vélhetően a sérülései a lány női idomai környékén is folytatódnak, azonban egyelőre nem érzi szükségét, hogy az azt takaró gyolcsot megbontsa. Egy pillanatra oldalra fordítja, hogy meggyőződjön hátának állapotáról, ahol talán a helyzet még rosszabb, mint volt. A sérülések itt jóval sűrűbben helyezkednek el, korbácsra, vagy ostorütésre utalnak. Zaxdor keze ökölbe szorul a látottakra:*
~ És lám, a nagy, értelmes óriás faj, miféle gyötrelemre képes, levetkezve emberi mivoltját, sértett önérzetében. ~* Kavarognak benne a gondolatok, majd rövid elmélkedés, tervezés után a lányra visszateríti bőrvértjét, melyet nem köt be.*
- Vizet kell szereznem, majd élelmet.* Mondja csak úgy egyszerűen magának, azonban mielőtt ezt megtenné gondoskodnia kell az üreg biztonságáról, így a betakart Leshát otthagyva, az üreg száján kilép, hogy torlasz után nézhessen.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Zaxdor bosszúsan pillant kezébe omló testre:*
~ Hát ez igazán nagyszerű. Elájult. ~* Nem szemrehányó ez a tekintet, korántsem érez valódi bosszúságot, érzései a helyzetnek szólnak. A sötét üregnek, a hideg, kietlen tájnak, a kilátástalan jövőnek és a nehéz óriásnőnek karjában. Leshát visszavonszolja az üreg belső felére, ahol jóval melegebb van, majd a Lesha által korábban odakészített gallyakból, fákból tesz a tűzre. Nem foglalkozik már vele, hogy ki látja, vagy ki nem látja a történteket, fontosabb, hogy a lány ne legyen rosszul, még így sebláza ellenére is fontos a meleg. Leshát a földre teszi, de előbb imént leesett prémpalástját alá teríti, hogy ne a jéghideg sziklán kelljen feküdnie. Gyorsan számba veszi a lehetőségeket: Lesha sebeit előbb ki kell mosni, majd el kell látni. Ehhez azonban friss vízre van szükség, melyet szereznie kell. Miután Leshát elrendezi és rak a tűzre, leül a lány mellé, hogy kissé ő is felmelegedjen. Szerencsére kulacsa nem tört el, így azt is magához veszi, vízhordó tulajdonságára szüksége lesz majd. A földön fekvő lány testére tekint és elkezdi kissé kihámozni teljes alakos bőrvértjéből. Azonban mielőtt ezt megtenné, csizmájával kezdi, hogy a lábán lévő sérüléseket is szemügyre vehesse. Lassan előtűnnek a lány bal oldalán bokájától felfelé tartó törzsi tetoválásai, melyet a bőrvért annyira nem takar.*
~ Ne haragudj Lesha. Nyilván elvágnád a torkom, ha látnád, milyen kiszolgáltatott helyzetben vagy, de muszáj megtennem. ~* Zaxdor, már gondolataiban vív a tiltakozó Leshával, tudván, hogy a lány azt sem engedné meg, hogy ápolja, nagy sértettségében, nem hogy levetkőztesse. A lány a hátán fekszik, csizma immár nincs rajta, Zaxdor elégedetten állapítja meg, hogy combján lévő sérülései nem olyan vészesek, talán csak horzsolások, azonban a fekete leves még hátra van. Leshát a hátára fekteti a tűz mellett a kiterített prémpaláston, majd nyakától lefelé, mellkasán, bőrvértjének bőrillesztéseit kezdi kezeivel kikötni, hogy lassan Lesha fehér gyolcsba tekert puszta mellkasa, mellyel női idomait tartja kordában, előtűnjön. A bőrvért csomói nem bonyolultak, a lányt mindig is praktikumra nevelte, melyhez az írott példa alapján hűen ragaszkodik. Hamar elér a nő derekához, hogy nadrágját is kioldja. Lesha testén számtalan sérülés látható, nem fedik el azonban gyolcsba tekert női bájait, melyek kapcsán Zaxdor talán egy pillanatra hosszabban ejtőzik, majd megrázza fejét, hogy még véletlenül se érezze úgy, hogy kihasználja a helyzetet. A hasától hátrafelé húzódó sérülése mélyebb, mintsem egy puszta horzsolás, ráadásul, ahogy elnézi, ebből több is található. Van, amely csapást a gyolcs felfogta, de vélhetően a sérülései a lány női idomai környékén is folytatódnak, azonban egyelőre nem érzi szükségét, hogy az azt takaró gyolcsot megbontsa. Egy pillanatra oldalra fordítja, hogy meggyőződjön hátának állapotáról, ahol talán a helyzet még rosszabb, mint volt. A sérülések itt jóval sűrűbben helyezkednek el, korbácsra, vagy ostorütésre utalnak. Zaxdor keze ökölbe szorul a látottakra:*
~ És lám, a nagy, értelmes óriás faj, miféle gyötrelemre képes, levetkezve emberi mivoltját, sértett önérzetében. ~* Kavarognak benne a gondolatok, majd rövid elmélkedés, tervezés után a lányra visszateríti bőrvértjét, melyet nem köt be.*
- Vizet kell szereznem, majd élelmet.* Mondja csak úgy egyszerűen magának, azonban mielőtt ezt megtenné gondoskodnia kell az üreg biztonságáról, így a betakart Leshát otthagyva, az üreg száján kilép, hogy torlasz után nézhessen.*
902. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 22:19:30
Üzenet elküldve: 2018-01-01 22:19:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang//
*Lesha kirohan az éjszakába, de ha nem úgy sántikálna, mint egy nyíllal meglőtt öles tehén, a nála edzettebb Zaxdor akkor is könnyű szerrel utolérné. Az óriás férfi a lány után eredve elkapja az érzelmektől tébolyult lány prémpalástját, ami amúgy a földön hevert, de nyilán vergődése közben valahogy rágabalyodott. Szóval, Zaxdor erős öklébe zárva a prémpalást szélét, megállítja a csörtető lányt. Lesha, mintha valami mágikus falnak ütközött volna, úgy vetődik hátra, és ütközik tarkójával a termetes férfi, széles mellkasán keresztül futó málhaövét ékesítő kék köves csatnak. Az óriás lány eszméletét vesztve rogy össze. Amúgy se kellett már sok, a sérüléseitől és a láztól levert lánynak, hogy elájuljon. Talán, még jó is, hogy így történt, mert a termetes hisztérika, így legalább nyugton van, végre. Csend. A legszebb szó, egy nagyobb veszekedős perpatvar után, de nem egy lázálomban vergődő számkivetett lánynak.*
*Lesha kirohan az éjszakába, de ha nem úgy sántikálna, mint egy nyíllal meglőtt öles tehén, a nála edzettebb Zaxdor akkor is könnyű szerrel utolérné. Az óriás férfi a lány után eredve elkapja az érzelmektől tébolyult lány prémpalástját, ami amúgy a földön hevert, de nyilán vergődése közben valahogy rágabalyodott. Szóval, Zaxdor erős öklébe zárva a prémpalást szélét, megállítja a csörtető lányt. Lesha, mintha valami mágikus falnak ütközött volna, úgy vetődik hátra, és ütközik tarkójával a termetes férfi, széles mellkasán keresztül futó málhaövét ékesítő kék köves csatnak. Az óriás lány eszméletét vesztve rogy össze. Amúgy se kellett már sok, a sérüléseitől és a láztól levert lánynak, hogy elájuljon. Talán, még jó is, hogy így történt, mert a termetes hisztérika, így legalább nyugton van, végre. Csend. A legszebb szó, egy nagyobb veszekedős perpatvar után, de nem egy lázálomban vergődő számkivetett lánynak.*
901. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-01-01 21:01:45
Üzenet elküldve: 2018-01-01 21:01:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Seles//
*A félelf csendesen, kíváncsian hallgatja, amit a lány, Seles mesél az álombeli hívásról, és hogy a hely, amit látott, az itt van valahol a közelben. Gondolkodik. Már rájuk esteledett. Itt a tűz mellett kihúzhatják az éjszakát. Aztán reggel majd elválik, milyen az idő, és hogyan tovább. Nem kerüli el a figyelmét, hogy Selest az otthon említésére mély szomorúság lepi meg egy időre.*
- És hol volt az otthonod, amikor még volt otthonod? *teszi fel elfogódottság nélkül a kérdést, megpróbálva elképzelni, milyen is lenne, ha nem lenne hova hazatérnie. Ha Kimmeri... meghalna. Ezt nagyon, nagyon rossz elképzelni. Amikor a lány megkínálja, megörül, mert a hús mi tagadás, már nagyon ínycsiklandozó illatokat ereget, és nem sokat evett napközben.*
- Nagyon köszönöm *veszi el hálásan a tányért, de egyelőre még nem fog hozzá, hanem a fatányért félretéve a száraz faágak tetejére feláll. A zsákjához lép, kiszed először egy takarót, meg kis kotorászás után egy megszáradt darab sajtot. Visszaül a tűzhöz, a háta mögé téve a takarót, és félbetörve a sajtot, most ő kínálja Selest, megtetézve a kínálást egy marék csipkebogyóval.*
- Tessék! Vedd el nyugodtan! Ennyivel én is hozzájárulok a lakomához. *Nevet.* - Ne aggódj, van még egy kicsi. A városig kitart. Meg sok mindent találni azért ilyenkor is a vadonban.
- Legjobb lesz, ha itt éjszakázunk a tüzed mellett. Ha nem bánod, hogy én is itt töltöm az éjszakát. *Teszi azért hozzá.* - Reggel majd tovább indulunk. Még az is lehet, hogy elmegyek veled megkeresni azt az álombeli helyet. *mosolyodik el, aztán csendben majszolni kezd.* - Jó. *mondja néhány falat nyúl után, vigyorogva, zsíros szájjal.*
*A félelf csendesen, kíváncsian hallgatja, amit a lány, Seles mesél az álombeli hívásról, és hogy a hely, amit látott, az itt van valahol a közelben. Gondolkodik. Már rájuk esteledett. Itt a tűz mellett kihúzhatják az éjszakát. Aztán reggel majd elválik, milyen az idő, és hogyan tovább. Nem kerüli el a figyelmét, hogy Selest az otthon említésére mély szomorúság lepi meg egy időre.*
- És hol volt az otthonod, amikor még volt otthonod? *teszi fel elfogódottság nélkül a kérdést, megpróbálva elképzelni, milyen is lenne, ha nem lenne hova hazatérnie. Ha Kimmeri... meghalna. Ezt nagyon, nagyon rossz elképzelni. Amikor a lány megkínálja, megörül, mert a hús mi tagadás, már nagyon ínycsiklandozó illatokat ereget, és nem sokat evett napközben.*
- Nagyon köszönöm *veszi el hálásan a tányért, de egyelőre még nem fog hozzá, hanem a fatányért félretéve a száraz faágak tetejére feláll. A zsákjához lép, kiszed először egy takarót, meg kis kotorászás után egy megszáradt darab sajtot. Visszaül a tűzhöz, a háta mögé téve a takarót, és félbetörve a sajtot, most ő kínálja Selest, megtetézve a kínálást egy marék csipkebogyóval.*
- Tessék! Vedd el nyugodtan! Ennyivel én is hozzájárulok a lakomához. *Nevet.* - Ne aggódj, van még egy kicsi. A városig kitart. Meg sok mindent találni azért ilyenkor is a vadonban.
- Legjobb lesz, ha itt éjszakázunk a tüzed mellett. Ha nem bánod, hogy én is itt töltöm az éjszakát. *Teszi azért hozzá.* - Reggel majd tovább indulunk. Még az is lehet, hogy elmegyek veled megkeresni azt az álombeli helyet. *mosolyodik el, aztán csendben majszolni kezd.* - Jó. *mondja néhány falat nyúl után, vigyorogva, zsíros szájjal.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957