Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 69 (1361. - 1380. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
1380. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-05 13:33:56
Üzenet elküldve: 2019-04-05 13:33:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Látatlanban járva//
*Közelednek az erdő mélyéhez. Csillagfényesen, zöldellő falként bontakozik ki előttük a rengeteg. Kievickélnek az ingoványból, ahogy belépnek az ősi fák közé, Asheela „keresztet”, azaz fénysugarat vet. Mély csend honol. Xonarral egy kanyargós kis ösvényre térnek rá. A mocsár bűzét erdei illatok váltják fel. Patanyomok borítják, némelyik befelé vezetett, némelyik kifelé tart az erdő mélyéről. Itt már szinte vak sötétben járnak, Asheela csak farkasa látására hagyatkozhat, a hátára teszi a kezét és így haladnak. A lány nem szól semmit, csak magában gondolja végig a helyzetüket.*
~ Ilyenkor itt csatangolni a fák sűrűjében, ha ránk támad valami, de eddig nyugodt az erdő. Furcsa, mintha már jártam volna erre. ~
*A szürke farkas egyszer csak megtorpan. Szimatolni kezd az ösvényen, majd a levegőben. Egy fűzfánál letérnek az ösvényről, észak-keletnek veszik az irányt. Sétájuk léptei tompa neszezésként zeng a rengetegben, ami lassan ritkulni kezd körülöttük. Esti fények szűrődnek át a lombok között, Asheela szemei elé a csillagképektől tükröződő tó látványa tárul.*
~ Ez… Lihanechi-tó. Idáig eljöttünk? Eeyr és Teysus holdjaira! ~
- Xonar, mi van itt?
*Szólal meg halkan a druida lány. Közben fülel, szemei járnak a sötét, csillogó tájon.*
- Veszélyes itt, az erdő vadjai mellett, még vízi élőlények is leshetnek ránk. Nem értem…
*Közelebb sétálnak a tóhoz, de nem jut a mondandója végére, mert a szürke farkas hirtelen nekifutásból beleugrik a vízbe, nagy csobbanással eltűnik a habok között.*
- Xonar!
~ Ha elragadja egy vízi szörny… egy hydra vagy nem is tudom… ~
- Gyere ki! Bolond vagy?!
*Azonban a jószág nem bukkan fel, csendesen kisimul a víz felszín.*
~ Én fojtom meg mindjárt. ~
- Xonar!
*Kiáltja, közben nekivetkőzik, ledobja fegyvereit, koszos csadorját, kibújik csizmáiból. Nadrágját, ingét is a földre hányja.*
- Xonar!
*Kiáltja még egyszer, majd egy csukafejessel beugrik maga is a tóba. Asheela felbukkan, de többször alámerül, ahogy a víz alatt úszva keresi Xonart. Persze csak tapintással és hallással tud tájékozódni. Idegőrlő pillanatok telnek el így. Asheela a felszínre bukkanva, már ismét kiáltaná el magát, amikor megpillantja a parton ülő farkas külalakját. Xonar ott ül, és onnan figyeli. A druida lány némi bosszúsággal, de felnevetve jegyzi meg: *
- Nagyon vicces!
*Majd egyet a farkas felé fröcsköl és a part felé úszik.*
*Közelednek az erdő mélyéhez. Csillagfényesen, zöldellő falként bontakozik ki előttük a rengeteg. Kievickélnek az ingoványból, ahogy belépnek az ősi fák közé, Asheela „keresztet”, azaz fénysugarat vet. Mély csend honol. Xonarral egy kanyargós kis ösvényre térnek rá. A mocsár bűzét erdei illatok váltják fel. Patanyomok borítják, némelyik befelé vezetett, némelyik kifelé tart az erdő mélyéről. Itt már szinte vak sötétben járnak, Asheela csak farkasa látására hagyatkozhat, a hátára teszi a kezét és így haladnak. A lány nem szól semmit, csak magában gondolja végig a helyzetüket.*
~ Ilyenkor itt csatangolni a fák sűrűjében, ha ránk támad valami, de eddig nyugodt az erdő. Furcsa, mintha már jártam volna erre. ~
*A szürke farkas egyszer csak megtorpan. Szimatolni kezd az ösvényen, majd a levegőben. Egy fűzfánál letérnek az ösvényről, észak-keletnek veszik az irányt. Sétájuk léptei tompa neszezésként zeng a rengetegben, ami lassan ritkulni kezd körülöttük. Esti fények szűrődnek át a lombok között, Asheela szemei elé a csillagképektől tükröződő tó látványa tárul.*
~ Ez… Lihanechi-tó. Idáig eljöttünk? Eeyr és Teysus holdjaira! ~
- Xonar, mi van itt?
*Szólal meg halkan a druida lány. Közben fülel, szemei járnak a sötét, csillogó tájon.*
- Veszélyes itt, az erdő vadjai mellett, még vízi élőlények is leshetnek ránk. Nem értem…
*Közelebb sétálnak a tóhoz, de nem jut a mondandója végére, mert a szürke farkas hirtelen nekifutásból beleugrik a vízbe, nagy csobbanással eltűnik a habok között.*
- Xonar!
~ Ha elragadja egy vízi szörny… egy hydra vagy nem is tudom… ~
- Gyere ki! Bolond vagy?!
*Azonban a jószág nem bukkan fel, csendesen kisimul a víz felszín.*
~ Én fojtom meg mindjárt. ~
- Xonar!
*Kiáltja, közben nekivetkőzik, ledobja fegyvereit, koszos csadorját, kibújik csizmáiból. Nadrágját, ingét is a földre hányja.*
- Xonar!
*Kiáltja még egyszer, majd egy csukafejessel beugrik maga is a tóba. Asheela felbukkan, de többször alámerül, ahogy a víz alatt úszva keresi Xonart. Persze csak tapintással és hallással tud tájékozódni. Idegőrlő pillanatok telnek el így. Asheela a felszínre bukkanva, már ismét kiáltaná el magát, amikor megpillantja a parton ülő farkas külalakját. Xonar ott ül, és onnan figyeli. A druida lány némi bosszúsággal, de felnevetve jegyzi meg: *
- Nagyon vicces!
*Majd egyet a farkas felé fröcsköl és a part felé úszik.*
1379. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-04 18:36:42
Üzenet elküldve: 2019-04-04 18:36:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*A szerzetes végignézi ahogy hosszú életű társa térdre ereszkedik a fa előtt. Eközben Monsotor is gondolkodik azon, hogy lehetne élve hazavinni, és hogy hol van a fa otthona. A kérdésre csak egy számára érthetetlen bölcsesség a válasz. A szerzetesek általában bölcsek, ő viszont nem tartozik bele ebbe a kategóriába, szóval nem képes választ adni. Utána jut eszébe, hogy van két társa is, akik lehet, sőt többet tudnak mint ő maga.*
-Mit jelent az, hogy ott az otthon, ahol a szív?
*Kérdi az óriás, közben gondolkodik azon is, hogy hogyan vihetnék élve haza a fát. A fa felé halad, majd Lyz mellett balra helyezkedik. Közelebbről is pillantást vet a fára, elgondolkodik, hogy hogyan lehetne a fát kivenni. Lyz felé fordítja fejét.*
-Szerinted hogy visszük haza ezt a fát?
//Végjáték//
*A szerzetes végignézi ahogy hosszú életű társa térdre ereszkedik a fa előtt. Eközben Monsotor is gondolkodik azon, hogy lehetne élve hazavinni, és hogy hol van a fa otthona. A kérdésre csak egy számára érthetetlen bölcsesség a válasz. A szerzetesek általában bölcsek, ő viszont nem tartozik bele ebbe a kategóriába, szóval nem képes választ adni. Utána jut eszébe, hogy van két társa is, akik lehet, sőt többet tudnak mint ő maga.*
-Mit jelent az, hogy ott az otthon, ahol a szív?
*Kérdi az óriás, közben gondolkodik azon is, hogy hogyan vihetnék élve haza a fát. A fa felé halad, majd Lyz mellett balra helyezkedik. Közelebbről is pillantást vet a fára, elgondolkodik, hogy hogyan lehetne a fát kivenni. Lyz felé fordítja fejét.*
-Szerinted hogy visszük haza ezt a fát?
1378. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-03 10:30:22
Üzenet elküldve: 2019-04-03 10:30:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*A fává változott agancsos agresszor teste felett fogadalmak hangzanak el az elme szaván, ki-ki más okból fogadkozik. A támadó bosszúért, a szövetségesek az erdő védelmében. Hogy ezeknek az ígéreteknek a beváltására mikor kerülhet sor, egyikük sem tudhatja előre.
Lyzendra bár eddig nem találkozott kézzel fogható, szemmel látható megnyilvánulásával az Erdőszellemnek, most mégis úgy tűnhet számára, Eeyr egyik aspektusa bizonyítékát adja létezésének. Térdre ereszkedik az ezüstösen felfénylő fácska előtt, válasz ugyan nem érkezik szavaira, de mintha megkönnyebbülést érezne a fa irányából, s mint múló emlék, a derengés is elhal a fa körül.
Ezután elgondolkodik, hogyan is tehetne eleget a fa "kérésének", de hamar rájön, hogy az egykori erődben nem találhatnak semmit, hisz éppen ő vezette a kiköltözést, tudhatja, hogy sem szerszám, sem felszerelés nem maradt. És ki tudja, miután az erdő visszahódította a területet, be tudnak-e menni egyáltalán az erőd falai közé.
Monsotor is hallja a kérést és elgondolkodik azon, hol lehet egy fa otthona. Egyedül az ő elméjében hangzik fel a válasznak is betudható gondolat.
~ Ott az otthon, ahol a szív. ~
Hogy mindez mit jelent, nehéz volna megmondani. Az isteni lényegű entitások sokszor nyilvánulnak meg homályos jóslatokban, első hallásra értelmetlen enigmákban. Úgy tűnik, ez már csak az istenek szeszélye.
Denzack a háttérben marad, szótlanul gondolkodhat el a terv végrehajtásán, de mindhárman tudják, hogy a fát, a gyökerei nélkül lehetetlenség élve elvinni innen, hisz a fa bizonyosan nem arra kérte őket, hogy vágják ki és "holt" testét vigyék el oda, ahol úgy gondolják, az otthona lehet.*
//Végjáték//
*A fává változott agancsos agresszor teste felett fogadalmak hangzanak el az elme szaván, ki-ki más okból fogadkozik. A támadó bosszúért, a szövetségesek az erdő védelmében. Hogy ezeknek az ígéreteknek a beváltására mikor kerülhet sor, egyikük sem tudhatja előre.
Lyzendra bár eddig nem találkozott kézzel fogható, szemmel látható megnyilvánulásával az Erdőszellemnek, most mégis úgy tűnhet számára, Eeyr egyik aspektusa bizonyítékát adja létezésének. Térdre ereszkedik az ezüstösen felfénylő fácska előtt, válasz ugyan nem érkezik szavaira, de mintha megkönnyebbülést érezne a fa irányából, s mint múló emlék, a derengés is elhal a fa körül.
Ezután elgondolkodik, hogyan is tehetne eleget a fa "kérésének", de hamar rájön, hogy az egykori erődben nem találhatnak semmit, hisz éppen ő vezette a kiköltözést, tudhatja, hogy sem szerszám, sem felszerelés nem maradt. És ki tudja, miután az erdő visszahódította a területet, be tudnak-e menni egyáltalán az erőd falai közé.
Monsotor is hallja a kérést és elgondolkodik azon, hol lehet egy fa otthona. Egyedül az ő elméjében hangzik fel a válasznak is betudható gondolat.
~ Ott az otthon, ahol a szív. ~
Hogy mindez mit jelent, nehéz volna megmondani. Az isteni lényegű entitások sokszor nyilvánulnak meg homályos jóslatokban, első hallásra értelmetlen enigmákban. Úgy tűnik, ez már csak az istenek szeszélye.
Denzack a háttérben marad, szótlanul gondolkodhat el a terv végrehajtásán, de mindhárman tudják, hogy a fát, a gyökerei nélkül lehetetlenség élve elvinni innen, hisz a fa bizonyosan nem arra kérte őket, hogy vágják ki és "holt" testét vigyék el oda, ahol úgy gondolják, az otthona lehet.*
1377. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-31 11:24:02
Üzenet elküldve: 2019-03-31 11:24:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Az óriás számára a látvány gyönyörű, de mivel neki nincsenek emlékei e helyről, ezért nem sajog meg a szíve az erőd látványától. Miközben Lyzt követi, körbe tekint. Amikor az udvarhoz érkeznek, megbámulja azt, mintha valami művészi alkotás lenne. Időben észreveszi az agancsos entitás haldokló testét is, ahogy a fa felé nyúl, de még mielőtt ez megtörténhetne, fává változik az entitás, mondhatni úgyis, hogy eggyé vált a természettel. Majd meghallja a sokkal inkább felülről érkező hangot.*
-Gyertek csak.
*Mondja az óriás. Hangja alapján elmondható, hogy ő teljesen nyugodt, és nem fél a jöttüktől. Az aranyporra nem figyel fel a szerzetes, de a növendékfa körüli ezüst színű izzásra már figyelmes lesz, és felfigyel a hangra is, mely az kéri, hogy vigyék haza. Lyz kérdésére és a kérésre is bólint egyet. Bár egy kérdés feltörekvő az óriás fejében.*
~Hol van a fa otthona?~
//Végjáték//
*Az óriás számára a látvány gyönyörű, de mivel neki nincsenek emlékei e helyről, ezért nem sajog meg a szíve az erőd látványától. Miközben Lyzt követi, körbe tekint. Amikor az udvarhoz érkeznek, megbámulja azt, mintha valami művészi alkotás lenne. Időben észreveszi az agancsos entitás haldokló testét is, ahogy a fa felé nyúl, de még mielőtt ez megtörténhetne, fává változik az entitás, mondhatni úgyis, hogy eggyé vált a természettel. Majd meghallja a sokkal inkább felülről érkező hangot.*
-Gyertek csak.
*Mondja az óriás. Hangja alapján elmondható, hogy ő teljesen nyugodt, és nem fél a jöttüktől. Az aranyporra nem figyel fel a szerzetes, de a növendékfa körüli ezüst színű izzásra már figyelmes lesz, és felfigyel a hangra is, mely az kéri, hogy vigyék haza. Lyz kérdésére és a kérésre is bólint egyet. Bár egy kérdés feltörekvő az óriás fejében.*
~Hol van a fa otthona?~
1376. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-29 20:28:00
Üzenet elküldve: 2019-03-29 20:28:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Békességgel tölti el a látvány, mégis sajog a szíve tőle. Ők csak vendégek voltak itt, élték a javait, de tenni nem sokat tettek elődeikhez képest. Emlékszik még, mikor először állt a kapuban, s az ezüst hajú elf szerzetes a védfalon át hajolva kérdezte őket jövetelükről. A bús szorítást, a langymeleg érzet váltja fel mellkasában, hogy az egykori arcok sorra felrémlenek benne. Ki csak haloványan, ki pedig erőteljes kontúrral, s kiknek pedig külön zug is jutott az elf lány szívében. Sokan voltak kik élettel töltötték meg a kőfalakat, ám mostanra az élet egészen más módot talált erre.
A minx mozzanatára nem számít, és nem is tudja vajon, a szeme csalta volna meg, vagy valóban bólintás, de ő maga is érzi, hogy mennie kell. Befelé haladva a cseppek útján, szigorúan fürkészi a bokrokat, egy esetleges támadástól tartva. S csodálkozva látja, hogy a kicsiny fához vezetnek a fekete foltok. Ahogy közelebb érnek, Lyz szeme elkerekedik a gyönyörű látványra, amit a szépséges virágpázsit, s a központjában pompázó fácska ad. Csupán az agancsos sötét teteme az, ami belerondít kicsit, és csak egy ideig, míg maga s fává nem változik. Íját feszíti, annak ellenére is, hogy nem tűnik veszélyesnek már az a kupac.*
- És ha tehetem, minden erőmmel védeni fogom tőletek. Ha kell, erre meg is esküszöm *válaszol halkan, de elhivatottan az elf lány. Képtelenség. El sem tudja képzelni, azt a fertőt, ami ezek után az ótvaros állatok után maradna. Ha az erdő természetes állatai nem élhetnének itt, mert valakik igényt tartanak egy erdőre, s hogy az Erdőszellemet így betegítsék, mert a területére áhítoznak. Az arany por szóródásával a hang is elhal, helyébe ezüst derengés vonja magára Lyz figyelmét.*
- Ti is halljátok? *suttogja, mert ez a hang más, érzést hagy maga után, mint a korábbi. Térdre ereszkedik, s végigfuttatja pillantását, az ágak közt egyre fölfelé tekintve.*
- Oda viszlek, ahová szeretnéd, me'Ochass. *suttogja tovább, oly halkan, mint a gondolat. Aztán fel is áll, hogy hajába túrva találja gondolkodjon, hogyan szedjék ki az egykor kicsiny fát, mely immár termetesebb egy vékonyka ágnál. Tanácstalan, ma nem először, így néz a két társára, bár kettejük közül csak Denzack tudhatja, hogy az erőd kamráit teljesen kipakolták. Legalábbis Lyz úgy emlékszik, semmit nem hagytak. *
//Végjáték//
*Békességgel tölti el a látvány, mégis sajog a szíve tőle. Ők csak vendégek voltak itt, élték a javait, de tenni nem sokat tettek elődeikhez képest. Emlékszik még, mikor először állt a kapuban, s az ezüst hajú elf szerzetes a védfalon át hajolva kérdezte őket jövetelükről. A bús szorítást, a langymeleg érzet váltja fel mellkasában, hogy az egykori arcok sorra felrémlenek benne. Ki csak haloványan, ki pedig erőteljes kontúrral, s kiknek pedig külön zug is jutott az elf lány szívében. Sokan voltak kik élettel töltötték meg a kőfalakat, ám mostanra az élet egészen más módot talált erre.
A minx mozzanatára nem számít, és nem is tudja vajon, a szeme csalta volna meg, vagy valóban bólintás, de ő maga is érzi, hogy mennie kell. Befelé haladva a cseppek útján, szigorúan fürkészi a bokrokat, egy esetleges támadástól tartva. S csodálkozva látja, hogy a kicsiny fához vezetnek a fekete foltok. Ahogy közelebb érnek, Lyz szeme elkerekedik a gyönyörű látványra, amit a szépséges virágpázsit, s a központjában pompázó fácska ad. Csupán az agancsos sötét teteme az, ami belerondít kicsit, és csak egy ideig, míg maga s fává nem változik. Íját feszíti, annak ellenére is, hogy nem tűnik veszélyesnek már az a kupac.*
- És ha tehetem, minden erőmmel védeni fogom tőletek. Ha kell, erre meg is esküszöm *válaszol halkan, de elhivatottan az elf lány. Képtelenség. El sem tudja képzelni, azt a fertőt, ami ezek után az ótvaros állatok után maradna. Ha az erdő természetes állatai nem élhetnének itt, mert valakik igényt tartanak egy erdőre, s hogy az Erdőszellemet így betegítsék, mert a területére áhítoznak. Az arany por szóródásával a hang is elhal, helyébe ezüst derengés vonja magára Lyz figyelmét.*
- Ti is halljátok? *suttogja, mert ez a hang más, érzést hagy maga után, mint a korábbi. Térdre ereszkedik, s végigfuttatja pillantását, az ágak közt egyre fölfelé tekintve.*
- Oda viszlek, ahová szeretnéd, me'Ochass. *suttogja tovább, oly halkan, mint a gondolat. Aztán fel is áll, hogy hajába túrva találja gondolkodjon, hogyan szedjék ki az egykor kicsiny fát, mely immár termetesebb egy vékonyka ágnál. Tanácstalan, ma nem először, így néz a két társára, bár kettejük közül csak Denzack tudhatja, hogy az erőd kamráit teljesen kipakolták. Legalábbis Lyz úgy emlékszik, semmit nem hagytak. *
1375. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-29 00:42:16
Üzenet elküldve: 2019-03-29 00:42:16
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Vadvéd.
Valóban az elhagyott erőd tárul a bedőlt kapuban állók tekintete elé. Ám az is igaz, hogy olyan, mintha évtizedek óta állná az erdő "rohamát", pedig nem sok ideje hagyták el az egykori vadvértesek.
A látvány egyszerre szívfájdító azoknak, akik látták egykori fényében az erődöt és szemet gyönyörködtető, ahogy a természet visszakövetelte azt, ami egykor az övé volt és jogos tulajdona most is.
A látottakkal és az eseményekkel kapcsolatban rengeteg kérdés fogalmazódhat meg a hármasban, de választ alighanem hiába várnak. Hisz ki felelne most nekik?
A minx Lyzendra mellett mintha alig láthatóan bólintana a fejével, de lehet, hogy csak az átélt viszontagságok fáradalmai űznek gúnyt az elf íjászlány elméjével. Az egykori erőd egykori vezére vezetésével a hármas megindul a magas bokrok között vágott friss ösvényen, melyet a fekete vérpettyek szennyeznek. Jól követhető a nyom, amelyek viszont nem az egykori épület felé vezetnek. A kétszintes erőd amúgy is magas fák lombjának takarásában van. Még látni is, ahogy a feketén ásító ablakokon kiintegetnek a vaskos gallyak, mintha odabent is fák nőttek volna e rövidke idő alatt.
A fekete vérrel pettyezett út éppen arrafelé vezet, amerre az az egykori facsemete állt, s ahogy a trió elkanyarodik balra az ösvényt követve, hamarosan egy kápráztató látvány tárul a szemük elé.
A kis facsemete mostanra már férfikarnyi vastag törzzsel büszkélkedhet, fához képest alacsony, alig magasabb egy óriásnál, lombja világoszöld, hegyes, keskeny levelekből áll, körülötte fehér virágok mindenütt, ezüstcsörgő, melyet egykoron talán egy vadvédi ültetett a fa mellé, s mostanra gyönyörű, egybefüggő szőnyeget alkot.
Ezen a fehér szőnyegen fekszik az agancsos alak. Fekete vére beszennyezte a fehér szirmú virágok egy részét maga körül. Hason fekszik, arccal előre, mintha utolsó erejével kúszni akart volna a fa felé. Jobbja kinyújtva, karomba görbült ujjakkal fenyegeti már a fát haszontalan. Ha a hármas óvatosan megközelíti, láthatja, hogy a mozdulatlan ellenfél teste egy az egyben fává változott. A karok, a lábak, a test is tompán kemény fa, még az agancsok is. Láthatóan kilehelte a lelkét, ha volt neki egykoron.*
- Ebben a csatában győztetek, de a háborút korántsem nyertétek meg. Sokan vagyunk és többen jövünk, haragunk zúdítjuk rátok! Miénk lesz ez az erdő és benne minden! *Fájdalomtól remegő, zizegő, toroktalan hang szól tompán a fává változott agancsos felől, de inkább fölötte, mint belőle. Aranypornak tetsző anyag kavarog kis ideig a levegőben az agancs körül, majd feloldódik a fehér szirmú virágok között és a növendékfa körül ezüst izzás kél, halovány, alig látható, de ott van, biztosan és érezhetően. Hála és béke érzetével telítődik a levegő.
~ Vigyetek haza. ~
Hallja mind elméjében, ki tiszteli és hiszi az Erdőszellemet.*
//Végjáték//
*Vadvéd.
Valóban az elhagyott erőd tárul a bedőlt kapuban állók tekintete elé. Ám az is igaz, hogy olyan, mintha évtizedek óta állná az erdő "rohamát", pedig nem sok ideje hagyták el az egykori vadvértesek.
A látvány egyszerre szívfájdító azoknak, akik látták egykori fényében az erődöt és szemet gyönyörködtető, ahogy a természet visszakövetelte azt, ami egykor az övé volt és jogos tulajdona most is.
A látottakkal és az eseményekkel kapcsolatban rengeteg kérdés fogalmazódhat meg a hármasban, de választ alighanem hiába várnak. Hisz ki felelne most nekik?
A minx Lyzendra mellett mintha alig láthatóan bólintana a fejével, de lehet, hogy csak az átélt viszontagságok fáradalmai űznek gúnyt az elf íjászlány elméjével. Az egykori erőd egykori vezére vezetésével a hármas megindul a magas bokrok között vágott friss ösvényen, melyet a fekete vérpettyek szennyeznek. Jól követhető a nyom, amelyek viszont nem az egykori épület felé vezetnek. A kétszintes erőd amúgy is magas fák lombjának takarásában van. Még látni is, ahogy a feketén ásító ablakokon kiintegetnek a vaskos gallyak, mintha odabent is fák nőttek volna e rövidke idő alatt.
A fekete vérrel pettyezett út éppen arrafelé vezet, amerre az az egykori facsemete állt, s ahogy a trió elkanyarodik balra az ösvényt követve, hamarosan egy kápráztató látvány tárul a szemük elé.
A kis facsemete mostanra már férfikarnyi vastag törzzsel büszkélkedhet, fához képest alacsony, alig magasabb egy óriásnál, lombja világoszöld, hegyes, keskeny levelekből áll, körülötte fehér virágok mindenütt, ezüstcsörgő, melyet egykoron talán egy vadvédi ültetett a fa mellé, s mostanra gyönyörű, egybefüggő szőnyeget alkot.
Ezen a fehér szőnyegen fekszik az agancsos alak. Fekete vére beszennyezte a fehér szirmú virágok egy részét maga körül. Hason fekszik, arccal előre, mintha utolsó erejével kúszni akart volna a fa felé. Jobbja kinyújtva, karomba görbült ujjakkal fenyegeti már a fát haszontalan. Ha a hármas óvatosan megközelíti, láthatja, hogy a mozdulatlan ellenfél teste egy az egyben fává változott. A karok, a lábak, a test is tompán kemény fa, még az agancsok is. Láthatóan kilehelte a lelkét, ha volt neki egykoron.*
- Ebben a csatában győztetek, de a háborút korántsem nyertétek meg. Sokan vagyunk és többen jövünk, haragunk zúdítjuk rátok! Miénk lesz ez az erdő és benne minden! *Fájdalomtól remegő, zizegő, toroktalan hang szól tompán a fává változott agancsos felől, de inkább fölötte, mint belőle. Aranypornak tetsző anyag kavarog kis ideig a levegőben az agancs körül, majd feloldódik a fehér szirmú virágok között és a növendékfa körül ezüst izzás kél, halovány, alig látható, de ott van, biztosan és érezhetően. Hála és béke érzetével telítődik a levegő.
~ Vigyetek haza. ~
Hallja mind elméjében, ki tiszteli és hiszi az Erdőszellemet.*
1374. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-27 19:37:13
Üzenet elküldve: 2019-03-27 19:37:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*A veszteségek Denzackot kevésbé hatják meg, azonban annál jobban érdekli, az előttük zajló jelenség. A szél forgatag, hamar eltűnik a szeme elől, s csak a por, gallyak és egyéb felkapott dolgok hullanak lassan a földre. Más esetben talán még el is gyönyörködne a látványon, de amit ezután lát, az a szívébe markol. Fogai közt ki is csúszik a szó, mit ekkor nem bír magában tartani.*
- Vadvéd...
*Mintha évszázadok teltek volna el, pedig a mélységi tudja, hogy nem hagyhatták magára olyan túlságosan régen az erődöt. Elindul hát társai oldalán, hiszen a jelek szerint, az agancsos ott húzhatta meg magát. S ezek után már csak egy dolog van amit Denzack akarhat, hogy elpusztítsák a gonosz entitást és eltávolítsák az erődből, mielőtt még megfertőzné a mélységi számára szinte már szent helyet. Lassan, óvatosan halad, mivel a növényzet nem teszi könnyűvé a haladást. Lyz eközben az óriásnak magyarázza az utat, mivel a sötételf jól tudja, hogy mi merre van. Szeme szüntelenül pásztázza a területet, hogy mégis milyen változáson ment keresztül otthona.*
//Végjáték//
*A veszteségek Denzackot kevésbé hatják meg, azonban annál jobban érdekli, az előttük zajló jelenség. A szél forgatag, hamar eltűnik a szeme elől, s csak a por, gallyak és egyéb felkapott dolgok hullanak lassan a földre. Más esetben talán még el is gyönyörködne a látványon, de amit ezután lát, az a szívébe markol. Fogai közt ki is csúszik a szó, mit ekkor nem bír magában tartani.*
- Vadvéd...
*Mintha évszázadok teltek volna el, pedig a mélységi tudja, hogy nem hagyhatták magára olyan túlságosan régen az erődöt. Elindul hát társai oldalán, hiszen a jelek szerint, az agancsos ott húzhatta meg magát. S ezek után már csak egy dolog van amit Denzack akarhat, hogy elpusztítsák a gonosz entitást és eltávolítsák az erődből, mielőtt még megfertőzné a mélységi számára szinte már szent helyet. Lassan, óvatosan halad, mivel a növényzet nem teszi könnyűvé a haladást. Lyz eközben az óriásnak magyarázza az utat, mivel a sötételf jól tudja, hogy mi merre van. Szeme szüntelenül pásztázza a területet, hogy mégis milyen változáson ment keresztül otthona.*
1373. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-27 18:58:39
Üzenet elküldve: 2019-03-27 18:58:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Monsotor felfigyel arra, hogy a jelenség ami eddig előttük helyezkedett, lassan eltűnik útjukból. Körülöttük a gallyak és a különböző méretű porszemcsék, és ezt figyeli a szerzetes. Aztán mikor a forgószél helyét nézi, egy építményre lesz figyelmes. Nem tudja, hogy mi célt szolgálhatott az erőd, csak annyira gondolhat, hogy régen épülhetett már. A szerzetes még körbe tekint a helyszínen, majd Lyz utasítására megindul ő is a kapuhoz. Az óriás a fekete vércseppeket figyeli, melyek az avarra hulltak. Ismeretlen a terep neki, úgyhogy a talajzat mellett társait is figyeli, hogy merre mennek, hiszen nem szeretne eltévedni. Mikor Lyz rákérdez, hogy minden rendben van-e, Monsotor azonnal reagál rá.*
-Igen.
*Továbbra is követi az elf lányt, aki a vércseppek alapján igyekszik az agancsost lekövetni. Bár Monsotornak a cseppek nem mondanak semmit, azért ő is rátekint néha a véres avarra, melyet követnek.*
//Végjáték//
*Monsotor felfigyel arra, hogy a jelenség ami eddig előttük helyezkedett, lassan eltűnik útjukból. Körülöttük a gallyak és a különböző méretű porszemcsék, és ezt figyeli a szerzetes. Aztán mikor a forgószél helyét nézi, egy építményre lesz figyelmes. Nem tudja, hogy mi célt szolgálhatott az erőd, csak annyira gondolhat, hogy régen épülhetett már. A szerzetes még körbe tekint a helyszínen, majd Lyz utasítására megindul ő is a kapuhoz. Az óriás a fekete vércseppeket figyeli, melyek az avarra hulltak. Ismeretlen a terep neki, úgyhogy a talajzat mellett társait is figyeli, hogy merre mennek, hiszen nem szeretne eltévedni. Mikor Lyz rákérdez, hogy minden rendben van-e, Monsotor azonnal reagál rá.*
-Igen.
*Továbbra is követi az elf lányt, aki a vércseppek alapján igyekszik az agancsost lekövetni. Bár Monsotornak a cseppek nem mondanak semmit, azért ő is rátekint néha a véres avarra, melyet követnek.*
1372. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-25 06:04:19
Üzenet elküldve: 2019-03-25 06:04:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Lyz a megszűnő forgószélre megfeszül álltában. Az apróbb nagyobb szemcsék, gallyak kezdenek hullani körülöttük, de ez sem vonja el a figyelmét, csupán egy pillanatra, míg felpillant, nehogy valami nagyobb ág útjába kerüljenek. Mikor újra az erődre néz, és fel is fogja, hogy ez az erőd, már nem ugyan az, mint amit néhány hata itt hagytak. Szívsajdító, és egyszerre gyönyörű is. Közelebb lép a kapu felé, de válla fölött hátrasandít az állatokra. Szemmel látható, hogy ők az erődön kívül megvetették a lábukat. Monsotor kérdését hallotta, de érdemi választ nem tud adni.*
- Én sem értem. *Lyz azon gondolkodik, hogy miért éppen most lépett a forgószélbe az agancsos, és nem korábban? Ha a forgószelet az Erdőszellem teremtette, arra is van egy halovány gondolatnyi elmélete, de az igazság az, hogy majdnem mindegy. Nedves orr érintését érzi a nyakán, az elf lány lassan a minx felé fordul, Boyta tetemétől ellentétes irányba. Nem szeretné most újra kedves hű társát úgy látni, mert újra haragra lobban, és most hideg fejre van szükség, az már bizonyos.*
- Mennünk kell ugye? *súgja az állatnak, bár tudja, hogy nem fog válaszolni, és amúgy is érzi a választ. Arra a pillanatra elengedi a vesszőt, míg ujjaival gyengéden az állat orra fölé simít, ha az nem húzódik el előle. Bár olyan közelségben van már mióta, hogy ezt az elf lány kétli. Nem sokkal az érintés után bólint is, csak úgy magának. Nem húzhatja az időt, a megmaradt állatok védelmében sem, és a magukéban sem.*
- Menjünk *szól a két társához, mikor elfordul a gyönyörű állattól. Gyönyörű, kár, hogy talán vesztükbe rohannak, s ha így van, sosem látja majd viszont.
Visszafog a vesszőre, s megindul az erőd kapuja felé. Ott az avaron a fekete vércseppek jelzik, merre kellene menniük. Lyz ezt veszi alapul, de figyel, fürkész mindenfelé. Ez már nem az ő erődjük, noha van némi helyismerete, még ha meg is változott a terep. Menet közben, óhatatlanul, a kicsiny fát keresi, amihez imádkoztak, s amit Pycta olyan nagy gonddal nevelt. Talán még ott lengedez rajta az a smaragdszín kendő darab, s hajának is egy néhány szála, melyet áldozatul hagyott ott neki. Imádkozna most is, de a korábbi hang, mely a forgószélről beszélt nekik, arra mutat, hogy az Erdőszellem most is velük van, illetve az, hogy érte harcolnak annak ellenére, hogy eltaszította őket magától, bizonyosság a hűségük felől.*
- Minden rendben? Szemben a főbejárat *Főleg az óriásnak beszél, mert Denzack ismeri a járást, ugyan úgy, ahogyan Lyz is.* Arra megyünk, ha a vércseppek másfelé nem haladtak el. Nem válhatunk széjjel, együtt erősebbek vagyunk.
*Figyeli a cseppeket, s arra araszol, amerre azok vezetik, az elvadult erődben így viszont korántsem olyan könnyű a haladás, mint hatokkal ezelőtt.*
//Végjáték//
*Lyz a megszűnő forgószélre megfeszül álltában. Az apróbb nagyobb szemcsék, gallyak kezdenek hullani körülöttük, de ez sem vonja el a figyelmét, csupán egy pillanatra, míg felpillant, nehogy valami nagyobb ág útjába kerüljenek. Mikor újra az erődre néz, és fel is fogja, hogy ez az erőd, már nem ugyan az, mint amit néhány hata itt hagytak. Szívsajdító, és egyszerre gyönyörű is. Közelebb lép a kapu felé, de válla fölött hátrasandít az állatokra. Szemmel látható, hogy ők az erődön kívül megvetették a lábukat. Monsotor kérdését hallotta, de érdemi választ nem tud adni.*
- Én sem értem. *Lyz azon gondolkodik, hogy miért éppen most lépett a forgószélbe az agancsos, és nem korábban? Ha a forgószelet az Erdőszellem teremtette, arra is van egy halovány gondolatnyi elmélete, de az igazság az, hogy majdnem mindegy. Nedves orr érintését érzi a nyakán, az elf lány lassan a minx felé fordul, Boyta tetemétől ellentétes irányba. Nem szeretné most újra kedves hű társát úgy látni, mert újra haragra lobban, és most hideg fejre van szükség, az már bizonyos.*
- Mennünk kell ugye? *súgja az állatnak, bár tudja, hogy nem fog válaszolni, és amúgy is érzi a választ. Arra a pillanatra elengedi a vesszőt, míg ujjaival gyengéden az állat orra fölé simít, ha az nem húzódik el előle. Bár olyan közelségben van már mióta, hogy ezt az elf lány kétli. Nem sokkal az érintés után bólint is, csak úgy magának. Nem húzhatja az időt, a megmaradt állatok védelmében sem, és a magukéban sem.*
- Menjünk *szól a két társához, mikor elfordul a gyönyörű állattól. Gyönyörű, kár, hogy talán vesztükbe rohannak, s ha így van, sosem látja majd viszont.
Visszafog a vesszőre, s megindul az erőd kapuja felé. Ott az avaron a fekete vércseppek jelzik, merre kellene menniük. Lyz ezt veszi alapul, de figyel, fürkész mindenfelé. Ez már nem az ő erődjük, noha van némi helyismerete, még ha meg is változott a terep. Menet közben, óhatatlanul, a kicsiny fát keresi, amihez imádkoztak, s amit Pycta olyan nagy gonddal nevelt. Talán még ott lengedez rajta az a smaragdszín kendő darab, s hajának is egy néhány szála, melyet áldozatul hagyott ott neki. Imádkozna most is, de a korábbi hang, mely a forgószélről beszélt nekik, arra mutat, hogy az Erdőszellem most is velük van, illetve az, hogy érte harcolnak annak ellenére, hogy eltaszította őket magától, bizonyosság a hűségük felől.*
- Minden rendben? Szemben a főbejárat *Főleg az óriásnak beszél, mert Denzack ismeri a járást, ugyan úgy, ahogyan Lyz is.* Arra megyünk, ha a vércseppek másfelé nem haladtak el. Nem válhatunk széjjel, együtt erősebbek vagyunk.
*Figyeli a cseppeket, s arra araszol, amerre azok vezetik, az elvadult erődben így viszont korántsem olyan könnyű a haladás, mint hatokkal ezelőtt.*
1371. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-24 20:26:19
Üzenet elküldve: 2019-03-24 20:26:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Mindkét félt ért veszteség a harc során. Az erdő oldalán harcolók elvesztettek társat, szövetségest és barátot a harc során. Mint Boyta, aki Lyzendra előtt fekszik. Körülöttük állatok tetemei, de a harc még nem ért véget.
A vadak, erdőmélye harcosai felsorakoznak a forgószél előtt, így a hármas valóban az élvonalba kerül, ám az elf íjászlány kiáltására nem érkezik válasz, szavait elnyeli a forgószél, ahogy korábban az agancsost tette.
Monsotor kérdése jó, de választ talán ő sem fog kapni senkitől, ahogy Denzack gondolataira sem. Nem derül ki, hogy a forgószél ellenük van vagy értük. Az talán érdekes lehet, hogy a dúvadak nem a forgószélből, hanem két oldalról támadtak, ahogy az agancsos is az egyik oldalról került elő, s csak azután tudott átmenni a forgószél alkotta akadályon, miután az elf lány nyilai megfosztották hatalma egy komoly részétől.
Ám mintha a természet, vagy maga az Erdőszellem válaszolna kimondott és kimondatlan szavaikra, a forgószél hirtelen megáll, mintha elvágták volna. A magasból levelek, porhó és apró gallyak kezdenek hullani komótos lassúsággal. Ha felnéznek, láthatják, hogy a tölcsér, amely eddig forgatta a szelet, beleolvad a szürke égboltba, s mintha a felhők közül a nap sugarai is átfurakodnának, hogy reményt adó, melengető fényükkel öntsenek bátorságot katonái szívébe és lelkébe.
Ahogy a forgószél alkotta fal megszűnik és a levegőben keringő dolgok lassan lehullanak, láthatóvá válik az egykori erőd. Mintha évtizedek teltek volna el, úgy tűnik, mintha az erdő magába akarta volna olvasztani azt, ami egykor az övé volt. A falakon vaskos gyökerek kúsznak fel és borostyán, néhol egészen feltörte, megroppantotta az egykor erős falakat. A torony már szinte csak alakjában emlékeztet egykori önmagára. Az egykori őrhelyet alkotó fák korhadni kezdtek, pedig ennyi idő alatt még nem kellett volna nekik. Tetőzete megrogyott, sárgászöld moha futotta be gerendáit. A kapu egyik oldala bedőlt, lombtalan bokrok futották be, az udvarin mögötte embernyi magas növények nőttek, teljesen felismerhetetlenné téve az egykori szépen karbantartott udvart.
A kapun át látható útvonal vezet befelé, törött gallyak, elnyomott növények jelzik az utat, amerre talán éppen az agancsos menekült. A leveleket fekete vér szennyezi néhol.
Az állatok félve nézik a forgószél megszűntével a kísérteties helyet, szinte egyszerre lépnek hátra, egyértelműsítve, hogy ők nem kívánnak belépni az egykori erőd romjai közé.
A minx nedves orra Lyzendra nyakához ér, Monsotor inge alatt lassan, erőt adón lüktetni kezd az agancsdarab, Denzack kezében tettre készen apró szikrát vet az egyik tőrének hegye.
Ezt a küldetést nekik kell bevégezniük.*
//Végjáték//
*Mindkét félt ért veszteség a harc során. Az erdő oldalán harcolók elvesztettek társat, szövetségest és barátot a harc során. Mint Boyta, aki Lyzendra előtt fekszik. Körülöttük állatok tetemei, de a harc még nem ért véget.
A vadak, erdőmélye harcosai felsorakoznak a forgószél előtt, így a hármas valóban az élvonalba kerül, ám az elf íjászlány kiáltására nem érkezik válasz, szavait elnyeli a forgószél, ahogy korábban az agancsost tette.
Monsotor kérdése jó, de választ talán ő sem fog kapni senkitől, ahogy Denzack gondolataira sem. Nem derül ki, hogy a forgószél ellenük van vagy értük. Az talán érdekes lehet, hogy a dúvadak nem a forgószélből, hanem két oldalról támadtak, ahogy az agancsos is az egyik oldalról került elő, s csak azután tudott átmenni a forgószél alkotta akadályon, miután az elf lány nyilai megfosztották hatalma egy komoly részétől.
Ám mintha a természet, vagy maga az Erdőszellem válaszolna kimondott és kimondatlan szavaikra, a forgószél hirtelen megáll, mintha elvágták volna. A magasból levelek, porhó és apró gallyak kezdenek hullani komótos lassúsággal. Ha felnéznek, láthatják, hogy a tölcsér, amely eddig forgatta a szelet, beleolvad a szürke égboltba, s mintha a felhők közül a nap sugarai is átfurakodnának, hogy reményt adó, melengető fényükkel öntsenek bátorságot katonái szívébe és lelkébe.
Ahogy a forgószél alkotta fal megszűnik és a levegőben keringő dolgok lassan lehullanak, láthatóvá válik az egykori erőd. Mintha évtizedek teltek volna el, úgy tűnik, mintha az erdő magába akarta volna olvasztani azt, ami egykor az övé volt. A falakon vaskos gyökerek kúsznak fel és borostyán, néhol egészen feltörte, megroppantotta az egykor erős falakat. A torony már szinte csak alakjában emlékeztet egykori önmagára. Az egykori őrhelyet alkotó fák korhadni kezdtek, pedig ennyi idő alatt még nem kellett volna nekik. Tetőzete megrogyott, sárgászöld moha futotta be gerendáit. A kapu egyik oldala bedőlt, lombtalan bokrok futották be, az udvarin mögötte embernyi magas növények nőttek, teljesen felismerhetetlenné téve az egykori szépen karbantartott udvart.
A kapun át látható útvonal vezet befelé, törött gallyak, elnyomott növények jelzik az utat, amerre talán éppen az agancsos menekült. A leveleket fekete vér szennyezi néhol.
Az állatok félve nézik a forgószél megszűntével a kísérteties helyet, szinte egyszerre lépnek hátra, egyértelműsítve, hogy ők nem kívánnak belépni az egykori erőd romjai közé.
A minx nedves orra Lyzendra nyakához ér, Monsotor inge alatt lassan, erőt adón lüktetni kezd az agancsdarab, Denzack kezében tettre készen apró szikrát vet az egyik tőrének hegye.
Ezt a küldetést nekik kell bevégezniük.*
1370. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-24 17:26:16
Üzenet elküldve: 2019-03-24 17:26:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Denzack kedvén kissé javít a tény, hogy az első ütközetet megnyerték, viszont az agancsos eltűnése, s a forgószél megléte, aggodalomra ad okot. Még visszatér, s talán mindenki sejti, de legalábbis Denzack igen, hogy nem szabad lankadnia a figyelmüknek. Elméletét az is erősíti, hogy az állatsereg ismét sorba rendeződik, hogy védelmi láncot alkossanak, ám ezúttal hármasuk nem része a láncnak. Lyz is figyelmezteti őket a veszélyre, bár a mélységi eddig is készenlétben állt, viszont most ismét tart az ismeretlentől, hiszen nem tudja ezúttal mivel állnak majd szembe. Az óriás kérdésére nem válaszolt, mivel fogalma sincs, hogy mi célul van itt a forgószél. Azt viszont sejti, hogy nem éppen ellenük, hiszen akkor már rég darabokra tépte volna őket vagy valami hasonló durva dolgot tett volna velük. Akármivel kell szembenézniük, a sötételf fegyverrel várja, s reménykedik, hogy továbbra is szerencsések lesznek. Még egyszer végigpillant társain, hiszen meglehet, hogy soha többé, de legalábbis, ha harcra kerül a sor, akkor egy ideig nem tudja őket szemmel tartani.*
//Végjáték//
*Denzack kedvén kissé javít a tény, hogy az első ütközetet megnyerték, viszont az agancsos eltűnése, s a forgószél megléte, aggodalomra ad okot. Még visszatér, s talán mindenki sejti, de legalábbis Denzack igen, hogy nem szabad lankadnia a figyelmüknek. Elméletét az is erősíti, hogy az állatsereg ismét sorba rendeződik, hogy védelmi láncot alkossanak, ám ezúttal hármasuk nem része a láncnak. Lyz is figyelmezteti őket a veszélyre, bár a mélységi eddig is készenlétben állt, viszont most ismét tart az ismeretlentől, hiszen nem tudja ezúttal mivel állnak majd szembe. Az óriás kérdésére nem válaszolt, mivel fogalma sincs, hogy mi célul van itt a forgószél. Azt viszont sejti, hogy nem éppen ellenük, hiszen akkor már rég darabokra tépte volna őket vagy valami hasonló durva dolgot tett volna velük. Akármivel kell szembenézniük, a sötételf fegyverrel várja, s reménykedik, hogy továbbra is szerencsések lesznek. Még egyszer végigpillant társain, hiszen meglehet, hogy soha többé, de legalábbis, ha harcra kerül a sor, akkor egy ideig nem tudja őket szemmel tartani.*
1369. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-23 23:58:29
Üzenet elküldve: 2019-03-23 23:58:29
ÚJ
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Leon//
*Seles élete gyökerestül felfordult, mióta elhagyták Vadvédet. A szíve alatt növekvő kisbabával egy nagy álma vált valóra, pár évvel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy a sok szenvedés és fájdalom egyszer kifizetődik. Arról nem is beszélve, hogy ott van neki Leon, aki, mint mindig, most is támogatja, és vele tart. A lánynak ugyan nagy a pocakja, de Cserfes lova hátán most is rutinosan a vadon neszeire figyel, és pont ugyanolyan ügyesen vezeti őket az erdőn át, mint annak idején. Csak mikor már egészen biztos benne, hogy a megfelelő utat követik, pillant fel Leonra, és tekintete elidőz a férfi vonásain. Mintha valami vidám dolgon töprengene, olyan jót mosolyog magában. Selesnek szintén jó a kedve, és a babának is, aki mocorgásával megint a tudtára adja, hogy jól érzi magát, meg hogy utál a lovon zötykölődni.*
~ Talán a jövőnkön gondolkodik. ~ *Töpreng Seles. Ő maga is elképzelte már a jövőjüket, a kis házzal Artheniorban, meg a csöppséggel, aki – akár fiú, akár lány – majd a kifüggesztett ruhák között szaladgál, és megtaníthatják főzni, vívni… Mert hát mi másról gondolkodhatna Leon, nem igaz?*
- Hogy mi? *Bukik ki a lányból a nevetés, amikor kiderül, hogy ura végig szamarakról fantáziált.* Minek? *Ha Leon említette is Selesnek a szamár-dolgot, ő már nem emlékszik, így végképp nem tiszta számára, hogy jön ez ide. Kicsit furcsa is a kis házuk mellé egy szamarat képzelni. Persze nem lehetetlen, de nem a klasszikus családkép.*
- Mondjuk, hasznos lenne. Vegyünk. De azért házat is kell vennünk, remélem, tudod! Nem alhatunk a szamár alatt. És a baba nemsokára megérkezik. *Okítja Leont, és a hangsúly kedvéért tenyerét hasára teszi. Ha a babáról van szó, nem ismer kegyelmet. De a szamár tényleg jó ötlet. Nem használhatja Cserfest örökké málhás állatnak, szegényre már így is rábízta a fél felszerelését, mert sem a vértjét és pajzsát, se a kardját nem tudja viselni az úton. A hasától már semmi sem olyan egyszerű, mint korábban.*
- Nevet kellene neki adnunk. Mármint a babának. *Töpreng félhangosan, de most nagyon figyel, biztosan jó ösvényt választott-e az ingoványba vezető úton. Kellemetlen az átkelés, igaz, de Seles ismeri a környéket.* De a szamárnak is adhatunk, valami egészen vicceset.
- Maradj mögöttem, nehogy belecsússz valami pocsolyába. *Szól hátra, és már előre is siet a lóval, hogy a saras talajra érve Leon előtt tapossa ki Cserfes patáival az ingoványon át vezető utat.*
A hozzászólás írója (Selestwen Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.23 23:59:38
*Seles élete gyökerestül felfordult, mióta elhagyták Vadvédet. A szíve alatt növekvő kisbabával egy nagy álma vált valóra, pár évvel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy a sok szenvedés és fájdalom egyszer kifizetődik. Arról nem is beszélve, hogy ott van neki Leon, aki, mint mindig, most is támogatja, és vele tart. A lánynak ugyan nagy a pocakja, de Cserfes lova hátán most is rutinosan a vadon neszeire figyel, és pont ugyanolyan ügyesen vezeti őket az erdőn át, mint annak idején. Csak mikor már egészen biztos benne, hogy a megfelelő utat követik, pillant fel Leonra, és tekintete elidőz a férfi vonásain. Mintha valami vidám dolgon töprengene, olyan jót mosolyog magában. Selesnek szintén jó a kedve, és a babának is, aki mocorgásával megint a tudtára adja, hogy jól érzi magát, meg hogy utál a lovon zötykölődni.*
~ Talán a jövőnkön gondolkodik. ~ *Töpreng Seles. Ő maga is elképzelte már a jövőjüket, a kis házzal Artheniorban, meg a csöppséggel, aki – akár fiú, akár lány – majd a kifüggesztett ruhák között szaladgál, és megtaníthatják főzni, vívni… Mert hát mi másról gondolkodhatna Leon, nem igaz?*
- Hogy mi? *Bukik ki a lányból a nevetés, amikor kiderül, hogy ura végig szamarakról fantáziált.* Minek? *Ha Leon említette is Selesnek a szamár-dolgot, ő már nem emlékszik, így végképp nem tiszta számára, hogy jön ez ide. Kicsit furcsa is a kis házuk mellé egy szamarat képzelni. Persze nem lehetetlen, de nem a klasszikus családkép.*
- Mondjuk, hasznos lenne. Vegyünk. De azért házat is kell vennünk, remélem, tudod! Nem alhatunk a szamár alatt. És a baba nemsokára megérkezik. *Okítja Leont, és a hangsúly kedvéért tenyerét hasára teszi. Ha a babáról van szó, nem ismer kegyelmet. De a szamár tényleg jó ötlet. Nem használhatja Cserfest örökké málhás állatnak, szegényre már így is rábízta a fél felszerelését, mert sem a vértjét és pajzsát, se a kardját nem tudja viselni az úton. A hasától már semmi sem olyan egyszerű, mint korábban.*
- Nevet kellene neki adnunk. Mármint a babának. *Töpreng félhangosan, de most nagyon figyel, biztosan jó ösvényt választott-e az ingoványba vezető úton. Kellemetlen az átkelés, igaz, de Seles ismeri a környéket.* De a szamárnak is adhatunk, valami egészen vicceset.
- Maradj mögöttem, nehogy belecsússz valami pocsolyába. *Szól hátra, és már előre is siet a lóval, hogy a saras talajra érve Leon előtt tapossa ki Cserfes patáival az ingoványon át vezető utat.*
A hozzászólás írója (Selestwen Sellewennar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.23 23:59:38
1368. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-22 18:11:45
Üzenet elküldve: 2019-03-22 18:11:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 941
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 941
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//Seles//
*Leon ahogy vezeti át lovát az erdőn, Selesre pillant és elmosolyodik.* ~Hihetetlen mennyi minden történt veled, te öreg kalóz! Hol van az a régi Leon, aki hatalmas viharban is macskaügyességgel mászott fel a vitorlaárbocon még az életét is kockára téve minden egyes nap? Mikor lettél ilyen egyszerű ember?~ *Aztán a lány hasára pillant, amiben ott fejlődik a gyermeke. Mosolya még szélesebb lesz.* ~Talán nem is baj, hogy itt lukadtál ki. Sőt! Ez a legjobb benne, nem gondolod? Azért még mindig benned van az őrült gyermek, aki annak idején megölte a sziget lakóit, nem?~ *Próbálja elhitetni magával ezt, de egyre ködösebb az a múlt, hiszen jó sok por lepte be. A városok és utak pora. A tengerből először iszapos mocsár lett a sok portól, aztán a nemesi udvarokban lába újra megtalálta a szilárd talajt* ~Amikor a föld mossa el a vizet. Ilyet is meg lehet tapasztalni, bár ritkább, mint fordítva.~ *Békés arckifejezése inkább egy öreg kivénhedt lóéhoz hasonló most. Egy olyan igásé, amit egyszer a városokba menet látott. Egy szekeret húzott.* ~Egy szekér. Milyen furcsa is az! Még anyám mondta, hogy a család olyan, mint a szekér. Ha az ember rendben tartja, akkor igazi aranyos hintóvá válhat, de ha nem, akkor ócska taliga lesz belőle. Nos, Leon a te dolgod az, hogy ezt a szekeret mindig rendben tartsad és tudjad húzni. Ha jól csinálod, te lehetsz a világ legboldogabb igása. Vagy szamara!~ *Erről eszébe jut szegény Szamár, aki eltűnt még, amikor Reydistől eljött.*
-Vegyünk egy szamarat! *Mondja ki hosszas hallgatás után a legfontosabbat, ami a szívét nyomja.*
*Leon ahogy vezeti át lovát az erdőn, Selesre pillant és elmosolyodik.* ~Hihetetlen mennyi minden történt veled, te öreg kalóz! Hol van az a régi Leon, aki hatalmas viharban is macskaügyességgel mászott fel a vitorlaárbocon még az életét is kockára téve minden egyes nap? Mikor lettél ilyen egyszerű ember?~ *Aztán a lány hasára pillant, amiben ott fejlődik a gyermeke. Mosolya még szélesebb lesz.* ~Talán nem is baj, hogy itt lukadtál ki. Sőt! Ez a legjobb benne, nem gondolod? Azért még mindig benned van az őrült gyermek, aki annak idején megölte a sziget lakóit, nem?~ *Próbálja elhitetni magával ezt, de egyre ködösebb az a múlt, hiszen jó sok por lepte be. A városok és utak pora. A tengerből először iszapos mocsár lett a sok portól, aztán a nemesi udvarokban lába újra megtalálta a szilárd talajt* ~Amikor a föld mossa el a vizet. Ilyet is meg lehet tapasztalni, bár ritkább, mint fordítva.~ *Békés arckifejezése inkább egy öreg kivénhedt lóéhoz hasonló most. Egy olyan igásé, amit egyszer a városokba menet látott. Egy szekeret húzott.* ~Egy szekér. Milyen furcsa is az! Még anyám mondta, hogy a család olyan, mint a szekér. Ha az ember rendben tartja, akkor igazi aranyos hintóvá válhat, de ha nem, akkor ócska taliga lesz belőle. Nos, Leon a te dolgod az, hogy ezt a szekeret mindig rendben tartsad és tudjad húzni. Ha jól csinálod, te lehetsz a világ legboldogabb igása. Vagy szamara!~ *Erről eszébe jut szegény Szamár, aki eltűnt még, amikor Reydistől eljött.*
-Vegyünk egy szamarat! *Mondja ki hosszas hallgatás után a legfontosabbat, ami a szívét nyomja.*
1367. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-19 18:48:34
Üzenet elküldve: 2019-03-19 18:48:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Miközben Monsotor vissza igyekszik emlékezni, hogy mit is volt az elhangzó mondat, amit az ezernyi ajaktól volt hallható. Vissza tud rá emlékezni, de nem tudja ezt összekapcsolni a dúvadakkal és az agancsossal, hiszen ha az agancsos ellen lenne, akkor nem tudna oda bemenekülni. És mivel ő ezt megfejteni nem képes, jobbnak látja, hogyha a nála okosabb elfet és mélységit kérdezi meg erről*
-Szerintetek ha nem minket akar távol tartani, akkor miért van itt ez az akármi előttünk?
*Míg a szerzetes válaszra vár, a forgószél mögötti szilhuettet vizsgálhatja. Vajon a furcsa jelenség mit takar, és az agancsos miért menekült pont a forgószélbe. Majd az óriás körbe tekint, és figyelmes lesz rá, hogy az állatok megint sorfalat állnak. Az óriás elrakja az agancsot, ami fegyverként szolgálta, és kalapácsát veszi kézbe harcra készen, szembenézve a boszorkány széllel.*
//Végjáték//
*Miközben Monsotor vissza igyekszik emlékezni, hogy mit is volt az elhangzó mondat, amit az ezernyi ajaktól volt hallható. Vissza tud rá emlékezni, de nem tudja ezt összekapcsolni a dúvadakkal és az agancsossal, hiszen ha az agancsos ellen lenne, akkor nem tudna oda bemenekülni. És mivel ő ezt megfejteni nem képes, jobbnak látja, hogyha a nála okosabb elfet és mélységit kérdezi meg erről*
-Szerintetek ha nem minket akar távol tartani, akkor miért van itt ez az akármi előttünk?
*Míg a szerzetes válaszra vár, a forgószél mögötti szilhuettet vizsgálhatja. Vajon a furcsa jelenség mit takar, és az agancsos miért menekült pont a forgószélbe. Majd az óriás körbe tekint, és figyelmes lesz rá, hogy az állatok megint sorfalat állnak. Az óriás elrakja az agancsot, ami fegyverként szolgálta, és kalapácsát veszi kézbe harcra készen, szembenézve a boszorkány széllel.*
1366. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-18 21:41:11
Üzenet elküldve: 2019-03-18 21:41:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Lyz lelkében sajnos számít a látványra, de mégsem lehet rá felkészülve eléggé. Mintha ezer szilánk marná szívét, amikor Boytára néz. Sok szép táj van mögöttük, sokszor megjárták az erdőt, az ingoványt. Boyta bár Vadvéd lova volt, s Sadmyr keze alatt nevelkedett, valahogyan Lyznél kötött ki. Barátságos négylábú volt, és szerencsére Lyzzel sem volt nehéz dolga.
Összerezzen, amikor a nedves orr a kezéhez ér, mintha mondani szeretne neki valamit.*
~Először a lupus, most pedig egy minx.~
*Ha nem ez a nap volna, és nem egy ilyen nap volna, még el is mosolyodna a minxen. Óhatatlanul finxnek mondja magában, mióta Shennel elbohóckodtak. Már amikor minden rendben van, és Lyz nem Erdőmélyén élet-halál harcot vív valami idegen agancsos entitással.*
- Gyáva... *halkan ismétli Denzackot, miközben féloldalt fordul a minxhez. Kezével az állat puha orrát simítja meg, ha az nem húzódik el tőle. Valahol vigasz ez, de Boytát nem tudja pótolni. A gyengéd mozdulat közben csak egy gondolat motoz az elf lány fejében. ~Mi jöhet még?~ Ezért szemével, majd testtel is az erőd felé fordul egészen, s a szelet kezdi pásztázni. *
- Fiúk. Figyeljetek. Valami még lehet ott *szűkíti szemeit az erőd bejárata felé, ahol csak azokat a sziluetteket látja, amit a jelenésben, amikor a villámos farkas megcsapta.*
- Mintha mondani szeretne valamit *érti ezt a minxre, és ezen már cseppet sem lepődik meg a lupus után.* Figyeljetek...
*Lyz újabb vesszőt vesz elő a tegezből, s az idegre helyezi. Bár nem tart célra, hisz semmi fenyegetőt nem tapasztal eddig, azért résen van, s szeretné, ha társait sem érné váratlanul, bármi miatt állnak még mindig így az állatok. Szeme sarkából figyel jobbra, majd balra, s tudatosodik benne, hogy gyakorlatilag élvonalba kerültek. Ha a forgószél nem csak viszi az ellent, hanem hozza is, hát legyen. Akkor az utolsó két nyílvesszővel indul ellenük, de menekülni nem fog.*
- Gyere elő! Ne rejtőzz tovább! *kiáltja a forgószélnek, hátha elviszi a hangot oda, ahová szánja.*
//Végjáték//
*Lyz lelkében sajnos számít a látványra, de mégsem lehet rá felkészülve eléggé. Mintha ezer szilánk marná szívét, amikor Boytára néz. Sok szép táj van mögöttük, sokszor megjárták az erdőt, az ingoványt. Boyta bár Vadvéd lova volt, s Sadmyr keze alatt nevelkedett, valahogyan Lyznél kötött ki. Barátságos négylábú volt, és szerencsére Lyzzel sem volt nehéz dolga.
Összerezzen, amikor a nedves orr a kezéhez ér, mintha mondani szeretne neki valamit.*
~Először a lupus, most pedig egy minx.~
*Ha nem ez a nap volna, és nem egy ilyen nap volna, még el is mosolyodna a minxen. Óhatatlanul finxnek mondja magában, mióta Shennel elbohóckodtak. Már amikor minden rendben van, és Lyz nem Erdőmélyén élet-halál harcot vív valami idegen agancsos entitással.*
- Gyáva... *halkan ismétli Denzackot, miközben féloldalt fordul a minxhez. Kezével az állat puha orrát simítja meg, ha az nem húzódik el tőle. Valahol vigasz ez, de Boytát nem tudja pótolni. A gyengéd mozdulat közben csak egy gondolat motoz az elf lány fejében. ~Mi jöhet még?~ Ezért szemével, majd testtel is az erőd felé fordul egészen, s a szelet kezdi pásztázni. *
- Fiúk. Figyeljetek. Valami még lehet ott *szűkíti szemeit az erőd bejárata felé, ahol csak azokat a sziluetteket látja, amit a jelenésben, amikor a villámos farkas megcsapta.*
- Mintha mondani szeretne valamit *érti ezt a minxre, és ezen már cseppet sem lepődik meg a lupus után.* Figyeljetek...
*Lyz újabb vesszőt vesz elő a tegezből, s az idegre helyezi. Bár nem tart célra, hisz semmi fenyegetőt nem tapasztal eddig, azért résen van, s szeretné, ha társait sem érné váratlanul, bármi miatt állnak még mindig így az állatok. Szeme sarkából figyel jobbra, majd balra, s tudatosodik benne, hogy gyakorlatilag élvonalba kerültek. Ha a forgószél nem csak viszi az ellent, hanem hozza is, hát legyen. Akkor az utolsó két nyílvesszővel indul ellenük, de menekülni nem fog.*
- Gyere elő! Ne rejtőzz tovább! *kiáltja a forgószélnek, hátha elviszi a hangot oda, ahová szánja.*
1365. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-18 11:20:10
Üzenet elküldve: 2019-03-18 11:20:10
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Vannak olyan körülmények, amelyek még egy legendás íjász számára is lehetetlenek. Ilyen körülmény a távolság, a célpont mozgása, a körülötte szálló szárnyasok, melyek pajzsként védik és a forgószél ereje jelen esetben. Ezekkel szemben még Lyzendra legendákba illő íjász-képességei sem elégségesek.
De büszke lehet magára, hisz oly sokszor találta el az agancsos alakot, hogy az menekülőre fogta.
Az agancsos eltűnik a forgószélben a mögötte álló, romosnak tetsző egykori erőd falai mögött, az elf lány pedig társai felé fordul, jóllétük felől érdeklődve.
Sajnos Boytát nem messze magától találja meg, feltépett torokkal, összemarcangolva fekszik az oldalán, a dúvadak nem kímélték. Ahogy egykori hátasának maradványait nézi, nedves érintés érezhet a kézfején, s amikor odanéz, a minx áll mellette, a tenyerét nyalja épp, majd lehajtott fejét a kezéhet dörgöli, majd a forgószél felé fordítja értelemtől csillogó tekintetét, talán azt szeretné jelezni, még nem végeztek.
Az óriást komoly kérdések gyötrik, ahogy a forgószelet fürkészi, amelyben utolsó ellenfelük, a dúvadakat irányító agancsos eltűnt. Ha visszaemlékezik a szélben szóló, ezernyi ajakról szálló mondatra, amely talán magától az Erdőszellemtől érkezett, fény derülhet számára arra, hogy jól gondolkodik. Hisz akkor azt hallhatták, hogy a forgószél nem azért van, hogy híveit feltartsa. Talán éppen a dúvadak ellen volt. A késztetés erősödik benne, hogy mozduljon.
A mélységi haragosan kiált a menekülő agancsos után, dühe érthető, hisz utolsó ellenfelük gyáván elfutott az összecsapás elől, miután dúvadait megtizedelték, őt magát pedig többször komolyan megsebesítették.
Magában ő is jól gondolkodik, az erdő bár erős és megvannak a módszerei, lassan harcol, csak vadjaival és ragadozóival képes felvenni a harcot az ilyen alakokkal, mint az agancsos. Az egykori vadvédiek éppen ezért voltak Erdőmélyén, ki nem mondott szövetségük erre is kötelezte őket, ám most már csak ez a három szövetséges maradt számukra. Talán ez az utolsó harc, a végjáték, amelyben utolsóként segítségüket kéri.
Tanácstalannak tűnnek mindhárman, de ugyanígy érzik, hogy még nem végeztek, valami még hátra van. Az állatok sorfalat állnak a forgószéltől pár lépésre, sebesültek, épek, minden állat, még a madarak a fák ágain is, minden szempár a trióra szegeződik.*
//Végjáték//
*Vannak olyan körülmények, amelyek még egy legendás íjász számára is lehetetlenek. Ilyen körülmény a távolság, a célpont mozgása, a körülötte szálló szárnyasok, melyek pajzsként védik és a forgószél ereje jelen esetben. Ezekkel szemben még Lyzendra legendákba illő íjász-képességei sem elégségesek.
De büszke lehet magára, hisz oly sokszor találta el az agancsos alakot, hogy az menekülőre fogta.
Az agancsos eltűnik a forgószélben a mögötte álló, romosnak tetsző egykori erőd falai mögött, az elf lány pedig társai felé fordul, jóllétük felől érdeklődve.
Sajnos Boytát nem messze magától találja meg, feltépett torokkal, összemarcangolva fekszik az oldalán, a dúvadak nem kímélték. Ahogy egykori hátasának maradványait nézi, nedves érintés érezhet a kézfején, s amikor odanéz, a minx áll mellette, a tenyerét nyalja épp, majd lehajtott fejét a kezéhet dörgöli, majd a forgószél felé fordítja értelemtől csillogó tekintetét, talán azt szeretné jelezni, még nem végeztek.
Az óriást komoly kérdések gyötrik, ahogy a forgószelet fürkészi, amelyben utolsó ellenfelük, a dúvadakat irányító agancsos eltűnt. Ha visszaemlékezik a szélben szóló, ezernyi ajakról szálló mondatra, amely talán magától az Erdőszellemtől érkezett, fény derülhet számára arra, hogy jól gondolkodik. Hisz akkor azt hallhatták, hogy a forgószél nem azért van, hogy híveit feltartsa. Talán éppen a dúvadak ellen volt. A késztetés erősödik benne, hogy mozduljon.
A mélységi haragosan kiált a menekülő agancsos után, dühe érthető, hisz utolsó ellenfelük gyáván elfutott az összecsapás elől, miután dúvadait megtizedelték, őt magát pedig többször komolyan megsebesítették.
Magában ő is jól gondolkodik, az erdő bár erős és megvannak a módszerei, lassan harcol, csak vadjaival és ragadozóival képes felvenni a harcot az ilyen alakokkal, mint az agancsos. Az egykori vadvédiek éppen ezért voltak Erdőmélyén, ki nem mondott szövetségük erre is kötelezte őket, ám most már csak ez a három szövetséges maradt számukra. Talán ez az utolsó harc, a végjáték, amelyben utolsóként segítségüket kéri.
Tanácstalannak tűnnek mindhárman, de ugyanígy érzik, hogy még nem végeztek, valami még hátra van. Az állatok sorfalat állnak a forgószéltől pár lépésre, sebesültek, épek, minden állat, még a madarak a fák ágain is, minden szempár a trióra szegeződik.*
1364. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-17 17:57:28
Üzenet elküldve: 2019-03-17 17:57:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Igyekszik megrohamozni az agancsost, miközben mellette egy nyílvessző süvít el, s akár őt, akár az agancsost szándékozott eltalálni, nem sikerült. Azonban Denzack nekilát a kerülgetős módszerrel legyőzni ellenfelét, viszont kevés sikerrel. Az utolsó hárítás után néhány lépéssel távolabb kerül az agancsostól, de meglepetésére az menekülőre fogja a dolgot, de mielőtt a mélységi elkaphatná, az agancsos köddé válik a forgószélben. Torka szakadtából üvölt utána a sötételf.*
- Gyáva!
*Az "aprólékkal" már elég könnyen végeznek, s a csata lecsitultával meg kell beszélniük, hogy miként tegyenek a továbbiakban.*
- Megvagyok. Szerintem minddel végeztük, azt leszámítva amelyik meglépett. Az átkozott!
*Denzack inkább bukásnak könyveli el a csatát, mivel nem sikerült megszabadítaniuk a világot attól a szörnytől, s tart tőle, hogy visszatér, talán még ennél is nagyobb sereggel. Továbbá attól is tart, hogy legközelebb, ha lesz legközelebb, nem lesz esélyük, hacsak a fák nem tanulnak meg addigra harcolni.*
- Lyz, hogyan tovább?
*Tanácstalan, mivel még sohasem vett részt csatában, s nem igen látott ennyi hullát egy helyen, bár nem hatja meg túlzottan a látvány. Szeretne többet megtudni a történtekről, de nem tudja kit kérdezzen, hiszen tudja vagy legalábbis gondolja, hogy társai éppen olyan tudatlanok, mint ő.*
//Végjáték//
*Igyekszik megrohamozni az agancsost, miközben mellette egy nyílvessző süvít el, s akár őt, akár az agancsost szándékozott eltalálni, nem sikerült. Azonban Denzack nekilát a kerülgetős módszerrel legyőzni ellenfelét, viszont kevés sikerrel. Az utolsó hárítás után néhány lépéssel távolabb kerül az agancsostól, de meglepetésére az menekülőre fogja a dolgot, de mielőtt a mélységi elkaphatná, az agancsos köddé válik a forgószélben. Torka szakadtából üvölt utána a sötételf.*
- Gyáva!
*Az "aprólékkal" már elég könnyen végeznek, s a csata lecsitultával meg kell beszélniük, hogy miként tegyenek a továbbiakban.*
- Megvagyok. Szerintem minddel végeztük, azt leszámítva amelyik meglépett. Az átkozott!
*Denzack inkább bukásnak könyveli el a csatát, mivel nem sikerült megszabadítaniuk a világot attól a szörnytől, s tart tőle, hogy visszatér, talán még ennél is nagyobb sereggel. Továbbá attól is tart, hogy legközelebb, ha lesz legközelebb, nem lesz esélyük, hacsak a fák nem tanulnak meg addigra harcolni.*
- Lyz, hogyan tovább?
*Tanácstalan, mivel még sohasem vett részt csatában, s nem igen látott ennyi hullát egy helyen, bár nem hatja meg túlzottan a látvány. Szeretne többet megtudni a történtekről, de nem tudja kit kérdezzen, hiszen tudja vagy legalábbis gondolja, hogy társai éppen olyan tudatlanok, mint ő.*
1363. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-16 18:08:18
Üzenet elküldve: 2019-03-16 18:08:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Az óriásnak sikerül eltalálni a farkast, és hallja hogy valami reccsen, de nem foglalkozik vele, hisz el kell kapni az agancsos alakot. Látja, hogy Denzack az entitás után rohan, és ő is hasonlóképp tesz. Csak akkor áll meg, amikor látja, hogy a mélységit arrébb löki botjával az agancsos. Ezután szemtanúja lesz annak, ahogy elvész a forgószélben a dúvadak irányítója. Monsotor egyre csak a forgószelet bámulja, és a bámészkodásba megfeledkezik környezetéről. A kérdések csak jönnek a fejében.*
~Miért történt ez az egész? Mi van itt, ami ide vonzotta ezt a furcsa lényt? Miért menekült ide? És ha nem minket akár távol tartani Eeyr, akkor kit, vagy mit? Talán köze van ennek a lénynek az egészhez? És miért vezetett minket ide az, aki korábban lebénította Lyzt? Vajon azért vagyunk itt, hogy bemenjünk e furcsa jelenségben?~
*Közben elsuhan füle mellett Lyz minden szava, úgy áll a forgószél előtt, mint a cövek. Mintha most késztetést érezne, hogy bemenjen, de ugyanakkor visszatartja valami más dolog. Majd visszatérve a valóságba, körbe tekint, hátha van még valamilyen állat, melyet előzőleg az agancsos irányított, hisz nem akarja, hogy rajtaüssenek. De közben néha még a boszorkányszélre tekint, hisz tudni akarja mindennek az okát, és úgy hiszi, hogy az indok odabenn van. Valamint az agancsost is el kellene kapni.*
//Végjáték//
*Az óriásnak sikerül eltalálni a farkast, és hallja hogy valami reccsen, de nem foglalkozik vele, hisz el kell kapni az agancsos alakot. Látja, hogy Denzack az entitás után rohan, és ő is hasonlóképp tesz. Csak akkor áll meg, amikor látja, hogy a mélységit arrébb löki botjával az agancsos. Ezután szemtanúja lesz annak, ahogy elvész a forgószélben a dúvadak irányítója. Monsotor egyre csak a forgószelet bámulja, és a bámészkodásba megfeledkezik környezetéről. A kérdések csak jönnek a fejében.*
~Miért történt ez az egész? Mi van itt, ami ide vonzotta ezt a furcsa lényt? Miért menekült ide? És ha nem minket akár távol tartani Eeyr, akkor kit, vagy mit? Talán köze van ennek a lénynek az egészhez? És miért vezetett minket ide az, aki korábban lebénította Lyzt? Vajon azért vagyunk itt, hogy bemenjünk e furcsa jelenségben?~
*Közben elsuhan füle mellett Lyz minden szava, úgy áll a forgószél előtt, mint a cövek. Mintha most késztetést érezne, hogy bemenjen, de ugyanakkor visszatartja valami más dolog. Majd visszatérve a valóságba, körbe tekint, hátha van még valamilyen állat, melyet előzőleg az agancsos irányított, hisz nem akarja, hogy rajtaüssenek. De közben néha még a boszorkányszélre tekint, hisz tudni akarja mindennek az okát, és úgy hiszi, hogy az indok odabenn van. Valamint az agancsost is el kellene kapni.*
1362. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-15 22:19:26
Üzenet elküldve: 2019-03-15 22:19:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Lyz torok szorítva nézi a vessző útját, annak forgószélbe vesző alakja után pengevékonyra szorított ajkaival és csalódott pillantással néz, közben pedig megindul Denzack és Monsotor után. Későn, de valószínűleg nem érte volna be az agancsost akkor sem, ha azonnal indul a lövés helyett. Borzasztóan bánja, hogy nem sikerült a találat, de annyiban mégis jó, hogy az erdő állatait nem tizedeli tovább az ótvaros sereg. Sajnos nem szűnt meg végleg a veszély, ahogy szerette volna, de átmeneti sikernek könyveli el. Társait nézi, majd hozzájuk siet.*
- Jól vagytok? *kérdi fennhangon már menetben. *
- Láttok még fekete dögöket? A fene vigye el! *Indulatos, talán emiatt sem sikerült az utolsó lövés, de az utolsó szitokban, minden benne van. A siker, a sikertelenség, az elesett állatok látványa is. Társai után, a többi állatra pillant, köztük kimondottan Boytát, s azt a lupust keresi, amelyik idevezette őket.*
- Gyertek, nézzünk körül.
~Banya itt van még? Vajon él még?~
*Szétzilált hajába túr, miközben kétségbeesett pillantással pásztázza a terepet.
~Hogyan tovább?~ Szívébe mar a pusztítás látványa, de nem fordítja el a pillantását. Az erdő és az Erdőszellem védelmében harcolt mindenki. Hősök, a maguk nemében. Csak éppen határozott terve ilyen esetre sosem volt, így csak azt tenné, amit az elf lány logikája alapjaiban diktál.
Más veszélytől tartva körülnézni, aztán az elhullottakat égetni, a sérült állatokat menteni, a menthetetleneknek kegyelmezni.*
//Végjáték//
*Lyz torok szorítva nézi a vessző útját, annak forgószélbe vesző alakja után pengevékonyra szorított ajkaival és csalódott pillantással néz, közben pedig megindul Denzack és Monsotor után. Későn, de valószínűleg nem érte volna be az agancsost akkor sem, ha azonnal indul a lövés helyett. Borzasztóan bánja, hogy nem sikerült a találat, de annyiban mégis jó, hogy az erdő állatait nem tizedeli tovább az ótvaros sereg. Sajnos nem szűnt meg végleg a veszély, ahogy szerette volna, de átmeneti sikernek könyveli el. Társait nézi, majd hozzájuk siet.*
- Jól vagytok? *kérdi fennhangon már menetben. *
- Láttok még fekete dögöket? A fene vigye el! *Indulatos, talán emiatt sem sikerült az utolsó lövés, de az utolsó szitokban, minden benne van. A siker, a sikertelenség, az elesett állatok látványa is. Társai után, a többi állatra pillant, köztük kimondottan Boytát, s azt a lupust keresi, amelyik idevezette őket.*
- Gyertek, nézzünk körül.
~Banya itt van még? Vajon él még?~
*Szétzilált hajába túr, miközben kétségbeesett pillantással pásztázza a terepet.
~Hogyan tovább?~ Szívébe mar a pusztítás látványa, de nem fordítja el a pillantását. Az erdő és az Erdőszellem védelmében harcolt mindenki. Hősök, a maguk nemében. Csak éppen határozott terve ilyen esetre sosem volt, így csak azt tenné, amit az elf lány logikája alapjaiban diktál.
Más veszélytől tartva körülnézni, aztán az elhullottakat égetni, a sérült állatokat menteni, a menthetetleneknek kegyelmezni.*
1361. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-03-14 21:50:08
Üzenet elküldve: 2019-03-14 21:50:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Az erőviszonyok jelentősen átrendeződtek, Lyzendra, Monsotor és Denzack, az erdő vadjaival vállt-vállnak vetve harcolva pár perc alatt megtizedelte a dúvadak sorait. Mindenki kivette a részét a harcból legjobb képességei szerint. Ha el is buknak végül, őket nem érheti semmiféle szó, hogy nem tettek meg mindent.
Denzack előre tör, Monsotornak még jut egy ellenfél, mielőtt maga is megindulhat, miközben Lyzendra pár lépést csalva újabb lövésre készül, hogy a menekülő agancsost megállítsa és véget vethessenek a harcnak.*
//Lyzendra//
*Csak pár lépést sikerül tenni előre. A tegezben a nyilak vészesen fogynak, ám ebben a káoszban egyelőre képtelenség felmérni, hogy hol is lehetnek a kilőttek. Az bizonyos, hogy jó pár mered ki a menekülő agancsos testéből. Egy halandó már régen meghalt volna ilyen lövésektől, ez kétségtelen, de ez a kóróvékony alak még mindig mozog, sőt menekül.
Lyzendra újabb nyílvesszőt indít útnak rövid célzás után, s a tollas halál újra az agancsos felé reppen.
A nyíl újra egyenesen száguld a célpontja felé, ám a kavargó szél eltéríti és szinte magába szippantja, így nem éri el az agancsost, aki így újabb métereket lop, az alakja már félig beleveszik a forgószél keltette szürkeségbe.*
//Monsotor//
*Az óriásnak még jut egy ellenfél, egy farkas próbálja lábszáron harapni, vérhabos pofája vicsorba torzul, ahogy izmait megfeszítve támad Monsotorra.
Az erő, amely a harcban megszállja az óriást és szövetségeseit, meghozza eredményét. Monsotor elhúzza a lábát, a farkas agyarai a levegőben csattannak, majd jön a rúgás, hogy lezárja a harcot.
A rúgás ereje elsöprő, a dúvad farkas pofájának oldalába kapja és egyszerűen félresodorja. Valami reccsen is, bár a hangzavarban talán csak az óriás hallja.
Az út szabaddá válik előtte a menekülő agancsos felé. Előtte mélységi társa rohan a dúvadakat irányító elme után, de még nem érte el.*
//Denzack//
*A mélységi minden gyorsaságát latba veti, hogy beérje az agancsost. Az út szabad előtte, az ellenfél még nem ért bele a forgószélbe. Mellette egy nyílvessző süvít el, bizonyosan Lyzendráé, de nincs találat. A felerősödő forgószél felkapja és eltéríti a nyilat.
Viszont a sötételf felé gyors, s bár nincs elég hely, hogy az agancsos lábai között csússzon át, így kerüléssel kell próbálkoznia támadni.
A tőre útjába az agancsos botja kerül, fémesen koppan az a fa, de így az alak elkerüli, hogy újabb sebet szerezzen. Lidércfény villan a szarvaskoponya szemgödreiben, az egyikből Lyzendra nyílvesszeje áll ki, ahogy Denzackra néz, a mélységinek védekeznie kell.
A bot lendül és ugyan a sötételfnek sikerül kivédenie a támadást, hatalmas erővel csapódik neki a bot a fegyverének, hátracsúszik legalább két lépést a kásássá taposott hóban.*
//Mindenki//
*Az agancsos ugyan nem kapott sebet, de úgy tűnik, hogy legyengült annyira, hogy felhagyjon a dúvadak irányításával és menekülni kezdjen. A forgószél most már nem állja útját valamiért és miután megtámadta Denzackot, beleveszik a forgószélbe, alakja eltűnik a kavargásban.
A dúvadakat legyőzik az erdő állatai, irányító elme híján könnyedén győzedelmeskednek. Legelől, a forgószéllel szemben a mélységi áll, mögötte Monsotor és leghátul Lyzendra.
Hogyan tovább?*
//Végjáték//
*Az erőviszonyok jelentősen átrendeződtek, Lyzendra, Monsotor és Denzack, az erdő vadjaival vállt-vállnak vetve harcolva pár perc alatt megtizedelte a dúvadak sorait. Mindenki kivette a részét a harcból legjobb képességei szerint. Ha el is buknak végül, őket nem érheti semmiféle szó, hogy nem tettek meg mindent.
Denzack előre tör, Monsotornak még jut egy ellenfél, mielőtt maga is megindulhat, miközben Lyzendra pár lépést csalva újabb lövésre készül, hogy a menekülő agancsost megállítsa és véget vethessenek a harcnak.*
//Lyzendra//
*Csak pár lépést sikerül tenni előre. A tegezben a nyilak vészesen fogynak, ám ebben a káoszban egyelőre képtelenség felmérni, hogy hol is lehetnek a kilőttek. Az bizonyos, hogy jó pár mered ki a menekülő agancsos testéből. Egy halandó már régen meghalt volna ilyen lövésektől, ez kétségtelen, de ez a kóróvékony alak még mindig mozog, sőt menekül.
Lyzendra újabb nyílvesszőt indít útnak rövid célzás után, s a tollas halál újra az agancsos felé reppen.
A nyíl újra egyenesen száguld a célpontja felé, ám a kavargó szél eltéríti és szinte magába szippantja, így nem éri el az agancsost, aki így újabb métereket lop, az alakja már félig beleveszik a forgószél keltette szürkeségbe.*
//Monsotor//
*Az óriásnak még jut egy ellenfél, egy farkas próbálja lábszáron harapni, vérhabos pofája vicsorba torzul, ahogy izmait megfeszítve támad Monsotorra.
Az erő, amely a harcban megszállja az óriást és szövetségeseit, meghozza eredményét. Monsotor elhúzza a lábát, a farkas agyarai a levegőben csattannak, majd jön a rúgás, hogy lezárja a harcot.
A rúgás ereje elsöprő, a dúvad farkas pofájának oldalába kapja és egyszerűen félresodorja. Valami reccsen is, bár a hangzavarban talán csak az óriás hallja.
Az út szabaddá válik előtte a menekülő agancsos felé. Előtte mélységi társa rohan a dúvadakat irányító elme után, de még nem érte el.*
//Denzack//
*A mélységi minden gyorsaságát latba veti, hogy beérje az agancsost. Az út szabad előtte, az ellenfél még nem ért bele a forgószélbe. Mellette egy nyílvessző süvít el, bizonyosan Lyzendráé, de nincs találat. A felerősödő forgószél felkapja és eltéríti a nyilat.
Viszont a sötételf felé gyors, s bár nincs elég hely, hogy az agancsos lábai között csússzon át, így kerüléssel kell próbálkoznia támadni.
A tőre útjába az agancsos botja kerül, fémesen koppan az a fa, de így az alak elkerüli, hogy újabb sebet szerezzen. Lidércfény villan a szarvaskoponya szemgödreiben, az egyikből Lyzendra nyílvesszeje áll ki, ahogy Denzackra néz, a mélységinek védekeznie kell.
A bot lendül és ugyan a sötételfnek sikerül kivédenie a támadást, hatalmas erővel csapódik neki a bot a fegyverének, hátracsúszik legalább két lépést a kásássá taposott hóban.*
//Mindenki//
*Az agancsos ugyan nem kapott sebet, de úgy tűnik, hogy legyengült annyira, hogy felhagyjon a dúvadak irányításával és menekülni kezdjen. A forgószél most már nem állja útját valamiért és miután megtámadta Denzackot, beleveszik a forgószélbe, alakja eltűnik a kavargásban.
A dúvadakat legyőzik az erdő állatai, irányító elme híján könnyedén győzedelmeskednek. Legelől, a forgószéllel szemben a mélységi áll, mögötte Monsotor és leghátul Lyzendra.
Hogyan tovább?*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957