Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 70 (1381. - 1400. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Gombernyő Mërulon [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9869_tunder_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
1400. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-08-12 21:49:51
Üzenet elküldve: 2019-08-12 21:49:51
ÚJ
![>Gombernyő Mërulon [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9869_tunder_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Erdőmélyi expedíció//
*Amint belép, újra hatalmába keríti egy varázslatos érzés, akárcsak a múltkori alkalommal. Az ősi tölgyek öreg, lankadt ágai néhol egészen a földig érnek, úgy roskadoznak a hatalmas lombtömegtől. Mërulon itt megáll egy pillanatra, nem törődve Nimmel. Kimutatja érzéseit, hangot ad nekik. Őszinte, mások szemében talán szívmelengető érzetet keltő mosollyal mondja.*
-Az erdő boldog. Boldog, mert a saját ura lehet, s emiatt büszke is magára. *Ezt csodálta világ életében a kasztjában: a teljes összhangot a környezetével, főként a természettel. Vesz egy nagy levegőt, majd Nim nyomába ered. Mikor utolérte a lányt, megkérdezi.*
-Neked milyen érzés itt lenni? *Annak ellenére, hogy van benne egy természetes félsz, úgy viselkedik, akár egy kisgyerek a vásáron: mindent látni akar. Persze emellett óvatos is, az előző viselkedés formából kihagyja a felesleges zajongást és csapongást. Nem akarja felkelteni a ragadozók figyelmét. Nyxának kiadja a parancsot.*
-Mostantól nem jössz velünk, amíg nem jelzek. Folyamatosan kémlelsz, egyedül haladsz tovább, magadról gondoskodsz. Amennyiben meghalok, esetleg megsérülök, menekülsz, nem segítesz. *Azzal eldobja a madarat, aki eltűnik az őserdő lombkoronájában. Jó érzései vannak a kalanddal kapcsolatban, szóval kicsit beszédesebb a taninccal a szokásosnál.*
-Meddig szeretnél ma haladni? *Kérdezi a lányt.* Esetleg előre kihegyezhetnénk néhány ágat az esti sánchoz, persze csak ha neked is megfelel. *Várja a választ. A hely lüktető, ősi ereje még mindig érződik, s még itt van, érződni is fog.*
*Amint belép, újra hatalmába keríti egy varázslatos érzés, akárcsak a múltkori alkalommal. Az ősi tölgyek öreg, lankadt ágai néhol egészen a földig érnek, úgy roskadoznak a hatalmas lombtömegtől. Mërulon itt megáll egy pillanatra, nem törődve Nimmel. Kimutatja érzéseit, hangot ad nekik. Őszinte, mások szemében talán szívmelengető érzetet keltő mosollyal mondja.*
-Az erdő boldog. Boldog, mert a saját ura lehet, s emiatt büszke is magára. *Ezt csodálta világ életében a kasztjában: a teljes összhangot a környezetével, főként a természettel. Vesz egy nagy levegőt, majd Nim nyomába ered. Mikor utolérte a lányt, megkérdezi.*
-Neked milyen érzés itt lenni? *Annak ellenére, hogy van benne egy természetes félsz, úgy viselkedik, akár egy kisgyerek a vásáron: mindent látni akar. Persze emellett óvatos is, az előző viselkedés formából kihagyja a felesleges zajongást és csapongást. Nem akarja felkelteni a ragadozók figyelmét. Nyxának kiadja a parancsot.*
-Mostantól nem jössz velünk, amíg nem jelzek. Folyamatosan kémlelsz, egyedül haladsz tovább, magadról gondoskodsz. Amennyiben meghalok, esetleg megsérülök, menekülsz, nem segítesz. *Azzal eldobja a madarat, aki eltűnik az őserdő lombkoronájában. Jó érzései vannak a kalanddal kapcsolatban, szóval kicsit beszédesebb a taninccal a szokásosnál.*
-Meddig szeretnél ma haladni? *Kérdezi a lányt.* Esetleg előre kihegyezhetnénk néhány ágat az esti sánchoz, persze csak ha neked is megfelel. *Várja a választ. A hely lüktető, ősi ereje még mindig érződik, s még itt van, érződni is fog.*
1399. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-08-12 21:36:52
Üzenet elküldve: 2019-08-12 21:36:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
// Erdőmélyi expedíció //
* Az erdő határánál megállnak pihenni. A lány nézi egy darabig, ahogy a tündér eteti a jószágait. Aztán az erdőt kezdi el fürkészni. Egyedül talán ami félelmetes benne, hogy irdatlanul nagy, de azon kívül csak egy átlagos erdőnek néz ki. A fiú tanácsa, hogy menjenek be most. A lány összeszedi magát és elindul befelé.*
– Jól van menjünk akkor.* Ezzel besétálnak az erdőbe. Az pedig, mint egy éhes szörny bekebelezi őket.*
* Az erdő határánál megállnak pihenni. A lány nézi egy darabig, ahogy a tündér eteti a jószágait. Aztán az erdőt kezdi el fürkészni. Egyedül talán ami félelmetes benne, hogy irdatlanul nagy, de azon kívül csak egy átlagos erdőnek néz ki. A fiú tanácsa, hogy menjenek be most. A lány összeszedi magát és elindul befelé.*
– Jól van menjünk akkor.* Ezzel besétálnak az erdőbe. Az pedig, mint egy éhes szörny bekebelezi őket.*
1398. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-08-01 09:18:10
Üzenet elküldve: 2019-08-01 09:18:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Felderítő út//
*A halványkék este köpenye kezdi beborítani a zöldellő tájat, amikor az ifjú tündér felfedezi, hogy talpa alatt a föld kezd újra szilárdabb lenni. Úgy veszi észre, sokszor csalóka ösztönei alapján, hogy a folyamatos készenléti helyzetből, legalább egy cseppnyit lejjebb engedhet. Ezt úgy szeretné kivitelezni, hogy nem koszos, sárral, döglött bogarakkal és korhadó levelekkel tarkított csizmáját (és szomorú módon lábszárát) figyeli szakadatlanul, ellenőrizve, hogy biztosan a helyes földdarabokra teszi azok egymás utániját, nem pedig csupán a legközelebbi elsüllyedést készíti elő saját lénye számára. Szóval lábait két, szimpatikusnak és megbízhatónak tűnő, nagyobbacska szigetre helyezi, majd vesz egy nagy levegőt, hogy csupán csak azt hallja magában.*
-Nézzük meg, Nyxa, hogy merre sikerült eljutnunk! *Beszél, valamennyire a baglyához, valamennyire saját magához. Szemeit becsukja, gyermekéhez hasonlatos mérettel büszkélkedő kezeit ökölbe szorítja. Csupán szívdobogását hallja, az ütemes kalapálás örök egymásutánját, annyira izgatott. Állát felszegi, nagy levegőt vesz, majd szemhéjai lassan visszavonulnak, akár két nyitott kapu, utat engedve a látás érzékszervének. Fogait összeszorította, amikor is: lát. Lát, észlel, méghozzá kettő dolgot. Az egyik az, hogy az előtte elterülő, végtelen zöldbe borított, hatalmas rengeteg nem más nagy valószínűséggel, mint maga a rettegett Erdőmélye. Az egybefüggő, lüktető zöld lombozat alá csupán apró csíkokban tud betörni az éltető napfény. Hasonlóan néz ki a druida szemében, mintha egy tündérlány arca lenne, felfelé fordítva, s a fénycsíkok apró kis szalagok, elrejtve egyet-egyet a hajában, a szépséggel párosuló, férfiak szemében oly vonzó misztikusság végett. Ez kettős érzéseket vált ki benne, sejtéssel teli gondolatok szárnyalnak a kivirágzó elmében. Egy lánynál lehet jó és kívánatos dolog az, hogy az apró anyagszálak díszes megjelenést és vonzó hajkoronát kölcsönöznek neki, ám ez az erdő más tészta. Ennél a végtelen fa sokaságnál egy dolgot vél felfedezni ebben: nem mást, minthogy nehezebb a tájékozódás. Kevesebb fény annál több sötétséget jelenthet, amely semmi jót nem kecsegtet az olyanok számára, mint Mërulon. A sötétség a homály birodalma, a homályban pedig vadság uralkodik. Afféle erő, amelytől tartózkodik, mivel odáig nem jut el a józan ész teremtett ereje. Ott csupán a nyers és ősi ösztönök uralkodhatnak. Egy régi szabály. Az élet eredeti szabálya, mely súlyos pecsétet nyom azokra, akik nem elég erősek hozzá. Összeszedi hát magát, majd tesz egy lépést. Beljebb. Ezután még egyet. Majd még egyet. Elkezd sétálni a nyirkos talajú erdőben, halad a szíve felé, de tudja, nem fog eljutni odáig és nem is ez a célja. Egy teljes napot szeretne eltölteni a szélén. Csupán hatvan lábra az Ingoványos vidék latyakos talajától. Erdőmélyén már sok ezer érdekességet fedezett fel. Lábnyomokat, mellettük szabályos földtúrásokat. Ilyet csupán egyetlen lény hagyhatott. Elmosolyodik, arcára kiül a széles boldogság.*
-Nézd, Nyxa: gwuff nyomok! *Jegyzi meg felette egyre boldogabban repkedő baglyának.* ~Állat ő is, számára is a természethez való közelség jelent egyfajta ősi érzést.~ *Azonban nyugtalanítóbb nyomokat és hangokat is hall. Farkasoktól származnak, mind a nyirkos földbe süppedő lábnyomok, mind a távolból hallatszó, csontdermesztő vonyítás. Ma este itt szeretné tölteni az éjszakát. Feszegeti a határait, s emellett a kíváncsiság teljes egészében hatalmába kerítette. Hogy mire kíváncsi? Túl tud-e élni egy ilyen zord vidéken akár egyetlen olyan napszakot is, amelyben alszik. Természetesen egy Ingoványos vidékhez közeli fát szemel ki magának. Úgy tartja, a fenséges erdei irbiszek nem mernek ilyen közel férkőzni a civilizáció közelségéhez. Nyxa felrepül a fa egy középen elhelyezkedő, vékonyabb ágára. Mërulon átöleli a fát először. Megnézi, milyen boldognak érzi, nem lesz e mérges, ha rajta tölti el éjszakáját. Az összes itteni fa (ahogy azt érzékelte) csak úgy kicsattan a boldogságtól. Fogja tehát, felkapaszkodik az alsó ágára és elkezd mászni. Ágról-ágra halad, a kocsányos tölgy óriásira nőtt meg. Végre odaér Nyxa mellé. Úgy gondolja, a farkasok itt nem fogják zavarni, a párductól nem kell tartania saját bevallása szerint ilyen közel a határhoz, medve meg nem foglalkozna vele. A fáról indák csüngenek le. Leszakít hát egyet, majd azzal kötözi ki magát. Figyeli a fákat, megannyi erdei háznak tűnnek a szemében. Szereti Erdőmélye lüktető energiáját. Lassan, ahogy elérkezik az éjszaka, álomba merül, s jók is alszik, semmi nem zavarja.*
*A halványkék este köpenye kezdi beborítani a zöldellő tájat, amikor az ifjú tündér felfedezi, hogy talpa alatt a föld kezd újra szilárdabb lenni. Úgy veszi észre, sokszor csalóka ösztönei alapján, hogy a folyamatos készenléti helyzetből, legalább egy cseppnyit lejjebb engedhet. Ezt úgy szeretné kivitelezni, hogy nem koszos, sárral, döglött bogarakkal és korhadó levelekkel tarkított csizmáját (és szomorú módon lábszárát) figyeli szakadatlanul, ellenőrizve, hogy biztosan a helyes földdarabokra teszi azok egymás utániját, nem pedig csupán a legközelebbi elsüllyedést készíti elő saját lénye számára. Szóval lábait két, szimpatikusnak és megbízhatónak tűnő, nagyobbacska szigetre helyezi, majd vesz egy nagy levegőt, hogy csupán csak azt hallja magában.*
-Nézzük meg, Nyxa, hogy merre sikerült eljutnunk! *Beszél, valamennyire a baglyához, valamennyire saját magához. Szemeit becsukja, gyermekéhez hasonlatos mérettel büszkélkedő kezeit ökölbe szorítja. Csupán szívdobogását hallja, az ütemes kalapálás örök egymásutánját, annyira izgatott. Állát felszegi, nagy levegőt vesz, majd szemhéjai lassan visszavonulnak, akár két nyitott kapu, utat engedve a látás érzékszervének. Fogait összeszorította, amikor is: lát. Lát, észlel, méghozzá kettő dolgot. Az egyik az, hogy az előtte elterülő, végtelen zöldbe borított, hatalmas rengeteg nem más nagy valószínűséggel, mint maga a rettegett Erdőmélye. Az egybefüggő, lüktető zöld lombozat alá csupán apró csíkokban tud betörni az éltető napfény. Hasonlóan néz ki a druida szemében, mintha egy tündérlány arca lenne, felfelé fordítva, s a fénycsíkok apró kis szalagok, elrejtve egyet-egyet a hajában, a szépséggel párosuló, férfiak szemében oly vonzó misztikusság végett. Ez kettős érzéseket vált ki benne, sejtéssel teli gondolatok szárnyalnak a kivirágzó elmében. Egy lánynál lehet jó és kívánatos dolog az, hogy az apró anyagszálak díszes megjelenést és vonzó hajkoronát kölcsönöznek neki, ám ez az erdő más tészta. Ennél a végtelen fa sokaságnál egy dolgot vél felfedezni ebben: nem mást, minthogy nehezebb a tájékozódás. Kevesebb fény annál több sötétséget jelenthet, amely semmi jót nem kecsegtet az olyanok számára, mint Mërulon. A sötétség a homály birodalma, a homályban pedig vadság uralkodik. Afféle erő, amelytől tartózkodik, mivel odáig nem jut el a józan ész teremtett ereje. Ott csupán a nyers és ősi ösztönök uralkodhatnak. Egy régi szabály. Az élet eredeti szabálya, mely súlyos pecsétet nyom azokra, akik nem elég erősek hozzá. Összeszedi hát magát, majd tesz egy lépést. Beljebb. Ezután még egyet. Majd még egyet. Elkezd sétálni a nyirkos talajú erdőben, halad a szíve felé, de tudja, nem fog eljutni odáig és nem is ez a célja. Egy teljes napot szeretne eltölteni a szélén. Csupán hatvan lábra az Ingoványos vidék latyakos talajától. Erdőmélyén már sok ezer érdekességet fedezett fel. Lábnyomokat, mellettük szabályos földtúrásokat. Ilyet csupán egyetlen lény hagyhatott. Elmosolyodik, arcára kiül a széles boldogság.*
-Nézd, Nyxa: gwuff nyomok! *Jegyzi meg felette egyre boldogabban repkedő baglyának.* ~Állat ő is, számára is a természethez való közelség jelent egyfajta ősi érzést.~ *Azonban nyugtalanítóbb nyomokat és hangokat is hall. Farkasoktól származnak, mind a nyirkos földbe süppedő lábnyomok, mind a távolból hallatszó, csontdermesztő vonyítás. Ma este itt szeretné tölteni az éjszakát. Feszegeti a határait, s emellett a kíváncsiság teljes egészében hatalmába kerítette. Hogy mire kíváncsi? Túl tud-e élni egy ilyen zord vidéken akár egyetlen olyan napszakot is, amelyben alszik. Természetesen egy Ingoványos vidékhez közeli fát szemel ki magának. Úgy tartja, a fenséges erdei irbiszek nem mernek ilyen közel férkőzni a civilizáció közelségéhez. Nyxa felrepül a fa egy középen elhelyezkedő, vékonyabb ágára. Mërulon átöleli a fát először. Megnézi, milyen boldognak érzi, nem lesz e mérges, ha rajta tölti el éjszakáját. Az összes itteni fa (ahogy azt érzékelte) csak úgy kicsattan a boldogságtól. Fogja tehát, felkapaszkodik az alsó ágára és elkezd mászni. Ágról-ágra halad, a kocsányos tölgy óriásira nőtt meg. Végre odaér Nyxa mellé. Úgy gondolja, a farkasok itt nem fogják zavarni, a párductól nem kell tartania saját bevallása szerint ilyen közel a határhoz, medve meg nem foglalkozna vele. A fáról indák csüngenek le. Leszakít hát egyet, majd azzal kötözi ki magát. Figyeli a fákat, megannyi erdei háznak tűnnek a szemében. Szereti Erdőmélye lüktető energiáját. Lassan, ahogy elérkezik az éjszaka, álomba merül, s jók is alszik, semmi nem zavarja.*
1397. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-06-22 03:48:20
Üzenet elküldve: 2019-06-22 03:48:20
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Kótyagos fejjel bámul bele a körülötte lévő éjszakába, melynek csendjét csak lova szapora lihegése zavarja meg. Megszokott módon törökülésben foglal helyet valahol a fák sokasága között, egy keskeny erdei ösvény mellett. Jószága sem lábain áll, a hosszú út amit megtett és a kimerítő vágta teljesen elvették tőle maradék életerejét is, gyakorlatilag a végsőkig lett hajszolva. A hegyvidékek sziklás, szeles csúcsain való átkelés, majd a pusztán, tűző napsütésben való vágtatás megerőltetőnek bizonyult, ember, állat számára egyaránt. A lemenő nap látványa minden nap áldás volt az út során, mert jelezte a közelgő éjszakát, és a hőmérséklet enyhülését. Ha romantikus lélek lenne, talán a látvány is társult volna az élményhez, kettős örömet okozva.*
- Nyugalom, Ezüst. - *suttogja maga elé rezzenéstelen arccal, anélkül, hogy egy pillanatra is az állatra nézne. Inkább csak magának mondja a szavakat, hiába a megszólítás. A ló prüszköl, lábaival pedig apróbbakat rúg, némileg zajt csapva az őket körbevevő, sűrű növényzet ágainak érintésével. Nahin most felé fordul, kinyújtja bal karját, mely közelebb esik a lóhoz, és lassan megsimogatja annak sörényét.*
~ Jól van, megszolgáltad, amit fizettem érted. ~ *Hirtelen egy reccsenésre lesznek figyelmesek mindketten, az állat felkapja fejét a hang irányába, és abbahagyja a lihegést. Gazdája meg sem próbálja csitítani, óvatosan felemelkedik és próbál kivenni valamit a sötétből, mely órákkal ezelőtt ereszkedett a tájra, és melyhez így szemei már némiképp hozzászokhattak. Nagyon elcsigázott, napok óta nem evett és a szédülés kerülgeti. Állata az utolsókat rúgja, szó szerint. Olyasmi zajt hallottak az előbb, mint ha valaki rálépne egy faágra, ami kettétörik a talpai alatt. Persze neki fogalma sincs a zaj valódi forrásáról, hiszen ilyen kifinomult ismeretei nincsenek.*
- Ezüst nyugodt. - *Távolodna lovától, hogyha a közelben lévő ember, vagy állat megközelítené a zajos jószágot, ne találkozzanak. Mindenesetre mozdulni sem tud. Tart tőle, hogy ő is zajt csapna. Ekkor azonban újabb hangokra lesz figyelmes. Előttük csak egy bokor van, amelynek a körvonalait ha nehezen is, de hunyorítva ki lehet venni a sötétség homályában. Erre a bokorra koncentrál, mivel eléggé felkelti az érdeklődését. Bodzabokor lehet, vagy bármiféle különleges artheniori bokorféle, melyről a távoli vidékek botanikai gyűjteményei nem tesznek említést. Bár ez talán nem is lényeges, hiszen sohasem vett a kezébe egyetlen ilyet sem, tehát a legtöbb növényt nem ismeri. Mindenesetre a cserjeféleség kis ágacskái lassacskán megmozdulnak, mintha csak egy vékony szellő mozgatná őket, közülük pedig egy nagyon furcsa, röfögésre és nyögésre emlékeztető hang hallatszódik, leginkább olyan, mintha egy varacskos disznó túrná a földet. Ekkor egy koponyaszerű, fekete, mégis a sötétségben élénken megjelenő arc tűnik elő, vöröses szemekkel, és elmosódott vonásokkal. Egyenesen Nahinra néz, leírhatatlan bambasággal. Leginkább olyan, mint amikor egy apa néz a gyermekére, miután az rossz fát tett a tűzre. Csalódottság, rosszalló tekintet, és valamiféle nyugodt, beletörődő szomorúság jellemzi ezt az arcot. Hősünket kirázza hideg. Csak most jut el a tudatáig, hogy mintha az előbb válaszoltak volna csitító szavaira. De ennek a válasznak nem volt hangszíne, tónusa, állatias volt és nyomott. Mintha a lova válaszolt volna neki.*
- Mögötted. -
*Ezt most rögtön érzékeli és értelmezi, de mire megfordulna, felébred. A valóság nem különbözik sokban az álomtól, ugyanaz a helyszín, a lova ugyanolyan pózban mellette. De semmi nesz, valószínűleg teljesen egyedül vannak. Ekkor döbben rá, hogy fázik, és napok óta nem evett.*
- Nyugalom, Ezüst. - *suttogja maga elé rezzenéstelen arccal, anélkül, hogy egy pillanatra is az állatra nézne. Inkább csak magának mondja a szavakat, hiába a megszólítás. A ló prüszköl, lábaival pedig apróbbakat rúg, némileg zajt csapva az őket körbevevő, sűrű növényzet ágainak érintésével. Nahin most felé fordul, kinyújtja bal karját, mely közelebb esik a lóhoz, és lassan megsimogatja annak sörényét.*
~ Jól van, megszolgáltad, amit fizettem érted. ~ *Hirtelen egy reccsenésre lesznek figyelmesek mindketten, az állat felkapja fejét a hang irányába, és abbahagyja a lihegést. Gazdája meg sem próbálja csitítani, óvatosan felemelkedik és próbál kivenni valamit a sötétből, mely órákkal ezelőtt ereszkedett a tájra, és melyhez így szemei már némiképp hozzászokhattak. Nagyon elcsigázott, napok óta nem evett és a szédülés kerülgeti. Állata az utolsókat rúgja, szó szerint. Olyasmi zajt hallottak az előbb, mint ha valaki rálépne egy faágra, ami kettétörik a talpai alatt. Persze neki fogalma sincs a zaj valódi forrásáról, hiszen ilyen kifinomult ismeretei nincsenek.*
- Ezüst nyugodt. - *Távolodna lovától, hogyha a közelben lévő ember, vagy állat megközelítené a zajos jószágot, ne találkozzanak. Mindenesetre mozdulni sem tud. Tart tőle, hogy ő is zajt csapna. Ekkor azonban újabb hangokra lesz figyelmes. Előttük csak egy bokor van, amelynek a körvonalait ha nehezen is, de hunyorítva ki lehet venni a sötétség homályában. Erre a bokorra koncentrál, mivel eléggé felkelti az érdeklődését. Bodzabokor lehet, vagy bármiféle különleges artheniori bokorféle, melyről a távoli vidékek botanikai gyűjteményei nem tesznek említést. Bár ez talán nem is lényeges, hiszen sohasem vett a kezébe egyetlen ilyet sem, tehát a legtöbb növényt nem ismeri. Mindenesetre a cserjeféleség kis ágacskái lassacskán megmozdulnak, mintha csak egy vékony szellő mozgatná őket, közülük pedig egy nagyon furcsa, röfögésre és nyögésre emlékeztető hang hallatszódik, leginkább olyan, mintha egy varacskos disznó túrná a földet. Ekkor egy koponyaszerű, fekete, mégis a sötétségben élénken megjelenő arc tűnik elő, vöröses szemekkel, és elmosódott vonásokkal. Egyenesen Nahinra néz, leírhatatlan bambasággal. Leginkább olyan, mint amikor egy apa néz a gyermekére, miután az rossz fát tett a tűzre. Csalódottság, rosszalló tekintet, és valamiféle nyugodt, beletörődő szomorúság jellemzi ezt az arcot. Hősünket kirázza hideg. Csak most jut el a tudatáig, hogy mintha az előbb válaszoltak volna csitító szavaira. De ennek a válasznak nem volt hangszíne, tónusa, állatias volt és nyomott. Mintha a lova válaszolt volna neki.*
- Mögötted. -
*Ezt most rögtön érzékeli és értelmezi, de mire megfordulna, felébred. A valóság nem különbözik sokban az álomtól, ugyanaz a helyszín, a lova ugyanolyan pózban mellette. De semmi nesz, valószínűleg teljesen egyedül vannak. Ekkor döbben rá, hogy fázik, és napok óta nem evett.*
1396. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-05-04 21:26:26
Üzenet elküldve: 2019-05-04 21:26:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Asheela felegyenesedik a guggolásból. A homlokát szaggató fájdalom, ahogy jött úgy el is múlik. Újabb villanások sem cikáznak át az elméjén. Belepillant a víztükörbe, hegyes fülei mögé simítja haját.*
- Mi a szösz, csókaszemű lettem? A holdakra! – *Rebegteti pilláit meglepetten, mik nem vannak, aztán körbepillant a fényárban úszó tóparton.*
~ Mi a fene volt az a villanás, és hol van Xonar? ~
*A druida lány nem látja sehol szürke farkasát, kicsit aggódik is miatta, hiszen maga sem érti mi történt az éjjel.*
~ Ha valami bajba keveredet… ~
- Xonar! – *Kiáltja jószága nevét, de ág se reccsen, levél se rezzen.*
~ Hol a nyavalyában lehet? ~
*Scyra két ujját a szájába kapva elfüttyenti magát. Sivítva száll a füttyszó.*
~ Aucs, most cseng mindkét fülem. ~
*Nem sokra rá, az egyik közeli cserjésből előbukkan a farkasa, bundája tele van levelekkel és beleragadt mohával.*
- Hát te hol jártál? – *Kérdi a nőstény farkast, aki megrázva magát, leül a lába mellé és néz rá, hogy most mi lesz? A druida lány megsimogatja a fejét.*
- Gyere, menjünk, a városban van dolgunk. Remélem, hamar végzünk, mert a folyóparti táborba is vissza akarok mielőbb érni. – *Összeszedi, és magára aggatja felszerelését, íját, tegezét és lándzsáját. Azonban csadorját nem leli, akárhogy is keresi.*
~ A fenébe, pedig én szőttem. Alighanem elvitte a vihar és a víz. Most már mindegy. ~
*Megindulnak a tótól a rengetegbe. Scyra kilép, megnyújtja lépteit.*
- Mi a szösz, csókaszemű lettem? A holdakra! – *Rebegteti pilláit meglepetten, mik nem vannak, aztán körbepillant a fényárban úszó tóparton.*
~ Mi a fene volt az a villanás, és hol van Xonar? ~
*A druida lány nem látja sehol szürke farkasát, kicsit aggódik is miatta, hiszen maga sem érti mi történt az éjjel.*
~ Ha valami bajba keveredet… ~
- Xonar! – *Kiáltja jószága nevét, de ág se reccsen, levél se rezzen.*
~ Hol a nyavalyában lehet? ~
*Scyra két ujját a szájába kapva elfüttyenti magát. Sivítva száll a füttyszó.*
~ Aucs, most cseng mindkét fülem. ~
*Nem sokra rá, az egyik közeli cserjésből előbukkan a farkasa, bundája tele van levelekkel és beleragadt mohával.*
- Hát te hol jártál? – *Kérdi a nőstény farkast, aki megrázva magát, leül a lába mellé és néz rá, hogy most mi lesz? A druida lány megsimogatja a fejét.*
- Gyere, menjünk, a városban van dolgunk. Remélem, hamar végzünk, mert a folyóparti táborba is vissza akarok mielőbb érni. – *Összeszedi, és magára aggatja felszerelését, íját, tegezét és lándzsáját. Azonban csadorját nem leli, akárhogy is keresi.*
~ A fenébe, pedig én szőttem. Alighanem elvitte a vihar és a víz. Most már mindegy. ~
*Megindulnak a tótól a rengetegbe. Scyra kilép, megnyújtja lépteit.*
1395. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-23 20:30:02
Üzenet elküldve: 2019-04-23 20:30:02
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*A munka nehéz és hosszadalmas, de végül minden elvárásuk beteljesedik és a kis fa egy takaros földlabdával becsomagolva áll mellettük az elhagyott, elvadult erőd udvarán.
Lyzendra kérésére kimélyítik és kiszélesítik a gödröt, amelybe a hű hátas, Boyta teteme kerül. A virágok gyönyörű sírboltot alkotnak az állat sírja felett.
A kiemelt fa és a friss sírhant mellett elmondott fohász bár nem jár látványos eredménnyel, inkább mind lelkükben megacélosodva érezhetik magukat.
Visszatérve az erőd elé furcsamód a csatában elhullott állatok és vadak eltűntek, talán a győztesek tüntették el őket, erről biztosat nem tudhatnak, de az biztos, hogy kettő állat maradt az erőd előtt. Egy megtermett szarvas és a minx várakoznak csak. Nem nehéz rájönni, hogy nincs akkora szarvas, ami elbírná az óriást.
A minx, az agancsos, farkastestű erdőmélyi vad amint meglátja Lyzendrát, közelebb lép hozzá és fejét nyújtja felé. Így úgy tűnik, két hátasuk biztosan lesz, egy a mélységinek és egy Lyzendrának, a minx.
Innen már csak a trión múlik mikor indulnak tovább és merre mennek.
Monsotor kezében, hisz biztosan megtartotta az agancsot, amelyet trófeaként szerzett, különös bizsergés kél a tárgyban, hirtelen minden fáradtsága elmúlik, kipihent és fizikálisan friss.
Denzack egyik tőre pedig halk zizegéssel rezzen meg, ha pedig lenéz a hüvelyében pihenő fegyverre, a markolat végéről apró szikra ugrik le.*
//Végjáték//
*A munka nehéz és hosszadalmas, de végül minden elvárásuk beteljesedik és a kis fa egy takaros földlabdával becsomagolva áll mellettük az elhagyott, elvadult erőd udvarán.
Lyzendra kérésére kimélyítik és kiszélesítik a gödröt, amelybe a hű hátas, Boyta teteme kerül. A virágok gyönyörű sírboltot alkotnak az állat sírja felett.
A kiemelt fa és a friss sírhant mellett elmondott fohász bár nem jár látványos eredménnyel, inkább mind lelkükben megacélosodva érezhetik magukat.
Visszatérve az erőd elé furcsamód a csatában elhullott állatok és vadak eltűntek, talán a győztesek tüntették el őket, erről biztosat nem tudhatnak, de az biztos, hogy kettő állat maradt az erőd előtt. Egy megtermett szarvas és a minx várakoznak csak. Nem nehéz rájönni, hogy nincs akkora szarvas, ami elbírná az óriást.
A minx, az agancsos, farkastestű erdőmélyi vad amint meglátja Lyzendrát, közelebb lép hozzá és fejét nyújtja felé. Így úgy tűnik, két hátasuk biztosan lesz, egy a mélységinek és egy Lyzendrának, a minx.
Innen már csak a trión múlik mikor indulnak tovább és merre mennek.
Monsotor kezében, hisz biztosan megtartotta az agancsot, amelyet trófeaként szerzett, különös bizsergés kél a tárgyban, hirtelen minden fáradtsága elmúlik, kipihent és fizikálisan friss.
Denzack egyik tőre pedig halk zizegéssel rezzen meg, ha pedig lenéz a hüvelyében pihenő fegyverre, a markolat végéről apró szikra ugrik le.*
1394. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-23 18:57:43
Üzenet elküldve: 2019-04-23 18:57:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Mikor a fát ráigazították a szövetre, és Lyz felhajtogatta az anyagot, a hosszúéletű egy kéréssel fordul hozzájuk, és pedig jó okkal.*
-Természetesen.
*Monsotornak nincs ellenvetése a dolog ellen. Monsotor segít társainak szélesíteni, mélyíteni a gödröt. A ló teste nem könnyű, hárman kellenek ahhoz, hogy belehúzhassák a gödörbe. Miután ez megvan, elf társát figyeli, aki az erdőmélyi állatokért és elhunyt lováért mond el egy imát. Ő is térdre ereszkedik, hogy imát mondjon Boytáért és az elesett erdőmélyi állatokért. Miután végez az imájával, feláll. Lyzendra sürgetést kifejező mondata furcsán cseng a szerzetes számára, hiszen a gyász kivehető belőle. Tudja, hogy az elf lánynak még idő kell a feldolgozáshoz. Nem tudja hova mennek, de majd úgyis megtudja, amikor odaérnek. Ha úgy van, hogy puszta kézzel kell cipelni a fát, az égimeszelő mindenképp segíteni fog a fa cipelésében.*
//Végjáték//
*Mikor a fát ráigazították a szövetre, és Lyz felhajtogatta az anyagot, a hosszúéletű egy kéréssel fordul hozzájuk, és pedig jó okkal.*
-Természetesen.
*Monsotornak nincs ellenvetése a dolog ellen. Monsotor segít társainak szélesíteni, mélyíteni a gödröt. A ló teste nem könnyű, hárman kellenek ahhoz, hogy belehúzhassák a gödörbe. Miután ez megvan, elf társát figyeli, aki az erdőmélyi állatokért és elhunyt lováért mond el egy imát. Ő is térdre ereszkedik, hogy imát mondjon Boytáért és az elesett erdőmélyi állatokért. Miután végez az imájával, feláll. Lyzendra sürgetést kifejező mondata furcsán cseng a szerzetes számára, hiszen a gyász kivehető belőle. Tudja, hogy az elf lánynak még idő kell a feldolgozáshoz. Nem tudja hova mennek, de majd úgyis megtudja, amikor odaérnek. Ha úgy van, hogy puszta kézzel kell cipelni a fát, az égimeszelő mindenképp segíteni fog a fa cipelésében.*
1393. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-22 17:55:17
Üzenet elküldve: 2019-04-22 17:55:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Mire talál egy megfelelő szövetet, addigra a két társa is alaposan körbe tudja dolgozni a fát. Mikor hárman óvatosan ráigazítják a kiterített szövetre, Lyz igyekszik alaposan felhajtogatni törzse felé az anyagot, hogy óvón ölelje körbe a gyökereket. Egy zöld anyagot húz elő tarisznyájából, mellyel alaposan a törzshöz kötözi a sötétlőt. Indulásra készen egyenesedik fel, csak mikor a kapu felé fordul, facsarodik el a szíve.*
- Lehetne, hogy szélesítsünk a gödrön? *kérdezi halkan.* Tudom, hogy nincs lehetőségünk minden elesett állatot végső útra engedni, de Boyta, Vadvéd lova volt. Szeretném, ha visszakerülne a falak közé.
*S ha a két társának nincs ellenvetése, a gödröt Lyz is segít szélesíteni, mélyíteni, majd az elesett lovat belehúzhatják. Nem könnyű, kellenek hárman, hogy a tehetetlen testet s ezzel lelkiekben minden más elesett állat emlékét is, a fa egykori helyére temessék. A friss földkupac még sötéten hirdeti a csatát, melyből győztesen kerültek ki ezúttal.
Lyz térdre ereszkedik a kupac mellett, s egy rövid imát mond az állatokért az Erdőszellemhez. Kéri áldását s hogy fogadja magához az elhullottak lelkeit. Végül pedig a fácskára tesz ígéretet, hogy mielőbb megtalálják az otthonát. Szemei felnyílnak, s az eddig ölében tartogatott, hurcolkodásban lehullott egyik patkót a hantra helyezi. Lyznek így teljes a búcsú, s csak reméli, hamar benövi majd a fehér virágpázsit a sötét bús kupacot.
Térdeltéből felemelkedik, lelkét megacélozva köszörüli meg a torkát, hogy a kapu felé vezesse társait. Nem késlekedhetnek tovább, a fát mielőbb földbe kell helyezni.*
- Siessünk! *szólal meg, hangja még kicsit furcsán csenghet. A határozott kérésbe a gyász érzése is vegyül, melyet nem sikerült teljesen kiűznie.*
- Mielőbb a tanyácskára kell érnünk, hogy jelezzünk Umonnak és Valeának. Együtt hamarabb megtaláljuk Pyctát.
*Denzack ismeri az elfet, de nem biztos hogy tudja róla, hogy ő ültette a fát. Monsotor pedig esetleg csak hallhatott az erőmélyi szerzetesről, de ilyen mélységekbe biztosan nem merült a beszélgetésük az eltelt idő alatt.
Mindenesetre, Lyz segít ahol tud, hogy megkönnyítse a fa cipelését. Az erőd előtt körülnéz, hátha akad egy alkalmas vad, ami nem is olyan vad, amellett elbírná legalább részben a fácskát. Hátas nélkül viszont kénytelenek pusztakézzel megoldani.*
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.22 18:13:14
//Végjáték//
*Mire talál egy megfelelő szövetet, addigra a két társa is alaposan körbe tudja dolgozni a fát. Mikor hárman óvatosan ráigazítják a kiterített szövetre, Lyz igyekszik alaposan felhajtogatni törzse felé az anyagot, hogy óvón ölelje körbe a gyökereket. Egy zöld anyagot húz elő tarisznyájából, mellyel alaposan a törzshöz kötözi a sötétlőt. Indulásra készen egyenesedik fel, csak mikor a kapu felé fordul, facsarodik el a szíve.*
- Lehetne, hogy szélesítsünk a gödrön? *kérdezi halkan.* Tudom, hogy nincs lehetőségünk minden elesett állatot végső útra engedni, de Boyta, Vadvéd lova volt. Szeretném, ha visszakerülne a falak közé.
*S ha a két társának nincs ellenvetése, a gödröt Lyz is segít szélesíteni, mélyíteni, majd az elesett lovat belehúzhatják. Nem könnyű, kellenek hárman, hogy a tehetetlen testet s ezzel lelkiekben minden más elesett állat emlékét is, a fa egykori helyére temessék. A friss földkupac még sötéten hirdeti a csatát, melyből győztesen kerültek ki ezúttal.
Lyz térdre ereszkedik a kupac mellett, s egy rövid imát mond az állatokért az Erdőszellemhez. Kéri áldását s hogy fogadja magához az elhullottak lelkeit. Végül pedig a fácskára tesz ígéretet, hogy mielőbb megtalálják az otthonát. Szemei felnyílnak, s az eddig ölében tartogatott, hurcolkodásban lehullott egyik patkót a hantra helyezi. Lyznek így teljes a búcsú, s csak reméli, hamar benövi majd a fehér virágpázsit a sötét bús kupacot.
Térdeltéből felemelkedik, lelkét megacélozva köszörüli meg a torkát, hogy a kapu felé vezesse társait. Nem késlekedhetnek tovább, a fát mielőbb földbe kell helyezni.*
- Siessünk! *szólal meg, hangja még kicsit furcsán csenghet. A határozott kérésbe a gyász érzése is vegyül, melyet nem sikerült teljesen kiűznie.*
- Mielőbb a tanyácskára kell érnünk, hogy jelezzünk Umonnak és Valeának. Együtt hamarabb megtaláljuk Pyctát.
*Denzack ismeri az elfet, de nem biztos hogy tudja róla, hogy ő ültette a fát. Monsotor pedig esetleg csak hallhatott az erőmélyi szerzetesről, de ilyen mélységekbe biztosan nem merült a beszélgetésük az eltelt idő alatt.
Mindenesetre, Lyz segít ahol tud, hogy megkönnyítse a fa cipelését. Az erőd előtt körülnéz, hátha akad egy alkalmas vad, ami nem is olyan vad, amellett elbírná legalább részben a fácskát. Hátas nélkül viszont kénytelenek pusztakézzel megoldani.*
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.22 18:13:14
1392. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-21 18:33:59
Üzenet elküldve: 2019-04-21 18:33:59
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Ahogy korábban a harcban, a trió most is szervezetten dolgozik a közös ügyön, hogy kiássák a fát, kiemeljék és a kérésnek megfelelően hazavigyék. Bár még nem egyeztek meg abban, hol is lehet egy fa otthona, a munka mégsem áll meg, később kiötölhetik, merre is induljanak tovább.
A talált tárgyakat felhasználva Monsotor és Denzack fellazítják a talajt a fa körül, bár a dolog nehéz a kezdetleges szerszámokkal, mégis gyorsan haladnak. A bárd alkalmas a lazításra, a kis pajzs pedig ásóként használható, így mire Lyzendra visszaér a függönyszerű anyaggal, addigra már takaros gödör terül el a fa gyökere körül. Természetesen lehetetlen volna a kisebb hajszálgyökerek megsértése nélkül dolgozni, de a fő gyökereket sikeresen elválasztják a talajtól.
Ha mindhárman nekifeszülnek, úgy biztonságosan és sikeresen kiemelhetik egy kisebb földlabdával együtt a fát, amely pár levelét lehullatja a cselekvés során, de nagyobb bajt nem szenved.
Végül a hármas mellett már ott is áll a takaros posztóba csomagolt kis fa, szállításra készen, már csak azt kell kitalálni, merre is induljanak, merre van a fa otthona, de a visszatér Lyzendra mintha éppen erre a kérdésre talált volna magában választ, miközben használható posztó után kutatott.
Mindenesetre már indulásra készek, így a kis fával felszerelve magukat, akár el is hagyhatják az elhagyott erődöt, melyet a természet különös gyorsasággal hódított vissza magának.*
//Végjáték//
*Ahogy korábban a harcban, a trió most is szervezetten dolgozik a közös ügyön, hogy kiássák a fát, kiemeljék és a kérésnek megfelelően hazavigyék. Bár még nem egyeztek meg abban, hol is lehet egy fa otthona, a munka mégsem áll meg, később kiötölhetik, merre is induljanak tovább.
A talált tárgyakat felhasználva Monsotor és Denzack fellazítják a talajt a fa körül, bár a dolog nehéz a kezdetleges szerszámokkal, mégis gyorsan haladnak. A bárd alkalmas a lazításra, a kis pajzs pedig ásóként használható, így mire Lyzendra visszaér a függönyszerű anyaggal, addigra már takaros gödör terül el a fa gyökere körül. Természetesen lehetetlen volna a kisebb hajszálgyökerek megsértése nélkül dolgozni, de a fő gyökereket sikeresen elválasztják a talajtól.
Ha mindhárman nekifeszülnek, úgy biztonságosan és sikeresen kiemelhetik egy kisebb földlabdával együtt a fát, amely pár levelét lehullatja a cselekvés során, de nagyobb bajt nem szenved.
Végül a hármas mellett már ott is áll a takaros posztóba csomagolt kis fa, szállításra készen, már csak azt kell kitalálni, merre is induljanak, merre van a fa otthona, de a visszatér Lyzendra mintha éppen erre a kérdésre talált volna magában választ, miközben használható posztó után kutatott.
Mindenesetre már indulásra készek, így a kis fával felszerelve magukat, akár el is hagyhatják az elhagyott erődöt, melyet a természet különös gyorsasággal hódított vissza magának.*
1391. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-21 16:58:40
Üzenet elküldve: 2019-04-21 16:58:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Miközben Lyz posztót keres a fa szállításához, Monsotor a talaj fellazításán dolgozik, miközben ügyel arra, hogy a fa gyökereiben ne okozzon kárt. A szerzetes halad a munkájával, ahogy mindenki más is körülötte. Amikor Monsotor végez a talaj fellazításával és a mélységi is befejezi a munkát, valamint az elf is talált egy alkalmas ruhadarabot a fa szállítására, már csak egy dolog marad: kiemelni óvatosan a fát. Monsotor a fához, átkarolja azt mindkét kezével, és óvatosan kiemelné a fát, hogy minél kevesebb kárt szenvedjen a fa a művelettől. Ha ez meglenne, akkor a posztóba helyezné azt.*
//Végjáték//
*Miközben Lyz posztót keres a fa szállításához, Monsotor a talaj fellazításán dolgozik, miközben ügyel arra, hogy a fa gyökereiben ne okozzon kárt. A szerzetes halad a munkájával, ahogy mindenki más is körülötte. Amikor Monsotor végez a talaj fellazításával és a mélységi is befejezi a munkát, valamint az elf is talált egy alkalmas ruhadarabot a fa szállítására, már csak egy dolog marad: kiemelni óvatosan a fát. Monsotor a fához, átkarolja azt mindkét kezével, és óvatosan kiemelné a fát, hogy minél kevesebb kárt szenvedjen a fa a művelettől. Ha ez meglenne, akkor a posztóba helyezné azt.*
1390. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-18 19:21:26
Üzenet elküldve: 2019-04-18 19:21:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Jó ideig együtt lakott Denzackkal, ezért érezheti meg a válaszból, hogy nincs elragadtatva a mélységi az újabb feladattól. Tudja jól, hogy amikor a döntéseket kell hozni, nem mindig arat osztatlan sikert, de Lyz lelkében érzi, hogy jól döntött. Most kell kiügyeskedni a fát, pláne ha találtak eszközöket, még ha olyan hevenyészetteket is. Él még benne a kép az agancsosról, aki a virágtengerben lehelte ki a lelkét, s aki a fácska felé nyújtózkodott.*
- Köszönöm *szól még, hogy minden ellenére azonnal nekilátnak a társai. Addig ő megnézheti a szövetet, amibe belecsomagolhatják a fa gyökerét. El is indul az istálló felé, csak Denzack intő szavára pillant vissza válla fölött.*
- Vigyázok *válaszol, és különösen jól esik neki az a kacsintás. Azt érzi belőle, hogy a korábbi nemtetszés azért nem komoly. Aztán indul is tovább. Úgy érzi, most főleg az agancsos és a sleppje a legnagyobb ellen, persze csak reméli hogy nincs egy elvadult irbisz megbújva valamelyik sarokban. Az erdő, mindig erdő marad.
Átügyeskedi magát a gyökereken, bozótoson, hogy az istállóban is ugyan abban a susnyásban keresgélhessen. Nem egyszerű, csak annyi a szerencse, hogy az istálló nem valami nagy, és néhány helyen a növényzet felnyomhatta a tető pallóit. Ott jöhet be elegendő fény. Egy szakadt zsák, nem sok annyit nem talál.
Kénytelen a főépületben is körülnézni. Számba veszi azokat a helyeket, ahol néhány hete még Lealla tartotta a terítőket, közben pedig átverekedi magát a benőtt udvar gyökerei bozótosai közt.
Az udvaron átjutni, melyet korábban lendületes léptekkel pillanatok alatt meg tudott tenni, most meglehetősen kínkeserves ahhoz képest. Figyel, hová lép, és hogy hol ne akadjon bele egy tüskés bokorba sem. Még gyakorlott erdőjárókat is megdolgoztat az egykori erőd. A nagycsarnok ajtaját felfeszíthette az a meglehetősen makacsnak gyökér. Annyiban szerencsés is, hogy az ajtó zsanérjai sem bírhatták a terhelést, így Lyz be is fér a keletkezett résen. Odabent nem égnek a gyertyák, és a korábban napvilágban fürdő helységekbe is csak szórványosan jut be a fény.
~Jayzion jobban látna itt, mint én...~
De nem akarja elvonni egyetlen társát sem az ásástól, így a fal mentén, de legalábbis ahhoz legközelebb igyekszik haladni, hogy az egykori függönyök egyikét hátha sikerül megszereznie. A második körbefutott ablaknál jön be több szűrt fény ahol a kettéroppantott karnisról félig még egyik irányba félig a földre omlik a megkínzott sötételő. Diadalmas érzés, hogy nem jött kutatott hiába.*
~Lesz mibe csomagolni Py...~
*Megakad a gondolatban, s jólesőn elmosolyodik. Talán éppen ez a csendes magányos keresés, kellett ahhoz, hogy a harc után lecsendesedjen, s ne tudni akarja, hová kellene vinniük a fát, hanem inkább érezni. Nem is hová, hanem inkább kihez. Akinek a keze nyomán megerősödött, aki szívvel lélekkel gondozta, télen figyelte a langymeleget árasztó parazsat mellette, nyáron pedig öntözte.
Szinte kapkodva rángatja magához a sötételőt, majd ahogy tud, úgy igyekszik visszafelé a többiekhez. Nem egyszer botlik meg, s akad bele a bozótosba visszafelé.*
- Tudom, hova vágyik a fa *kapkodja még a levegőt a nagy sietségben, mikor társaihoz érve, már akkor elkezdi a mondatot, még oda sem ért rendesen. Igyekszik segíteni, amiben csak tud, bár a lehetőségei hamar kifogynak, mindenesetre ha sikerül kiszedni a fát, már van mibe belecsomagolni, hogy épségben vihessék új otthonába.*
//Végjáték//
*Jó ideig együtt lakott Denzackkal, ezért érezheti meg a válaszból, hogy nincs elragadtatva a mélységi az újabb feladattól. Tudja jól, hogy amikor a döntéseket kell hozni, nem mindig arat osztatlan sikert, de Lyz lelkében érzi, hogy jól döntött. Most kell kiügyeskedni a fát, pláne ha találtak eszközöket, még ha olyan hevenyészetteket is. Él még benne a kép az agancsosról, aki a virágtengerben lehelte ki a lelkét, s aki a fácska felé nyújtózkodott.*
- Köszönöm *szól még, hogy minden ellenére azonnal nekilátnak a társai. Addig ő megnézheti a szövetet, amibe belecsomagolhatják a fa gyökerét. El is indul az istálló felé, csak Denzack intő szavára pillant vissza válla fölött.*
- Vigyázok *válaszol, és különösen jól esik neki az a kacsintás. Azt érzi belőle, hogy a korábbi nemtetszés azért nem komoly. Aztán indul is tovább. Úgy érzi, most főleg az agancsos és a sleppje a legnagyobb ellen, persze csak reméli hogy nincs egy elvadult irbisz megbújva valamelyik sarokban. Az erdő, mindig erdő marad.
Átügyeskedi magát a gyökereken, bozótoson, hogy az istállóban is ugyan abban a susnyásban keresgélhessen. Nem egyszerű, csak annyi a szerencse, hogy az istálló nem valami nagy, és néhány helyen a növényzet felnyomhatta a tető pallóit. Ott jöhet be elegendő fény. Egy szakadt zsák, nem sok annyit nem talál.
Kénytelen a főépületben is körülnézni. Számba veszi azokat a helyeket, ahol néhány hete még Lealla tartotta a terítőket, közben pedig átverekedi magát a benőtt udvar gyökerei bozótosai közt.
Az udvaron átjutni, melyet korábban lendületes léptekkel pillanatok alatt meg tudott tenni, most meglehetősen kínkeserves ahhoz képest. Figyel, hová lép, és hogy hol ne akadjon bele egy tüskés bokorba sem. Még gyakorlott erdőjárókat is megdolgoztat az egykori erőd. A nagycsarnok ajtaját felfeszíthette az a meglehetősen makacsnak gyökér. Annyiban szerencsés is, hogy az ajtó zsanérjai sem bírhatták a terhelést, így Lyz be is fér a keletkezett résen. Odabent nem égnek a gyertyák, és a korábban napvilágban fürdő helységekbe is csak szórványosan jut be a fény.
~Jayzion jobban látna itt, mint én...~
De nem akarja elvonni egyetlen társát sem az ásástól, így a fal mentén, de legalábbis ahhoz legközelebb igyekszik haladni, hogy az egykori függönyök egyikét hátha sikerül megszereznie. A második körbefutott ablaknál jön be több szűrt fény ahol a kettéroppantott karnisról félig még egyik irányba félig a földre omlik a megkínzott sötételő. Diadalmas érzés, hogy nem jött kutatott hiába.*
~Lesz mibe csomagolni Py...~
*Megakad a gondolatban, s jólesőn elmosolyodik. Talán éppen ez a csendes magányos keresés, kellett ahhoz, hogy a harc után lecsendesedjen, s ne tudni akarja, hová kellene vinniük a fát, hanem inkább érezni. Nem is hová, hanem inkább kihez. Akinek a keze nyomán megerősödött, aki szívvel lélekkel gondozta, télen figyelte a langymeleget árasztó parazsat mellette, nyáron pedig öntözte.
Szinte kapkodva rángatja magához a sötételőt, majd ahogy tud, úgy igyekszik visszafelé a többiekhez. Nem egyszer botlik meg, s akad bele a bozótosba visszafelé.*
- Tudom, hova vágyik a fa *kapkodja még a levegőt a nagy sietségben, mikor társaihoz érve, már akkor elkezdi a mondatot, még oda sem ért rendesen. Igyekszik segíteni, amiben csak tud, bár a lehetőségei hamar kifogynak, mindenesetre ha sikerül kiszedni a fát, már van mibe belecsomagolni, hogy épségben vihessék új otthonába.*
1389. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-16 20:05:52
Üzenet elküldve: 2019-04-16 20:05:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Mikor visszatértek a megtalált tárgyaikkal a fához, Lyzendrát figyeli, aki az ágak határába áll, közben az instrukciókat osztja a szerzetesnek, és a mélységinek. Monsotorra jutott a föld fellazítása. Rozsdás bárdját figyelve gondolkodik azon egy kis ideig, hogy ezt hogyan kellene kivitelezni. Ezalatt a kis idő alatt elsiklik a füle mellett a többiek szava, így az is, hogy a hosszúéletű az istálló felé tart. Egyik pillanatról a másikra eszébe jut, hogy korábban, hogy már látott ilyet a szántóföldeken utazása során, mikor még kisebb volt. Az emlékkép alapján imitálja a baltával ugyanazt, amit akkor látott a parasztoktól az ekével. Vigyázva a gyökerekre lazítja földet legjobb tudása szerint ügyelve, hogy ne okozzon kárt a fa gyökereiben.*
//Végjáték//
*Mikor visszatértek a megtalált tárgyaikkal a fához, Lyzendrát figyeli, aki az ágak határába áll, közben az instrukciókat osztja a szerzetesnek, és a mélységinek. Monsotorra jutott a föld fellazítása. Rozsdás bárdját figyelve gondolkodik azon egy kis ideig, hogy ezt hogyan kellene kivitelezni. Ezalatt a kis idő alatt elsiklik a füle mellett a többiek szava, így az is, hogy a hosszúéletű az istálló felé tart. Egyik pillanatról a másikra eszébe jut, hogy korábban, hogy már látott ilyet a szántóföldeken utazása során, mikor még kisebb volt. Az emlékkép alapján imitálja a baltával ugyanazt, amit akkor látott a parasztoktól az ekével. Vigyázva a gyökerekre lazítja földet legjobb tudása szerint ügyelve, hogy ne okozzon kárt a fa gyökereiben.*
1388. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-16 19:34:50
Üzenet elküldve: 2019-04-16 19:34:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Lyz válasza kissé bosszantja a mélységit, mivel semmi kedve nincs kiásni egy egész fát, hogy aztán magukkal cipeljék az isten tudja hova, így kissé sértődötten válaszol az elf nőnek.*
- Hát jó...
*Végül rábukkannak a felszerelésre, ami nem éppen arra lett kitalálva, hogy fákat ássanak ki velük, de megteszik, főleg azért, mert nincs más alternatíva. Mivel Denzack találta meg a pajzsot, így tudja, hogy rá marad az ásás, ahogy Lyz is kiosztotta a feladatokat. Kissé azonban aggódik az elf miatt, hiszen nem tudni milyen állatok fészkelték be magukat az erdőbe. Veszélyes fenevadak lehetnek bármely teremben, s mire Lyz segítségére sietnének, már lehet késő lenne, azonban tudja, hogy Lyz erős és, hogy nem tartja vissza a veszély.*
- Rendben, de légy résen! *Kacsint az elf felé. Ezután neki is lát az ásásnak legjobb tudása szerint. Nagy munkának tűnik, de igyekszik minél hamarabb végezni a feladatával, hogy minél hamarabb elszabadulhasson az erőd könnyfakasztó látványa elől.*
//Végjáték//
*Lyz válasza kissé bosszantja a mélységit, mivel semmi kedve nincs kiásni egy egész fát, hogy aztán magukkal cipeljék az isten tudja hova, így kissé sértődötten válaszol az elf nőnek.*
- Hát jó...
*Végül rábukkannak a felszerelésre, ami nem éppen arra lett kitalálva, hogy fákat ássanak ki velük, de megteszik, főleg azért, mert nincs más alternatíva. Mivel Denzack találta meg a pajzsot, így tudja, hogy rá marad az ásás, ahogy Lyz is kiosztotta a feladatokat. Kissé azonban aggódik az elf miatt, hiszen nem tudni milyen állatok fészkelték be magukat az erdőbe. Veszélyes fenevadak lehetnek bármely teremben, s mire Lyz segítségére sietnének, már lehet késő lenne, azonban tudja, hogy Lyz erős és, hogy nem tartja vissza a veszély.*
- Rendben, de légy résen! *Kacsint az elf felé. Ezután neki is lát az ásásnak legjobb tudása szerint. Nagy munkának tűnik, de igyekszik minél hamarabb végezni a feladatával, hogy minél hamarabb elszabadulhasson az erőd könnyfakasztó látványa elől.*
1387. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-14 02:30:10
Üzenet elküldve: 2019-04-14 02:30:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Látatlanban járva//
*Asheela a víz alá merülve úszik oda Xonarhoz. Felbukkanásakor lefröcsköli farkasát, akinek szőre még mindig víztől csöpög. Morajlik egyet az ég, bár egy felhő sem takarja a csillagokat, már a holdak is feljöttek, egy levél se rezzen a fákon. Ahseelaxa Scyranna és szürke farkasa egyszerre kapják fel fejüket a dörrenésre. Az elf lány partot ér, a jószág felállva ültéből megrázza bundáját, a szélrózsa minden irányába holdfényes cseppek szállnak, ezzel visszafröcsköli Asheelát, aki éppen kimászik a tóból. A következő pillanatban egy bíbor gömbvillám csap le a parton álló duóra, akárcsak egy fényes ostor – persze lehet nem is az, de egy biztos, hogy különös jelenség, bár Lanawin földjén ki tudja, mi számít annak –. A druida lány elterül a fűben. Él-e, hal-e? Egyáltalán mi történt? Így fekszik az oldalán egész éjjel, hajnalig. Az érkező nap felsejlik a horizonton, sugarai lassan fénnyel árasszák el a tavat és a rengeteget is. Asheela anyaszült meztelenül, mozdulatlanul hever, nem látszik, hogy ménkű vágott volna belé. A táj érintetlen, nincs körülötte kiégett fű és elszenesedett talaj sem. A közeli fákon sem látszik égésnyom vagy bármi egyéb sérülés, csak némi letaposott fű. Azonban, a szürke farkas nem fekszik az elf lány mellett. Nincs sehol. Az éjjeli jelenség pusztította volna el? Lehet valami egészen más történt? Scyranna megmozdul, nyúzottan nyöszörög. Él.
Villanás. Emlék. Ideát.*
~ Vörös csuha, villanó kasza.
- Bakker! ~
*Az elf lány kinyitja szemeit, melyből az egyik ragyogózöld, míg a másik sötétbarna.*
- Ah! – *Asheela a kezét a halántékához kapja.*
~ A fejem… de furcsán érzem magam… ~
*Villanás. Emlék.*
~ Esti erdő mélyére téved, rejtélyes köd száll le, ahogy fekete köpenyébe burkolózva háromszor bezörget a kapun, ami kinyílik… egy nagycsarnokba lépve megpillant egy nagy faragványt a falon, az asztalok sorainál alakok ülnek… ~
* Scyra felkel, imbolyogva ácsorog, kicsit szédül, megdörgöli tarkóját.*
~ Ezek a képek… és befagy a fenekem. ~
*Körbepillant, nem messze ott vannak a levetett ruhái. Sietősen magára kapja bőrnadrágját és fehér ingét, felhajtja ujjait, majd a csizmáiba is belebújik.*
- Hol vagyok? De hiszen… élek. – *Elmosolyodik.*
~ Aj, de zavaros. ~
*Szédelegve guggol le, ahogy a homlokát masszírozza.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.14 02:56:20
*Asheela a víz alá merülve úszik oda Xonarhoz. Felbukkanásakor lefröcsköli farkasát, akinek szőre még mindig víztől csöpög. Morajlik egyet az ég, bár egy felhő sem takarja a csillagokat, már a holdak is feljöttek, egy levél se rezzen a fákon. Ahseelaxa Scyranna és szürke farkasa egyszerre kapják fel fejüket a dörrenésre. Az elf lány partot ér, a jószág felállva ültéből megrázza bundáját, a szélrózsa minden irányába holdfényes cseppek szállnak, ezzel visszafröcsköli Asheelát, aki éppen kimászik a tóból. A következő pillanatban egy bíbor gömbvillám csap le a parton álló duóra, akárcsak egy fényes ostor – persze lehet nem is az, de egy biztos, hogy különös jelenség, bár Lanawin földjén ki tudja, mi számít annak –. A druida lány elterül a fűben. Él-e, hal-e? Egyáltalán mi történt? Így fekszik az oldalán egész éjjel, hajnalig. Az érkező nap felsejlik a horizonton, sugarai lassan fénnyel árasszák el a tavat és a rengeteget is. Asheela anyaszült meztelenül, mozdulatlanul hever, nem látszik, hogy ménkű vágott volna belé. A táj érintetlen, nincs körülötte kiégett fű és elszenesedett talaj sem. A közeli fákon sem látszik égésnyom vagy bármi egyéb sérülés, csak némi letaposott fű. Azonban, a szürke farkas nem fekszik az elf lány mellett. Nincs sehol. Az éjjeli jelenség pusztította volna el? Lehet valami egészen más történt? Scyranna megmozdul, nyúzottan nyöszörög. Él.
Villanás. Emlék. Ideát.*
~ Vörös csuha, villanó kasza.
- Bakker! ~
*Az elf lány kinyitja szemeit, melyből az egyik ragyogózöld, míg a másik sötétbarna.*
- Ah! – *Asheela a kezét a halántékához kapja.*
~ A fejem… de furcsán érzem magam… ~
*Villanás. Emlék.*
~ Esti erdő mélyére téved, rejtélyes köd száll le, ahogy fekete köpenyébe burkolózva háromszor bezörget a kapun, ami kinyílik… egy nagycsarnokba lépve megpillant egy nagy faragványt a falon, az asztalok sorainál alakok ülnek… ~
* Scyra felkel, imbolyogva ácsorog, kicsit szédül, megdörgöli tarkóját.*
~ Ezek a képek… és befagy a fenekem. ~
*Körbepillant, nem messze ott vannak a levetett ruhái. Sietősen magára kapja bőrnadrágját és fehér ingét, felhajtja ujjait, majd a csizmáiba is belebújik.*
- Hol vagyok? De hiszen… élek. – *Elmosolyodik.*
~ Aj, de zavaros. ~
*Szédelegve guggol le, ahogy a homlokát masszírozza.*
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.14 02:56:20
1386. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-13 17:22:44
Üzenet elküldve: 2019-04-13 17:22:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz!//
-A büdös rohadt anyádat.
*Szólal meg rekedten és köp ki jókorát az útra. Két napja caplatnak már a keleti úton együtt és lám, eddig tartott a barátság. Rholgun csak magára vethet, hisz ő rántott kardot előbb. De legalább a vadak hamar eltakarítják majd a hullát az erdőben.
Visszadugja a Rholgun vérétől mocskos kardot a hüvelyébe, leoldja a földön fekvő oldaláról a butykost és nagyot húz belőle. Orkpálinka. Elégedetten sóhajt, majd horkantva felröhög.*
-Látod, Rholgun, önző voltál, most meg döglött vagy.
*Rakja el a butykost, amiért a másik az életéért fizetett. Delelőre járhat a nap, amennyire ezt meg lehet állapítani a fák levelei között átszűrődő napsugarakból.*
-Rohadt egy vidék.
*Köp ki még egyszer búcsúzóul, majd folytatja útját. Mióta nincs a Vas Kompánia, főleg egyedül tengeti napjait és jól van ez így. Nem hiányzott neki Rholgun sem, de most végre egyedül maradhat a gondolataival. Na nem mintha túl sok vizet zavart ilyen szempontból a másik ork, hisz alapos munkával vágták ki a nyelvét a pirtianesiek.
Csendben kullog az erdei ösvényen, ismeri a járást. Hosszú út áll még előtte, nagy kár, hogy ki kellett nyírniuk a wargot. Eszeveszett jószág volt, karmolt és mart, nem lehetett már életben hagyni. De legalább biztosított némi útravalót.*
A hozzászólás írója (Feketevész Grulkaan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.13 17:24:24
-A büdös rohadt anyádat.
*Szólal meg rekedten és köp ki jókorát az útra. Két napja caplatnak már a keleti úton együtt és lám, eddig tartott a barátság. Rholgun csak magára vethet, hisz ő rántott kardot előbb. De legalább a vadak hamar eltakarítják majd a hullát az erdőben.
Visszadugja a Rholgun vérétől mocskos kardot a hüvelyébe, leoldja a földön fekvő oldaláról a butykost és nagyot húz belőle. Orkpálinka. Elégedetten sóhajt, majd horkantva felröhög.*
-Látod, Rholgun, önző voltál, most meg döglött vagy.
*Rakja el a butykost, amiért a másik az életéért fizetett. Delelőre járhat a nap, amennyire ezt meg lehet állapítani a fák levelei között átszűrődő napsugarakból.*
-Rohadt egy vidék.
*Köp ki még egyszer búcsúzóul, majd folytatja útját. Mióta nincs a Vas Kompánia, főleg egyedül tengeti napjait és jól van ez így. Nem hiányzott neki Rholgun sem, de most végre egyedül maradhat a gondolataival. Na nem mintha túl sok vizet zavart ilyen szempontból a másik ork, hisz alapos munkával vágták ki a nyelvét a pirtianesiek.
Csendben kullog az erdei ösvényen, ismeri a járást. Hosszú út áll még előtte, nagy kár, hogy ki kellett nyírniuk a wargot. Eszeveszett jószág volt, karmolt és mart, nem lehetett már életben hagyni. De legalább biztosított némi útravalót.*
A hozzászólás írója (Feketevész Grulkaan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.13 17:24:24
1385. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-12 07:09:37
Üzenet elküldve: 2019-04-12 07:09:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Monsotor válaszára, hogy van otthona, de nem megy vissza, bólint. Valamiért eljött, ami miatt még mindig velük van, és nem oda kívánkozik. Megérti, hisz biztosan megvan az oka.
Denzacknak válaszol csupán, de neki is csak részben.*
- Nem hiszem Jayzion. Azt kérte, vigyük haza. Ha megmetszenénk, nem tennénk eleget a kérésnek *Lyz is aggódik kicsit, hogyne aggódna. Feltétlenül épségben akarja áttelepíteni a fát. Denzack megjegyzésére a gyökerekről, egyelőre nem válaszol, csupán bólint, és jobban megnézi az ágakat. Végigméri alaposan, mielőtt a keresőcsapat részévé válna. Emiatt is lehet, hogy utolsóként érkezik a helyiségekbe, addigra már Monsotor egy nyélre fog, Denzack pedig egy bokor aljában talál egy pajzsot.*
~Az lehet, hogy a kocsiról hullott le. Remélem, nem Banyának kellett védenie magát...~
*Szíve szomorúan dobban, de tovább kell lépnie, talánokon nem ragadhat le. Ezekkel kellene valamit kezdeni, ami rendelkezésre áll.
Visszaérve a szerzeményeikkel, Lyznek ugyan nem jut semmi a kezébe, de neki más van, ami segítheti a munkát.*
- Hát, nem ásó meg lapát, de jobb mint a semmi *húzza halovány mosolyra száját, s túr gondolkodva kiomlott hajába.*
- A fa lombja, idáig ér, *áll pontosan az ágak határába.* ezért valószínűleg, a gyökere is. Azzal a bárddal, kicsit lazítanál a földön Monsotor, azzal a pajzzsal, meg körbe tudnánk lapátolni. Mit gondoltok?
*Tőrét a virágok közt a földbe mélyeszti jelzésként, hogy milyen ívben kellene körbedolgozni a kis fát.*
- Már csak egy posztó kellene, amibe össze tudjuk majd fogni. Ami majd körbefogja a gyökereit és a nedves földet. Függöny, vagy terítő vagy valamilyen huzat biztosan maradt odabent.
*S bár korábban úgy mondta, hogy ne váljanak szét, most mivel nem igazán tud segíteni erejénél fogva sem az igazi kétkezi munkás, megfordul benne, hogy ezért ő maga megy az erődbe, míg a két társa esetleg a földlazítással dolgozik.*
- Ha ti ástok, én megnézném a nagytermet, hátha... vagy a tanácskozót... vagy először talán itt az istállót *mutat az istálló felé, bár Denzack tudja merre van, Monsotornak nincs helyismerete.*
- Óvatos leszek.
//Végjáték//
*Monsotor válaszára, hogy van otthona, de nem megy vissza, bólint. Valamiért eljött, ami miatt még mindig velük van, és nem oda kívánkozik. Megérti, hisz biztosan megvan az oka.
Denzacknak válaszol csupán, de neki is csak részben.*
- Nem hiszem Jayzion. Azt kérte, vigyük haza. Ha megmetszenénk, nem tennénk eleget a kérésnek *Lyz is aggódik kicsit, hogyne aggódna. Feltétlenül épségben akarja áttelepíteni a fát. Denzack megjegyzésére a gyökerekről, egyelőre nem válaszol, csupán bólint, és jobban megnézi az ágakat. Végigméri alaposan, mielőtt a keresőcsapat részévé válna. Emiatt is lehet, hogy utolsóként érkezik a helyiségekbe, addigra már Monsotor egy nyélre fog, Denzack pedig egy bokor aljában talál egy pajzsot.*
~Az lehet, hogy a kocsiról hullott le. Remélem, nem Banyának kellett védenie magát...~
*Szíve szomorúan dobban, de tovább kell lépnie, talánokon nem ragadhat le. Ezekkel kellene valamit kezdeni, ami rendelkezésre áll.
Visszaérve a szerzeményeikkel, Lyznek ugyan nem jut semmi a kezébe, de neki más van, ami segítheti a munkát.*
- Hát, nem ásó meg lapát, de jobb mint a semmi *húzza halovány mosolyra száját, s túr gondolkodva kiomlott hajába.*
- A fa lombja, idáig ér, *áll pontosan az ágak határába.* ezért valószínűleg, a gyökere is. Azzal a bárddal, kicsit lazítanál a földön Monsotor, azzal a pajzzsal, meg körbe tudnánk lapátolni. Mit gondoltok?
*Tőrét a virágok közt a földbe mélyeszti jelzésként, hogy milyen ívben kellene körbedolgozni a kis fát.*
- Már csak egy posztó kellene, amibe össze tudjuk majd fogni. Ami majd körbefogja a gyökereit és a nedves földet. Függöny, vagy terítő vagy valamilyen huzat biztosan maradt odabent.
*S bár korábban úgy mondta, hogy ne váljanak szét, most mivel nem igazán tud segíteni erejénél fogva sem az igazi kétkezi munkás, megfordul benne, hogy ezért ő maga megy az erődbe, míg a két társa esetleg a földlazítással dolgozik.*
- Ha ti ástok, én megnézném a nagytermet, hátha... vagy a tanácskozót... vagy először talán itt az istállót *mutat az istálló felé, bár Denzack tudja merre van, Monsotornak nincs helyismerete.*
- Óvatos leszek.
1384. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-11 20:17:42
Üzenet elküldve: 2019-04-11 20:17:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Monsotor az általa feltett kérdésére kap is választ, meg nem is. A szerzetes már valamilyen formában képes lesz e bölcsességet értelmezni legközelebb, de hogy konkrétan merre kellene menni, arra bizony nincs válasz. Mikor az elf lány megkérdi tőle, hogy van e számára oly hely, amit otthonnak nevezhet, e kérdésre választ ad, miközben komoran bámulja a fa lombkoronáját:*
-Van, de még nem megyek vissza oda.
*Az óriás, bár elhagyta azt a hegyi kolostort, ahol sok társával együtt élt, még mindig otthonának nevezi a helyet. Bizonyosan megvan az oka annak, miért hagyta el otthonát, és ez az ok a fejlődéshez köthető. Mikor elindul a trió, hogy eszközök után kutassanak, az óriás két társát követi, először a raktár felé. De mivel nem lelt senki se semmit, Monsotor tovább indul két társát követve a fegyvertár irányába. Oda érkezve bokrok és kacsok láthatók, melyek az erődöt visszafoglalták a természet és az Erdő Szelleme nevében, most vigyázzák a helység minden zegzugát. Az égimeszelő a kacsok között egy markolatot pillant meg, melyet meglátva odaindul és megragadja a markolatot, és kitépi a fegyvert a kacsok szorításából. A fegyver egy rozsdás csatabárd, amiről nem tudja, hogy mire lehetne használni, de magával viszi, hátha jó lesz az valamire. A pajzs, amit találnak, már hasznosabbnak tűnik a bárdnál, mivel azt még ásónak fel lehet használni.*
//Végjáték//
*Monsotor az általa feltett kérdésére kap is választ, meg nem is. A szerzetes már valamilyen formában képes lesz e bölcsességet értelmezni legközelebb, de hogy konkrétan merre kellene menni, arra bizony nincs válasz. Mikor az elf lány megkérdi tőle, hogy van e számára oly hely, amit otthonnak nevezhet, e kérdésre választ ad, miközben komoran bámulja a fa lombkoronáját:*
-Van, de még nem megyek vissza oda.
*Az óriás, bár elhagyta azt a hegyi kolostort, ahol sok társával együtt élt, még mindig otthonának nevezi a helyet. Bizonyosan megvan az oka annak, miért hagyta el otthonát, és ez az ok a fejlődéshez köthető. Mikor elindul a trió, hogy eszközök után kutassanak, az óriás két társát követi, először a raktár felé. De mivel nem lelt senki se semmit, Monsotor tovább indul két társát követve a fegyvertár irányába. Oda érkezve bokrok és kacsok láthatók, melyek az erődöt visszafoglalták a természet és az Erdő Szelleme nevében, most vigyázzák a helység minden zegzugát. Az égimeszelő a kacsok között egy markolatot pillant meg, melyet meglátva odaindul és megragadja a markolatot, és kitépi a fegyvert a kacsok szorításából. A fegyver egy rozsdás csatabárd, amiről nem tudja, hogy mire lehetne használni, de magával viszi, hátha jó lesz az valamire. A pajzs, amit találnak, már hasznosabbnak tűnik a bárdnál, mivel azt még ásónak fel lehet használni.*
1383. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-09 14:52:20
Üzenet elküldve: 2019-04-09 14:52:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Furcsa dolognak tartja a "beszélő" fát Denzack, bár nem meglepőnek, hiszen az eddig történtek után, már bármit lehetségesnek tart. Azonban a sötételfben is felmerül az otthon jelentése, főként mikor Lyz meg is kérdezi, hogy neki van-e olyan. Denzack számára kissé fájdalmas ez a kérdés, hiszen számára Vadvéd volt az első hely, amit igazán otthonnak hívhatott. Végül is egy egyszerű, nem túl tartalmas válasz ad nőnek.*
- Nincs.
*Társai máris buzgón tanakodni kezdenek azon, hogy miként lehetne elmozdítani a fát, bár a sötételf kissé értetlenül áll a dolog előtt. Szíve szerint nem tépni ki gyökerestül a fát, hiszen elég nagy munka, ráadásul lehet, hogy nagyobb kárt okoznak ezzel. Viszont követi társait, hogy megkeressék az eszközöket, de azért rákérdez a dologra, hogy miért kell nekik az egész fa.*
- Nem volna elég csak néhány zsenge vesszőt lemetszeni a fáról, majd azt elültetni. Mellesleg nem tudhatjuk mélyen vannak a fa gyökerei, talán még az erőd falai alá is benyúlnak.
*Közben halad tovább, hacsak nem állnak meg, s igyekszik keresgélni a raktárban, azonban egyikük sem talál semmit, így a megbeszéltek szerint tovább is haladnak a fegyverraktár felé. Monsotor talál is egy eszközt ami segítségünkre lehet, ha valóban el akarjuk távolítani a fát, s még egy kis keresgélés után én egy pajzsot találok egy bokor aljánál.*
//Végjáték//
*Furcsa dolognak tartja a "beszélő" fát Denzack, bár nem meglepőnek, hiszen az eddig történtek után, már bármit lehetségesnek tart. Azonban a sötételfben is felmerül az otthon jelentése, főként mikor Lyz meg is kérdezi, hogy neki van-e olyan. Denzack számára kissé fájdalmas ez a kérdés, hiszen számára Vadvéd volt az első hely, amit igazán otthonnak hívhatott. Végül is egy egyszerű, nem túl tartalmas válasz ad nőnek.*
- Nincs.
*Társai máris buzgón tanakodni kezdenek azon, hogy miként lehetne elmozdítani a fát, bár a sötételf kissé értetlenül áll a dolog előtt. Szíve szerint nem tépni ki gyökerestül a fát, hiszen elég nagy munka, ráadásul lehet, hogy nagyobb kárt okoznak ezzel. Viszont követi társait, hogy megkeressék az eszközöket, de azért rákérdez a dologra, hogy miért kell nekik az egész fa.*
- Nem volna elég csak néhány zsenge vesszőt lemetszeni a fáról, majd azt elültetni. Mellesleg nem tudhatjuk mélyen vannak a fa gyökerei, talán még az erőd falai alá is benyúlnak.
*Közben halad tovább, hacsak nem állnak meg, s igyekszik keresgélni a raktárban, azonban egyikük sem talál semmit, így a megbeszéltek szerint tovább is haladnak a fegyverraktár felé. Monsotor talál is egy eszközt ami segítségünkre lehet, ha valóban el akarjuk távolítani a fát, s még egy kis keresgélés után én egy pajzsot találok egy bokor aljánál.*
1382. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-07 23:56:06
Üzenet elküldve: 2019-04-07 23:56:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Hogyan is lehet hazavinni egy fát? Valóban érdekes kérdés, hisz hol is lehet egy fa otthona, ha nem az erdőben. Mégis, a fa, amely most előttük áll, azt kéri tőlük a szellemek nyelvén, hogy vigyék haza.
Az óriás nem talál választ, így társai felé fordul kérdéssel. A mélységi sem találja a szavakat, úgy tűnik, egyelőre úgy tűnik, az elf lányra vár a megoldás kiötlése.
Monsotor talán ki tudná tépni a fát a földből, de az bizonyosan a fa életének végét jelentené, hisz akkor gyökereitől is megfosztaná. Fát talán ilyen "idős" korában már nem is nagyon szoktak áttelepíteni és talán még az sem derült ki pontosan a trió számára, hogy merre is van az az otthon.
Lyzendra elsőként nem azt szeretné kitalálni, hol is lehet az a hely, mely a fa otthona, hanem gyakorlatiasan áll a feladat megoldásához, azaz előbb a fa kiemelésének lehetőségeit latolgatja. Bár az erőd valóban elhagyatottnak tűnik, lehetséges, hogy maradt még valami az épületekben, amely a segítségükre lehet.
Nagyon nagy segítség Lyzendra és Denzack helyismerete, így a trió először a raktárba indul, hogy kutassanak valamiféle szerszám után, amit használhatnak a célra. Az épületet teljesen benőtte az erdő. Bokrok, fű és kisebb facsemeték törték át a fapadlót, szinte fel sem ismerni az egykori helyiséget. Ami pedig még szerencsétlenebb, teljesen kiüríthették a költözéskor, mert semmi használható nincs odabent.
A következő helyiség talán a legkevesebb lehetőséggel kecsegtet, hisz miért volna szerszám a fegyvertárban. Az egykori fegyverraktárat sem kímélte a természet, amikor visszahódította az erődöt. Hasonló látvány fogadja a belépő hármast, mint a raktárnál, itt is bokrok nőttek ki az egykori padlóból, a kacsok felkúsztak a falakra és a borostyán szinte az egész helyiséget beborítja, de ahogy a növények között kutatnak, az óriás egy markolatot pillanthat meg a kacsok között, s ha kiszabadítja a fegyvert, akkor egy rozsdás széles fejű csatabárdot pillant meg, melynek az egyik vége bárd, a másik pedig egy tenyérnyi hosszú tüskében végződik. A fegyver talán alkalmas lehet a talaj fellazítására a fa körül. Ha pedig tovább keresnek egy kúp alakú kis pajzs lehet munkájuk gyümölcse, amelyet egy bokor aljában lelhetnek meg.
A kovácsműhelyben mindent körbenőttek a növények. Az egykori fújtatót, az üllőket és a tűzrakót is zöld levelek borítanak, de itt végképp nem lelnek semmit, hisz amikor még lakták az erődöt, akkor sem használták ezt a helyiséget.
A hármas tehát egy csatabárdot és egy pajzsot talál, amelyeket felhasználhatnak a fa kiásására, innen már csak ügyességükön és leleményességükön múlik, hogy hogyan viszik véghez feladatukat.*
//Végjáték//
*Hogyan is lehet hazavinni egy fát? Valóban érdekes kérdés, hisz hol is lehet egy fa otthona, ha nem az erdőben. Mégis, a fa, amely most előttük áll, azt kéri tőlük a szellemek nyelvén, hogy vigyék haza.
Az óriás nem talál választ, így társai felé fordul kérdéssel. A mélységi sem találja a szavakat, úgy tűnik, egyelőre úgy tűnik, az elf lányra vár a megoldás kiötlése.
Monsotor talán ki tudná tépni a fát a földből, de az bizonyosan a fa életének végét jelentené, hisz akkor gyökereitől is megfosztaná. Fát talán ilyen "idős" korában már nem is nagyon szoktak áttelepíteni és talán még az sem derült ki pontosan a trió számára, hogy merre is van az az otthon.
Lyzendra elsőként nem azt szeretné kitalálni, hol is lehet az a hely, mely a fa otthona, hanem gyakorlatiasan áll a feladat megoldásához, azaz előbb a fa kiemelésének lehetőségeit latolgatja. Bár az erőd valóban elhagyatottnak tűnik, lehetséges, hogy maradt még valami az épületekben, amely a segítségükre lehet.
Nagyon nagy segítség Lyzendra és Denzack helyismerete, így a trió először a raktárba indul, hogy kutassanak valamiféle szerszám után, amit használhatnak a célra. Az épületet teljesen benőtte az erdő. Bokrok, fű és kisebb facsemeték törték át a fapadlót, szinte fel sem ismerni az egykori helyiséget. Ami pedig még szerencsétlenebb, teljesen kiüríthették a költözéskor, mert semmi használható nincs odabent.
A következő helyiség talán a legkevesebb lehetőséggel kecsegtet, hisz miért volna szerszám a fegyvertárban. Az egykori fegyverraktárat sem kímélte a természet, amikor visszahódította az erődöt. Hasonló látvány fogadja a belépő hármast, mint a raktárnál, itt is bokrok nőttek ki az egykori padlóból, a kacsok felkúsztak a falakra és a borostyán szinte az egész helyiséget beborítja, de ahogy a növények között kutatnak, az óriás egy markolatot pillanthat meg a kacsok között, s ha kiszabadítja a fegyvert, akkor egy rozsdás széles fejű csatabárdot pillant meg, melynek az egyik vége bárd, a másik pedig egy tenyérnyi hosszú tüskében végződik. A fegyver talán alkalmas lehet a talaj fellazítására a fa körül. Ha pedig tovább keresnek egy kúp alakú kis pajzs lehet munkájuk gyümölcse, amelyet egy bokor aljában lelhetnek meg.
A kovácsműhelyben mindent körbenőttek a növények. Az egykori fújtatót, az üllőket és a tűzrakót is zöld levelek borítanak, de itt végképp nem lelnek semmit, hisz amikor még lakták az erődöt, akkor sem használták ezt a helyiséget.
A hármas tehát egy csatabárdot és egy pajzsot talál, amelyeket felhasználhatnak a fa kiásására, innen már csak ügyességükön és leleményességükön múlik, hogy hogyan viszik véghez feladatukat.*
1381. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2019-04-06 20:03:18
Üzenet elküldve: 2019-04-06 20:03:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*A fa tövében térdel, és az otthonon mereng, mielőtt tanácstalanul felemelkedik a virágpázsitról.
~"Vigyetek haza."~
Monsotornak is ugyan az jár a fejében, de mintha másképp hallaná, vagy többet hallott volna. Lehet, hogy mindegyikük, mást hallott a fejében? De igazság szerint, elegendő Monsotor egyetlen mondata, hogy elmosolyodjon, s hajába szántó ujjait tovább vezesse, majd kezeit leengedve összefonja maga előtt.*
- Tökéletes kérdés Monsotor. Ahová a szívünk húz. Ahol az otthonunk van. Neked van ilyen helyed, Monsotor? És neked Jayzion? *Lyznek Vadvéd óta nem volt ilyen, esetleg a kis tanya, ahol Sadmyr és a lányok letelepedtek. Csakhogy az Lyz szíve oda sem húz igazán. Ahova húzna, nem tudja hol van, és egyre azt érzi hogy soha nem is lesz meg. Esetleg visszatérhetne saját falujába. Ott a fának is jó dolga volna.*
- Jó. Először nézzünk körül, van-e bármi, amivel ki tudjuk épségben emelni. *Néhány másodperc töprengés után hangosan szólal meg.*
- Amikor elmentünk, mindent szekérre pakoltunk *pillant felváltva a két társára.* Elvileg. Én csak a fegyvereket csomagoltam, Jayzionnal, *biccent az említett mélységire.* ott nem maradt biztosan semmi, de a többieket nem tudom, milyen alapossággal pakoltak. Ha nem találunk egy árva csákányt, sem lapátot, akkor visszamegyünk a tanyára, talán Sadmyr tett valamit a szekérre. Ha másként nem, jelzünk Umonnak és Valeának. Náluk biztosan van valami.
*Gondolatainak végén, várakozón pillant társaira.*
- Nos? Mit szóltok? Arra van a raktár. Amarra meg a fegyvertár, és ott, a bozótos mögött a kovácsműhely. Amondó vagyok, menjünk sorra és ne váljunk szét.
//Végjáték//
*A fa tövében térdel, és az otthonon mereng, mielőtt tanácstalanul felemelkedik a virágpázsitról.
~"Vigyetek haza."~
Monsotornak is ugyan az jár a fejében, de mintha másképp hallaná, vagy többet hallott volna. Lehet, hogy mindegyikük, mást hallott a fejében? De igazság szerint, elegendő Monsotor egyetlen mondata, hogy elmosolyodjon, s hajába szántó ujjait tovább vezesse, majd kezeit leengedve összefonja maga előtt.*
- Tökéletes kérdés Monsotor. Ahová a szívünk húz. Ahol az otthonunk van. Neked van ilyen helyed, Monsotor? És neked Jayzion? *Lyznek Vadvéd óta nem volt ilyen, esetleg a kis tanya, ahol Sadmyr és a lányok letelepedtek. Csakhogy az Lyz szíve oda sem húz igazán. Ahova húzna, nem tudja hol van, és egyre azt érzi hogy soha nem is lesz meg. Esetleg visszatérhetne saját falujába. Ott a fának is jó dolga volna.*
- Jó. Először nézzünk körül, van-e bármi, amivel ki tudjuk épségben emelni. *Néhány másodperc töprengés után hangosan szólal meg.*
- Amikor elmentünk, mindent szekérre pakoltunk *pillant felváltva a két társára.* Elvileg. Én csak a fegyvereket csomagoltam, Jayzionnal, *biccent az említett mélységire.* ott nem maradt biztosan semmi, de a többieket nem tudom, milyen alapossággal pakoltak. Ha nem találunk egy árva csákányt, sem lapátot, akkor visszamegyünk a tanyára, talán Sadmyr tett valamit a szekérre. Ha másként nem, jelzünk Umonnak és Valeának. Náluk biztosan van valami.
*Gondolatainak végén, várakozón pillant társaira.*
- Nos? Mit szóltok? Arra van a raktár. Amarra meg a fegyvertár, és ott, a bozótos mögött a kovácsműhely. Amondó vagyok, menjünk sorra és ne váljunk szét.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957