Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 8 (141. - 160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
160. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-09 07:49:23
Üzenet elküldve: 2014-04-09 07:49:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
// Szörnyvadászok //
* Mielőtt indulnak még Mordach befejezi a csalétekkel kapcsolatos mondandóját és mivel a megadott növényben nem sikerült találniuk így az ötlet a mágiával való mérgezésről tűnik a jó megoldásnak. *
- Szóval, ha átértünk, meghúzzuk magunkat, és szemmel tartom őket, Te pedig nyugodtan végre tudod hajtani a mágiát.
* Összegzi a feladatot végül, reméljük valóban egymás elpusztításával és nem az utódnemzés csodáival lesznek elfoglalva…
Majd a Vörös mellé lép és megfogja a karját, igyekszik jól kapaszkodni, ha már ez az instrukció, majd szabad karjával a ló teteméért nyúl, ebben segít neki a két nő is. Majd a számok jönnek követve egymást szépen sorjában… Amit fény követ, ezüstös derengés az absztrakt alakzat körül, ahogy egymáshoz közel férkőzve várják az „utat”. Az érzés mi rá zúdul hirtelen nem is olya ismeretlen, csupán a helyszínnel van a probléma… mintha mély víz hatalmas súlya nehezedne rá, ilyesmit viszonylat ritkán érez az ember egy erdő közepén. Nem túl sok ideje marad „élvezni a lubickolást” mert csupán egy szempillantásnyi idő mit ott töltenek, és már hull is le újra a nehézsúly, hogy az erdő egy másik pontján lehessenek. A fiú csupán annyi érzékel, hogy a hirtelen a teste újra felszabadul a súlyos tehertől minek egyszerű következménye, hogy fél térdre zuhan, karjával reflexszerűen megtámasztva magát. Szemei kikerekedve szegeződnek a földre. Néhány mély levegő, míg felfogja a történteket, sötétség majd fény ismét és a vízben lebegés súlyos élménye. Mordach kérdésére már visszatér a valóságba s biccent csupán. *
- Jól. * Egyszerű válasz rövid, csupán amennyi szükséges *
- Azt hiszem, a mágia művészetét meghagyom a mágusoknak…
* Fűzi még hozzá a rövid kis megjegyzést mi talán még viccesnek is hathat az adott helyzetben, majd rögvest felnéz, hogy fel fogja hol is van valójában. Hirtelen csend, a Vörös meghúzza magát, Darel mivel fél térdre érkezett s karjával továbbra is támasztja a földet így laposan van, effektíve fedezékben a magas aljnövényzet óvó ölelésében. Mögötte a ló teteme terül el.
Végül a vízbe érkező hatalmas test, csobbanó hangja töri meg a feszült csendet. Majd ismét csobbanás. A Tó, a közelben lehet. Hát valóban ennyit haladtak volna? Ezek szerint nem tévedtek az iránnyal… Persze ez jelenleg senkit sem vígasztal. Úgy látszik a sors iróniája, hogy épp az előbb érezte magán a víz ölelő súlyát, most pedig a két rémség is ennek az élvezetnek hódol. Sok mindenre számított, de arra nem, hogy majd lubickoló órás lényeket fog látni… Mordach felé fordítja tekintetét egy pillanatra egyszerű reakció olvasható a fiú arcán nagyjából annyi: „Ez most komoly?!” Csupán egy kóbor pillanat, tán a másik észre sem veszi. Nem pazarolja a fiú az időt ilyen felesleges dolgokkal. Fejével némán előre mutat, jelezve az utat. Megszokás, hogy szótlan a jelzés, de bizonyára érti a másik, hogy Darel készül közelebb húzódni, hogy közelebbről megfigyeljen. Addig van ideje a másiknak a megbeszélt rituálét végre hajtani, hogy méreggel itassa át a ló maradványát. (Természetesen ezt majd segít, elcipelni ahova kell, amennyiben szükséges). Lassan indul el a sűrű lombok közt, nem épp erősség az osonás, csupán amennyire tőle telik igyekszik kevés zajt csapni. Bár valószínűleg az épp kellemesen fürdőző monstrumok nem az ő lépteivel foglalkoznak… *
* Mielőtt indulnak még Mordach befejezi a csalétekkel kapcsolatos mondandóját és mivel a megadott növényben nem sikerült találniuk így az ötlet a mágiával való mérgezésről tűnik a jó megoldásnak. *
- Szóval, ha átértünk, meghúzzuk magunkat, és szemmel tartom őket, Te pedig nyugodtan végre tudod hajtani a mágiát.
* Összegzi a feladatot végül, reméljük valóban egymás elpusztításával és nem az utódnemzés csodáival lesznek elfoglalva…
Majd a Vörös mellé lép és megfogja a karját, igyekszik jól kapaszkodni, ha már ez az instrukció, majd szabad karjával a ló teteméért nyúl, ebben segít neki a két nő is. Majd a számok jönnek követve egymást szépen sorjában… Amit fény követ, ezüstös derengés az absztrakt alakzat körül, ahogy egymáshoz közel férkőzve várják az „utat”. Az érzés mi rá zúdul hirtelen nem is olya ismeretlen, csupán a helyszínnel van a probléma… mintha mély víz hatalmas súlya nehezedne rá, ilyesmit viszonylat ritkán érez az ember egy erdő közepén. Nem túl sok ideje marad „élvezni a lubickolást” mert csupán egy szempillantásnyi idő mit ott töltenek, és már hull is le újra a nehézsúly, hogy az erdő egy másik pontján lehessenek. A fiú csupán annyi érzékel, hogy a hirtelen a teste újra felszabadul a súlyos tehertől minek egyszerű következménye, hogy fél térdre zuhan, karjával reflexszerűen megtámasztva magát. Szemei kikerekedve szegeződnek a földre. Néhány mély levegő, míg felfogja a történteket, sötétség majd fény ismét és a vízben lebegés súlyos élménye. Mordach kérdésére már visszatér a valóságba s biccent csupán. *
- Jól. * Egyszerű válasz rövid, csupán amennyi szükséges *
- Azt hiszem, a mágia művészetét meghagyom a mágusoknak…
* Fűzi még hozzá a rövid kis megjegyzést mi talán még viccesnek is hathat az adott helyzetben, majd rögvest felnéz, hogy fel fogja hol is van valójában. Hirtelen csend, a Vörös meghúzza magát, Darel mivel fél térdre érkezett s karjával továbbra is támasztja a földet így laposan van, effektíve fedezékben a magas aljnövényzet óvó ölelésében. Mögötte a ló teteme terül el.
Végül a vízbe érkező hatalmas test, csobbanó hangja töri meg a feszült csendet. Majd ismét csobbanás. A Tó, a közelben lehet. Hát valóban ennyit haladtak volna? Ezek szerint nem tévedtek az iránnyal… Persze ez jelenleg senkit sem vígasztal. Úgy látszik a sors iróniája, hogy épp az előbb érezte magán a víz ölelő súlyát, most pedig a két rémség is ennek az élvezetnek hódol. Sok mindenre számított, de arra nem, hogy majd lubickoló órás lényeket fog látni… Mordach felé fordítja tekintetét egy pillanatra egyszerű reakció olvasható a fiú arcán nagyjából annyi: „Ez most komoly?!” Csupán egy kóbor pillanat, tán a másik észre sem veszi. Nem pazarolja a fiú az időt ilyen felesleges dolgokkal. Fejével némán előre mutat, jelezve az utat. Megszokás, hogy szótlan a jelzés, de bizonyára érti a másik, hogy Darel készül közelebb húzódni, hogy közelebbről megfigyeljen. Addig van ideje a másiknak a megbeszélt rituálét végre hajtani, hogy méreggel itassa át a ló maradványát. (Természetesen ezt majd segít, elcipelni ahova kell, amennyiben szükséges). Lassan indul el a sűrű lombok közt, nem épp erősség az osonás, csupán amennyire tőle telik igyekszik kevés zajt csapni. Bár valószínűleg az épp kellemesen fürdőző monstrumok nem az ő lépteivel foglalkoznak… *
159. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-08 20:43:56
Üzenet elküldve: 2014-04-08 20:43:56
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*A szörnyeteg csörtet tovább, miközben a társalgás folyik. Mordachéknak jó darabot meg kell tenniük a varázslattal, hogy közel kerüljenek. A lányok közben élvezhetik a sikertelen keresés édes örömeit, majd ők is útra kelhetnek, bár inkább hagyományos módon. A ló nem siet annyira mint elődje, de így is megbotlik amikor egy ág ketté törik a lába alatt, de szerencsére, még időben visszanyeri egyensúlyát. Mindeközben a szörnyen nagy szörnyeteg, bebizonyítja, hogy lehet szörnyülködni azon, mennyire nem érdekli a szörnyű halált halt ló. Darelék párosa a hangokból megállapíthatja, hogy a másik lény, már igen közel van, a fák ropogása elárulja, de ez hirtelen megszűnik. Azt lehetne hinni, hogy ordítás következik, vagy egy ugrás, de nem, a lény megállt, majd a másik is megáll. Csend lesz, csak a gyenge szellő játszik a leveleken, egy vidám nótát. Majd hirtelen egy csobbanás ugrás, és még egy ugrás, majd víz csobbanása. Úgy néz ki elértek a tóhoz, és most fürdenek egyet.*
*A szörnyeteg csörtet tovább, miközben a társalgás folyik. Mordachéknak jó darabot meg kell tenniük a varázslattal, hogy közel kerüljenek. A lányok közben élvezhetik a sikertelen keresés édes örömeit, majd ők is útra kelhetnek, bár inkább hagyományos módon. A ló nem siet annyira mint elődje, de így is megbotlik amikor egy ág ketté törik a lába alatt, de szerencsére, még időben visszanyeri egyensúlyát. Mindeközben a szörnyen nagy szörnyeteg, bebizonyítja, hogy lehet szörnyülködni azon, mennyire nem érdekli a szörnyű halált halt ló. Darelék párosa a hangokból megállapíthatja, hogy a másik lény, már igen közel van, a fák ropogása elárulja, de ez hirtelen megszűnik. Azt lehetne hinni, hogy ordítás következik, vagy egy ugrás, de nem, a lény megállt, majd a másik is megáll. Csend lesz, csak a gyenge szellő játszik a leveleken, egy vidám nótát. Majd hirtelen egy csobbanás ugrás, és még egy ugrás, majd víz csobbanása. Úgy néz ki elértek a tóhoz, és most fürdenek egyet.*
158. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-07 21:05:57
Üzenet elküldve: 2014-04-07 21:05:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*Csalódottan sóhajt és ingatja meg fejét, azt látva, hogy mellétippelt. A szag mégsem a gomba környéken való jelenlétét jelzi, s így azért elég gyérnek tekinti maga is a dög elé vetni való tetemet. Kövek és ágak egy ekkora lénynek... talán ha maga vadászik, akkor is magába töm ilyesmit a habzsolás közben a tetemekkel együtt. Viszont mégsem bánja, hogy lova ilyen csúnya sorsra jutott. Ha lábra is tudott volna állni, hosszan menetelni már aligha bírt volna. A pusztulás várt volna rá úgyis, s mivel testét nem tudják magukkal vinni sehogyan a sűrű erdőben, a vadak úgyis csak felfalták volna. Ha ez az óriási monstrum aztán inkább a másik üvöltő dögre is figyel, akkor meg eszi majd más a néhai Taikot. Annak azért ártani fognak a kövek, legyen szó farkasról, medvéről vagy akár valami elfajzott vadkanról... vagy bármiről, ami az erdőben előfordulhat.
Magában újra elgondolkodik azon, a férfiak körüli fényt majd eltűnésüket látva, hogy valóban hasznosabb lehet a mágia, mint amilyennek hitte, de ennek ellenére még mindig ódzkodik a dologtól. Hiába látott már két nagyon hasznos varázslatot és hallott egy harmadikról, valahogy még mindig jobban bízik a kézzelfogható dolgokban, mint amilyen a penge.
Umira mosolyog halványan, s elkapja a felé nyújtott kart, míg felszáll maga is a nyeregbe, bár utóbbiban kapaszkodik meg inkább, nehogy lerántsa a már elhelyezkedett lányt, ahogy megrántja magát, hogy fellódulhasson mögé.
Jómaga nem tudja, mivégre kerül ide még egy az ilyen rusnya szörnyetegből, legfeljebb megtippelni tudná. Vagy valóban összecsapás tanúi lesznek, vagy egy pár egymásra találásáé. Igazából egyiket sem lenne kedve végignézni, főleg nem különösen közelről, de ha már a két férfi megindult, hátha elejthetnek legalább egyet a monstrumok közül, s ráadásul az ő ötletét követve - akkor már úgy illik, hogy legalább a közelükben marad, hátha valóban szükség lesz a segítségükre.*
- Ügyes.
*Jegyzi meg elismerően, ahogy Umi óvatosan, lassabban indítja meg a lovat, hiszen ő maga sem tett volna másként.*
- Félútig vagy kicsit tovább menjünk így végig a csapáson, utána még lassabban húzódjunk a fák közé, hogy ne nagyon vehessenek észre. Ott rejtőzve talán jobban a közelükbe tudunk férkőzni, mint itt, a csapáson.
*Osztja meg a lánnyal véleményét, de persze meghallgatja őt is, ha más, jobb ötlete lenne.*
*Csalódottan sóhajt és ingatja meg fejét, azt látva, hogy mellétippelt. A szag mégsem a gomba környéken való jelenlétét jelzi, s így azért elég gyérnek tekinti maga is a dög elé vetni való tetemet. Kövek és ágak egy ekkora lénynek... talán ha maga vadászik, akkor is magába töm ilyesmit a habzsolás közben a tetemekkel együtt. Viszont mégsem bánja, hogy lova ilyen csúnya sorsra jutott. Ha lábra is tudott volna állni, hosszan menetelni már aligha bírt volna. A pusztulás várt volna rá úgyis, s mivel testét nem tudják magukkal vinni sehogyan a sűrű erdőben, a vadak úgyis csak felfalták volna. Ha ez az óriási monstrum aztán inkább a másik üvöltő dögre is figyel, akkor meg eszi majd más a néhai Taikot. Annak azért ártani fognak a kövek, legyen szó farkasról, medvéről vagy akár valami elfajzott vadkanról... vagy bármiről, ami az erdőben előfordulhat.
Magában újra elgondolkodik azon, a férfiak körüli fényt majd eltűnésüket látva, hogy valóban hasznosabb lehet a mágia, mint amilyennek hitte, de ennek ellenére még mindig ódzkodik a dologtól. Hiába látott már két nagyon hasznos varázslatot és hallott egy harmadikról, valahogy még mindig jobban bízik a kézzelfogható dolgokban, mint amilyen a penge.
Umira mosolyog halványan, s elkapja a felé nyújtott kart, míg felszáll maga is a nyeregbe, bár utóbbiban kapaszkodik meg inkább, nehogy lerántsa a már elhelyezkedett lányt, ahogy megrántja magát, hogy fellódulhasson mögé.
Jómaga nem tudja, mivégre kerül ide még egy az ilyen rusnya szörnyetegből, legfeljebb megtippelni tudná. Vagy valóban összecsapás tanúi lesznek, vagy egy pár egymásra találásáé. Igazából egyiket sem lenne kedve végignézni, főleg nem különösen közelről, de ha már a két férfi megindult, hátha elejthetnek legalább egyet a monstrumok közül, s ráadásul az ő ötletét követve - akkor már úgy illik, hogy legalább a közelükben marad, hátha valóban szükség lesz a segítségükre.*
- Ügyes.
*Jegyzi meg elismerően, ahogy Umi óvatosan, lassabban indítja meg a lovat, hiszen ő maga sem tett volna másként.*
- Félútig vagy kicsit tovább menjünk így végig a csapáson, utána még lassabban húzódjunk a fák közé, hogy ne nagyon vehessenek észre. Ott rejtőzve talán jobban a közelükbe tudunk férkőzni, mint itt, a csapáson.
*Osztja meg a lánnyal véleményét, de persze meghallgatja őt is, ha más, jobb ötlete lenne.*
157. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-07 19:55:12
Üzenet elküldve: 2014-04-07 19:55:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*Hiába keresi szorgosan, úgy tűnik, nem a növény a bűz forrása. Egyetlen egyet sem talál, így némiképp csalódottan megy vissza. Azért út közben még kutat egy keveset, hátha csak elhaladt mellette, de semmi. Egy halk sóhajt meg is ereszt, amint kiér a fák közül és megpillantja a többieket. Nem csak ez, de ötletelése is hiábavaló volt. Ma nincs szerencséje, úgy tűnik, bár a többieknek sincs. Vagy lehet, hogy miatta? Ezt nem tudni, minden esetre csak csendben hallgatja miként döntenek a többiek.
Egészen addig csak mered maga elé, mígnem meghallja az újabb üvöltést. Pontosabban üvöltéseket, mik határozottan két külön állattól származnak. Ez cseppet sem tetszik neki. A távolba emeli tekintetét, próbálva behatárolni, hogy mégis merre lehetnek, de vajmi kevés sikerrel. Egyszerűen nehezére esik koncentrálni. A kitömött állatra vet egy utolsó pillantást. Többet nem akar, a sok vér túlontúl felzaklatja jelenlegi lelki állapotában. Valahogy mindig saját kezeire néz olyankor, megpillantva rajtuk is a vöröses ragacsot. Mikor kell, azért ő is segít emelni a hátast, hogy azt mihamarabb útjára bocsássák, a két férfival egyetemben, majd ezt követően csak reménykedik, hogy semmi bajuk nem lesz. Enyhén elcsodálkozva nézi az ezüstös fényt, mi megjelenik körülöttük, míg végül el nem tűnnek. Akkor viszont csak áll. Némiképp sikerült megnyugodnia, így viszont a fáradtság kezd úrrá lenni rajta. Eddig szinte egyfolytában meneteltek, így ez az első úgymond pihenő, mi megadatott neki. Ennek ellenére nem húzza az időt.
Mikor Nabii megszólal, csak csendben bólint. Megkapaszkodik a nyeregben, majd némi rugózást követően gyorsan felhúzza magát, hogy előrébb csusszanva helyet csináljon az idősebbnek. Karját azonnal lenyújtja, hátha kell segítsége. Amennyiben nem, s a nő úgy száll fel, hát csak megfogja a kantárt. Ha igen, akkor felhúzása után teszi ugyanezt, majd megindítja a lovat. Közben ott motoszkál benne az az aprócska gondolat. A tény, hogy még mindig annyira gyerekként kezeli, nem is beszélve arról, hogy most még annak is érzi magát. Egy ostoba kölyöknek, ki holmi vér látványától teljesen megijed, nem is beszélve arról, hogy valahogy a gondolkodása sem megfelelő. Csak tudatlan nézegeti a fákat, miközben vezeti a hátast. Lassabb tempóra kényszeríti, amin nem hajlandó változtatni, így ha a mögötte lévőnek lassú, kénytelen ő ösztökélni kicsit az állatot. Zavarja, hogy bár nem kevés időt bolyongott ezen a helyen, most mégsem ismer fel egyetlen útvonalat sem. Ez annyira nem is lehet csoda, tekintve, hogy alaposan át lett rendezve a környék. Minden esetre, Umi most nem érzi magát arra képesnek, hogy gyorsabban is biztosan vezethesse a jószágot. Legszívesebben... talán aludna egy keveset. Ez viszont most nem lehetséges, tudja jól.*
A hozzászólás írója (Umiedia Anaie Yawiel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.07 19:56:09
*Hiába keresi szorgosan, úgy tűnik, nem a növény a bűz forrása. Egyetlen egyet sem talál, így némiképp csalódottan megy vissza. Azért út közben még kutat egy keveset, hátha csak elhaladt mellette, de semmi. Egy halk sóhajt meg is ereszt, amint kiér a fák közül és megpillantja a többieket. Nem csak ez, de ötletelése is hiábavaló volt. Ma nincs szerencséje, úgy tűnik, bár a többieknek sincs. Vagy lehet, hogy miatta? Ezt nem tudni, minden esetre csak csendben hallgatja miként döntenek a többiek.
Egészen addig csak mered maga elé, mígnem meghallja az újabb üvöltést. Pontosabban üvöltéseket, mik határozottan két külön állattól származnak. Ez cseppet sem tetszik neki. A távolba emeli tekintetét, próbálva behatárolni, hogy mégis merre lehetnek, de vajmi kevés sikerrel. Egyszerűen nehezére esik koncentrálni. A kitömött állatra vet egy utolsó pillantást. Többet nem akar, a sok vér túlontúl felzaklatja jelenlegi lelki állapotában. Valahogy mindig saját kezeire néz olyankor, megpillantva rajtuk is a vöröses ragacsot. Mikor kell, azért ő is segít emelni a hátast, hogy azt mihamarabb útjára bocsássák, a két férfival egyetemben, majd ezt követően csak reménykedik, hogy semmi bajuk nem lesz. Enyhén elcsodálkozva nézi az ezüstös fényt, mi megjelenik körülöttük, míg végül el nem tűnnek. Akkor viszont csak áll. Némiképp sikerült megnyugodnia, így viszont a fáradtság kezd úrrá lenni rajta. Eddig szinte egyfolytában meneteltek, így ez az első úgymond pihenő, mi megadatott neki. Ennek ellenére nem húzza az időt.
Mikor Nabii megszólal, csak csendben bólint. Megkapaszkodik a nyeregben, majd némi rugózást követően gyorsan felhúzza magát, hogy előrébb csusszanva helyet csináljon az idősebbnek. Karját azonnal lenyújtja, hátha kell segítsége. Amennyiben nem, s a nő úgy száll fel, hát csak megfogja a kantárt. Ha igen, akkor felhúzása után teszi ugyanezt, majd megindítja a lovat. Közben ott motoszkál benne az az aprócska gondolat. A tény, hogy még mindig annyira gyerekként kezeli, nem is beszélve arról, hogy most még annak is érzi magát. Egy ostoba kölyöknek, ki holmi vér látványától teljesen megijed, nem is beszélve arról, hogy valahogy a gondolkodása sem megfelelő. Csak tudatlan nézegeti a fákat, miközben vezeti a hátast. Lassabb tempóra kényszeríti, amin nem hajlandó változtatni, így ha a mögötte lévőnek lassú, kénytelen ő ösztökélni kicsit az állatot. Zavarja, hogy bár nem kevés időt bolyongott ezen a helyen, most mégsem ismer fel egyetlen útvonalat sem. Ez annyira nem is lehet csoda, tekintve, hogy alaposan át lett rendezve a környék. Minden esetre, Umi most nem érzi magát arra képesnek, hogy gyorsabban is biztosan vezethesse a jószágot. Legszívesebben... talán aludna egy keveset. Ez viszont most nem lehetséges, tudja jól.*
A hozzászólás írója (Umiedia Anaie Yawiel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.07 19:56:09
156. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-07 12:33:31
Üzenet elküldve: 2014-04-07 12:33:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok //
*Mordach ugyan kemény harcos, lelkiismeret nélküli, ki gondolkodás nélkül választana el egy fejet a testtől. Hiába a sok év harc, hiába a szigorú gyakorlás, ettől függetlenül az érzések nem haltak ki belőle, s nem viselkedik úgy, mint egy léleknélküli robot, ki csak az erőhöz ért. Ezt Umi is tudhatja... S mikor könnyei ruháját áztatják, akkor a férfi átöleli őt egyik kezével, s állát a hölgy fejére hajtja. Szinte érzi a levegőben, ahogy az állat lelke eltávozik testéből, s utána már csak egy felvágott hús marad, mely egykor a réteket szelte szélsebesen.
Még mindig nem szól semmi, csupán a gombáról való leírást jól elraktározza magában, s minden figyelmét összeszedve indul keresésnek. Szinte biztos benne, hogy az erdő a nem is olyan nagy körzetükben rejt legalább egy ilyen gombát, de micsoda nagy meglepetés, hát egy darabot sem talált senki sehol! Így hát elhúzott szájjal lépdel vissza Nabii felé, ki addigra már szinte tökéletes állapotba hozta a lovat az induláshoz. Viszont úgy látszik, hogy nem lesz egyszerű dolguk egyáltalán - hiszen miért is lenne?!*
- Tehát Darel... Nekem tökéletes, s tény, hogy így jobb is, ha mi vagyunk elől. A lovat szerintem is vigyük magunkkal, bár az már nem biztos, hogy még ha meg is eszi, akkor sikerrel járunk, hiszen szerintem az a gyomor igen sok mindent látott, s ezeket a kis gallyakat talán meg se érzi. Viszont... *sóhajt egy igen nagyot* Egy bizonyos varázslattal meg tudnám mérgezni a lovat, de ahhoz idő kell, ami nincs, így nekünk mindenképpen mennünk el. Az elbújás ott jó ötlet... Addig megtudom mérgezni a lovat is, amíg lerendezik egymást. *megvakarja állát* Ugyanakkor ha logikusan nézem, talán nem is ellenség van a távolban, hanem... Elvégre egy ellenség miatt még egy ekkora behemót se szelné át az egész erdőt ilyen nehezen, ám ha egy nőstény van a képben, annak a szagát igen sok mérföldről is megérzi. Szóval, ne legyünk abban biztosak, hogy az egyik megöli a másikat.
*Húzza el száját, hiszen sajnos ez is benne van a pakliban, s ha ez áll fent, akkor talán még veszélyesebb is lehet az egész, hiszen párzási időszakban a hímek sokkal ingerültebbek, idegesebbek. Ezért sem lenne célszerű túlságosan közel menni hozzájuk - egyelőre.*
- Tehát odateleportálunk, s amíg rejtőzködünk, addig megmérgezem. Utána pedig közelebb visszük hozzájuk. Persze előbb megnézzük magunknak, hogy pontosan mikkel is állunk szemben! Most pedig... *lép oda a ló mellé, s ha Darel követi, akkor átkarolja, s megpróbál rajta valami jó fogást keresni, ahol megkapaszkodhat* Akkor háromra emeljük! Egy... Kettő... Három!
*Ő is próbálja szabad kezével emelni az állatot, mikor is hirtelen megjelenik körülötte az az ezüstös derengés, mely egy pillanat alatt beszippantja őket! Bár száz százalékig nem volt benne biztos, hogy Darelt s az állatot is sikerül vinni, hiszen ekkora súlyt még sosem vitt magával, viszont úgy látszik, hogy ez a varázslat nagyon is sikeres! Darel enyhe nyomást érezhet magán, mintha csak nagyon mély vízben lenne, s a sötétség után újra megjelenik valami fényesség! Mikor földet érnek, az olyan lehet, mintha hirtelen kijönnének a vízből, s könnyebbnek éreznék magukat. Egy pillanatra Mordach meg is áll, kicsit megrázza a fejét, hiszen egy pillanatra erősen elszédült.*
- Minden rendben? Jól vagy?
*Guggol le hirtelen, hiszen a varázslat hatására igen közel kerülnek a lényekhez, persze úgy időzített a Vörös, hogy azért legyen esélyük menekülni is. Rögtön elbújik az egyik fa mögé a közelben, s onnan les ki, hogy vajon mikkel is állnak szemben...*
A varázsló egy Teleportáció nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló körül egy áthatolhatatlan ezüstös kör alakul ki, majd a varázsló által kijelölt helyen egy másik, amibe a varázsló átteleportálhat.
*Mordach ugyan kemény harcos, lelkiismeret nélküli, ki gondolkodás nélkül választana el egy fejet a testtől. Hiába a sok év harc, hiába a szigorú gyakorlás, ettől függetlenül az érzések nem haltak ki belőle, s nem viselkedik úgy, mint egy léleknélküli robot, ki csak az erőhöz ért. Ezt Umi is tudhatja... S mikor könnyei ruháját áztatják, akkor a férfi átöleli őt egyik kezével, s állát a hölgy fejére hajtja. Szinte érzi a levegőben, ahogy az állat lelke eltávozik testéből, s utána már csak egy felvágott hús marad, mely egykor a réteket szelte szélsebesen.
Még mindig nem szól semmi, csupán a gombáról való leírást jól elraktározza magában, s minden figyelmét összeszedve indul keresésnek. Szinte biztos benne, hogy az erdő a nem is olyan nagy körzetükben rejt legalább egy ilyen gombát, de micsoda nagy meglepetés, hát egy darabot sem talált senki sehol! Így hát elhúzott szájjal lépdel vissza Nabii felé, ki addigra már szinte tökéletes állapotba hozta a lovat az induláshoz. Viszont úgy látszik, hogy nem lesz egyszerű dolguk egyáltalán - hiszen miért is lenne?!*
- Tehát Darel... Nekem tökéletes, s tény, hogy így jobb is, ha mi vagyunk elől. A lovat szerintem is vigyük magunkkal, bár az már nem biztos, hogy még ha meg is eszi, akkor sikerrel járunk, hiszen szerintem az a gyomor igen sok mindent látott, s ezeket a kis gallyakat talán meg se érzi. Viszont... *sóhajt egy igen nagyot* Egy bizonyos varázslattal meg tudnám mérgezni a lovat, de ahhoz idő kell, ami nincs, így nekünk mindenképpen mennünk el. Az elbújás ott jó ötlet... Addig megtudom mérgezni a lovat is, amíg lerendezik egymást. *megvakarja állát* Ugyanakkor ha logikusan nézem, talán nem is ellenség van a távolban, hanem... Elvégre egy ellenség miatt még egy ekkora behemót se szelné át az egész erdőt ilyen nehezen, ám ha egy nőstény van a képben, annak a szagát igen sok mérföldről is megérzi. Szóval, ne legyünk abban biztosak, hogy az egyik megöli a másikat.
*Húzza el száját, hiszen sajnos ez is benne van a pakliban, s ha ez áll fent, akkor talán még veszélyesebb is lehet az egész, hiszen párzási időszakban a hímek sokkal ingerültebbek, idegesebbek. Ezért sem lenne célszerű túlságosan közel menni hozzájuk - egyelőre.*
- Tehát odateleportálunk, s amíg rejtőzködünk, addig megmérgezem. Utána pedig közelebb visszük hozzájuk. Persze előbb megnézzük magunknak, hogy pontosan mikkel is állunk szemben! Most pedig... *lép oda a ló mellé, s ha Darel követi, akkor átkarolja, s megpróbál rajta valami jó fogást keresni, ahol megkapaszkodhat* Akkor háromra emeljük! Egy... Kettő... Három!
*Ő is próbálja szabad kezével emelni az állatot, mikor is hirtelen megjelenik körülötte az az ezüstös derengés, mely egy pillanat alatt beszippantja őket! Bár száz százalékig nem volt benne biztos, hogy Darelt s az állatot is sikerül vinni, hiszen ekkora súlyt még sosem vitt magával, viszont úgy látszik, hogy ez a varázslat nagyon is sikeres! Darel enyhe nyomást érezhet magán, mintha csak nagyon mély vízben lenne, s a sötétség után újra megjelenik valami fényesség! Mikor földet érnek, az olyan lehet, mintha hirtelen kijönnének a vízből, s könnyebbnek éreznék magukat. Egy pillanatra Mordach meg is áll, kicsit megrázza a fejét, hiszen egy pillanatra erősen elszédült.*
- Minden rendben? Jól vagy?
*Guggol le hirtelen, hiszen a varázslat hatására igen közel kerülnek a lényekhez, persze úgy időzített a Vörös, hogy azért legyen esélyük menekülni is. Rögtön elbújik az egyik fa mögé a közelben, s onnan les ki, hogy vajon mikkel is állnak szemben...*
A varázsló egy Teleportáció nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló körül egy áthatolhatatlan ezüstös kör alakul ki, majd a varázsló által kijelölt helyen egy másik, amibe a varázsló átteleportálhat.
155. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-06 23:24:09
Üzenet elküldve: 2014-04-06 23:24:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
// Szörnyvadászok //
* Rövid néma csend a csapaton ahogy Nabii hű bajtársa átkel az örök vadászmezőkre.
Mordach látványos varázslatára pillanatra meglepődik, ahogy mögötte jelenik meg a Vörös. De hamar túllép mindezen és utána fordul, hogy ismét szembe álljon vele. *
- Akkor hát menjünk mi.
* Egyezik bele egy határozott bólintással a többiek által is felvetett dologba, hogy a két férfi menjen, a két nő pedig majd utánuk megy. Ha a ló el készül, akkor azt is magukkal viszik, emelik vagy épp amit szükséges Mordach szerint.
A növénykeresés sikertelen volt, így maradnak a gallyak, egyebek a testbe… Ekkor szeli ketté a levegőt egy újabb vészjósló üvöltés, mire Darel odakapja a tekintetét a vélt irányba. *
- Ha kettő van, akkor van több is…
* Ad szót gondolatainak, de nem húzza a felesleges eszmefuttatással az időt és rögvest fordul Mordach felé, hogy megossza a hirtelen jött tervét. *
- Ha odaértünk, húzzuk meg magunkat. Had csapjon össze a két óriás, aztán ha elbántak egymással, akkor a megmaradt jó esetben egyel már könnyen elbánunk! Ti pedig követhettek minket lóháton! De csak óvatosan, nehogy észrevegyenek titeket!
* Fordul végül Nabii és Umi felé és vázolja fel a rövid ötletet és ha belemegy a másik, akkor részéről indulhatnak is. Várja az instrukciókat, hogy mit tegyen, hova álljon. Argust látta már párszor különféle mágiákat alkalmazni, de ilyet még nem látott tőle. Rövid biccentéssel jelzi a Vörös felé, hogy készen áll részéről. *
* Rövid néma csend a csapaton ahogy Nabii hű bajtársa átkel az örök vadászmezőkre.
Mordach látványos varázslatára pillanatra meglepődik, ahogy mögötte jelenik meg a Vörös. De hamar túllép mindezen és utána fordul, hogy ismét szembe álljon vele. *
- Akkor hát menjünk mi.
* Egyezik bele egy határozott bólintással a többiek által is felvetett dologba, hogy a két férfi menjen, a két nő pedig majd utánuk megy. Ha a ló el készül, akkor azt is magukkal viszik, emelik vagy épp amit szükséges Mordach szerint.
A növénykeresés sikertelen volt, így maradnak a gallyak, egyebek a testbe… Ekkor szeli ketté a levegőt egy újabb vészjósló üvöltés, mire Darel odakapja a tekintetét a vélt irányba. *
- Ha kettő van, akkor van több is…
* Ad szót gondolatainak, de nem húzza a felesleges eszmefuttatással az időt és rögvest fordul Mordach felé, hogy megossza a hirtelen jött tervét. *
- Ha odaértünk, húzzuk meg magunkat. Had csapjon össze a két óriás, aztán ha elbántak egymással, akkor a megmaradt jó esetben egyel már könnyen elbánunk! Ti pedig követhettek minket lóháton! De csak óvatosan, nehogy észrevegyenek titeket!
* Fordul végül Nabii és Umi felé és vázolja fel a rövid ötletet és ha belemegy a másik, akkor részéről indulhatnak is. Várja az instrukciókat, hogy mit tegyen, hova álljon. Argust látta már párszor különféle mágiákat alkalmazni, de ilyet még nem látott tőle. Rövid biccentéssel jelzi a Vörös felé, hogy készen áll részéről. *
154. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-06 11:30:13
Üzenet elküldve: 2014-04-06 11:30:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*Míg a társaság megbeszéli a további teendőket, addig a lény tovább növeli amúgy sem kicsi előnyét. Most még hat Mordach varázslata, de ez sem örökös, és ha nem csinálnak vele valamit, akkor talán sose érik utol. Csak, hogy még inkább rossz legyen a helyzet, ismét felhallatszik a szörny üvöltése, és válasz is érkezik rá, még pedig nem is olyan messziről. A hang erősségéből ítélve, körülbelül egy mérföldnyire még egy ilyen szörnyeteg lehet. Bármi is készül itt, az biztos, hogy igen csak látványos lesz, ha két ekkora monstrum tervezi csinálni.*
*Míg a társaság megbeszéli a további teendőket, addig a lény tovább növeli amúgy sem kicsi előnyét. Most még hat Mordach varázslata, de ez sem örökös, és ha nem csinálnak vele valamit, akkor talán sose érik utol. Csak, hogy még inkább rossz legyen a helyzet, ismét felhallatszik a szörny üvöltése, és válasz is érkezik rá, még pedig nem is olyan messziről. A hang erősségéből ítélve, körülbelül egy mérföldnyire még egy ilyen szörnyeteg lehet. Bármi is készül itt, az biztos, hogy igen csak látványos lesz, ha két ekkora monstrum tervezi csinálni.*
153. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-05 14:43:28
Üzenet elküldve: 2014-04-05 14:43:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmazhat//
*Lelkében harcot vív a szomorúság a dühvel, a bűntudat a bosszúvággyal, a félelem a kötelességtudattal.
Búbánat gyötri a ló -hű társa- elveszítése miatt, aki évekig kitartott mellette minden bajban, cseppnyi félelmet nem mutatva semmilyen veszélyhelyzetben. Mérhetetlenül dühös a dögre, akinek mindennél jobban kívánja a vérét, pontosan úgy, ahogyan annak idején Arjelét; akire örökké emlékeztetni fogja az a hosszú seb az arcán. Még akkor is, ha nincs épp tükör előtte. A sebet a rá szegeződő tekintetek is mindig eléggé tükrözik ahhoz, hogy örökké kísértsen az emlék. Néha olyannyira, hogy szinte már ég is bal orcájának bőre.
Fél is kicsit, hiszen a monstrumnak pusztán egy legyintés elég lenne ahhoz, hogy megszűnjenek létezni, ugyanakkor mégsem érzi úgy, hogy hagyni kéne szabadon kószálni a dögöt.
Elégedetten hallgatja végig a vörös válaszát a kérdésre, s bólintással nyugtázza, hogy érti mind a kapott információt.*
- Akkor nézzetek szét. Egy barna, tapló szerű gombát keressetek. Fák oldalán nőhet ez is. A különbség annyi, hogy ez a fajta jellemzően dögszagú. Ha találtok, csak hasítsátok le és szúrjátok a fegyver hegyére. Ne érjen a bőrötökhöz, talán úgy is hat a mérge. Ha találtok, ha nem, a lovat elé kell vinni. Legfeljebb ágakat és köveket teszünk bele, ahogy mondtam.
*Végighallgatja Umi véleményét is a menetelről-maradásról, majd egy pillanatra elgondolkodik a további lehetőségeken. Ahogy eszébe jut még valami használható, cselekedni is kezd.*
- Darel menjen veled. Arra a pillanatra meg bírom emelni a lovat talán, de amott kettőtök erejére lesz szükség. Meg, attól, hogy beléd kapaszkodik, talán tud segíteni ő is az emelésben valamennyire. Még ha csak fél karral is...
*Rögtön matatni is kezd a lova mohazöld nyeregtáskájában, ahonnét kisvártatva elő is kerül az a 10-12 könyöknyi kötél, amit még indulás előtt pakolt el váltóruhájával, meg kencéivel együtt.*
- Majd ezt is vigyétek. Azt mondod, most jámbor. Ha nem is nyúl a húshoz, ez elég lehet, hogy megkössétek valamennyire, míg ledöfitek - akár ketten egyszerre is. Vagy hogy megfojtsátok.
*Vállat von. Hangszíne hűvös, arca rezzenéstelen, csupán acélszín szemeiben lobog a bosszúvágy lángja.*
- Nekem mindegy, csak kell egy mellény a szőréből. Na meg egy ilyen szőnyegen sem lenne utolsó dolog minden nap végiggyalogolni... Nemde?
*Eztán hagyja, hogy a többiek a keresésre induljanak. Míg azok rászánnak pár percet egy gyors -szinte szó szerinti- körbeszimatolásra a környéken, ő a maradék holmiját átaggatja a másik lóra, majd levág egy hosszabb darabot saját elesett hátasa oldalából, s azt felgöngyölve a köpenye aljából levágott szövetcsíkba tekeri. Ez Umi lovának másik oldalára kerül, szintén a nyeregre függesztve.*
~Jó lesz ebédre vagy vacsorára. Győzelmi torra.~
*Talán morbid a gondolat, hogy néhai társát akarja elfogyasztani a későbbiekben, de fogalma sincs róla, meddig tart majd megtalálni a barlangot, mennyire fognak elidőzni az erdőben; enniük viszont kell majd. Amit magával hozott az útra, annyi étel pedig aligha lenne elég négyüknek.
Aztán el is kezdi a test előkészítését: a biztonság kedvéért és az idő kihasználása végett máris erősebb gallyakat és köveket erőszakol a dögbe az oldalán át, bordái közt. Ha pedig a többiek visszatérnek -gombával vagy anélkül-, elvégzi az utolsó simításokat is a tetemen, a már vázolt terv szerint. Csurom véres lesz, de nem érdekli, kezeit és fegyverét egyszerűen nadrágja szárába törli.*
- Tehát Darel... Mész?
*Ha a férfi vállalja a feladatot, átadja neki a kötelet, hogy véletlenül se felejtsék itt. Mikor minden készen áll az indulásra, a lóhoz helyezkedik, hogy a kellő pillanatban megemelhesse, amennyire csak tudja. Ha végül megtörténik a teleportáció, a vele hátramaradt lányhoz fordul.*
- Umi... mi is ellovaglunk arra, hátha szükség lesz ránk is.
*Határozott és tárgyilagos. Észrevette a lányon, hogy valami megint nem tetszik neki, valamit megint hibaként rótt fel neki... De pillanatnyilag nem érdekli. Az, hogy az a monstrum meghaljon végre, valamivel fontosabb, mint saját lelkiismeretének tisztára mosása a lány előtt. És nem csak azért, mert személyes bosszúvágy hajtja, hanem azért is, hogy a dög ne veszélyeztethessen többé senkit.
Reméli, ezt Umi is megérti és hajlandó kicsit félretenni a sértettséget, mert össze kell dolgozniuk. Most először igazán, de vélhetően nem utoljára.
Fel is száll a lóra rögtön Umi után, hiszen mögé akar kerülni a nyeregben. Ha ez megvan, meg is indíthatják a lovat a dög felé. Persze ezúttal óvatosan és lassabban hajtva meg azt, egy újabb bukást elkerülendő, és persze azért, hogy ne ijesszék el az egyelőre ártalmatlannak és szelídnek tűnő állatot.*
A hozzászólás írója (Nabii Dhariah Khaal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.05 14:48:38
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmazhat//
*Lelkében harcot vív a szomorúság a dühvel, a bűntudat a bosszúvággyal, a félelem a kötelességtudattal.
Búbánat gyötri a ló -hű társa- elveszítése miatt, aki évekig kitartott mellette minden bajban, cseppnyi félelmet nem mutatva semmilyen veszélyhelyzetben. Mérhetetlenül dühös a dögre, akinek mindennél jobban kívánja a vérét, pontosan úgy, ahogyan annak idején Arjelét; akire örökké emlékeztetni fogja az a hosszú seb az arcán. Még akkor is, ha nincs épp tükör előtte. A sebet a rá szegeződő tekintetek is mindig eléggé tükrözik ahhoz, hogy örökké kísértsen az emlék. Néha olyannyira, hogy szinte már ég is bal orcájának bőre.
Fél is kicsit, hiszen a monstrumnak pusztán egy legyintés elég lenne ahhoz, hogy megszűnjenek létezni, ugyanakkor mégsem érzi úgy, hogy hagyni kéne szabadon kószálni a dögöt.
Elégedetten hallgatja végig a vörös válaszát a kérdésre, s bólintással nyugtázza, hogy érti mind a kapott információt.*
- Akkor nézzetek szét. Egy barna, tapló szerű gombát keressetek. Fák oldalán nőhet ez is. A különbség annyi, hogy ez a fajta jellemzően dögszagú. Ha találtok, csak hasítsátok le és szúrjátok a fegyver hegyére. Ne érjen a bőrötökhöz, talán úgy is hat a mérge. Ha találtok, ha nem, a lovat elé kell vinni. Legfeljebb ágakat és köveket teszünk bele, ahogy mondtam.
*Végighallgatja Umi véleményét is a menetelről-maradásról, majd egy pillanatra elgondolkodik a további lehetőségeken. Ahogy eszébe jut még valami használható, cselekedni is kezd.*
- Darel menjen veled. Arra a pillanatra meg bírom emelni a lovat talán, de amott kettőtök erejére lesz szükség. Meg, attól, hogy beléd kapaszkodik, talán tud segíteni ő is az emelésben valamennyire. Még ha csak fél karral is...
*Rögtön matatni is kezd a lova mohazöld nyeregtáskájában, ahonnét kisvártatva elő is kerül az a 10-12 könyöknyi kötél, amit még indulás előtt pakolt el váltóruhájával, meg kencéivel együtt.*
- Majd ezt is vigyétek. Azt mondod, most jámbor. Ha nem is nyúl a húshoz, ez elég lehet, hogy megkössétek valamennyire, míg ledöfitek - akár ketten egyszerre is. Vagy hogy megfojtsátok.
*Vállat von. Hangszíne hűvös, arca rezzenéstelen, csupán acélszín szemeiben lobog a bosszúvágy lángja.*
- Nekem mindegy, csak kell egy mellény a szőréből. Na meg egy ilyen szőnyegen sem lenne utolsó dolog minden nap végiggyalogolni... Nemde?
*Eztán hagyja, hogy a többiek a keresésre induljanak. Míg azok rászánnak pár percet egy gyors -szinte szó szerinti- körbeszimatolásra a környéken, ő a maradék holmiját átaggatja a másik lóra, majd levág egy hosszabb darabot saját elesett hátasa oldalából, s azt felgöngyölve a köpenye aljából levágott szövetcsíkba tekeri. Ez Umi lovának másik oldalára kerül, szintén a nyeregre függesztve.*
~Jó lesz ebédre vagy vacsorára. Győzelmi torra.~
*Talán morbid a gondolat, hogy néhai társát akarja elfogyasztani a későbbiekben, de fogalma sincs róla, meddig tart majd megtalálni a barlangot, mennyire fognak elidőzni az erdőben; enniük viszont kell majd. Amit magával hozott az útra, annyi étel pedig aligha lenne elég négyüknek.
Aztán el is kezdi a test előkészítését: a biztonság kedvéért és az idő kihasználása végett máris erősebb gallyakat és köveket erőszakol a dögbe az oldalán át, bordái közt. Ha pedig a többiek visszatérnek -gombával vagy anélkül-, elvégzi az utolsó simításokat is a tetemen, a már vázolt terv szerint. Csurom véres lesz, de nem érdekli, kezeit és fegyverét egyszerűen nadrágja szárába törli.*
- Tehát Darel... Mész?
*Ha a férfi vállalja a feladatot, átadja neki a kötelet, hogy véletlenül se felejtsék itt. Mikor minden készen áll az indulásra, a lóhoz helyezkedik, hogy a kellő pillanatban megemelhesse, amennyire csak tudja. Ha végül megtörténik a teleportáció, a vele hátramaradt lányhoz fordul.*
- Umi... mi is ellovaglunk arra, hátha szükség lesz ránk is.
*Határozott és tárgyilagos. Észrevette a lányon, hogy valami megint nem tetszik neki, valamit megint hibaként rótt fel neki... De pillanatnyilag nem érdekli. Az, hogy az a monstrum meghaljon végre, valamivel fontosabb, mint saját lelkiismeretének tisztára mosása a lány előtt. És nem csak azért, mert személyes bosszúvágy hajtja, hanem azért is, hogy a dög ne veszélyeztethessen többé senkit.
Reméli, ezt Umi is megérti és hajlandó kicsit félretenni a sértettséget, mert össze kell dolgozniuk. Most először igazán, de vélhetően nem utoljára.
Fel is száll a lóra rögtön Umi után, hiszen mögé akar kerülni a nyeregben. Ha ez megvan, meg is indíthatják a lovat a dög felé. Persze ezúttal óvatosan és lassabban hajtva meg azt, egy újabb bukást elkerülendő, és persze azért, hogy ne ijesszék el az egyelőre ártalmatlannak és szelídnek tűnő állatot.*
A hozzászólás írója (Nabii Dhariah Khaal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.05 14:48:38
152. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-05 14:09:55
Üzenet elküldve: 2014-04-05 14:09:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*Mordach kérdésére csak megrázza fejét. Egy pillanatra megrezzen a hátát érő ujjak hatására, majd halk sóhajt hallat.*
- Hosszú lenne most elmagyarázni, arra pedig nincs idő *tudja le ennyivel. Ezt követően jöhet a nagy katasztrófa, mi az egyik hátas elvesztésével jár. Umi azonnal visszavezeti saját patását társaikhoz, hogy ott leugorva a lóról Nabiit méregethesse. Nagyon aggódik érte, fél, hogy esetleg komolyabb sérülésekkel gazdagodott. Az nagyon nem kellene, így is éppen elég van már rajtuk. Mikor viszont a nő magához húzza és megöleli, meglepetten, vöröslő pírral arcán viszonozza az ölelést. A szorítást azért nagyon is megérzi. Idővel a meglepettség helyére fájdalmas torzó kerül, majd egy szisszenést hallatva bújik ki a karok közül. A puszi amit fejére nyomott nagyon zavarja. Véleménye szerint igazán kimaradhatott volna, na meg az ölelés is. A szavakból jobban ért, a karok bár nyugtatóak, nem eléggé. Hallani akarja, hogy nincs gond. Ezt pedig meg is kapja végre, s csak ekkor könnyebbül meg. Teljes mértékben nem, elvégre tudja már, hogy milyen is az idősebb. Még akkor is hasonlót mondana, ha komolyabb baja lenne. Ő maga is így lenne ezzel, bár nem vallaná be. Ők bizony cseppet sem hasonlítanak és ezt fogja állítani mindig. Most viszont teljes mértékben olyan érzése van, mintha gyerekként bánnának vele. Szomorúan pillant a lóra, miután Darelt is végigmérte, ki meglepően jól tűri ezt az egész történést. Még figyelné tovább is az állatot, de Nabii újabb utasítást ad, ezúttal Mordachnak. Umi felháborodottan néz rá, nem értve, hogy mire jó ez az egész. Egy-két lépésig követi a Vöröst, de tovább nem. Ott ellenkezni kezd és durcásan visszafordul. Pont akkor, mikor a nő ledöfi saját hátasát. Egy pillanatra teljesen megdermed. Tudja jól, hogy mire fel ez az egész. Tudja, mégis a kép, mi egy ló siratását mutatja, egy általa tisztelt harcos elkeseredett képével, egy picit soknak bizonyul neki. Vissza is fordul hát, hogy az imént őt húzó férfi mellkasába temethesse arcát. Ujjai rászorítanak ruhájára, ezzel is kapaszkodót keresve. Talán nem is a lóval volt baja, csak magával az elmúlással. A halállal s az azt körülvevő vérrel, mi ezúttal egy állat testéből származik.
Ha teheti az ötletet is csak így hallgatja végig. Csak kicsivel később távolodik el, hogy onnan hallgathassa Mordach válaszát. Nem kicsit csodálkozik el azon, hogy mire is képes. Ajkai résnyire nyílnak az ámulattól, majd nyel egy nagyot. Nem, nagyon nem szeretne vele összetűzésbe kerülni, ugyanakkor hirtelen nagyon is kíváncsi lett arra, hogy milyen érzés lehet hirtelen átkerülni egyik pontról a másikra. Az ötletelést hallgatva bólint egy aprót. Igyekszik járatni saját agytekervényeit, hogy megint felvehesse a fonalat, s remélhetőleg okossal rukkoljon elő.*
- Ha… ha jól sejtem, Darel mindenképp marad. Kell valaki aki képes emelni a lovat. Mivel Mordach mindenképp utazik, neki vélhetően maradnia kell. Akkor viszont… Nabii… szeretnél… te menni? *teszi fel a kérdést. A nő válaszától függ vélhetően minden. Az biztos, hogy ha Darel menne, ők nem valószínű, hogy képesek lennének megemelni a hatalmas állatot, miközben a két férfi egymásba kapaszkodik. Amint ez eldöntetik, ő is elindul keresgélni. Próbál a szagokból tájékozódni. Ahol jobban érzi, arra megy, hátha ráakad azokra a fránya növényekre.*
*Mordach kérdésére csak megrázza fejét. Egy pillanatra megrezzen a hátát érő ujjak hatására, majd halk sóhajt hallat.*
- Hosszú lenne most elmagyarázni, arra pedig nincs idő *tudja le ennyivel. Ezt követően jöhet a nagy katasztrófa, mi az egyik hátas elvesztésével jár. Umi azonnal visszavezeti saját patását társaikhoz, hogy ott leugorva a lóról Nabiit méregethesse. Nagyon aggódik érte, fél, hogy esetleg komolyabb sérülésekkel gazdagodott. Az nagyon nem kellene, így is éppen elég van már rajtuk. Mikor viszont a nő magához húzza és megöleli, meglepetten, vöröslő pírral arcán viszonozza az ölelést. A szorítást azért nagyon is megérzi. Idővel a meglepettség helyére fájdalmas torzó kerül, majd egy szisszenést hallatva bújik ki a karok közül. A puszi amit fejére nyomott nagyon zavarja. Véleménye szerint igazán kimaradhatott volna, na meg az ölelés is. A szavakból jobban ért, a karok bár nyugtatóak, nem eléggé. Hallani akarja, hogy nincs gond. Ezt pedig meg is kapja végre, s csak ekkor könnyebbül meg. Teljes mértékben nem, elvégre tudja már, hogy milyen is az idősebb. Még akkor is hasonlót mondana, ha komolyabb baja lenne. Ő maga is így lenne ezzel, bár nem vallaná be. Ők bizony cseppet sem hasonlítanak és ezt fogja állítani mindig. Most viszont teljes mértékben olyan érzése van, mintha gyerekként bánnának vele. Szomorúan pillant a lóra, miután Darelt is végigmérte, ki meglepően jól tűri ezt az egész történést. Még figyelné tovább is az állatot, de Nabii újabb utasítást ad, ezúttal Mordachnak. Umi felháborodottan néz rá, nem értve, hogy mire jó ez az egész. Egy-két lépésig követi a Vöröst, de tovább nem. Ott ellenkezni kezd és durcásan visszafordul. Pont akkor, mikor a nő ledöfi saját hátasát. Egy pillanatra teljesen megdermed. Tudja jól, hogy mire fel ez az egész. Tudja, mégis a kép, mi egy ló siratását mutatja, egy általa tisztelt harcos elkeseredett képével, egy picit soknak bizonyul neki. Vissza is fordul hát, hogy az imént őt húzó férfi mellkasába temethesse arcát. Ujjai rászorítanak ruhájára, ezzel is kapaszkodót keresve. Talán nem is a lóval volt baja, csak magával az elmúlással. A halállal s az azt körülvevő vérrel, mi ezúttal egy állat testéből származik.
Ha teheti az ötletet is csak így hallgatja végig. Csak kicsivel később távolodik el, hogy onnan hallgathassa Mordach válaszát. Nem kicsit csodálkozik el azon, hogy mire is képes. Ajkai résnyire nyílnak az ámulattól, majd nyel egy nagyot. Nem, nagyon nem szeretne vele összetűzésbe kerülni, ugyanakkor hirtelen nagyon is kíváncsi lett arra, hogy milyen érzés lehet hirtelen átkerülni egyik pontról a másikra. Az ötletelést hallgatva bólint egy aprót. Igyekszik járatni saját agytekervényeit, hogy megint felvehesse a fonalat, s remélhetőleg okossal rukkoljon elő.*
- Ha… ha jól sejtem, Darel mindenképp marad. Kell valaki aki képes emelni a lovat. Mivel Mordach mindenképp utazik, neki vélhetően maradnia kell. Akkor viszont… Nabii… szeretnél… te menni? *teszi fel a kérdést. A nő válaszától függ vélhetően minden. Az biztos, hogy ha Darel menne, ők nem valószínű, hogy képesek lennének megemelni a hatalmas állatot, miközben a két férfi egymásba kapaszkodik. Amint ez eldöntetik, ő is elindul keresgélni. Próbál a szagokból tájékozódni. Ahol jobban érzi, arra megy, hátha ráakad azokra a fránya növényekre.*
151. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-03 17:33:06
Üzenet elküldve: 2014-04-03 17:33:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok //
*Mordach kissé meglepetten nézi a két hölgy összeborulását, hiszen ha úgy vesszük, akkor ez egy "egyszerű" esés volt, lényegében nem élet-halál kérdése. Ő is esett már sokszor, majd felkelt, és öt perc múlva már nem is emlékezett rá. Most viszont tényleg látszik, hogy szoros köztük a kapocs. Talán testvérek lennének, avagy...?
A ló vonaglása viszont igen rosszul érinti a társaságot. A Vörös tudja jól, hogy a saját lovát szinte el sem tudná ereszteni egy hasonló helyzetben, hiszen bármennyire is furcsa, a Vörös igazán ragaszkodó típus. Mármint nem emberekhez, hanem olyan dolgokhoz, melyet "megszokott" már. Nem véletlenül tanította meg arra, hogy ha baj van, akkor szaladjon el jó messzire! Most viszont ez az állat egyáltalán nem saját hibájából haldoklik, s ez még szörnyűbb. A férfi oda is lép Nabii mellé, s együttérzően, szavak nélkül a vállára helyezi kezét, majd elhúzza azt. Nem szól semmit, hiszen ennek most nincs itt az ideje. Egy lépést hátrál is, hogy Umi mellé húzódjon, s az "utasításra" megragadja a kezét.*
- Gyere, ezt nem kéne látnod...
*Mondja neki halkabban, és ha nem áll ellen, akkor odébb húzza az egyik fa mögé, ám ha ellenkezik, akkor Mordach inkább nem erőszakoskodik, hanem békén hagyja. Ennek egy "szép" rituálénak kellene lennie, ahogy az állat eltávozik, bár jelen esetben ezt a tiszteletet nem túl egyszerű megadni. Az ötleten viszont egyrészt meglepődik, másrészt nem. Nem gondolta volna, hogy képes a saját társának testét feláldozni ily hamar. Ugyanakkor kemény jellemre utal mégis ez a cselekedet, így a Vörös csak tisztelni tudja emiatt.*
- Biztos ezt akarod? *kérdi tapintatosságból, s ha tényleg beleegyezik Nabii, akkor folytatja* Sajnos nem lehet tudni biztosra, hiszen eléggé sietős a dolga ahogy látszik, bár tény, hogy ekkora dögöt azért még ekkor is kellett volna látnunk enni, hiszen rengeteget fogyaszthat egy nap alatt.
*Próbálja úgy csavarni a szavakat, hogy az állat testének feláldozása ne legyen hiábavaló, persze biztosra tényleg nem mehetnek. Lehet, hogy észre sem veszi, lehet, hogy meg sem eszi, hiszen nagyon siet... Semmit se lehet tudni, de tény, hogy egy próbát nagyon is megér.*
- Nos, éppenséggel tudok valamit, bár ezt nem szoktam hangoztatni, mert igen erős varázslat. Hallottatok már arról, hogy teleportáció? E varázslat során képes vagyok arra, hogy egy szempillantás alatt az egyik pontról a másikra jussak úgy, hogy fizikailag nem szelem át a köztük levő távolságot. Mintha felreppennék, de mégse, hanem át egy ezüstös kapun. Valahogy így.
*Ha sikerül a varázslat, akkor hirtelen a férfi eltűnik, majd Darel mögött felbukkan váratlanul. Egy pillanat alatt nyit lényegében egy kaput valahol az éterben, mely a másik az általa kijelölt helyen nyílik meg. Ebben a másik világban mintha idő sem lenne, ezért is jut el ilyen gyorsan a célhoz.*
- Mást is magammal tudok vinni, de maximum egyetlen főt. Kis távolság esetén, mint az előbbi volt, nem annyira kimerítő, de nagyobb távolság esetén már igen... Ha még a lovat is vinni kell, akkor nehézkés lesz, de nem lehetetlen. Csupán valahogy belém kell kapaszkodni, hogy ha "ugrunk", akkor ne maradjon itt az, aki velem tart. *mondja célzóan, hiszen nem fogja megszabni, ki menjen vele* Az állatot nem kell teljesen felemelni, csupán egy pillanatra kell elemelni a földről, hogy átvihessem. Tehát az itt maradó két ember segít felemelni, aki pedig velem jön, az belém kapaszkodik, és mehetünk is. A másik pedig... *egy pillanatra becsukja szemeit, s kezét a szörnyeteg irányába emeli* Az előbbi varázslatomnak hála, nem fog ránk támadni! Nem gondoltam volna, hogy a szelídítő varázslat ily hasznos, ám úgy tűnik, hogy mégis. Ez viszont nem jelenti azt, hogy túl közel kéne merészkedni, hiszen még ha játszani is akarna, könnyen eltiporhatna minket. A gomba viszont jó ötlet, s ha ráharap a csalira, akkor nagy szerencsénk lesz. Harc nélkül, puszta csellel győzzük le... Nem rossz!
*Azzal meg is fordul, és elkezdi keresni a gombát, s várja, hogy eldöntsék, ki tartson vele.*
A varázsló egy Teleportáció nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló körül egy áthatolhatatlan ezüstös kör alakul ki, majd a varázsló által kijelölt helyen egy másik, amibe a varázsló átteleportálhat.
*Mordach kissé meglepetten nézi a két hölgy összeborulását, hiszen ha úgy vesszük, akkor ez egy "egyszerű" esés volt, lényegében nem élet-halál kérdése. Ő is esett már sokszor, majd felkelt, és öt perc múlva már nem is emlékezett rá. Most viszont tényleg látszik, hogy szoros köztük a kapocs. Talán testvérek lennének, avagy...?
A ló vonaglása viszont igen rosszul érinti a társaságot. A Vörös tudja jól, hogy a saját lovát szinte el sem tudná ereszteni egy hasonló helyzetben, hiszen bármennyire is furcsa, a Vörös igazán ragaszkodó típus. Mármint nem emberekhez, hanem olyan dolgokhoz, melyet "megszokott" már. Nem véletlenül tanította meg arra, hogy ha baj van, akkor szaladjon el jó messzire! Most viszont ez az állat egyáltalán nem saját hibájából haldoklik, s ez még szörnyűbb. A férfi oda is lép Nabii mellé, s együttérzően, szavak nélkül a vállára helyezi kezét, majd elhúzza azt. Nem szól semmit, hiszen ennek most nincs itt az ideje. Egy lépést hátrál is, hogy Umi mellé húzódjon, s az "utasításra" megragadja a kezét.*
- Gyere, ezt nem kéne látnod...
*Mondja neki halkabban, és ha nem áll ellen, akkor odébb húzza az egyik fa mögé, ám ha ellenkezik, akkor Mordach inkább nem erőszakoskodik, hanem békén hagyja. Ennek egy "szép" rituálénak kellene lennie, ahogy az állat eltávozik, bár jelen esetben ezt a tiszteletet nem túl egyszerű megadni. Az ötleten viszont egyrészt meglepődik, másrészt nem. Nem gondolta volna, hogy képes a saját társának testét feláldozni ily hamar. Ugyanakkor kemény jellemre utal mégis ez a cselekedet, így a Vörös csak tisztelni tudja emiatt.*
- Biztos ezt akarod? *kérdi tapintatosságból, s ha tényleg beleegyezik Nabii, akkor folytatja* Sajnos nem lehet tudni biztosra, hiszen eléggé sietős a dolga ahogy látszik, bár tény, hogy ekkora dögöt azért még ekkor is kellett volna látnunk enni, hiszen rengeteget fogyaszthat egy nap alatt.
*Próbálja úgy csavarni a szavakat, hogy az állat testének feláldozása ne legyen hiábavaló, persze biztosra tényleg nem mehetnek. Lehet, hogy észre sem veszi, lehet, hogy meg sem eszi, hiszen nagyon siet... Semmit se lehet tudni, de tény, hogy egy próbát nagyon is megér.*
- Nos, éppenséggel tudok valamit, bár ezt nem szoktam hangoztatni, mert igen erős varázslat. Hallottatok már arról, hogy teleportáció? E varázslat során képes vagyok arra, hogy egy szempillantás alatt az egyik pontról a másikra jussak úgy, hogy fizikailag nem szelem át a köztük levő távolságot. Mintha felreppennék, de mégse, hanem át egy ezüstös kapun. Valahogy így.
*Ha sikerül a varázslat, akkor hirtelen a férfi eltűnik, majd Darel mögött felbukkan váratlanul. Egy pillanat alatt nyit lényegében egy kaput valahol az éterben, mely a másik az általa kijelölt helyen nyílik meg. Ebben a másik világban mintha idő sem lenne, ezért is jut el ilyen gyorsan a célhoz.*
- Mást is magammal tudok vinni, de maximum egyetlen főt. Kis távolság esetén, mint az előbbi volt, nem annyira kimerítő, de nagyobb távolság esetén már igen... Ha még a lovat is vinni kell, akkor nehézkés lesz, de nem lehetetlen. Csupán valahogy belém kell kapaszkodni, hogy ha "ugrunk", akkor ne maradjon itt az, aki velem tart. *mondja célzóan, hiszen nem fogja megszabni, ki menjen vele* Az állatot nem kell teljesen felemelni, csupán egy pillanatra kell elemelni a földről, hogy átvihessem. Tehát az itt maradó két ember segít felemelni, aki pedig velem jön, az belém kapaszkodik, és mehetünk is. A másik pedig... *egy pillanatra becsukja szemeit, s kezét a szörnyeteg irányába emeli* Az előbbi varázslatomnak hála, nem fog ránk támadni! Nem gondoltam volna, hogy a szelídítő varázslat ily hasznos, ám úgy tűnik, hogy mégis. Ez viszont nem jelenti azt, hogy túl közel kéne merészkedni, hiszen még ha játszani is akarna, könnyen eltiporhatna minket. A gomba viszont jó ötlet, s ha ráharap a csalira, akkor nagy szerencsénk lesz. Harc nélkül, puszta csellel győzzük le... Nem rossz!
*Azzal meg is fordul, és elkezdi keresni a gombát, s várja, hogy eldöntsék, ki tartson vele.*
A varázsló egy Teleportáció nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló körül egy áthatolhatatlan ezüstös kör alakul ki, majd a varázsló által kijelölt helyen egy másik, amibe a varázsló átteleportálhat.
150. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-02 07:37:50
Üzenet elküldve: 2014-04-02 07:37:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
// Szörnyvadászok //
* Hellyel-közzel de sikeresen földet ér a rögtönzött páros. Szerencsére Nabii reflexszerűen enged a fiú mozdulatainak így a lehető legkevesebb sérülés éri a nő, vért nélküli testét. A kis földön hempergés után Darel jobb lábbal állítja meg magukat és vet véget a további pörgésnek, zúzódásnak. Nabii alatta van, karjával húzva magához és ezek szerint sikerrel megóvva őt a komolyabb sérülésektől. Így néz a távolodók után, majd vissza a nőre, a kérdésre megkapja a választ és csak hamar fel is tápászkodnak mindketten. A kérdésre, hogy Darel jól van-e csupán bólint, természetesen jól van. Bár Nabii hamar kiismerheti, hogy még ha lenne is baja, akkor sem mondaná, nem olyan fából faragták. De ezen nincs sok idő morfondírozni hiszen Umi csak hamar a nő előtt terem és összeborulnak rögvest. Ezzel Darel szerepe véget is ért. Umi rövid pillantása mit a fiú felé fordít, hogy ő is meg nézze jól van e, csupán ugyan azt a szobor arcot kapja vissza mint Nabii is, egy aprót biccent felé is, hogy minden rendben. Egyedül a halántékánál lévő kis vérpatak árulkodik bármi sérülésről, de az sem tűnik túl komolynak, bizonyára egy kiálló faág vágta meg gurulás közben, katonadolog. Kék szemei egy pár pillanatig figyelik az ölelkező párost, kik aggodalommal telve húzódnak egymáshoz közel. ~ Vigyázz magadra! ~ Szól fejében a kedves hang, melyek a lány utolsó szavai voltak azon az éjjelen. Rozsdabarna tincsek, nefelejcs szempár, azúrkék ruha… Csupán néhány kóbor pillanat, de tér is vissza a valóságba, ide kell most koncentráljon, tekintetét a folyamatosan távolodó lényre irányítja.
Majd csak hamar vissza Nabiira mikor vergődő társa felé indul. Jeges szemei követik a mozdulatokat amint közelebb hajol hű társához és véget vet a szenvedésnek. Nem volt más megoldás… Kissé idegen számára az effajta kötődés, újabb érzés mit eddig nem tapasztalt…
Majd ez után Nabii szavai törik meg a csapatra ülő pillanatnyi csendet. Az ötlet jó, még ha egy bajtárs is az ára. (S ha valóban keresni indulnak, akkor ő sem lesz rest, segít amiben tud, bár nem ért a növényekhez, a mérgezőkhöz végképp nem… De ha leírják neki akkor keresésre indul ő maga is, hoz amit szükséges, de ha máshogy döntenek akkor nem így cselekszik természetesen)*
- Ez működhet.
* Teszi hozzá röviden, ügyes taktika, gyengíts meg ellenfeled… *
- Jelen helyzetben nem hiszem, hogy túl sok állat merészkedne a közelbe.
* Utal Mordach szavaira, hogy a dögszag idevonzza majd a vadakat, ha egy ilyen monstrum trappol a közelben, akkor ez nem túl valószínű.
Mordach ismét kántálni kezd, mágia rázza meg a környezetet és indul útnak ismét egyenest a szörnyeteg felé. Darel nem tudja mi is ez hisz nem ért a mágiához s különösebben nem is foglalkozik vele míg Mordach el nem mondja. (ha így tenne, akkor az ötlete egyszerű volna, mégpedig az, hogy menjen a vörös a szörny után a lóval amilyen gyorsan csak tud és fékezze meg amennyire tudja ha már kontrollálni képes valamelyest, ők hárman pedig gyalog szerrel utol érik. Ez az ötlet csak akkor kerül napvilágra ha Mordach elmondja mire is volt használatos az iménti varázs.)
Minden esetre a lovon ülés problémáját hamar megoldják, ha fel is ül valaki, akkor az a vörös legyen az iménti kis eszmefuttatás végett. Vagy ha máshogy döntenek, akkor Nabii, de Darel részéről nem szükséges a lóháton közlekedés. *
- Véget kell vetni ennek az ámokfutásnak.
* Hellyel-közzel de sikeresen földet ér a rögtönzött páros. Szerencsére Nabii reflexszerűen enged a fiú mozdulatainak így a lehető legkevesebb sérülés éri a nő, vért nélküli testét. A kis földön hempergés után Darel jobb lábbal állítja meg magukat és vet véget a további pörgésnek, zúzódásnak. Nabii alatta van, karjával húzva magához és ezek szerint sikerrel megóvva őt a komolyabb sérülésektől. Így néz a távolodók után, majd vissza a nőre, a kérdésre megkapja a választ és csak hamar fel is tápászkodnak mindketten. A kérdésre, hogy Darel jól van-e csupán bólint, természetesen jól van. Bár Nabii hamar kiismerheti, hogy még ha lenne is baja, akkor sem mondaná, nem olyan fából faragták. De ezen nincs sok idő morfondírozni hiszen Umi csak hamar a nő előtt terem és összeborulnak rögvest. Ezzel Darel szerepe véget is ért. Umi rövid pillantása mit a fiú felé fordít, hogy ő is meg nézze jól van e, csupán ugyan azt a szobor arcot kapja vissza mint Nabii is, egy aprót biccent felé is, hogy minden rendben. Egyedül a halántékánál lévő kis vérpatak árulkodik bármi sérülésről, de az sem tűnik túl komolynak, bizonyára egy kiálló faág vágta meg gurulás közben, katonadolog. Kék szemei egy pár pillanatig figyelik az ölelkező párost, kik aggodalommal telve húzódnak egymáshoz közel. ~ Vigyázz magadra! ~ Szól fejében a kedves hang, melyek a lány utolsó szavai voltak azon az éjjelen. Rozsdabarna tincsek, nefelejcs szempár, azúrkék ruha… Csupán néhány kóbor pillanat, de tér is vissza a valóságba, ide kell most koncentráljon, tekintetét a folyamatosan távolodó lényre irányítja.
Majd csak hamar vissza Nabiira mikor vergődő társa felé indul. Jeges szemei követik a mozdulatokat amint közelebb hajol hű társához és véget vet a szenvedésnek. Nem volt más megoldás… Kissé idegen számára az effajta kötődés, újabb érzés mit eddig nem tapasztalt…
Majd ez után Nabii szavai törik meg a csapatra ülő pillanatnyi csendet. Az ötlet jó, még ha egy bajtárs is az ára. (S ha valóban keresni indulnak, akkor ő sem lesz rest, segít amiben tud, bár nem ért a növényekhez, a mérgezőkhöz végképp nem… De ha leírják neki akkor keresésre indul ő maga is, hoz amit szükséges, de ha máshogy döntenek akkor nem így cselekszik természetesen)*
- Ez működhet.
* Teszi hozzá röviden, ügyes taktika, gyengíts meg ellenfeled… *
- Jelen helyzetben nem hiszem, hogy túl sok állat merészkedne a közelbe.
* Utal Mordach szavaira, hogy a dögszag idevonzza majd a vadakat, ha egy ilyen monstrum trappol a közelben, akkor ez nem túl valószínű.
Mordach ismét kántálni kezd, mágia rázza meg a környezetet és indul útnak ismét egyenest a szörnyeteg felé. Darel nem tudja mi is ez hisz nem ért a mágiához s különösebben nem is foglalkozik vele míg Mordach el nem mondja. (ha így tenne, akkor az ötlete egyszerű volna, mégpedig az, hogy menjen a vörös a szörny után a lóval amilyen gyorsan csak tud és fékezze meg amennyire tudja ha már kontrollálni képes valamelyest, ők hárman pedig gyalog szerrel utol érik. Ez az ötlet csak akkor kerül napvilágra ha Mordach elmondja mire is volt használatos az iménti varázs.)
Minden esetre a lovon ülés problémáját hamar megoldják, ha fel is ül valaki, akkor az a vörös legyen az iménti kis eszmefuttatás végett. Vagy ha máshogy döntenek, akkor Nabii, de Darel részéről nem szükséges a lóháton közlekedés. *
- Véget kell vetni ennek az ámokfutásnak.
149. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-04-01 21:04:18
Üzenet elküldve: 2014-04-01 21:04:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*A ló szépen megdöglik, nyihog is hozzá egy kicsit, meg minden ami kell, mindeközben Mordach varázslata egy szelíd állatot csinál hatalmas lényből, aki ettől még továbbra is előre törtet, de ha senki se mondja, hogy álljon meg, főleg ha a gazdája nem, akkor nem fog megállni. Bár már nem törtet olyan eszeveszett sebességgel, de így is jócskán gyorsabb mint egy ember gyalog, és elég komoly előnnyel is rendelkezik. Most akár kiabálni is lehet neki, talán még azt se hallja meg, és ha a varázsharcosnak nincs valami igen jó ötlete, vagy trükkje, akkor nem fogja utolérni.*
*A ló szépen megdöglik, nyihog is hozzá egy kicsit, meg minden ami kell, mindeközben Mordach varázslata egy szelíd állatot csinál hatalmas lényből, aki ettől még továbbra is előre törtet, de ha senki se mondja, hogy álljon meg, főleg ha a gazdája nem, akkor nem fog megállni. Bár már nem törtet olyan eszeveszett sebességgel, de így is jócskán gyorsabb mint egy ember gyalog, és elég komoly előnnyel is rendelkezik. Most akár kiabálni is lehet neki, talán még azt se hallja meg, és ha a varázsharcosnak nincs valami igen jó ötlete, vagy trükkje, akkor nem fogja utolérni.*
148. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-03-31 19:07:07
Üzenet elküldve: 2014-03-31 19:07:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*A méhhad nem válik be, bármekkora reményeket is fűztek hozzá. Bár legalább nem fordult ellenük. Ez már azért egy jó pont.
Az viszont nem az, hogy Taiko megbotlik - méghozzá nagyon nem jó. Így most csak Darelen múlik, hogy legalább kettejüknek nem esik komoly baja. Még jó, hogy hagyta magát átkarolni, mert most is így zuhannak át a ló testén. Hasának ugyan nem kellemes a férfi szorítása, de a már meglévő fájdalom a legkisebb gondja jelenleg, hiszen a cél az lenne, hogy ne szerezzen mellé még többet. Ő maga már csak annyit tehet, hogy a még mindig az oldalán függeszkedő rövidkardot egyszerűen letépi az övről és oldalvást elejti, majd összehúzza magát, hiszen ha valamit megtanult a korábbi, küzdelmekkel teli évek során, az az, hogy ha már esni kell, abba bele kell törődni, s akkor nem szabad másra koncentrálni, csak arra, hogy az ütődéseket tompítsa, védje a lágy részeket és a fejet a lehetséges sérülésektől. Lábait tehát feljebb húzza, amennyire csak az idő engedi, s egyik behajlított karjával a saját behúzott fejét fogja körbe, a másikkal pedig Darelét igyekszik ugyanígy védeni valamelyest. Még szemeit is becsukja és a lélegzetet is visszatartja arra a néhány, iszonyú hosszúnak tűnő másodpercre, míg földet nem érnek.
A puffanásból nem érez meg sok mindent, leginkább csak azt, ahogy a férfi vértje a hátába nyomódik, aztán pedig a későbbi bukfencezés miatti kisebb ütéseket, horzsolásokat, amiket a "szeméttel" teli föld tartogat még számukra.
Ahogy Darel szorítása enged, végre mély levegőt vesz, és elhúzódik tőle/lefordul róla (a helyzetüktől függően), s először négykézlábra húzódva kilihegi magát. Megérzi ám azért az esést, de biztosan korántsem annyira, mintha a férfi nincs észnél és nem védi meg. Sokkal rosszabbul is járhatott volna, mint hogy beszerzett pár horzsolást és zúzódást.*
- Köszönöm.
*Ez az első szava, a neki szegezett kérdésre aztán csak bólint. Egy mély sóhajnyi idő alatt összeszedi magát, s feltápászkodik.*
- És te?
*Néz rá aggódva, a szemében hálával. A mellé érkező Umit egyszerűen átöleli és magához szorítja, hogy megnyugtassa, mivel úgy érzi, a szavak nem lennének ehhez elégségesek.*
- Nincs semmi baj...
*Súgja neki, s még csókot is nyom szőke üstökére. Aztán elereszti őt, és arcáról eltöröl egy útnak indult könnycseppet, ahogy megindul lova felé. Megáll a kínlódó test mellett, de képtelen megállni, hogy útjára engedjen néhány újabb kövér, sós cseppet, amik aztán végigszántják arcának szomorúságtól és dühtől átforrósodott bőrét.*
- Nem, már valóban nem megy sehova. Vagyis... csak egy helyre...
*Nyel egy nagyot, elnéz a távolodó dög irányába, akit most hirtelen mindennél jobban gyűlöl. Bár az előbb még azon gondolkodott, hogy megölni talán helytelen vagy lehetetlen lenne, ám most, hogy a számára egyik legkedvesebbet, az őt évek óta hűséges társként szolgáló társát így, kínok közt vergődve kell lássa, már szinte szomjazza a dög halálát.
Tekintete egy pillanat alatt villámlik a vörösre, benne minden létező elszántsággal és haraggal, ami összegyűlt hirtelen a lelkében.*
- Így van, az én lovam, az én döntésem. Fordítsd el, ne lássa.
*Umira utal, s bár nem mondja ki, tudja, hogy a férfi enélkül is érti és eleget tesz az elhaló, remegő hangon tett kérésnek. Ha ez megvan, előkeríti kardját, letérdel a fújtató állat mellé. Párszor végigsimít az orrán és homlokán, hogy valamennyire megnyugtassa, elcsitítsa, majd saját homlokát az övének veti, miközben fejüket összeszorítja. A kard hegyét a ló bordáihoz illeszti, majd összeszorítja szemeit, mert képtelen állni a rá szegeződő kérlelő, fekete tekintetet. Legbelül zokog, de tudja, hogy meg kell könnyítse a hűséges hátas átkelését egy másik világra.*
- Ne haragudj. Ígérem, a halálod jó célt fog szolgálni.
*Súgja, bár inkább csak saját megnyugtatására, hiszen bízik benne, hogy így fog történni. Aztán, mielőtt tovább gondolkodhatna, átdöfi a kardot az állat bordái közt, egyenest a szíve felé. A fejét továbbra is szorosan tartja, hogy ne nyerítsen túl hangosan, s az utolsó lélegzetéig öleli őt. Nem, egyszerűen nem érdekli, mennyi idő telik el közben. Az sem érdekelné, ha itt hagynák, mire vége. Ezt meg kellett tegye, és ha ezt nem értenék meg... Azt nagyon sajnálná, de cseppet sem bánná.
Arcát teljesen eláztatják könnyei, mire felemelkedik, s bár hangja még mindig nem nyugodt, igyekszik összeszedetten átgondolni a helyzetet, míg beletörölközik blúza ujjaiba. Ha a másik három nem hagyta itt, akkor el is mondja nekik, mit gondolt ki.*
- Az a dög... Húsevő kell legyen. Ha növényevő lenne, zabálná a fákat, ugye? Akkor hát, húst fog kapni.
*Mélyet sóhajt, mivel nehezen szakad el attól a ténytől, hogy annak a két-három mázsányi "húsnak" nemrég még neve is volt.*
- Mordach, igaz? Nincs esetleg olyan mágia, amivel őt elé tudnád dobni, vagy hasonló? Mert akkor kereshetnénk valami mérgező növényt, azzal megtölthetnénk. Beirdaljuk, vagy valami...
*Balja oly erővel szorul ökölbe, hogy még saját színéhez képest is elfehéredik, ahogy ujjaiból ezidőre kifut a vér. Elborzasztja a gondolat, hogy épp azon jár az esze, hogyan töltse meg az állat tetemét valami gazzal, hogy aztán felfalassa azzal az óriási döggel. De ha már egyszer meg kellett haljon, nyerjen értelmet ez a tény.*
- Ez a szag lehet a Vadhorgászé. Az egy gombafajta, olyan, mint a tapló. Dögszagú, de képes kinyílni úgy, mint egy száj. Mérgező. Keressünk olyat, amennyit csak találunk. Pár percünk biztosan lehet rá. Ha bele nem is döglik, legalább alaposan belebetegszik, így talán utolérjük. Vagy ha később találkozunk vele, könnyebb lehet levadászni.
*Sorolja tervét, attól függetlenül, hogy milyen hatással volt a vörös előző varázslata a soklábú ölnivalóra.*
- Vagy ha mégsem a gomba szagát érezzük, akkor kitömhetjük gallyakkal is, kövekkel, bármivel, ami kárt tehet abban a rohadékban!
*Utolsó szavait már fogai közt sziszegi, annyira elfutja a düh, de talán a többiek megértik, miért.
Ha a csapat jó ötletnek tartja, amit ő hirtelenjében kigondolt, máris keresésre indulhatnak. Legalábbis azok hárman. Ő hátramarad felbontani a testet, vagy feldarabolni valamennyire, attól függően, mit válaszol Mordach: ha van egy megfelelő varázslat erre, és ha annak van valami súly-, vagy méretbeli korlátja.
Persze az sem gond, ha a mágia ilyesmire már nem terjed ki, mint testek reptetése vagy hasonló. Akkor vállalja, hogy visszacsalja ide a dögöt valahogy... bármit. Csak pusztuljon el végre, ha már ennyi ideje követik és ilyen árat kellett fizessen ezért...*
A hozzászólás írója (Nabii Dhariah Khaal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.03.31 19:19:56
*A méhhad nem válik be, bármekkora reményeket is fűztek hozzá. Bár legalább nem fordult ellenük. Ez már azért egy jó pont.
Az viszont nem az, hogy Taiko megbotlik - méghozzá nagyon nem jó. Így most csak Darelen múlik, hogy legalább kettejüknek nem esik komoly baja. Még jó, hogy hagyta magát átkarolni, mert most is így zuhannak át a ló testén. Hasának ugyan nem kellemes a férfi szorítása, de a már meglévő fájdalom a legkisebb gondja jelenleg, hiszen a cél az lenne, hogy ne szerezzen mellé még többet. Ő maga már csak annyit tehet, hogy a még mindig az oldalán függeszkedő rövidkardot egyszerűen letépi az övről és oldalvást elejti, majd összehúzza magát, hiszen ha valamit megtanult a korábbi, küzdelmekkel teli évek során, az az, hogy ha már esni kell, abba bele kell törődni, s akkor nem szabad másra koncentrálni, csak arra, hogy az ütődéseket tompítsa, védje a lágy részeket és a fejet a lehetséges sérülésektől. Lábait tehát feljebb húzza, amennyire csak az idő engedi, s egyik behajlított karjával a saját behúzott fejét fogja körbe, a másikkal pedig Darelét igyekszik ugyanígy védeni valamelyest. Még szemeit is becsukja és a lélegzetet is visszatartja arra a néhány, iszonyú hosszúnak tűnő másodpercre, míg földet nem érnek.
A puffanásból nem érez meg sok mindent, leginkább csak azt, ahogy a férfi vértje a hátába nyomódik, aztán pedig a későbbi bukfencezés miatti kisebb ütéseket, horzsolásokat, amiket a "szeméttel" teli föld tartogat még számukra.
Ahogy Darel szorítása enged, végre mély levegőt vesz, és elhúzódik tőle/lefordul róla (a helyzetüktől függően), s először négykézlábra húzódva kilihegi magát. Megérzi ám azért az esést, de biztosan korántsem annyira, mintha a férfi nincs észnél és nem védi meg. Sokkal rosszabbul is járhatott volna, mint hogy beszerzett pár horzsolást és zúzódást.*
- Köszönöm.
*Ez az első szava, a neki szegezett kérdésre aztán csak bólint. Egy mély sóhajnyi idő alatt összeszedi magát, s feltápászkodik.*
- És te?
*Néz rá aggódva, a szemében hálával. A mellé érkező Umit egyszerűen átöleli és magához szorítja, hogy megnyugtassa, mivel úgy érzi, a szavak nem lennének ehhez elégségesek.*
- Nincs semmi baj...
*Súgja neki, s még csókot is nyom szőke üstökére. Aztán elereszti őt, és arcáról eltöröl egy útnak indult könnycseppet, ahogy megindul lova felé. Megáll a kínlódó test mellett, de képtelen megállni, hogy útjára engedjen néhány újabb kövér, sós cseppet, amik aztán végigszántják arcának szomorúságtól és dühtől átforrósodott bőrét.*
- Nem, már valóban nem megy sehova. Vagyis... csak egy helyre...
*Nyel egy nagyot, elnéz a távolodó dög irányába, akit most hirtelen mindennél jobban gyűlöl. Bár az előbb még azon gondolkodott, hogy megölni talán helytelen vagy lehetetlen lenne, ám most, hogy a számára egyik legkedvesebbet, az őt évek óta hűséges társként szolgáló társát így, kínok közt vergődve kell lássa, már szinte szomjazza a dög halálát.
Tekintete egy pillanat alatt villámlik a vörösre, benne minden létező elszántsággal és haraggal, ami összegyűlt hirtelen a lelkében.*
- Így van, az én lovam, az én döntésem. Fordítsd el, ne lássa.
*Umira utal, s bár nem mondja ki, tudja, hogy a férfi enélkül is érti és eleget tesz az elhaló, remegő hangon tett kérésnek. Ha ez megvan, előkeríti kardját, letérdel a fújtató állat mellé. Párszor végigsimít az orrán és homlokán, hogy valamennyire megnyugtassa, elcsitítsa, majd saját homlokát az övének veti, miközben fejüket összeszorítja. A kard hegyét a ló bordáihoz illeszti, majd összeszorítja szemeit, mert képtelen állni a rá szegeződő kérlelő, fekete tekintetet. Legbelül zokog, de tudja, hogy meg kell könnyítse a hűséges hátas átkelését egy másik világra.*
- Ne haragudj. Ígérem, a halálod jó célt fog szolgálni.
*Súgja, bár inkább csak saját megnyugtatására, hiszen bízik benne, hogy így fog történni. Aztán, mielőtt tovább gondolkodhatna, átdöfi a kardot az állat bordái közt, egyenest a szíve felé. A fejét továbbra is szorosan tartja, hogy ne nyerítsen túl hangosan, s az utolsó lélegzetéig öleli őt. Nem, egyszerűen nem érdekli, mennyi idő telik el közben. Az sem érdekelné, ha itt hagynák, mire vége. Ezt meg kellett tegye, és ha ezt nem értenék meg... Azt nagyon sajnálná, de cseppet sem bánná.
Arcát teljesen eláztatják könnyei, mire felemelkedik, s bár hangja még mindig nem nyugodt, igyekszik összeszedetten átgondolni a helyzetet, míg beletörölközik blúza ujjaiba. Ha a másik három nem hagyta itt, akkor el is mondja nekik, mit gondolt ki.*
- Az a dög... Húsevő kell legyen. Ha növényevő lenne, zabálná a fákat, ugye? Akkor hát, húst fog kapni.
*Mélyet sóhajt, mivel nehezen szakad el attól a ténytől, hogy annak a két-három mázsányi "húsnak" nemrég még neve is volt.*
- Mordach, igaz? Nincs esetleg olyan mágia, amivel őt elé tudnád dobni, vagy hasonló? Mert akkor kereshetnénk valami mérgező növényt, azzal megtölthetnénk. Beirdaljuk, vagy valami...
*Balja oly erővel szorul ökölbe, hogy még saját színéhez képest is elfehéredik, ahogy ujjaiból ezidőre kifut a vér. Elborzasztja a gondolat, hogy épp azon jár az esze, hogyan töltse meg az állat tetemét valami gazzal, hogy aztán felfalassa azzal az óriási döggel. De ha már egyszer meg kellett haljon, nyerjen értelmet ez a tény.*
- Ez a szag lehet a Vadhorgászé. Az egy gombafajta, olyan, mint a tapló. Dögszagú, de képes kinyílni úgy, mint egy száj. Mérgező. Keressünk olyat, amennyit csak találunk. Pár percünk biztosan lehet rá. Ha bele nem is döglik, legalább alaposan belebetegszik, így talán utolérjük. Vagy ha később találkozunk vele, könnyebb lehet levadászni.
*Sorolja tervét, attól függetlenül, hogy milyen hatással volt a vörös előző varázslata a soklábú ölnivalóra.*
- Vagy ha mégsem a gomba szagát érezzük, akkor kitömhetjük gallyakkal is, kövekkel, bármivel, ami kárt tehet abban a rohadékban!
*Utolsó szavait már fogai közt sziszegi, annyira elfutja a düh, de talán a többiek megértik, miért.
Ha a csapat jó ötletnek tartja, amit ő hirtelenjében kigondolt, máris keresésre indulhatnak. Legalábbis azok hárman. Ő hátramarad felbontani a testet, vagy feldarabolni valamennyire, attól függően, mit válaszol Mordach: ha van egy megfelelő varázslat erre, és ha annak van valami súly-, vagy méretbeli korlátja.
Persze az sem gond, ha a mágia ilyesmire már nem terjed ki, mint testek reptetése vagy hasonló. Akkor vállalja, hogy visszacsalja ide a dögöt valahogy... bármit. Csak pusztuljon el végre, ha már ennyi ideje követik és ilyen árat kellett fizessen ezért...*
A hozzászólás írója (Nabii Dhariah Khaal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.03.31 19:19:56
147. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-03-31 13:36:12
Üzenet elküldve: 2014-03-31 13:36:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok //
- Szemtől szemben, kiegyenlített harcban magam sem alkalmaznám, viszont ez most azért kicsit más.
*Kacsint Nabii felé. Úgy látszik viszont, hogy a szörny kiszámíthatatlanabb, mint gondolta a Vörös, hiszen ahelyett, hogy leállt volna az őt szurkáló rovarokkal, inkább megszaporázta lépteit. Pedig azért elvárta volna Mordach, hogy amíg "felfogja", hogy megtámadták ezek a szurkáló lények, arra a pár másodpercre megáll - nem sok idő, de még ezzel is közelebb kerültek volna. De hát úgy látszik, hogy valahova nagyon igyekszik... Természetesen a varázslat sem tart örökké, így az első hullám után halovány ezüstös fényt öltenek az állatok, majd eggyé válnak az erdővel.
Umiban nem várt reakciót vált ki a férfi egyszerű kérdése, melynek hatására az állat kezd letérni a neki szánt útról, s épp az egyik kiálló, széttört vastagabb ág felé ível, mely ha telibe kapja a párost, az bizony igen sok kellemetlen pillanatot okozna nekik. Mordach hát nem is tétovázik, egy enyhébb rántással visszatereli az állatot a járhatóbb útra, majd halkabban a hölgyemény fülébe suttog.*
- Miért nem mondtad el nekem? Tudod, hogy segítettem volna szó nélkül... Talán most nem lenne ez itt.
*Nyúl oda óvatosan a sebhez, persze nem érinti meg, csak enyhén a vágás köré teszi ujjait, majd elhúzza. Nem igazán tetszik neki, hogy egy ilyen hölgynek, mint Umi, ilyen szörnyűségeken kellett keresztülmenni, viszonylag egyedül. Ha ott lett volna...
Ezen azonban nem sok idő marad morfondírozni, hiszen nagy nyerítés tör fel a páros mögül - a Vörös agyán hirtelen megannyi dolog átfut, mint például hogy a lény valamilyen oknál fogva rájuk ugrott, esetleg más kapta el őket. Ijedten is pillant vissza, s mikor visszakanyarodnak hozzájuk, azonnal le kis ugrik a lóról, kezét a többiek felé nyújtva, ha szükség van a segítségre.*
- Na, még ez is... *pillant a vergődő állat felé elhúzott szájjal* Uminak viszont igaza van, jobb lenne, ha ti mennétek lovon. Viszonylag jól bírja a terepet, és nektek most nagyobb szükségetek van rá. *ért egyet gondolkodás nélkül Umival* Viszont ha megdöglik a ló, akkor a szaga igen sok vadat idevonzhat, szóval nem szabad sokat időznünk! Persze, ez a te lovad *pillant Nabii felé*, így a döntés rajtad áll, mi legyen vele.
*Azzal Mordach megfordul, s egy újabb varázslatot próbál bevetni annak érdekében, hogy lelassítsák a szörnyet, márpedig erre igazán szükség van, ugyanis most sok időt vesztettek. Úgyhogy meg is fordul, pár pillanat alatt elmormol egy igét, majd az acélkarmokkal borított karjával a távolban cikázó szörnyeteg felé mutat. Ha sikerül, akkor érzi, ahogy ereje szélsebesen hatol át az ágak, gallyak közt, s telibe kapja a lényt. Ezzel a varázslattal igen sok állatot megszelídített már, ugyanakkor most nem annyira biztos, hogy egy ekkora dög teljesen kiszolgáltatottá válik. Ha nem is ér el teljes sikert, akkor is igen nagy esély van rá, hogy az állat lelassul, hiszen ha a darazsak miatt ingerült volt, az csillapodhat, emellett ha más miatt volt zavart, az is alább hagyhat, ami arra ösztönözheti, hogy nyugodtan lassíthat, így pedig előnyre tehet szert a csapat.
Mordach tarsolyában még mindig van igen sok dolog, amiket egyelőre nem akar ellőni, hanem majd a legvégső esetben akarja őket használni. Egy vadászat során nem szokta alkalmazni a mostani varázslatot sem, hiszen mi értelme lenne akkor a vadászatnak, ha pár szóval megszelídíti az áldozatát? A Vörös sosem azért vadászott, mert égető szüksége volt rá, sokkal inkább összekötötte a kellemeset a hasznossal. Most viszont nagyon reméli, hogy valamit elér vele...*
A varázsló egy Nyugtató holdfény nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló egy megvadult vagy vadállat szelídségét nyeri el. Ha alkalmas rá, meg is lovagolhatja. Hatása 3 körig tart.
- Szemtől szemben, kiegyenlített harcban magam sem alkalmaznám, viszont ez most azért kicsit más.
*Kacsint Nabii felé. Úgy látszik viszont, hogy a szörny kiszámíthatatlanabb, mint gondolta a Vörös, hiszen ahelyett, hogy leállt volna az őt szurkáló rovarokkal, inkább megszaporázta lépteit. Pedig azért elvárta volna Mordach, hogy amíg "felfogja", hogy megtámadták ezek a szurkáló lények, arra a pár másodpercre megáll - nem sok idő, de még ezzel is közelebb kerültek volna. De hát úgy látszik, hogy valahova nagyon igyekszik... Természetesen a varázslat sem tart örökké, így az első hullám után halovány ezüstös fényt öltenek az állatok, majd eggyé válnak az erdővel.
Umiban nem várt reakciót vált ki a férfi egyszerű kérdése, melynek hatására az állat kezd letérni a neki szánt útról, s épp az egyik kiálló, széttört vastagabb ág felé ível, mely ha telibe kapja a párost, az bizony igen sok kellemetlen pillanatot okozna nekik. Mordach hát nem is tétovázik, egy enyhébb rántással visszatereli az állatot a járhatóbb útra, majd halkabban a hölgyemény fülébe suttog.*
- Miért nem mondtad el nekem? Tudod, hogy segítettem volna szó nélkül... Talán most nem lenne ez itt.
*Nyúl oda óvatosan a sebhez, persze nem érinti meg, csak enyhén a vágás köré teszi ujjait, majd elhúzza. Nem igazán tetszik neki, hogy egy ilyen hölgynek, mint Umi, ilyen szörnyűségeken kellett keresztülmenni, viszonylag egyedül. Ha ott lett volna...
Ezen azonban nem sok idő marad morfondírozni, hiszen nagy nyerítés tör fel a páros mögül - a Vörös agyán hirtelen megannyi dolog átfut, mint például hogy a lény valamilyen oknál fogva rájuk ugrott, esetleg más kapta el őket. Ijedten is pillant vissza, s mikor visszakanyarodnak hozzájuk, azonnal le kis ugrik a lóról, kezét a többiek felé nyújtva, ha szükség van a segítségre.*
- Na, még ez is... *pillant a vergődő állat felé elhúzott szájjal* Uminak viszont igaza van, jobb lenne, ha ti mennétek lovon. Viszonylag jól bírja a terepet, és nektek most nagyobb szükségetek van rá. *ért egyet gondolkodás nélkül Umival* Viszont ha megdöglik a ló, akkor a szaga igen sok vadat idevonzhat, szóval nem szabad sokat időznünk! Persze, ez a te lovad *pillant Nabii felé*, így a döntés rajtad áll, mi legyen vele.
*Azzal Mordach megfordul, s egy újabb varázslatot próbál bevetni annak érdekében, hogy lelassítsák a szörnyet, márpedig erre igazán szükség van, ugyanis most sok időt vesztettek. Úgyhogy meg is fordul, pár pillanat alatt elmormol egy igét, majd az acélkarmokkal borított karjával a távolban cikázó szörnyeteg felé mutat. Ha sikerül, akkor érzi, ahogy ereje szélsebesen hatol át az ágak, gallyak közt, s telibe kapja a lényt. Ezzel a varázslattal igen sok állatot megszelídített már, ugyanakkor most nem annyira biztos, hogy egy ekkora dög teljesen kiszolgáltatottá válik. Ha nem is ér el teljes sikert, akkor is igen nagy esély van rá, hogy az állat lelassul, hiszen ha a darazsak miatt ingerült volt, az csillapodhat, emellett ha más miatt volt zavart, az is alább hagyhat, ami arra ösztönözheti, hogy nyugodtan lassíthat, így pedig előnyre tehet szert a csapat.
Mordach tarsolyában még mindig van igen sok dolog, amiket egyelőre nem akar ellőni, hanem majd a legvégső esetben akarja őket használni. Egy vadászat során nem szokta alkalmazni a mostani varázslatot sem, hiszen mi értelme lenne akkor a vadászatnak, ha pár szóval megszelídíti az áldozatát? A Vörös sosem azért vadászott, mert égető szüksége volt rá, sokkal inkább összekötötte a kellemeset a hasznossal. Most viszont nagyon reméli, hogy valamit elér vele...*
A varázsló egy Nyugtató holdfény nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló egy megvadult vagy vadállat szelídségét nyeri el. Ha alkalmas rá, meg is lovagolhatja. Hatása 3 körig tart.
146. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-03-31 10:02:04
Üzenet elküldve: 2014-03-31 10:02:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*Ő sem szívesen futott volna vissza, erre azonban nincs is szükség, hála annak, hogy megtalálták a lovakat. Mordach hátasára is ráakadtak, de igencsak makacs jószág, így tapodtat sem mozdult hívásukra, vagy egyéb noszogatásukra. Nélküle mennek hát vissza, s amint utolérik a férfiakat, már nyújtja is karját a Vörösnek, ki szó nélkül mögé pattan. Az oldala mellett előre kerülő kezek nem kis zavart okoznak a lánynak. Arcára azonnal vörös pír telepszik, mit igyekszik minél hamarabb leküzdeni. Annyi szerencséje van, hogy a mögötte lévő ezt nem láthatja, bár bizonyára sejti, hogy mi történik most épp Umi fejében. A hátason minden esetre kényelmesen elférnek, lévén, a lányka nem túl nagy darab. Ujjaival már-már görcsösen kapaszkodik a kantárba, tartva attól, hogy egy-egy kerülő után a ló önállósítja magát. Ettől egyelőre nem kell tartani, az pedig némi megnyugvást ad neki, hogy Mordach kezei is kapaszkodnak az irányításra szolgáló vastag bőrszíjban. A kérdés viszont meglepi. Most jut csak eszébe, hogy haja igazgatásával a másik szeme elé kerülhetett cseppet sem kellemes érzést keltő sérülése. Egész teste megremeg. Lelki szemei elé képek vetülnek, némi kétségbeesést szülve. Egy pillanatra újra látja kezein a csöpögő, vöröslő vért, mi nem akar onnan eltűnni, s már a kantáron is elterül. Ezen riadalma kihat a hátasra is, mi furán kezd viselkedni. A férfinak figyelni kell tehát, hogy uralma alatt tartsa a patást, mert Umiedia rövid ideig képtelen rá. Szemei össze is szorítja, majd kinyitva eltűnik előle az ijesztő kép. Minden újra normális, ő pedig vesz egy mély levegőt, hogy sóhajként juttassa azt vissza a külvilágba.*
- Megküzdöttem azzal... aki éveken át tanított, majd meg akart ölni. Miatta kellett ott hagyjalak az erdőben is *mondja egészen halkan, hogy csak a címzett hallhassa. A varázslásra nemigen számított. Nem tudta, hogy ilyesmire is képes utasa. Ilyesmihez nem folyamodott közös vadászatuk során, ami végül is érthető. Azzal teljesen oda lenne az élmény. A darazsak azért kicsit megrémítik. Nem szereti ezeket a szurkáló állatokat, de amint elmennek mellőlük, megnyugszik. Mindezek ellenére előrébb vannak, mint a másik páros. Jó darabig hátra sem néz, csak akkor, mikor meghallja a vészjósló nyerítést. Tekintetét azonnal hátra kapja. Amint meglátja mi történik, átfog a kantáron, kezeit Mordach kezeire téve, majd úgy fékez a lovon, hogy ezt követően visszafordítsa azt. Azzal, hogy a férfi kezein keresztül irányítja a lovat, elérte azt, hogy ne tartsanak ellent az erős karok, megzavarva ezzel a hátast. Határozott utasítást kap, mi rémületből adódik. Gyors ütemben kénytelen visszasietni, hogy a borulók előtt megálljon. Akkor Umi lök egy kicsit a Vörös útban lévő karján, jelezve, hogy vegye el onnan, majd lepattan a nyeregből. Szemei hirtelen könnyessé válnak. Tekintetével a két utast keresi, főként Nabiit, már figyelve is őt, újabb sérülések után kutatva. Amint behatárolja hogy hol állt meg, odasiet, hogy térdre essen mellette, ha még nem kelt fel. Ha igen, akkor egyszerűen megáll.*
- Nabii... minden rendben? Hol sérültél meg? *teszi fel kérdéseit aggódva. Szemein látszik, mennyire aggódik a másikért. Annak ellenére, hogy elég gyakran fejezi ki nemtetszését döntései kapcsán, nagyon is megkedvelte őt. Tekintete akaratlanul is a nő hasának tájékára téved, hol tudja, hogy már van egy sebe. Reméli nem szakadt fel, ezzel is megkeserítve a másik minden egyes mozdulatát. Nem is beszélve az esetlegesen újonnan szerzett sebekről. Tudja jól, milyen nehéz azokkal mozogni. Hosszú ujjú blúza alatt neki is akad jó néhány, nem is beszélve lábairól, bár azok már jó pár naposak, így jelentősen gyógyultak, csökkentve ezzel az általuk okozott fájdalmat és nehézségeket. Azért sandít néhányat Darel felé is, őt is végigmérve, sérülések után kutatva. Ő is a társuk, tehát miatta is aggódik, csak van, aki miatt egyelőre jobban.*
- Nem... nem mehettek gyalog. Ezek után nem! Ott a másik ló, szálljatok fel! Ha olyan tempóban mentek vele, mint mi gyalog, semmi gond nem lehet.
A hozzászólás írója (Umiedia Anaie Yawiel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.03.31 10:05:49
*Ő sem szívesen futott volna vissza, erre azonban nincs is szükség, hála annak, hogy megtalálták a lovakat. Mordach hátasára is ráakadtak, de igencsak makacs jószág, így tapodtat sem mozdult hívásukra, vagy egyéb noszogatásukra. Nélküle mennek hát vissza, s amint utolérik a férfiakat, már nyújtja is karját a Vörösnek, ki szó nélkül mögé pattan. Az oldala mellett előre kerülő kezek nem kis zavart okoznak a lánynak. Arcára azonnal vörös pír telepszik, mit igyekszik minél hamarabb leküzdeni. Annyi szerencséje van, hogy a mögötte lévő ezt nem láthatja, bár bizonyára sejti, hogy mi történik most épp Umi fejében. A hátason minden esetre kényelmesen elférnek, lévén, a lányka nem túl nagy darab. Ujjaival már-már görcsösen kapaszkodik a kantárba, tartva attól, hogy egy-egy kerülő után a ló önállósítja magát. Ettől egyelőre nem kell tartani, az pedig némi megnyugvást ad neki, hogy Mordach kezei is kapaszkodnak az irányításra szolgáló vastag bőrszíjban. A kérdés viszont meglepi. Most jut csak eszébe, hogy haja igazgatásával a másik szeme elé kerülhetett cseppet sem kellemes érzést keltő sérülése. Egész teste megremeg. Lelki szemei elé képek vetülnek, némi kétségbeesést szülve. Egy pillanatra újra látja kezein a csöpögő, vöröslő vért, mi nem akar onnan eltűnni, s már a kantáron is elterül. Ezen riadalma kihat a hátasra is, mi furán kezd viselkedni. A férfinak figyelni kell tehát, hogy uralma alatt tartsa a patást, mert Umiedia rövid ideig képtelen rá. Szemei össze is szorítja, majd kinyitva eltűnik előle az ijesztő kép. Minden újra normális, ő pedig vesz egy mély levegőt, hogy sóhajként juttassa azt vissza a külvilágba.*
- Megküzdöttem azzal... aki éveken át tanított, majd meg akart ölni. Miatta kellett ott hagyjalak az erdőben is *mondja egészen halkan, hogy csak a címzett hallhassa. A varázslásra nemigen számított. Nem tudta, hogy ilyesmire is képes utasa. Ilyesmihez nem folyamodott közös vadászatuk során, ami végül is érthető. Azzal teljesen oda lenne az élmény. A darazsak azért kicsit megrémítik. Nem szereti ezeket a szurkáló állatokat, de amint elmennek mellőlük, megnyugszik. Mindezek ellenére előrébb vannak, mint a másik páros. Jó darabig hátra sem néz, csak akkor, mikor meghallja a vészjósló nyerítést. Tekintetét azonnal hátra kapja. Amint meglátja mi történik, átfog a kantáron, kezeit Mordach kezeire téve, majd úgy fékez a lovon, hogy ezt követően visszafordítsa azt. Azzal, hogy a férfi kezein keresztül irányítja a lovat, elérte azt, hogy ne tartsanak ellent az erős karok, megzavarva ezzel a hátast. Határozott utasítást kap, mi rémületből adódik. Gyors ütemben kénytelen visszasietni, hogy a borulók előtt megálljon. Akkor Umi lök egy kicsit a Vörös útban lévő karján, jelezve, hogy vegye el onnan, majd lepattan a nyeregből. Szemei hirtelen könnyessé válnak. Tekintetével a két utast keresi, főként Nabiit, már figyelve is őt, újabb sérülések után kutatva. Amint behatárolja hogy hol állt meg, odasiet, hogy térdre essen mellette, ha még nem kelt fel. Ha igen, akkor egyszerűen megáll.*
- Nabii... minden rendben? Hol sérültél meg? *teszi fel kérdéseit aggódva. Szemein látszik, mennyire aggódik a másikért. Annak ellenére, hogy elég gyakran fejezi ki nemtetszését döntései kapcsán, nagyon is megkedvelte őt. Tekintete akaratlanul is a nő hasának tájékára téved, hol tudja, hogy már van egy sebe. Reméli nem szakadt fel, ezzel is megkeserítve a másik minden egyes mozdulatát. Nem is beszélve az esetlegesen újonnan szerzett sebekről. Tudja jól, milyen nehéz azokkal mozogni. Hosszú ujjú blúza alatt neki is akad jó néhány, nem is beszélve lábairól, bár azok már jó pár naposak, így jelentősen gyógyultak, csökkentve ezzel az általuk okozott fájdalmat és nehézségeket. Azért sandít néhányat Darel felé is, őt is végigmérve, sérülések után kutatva. Ő is a társuk, tehát miatta is aggódik, csak van, aki miatt egyelőre jobban.*
- Nem... nem mehettek gyalog. Ezek után nem! Ott a másik ló, szálljatok fel! Ha olyan tempóban mentek vele, mint mi gyalog, semmi gond nem lehet.
A hozzászólás írója (Umiedia Anaie Yawiel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.03.31 10:05:49
145. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-03-30 13:30:10
Üzenet elküldve: 2014-03-30 13:30:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
// Szörnyvadászok //
* Nabii és Umi sikerrel jár hiszen nem sokkal később ütemes patadobogás zaját hallják maguk mögül. Umi mögé Mordach pattan, Darel felé pedig Nabii keze irányul, bólint a szavakra és elfogadja a nő segítségét. Elhelyezkedik mögé, így valóban gyorsabb lesz az út. Remélhetőleg nem sérti meg a másikat, ahogy átkarolja baljával hátulról a nő hasát, de jelen pillanatban nem épp az illő / illetlen viselkedés a legfontosabb min gondolkodik. Szemét nem veszi le a menekülő lényről, ahogy most már lóháton kerülgetve követik az egyértelmű nyomokat. Figyelmét a Vörös köré gyülekező darázshad tereli el egy pillanatra ~ Mágus ~ vonja le a következtetést amint a másik egy mozdulattal a rémség felé indítja a rovar hadat. Argustól látott hasonló műveletek a mágia használata közben, így nem hat újdonság ként Darel számára az esemény. Miközben figyel Nabii szavait hallgatja, hát van benne valami, mármint abban, hogy jó esetben nem csak felbőszítés lesz belőle…
Végül hamar visszatér az útra tekintete, nincs mit kikerüljenek, hiszen a förmedvény mégsem hagyott maga mögött kellemetlen mellékterméket… akkor vajon mi lehetett az a bűz? Tán sosem tudják meg… Minden esetre a rovar csapat nem kívánt hatást érte el. A lény megszaporázza lépteit, bár ez valahol várható volt, legalábbis Darel erre számított részéről.
Ezen viszont nem is morfondírozik sokat. Egyrészt mert nem szokása túl sokat foglalkozni felesleges dolgokkal. Másrészt pedig mert hirtelen a ló nyakatekert mozdulatot tesz és a következő pillanatban nyerítés hangja tör ki belőle, a páros pedig a levegőben találja magát. Szerencsére egyikük lába sem akad a kantárba, így szép ívben röpülnek előre felé keresztül az eléjük dőlt vaskos fatörzsön. Most megvan a hatása annak a bal karnak Nabii hasfalán, a harcosi reflexek beindulnak most is, jó szolgálatot téve. Nem engedi a másikat, szinte automatikusan húzza magához és próbál gömbölyödni, hogy majd tompítsa az esést. Már már belassul számára minden, ahogy átperdülnek a levegőben… Pillanatnyi csend… aztán erőteljes ütés a vállon / háton, ahogy a fiú ér előbb földet ezzel ha magának nem is, de legalább Nabii számára tompítja a becsapódást. A páncélja végzi a dolgát ez által megússza, hogy keresztül döfje egy-egy kiálló faág hegyes vége. A következő mozdulatot már a gravitáció végzi, a két testel. Átpördülnek, és szinte bukfencként gurulnak tovább vagy két fordulónyit a nagy lendületnek hála. Itt már kevésbé szerencsések, mindketten gazdagszanak néhány karcolással / egyéb sérüléssel a szétszórt törmeléknek hála. Az esés nagy részét igyekezett felfogni a fiú, már amennyire tudott sikerrel járni. A két forduló után végül megállapodik a páros összegömbölyödve (már ha Nabii teste engedett a fiú tartásának és közösen vitték végbe az iménti pillanatok alatt bekövetkezett eseményt). Ha így lesz, akkor lassan enged a szorításból a fiú és felemeli tekintetét csakhamar. Mordach és Umi háta a távolban… mögöttük még messzebb újabb hatalmas ugrás rázza meg a látványt… a lény egyre messzebb kerül. Ütemes légvétel, majd lefelé fordul Nabii felé a másik arcát kutatva *
- Meg vagy?
* Kérdi végül a nőtől, majd a választól függően felegyenesedik s felsegíti rögtönzött társát. Majd ha ez megtörtént hátra néz, ahol a ló vergődik a fatörzs túl oldalán, hangos nyerítések közepette. *
- Ő már nem megy tovább.
* Teszi hozzá ahogy a szerencsétlenül járt jószágra tekint. A fiú arca nem sok fájdalomról árulkodik. Egy apró sérülés a fiú arcát is érte ahogy oldalt áll most Nabii nak, nem komoly csupán egy karcolás halánték körül melyből apró vérpatak kúszik lefelé. Többit a páncél óvón takarja, komolyabb sérülést nem látni rajta. Lassan visszafordul, a nőhöz s megnézi rajta akad e sérülés. Nabii számára furcsa lehet ez a hideg fegyelem amit a fiú katonásan mutat a külvilágnak. Ha Nabiinak nincs komolyabb baja akkor a többiek után fordul bár nem túl valószínű, hogy nem vették észre ezt a nem éppen csendes eseményt… *
- Marad a gyaloglás…
* Teszi még hozzá ha minden egyéb esemény lezajlott és Nabii is összeszedte magát és természetesen végrehajtott mindent amit épp a helyzet követel. *
* Nabii és Umi sikerrel jár hiszen nem sokkal később ütemes patadobogás zaját hallják maguk mögül. Umi mögé Mordach pattan, Darel felé pedig Nabii keze irányul, bólint a szavakra és elfogadja a nő segítségét. Elhelyezkedik mögé, így valóban gyorsabb lesz az út. Remélhetőleg nem sérti meg a másikat, ahogy átkarolja baljával hátulról a nő hasát, de jelen pillanatban nem épp az illő / illetlen viselkedés a legfontosabb min gondolkodik. Szemét nem veszi le a menekülő lényről, ahogy most már lóháton kerülgetve követik az egyértelmű nyomokat. Figyelmét a Vörös köré gyülekező darázshad tereli el egy pillanatra ~ Mágus ~ vonja le a következtetést amint a másik egy mozdulattal a rémség felé indítja a rovar hadat. Argustól látott hasonló műveletek a mágia használata közben, így nem hat újdonság ként Darel számára az esemény. Miközben figyel Nabii szavait hallgatja, hát van benne valami, mármint abban, hogy jó esetben nem csak felbőszítés lesz belőle…
Végül hamar visszatér az útra tekintete, nincs mit kikerüljenek, hiszen a förmedvény mégsem hagyott maga mögött kellemetlen mellékterméket… akkor vajon mi lehetett az a bűz? Tán sosem tudják meg… Minden esetre a rovar csapat nem kívánt hatást érte el. A lény megszaporázza lépteit, bár ez valahol várható volt, legalábbis Darel erre számított részéről.
Ezen viszont nem is morfondírozik sokat. Egyrészt mert nem szokása túl sokat foglalkozni felesleges dolgokkal. Másrészt pedig mert hirtelen a ló nyakatekert mozdulatot tesz és a következő pillanatban nyerítés hangja tör ki belőle, a páros pedig a levegőben találja magát. Szerencsére egyikük lába sem akad a kantárba, így szép ívben röpülnek előre felé keresztül az eléjük dőlt vaskos fatörzsön. Most megvan a hatása annak a bal karnak Nabii hasfalán, a harcosi reflexek beindulnak most is, jó szolgálatot téve. Nem engedi a másikat, szinte automatikusan húzza magához és próbál gömbölyödni, hogy majd tompítsa az esést. Már már belassul számára minden, ahogy átperdülnek a levegőben… Pillanatnyi csend… aztán erőteljes ütés a vállon / háton, ahogy a fiú ér előbb földet ezzel ha magának nem is, de legalább Nabii számára tompítja a becsapódást. A páncélja végzi a dolgát ez által megússza, hogy keresztül döfje egy-egy kiálló faág hegyes vége. A következő mozdulatot már a gravitáció végzi, a két testel. Átpördülnek, és szinte bukfencként gurulnak tovább vagy két fordulónyit a nagy lendületnek hála. Itt már kevésbé szerencsések, mindketten gazdagszanak néhány karcolással / egyéb sérüléssel a szétszórt törmeléknek hála. Az esés nagy részét igyekezett felfogni a fiú, már amennyire tudott sikerrel járni. A két forduló után végül megállapodik a páros összegömbölyödve (már ha Nabii teste engedett a fiú tartásának és közösen vitték végbe az iménti pillanatok alatt bekövetkezett eseményt). Ha így lesz, akkor lassan enged a szorításból a fiú és felemeli tekintetét csakhamar. Mordach és Umi háta a távolban… mögöttük még messzebb újabb hatalmas ugrás rázza meg a látványt… a lény egyre messzebb kerül. Ütemes légvétel, majd lefelé fordul Nabii felé a másik arcát kutatva *
- Meg vagy?
* Kérdi végül a nőtől, majd a választól függően felegyenesedik s felsegíti rögtönzött társát. Majd ha ez megtörtént hátra néz, ahol a ló vergődik a fatörzs túl oldalán, hangos nyerítések közepette. *
- Ő már nem megy tovább.
* Teszi hozzá ahogy a szerencsétlenül járt jószágra tekint. A fiú arca nem sok fájdalomról árulkodik. Egy apró sérülés a fiú arcát is érte ahogy oldalt áll most Nabii nak, nem komoly csupán egy karcolás halánték körül melyből apró vérpatak kúszik lefelé. Többit a páncél óvón takarja, komolyabb sérülést nem látni rajta. Lassan visszafordul, a nőhöz s megnézi rajta akad e sérülés. Nabii számára furcsa lehet ez a hideg fegyelem amit a fiú katonásan mutat a külvilágnak. Ha Nabiinak nincs komolyabb baja akkor a többiek után fordul bár nem túl valószínű, hogy nem vették észre ezt a nem éppen csendes eseményt… *
- Marad a gyaloglás…
* Teszi még hozzá ha minden egyéb esemény lezajlott és Nabii is összeszedte magát és természetesen végrehajtott mindent amit épp a helyzet követel. *
144. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-03-28 22:37:04
Üzenet elküldve: 2014-03-28 22:37:04
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*A lény hasfájását kétségbe vonja, hogy nem hagy erre utaló nyomokat maga után. A darazsak bevetése talán jó ötlet is lehetne, de ha ezzel agresszióra kényszerítik a lényt, akkor könnyen búcsút mondhatnak az életüknek, mert a legjobb harcos se győzhet csak úgy le egy ekkora bestiát, de szerencséjükre a darazsakat nem köti össze az őt kergető személyekkel, csak még inkább megszaporázza lépteit, és gyakrabban ugrál, így még lovakkal se nagyon tudják követni, mert a lovak nem igazán arra vannak kitalálva, hogy sűrű erdőben vágtázzanak, se arra, hogy metélt fák között száguldjanak keresztül. Ezt az is bizonyítja, hogy Nabii és Darel lova egy rossz lépéstől megbicsaklik, és megindul a föld felé. Lába megakadt egy fatörzsben, és pontosan úgy reagált mint ilyenkor szokás, előre fele zuhan. A párosnak szerencséje van, valamennyire, mert lecsúsznak az állatról mielőtt az földet ér, így nem lapulnak ki az állat alatt, csak kicsit összekarcolják őket az ágak. Mindebből Umiék párosa csak a ló nyerítését tapasztalhatja, mert némileg előrébb kerültek a vágta során, és hacsak nem néznek hátra észre se veszik a dolgot. Mindeközben a szörnyeteg csak rohan és ugrál tovább, semmibe véve ama etikettet, hogy illik megvárni az agresszív üldözőket, akik bántani akarnak.*
*A lény hasfájását kétségbe vonja, hogy nem hagy erre utaló nyomokat maga után. A darazsak bevetése talán jó ötlet is lehetne, de ha ezzel agresszióra kényszerítik a lényt, akkor könnyen búcsút mondhatnak az életüknek, mert a legjobb harcos se győzhet csak úgy le egy ekkora bestiát, de szerencséjükre a darazsakat nem köti össze az őt kergető személyekkel, csak még inkább megszaporázza lépteit, és gyakrabban ugrál, így még lovakkal se nagyon tudják követni, mert a lovak nem igazán arra vannak kitalálva, hogy sűrű erdőben vágtázzanak, se arra, hogy metélt fák között száguldjanak keresztül. Ezt az is bizonyítja, hogy Nabii és Darel lova egy rossz lépéstől megbicsaklik, és megindul a föld felé. Lába megakadt egy fatörzsben, és pontosan úgy reagált mint ilyenkor szokás, előre fele zuhan. A párosnak szerencséje van, valamennyire, mert lecsúsznak az állatról mielőtt az földet ér, így nem lapulnak ki az állat alatt, csak kicsit összekarcolják őket az ágak. Mindebből Umiék párosa csak a ló nyerítését tapasztalhatja, mert némileg előrébb kerültek a vágta során, és hacsak nem néznek hátra észre se veszik a dolgot. Mindeközben a szörnyeteg csak rohan és ugrál tovább, semmibe véve ama etikettet, hogy illik megvárni az agresszív üldözőket, akik bántani akarnak.*
143. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-03-28 20:45:44
Üzenet elküldve: 2014-03-28 20:45:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
- Szerencsénk, bizony. Nem szívesen futottam volna visszafelé is egy teljesen fölösleges kitérő után.
*Leheli a levegőbe a szavakat, hiszen azért valamennyire elfáradt az ágas-bokros területen futkosás közben, még ha nem is volt nagy a megtett távolság.*
- Rendben vagyok, persze.
*Válaszol egy bólintással határozottan. Ugyan állapota nyilván nem az igazi, hiszen még érzi valamennyire a lassan kétnapos seb miatti fájdalmakat, viszont tény, hogy lehetne rosszabbul is.
Felajánlaná, hogy Umi üljön az ő, valamivel beszámíthatóbb, nyugodtabb lovára, de a lány már szinte a nyeregben is van, így ő is a saját hátasára kap, majd megindítja őt arrafelé, ahonnan jöttek. Olyan gyorsan hajtja a lovat, ahogy az nyargalni képes a mesterséges irtáson, de úgy, hogy egymás közelében maradhassanak a lánnyal. Mielőbb utol akarja érni a szörny nyomába szegődött férfiakat, hiszen lóháton valamivel könnyebben tarthatják majd az iramot a szörnyóriással. Persze az sem utolsó szempont, hogy míg a négylábúak hátán ülnek, a saját energiájukat tartalékolhatják arra az esetre, ha az esetleg ellenük fordulna. Ennek egyébként legkevésbé sem örülne. Bár ő sem akarja, hogy az a dög szabadon kószáljon, hiszen puszta üvöltései és sétája is nagy veszélyt jelenthet bárkire - viszont a legyőzését épp ezért látja esélytelennek. Még mindig él a szemei előtt a kép, ahogy egy-egy suhintással fákat csavar ki, s hogy ugrása szinte krátert váj a becsapódása helyén. Ott mindent tarol jópár méteres körzetben. A megoldást abban látná, ha valahogy sarokba tudnák szorítani, esetleg befogni. Amekkora ereje van, azt fordíthatnák saját javukra is - akár pont a város védelmére is ráfoghatnák, ha valahogy be lehetne törni. Korábban foglalkozott ilyennel, még a Védőrségben; bár azt alá kell írja, hogy egy ilyen dögöt biztosan nehezebb és veszélyesebb is lenne szelíddé tenni, mint egy csorda vad gwuffot.
Beérve a két férfit, Umi Mordachot hívja fel a lóra, így neki Darel marad. Egyáltalán nincs baja azzal, hogy olyasvalakit engedjen a háta mögé, akiről nem tud többet a nevénél, hiszen ezúttal mindannyian ugyanazért vannak itt. Elsősorban megtalálni a barlangot, másodsorban kideríteni, hogy ez a monstrum egyáltalán jelent-e olyan komoly veszélyt bárkire, mint ahogy hiszik.
Kezét Darel felé nyújtja, s még lábát is kihúzza a kengyelből, hogy az könnyebben mászhasson fel Taiko hátára.*
- Gyere, itt megpihenhetsz és gyorsabban is haladhatnánk, ha mind lovon vagyunk. Így sose érjük utol.
*Ha Darel hajlandó felszállni a lóra, előrébb is húzódik, hogy biztosan elférjenek és a férfi ne csak a nyereg szélén törje össze alfelét az út során.
Közben a vörös köré méhek gyűlnek, amit értetlenül néz, s csak akkor nyugszik meg igazán, mikor azok a dög felé távoznak.*
- Sosem szerettem a mágiát, de kezdem úgy hinni, hogy igen hasznos dolog lehet. Remélem, beválik és nem csak felbőszítünk vele egy egyébként jámbor jószágot, akinek csak a hasa fáj...
*Húzza el a száját, s ismét gyorsabb tempóra ösztökéli a szürke fakót. Szeretne mielőbb kijutni a lassan oszló bűzfelhőből, és végre egy normális, mély levegőt venni.*
- Szerencsénk, bizony. Nem szívesen futottam volna visszafelé is egy teljesen fölösleges kitérő után.
*Leheli a levegőbe a szavakat, hiszen azért valamennyire elfáradt az ágas-bokros területen futkosás közben, még ha nem is volt nagy a megtett távolság.*
- Rendben vagyok, persze.
*Válaszol egy bólintással határozottan. Ugyan állapota nyilván nem az igazi, hiszen még érzi valamennyire a lassan kétnapos seb miatti fájdalmakat, viszont tény, hogy lehetne rosszabbul is.
Felajánlaná, hogy Umi üljön az ő, valamivel beszámíthatóbb, nyugodtabb lovára, de a lány már szinte a nyeregben is van, így ő is a saját hátasára kap, majd megindítja őt arrafelé, ahonnan jöttek. Olyan gyorsan hajtja a lovat, ahogy az nyargalni képes a mesterséges irtáson, de úgy, hogy egymás közelében maradhassanak a lánnyal. Mielőbb utol akarja érni a szörny nyomába szegődött férfiakat, hiszen lóháton valamivel könnyebben tarthatják majd az iramot a szörnyóriással. Persze az sem utolsó szempont, hogy míg a négylábúak hátán ülnek, a saját energiájukat tartalékolhatják arra az esetre, ha az esetleg ellenük fordulna. Ennek egyébként legkevésbé sem örülne. Bár ő sem akarja, hogy az a dög szabadon kószáljon, hiszen puszta üvöltései és sétája is nagy veszélyt jelenthet bárkire - viszont a legyőzését épp ezért látja esélytelennek. Még mindig él a szemei előtt a kép, ahogy egy-egy suhintással fákat csavar ki, s hogy ugrása szinte krátert váj a becsapódása helyén. Ott mindent tarol jópár méteres körzetben. A megoldást abban látná, ha valahogy sarokba tudnák szorítani, esetleg befogni. Amekkora ereje van, azt fordíthatnák saját javukra is - akár pont a város védelmére is ráfoghatnák, ha valahogy be lehetne törni. Korábban foglalkozott ilyennel, még a Védőrségben; bár azt alá kell írja, hogy egy ilyen dögöt biztosan nehezebb és veszélyesebb is lenne szelíddé tenni, mint egy csorda vad gwuffot.
Beérve a két férfit, Umi Mordachot hívja fel a lóra, így neki Darel marad. Egyáltalán nincs baja azzal, hogy olyasvalakit engedjen a háta mögé, akiről nem tud többet a nevénél, hiszen ezúttal mindannyian ugyanazért vannak itt. Elsősorban megtalálni a barlangot, másodsorban kideríteni, hogy ez a monstrum egyáltalán jelent-e olyan komoly veszélyt bárkire, mint ahogy hiszik.
Kezét Darel felé nyújtja, s még lábát is kihúzza a kengyelből, hogy az könnyebben mászhasson fel Taiko hátára.*
- Gyere, itt megpihenhetsz és gyorsabban is haladhatnánk, ha mind lovon vagyunk. Így sose érjük utol.
*Ha Darel hajlandó felszállni a lóra, előrébb is húzódik, hogy biztosan elférjenek és a férfi ne csak a nyereg szélén törje össze alfelét az út során.
Közben a vörös köré méhek gyűlnek, amit értetlenül néz, s csak akkor nyugszik meg igazán, mikor azok a dög felé távoznak.*
- Sosem szerettem a mágiát, de kezdem úgy hinni, hogy igen hasznos dolog lehet. Remélem, beválik és nem csak felbőszítünk vele egy egyébként jámbor jószágot, akinek csak a hasa fáj...
*Húzza el a száját, s ismét gyorsabb tempóra ösztökéli a szürke fakót. Szeretne mielőbb kijutni a lassan oszló bűzfelhőből, és végre egy normális, mély levegőt venni.*
142. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-03-28 19:59:36
Üzenet elküldve: 2014-03-28 19:59:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Szörnyvadászok //
*A hölgyek végül a visszaút mellett döntenek, mely talán hasznosabb, mint károsabb lehet, hiszen a lovak nem biztos, hogy messze mentek, már ha sikerült nekik egyáltalán leszedni a kötelet a fáról. Mordach lova természetesen nem ment messze, tudja jól, hogy még ha odébb is kell állnia, akkor is valamilyen szinten maradjon gazdája közelében, így pedig most vagy kicsit távolabb az erdőszélen, vagy a pusztán láthatják meg őt a hölgyemények - visszahozni nem igazán fogják tudni, mert az egy tapodtat sem mozdul idegen invitálásra.
A két férfi pedig csak halad tovább. A Vörös már nem beszél, jobb szereti csendben követni a nyomokat, no meg figyelme is lankadhat így. Tény, hogy sokkal gyorsabban is haladhatna, hiszen birtokában van egy bizonyos varázslat... Azonban az igen sok energiát vesz el, s a végső ütközetre tartogatja. Ugyanakkor van itt más is, mely talán kicsit lelassíthatja ezt a dögöt, hiszen a végtelenségig nem fogják tudni követni, hiába hagy maga után nyomokat. Hamarosan lefognak maradni, mert egyértelműen egy ilyen kis emberi test a szörnyéhez képest sokkal kevesebbet bír. Tényleg úgy néz ki, hogy tart valahova, viszont azt egyáltalán nem tudják, hogy pontosan merre - lehet, hogy a közelbe, de lehet, hogy a hatalmas erdőség túloldalára. Márpedig ha utóbbi igaz, akkor sötétedésre egyáltalán nem fogják utolérni, márpedig egy olyan terepen, mely ez a rengeteg, nem éppen szerencsés kószálni éjjel, ha nem ismeri úgy az ember, mint a tenyerét. Mordach hiába vadászott már itt többször, az erdőségnek így is csak a töredékét ismeri. No meg az sincs kizárva, hogy valami éjszakai vadak igen könnyen megölik őket...
Épp mikor elakarná mormolni az orra alatt a varázsigét, mely lelassíthatja az előttük haladó bestiát, váratlanul patadobogások érkeznek hátulról, s a két hölgyemény meg is jelenik mögöttük. A Vörös szó nélkül Umi mögé pattan, majd karjait - ügyelve a balján levő acélkarmokra - átcsusszantja szorosan a hölgyemény oldalánál, s ő maga is belekapaszkodik a kantárba. Az illata igazán felemelő, főleg azok után, amit a lény ajándékozott nekik, s melyet nem ártana hamarosan igen nagy ívben kikerülni! Tény, hogy sokat meg lehet tudni egy állat ürülékéből, viszont az egy alapos, jól átgondolt vadászatba tartozik, nem pedig egy üldözésesbe.
Mikor haladnak egy kicsit előrébb, Mordach észreveszi Umi hátán a vágást, melyre nem rest rákérdezni.*
- Ezt meg hogy szerezted?
*Kérdi halkabban mögötte, s ha megkapja a választ, akkor újra elkezd mormolni, most viszont ismeretlen szavakat kántál, amik ha sikeresek, akkor igen érdekes eredményük lesz. Hiszen ekkor temérdek rovar kezd a Vörös köré gyűlni, melyek egy ideig a férfivel szállnak - ha esetleg társai kérdőn néznének rá, akkor int nekik, hogy nincs gond az állatokkal. Mikor összegyűlt egy szép kis sereg, akkor Mordach előrenyújtja kardját, mintha mutatná az irányt a távolban rohanó szörnyeteg felé, s egy pillanat alatt a rovarsereg már utána is ered! Természetesen legyőzni egyáltalán nem tudják azt a nagy dögöt, sőt, szinte még megsebezni se, de a több apró csípés talán valamennyire képes lelassítani a bestiát, hogy a csapat közelebb kerülhessen hozzá. Persze, nem túl közel, hiszen ha eddig sikerült viszonylag rejtve maradniuk, akkor ezután sem kellene felfedni magukat.*
A varázsló egy Dühöngő darazsak nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására repülő rovarok raját küld a kiválasztott ellenfelére.
*A hölgyek végül a visszaút mellett döntenek, mely talán hasznosabb, mint károsabb lehet, hiszen a lovak nem biztos, hogy messze mentek, már ha sikerült nekik egyáltalán leszedni a kötelet a fáról. Mordach lova természetesen nem ment messze, tudja jól, hogy még ha odébb is kell állnia, akkor is valamilyen szinten maradjon gazdája közelében, így pedig most vagy kicsit távolabb az erdőszélen, vagy a pusztán láthatják meg őt a hölgyemények - visszahozni nem igazán fogják tudni, mert az egy tapodtat sem mozdul idegen invitálásra.
A két férfi pedig csak halad tovább. A Vörös már nem beszél, jobb szereti csendben követni a nyomokat, no meg figyelme is lankadhat így. Tény, hogy sokkal gyorsabban is haladhatna, hiszen birtokában van egy bizonyos varázslat... Azonban az igen sok energiát vesz el, s a végső ütközetre tartogatja. Ugyanakkor van itt más is, mely talán kicsit lelassíthatja ezt a dögöt, hiszen a végtelenségig nem fogják tudni követni, hiába hagy maga után nyomokat. Hamarosan lefognak maradni, mert egyértelműen egy ilyen kis emberi test a szörnyéhez képest sokkal kevesebbet bír. Tényleg úgy néz ki, hogy tart valahova, viszont azt egyáltalán nem tudják, hogy pontosan merre - lehet, hogy a közelbe, de lehet, hogy a hatalmas erdőség túloldalára. Márpedig ha utóbbi igaz, akkor sötétedésre egyáltalán nem fogják utolérni, márpedig egy olyan terepen, mely ez a rengeteg, nem éppen szerencsés kószálni éjjel, ha nem ismeri úgy az ember, mint a tenyerét. Mordach hiába vadászott már itt többször, az erdőségnek így is csak a töredékét ismeri. No meg az sincs kizárva, hogy valami éjszakai vadak igen könnyen megölik őket...
Épp mikor elakarná mormolni az orra alatt a varázsigét, mely lelassíthatja az előttük haladó bestiát, váratlanul patadobogások érkeznek hátulról, s a két hölgyemény meg is jelenik mögöttük. A Vörös szó nélkül Umi mögé pattan, majd karjait - ügyelve a balján levő acélkarmokra - átcsusszantja szorosan a hölgyemény oldalánál, s ő maga is belekapaszkodik a kantárba. Az illata igazán felemelő, főleg azok után, amit a lény ajándékozott nekik, s melyet nem ártana hamarosan igen nagy ívben kikerülni! Tény, hogy sokat meg lehet tudni egy állat ürülékéből, viszont az egy alapos, jól átgondolt vadászatba tartozik, nem pedig egy üldözésesbe.
Mikor haladnak egy kicsit előrébb, Mordach észreveszi Umi hátán a vágást, melyre nem rest rákérdezni.*
- Ezt meg hogy szerezted?
*Kérdi halkabban mögötte, s ha megkapja a választ, akkor újra elkezd mormolni, most viszont ismeretlen szavakat kántál, amik ha sikeresek, akkor igen érdekes eredményük lesz. Hiszen ekkor temérdek rovar kezd a Vörös köré gyűlni, melyek egy ideig a férfivel szállnak - ha esetleg társai kérdőn néznének rá, akkor int nekik, hogy nincs gond az állatokkal. Mikor összegyűlt egy szép kis sereg, akkor Mordach előrenyújtja kardját, mintha mutatná az irányt a távolban rohanó szörnyeteg felé, s egy pillanat alatt a rovarsereg már utána is ered! Természetesen legyőzni egyáltalán nem tudják azt a nagy dögöt, sőt, szinte még megsebezni se, de a több apró csípés talán valamennyire képes lelassítani a bestiát, hogy a csapat közelebb kerülhessen hozzá. Persze, nem túl közel, hiszen ha eddig sikerült viszonylag rejtve maradniuk, akkor ezután sem kellene felfedni magukat.*
A varázsló egy Dühöngő darazsak nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására repülő rovarok raját küld a kiválasztott ellenfelére.
141. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2014-03-27 19:51:02
Üzenet elküldve: 2014-03-27 19:51:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Szörnyvadászok//
*Út közben nemigen beszélnek. Jobban mondva egy szót sem szólnak. Egyszerűen csak haladnak előre, igyekezve szem elől nem veszíteni céljukat. A tempó idővel azért kezd megerőltető lenni. Umi lassul is kicsit, s kis híján orra is bukik, de szerencsére megérkezik a felé nyújtott kéz, melybe megkapaszkodhat. Így azért könnyebb haladnia, még akkor is, ha valamivel lassabb. Még szerencse, hogy oly sokáig nem kell rohanniuk, elvégre nemigen volt idejük nagyon bentre futni. Most pedig hamar megpillanthatják az erdő szélét, hol ott vannak hátasaik. A lány igencsak meglepődik, mikor sajátját is meglátja. Mordaché elszelelt, azt nem is keresi, de kettő több, mint egy, most pedig pont megfelelő létszám. Kissé lihegve áll meg patása előtt, miközben eltávolodik Nabiitól.*
- Úgy tűnik, szerencsénk van. És nekik is *teszi hozzá, elvégre nem csak az ő mázlijuk, hogy a lovakat nem taposták agyon. Pedig bizonyára nem került volna sokba így tennie annak a lénynek. Nemigen tudja, hogy mi az, még sosem látta, az viszont biztos, hogy hatalmas. Erőben sem nélkülözhet, ez viszont aggasztó lehet, ha netalán szembe kellene szállniuk vele. Ahogy pedig a Vöröst ismeri, bizton állítja, hogy a férfi neki akarna esni. Valami efféle gondolat benne is motoszkál, de nagyon mélyen. Mondhatni túl mélyen az elmúlt időszak miatt. Nem is beszélve arról, hogy társa miatt is aggódik. Most viszont nemigen van ideje ezen morfondírozni. Megrázza kicsit fejét, visszarángatva magát a valóságba, majd ellenőrzi hátasát, mielőtt még felpattanna rá. Most úgy tűnik, nemigen akar ellenkezni az állat. Persze idővel ez még változhat, főleg ha egyre közelednek a veszélyt jelentő teremtményhez.*
- Minden... rendben? Úgy értem... jól vagy? *kérdi kissé zavartan, még az idősebbre nézve, immáron lova hátáról, mielőtt megindulna. A választ követően viszont meg is indítja lovát, ügyelve arra, hogy ne szakadjon el a másiktól. Nem kellene még ennél is jobban különválniuk. Idővel kénytelenek a férfiak által hagyott nyomokon megindulni. Egyfajta öröm tölti el legbelül, amiért volt ennyi esze a két alaknak, bár nem kételkedett ilyesmiben. Nem úgy tűntek, mint akik csak a viaskodáshoz értenek, egyikükről pedig tudja is, hogy szorult is belé némi ész az erőn kívül.
Ha utolérik őket, már nyújtja is karját Mordachnak, miközben megszólítja őt. Nem akarja húzni az időt holmi megállással. Darelt nemigazán ismeri, így azt sem tudja, hogyan tudna bánni a hátassal, ha netalán ismét megmakacsolná magát. Na meg inkább enged maga mögé olyasvalakit, akit valamennyire már ismer, mint egy csak névről ismert idegent. Felvetésére viszont biccent egy aprót, ha a Vörös már mögötte ül. Jó ötletnek tartja, ráadásul jelen esetben megvalósítható tervnek, amennyiben beérik. Nem is mond most semmit, inkább csak hallgat, hátha előállnak a többiek is valamivel. Közben inkább igazít haján egy keveset, jobban mondva előre söpri azt, hogy lehetőleg ne zavarja ezzel a felvett utast. Így legalább a hátán lévő vágás, blúza felett kilátszó részét sem piszkálják a tincsek, legnagyobb megkönnyebbülésére.*
*Út közben nemigen beszélnek. Jobban mondva egy szót sem szólnak. Egyszerűen csak haladnak előre, igyekezve szem elől nem veszíteni céljukat. A tempó idővel azért kezd megerőltető lenni. Umi lassul is kicsit, s kis híján orra is bukik, de szerencsére megérkezik a felé nyújtott kéz, melybe megkapaszkodhat. Így azért könnyebb haladnia, még akkor is, ha valamivel lassabb. Még szerencse, hogy oly sokáig nem kell rohanniuk, elvégre nemigen volt idejük nagyon bentre futni. Most pedig hamar megpillanthatják az erdő szélét, hol ott vannak hátasaik. A lány igencsak meglepődik, mikor sajátját is meglátja. Mordaché elszelelt, azt nem is keresi, de kettő több, mint egy, most pedig pont megfelelő létszám. Kissé lihegve áll meg patása előtt, miközben eltávolodik Nabiitól.*
- Úgy tűnik, szerencsénk van. És nekik is *teszi hozzá, elvégre nem csak az ő mázlijuk, hogy a lovakat nem taposták agyon. Pedig bizonyára nem került volna sokba így tennie annak a lénynek. Nemigen tudja, hogy mi az, még sosem látta, az viszont biztos, hogy hatalmas. Erőben sem nélkülözhet, ez viszont aggasztó lehet, ha netalán szembe kellene szállniuk vele. Ahogy pedig a Vöröst ismeri, bizton állítja, hogy a férfi neki akarna esni. Valami efféle gondolat benne is motoszkál, de nagyon mélyen. Mondhatni túl mélyen az elmúlt időszak miatt. Nem is beszélve arról, hogy társa miatt is aggódik. Most viszont nemigen van ideje ezen morfondírozni. Megrázza kicsit fejét, visszarángatva magát a valóságba, majd ellenőrzi hátasát, mielőtt még felpattanna rá. Most úgy tűnik, nemigen akar ellenkezni az állat. Persze idővel ez még változhat, főleg ha egyre közelednek a veszélyt jelentő teremtményhez.*
- Minden... rendben? Úgy értem... jól vagy? *kérdi kissé zavartan, még az idősebbre nézve, immáron lova hátáról, mielőtt megindulna. A választ követően viszont meg is indítja lovát, ügyelve arra, hogy ne szakadjon el a másiktól. Nem kellene még ennél is jobban különválniuk. Idővel kénytelenek a férfiak által hagyott nyomokon megindulni. Egyfajta öröm tölti el legbelül, amiért volt ennyi esze a két alaknak, bár nem kételkedett ilyesmiben. Nem úgy tűntek, mint akik csak a viaskodáshoz értenek, egyikükről pedig tudja is, hogy szorult is belé némi ész az erőn kívül.
Ha utolérik őket, már nyújtja is karját Mordachnak, miközben megszólítja őt. Nem akarja húzni az időt holmi megállással. Darelt nemigazán ismeri, így azt sem tudja, hogyan tudna bánni a hátassal, ha netalán ismét megmakacsolná magát. Na meg inkább enged maga mögé olyasvalakit, akit valamennyire már ismer, mint egy csak névről ismert idegent. Felvetésére viszont biccent egy aprót, ha a Vörös már mögötte ül. Jó ötletnek tartja, ráadásul jelen esetben megvalósítható tervnek, amennyiben beérik. Nem is mond most semmit, inkább csak hallgat, hátha előállnak a többiek is valamivel. Közben inkább igazít haján egy keveset, jobban mondva előre söpri azt, hogy lehetőleg ne zavarja ezzel a felvett utast. Így legalább a hátán lévő vágás, blúza felett kilátszó részét sem piszkálják a tincsek, legnagyobb megkönnyebbülésére.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957