Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 86 (1701. - 1720. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
1720. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-31 22:30:53
Üzenet elküldve: 2021-10-31 22:30:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev nem zavartatja magát felfedezés közben, bár nem is olyan régen egyszer már felderítette az erődöt, most úgy tetszik, hogy az egy egészen másik életben volt. Azóta mintha az erdő is jobban visszavette volna a területet. Pycta szavaira nem reagál, csupán egy bólintással. Xauzur menten hozzácsapódik, rámosolyog a nagymacskára, alkalomadtán beletúr az állat bundájába is. Csupán akkor tér vissza a két elfhez, mikor már a fa a helyére került.
Az ima olyan hatást vált ki, amin talán elcsodálkozna, ha nem lett volna már része csodában, de így csak halvány és kicsit talán büszke mosollyal fogadja. Örömködésre sajnos nincsen idejük, még Niev is meghallja, hogy erdő elcsendesedik, fel is néz, de csak mormolja tovább az imádságot. Xauzur morgására már felkapja a fejét, de a szája nem szűnik meg mozogni, csak az ima végeztével áll fel. A kezében ott van a fekete pengéjű tőr.
Pycta és Rírion valamivel közelebb lehetnek a lényekhez, mint ő.
Természetesen fél, bárki félne az ilyen lényektől, pláne az előzmények fényében. Pyctára néz, tőle várja az utasítást, bár lehet, hogy az elf ezt nem látja.*
*Niev nem zavartatja magát felfedezés közben, bár nem is olyan régen egyszer már felderítette az erődöt, most úgy tetszik, hogy az egy egészen másik életben volt. Azóta mintha az erdő is jobban visszavette volna a területet. Pycta szavaira nem reagál, csupán egy bólintással. Xauzur menten hozzácsapódik, rámosolyog a nagymacskára, alkalomadtán beletúr az állat bundájába is. Csupán akkor tér vissza a két elfhez, mikor már a fa a helyére került.
Az ima olyan hatást vált ki, amin talán elcsodálkozna, ha nem lett volna már része csodában, de így csak halvány és kicsit talán büszke mosollyal fogadja. Örömködésre sajnos nincsen idejük, még Niev is meghallja, hogy erdő elcsendesedik, fel is néz, de csak mormolja tovább az imádságot. Xauzur morgására már felkapja a fejét, de a szája nem szűnik meg mozogni, csak az ima végeztével áll fel. A kezében ott van a fekete pengéjű tőr.
Pycta és Rírion valamivel közelebb lehetnek a lényekhez, mint ő.
Természetesen fél, bárki félne az ilyen lényektől, pláne az előzmények fényében. Pyctára néz, tőle várja az utasítást, bár lehet, hogy az elf ezt nem látja.*
1719. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-31 20:20:07
Üzenet elküldve: 2021-10-31 20:20:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Míg ásnak, Pycta elmeséli tapasztalatait. Az ásás pedig nem könnyű munka, hát még ha beszélni is kell közben.*
- Köszönöm, hogy elmondtad. *Feleli a végén és folytatja ő is a munkát, nem kell kétszer mondani. Többet most nem kérdez, így is eleget beszéltette a másik elfet. Nievesha felfedező útra indul, ha Pycta nem bánja, Rírion miért tenné? Biztos benne, hogy a lány biztonságban van, ha annak apja így gondolja.
Saját múltja most visszakerül a mély emlékek polcára. Persze, az idő nem gyógyította be a bűntudatot, de azt nem engedhette meg, hogy feleméssze belülről. A családját jelentő szerzetesek eltávoztak, de egy komoly feladat Rírionra maradt akkor. Erősebbnek bizonyult a szégyennél, mikor a nagy felelősség és a szűkös lehetőségek együtt hajtották tettekre. Nem adhatta fel és most is azt vallja, mélyen a gödörben ülni csak a fának van joga, amit éppen elültetnek.
Az erdőmélyi elf és szép leánya imádkoznak. Rírion támogatólag igyekszik hasonlóképp tenni, de mikor az eredmény látható formát ölt, igen csak meglepődik. ~ Tehát, Pycta imáját meghallgatja az erdő és az úrnő, vagy az úrnő, aki most az erdőt lakja, vagy az erdő szíve, aki valójában az úrnő? ~ Szalad át gondolatain a zavaros kérdés. Jelenleg abban sem biztos, hogy valaha is fogja érteni, bár őszintén szeretné. Sok ideje nem marad ezen rágódni. Vészharangot kongat fejében a csend és Xauzurral együtt fordul a roppanó avar hangja felé. Nem kell megkérdeznie, kik jöttek. Eleget hallott róluk és láthatta a koponyákat maga is. Tudja, hogy ellenségek. Amilyen gyorsan csak képes rá, íjat ragad, céloz és lő, emlékezvén Szürke Hroltaa tanácsára. Pycta sem felejtette az ork szavait, mert elismétli őket. A kócos elf szeme sarkából figyeli, ahogy repül egy kis üveg, de keze nem áll meg. Ha célt talál, akkor a találat a válasz, hogy mindent megértett. Ha nem képes rá, akkor úgyis mindegy, mit károgna szavakkal. Ezen műveletet addig ismétli, amíg szükséges, illetve, amíg lehetősége van rá. Ha Pycta vagy Xauzur már túl közel vannak a lényekhez, akkor befejezi. Nem lő ebben az esetben, hacsak nem úgy alakul, hogy a rizikós lövés a legjobb túlélési esély Pyctának vagy Xauzurnak.* - Az kéne még... hogy még egy ima bajnok miattam vesszen... *Morogja az orra alatt.*
A hozzászólás írója (Fänrírion Scir'x) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.31 20:31:49
*Míg ásnak, Pycta elmeséli tapasztalatait. Az ásás pedig nem könnyű munka, hát még ha beszélni is kell közben.*
- Köszönöm, hogy elmondtad. *Feleli a végén és folytatja ő is a munkát, nem kell kétszer mondani. Többet most nem kérdez, így is eleget beszéltette a másik elfet. Nievesha felfedező útra indul, ha Pycta nem bánja, Rírion miért tenné? Biztos benne, hogy a lány biztonságban van, ha annak apja így gondolja.
Saját múltja most visszakerül a mély emlékek polcára. Persze, az idő nem gyógyította be a bűntudatot, de azt nem engedhette meg, hogy feleméssze belülről. A családját jelentő szerzetesek eltávoztak, de egy komoly feladat Rírionra maradt akkor. Erősebbnek bizonyult a szégyennél, mikor a nagy felelősség és a szűkös lehetőségek együtt hajtották tettekre. Nem adhatta fel és most is azt vallja, mélyen a gödörben ülni csak a fának van joga, amit éppen elültetnek.
Az erdőmélyi elf és szép leánya imádkoznak. Rírion támogatólag igyekszik hasonlóképp tenni, de mikor az eredmény látható formát ölt, igen csak meglepődik. ~ Tehát, Pycta imáját meghallgatja az erdő és az úrnő, vagy az úrnő, aki most az erdőt lakja, vagy az erdő szíve, aki valójában az úrnő? ~ Szalad át gondolatain a zavaros kérdés. Jelenleg abban sem biztos, hogy valaha is fogja érteni, bár őszintén szeretné. Sok ideje nem marad ezen rágódni. Vészharangot kongat fejében a csend és Xauzurral együtt fordul a roppanó avar hangja felé. Nem kell megkérdeznie, kik jöttek. Eleget hallott róluk és láthatta a koponyákat maga is. Tudja, hogy ellenségek. Amilyen gyorsan csak képes rá, íjat ragad, céloz és lő, emlékezvén Szürke Hroltaa tanácsára. Pycta sem felejtette az ork szavait, mert elismétli őket. A kócos elf szeme sarkából figyeli, ahogy repül egy kis üveg, de keze nem áll meg. Ha célt talál, akkor a találat a válasz, hogy mindent megértett. Ha nem képes rá, akkor úgyis mindegy, mit károgna szavakkal. Ezen műveletet addig ismétli, amíg szükséges, illetve, amíg lehetősége van rá. Ha Pycta vagy Xauzur már túl közel vannak a lényekhez, akkor befejezi. Nem lő ebben az esetben, hacsak nem úgy alakul, hogy a rizikós lövés a legjobb túlélési esély Pyctának vagy Xauzurnak.* - Az kéne még... hogy még egy ima bajnok miattam vesszen... *Morogja az orra alatt.*
A hozzászólás írója (Fänrírion Scir'x) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.31 20:31:49
1718. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-31 16:15:42
Üzenet elküldve: 2021-10-31 16:15:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az erdőmélyi elf valahol örül, hogy Rírion nem firtatja, hogy miért is szállt harcba akkor. Talán ijesztő és idegen lenne számára az, hogy az Erdő Szíve akkor minden elé helyezte az oltár felszabadítását. Nem voltak barátok, nem volt otthon, még család sem, mert érzelmek nélkül hajtotta végre küldetését, felszabadítani a templom oltárát. Minden kilengés, tétovázás vagy tett nélkül töltött percért bűnhődött, csak ment és ment, oldalán az irbisszel, míg fel nem szabadította patrónusa ez állapot alól. Persze akkor még Nievesha nem volt mellette. De nem szeretné megtudni, hogy ez a lehetőség újra előfordulhat-e.*
- A szolgáival harcoltam. *Válaszolja két ásónyom között ahogy nekikezd fellazítani a talajt, hogy megfelelő gödröt ássanak a Szent Fának.*
- Volt egy pillanat, amikor az oltárból előtörő sötétség elnyelt bennünket. *Nem emeli ki, hogy Hanlorennel együtt élték át ezt.*
- Amikor megtörtük az átkot. Hirtelen ott állt előttünk, valahol egy másik valóságban. Fehérbe öltözött hétköznapi ember volt, de tudtuk, hogy ő az. Akkor ígérte meg, hogy egy nap visszatér. Lám eljött ez a pillanat. *Csak egy pillantásra áll le a munkával, hogy felnézzen az ifjú elfre.*
- Áss. Minden perc számít. *Teszi hozzá, majd jó példával járva elől, ásni kezd.
Niev a látomásáról és a miértekről kérdezi Ríriont, aki válaszol is. A csuhátlan csuhás csak füllel figyel az elhangzottakra és el tudja képzelni, mi játszódhatott le a fiúban. Egyedül maradt életben, hibáztatja magát és ez elkíséri végig hosszú élete alatt. De lesz ideje törleszteni, csak fel ne zabálja belülről a bűntudat.
Közben Nievesha, dolga nem lévén, elindul a egykori erődben. Egyszer már ugyanígy végigjárta, de akkor még gyermek volt. Xauzur elkíséri, ami ad némi biztonságot.*
- Ne menj messzire. *Szól utána, mielőtt még eltűnne a szeme elől.
Amikor végeztek a gödörrel és a lány is visszatért, elülteti a fát és imádkozni kezd, hogy a Fákban Lakó fényével élessze újra az oltárt és erőt adjon neki. Bár nem látja, de érzi, hogy Niev is hasonlóan tesz. Örömmel és büszkeséggel tölti el, hogy lánya vele fohászkodik és bár még nincs benne a Fény, hogy hatása is legyen a mágiának, biztos benne, hogy a Fákban Lakó figyeli őket.
Mi sem bizonyítja jobban nekik, hogy az Erdőszellem figyelmét élvezik, mint az amikor a földbe ültetett gyökerek mozogni kezdenek, hogy befúrják magukat a frissen ásott talajba. Megkönnyebbülésében mosolyogni szeretne, de folytatja az imát, hogy a Szent Fa kellően megvethesse gyökereit az erdőben.
Az ima véget ér, a fa immáron a földben áll, újra Fénnyel töltve. Hálásan, megnyugodva hunyja le sárga szemeit, amikor felfigyel az erdő némaságára. Akkorra Xauzur és Rírion már minden bizonnyal az avar roppanására. A csuhátlan csuhás tempósan emelkedik fel és fordul a hang irányába. A kapuban megjelenő, komótosan közeledő két alak biztosan nem képezik a vadon részét, a fejüket látva pedig felismeri az ellenséget is.*
- Hmm. *Lép a tőlük pár lépésre hagyott felszerelés felé az erdőmélyi. A páncélt már nincs idő újra felölteni, így csak egy sima mozdulattal húzza ki a mesterpengét a vért mellé dobott kardhüvelyből. Ha van lehetősége, akkor a felszerelései közül elővesz egy üvegcsét, hogy a tartalmát lehajtsa, mire odaérnek a lények.*
- Ne feledd, kölyök, a fekete szívüket célozd, *Dobja félre a kiürült fiolát.* és örülnék, ha nem állítanál belém egy vesszőt sem. *Teszi hozzá, hogy a szörnyek felé lépjen. Jobb, ha nem érnek oda Nieveshához és Rírionhoz. Xauzur is harcra kész, nem kétli, hogy az irbisz elég gyors és erős, hogy segítségére legyen. Mesterkardját maga mellett tartva kissé oldalra közeledik, felméri a bestiákat. Még nem támad, keresi a megfelelő alkalmat, látni akarja, merre mozdulnak. Ők a cél vagy a Szent Fa. Ha valamelyik támad, akkor igyekszik megelőzni, megnövekedett ügyességét kihasználva elkerülni a támadást és egy vállon átfordulással a szörny oldalába jutni, hogy a lábát támadhassa.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán hárommal növeli az ügyességet a következő két körre.
*Az erdőmélyi elf valahol örül, hogy Rírion nem firtatja, hogy miért is szállt harcba akkor. Talán ijesztő és idegen lenne számára az, hogy az Erdő Szíve akkor minden elé helyezte az oltár felszabadítását. Nem voltak barátok, nem volt otthon, még család sem, mert érzelmek nélkül hajtotta végre küldetését, felszabadítani a templom oltárát. Minden kilengés, tétovázás vagy tett nélkül töltött percért bűnhődött, csak ment és ment, oldalán az irbisszel, míg fel nem szabadította patrónusa ez állapot alól. Persze akkor még Nievesha nem volt mellette. De nem szeretné megtudni, hogy ez a lehetőség újra előfordulhat-e.*
- A szolgáival harcoltam. *Válaszolja két ásónyom között ahogy nekikezd fellazítani a talajt, hogy megfelelő gödröt ássanak a Szent Fának.*
- Volt egy pillanat, amikor az oltárból előtörő sötétség elnyelt bennünket. *Nem emeli ki, hogy Hanlorennel együtt élték át ezt.*
- Amikor megtörtük az átkot. Hirtelen ott állt előttünk, valahol egy másik valóságban. Fehérbe öltözött hétköznapi ember volt, de tudtuk, hogy ő az. Akkor ígérte meg, hogy egy nap visszatér. Lám eljött ez a pillanat. *Csak egy pillantásra áll le a munkával, hogy felnézzen az ifjú elfre.*
- Áss. Minden perc számít. *Teszi hozzá, majd jó példával járva elől, ásni kezd.
Niev a látomásáról és a miértekről kérdezi Ríriont, aki válaszol is. A csuhátlan csuhás csak füllel figyel az elhangzottakra és el tudja képzelni, mi játszódhatott le a fiúban. Egyedül maradt életben, hibáztatja magát és ez elkíséri végig hosszú élete alatt. De lesz ideje törleszteni, csak fel ne zabálja belülről a bűntudat.
Közben Nievesha, dolga nem lévén, elindul a egykori erődben. Egyszer már ugyanígy végigjárta, de akkor még gyermek volt. Xauzur elkíséri, ami ad némi biztonságot.*
- Ne menj messzire. *Szól utána, mielőtt még eltűnne a szeme elől.
Amikor végeztek a gödörrel és a lány is visszatért, elülteti a fát és imádkozni kezd, hogy a Fákban Lakó fényével élessze újra az oltárt és erőt adjon neki. Bár nem látja, de érzi, hogy Niev is hasonlóan tesz. Örömmel és büszkeséggel tölti el, hogy lánya vele fohászkodik és bár még nincs benne a Fény, hogy hatása is legyen a mágiának, biztos benne, hogy a Fákban Lakó figyeli őket.
Mi sem bizonyítja jobban nekik, hogy az Erdőszellem figyelmét élvezik, mint az amikor a földbe ültetett gyökerek mozogni kezdenek, hogy befúrják magukat a frissen ásott talajba. Megkönnyebbülésében mosolyogni szeretne, de folytatja az imát, hogy a Szent Fa kellően megvethesse gyökereit az erdőben.
Az ima véget ér, a fa immáron a földben áll, újra Fénnyel töltve. Hálásan, megnyugodva hunyja le sárga szemeit, amikor felfigyel az erdő némaságára. Akkorra Xauzur és Rírion már minden bizonnyal az avar roppanására. A csuhátlan csuhás tempósan emelkedik fel és fordul a hang irányába. A kapuban megjelenő, komótosan közeledő két alak biztosan nem képezik a vadon részét, a fejüket látva pedig felismeri az ellenséget is.*
- Hmm. *Lép a tőlük pár lépésre hagyott felszerelés felé az erdőmélyi. A páncélt már nincs idő újra felölteni, így csak egy sima mozdulattal húzza ki a mesterpengét a vért mellé dobott kardhüvelyből. Ha van lehetősége, akkor a felszerelései közül elővesz egy üvegcsét, hogy a tartalmát lehajtsa, mire odaérnek a lények.*
- Ne feledd, kölyök, a fekete szívüket célozd, *Dobja félre a kiürült fiolát.* és örülnék, ha nem állítanál belém egy vesszőt sem. *Teszi hozzá, hogy a szörnyek felé lépjen. Jobb, ha nem érnek oda Nieveshához és Rírionhoz. Xauzur is harcra kész, nem kétli, hogy az irbisz elég gyors és erős, hogy segítségére legyen. Mesterkardját maga mellett tartva kissé oldalra közeledik, felméri a bestiákat. Még nem támad, keresi a megfelelő alkalmat, látni akarja, merre mozdulnak. Ők a cél vagy a Szent Fa. Ha valamelyik támad, akkor igyekszik megelőzni, megnövekedett ügyességét kihasználva elkerülni a támadást és egy vállon átfordulással a szörny oldalába jutni, hogy a lábát támadhassa.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán hárommal növeli az ügyességet a következő két körre.
1717. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-31 02:43:16
Üzenet elküldve: 2021-10-31 02:43:16
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Miközben Nievesha körbenéz a Vadvéd szebb napokat megélt erődjében, a két elf ásni kezd. Könnyen haladnak, a talaj kellően nedves és puha.
Nievesha aligha találhat mást romos falaknál és omladozó, üres épületeknél. Xauzur, ki eddig joviális nyugalommal nyalogatta bundáját, a lány indulására feltápászkodik, hogy elkísérje útján. Olybá tűnik, ösztönből óvja, és néhány lépés távolságból figyelgeti csak, mit csinál Nievesha.
A lánynak módjában áll körbejárni az egész udvart és bekukucskálni a sötét, romos épületekbe. Mire visszatér a két, párától és verítéktől csatakos elfhez, a nap első sugarai már elérik az udvart a fák sűrű lombjain keresztül.
Ahogy a szent fa földbe kerül, a trió imába kezd. Az első szavak kiejtésekor még nem történik semmi, ám rövidesen furcsa történésre lehetnek figyelmesek a kiásott gödörben. A hófehér gyökerek mozgásba kezdenek. Ahogy ajkukról peregnek a szavak, úgy tekeregnek a kemény gyökerek földet kutatva maguk körül, hogy belekapaszkodhassanak. Ijesztő és egyben magával ragadó látvány, ám sokáig nem álmélkodhatnak.
Még az ima végére sem érnek, egyszerre több dolog is történik körülöttük. Az erdő elnémul, Xauzur pedig morogni kezd Pycta mellett. Először Fänrírion lehet figyelmes ennek okára, őt követi Pycta és Nievesha. A kapuban avar roppan. A fák közül előbukkanó két lényhez hasonlatost talán még egyikük sem látott. Leginkább fekete bundával megáldott szarvasokhoz lehetne hasonlítani őket, ám ezek az entitások két lábon járnak, ráadásul jóval meghaladják még az elfméreteket is. Lábfejeik, mik már aligha hasonlítanak patákhoz, éles karommal felszereltek, mik oly vaskosak, akár egy penge. Irreálisan hosszú, vékony karjaik kézfejekben végződnek. Csontos ujjaik, s velük együtt karmaik bénán csüngnek testük mellett, ahogy komótosan közelednek.
A legvalószínűtlenebb bennük nem a testük. Agancsos fejükön bőrt még keresve sem talál a szemlélő. Olyan, akár az, amit az orkok táborában és az útelágazásnál kifüggesztve is láthattak.
Orrcsontjuk helyén tátongó lyukon ömlik a pára, ahogy kifújják a levegőt. E lények a legkevésbé sem tűnnek halottnak. Sőt, nagyon is elevenek.
Csendben, már-már békésen közelítik a kis csapatot, mintha csak két lakója érkezett volna vissza Vadvédnek. Sajnos már egy lélek sincs, ki az őrtoronyban strázsálna, vagy segítségükre lehetne. Hárman vannak, na meg egy irbisz, utóbbi pedig morogva, villogó sztemekkel indul a szarvasok felé.*
*Miközben Nievesha körbenéz a Vadvéd szebb napokat megélt erődjében, a két elf ásni kezd. Könnyen haladnak, a talaj kellően nedves és puha.
Nievesha aligha találhat mást romos falaknál és omladozó, üres épületeknél. Xauzur, ki eddig joviális nyugalommal nyalogatta bundáját, a lány indulására feltápászkodik, hogy elkísérje útján. Olybá tűnik, ösztönből óvja, és néhány lépés távolságból figyelgeti csak, mit csinál Nievesha.
A lánynak módjában áll körbejárni az egész udvart és bekukucskálni a sötét, romos épületekbe. Mire visszatér a két, párától és verítéktől csatakos elfhez, a nap első sugarai már elérik az udvart a fák sűrű lombjain keresztül.
Ahogy a szent fa földbe kerül, a trió imába kezd. Az első szavak kiejtésekor még nem történik semmi, ám rövidesen furcsa történésre lehetnek figyelmesek a kiásott gödörben. A hófehér gyökerek mozgásba kezdenek. Ahogy ajkukról peregnek a szavak, úgy tekeregnek a kemény gyökerek földet kutatva maguk körül, hogy belekapaszkodhassanak. Ijesztő és egyben magával ragadó látvány, ám sokáig nem álmélkodhatnak.
Még az ima végére sem érnek, egyszerre több dolog is történik körülöttük. Az erdő elnémul, Xauzur pedig morogni kezd Pycta mellett. Először Fänrírion lehet figyelmes ennek okára, őt követi Pycta és Nievesha. A kapuban avar roppan. A fák közül előbukkanó két lényhez hasonlatost talán még egyikük sem látott. Leginkább fekete bundával megáldott szarvasokhoz lehetne hasonlítani őket, ám ezek az entitások két lábon járnak, ráadásul jóval meghaladják még az elfméreteket is. Lábfejeik, mik már aligha hasonlítanak patákhoz, éles karommal felszereltek, mik oly vaskosak, akár egy penge. Irreálisan hosszú, vékony karjaik kézfejekben végződnek. Csontos ujjaik, s velük együtt karmaik bénán csüngnek testük mellett, ahogy komótosan közelednek.
A legvalószínűtlenebb bennük nem a testük. Agancsos fejükön bőrt még keresve sem talál a szemlélő. Olyan, akár az, amit az orkok táborában és az útelágazásnál kifüggesztve is láthattak.
Orrcsontjuk helyén tátongó lyukon ömlik a pára, ahogy kifújják a levegőt. E lények a legkevésbé sem tűnnek halottnak. Sőt, nagyon is elevenek.
Csendben, már-már békésen közelítik a kis csapatot, mintha csak két lakója érkezett volna vissza Vadvédnek. Sajnos már egy lélek sincs, ki az őrtoronyban strázsálna, vagy segítségükre lehetne. Hárman vannak, na meg egy irbisz, utóbbi pedig morogva, villogó sztemekkel indul a szarvasok felé.*
1716. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-29 11:31:26
Üzenet elküldve: 2021-10-29 11:31:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
- Akkor jó.
*Mosolyog szélesen Pyctára és ha nem itt lennének és éppen nem cipekednének, akkor szorosan meg is ölelné az elfet. És természetesen kérdés nélkül is tudta a választ, hiszen igen bensőséges a kapcsolat közöttük, olyan ami csak apa és lánya között lehet. Niev rajong az apjáért, a vízióban látott emberek meg valahogy nem izgatják a fantáziáját, biztosan az ember anyjának a felmenői. Anyjáról Pycta általában szűkszavúan nyilatkozik, de Niev nem is nagyon kérdezi, Niev biztos is benne, hogy történt vele valami, akkor meg jobb nem is feszegetni. Bár most megint szeretne rákérdezni, de végül nem teszi, főleg Rírion miatt nem, neki ehhez semmi köze, akkor sem, ha segít nekik.*
- És neked is.
*Feleli a lány vidoran, aki számára ez egyértelmű rokoni kapcsolat, még annak ellenére is, hogy Pycta szemei inkább hasonlítanak Xauzur szemeihez, mint az övéihez.
Míg Pycta felderíti az erődöt, addig ők kint maradnak Rírionnal, aki megválaszolja a kérdését.*
- Értem.
*Igazából nem, vagyis nem tudja elképzelni, hogy ennek az illetőnek milyen indítékai lehettek arra, hogy megöljön egy csomó másikat. Talán gonosz volt, de mi van, ha valójában nem volt az, csak gonoszul viselkedtek vele? Ez ugyan nem menti fel a gyilkosság alól, de azért egészen más színezetet ad a dolognak. Persze ezt az elméletét nem kezdi fejtegetni, nem érzi helyénvalónak.
A pipázásnak Niev nem tulajdonít különösebb jelentőséget, Pycta viszont annál inkább. Rírion pedig tudomásul veszi Pycta szavait, nem ágál ellenük, ezért pedig Niev gondolatban felír neki egy jó pontot.
Az ásás gondolata kicsit nyomasztó a számára, mert a tenyerei még mindig sajognak, bár már közel sem annyira, mint az előző nap. Szerencsére ezúttal nem neki kell segíteni az ásásban, így aztán foglalkozhat más dolgokkal, például azzal, hogy átkötözze tenyereit, vagy ha erre lehetősége van, akkor kicsit felderítse az erődöt a múlt árnyai után kutatva.
Mikor a fa már a földben van ismét, Pycta imádságba kezd, Niev pedig csatlakozik hozzá ebben. Niev a sarkain ül, kezeit ölében összekulcsolja, fejét lehajtja. Hallotta sokszor ezeket a szavakat, nem okoz számára gondot, hogy ismételje őket, bár ezt csak onnan tudhatnák mások, hogy látják amint mozog a szája.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
- Akkor jó.
*Mosolyog szélesen Pyctára és ha nem itt lennének és éppen nem cipekednének, akkor szorosan meg is ölelné az elfet. És természetesen kérdés nélkül is tudta a választ, hiszen igen bensőséges a kapcsolat közöttük, olyan ami csak apa és lánya között lehet. Niev rajong az apjáért, a vízióban látott emberek meg valahogy nem izgatják a fantáziáját, biztosan az ember anyjának a felmenői. Anyjáról Pycta általában szűkszavúan nyilatkozik, de Niev nem is nagyon kérdezi, Niev biztos is benne, hogy történt vele valami, akkor meg jobb nem is feszegetni. Bár most megint szeretne rákérdezni, de végül nem teszi, főleg Rírion miatt nem, neki ehhez semmi köze, akkor sem, ha segít nekik.*
- És neked is.
*Feleli a lány vidoran, aki számára ez egyértelmű rokoni kapcsolat, még annak ellenére is, hogy Pycta szemei inkább hasonlítanak Xauzur szemeihez, mint az övéihez.
Míg Pycta felderíti az erődöt, addig ők kint maradnak Rírionnal, aki megválaszolja a kérdését.*
- Értem.
*Igazából nem, vagyis nem tudja elképzelni, hogy ennek az illetőnek milyen indítékai lehettek arra, hogy megöljön egy csomó másikat. Talán gonosz volt, de mi van, ha valójában nem volt az, csak gonoszul viselkedtek vele? Ez ugyan nem menti fel a gyilkosság alól, de azért egészen más színezetet ad a dolognak. Persze ezt az elméletét nem kezdi fejtegetni, nem érzi helyénvalónak.
A pipázásnak Niev nem tulajdonít különösebb jelentőséget, Pycta viszont annál inkább. Rírion pedig tudomásul veszi Pycta szavait, nem ágál ellenük, ezért pedig Niev gondolatban felír neki egy jó pontot.
Az ásás gondolata kicsit nyomasztó a számára, mert a tenyerei még mindig sajognak, bár már közel sem annyira, mint az előző nap. Szerencsére ezúttal nem neki kell segíteni az ásásban, így aztán foglalkozhat más dolgokkal, például azzal, hogy átkötözze tenyereit, vagy ha erre lehetősége van, akkor kicsit felderítse az erődöt a múlt árnyai után kutatva.
Mikor a fa már a földben van ismét, Pycta imádságba kezd, Niev pedig csatlakozik hozzá ebben. Niev a sarkain ül, kezeit ölében összekulcsolja, fejét lehajtja. Hallotta sokszor ezeket a szavakat, nem okoz számára gondot, hogy ismételje őket, bár ezt csak onnan tudhatnák mások, hogy látják amint mozog a szája.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
1715. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-28 18:03:39
Üzenet elküldve: 2021-10-28 18:03:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Volna még kérdése Pyctahoz a templom felszabadításáról, nem is egy. Olyan kérdések, amikhez nem érzi alkalmasnak a pillanatot, mert túl bizalmasak lennének. A hős elf is elf, Rírion szerint hasonló értékekért mehetett harcba, mint amiket hétköznapibb társai fontosnak tartanak. Család, barátok, hit, elvek, otthon, meg még ki tudja. A kócos elf ezekről szívesen kérdezne, ha mély barátságban lennének, de segíteni jött, nem fárasztani az idősebbet. Egy kérdése viszont maradt így is, ami kevésbé tolakodó és a helyzetükhöz releváns.*
- Milyen volt a vérúr? Te már láttad és harcoltál vele, mit kell tudnunk róla? *Nem először említenék a vérurat, de most lehet részletesebben is hallhat róla, ha az erdőmélyi is jónak látja. Reméli, okosabb lesz a válasz után. Elhatározza, bármit tud meg, kitart döntése mellett. Ez a döntés csak az övé, senki mást nem tenne felelőssé érte.
Ami az ő fekete történetét illeti, belül hálás Pyctának a rövid és indulat mentes reagálásért. Mély megnyugvás, hogy ezen is túl van. Később talán még mesél róla, de a legrosszabbat már elmondta.
Az erőd mellett kellemes, hajnali nyugalomban pihengetve alkalmasnak találta az időt meg a helyet is pipára gyújtani. Nievesha kérdése meglepi, ugyanakkor semmi rosszat nem lát benne. Ő is gondolkozott ezen párszor az elmúlt húsz évben.*
- Csak ő tudná megmondani, ha a holtak tudnának mesélni. Véletlen is lehetett. Talán engem akart utoljára hagyni, de előbb végzett vele a baleset... *Szippant egyet a pipából mielőtt ezt megmagyarázza.* - Leszakadt alatta egy javítás alatt álló lépcső. Felfelé igyekezett, ahol aludtam. Lehet, hogy a jó szerencse mentett meg, de nem biztos. *Sok lehetőség van. Már nem derül ki, mi volt a gyilkos nő igazi szándéka. Válasza után ismét Nievre pillant. Még nem tudja, hogy korábban kellemetlenséget okozott, de ennek legkisebb jelére is visszafogná a lányhoz kalandozó tekintetét. Jelenleg is illő távolságban ül és ez akkor is így lenne, ha nem füstölne. De füstöl és ezt Pycta is látja, mikor visszajön. Az erdőmélyi korrekt kérésére első válaszként azonnal eloltja pipáját. Szóban csak utána felel.*
- Rendben, úgy lesz. *Kipucolja és elrakja. Érzi, mennyire nehéz, mennyire kívánta volna még. ~ Bolond vagy te, Scir'x? ~ dorgálja önmagát gondolatban. ~ Valódi ellenség még a közelünkbe nem ért. Nekem meg a saját nyűgömmel gyűlik a bajom. ~ Eltereli gondolatait, és bólint Pyctának, mikor kezébe kapja az ásót. Eszébe jut, hogy talán a gyökerek közé kéne dobni a maradék dohányt és elásni, de itt még nem tart. No meg az oltárként szolgáló fát sem szentségtelenítené meg holmi dohánnyal. A munka végeztével Pycta letérdel. Rírion követi példáját. A szavakat érti, a helyzetet pedig nem egészen érti, inkább érzi. Eszébe jut, hogy akik felnevelték, gyakran imádkoztak egymás "ima szándékaiért". Nem lévén más, amire támaszkodhat, ezt a mintát követi, magában mormolva kérését Eeyrhez, hogy Pyctát ne zavarja meg. ~ Eeyr, úrnőm, segíts nekünk, legyen úgy, ahogy ez az elf kívánja! ~ kéri őszintén. Jó látni, hogy Xauzur is csatlakozott a körhöz. A kócos elf feltételezi, több is lehet az irbiszben, mint eddig hitte.*
*Volna még kérdése Pyctahoz a templom felszabadításáról, nem is egy. Olyan kérdések, amikhez nem érzi alkalmasnak a pillanatot, mert túl bizalmasak lennének. A hős elf is elf, Rírion szerint hasonló értékekért mehetett harcba, mint amiket hétköznapibb társai fontosnak tartanak. Család, barátok, hit, elvek, otthon, meg még ki tudja. A kócos elf ezekről szívesen kérdezne, ha mély barátságban lennének, de segíteni jött, nem fárasztani az idősebbet. Egy kérdése viszont maradt így is, ami kevésbé tolakodó és a helyzetükhöz releváns.*
- Milyen volt a vérúr? Te már láttad és harcoltál vele, mit kell tudnunk róla? *Nem először említenék a vérurat, de most lehet részletesebben is hallhat róla, ha az erdőmélyi is jónak látja. Reméli, okosabb lesz a válasz után. Elhatározza, bármit tud meg, kitart döntése mellett. Ez a döntés csak az övé, senki mást nem tenne felelőssé érte.
Ami az ő fekete történetét illeti, belül hálás Pyctának a rövid és indulat mentes reagálásért. Mély megnyugvás, hogy ezen is túl van. Később talán még mesél róla, de a legrosszabbat már elmondta.
Az erőd mellett kellemes, hajnali nyugalomban pihengetve alkalmasnak találta az időt meg a helyet is pipára gyújtani. Nievesha kérdése meglepi, ugyanakkor semmi rosszat nem lát benne. Ő is gondolkozott ezen párszor az elmúlt húsz évben.*
- Csak ő tudná megmondani, ha a holtak tudnának mesélni. Véletlen is lehetett. Talán engem akart utoljára hagyni, de előbb végzett vele a baleset... *Szippant egyet a pipából mielőtt ezt megmagyarázza.* - Leszakadt alatta egy javítás alatt álló lépcső. Felfelé igyekezett, ahol aludtam. Lehet, hogy a jó szerencse mentett meg, de nem biztos. *Sok lehetőség van. Már nem derül ki, mi volt a gyilkos nő igazi szándéka. Válasza után ismét Nievre pillant. Még nem tudja, hogy korábban kellemetlenséget okozott, de ennek legkisebb jelére is visszafogná a lányhoz kalandozó tekintetét. Jelenleg is illő távolságban ül és ez akkor is így lenne, ha nem füstölne. De füstöl és ezt Pycta is látja, mikor visszajön. Az erdőmélyi korrekt kérésére első válaszként azonnal eloltja pipáját. Szóban csak utána felel.*
- Rendben, úgy lesz. *Kipucolja és elrakja. Érzi, mennyire nehéz, mennyire kívánta volna még. ~ Bolond vagy te, Scir'x? ~ dorgálja önmagát gondolatban. ~ Valódi ellenség még a közelünkbe nem ért. Nekem meg a saját nyűgömmel gyűlik a bajom. ~ Eltereli gondolatait, és bólint Pyctának, mikor kezébe kapja az ásót. Eszébe jut, hogy talán a gyökerek közé kéne dobni a maradék dohányt és elásni, de itt még nem tart. No meg az oltárként szolgáló fát sem szentségtelenítené meg holmi dohánnyal. A munka végeztével Pycta letérdel. Rírion követi példáját. A szavakat érti, a helyzetet pedig nem egészen érti, inkább érzi. Eszébe jut, hogy akik felnevelték, gyakran imádkoztak egymás "ima szándékaiért". Nem lévén más, amire támaszkodhat, ezt a mintát követi, magában mormolva kérését Eeyrhez, hogy Pyctát ne zavarja meg. ~ Eeyr, úrnőm, segíts nekünk, legyen úgy, ahogy ez az elf kívánja! ~ kéri őszintén. Jó látni, hogy Xauzur is csatlakozott a körhöz. A kócos elf feltételezi, több is lehet az irbiszben, mint eddig hitte.*
1714. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-28 11:48:53
Üzenet elküldve: 2021-10-28 11:48:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az ifjúak össze-összenézegetnek, de ennek egy részét az erdőmélyi elf nem is látja, a másik részét pedig betudja a helyzetnek. Nem meglepő, ha mások bátorítását keresik, akár csak egy pillantással.
Aztán elhagyják az ork tábort és megindulnak Vadvéd erődjének emléke felé, az úton pedig újra a kitartás vagy a menekülés kérdését hozza szóba. Rírion pedig amellett dönt, hogy marad nekik segíteni küldetésükben. A választ egy kurta biccentéssel tudja le, szegény elf, aki már ígérni sem tud. De valamiért bízik benne, a szavában és reméli, hogy később nem az ő lelkén szárad majd, ha baja esik.*
- Nagyon örültem neked. *Mondja fejét visszafordítva Nieveshának. Még egy halovány mosolyt is villant, mert bár nem egészen úgy történt, ahogy azt a lány hiszi, de mégis életének legjobb pillanatai közé tartozik. Arra, hogy látta őt "kiskorában", csak elmosolyodik, hisz a csuhátlan csuhás pontosan tudja, hogy az nem lehetett túl rég.
Aztán Niev is elmondja, hogy mit látott és abból, amit hall, nem derül ki számára, hogy gyanút fogott volna. Ha hihet Szürkének, akkor valóban csak egy-két részletet látott a lány, amiből nem jött rá a titokra.*
- Neked is sárga a szemed. *Mondja, ahogy haladnak, mintha csak azt mondaná, hogy valószínűleg az őseit látta.
Az ifjú elf aztán az artheniori oltár felszabadítására kérdez rá, ami korábban többször szóba került. A csuhátlan csuhás nem szokott kérkedni a tetteivel, nem is várja el senkitől, hogy emiatt másképp tekintsenek rá. Ő csak egy katona, az Erdő Szívének lesújtó ökle.*
- Igen, köztük voltam. *Feleli röviden, miközben küzdik magukat előre a vadonban az ismert ösvényen az erőd felé. Ha Rírion nem firtatja tovább, nem is folytatja, de mert az elf a sátorban tapasztalt látomását meséli el, talán nincs is szükség rá.
A történet, amit Rírion elmond, elég sötét, bizonyosan komoly hatást gyakorolhatott az életére, meghatározta őt talán egy egész életre. És az elfeknek elég hosszú az életük.*
- Mindenkinek vannak rossz döntései. De egy döntésről csak utólag derül ki, hogy jó vagy rossz volt. *Válaszolja komoran. Az ő története épp egy rossz döntéssel kezdődött és ahogy valószínűleg Rírion, ő maga sem akart rosszat tenni.
Nem akar többet kihúzni az ifjú elfből, ha akarja, majd elmondja a többi részletet, már így is bátor volt, hogy válaszolt.
Aztán elérik az egykori erődöt, legalábbis azt, amit a vadon meghagyott belőle. Nem szomorítja el a kép, miután menniük kellett, természetes, hogy az erdő visszaveszi, amit elhódítottak tőle. Az ifjúkat hátrahagyva indul el felderíteni, hogy biztonságos-e a terület és nem kell csalódnia hála a Fákban Lakónak.
Megnyugodva teszi el a mesterpengét és indul vissza oda, ahol Nievet és Ríriont hagyta, addigra már megbeszélhették, amit meg kellett. Ha még visszatértekor is füstöl az ifjú elf, akkor nem ússza meg.*
- Kérlek, ne füstölj, míg meg nem bizonyosodtunk róla bárhol, hogy biztonságban vagyunk. A pipafüst elárul minket. Éjjel, tűz nélkül pedig semmiképp ne gyújts rá. Élő célpont leszel minden szippantásnál. *Nem leszólás ez, inkább tanítás, fortély, hogy életben tudjanak maradni. Az orkok mérföldekről megérzik és a vadonban vannak állatok, amelyek még jobb szaglással bírnak. Óvatosnak kell lenniük.*
- Gyerünk, nemsokára felkel a nap. *Kapaszkodik bele a fába és ha Rírion is beállt mögé, akkor behurcolhatják azt az erőd udvarára.
A páncélos próféta elvezeti a triót oda, ahol a fa eredetileg állt, a kapun túl, jobbra a fal mellett.*
- Ezt a fát még én ültettem, áldozatként az Erdő Szívének és én szenteltem később oltárrá. Ültessük el újra. *Néz társaira, amikor eléri a gödröt, ahonnan Lyzendra a vadvédiekkel kiásta a fát, hogy Mil'Ochassba vigyék. A gödröt ugyan már befedhette az erdő, de talán még felismerik.*
- Ássunk. *Mondja és felszerelései közül előkeríti azt a két ásót, amit magukkal hoztak. Kettőt, mert Rírionra nem számítottak, de ő kapja meg a másodikat és letéve a kardot, lecsatolva a páncélt az erdőmélyi elf ásni is kezd. Szeretné, ha a hajnal első sugara, Eeyrnek és a Fákban Lakónak legkedvesebb idejénél a Szent Fa már a földben állna. Ha pedig ez sikerül, akkor letérdel elé, hogy hatalmával, istennője Fényével szentelje meg az oltárt.*
- Fákban Lakó, Erdő Szíve, Erdőszellem, engedd, hogy hatalmaddal megerősítsem oltárod, világítsd meg utunk, állítsd mellénk katonáid, hogy kiűzhessük erdeidből a betolakodókat! *Féltérden, fejét lehunyva mormol, de Nievesha és Rírion is tisztán hallhatja szavait. Xauzur mellé telepszik, bár nem érti a szavakat, a pillanat fontosságát átérezheti.
A gyökerek újra a földben, ha sikerül a mágia, akkor az oltár újra működhet és erősebb lehet, mint amikor kiemelték a talajból Mil'Ochassban.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
*Az ifjúak össze-összenézegetnek, de ennek egy részét az erdőmélyi elf nem is látja, a másik részét pedig betudja a helyzetnek. Nem meglepő, ha mások bátorítását keresik, akár csak egy pillantással.
Aztán elhagyják az ork tábort és megindulnak Vadvéd erődjének emléke felé, az úton pedig újra a kitartás vagy a menekülés kérdését hozza szóba. Rírion pedig amellett dönt, hogy marad nekik segíteni küldetésükben. A választ egy kurta biccentéssel tudja le, szegény elf, aki már ígérni sem tud. De valamiért bízik benne, a szavában és reméli, hogy később nem az ő lelkén szárad majd, ha baja esik.*
- Nagyon örültem neked. *Mondja fejét visszafordítva Nieveshának. Még egy halovány mosolyt is villant, mert bár nem egészen úgy történt, ahogy azt a lány hiszi, de mégis életének legjobb pillanatai közé tartozik. Arra, hogy látta őt "kiskorában", csak elmosolyodik, hisz a csuhátlan csuhás pontosan tudja, hogy az nem lehetett túl rég.
Aztán Niev is elmondja, hogy mit látott és abból, amit hall, nem derül ki számára, hogy gyanút fogott volna. Ha hihet Szürkének, akkor valóban csak egy-két részletet látott a lány, amiből nem jött rá a titokra.*
- Neked is sárga a szemed. *Mondja, ahogy haladnak, mintha csak azt mondaná, hogy valószínűleg az őseit látta.
Az ifjú elf aztán az artheniori oltár felszabadítására kérdez rá, ami korábban többször szóba került. A csuhátlan csuhás nem szokott kérkedni a tetteivel, nem is várja el senkitől, hogy emiatt másképp tekintsenek rá. Ő csak egy katona, az Erdő Szívének lesújtó ökle.*
- Igen, köztük voltam. *Feleli röviden, miközben küzdik magukat előre a vadonban az ismert ösvényen az erőd felé. Ha Rírion nem firtatja tovább, nem is folytatja, de mert az elf a sátorban tapasztalt látomását meséli el, talán nincs is szükség rá.
A történet, amit Rírion elmond, elég sötét, bizonyosan komoly hatást gyakorolhatott az életére, meghatározta őt talán egy egész életre. És az elfeknek elég hosszú az életük.*
- Mindenkinek vannak rossz döntései. De egy döntésről csak utólag derül ki, hogy jó vagy rossz volt. *Válaszolja komoran. Az ő története épp egy rossz döntéssel kezdődött és ahogy valószínűleg Rírion, ő maga sem akart rosszat tenni.
Nem akar többet kihúzni az ifjú elfből, ha akarja, majd elmondja a többi részletet, már így is bátor volt, hogy válaszolt.
Aztán elérik az egykori erődöt, legalábbis azt, amit a vadon meghagyott belőle. Nem szomorítja el a kép, miután menniük kellett, természetes, hogy az erdő visszaveszi, amit elhódítottak tőle. Az ifjúkat hátrahagyva indul el felderíteni, hogy biztonságos-e a terület és nem kell csalódnia hála a Fákban Lakónak.
Megnyugodva teszi el a mesterpengét és indul vissza oda, ahol Nievet és Ríriont hagyta, addigra már megbeszélhették, amit meg kellett. Ha még visszatértekor is füstöl az ifjú elf, akkor nem ússza meg.*
- Kérlek, ne füstölj, míg meg nem bizonyosodtunk róla bárhol, hogy biztonságban vagyunk. A pipafüst elárul minket. Éjjel, tűz nélkül pedig semmiképp ne gyújts rá. Élő célpont leszel minden szippantásnál. *Nem leszólás ez, inkább tanítás, fortély, hogy életben tudjanak maradni. Az orkok mérföldekről megérzik és a vadonban vannak állatok, amelyek még jobb szaglással bírnak. Óvatosnak kell lenniük.*
- Gyerünk, nemsokára felkel a nap. *Kapaszkodik bele a fába és ha Rírion is beállt mögé, akkor behurcolhatják azt az erőd udvarára.
A páncélos próféta elvezeti a triót oda, ahol a fa eredetileg állt, a kapun túl, jobbra a fal mellett.*
- Ezt a fát még én ültettem, áldozatként az Erdő Szívének és én szenteltem később oltárrá. Ültessük el újra. *Néz társaira, amikor eléri a gödröt, ahonnan Lyzendra a vadvédiekkel kiásta a fát, hogy Mil'Ochassba vigyék. A gödröt ugyan már befedhette az erdő, de talán még felismerik.*
- Ássunk. *Mondja és felszerelései közül előkeríti azt a két ásót, amit magukkal hoztak. Kettőt, mert Rírionra nem számítottak, de ő kapja meg a másodikat és letéve a kardot, lecsatolva a páncélt az erdőmélyi elf ásni is kezd. Szeretné, ha a hajnal első sugara, Eeyrnek és a Fákban Lakónak legkedvesebb idejénél a Szent Fa már a földben állna. Ha pedig ez sikerül, akkor letérdel elé, hogy hatalmával, istennője Fényével szentelje meg az oltárt.*
- Fákban Lakó, Erdő Szíve, Erdőszellem, engedd, hogy hatalmaddal megerősítsem oltárod, világítsd meg utunk, állítsd mellénk katonáid, hogy kiűzhessük erdeidből a betolakodókat! *Féltérden, fejét lehunyva mormol, de Nievesha és Rírion is tisztán hallhatja szavait. Xauzur mellé telepszik, bár nem érti a szavakat, a pillanat fontosságát átérezheti.
A gyökerek újra a földben, ha sikerül a mágia, akkor az oltár újra működhet és erősebb lehet, mint amikor kiemelték a talajból Mil'Ochassban.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
1713. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-28 00:08:23
Üzenet elküldve: 2021-10-28 00:08:23
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*A Vadvéd szebb napokat látott falait ma már vaskos indák fonják körbe. Pycta és az itt élők csupán kölcsönözték e helyet az erdőtől, mit most az visszavesz magának.
A hely kihalt, csupán egy fekete bundával megáldott róka figyel fel az udvaron, majd ahogy a trió a falakhoz ér, beleveszik a sötétségbe. A napkoron csak a horizonton jelent meg, a fák sűrű lombja őrzi az erdőben az éjt.
Nincsenek itt agancsos bestiák, orkok, sem állatok már, csupán a múlt szelleme kísérti e helyet. Fänrírion komor története pedig tökéletesen passzol a hely hangulatához.
Jelen állapotában félelmetes és egyben ámulatba ejtő látvány is az erőd. Az erdő szinte felfalni látszik Pycta egykori lakhelyét, ám ezt a csuhátlan csuhás alighanem a legkevésbé sem bánja.
Biztonságosnak látszik, legalábbis egy lélek, annyi sincs a falakon belül. A triónak van ideje egy rövidke pihenőre is még addig, mire a nap első sugarai rájuk köszönnek. Egy bagoly huhog álmosan valahol a közelükben, bizonyára az éjszakától búcsúzik. Közeleg a reggel.*
*A Vadvéd szebb napokat látott falait ma már vaskos indák fonják körbe. Pycta és az itt élők csupán kölcsönözték e helyet az erdőtől, mit most az visszavesz magának.
A hely kihalt, csupán egy fekete bundával megáldott róka figyel fel az udvaron, majd ahogy a trió a falakhoz ér, beleveszik a sötétségbe. A napkoron csak a horizonton jelent meg, a fák sűrű lombja őrzi az erdőben az éjt.
Nincsenek itt agancsos bestiák, orkok, sem állatok már, csupán a múlt szelleme kísérti e helyet. Fänrírion komor története pedig tökéletesen passzol a hely hangulatához.
Jelen állapotában félelmetes és egyben ámulatba ejtő látvány is az erőd. Az erdő szinte felfalni látszik Pycta egykori lakhelyét, ám ezt a csuhátlan csuhás alighanem a legkevésbé sem bánja.
Biztonságosnak látszik, legalábbis egy lélek, annyi sincs a falakon belül. A triónak van ideje egy rövidke pihenőre is még addig, mire a nap első sugarai rájuk köszönnek. Egy bagoly huhog álmosan valahol a közelükben, bizonyára az éjszakától búcsúzik. Közeleg a reggel.*
1712. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-27 12:47:16
Üzenet elküldve: 2021-10-27 12:47:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Úgy tűnik, hogy az álláspontok Eeyrt tekintve nem közelednek az orkok és az elfek között. Nievnek persze nem is feladata közelíteni őket és valószínűleg nem is lennének olyan érvei, amivel jobb belátásra téríthetné őket, hiszen, hogy Pyctától nem fogadják el, akkor tőle sem fogják.
Nem tudja, hogy Rírionban a ki-nem-mondott kérdése miként csapódik le, de kicsit furcsa Nievnek az, hogy mosolyog rá, meg az is, hogy már többször azon kapta, hogy őt nézi. Merthogy, Pycta percenként meg akar győződni a hogylétéről, az rendben van, de egy kvázi idegen?
Míg a férfiak megbeszélik azt, hogy az ifjú velük tart, addig Niev leginkább Xauzurral van elfoglalva, suttogva mesél a nagymacskának az orkokról, a sátorban a sötételfről és arról, hogy kapott egy fekete pengéjű tőrt. Egyszerűen kikívánkozik belőle az élménybeszámoló, még akkor is, ha az irbisz nem fog neki válaszolni. Mesélhetné ugyan Éjviharnak is, de a telivérrel egyáltalán nincsenek olyan viszonyban, mint Xauzurral.*
- És örültél nekem, mikor először láttál?
*Niev ugyan csecsemő volt, de egészen biztos benne, hogy ő nagyon-nagyon örült akkor, és azóta is mindig nagyon örül neki, széles mosollyal néz rá. A beszélgetés akár kedélyes is lehetne, de a körülmények miatt nem lehet az.*
- Én is láttalak téged, még kiskoromban.
*Pycta és Niev nagyon jól tudja, hogy Niev "kiskora" nem volt olyan régen, de Niev ennek ellenére sem tudja időben elhelyezni az emlékképet.*
- Meg olyan embereket, akiket nem ismerek. Sárga a szemük.
*Niev megvonja a vállát, mondott az ork valami olyasmit, hogy a Látóasszony látja a vérvonalukat. Biztosan az ismeretlen rokonai.
Rírion emlékképeire az ifjúra mered, de nem kommentálja a dolgot egyelőre, bár kíváncsivá teszi.
Az elfek hosszú életet élnek, a hosszú élet pedig bőven ad lehetőséget a hibás döntések meghozatalára és bár ő nem elf, de biztos vele sem lesz ez másként. Egyedül talán Pyctáról nem tudja elképzelni, hogy valaha is szamárságot csinált volna, bár talán erős túlzás szamárságnak nevezni olyan dolgokat, ami miatt mások meghalnak.
Nem olyan rég jártak itt Pyctával, egy éjszakát töltöttek itt, de mégis mintha azóta még kitartóbb ostrom alá vette volna a természet az egykori épületegyüttest. Topázsárga tekintete Pyctára vetül, ahogy kivont karddal belép.*
- Téged miért hagyott életben?
*Teszi fel azt a kérdést, ami foglalkoztatja, bár talán meg kéne tanulnia azt, hogy ne mondjon ki mindent, ami elgondolkodtatja vagy kíváncsivá teszi, mert egy kislánynak az ilyesmit elnézik, egy nagylánynak aligha.*
*Úgy tűnik, hogy az álláspontok Eeyrt tekintve nem közelednek az orkok és az elfek között. Nievnek persze nem is feladata közelíteni őket és valószínűleg nem is lennének olyan érvei, amivel jobb belátásra téríthetné őket, hiszen, hogy Pyctától nem fogadják el, akkor tőle sem fogják.
Nem tudja, hogy Rírionban a ki-nem-mondott kérdése miként csapódik le, de kicsit furcsa Nievnek az, hogy mosolyog rá, meg az is, hogy már többször azon kapta, hogy őt nézi. Merthogy, Pycta percenként meg akar győződni a hogylétéről, az rendben van, de egy kvázi idegen?
Míg a férfiak megbeszélik azt, hogy az ifjú velük tart, addig Niev leginkább Xauzurral van elfoglalva, suttogva mesél a nagymacskának az orkokról, a sátorban a sötételfről és arról, hogy kapott egy fekete pengéjű tőrt. Egyszerűen kikívánkozik belőle az élménybeszámoló, még akkor is, ha az irbisz nem fog neki válaszolni. Mesélhetné ugyan Éjviharnak is, de a telivérrel egyáltalán nincsenek olyan viszonyban, mint Xauzurral.*
- És örültél nekem, mikor először láttál?
*Niev ugyan csecsemő volt, de egészen biztos benne, hogy ő nagyon-nagyon örült akkor, és azóta is mindig nagyon örül neki, széles mosollyal néz rá. A beszélgetés akár kedélyes is lehetne, de a körülmények miatt nem lehet az.*
- Én is láttalak téged, még kiskoromban.
*Pycta és Niev nagyon jól tudja, hogy Niev "kiskora" nem volt olyan régen, de Niev ennek ellenére sem tudja időben elhelyezni az emlékképet.*
- Meg olyan embereket, akiket nem ismerek. Sárga a szemük.
*Niev megvonja a vállát, mondott az ork valami olyasmit, hogy a Látóasszony látja a vérvonalukat. Biztosan az ismeretlen rokonai.
Rírion emlékképeire az ifjúra mered, de nem kommentálja a dolgot egyelőre, bár kíváncsivá teszi.
Az elfek hosszú életet élnek, a hosszú élet pedig bőven ad lehetőséget a hibás döntések meghozatalára és bár ő nem elf, de biztos vele sem lesz ez másként. Egyedül talán Pyctáról nem tudja elképzelni, hogy valaha is szamárságot csinált volna, bár talán erős túlzás szamárságnak nevezni olyan dolgokat, ami miatt mások meghalnak.
Nem olyan rég jártak itt Pyctával, egy éjszakát töltöttek itt, de mégis mintha azóta még kitartóbb ostrom alá vette volna a természet az egykori épületegyüttest. Topázsárga tekintete Pyctára vetül, ahogy kivont karddal belép.*
- Téged miért hagyott életben?
*Teszi fel azt a kérdést, ami foglalkoztatja, bár talán meg kéne tanulnia azt, hogy ne mondjon ki mindent, ami elgondolkodtatja vagy kíváncsivá teszi, mert egy kislánynak az ilyesmit elnézik, egy nagylánynak aligha.*
1711. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-27 09:54:45
Üzenet elküldve: 2021-10-27 09:54:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A barátság jelétől sajgó vállal indul előre, de Niev megtiszteli egy kérdő pillantással. Önkéntelen mosolyra sarkallja az elfet, aki bólint, hogy minden rendben. Mi baj lehetne, ha az elbűvölő lány megajándékozza egy kis kedvességgel? Orkok hada körülöttük, a Vérúr fenyeget, de abban a pillanatban kit érdekel? A következő pillanat más, az visszarántja Ríriont a valóságba, csak a jókedv marad. Amint kilépnek, Pycta hívja negyedik társukat. Az irbisz üdvözli barátait és a kócos elfet is megszemléli. Rírion ugyanúgy jól megnézi a nagymacskát, mert bár megtette korábban is, ki tudja hányszor lesz lehetősége rá. Egy erős vad, ilyen közelről, támadás nélkül. Ha egyszer lesznek utódai, elmesélheti nekik hogy néz ki egy irbisz. Miután megtudták, Shura közbenjárásával, miféle szörnyűség fenyegeti őket, nem lepődik meg mikor Pycta ismét felveti a kiszállás lehetőségét.*
- Innen már nem. És ezt megígérem. *Feleli eltökélten. Rírion szerint már rég túl van azon a ponton, ahonnét visszafordulhatott volna. Ha most menne el, fekete foltként tátongana benne a szégyen. Emellett ez a segítség végre egy valódi szabad döntés volt. Nem a létfenntartás, nem a kötelesség miatt vállalta, hanem mert így akarta. A kócos elf nyitott most a világra. Még maga sem tudja, mi mindent lenne képes befogadni, de semmilyen tanítást el nem utasítana, amit jó szívvel ajánlanak és ami Eeyr tanaival nem ellenkezik.
Nievesha megkérdi, ami benne is felmerült, ki mit láthatott? Pycta elsőként felel. Beszámolója szöget üt Rírion fejében. Kérdéseivel megvárja míg Nievesha is felel apjának, ha pedig talál egy alkalmas pillanatot, felteszi őket.*
- Pycta, említetted a templom ostromát, az oltár megtisztítását. Azt hiszem hallottam erről, rólatok. Ha nem keverem a pletykákat. Nem rég jöttem Artheniorba, nincs még egész három hónapja. Napszámosok között hallottam, hogy nagy hírverés volt ez akkoriban. Csak a nevekre nem emlékezett, aki mesélte nekem. "Egy világtól elvonultan élő elf, ... egy messzi tájról érkező papnő, ... egy korábban esküvője kapcsán hírbe keveredett nő, ... valamint egy sötételf varázsló, ..." Felszabadították a templomot. Köztük voltál? *Kérdi bátran.
Maga is szívesen megosztja mindazt, amit látott, ha rá kerül a mesélés sora. Az ő múltja kicsit sem hősies, de ami megtörtént, megtörtént. A saját múltja része a lényének.*
- Amit én láttam, a valaha volt legrosszabb döntésem közvetlen következménye és a hosszútávú. *Mély levegőt vesz és Nievesha szemébe nézve mondja a folytatást, ha a lány nem kapja el tekintetét.*
- Beengedtem egy álnok gyilkost azok közé, akik felneveltek. Mindenkivel végzett, csak engem hagyott életben. Mire megtaláltam őt, már elvette életét saját balszerencséje. *Ami ezután jött, azt majd később. Nem mesél el egyszerre mindent. Ezt is elég lesz megemészteni társainak. Nem sokára elérik az emlegetett Vadvéd erődöt. Ha az elhangzottak után még nem kergették el, úgy leül a fűben míg Pycta körülnéz. Valaha szépen kialakított erőd volt ez, ezért ha még talál szikra pattintásra alkalmas helyet és a szél sem jár durván, akkor pipára gyújt, Nievtől illő távolságban.*
*A barátság jelétől sajgó vállal indul előre, de Niev megtiszteli egy kérdő pillantással. Önkéntelen mosolyra sarkallja az elfet, aki bólint, hogy minden rendben. Mi baj lehetne, ha az elbűvölő lány megajándékozza egy kis kedvességgel? Orkok hada körülöttük, a Vérúr fenyeget, de abban a pillanatban kit érdekel? A következő pillanat más, az visszarántja Ríriont a valóságba, csak a jókedv marad. Amint kilépnek, Pycta hívja negyedik társukat. Az irbisz üdvözli barátait és a kócos elfet is megszemléli. Rírion ugyanúgy jól megnézi a nagymacskát, mert bár megtette korábban is, ki tudja hányszor lesz lehetősége rá. Egy erős vad, ilyen közelről, támadás nélkül. Ha egyszer lesznek utódai, elmesélheti nekik hogy néz ki egy irbisz. Miután megtudták, Shura közbenjárásával, miféle szörnyűség fenyegeti őket, nem lepődik meg mikor Pycta ismét felveti a kiszállás lehetőségét.*
- Innen már nem. És ezt megígérem. *Feleli eltökélten. Rírion szerint már rég túl van azon a ponton, ahonnét visszafordulhatott volna. Ha most menne el, fekete foltként tátongana benne a szégyen. Emellett ez a segítség végre egy valódi szabad döntés volt. Nem a létfenntartás, nem a kötelesség miatt vállalta, hanem mert így akarta. A kócos elf nyitott most a világra. Még maga sem tudja, mi mindent lenne képes befogadni, de semmilyen tanítást el nem utasítana, amit jó szívvel ajánlanak és ami Eeyr tanaival nem ellenkezik.
Nievesha megkérdi, ami benne is felmerült, ki mit láthatott? Pycta elsőként felel. Beszámolója szöget üt Rírion fejében. Kérdéseivel megvárja míg Nievesha is felel apjának, ha pedig talál egy alkalmas pillanatot, felteszi őket.*
- Pycta, említetted a templom ostromát, az oltár megtisztítását. Azt hiszem hallottam erről, rólatok. Ha nem keverem a pletykákat. Nem rég jöttem Artheniorba, nincs még egész három hónapja. Napszámosok között hallottam, hogy nagy hírverés volt ez akkoriban. Csak a nevekre nem emlékezett, aki mesélte nekem. "Egy világtól elvonultan élő elf, ... egy messzi tájról érkező papnő, ... egy korábban esküvője kapcsán hírbe keveredett nő, ... valamint egy sötételf varázsló, ..." Felszabadították a templomot. Köztük voltál? *Kérdi bátran.
Maga is szívesen megosztja mindazt, amit látott, ha rá kerül a mesélés sora. Az ő múltja kicsit sem hősies, de ami megtörtént, megtörtént. A saját múltja része a lényének.*
- Amit én láttam, a valaha volt legrosszabb döntésem közvetlen következménye és a hosszútávú. *Mély levegőt vesz és Nievesha szemébe nézve mondja a folytatást, ha a lány nem kapja el tekintetét.*
- Beengedtem egy álnok gyilkost azok közé, akik felneveltek. Mindenkivel végzett, csak engem hagyott életben. Mire megtaláltam őt, már elvette életét saját balszerencséje. *Ami ezután jött, azt majd később. Nem mesél el egyszerre mindent. Ezt is elég lesz megemészteni társainak. Nem sokára elérik az emlegetett Vadvéd erődöt. Ha az elhangzottak után még nem kergették el, úgy leül a fűben míg Pycta körülnéz. Valaha szépen kialakított erőd volt ez, ezért ha még talál szikra pattintásra alkalmas helyet és a szél sem jár durván, akkor pipára gyújt, Nievtől illő távolságban.*
1710. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-26 22:20:25
Üzenet elküldve: 2021-10-26 22:20:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Ugyan Eeyr nem egyenlő az Erdő Szívével, de egylényegű, egy istennő két aspektusa. Legalábbis a páncélos prófétának ez az elképzelése alakult ki azóta, hogy az Erdőszellemet szolgálni kezdte előbb szerzetesként, majd most prófétájaként. De ettől még nem tűri, ha a Fény Úrnőjét éri rossz szó, ám mégis saját tanaival válaszol, a Fákban Lakó krédóival, amelyeket, alkalomadtán, egyszer majd papírra is vet, hogy fennmaradjon az utókornak.
Rírion is hozzáteszi a magáét és az erdőmélyi elf némán helyesel érve mellett. A szabadság olyan kincs, amelyre ezek az orkok is vágyhatnak. Nem vitatja, hogy akadnak különbözőségek a hite és az orkok elvei között, de könnyedén beilleszthető egyik a másikba és fordítva. Élni és élni hagyni.
A sátor előtt aztán az ifjú elf is bemutatkozik teljes nevén, így ő sem marad ki a sorból. A csuhátlan csuhás mintha már bánná, hogy olyan kemény volt vele. Nagyon nehéz dolga lehet mellettük, mégis kitart és velük indul el. Akár őt is megtaníthatná egy-két dologra, ha érdekli és akkor Nieveshának sem kellene egyedül végigélnie a kiképzés fárasztó és nehéz hatait.
Odakint felfegyverkeznek és Szürke baráti hátveregetésben részesíti szerencsétlen Ríriont. A csuhátlan csuhás elnyomja mosolyát, nem szeretné megmosolyogni a többiek előtt.
Niev megkapja a tőrt Hroltaatól, amit aztán az övébe tűz. Lám, a lány megkapta első fegyverét és nem is akárkitől. Büszkeség ez, még ha a lány még nem is így éli meg. Később át fogja érezni a helyzet nagyságát.
Hroltaa még válaszol neki, saját törvényekről és földről beszél, de a páncélos próféta tudja, hogy ha az erdő ellen vétenek, akkor az Erdő Szíve őt küldi el, hogy űzze ki vagy pusztítsa el őket. Az Erdőszellem nem tűri azokat lombjai alatt, kik nem tisztelik az erdőt.
Végül fegyvereikkel és a Szent Fával indulnak el az egykori erőd felé a sötét erdőben, de az erdőmélyi elf céltudatosan vezeti a triót a fák között.*
- Most kezdődik csak a neheze, Rírion. *Sóhatja, ahogy az ösvényt követve kemény tempóval vezeti a kis csapatot.*
- Nem kérdezem meg újra, hogy velünk tartasz-e, de bármikor kiszállhatsz. *Hátra sem nézve mondja mindezt. Lesz majd olyan, ahonnan már nincs visszaút, de az ifjú elfre bízza, hogy meddig tart ki.
Xauzur is csatlakozik hozzájuk, tévedhetetlen haladva az erdő felé, amely egykor neki is otthona volt, nem tévedhetnek el. Amikor aztán Nievesha kérdez, a csuhátlan csuhás kivár a válasszal.*
- Én a pillanatot láttam, amikor először megláttalak. *Kezd bele a válaszba.*
- Aztán a templom ostromát, amikor megtisztítottuk az oltárt Sa'tereth-től. És végül azt, amikor megígérte nekem a Vérúr, hogy visszatér. *Idézi fel az emléket, amikor Hanlorennel együtt álltak a Sötét Isten előtt.*
- Most úgy tűnik, beváltotta ígéretét. *Fejezi be elhalkulva. Tudta, hogy így lesz, készült is rá. De felkészülni csak annyi, mint beletörődni az elkerülhetetlenbe, akkor is, ha sötét ösvényekre vezet. Valahol várta is. Ám akkor semmilye nem volt, most viszont ott van Nievesha. De azt is tudja, hogy ha az Erdő Szíve szólítja, neki mennie kell. Menni fog és nem lesz más választása. Így hát megy, magától.
Ríriont nem kérdezi, hisz az, amit látott csak rá tartozik. Kivéve, ha meg kívánja osztani velük.*
- Te, kincsem? *Kérdi kissé félve a választól. Ha most fény derült arra, hogy ő nem is a vér szerinti apja, nem tudja, hogyan felelne rá.
Míg beszélnek, haladnak előre. Ők ketten a fát, míg Nievesha a telivért vezeti és ha kitartóan és tempósan haladnak, akkor napkelte előtt elérhetik az egykori erődöt, Vadvéd erődjét.
Miután elhagyták, az erdő visszakövetlete, amit elvettek tőle. A falak és az épületek még állnak, de a vadon átfestette a látképet. A magas falak itt-ott beomlottak, az erőd épületének tetejét elvitte az időjárás, a padlót felvertét a bokrok és a fák, fű és növények nőttek mindenhol, ahol tehették. Az udvar még felismerhető, de már csak emlékében és a fal emlékei ölelik körbe.*
- Itt vagyunk. *Lihegi az erdőmélyi, ahogy a falak feltűnnek előttük és leteszi a fát.*
- Pihenjetek, én megnézem biztonságos-e az erőd. *Az ifjakra ráfér a pihenés, a páncélos próféta pedig kivonja mesterkarját.*
- Gyere. *Szól oda az irbisznek és a lehető legkisebb zajjal megpróbálja megközelíteni az egykori erőd kapuját, hogy azon át az udvarra menjen és felmérje, mennyire biztonságos az erőd.
Ha minden rendben, akkor behívja a többieket is.*
*Ugyan Eeyr nem egyenlő az Erdő Szívével, de egylényegű, egy istennő két aspektusa. Legalábbis a páncélos prófétának ez az elképzelése alakult ki azóta, hogy az Erdőszellemet szolgálni kezdte előbb szerzetesként, majd most prófétájaként. De ettől még nem tűri, ha a Fény Úrnőjét éri rossz szó, ám mégis saját tanaival válaszol, a Fákban Lakó krédóival, amelyeket, alkalomadtán, egyszer majd papírra is vet, hogy fennmaradjon az utókornak.
Rírion is hozzáteszi a magáét és az erdőmélyi elf némán helyesel érve mellett. A szabadság olyan kincs, amelyre ezek az orkok is vágyhatnak. Nem vitatja, hogy akadnak különbözőségek a hite és az orkok elvei között, de könnyedén beilleszthető egyik a másikba és fordítva. Élni és élni hagyni.
A sátor előtt aztán az ifjú elf is bemutatkozik teljes nevén, így ő sem marad ki a sorból. A csuhátlan csuhás mintha már bánná, hogy olyan kemény volt vele. Nagyon nehéz dolga lehet mellettük, mégis kitart és velük indul el. Akár őt is megtaníthatná egy-két dologra, ha érdekli és akkor Nieveshának sem kellene egyedül végigélnie a kiképzés fárasztó és nehéz hatait.
Odakint felfegyverkeznek és Szürke baráti hátveregetésben részesíti szerencsétlen Ríriont. A csuhátlan csuhás elnyomja mosolyát, nem szeretné megmosolyogni a többiek előtt.
Niev megkapja a tőrt Hroltaatól, amit aztán az övébe tűz. Lám, a lány megkapta első fegyverét és nem is akárkitől. Büszkeség ez, még ha a lány még nem is így éli meg. Később át fogja érezni a helyzet nagyságát.
Hroltaa még válaszol neki, saját törvényekről és földről beszél, de a páncélos próféta tudja, hogy ha az erdő ellen vétenek, akkor az Erdő Szíve őt küldi el, hogy űzze ki vagy pusztítsa el őket. Az Erdőszellem nem tűri azokat lombjai alatt, kik nem tisztelik az erdőt.
Végül fegyvereikkel és a Szent Fával indulnak el az egykori erőd felé a sötét erdőben, de az erdőmélyi elf céltudatosan vezeti a triót a fák között.*
- Most kezdődik csak a neheze, Rírion. *Sóhatja, ahogy az ösvényt követve kemény tempóval vezeti a kis csapatot.*
- Nem kérdezem meg újra, hogy velünk tartasz-e, de bármikor kiszállhatsz. *Hátra sem nézve mondja mindezt. Lesz majd olyan, ahonnan már nincs visszaút, de az ifjú elfre bízza, hogy meddig tart ki.
Xauzur is csatlakozik hozzájuk, tévedhetetlen haladva az erdő felé, amely egykor neki is otthona volt, nem tévedhetnek el. Amikor aztán Nievesha kérdez, a csuhátlan csuhás kivár a válasszal.*
- Én a pillanatot láttam, amikor először megláttalak. *Kezd bele a válaszba.*
- Aztán a templom ostromát, amikor megtisztítottuk az oltárt Sa'tereth-től. És végül azt, amikor megígérte nekem a Vérúr, hogy visszatér. *Idézi fel az emléket, amikor Hanlorennel együtt álltak a Sötét Isten előtt.*
- Most úgy tűnik, beváltotta ígéretét. *Fejezi be elhalkulva. Tudta, hogy így lesz, készült is rá. De felkészülni csak annyi, mint beletörődni az elkerülhetetlenbe, akkor is, ha sötét ösvényekre vezet. Valahol várta is. Ám akkor semmilye nem volt, most viszont ott van Nievesha. De azt is tudja, hogy ha az Erdő Szíve szólítja, neki mennie kell. Menni fog és nem lesz más választása. Így hát megy, magától.
Ríriont nem kérdezi, hisz az, amit látott csak rá tartozik. Kivéve, ha meg kívánja osztani velük.*
- Te, kincsem? *Kérdi kissé félve a választól. Ha most fény derült arra, hogy ő nem is a vér szerinti apja, nem tudja, hogyan felelne rá.
Míg beszélnek, haladnak előre. Ők ketten a fát, míg Nievesha a telivért vezeti és ha kitartóan és tempósan haladnak, akkor napkelte előtt elérhetik az egykori erődöt, Vadvéd erődjét.
Miután elhagyták, az erdő visszakövetlete, amit elvettek tőle. A falak és az épületek még állnak, de a vadon átfestette a látképet. A magas falak itt-ott beomlottak, az erőd épületének tetejét elvitte az időjárás, a padlót felvertét a bokrok és a fák, fű és növények nőttek mindenhol, ahol tehették. Az udvar még felismerhető, de már csak emlékében és a fal emlékei ölelik körbe.*
- Itt vagyunk. *Lihegi az erdőmélyi, ahogy a falak feltűnnek előttük és leteszi a fát.*
- Pihenjetek, én megnézem biztonságos-e az erőd. *Az ifjakra ráfér a pihenés, a páncélos próféta pedig kivonja mesterkarját.*
- Gyere. *Szól oda az irbisznek és a lehető legkisebb zajjal megpróbálja megközelíteni az egykori erőd kapuját, hogy azon át az udvarra menjen és felmérje, mennyire biztonságos az erőd.
Ha minden rendben, akkor behívja a többieket is.*
1709. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-26 15:22:50
Üzenet elküldve: 2021-10-26 15:22:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*A hatalmas ork szemmel láthatóan növekvő derűvel hallgatja Pycta szavait. Hogy ingerültségét palástolja, vagy valóban csiklandozza humorát a hosszúéletű monológja, nehéz lenne megállapítani.*
-Túl sok orkvér csordult már így is. Ez a mi földünk már és a mi törvényeink. Tégy úgy, ahogy jónak látod, elf. Én is így fogok tenni. *Egy dologban biztos lehet Pycta, ahogy immáron az ork széles hátát szemléli. Ezek az orkok ahogy eddig, úgy ezentúl is saját szabályaik alapján fognak cselekedni. Hiszen túlélők ők, legyenek bármennyire is sajátosak a módszereik.
Ahogy az elf füttyent a táborból kilépve, úgy zörren mellettük a cserjés és csatlakozik hozzájuk Xauzur is. Alaposan megszaglássza Pyctát és Nieveshát, s még Fänrírionnál is tesz egy távolságtartó kört.
Fegyverrel és szentfával felszerelkezve immáron elindulhatnak útjukon a valódi küldetésük irányába. A kis kitérő végül szerencsésen zárult, ám ez csakis a hármason múlott.
A fáklyafény rövidesen elveszik a hátuk mögött, ők pedig ismét magukra maradnak a sűrű erdőben. Csupán a rengeteg állatkórusa és a fák sokasága veszi körbe őket. Xauzur lép elől, mint aki pontosan tudja, merre tartanak, még a hármas lassúcska tempóját is tartja. Ugyan vissza kell menniük az orkok által kitaposott ösvényen, de ha tartják a tempót, még az első napsugarak előtt elérhetik a régi Vadvéd maradványait. Csakis rajtuk múlik.*
*A hatalmas ork szemmel láthatóan növekvő derűvel hallgatja Pycta szavait. Hogy ingerültségét palástolja, vagy valóban csiklandozza humorát a hosszúéletű monológja, nehéz lenne megállapítani.*
-Túl sok orkvér csordult már így is. Ez a mi földünk már és a mi törvényeink. Tégy úgy, ahogy jónak látod, elf. Én is így fogok tenni. *Egy dologban biztos lehet Pycta, ahogy immáron az ork széles hátát szemléli. Ezek az orkok ahogy eddig, úgy ezentúl is saját szabályaik alapján fognak cselekedni. Hiszen túlélők ők, legyenek bármennyire is sajátosak a módszereik.
Ahogy az elf füttyent a táborból kilépve, úgy zörren mellettük a cserjés és csatlakozik hozzájuk Xauzur is. Alaposan megszaglássza Pyctát és Nieveshát, s még Fänrírionnál is tesz egy távolságtartó kört.
Fegyverrel és szentfával felszerelkezve immáron elindulhatnak útjukon a valódi küldetésük irányába. A kis kitérő végül szerencsésen zárult, ám ez csakis a hármason múlott.
A fáklyafény rövidesen elveszik a hátuk mögött, ők pedig ismét magukra maradnak a sűrű erdőben. Csupán a rengeteg állatkórusa és a fák sokasága veszi körbe őket. Xauzur lép elől, mint aki pontosan tudja, merre tartanak, még a hármas lassúcska tempóját is tartja. Ugyan vissza kell menniük az orkok által kitaposott ösvényen, de ha tartják a tempót, még az első napsugarak előtt elérhetik a régi Vadvéd maradványait. Csakis rajtuk múlik.*
1708. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-26 10:26:30
Üzenet elküldve: 2021-10-26 10:26:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A legtöbb gyerekmesében az orkok gonoszak, így aztán Niev a kissé epésnek ható megjegyzést is ennek a számlájára írja és fel sem veszi. A szemöldöke sem szalad fel, azt meg észre sem veszi, hogy Pyctáé igen. A hitvitába nem folyik bele, láthatóan szemben van egymással az orkok és az ő álláspontjuk, de ő egyáltalán nem érzi feladatának azt, hogy közös nevezőre hozzon mindenkit. Kicsit amúgy is az az érzése, hogy minden ilyen próbálkozás csak olaj a tűzre.
Az ork szavain merengve indul el kifelé a sátorból, mikor útját állják. Meghökkenve, kissé megszeppenve néz fel rá, mindenre számít, csak arra nem, ami következik. Zavartan mosolyodik el. Talán az orkok mégsem olyan gonoszok?*
- Őőő. Köszönöm. Vigyázni fogok rá.
*Két tenyerén tartja a tőrt úgy nézi, nem sok fegyvert fogott még életében a kezében, ez a fekete pengéjű tőr pedig igazán rendhagyó körülmények között jutott a birtokába. Helyesebben csak kölcsönbe kapta, de most erre az időre mégis az övé lett. Az övébe dugja, közben pedig hálát ad, hogy neki tőr jutott, nem pedig baráti vállveregetés, Rírion egyértelműen rosszabbul járt az utóbbival. Csak tekintetében van ott a kérdés, hogy minden rendben van-e az elffel, de aztán figyelme már újra Pyctáé és az orké, hogy mindent megbeszéljenek, amit még meg akarnak beszélni.
Neki megint Éjvihar száron vezetése maradt, de nem is baj, fizikai ereje vélhetően sokkal kisebb, mint bármelyik elfé, illetve van némi magasságkülönbség is, ami megnehezítené a feladatot.
Kicsit örül, hogy megindulnak végre, akár gonoszok az orkok, akár nem, de mégis valami rossz érzés keríti tőlük hatalmába az embert. Talán a táborhely miliője, az orkokkal, az agancsos koponyákkal, meg a Látóasszonnyal. Ha Xauzur megjelenik, akkor megsimogatja az állat fejét.*
- Mit láttatok?
*Kérdezi, mikor már elég messze vannak a tábortól, bár valamiért az az érzése, hogy ha el is távolodnak, de az orkok akkor sem veszítik őket szem elől.*
*A legtöbb gyerekmesében az orkok gonoszak, így aztán Niev a kissé epésnek ható megjegyzést is ennek a számlájára írja és fel sem veszi. A szemöldöke sem szalad fel, azt meg észre sem veszi, hogy Pyctáé igen. A hitvitába nem folyik bele, láthatóan szemben van egymással az orkok és az ő álláspontjuk, de ő egyáltalán nem érzi feladatának azt, hogy közös nevezőre hozzon mindenkit. Kicsit amúgy is az az érzése, hogy minden ilyen próbálkozás csak olaj a tűzre.
Az ork szavain merengve indul el kifelé a sátorból, mikor útját állják. Meghökkenve, kissé megszeppenve néz fel rá, mindenre számít, csak arra nem, ami következik. Zavartan mosolyodik el. Talán az orkok mégsem olyan gonoszok?*
- Őőő. Köszönöm. Vigyázni fogok rá.
*Két tenyerén tartja a tőrt úgy nézi, nem sok fegyvert fogott még életében a kezében, ez a fekete pengéjű tőr pedig igazán rendhagyó körülmények között jutott a birtokába. Helyesebben csak kölcsönbe kapta, de most erre az időre mégis az övé lett. Az övébe dugja, közben pedig hálát ad, hogy neki tőr jutott, nem pedig baráti vállveregetés, Rírion egyértelműen rosszabbul járt az utóbbival. Csak tekintetében van ott a kérdés, hogy minden rendben van-e az elffel, de aztán figyelme már újra Pyctáé és az orké, hogy mindent megbeszéljenek, amit még meg akarnak beszélni.
Neki megint Éjvihar száron vezetése maradt, de nem is baj, fizikai ereje vélhetően sokkal kisebb, mint bármelyik elfé, illetve van némi magasságkülönbség is, ami megnehezítené a feladatot.
Kicsit örül, hogy megindulnak végre, akár gonoszok az orkok, akár nem, de mégis valami rossz érzés keríti tőlük hatalmába az embert. Talán a táborhely miliője, az orkokkal, az agancsos koponyákkal, meg a Látóasszonnyal. Ha Xauzur megjelenik, akkor megsimogatja az állat fejét.*
- Mit láttatok?
*Kérdezi, mikor már elég messze vannak a tábortól, bár valamiért az az érzése, hogy ha el is távolodnak, de az orkok akkor sem veszítik őket szem elől.*
1707. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-25 22:38:57
Üzenet elküldve: 2021-10-25 22:38:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Vendéglátójuk keményen reagál Eeyr említésére és Pycta sem marad szótlan. Pillanatnyi mosoly fut az ifjú elf arcán, mert jó hallani, hogy társai is büszkén vállalják hitüket az Úrnőben. Talán ez a legerősebb most, amit közös pontnak nevezhetnek. Rírion sem titkolja senki előtt, mit kapott az istennőtől, ugyanakkor válaszának hosszát az ork türelméhez méri.*
- Szabadságot! Azt kaptam az Úrnőtől. Szabadságot, ami miatt ma itt állok. *Feleli határozottan. Reméli, elég lényegretörő volt. Ezután joggal hihetné bárki, hogy raboskodott valahol, azonban Rírion a saját lelkét bilincselő árnyakra gondolt. Nem kevésbé vették el szabadságát, mintha valódi láncok lettek volna.
Pycta szépen beszél az erdőről, ami elf füleknek kellemes, még akkor is, ha nem ért hozzá olyan mélyen, mint a másik. Abban viszont kételkedik a szőke elf, hogy az ork is így éli meg. Amíg az idősebb megpróbál hidat építeni az elvek között, Rírion ismét Nievesha tekintetét keresi. Szeretné látni azokat a szemeket és meglátni, mi zajlik most a lányban. Csak egy pillanat az egész próbálkozás, amiből bemutatkozások sora zökkenti ki. Az elharapott "kölyök" miatt sóhajt egy mélyet. Ez legyen a legnagyobb bajuk itt.*
- Fänrírion Scir'x. *Egészíti ki saját bemutatását, miután mindenki teljes nevén vállalja önmagát. Lassan elfogy a beszélgetésre szánt idő, Hroltaa ajtót nyit nekik. Rírion mélyen hálás, de főleg Eeyrnek, hogy egyelőre mind életben maradtak. Íját, tőrét is visszakapja egy jótanáccsal együtt. Megszívleli, mert úgy véli az orknak nincs oka hazudni. Ekkor mondana még valamit, amit azonnal elfelejt, mikor Hroltaa vállon veregeti. Az erős búcsúzás után örül hogy eljut a fáig és ügyel rá, hogy ne a sajgó vállára terhelje. ~ Ezaz! Fényes jövő vár ránk! ~ Ironizál gondolataiban. Pycta vázolja is hamar a rájuk váró dolgokat.*
- Bárcsak olyan gyorsan menne, mint ahogy kimondod. *Jegyzi meg, most már cseppnyi vidámsággal, hiszen elindultak végre és innentől akár még jól is alakulhat minden. Menet közben felidézi az elhangzottakat, hogy gondolataiban tartsa mindazt, ami fontos lehet, akkor is ha nem ért mindent. ~ "Vas kompánia", "Pirtianesi mészárlás", "Vérúr", "Fekete erdő nyugaton", "Vadvég", "Szürke Hroltaa"... ~ Halad a listán. Végül már csak az érdekli, milyen lehetett az orkpálinka? Elvégre, Pycta nem lett rosszul.*
*Vendéglátójuk keményen reagál Eeyr említésére és Pycta sem marad szótlan. Pillanatnyi mosoly fut az ifjú elf arcán, mert jó hallani, hogy társai is büszkén vállalják hitüket az Úrnőben. Talán ez a legerősebb most, amit közös pontnak nevezhetnek. Rírion sem titkolja senki előtt, mit kapott az istennőtől, ugyanakkor válaszának hosszát az ork türelméhez méri.*
- Szabadságot! Azt kaptam az Úrnőtől. Szabadságot, ami miatt ma itt állok. *Feleli határozottan. Reméli, elég lényegretörő volt. Ezután joggal hihetné bárki, hogy raboskodott valahol, azonban Rírion a saját lelkét bilincselő árnyakra gondolt. Nem kevésbé vették el szabadságát, mintha valódi láncok lettek volna.
Pycta szépen beszél az erdőről, ami elf füleknek kellemes, még akkor is, ha nem ért hozzá olyan mélyen, mint a másik. Abban viszont kételkedik a szőke elf, hogy az ork is így éli meg. Amíg az idősebb megpróbál hidat építeni az elvek között, Rírion ismét Nievesha tekintetét keresi. Szeretné látni azokat a szemeket és meglátni, mi zajlik most a lányban. Csak egy pillanat az egész próbálkozás, amiből bemutatkozások sora zökkenti ki. Az elharapott "kölyök" miatt sóhajt egy mélyet. Ez legyen a legnagyobb bajuk itt.*
- Fänrírion Scir'x. *Egészíti ki saját bemutatását, miután mindenki teljes nevén vállalja önmagát. Lassan elfogy a beszélgetésre szánt idő, Hroltaa ajtót nyit nekik. Rírion mélyen hálás, de főleg Eeyrnek, hogy egyelőre mind életben maradtak. Íját, tőrét is visszakapja egy jótanáccsal együtt. Megszívleli, mert úgy véli az orknak nincs oka hazudni. Ekkor mondana még valamit, amit azonnal elfelejt, mikor Hroltaa vállon veregeti. Az erős búcsúzás után örül hogy eljut a fáig és ügyel rá, hogy ne a sajgó vállára terhelje. ~ Ezaz! Fényes jövő vár ránk! ~ Ironizál gondolataiban. Pycta vázolja is hamar a rájuk váró dolgokat.*
- Bárcsak olyan gyorsan menne, mint ahogy kimondod. *Jegyzi meg, most már cseppnyi vidámsággal, hiszen elindultak végre és innentől akár még jól is alakulhat minden. Menet közben felidézi az elhangzottakat, hogy gondolataiban tartsa mindazt, ami fontos lehet, akkor is ha nem ért mindent. ~ "Vas kompánia", "Pirtianesi mészárlás", "Vérúr", "Fekete erdő nyugaton", "Vadvég", "Szürke Hroltaa"... ~ Halad a listán. Végül már csak az érdekli, milyen lehetett az orkpálinka? Elvégre, Pycta nem lett rosszul.*
1706. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-25 15:33:06
Üzenet elküldve: 2021-10-25 15:33:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az erdőmélyi elf sem az egykori Vadvéd erődjében, sem Mil'Ochassban nem szívlelte az alkoholos italokat. Ezért Umon inkább a tavernánál fogott pálinkfőzésbe. Ami nem jelenti azt, hogy sosem ivott vagy hogy fizikálisan ne bírná. Az igaz, hogy régen ízlelt komoly szeszt, de ettől még sikeresen állja, ahogy a pálinka végigfolyik a torkán a gyomráig. Igazából jól is esik neki.
A szakállas ork apás megjegyzésére csak a szemöldöke emelkedik meg kissé. Reméli, hogy nem most kell majd felvilágosítania Nievet, hogy valójában nem is a vérszerinti apja. Bár, ha ő is látta a múltjának bizonyos képeit, akkor lehet, hogy ez a kérdés magától felmerült már benne.
Aztán Rírion válaszára az ork kiköpve kérdi Eeyrről, a fejét kissé félrefordítva válaszol, akár az ifjú elf helyett is.*
- Nekünk például sokat adott. *Ha a páncélos ork is látta, amit a Látóasszony, akkor a kérdése legfeljebb az előítéleteiből táplálkozhat. Utána lép a zöldbőrűnek, vele együtt néz ki a táborra.*
- Használt vagy sem, de otthont adott nektek és ez a vadon maradhat is az otthonotok. *Kezd bele mellé állva, sárga tekintete az övét keresi.*
- Tiszteld az erdőt és a törvényeit. Ne vegyél el csak annyit, amennyire szükséged van, ne legyél mohó. Fékezd meg azokat, akik az erdő elpusztítására törnek. Élj együtt az erdővel, ne pedig belőle. Védd magad az erdő vadjai ellen, de feleslegesen ne ölj. *Sorolja saját próféciájának törvényeit, amelyeket bárki gond nélkül betarthat.*
- Ennyi csak és minden kincse, minden szépsége és oltalma a tiétek lehet. Az erdő oltalmaz, a vadon ételt ad! Sokkal többet ad, mint amit arannyal megvehetsz magadnak. *Mondja még, mielőtt az ork bemutatkozna és kijelentené, hogy útjukra engedik őket.*
- Az én nevem Pycta del Ventus, a lányom Nievesha, a köly... az ifjú elf pedig Rírion. *Mutatja be mindhármukat egy kis megtorpanással.*
- Nem kérlek benneteket, hogy harcoljatok mellettünk, megtettétek már, amit megtehettetek. *Pillant vissza a sátor sarkában fekvő koponyák felé.*
- De ha úgy hozza a szükség, örömmel és büszkén venném, ha csatlakoztok küldetésünkhöz. Ha erőmből telik, megtisztítom a vadont ezektől a betolakodóktól és utána ünnepelünk, Szürke Hroltaa és szólok az érdeketekben patrónusomnál. *Fejezi be, mert úgy tűnik, a szavak ideje lejárt.
Némán torpan meg, amikor Nievesha megkapja a tőrt az orktól. Mosolyát viszonozva indul el a sátor előtt kifelé a táborból.*
- Visszaadjuk. *Mondja még és bátorítón Niev felé biccent. Jól fog jönni neki az a tőr.
Az orkoknál felszereli magát fegyvereivel, megvillan a mesterpenge, ahogy visszakerül a hátán viselt kardhüvelybe. Az utánuk kiáltott szavakkal és a röhögcséléssel nem törődik.
Az utolsó, szenvtelen szavakra csak kurtán bólint. Fekete Erdő nyugatra, megjegyzi a nevet. Rossz szájízt hagy a szájában.
Végül az összekötözött fához lép, int Rírionnak, hogy segítsen megemelni és azzal együtt indulhatnak el kifelé a táborból. Előbb az erődbe kellene menni, elültetni a fát és utána felkeresni nyugatot és ezeket a lényeket. Már a kapun túl egy füttyel hívja magához Xauzurt, aki minden bizonnyal nem ment messzire, miután bezáródott mögöttük a tábor kapuja. Ha Szürke látja a mellészegődő irbiszt, már végképp biztos lehet benne, hogy a csuhátlan csuhás az Erdőszellem támogatását élvezi.*
- Elmegyünk az erődbe, elültetjük a fát és megkeressük ezeket a szarvasos lényeket. *Sorolja a tervet. Visszatérnek az ösvényre és ha minden jól megy, akkor hajnalra már az egykori erődnél lesznek.
Ha rossz irányba tart, reméli, hogy a Fákban Lakó eligazítja időben, de a súlyos fával túl lassúak és korlátozottak. Márpedig ha Hroltaanak hihet, akkor komoly harcra számíthatnak. Aggodalommal néz Nieveshára, akire újra Éjvihar vezetését bízza, míg ő és Rírion a fát viszik.
Hajnalra szeretne odaérni, hogy a nap első fényei már újra a földbe ültetett Szent Fára essenek.*
*Az erdőmélyi elf sem az egykori Vadvéd erődjében, sem Mil'Ochassban nem szívlelte az alkoholos italokat. Ezért Umon inkább a tavernánál fogott pálinkfőzésbe. Ami nem jelenti azt, hogy sosem ivott vagy hogy fizikálisan ne bírná. Az igaz, hogy régen ízlelt komoly szeszt, de ettől még sikeresen állja, ahogy a pálinka végigfolyik a torkán a gyomráig. Igazából jól is esik neki.
A szakállas ork apás megjegyzésére csak a szemöldöke emelkedik meg kissé. Reméli, hogy nem most kell majd felvilágosítania Nievet, hogy valójában nem is a vérszerinti apja. Bár, ha ő is látta a múltjának bizonyos képeit, akkor lehet, hogy ez a kérdés magától felmerült már benne.
Aztán Rírion válaszára az ork kiköpve kérdi Eeyrről, a fejét kissé félrefordítva válaszol, akár az ifjú elf helyett is.*
- Nekünk például sokat adott. *Ha a páncélos ork is látta, amit a Látóasszony, akkor a kérdése legfeljebb az előítéleteiből táplálkozhat. Utána lép a zöldbőrűnek, vele együtt néz ki a táborra.*
- Használt vagy sem, de otthont adott nektek és ez a vadon maradhat is az otthonotok. *Kezd bele mellé állva, sárga tekintete az övét keresi.*
- Tiszteld az erdőt és a törvényeit. Ne vegyél el csak annyit, amennyire szükséged van, ne legyél mohó. Fékezd meg azokat, akik az erdő elpusztítására törnek. Élj együtt az erdővel, ne pedig belőle. Védd magad az erdő vadjai ellen, de feleslegesen ne ölj. *Sorolja saját próféciájának törvényeit, amelyeket bárki gond nélkül betarthat.*
- Ennyi csak és minden kincse, minden szépsége és oltalma a tiétek lehet. Az erdő oltalmaz, a vadon ételt ad! Sokkal többet ad, mint amit arannyal megvehetsz magadnak. *Mondja még, mielőtt az ork bemutatkozna és kijelentené, hogy útjukra engedik őket.*
- Az én nevem Pycta del Ventus, a lányom Nievesha, a köly... az ifjú elf pedig Rírion. *Mutatja be mindhármukat egy kis megtorpanással.*
- Nem kérlek benneteket, hogy harcoljatok mellettünk, megtettétek már, amit megtehettetek. *Pillant vissza a sátor sarkában fekvő koponyák felé.*
- De ha úgy hozza a szükség, örömmel és büszkén venném, ha csatlakoztok küldetésünkhöz. Ha erőmből telik, megtisztítom a vadont ezektől a betolakodóktól és utána ünnepelünk, Szürke Hroltaa és szólok az érdeketekben patrónusomnál. *Fejezi be, mert úgy tűnik, a szavak ideje lejárt.
Némán torpan meg, amikor Nievesha megkapja a tőrt az orktól. Mosolyát viszonozva indul el a sátor előtt kifelé a táborból.*
- Visszaadjuk. *Mondja még és bátorítón Niev felé biccent. Jól fog jönni neki az a tőr.
Az orkoknál felszereli magát fegyvereivel, megvillan a mesterpenge, ahogy visszakerül a hátán viselt kardhüvelybe. Az utánuk kiáltott szavakkal és a röhögcséléssel nem törődik.
Az utolsó, szenvtelen szavakra csak kurtán bólint. Fekete Erdő nyugatra, megjegyzi a nevet. Rossz szájízt hagy a szájában.
Végül az összekötözött fához lép, int Rírionnak, hogy segítsen megemelni és azzal együtt indulhatnak el kifelé a táborból. Előbb az erődbe kellene menni, elültetni a fát és utána felkeresni nyugatot és ezeket a lényeket. Már a kapun túl egy füttyel hívja magához Xauzurt, aki minden bizonnyal nem ment messzire, miután bezáródott mögöttük a tábor kapuja. Ha Szürke látja a mellészegődő irbiszt, már végképp biztos lehet benne, hogy a csuhátlan csuhás az Erdőszellem támogatását élvezi.*
- Elmegyünk az erődbe, elültetjük a fát és megkeressük ezeket a szarvasos lényeket. *Sorolja a tervet. Visszatérnek az ösvényre és ha minden jól megy, akkor hajnalra már az egykori erődnél lesznek.
Ha rossz irányba tart, reméli, hogy a Fákban Lakó eligazítja időben, de a súlyos fával túl lassúak és korlátozottak. Márpedig ha Hroltaanak hihet, akkor komoly harcra számíthatnak. Aggodalommal néz Nieveshára, akire újra Éjvihar vezetését bízza, míg ő és Rírion a fát viszik.
Hajnalra szeretne odaérni, hogy a nap első fényei már újra a földbe ültetett Szent Fára essenek.*
1705. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-22 00:40:45
Üzenet elküldve: 2021-10-22 00:40:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Pycta érezheti a torkát égető, erős italt. Ízre valóban pálinkaszerű, ám a vér összetéveszthetetlen aromáját is kiveheti. Nem köhög, meg sem mukkan, ahogy a bivalyerős ital lecsúszik a torkán. Ez némi elismerő homlokráncolást vált ki az orkból, s ahogy visszaveszi a butykost, ismét csak meghúzza.
Némán hallgatja az elfet, szemmel láthatóan nem várja, hogy Shura felébred mostanában. Ahogy az erdei elf útitársai is szóba kerülnek, egy pillantással méltatja őket. A szürke szempár kicsit hosszabban időzik Nieveshán.*
-Apával. Hát persze, hogy vele. *Rövidke ideig még merengve szemléli a lányt, de úgy tűnik, nem kíván egyebet megosztani vele.
Fänrírion szavait azonban már nem bírja ki cinikus horkantás nélkül, a szürke szemei megvetően villannak.*
-Eeyr. Mit adott ő neked? Vagy bármelyik isten? Gäsh hu wundol. *Teszi hozzá indulatból saját nyelvén, miközben a bejárathoz lép.*
-Ez az Erdőszellem arra használt minket, hogy védelmezzük az erdejét a sötét istentől. Remélem, kiegyenlíti a számlát. *Kifűzi a szalagot, majd szélesre tárja a bejáratot. A tűz még mindig lobog odakinn az udvaron, bizonyára egész éjjel táplálják.*
-Utatokra engedlek. *Még egyszer, kihívóan megmártja tekintetét Pyctáéban, majd a kijárat felé biccent.*
-Az én nevem Szürke Hroltaa és sikert kívánok küldetésetekhez. *Szemmel láthatóan nem kíván segítségükre lenni, de akadályozni sem akarja őket. Shura reakciója bizonyára meggyőzte a sátorban, hogy higgyen a sikerükben, ám orkéletet nem áldozna ennek oltárán.
Mielőtt Nievesha kiléphetne a sátorból, az ork kinyújtja előtte vaskos karját, megállásra kényszerítve a leányt. Ez valószínűleg a trió másik két tagját is megállásra sarkallja, ám ez az orkot a legkevésbé sem zavarja. Megragadja a leány karját, majd a kezében tartott kést markolatánál a lány tenyerébe nyomja. Egyszerű, dísztelen tőrnek tűnik első pillantásra, ám a táncoló tűz fényében látszik, a pengéje hollófekete.*
-Nekem is volt egy leányom. És tudom, hogy egy leány kezében is elkél a penge az erdőben. Még ha az erdő meg is érintette. *Pyctára pillant, majd vissza Nieveshára.* -Visszaveszem ám! *Teszi hozzá vigyorral arcán, majd a sátor mellett strázsáló, két ork felé vartyog valamit saját nyelvükön.
Szavai nyomán térülnek-fordulnak, hogy visszaadják az utazóknak a fegyvereit. A fát is felnyalábolhatják a kerítés mellől, ha úgy kívánják.*
-Remélem, tudtok harcolni! Mert azok tudnak! *Harsogja nekik címezve szavait, miközben végighordozza tekintetét az udvaron tébláboló bagázson. Elszórt röhögcsélés a válasz, de Hroltaa már Fänríriont fixírozza.*
-Ha úgy hozza a sors, ne a fejüket célozd. Nincs abban semmi. A rothadó, fekete szívük azonban dobog. *Még egy kiadós vállveregetést is kap az elf, hogy majd térdre rogy benne.
Az ork eztán Pyctához lép, szavai pedig az eddigieknél is jóval szenvtelenebben csengenek.*
-Nem tudom, merre viszed az útitársaid. De a lények nyugatról jönnek. Fekete Erdőnek hívjuk. *Csak ennyit mond, mielőtt faképnél hagyná az elfet. Hátrébb lép a tűzhöz, onnan szemléli, ahogy a hármas szedelőzködik, már ha szedelőzködik. Rajtuk múlik, készek-e bevetni magukat a sűrű sötétségébe, immáron csak magukban.*
*Pycta érezheti a torkát égető, erős italt. Ízre valóban pálinkaszerű, ám a vér összetéveszthetetlen aromáját is kiveheti. Nem köhög, meg sem mukkan, ahogy a bivalyerős ital lecsúszik a torkán. Ez némi elismerő homlokráncolást vált ki az orkból, s ahogy visszaveszi a butykost, ismét csak meghúzza.
Némán hallgatja az elfet, szemmel láthatóan nem várja, hogy Shura felébred mostanában. Ahogy az erdei elf útitársai is szóba kerülnek, egy pillantással méltatja őket. A szürke szempár kicsit hosszabban időzik Nieveshán.*
-Apával. Hát persze, hogy vele. *Rövidke ideig még merengve szemléli a lányt, de úgy tűnik, nem kíván egyebet megosztani vele.
Fänrírion szavait azonban már nem bírja ki cinikus horkantás nélkül, a szürke szemei megvetően villannak.*
-Eeyr. Mit adott ő neked? Vagy bármelyik isten? Gäsh hu wundol. *Teszi hozzá indulatból saját nyelvén, miközben a bejárathoz lép.*
-Ez az Erdőszellem arra használt minket, hogy védelmezzük az erdejét a sötét istentől. Remélem, kiegyenlíti a számlát. *Kifűzi a szalagot, majd szélesre tárja a bejáratot. A tűz még mindig lobog odakinn az udvaron, bizonyára egész éjjel táplálják.*
-Utatokra engedlek. *Még egyszer, kihívóan megmártja tekintetét Pyctáéban, majd a kijárat felé biccent.*
-Az én nevem Szürke Hroltaa és sikert kívánok küldetésetekhez. *Szemmel láthatóan nem kíván segítségükre lenni, de akadályozni sem akarja őket. Shura reakciója bizonyára meggyőzte a sátorban, hogy higgyen a sikerükben, ám orkéletet nem áldozna ennek oltárán.
Mielőtt Nievesha kiléphetne a sátorból, az ork kinyújtja előtte vaskos karját, megállásra kényszerítve a leányt. Ez valószínűleg a trió másik két tagját is megállásra sarkallja, ám ez az orkot a legkevésbé sem zavarja. Megragadja a leány karját, majd a kezében tartott kést markolatánál a lány tenyerébe nyomja. Egyszerű, dísztelen tőrnek tűnik első pillantásra, ám a táncoló tűz fényében látszik, a pengéje hollófekete.*
-Nekem is volt egy leányom. És tudom, hogy egy leány kezében is elkél a penge az erdőben. Még ha az erdő meg is érintette. *Pyctára pillant, majd vissza Nieveshára.* -Visszaveszem ám! *Teszi hozzá vigyorral arcán, majd a sátor mellett strázsáló, két ork felé vartyog valamit saját nyelvükön.
Szavai nyomán térülnek-fordulnak, hogy visszaadják az utazóknak a fegyvereit. A fát is felnyalábolhatják a kerítés mellől, ha úgy kívánják.*
-Remélem, tudtok harcolni! Mert azok tudnak! *Harsogja nekik címezve szavait, miközben végighordozza tekintetét az udvaron tébláboló bagázson. Elszórt röhögcsélés a válasz, de Hroltaa már Fänríriont fixírozza.*
-Ha úgy hozza a sors, ne a fejüket célozd. Nincs abban semmi. A rothadó, fekete szívük azonban dobog. *Még egy kiadós vállveregetést is kap az elf, hogy majd térdre rogy benne.
Az ork eztán Pyctához lép, szavai pedig az eddigieknél is jóval szenvtelenebben csengenek.*
-Nem tudom, merre viszed az útitársaid. De a lények nyugatról jönnek. Fekete Erdőnek hívjuk. *Csak ennyit mond, mielőtt faképnél hagyná az elfet. Hátrébb lép a tűzhöz, onnan szemléli, ahogy a hármas szedelőzködik, már ha szedelőzködik. Rajtuk múlik, készek-e bevetni magukat a sűrű sötétségébe, immáron csak magukban.*
1704. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-21 14:54:48
Üzenet elküldve: 2021-10-21 14:54:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev továbbra is kényelmetlenül érzi magát, kellemetlen nézni az elterülő látóasszonyt, de az orkot is, aki odébbrángatja Ríriont. Ráadásul olyan dolgokról beszél, amit Niev nem igazán tud elképzelni, kicsit talán szkeptikus is, noha látta a víziót a sárgaszemű ismeretlenekkel.
Az ork megmagyarázza azt is, hogy miért van velük egy sötételf, de hát Niev nem igazán tanult orktörténelmet, így nem igazán tudja mihez kötni a hím mondandójának nagy részét. Persze nem nehéz kikövetkeztetni, hogy Pirtianesi Mészárlás mi is lehetett pontosan. Talán bele kéne ássa magát a történelembe?*
- Én... őőő...
*Hebegi, ahogyan az ork neki szegezi a kérdést, közben meg egy tétova mozdulattal nyúl a butykos felé, de Pycta megelőzi és azelőtt megfogja a kulacsot, hogy ő megtehetné ezt. Összevont szemöldökkel nézi Pyctát, ahogyan meghúzza azt. A szaga mondjuk furcsa, nem is emlékszik hasonlóra, illetve Umonhoz, a furcsa szerzeteshez kötődik egy furcsa emlék a pálinkaszagról.
Arra, hogy megérintette az erdő lesüti a szemeit, furcsa ez neki, újra végignéz a ruháin. Még mindig szokatlan a számára ez az egész.
De ez az egész szituáció szokatlan a számára, a víziót és az orkokat is beleértve, nem igazán tud mit kezdeni vele, és az ork kérdéséig úgy is érezte, hogy neki ebben a beszélgetésben nem osztottak lapot. Összerezzen, mikor Pycta a vállára teszi a kezét.*
- Én apával megyek.
*Elvégre ezért volt az egész cécó, hogy mindig mindent együtt csinálhassanak. Felpillant a nálánál magasabb Pyctára, amaz meg érezheti a tenyere alatt, hogy a lányban van némi visszafojtott feszültség. Ezt a feszültséget azon aggályai generálják, amiket egyelőre nem osztott meg Pyctával, mivel nem gondolja, hogy az ork vagy akár Rírion fülének valók. Jelen pillanatban úgy érzi, hogy ő kolonc bárki nyakán - Pyctáén is -, hiszen nem gondolná magáról, hogy el tudna bánni egy olyan agancsos fajzattal, vagy bármi mással. A koponyahalom felé sandít.*
*Niev továbbra is kényelmetlenül érzi magát, kellemetlen nézni az elterülő látóasszonyt, de az orkot is, aki odébbrángatja Ríriont. Ráadásul olyan dolgokról beszél, amit Niev nem igazán tud elképzelni, kicsit talán szkeptikus is, noha látta a víziót a sárgaszemű ismeretlenekkel.
Az ork megmagyarázza azt is, hogy miért van velük egy sötételf, de hát Niev nem igazán tanult orktörténelmet, így nem igazán tudja mihez kötni a hím mondandójának nagy részét. Persze nem nehéz kikövetkeztetni, hogy Pirtianesi Mészárlás mi is lehetett pontosan. Talán bele kéne ássa magát a történelembe?*
- Én... őőő...
*Hebegi, ahogyan az ork neki szegezi a kérdést, közben meg egy tétova mozdulattal nyúl a butykos felé, de Pycta megelőzi és azelőtt megfogja a kulacsot, hogy ő megtehetné ezt. Összevont szemöldökkel nézi Pyctát, ahogyan meghúzza azt. A szaga mondjuk furcsa, nem is emlékszik hasonlóra, illetve Umonhoz, a furcsa szerzeteshez kötődik egy furcsa emlék a pálinkaszagról.
Arra, hogy megérintette az erdő lesüti a szemeit, furcsa ez neki, újra végignéz a ruháin. Még mindig szokatlan a számára ez az egész.
De ez az egész szituáció szokatlan a számára, a víziót és az orkokat is beleértve, nem igazán tud mit kezdeni vele, és az ork kérdéséig úgy is érezte, hogy neki ebben a beszélgetésben nem osztottak lapot. Összerezzen, mikor Pycta a vállára teszi a kezét.*
- Én apával megyek.
*Elvégre ezért volt az egész cécó, hogy mindig mindent együtt csinálhassanak. Felpillant a nálánál magasabb Pyctára, amaz meg érezheti a tenyere alatt, hogy a lányban van némi visszafojtott feszültség. Ezt a feszültséget azon aggályai generálják, amiket egyelőre nem osztott meg Pyctával, mivel nem gondolja, hogy az ork vagy akár Rírion fülének valók. Jelen pillanatban úgy érzi, hogy ő kolonc bárki nyakán - Pyctáén is -, hiszen nem gondolná magáról, hogy el tudna bánni egy olyan agancsos fajzattal, vagy bármi mással. A koponyahalom felé sandít.*
1703. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-21 11:41:13
Üzenet elküldve: 2021-10-21 11:41:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Hirtelen rántják hátra. A meglepetéstől keze már támadásra lendülne, de még időben visszafogja. Egy pillanat alatt látja be, olyasmire készült amiért nagyobbat kapna. Nagyobbat és rosszabbat, mint amit ő okozna a másiknak. Gyakran Shurára tekintget. Azt kívánja, legyen jól a lány, de azért annak örül, hogy a maszk ismét takarja látnok szemeit. Sok minden kavarog kócos fejében. A korábban látott pillanatképek és a most elhangzó dolgok keresik helyüket. Pycta prófétaként mutatkozik be. Ezelőtt csak a fáról beszélt, önmagáról nem és egy nyugodt beszélgetésre idejük se volt még. De ha lett volna, Rírion pont ezt kérdezte volna valamilyen formában, többek között. A beszélgetésben sok minden elhangzik, amit neki is jó tudni, ezért figyelmes hallgatóságként csendben marad. Minthogy keveset tud az orkokról, még mindig érdeklődéssel szemlél és hallgat, ez az ork pedig most sokat elmond. Igaz, azt is elmondja, hogy az életben maradásuk még nem biztos, ugyanakkor ha nem az orkok, még a vérúr is végezhet velük később. A vérúr, akiről először hall, mióta társainak felajánlotta segítségét. Megnézi jobban az ellenségek maradványait és felteszi magának a kérdést, képesek lennének e ezek ellen harcolni így hárman? Rájön, hogy a válasz csak igen lehet, mert máskülönben még a sátorból sem jutnak ki élve. Mindez egyre vészesebb, de magára parancsol, hogy megőrizze hidegvérét. Egy mély levegő után látja, Nievesha is hallgat, szemlél. Rámosolyog, mert úgy véli egy cipőben járnak, talán hasonló gondolataik, kérdéseik vannak. Előkerül egy kulacs pálinka, de minden eddigi kíváncsisága ellenére még nem szívesen kóstolna bele az orkok italába. Holott a pálinkát úgy általában nem veti meg és a barátság jele is lehetne az ital elfogadása. Mégis inkább nemet int rá. Hallgatott mostanáig, ám eljön az ideje, hogy feleljen ő is. Tudja már az egyszerű és őszinte indokait, ám lehet, hogy van azon túl még ok, amit nem is ért. Pillanatra eszébe jut a látomás, az égő erdő és az a földöntúli hang, amit akkor majdnem fel sem fogott a látvány borzalmai miatt. ~ Lehet, hogy Eeyr üzent? Okkal keveredtem ide? ~ Kérdéseit megtartja magának, az orkkal csak azt közli, amiben biztos.*
- Eeyr az úrnőm nekem is. Ha követőit segítem, azzal őt szolgálom. Ennél több nem kell, hogy velük tartsak a harcba.
*Hirtelen rántják hátra. A meglepetéstől keze már támadásra lendülne, de még időben visszafogja. Egy pillanat alatt látja be, olyasmire készült amiért nagyobbat kapna. Nagyobbat és rosszabbat, mint amit ő okozna a másiknak. Gyakran Shurára tekintget. Azt kívánja, legyen jól a lány, de azért annak örül, hogy a maszk ismét takarja látnok szemeit. Sok minden kavarog kócos fejében. A korábban látott pillanatképek és a most elhangzó dolgok keresik helyüket. Pycta prófétaként mutatkozik be. Ezelőtt csak a fáról beszélt, önmagáról nem és egy nyugodt beszélgetésre idejük se volt még. De ha lett volna, Rírion pont ezt kérdezte volna valamilyen formában, többek között. A beszélgetésben sok minden elhangzik, amit neki is jó tudni, ezért figyelmes hallgatóságként csendben marad. Minthogy keveset tud az orkokról, még mindig érdeklődéssel szemlél és hallgat, ez az ork pedig most sokat elmond. Igaz, azt is elmondja, hogy az életben maradásuk még nem biztos, ugyanakkor ha nem az orkok, még a vérúr is végezhet velük később. A vérúr, akiről először hall, mióta társainak felajánlotta segítségét. Megnézi jobban az ellenségek maradványait és felteszi magának a kérdést, képesek lennének e ezek ellen harcolni így hárman? Rájön, hogy a válasz csak igen lehet, mert máskülönben még a sátorból sem jutnak ki élve. Mindez egyre vészesebb, de magára parancsol, hogy megőrizze hidegvérét. Egy mély levegő után látja, Nievesha is hallgat, szemlél. Rámosolyog, mert úgy véli egy cipőben járnak, talán hasonló gondolataik, kérdéseik vannak. Előkerül egy kulacs pálinka, de minden eddigi kíváncsisága ellenére még nem szívesen kóstolna bele az orkok italába. Holott a pálinkát úgy általában nem veti meg és a barátság jele is lehetne az ital elfogadása. Mégis inkább nemet int rá. Hallgatott mostanáig, ám eljön az ideje, hogy feleljen ő is. Tudja már az egyszerű és őszinte indokait, ám lehet, hogy van azon túl még ok, amit nem is ért. Pillanatra eszébe jut a látomás, az égő erdő és az a földöntúli hang, amit akkor majdnem fel sem fogott a látvány borzalmai miatt. ~ Lehet, hogy Eeyr üzent? Okkal keveredtem ide? ~ Kérdéseit megtartja magának, az orkkal csak azt közli, amiben biztos.*
- Eeyr az úrnőm nekem is. Ha követőit segítem, azzal őt szolgálom. Ennél több nem kell, hogy velük tartsak a harcba.
1702. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-21 10:00:41
Üzenet elküldve: 2021-10-21 10:00:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nem mozdul meg, amikor Ríriont visszarántja a szakállas ork. Így sejtette, hogy ez gyakran megesik, ha a Látóasszony belenéz másokba. Az viszont új információ, hogy a mélységi lány mennyit lát. Valóban hatalmas tudás lehet és fájdalmas átok. Annak is van jelentősége, ahogyan a páncélos ork visszacsúsztatja a maszkot a Látóasszony arcára.
Állja a szakállas zöldbőrű pillantását amíg az őt fürkészi, sárga ragadozószemei a másikét pásztázzák.
A folytatásban sok minden benne van. Az orkok még mindig nem dolgozták fel, hogy a világ ellenségének tartják őket, pedig meg kell hagyni, keveset tesznek ez ellen a sztereotípia ellen. Ám az erdőmélyi elf megérti őket. Saját törvények, saját elvek szerint élnek, amelyek éppúgy éles ellentétben állnak az emberekével, mint fordítva. Kiderül a Látóasszony neve is, Shura, ám az ork kilétét továbbra is homály fedi. Idővel biztosan arra is kap majd választ.
Az "ez" jelzőre felszalad kissé jobb szemöldöke, de nem szól közbe. Az orkok csak ugatják az emberek nyelvét, az sokkal érdekesebb, amit mond.*
- Milyen választ akarsz tudni? *Kérdi, hisz Shura ki tudja, mikor ébred fel. Talán a csuhátlan csuhás is meg tudja válaszolni.
Amikor előkerül a kulacs és azt elsőként Nievesha felé nyújtja a zöldbőrű, átnyúl előtte és elveszi. A lánynak nem kellene orkpálinkát innia, de az erdőmélyi elf jól meghúzza.*
- Talán ti Erdőszellemként ismeritek, de Eeyrnek is nevezheted. Ő az, csak másképp. *Az erős italtól karcos kissé a hangja. Ha Rírion inni akar, akkor tőle megkapja a kulacsot, ha nem, akkor visszaadja azt az orknak.*
- A fa pedig, ahogy mondtam, egy oltár. De arról nem volt tudomásunk, hogy a Vérúr Erdőmélyén jár. Az én dolgom az, hogy az ilyenekre vadásszak. *Int maga is a koponyák felé.*
- De nem csak ezekre, a csatlósaira, oltáraira mindenre, amit bemocskol. *Teszi hozzá.
A szakállas ork aztán Nievesha és Ríriont faggatná arról, hogy ők miért segítenének és bár a lány tudna válaszolni, talán nem akar.*
- Ő Nievesha, a lányom. Megérintette az erdő. *Mutat a ruháira, amelyek úgy tűnnek, mintha virágokból fonták volna őket.*
- Egy az utunk, egy a küldetésünk. *Teszi hozzá és Niev vállára teszi a kezét, hogy ha szeretne hozzáfűzni valamit, bátran megtegye.*
- Vele a mocsárban találkoztunk. Segített nekünk. *Pillant az ifjú elfre, de helyette tényleg nem szeretne válaszolni.
Hála az Erdő Szívének, az orkokkal úgy tűnik, egy oldalon állnak. Ám ha a Vérúr valóban itt van és mérgezi a vadont, akkor neki kötelessége szembeszállni vele minden erejével. És nincs oka nem hinni a Látóasszonynak. Az erdő tűri az orkokat, ha sikerülne szövetségre lépnie velük, akkor még nagyobb eséllyel szállhatnának szembe Sa'Tereth-tel és űzhetnék ki örökre a fák közül.*
*Nem mozdul meg, amikor Ríriont visszarántja a szakállas ork. Így sejtette, hogy ez gyakran megesik, ha a Látóasszony belenéz másokba. Az viszont új információ, hogy a mélységi lány mennyit lát. Valóban hatalmas tudás lehet és fájdalmas átok. Annak is van jelentősége, ahogyan a páncélos ork visszacsúsztatja a maszkot a Látóasszony arcára.
Állja a szakállas zöldbőrű pillantását amíg az őt fürkészi, sárga ragadozószemei a másikét pásztázzák.
A folytatásban sok minden benne van. Az orkok még mindig nem dolgozták fel, hogy a világ ellenségének tartják őket, pedig meg kell hagyni, keveset tesznek ez ellen a sztereotípia ellen. Ám az erdőmélyi elf megérti őket. Saját törvények, saját elvek szerint élnek, amelyek éppúgy éles ellentétben állnak az emberekével, mint fordítva. Kiderül a Látóasszony neve is, Shura, ám az ork kilétét továbbra is homály fedi. Idővel biztosan arra is kap majd választ.
Az "ez" jelzőre felszalad kissé jobb szemöldöke, de nem szól közbe. Az orkok csak ugatják az emberek nyelvét, az sokkal érdekesebb, amit mond.*
- Milyen választ akarsz tudni? *Kérdi, hisz Shura ki tudja, mikor ébred fel. Talán a csuhátlan csuhás is meg tudja válaszolni.
Amikor előkerül a kulacs és azt elsőként Nievesha felé nyújtja a zöldbőrű, átnyúl előtte és elveszi. A lánynak nem kellene orkpálinkát innia, de az erdőmélyi elf jól meghúzza.*
- Talán ti Erdőszellemként ismeritek, de Eeyrnek is nevezheted. Ő az, csak másképp. *Az erős italtól karcos kissé a hangja. Ha Rírion inni akar, akkor tőle megkapja a kulacsot, ha nem, akkor visszaadja azt az orknak.*
- A fa pedig, ahogy mondtam, egy oltár. De arról nem volt tudomásunk, hogy a Vérúr Erdőmélyén jár. Az én dolgom az, hogy az ilyenekre vadásszak. *Int maga is a koponyák felé.*
- De nem csak ezekre, a csatlósaira, oltáraira mindenre, amit bemocskol. *Teszi hozzá.
A szakállas ork aztán Nievesha és Ríriont faggatná arról, hogy ők miért segítenének és bár a lány tudna válaszolni, talán nem akar.*
- Ő Nievesha, a lányom. Megérintette az erdő. *Mutat a ruháira, amelyek úgy tűnnek, mintha virágokból fonták volna őket.*
- Egy az utunk, egy a küldetésünk. *Teszi hozzá és Niev vállára teszi a kezét, hogy ha szeretne hozzáfűzni valamit, bátran megtegye.*
- Vele a mocsárban találkoztunk. Segített nekünk. *Pillant az ifjú elfre, de helyette tényleg nem szeretne válaszolni.
Hála az Erdő Szívének, az orkokkal úgy tűnik, egy oldalon állnak. Ám ha a Vérúr valóban itt van és mérgezi a vadont, akkor neki kötelessége szembeszállni vele minden erejével. És nincs oka nem hinni a Látóasszonynak. Az erdő tűri az orkokat, ha sikerülne szövetségre lépnie velük, akkor még nagyobb eséllyel szállhatnának szembe Sa'Tereth-tel és űzhetnék ki örökre a fák közül.*
1701. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-10-20 12:45:46
Üzenet elküldve: 2021-10-20 12:45:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
-Hagyd őt, hülye! *Szól erélyesen az ork, ahogy Fänrírion megközelíti a Látóasszonyt. A vállánál fogva rántja hátra a fiút, ám ennél többet nem tesz.* -Mindig így történik. Tudod Te, mennyit fogad be az elméje egyszerre? Ti csak pillanatképeket láthattok, ő azonban sokkal többet lát. Hogy kik vagytok valójában, és még ennél is többet. A vérvonalatokat.
*Lehajol, s félrepillantva, óvatosan csúsztatja vissza a maszkot a sötételf arcára.
Pycta szavai közben felegyenesedik, szürke tekintetét pedig az elfre szegezi. Ha nem is ért mindent, amit az erdei elf közölni próbál, nem adja jelét.
A kérdésre egy néma pillanatig fürkészve mered a trióra, mintha csak mérlegelné a helyzetüket. Nem hallatszik más, csak a tűz ropogása odakinn és az erdő tompán beszűrődő zajai. Az ork végigpillant mindhármukon, csak ezután nyitja száját válaszra.*
-Tudjátok, mekkora áldomás egy ilyen képesség? *A fekvő felé biccent, de a szürke szempár végig rajtuk marad.* -Mekkora tudás rejlik benne? A fajtája persze kivetette, de mi befogadtuk. Mi! A nyugat felforgatói! *Csap a mellére öklével, hogy csak úgy zörren bele a páncél.* -A Vas Kompánia talán utolsó megmaradt szárnya. A válasz pedig egyszerű. Menekülünk és bujkálunk. A legtöbb testvérünk ottmaradt a Pirtianesi Mészárlásban. *Nem fűz hozzá magyarázatot, noha sejtheti, hogy a trió aligha értheti, miről is beszél.*
-Talán jönnek még testvéreink... Talán. Figyeljük az utat, a vándorokat pedig idehozzuk Shurához. Ő tudással gazdagszik, mi pedig információval. Aztán eldöntjük, hogy érdemes-e élniük, avagy sem. Hasznunkra van-e az élte, avagy sem. A válasz pedig leginkább az utóbbi. Ez a törvényünk. De ez! *Göcsörtös ujjait Pyctára szegezi, ajkai sötét vigyorra húzódnak.* -Ilyet még nem láttam. Nem kell megvárnom, míg Shura felébred, hogy tudjam a választ. Hisz a Vérúr itt van. *Elmereng a dolgon, a szürke szempár ismét csak elidőzik rajtuk.*
-Sejthettem volna. Csak ő képes ilyen ocsmányságokra. *Bök a sarokban heverő koponyák felé. Az övéről leakaszt egy jókora butykost, majd nagyot húz belőle. Körbe kínálva nyújtja legelőször Nievesha felé, de mindhármukat célba veszi.*
-Nem tudom, ki a franc az a Fákban Lakó, de ha a fekete seggű isten teremtményeit képes elűzni egy fával, akkor jóban leszünk. Orkpálinka. Felmelegíti a vért. *Vigyorogva nyújtogatja a lány felé a butykost, majd ha elfogadják, ha nem, felegyenesedik.*
-Így is túl sok orkvér hullott már ezek miatt a dögök miatt. Egy kérdésem lenne csupán. Ugyan miért vinnétek Ti itt vásárra a bőrötök? Téged hallottalak. Most őket akarom. *Biccent Fänririon és Nievesha felé. Nem derül ki számára, hogy a két elf és a fiatal lány miképp lenne képes kiűzni az erdőből egy istenség szolgáit. Ugyanakkor nincs vesztenivalója azzal, ha útjára engedi a triót. Nem derül ki továbbá az sem, a pusztító orkokat miért nem vetette ki magából az erdő. Talán tervei van velük, talán nem elég erős hozzá. Bárhogy is álljon a helyzet, olybá tűnik, hogy innen épp bőrrel távozhatnak.*
-Hagyd őt, hülye! *Szól erélyesen az ork, ahogy Fänrírion megközelíti a Látóasszonyt. A vállánál fogva rántja hátra a fiút, ám ennél többet nem tesz.* -Mindig így történik. Tudod Te, mennyit fogad be az elméje egyszerre? Ti csak pillanatképeket láthattok, ő azonban sokkal többet lát. Hogy kik vagytok valójában, és még ennél is többet. A vérvonalatokat.
*Lehajol, s félrepillantva, óvatosan csúsztatja vissza a maszkot a sötételf arcára.
Pycta szavai közben felegyenesedik, szürke tekintetét pedig az elfre szegezi. Ha nem is ért mindent, amit az erdei elf közölni próbál, nem adja jelét.
A kérdésre egy néma pillanatig fürkészve mered a trióra, mintha csak mérlegelné a helyzetüket. Nem hallatszik más, csak a tűz ropogása odakinn és az erdő tompán beszűrődő zajai. Az ork végigpillant mindhármukon, csak ezután nyitja száját válaszra.*
-Tudjátok, mekkora áldomás egy ilyen képesség? *A fekvő felé biccent, de a szürke szempár végig rajtuk marad.* -Mekkora tudás rejlik benne? A fajtája persze kivetette, de mi befogadtuk. Mi! A nyugat felforgatói! *Csap a mellére öklével, hogy csak úgy zörren bele a páncél.* -A Vas Kompánia talán utolsó megmaradt szárnya. A válasz pedig egyszerű. Menekülünk és bujkálunk. A legtöbb testvérünk ottmaradt a Pirtianesi Mészárlásban. *Nem fűz hozzá magyarázatot, noha sejtheti, hogy a trió aligha értheti, miről is beszél.*
-Talán jönnek még testvéreink... Talán. Figyeljük az utat, a vándorokat pedig idehozzuk Shurához. Ő tudással gazdagszik, mi pedig információval. Aztán eldöntjük, hogy érdemes-e élniük, avagy sem. Hasznunkra van-e az élte, avagy sem. A válasz pedig leginkább az utóbbi. Ez a törvényünk. De ez! *Göcsörtös ujjait Pyctára szegezi, ajkai sötét vigyorra húzódnak.* -Ilyet még nem láttam. Nem kell megvárnom, míg Shura felébred, hogy tudjam a választ. Hisz a Vérúr itt van. *Elmereng a dolgon, a szürke szempár ismét csak elidőzik rajtuk.*
-Sejthettem volna. Csak ő képes ilyen ocsmányságokra. *Bök a sarokban heverő koponyák felé. Az övéről leakaszt egy jókora butykost, majd nagyot húz belőle. Körbe kínálva nyújtja legelőször Nievesha felé, de mindhármukat célba veszi.*
-Nem tudom, ki a franc az a Fákban Lakó, de ha a fekete seggű isten teremtményeit képes elűzni egy fával, akkor jóban leszünk. Orkpálinka. Felmelegíti a vért. *Vigyorogva nyújtogatja a lány felé a butykost, majd ha elfogadják, ha nem, felegyenesedik.*
-Így is túl sok orkvér hullott már ezek miatt a dögök miatt. Egy kérdésem lenne csupán. Ugyan miért vinnétek Ti itt vásárra a bőrötök? Téged hallottalak. Most őket akarom. *Biccent Fänririon és Nievesha felé. Nem derül ki számára, hogy a két elf és a fiatal lány miképp lenne képes kiűzni az erdőből egy istenség szolgáit. Ugyanakkor nincs vesztenivalója azzal, ha útjára engedi a triót. Nem derül ki továbbá az sem, a pusztító orkokat miért nem vetette ki magából az erdő. Talán tervei van velük, talán nem elég erős hozzá. Bárhogy is álljon a helyzet, olybá tűnik, hogy innen épp bőrrel távozhatnak.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957