Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 90 (1781. - 1800. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
1800. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-18 12:16:07
Üzenet elküldve: 2022-02-18 12:16:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Elnémul az erdő, amikor az a valami távozik. Nyolc lába van talán és pókhoz hasonlatos, de az erdőmélyi elf nem tudja beazonosítani. Talán nem is találkozott még ilyen bestiával. Különben is más dolga akad, feküdni a földön magatehetetlen. Bár nem azért teszi, mert így határozott, hanem mert a pók mérge erre kárhoztatta.
Maga körül mozgást észlel, de gyorsan kiderül, hogy Rírion az és az irbisz. Xauzur nem aggódik, mellé fekszik azután, hogy ellenőrizte, jól vannak. Az ifjú elf hangját hallja maga mellől és a méreg hatása, ahogy jött, olyan gyorsan távozik. Érzi, ahogy a teste lassacskán újra engedelmeskedik az elméjének, igyekszik felülni, remegő karokkal támasztva meg magát. Ha fel tud állni, keserűt köp oldalra végignézve a lemészárolt pókokon. Nieveshához lép, segít neki felállni, ellenőrzi a sebét és a páncélt, ahol a pók fullánkja átdöfte.*
- Rohadt nyolclábúak. Ügyes voltál, kincsem. *Dicséri meg a lányt, miközben ujjával a lukba nyúl, amin keresztül bekapta a mérget. Ha a fullánk ilyen jól átlyukasztotta a páncélt, akkor kemény anyagból lehet, az erdőmélyi pedig úgy dönt, nem hagyják itt a jó alapanyagot.*
- Vágjátok ki mindből a fullánkot, de vigyázzatok a méreggel. *Adja utasításba a két fiatalnak. Nyolc pók, nyolc fullánk, amiből tőr vagy nyílhegy készülhet.
Ahogy kiegyenesedik Xauzurt keresi sárga pillantása, megsimogatja az irbiszt, megnézi, megsérült-e. Ekkor figyel fel a fákra fellógatott hálózsákokra. A hálóba csavarva megannyi állat.*
- Bassza meg.
*Ha saját tapasztalatait veszi alapul, akkor a méreg rövid ideig hat, ami alatt a pókok rabul ejthetik prédáikat. Tehát néhány állat még élhet. Ennek megfelelően nekikezd kibontani a hálócsapdákat, hogy kiszabadítsa az állatokat és szabadjára engedje őket.*
- Segítsetek. *Szól oda Nievnek és Rírionnak, ha azok végeztek a fullánkok eltávolításával és ha sikerült kiengedni az állatokat, csak akkor indulnak tovább.
A hálók megsokszorozódtak, mindenhol vannak, a fák és bokrok között, jó lesz vigyázni velük. Nievtől némán elkéri a kardot és azzal indul meg előre, miközben módszeresen vágna utat maguknak a sötét erdő középpontja felé. Ha nem ütköznek akadályba, akkor egyenesen odáig mennének, hogy végre szembenézhessenek azzal, ami mérgezi az erdőt.*
*Elnémul az erdő, amikor az a valami távozik. Nyolc lába van talán és pókhoz hasonlatos, de az erdőmélyi elf nem tudja beazonosítani. Talán nem is találkozott még ilyen bestiával. Különben is más dolga akad, feküdni a földön magatehetetlen. Bár nem azért teszi, mert így határozott, hanem mert a pók mérge erre kárhoztatta.
Maga körül mozgást észlel, de gyorsan kiderül, hogy Rírion az és az irbisz. Xauzur nem aggódik, mellé fekszik azután, hogy ellenőrizte, jól vannak. Az ifjú elf hangját hallja maga mellől és a méreg hatása, ahogy jött, olyan gyorsan távozik. Érzi, ahogy a teste lassacskán újra engedelmeskedik az elméjének, igyekszik felülni, remegő karokkal támasztva meg magát. Ha fel tud állni, keserűt köp oldalra végignézve a lemészárolt pókokon. Nieveshához lép, segít neki felállni, ellenőrzi a sebét és a páncélt, ahol a pók fullánkja átdöfte.*
- Rohadt nyolclábúak. Ügyes voltál, kincsem. *Dicséri meg a lányt, miközben ujjával a lukba nyúl, amin keresztül bekapta a mérget. Ha a fullánk ilyen jól átlyukasztotta a páncélt, akkor kemény anyagból lehet, az erdőmélyi pedig úgy dönt, nem hagyják itt a jó alapanyagot.*
- Vágjátok ki mindből a fullánkot, de vigyázzatok a méreggel. *Adja utasításba a két fiatalnak. Nyolc pók, nyolc fullánk, amiből tőr vagy nyílhegy készülhet.
Ahogy kiegyenesedik Xauzurt keresi sárga pillantása, megsimogatja az irbiszt, megnézi, megsérült-e. Ekkor figyel fel a fákra fellógatott hálózsákokra. A hálóba csavarva megannyi állat.*
- Bassza meg.
*Ha saját tapasztalatait veszi alapul, akkor a méreg rövid ideig hat, ami alatt a pókok rabul ejthetik prédáikat. Tehát néhány állat még élhet. Ennek megfelelően nekikezd kibontani a hálócsapdákat, hogy kiszabadítsa az állatokat és szabadjára engedje őket.*
- Segítsetek. *Szól oda Nievnek és Rírionnak, ha azok végeztek a fullánkok eltávolításával és ha sikerült kiengedni az állatokat, csak akkor indulnak tovább.
A hálók megsokszorozódtak, mindenhol vannak, a fák és bokrok között, jó lesz vigyázni velük. Nievtől némán elkéri a kardot és azzal indul meg előre, miközben módszeresen vágna utat maguknak a sötét erdő középpontja felé. Ha nem ütköznek akadályba, akkor egyenesen odáig mennének, hogy végre szembenézhessenek azzal, ami mérgezi az erdőt.*
1799. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-17 16:26:15
Üzenet elküldve: 2022-02-17 16:26:15
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Ahogy a rettenet eltűnik a szemek elől, úgy halkul el körülöttük minden. Fänrírion a földön fekvő kettőshöz siet, s vele tart Xauzur is. A nagymacska alaposan körbeszagolja őket, majd mindenfajta aggodalom nélkül telepszik le Pycta mellé. Körbenyalja száját széles nyelvével, majd lábfejére hajtja busa fejét. Vár.
Amilyen gyorsan hatott a méreg, oly sebesen hagyja el szervezetüket is. Előbb Pyctába tér vissza szép fokozatosan az élet, majd Nievesha is követi példáját. Néhány perc leforgása sem kell hozzá, hogy lábra tudjanak állni, végtagjaik ugyan még kissé zsibbadnak. A lányból eltűnik a fájdalom is, s nem marad más nyoma az egésznek, mint egy parányi, szúrt seb lapockái között.
Talán csak addig volt szüksége a pókoknak a méregre, míg elbánnak velük. Hálóba csavarják, hogy nyugodtan fellógathassák prédájukat. Ahogy tették ezt számtalan állattal, mi most, hogy a köd felszakadozott az erdőben, kirajzolódik előttük. Madarak, kisebb és nagyobb emlősök egész sora lóg a fákról, előttük pedig egyre sűrűbb a hálórengeteg. Nem csupán az útjukat övező fák, de az aljnövényzet is. Bárhová lép az ember, hálóba teszi, s ugyan az nem tűnik épp ragacsosnak, ha elbotlik, vagy belegabalyodik valamibe a vándor, a szabadulás biztosan nehezére esik majd. Ekképp kell folytassák útjuk, már ha folytatják. Saját ügyességük, na meg Xauzur hathatós segítségével elbántak ugyan a pókokkal, de azt is pontosan tudják már, mit rejt a sötét hálórengeteg.*
*Ahogy a rettenet eltűnik a szemek elől, úgy halkul el körülöttük minden. Fänrírion a földön fekvő kettőshöz siet, s vele tart Xauzur is. A nagymacska alaposan körbeszagolja őket, majd mindenfajta aggodalom nélkül telepszik le Pycta mellé. Körbenyalja száját széles nyelvével, majd lábfejére hajtja busa fejét. Vár.
Amilyen gyorsan hatott a méreg, oly sebesen hagyja el szervezetüket is. Előbb Pyctába tér vissza szép fokozatosan az élet, majd Nievesha is követi példáját. Néhány perc leforgása sem kell hozzá, hogy lábra tudjanak állni, végtagjaik ugyan még kissé zsibbadnak. A lányból eltűnik a fájdalom is, s nem marad más nyoma az egésznek, mint egy parányi, szúrt seb lapockái között.
Talán csak addig volt szüksége a pókoknak a méregre, míg elbánnak velük. Hálóba csavarják, hogy nyugodtan fellógathassák prédájukat. Ahogy tették ezt számtalan állattal, mi most, hogy a köd felszakadozott az erdőben, kirajzolódik előttük. Madarak, kisebb és nagyobb emlősök egész sora lóg a fákról, előttük pedig egyre sűrűbb a hálórengeteg. Nem csupán az útjukat övező fák, de az aljnövényzet is. Bárhová lép az ember, hálóba teszi, s ugyan az nem tűnik épp ragacsosnak, ha elbotlik, vagy belegabalyodik valamibe a vándor, a szabadulás biztosan nehezére esik majd. Ekképp kell folytassák útjuk, már ha folytatják. Saját ügyességük, na meg Xauzur hathatós segítségével elbántak ugyan a pókokkal, de azt is pontosan tudják már, mit rejt a sötét hálórengeteg.*
1798. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-16 19:03:51
Üzenet elküldve: 2022-02-16 19:03:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Új otthon//
*Taisam természetesen diadalmas csipogással jelzi, hogy elégedett a négy makkal. Ilyen helyzetekben neki igencsak kifizetődő fogadásokat kötni a lánnyal. Aki pedig kedves mosollyal nyugtázza, hogy apja már eleget is tesz a fizetésnek, így a mókus a kőre pattanva lát neki az egyiknek.*
- Igen, tudom.
*Szusszan fel halkan, közben dehogy tudja. Életében most először érkezett teljesen ismeretlen területre. Az illatok, a látkép új, ahogyan az erdő lakói is ismeretlenek a számára, így makacsságát és fiatal korára jellemző hajthatatlanságát kénytelen féken tartani. Már amennyire tőle telik. Shruma tanításai mélyen beleivódottak a fejébe, de még mindig van mit tanulnia, van hová fejlődnie. Egy óvatlan, meggondolatlan cselekedettel itt akár óriási veszélybe is sodorhatja magukat. S persze nem ez a cél, hanem egy új otthon létrehozása, amihez rengeteg türelemre van szükség.*
- Tudom, tudom azt is. De a csizma a kényes városiaknak valók, akik félnek egy kis hűvöstől.
*Húzza el a száját, de azért leakasztja válláról a fűzővel egybekötött párat, majd a falatozó mókus mellé ülve csak belebújik az elnyűtt darabokba. Apja valószínűleg jól tudja milyen véleménnyel van a városi népségről. Az, hogy nem rajong értük enyhe kifejezés. Mindent utál a városokban, akkor is, ha szinte be sem tette lábát egybe sem. Az, ahogy a természettel bánnak, ahogy terjeszkednek, mert azt hiszik az egész világ az övék. Állatoktól, növényektől veszik el az élőhelyet. Még erőteljes, életteli fákat gyilkolnak, hogy építkezzenek, egyre nagyobb és nagyobb házakat húzva fel. Ellenségnek titulálják az állatot, ki csak lakhelyét és életét óvja, ezért fegyverekkel pusztítják el. Neki is ruhába kell kényszerülnie, ahelyett, hogy olyan szabadon mozogna, mint az erdő népe. Pőrén és gátlások nélkül. De már így is bolondnak nézték őket Lihanechben, pedig az igazi bolondok éppen ők.
Nem hiába, hogy a tűz említésére ő maga is megborzong. Hiába, hogy elhullott ágakból szoktak dolgozni, a szükség sokszor nagy úr. Amiért számtalanszor kért már bocsánatot természetanyától.
A füleit ő is hegyezi mély csendben maradva. Szinte dallamos a hang, mellyel a csermely csordogál. Széles mosoly terül el az arcán, ahogy elveszi a felé nyújtott butykost. Egy kis felfedezés, ismerkedés, persze alapos óvatossággal, mindig is a kedvence volt.*
- Sietek vissza és óvatos leszek.
*Bólogat, majd felpattanva indul meg a csordogálás irányába. Óvatos, halk és lassú léptekkel halad, hogy véletlenül se bolygassa meg az erdő nyugalmát. Itt ő most vendég még, akinek azon kell dolgoznia, hogy elfogadják. Egy rossz, kelletlen mozdulat végzetes is lehet. A csermely nincs messze, a sápadt hold fénye pajkosan játszik a víz felszínén, így kiszúrni sem nehéz. De figyelme nem csak a vízé, hanem az élelemé is, ami a közelben lehet, hisz idővel arra is szükségük lesz. Végül, de nem utolsó sorban pedig minden neszre figyel, minden árnyat próbál kielemezni. Nem terve bajba kerülni ezalatt a kis kitérő alatt, így, ha vadat lát a víznél inkább türelmesen vár, míg amaz odébb áll. De ezen az órán most szerencsésnek tűnik. Csak ő maga vendég a víz mellett, így a butykosokat hamar meg is tölti, s tovább nem húzva az időt indul vissza. Igaz azért fájó szívvel, hisz csodás ez a hely, ha Taisamot hozta volna, a játékot itt folytathatnák tovább. De Shrumának sem akar bosszúságot okozni meggondolatlanságával. Ezért is jött egyedül.
Visszaérkezvén apja mellé telepszik, majd a butykosát felé nyújtva emeli tekintetét az ég felé.*
- Ha világosodik biztos madárdallal telik meg az erdő.
*Mosolyodik el halványan, ahogy Shruma vállának dől. Akkor majd megpróbálhatnak barátságot kötni. Egy hasznos jó barát főnyeremény lenne az erdő szívében.*
- Kökény, csipkebogyó, som. Ha jól láttam a patak mentén pitypang is volt. Abból isteni a levesem.
*Kuncog fel halkan, majd az állát megvakarva idézi fel a látottakat. Majd eszébe jutva a maradék folytatja is tovább a beszámolót.*
- Ha jól láttam az egyik fát, akkor laskagombát is találunk majd.
*Ő maga igyekszik a növényi élelemre koncentrálni. Persze eszik ő húst, akár csak az apja, de olyankor az étvágya elég csekélyke. Egyikük sem vesz el életet, ha nem muszáj. Tetszik neki itt. Boldog lenne, ha maradhatna. Itt az erdőben, szülőhelyétől távol már ezalatt a röpke idő alatt is úgy érzi, hogy otthonra lelt.*
- Itt talán már nem fogják azt mondani, hogy bolondok vagyunk.
*Hangjában felcsendül az elkeseredés, hisz emlékszik gyermekkora állandó visszautasításaira. Mikor kereste a többi gyermek társaságát, s nem értette, hogy miért csak gúny tárgyát képezi a többiek között. Be akart illeszkedni, társakat akart, de ahogy az idő haladt előre, s kezdte felfogni mi is a probléma gyökere, akkor megszületett a gyűlölet a városiak iránt. Sosem lett volna képes a pojácák miatt szembe fordulni apjával, hisz minden tanítását és gondolatát helyesnek és követendőnek vélt akkor is, s ezen semmi sem változott mostanra sem. Ekkor barátkozott meg Taisammal is, aki többet ér neki, mint az összes gyerek együttvéve. Ha pedig ez azt jelenti, hogy ők ketten lesznek a világ ellen, akkor így fogja leélni az életét. Bátran és büszkén vállalja a vélt bolond szerepét, ha ezzel megtarthatja és élvezheti a számára fontos életet. De biztos benne, hogy nem csak ők vannak egyedül a világban. De majd természetanya elvezeti őket másokhoz vagy pedig másokat ő hozzájuk. Boldogan és szégyenérzet nélkül fogja leélni az életét, történjen így vagy amúgy. S reméli, hogy ezt a hálát, elhivatottságot és odaadást majd felismeri bennük az erdő is.*
*Taisam természetesen diadalmas csipogással jelzi, hogy elégedett a négy makkal. Ilyen helyzetekben neki igencsak kifizetődő fogadásokat kötni a lánnyal. Aki pedig kedves mosollyal nyugtázza, hogy apja már eleget is tesz a fizetésnek, így a mókus a kőre pattanva lát neki az egyiknek.*
- Igen, tudom.
*Szusszan fel halkan, közben dehogy tudja. Életében most először érkezett teljesen ismeretlen területre. Az illatok, a látkép új, ahogyan az erdő lakói is ismeretlenek a számára, így makacsságát és fiatal korára jellemző hajthatatlanságát kénytelen féken tartani. Már amennyire tőle telik. Shruma tanításai mélyen beleivódottak a fejébe, de még mindig van mit tanulnia, van hová fejlődnie. Egy óvatlan, meggondolatlan cselekedettel itt akár óriási veszélybe is sodorhatja magukat. S persze nem ez a cél, hanem egy új otthon létrehozása, amihez rengeteg türelemre van szükség.*
- Tudom, tudom azt is. De a csizma a kényes városiaknak valók, akik félnek egy kis hűvöstől.
*Húzza el a száját, de azért leakasztja válláról a fűzővel egybekötött párat, majd a falatozó mókus mellé ülve csak belebújik az elnyűtt darabokba. Apja valószínűleg jól tudja milyen véleménnyel van a városi népségről. Az, hogy nem rajong értük enyhe kifejezés. Mindent utál a városokban, akkor is, ha szinte be sem tette lábát egybe sem. Az, ahogy a természettel bánnak, ahogy terjeszkednek, mert azt hiszik az egész világ az övék. Állatoktól, növényektől veszik el az élőhelyet. Még erőteljes, életteli fákat gyilkolnak, hogy építkezzenek, egyre nagyobb és nagyobb házakat húzva fel. Ellenségnek titulálják az állatot, ki csak lakhelyét és életét óvja, ezért fegyverekkel pusztítják el. Neki is ruhába kell kényszerülnie, ahelyett, hogy olyan szabadon mozogna, mint az erdő népe. Pőrén és gátlások nélkül. De már így is bolondnak nézték őket Lihanechben, pedig az igazi bolondok éppen ők.
Nem hiába, hogy a tűz említésére ő maga is megborzong. Hiába, hogy elhullott ágakból szoktak dolgozni, a szükség sokszor nagy úr. Amiért számtalanszor kért már bocsánatot természetanyától.
A füleit ő is hegyezi mély csendben maradva. Szinte dallamos a hang, mellyel a csermely csordogál. Széles mosoly terül el az arcán, ahogy elveszi a felé nyújtott butykost. Egy kis felfedezés, ismerkedés, persze alapos óvatossággal, mindig is a kedvence volt.*
- Sietek vissza és óvatos leszek.
*Bólogat, majd felpattanva indul meg a csordogálás irányába. Óvatos, halk és lassú léptekkel halad, hogy véletlenül se bolygassa meg az erdő nyugalmát. Itt ő most vendég még, akinek azon kell dolgoznia, hogy elfogadják. Egy rossz, kelletlen mozdulat végzetes is lehet. A csermely nincs messze, a sápadt hold fénye pajkosan játszik a víz felszínén, így kiszúrni sem nehéz. De figyelme nem csak a vízé, hanem az élelemé is, ami a közelben lehet, hisz idővel arra is szükségük lesz. Végül, de nem utolsó sorban pedig minden neszre figyel, minden árnyat próbál kielemezni. Nem terve bajba kerülni ezalatt a kis kitérő alatt, így, ha vadat lát a víznél inkább türelmesen vár, míg amaz odébb áll. De ezen az órán most szerencsésnek tűnik. Csak ő maga vendég a víz mellett, így a butykosokat hamar meg is tölti, s tovább nem húzva az időt indul vissza. Igaz azért fájó szívvel, hisz csodás ez a hely, ha Taisamot hozta volna, a játékot itt folytathatnák tovább. De Shrumának sem akar bosszúságot okozni meggondolatlanságával. Ezért is jött egyedül.
Visszaérkezvén apja mellé telepszik, majd a butykosát felé nyújtva emeli tekintetét az ég felé.*
- Ha világosodik biztos madárdallal telik meg az erdő.
*Mosolyodik el halványan, ahogy Shruma vállának dől. Akkor majd megpróbálhatnak barátságot kötni. Egy hasznos jó barát főnyeremény lenne az erdő szívében.*
- Kökény, csipkebogyó, som. Ha jól láttam a patak mentén pitypang is volt. Abból isteni a levesem.
*Kuncog fel halkan, majd az állát megvakarva idézi fel a látottakat. Majd eszébe jutva a maradék folytatja is tovább a beszámolót.*
- Ha jól láttam az egyik fát, akkor laskagombát is találunk majd.
*Ő maga igyekszik a növényi élelemre koncentrálni. Persze eszik ő húst, akár csak az apja, de olyankor az étvágya elég csekélyke. Egyikük sem vesz el életet, ha nem muszáj. Tetszik neki itt. Boldog lenne, ha maradhatna. Itt az erdőben, szülőhelyétől távol már ezalatt a röpke idő alatt is úgy érzi, hogy otthonra lelt.*
- Itt talán már nem fogják azt mondani, hogy bolondok vagyunk.
*Hangjában felcsendül az elkeseredés, hisz emlékszik gyermekkora állandó visszautasításaira. Mikor kereste a többi gyermek társaságát, s nem értette, hogy miért csak gúny tárgyát képezi a többiek között. Be akart illeszkedni, társakat akart, de ahogy az idő haladt előre, s kezdte felfogni mi is a probléma gyökere, akkor megszületett a gyűlölet a városiak iránt. Sosem lett volna képes a pojácák miatt szembe fordulni apjával, hisz minden tanítását és gondolatát helyesnek és követendőnek vélt akkor is, s ezen semmi sem változott mostanra sem. Ekkor barátkozott meg Taisammal is, aki többet ér neki, mint az összes gyerek együttvéve. Ha pedig ez azt jelenti, hogy ők ketten lesznek a világ ellen, akkor így fogja leélni az életét. Bátran és büszkén vállalja a vélt bolond szerepét, ha ezzel megtarthatja és élvezheti a számára fontos életet. De biztos benne, hogy nem csak ők vannak egyedül a világban. De majd természetanya elvezeti őket másokhoz vagy pedig másokat ő hozzájuk. Boldogan és szégyenérzet nélkül fogja leélni az életét, történjen így vagy amúgy. S reméli, hogy ezt a hálát, elhivatottságot és odaadást majd felismeri bennük az erdő is.*
1797. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-15 11:22:24
Üzenet elküldve: 2022-02-15 11:22:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nem tud mozdulni. Hiába mantrázza, hogy "mozdulj meg nagylábujj", nem mozdul az a fránya nagylábujj. Ha tudna mozdulni, akkor minden bizonnyal kapkodná a levegőt, talán teljes pánikban rohangálna körbe-körbe, de erre most nem képes, már annak is örülhet, hogy lélegezni tud, meg pislogni.
Hangot szeretne adni annak is, hogy Rírion ne vegye ölbe, sőt egyáltalán hozzá se érjen, de nem tudja szóra nyitni a száját. Azt is szeretné elmondani, hogy biztos legyőzhetik ezt! Ő biztosan le fogja győzni! Mégpedig még azelőtt, hogy a még nagyobb rém hálóba tekerné, hogy aztán pár nap múlva elrágcsálja a megbénított testét.
Már két dolgot skandál magában: az egyik az, amit eddig is "mozdulj meg nagylábujj", a másik pedig az, hogy "le fogom győzni".*
*Nem tud mozdulni. Hiába mantrázza, hogy "mozdulj meg nagylábujj", nem mozdul az a fránya nagylábujj. Ha tudna mozdulni, akkor minden bizonnyal kapkodná a levegőt, talán teljes pánikban rohangálna körbe-körbe, de erre most nem képes, már annak is örülhet, hogy lélegezni tud, meg pislogni.
Hangot szeretne adni annak is, hogy Rírion ne vegye ölbe, sőt egyáltalán hozzá se érjen, de nem tudja szóra nyitni a száját. Azt is szeretné elmondani, hogy biztos legyőzhetik ezt! Ő biztosan le fogja győzni! Mégpedig még azelőtt, hogy a még nagyobb rém hálóba tekerné, hogy aztán pár nap múlva elrágcsálja a megbénított testét.
Már két dolgot skandál magában: az egyik az, amit eddig is "mozdulj meg nagylábujj", a másik pedig az, hogy "le fogom győzni".*
1796. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-15 09:10:33
Üzenet elküldve: 2022-02-15 09:10:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Hálás ennek a masszív fegyvernek, ami íj helyett pajzs volt. Készülne újra védekezni, ujjai szorítják a tőr markolatát, mikor Xauzur besegít. Xauzur neki is segített, ez igencsak megtisztelő. De mi van a többiekkel? Hirtelen fordul meg, végre megteheti, de csak a mély csend maradt. Társai mozdulatlanul hevernek a pókok között. Ordítana, ha kijönne hang a torkán. Nem jön ki. Néma könnyekben és remegő kezekben jelenik meg újra. Zajt hall fentről, s amit lát, sokkolná, ha nem volna már eleve olyan állapotban. Egy ilyen ellenség látszólag bőven meghaladja az erejét és látszólag egyedül van. Őrült vigyorral tekint a hatalmas rémség után.
~ Ugyan már! Mi szükség erre ellenem? ~ Fogalmazódik meg benne. Ekkor támad egy hang demélyről, ami megelégelte az őrületet.
~ Bazd meg, végig csinálod! Az Úrnő nem azért vezett és Pycta nem azért mentett meg, hogy itt bomolj szét! ~
Levegőt kapkodva elindul társai felé. Keze még mindig remeg, nehezen képes ellenőrizni a szívverésüket, de sikerül.*
- Van remény! *Szalad ki belőle. Most már képes megnyugodni és érdemben cselekedni. Fontos, hogy társai ne hűljenek ki. Nieveshát óvatosan felemeli és Pyctához közel fekteti. Betakarja őket mindennel, amilyük csak van erre a célra. Végül az elhagyott mesterkardot is összeszedi. Kartávolságban leteszi. Most már csak vár. Amíg társai nem tudnak legalább nyelni, még a varázsitalokat sem itathatja meg velük. Veszélyes volna. Vár, és bízik Eeyrben, hogy jobban lesznek. Vigyáz rájuk és imádkozik értük.*
*Hálás ennek a masszív fegyvernek, ami íj helyett pajzs volt. Készülne újra védekezni, ujjai szorítják a tőr markolatát, mikor Xauzur besegít. Xauzur neki is segített, ez igencsak megtisztelő. De mi van a többiekkel? Hirtelen fordul meg, végre megteheti, de csak a mély csend maradt. Társai mozdulatlanul hevernek a pókok között. Ordítana, ha kijönne hang a torkán. Nem jön ki. Néma könnyekben és remegő kezekben jelenik meg újra. Zajt hall fentről, s amit lát, sokkolná, ha nem volna már eleve olyan állapotban. Egy ilyen ellenség látszólag bőven meghaladja az erejét és látszólag egyedül van. Őrült vigyorral tekint a hatalmas rémség után.
~ Ugyan már! Mi szükség erre ellenem? ~ Fogalmazódik meg benne. Ekkor támad egy hang demélyről, ami megelégelte az őrületet.
~ Bazd meg, végig csinálod! Az Úrnő nem azért vezett és Pycta nem azért mentett meg, hogy itt bomolj szét! ~
Levegőt kapkodva elindul társai felé. Keze még mindig remeg, nehezen képes ellenőrizni a szívverésüket, de sikerül.*
- Van remény! *Szalad ki belőle. Most már képes megnyugodni és érdemben cselekedni. Fontos, hogy társai ne hűljenek ki. Nieveshát óvatosan felemeli és Pyctához közel fekteti. Betakarja őket mindennel, amilyük csak van erre a célra. Végül az elhagyott mesterkardot is összeszedi. Kartávolságban leteszi. Most már csak vár. Amíg társai nem tudnak legalább nyelni, még a varázsitalokat sem itathatja meg velük. Veszélyes volna. Vár, és bízik Eeyrben, hogy jobban lesznek. Vigyáz rájuk és imádkozik értük.*
1795. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-14 17:20:05
Üzenet elküldve: 2022-02-14 17:20:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Jól számított, amikor hasonló stratégiát vélt felfedezni a pókok támadásában és jól taktikázva sikeresen felnyársalja utolsó ellenfelét a fényből szőtt lándzsára. Négy bestiát tett ártalmatlanná a rájuk támadók közül és társai is kivették a részüket a harcból.
Alig szereztek sérülést, de a pók mérge lassan felülkerekedik testén. Érzi, hogy egyre jobban szétárad a testében az átkos matéria, a fegyver markolata kicsúszik elerőtlenedő ujjai közül és semmivé is válik azonnal. Körülötte felhasított és szétvágott bestiák fekszenek, de végül maga is közéjük hanyatlik. Igyekszik megtámasztani magát, ám izmainak már nem parancsol, elterül a földön. Igyekszik úgy esni, hogy oldalra dőljön és az oldalára kerüljön, így talán a feje a karján pihenhet meg. Az erdő még ebben az állapotában is gyönyörködteti, nyugtatja. Nincs még vége. Ha a pók mérge halálos lenne, már biztosan megállította volna a szívét vagy képtelenné tette volna a lélegzésre, de még hall és lát, csak mozdulni nem tud.
Talán látja a felé tartó, hasonlóan járó Nieveshát, szeretne elémenni és átölelni, segíteni neki, ám mindezt csak képzeletében teheti meg. Szólni képtelen nézi végig, ahogy Niev a földre hanyatlik nem messze tőle.
Azt is hallja, hogy Rírion végez saját utolsó ellenfelével és így legyőzték az összes pókot. Az irbisz most is hatalmas segítség volt, az Erdőszellem katonája velük harcolt és győztek. Ám csak csatát nyertek, a háborút még nem. Némaság szakad rájuk, ám a csend burka hamar törik össze, ahogy a fák recsegése elér hozzájuk. Valami közeledik. Valami nagy. A köd oszlik és ha az erdőmélyi elf úgy terült el, hogy láthatja a közeledőt, akkor igyekszik úgy forgatni szemeit, hogy felmérhesse, mivel is állnak szemben.
Nem tudja, meddig hat a méreg, de ha a Fákban Lakó megsegíti, akkor újra fegyvert ragad, hogy szembenézhessen a Fekete Fát őrző szörnyeteggel, legyen is az bármi. Ha halniuk kell, hát meghalnak, ám bízik hitében, az Erdő Szívében, hogy nem hagyja ilyen dicstelen múlni hőseit. Néma ajkán régi mantrába kezd, készen rá, hogy ha eljön az ideje, újra harcba szálljon.*
~ Nem ököl vagyok, hanem kar, mely az ütést indítja. Nem kar vagyok, hanem test, amelyhez a kar tartozik. Nem test vagyok, hanem a fénylő szellem a sötétségben, mely az erdőből ered. Az erdő fénye vagyok, az erdő fénye vagyok. A Fény vagyok... ~
*Jól számított, amikor hasonló stratégiát vélt felfedezni a pókok támadásában és jól taktikázva sikeresen felnyársalja utolsó ellenfelét a fényből szőtt lándzsára. Négy bestiát tett ártalmatlanná a rájuk támadók közül és társai is kivették a részüket a harcból.
Alig szereztek sérülést, de a pók mérge lassan felülkerekedik testén. Érzi, hogy egyre jobban szétárad a testében az átkos matéria, a fegyver markolata kicsúszik elerőtlenedő ujjai közül és semmivé is válik azonnal. Körülötte felhasított és szétvágott bestiák fekszenek, de végül maga is közéjük hanyatlik. Igyekszik megtámasztani magát, ám izmainak már nem parancsol, elterül a földön. Igyekszik úgy esni, hogy oldalra dőljön és az oldalára kerüljön, így talán a feje a karján pihenhet meg. Az erdő még ebben az állapotában is gyönyörködteti, nyugtatja. Nincs még vége. Ha a pók mérge halálos lenne, már biztosan megállította volna a szívét vagy képtelenné tette volna a lélegzésre, de még hall és lát, csak mozdulni nem tud.
Talán látja a felé tartó, hasonlóan járó Nieveshát, szeretne elémenni és átölelni, segíteni neki, ám mindezt csak képzeletében teheti meg. Szólni képtelen nézi végig, ahogy Niev a földre hanyatlik nem messze tőle.
Azt is hallja, hogy Rírion végez saját utolsó ellenfelével és így legyőzték az összes pókot. Az irbisz most is hatalmas segítség volt, az Erdőszellem katonája velük harcolt és győztek. Ám csak csatát nyertek, a háborút még nem. Némaság szakad rájuk, ám a csend burka hamar törik össze, ahogy a fák recsegése elér hozzájuk. Valami közeledik. Valami nagy. A köd oszlik és ha az erdőmélyi elf úgy terült el, hogy láthatja a közeledőt, akkor igyekszik úgy forgatni szemeit, hogy felmérhesse, mivel is állnak szemben.
Nem tudja, meddig hat a méreg, de ha a Fákban Lakó megsegíti, akkor újra fegyvert ragad, hogy szembenézhessen a Fekete Fát őrző szörnyeteggel, legyen is az bármi. Ha halniuk kell, hát meghalnak, ám bízik hitében, az Erdő Szívében, hogy nem hagyja ilyen dicstelen múlni hőseit. Néma ajkán régi mantrába kezd, készen rá, hogy ha eljön az ideje, újra harcba szálljon.*
~ Nem ököl vagyok, hanem kar, mely az ütést indítja. Nem kar vagyok, hanem test, amelyhez a kar tartozik. Nem test vagyok, hanem a fénylő szellem a sötétségben, mely az erdőből ered. Az erdő fénye vagyok, az erdő fénye vagyok. A Fény vagyok... ~
1794. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-14 17:14:06
Üzenet elküldve: 2022-02-14 17:14:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Az erdei elf jól olvassa a jeleket. A pók lendül, s társaihoz hasonlóan szökkenve veszi célba áldozatát. Tán sikerrel is járna, s a Pyctában munkálkodó méreg hatását sajátjával toldaná, ha nem sejlene prédája kezében fényből szőtt lándzsa. A pók sivítva fúródik fel a mágia által kovácsolt fegyverre, s nem is mozdul többé.
Az erdei elf körül számos pók teste hever már, s végül az is oldalára dőlve leheli ki lelkét, amelyiknek a lábát szelte. Most Pycta is csatlakozik soraikba. A pók lecsúszik a kihunyó fényű lándzsáról, az elf pedig érzi, elhagyja ereje. Oldalára dőlve nyúlik ki ellenfelei között, a sárga szempár pedig a sötét erdőségre mered. A magas, szürke lombkorona szellőmuzsikája csitítja, de egyben sugallja is: A táncnak még nincs vége.
Fänrírion tőrért nyúl, de a pók gyorsabbnak bizonyul. Szökken, egyenesen az elf arcát célozva.
Az elf vele mozdul, s az arca felé tartó pókot sikerül alaposan fejbe kólintani a számszeríj nyelével. Undok reccsenés csapja meg az elf fülét, a nyolclábú pedig jó néhány lépéssel odébb próbálja magát összekanalazni a földről. Kisebb nehézségek árán sikerrel is jár, újra Fänrírionnak veselkedni azonban már nincs idő. Xauzur, sebességének köszönhetően hamar átszeli a Nievesha és Fänririon közötti távolságot, hogy marcangolva vessen véget utolsó támadójuknak is. A ragadozó bizony nagy segítségükre volt a harc során, ám jutalmat aligha vár érte. Módszeresen tépkedi fogaival a halódó pók lábait, s a hirtelen rájuk törő csendben nem is hallatszik más.
Nievesha kardját a földön húzva indul az erdei elf felé. Érzi a zsibbadást, mi átjárja testét, már a fájdalmat is elnyomva benne. A fegyver kicsúszik ujjai közül, ő pedig ernyedten nyúlik ki Pyctától alig két lépésnyire. Nem tudja, az elf él-e vagy hal, ahogy azt sem, vele mi lesz eztán. A borostyánszín tekintet a szerzetesre szegeződik, kinek nem áll módjában segíteni vagy nyugtatni a leányt. Látnak és hallanak, mozdulni viszont képtelenek. Mindkettejük fülében ott visszhangoznak azonban Khunezk szavai, s most már aligha meríthetnek erőt belőle.
Ellenfeleik szép számmal hullottak, beterítették velük a tisztást. A néma erdő most feszültebbnek hat, mint valaha. Csak Fänrírion van talpon a trióból, na meg Xauzur, de a halotti csendbe beálló robaj forrásától egy hosszú pillanatra mindkettejük lába a földbe gyökerezik. A lombok meghajlanak, s egy óriási árny vetül végig a fák alatt. A hatalmas lény, mi felettük egyensúlyoz, csörtetve vonul végig, hálót és fát egyaránt hajlítva hosszú lábai súlya alatt. Még a lassacskán feloszló ködön át is látni a körvonalait, noha csak Fänrírion képes szemmel kísérni. Nyolclábú és pókhoz hasonlatos, ez biztos. Nehéz megállapítani viszont, mekkora lehet valójában, de a hirtelen robajból ítélve minden bizonnyal szemmel kísérte a csata alakulását a magasból.
A fák heves recsegése végül elhal a távolban, s visszatelepszik rájuk a csend. Fänrírion immáron sejtheti, mit tartogat számukra a völgy, s mi őrzi valójában a Fekete Fát.*
*Az erdei elf jól olvassa a jeleket. A pók lendül, s társaihoz hasonlóan szökkenve veszi célba áldozatát. Tán sikerrel is járna, s a Pyctában munkálkodó méreg hatását sajátjával toldaná, ha nem sejlene prédája kezében fényből szőtt lándzsa. A pók sivítva fúródik fel a mágia által kovácsolt fegyverre, s nem is mozdul többé.
Az erdei elf körül számos pók teste hever már, s végül az is oldalára dőlve leheli ki lelkét, amelyiknek a lábát szelte. Most Pycta is csatlakozik soraikba. A pók lecsúszik a kihunyó fényű lándzsáról, az elf pedig érzi, elhagyja ereje. Oldalára dőlve nyúlik ki ellenfelei között, a sárga szempár pedig a sötét erdőségre mered. A magas, szürke lombkorona szellőmuzsikája csitítja, de egyben sugallja is: A táncnak még nincs vége.
Fänrírion tőrért nyúl, de a pók gyorsabbnak bizonyul. Szökken, egyenesen az elf arcát célozva.
Az elf vele mozdul, s az arca felé tartó pókot sikerül alaposan fejbe kólintani a számszeríj nyelével. Undok reccsenés csapja meg az elf fülét, a nyolclábú pedig jó néhány lépéssel odébb próbálja magát összekanalazni a földről. Kisebb nehézségek árán sikerrel is jár, újra Fänrírionnak veselkedni azonban már nincs idő. Xauzur, sebességének köszönhetően hamar átszeli a Nievesha és Fänririon közötti távolságot, hogy marcangolva vessen véget utolsó támadójuknak is. A ragadozó bizony nagy segítségükre volt a harc során, ám jutalmat aligha vár érte. Módszeresen tépkedi fogaival a halódó pók lábait, s a hirtelen rájuk törő csendben nem is hallatszik más.
Nievesha kardját a földön húzva indul az erdei elf felé. Érzi a zsibbadást, mi átjárja testét, már a fájdalmat is elnyomva benne. A fegyver kicsúszik ujjai közül, ő pedig ernyedten nyúlik ki Pyctától alig két lépésnyire. Nem tudja, az elf él-e vagy hal, ahogy azt sem, vele mi lesz eztán. A borostyánszín tekintet a szerzetesre szegeződik, kinek nem áll módjában segíteni vagy nyugtatni a leányt. Látnak és hallanak, mozdulni viszont képtelenek. Mindkettejük fülében ott visszhangoznak azonban Khunezk szavai, s most már aligha meríthetnek erőt belőle.
Ellenfeleik szép számmal hullottak, beterítették velük a tisztást. A néma erdő most feszültebbnek hat, mint valaha. Csak Fänrírion van talpon a trióból, na meg Xauzur, de a halotti csendbe beálló robaj forrásától egy hosszú pillanatra mindkettejük lába a földbe gyökerezik. A lombok meghajlanak, s egy óriási árny vetül végig a fák alatt. A hatalmas lény, mi felettük egyensúlyoz, csörtetve vonul végig, hálót és fát egyaránt hajlítva hosszú lábai súlya alatt. Még a lassacskán feloszló ködön át is látni a körvonalait, noha csak Fänrírion képes szemmel kísérni. Nyolclábú és pókhoz hasonlatos, ez biztos. Nehéz megállapítani viszont, mekkora lehet valójában, de a hirtelen robajból ítélve minden bizonnyal szemmel kísérte a csata alakulását a magasból.
A fák heves recsegése végül elhal a távolban, s visszatelepszik rájuk a csend. Fänrírion immáron sejtheti, mit tartogat számukra a völgy, s mi őrzi valójában a Fekete Fát.*
1793. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-14 12:41:44
Üzenet elküldve: 2022-02-14 12:41:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új otthon//
*Nem egyenesedik fel azonnal, ismeri a közeledő léptek gazdáját. Csak felpillant, s maga elé meredve. Révetegen bámulva be a sűrű fák közé, s nem is szólal meg azonnal.*
-Legyen négy makk. *Szólal meg lassan. Mélyen túr számtalan zsebe közül az egyikbe, hogy egy jó adag makkot szórjon a mohos kőre maga mellett. Eredetileg is a lány barátjának szánta, elvégre a mókusra is ráfér az étek ily hosszú út után. Asyenth szavaira közben nagyot bólint, ahogy felegyenesedik.*
-Gyönyörű itt, igen. És veszélyes. Ne feledd, bármily öreg is ez az erdő, nekünk új. Nem csak veszedelmes vadak lakhatják... Van annál rosszabb is. Légy résen és tarts élesen az érzékeid.
*A lány felé fordul, ajkai széle pedig meleg mosolyba húzódnak. Számos esztendő telt már el azóta, mióta rátalált, s legalább annyira közel áll szívéhez, mint maga a természet. Ugyan megtanított neki mindent, amit tudnia kell a túléléshez, a fiatal lány játszi makacssága bizony gyakorta felülírja leckéit.*
-A csizmád. Tudod, hogy télvíz van. Még talpadba karcol a hideg. *Szavai a legkevésbé sem csengenek parancsolóan. Elhaladtában mellette a lány vállaira helyezi jókora, érdes tenyerét, s halkan felsóhajt.*
-Hűvös még az éj. Talán tüzet is kell raknunk. *Irtózik a tűzrakás gondolatától is, éppen ezért oly ritkán nyúl ehhez, amennyire csak lehetséges. Nem kedveli a gallyakat emésztő lángok diadalmas roppanását, sem a látványát. A törékeny leányt dideregni látni viszont még kevésbé.*
-Sátrat készítünk. Levelekből, növényekből, gallyakból. Jó idő felhúzni egy igazi menedéket... *Elharapja szavait, hegyes füléhez emelve tenyerét pillant szürke szemeivel a lányra.*
-Hallga! Csermely csorog a közelben a kövek között. *Valóban, s habár csak hangját hallják, mégis áldás az ilyesmi.* -Töltsd meg a butykosokat. *Nyújtja Asyenth felé sajátját.* -És légy résen. Ahol víz van, ott vadak is isznak. *Nem félti a leányt. Elég időt töltött már a szabad ég alatt hozzá, hogy ismerje az erdőjárás mikéntjét.
Ő maga nekilát közben, hogy egymáshoz hajtsa az vaskos ágakat, méretes sátrat húzva kettejük, no meg Taisam számára. Levelekkel és aljnövényzettel fedi majd le, ha már biztosan áll a lábán a hevenyészett építmény. Nagy segítség lenne, ha lenne néhány állat, kikre társukként tekinthetnek... És nem csupán a védelem miatt. Tán e szeszélyesnek látszó erdő is könnyebben megbarátkozik majd velük, ha szándékaikról tanúbizonyságot tesznek.
Amennyiben elkészült mindennel, letelepedik az aljnövényzetre. Ha Asyenth is visszaér feladatából, úgy tekintetével követi útját, némán merengve, gondolkodva.*
-Ha madár keresztezi utadat, szólj. Szívesen kötnék barátságot eggyel. Sok mondanivalója lehet az erdőről, s e földről magáról is. *Egy kurta biccentéssel toldja meg a dolgot, mielőtt folytatná.* -Mit láttál a pataknál? Élelmet? *Esznek ők húst, de ha lehet, kerülik. Az erdő bőséges, ha tudja, mit keressen a vándor. Kökény, paréj, berkenye - s hosszú még a sor, mind megterem az erdőben. Az sem áll távol tőle, hogy feltöltse az éléskamrát, ha eljön az idő. De elébb lábukat kell megvetniük, ez az első.*
*Nem egyenesedik fel azonnal, ismeri a közeledő léptek gazdáját. Csak felpillant, s maga elé meredve. Révetegen bámulva be a sűrű fák közé, s nem is szólal meg azonnal.*
-Legyen négy makk. *Szólal meg lassan. Mélyen túr számtalan zsebe közül az egyikbe, hogy egy jó adag makkot szórjon a mohos kőre maga mellett. Eredetileg is a lány barátjának szánta, elvégre a mókusra is ráfér az étek ily hosszú út után. Asyenth szavaira közben nagyot bólint, ahogy felegyenesedik.*
-Gyönyörű itt, igen. És veszélyes. Ne feledd, bármily öreg is ez az erdő, nekünk új. Nem csak veszedelmes vadak lakhatják... Van annál rosszabb is. Légy résen és tarts élesen az érzékeid.
*A lány felé fordul, ajkai széle pedig meleg mosolyba húzódnak. Számos esztendő telt már el azóta, mióta rátalált, s legalább annyira közel áll szívéhez, mint maga a természet. Ugyan megtanított neki mindent, amit tudnia kell a túléléshez, a fiatal lány játszi makacssága bizony gyakorta felülírja leckéit.*
-A csizmád. Tudod, hogy télvíz van. Még talpadba karcol a hideg. *Szavai a legkevésbé sem csengenek parancsolóan. Elhaladtában mellette a lány vállaira helyezi jókora, érdes tenyerét, s halkan felsóhajt.*
-Hűvös még az éj. Talán tüzet is kell raknunk. *Irtózik a tűzrakás gondolatától is, éppen ezért oly ritkán nyúl ehhez, amennyire csak lehetséges. Nem kedveli a gallyakat emésztő lángok diadalmas roppanását, sem a látványát. A törékeny leányt dideregni látni viszont még kevésbé.*
-Sátrat készítünk. Levelekből, növényekből, gallyakból. Jó idő felhúzni egy igazi menedéket... *Elharapja szavait, hegyes füléhez emelve tenyerét pillant szürke szemeivel a lányra.*
-Hallga! Csermely csorog a közelben a kövek között. *Valóban, s habár csak hangját hallják, mégis áldás az ilyesmi.* -Töltsd meg a butykosokat. *Nyújtja Asyenth felé sajátját.* -És légy résen. Ahol víz van, ott vadak is isznak. *Nem félti a leányt. Elég időt töltött már a szabad ég alatt hozzá, hogy ismerje az erdőjárás mikéntjét.
Ő maga nekilát közben, hogy egymáshoz hajtsa az vaskos ágakat, méretes sátrat húzva kettejük, no meg Taisam számára. Levelekkel és aljnövényzettel fedi majd le, ha már biztosan áll a lábán a hevenyészett építmény. Nagy segítség lenne, ha lenne néhány állat, kikre társukként tekinthetnek... És nem csupán a védelem miatt. Tán e szeszélyesnek látszó erdő is könnyebben megbarátkozik majd velük, ha szándékaikról tanúbizonyságot tesznek.
Amennyiben elkészült mindennel, letelepedik az aljnövényzetre. Ha Asyenth is visszaér feladatából, úgy tekintetével követi útját, némán merengve, gondolkodva.*
-Ha madár keresztezi utadat, szólj. Szívesen kötnék barátságot eggyel. Sok mondanivalója lehet az erdőről, s e földről magáról is. *Egy kurta biccentéssel toldja meg a dolgot, mielőtt folytatná.* -Mit láttál a pataknál? Élelmet? *Esznek ők húst, de ha lehet, kerülik. Az erdő bőséges, ha tudja, mit keressen a vándor. Kökény, paréj, berkenye - s hosszú még a sor, mind megterem az erdőben. Az sem áll távol tőle, hogy feltöltse az éléskamrát, ha eljön az idő. De elébb lábukat kell megvetniük, ez az első.*
1792. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-12 16:08:32
Üzenet elküldve: 2022-02-12 16:08:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Új otthon//
*A mezítlábas léptek szinte hangtalanoka hideg talajon, ahogyan a vékony alak átsuhan a fák lombja alatt. Időnként fel-fel pillant a csupasz ágak irányába, olyankor minduntalan gyorsabb tempót igyekezvén diktálni magának. Le sem akar maradni, valamint a menekülés is egyre gyorsabb tempóra sarkallja. A nyomában van, s üldözőjét csak pillanatokra tudja megpillantani, ami édes kevés ahhoz, hogy bizonyosan tudhassa, hogy ő áll a nyerő oldalon. Szaporán szedi a levegőt, sietősen vág át a háborítatlan növények között, igyekezve a békét nem felborítani. Hisz ismeretlen még a vidék, vadak otthonába érkezett, melyet egy pillanatra sem szándéka felbolygatni. Megtanulta hogyan legyen tiszteletteljes fiatal vére ellenére. De most a tét komoly, így óvatos, vigyázó, de gyors léptekkel halad a csendben, megmaradva a sötétben. Amikor pedig már úgy érzi, hogy nyert ügye van, hisz a fák között megpillantani véli a magas alakot vigyora szélesen elterül az arcán.
De az öröm korainak tűnik, üldözője az előtte terebélyesedő fa törzsén cikázik le, hogy a hirtelen fékező lány arcába nézhessen. Asyenth pupillái tágulnak, a szíve még hevesebben kalapál a mellkasában. Üldöző és üldözött most farkasszemet nézhetnek egymással. Vagyis igazából mókus szemet, ugyanis Taisam ismét diadalmaskodott. A mókus legyőzhetetlennek bizonyul, amit a lány egy dacos fejszegéssel vesz is tudomásul. Az állat csipogását szinte kacajnak hallja. Pedig reménykedett, hogy az ismeretlen vidék ad egy cseppnyi előnyt a számára, de még edzenie kell, ha a legközelebbi versenyt meg akarja nyerni.*
- Csak szerencséd volt. Annyira ne legyél öntelt.
*Nyújtja is ki karját, hogy barátja azon keresztül mászhasson át a nyakába. Amikor pedig ez megtörténik karját továbbra is kinyújtva helyezi tenyerét az előtte magasodó fa törzsére.*
- Köszönöm.
*Mosolyodik el halványan, majd közelebb lépve hunyja le szemeit, hogy homlokát a hideg törzsnek dönthesse.*
- Köszönöm, hogy óvtatok, s védelmetek alatt játszhattam Taisammal.
*Simít aprót a törzsön, majd mosolyogva kukkant ki a törzs mögül. A magas alakot figyeli némán egy ideig, végül kilépve a takarásból hosszan sóhajt fel.*
- Legyen négy makk. Egy makk volt a tét, ha Taisam nyer.
*Vakar zavart vigyorral a tarkójára, mikor apja mellé érkezik. Nem is magyarázza tovább a dolgokat, hiszen majdhogynem nyilvánvaló, hogy barátjával szemben nem volt sok esélye. Amaz csak csipog egyet, mire a lány kelletlenül húzza el a száját.*
- Ne hazudj. Sosem volt szó kettőről.
*Dünnyögi halkan, majd már a környezetnek szentelve figyelmét lassan körbe is forog, hogy mindent alaposan megcsodálhasson.*
- Gyönyörű itt. Szabad, tiszta és jó illatú.
*Szippant is mélyet a hideg levegőből, melybe belekeveredik a föld, a fák illata. Olyan egyveleg, amelytől olyan érzése támad, hogy megérkezett végre haza. Mikor pedig eltelt a látvánnyal ő sem rest segíteni, az ágak, gallyak gyűjtésében. Hisz az új otthon teremtése neki is épp úgy feladata, ahogyan apjáé. Ha az erdő engedi, szeretne itt otthonra lelni, óvni és szeretni a háborítatlan békét. Tanulni, fejlődni és igaz barátja lenni a természetnek.*
*A mezítlábas léptek szinte hangtalanoka hideg talajon, ahogyan a vékony alak átsuhan a fák lombja alatt. Időnként fel-fel pillant a csupasz ágak irányába, olyankor minduntalan gyorsabb tempót igyekezvén diktálni magának. Le sem akar maradni, valamint a menekülés is egyre gyorsabb tempóra sarkallja. A nyomában van, s üldözőjét csak pillanatokra tudja megpillantani, ami édes kevés ahhoz, hogy bizonyosan tudhassa, hogy ő áll a nyerő oldalon. Szaporán szedi a levegőt, sietősen vág át a háborítatlan növények között, igyekezve a békét nem felborítani. Hisz ismeretlen még a vidék, vadak otthonába érkezett, melyet egy pillanatra sem szándéka felbolygatni. Megtanulta hogyan legyen tiszteletteljes fiatal vére ellenére. De most a tét komoly, így óvatos, vigyázó, de gyors léptekkel halad a csendben, megmaradva a sötétben. Amikor pedig már úgy érzi, hogy nyert ügye van, hisz a fák között megpillantani véli a magas alakot vigyora szélesen elterül az arcán.
De az öröm korainak tűnik, üldözője az előtte terebélyesedő fa törzsén cikázik le, hogy a hirtelen fékező lány arcába nézhessen. Asyenth pupillái tágulnak, a szíve még hevesebben kalapál a mellkasában. Üldöző és üldözött most farkasszemet nézhetnek egymással. Vagyis igazából mókus szemet, ugyanis Taisam ismét diadalmaskodott. A mókus legyőzhetetlennek bizonyul, amit a lány egy dacos fejszegéssel vesz is tudomásul. Az állat csipogását szinte kacajnak hallja. Pedig reménykedett, hogy az ismeretlen vidék ad egy cseppnyi előnyt a számára, de még edzenie kell, ha a legközelebbi versenyt meg akarja nyerni.*
- Csak szerencséd volt. Annyira ne legyél öntelt.
*Nyújtja is ki karját, hogy barátja azon keresztül mászhasson át a nyakába. Amikor pedig ez megtörténik karját továbbra is kinyújtva helyezi tenyerét az előtte magasodó fa törzsére.*
- Köszönöm.
*Mosolyodik el halványan, majd közelebb lépve hunyja le szemeit, hogy homlokát a hideg törzsnek dönthesse.*
- Köszönöm, hogy óvtatok, s védelmetek alatt játszhattam Taisammal.
*Simít aprót a törzsön, majd mosolyogva kukkant ki a törzs mögül. A magas alakot figyeli némán egy ideig, végül kilépve a takarásból hosszan sóhajt fel.*
- Legyen négy makk. Egy makk volt a tét, ha Taisam nyer.
*Vakar zavart vigyorral a tarkójára, mikor apja mellé érkezik. Nem is magyarázza tovább a dolgokat, hiszen majdhogynem nyilvánvaló, hogy barátjával szemben nem volt sok esélye. Amaz csak csipog egyet, mire a lány kelletlenül húzza el a száját.*
- Ne hazudj. Sosem volt szó kettőről.
*Dünnyögi halkan, majd már a környezetnek szentelve figyelmét lassan körbe is forog, hogy mindent alaposan megcsodálhasson.*
- Gyönyörű itt. Szabad, tiszta és jó illatú.
*Szippant is mélyet a hideg levegőből, melybe belekeveredik a föld, a fák illata. Olyan egyveleg, amelytől olyan érzése támad, hogy megérkezett végre haza. Mikor pedig eltelt a látvánnyal ő sem rest segíteni, az ágak, gallyak gyűjtésében. Hisz az új otthon teremtése neki is épp úgy feladata, ahogyan apjáé. Ha az erdő engedi, szeretne itt otthonra lelni, óvni és szeretni a háborítatlan békét. Tanulni, fejlődni és igaz barátja lenni a természetnek.*
1791. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-10 11:40:20
Üzenet elküldve: 2022-02-10 11:40:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev tapasztalatlan, amint csapása talál, átjárja egyfajta győzelmi mámor. Ami abban a pillanatban foszlik semmivé, mikor megérzi azt az apró szúrást. Más körülmények között nem tulajdonítana ennek nagyobb jelentőséget, meg talán elgondolkodna azon, hogy mennyi esélye volt, ha a páncélos Pycta is ugyanígy járt?
Niev érzi, hogy zsibbadni kezd, nem úgy, mint mikor hosszasan egy helyben ül és emiatt elmacskásodik, most mindenütt érzi, még a szemhéjában is.
A testét már bizarr görcsbe húzza a zsibbadás, nem emeli meg a kardot, de továbbra is két kézzel fogja, valahol a jobb csípőjének magasságában, a hegye leér a földre, ahogy pedig furcsa lépésekkel haladni próbál, hallani a fémet amint a földet karistolja. Száját tátja, képtelen becsukni, lassan pislog, de szíve úgy verdes, mint a riadt madár szárnya. Pycta felé próbál indulni, tátott szájjal nézve rá, hatalmas akaraterővel kényszerítve önmagát arra, hogy mindeközben állva tudjon maradni...*
*Niev tapasztalatlan, amint csapása talál, átjárja egyfajta győzelmi mámor. Ami abban a pillanatban foszlik semmivé, mikor megérzi azt az apró szúrást. Más körülmények között nem tulajdonítana ennek nagyobb jelentőséget, meg talán elgondolkodna azon, hogy mennyi esélye volt, ha a páncélos Pycta is ugyanígy járt?
Niev érzi, hogy zsibbadni kezd, nem úgy, mint mikor hosszasan egy helyben ül és emiatt elmacskásodik, most mindenütt érzi, még a szemhéjában is.
A testét már bizarr görcsbe húzza a zsibbadás, nem emeli meg a kardot, de továbbra is két kézzel fogja, valahol a jobb csípőjének magasságában, a hegye leér a földre, ahogy pedig furcsa lépésekkel haladni próbál, hallani a fémet amint a földet karistolja. Száját tátja, képtelen becsukni, lassan pislog, de szíve úgy verdes, mint a riadt madár szárnya. Pycta felé próbál indulni, tátott szájjal nézve rá, hatalmas akaraterővel kényszerítve önmagát arra, hogy mindeközben állva tudjon maradni...*
1790. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-10 08:24:58
Üzenet elküldve: 2022-02-10 08:24:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Remélte, nem lesz igaza és nem jön közel semmi annyira, hogy az íj már használhatatlan legyen. Legalábbis eredeti rendeltetése szerint, mert különben sok lehetőség rejlik benne így is. Rírion először a hosszú tőrben bízik. Ha sikerül időben kirántani övéből, akkor a pók fejét célozza meg. Ha a pók gyorsabb, akkor a vaskos íjjal próbál szintén a fejére ütni, hogy távol tartsa. Legjobb védekezés a támadás, de ha erre se volna ideje, akkor legalább blokkolni próbál az íjjal. Bárhogy alakul, a fény megszűník egy pillanatra és Rírion éppen nem látja, miért. Ez abban a fél pillanatban nagyon megrázó, mert jelenthetné a legrosszabbat is, ugyanakkor muszáj a kócos elfnek a pókra figyelni és a muszáj nagy úr. A fény visszajön. Talán éppen jókor segíthet Rírionnak is. Tudja, hogy Pycta még cselekvő képes, ha mást nem is. De mi van Nieveshával? Gyorsan túl kell lennie ezen a pókon, lehetőleg élve, hogy megtudja.*
*Remélte, nem lesz igaza és nem jön közel semmi annyira, hogy az íj már használhatatlan legyen. Legalábbis eredeti rendeltetése szerint, mert különben sok lehetőség rejlik benne így is. Rírion először a hosszú tőrben bízik. Ha sikerül időben kirántani övéből, akkor a pók fejét célozza meg. Ha a pók gyorsabb, akkor a vaskos íjjal próbál szintén a fejére ütni, hogy távol tartsa. Legjobb védekezés a támadás, de ha erre se volna ideje, akkor legalább blokkolni próbál az íjjal. Bárhogy alakul, a fény megszűník egy pillanatra és Rírion éppen nem látja, miért. Ez abban a fél pillanatban nagyon megrázó, mert jelenthetné a legrosszabbat is, ugyanakkor muszáj a kócos elfnek a pókra figyelni és a muszáj nagy úr. A fény visszajön. Talán éppen jókor segíthet Rírionnak is. Tudja, hogy Pycta még cselekvő képes, ha mást nem is. De mi van Nieveshával? Gyorsan túl kell lennie ezen a pókon, lehetőleg élve, hogy megtudja.*
1789. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-09 01:22:28
Üzenet elküldve: 2022-02-09 01:22:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új otthon//
-Öreg vagy barátom. Öregebb, mint én. Öregebb, mint a legöregebb lélegzet a csillagok alatt. *Tenyerét és hegyes fülét a fa kemény, rideg törzsének nyomja, ekképp suttog az éjszakában. Egy árva lélek, annyi sincs körülötte. Se ember, se elf, se ork, de még állat se, kit láthatna vagy hallhatna. A fához beszél.
Az erdő valóban öregnek hat. Tele titkokkal és gonddal, feszültséggel és dühvel. Rengeteg dühvel. Hogy e harag, mit érezni vél, ki fia vagy leánya felé irányul, nem tudná megmondani. Most jár éltében először e fák alatt. Csillagok fényösvényén érkezett, s lábán kívül más nem vezette. Most pedig itt van, habókos mivoltában.
Lassan, szeretettel simít végig a kérges fatörzsön, majd jól láthatóan biccent. Hogy egy kósza gondolatfoszlánynak, netán a fának, a választ tán maga sem tudná megmondani. Komótosan nyúl a fatörzsnek támasztott bot után, hogy útnak induljon. Az erdő vadjainak szakadatlan kórusa végtelen nyugalommal árasztja el. Otthonát idézi. Valódi otthonát.
Útra kel, csapást vagy ösvényt nem követve. Pihenőhely után néz. Tán táborhely után. Persze tüzet nem rak. Azt soha sem tenné. Tiszteletben tartja az erdőt, s reméli, az sem háborgatja viszont. Sejti, mily vadak bújhatnak az árnyak között, ezért ésszel és okosan jár és kel. Nem csap nagy zajt, megmarad a setétben.
Jó néhány óra lehet már lábában, mikor hirtelenjében megtorpan. Kékül az ég alja, de a két hold még jól látszik, a napnak pedig a hírnökei sem bújtak még elő a horizonton.*
-Itt. *Pillant körbe, mint aki engedélyt kér a fáktól, hogy tábort verhessen közébük. Nagy és erős fák, kevés ágat hullajtanak. Barátai ők. Legalábbis annak tartja őket. Nem vetik ki maguk közül, s egy rossz szavuk sincs hozzá... Igaz, ami igaz, nem is túl bőbeszédű társaság. Annál jobb hallgatóság.* -Három makkot adok ezért a talpalatnyi földért itt, a talpatok tövében. Nem többet! *Szemei hosszan kísérik egy mókus árnyát a levelüktől fosztott lombokon, s nem röstelli halovány mosollyal üdvözölni a látványt, mielőtt munkához látna.
A hajnalt már egy szépen rendezett farakás fogadja. Vaskos törzsek és ágak, okos kupacokban. Persze fát akkor sem vágna, ha élete múlna rajta. Kidőlt, könnyebb törzsek ezek a közelből, s megannyi, hullott faág. Lecövekel alábuk, s elnézi a mély nyugadalomban hullámzó lombokat maga fölött. Épít valami hevenyészett menedéket majd, csak azután huny csak. Aztán talán gombászni indul, és élelem után néz. Feltérképezi az erdőt.*
A hozzászólás írója (Shruma Däul) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.09 01:40:48
-Öreg vagy barátom. Öregebb, mint én. Öregebb, mint a legöregebb lélegzet a csillagok alatt. *Tenyerét és hegyes fülét a fa kemény, rideg törzsének nyomja, ekképp suttog az éjszakában. Egy árva lélek, annyi sincs körülötte. Se ember, se elf, se ork, de még állat se, kit láthatna vagy hallhatna. A fához beszél.
Az erdő valóban öregnek hat. Tele titkokkal és gonddal, feszültséggel és dühvel. Rengeteg dühvel. Hogy e harag, mit érezni vél, ki fia vagy leánya felé irányul, nem tudná megmondani. Most jár éltében először e fák alatt. Csillagok fényösvényén érkezett, s lábán kívül más nem vezette. Most pedig itt van, habókos mivoltában.
Lassan, szeretettel simít végig a kérges fatörzsön, majd jól láthatóan biccent. Hogy egy kósza gondolatfoszlánynak, netán a fának, a választ tán maga sem tudná megmondani. Komótosan nyúl a fatörzsnek támasztott bot után, hogy útnak induljon. Az erdő vadjainak szakadatlan kórusa végtelen nyugalommal árasztja el. Otthonát idézi. Valódi otthonát.
Útra kel, csapást vagy ösvényt nem követve. Pihenőhely után néz. Tán táborhely után. Persze tüzet nem rak. Azt soha sem tenné. Tiszteletben tartja az erdőt, s reméli, az sem háborgatja viszont. Sejti, mily vadak bújhatnak az árnyak között, ezért ésszel és okosan jár és kel. Nem csap nagy zajt, megmarad a setétben.
Jó néhány óra lehet már lábában, mikor hirtelenjében megtorpan. Kékül az ég alja, de a két hold még jól látszik, a napnak pedig a hírnökei sem bújtak még elő a horizonton.*
-Itt. *Pillant körbe, mint aki engedélyt kér a fáktól, hogy tábort verhessen közébük. Nagy és erős fák, kevés ágat hullajtanak. Barátai ők. Legalábbis annak tartja őket. Nem vetik ki maguk közül, s egy rossz szavuk sincs hozzá... Igaz, ami igaz, nem is túl bőbeszédű társaság. Annál jobb hallgatóság.* -Három makkot adok ezért a talpalatnyi földért itt, a talpatok tövében. Nem többet! *Szemei hosszan kísérik egy mókus árnyát a levelüktől fosztott lombokon, s nem röstelli halovány mosollyal üdvözölni a látványt, mielőtt munkához látna.
A hajnalt már egy szépen rendezett farakás fogadja. Vaskos törzsek és ágak, okos kupacokban. Persze fát akkor sem vágna, ha élete múlna rajta. Kidőlt, könnyebb törzsek ezek a közelből, s megannyi, hullott faág. Lecövekel alábuk, s elnézi a mély nyugadalomban hullámzó lombokat maga fölött. Épít valami hevenyészett menedéket majd, csak azután huny csak. Aztán talán gombászni indul, és élelem után néz. Feltérképezi az erdőt.*
A hozzászólás írója (Shruma Däul) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.09 01:40:48
1788. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-08 14:04:56
Üzenet elküldve: 2022-02-08 14:04:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A fájdalom nem fejti ki hatását és az erdőmélyi elf jól számítva a bestia viselkedését sikeresen megszabadítja azt négy lábától és ezzel harcképtelenné teszi. Ugyan még mindig veszélyes, ám aligha tudna ártani lefelezett lábakkal ellenük. Elégedettséget ugyan nem érez a sikeres támadás után, mert akad még ellenfél és a méreg, amelyet a pók fullánkja juttatott a testébe, gyorsabban fejti ki hatását, mint gondolta. Talán a hosszú élet és a tapasztalat miatt van, de ösztönösen számolja szívének dobbanásait, hogy később - ha túlélik - rájöhessen, milyen gyorsan is hat ennek a bestiának a mérge. Ám mindez csak tudatának egy zugában fogalmazódik meg, hisz figyelme még a megmaradt pókoké.
Amennyire fel tudja mérni, úgy kevés ellenfelük maradt, de közben Niev vereséggel felérő győzelmet aratott saját szörnyetege ellen. Talán meg is sérült, de Xauzur a segítségére siet és utolsó, még élő támadóját öli meg. Rírionnak is sikerül egy újabb pókot ártalmatlanítania az íjjal. Neki is maradt egy utolsó ellenfél, akivel most még számszeríjjal a kezében kell szembenéznie, de a páncélos próféta reméli, hogy megugorja ezt az akadályt is.
Ám neki is megvan a saját gondja és ellenfele. Az utolsóként maradt pókok közül az egyik felé veszi az irányt. A testében szétáradó méregtől térdre rogy, ereje folyamatosan csökken, vicsorogva, minden állóképességét latbavetve fordul szembe féltérden a pókkal. A mesterkardot kiengedi ujjai közül, hogy az abban a pillanatban legyen semmivé. Más terve van.*
- GYERE! *Ha a pókok úgy mozognak, ahogy azt eddig tapasztalta, a szörnyeteg nem fog sokat teketóriázni, hogy a legyengült prédának vesse magát. Az ugráshoz kell hely, úgyhogy igyekszik kivárni addig, míg az állat elrugaszkodik előtte, ekkor egy újabb fegyverkéréssel fényből kovácsolt lándzsát varázsolna magának, hogy a felé ugró pók önmagát nyársalja fel lendületétől a fegyver acélján. Ha bírnak is valamiféle intelligenciával, akkor a pók felfoghatja, hogy fegyvertelen és ha csak vad pusztítani vágyás vezérli őket, akkor az akadályt nem fogja látni közte és a préda között.
Abban is reménykedik, hogy Xauzur is felfigyelt kiáltására és társa segítségére siet. Talán nem késik el, talán közbe tud szólni, ha utolsó támadása nem jár sikerrel vagy a varázslat nem sikerül mielőtt a méreg legyűri teljesen. Nincs más lehetőség. Ha sikertelen a mágia, megpróbál félregurulni, hogy elkerülje a becsapódást.
Ha itt elbuknak, akkor az egész küldetésnek vége. Bízik saját erejében, állóképességében és tudásában, a Fákban Lakóban, hogy ilyenkor sem fordul el prófétájától.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
*A fájdalom nem fejti ki hatását és az erdőmélyi elf jól számítva a bestia viselkedését sikeresen megszabadítja azt négy lábától és ezzel harcképtelenné teszi. Ugyan még mindig veszélyes, ám aligha tudna ártani lefelezett lábakkal ellenük. Elégedettséget ugyan nem érez a sikeres támadás után, mert akad még ellenfél és a méreg, amelyet a pók fullánkja juttatott a testébe, gyorsabban fejti ki hatását, mint gondolta. Talán a hosszú élet és a tapasztalat miatt van, de ösztönösen számolja szívének dobbanásait, hogy később - ha túlélik - rájöhessen, milyen gyorsan is hat ennek a bestiának a mérge. Ám mindez csak tudatának egy zugában fogalmazódik meg, hisz figyelme még a megmaradt pókoké.
Amennyire fel tudja mérni, úgy kevés ellenfelük maradt, de közben Niev vereséggel felérő győzelmet aratott saját szörnyetege ellen. Talán meg is sérült, de Xauzur a segítségére siet és utolsó, még élő támadóját öli meg. Rírionnak is sikerül egy újabb pókot ártalmatlanítania az íjjal. Neki is maradt egy utolsó ellenfél, akivel most még számszeríjjal a kezében kell szembenéznie, de a páncélos próféta reméli, hogy megugorja ezt az akadályt is.
Ám neki is megvan a saját gondja és ellenfele. Az utolsóként maradt pókok közül az egyik felé veszi az irányt. A testében szétáradó méregtől térdre rogy, ereje folyamatosan csökken, vicsorogva, minden állóképességét latbavetve fordul szembe féltérden a pókkal. A mesterkardot kiengedi ujjai közül, hogy az abban a pillanatban legyen semmivé. Más terve van.*
- GYERE! *Ha a pókok úgy mozognak, ahogy azt eddig tapasztalta, a szörnyeteg nem fog sokat teketóriázni, hogy a legyengült prédának vesse magát. Az ugráshoz kell hely, úgyhogy igyekszik kivárni addig, míg az állat elrugaszkodik előtte, ekkor egy újabb fegyverkéréssel fényből kovácsolt lándzsát varázsolna magának, hogy a felé ugró pók önmagát nyársalja fel lendületétől a fegyver acélján. Ha bírnak is valamiféle intelligenciával, akkor a pók felfoghatja, hogy fegyvertelen és ha csak vad pusztítani vágyás vezérli őket, akkor az akadályt nem fogja látni közte és a préda között.
Abban is reménykedik, hogy Xauzur is felfigyelt kiáltására és társa segítségére siet. Talán nem késik el, talán közbe tud szólni, ha utolsó támadása nem jár sikerrel vagy a varázslat nem sikerül mielőtt a méreg legyűri teljesen. Nincs más lehetőség. Ha sikertelen a mágia, megpróbál félregurulni, hogy elkerülje a becsapódást.
Ha itt elbuknak, akkor az egész küldetésnek vége. Bízik saját erejében, állóképességében és tudásában, a Fákban Lakóban, hogy ilyenkor sem fordul el prófétájától.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
1787. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-06 21:59:58
Üzenet elküldve: 2022-02-06 21:59:58
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Az erdei elf a fájdalmat ugyan legyőzi, de a sebesüléséből kiinduló zsibbadással már nem tudja felvenni a versenyt. Érzi, miképp áramlik az tova vérével együtt, s miképp hat ki egész karjára. A parancsára közben Xauzur megtorpan, s sebesen a Nievesha felé iramodó pókok felé veszi az irányt.
Pycta jóslata beteljesedni látszik. Ahogy azt várta, a nyolclábú felé szökken, s sérülés ide vagy oda, az erdei elfnek módjában áll egy kaszálással megszabadítani őt négytől is belőlük. Nyálkás, zöld váladéktól kísérve zuhan tovább a test lendületében, hogy aztán nyekkenve érjen talajt az elf háta mögött. Az állat még él. Maradék lábait latba véve vonszolja magát a földön, undok, gurgulázó hangot hallatva közben csáprágóival. El nem menekül viszont. E lényeket az első pillanattól fogva nem vezérli más, csak a gyilkos szándék. Még akkor sem mond le saját és testvérei prédájáról, mikor a biztos halállal néz farkasszemet, s aligha árthat már a triónak.
Az erdei elf nem marad azonban teendő nélkül. Megmaradt ellenfele pillanatokon belül eléri. A csuhátlan csuhásnak egyéb gondjai is akadnak: A zsibbadás, mi eddig leginkább karjában érte, most gyorsított ütemben árad testében. A lábai megremegnek, az elf pedig térdre rogy. Éppen, hogy képes megszorítani még a fénylő kardot, ám gyors mozdulatokra már vajmi kevés esélye lehet.
Fänrírion újabb nyila is célt talál, szinte a földhöz szögezve áldozatát. A pók teste végig remeg, hosszú lábai megfeszülnek, majd görbülve ernyednek. Következő ellenfele eközben már az elf felé is szökken. Csak a szerencse lehet a megmondója, Fänrírion képes-e időben előrántania tőrét, vagy kénytelen lesz a számszeríj adta lehetőségekkel élni a közelharcban is.
Nievesha megveti lábát, felkészülten várva az érkező pókot. Gondosan előre tervez, ezzel elősegítvén támadását. A nyolclábú viszont legalább annyira agilis, mint amilyennek kinéz. Elrugaszkodik, Nievesha pedig lesújt a jókora karddal.
A levegőben kaszálja el a bestiát, alaposan felvágva annak duzzadt potrohát. A lény ugyan belekapaszkodik a karjába hosszú lábaival, de a lendület tovább viszi a testet. Utolsó erejével is kapaszkodik, kissé megfeszítve a lány karját, s mielőtt holtan rogyna a földre, még lecsap. Fullánkja tűként hatol a lány lapockái közé, Nievesha pedig elsőre csak egy aprócska csípést érezhet. Csak eztán árad szét testében az égető érzés, amitől már-már szeme káprázik. A zsibbadás azonnal terjedni kezd. Ugyan ellenfele belsőségei a háta mögött folynak szét épp a földön, de nem lehet nyugodt. Még könnyáztatta tekintetétnek függönyén keresztül is láthatja a felé robogó pókot, ki mohón és hevesen szövi nedvektől csillogó hálóját hátsó pár lábával. Talán becsavarva, fejjel lefelé lógatja majd fel valamelyik fára, ahogy azt ő korábban képzelte... Nyála csomósnak érződik, s szíve is vadul kalapál. Megtántorodik, ám azt pontosan látja, miképp robban be a képbe Xauzur, s miképp roppan állkapcsa a felé tartó pókon. Talpon van még, immáron ellenség híján, de érzi, rohamosan gyengül.*
*Az erdei elf a fájdalmat ugyan legyőzi, de a sebesüléséből kiinduló zsibbadással már nem tudja felvenni a versenyt. Érzi, miképp áramlik az tova vérével együtt, s miképp hat ki egész karjára. A parancsára közben Xauzur megtorpan, s sebesen a Nievesha felé iramodó pókok felé veszi az irányt.
Pycta jóslata beteljesedni látszik. Ahogy azt várta, a nyolclábú felé szökken, s sérülés ide vagy oda, az erdei elfnek módjában áll egy kaszálással megszabadítani őt négytől is belőlük. Nyálkás, zöld váladéktól kísérve zuhan tovább a test lendületében, hogy aztán nyekkenve érjen talajt az elf háta mögött. Az állat még él. Maradék lábait latba véve vonszolja magát a földön, undok, gurgulázó hangot hallatva közben csáprágóival. El nem menekül viszont. E lényeket az első pillanattól fogva nem vezérli más, csak a gyilkos szándék. Még akkor sem mond le saját és testvérei prédájáról, mikor a biztos halállal néz farkasszemet, s aligha árthat már a triónak.
Az erdei elf nem marad azonban teendő nélkül. Megmaradt ellenfele pillanatokon belül eléri. A csuhátlan csuhásnak egyéb gondjai is akadnak: A zsibbadás, mi eddig leginkább karjában érte, most gyorsított ütemben árad testében. A lábai megremegnek, az elf pedig térdre rogy. Éppen, hogy képes megszorítani még a fénylő kardot, ám gyors mozdulatokra már vajmi kevés esélye lehet.
Fänrírion újabb nyila is célt talál, szinte a földhöz szögezve áldozatát. A pók teste végig remeg, hosszú lábai megfeszülnek, majd görbülve ernyednek. Következő ellenfele eközben már az elf felé is szökken. Csak a szerencse lehet a megmondója, Fänrírion képes-e időben előrántania tőrét, vagy kénytelen lesz a számszeríj adta lehetőségekkel élni a közelharcban is.
Nievesha megveti lábát, felkészülten várva az érkező pókot. Gondosan előre tervez, ezzel elősegítvén támadását. A nyolclábú viszont legalább annyira agilis, mint amilyennek kinéz. Elrugaszkodik, Nievesha pedig lesújt a jókora karddal.
A levegőben kaszálja el a bestiát, alaposan felvágva annak duzzadt potrohát. A lény ugyan belekapaszkodik a karjába hosszú lábaival, de a lendület tovább viszi a testet. Utolsó erejével is kapaszkodik, kissé megfeszítve a lány karját, s mielőtt holtan rogyna a földre, még lecsap. Fullánkja tűként hatol a lány lapockái közé, Nievesha pedig elsőre csak egy aprócska csípést érezhet. Csak eztán árad szét testében az égető érzés, amitől már-már szeme káprázik. A zsibbadás azonnal terjedni kezd. Ugyan ellenfele belsőségei a háta mögött folynak szét épp a földön, de nem lehet nyugodt. Még könnyáztatta tekintetétnek függönyén keresztül is láthatja a felé robogó pókot, ki mohón és hevesen szövi nedvektől csillogó hálóját hátsó pár lábával. Talán becsavarva, fejjel lefelé lógatja majd fel valamelyik fára, ahogy azt ő korábban képzelte... Nyála csomósnak érződik, s szíve is vadul kalapál. Megtántorodik, ám azt pontosan látja, miképp robban be a képbe Xauzur, s miképp roppan állkapcsa a felé tartó pókon. Talpon van még, immáron ellenség híján, de érzi, rohamosan gyengül.*
1786. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-03 11:33:58
Üzenet elküldve: 2022-02-03 11:33:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nievnek nincs arra se ideje, hogy felsikoltson, mikor látja, hogy Pyctát megsebesíti az egyik rémséges pók, hiszen megvan a maga baja - vagyis pókja. Ha lenne ideje arra, hogy gondolkodjon, akkor feltenne olyan kérdéseket, hogy miből lehet az a fullánk, hogy úgy hatolt át a vérten, mint kés a vajon, de nincs ideje ilyesmikre...
Ugyan nem lehet azt mondani rá, hogy képzett harcos lenne, de a testében szempillantás alatt szétarad mindenféle hormon, amik ugyanebben a pillanatban elfeledtetik vele azt, hogy nem igazán tudja forgatni a kardot.
Két kézzel is markolja a mesterkard markolatát, annyira szilárdan, amennyire csak kitelik tőle. Bal lába kicsit előrébb van a jobbnál, a vágást a jobb válla irányából indítja, tervei szerint balra, kissé rézsútosan sújtana le a pókra, a vágásba beleadva némi súlyt azzal, hogy jobb lábával előrelépve tesz egy félfordulatot. Ha lehetősége van, akkor rögtön vissza is lép és igyekszik úgy helyezkedni, hogy háta mögött csak Rírion és Pycta háta legyen, ne pedig valami nyolclábú ocsmányság.*
*Nievnek nincs arra se ideje, hogy felsikoltson, mikor látja, hogy Pyctát megsebesíti az egyik rémséges pók, hiszen megvan a maga baja - vagyis pókja. Ha lenne ideje arra, hogy gondolkodjon, akkor feltenne olyan kérdéseket, hogy miből lehet az a fullánk, hogy úgy hatolt át a vérten, mint kés a vajon, de nincs ideje ilyesmikre...
Ugyan nem lehet azt mondani rá, hogy képzett harcos lenne, de a testében szempillantás alatt szétarad mindenféle hormon, amik ugyanebben a pillanatban elfeledtetik vele azt, hogy nem igazán tudja forgatni a kardot.
Két kézzel is markolja a mesterkard markolatát, annyira szilárdan, amennyire csak kitelik tőle. Bal lába kicsit előrébb van a jobbnál, a vágást a jobb válla irányából indítja, tervei szerint balra, kissé rézsútosan sújtana le a pókra, a vágásba beleadva némi súlyt azzal, hogy jobb lábával előrelépve tesz egy félfordulatot. Ha lehetősége van, akkor rögtön vissza is lép és igyekszik úgy helyezkedni, hogy háta mögött csak Rírion és Pycta háta legyen, ne pedig valami nyolclábú ocsmányság.*
1785. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-03 08:27:46
Üzenet elküldve: 2022-02-03 08:27:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Csak a célra nézett, míg azt az egyet eltalálta, de szeme sarkából látta, hogy Pycta megsérül. A következő pók gyorsan közelít, nem ad lehetőséget mással foglalkozni. Az elf újratölt, miközben egekbe szökik a vérnyomása, mert nem fordulhat el megnézni, mi van társával. Még éppen nem lő másodjára, mikor Pycta kiált Xauzurnak. Niev is bajban. Céloz és lő, mielőbb, mert addig nem foglalkozhat mással. Hogy ezalatt mi zajlik saját közelségében, arról sincs fogalma. Tanulva a korábbiból, amitől Pycta mentette meg, fél keze azonnal hosszú tőrét ragadja és körbefordul. Elsődlegesen a tőrrel védekezik, ha közelről támadják, de ha kell és lehetséges, úgy a töltetlen számszeríjjal is odasóz. (Bár nem szívesen verekszik az amúgy távolsági, és értékes fegyverrel.) Dolgozik az élni akarás. Kissé elnyomja aggodalmát átmenetileg, de meg nem szünteti.*
*Csak a célra nézett, míg azt az egyet eltalálta, de szeme sarkából látta, hogy Pycta megsérül. A következő pók gyorsan közelít, nem ad lehetőséget mással foglalkozni. Az elf újratölt, miközben egekbe szökik a vérnyomása, mert nem fordulhat el megnézni, mi van társával. Még éppen nem lő másodjára, mikor Pycta kiált Xauzurnak. Niev is bajban. Céloz és lő, mielőbb, mert addig nem foglalkozhat mással. Hogy ezalatt mi zajlik saját közelségében, arról sincs fogalma. Tanulva a korábbiból, amitől Pycta mentette meg, fél keze azonnal hosszú tőrét ragadja és körbefordul. Elsődlegesen a tőrrel védekezik, ha közelről támadják, de ha kell és lehetséges, úgy a töltetlen számszeríjjal is odasóz. (Bár nem szívesen verekszik az amúgy távolsági, és értékes fegyverrel.) Dolgozik az élni akarás. Kissé elnyomja aggodalmát átmenetileg, de meg nem szünteti.*
1784. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-01 15:44:51
Üzenet elküldve: 2022-02-01 15:44:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A terv beválik, ahogy a varázslattal a kard is materializálódik az erdőmélyi elf kezében és lesújtó karjának lendületét kihasználva el is találja az első, Ríriont veszélyeztető pókot. Nem gondolkodik, az ilyen bestiák bizonyosan nem az Erdőszellem teremtményei. Ha azok volnának, nem támadnának rájuk, hanem segítenék küldetésüket, hogy megtisztítsák az erdőt.
Az irbisz is beszáll a harcba, épp jókor. Két pók támad rá, az egyik elvéti az ugrást, a másik viszont éppen eltalálja és csápját a szerzetesvérten át a karjába mélyeszti. A fájdalom nem hatja meg, kevesen bírják úgy a kínt, mint a csuhátlan csuhás, ám a zsibbadást érzi, ami félő, a harc előrehaladtával még erősebb lesz. A rátámadó pókot Xauzur teszi ártalmatlanná, a másik pedig, amelyik nem érte el a célját, Nievesha felé robogna tovább.*
- Xauzur! Segíts Nievnek! *Kiált oda az irbisznek az erdőmélyi, majd szembefordul azonnal újabb támadóinak, akik már jóval szervezettebbnek mutatkoznak a harcra. A pókok nem szoktak falkában támadni, az első próbálkozásnál talán alábecsülték őket, ám most már taktikát váltanak.
A páncélos próféta elküldte Xauzurt, hogy segítsen Nievnek a harcban, Rírionnak pedig meg kell ugrania az akadályt, addig az erdőmélyi is két ellenféllel néz farkas- (avagy pók-) szemet. Nem kíván mindkettővel harcba szállni azonnal, gyors oldallépésekkel igyekszik úgy kerülni, hogy a két rátámadó szörny egymás útját keresztezze, ezzel akadályozva a kettős támadás véghezvitelét. Míg a szervezetébe került méreg tovább nem lassítja jobb karját, támadásra szánja el magát. Ha a legelső pók, amivel szembekerül, ugrani látszana vagy nekirohanna, akkor oldalra térne ki egy vállon átfordulással, hogy végül térdre kerüljön és széles ívben kaszálva fényből szőtt mesterfegyverével a termetes jószág oldalsó négy lábát támadja. Mindenki hallotta a régi mondást: mi az, négy lába van, mégis felborul? Hát egy fél pók. Az erdőmélyi pedig ehhez tartaná magát, lábak nélkül a fullánkok sem veszélyesek.
Ha sikerül a támadás, ha nem, máris mozog tovább lábon, hogy ne nyújtson könnyű célpontot a pókoknak. A fullánkok erejét és hatását már ismeri, folyamatosan figyeli testének reakcióit a méregre, hogy annak megfelelően módosíthassa harcmodorát és közben a Fákban Lakóhoz fohászkodik, hogy Niev és Rírion sikeresen vegyék fel a harcot saját pókjaik ellen.*
*A terv beválik, ahogy a varázslattal a kard is materializálódik az erdőmélyi elf kezében és lesújtó karjának lendületét kihasználva el is találja az első, Ríriont veszélyeztető pókot. Nem gondolkodik, az ilyen bestiák bizonyosan nem az Erdőszellem teremtményei. Ha azok volnának, nem támadnának rájuk, hanem segítenék küldetésüket, hogy megtisztítsák az erdőt.
Az irbisz is beszáll a harcba, épp jókor. Két pók támad rá, az egyik elvéti az ugrást, a másik viszont éppen eltalálja és csápját a szerzetesvérten át a karjába mélyeszti. A fájdalom nem hatja meg, kevesen bírják úgy a kínt, mint a csuhátlan csuhás, ám a zsibbadást érzi, ami félő, a harc előrehaladtával még erősebb lesz. A rátámadó pókot Xauzur teszi ártalmatlanná, a másik pedig, amelyik nem érte el a célját, Nievesha felé robogna tovább.*
- Xauzur! Segíts Nievnek! *Kiált oda az irbisznek az erdőmélyi, majd szembefordul azonnal újabb támadóinak, akik már jóval szervezettebbnek mutatkoznak a harcra. A pókok nem szoktak falkában támadni, az első próbálkozásnál talán alábecsülték őket, ám most már taktikát váltanak.
A páncélos próféta elküldte Xauzurt, hogy segítsen Nievnek a harcban, Rírionnak pedig meg kell ugrania az akadályt, addig az erdőmélyi is két ellenféllel néz farkas- (avagy pók-) szemet. Nem kíván mindkettővel harcba szállni azonnal, gyors oldallépésekkel igyekszik úgy kerülni, hogy a két rátámadó szörny egymás útját keresztezze, ezzel akadályozva a kettős támadás véghezvitelét. Míg a szervezetébe került méreg tovább nem lassítja jobb karját, támadásra szánja el magát. Ha a legelső pók, amivel szembekerül, ugrani látszana vagy nekirohanna, akkor oldalra térne ki egy vállon átfordulással, hogy végül térdre kerüljön és széles ívben kaszálva fényből szőtt mesterfegyverével a termetes jószág oldalsó négy lábát támadja. Mindenki hallotta a régi mondást: mi az, négy lába van, mégis felborul? Hát egy fél pók. Az erdőmélyi pedig ehhez tartaná magát, lábak nélkül a fullánkok sem veszélyesek.
Ha sikerül a támadás, ha nem, máris mozog tovább lábon, hogy ne nyújtson könnyű célpontot a pókoknak. A fullánkok erejét és hatását már ismeri, folyamatosan figyeli testének reakcióit a méregre, hogy annak megfelelően módosíthassa harcmodorát és közben a Fákban Lakóhoz fohászkodik, hogy Niev és Rírion sikeresen vegyék fel a harcot saját pókjaik ellen.*
1783. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-01 14:30:39
Üzenet elküldve: 2022-02-01 14:30:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Az erdei elf kezében még a hosszú léptek közben realizálódik a fegyver, s mire testet ölt, már le is sújt. A pók éppen, csak belepillanthat a felé tartó fénysugárba, a következő pillanatban undok reccsenéssel ér véget. Egy másik, már feléjük rohamozó ízeltlábúval Fänrírion nyila végez. Úgy távozik a pók duzzadt potrohán keresztül, mintha az csak vajból lenne.
Eközben Xauzur is elrugaszkodik, hogy gazdája védelmére kelljen. Erre nagy szükség is van, hisz egyszerre két pók rugaszkodik el a földtől, hogy szökkenve vegyék célba a legelöl álló, fénylő pengét szorító erdei elfet.
Egyikük elvéti, s földet érve tovább robog Nievesha felé, míg a másik bizony célt ér. Pycta érezheti, miképp fúródik jobb karjába a fullánk, s érezheti vele együtt a fájdalmat is. Utóbbi egyáltalán nem akadályozza az elfet a további küzdelemben, de jobbja zsibbadni kezd. Xauzur az, aki lesodorja róla a méretes nyolclábút, s mire az irbisz földet ér, a pók élettelenül hullik földre fogai közül.
Az ellenfelek száma gyorsan redukálódik. Olybá tűnik, az állatok nem ész nélkül próbálkoznak majd a továbbiakban. A megmaradt hat bestia villámgyorsan felosztja magának a terepet, s igyekeznek bekeríteni a vándorokat. A pajzsként szolgáló Pyctát minden bizonnyal elérik a következő pillanatokban, De Nievesha és Fänririon is már farkasszemet nézhet a nyolclábú, rohanó iszonyattal. Utóbbinak ugyan van ideje felhúzni újra az íjat, ha úgy óhajtja, de nincs, ki megmondja, lakozik-e benne elég gyorsaság hozzá, hogy kardot rántson, mielőtt eléri a hátul felsejlő bestia.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.01 14:34:30
*Az erdei elf kezében még a hosszú léptek közben realizálódik a fegyver, s mire testet ölt, már le is sújt. A pók éppen, csak belepillanthat a felé tartó fénysugárba, a következő pillanatban undok reccsenéssel ér véget. Egy másik, már feléjük rohamozó ízeltlábúval Fänrírion nyila végez. Úgy távozik a pók duzzadt potrohán keresztül, mintha az csak vajból lenne.
Eközben Xauzur is elrugaszkodik, hogy gazdája védelmére kelljen. Erre nagy szükség is van, hisz egyszerre két pók rugaszkodik el a földtől, hogy szökkenve vegyék célba a legelöl álló, fénylő pengét szorító erdei elfet.
Egyikük elvéti, s földet érve tovább robog Nievesha felé, míg a másik bizony célt ér. Pycta érezheti, miképp fúródik jobb karjába a fullánk, s érezheti vele együtt a fájdalmat is. Utóbbi egyáltalán nem akadályozza az elfet a további küzdelemben, de jobbja zsibbadni kezd. Xauzur az, aki lesodorja róla a méretes nyolclábút, s mire az irbisz földet ér, a pók élettelenül hullik földre fogai közül.
Az ellenfelek száma gyorsan redukálódik. Olybá tűnik, az állatok nem ész nélkül próbálkoznak majd a továbbiakban. A megmaradt hat bestia villámgyorsan felosztja magának a terepet, s igyekeznek bekeríteni a vándorokat. A pajzsként szolgáló Pyctát minden bizonnyal elérik a következő pillanatokban, De Nievesha és Fänririon is már farkasszemet nézhet a nyolclábú, rohanó iszonyattal. Utóbbinak ugyan van ideje felhúzni újra az íjat, ha úgy óhajtja, de nincs, ki megmondja, lakozik-e benne elég gyorsaság hozzá, hogy kardot rántson, mielőtt eléri a hátul felsejlő bestia.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.01 14:34:30
1782. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-01 10:25:03
Üzenet elküldve: 2022-02-01 10:25:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Az átláthatatlan köd, a pókhálók, a természetellenes csend, Niev a saját szívverésének dobolását is hallani véli, társai légvételeit. A hátát ellepi a hideg verejték, tarkóján feláll a szőr, mintha a testének minden porcikája tiltakozna ez ellen a természetellenes hely és helyzet ellen.
Pycta megálljt parancsol, és bár Niev kissé lassan fogja fel, de azért nem gyalogol neki az elfnek. A szóbeli parancsra, pedig már ott a kezében a kard. Hogy használni nem tudja, az jelen pillanatban lényegtelennek tűnik, mert csak az a fontos, hogy közte és az iszonyatosan gusztustalan pókok között ott a hideg acél. Nem szól semmit, visszatartott lélegzettel mered ezekre a lényekre. Az elképzeléseiben ennyire nem voltak gusztustalanok, csak ijesztőek a csattogó csáprágóikkal, ezért most nem is igazán félelmet érez, hanem csupán undort. Ő maga nem kezdeményező, szóval nem támad rá egyik pókra sem, de ha védekezésre kényszerül, akkor védekezni fog, lábak levágásával próbálkozna ebben az esetben, talán potrohok felvágásával.*
*Az átláthatatlan köd, a pókhálók, a természetellenes csend, Niev a saját szívverésének dobolását is hallani véli, társai légvételeit. A hátát ellepi a hideg verejték, tarkóján feláll a szőr, mintha a testének minden porcikája tiltakozna ez ellen a természetellenes hely és helyzet ellen.
Pycta megálljt parancsol, és bár Niev kissé lassan fogja fel, de azért nem gyalogol neki az elfnek. A szóbeli parancsra, pedig már ott a kezében a kard. Hogy használni nem tudja, az jelen pillanatban lényegtelennek tűnik, mert csak az a fontos, hogy közte és az iszonyatosan gusztustalan pókok között ott a hideg acél. Nem szól semmit, visszatartott lélegzettel mered ezekre a lényekre. Az elképzeléseiben ennyire nem voltak gusztustalanok, csak ijesztőek a csattogó csáprágóikkal, ezért most nem is igazán félelmet érez, hanem csupán undort. Ő maga nem kezdeményező, szóval nem támad rá egyik pókra sem, de ha védekezésre kényszerül, akkor védekezni fog, lábak levágásával próbálkozna ebben az esetben, talán potrohok felvágásával.*
1781. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-01-31 08:26:57
Üzenet elküldve: 2022-01-31 08:26:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Xauzuron talán lát valami zavart, de ötlete sincs, honnan érkezik a hangtalan veszedelem. Mire Pycta rávilágít, a kardjával szó szerint is, az íjhoz már késő volna. Ilyen közeli ellenfélnél csak a tőr segített volna, ha nem a társa. Mélyen hálás Pyctának, hogy rögtön azt a bestiát célozta, ami közvetlen mögötte settenkedett. Bár nem kifejezetten rossz a közelharcban, megeshet, hogy alulmaradt volna. Mégiscsak a célzás az erőssége. Azonnal él is az így kapott eséllyel. Íjat ragad és céloz a távolabbiakra. Ha rajta múlik, nem jönnek közel. Pycta kardjának fénye is segít ebben. A kócos elf nem ér rá, hogy önmagának megfogalmazza, de bátorítja a fény. Mintha Eeyr velük jött volna a fényes kardon keresztül. (Vagy az erdő szellem a prófétáján keresztül.) Ha Rírion teheti, sajnálat nélkül lő a pókokra. Egy normál pókot soha nem bántana. Azok ártalmatlanok, senkire nem támadnak parancsra vagy indulatból. Lehetőség szerint menekülőre fogják, ha veszély van, mérgükkel a kajára spórolnak. Még a nagyobbak is. De ezek itt természetellenes szörnyek. Rírion annyiszor céloz és lő, amennyiszer megteheti.*
*Xauzuron talán lát valami zavart, de ötlete sincs, honnan érkezik a hangtalan veszedelem. Mire Pycta rávilágít, a kardjával szó szerint is, az íjhoz már késő volna. Ilyen közeli ellenfélnél csak a tőr segített volna, ha nem a társa. Mélyen hálás Pyctának, hogy rögtön azt a bestiát célozta, ami közvetlen mögötte settenkedett. Bár nem kifejezetten rossz a közelharcban, megeshet, hogy alulmaradt volna. Mégiscsak a célzás az erőssége. Azonnal él is az így kapott eséllyel. Íjat ragad és céloz a távolabbiakra. Ha rajta múlik, nem jönnek közel. Pycta kardjának fénye is segít ebben. A kócos elf nem ér rá, hogy önmagának megfogalmazza, de bátorítja a fény. Mintha Eeyr velük jött volna a fényes kardon keresztül. (Vagy az erdő szellem a prófétáján keresztül.) Ha Rírion teheti, sajnálat nélkül lő a pókokra. Egy normál pókot soha nem bántana. Azok ártalmatlanok, senkire nem támadnak parancsra vagy indulatból. Lehetőség szerint menekülőre fogják, ha veszély van, mérgükkel a kajára spórolnak. Még a nagyobbak is. De ezek itt természetellenes szörnyek. Rírion annyiszor céloz és lő, amennyiszer megteheti.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957