Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 91 (1801. - 1820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
1820. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-09 18:18:54
Üzenet elküldve: 2022-03-09 18:18:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Mellé! A kócos elf szívná a fogát de nincs ideje rá. Azonnal ugrania kell az elhibázott találat után. Vészjósló a mellette elterülő massza. Rírion nem szeretne közelebbről is találkozni vele, ezért érzékei kiélesednek, felkészülve a következő köpésre. Elmarad a támadás, Alarach már másra figyel. Pillanatok alatt tűnik el alatta az idősebb elf, miután még Niev mesterkardja sem sebezte meg a lábát. Rírion ismét betölt egy vesszőt és célra tart, hogy mielőbb kiszabadítsák onnan Pyctát, de Xauzur gyorsabban cselekszik. Ajándék ez a néhány tört pillanat. Az íjász él is vele. Még valamit megtehet, mielőtt újra lő. A célpont elég gyors forgó mozgásba kezd, így igencsak indokoltnak lát felhasználni egy értékes támogatást. Egy kézzel elengedi a nyílpuskát. Szemét le nem veszi az órás pókról, úgy keresi ki zsebéből a citromsárga varázsitalt. Amilyen gyorsan nyelni tud, megissza. Ezután céloz újra a pók fejére és lő. ~ Eeyr vezesd a vesszőt! ~ Kéri némán úrnőjét.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán kettővel növeli az ügyességet a következő két körre.
*Mellé! A kócos elf szívná a fogát de nincs ideje rá. Azonnal ugrania kell az elhibázott találat után. Vészjósló a mellette elterülő massza. Rírion nem szeretne közelebbről is találkozni vele, ezért érzékei kiélesednek, felkészülve a következő köpésre. Elmarad a támadás, Alarach már másra figyel. Pillanatok alatt tűnik el alatta az idősebb elf, miután még Niev mesterkardja sem sebezte meg a lábát. Rírion ismét betölt egy vesszőt és célra tart, hogy mielőbb kiszabadítsák onnan Pyctát, de Xauzur gyorsabban cselekszik. Ajándék ez a néhány tört pillanat. Az íjász él is vele. Még valamit megtehet, mielőtt újra lő. A célpont elég gyors forgó mozgásba kezd, így igencsak indokoltnak lát felhasználni egy értékes támogatást. Egy kézzel elengedi a nyílpuskát. Szemét le nem veszi az órás pókról, úgy keresi ki zsebéből a citromsárga varázsitalt. Amilyen gyorsan nyelni tud, megissza. Ezután céloz újra a pók fejére és lő. ~ Eeyr vezesd a vesszőt! ~ Kéri némán úrnőjét.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán kettővel növeli az ügyességet a következő két körre.
1819. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-08 18:11:04
Üzenet elküldve: 2022-03-08 18:11:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Talán azért olyan sima az út a pókszörnyeteg hálóerdőjének központjáig, mert egy kisebb fészekaljnyi pókot már kiírtottak. Egy első védelmi vonalat, ha úgy tetszik. Talán Alarach nem sejtette, hogy eddig eljutnak majd ők négyen. Ha nem is becsülte alá őket, már tudja, hogy az érkezők veszélyt jelentenek rá és birodalmára. Arra a birodalomra, amelyet kiszakított Erdőmélyéből és amit most az erdőmélyi elf és társai vissza kívánnak hódítani tőle, helyreállítva a vadon egyensúlyát. Az biztos, hogy kipusztítják a pókok írmagját is vagy belehalnak a küldetésbe. Ez a két lehetőség lehetséges csak.
A páncélos próféta elérve céljukat instrukciókat oszt, felépít egy tervet, amellyel le kívánja győzni undorító ellenségüket. A pók nem ellenfél, ellenség és pusztulnia kell. Nem az erdővel kíván élni, nem az egyensúlyára törekszik, hanem hódítani akar és magáévá tenni az erdőt. Ez megengedhetetlen.
Rírion és Nievesha Xauzurral két oldalra mozog, miközben a csuhátlan csuhás fegyvert idéz jobbjába, míg baljában az Erdőlámpást tartja alacsonyan. Még nem kívánja használni.
Az ifjú elf kezdi a harcot, nyila elsuhan ugyan a megmozduló Alarach ocsmány feje mellett és ugyan ráköp egy alattomosan ragacsos váladékot, ám elvéti, de sikerül elterelni a figyelmét. Aztán Nievesha mozdul, kivételes gyorsaságát az Erdőcsizmától kölcsönözhetett, sikeresen támad, ám a mesterkard acélja elvésik a pókszörny lábának kitinpáncélján. Talán nem vitt elég erőt a támadásba, talán nem jó helyen talált. Utolsóként az erdőmélyi elf lendül támadásba és összecsap az őt figyelő Alarach-kal. A páncélos próféta egy szívdobbanás után a felemelkedő pókszörny alatt találja magát, ugyan támadása sikertelen és ő bekap egy támadást, de a Lombok Őrére keresztelt páncél megvédi, csak múló zúzódást érez, nem többet apró kellemetlenségnél, mozdul is tovább a potroh felé, hogy kilépjen a pók alól, lehetőleg mögötte, vigyázva, hogy ne keveredjen a vaskos lábak közé, a hatalmas fullánktól veszélyeztetve. Bármi történhetne, ám ekkor újabb támadója akad Alarachnak. Xauzur, Erdőmélye hű katonája, csúcsragadozója veti rá magát és mélyeszti fogait a pók oldalába.
A taktika beválni látszik. Alarach nem tud négyfelé figyelni, hiába van tucatnyi szeme.*
- Mozgassátok folyton! Támadjunk egymás után! *Kiált az erdőmélyi elf társai felé. Ha folyamatosan elvonják a figyelmét, ahogy egy-egy ütemmel később viszik végbe támadásaikat, a pókbestiának meg kell osztania figyelmét közöttük, gyengítve ezzel esélyeit a találatra.
Az erdőben töltött évtizedek alatt sok mindenre rájön az elf. Azok az elfek, akik úgy vizsgálják meg a fát, hogy magról ültetik és végignézik, ahogy felnő. Ez a fajta látásmód pedig sok kérdésre választ ad.
Alarach hatalmas állat, így valószínűleg hiányzik a repertoárjából a kisebb póknál tapasztalt ugrásos támadás. A mérge is gyengébb lehet, hisz a kisebb állatok mérge mindig erősebb. Viszont Alarach támadhat a ragacsos nyálával, ami újdonság a korábbi ellenfelekhez képest.
A pókszörnyeteg az irbisz harapásától idegesen pörögni kezd, hogy lerázza magáról a nagymacskát, ha pedig az páncélos prófétának sikerült kilépnie alóla, akkor igyekszik kihasználni ezt a pörgést. Mégpedig úgy, hogy bal alkarjának acélján megtámasztja a mesterkardot és úgy céloz, hogy a Alarach "belepörögjön" a pengébe. Arra figyel még, hogy a tagolt pókláb ízületét vegye célba, ahol a kitinpáncélok összeérnek. Ha sikeres a találata, akkor nagy esélyt lát rá, hogy komoly sérülést okozhasson a saját lendületétől hajtott szörnyetegnek.
Ha sikerült a támadása, ha nem, máris mozdul, hogy ne nyújtson álló célpontot Alarachnak a visszatámadáshoz. Megpróbál mögötte maradni vagy legalábbis úgy mozogni, hogy a pókszörnynek meg kelljen fordulnia, ha újra őt venné célba. A sikeres találat nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ő legyen a célpont. Egy támadásnál többet nem is kíván bevinni, maradék lehetőségeit a védekezés és a jobb pozíció keresése, ezzel Alarach figyelmének megosztására használja fel.*
*Talán azért olyan sima az út a pókszörnyeteg hálóerdőjének központjáig, mert egy kisebb fészekaljnyi pókot már kiírtottak. Egy első védelmi vonalat, ha úgy tetszik. Talán Alarach nem sejtette, hogy eddig eljutnak majd ők négyen. Ha nem is becsülte alá őket, már tudja, hogy az érkezők veszélyt jelentenek rá és birodalmára. Arra a birodalomra, amelyet kiszakított Erdőmélyéből és amit most az erdőmélyi elf és társai vissza kívánnak hódítani tőle, helyreállítva a vadon egyensúlyát. Az biztos, hogy kipusztítják a pókok írmagját is vagy belehalnak a küldetésbe. Ez a két lehetőség lehetséges csak.
A páncélos próféta elérve céljukat instrukciókat oszt, felépít egy tervet, amellyel le kívánja győzni undorító ellenségüket. A pók nem ellenfél, ellenség és pusztulnia kell. Nem az erdővel kíván élni, nem az egyensúlyára törekszik, hanem hódítani akar és magáévá tenni az erdőt. Ez megengedhetetlen.
Rírion és Nievesha Xauzurral két oldalra mozog, miközben a csuhátlan csuhás fegyvert idéz jobbjába, míg baljában az Erdőlámpást tartja alacsonyan. Még nem kívánja használni.
Az ifjú elf kezdi a harcot, nyila elsuhan ugyan a megmozduló Alarach ocsmány feje mellett és ugyan ráköp egy alattomosan ragacsos váladékot, ám elvéti, de sikerül elterelni a figyelmét. Aztán Nievesha mozdul, kivételes gyorsaságát az Erdőcsizmától kölcsönözhetett, sikeresen támad, ám a mesterkard acélja elvésik a pókszörny lábának kitinpáncélján. Talán nem vitt elég erőt a támadásba, talán nem jó helyen talált. Utolsóként az erdőmélyi elf lendül támadásba és összecsap az őt figyelő Alarach-kal. A páncélos próféta egy szívdobbanás után a felemelkedő pókszörny alatt találja magát, ugyan támadása sikertelen és ő bekap egy támadást, de a Lombok Őrére keresztelt páncél megvédi, csak múló zúzódást érez, nem többet apró kellemetlenségnél, mozdul is tovább a potroh felé, hogy kilépjen a pók alól, lehetőleg mögötte, vigyázva, hogy ne keveredjen a vaskos lábak közé, a hatalmas fullánktól veszélyeztetve. Bármi történhetne, ám ekkor újabb támadója akad Alarachnak. Xauzur, Erdőmélye hű katonája, csúcsragadozója veti rá magát és mélyeszti fogait a pók oldalába.
A taktika beválni látszik. Alarach nem tud négyfelé figyelni, hiába van tucatnyi szeme.*
- Mozgassátok folyton! Támadjunk egymás után! *Kiált az erdőmélyi elf társai felé. Ha folyamatosan elvonják a figyelmét, ahogy egy-egy ütemmel később viszik végbe támadásaikat, a pókbestiának meg kell osztania figyelmét közöttük, gyengítve ezzel esélyeit a találatra.
Az erdőben töltött évtizedek alatt sok mindenre rájön az elf. Azok az elfek, akik úgy vizsgálják meg a fát, hogy magról ültetik és végignézik, ahogy felnő. Ez a fajta látásmód pedig sok kérdésre választ ad.
Alarach hatalmas állat, így valószínűleg hiányzik a repertoárjából a kisebb póknál tapasztalt ugrásos támadás. A mérge is gyengébb lehet, hisz a kisebb állatok mérge mindig erősebb. Viszont Alarach támadhat a ragacsos nyálával, ami újdonság a korábbi ellenfelekhez képest.
A pókszörnyeteg az irbisz harapásától idegesen pörögni kezd, hogy lerázza magáról a nagymacskát, ha pedig az páncélos prófétának sikerült kilépnie alóla, akkor igyekszik kihasználni ezt a pörgést. Mégpedig úgy, hogy bal alkarjának acélján megtámasztja a mesterkardot és úgy céloz, hogy a Alarach "belepörögjön" a pengébe. Arra figyel még, hogy a tagolt pókláb ízületét vegye célba, ahol a kitinpáncélok összeérnek. Ha sikeres a találata, akkor nagy esélyt lát rá, hogy komoly sérülést okozhasson a saját lendületétől hajtott szörnyetegnek.
Ha sikerült a támadása, ha nem, máris mozdul, hogy ne nyújtson álló célpontot Alarachnak a visszatámadáshoz. Megpróbál mögötte maradni vagy legalábbis úgy mozogni, hogy a pókszörnynek meg kelljen fordulnia, ha újra őt venné célba. A sikeres találat nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ő legyen a célpont. Egy támadásnál többet nem is kíván bevinni, maradék lehetőségeit a védekezés és a jobb pozíció keresése, ezzel Alarach figyelmének megosztására használja fel.*
1818. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-08 16:19:50
Üzenet elküldve: 2022-03-08 16:19:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Ellenfelük elsőre kivárni látszik. Nem is meglepetés ez, elvégre a három vándor a szemeiben nem több fészkébe tévedt prédánál. Tekintete eközben szüntelen cikázik közöttük. Hogy ez az állapot stratégiai nyugalom-e, netalán felméri őket, nehéz lenne megállapítani.
Alarach. A hegység ismerői így nevezték az odút, s vele együtt a pókot, ami ott fészkelt emberöltők óta. Senki sem tudja, miként és hogyan került oda, de akinek volt esze, messzire kerülte az északi vonulatok setéten csillogó részét. Alarach hálóival megmérgezte a hegyet, mindeközben ádáz és vad hím utódok százait ontotta a világra. Noha a hármas aligha hallott róla, ő titkon már kifigyelte őket, míg gyermekeivel küzdöttek. Az Erdő Szívének nevében eljáró vándorok remélhetőleg nem csupán leküzdendő akadályt látnak maguk előtt, mert most bizony pókjukra akadtak.
Pycta nem habozik, hamar előáll egy tervvel. Instrukciókat oszt, s maga is akcióba lendül. míg az ifjú elf és Nievesha kétoldalról kerülik a pókot, Pycta szemből támad.
Az első lehetőség Fänrírioné. Ideg pendül, nyílvessző suhan, ám az elf ezúttal nem elég pontos. A nyílvessző elsüvít a pók feje felett, s nincs megmondója, hol ér célt. A bestia azonban nem marad adós: a szájszervei között tejfehéren habzó valami undok fröccsenéssel szabadul útjára. Fänrírion szerencséje azonban kitart. A nyáltól ragacsos, hálószerű massza éppen, hogy nem kapja el, az elfnek van ideje kitérni. Mellette landol, azonnal a földhöz tapadva. Bizonyosan őt is oda szegezte volna, ha célt ér.
Pycta és Nievesha eközben támadásba lendül. Az alattuk szétterülő hálóban nehézkesebb a mozgás, ám Nievesha sebessége elég hozzá, hogy hamar a pók mellső lábához kerüljön. A kardcsapás elvásik az igen csak kemény célponton, ám szerencséjére Alarach mással van elfoglalva. Az összes szeme Pyctán nyugszik, s meg is rohanja az erdei elfet.
Utóbbi egyik kezében a lámpással, másikban a fényből szőtt karddal csap le. Támadása azonban a pók heves rohama közben nem ér célt, s az elf egy pillanatra el is tűnik a hatalmas test alatt, ahogy az átmasírozik rajta. Combján éri komolyabb zúzódás, de nem olyan fajta, ami gátolná a szerzetest a további harcban. Néhány szívdobbanásnyi ideig farkasszemet néz a hatalmas fullánkkal is, ám mielőtt a bestia bármit is cselekedhetne, valami elvonja a figyelmét és tovább robog Pyctáról.
Xauzur az, aki eddig Nievesha nyomában settenkedett, s most látta elérkezettnek az időt, hogy rávesse magát a szörnyetegre. Tapasztalt ragadozómacska módjára, karmaival kapaszkodik fel a bestia mellső jobbján, hogy jókora harapással kínálja meg annak tövét. Alarach a fájdalomtól felszisszenve, idegesen pördül körbe, hogy lerázza magáról az irbiszt, éktelen ricsaj közepette.*
*Ellenfelük elsőre kivárni látszik. Nem is meglepetés ez, elvégre a három vándor a szemeiben nem több fészkébe tévedt prédánál. Tekintete eközben szüntelen cikázik közöttük. Hogy ez az állapot stratégiai nyugalom-e, netalán felméri őket, nehéz lenne megállapítani.
Alarach. A hegység ismerői így nevezték az odút, s vele együtt a pókot, ami ott fészkelt emberöltők óta. Senki sem tudja, miként és hogyan került oda, de akinek volt esze, messzire kerülte az északi vonulatok setéten csillogó részét. Alarach hálóival megmérgezte a hegyet, mindeközben ádáz és vad hím utódok százait ontotta a világra. Noha a hármas aligha hallott róla, ő titkon már kifigyelte őket, míg gyermekeivel küzdöttek. Az Erdő Szívének nevében eljáró vándorok remélhetőleg nem csupán leküzdendő akadályt látnak maguk előtt, mert most bizony pókjukra akadtak.
Pycta nem habozik, hamar előáll egy tervvel. Instrukciókat oszt, s maga is akcióba lendül. míg az ifjú elf és Nievesha kétoldalról kerülik a pókot, Pycta szemből támad.
Az első lehetőség Fänrírioné. Ideg pendül, nyílvessző suhan, ám az elf ezúttal nem elég pontos. A nyílvessző elsüvít a pók feje felett, s nincs megmondója, hol ér célt. A bestia azonban nem marad adós: a szájszervei között tejfehéren habzó valami undok fröccsenéssel szabadul útjára. Fänrírion szerencséje azonban kitart. A nyáltól ragacsos, hálószerű massza éppen, hogy nem kapja el, az elfnek van ideje kitérni. Mellette landol, azonnal a földhöz tapadva. Bizonyosan őt is oda szegezte volna, ha célt ér.
Pycta és Nievesha eközben támadásba lendül. Az alattuk szétterülő hálóban nehézkesebb a mozgás, ám Nievesha sebessége elég hozzá, hogy hamar a pók mellső lábához kerüljön. A kardcsapás elvásik az igen csak kemény célponton, ám szerencséjére Alarach mással van elfoglalva. Az összes szeme Pyctán nyugszik, s meg is rohanja az erdei elfet.
Utóbbi egyik kezében a lámpással, másikban a fényből szőtt karddal csap le. Támadása azonban a pók heves rohama közben nem ér célt, s az elf egy pillanatra el is tűnik a hatalmas test alatt, ahogy az átmasírozik rajta. Combján éri komolyabb zúzódás, de nem olyan fajta, ami gátolná a szerzetest a további harcban. Néhány szívdobbanásnyi ideig farkasszemet néz a hatalmas fullánkkal is, ám mielőtt a bestia bármit is cselekedhetne, valami elvonja a figyelmét és tovább robog Pyctáról.
Xauzur az, aki eddig Nievesha nyomában settenkedett, s most látta elérkezettnek az időt, hogy rávesse magát a szörnyetegre. Tapasztalt ragadozómacska módjára, karmaival kapaszkodik fel a bestia mellső jobbján, hogy jókora harapással kínálja meg annak tövét. Alarach a fájdalomtól felszisszenve, idegesen pördül körbe, hogy lerázza magáról az irbiszt, éktelen ricsaj közepette.*
1817. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-08 11:38:13
Üzenet elküldve: 2022-03-08 11:38:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Addig mentek, mendegéltek, míg megérkeztek oda, ahova tartottak. Legalábbis Niev feltételezi, hogy ez lehetett az úti céljuk, amivel meg szembe kell nézniük, az nem más, mint minden pókok ősanyja. Már legalábbis a gonoszabb fajtáké, mert Nievet a hosszúlábú kaszáspókok például cseppet sem zavarják. Ez a példány, különösen tojásai koszorújában, különösen gusztustalan, Niev arcára ki is ül az undor.
Topázsárga szemet a pókon tartva bólint Pyctának, átveszi a kardot.*
- Xauzur, gyere velem, kiscicám.
*Suttogja alig hallhatóan, gyengéden a nagymacskának. Mikor Pyctától átvette a kardot, akkor a jobb kezével tette ezt, de most a ballal is rámarkol, érzi, hogy mindkét tenyere izzad. Még azon gondolkodik, hogy a kardok markolata úgy van kiképezve, hogy akkor se legyen csúszós, mikor már vértől és izzadtságtól iszamós, de közben már meg is lódul. Először a hozzá legközelebb, de a fullánktól legtávolabb elő lábra akar lecsapni, úgy mint az előző harcnál is tette: jobb válla fölül indítva a csapást rézsútosan, balfelé, a csapásnak egy félfordulattal adva erőt. Az esetleges válasz elől újabb fordulattal próbál eltáncolni, majd egy ugrással távolabbra kerülni a póktól.*
*Addig mentek, mendegéltek, míg megérkeztek oda, ahova tartottak. Legalábbis Niev feltételezi, hogy ez lehetett az úti céljuk, amivel meg szembe kell nézniük, az nem más, mint minden pókok ősanyja. Már legalábbis a gonoszabb fajtáké, mert Nievet a hosszúlábú kaszáspókok például cseppet sem zavarják. Ez a példány, különösen tojásai koszorújában, különösen gusztustalan, Niev arcára ki is ül az undor.
Topázsárga szemet a pókon tartva bólint Pyctának, átveszi a kardot.*
- Xauzur, gyere velem, kiscicám.
*Suttogja alig hallhatóan, gyengéden a nagymacskának. Mikor Pyctától átvette a kardot, akkor a jobb kezével tette ezt, de most a ballal is rámarkol, érzi, hogy mindkét tenyere izzad. Még azon gondolkodik, hogy a kardok markolata úgy van kiképezve, hogy akkor se legyen csúszós, mikor már vértől és izzadtságtól iszamós, de közben már meg is lódul. Először a hozzá legközelebb, de a fullánktól legtávolabb elő lábra akar lecsapni, úgy mint az előző harcnál is tette: jobb válla fölül indítva a csapást rézsútosan, balfelé, a csapásnak egy félfordulattal adva erőt. Az esetleges válasz elől újabb fordulattal próbál eltáncolni, majd egy ugrással távolabbra kerülni a póktól.*
1816. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-08 08:25:48
Üzenet elküldve: 2022-03-08 08:25:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Még úgy is, hogy hálókkal tarkított az út, feltűnően könnyen jutnak a végére. Mintha tücskök vagy csótányok lennének, akiket pók ebédnek szántak és az ösvény nekik készült e célból. Rírion ezt sejti útközben, viszont amikor szemben állnak a bestiával már biztos is benne. A pók tőlük várja az első lépést. Ez kifejezetten "pókos". Mint az egyszerű és békés társai, akik hálót szőve várják a rovarok betévedését. Egy békés kertben. Ahol süt a nap és senki senkit nem zavar. De most az a dolguk, hogy ezt a helyet tegyék ilyen békéssé. Szerencsére van lehetőségük megvitatni a tervet. Rírion bólintással felel rá. Fegyelmezettségét megőrzi, de hogy a higgadtságát is, az túlzás. Talán most az előbbi is megteszi. Erőt vesz magán, hogy ne képzelje el mi lesz, ha a tojások kikelnek. Nem történhet meg, mert itt vannak és mindent megtesznek ezellen. Miután egyetértett a tervvel, ideje cselekedni. Elfoglalja helyét és lő. Bár nagy a célpont, közel is van, nem becsüli alá. Ugyanúgy koncentrál, mintha messze lenne és gyorsan cikázna.*
*Még úgy is, hogy hálókkal tarkított az út, feltűnően könnyen jutnak a végére. Mintha tücskök vagy csótányok lennének, akiket pók ebédnek szántak és az ösvény nekik készült e célból. Rírion ezt sejti útközben, viszont amikor szemben állnak a bestiával már biztos is benne. A pók tőlük várja az első lépést. Ez kifejezetten "pókos". Mint az egyszerű és békés társai, akik hálót szőve várják a rovarok betévedését. Egy békés kertben. Ahol süt a nap és senki senkit nem zavar. De most az a dolguk, hogy ezt a helyet tegyék ilyen békéssé. Szerencsére van lehetőségük megvitatni a tervet. Rírion bólintással felel rá. Fegyelmezettségét megőrzi, de hogy a higgadtságát is, az túlzás. Talán most az előbbi is megteszi. Erőt vesz magán, hogy ne képzelje el mi lesz, ha a tojások kikelnek. Nem történhet meg, mert itt vannak és mindent megtesznek ezellen. Miután egyetértett a tervvel, ideje cselekedni. Elfoglalja helyét és lő. Bár nagy a célpont, közel is van, nem becsüli alá. Ugyanúgy koncentrál, mintha messze lenne és gyorsan cikázna.*
1815. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-06 12:56:32
Üzenet elküldve: 2022-03-06 12:56:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A feszültség szinte tapintható a hálóval határolt sötét ösvényen. Az erdőmélyi elf számára nem ez az első veszélyes küldetése, mondhatni volt már része hasonlóban, ám ezúttal nem csak a saját életéért felel. Rírion sokkal hasznosabbnak és hatékonyabbnak mutatkozott, mint elsőre gondolta volna, ám Nievre nem csak a kaland, de saját maga is veszélyesnek mutatkozik. Valahol érzi, hogy hiba volt magával hozni, ám nem számított rá, hogy ilyen ellenállásba fognak ütközni. Ami azt illeti, eddig a lány is állta a sarat, leszámítva azt a kis fiaskót a pók fullánkjával.
A sötétbe vesző hálófolyosóban haladva viszont ezzel nincs lehetősége foglalkozni, hisz minden érzékszervére szüksége van, hogy időben észlelje a veszélyt. Hála az Erdő Szívének nem ütköznek további ellenállásba, amíg el nem érik feltételezett céljukat. Az elszürkült fűvel borított tisztásra érve megtorpan, a széles területet teljesen beszövi a háló, az ágakról elhullott állatok lógnak alá, tovább növelve a páncélos próféta dühét.
A legrosszabb csak ezután következik és nem a hatalmas szörnypókról van szó, hanem a tojásairól, amelyek a tejfehér hálóban pihennek. Innentől már nem csak az erdőről van szó. Ha ezek a tojások kikelnek, akkor talán Erdőmélye természetes határa, az ingovány sem állítja meg őket. A vadonban nem létezik természetes ellensége ennek a förmedvénynek, így nekik kell kitakarítaniuk innen.*
- Fogd. *Nyújtja vissza a mesterkardot Nieveshának. A sárga szemek éhesen villognak feléjük, az erdőmélyi elf valamilyen terven töri a fejét, amivel előnyhöz juthatnának.*
- Váljunk szét, én szemből ti két oldalról. Rírion, foglald le és zavard meg, lődd a fejét. Te kezded. *Szólal meg komor hangon. Elég nagy a pók feje, hogy megfelelő célpont legyen. A szörnyeteg egyedül van hármuk ellen, ez a taktika beválhat.*
- Niev, hívd el Xauzurt is, hogy segítsen, használd a gyorsaságod, támadjátok a lábait. Ne vállalj felesleges kockázatot, csak belép, támadsz és vissza. *Most nincs lehetőség ennél bonyolultabb instrukciókra, de reméli, hogy a lány érteni fogja. Miközben beszél előszedi a lámpást és a tűzszerszámot, hogy lángot csiholjon a kanócra. De még nem emeli magasra, alacsonyan tartja, ám később még jól jöhet. Ezután szabad jobbjába artheniori mesterkardot kíván idézni, hogy azzal szálljon szembe majd a szörnyeteggel. Ha az nem sikerül, akkor puszta öklét használja majd és legendás harcművészetét, a különleges anyagból kovácsolt páncélkesztyű hatékony lehet a szörnyeteg ellen is.
Ha társai elindultak két oldalra, bátorítóan rájuk pillant, biccent egyet, hogy azután újra szembenézzen a pókkal.
Ha Rírion megfelelő távolságra került és nem történt semmi, ami felborítaná a tervet, majd rálőtt a bestia fejére, Niev pedig megpróbálta megzavarni, akkor az erdőmélyi elf is támadásba lendül. Ha olyan magas, mint a csuhátlan csuhás, akkor jó magasságban lehet, hogy egy jól irányzott csapás célpontja legyen. A lámpást nem kívánja eloltani, így az valószínűleg nem alszik ki mozgás közben sem.
Tudat alatt fohászkodik az Erdő Szívéhez, hogy a tervük beváljon, az első támadások alatt úgyis elválik, hogy a taktika beválik-e a bestia ellen.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
*A feszültség szinte tapintható a hálóval határolt sötét ösvényen. Az erdőmélyi elf számára nem ez az első veszélyes küldetése, mondhatni volt már része hasonlóban, ám ezúttal nem csak a saját életéért felel. Rírion sokkal hasznosabbnak és hatékonyabbnak mutatkozott, mint elsőre gondolta volna, ám Nievre nem csak a kaland, de saját maga is veszélyesnek mutatkozik. Valahol érzi, hogy hiba volt magával hozni, ám nem számított rá, hogy ilyen ellenállásba fognak ütközni. Ami azt illeti, eddig a lány is állta a sarat, leszámítva azt a kis fiaskót a pók fullánkjával.
A sötétbe vesző hálófolyosóban haladva viszont ezzel nincs lehetősége foglalkozni, hisz minden érzékszervére szüksége van, hogy időben észlelje a veszélyt. Hála az Erdő Szívének nem ütköznek további ellenállásba, amíg el nem érik feltételezett céljukat. Az elszürkült fűvel borított tisztásra érve megtorpan, a széles területet teljesen beszövi a háló, az ágakról elhullott állatok lógnak alá, tovább növelve a páncélos próféta dühét.
A legrosszabb csak ezután következik és nem a hatalmas szörnypókról van szó, hanem a tojásairól, amelyek a tejfehér hálóban pihennek. Innentől már nem csak az erdőről van szó. Ha ezek a tojások kikelnek, akkor talán Erdőmélye természetes határa, az ingovány sem állítja meg őket. A vadonban nem létezik természetes ellensége ennek a förmedvénynek, így nekik kell kitakarítaniuk innen.*
- Fogd. *Nyújtja vissza a mesterkardot Nieveshának. A sárga szemek éhesen villognak feléjük, az erdőmélyi elf valamilyen terven töri a fejét, amivel előnyhöz juthatnának.*
- Váljunk szét, én szemből ti két oldalról. Rírion, foglald le és zavard meg, lődd a fejét. Te kezded. *Szólal meg komor hangon. Elég nagy a pók feje, hogy megfelelő célpont legyen. A szörnyeteg egyedül van hármuk ellen, ez a taktika beválhat.*
- Niev, hívd el Xauzurt is, hogy segítsen, használd a gyorsaságod, támadjátok a lábait. Ne vállalj felesleges kockázatot, csak belép, támadsz és vissza. *Most nincs lehetőség ennél bonyolultabb instrukciókra, de reméli, hogy a lány érteni fogja. Miközben beszél előszedi a lámpást és a tűzszerszámot, hogy lángot csiholjon a kanócra. De még nem emeli magasra, alacsonyan tartja, ám később még jól jöhet. Ezután szabad jobbjába artheniori mesterkardot kíván idézni, hogy azzal szálljon szembe majd a szörnyeteggel. Ha az nem sikerül, akkor puszta öklét használja majd és legendás harcművészetét, a különleges anyagból kovácsolt páncélkesztyű hatékony lehet a szörnyeteg ellen is.
Ha társai elindultak két oldalra, bátorítóan rájuk pillant, biccent egyet, hogy azután újra szembenézzen a pókkal.
Ha Rírion megfelelő távolságra került és nem történt semmi, ami felborítaná a tervet, majd rálőtt a bestia fejére, Niev pedig megpróbálta megzavarni, akkor az erdőmélyi elf is támadásba lendül. Ha olyan magas, mint a csuhátlan csuhás, akkor jó magasságban lehet, hogy egy jól irányzott csapás célpontja legyen. A lámpást nem kívánja eloltani, így az valószínűleg nem alszik ki mozgás közben sem.
Tudat alatt fohászkodik az Erdő Szívéhez, hogy a tervük beváljon, az első támadások alatt úgyis elválik, hogy a taktika beválik-e a bestia ellen.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
1814. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-04 17:57:16
Üzenet elküldve: 2022-03-04 17:57:16
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*A hálóval bőszen benőtt, baljós erdő hangtalan kíséri nyomon a triót. Egy pisszenés, annyi sem hallható körülöttük. A nap ugyan még nem nyugodott le, s az első csillagok sem jelentek meg az égen, a sötétség mégis egyre szorosabban borul fölébük.
Egy órája sem baktathatnak a kietlen erdőben, mikor az ösvény, melyet tapodnak, szélesedni kezd. Előttük egy szürke fűvel borított tisztás képe bontakozik ki, ám megközelíteni már nem tudják azt. Széles, mindent átszövő hálóréteg állja útjuk, ameddig a szem ellát. A fákról elpusztult állatok lógnak, alighanem táplálékul szolgálva a Fekete Erdő új urainak. A földet és a fákat egyaránt beborítja a tejfehér förmedvény, s tőlük jobbra, ahol a legsűrűbb a háló, jó két tucat fej méretű tojás pihen. Mert nem csak őre a sötétségnek e lény, de a fészke is benne leledzik. Most sárga szemeit a trión tartva mászik elő vaskos hálóján a fák takarásából, szinte teljes némaságban. Nem próbálja becserkészni őket. Felmérte őket, s most meg is mutatja magát. Lábai legalább oly vaskosak, mint ellenfeleié, jókora potrohát, ahogy egész testét is, pedig szürke, kérges bőr fedi. Hasonlatosan a nyolclábúakhoz, akikkel már dolguk akadt, ő is visel fullánkot, ám ez megvan akkora, mint egy kisebb kard. Csáprágói sem ígérnek sok jót, s ahogy topogva állapodik meg velük szemben, sűrű váladék habzik közöttük.
Táplálékra vágyik, s alighanem nem csak magára gondol. Elvégre kicsinyeit is etetnie kell. Talán pont a bőkezű táplálék ígérete volt az, mi lecsalta az otthonául szolgáló, távoli hegyekből, talán a sötét isten praktikái.
Nem támad, legalábbis nem azonnal. Hagyja, hogy ellenfelei mozduljanak. Játszani óhajt a prédával. Elég belenézni a mohó szemekbe hozzá, hogy mindhárman tisztában legyenek vele: Ha elfutnak, a dög biztosan utánuk ered.*
*A hálóval bőszen benőtt, baljós erdő hangtalan kíséri nyomon a triót. Egy pisszenés, annyi sem hallható körülöttük. A nap ugyan még nem nyugodott le, s az első csillagok sem jelentek meg az égen, a sötétség mégis egyre szorosabban borul fölébük.
Egy órája sem baktathatnak a kietlen erdőben, mikor az ösvény, melyet tapodnak, szélesedni kezd. Előttük egy szürke fűvel borított tisztás képe bontakozik ki, ám megközelíteni már nem tudják azt. Széles, mindent átszövő hálóréteg állja útjuk, ameddig a szem ellát. A fákról elpusztult állatok lógnak, alighanem táplálékul szolgálva a Fekete Erdő új urainak. A földet és a fákat egyaránt beborítja a tejfehér förmedvény, s tőlük jobbra, ahol a legsűrűbb a háló, jó két tucat fej méretű tojás pihen. Mert nem csak őre a sötétségnek e lény, de a fészke is benne leledzik. Most sárga szemeit a trión tartva mászik elő vaskos hálóján a fák takarásából, szinte teljes némaságban. Nem próbálja becserkészni őket. Felmérte őket, s most meg is mutatja magát. Lábai legalább oly vaskosak, mint ellenfeleié, jókora potrohát, ahogy egész testét is, pedig szürke, kérges bőr fedi. Hasonlatosan a nyolclábúakhoz, akikkel már dolguk akadt, ő is visel fullánkot, ám ez megvan akkora, mint egy kisebb kard. Csáprágói sem ígérnek sok jót, s ahogy topogva állapodik meg velük szemben, sűrű váladék habzik közöttük.
Táplálékra vágyik, s alighanem nem csak magára gondol. Elvégre kicsinyeit is etetnie kell. Talán pont a bőkezű táplálék ígérete volt az, mi lecsalta az otthonául szolgáló, távoli hegyekből, talán a sötét isten praktikái.
Nem támad, legalábbis nem azonnal. Hagyja, hogy ellenfelei mozduljanak. Játszani óhajt a prédával. Elég belenézni a mohó szemekbe hozzá, hogy mindhárman tisztában legyenek vele: Ha elfutnak, a dög biztosan utánuk ered.*
1813. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-02 14:31:04
Üzenet elküldve: 2022-03-02 14:31:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Niev aztán magához tér, illetve eddig is magánál volt, de végre tud mozogni. Talpra kecmereg. Továbbra is hiszi, hogy ez egy fontos kísérlet volt, mert a pókhálók mennyiségéből ítélve, sokkal több pók van, mint amennyit lehenteltek. Pycta nyilván kiakadt, legalábbis Niev megfeszített állkapcsából erre következtet, amúgy a lány állja a pillantását. Rírion kérdésére csak morog valamit. Egy korty vízzel kiöblíti a száját. Aztán mehetnek.
Mennek és mendegélnek. Egészen addig, amíg el nem érik a céljukat.*
*Niev aztán magához tér, illetve eddig is magánál volt, de végre tud mozogni. Talpra kecmereg. Továbbra is hiszi, hogy ez egy fontos kísérlet volt, mert a pókhálók mennyiségéből ítélve, sokkal több pók van, mint amennyit lehenteltek. Pycta nyilván kiakadt, legalábbis Niev megfeszített állkapcsából erre következtet, amúgy a lány állja a pillantását. Rírion kérdésére csak morog valamit. Egy korty vízzel kiöblíti a száját. Aztán mehetnek.
Mennek és mendegélnek. Egészen addig, amíg el nem érik a céljukat.*
1812. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-02 08:35:39
Üzenet elküldve: 2022-03-02 08:35:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Ugrik azonnal, mindent hátra hagyva a pók mellett, vagy épp benne. Nem tenne Nievnek bántó dolgokat szándékosan, de jelenleg ha tudná, sem érdekelné, hogy a lánynak nem tetszik a mentő akció. Elkapja, mielőtt csúnyán ér földet. Ezzel megelőzi az újabb sérüléseket és tojik az etikettre. Onnantól hagyja, hogy Pycta vegye kezelésbe a mágia segítségével, de végül mindketten csak várni tudnak. Rírion mélyen belül haragszik. Nem hozzátartozója a lánynak, nincs joga számonkérni, hogy a saját életével mit kezd, de az értelmetlen életveszélyen képtelen túllendülni. Egy apró meggondolatlanság volt, ami miatt akár derékba törhet egy út. Alig kezdődött el és sokáig ívelhet még felfelé, ha ez a kísérlet ki nem mondja a végét. Mikor Niev szerencsésen magához tér, Rírion fehérre sápadt arcát láthatja, amire ráfagyott a kifejezéstelenség. Szeme sarkát rángatja egy ideg némán.*
- Jól vagy? *kérdi halkan. Egy ideig még ilyen marad, ezért szerencsés, hogy leghátul megy, mikor tovább haladnak. Nem akarná, hogy a többiek ezt nézzék hosszútávon. Indulás előtt visszamegy a póktetemhez, összerámolja cuccait, nyílvesszőit és némán baktat a sor végén.*
*Ugrik azonnal, mindent hátra hagyva a pók mellett, vagy épp benne. Nem tenne Nievnek bántó dolgokat szándékosan, de jelenleg ha tudná, sem érdekelné, hogy a lánynak nem tetszik a mentő akció. Elkapja, mielőtt csúnyán ér földet. Ezzel megelőzi az újabb sérüléseket és tojik az etikettre. Onnantól hagyja, hogy Pycta vegye kezelésbe a mágia segítségével, de végül mindketten csak várni tudnak. Rírion mélyen belül haragszik. Nem hozzátartozója a lánynak, nincs joga számonkérni, hogy a saját életével mit kezd, de az értelmetlen életveszélyen képtelen túllendülni. Egy apró meggondolatlanság volt, ami miatt akár derékba törhet egy út. Alig kezdődött el és sokáig ívelhet még felfelé, ha ez a kísérlet ki nem mondja a végét. Mikor Niev szerencsésen magához tér, Rírion fehérre sápadt arcát láthatja, amire ráfagyott a kifejezéstelenség. Szeme sarkát rángatja egy ideg némán.*
- Jól vagy? *kérdi halkan. Egy ideig még ilyen marad, ezért szerencsés, hogy leghátul megy, mikor tovább haladnak. Nem akarná, hogy a többiek ezt nézzék hosszútávon. Indulás előtt visszamegy a póktetemhez, összerámolja cuccait, nyílvesszőit és némán baktat a sor végén.*
1811. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-01 18:18:17
Üzenet elküldve: 2022-03-01 18:18:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A kamaszkornak megvannak az előnyei és a hátrányai. Előnye, hogy ebben a korban már magával tudja vinni Nieveshát egy ilyen küldetésre, amelyet ha túlélnek, olyan tapasztalatokkal és életszeretettel térhetnek vissza a "rendes" életbe, amely hatalmas hatással lesz majd a kamasz lány fejlődésére. A hátránya az, hogy a kamasz lányok önfejűek, akaratosak és olykor meggondolatlanok is.
A pókok potrohával foglalkozó Rírion is felfogja, hogy a méreggel kísérletezni nem éppen olyan dolog, amivel most kellene foglalkozniuk, ám egyikük sem képes megakadályozni Nievet, hogy a szörnyekből kivágott fullánkot magába döfje.
Szerencsére az ifjú elf elég közel van ahhoz, hogy elkapja az elzuhanó lányt és bár az erdőmélyi elf varázserejét is bevetné, hogy segítsen lánnyának, mégis az idő lesz az, ami végül segít. A méreg hatásának múlásával, hosszú óráknak tűnő percek elteltével Nievesha újra lépes lesz mozogni.
A páncélos próféta felsegíti, nem teremti le, pedig szívesen megtenné, csak szorosan összeszorított állkapcsollal vizsgálja meg a lányt.*
- Induljunk. Rírion zárja a sort, Niev és Xauzur középen. *Mondja az ukázt kurtán, komoran.
A hálótól körülszőtt ösvényen haladnak előre, a lánytól visszavett mesterkarddal segítve magukat méterről-méterre- A levegőben elmúlás szaga terjeng, ez az erdő már végképp nem az a vadon, amit ismert. Hideg, idegen és büdös.*
- Óvatosan a hálókkal. *Mondja hátra hideg hangon.
Most már végképp szeretne elérni a sötét erdő központjába, hogy szembenézhessenek a valódi veszéllyel, amit előbb a pókok, utóbb Nievesha magánakciója gátolt meg.*
*A kamaszkornak megvannak az előnyei és a hátrányai. Előnye, hogy ebben a korban már magával tudja vinni Nieveshát egy ilyen küldetésre, amelyet ha túlélnek, olyan tapasztalatokkal és életszeretettel térhetnek vissza a "rendes" életbe, amely hatalmas hatással lesz majd a kamasz lány fejlődésére. A hátránya az, hogy a kamasz lányok önfejűek, akaratosak és olykor meggondolatlanok is.
A pókok potrohával foglalkozó Rírion is felfogja, hogy a méreggel kísérletezni nem éppen olyan dolog, amivel most kellene foglalkozniuk, ám egyikük sem képes megakadályozni Nievet, hogy a szörnyekből kivágott fullánkot magába döfje.
Szerencsére az ifjú elf elég közel van ahhoz, hogy elkapja az elzuhanó lányt és bár az erdőmélyi elf varázserejét is bevetné, hogy segítsen lánnyának, mégis az idő lesz az, ami végül segít. A méreg hatásának múlásával, hosszú óráknak tűnő percek elteltével Nievesha újra lépes lesz mozogni.
A páncélos próféta felsegíti, nem teremti le, pedig szívesen megtenné, csak szorosan összeszorított állkapcsollal vizsgálja meg a lányt.*
- Induljunk. Rírion zárja a sort, Niev és Xauzur középen. *Mondja az ukázt kurtán, komoran.
A hálótól körülszőtt ösvényen haladnak előre, a lánytól visszavett mesterkarddal segítve magukat méterről-méterre- A levegőben elmúlás szaga terjeng, ez az erdő már végképp nem az a vadon, amit ismert. Hideg, idegen és büdös.*
- Óvatosan a hálókkal. *Mondja hátra hideg hangon.
Most már végképp szeretne elérni a sötét erdő központjába, hogy szembenézhessenek a valódi veszéllyel, amit előbb a pókok, utóbb Nievesha magánakciója gátolt meg.*
1810. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-03-01 17:36:19
Üzenet elküldve: 2022-03-01 17:36:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*Fänrírion gyomorforgató kísérletbe kezd, de az ötlet végül nem jár különösebb sikerrel. Ha tudná, vagy ki tudná következtetni, melyik a méregmirigye a póknak, akkor sem menne ezzel a kísérlettel túl sokra, hisz közben Nievesha eredményre jut.
Sikeresen elkapja a lányt, aki hosszú percekig béna marad. Kisujját sem tudná megmozdítani. Jóval több ideig tart ez az állapot, mint első alkalommal, ezt a következtetést egészen biztosan leszűrhetik. Pycta mágiája is hatástalannak bizonyul, a szerzetes hiába szórja az igét.
Ahogy peregnek a percek, úgy költözik vissza újra az élet a lányba. Ujjait, majd karjait is képes mozgatni már, szépen lassan pedig egész teste magához tér. A bénultság a múltté. A lánynak szerencséje van, hisz egy ilyen, felelőtlen cselekedet alakulhatott volna akár rosszabbul is.
A trió végül a fullánkokkal felvértezve folytathatja útját, ha úgy kívánja. Előttük a fölébük boruló, sötét, hálószőtte ösvény, mi alighanem céljukhoz vezet. Az út hol szélesebb, hol keskenyebb kanyarulatot vesz, s végig enyhén lejt. Jobbra és balra, de még fölöttük is egyre sűrűsödik a pókháló, áthatolhatatlannak tűnő falat képezve útjuk köré. Áporodott szag terjeng a levegőben, a göcsörtös, lecsupaszodott fák között haladva pedig szinte rá sem ismerni Edőmélyére.*
*Fänrírion gyomorforgató kísérletbe kezd, de az ötlet végül nem jár különösebb sikerrel. Ha tudná, vagy ki tudná következtetni, melyik a méregmirigye a póknak, akkor sem menne ezzel a kísérlettel túl sokra, hisz közben Nievesha eredményre jut.
Sikeresen elkapja a lányt, aki hosszú percekig béna marad. Kisujját sem tudná megmozdítani. Jóval több ideig tart ez az állapot, mint első alkalommal, ezt a következtetést egészen biztosan leszűrhetik. Pycta mágiája is hatástalannak bizonyul, a szerzetes hiába szórja az igét.
Ahogy peregnek a percek, úgy költözik vissza újra az élet a lányba. Ujjait, majd karjait is képes mozgatni már, szépen lassan pedig egész teste magához tér. A bénultság a múltté. A lánynak szerencséje van, hisz egy ilyen, felelőtlen cselekedet alakulhatott volna akár rosszabbul is.
A trió végül a fullánkokkal felvértezve folytathatja útját, ha úgy kívánja. Előttük a fölébük boruló, sötét, hálószőtte ösvény, mi alighanem céljukhoz vezet. Az út hol szélesebb, hol keskenyebb kanyarulatot vesz, s végig enyhén lejt. Jobbra és balra, de még fölöttük is egyre sűrűsödik a pókháló, áthatolhatatlannak tűnő falat képezve útjuk köré. Áporodott szag terjeng a levegőben, a göcsörtös, lecsupaszodott fák között haladva pedig szinte rá sem ismerni Edőmélyére.*
1809. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-28 02:18:09
Üzenet elküldve: 2022-02-28 02:18:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új otthon//
-Mindig előbújik. *Bólogat serényen.* -Ez benne a jó. Ha a világ a feje tetejére áll is, ha nem marad az ég alatt se élő, se holt, akkor is felbukkan majd a horizonton. Valahol vigasztaló ez, nem? *Tűnődve mered az égre, valahova oda, ahol a napnak lennie kellene. Most sűrű, szürkén-fehéren kavargó felhők állják útját, de tudhatják, ott rejtőzik mögöttük.
Hagyja, hogy az apró tenyér az övébe mélyedjen, majd óvatosan, ám öles léptekkel indul útnak az erdőben. Fülét hegyezve, feszülten figyel, elvégre minden hangnak van gazdája. A szándékukat illetően azonban már nem lehet bizonyos.*
-Alighanem kénytelenek leszünk. *Bólint nagyot. Ha egyedül lenne, bizonyosan nem tenné a lábát a városba, amit Artheniornak neveznek. Noha soha sem járt még ott, nagyjából be tudja tájolni, merre van-e város. Hallott róla eleget hozzá. Ahogy arról is, miféle szerzetek élnek ott.*
-Na, ruhatermő fa az nincs. És milyen kár! De még ha lenne is... Számos olyan dolog van, amit be kell szereznünk. Hogy jó legyen nekünk itt. *A legkevésbé sem érdekelné az ügy, ha nem lenne vele a leány. Tudja, hogy gondját kell viselnie, ezért pedig hajlandó bármire.* -Van egy város a déli úton. Arthenior a neve. Legjobb tudomásom szerint főleg emberek lakják... Nem a jó fajta emberek. *Hagy némi szünetet, s egy szusszanással adja tudtára véleményét.* - Talán a legrosszabbak az orkfajzatok után. Vágy és hatalom vezérli rövid életük. Prémekbe bújnak, s minél ritkább valami, számukra az annál értékesebb. Sosem elég nekik semmi. Ne bízz meg bennük. *Asyenthre emeli tekintetét, majd hirtelen megtorpan. Hegyezi fülét egy darabig, majd fojtott hangon folytatja.*
-Hallod? *Emeli fel mutatóujját, s valóban: Valami halkan huhog, nem is oly messze tőlük.*
-Bagoly. Talán szerencsénk lesz. Halkan lépj, de ne azért, hogy hallhatatlan légy. Az állatok hamarabb kiszúrnak, mint Te őket. Minél később lapul meg az a bagoly, annál nagyobb az esélye, hogy mi is kiszúrjuk őt. *Olyan lecke, amit Asyenth már tud magától is. Ugyanakkor egy lecke akkor hatékony, ha százszor ismétlik.
Még egyszer a lányra pillant, majd némi fülelés után mutatóujját ajkai elé helyezve indul el a huhogás irányába, olyan halkan, amennyire csak képes rá. Egy külső szemlélőnek talán épp vadat cserkésző vadásznak tűnhetne a páros, de nem is tévedhetne nagyobbat.*
-Mindig előbújik. *Bólogat serényen.* -Ez benne a jó. Ha a világ a feje tetejére áll is, ha nem marad az ég alatt se élő, se holt, akkor is felbukkan majd a horizonton. Valahol vigasztaló ez, nem? *Tűnődve mered az égre, valahova oda, ahol a napnak lennie kellene. Most sűrű, szürkén-fehéren kavargó felhők állják útját, de tudhatják, ott rejtőzik mögöttük.
Hagyja, hogy az apró tenyér az övébe mélyedjen, majd óvatosan, ám öles léptekkel indul útnak az erdőben. Fülét hegyezve, feszülten figyel, elvégre minden hangnak van gazdája. A szándékukat illetően azonban már nem lehet bizonyos.*
-Alighanem kénytelenek leszünk. *Bólint nagyot. Ha egyedül lenne, bizonyosan nem tenné a lábát a városba, amit Artheniornak neveznek. Noha soha sem járt még ott, nagyjából be tudja tájolni, merre van-e város. Hallott róla eleget hozzá. Ahogy arról is, miféle szerzetek élnek ott.*
-Na, ruhatermő fa az nincs. És milyen kár! De még ha lenne is... Számos olyan dolog van, amit be kell szereznünk. Hogy jó legyen nekünk itt. *A legkevésbé sem érdekelné az ügy, ha nem lenne vele a leány. Tudja, hogy gondját kell viselnie, ezért pedig hajlandó bármire.* -Van egy város a déli úton. Arthenior a neve. Legjobb tudomásom szerint főleg emberek lakják... Nem a jó fajta emberek. *Hagy némi szünetet, s egy szusszanással adja tudtára véleményét.* - Talán a legrosszabbak az orkfajzatok után. Vágy és hatalom vezérli rövid életük. Prémekbe bújnak, s minél ritkább valami, számukra az annál értékesebb. Sosem elég nekik semmi. Ne bízz meg bennük. *Asyenthre emeli tekintetét, majd hirtelen megtorpan. Hegyezi fülét egy darabig, majd fojtott hangon folytatja.*
-Hallod? *Emeli fel mutatóujját, s valóban: Valami halkan huhog, nem is oly messze tőlük.*
-Bagoly. Talán szerencsénk lesz. Halkan lépj, de ne azért, hogy hallhatatlan légy. Az állatok hamarabb kiszúrnak, mint Te őket. Minél később lapul meg az a bagoly, annál nagyobb az esélye, hogy mi is kiszúrjuk őt. *Olyan lecke, amit Asyenth már tud magától is. Ugyanakkor egy lecke akkor hatékony, ha százszor ismétlik.
Még egyszer a lányra pillant, majd némi fülelés után mutatóujját ajkai elé helyezve indul el a huhogás irányába, olyan halkan, amennyire csak képes rá. Egy külső szemlélőnek talán épp vadat cserkésző vadásznak tűnhetne a páros, de nem is tévedhetne nagyobbat.*
1808. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-26 15:53:29
Üzenet elküldve: 2022-02-26 15:53:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Nievnek meggyőződése, hogy az elmélete helytálló, muszáj magukat ellenállóvá tenni a pókok mérgével szemben, hiszen ha Pycta páncélján is áthatoltak, akkor nagyjából semmi nem állíthatja meg őket. Ha semmi állíthatja meg őket - mit nekik a vért -, akkor küldetésük idő előtt véget érhet, és hálóba csomagolva végzik. Pláne úgy, hogy tudatuknál vannak közben és semmit nem tehetnek, csak várhatnak arra, hogy felfalják őket?!
A hatás most teljesen más, mint elsőre volt, akkor fokozatosan érezte, hogy lebénul mindene, de most a dolog letaglózó. Legrosszabb benne, hogy teljesen tudatánál van és mindent felfog a környezetéből, csak éppen reagálni nem tud a lebénult testbe ragadva. Hallja Pycta szavait, de nem tudja elmondani, hogy szerinte ez fontos és miért fontos. Elmondaná azt is, hogy szerinte nincsen idejük arra, hogy apránként szoktassák magukat a dologhoz. Semmit sem tud mondani. Rírionnak sem tudja megmondani, hogy mennyire rossz néven vette azt, ha az elfnek esetleg sikerült elkapnia. Semmit sem tud mondani, de még a szemét sem tudja forgatni.*
*Nievnek meggyőződése, hogy az elmélete helytálló, muszáj magukat ellenállóvá tenni a pókok mérgével szemben, hiszen ha Pycta páncélján is áthatoltak, akkor nagyjából semmi nem állíthatja meg őket. Ha semmi állíthatja meg őket - mit nekik a vért -, akkor küldetésük idő előtt véget érhet, és hálóba csomagolva végzik. Pláne úgy, hogy tudatuknál vannak közben és semmit nem tehetnek, csak várhatnak arra, hogy felfalják őket?!
A hatás most teljesen más, mint elsőre volt, akkor fokozatosan érezte, hogy lebénul mindene, de most a dolog letaglózó. Legrosszabb benne, hogy teljesen tudatánál van és mindent felfog a környezetéből, csak éppen reagálni nem tud a lebénult testbe ragadva. Hallja Pycta szavait, de nem tudja elmondani, hogy szerinte ez fontos és miért fontos. Elmondaná azt is, hogy szerinte nincsen idejük arra, hogy apránként szoktassák magukat a dologhoz. Semmit sem tud mondani. Rírionnak sem tudja megmondani, hogy mennyire rossz néven vette azt, ha az elfnek esetleg sikerült elkapnia. Semmit sem tud mondani, de még a szemét sem tudja forgatni.*
1807. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-25 13:40:56
Üzenet elküldve: 2022-02-25 13:40:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Mire visszanyeri józan eszét, Pyctának is éppen bőven elég az ölelgetésből. Amilyen hirtelen támadt rá, olyan gyorsan engedi el, felszólításra.*
- Bocs! *Szól kurtán, de vidáman. A megbánás legkisebb jele sincs a hangjában. Miközben megküzdenek a fullánkokért, Rírion visszaveszi nyílvesszőit a tetemekből. Már amelyiket jó állapotban találja és ki tudja rángatni a pókokból. Letörölgeti őket a fűben, persze az sokat nem segít, így is dzsuvásak maradnak. Kócos gazdájukat ez nem zavarja most különösebben. ~ A nyílvessző érték, akkor is ha tiszta cucmák! ~ Állapítja meg magában. A fullánkok megszerzése sem éppen tiszta munka. Rírion kíváncsi tekintettel mered a kívülre került belsőségekre. Felmerül benne a kérdés, hogy a méreg a fullánkban termelődik, vagy egy belső szerv termeli és a fullánk csak tárolja? Meg van a magához való esze, de ilyen jellegű oktatásban soha nem vett részt. Na majd most. Egy nyílvessző hegyével jobban megkotorja a "retkes, redvás, dzsuvás" matériát, és ha talál olyan szerv szerűséget, ami közvetlen a fullánkhoz csatlakozik, akkor abba belemártogatja minden nyílhegyét. Ha talál ilyet, akkor teszi ezt olyan természetességgel, mintha csak csirkét vágna. Nievesha gondolat menetét hallgatja eközben, nem is sejtve, hogy a lány azonnal végrehajtja az ötletét. Szeme sarkából látja, mi történik és azonnal ugrik. Ha sikerül, elkapja Nieveshát, aki ijesztően magatehetetlenül rogyik össze, csak úgy, mint nem rég. Rírion úgy véli, ezúttal rosszabbul néz ki. Az amúgy bátor elf arcából kiszalad a vér. Komoly baj is lehet ebből még és ő némán aggódik. Némán, de nagyon.*
- Nehogy egy kísérletért... *Kezdi, de nem akarja befejezni. Pycta azonnal cselekszik és gyógyítani próbál. Viszont a kócos elf mágia nélkül csak várni tud. Várni és aggódni, abban már van gyakorlata.*
*Mire visszanyeri józan eszét, Pyctának is éppen bőven elég az ölelgetésből. Amilyen hirtelen támadt rá, olyan gyorsan engedi el, felszólításra.*
- Bocs! *Szól kurtán, de vidáman. A megbánás legkisebb jele sincs a hangjában. Miközben megküzdenek a fullánkokért, Rírion visszaveszi nyílvesszőit a tetemekből. Már amelyiket jó állapotban találja és ki tudja rángatni a pókokból. Letörölgeti őket a fűben, persze az sokat nem segít, így is dzsuvásak maradnak. Kócos gazdájukat ez nem zavarja most különösebben. ~ A nyílvessző érték, akkor is ha tiszta cucmák! ~ Állapítja meg magában. A fullánkok megszerzése sem éppen tiszta munka. Rírion kíváncsi tekintettel mered a kívülre került belsőségekre. Felmerül benne a kérdés, hogy a méreg a fullánkban termelődik, vagy egy belső szerv termeli és a fullánk csak tárolja? Meg van a magához való esze, de ilyen jellegű oktatásban soha nem vett részt. Na majd most. Egy nyílvessző hegyével jobban megkotorja a "retkes, redvás, dzsuvás" matériát, és ha talál olyan szerv szerűséget, ami közvetlen a fullánkhoz csatlakozik, akkor abba belemártogatja minden nyílhegyét. Ha talál ilyet, akkor teszi ezt olyan természetességgel, mintha csak csirkét vágna. Nievesha gondolat menetét hallgatja eközben, nem is sejtve, hogy a lány azonnal végrehajtja az ötletét. Szeme sarkából látja, mi történik és azonnal ugrik. Ha sikerül, elkapja Nieveshát, aki ijesztően magatehetetlenül rogyik össze, csak úgy, mint nem rég. Rírion úgy véli, ezúttal rosszabbul néz ki. Az amúgy bátor elf arcából kiszalad a vér. Komoly baj is lehet ebből még és ő némán aggódik. Némán, de nagyon.*
- Nehogy egy kísérletért... *Kezdi, de nem akarja befejezni. Pycta azonnal cselekszik és gyógyítani próbál. Viszont a kócos elf mágia nélkül csak várni tud. Várni és aggódni, abban már van gyakorlata.*
1806. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-24 11:00:02
Üzenet elküldve: 2022-02-24 11:00:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Röviddel a mérgezés után már képesek mozogni és cselekedni. Jó, bár kellemetlen tapasztalat volt, de legalább most már van tudásuk ezekről a szörnyetegekről. Legközelebb már jobban fog menni a harc, ha újra szembekerülnek velük.
Rírion ölelése meglepi és ez kissé le is fagyasztja. Csak áll ott kukán, teste mellé szorított karokkal a kölyök ölelésében.*
- Elég már. *Morogja, de magában azért jót mosolyog. Niev megússza a hasonló üdvözlést amikor neki is sikerül felállni, de azért még kedves a fiútól.
Kiadja a két ifjúnak, hogy gyűjtsék össze a pókok fullánkjait, talán tőrnek kicsit, de dobótőrnek vagy nyílhegynek kiválóak lehetnek. Kemények és hegyesek, könnyen lyukasztják a páncélt. Nem sokkal utána a hálóba ragadt állatok kiszabadításába kezdenek bele és minden életben lévő állat egy apró győztes csata ebben a szörnyű háborúban. Ahogy szeli el a ragacsos hálókat, úgy növekszik benne a harag és a düh. Ha belepusztul is, kiűzi ebből az erdőből a sötétséget. A pókok felborítják a vadon békéjét, rendjét és egyensúlyát, pusztulniuk kell és mindennek, ami segíti, irányítja őket.
Az utolsó hálóval szenved, amiből sajnos egy elhullt állat kerül elő, óvatosan engedi a talajra az őzet és fekteti a szürke fűbe, amikor meghallja Nievesha szavait.
Féltérden fordul felé, hogy meghallgassa az ötletét, ami nem is butaság, hisz van módja, hogy hozzászoktassák a szervezetüket a méreghez, kialakítva ezzel egyfajta ellenállást, méregtűrést. Sajnos Niev meggondolatlan és meg sem várja az erdőmélyi elf szavait, egyszerűen magába szúrja a pókból kiműtött fullánkot.*
- NE! *Kiált fel és emeli jobbját jelezve, hogy ne tegye, ám nem tudja megakadályozni. Ő távolabb van, de reméli, hogy Rírionnak sikerül elkapnia Nievet, mielőtt a földre hanyatlik.*
- Bassza meg, Niev, ezt nem így kell! *Korholja, ha maga is odaért. Valószínűleg az előző adag még nem ürült ki teljesen, így az újabb mérgezés erősebb hatással jelentkezik.*
- Kis adagokkal kell kezdeni és folyamatosan apró lépésekben növelni. *Magyarázza, bár nem tudja kinek, mert a lány láthatóan nincs már magánál. Gyorsan megoldja a nyakán a ruhát, lefekteti az oldalára, de tartja a fejét. Jobbjának tenyerét a mellkasára teszi és azonnal mormolni kezdi a gyógyítás igéit, amelyet a Fákban Lakótól kapott ajándékként.
Nem tudja, hogy a gyógyítás segít-e a méreg ellen, de rontani nem ronthat. A méreg is egyfajta sérülés, ha segít, az már jó, ha pedig nem, akkor úgysem tehetnek mást.*
*Addig maradnak, míg Nievesha talpra nem tud állni újra. Bár most valamivel több mérget kapott, mint először, de reméli, hogy a hatás akkor is elmúlik. Ha így történik, kivárja, míg indulni tudnak és eltekint most attól, hogy leteremtse a lányt. Elmondja, hogy ezt máskor próbálják ki és elteteti a fullánkokat biztonságos helyre. Egy darabig biztosan mérgeznek még.
Ha minden rendben, akkor indulnak el a hálókon át a sötét erdő közepe felé és reméli, most már meg is érkeznek.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*Röviddel a mérgezés után már képesek mozogni és cselekedni. Jó, bár kellemetlen tapasztalat volt, de legalább most már van tudásuk ezekről a szörnyetegekről. Legközelebb már jobban fog menni a harc, ha újra szembekerülnek velük.
Rírion ölelése meglepi és ez kissé le is fagyasztja. Csak áll ott kukán, teste mellé szorított karokkal a kölyök ölelésében.*
- Elég már. *Morogja, de magában azért jót mosolyog. Niev megússza a hasonló üdvözlést amikor neki is sikerül felállni, de azért még kedves a fiútól.
Kiadja a két ifjúnak, hogy gyűjtsék össze a pókok fullánkjait, talán tőrnek kicsit, de dobótőrnek vagy nyílhegynek kiválóak lehetnek. Kemények és hegyesek, könnyen lyukasztják a páncélt. Nem sokkal utána a hálóba ragadt állatok kiszabadításába kezdenek bele és minden életben lévő állat egy apró győztes csata ebben a szörnyű háborúban. Ahogy szeli el a ragacsos hálókat, úgy növekszik benne a harag és a düh. Ha belepusztul is, kiűzi ebből az erdőből a sötétséget. A pókok felborítják a vadon békéjét, rendjét és egyensúlyát, pusztulniuk kell és mindennek, ami segíti, irányítja őket.
Az utolsó hálóval szenved, amiből sajnos egy elhullt állat kerül elő, óvatosan engedi a talajra az őzet és fekteti a szürke fűbe, amikor meghallja Nievesha szavait.
Féltérden fordul felé, hogy meghallgassa az ötletét, ami nem is butaság, hisz van módja, hogy hozzászoktassák a szervezetüket a méreghez, kialakítva ezzel egyfajta ellenállást, méregtűrést. Sajnos Niev meggondolatlan és meg sem várja az erdőmélyi elf szavait, egyszerűen magába szúrja a pókból kiműtött fullánkot.*
- NE! *Kiált fel és emeli jobbját jelezve, hogy ne tegye, ám nem tudja megakadályozni. Ő távolabb van, de reméli, hogy Rírionnak sikerül elkapnia Nievet, mielőtt a földre hanyatlik.*
- Bassza meg, Niev, ezt nem így kell! *Korholja, ha maga is odaért. Valószínűleg az előző adag még nem ürült ki teljesen, így az újabb mérgezés erősebb hatással jelentkezik.*
- Kis adagokkal kell kezdeni és folyamatosan apró lépésekben növelni. *Magyarázza, bár nem tudja kinek, mert a lány láthatóan nincs már magánál. Gyorsan megoldja a nyakán a ruhát, lefekteti az oldalára, de tartja a fejét. Jobbjának tenyerét a mellkasára teszi és azonnal mormolni kezdi a gyógyítás igéit, amelyet a Fákban Lakótól kapott ajándékként.
Nem tudja, hogy a gyógyítás segít-e a méreg ellen, de rontani nem ronthat. A méreg is egyfajta sérülés, ha segít, az már jó, ha pedig nem, akkor úgysem tehetnek mást.*
*Addig maradnak, míg Nievesha talpra nem tud állni újra. Bár most valamivel több mérget kapott, mint először, de reméli, hogy a hatás akkor is elmúlik. Ha így történik, kivárja, míg indulni tudnak és eltekint most attól, hogy leteremtse a lányt. Elmondja, hogy ezt máskor próbálják ki és elteteti a fullánkokat biztonságos helyre. Egy darabig biztosan mérgeznek még.
Ha minden rendben, akkor indulnak el a hálókon át a sötét erdő közepe felé és reméli, most már meg is érkeznek.*
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont legsúlyosabb sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
1805. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-24 01:06:31
Üzenet elküldve: 2022-02-24 01:06:31
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a vadonba//
*A trió szép lassan rendbeszedi magát, és az erdei elf ötletétől felbuzdulva nekiállnak módszeresen lefűrészelni a lényekről a fullánkot. Ez ugyan jár némi belsőséggel, amit a pókok szolgáltatnak, de ez a legnagyobb kellemetlensége a folyamatnak. Talán tőrnek nem lenne túl hatékony, elvégre vékony és élnek is híján van, de kellően hegyes, így némi farigcsálással nyílhegyként valóban funkcionálhat.
A fákra lógatott, s hálóba csavart állatok kiszabadítása már komolyabb feladat. A magasabban lógóakat aligha érhetik el, s azok közül az erdőlakók közül, melyeket megszabadítanak a sűrű hálótól se mind él. Legyengült apróságok szaladnak szét kezeik munkája nyomán, de a nagyobb vadak egytől-egyig élettelenül hullanak ki börtönükből.
A csapat készen áll az indulásra. Illetve készen állna, ha Nievesha valamilyen megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve nem jutna arra a következtetésre, hogy bölcs dolog megtoldani a szervezetében oldódó méreganyagot. Ahogy karját éri a tűéles, undok szúrószerv, úgy rázkódik végig a lány egész teste. A fájdalmat megelőzi a bénulás, így a lány viszonylagos "béketűrésben" esik a földre, ha csak el nem kapják. Habzó szájjal és üveges tekintettel mered a vakvilágba, de érzékszervei továbbra is működnek. Még néhányat rándulnak végtagjai, mielőtt teljesen mozdulatlanná nem dermed. A próba sikeresnek mondható, egyetérthetnek eredményességében. A méreg másodjára erősebb hatású. Ugyanakkor Nievesha az ujját sem lenne képes megmozdítani, s nincs, ki megmondja, mikor állhat talpra, ha talpra állhat egyáltalán.*
*A trió szép lassan rendbeszedi magát, és az erdei elf ötletétől felbuzdulva nekiállnak módszeresen lefűrészelni a lényekről a fullánkot. Ez ugyan jár némi belsőséggel, amit a pókok szolgáltatnak, de ez a legnagyobb kellemetlensége a folyamatnak. Talán tőrnek nem lenne túl hatékony, elvégre vékony és élnek is híján van, de kellően hegyes, így némi farigcsálással nyílhegyként valóban funkcionálhat.
A fákra lógatott, s hálóba csavart állatok kiszabadítása már komolyabb feladat. A magasabban lógóakat aligha érhetik el, s azok közül az erdőlakók közül, melyeket megszabadítanak a sűrű hálótól se mind él. Legyengült apróságok szaladnak szét kezeik munkája nyomán, de a nagyobb vadak egytől-egyig élettelenül hullanak ki börtönükből.
A csapat készen áll az indulásra. Illetve készen állna, ha Nievesha valamilyen megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve nem jutna arra a következtetésre, hogy bölcs dolog megtoldani a szervezetében oldódó méreganyagot. Ahogy karját éri a tűéles, undok szúrószerv, úgy rázkódik végig a lány egész teste. A fájdalmat megelőzi a bénulás, így a lány viszonylagos "béketűrésben" esik a földre, ha csak el nem kapják. Habzó szájjal és üveges tekintettel mered a vakvilágba, de érzékszervei továbbra is működnek. Még néhányat rándulnak végtagjai, mielőtt teljesen mozdulatlanná nem dermed. A próba sikeresnek mondható, egyetérthetnek eredményességében. A méreg másodjára erősebb hatású. Ugyanakkor Nievesha az ujját sem lenne képes megmozdítani, s nincs, ki megmondja, mikor állhat talpra, ha talpra állhat egyáltalán.*
1804. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-23 06:22:22
Üzenet elküldve: 2022-02-23 06:22:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Új otthon//
- Eső?
*Hunyorog is fel a fák lombjai felé, majd aprókat szippantgat a zápor illatú levegőből. Arcán halovány mosoly terül el, no nem az eső érkezte miatt. Sokszor gondolja úgy, hogy már annyit tanult, eleget tud, de Shruma újból és újból eszébe juttatja, hogy van még hová fejlődnie. Az új látvány, az megannyi ismeretlen illat teljesen elterelte figyelmét, így, ha nem hívják fel rá a figyelmét, az eső ténye sem tűnt volna fel neki. Boldog, hogy apjával érkezhetett ide. Fogalma sincs és soha nem is akarja megtudni, hogy mi lenne vele nélküle. Annak ellenére, hogy nem egy elesett lány, még mindig szorul védelemre, s boldoggá teszi, hogy ezt a szerepet az a férfi tölti be, ki tudatlan és tehetetlen gyermekkora óta viseli gondját.*
- Egyszer azt mondták nekem, hogy örökké nem eshet, előbújik még a nap.
*Kuncog fel halkan. Egyáltalán nem aggódik, hiszen a szeszélyes tél végi időszak egyszer elmúlik. Már kezd a természet ébredni téli álmából, beköszönt a jobb idő, s biztos abban, hogy hamarosan ez az erdő is eltelik majd élettel. Akkor pedig megannyi lehetőségük lesz rá, hogy új társakra leljenek. Mindamellett, hogy azt sem felejtette el, hogy hiába az odaadásuk, mindenhol él olyan teremtmény, aki nem éppen az a barátkozós fajta. De bízik abban, hogy odaadásuk és tiszteletük bizonyosságot nyer, s elnyerik az erdő védelmét és szeretetét.*
- És ez még csak a tisztás volt. Annyira kíváncsi vagyok, hogy mit fogunk még találni.
*Pislog is körbe izgatottan, majd szemeivel a férfit követve mosolyodik el. Minden egyes alkalommal, mikor Shruma a természettel beszél csak egyre nő a szeretet a szívében. Számára ez nem furcsa, sosem érezte, hogy szokatlan viselkedés lenne tőlük az ilyen. Neki ez ajándék, hogy az erdő fái, növényei, az állatok hajlandók szóba állni velük. Aki ezt sosem tapasztalhatta, az azért van, mert nem érdemelték ki.
Azt sajnálja egy kicsit, hogy saját megjegyzésével kizökkentette apját. Halovány bűntudattal a szívében süti le a szemeit. Igyekszik nem daccal állni a dolgokhoz, s őszinte csodálattal adózik apjának, hogy amaz sosem beszél úgy a városiakról, mintha harag lenne a szívében. Pedig kettejük közül a legtöbb lenézést talán éppen ő szenvedte el. Még miatta is, hisz egy gyereknek hiába mondják, ha valamit szerintük nem jól csinál. Viszont egy felnőttnek már nagyobb fájdalom lehet, ha őt is bolondnak titulálják, s lányáról is neki panaszkodnak. De ami elmúlt, az elmúlt. Kár miatta vesződnie, s elrontani ezt az örömteli napot. Így a kezére fogva, széles mosollyal kel fel vele együtt.*
- Egy remete?
*Hegyezi is a füleit, de egyelőre a várt történet elmarad. Persze nem bánkódik miatta, bőven van idejük mindenre. Például a tisztás felfedezésére.*
- Jössz Taisam?
*Pillant hátra a heverésző mókusra, aki úgy fest teljesen elégedett a makkok mennyiségével. Legalábbis a gömbölyű pocakból erre mer következtetni. Az állat kiterülve csipog halkan párat, mire a lány csak sunyi vigyorra húzza ajkait.*
- Hát jó, te tudod. *Vonja meg könnyelműen a vállait, s érdektelenséget tettetve indul el apja oldalán.* De ha megver egy pocok, míg itt vagy egyedül...
*Hagyja is drámai homályba veszni a mondatot, majd pillanatokon belül már nevetve cirógat az állat fejére, mikor az felküzdi magát a lábán, hogy a nyakába fészkeljen.*
- Ne aggódj, én viszlek és vigyázok rád.
*Kuncogja, majd Shruma kezére fogva, békés mosollyal sétál tovább mellette. Közben azért a viharfelhők nem csak az égen, hanem a gondolataiban is gyülekeznek. Ez apránként az arcára is kiül, ahogy sóhajtva, kissé félve pillant fel a férfira.*
- Szerinted valaha még be kell mennünk városokba? *Dünnyögi halkan.* Tudom, hogy mindent megad az erdő, ha kiérdemeljük, de... ilyen időkben még onnan könnyebb húst szereznünk, meg vászont, hogy megfoltozhassam a ruhánkat. Nincs valami ruhatermő fa? Lehetne rá egy varázslat, amit meg lehetne tanulni.
*Mélyed is el a képzeletbeli lehetőségekben. Igyekszik mindent kitalálni, hogy elkerülje azt, hogy valaha is egy köves utcára kelljen lépnie. De ahhoz sincs kedve, hogy egy állat vérét vegye a bundájáért. Szép ez az önálló, természetközeli élet, de az ő naiv és tapasztalatlan fejének még elég nehéz, hogy teljesen tudja már mit mire használhat fel. De ezért figyeli mindig olyan elszántan apja szavait. Hogy fejlődjön és tanuljon. Hogy Shruma büszke legyen rá.*
- Eső?
*Hunyorog is fel a fák lombjai felé, majd aprókat szippantgat a zápor illatú levegőből. Arcán halovány mosoly terül el, no nem az eső érkezte miatt. Sokszor gondolja úgy, hogy már annyit tanult, eleget tud, de Shruma újból és újból eszébe juttatja, hogy van még hová fejlődnie. Az új látvány, az megannyi ismeretlen illat teljesen elterelte figyelmét, így, ha nem hívják fel rá a figyelmét, az eső ténye sem tűnt volna fel neki. Boldog, hogy apjával érkezhetett ide. Fogalma sincs és soha nem is akarja megtudni, hogy mi lenne vele nélküle. Annak ellenére, hogy nem egy elesett lány, még mindig szorul védelemre, s boldoggá teszi, hogy ezt a szerepet az a férfi tölti be, ki tudatlan és tehetetlen gyermekkora óta viseli gondját.*
- Egyszer azt mondták nekem, hogy örökké nem eshet, előbújik még a nap.
*Kuncog fel halkan. Egyáltalán nem aggódik, hiszen a szeszélyes tél végi időszak egyszer elmúlik. Már kezd a természet ébredni téli álmából, beköszönt a jobb idő, s biztos abban, hogy hamarosan ez az erdő is eltelik majd élettel. Akkor pedig megannyi lehetőségük lesz rá, hogy új társakra leljenek. Mindamellett, hogy azt sem felejtette el, hogy hiába az odaadásuk, mindenhol él olyan teremtmény, aki nem éppen az a barátkozós fajta. De bízik abban, hogy odaadásuk és tiszteletük bizonyosságot nyer, s elnyerik az erdő védelmét és szeretetét.*
- És ez még csak a tisztás volt. Annyira kíváncsi vagyok, hogy mit fogunk még találni.
*Pislog is körbe izgatottan, majd szemeivel a férfit követve mosolyodik el. Minden egyes alkalommal, mikor Shruma a természettel beszél csak egyre nő a szeretet a szívében. Számára ez nem furcsa, sosem érezte, hogy szokatlan viselkedés lenne tőlük az ilyen. Neki ez ajándék, hogy az erdő fái, növényei, az állatok hajlandók szóba állni velük. Aki ezt sosem tapasztalhatta, az azért van, mert nem érdemelték ki.
Azt sajnálja egy kicsit, hogy saját megjegyzésével kizökkentette apját. Halovány bűntudattal a szívében süti le a szemeit. Igyekszik nem daccal állni a dolgokhoz, s őszinte csodálattal adózik apjának, hogy amaz sosem beszél úgy a városiakról, mintha harag lenne a szívében. Pedig kettejük közül a legtöbb lenézést talán éppen ő szenvedte el. Még miatta is, hisz egy gyereknek hiába mondják, ha valamit szerintük nem jól csinál. Viszont egy felnőttnek már nagyobb fájdalom lehet, ha őt is bolondnak titulálják, s lányáról is neki panaszkodnak. De ami elmúlt, az elmúlt. Kár miatta vesződnie, s elrontani ezt az örömteli napot. Így a kezére fogva, széles mosollyal kel fel vele együtt.*
- Egy remete?
*Hegyezi is a füleit, de egyelőre a várt történet elmarad. Persze nem bánkódik miatta, bőven van idejük mindenre. Például a tisztás felfedezésére.*
- Jössz Taisam?
*Pillant hátra a heverésző mókusra, aki úgy fest teljesen elégedett a makkok mennyiségével. Legalábbis a gömbölyű pocakból erre mer következtetni. Az állat kiterülve csipog halkan párat, mire a lány csak sunyi vigyorra húzza ajkait.*
- Hát jó, te tudod. *Vonja meg könnyelműen a vállait, s érdektelenséget tettetve indul el apja oldalán.* De ha megver egy pocok, míg itt vagy egyedül...
*Hagyja is drámai homályba veszni a mondatot, majd pillanatokon belül már nevetve cirógat az állat fejére, mikor az felküzdi magát a lábán, hogy a nyakába fészkeljen.*
- Ne aggódj, én viszlek és vigyázok rád.
*Kuncogja, majd Shruma kezére fogva, békés mosollyal sétál tovább mellette. Közben azért a viharfelhők nem csak az égen, hanem a gondolataiban is gyülekeznek. Ez apránként az arcára is kiül, ahogy sóhajtva, kissé félve pillant fel a férfira.*
- Szerinted valaha még be kell mennünk városokba? *Dünnyögi halkan.* Tudom, hogy mindent megad az erdő, ha kiérdemeljük, de... ilyen időkben még onnan könnyebb húst szereznünk, meg vászont, hogy megfoltozhassam a ruhánkat. Nincs valami ruhatermő fa? Lehetne rá egy varázslat, amit meg lehetne tanulni.
*Mélyed is el a képzeletbeli lehetőségekben. Igyekszik mindent kitalálni, hogy elkerülje azt, hogy valaha is egy köves utcára kelljen lépnie. De ahhoz sincs kedve, hogy egy állat vérét vegye a bundájáért. Szép ez az önálló, természetközeli élet, de az ő naiv és tapasztalatlan fejének még elég nehéz, hogy teljesen tudja már mit mire használhat fel. De ezért figyeli mindig olyan elszántan apja szavait. Hogy fejlődjön és tanuljon. Hogy Shruma büszke legyen rá.*
1803. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-21 11:49:30
Üzenet elküldve: 2022-02-21 11:49:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*A bénultság sokkal gyorsabban távozik a testéből, mint gondolta volna. A lábujja végül sikeresen megmozdul, kis lépés ugyan, de ő mégis nagyon örül a dolognak, mantrázása sikeres volt: legyőzte és megmozdult a nagylábujja, majd utána sorra a többi, végül pedig minden tagja. Csak a csípés helyét érzi.
Mivel nem tudja, hogy Rírion ölelését éppen megússza, ezért nem bosszankodik a szándékon sem. Szerencsére, mert lehet, hogy csúnyán nézne, meg morogna. Pyctának nyilván örül, karjába kapaszkodva kecmereg talpra, a dicséretre viszont elpirul és a csizmája orrát kezdi nézni, mintha annyira érdekes lenne. Aztán felveszi a kardot és visszacsúsztatja a hüvelyébe, miután beletörölte a pengét az egyik dögnek egy olyan részébe, ami nem retkes-nyálkás-véres. A hentesmunkának nyilván a tőrrel lát neki.*
- Te apa... Arra gondoltam, lehet, hogy butaság...
*Mondja, miközben felegyenesedik, kezében tartva egy kimetszett fullánkot. Aztán azzal kezd heves gesztikulálásba.*
- De ha újra megszúrnak, akkor lehet, hogy gyorsabban is kimenne a hatás. Vagy lehet, hogy lassabban. Szóval nem kéne kipróbálni most, viszonylagos nyugalomban?
*Beszéd közben azt imitálja a fullánkkal, hogy beleszúrja a másik karjába. A másik kettő válaszától függetlenül aztán nemcsak imitálja, de valóban bele is döfi, hamar kiderülhet, hogy az elmélete helyes-e.*
*A bénultság sokkal gyorsabban távozik a testéből, mint gondolta volna. A lábujja végül sikeresen megmozdul, kis lépés ugyan, de ő mégis nagyon örül a dolognak, mantrázása sikeres volt: legyőzte és megmozdult a nagylábujja, majd utána sorra a többi, végül pedig minden tagja. Csak a csípés helyét érzi.
Mivel nem tudja, hogy Rírion ölelését éppen megússza, ezért nem bosszankodik a szándékon sem. Szerencsére, mert lehet, hogy csúnyán nézne, meg morogna. Pyctának nyilván örül, karjába kapaszkodva kecmereg talpra, a dicséretre viszont elpirul és a csizmája orrát kezdi nézni, mintha annyira érdekes lenne. Aztán felveszi a kardot és visszacsúsztatja a hüvelyébe, miután beletörölte a pengét az egyik dögnek egy olyan részébe, ami nem retkes-nyálkás-véres. A hentesmunkának nyilván a tőrrel lát neki.*
- Te apa... Arra gondoltam, lehet, hogy butaság...
*Mondja, miközben felegyenesedik, kezében tartva egy kimetszett fullánkot. Aztán azzal kezd heves gesztikulálásba.*
- De ha újra megszúrnak, akkor lehet, hogy gyorsabban is kimenne a hatás. Vagy lehet, hogy lassabban. Szóval nem kéne kipróbálni most, viszonylagos nyugalomban?
*Beszéd közben azt imitálja a fullánkkal, hogy beleszúrja a másik karjába. A másik kettő válaszától függetlenül aztán nemcsak imitálja, de valóban bele is döfi, hamar kiderülhet, hogy az elmélete helyes-e.*
1802. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-21 09:10:22
Üzenet elküldve: 2022-02-21 09:10:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 133
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Vissza a vadonba//
*Ha tippelnie kellett volna, órákban, vagy akár napokban saccolja meg társai ébredését. Csodával határos, hogy pusztán percek kérdése az egész. Pycta elkezd fölkelni, bár ez még nem olyan egyszerű, mint egy friss ébredés otthon. Rírionban ekkor tetőpontra ér minden érzelem és sok mindent mondana ki egyszerre, ami egy mondatban nem fér el. A kócos ifjú, aki még most sem a szavak elfje, hirtelen felindulásból elkövetett baráti öleléssel üdvözli Pyctát. Bármilyen, esetleges negatív reakció is csak jobb lehet számára, mint az elmúlt percek vagy a pókokkal egy körtánc. Nievesha nem sokkal később követi apját, de addigra Rírion lehiggad, így a lány megmenekül attól, hogy az elf újabb kellemetlenséget okozzon neki. Mind jól vannak. Rírion hálás ezért Eeyrnek és persze Pyctának is, mert az elején megmentette. Így talán még sok pipát elfüstölhet majd, ha szerencséje van.
Magától nem jutott volna eszébe bármit elvinni, ami az ilyen szörnyek része, de be kell látnia, hogy nem rossz ötlet. Miután kivágták az összeset, kiszabadítják az állatokat is. Ha találnak túlélőket, üdítő látvány lesz a szabadulásuk. Az erdő mostanáig bántóan csendes volt, ráfér egy kis madár csicsergés. Útjuk nehezebben folytatódik. Rírion érzi, ahogy ragad a talpa minden lépésnél és ez kellemetlen. Az örömteli események ellenér is szem előtt kell tartania, hogy még nincs vége. Hátra van a neheze és szüksége lesz minden erejére, lélekjelenlétére.*
*Ha tippelnie kellett volna, órákban, vagy akár napokban saccolja meg társai ébredését. Csodával határos, hogy pusztán percek kérdése az egész. Pycta elkezd fölkelni, bár ez még nem olyan egyszerű, mint egy friss ébredés otthon. Rírionban ekkor tetőpontra ér minden érzelem és sok mindent mondana ki egyszerre, ami egy mondatban nem fér el. A kócos ifjú, aki még most sem a szavak elfje, hirtelen felindulásból elkövetett baráti öleléssel üdvözli Pyctát. Bármilyen, esetleges negatív reakció is csak jobb lehet számára, mint az elmúlt percek vagy a pókokkal egy körtánc. Nievesha nem sokkal később követi apját, de addigra Rírion lehiggad, így a lány megmenekül attól, hogy az elf újabb kellemetlenséget okozzon neki. Mind jól vannak. Rírion hálás ezért Eeyrnek és persze Pyctának is, mert az elején megmentette. Így talán még sok pipát elfüstölhet majd, ha szerencséje van.
Magától nem jutott volna eszébe bármit elvinni, ami az ilyen szörnyek része, de be kell látnia, hogy nem rossz ötlet. Miután kivágták az összeset, kiszabadítják az állatokat is. Ha találnak túlélőket, üdítő látvány lesz a szabadulásuk. Az erdő mostanáig bántóan csendes volt, ráfér egy kis madár csicsergés. Útjuk nehezebben folytatódik. Rírion érzi, ahogy ragad a talpa minden lépésnél és ez kellemetlen. Az örömteli események ellenér is szem előtt kell tartania, hogy még nincs vége. Hátra van a neheze és szüksége lesz minden erejére, lélekjelenlétére.*
1801. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-02-21 02:02:40
Üzenet elküldve: 2022-02-21 02:02:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Új otthon//
*A fák között átszűrődő reggeli napfény végül még a sűrű erdőben is maga alá gyűri a szürkületet. Egészen magával ragadó látvány, ahogy különös csillogásba öltözteti a harmatos lombkoronát. Nem is figyel másra, míg
Asyenth vissza nem tér. Ahogy megpillantja a fiatal elflányt, megpaskolja maga mellett a mohos fatörzset, s átveszi a felé nyújtott butykost. Gondosan bezuttyantja egy mélyebb zsebbe oldalán, majd a lány felé fordítja komoly ábrázatát.*
-Ha világosodik. *Ismétli merengve Asyenthet, még hümmög is egy sort a dolgon. Egy hosszú pillanatig nem is szólal meg újra, csak elmered a semmibe a lány válla felett. Végül felocsúdva fordul körbe, majd megrázza fejét.*
-Nem biztos, hogy sokáig kitart a nap. Esőt hoz a szél a fák felett. Érzed az illatát? Megbújnak ilyenkor a madarak. De talán szerencsénk lesz. *Ahogy a törékeny kis elf mosolyra derül, úgy húzódik vele az ő ábrázata is. Örül a szíve, hogy vidámnak látja a lányt, még ennyi megpróbáltatás után is. Az erdőhöz tartozik, akár csak ő. Elhallgatja a csicsergését az erdő adta ajándékokról, majd lassan bólint.*
-Látod? Bármi erő is védelmezi e erdőt, kegyes hozzánk. Legalábbis eddig. Kíváncsi vagyok, teremtményeivel is ily bőkezű lesz-e. *Nem áltatja magát. Nem olyan könnyű meglelni a megfelelő állatot, hát még szelídíteni és tanítani. A nagyobb testű madarakkal valamelyest könnyebb. A ragadozók általában élelmesebbnek bizonyulnak, de ez csak az ő tapasztalata. Egy sólyom, vagy ami még jobb, egy bagoly... Előbbi nappal, míg utóbbi éjszaka lát igen jól. Mindkettő magasan fészkel azonban, nem lesz sétagalopp rátalálni egyikre sem.
Átölelve a lányt dörzsöli meg annak vállát, majd feltápászkodik ültéből. Szórakozottan cammog oda a velük szemben korhadó, vénséges fához, majd felpillant rá. Zöldek a hajtások, s látja a téltől elfagyott virágokat is göcsörtös ágain. Öregszik, de ereje nem hagyja el. Mélyre nyúlhatnak a gyökerei.
Lassan lép el a törzs mellett, hogy megtámaszkodva rajta szippanthasson mélyet az erdei levegőből.*
-Mesélhetnél, mit láttál. Híján vagyok most a jó történeteknek. *Hangja kissé réveteg, ahogy a fához beszél, Asyenth viszont megszokhatta már habitusát.*
-Ne is törődj vele! Túl régóta állsz már itt hozzá, hogy az időjárás miatt gyötrődj. Fogadni mernék, nem aggódtál még makk korodban... *A különös társalgásból Asyenth szavaira ocsúdik. Megpördül tengelye körül, s a lányra mered. Kihallja a szavak mögül a keserűséget, még ha nem is jeleskedik túlzottan az efféle tudományokban. Olykor nehezen olvas a sorok között. Mélyen ülő tekintetében felfedezni némi szomorúságot, de egyéb nem látszik meg ábrázatán.*
-Ne legyen túlzott harag a szívedben miattuk. *Sétál vissza, hogy átkarolva a lányt folytassa.* -Az élet nem oly kegyes, hogy a titkait bárkire rábízza. Megtévelyedettek ők, ezért háborgatják a természetet és nézik bolondnak azt, aki baráti kezet nyújt vadjai felé. Pedig a hosszúéletűek tudhatnák ezt jobban is. De ne bánkódj!
*Emelkedik fel ismét, ám ezúttal már a lányt is húzza magával.* -Vannak még olyanok, mint mi. Mielőtt mi ketten találkoztunk volna, egy erdei remete társaságában leltem vigaszt a világ elől. Még nem meséltem róla. Majd ha eljön az ideje. Most gyere! *Pillant körbe a tisztáson.* -Járjunk egyet még az eső beállta előtt. Egy kis szerencsével talán madarat is lelhetünk. Hozhatod Taisamot is... Már ha szeretne velünk tartani.
*A fák között átszűrődő reggeli napfény végül még a sűrű erdőben is maga alá gyűri a szürkületet. Egészen magával ragadó látvány, ahogy különös csillogásba öltözteti a harmatos lombkoronát. Nem is figyel másra, míg
Asyenth vissza nem tér. Ahogy megpillantja a fiatal elflányt, megpaskolja maga mellett a mohos fatörzset, s átveszi a felé nyújtott butykost. Gondosan bezuttyantja egy mélyebb zsebbe oldalán, majd a lány felé fordítja komoly ábrázatát.*
-Ha világosodik. *Ismétli merengve Asyenthet, még hümmög is egy sort a dolgon. Egy hosszú pillanatig nem is szólal meg újra, csak elmered a semmibe a lány válla felett. Végül felocsúdva fordul körbe, majd megrázza fejét.*
-Nem biztos, hogy sokáig kitart a nap. Esőt hoz a szél a fák felett. Érzed az illatát? Megbújnak ilyenkor a madarak. De talán szerencsénk lesz. *Ahogy a törékeny kis elf mosolyra derül, úgy húzódik vele az ő ábrázata is. Örül a szíve, hogy vidámnak látja a lányt, még ennyi megpróbáltatás után is. Az erdőhöz tartozik, akár csak ő. Elhallgatja a csicsergését az erdő adta ajándékokról, majd lassan bólint.*
-Látod? Bármi erő is védelmezi e erdőt, kegyes hozzánk. Legalábbis eddig. Kíváncsi vagyok, teremtményeivel is ily bőkezű lesz-e. *Nem áltatja magát. Nem olyan könnyű meglelni a megfelelő állatot, hát még szelídíteni és tanítani. A nagyobb testű madarakkal valamelyest könnyebb. A ragadozók általában élelmesebbnek bizonyulnak, de ez csak az ő tapasztalata. Egy sólyom, vagy ami még jobb, egy bagoly... Előbbi nappal, míg utóbbi éjszaka lát igen jól. Mindkettő magasan fészkel azonban, nem lesz sétagalopp rátalálni egyikre sem.
Átölelve a lányt dörzsöli meg annak vállát, majd feltápászkodik ültéből. Szórakozottan cammog oda a velük szemben korhadó, vénséges fához, majd felpillant rá. Zöldek a hajtások, s látja a téltől elfagyott virágokat is göcsörtös ágain. Öregszik, de ereje nem hagyja el. Mélyre nyúlhatnak a gyökerei.
Lassan lép el a törzs mellett, hogy megtámaszkodva rajta szippanthasson mélyet az erdei levegőből.*
-Mesélhetnél, mit láttál. Híján vagyok most a jó történeteknek. *Hangja kissé réveteg, ahogy a fához beszél, Asyenth viszont megszokhatta már habitusát.*
-Ne is törődj vele! Túl régóta állsz már itt hozzá, hogy az időjárás miatt gyötrődj. Fogadni mernék, nem aggódtál még makk korodban... *A különös társalgásból Asyenth szavaira ocsúdik. Megpördül tengelye körül, s a lányra mered. Kihallja a szavak mögül a keserűséget, még ha nem is jeleskedik túlzottan az efféle tudományokban. Olykor nehezen olvas a sorok között. Mélyen ülő tekintetében felfedezni némi szomorúságot, de egyéb nem látszik meg ábrázatán.*
-Ne legyen túlzott harag a szívedben miattuk. *Sétál vissza, hogy átkarolva a lányt folytassa.* -Az élet nem oly kegyes, hogy a titkait bárkire rábízza. Megtévelyedettek ők, ezért háborgatják a természetet és nézik bolondnak azt, aki baráti kezet nyújt vadjai felé. Pedig a hosszúéletűek tudhatnák ezt jobban is. De ne bánkódj!
*Emelkedik fel ismét, ám ezúttal már a lányt is húzza magával.* -Vannak még olyanok, mint mi. Mielőtt mi ketten találkoztunk volna, egy erdei remete társaságában leltem vigaszt a világ elől. Még nem meséltem róla. Majd ha eljön az ideje. Most gyere! *Pillant körbe a tisztáson.* -Járjunk egyet még az eső beállta előtt. Egy kis szerencsével talán madarat is lelhetünk. Hozhatod Taisamot is... Már ha szeretne velünk tartani.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957