Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 96 (1901. - 1920. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957
1920. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-14 16:24:27
Üzenet elküldve: 2024-04-14 16:24:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Érzi magán a figyelő tekinteteket a hirtelen beálló csendben. Talán egy nagyvad van a közelben, talán ők maguk zavarták meg a rengeteget. Ugyanakkor egy olyan sűrű erdőben jár, amilyenben talán még soha azelőtt, így pedig nem csodálkozik a furcsa érzéseken. A wegtoreni pusztaságok után igen csak új e környezet, ő még sem retten tőle különösebben.*
-Ismered a csillagokat, s hogy hogyan imbolyognak az égen? *Pillant kissé csodálkozva szeme sarkából az ifjúra. Olyan tudás ez, ami tudomása szerint csak a tengerészek birtokolnak, s közöttük sem mindegyik.*
-Sötétedés előtt tábort fogunk verni. Nem óhajtom a nyakam szegni valami gyökérben. Talán lesz akkora szerencsénk, hogy elérjük előtte a hegyek lábát. Kár lenne nyomot keresni addig is.
*Nem is tesz erre erőfeszítést. Nem óhajt letérni a csapásról, míg nincs egy biztos pontjuk a hátuk mögött. Így pedig, ha csak semmi sem állja útjukat, addig menetelnek nyugat felé, míg kellően emelkedni nem kezd lábuk alatt a talaj vagy nem pillantják meg jókora hegyvonulatokat közvetlen maguk előtt. Érzi a menetelés nehézségeit a fülledt környezetben, s noha az állóképessége kifejezetten jó, azért nem szívesen tenne vargabetűket feleslegesen.*
*Érzi magán a figyelő tekinteteket a hirtelen beálló csendben. Talán egy nagyvad van a közelben, talán ők maguk zavarták meg a rengeteget. Ugyanakkor egy olyan sűrű erdőben jár, amilyenben talán még soha azelőtt, így pedig nem csodálkozik a furcsa érzéseken. A wegtoreni pusztaságok után igen csak új e környezet, ő még sem retten tőle különösebben.*
-Ismered a csillagokat, s hogy hogyan imbolyognak az égen? *Pillant kissé csodálkozva szeme sarkából az ifjúra. Olyan tudás ez, ami tudomása szerint csak a tengerészek birtokolnak, s közöttük sem mindegyik.*
-Sötétedés előtt tábort fogunk verni. Nem óhajtom a nyakam szegni valami gyökérben. Talán lesz akkora szerencsénk, hogy elérjük előtte a hegyek lábát. Kár lenne nyomot keresni addig is.
*Nem is tesz erre erőfeszítést. Nem óhajt letérni a csapásról, míg nincs egy biztos pontjuk a hátuk mögött. Így pedig, ha csak semmi sem állja útjukat, addig menetelnek nyugat felé, míg kellően emelkedni nem kezd lábuk alatt a talaj vagy nem pillantják meg jókora hegyvonulatokat közvetlen maguk előtt. Érzi a menetelés nehézségeit a fülledt környezetben, s noha az állóképessége kifejezetten jó, azért nem szívesen tenne vargabetűket feleslegesen.*
1919. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-14 00:34:18
Üzenet elküldve: 2024-04-14 00:34:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Erdőmélye felé közeledve a két utazó észlelheti, hogy az aljnövényzet sűrűbbé válik, nem ritka a térdig érő, szélesen elterpeszkedő póklábpáfrányokat üde látványa sem. A vaskos fák magasra nyúló sűrű lombkoronája ugyan alig enged be fényt eme rejtett világba, mégis burjánzó élővilágot csodálhatnak meg. Nem csak a haladás nehéz errefelé, de a takarásban az éppen aktuális napszakot is alig, vagy egyáltalán nem lehet megállapítani.
Dél körül járhat nagyjából az idő, de ebből a két férfi semmit sem észlel, ahogy a tavaszi meleg sem jut be idáig. A hűvös, párától nehéz levegőnek következményekét hamar kifulladnak, állóképességüket valamivel jobban igénybe veszi az utazás. Már évek óta alig jártak erre kívülállók, ezért a korábban ismert ösvényeket is visszakövetelte magának az erdő, s csak alapos keresés után fedezhetik fel ismét.
Mindezek összessége, illetve eme elzárt, szilaj vidék furcsa érzéseket keltenek a két férfiban. Talán képesek ezen felülemelkedni, lerázni magukról az aggodalmat, de az Erdő érezteti a két idegennel, hogy nem látja őket szívesen. Egy röpke pillanatra az apró neszezések, a fák recsegése is alább hagy, s ebben a levegővételnyi feszült csendben mintha minden szem rájuk szegeződne, mielőtt az élet halad tovább a megszokott medrében.*
*Erdőmélye felé közeledve a két utazó észlelheti, hogy az aljnövényzet sűrűbbé válik, nem ritka a térdig érő, szélesen elterpeszkedő póklábpáfrányokat üde látványa sem. A vaskos fák magasra nyúló sűrű lombkoronája ugyan alig enged be fényt eme rejtett világba, mégis burjánzó élővilágot csodálhatnak meg. Nem csak a haladás nehéz errefelé, de a takarásban az éppen aktuális napszakot is alig, vagy egyáltalán nem lehet megállapítani.
Dél körül járhat nagyjából az idő, de ebből a két férfi semmit sem észlel, ahogy a tavaszi meleg sem jut be idáig. A hűvös, párától nehéz levegőnek következményekét hamar kifulladnak, állóképességüket valamivel jobban igénybe veszi az utazás. Már évek óta alig jártak erre kívülállók, ezért a korábban ismert ösvényeket is visszakövetelte magának az erdő, s csak alapos keresés után fedezhetik fel ismét.
Mindezek összessége, illetve eme elzárt, szilaj vidék furcsa érzéseket keltenek a két férfiban. Talán képesek ezen felülemelkedni, lerázni magukról az aggodalmat, de az Erdő érezteti a két idegennel, hogy nem látja őket szívesen. Egy röpke pillanatra az apró neszezések, a fák recsegése is alább hagy, s ebben a levegővételnyi feszült csendben mintha minden szem rájuk szegeződne, mielőtt az élet halad tovább a megszokott medrében.*
1918. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-02 21:49:58
Üzenet elküldve: 2024-04-02 21:49:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Az út//
- Helyes. Kerüljük el az őrült mágusokat minél messzebb...
*mormogja félig-meddig csak magának, miközben tovább haladnak az erdő sűrűjébe. Hamarosan tényleg szorongó érzés lesz úrrá attól, hogy az ösvényük mennyire elhanyagolt, bozóttal benőtt és rendezetlen. Néhol már alig lehet megmondani, merre tart, mintha egyszer csak véget akarna érni. Picivel arrébb aztán megtalálják a folytatását, de néha azért elbizonytalanodik, hogy valóban az úton haladnak tovább, vagy csak egy kisebb tisztást hisznek ösvénynek. A hegyek nélkül valóban hamar elvesznének.*
- Ilyen környezetben... nem is a nagyvadaktól kell félni... hanem inkább a bogaraktól... meg a... ragadozó növékenytől...
*feleli lihegve. Nem a fáradtság, hanem a pára miatt kénytelen sűrűbben szedni a levegőt. Arra meg így szinte nincs is szükség, hogy a hangját letompítsa, de azért valamennyire megteszi. Benne is munkál a paranoia. És ő se járt még ennyire elvadult erdőben. Amikor a kompániával járta az erdőket, mindig sokan voltak, ami eleve tompítja az elveszettség érzését. Másrészről a sok ember sokkal hatékonyabban írtotta a bozótot és hagyott maga után olyasfajta írtásnyomot az erdőben, mint amilyen a csiga nyálas nyoma a kövön vagy egy levélen.*
- Ha leszáll az éj... olyan helyen táborozzunk... ahol látni a csillagokat... És jegyezzük is meg őket!
*javasolja. Nem fog ártani az extra tájékozódási pont.*
- Helyes. Kerüljük el az őrült mágusokat minél messzebb...
*mormogja félig-meddig csak magának, miközben tovább haladnak az erdő sűrűjébe. Hamarosan tényleg szorongó érzés lesz úrrá attól, hogy az ösvényük mennyire elhanyagolt, bozóttal benőtt és rendezetlen. Néhol már alig lehet megmondani, merre tart, mintha egyszer csak véget akarna érni. Picivel arrébb aztán megtalálják a folytatását, de néha azért elbizonytalanodik, hogy valóban az úton haladnak tovább, vagy csak egy kisebb tisztást hisznek ösvénynek. A hegyek nélkül valóban hamar elvesznének.*
- Ilyen környezetben... nem is a nagyvadaktól kell félni... hanem inkább a bogaraktól... meg a... ragadozó növékenytől...
*feleli lihegve. Nem a fáradtság, hanem a pára miatt kénytelen sűrűbben szedni a levegőt. Arra meg így szinte nincs is szükség, hogy a hangját letompítsa, de azért valamennyire megteszi. Benne is munkál a paranoia. És ő se járt még ennyire elvadult erdőben. Amikor a kompániával járta az erdőket, mindig sokan voltak, ami eleve tompítja az elveszettség érzését. Másrészről a sok ember sokkal hatékonyabban írtotta a bozótot és hagyott maga után olyasfajta írtásnyomot az erdőben, mint amilyen a csiga nyálas nyoma a kövön vagy egy levélen.*
- Ha leszáll az éj... olyan helyen táborozzunk... ahol látni a csillagokat... És jegyezzük is meg őket!
*javasolja. Nem fog ártani az extra tájékozódási pont.*
1917. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-02 12:22:21
Üzenet elküldve: 2024-04-02 12:22:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az út//
-Szerencsére nem arra vezet az utunk. Egy ideig követjük a Nyugati Utat és csak eztán térünk le róla. *Az út, mi messzire kanyarog még innét, ugyan keresztülszeli Erdőmélyét, de erre utazó alig, szekér pedig még annyira se jár. Épp ezért az út szűk, néhol benőtt, sok helyen pedig kidőlt fák keresztezik.*
-Nehezebb dolgunk lesz, ha letértünk az ösvényről. *Szól hátra a válla felett, miközben az útjukat szegélyező erdő már teljesen körbeöleli őket. Se visszhang, se horizont, fény is alig. A levegő szép lassan fojtogatóan párássá válik.*
-Ütközetre nem számítok. De én is megakarom előzni az éjszakát a tábor dolgával, de oda még hosszú út vezet. Szeretném megejteni azt a hegy lábánál. *Szól hátra, ösztönösen tompított hangon. Valamiért úgy érzi, jobb, ha az erdő nem figyel fel a két vendégére. Nem, mintha tartana az oly sokat emlegetett, rejtett erőktől. Őt sokkal jobban érdeklik az esetlegesen rejtőző ragadozók.*
-Sosem láttam még ilyet. Ennyire sűrű erdőt. *Hümment kettőt, miközben kiszabadítja csizmáját valamiféle indás aljnövényzet fogságából. Most sajnálhatják igazán, hogy nem tartott velük az elf. Ám míg az ösvényen tartanak keletre, el aligha vesznek. A hegyek pedig kellő tájékozódási pontot kell majd, hogy nyújtsanak.*
-Szerencsére nem arra vezet az utunk. Egy ideig követjük a Nyugati Utat és csak eztán térünk le róla. *Az út, mi messzire kanyarog még innét, ugyan keresztülszeli Erdőmélyét, de erre utazó alig, szekér pedig még annyira se jár. Épp ezért az út szűk, néhol benőtt, sok helyen pedig kidőlt fák keresztezik.*
-Nehezebb dolgunk lesz, ha letértünk az ösvényről. *Szól hátra a válla felett, miközben az útjukat szegélyező erdő már teljesen körbeöleli őket. Se visszhang, se horizont, fény is alig. A levegő szép lassan fojtogatóan párássá válik.*
-Ütközetre nem számítok. De én is megakarom előzni az éjszakát a tábor dolgával, de oda még hosszú út vezet. Szeretném megejteni azt a hegy lábánál. *Szól hátra, ösztönösen tompított hangon. Valamiért úgy érzi, jobb, ha az erdő nem figyel fel a két vendégére. Nem, mintha tartana az oly sokat emlegetett, rejtett erőktől. Őt sokkal jobban érdeklik az esetlegesen rejtőző ragadozók.*
-Sosem láttam még ilyet. Ennyire sűrű erdőt. *Hümment kettőt, miközben kiszabadítja csizmáját valamiféle indás aljnövényzet fogságából. Most sajnálhatják igazán, hogy nem tartott velük az elf. Ám míg az ösvényen tartanak keletre, el aligha vesznek. A hegyek pedig kellő tájékozódási pontot kell majd, hogy nyújtsanak.*
1916. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-11-02 22:03:22
Üzenet elküldve: 2023-11-02 22:03:22
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Lovas vágtat az ősi erdő sűrűjében, ahol a világ zajai elhalványulnak, és csak a természet ősi ritmusa hallatszik. A hatalmas cser- és kocsánytalan tölgyek lombkoronái úgy fonódnak össze felette, hogy azok szinte teljes sötétségbe burkolják az alattuk lévő világot. A napfény csak ritkán lopózik át a sűrű zöld ernyőn, tündöklő fénysugarakat rajzolva a sötét, mélyzöld aljnövényzetbe.
A lovag állatának nyugodt dobogása ritmusosan hangzik a mohos talajon, jelezve, hogy Donwoel és hű paripája egyaránt otthonosan mozognak ebben a rejtélyes birodalomban. A ló, melynek sötét szőre még az árnyékban is mélyfeketének tűnik, biztos léptekkel halad az ösvényen, nem zavartatva magát az erdő vadabb lakóitól. Az állatnak megtanították, hogy az erdőmélyi sűrűben az óvatosság a túlélés kulcsa.
A harcos hosszúkardja csendesen csillog a sisakja mellett, míg a tollas buzogány és a kerek acélpajzs biztosítja, hogy minden eshetőségre felkészült legyen, ám ma nem várja csata. A holdfényes gyűrű fénye, bár halvány, mégis ott pislákol a kezén, mint a belső erő és a természettel való összhang szimbóluma.
Ahogy a lovával együtt halad az erdő szívében, egy pillanatra megáll, és mély lélegzetet vesz, hagyva, hogy a friss, erdő illatú levegő betöltse tüdejét. Az erdő, bár rejtekhelyül szolgál a vadon élő fenevadaknak, ma békés, és a lovag jelenléte nem zavarja meg a természet rendjét.
Így halad át az erdőmélyi csendben, egyensúlyban a világgal, miközben a fák közötti játékos fénysugarak útmutatást adnak neki ezen a titokzatos, de mégis megnyugtató helyen, ahol az élet minden formája a tökéletes harmónia része.
Közben egyre mélyebbre hatol az erdő szívébe, lóháton, ahol a csend és a zöld lomb fölötti sötétség uralkodik. A széles lombkoronák szinte teljes árnyékot vetnek alájuk, csak néha szűrődik le egy-egy bátortalan napsugár. A ló, melynek sötét patái alig hagyják maguk után nyomukat az ősi mohán, olykor fülel, mintha csak a természet apró rejtjelezéseit hallgatná.
Donwoel halkan beszélget paripájával, mintha csak egy régi barátjával osztaná meg titkait, és az állat mintha értené minden szavát. Az ösvényeket jól ismerik, azonban az erdőmélye mindig tartogat újabb titkokat és rejtelmeket. A lovag a körülötte lévő világ apró változásaira figyel, a madárdalra, a távoli állatok mozgására, a fák közötti szellő susogására.
Ahogy haladnak, a tölgyek lassan ritkulnak, a talaj nedvesebbé, lágyabbá válik. A levegőt egyre inkább átjárja a mocsár jellegzetes illata, a patak csobogása halkul, és a táj színei sápadtabbak lesznek. A természet hangjai is megváltoznak, a madarak csicsergése helyett vízben élő állatok brummogása tölti be a levegőt, a talajon csúszó kis állatok neszezése hallatszik.
A harcos a lóval együtt lassít, miközben a sűrű erdő fokozatosan ritkulni kezd, és az árnyékok egyre halványabbá válnak. A Nap már magasabban jár az égen, a fák közötti réseken keresztül egyre több fény szűrődik be. Végül, az erdő szélén megpillantják az ingoványos területek előszeleit, ahol a fák már nem uralkodnak, helyettük a víz és a nádasok veszik át a főszerepet.
A ló óvatosan lépked a lágy talajon, mely néha halk csobbanással engedi be az állat patáit. Donwoel figyelmesen irányítja lovát, tudva, hogy itt minden lépésnek meg kell fontoltnak lennie. A víz csillogó tükre, a köd által időnként elmosódó táj, és a távolban látható ingoványok zöldje jelzi, hogy elhagyták az erdőt, és egy új területre, a láp birodalmába érkeztek. A lovag és lova együtt, összhangban az új környezettel, folytatják az utat a lágyan hullámzó nádasok és a végtelen vízfelületek között.*
A lovag állatának nyugodt dobogása ritmusosan hangzik a mohos talajon, jelezve, hogy Donwoel és hű paripája egyaránt otthonosan mozognak ebben a rejtélyes birodalomban. A ló, melynek sötét szőre még az árnyékban is mélyfeketének tűnik, biztos léptekkel halad az ösvényen, nem zavartatva magát az erdő vadabb lakóitól. Az állatnak megtanították, hogy az erdőmélyi sűrűben az óvatosság a túlélés kulcsa.
A harcos hosszúkardja csendesen csillog a sisakja mellett, míg a tollas buzogány és a kerek acélpajzs biztosítja, hogy minden eshetőségre felkészült legyen, ám ma nem várja csata. A holdfényes gyűrű fénye, bár halvány, mégis ott pislákol a kezén, mint a belső erő és a természettel való összhang szimbóluma.
Ahogy a lovával együtt halad az erdő szívében, egy pillanatra megáll, és mély lélegzetet vesz, hagyva, hogy a friss, erdő illatú levegő betöltse tüdejét. Az erdő, bár rejtekhelyül szolgál a vadon élő fenevadaknak, ma békés, és a lovag jelenléte nem zavarja meg a természet rendjét.
Így halad át az erdőmélyi csendben, egyensúlyban a világgal, miközben a fák közötti játékos fénysugarak útmutatást adnak neki ezen a titokzatos, de mégis megnyugtató helyen, ahol az élet minden formája a tökéletes harmónia része.
Közben egyre mélyebbre hatol az erdő szívébe, lóháton, ahol a csend és a zöld lomb fölötti sötétség uralkodik. A széles lombkoronák szinte teljes árnyékot vetnek alájuk, csak néha szűrődik le egy-egy bátortalan napsugár. A ló, melynek sötét patái alig hagyják maguk után nyomukat az ősi mohán, olykor fülel, mintha csak a természet apró rejtjelezéseit hallgatná.
Donwoel halkan beszélget paripájával, mintha csak egy régi barátjával osztaná meg titkait, és az állat mintha értené minden szavát. Az ösvényeket jól ismerik, azonban az erdőmélye mindig tartogat újabb titkokat és rejtelmeket. A lovag a körülötte lévő világ apró változásaira figyel, a madárdalra, a távoli állatok mozgására, a fák közötti szellő susogására.
Ahogy haladnak, a tölgyek lassan ritkulnak, a talaj nedvesebbé, lágyabbá válik. A levegőt egyre inkább átjárja a mocsár jellegzetes illata, a patak csobogása halkul, és a táj színei sápadtabbak lesznek. A természet hangjai is megváltoznak, a madarak csicsergése helyett vízben élő állatok brummogása tölti be a levegőt, a talajon csúszó kis állatok neszezése hallatszik.
A harcos a lóval együtt lassít, miközben a sűrű erdő fokozatosan ritkulni kezd, és az árnyékok egyre halványabbá válnak. A Nap már magasabban jár az égen, a fák közötti réseken keresztül egyre több fény szűrődik be. Végül, az erdő szélén megpillantják az ingoványos területek előszeleit, ahol a fák már nem uralkodnak, helyettük a víz és a nádasok veszik át a főszerepet.
A ló óvatosan lépked a lágy talajon, mely néha halk csobbanással engedi be az állat patáit. Donwoel figyelmesen irányítja lovát, tudva, hogy itt minden lépésnek meg kell fontoltnak lennie. A víz csillogó tükre, a köd által időnként elmosódó táj, és a távolban látható ingoványok zöldje jelzi, hogy elhagyták az erdőt, és egy új területre, a láp birodalmába érkeztek. A lovag és lova együtt, összhangban az új környezettel, folytatják az utat a lágyan hullámzó nádasok és a végtelen vízfelületek között.*
1915. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-10-27 19:06:02
Üzenet elküldve: 2023-10-27 19:06:02
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Az erdő titkos mélységei köd és enyhe zöld félhomályban borultak, melyek egyes helyeken áttetsző fényfátyollá váltak, ahol a napfény keresztülhatolt a hatalmas fák lombkoronáján. Wymvendor az utazó fél-elf, lépteit óvatosan, mégis határozottan tette meg a mélyen hullámzó fűben, és olyan csendben járt, mint a levegőbe emelkedő köd.
Körülötte a csendet csak az őszi levél hullásának suhogása törte meg, s a távoli madárdal édes dallamai. Elhagyva a civilizált világ megszokott zaját, Wym a végtelen erdő szívének mélye felé vette az irányt, ahol a fák ősi, titkos tudását remélte megtalálni. Szíve mélyén érezte, hogy az erdőben rejlő titkok talán segítségére lesznek megtalálni az élete célját, és megbékélni az elveszett múlttal.
Az erdő mélységében a csend és a nyugalom mágikus fátyla borult rá, és ahogy tovább haladt, érezte, hogy a világ egy másik, titokzatos arcát kezdi felfedezni. Az idős elf vándor tanításait követve, a természet egyszerű szépségét kereste minden lépésében, és a csendes, mélyen gyökerező tudatosságot, amit az erdő rejtett mélységeiben remélt megtalálni.
Az erdőt körülölelő barlangrendszerek, hegyek és tavak titokzatosan vonzották, bár tudta, hogy veszélyek is leselkednek rá minden sarkon. Mindemellett az erdő szívében érezte, hogy a természet egységével lesz képes meghaladni a múlt sötét árnyait, és talán új utat találni az életben.
Miközben tovább haladt az erdő mélye felé, a Nap lassan az ég alacsonyabb ívére süllyedt, és a fények megváltoztak, a fák között elterülő árnyékok hosszabbak és sűrűbbek lettek. Egy pillanatra megállt, és az ég felé tekintett, ahol az első csillagok kezdtek megjelenni a tiszta alkonyi égen.
Az útja egy ingoványos terület felé vezetett, ahol a talaj lágy volt, és a víz rejtett csatornái mélyen a föld alatt futottak. Ezen a helyen az erdő lombjai ritkábbak voltak, és a fények drámaiabban játszottak a tócsák és vízfolyások tükrén. Ahogy a tükröződő víz mellett haladt, egy pillanatra megállt és belehallgatott a csendbe, amit csak a távoli vízcseppek lassú cseppenése tört meg. Ezen a helyen az idő mintha lassabban folyna, és az erdő mélységes csendje, ahol még a levegő is alig rezdült, egy-egy lélegzetvételnyi időre megállította a világot.
Wym gondolatai ismét a múltra terelődtek, és a vándor elf bölcs szavai hallatszottak a szívében: “A természet adta, a természet vette el.” Ezen a helyen, ahol a természet és az idő örök ciklusa folyt, érezte, hogy talán itt, az erdő mélyén talál válaszokat a kérdéseire, és új utat az életében.
Lassan, mégis határozott léptekkel folytatta útját az ingovány felé, ahol a természet titkos körforgása várta, és talán a válaszok is, amelyekről oly régóta álmodott.*
Körülötte a csendet csak az őszi levél hullásának suhogása törte meg, s a távoli madárdal édes dallamai. Elhagyva a civilizált világ megszokott zaját, Wym a végtelen erdő szívének mélye felé vette az irányt, ahol a fák ősi, titkos tudását remélte megtalálni. Szíve mélyén érezte, hogy az erdőben rejlő titkok talán segítségére lesznek megtalálni az élete célját, és megbékélni az elveszett múlttal.
Az erdő mélységében a csend és a nyugalom mágikus fátyla borult rá, és ahogy tovább haladt, érezte, hogy a világ egy másik, titokzatos arcát kezdi felfedezni. Az idős elf vándor tanításait követve, a természet egyszerű szépségét kereste minden lépésében, és a csendes, mélyen gyökerező tudatosságot, amit az erdő rejtett mélységeiben remélt megtalálni.
Az erdőt körülölelő barlangrendszerek, hegyek és tavak titokzatosan vonzották, bár tudta, hogy veszélyek is leselkednek rá minden sarkon. Mindemellett az erdő szívében érezte, hogy a természet egységével lesz képes meghaladni a múlt sötét árnyait, és talán új utat találni az életben.
Miközben tovább haladt az erdő mélye felé, a Nap lassan az ég alacsonyabb ívére süllyedt, és a fények megváltoztak, a fák között elterülő árnyékok hosszabbak és sűrűbbek lettek. Egy pillanatra megállt, és az ég felé tekintett, ahol az első csillagok kezdtek megjelenni a tiszta alkonyi égen.
Az útja egy ingoványos terület felé vezetett, ahol a talaj lágy volt, és a víz rejtett csatornái mélyen a föld alatt futottak. Ezen a helyen az erdő lombjai ritkábbak voltak, és a fények drámaiabban játszottak a tócsák és vízfolyások tükrén. Ahogy a tükröződő víz mellett haladt, egy pillanatra megállt és belehallgatott a csendbe, amit csak a távoli vízcseppek lassú cseppenése tört meg. Ezen a helyen az idő mintha lassabban folyna, és az erdő mélységes csendje, ahol még a levegő is alig rezdült, egy-egy lélegzetvételnyi időre megállította a világot.
Wym gondolatai ismét a múltra terelődtek, és a vándor elf bölcs szavai hallatszottak a szívében: “A természet adta, a természet vette el.” Ezen a helyen, ahol a természet és az idő örök ciklusa folyt, érezte, hogy talán itt, az erdő mélyén talál válaszokat a kérdéseire, és új utat az életében.
Lassan, mégis határozott léptekkel folytatta útját az ingovány felé, ahol a természet titkos körforgása várta, és talán a válaszok is, amelyekről oly régóta álmodott.*
1914. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-08-26 23:04:39
Üzenet elküldve: 2023-08-26 23:04:39
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Egy jókora alvást követően ismét a Nap sugarai kacsintgatnak a csöppnyi pusztára, amelyen Y'uuta az éjszakát töltötte. Ennek azonban nem örül. Sosem szerette a napfényt. Hatalmas sóhajtások közepette el kezdi össze pakolni az esti menedékét. Nem akar sokat itt időzni, minél előbb szeretne civilizációt találni. Miközben épp készen áll, hogy neki induljon a nagyvilágnak, egy igencsak furcsa alak megböki a hátát.*
- Szevasz, öcsém! Hát te mit keresel itt? Netán nincs hol aludnod?
*Y'uuta idegesen fordul hátra a fura kinézetű öregemberhez.*
- Átutazóban vagyok. *Informálta az öregembert, akinek ennek hallatára úgy csillant fel a szeme, mintha legalábbis aranyrögöt talált volna. Habár lehet, hogy valóban pont azt talált Y'uuta személyében.*
- Igazán? Akkor biztosra veszem, hogy szükséged lenne egy kis pénzre, nemde? Hát mondok én neked valamit. Van nekem egy kissebb nyájam. Tizenkét egészséges juh alkotja. Hogyha ezekre napnyugtáig vigyázol, fizetek neked tíz aranyat!
- Tíz aranyat? Tíz aranyért fel sem kelek reggel. Legfeljebb azért, hogy a magadfajta rosszarcúak torkát vágjam el. *Mondja ingerülten, miközben megvillantja a külső ruházata alatt bújó éles tőrt.*
- N-nem úgy értettem ám! Előre adok neked tíz aranyat és napnyugtakor kétszeresét kapod kézhez! *Mentegetőzik az öreg.*
~Tulajdonképpen ez még meg is érheti számomra. Abból a pénzből elvitethetem magam valami kereskedővel egészen Artheniorig.~
- Legyen. Figyelek a dögökre estig. De ha nem kapom meg a pénzemet...
- Ne is folytassa! *Szakítja félbe Y'uutát az öreg.* - Az utolsó aranyszemcséig meg fogja kapni!
*Y'uuta át veszi a juhokat, terelgeti, nézi őket, majd pár óra semmittevés után vissza talál az öreg. Kezet fognak, Y'uuta meg kapja a pénzét, majd útnak is ered.*
~Mit meg nem adnék egy fogadóért a közelben...~
- Szevasz, öcsém! Hát te mit keresel itt? Netán nincs hol aludnod?
*Y'uuta idegesen fordul hátra a fura kinézetű öregemberhez.*
- Átutazóban vagyok. *Informálta az öregembert, akinek ennek hallatára úgy csillant fel a szeme, mintha legalábbis aranyrögöt talált volna. Habár lehet, hogy valóban pont azt talált Y'uuta személyében.*
- Igazán? Akkor biztosra veszem, hogy szükséged lenne egy kis pénzre, nemde? Hát mondok én neked valamit. Van nekem egy kissebb nyájam. Tizenkét egészséges juh alkotja. Hogyha ezekre napnyugtáig vigyázol, fizetek neked tíz aranyat!
- Tíz aranyat? Tíz aranyért fel sem kelek reggel. Legfeljebb azért, hogy a magadfajta rosszarcúak torkát vágjam el. *Mondja ingerülten, miközben megvillantja a külső ruházata alatt bújó éles tőrt.*
- N-nem úgy értettem ám! Előre adok neked tíz aranyat és napnyugtakor kétszeresét kapod kézhez! *Mentegetőzik az öreg.*
~Tulajdonképpen ez még meg is érheti számomra. Abból a pénzből elvitethetem magam valami kereskedővel egészen Artheniorig.~
- Legyen. Figyelek a dögökre estig. De ha nem kapom meg a pénzemet...
- Ne is folytassa! *Szakítja félbe Y'uutát az öreg.* - Az utolsó aranyszemcséig meg fogja kapni!
*Y'uuta át veszi a juhokat, terelgeti, nézi őket, majd pár óra semmittevés után vissza talál az öreg. Kezet fognak, Y'uuta meg kapja a pénzét, majd útnak is ered.*
~Mit meg nem adnék egy fogadóért a közelben...~
1913. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-08-20 22:09:17
Üzenet elküldve: 2023-08-20 22:09:17
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ momentumokat tartalmazhat!//
*Vysh'yva Y'uuta mogorva tekintettel pásztázza végig a csöppnyi pusztát, amit a hatalmas erdőben talált sok napos kószálása alatt. reménykedik benne, hogy talál egy forrást, ahonnan végre tud vizet szerezni és egy kisebb dombféleséget, amire tudna építeni egy kezdetleges menedéket.*
- A picsába! ~Kurva éhes vagyok. Mikor is ettem utoljára? Három, négy napja? Ki számolja már ezt? Csak találjak valami négylábú rohadékot. Le vadászom és megeszem végre.~
*Nem is telik sok időbe, a nagy nézelődés közepette egy hangos nyüszítést hallani. Y'uuta közelebb megy, hátha valami ehető az. Nagy szerencséjére egy közepes termetű szarvas éppen bele szorult egy csapdába, amit vélhetőleg vadászok állítottak fel. Nem is kell rajta sokat gondolkodni, Y'uuta elő kapja a tőrjét, majd egy jól irányzott döféssel át szúrja az állat szívét. Sosem örült még ennyire annak, ha tiszta vér a tőrje (No nem, mintha annyira zavarta volna valaha). Ki húzza a tőrt az állatból, mire el kezd enyhén bugyogni a sebből a vér. Egy óvatos, de határozott mozdulattal felvágja az állat hasát, majd a végtagjairól is el kezdi le fejteni a bőrt. Miután teljesen meg lett nyúzva, a belsőszerveket és egyéb hulladékokat egy jól irányzott mozdulattal be hajítja a bozótosba.*
~Nincs táskám, az a probléma. Majd ha ide jönnek a vadászok, megpróbálok egyet lenyúlni, úgyis van nekik egy csomó.~
*Vissza meg a tisztásra, ahonnan indult, majd keres egy árnyékos helyet, ahol békésen lehet tüzet rakni.*
- El sem hiszem, hogy végre fogok enni. *Mondja, miközben nyársa végén sül békésen a szarvashús, amit frissen sikerült szereznie.*
*Vysh'yva Y'uuta mogorva tekintettel pásztázza végig a csöppnyi pusztát, amit a hatalmas erdőben talált sok napos kószálása alatt. reménykedik benne, hogy talál egy forrást, ahonnan végre tud vizet szerezni és egy kisebb dombféleséget, amire tudna építeni egy kezdetleges menedéket.*
- A picsába! ~Kurva éhes vagyok. Mikor is ettem utoljára? Három, négy napja? Ki számolja már ezt? Csak találjak valami négylábú rohadékot. Le vadászom és megeszem végre.~
*Nem is telik sok időbe, a nagy nézelődés közepette egy hangos nyüszítést hallani. Y'uuta közelebb megy, hátha valami ehető az. Nagy szerencséjére egy közepes termetű szarvas éppen bele szorult egy csapdába, amit vélhetőleg vadászok állítottak fel. Nem is kell rajta sokat gondolkodni, Y'uuta elő kapja a tőrjét, majd egy jól irányzott döféssel át szúrja az állat szívét. Sosem örült még ennyire annak, ha tiszta vér a tőrje (No nem, mintha annyira zavarta volna valaha). Ki húzza a tőrt az állatból, mire el kezd enyhén bugyogni a sebből a vér. Egy óvatos, de határozott mozdulattal felvágja az állat hasát, majd a végtagjairól is el kezdi le fejteni a bőrt. Miután teljesen meg lett nyúzva, a belsőszerveket és egyéb hulladékokat egy jól irányzott mozdulattal be hajítja a bozótosba.*
~Nincs táskám, az a probléma. Majd ha ide jönnek a vadászok, megpróbálok egyet lenyúlni, úgyis van nekik egy csomó.~
*Vissza meg a tisztásra, ahonnan indult, majd keres egy árnyékos helyet, ahol békésen lehet tüzet rakni.*
- El sem hiszem, hogy végre fogok enni. *Mondja, miközben nyársa végén sül békésen a szarvashús, amit frissen sikerült szereznie.*
1912. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-24 01:47:29
Üzenet elküldve: 2023-07-24 01:47:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vasfejű Grorin//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Némán hallgatja a törpét. Egyre álmosabbá válik, de a törpe még fenntartja érdeklődését. Ugyan nem a családi történeteivel bilincseli le, hanem a – fogjuk rá – tájékozottságával azzal kapcsolatban, hogy hol a büdös francban is vannak. A törpe kérdésére egyetértően bólint. Aztán amikor belegondol, rájön, hogy mióta fél kézzel él, egyetlen alkalmat sem tud felidézni, amikor valamit jogtalanul eltulajdonított volna. Egy kar elvesztése megfelelő lecke volt. Azóta meg sem fordul fejében a lopás. *
– Erős túlzás lenne azt állítanom, hogy Arthenior bírái törvénytisztelő emberré tettek volna. Viszont nem is ez a céljuk – a hatalmon lévők nem tiszteletre vágynak, hanem rettegésre. Márpedig azt elmondhatom, hogy mióta fél kézzel élek, eszembe sem jutott olyat tenni, amiért elveszthetném a másik karomat is. Vagy, ha eszembe is jutott, rögvest bevillantak emlékképek az előző rajtakapásról és máris elment a kedvem tőle. * Megköszörüli torkát. Mivel nem ismeri még elég jól a másikat, nem akarja, hogy félreértse szava járását. Úgy tudja, a törpék büszke népség, akiket könnyű felbosszantani még ha nem is áll szándékában. *
– Ennek ellenére apádnak igaza van, biztosan bölcs törpe volt.
* Amikor többet tud meg a halról, nem veszít lelkesedéséből, hiszen attól még, hogy a törpe nem állt meg horgászni útközben, szavaiból úgy hangzott, tudja hol vannak, így nincs ok az aggodalomra. A nővérére vonatkozó kérdésre viszont értetlenül pislog párat. Első gondolata, hogy valami törpe szóvicc következik, de már túl fáradt az ilyenekhez, ezért pár pillanattal később egyszerűen válaszol. *
– Nem tudok róla, nincs nővérem. ~ Legalábbis olyan nincs, aki méltó lenne arra, hogy szavakat pazaroljak rá. ~
* Grorin helyeslését megmosolyogja. Úgy tűnik, a törpe úr is kezd fáradni – vagy csak neki sincsenek jó tapasztalatai a legősibb mesterséget űző fél-elf nőkkel. Mindenesetre abban egyetérthetnek, hogy a városi lét megannyi kényelme és szolgáltatásai közül épp az hiányzik nekik a legkevésbé jelen pillanatban. Atkirának pedig egy térkép vagy inkább egy iránytű hiányzik leginkább. A törpe szavai ugyanis nem épp megnyugtatóak, a férfiben kezd feléledni annak a gyanúja, hogy a helyzet képtelensége ellenére kettejük közül mégis Grorin az, aki segítségre szorul. Egyelőre bízik abban, hogy a fáradtság miatt nem fog kellőképpen az agya és félreértette a törpét. *
– Azt mondod, a puszta felől jöttél, és ismeretlenül átvágtál az ingoványon? Biztos ez? Azt mondják, még a tapasztalt utazókat is gyakran elnyeli a láp. Na, persze azt is mondják, hogy a mocsáron túl, a hegyekben ötven méter magas óriások és tűzokádó sárkányok élnek, de én azért nem tenném fel rá az életem. Szóval, ha így van, és tényleg átjutottál az ingoványon, az azt jelenti, hogy… * Már tudja, mivel folytatódik a mondandója, de egyelőre nem akarja elhinni ezt a lehetetlen elméletet. Márpedig jelenleg a lehetetlen az egyetlen lehetőség, amire gondolni tud. Körbenéz, abban bízva, hátha valami olyat lát, ami a Kikötői erdőségre utaló jel. Persze maga sem tudja, mi olyat láthatna, ami meggyőzné erről; mindenesetre a sötét éjszakán és néhány közeli fatörzsön kívül nem sokat lát. Ami belegondolva valahol megnyugtató is: már csak az kéne, hogy egy sárga szempár vagy egy bolyongó kísértet is figyelje őket a sötétből. De a férfi koránt sem mondható nyugodtnak. *
– A büdös kurva életbe! Ez nem lehet a kikötői erdőség, hacsak nem tettél meg több napi járóföldet azóta, hogy kikászálódtál a mocsárból. * Idegesen feláll és újra a sötét vidéket kezdi kémlelni. *
– Nekünk végünk. Erdőmélyére csak az jön, akinek elment az esze vagy aki valami Erdőszellemet keres itt. De a kettő valószínűleg együtt jár. Ha van istened, imádkozz hozzá, de ne számíts hosszú életre! * Még mindig a környezetet figyeli. Hirtelen emúlt minden álmossága, másra sem tud gondolni, mint a szörnyű fenevadakra, amik éjszaka jönnek elő, és az ő húsával akarnak jóllakni. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Némán hallgatja a törpét. Egyre álmosabbá válik, de a törpe még fenntartja érdeklődését. Ugyan nem a családi történeteivel bilincseli le, hanem a – fogjuk rá – tájékozottságával azzal kapcsolatban, hogy hol a büdös francban is vannak. A törpe kérdésére egyetértően bólint. Aztán amikor belegondol, rájön, hogy mióta fél kézzel él, egyetlen alkalmat sem tud felidézni, amikor valamit jogtalanul eltulajdonított volna. Egy kar elvesztése megfelelő lecke volt. Azóta meg sem fordul fejében a lopás. *
– Erős túlzás lenne azt állítanom, hogy Arthenior bírái törvénytisztelő emberré tettek volna. Viszont nem is ez a céljuk – a hatalmon lévők nem tiszteletre vágynak, hanem rettegésre. Márpedig azt elmondhatom, hogy mióta fél kézzel élek, eszembe sem jutott olyat tenni, amiért elveszthetném a másik karomat is. Vagy, ha eszembe is jutott, rögvest bevillantak emlékképek az előző rajtakapásról és máris elment a kedvem tőle. * Megköszörüli torkát. Mivel nem ismeri még elég jól a másikat, nem akarja, hogy félreértse szava járását. Úgy tudja, a törpék büszke népség, akiket könnyű felbosszantani még ha nem is áll szándékában. *
– Ennek ellenére apádnak igaza van, biztosan bölcs törpe volt.
* Amikor többet tud meg a halról, nem veszít lelkesedéséből, hiszen attól még, hogy a törpe nem állt meg horgászni útközben, szavaiból úgy hangzott, tudja hol vannak, így nincs ok az aggodalomra. A nővérére vonatkozó kérdésre viszont értetlenül pislog párat. Első gondolata, hogy valami törpe szóvicc következik, de már túl fáradt az ilyenekhez, ezért pár pillanattal később egyszerűen válaszol. *
– Nem tudok róla, nincs nővérem. ~ Legalábbis olyan nincs, aki méltó lenne arra, hogy szavakat pazaroljak rá. ~
* Grorin helyeslését megmosolyogja. Úgy tűnik, a törpe úr is kezd fáradni – vagy csak neki sincsenek jó tapasztalatai a legősibb mesterséget űző fél-elf nőkkel. Mindenesetre abban egyetérthetnek, hogy a városi lét megannyi kényelme és szolgáltatásai közül épp az hiányzik nekik a legkevésbé jelen pillanatban. Atkirának pedig egy térkép vagy inkább egy iránytű hiányzik leginkább. A törpe szavai ugyanis nem épp megnyugtatóak, a férfiben kezd feléledni annak a gyanúja, hogy a helyzet képtelensége ellenére kettejük közül mégis Grorin az, aki segítségre szorul. Egyelőre bízik abban, hogy a fáradtság miatt nem fog kellőképpen az agya és félreértette a törpét. *
– Azt mondod, a puszta felől jöttél, és ismeretlenül átvágtál az ingoványon? Biztos ez? Azt mondják, még a tapasztalt utazókat is gyakran elnyeli a láp. Na, persze azt is mondják, hogy a mocsáron túl, a hegyekben ötven méter magas óriások és tűzokádó sárkányok élnek, de én azért nem tenném fel rá az életem. Szóval, ha így van, és tényleg átjutottál az ingoványon, az azt jelenti, hogy… * Már tudja, mivel folytatódik a mondandója, de egyelőre nem akarja elhinni ezt a lehetetlen elméletet. Márpedig jelenleg a lehetetlen az egyetlen lehetőség, amire gondolni tud. Körbenéz, abban bízva, hátha valami olyat lát, ami a Kikötői erdőségre utaló jel. Persze maga sem tudja, mi olyat láthatna, ami meggyőzné erről; mindenesetre a sötét éjszakán és néhány közeli fatörzsön kívül nem sokat lát. Ami belegondolva valahol megnyugtató is: már csak az kéne, hogy egy sárga szempár vagy egy bolyongó kísértet is figyelje őket a sötétből. De a férfi koránt sem mondható nyugodtnak. *
– A büdös kurva életbe! Ez nem lehet a kikötői erdőség, hacsak nem tettél meg több napi járóföldet azóta, hogy kikászálódtál a mocsárból. * Idegesen feláll és újra a sötét vidéket kezdi kémlelni. *
– Nekünk végünk. Erdőmélyére csak az jön, akinek elment az esze vagy aki valami Erdőszellemet keres itt. De a kettő valószínűleg együtt jár. Ha van istened, imádkozz hozzá, de ne számíts hosszú életre! * Még mindig a környezetet figyeli. Hirtelen emúlt minden álmossága, másra sem tud gondolni, mint a szörnyű fenevadakra, amik éjszaka jönnek elő, és az ő húsával akarnak jóllakni. *
1911. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-23 00:51:57
Üzenet elküldve: 2023-07-23 00:51:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Atkira//
*Szerencsére a hangulat valamicskét oldódni látszik, aminek Grorin kifejezetten örül, mert egyáltalán nem az a harcos fajta. Utálja az erőszakot, és igyekszik mindig elkerülni amikor csak lehetősége van rá.*
-Ijj komám! Sajnálom.
*Rázza meg a fejét együttérzően.*
-Tudom milyen mikor az embernek mindig a következő evésen jár az esze, 9-en vagyunk testvérek, gondolhatod.
*Aztán azért elgondolkozik hogy valami varázstárgyat ellopni ő sosem mert volna, biztosan kellett hozzá egyfajta elkeseredettség és bátorság is egyben.*
-Apám mindig azt mondta, hogy nem a lopással van a baj hanem a lebukással.
*Harsányan felröhög.*
-De gondolom ezzel te is egyet értesz mi?
*Majd tovább hallgatja a másikat ahogy mesél egy kicsit a dolgairól.*
-Na akkor legalább ennyi emberség szorult beléjük, hogy nem rögtön a krumplis gödörbe dobtak. Persze azért még szarul esik az ilyesmi. Nem ismerlek koma de mindig jó mikor nem hal meg valaki, úgyhogy örülök neked. A halat hoztam magammal, be volt sózva úgyhogy nem volt romlott meg túl büdös se.
*Mint ahogy ki is derül a következő pillanatban, Atkirának hívják a félkarú idegent.*
-Atkira! Nincs neked egy nővéred akinek hasonló neve van?
*A tűzbe révedve gondolkodik erősen, de hamar elengedi ezt a dolgot, elvégre lehet hogy semmi közük egymáshoz. Meg aztán ha tényleg van ilyen rokona az úgyis ki fog derülni.*
-A félvér ringyókkal mindig csak a baj van...
*Jelenti ki és egyben bólogat is egyetértését kifejezve. Aztán nagyot sóhajt.*
-Nézd megmondom őszintén fogalmam sincs az ilyen irányokról, azt tudom hogy azt mondták nekem, hogy menjek a pusztából át az ingoványon aztán ha beérek egy erdőbe az lesz az amelyikhez má' közel lesz a kikötő meg a Krenkataur barlang is. Meg gondolom Arthenior is arrafele van valahogy. Úgyhogy jöttem otthonról, át az ingoványon aztán ide lyukadtam ki.
*Megvonja egykedvűen a vállait.*
-Gondolom nincs errefelé sok erdő igaz?
*Szerencsére a hangulat valamicskét oldódni látszik, aminek Grorin kifejezetten örül, mert egyáltalán nem az a harcos fajta. Utálja az erőszakot, és igyekszik mindig elkerülni amikor csak lehetősége van rá.*
-Ijj komám! Sajnálom.
*Rázza meg a fejét együttérzően.*
-Tudom milyen mikor az embernek mindig a következő evésen jár az esze, 9-en vagyunk testvérek, gondolhatod.
*Aztán azért elgondolkozik hogy valami varázstárgyat ellopni ő sosem mert volna, biztosan kellett hozzá egyfajta elkeseredettség és bátorság is egyben.*
-Apám mindig azt mondta, hogy nem a lopással van a baj hanem a lebukással.
*Harsányan felröhög.*
-De gondolom ezzel te is egyet értesz mi?
*Majd tovább hallgatja a másikat ahogy mesél egy kicsit a dolgairól.*
-Na akkor legalább ennyi emberség szorult beléjük, hogy nem rögtön a krumplis gödörbe dobtak. Persze azért még szarul esik az ilyesmi. Nem ismerlek koma de mindig jó mikor nem hal meg valaki, úgyhogy örülök neked. A halat hoztam magammal, be volt sózva úgyhogy nem volt romlott meg túl büdös se.
*Mint ahogy ki is derül a következő pillanatban, Atkirának hívják a félkarú idegent.*
-Atkira! Nincs neked egy nővéred akinek hasonló neve van?
*A tűzbe révedve gondolkodik erősen, de hamar elengedi ezt a dolgot, elvégre lehet hogy semmi közük egymáshoz. Meg aztán ha tényleg van ilyen rokona az úgyis ki fog derülni.*
-A félvér ringyókkal mindig csak a baj van...
*Jelenti ki és egyben bólogat is egyetértését kifejezve. Aztán nagyot sóhajt.*
-Nézd megmondom őszintén fogalmam sincs az ilyen irányokról, azt tudom hogy azt mondták nekem, hogy menjek a pusztából át az ingoványon aztán ha beérek egy erdőbe az lesz az amelyikhez má' közel lesz a kikötő meg a Krenkataur barlang is. Meg gondolom Arthenior is arrafele van valahogy. Úgyhogy jöttem otthonról, át az ingoványon aztán ide lyukadtam ki.
*Megvonja egykedvűen a vállait.*
-Gondolom nincs errefelé sok erdő igaz?
1910. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-16 01:29:17
Üzenet elküldve: 2023-07-16 01:29:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vasfejű Grorin//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Egy pillanatra megfeszülnek az izmai, amikor a másik elindul a tűz felé, ám próbál nem csak látszólag, de belül is megnyugodni. Látja, hogy a törpe nem akar az életére törni. Akárhogy is, most ő a vendéglátó, nem fog egy kis közeledés miatt elrohanni. Amúgy is, hova rohanna? Vissza, amerről jött? Vagy előre tovább? A sötétben az orráig is alig lát el, ilyen látási viszonyok között azt sem látná meg, ha véletlenül elérne egy falut.
Habár a karddal hadonászással nem sikerült elsőre csodás hangulatot teremtenie, a törpe nem zárkózik el az ismerkedéstől. Ezt tulajdonképpen Atkira sem bánja, mert bár általában nem járatja feleslegesen a száját, ma még egy lélekkel sem találkozott és már-már kezdte elveszíteni a reményt, hogy ez a jövőben változni fog. És lám, mégis rátalált Grorinra.
A törpe kérdésére kissé unottan felel, mintha már vagy százszor mesélte volna a történetet. Bár lehet, hogy csak a fáradtsága érezhető. *
– Úgy valahogy. Gyakran rá voltunk kényszerülve, hogy ne haljunk éhen. Habár ez egy kicsit nagyobb buli volt, valami varázstárgyat akartam ellopni, azt mondták, akár több ezer aranyat is ér az a szar. – * Cinikusan felnevet saját nyomorán. * – Hát, most már óvatosabb lennék.
* Mint említette, régen történt, így amennyire lehetséges, túltette már magát rajta. Sok mindent lehet félkézzel is végezni, de azért senki nem cserélne helyet vele. Talán csak egy féllábú, de az is csupán ideig-óráig.
Maga is megmosolyogja mostani történetét, mert külső szemlélőként valóban vicces helyzetbe csöppent. De néhány pillanat múlva vissza is zökken a valóságba, ahol már nem szomjazik és nem éhezik, de azért jól sem lakott azzal a kis hallal. Viszont most, hogy mindenki lenyugodott, eszébe jut, hogy ha a másik halat vacsorázott, biztosan van egy folyó vagy tó a közelben. Viszont mielőtt ezt szóba hozná, válaszol a láthatóan jól mulató törpének. *
– Tényleg szerencse. Még a fegyveremet is megtaláltam a földön. – * Bök állával a mellette heverő rozsdás szablyára. * – Gondolom akarták, hogy legyen egy kis esélyem a túlélésre. Apropó túlélés. Hol fogtad a halat?
* Ezután hallgatja Grorin beszámolóját, ami először őt is megmosolyogtatja, aztán hirtelen megnyugvást hoz számára. ~ Ezek szerint nem lehetünk messze a Kikötőtől! Valahol Arthenior és a Kikötő között lehetünk félúton. Talán ez a tömszli azt is tudja, melyikhez vagyunk közelebb. ~ A jó hírt hallva el is felejti megérdeklődni, hogy mi dolga lehet bárkinek is a nem épp vendégszeretetéről híres Krenkataur-barlangrendszerben. *
– Atkira. * Viszonozza a biccentést, majd egyből válaszol is a feltett kérdésre. Így, hogy tudni véli, hogy hol van, nincs kétsége afelől, hogy hova akar először eljutni. *
– Visszamegyek Artheniorba. De őszintén fogalmam sincs, kit kéne megkeresnem, úgyhogy azt a részét elnapolom. Tényleg nem sokra emlékszek, felőlem akár egy félvér ringyó is lovagolhatott a farkamon, arra sem emlékeznék. Előbb kéne egy kis kölcsön néhány régi barátomtól, mert eléggé le vagyok égve. * Ez persze eddig is egyértelmű lehetett a törpe számára a korábbiakból ítélve.
Atkira érzi, ahogy az erő kezd visszatérni belé, ami részben az ételnek, részben az ülésnek köszönhető. Ugyanakkor azt is érzi, hogy szemeit nehezen tudja csak nyitvatartani. Megissza a maradék vizet, és röviden elgondolkodik. Próbálja elképzelni magát Lanawin térképén, így kiderítve, hogy merre kell továbbindulnia. A Kikötői erdőség sem egy kis terület, de a tény, hogy összetalálkozott a törpével, akinek már az úti célját is ismeri, ad némi támpontot. *
– Ha jól gondolom, észak-északkelet felé eljutunk Artheniorba. Már, ha a folyó jó oldalán vagyunk. * Ezt még le akarja tudni, mielőtt aludni térne, hiszen nem biztos, hogy Grorin reggel megvárja. Kimerült a mai nap során, és most, hogy tudja, milyen közel vannak a városhoz, nem kergetik a Thargok, ráér addig aludni, amíg jólesik. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Egy pillanatra megfeszülnek az izmai, amikor a másik elindul a tűz felé, ám próbál nem csak látszólag, de belül is megnyugodni. Látja, hogy a törpe nem akar az életére törni. Akárhogy is, most ő a vendéglátó, nem fog egy kis közeledés miatt elrohanni. Amúgy is, hova rohanna? Vissza, amerről jött? Vagy előre tovább? A sötétben az orráig is alig lát el, ilyen látási viszonyok között azt sem látná meg, ha véletlenül elérne egy falut.
Habár a karddal hadonászással nem sikerült elsőre csodás hangulatot teremtenie, a törpe nem zárkózik el az ismerkedéstől. Ezt tulajdonképpen Atkira sem bánja, mert bár általában nem járatja feleslegesen a száját, ma még egy lélekkel sem találkozott és már-már kezdte elveszíteni a reményt, hogy ez a jövőben változni fog. És lám, mégis rátalált Grorinra.
A törpe kérdésére kissé unottan felel, mintha már vagy százszor mesélte volna a történetet. Bár lehet, hogy csak a fáradtsága érezhető. *
– Úgy valahogy. Gyakran rá voltunk kényszerülve, hogy ne haljunk éhen. Habár ez egy kicsit nagyobb buli volt, valami varázstárgyat akartam ellopni, azt mondták, akár több ezer aranyat is ér az a szar. – * Cinikusan felnevet saját nyomorán. * – Hát, most már óvatosabb lennék.
* Mint említette, régen történt, így amennyire lehetséges, túltette már magát rajta. Sok mindent lehet félkézzel is végezni, de azért senki nem cserélne helyet vele. Talán csak egy féllábú, de az is csupán ideig-óráig.
Maga is megmosolyogja mostani történetét, mert külső szemlélőként valóban vicces helyzetbe csöppent. De néhány pillanat múlva vissza is zökken a valóságba, ahol már nem szomjazik és nem éhezik, de azért jól sem lakott azzal a kis hallal. Viszont most, hogy mindenki lenyugodott, eszébe jut, hogy ha a másik halat vacsorázott, biztosan van egy folyó vagy tó a közelben. Viszont mielőtt ezt szóba hozná, válaszol a láthatóan jól mulató törpének. *
– Tényleg szerencse. Még a fegyveremet is megtaláltam a földön. – * Bök állával a mellette heverő rozsdás szablyára. * – Gondolom akarták, hogy legyen egy kis esélyem a túlélésre. Apropó túlélés. Hol fogtad a halat?
* Ezután hallgatja Grorin beszámolóját, ami először őt is megmosolyogtatja, aztán hirtelen megnyugvást hoz számára. ~ Ezek szerint nem lehetünk messze a Kikötőtől! Valahol Arthenior és a Kikötő között lehetünk félúton. Talán ez a tömszli azt is tudja, melyikhez vagyunk közelebb. ~ A jó hírt hallva el is felejti megérdeklődni, hogy mi dolga lehet bárkinek is a nem épp vendégszeretetéről híres Krenkataur-barlangrendszerben. *
– Atkira. * Viszonozza a biccentést, majd egyből válaszol is a feltett kérdésre. Így, hogy tudni véli, hogy hol van, nincs kétsége afelől, hogy hova akar először eljutni. *
– Visszamegyek Artheniorba. De őszintén fogalmam sincs, kit kéne megkeresnem, úgyhogy azt a részét elnapolom. Tényleg nem sokra emlékszek, felőlem akár egy félvér ringyó is lovagolhatott a farkamon, arra sem emlékeznék. Előbb kéne egy kis kölcsön néhány régi barátomtól, mert eléggé le vagyok égve. * Ez persze eddig is egyértelmű lehetett a törpe számára a korábbiakból ítélve.
Atkira érzi, ahogy az erő kezd visszatérni belé, ami részben az ételnek, részben az ülésnek köszönhető. Ugyanakkor azt is érzi, hogy szemeit nehezen tudja csak nyitvatartani. Megissza a maradék vizet, és röviden elgondolkodik. Próbálja elképzelni magát Lanawin térképén, így kiderítve, hogy merre kell továbbindulnia. A Kikötői erdőség sem egy kis terület, de a tény, hogy összetalálkozott a törpével, akinek már az úti célját is ismeri, ad némi támpontot. *
– Ha jól gondolom, észak-északkelet felé eljutunk Artheniorba. Már, ha a folyó jó oldalán vagyunk. * Ezt még le akarja tudni, mielőtt aludni térne, hiszen nem biztos, hogy Grorin reggel megvárja. Kimerült a mai nap során, és most, hogy tudja, milyen közel vannak a városhoz, nem kergetik a Thargok, ráér addig aludni, amíg jólesik. *
1909. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-12 23:46:27
Üzenet elküldve: 2023-07-12 23:46:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Atkira//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Grorin ugyan nem az a csupaszív fajta utazó akibe belebotolhat az ember, no meg törpe legyen a talpán akit ha fegyverrel ébresztenek nyugodt tud maradni. De alapvetően nincs baja senkivel amíg nem baszogatják túlságosan. Úgyhogy amint a férfi távolabb kerül tőle és leteszi a fegyverét ő is lazít némileg a testtartásán.*
-Loptál valami nagyúrtól?
*Kérdezi érdeklődve és nem törődve azzal hogy a férfi mit szól hozzá elindul a tűz felé és ő maga is leül az egyik kőre, amit kényelmesnek gondol ülepének. A történetre, hogy hogy kerül ide a férfi röfögve horkan fel.*
-Örül hogy nem pucéron tettek ki.
*Láthatóan jól szórakozik a dolgon, pont úgy mint aki már járt hasonlóképpen, vagy legalábbis látott már ilyesmit.*
-Én?
*Megvakargatja szakállát ahogy a tűzbe mered tekintetével.*
-A krenkataurba indultam, meg Artheniorba is meg akarnék nézni, csak ugye oda itt ezen a kikötői erdőségen át vezet az út.
*Mutat maga köré, mit sem sejtve róla hogy ez egyébként egyáltalán nem az a terület ahol lennie kellene. Sosem járt ezeken az utakon korábban. Legalábbis nem egyedül. A sötétben.*
-Grorin vagyok.
*Vaskosat biccent fejével az idegen felé.*
-És merre tartasz? Visszamész a pénzedért a kártyásokhoz? Netán levágni pár fejet amiért ide tettek?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Grorin ugyan nem az a csupaszív fajta utazó akibe belebotolhat az ember, no meg törpe legyen a talpán akit ha fegyverrel ébresztenek nyugodt tud maradni. De alapvetően nincs baja senkivel amíg nem baszogatják túlságosan. Úgyhogy amint a férfi távolabb kerül tőle és leteszi a fegyverét ő is lazít némileg a testtartásán.*
-Loptál valami nagyúrtól?
*Kérdezi érdeklődve és nem törődve azzal hogy a férfi mit szól hozzá elindul a tűz felé és ő maga is leül az egyik kőre, amit kényelmesnek gondol ülepének. A történetre, hogy hogy kerül ide a férfi röfögve horkan fel.*
-Örül hogy nem pucéron tettek ki.
*Láthatóan jól szórakozik a dolgon, pont úgy mint aki már járt hasonlóképpen, vagy legalábbis látott már ilyesmit.*
-Én?
*Megvakargatja szakállát ahogy a tűzbe mered tekintetével.*
-A krenkataurba indultam, meg Artheniorba is meg akarnék nézni, csak ugye oda itt ezen a kikötői erdőségen át vezet az út.
*Mutat maga köré, mit sem sejtve róla hogy ez egyébként egyáltalán nem az a terület ahol lennie kellene. Sosem járt ezeken az utakon korábban. Legalábbis nem egyedül. A sötétben.*
-Grorin vagyok.
*Vaskosat biccent fejével az idegen felé.*
-És merre tartasz? Visszamész a pénzedért a kártyásokhoz? Netán levágni pár fejet amiért ide tettek?
1908. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-06 19:55:20
Üzenet elküldve: 2023-07-06 19:55:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vasfejű Grorin//
* Álmából felriasztott törpéhez képest rendkívül visszafogott a mélynövésű reakciója.
~ Érdemes volt elővenni a kardot. ~ Konstatálja magában, nem különösebben törődve a törpe káromkodásával és fenyegetőzésével. Egy kicsit talán lejjebb engedi a pengét, hiszen úgy tűnik, a másik sem annyira elvetemült, hogy harcot kezdeményezzen. Viszont ez minden, el nem teszi a szablyát, mert nem kizárt, hogy épp amiatt viselkedik a másik kezesbárányként. Persze valahol érthető, ha amaz inkább akarna egy hatalmas pattanást a segge közepére, mint Atkira társaságát, azonban nincs ekkora szerencséje.
Nem kell kétszer mondani neki, egyből odasétál az ételhez és italhoz. Mivel fél kézzel nem egyszerű enni-inni és még a kardot is markolni, így utóbbit leteszi, és gyorsan elveszi először a fakupát, hogy a felét rögtön felhörpintse. Ezután óvatosan magához veszi a halat is és állva kezdi el enni. Az idejére sem emlékszik, hogy mikor evett utoljára ilyen finomat, pedig nem túl valószínű, hogy egy törpe szakáccsal hozta össze a sors. Közben nem veszi le a szemét a másikról, de ha amaz tényleg nem akar az életére törni, egy kicsit lazít a feszült helyzeten és hátát egy fa törzsének támasztva leül a tűzzel szemben és válaszol a törpe kérdésére. *
– Erre gondolsz? * Bök a jobb keze helyén lógó csonkra. * – Ez már régi történet. Még gyerek voltam, amikor levágták. * Reméli, hogy nem kell tovább magyaráznia a részleteket, elvégre szerinte elég egyértelmű, hogy mi történhetett. Tény, hogy a fiatal férfi sok más szempontból sem kelti egy egészséges ember képét, de mégiscsak jobb karjának hiánya a legszembetűnőbb. *
– Előző este nyertem egy kis pénzt kártyán, szóval rendesen becsókoltam. Itt ébredtem, az erdő közepén. * Foglalja össze a történetét is sebtében, majd megissza a maradék vizet. *
– Te mit keresel itt? * Jut eszébe egy roppant fontos kérdés. Ha a seprűfejű szintúgy csak eltévedt, akkor aligha lesz a hasznára, de minden más esetben kérhet tőle útbaigazítást. Igény szerint még együtt is utazhatnak. Bár ismertségük kezdete nem hatköznapi, épp az ilyenekből kezdődnek a nem hatköznapi barátságok is. De annyira még ne rohanjunk előre… *
* Álmából felriasztott törpéhez képest rendkívül visszafogott a mélynövésű reakciója.
~ Érdemes volt elővenni a kardot. ~ Konstatálja magában, nem különösebben törődve a törpe káromkodásával és fenyegetőzésével. Egy kicsit talán lejjebb engedi a pengét, hiszen úgy tűnik, a másik sem annyira elvetemült, hogy harcot kezdeményezzen. Viszont ez minden, el nem teszi a szablyát, mert nem kizárt, hogy épp amiatt viselkedik a másik kezesbárányként. Persze valahol érthető, ha amaz inkább akarna egy hatalmas pattanást a segge közepére, mint Atkira társaságát, azonban nincs ekkora szerencséje.
Nem kell kétszer mondani neki, egyből odasétál az ételhez és italhoz. Mivel fél kézzel nem egyszerű enni-inni és még a kardot is markolni, így utóbbit leteszi, és gyorsan elveszi először a fakupát, hogy a felét rögtön felhörpintse. Ezután óvatosan magához veszi a halat is és állva kezdi el enni. Az idejére sem emlékszik, hogy mikor evett utoljára ilyen finomat, pedig nem túl valószínű, hogy egy törpe szakáccsal hozta össze a sors. Közben nem veszi le a szemét a másikról, de ha amaz tényleg nem akar az életére törni, egy kicsit lazít a feszült helyzeten és hátát egy fa törzsének támasztva leül a tűzzel szemben és válaszol a törpe kérdésére. *
– Erre gondolsz? * Bök a jobb keze helyén lógó csonkra. * – Ez már régi történet. Még gyerek voltam, amikor levágták. * Reméli, hogy nem kell tovább magyaráznia a részleteket, elvégre szerinte elég egyértelmű, hogy mi történhetett. Tény, hogy a fiatal férfi sok más szempontból sem kelti egy egészséges ember képét, de mégiscsak jobb karjának hiánya a legszembetűnőbb. *
– Előző este nyertem egy kis pénzt kártyán, szóval rendesen becsókoltam. Itt ébredtem, az erdő közepén. * Foglalja össze a történetét is sebtében, majd megissza a maradék vizet. *
– Te mit keresel itt? * Jut eszébe egy roppant fontos kérdés. Ha a seprűfejű szintúgy csak eltévedt, akkor aligha lesz a hasznára, de minden más esetben kérhet tőle útbaigazítást. Igény szerint még együtt is utazhatnak. Bár ismertségük kezdete nem hatköznapi, épp az ilyenekből kezdődnek a nem hatköznapi barátságok is. De annyira még ne rohanjunk előre… *
1907. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-06 18:31:17
Üzenet elküldve: 2023-07-06 18:31:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Atkira//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mivel Grorin abban a hitben hajtja álomra fejét hogy a kikötői erdőség, az úthoz közeli viszonylag biztonságos részén van, így egyáltalán nem aggodalmaskodik és nem igyekszik arra hogy éber legyen. Úgyhogy a közeledő alak esetlegesen keltett zajára sem riad meg, csak a hangjára ébred meg de arra sem rögtön és igazán.*
-Mi?
*Megdörzsöli lapáttenyerével az egyik szemét, majd pislog párat hogy valóban felébredjen. Egy magas csuklyás fazon kivont karddal áll előtte, s magyaráz valamit. Rögtön felmegy benne a pumpa és a keze az övébe dugott bárd nyelére markol.*
-Akkor mi a kurva anyádnak hadonászol itt egy karddal ha nem akarsz bántani he?
*Rikkant rá inkább csak mérgében mint agressziótól fűtve, vagy félelmében. Majd pár másodperc alatt az álmos fogaskerekek elkezdenek forogni a kemény kobakjában. Fejével a tűz másik oldalára bök, ahol egy kis fapohárban némi víz van, meg egy félig megevett sült hal.*
-Szolgáld ki magad. Nekem már úgyse kell.
*Hangja egészen megnyugodni látszik, kezét azonban nem veszi le a fegyveréről.*
-Nem akarlak bántani, de ha közelebb jössz a fejedbe állítom Bogrdát.
*Bogrda a fejsze lehet, semmi más.*
-Szarul nézel ki koma. Mi történt veled?
*Most hogy jobban megnézi magának a fickót, már amennyit ki tud olvasni belőle azt látja, hogy nincs jó bőrben. Vagy csak alapból ilyen csesznyett, ezt ő nyilván nem tudja megmondani.*
-Megkergetett valami dög?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mivel Grorin abban a hitben hajtja álomra fejét hogy a kikötői erdőség, az úthoz közeli viszonylag biztonságos részén van, így egyáltalán nem aggodalmaskodik és nem igyekszik arra hogy éber legyen. Úgyhogy a közeledő alak esetlegesen keltett zajára sem riad meg, csak a hangjára ébred meg de arra sem rögtön és igazán.*
-Mi?
*Megdörzsöli lapáttenyerével az egyik szemét, majd pislog párat hogy valóban felébredjen. Egy magas csuklyás fazon kivont karddal áll előtte, s magyaráz valamit. Rögtön felmegy benne a pumpa és a keze az övébe dugott bárd nyelére markol.*
-Akkor mi a kurva anyádnak hadonászol itt egy karddal ha nem akarsz bántani he?
*Rikkant rá inkább csak mérgében mint agressziótól fűtve, vagy félelmében. Majd pár másodperc alatt az álmos fogaskerekek elkezdenek forogni a kemény kobakjában. Fejével a tűz másik oldalára bök, ahol egy kis fapohárban némi víz van, meg egy félig megevett sült hal.*
-Szolgáld ki magad. Nekem már úgyse kell.
*Hangja egészen megnyugodni látszik, kezét azonban nem veszi le a fegyveréről.*
-Nem akarlak bántani, de ha közelebb jössz a fejedbe állítom Bogrdát.
*Bogrda a fejsze lehet, semmi más.*
-Szarul nézel ki koma. Mi történt veled?
*Most hogy jobban megnézi magának a fickót, már amennyit ki tud olvasni belőle azt látja, hogy nincs jó bőrben. Vagy csak alapból ilyen csesznyett, ezt ő nyilván nem tudja megmondani.*
-Megkergetett valami dög?
1906. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-04 23:43:57
Üzenet elküldve: 2023-07-04 23:43:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vasfejű Grorin//
* Teljesen kilátástalan a helyzete. Ha hagyott is nyomot maga után az, aki idehozta, nem tudta őket értelmezni. Mivel azonban jobb ötlete nincs, így elindul valamelyik irányba, hátha kijut a rengetegből.
Egész nap bolyong, persze nem jut sehova, csak még mélyebbre az erdőben. Vadászni nem tud, de még csak a szükséges felszerelések sincsenek nála, ezért egész nap korgó gyomorral kénytelen menni. Szomjoltót sem hozott magával, azonban a fák leveleiből még kora délután is ki tud nyerni némi nedvességet. Nem sokat, de legalább nem hal szomjan.
~ Talán még két napig kibírom étel nélkül. De azután jobban teszem, ha keresek egy követ, amivel gyors véget vethetek ennek a rémálomnak, mert már a lábaim sem fogják sokáig bírni. ~
Összegzi magában az esélyeit a nap végén. A nap már lemenőben van, de még nem áll meg pihenni, hiszen nincsen vaksötét. – Márpedig minden világos órát ki akar használni, hogy növelje életben maradási esélyeit. Kellemetlen a sok séta, kiváltképp ilyen dzsungelben; de tudja, ha ebben az erdőben végzi, az nem a végkimerülés miatt lesz. Hogy pontosan mi fogja okozni a halálát, azt még nem tudhatja, de van egy pár tippje. Lehet, hogy vadállatok fogják szétcincálni. Talán egy mérgező bogyó végez vele, amiről azt hiszi, ehető. Ha pedig minden remény elvész, akkor jöhet a kő, amit a saját fejéhez ver, mint ahogy azt az imént vizionálta.
Telik az idő, a látási viszonyok egyre rosszabbak. Legjobb lenne egy fa ágain aludni, de fél kézzel csak az olyanokra tudja felhúzni magát, amik közel vannak a talajszinthez, akkor meg már tökmindegy lenne, ha a földön hajtaná álomra a fejét. Már majdnem elhatározza magát, hogy az egyik fa tövében betemeti magát avarral és megpróbál elaludni, ám végül a szerencse mellé pártol. A nem is olyan távolban egy meleg fényecskét fedez fel. Előveszi fegyverét és elindul a fényforrás felé. Sok veszíteni valója nincsen. Eszébe jutnak történetek a hosszú ideje bolyongó, fáradt vándorokról, akik azt látnak a távolban, amire vágynak, és lassan őrületbe esnek ettől. Ő még nem érzi úgy, hogy megőrült volna, úgyhogy tesz egy próbát. Óvatosan közelíti meg a tüzet, noha célja nem az, hogy az utolsó pillanatig rejtve maradjon és álmában elvágja az utazó (vagy utazók) torkát. Ez a stratégia csak akkor működne, ha tudná a másikról, hogy van valamije. A biztonság kedvéért azért kardját kivonva közelíti meg a kis tábort és a fa alatt pihenő törpét, aki remélhetőleg meghökken annyira az érkezőn, hogy az első szó Atkiráé legyen. *
– Csak nyugalom, nem akarlak bántani. Víz és étel kell, van neked? * Hangja száraz, merev. Bár próbálja palástolni, még soha senkinek nem örült annyira, mint most ennek a törpének. Habár még jobban örülne neki, ha a törpe rendelkezne is az említett javakkal és nem tűzzel-vassal kéne kiharcolnia, hogy kapjon is belőlük. *
* Teljesen kilátástalan a helyzete. Ha hagyott is nyomot maga után az, aki idehozta, nem tudta őket értelmezni. Mivel azonban jobb ötlete nincs, így elindul valamelyik irányba, hátha kijut a rengetegből.
Egész nap bolyong, persze nem jut sehova, csak még mélyebbre az erdőben. Vadászni nem tud, de még csak a szükséges felszerelések sincsenek nála, ezért egész nap korgó gyomorral kénytelen menni. Szomjoltót sem hozott magával, azonban a fák leveleiből még kora délután is ki tud nyerni némi nedvességet. Nem sokat, de legalább nem hal szomjan.
~ Talán még két napig kibírom étel nélkül. De azután jobban teszem, ha keresek egy követ, amivel gyors véget vethetek ennek a rémálomnak, mert már a lábaim sem fogják sokáig bírni. ~
Összegzi magában az esélyeit a nap végén. A nap már lemenőben van, de még nem áll meg pihenni, hiszen nincsen vaksötét. – Márpedig minden világos órát ki akar használni, hogy növelje életben maradási esélyeit. Kellemetlen a sok séta, kiváltképp ilyen dzsungelben; de tudja, ha ebben az erdőben végzi, az nem a végkimerülés miatt lesz. Hogy pontosan mi fogja okozni a halálát, azt még nem tudhatja, de van egy pár tippje. Lehet, hogy vadállatok fogják szétcincálni. Talán egy mérgező bogyó végez vele, amiről azt hiszi, ehető. Ha pedig minden remény elvész, akkor jöhet a kő, amit a saját fejéhez ver, mint ahogy azt az imént vizionálta.
Telik az idő, a látási viszonyok egyre rosszabbak. Legjobb lenne egy fa ágain aludni, de fél kézzel csak az olyanokra tudja felhúzni magát, amik közel vannak a talajszinthez, akkor meg már tökmindegy lenne, ha a földön hajtaná álomra a fejét. Már majdnem elhatározza magát, hogy az egyik fa tövében betemeti magát avarral és megpróbál elaludni, ám végül a szerencse mellé pártol. A nem is olyan távolban egy meleg fényecskét fedez fel. Előveszi fegyverét és elindul a fényforrás felé. Sok veszíteni valója nincsen. Eszébe jutnak történetek a hosszú ideje bolyongó, fáradt vándorokról, akik azt látnak a távolban, amire vágynak, és lassan őrületbe esnek ettől. Ő még nem érzi úgy, hogy megőrült volna, úgyhogy tesz egy próbát. Óvatosan közelíti meg a tüzet, noha célja nem az, hogy az utolsó pillanatig rejtve maradjon és álmában elvágja az utazó (vagy utazók) torkát. Ez a stratégia csak akkor működne, ha tudná a másikról, hogy van valamije. A biztonság kedvéért azért kardját kivonva közelíti meg a kis tábort és a fa alatt pihenő törpét, aki remélhetőleg meghökken annyira az érkezőn, hogy az első szó Atkiráé legyen. *
– Csak nyugalom, nem akarlak bántani. Víz és étel kell, van neked? * Hangja száraz, merev. Bár próbálja palástolni, még soha senkinek nem örült annyira, mint most ennek a törpének. Habár még jobban örülne neki, ha a törpe rendelkezne is az említett javakkal és nem tűzzel-vassal kéne kiharcolnia, hogy kapjon is belőlük. *
1905. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-06-29 22:13:51
Üzenet elküldve: 2023-06-29 22:13:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
*A lábai már egészen szaporán járnak, tán már kocogásnak is lehetne mondani ezt a tempót, bár sohasem vallaná be senkinek önként hogy elfutott az ingoványból mert megijedt a nyomasztó légkörtől. De már kijutott belőle, és csodák csodájára rátalált erre a bizonyos erdőségre.*
-Áh! A Kikötői erdőség! Érzem is.
*Beleszagol a levegőbe.*
-A jó tengeri sós szellő!
*Persze sosem szagolt még olyat, fogalma sincs milyen lehet így arról sincs semmi elképzelése, hogy roppant mód eltévedt. Ez nem az az erdő, és erre remélhetőleg nem túl későn fog rájönni. Egészen megfáradt az úton, úgyhogy úgy dönt itt fog éjszakázni, a nap már lassan lebukni látszik. Egy terebélyes fa tövét választja ki magának táborhelynek, és elindul pár száraz ágat gyűjteni hogy tüzet tudjon gyújtani. Remélhetőleg ez még ha bele is telik némi időbe, nem okoz gondot a törpének és ahogy a csillagok veszik át a hatalmat az ég végtelen harcmezein, ő már a kellemes ropogását hallhatja a lángoknak. Elégedetten nyújtózik nagyot és dől el az oldalára a hátizsákját használva párnaként hogy egy pihentetőt aludjon.*
-Áh! A Kikötői erdőség! Érzem is.
*Beleszagol a levegőbe.*
-A jó tengeri sós szellő!
*Persze sosem szagolt még olyat, fogalma sincs milyen lehet így arról sincs semmi elképzelése, hogy roppant mód eltévedt. Ez nem az az erdő, és erre remélhetőleg nem túl későn fog rájönni. Egészen megfáradt az úton, úgyhogy úgy dönt itt fog éjszakázni, a nap már lassan lebukni látszik. Egy terebélyes fa tövét választja ki magának táborhelynek, és elindul pár száraz ágat gyűjteni hogy tüzet tudjon gyújtani. Remélhetőleg ez még ha bele is telik némi időbe, nem okoz gondot a törpének és ahogy a csillagok veszik át a hatalmat az ég végtelen harcmezein, ő már a kellemes ropogását hallhatja a lángoknak. Elégedetten nyújtózik nagyot és dől el az oldalára a hátizsákját használva párnaként hogy egy pihentetőt aludjon.*
1904. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-12-16 03:03:27
Üzenet elküldve: 2022-12-16 03:03:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
- Hogyan kerültem az erdőbe?
* Nem emlékszik sokra, csak egy törpére, két kutyára és egy zsákra. Hatalmas fák ölelik körbe a tisztást, amin áll. Sokáig nem marad mozdulatlan, mivel egyből bekapcsol az életösztön.
~ Húzós éjszaka lehetett... ~ Sietve magához ragadja a szablyáját, mely mellette hevert a porban. Nem mintha sokat segítene Erdőmélye vadállataival szemben. Ez viszont elég magabiztosságot ad neki, hogy felálljon és tegyen néhány lépést a tisztás közepe felé. Nincs jobb ötlete. *
* Nem emlékszik sokra, csak egy törpére, két kutyára és egy zsákra. Hatalmas fák ölelik körbe a tisztást, amin áll. Sokáig nem marad mozdulatlan, mivel egyből bekapcsol az életösztön.
~ Húzós éjszaka lehetett... ~ Sietve magához ragadja a szablyáját, mely mellette hevert a porban. Nem mintha sokat segítene Erdőmélye vadállataival szemben. Ez viszont elég magabiztosságot ad neki, hogy felálljon és tegyen néhány lépést a tisztás közepe felé. Nincs jobb ötlete. *
1903. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-09-03 09:38:40
Üzenet elküldve: 2022-09-03 09:38:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Hangyászás//
// Aniss, Morwon, Syndra //
* Hallgatva az óriást és Anisst megnyugszik, az élelmük egyenlőre elég. A kisebb vadak után élelmüket még egy óriás ellenére is fenn tudják tartani. *
- Mondanám, hogy előre lovaglunk élelemért, de szerintem kibírjuk ennyivel is. Nem lesz probléma.
* Rántja meg a vállát, hogy utána most már felpattanjon a nyeregbe. Az úton békésen haladnak, és nem okoz számára problémát a lassított tempó, számított rá mindenkit, hogy nem lesz olyan könnyű ez a kaland, mint ahogy elképzelték. Kellő tájékozódási képesség nélkül bárki itt ragadhat, ahol medvék farkasok és a favágók által leginkább rettegett erdei párduc képviseli a vadon népének előkelőségét. A rutintalan erdőjárókat kis szerencsével egy láthatatlan erő visszavezeti a határra, vagy örökre odavesznek, ez történt Syndrával is majdnem, így belegondolva nem is olyan rossz a lassabb tempó. ~ Még a végén újra eltévedünk a semmibe. ~ *
- Mit szólnátok ha néhány hónap múlva újra próbálnánk a dolgot? Nem lenne ellenem, ha újra neki vágnánk egyszer.
* Ez a kérdés inkább az óriásnak szól, de partnernőjére is ugyanúgy ránéz. Hirtelen jött felindulásból észbe kap. *
- Aniss nem lenne kedved velem tartani? Szívesen bemutatnám a várost. Már egy ideje Artheniorban élek.
* Ravasz mosoly húzódik az arcán, de ezt senki nem láthatja. *
// Aniss, Morwon, Syndra //
* Hallgatva az óriást és Anisst megnyugszik, az élelmük egyenlőre elég. A kisebb vadak után élelmüket még egy óriás ellenére is fenn tudják tartani. *
- Mondanám, hogy előre lovaglunk élelemért, de szerintem kibírjuk ennyivel is. Nem lesz probléma.
* Rántja meg a vállát, hogy utána most már felpattanjon a nyeregbe. Az úton békésen haladnak, és nem okoz számára problémát a lassított tempó, számított rá mindenkit, hogy nem lesz olyan könnyű ez a kaland, mint ahogy elképzelték. Kellő tájékozódási képesség nélkül bárki itt ragadhat, ahol medvék farkasok és a favágók által leginkább rettegett erdei párduc képviseli a vadon népének előkelőségét. A rutintalan erdőjárókat kis szerencsével egy láthatatlan erő visszavezeti a határra, vagy örökre odavesznek, ez történt Syndrával is majdnem, így belegondolva nem is olyan rossz a lassabb tempó. ~ Még a végén újra eltévedünk a semmibe. ~ *
- Mit szólnátok ha néhány hónap múlva újra próbálnánk a dolgot? Nem lenne ellenem, ha újra neki vágnánk egyszer.
* Ez a kérdés inkább az óriásnak szól, de partnernőjére is ugyanúgy ránéz. Hirtelen jött felindulásból észbe kap. *
- Aniss nem lenne kedved velem tartani? Szívesen bemutatnám a várost. Már egy ideje Artheniorban élek.
* Ravasz mosoly húzódik az arcán, de ezt senki nem láthatja. *
1902. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-08-31 09:16:15
Üzenet elküldve: 2022-08-31 09:16:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 861
OOC üzenetek: 1429
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 861
OOC üzenetek: 1429
Játékstílus: Vakmerő
//Hangyászás//
//Aniss, Morwon, Syndra//
– Az mán igaz! * Helyesel Aniss szavaira és talán egy hangyányit el is szégyelli magát, hogy eddig még nem gondolt erre. *
– Aztat nem t'om. Nagy, ződ könyv vót. * Legalábbis úgy rémlik. Gondolatban viszont már máshol jár. Hiába olvasná el Arthenior könyvtárának minden egyes könyvét és tekercsét, akkor is lenne számos írás, amit még nem olvasott. Azokról nem is beszélve, amiket még senki nem írt le. Jobban belegondolva, rá kell jönnie, hogy mindvégig neki volt igaza, és próbálkozni is felesleges. Mit ér a tudás, ha nem teljes? Nyilván ezzel a logikával számos mágus, alkimista és miegyéb szembeszállhatna, de közülük vajmi keveset ismer az óriás. Ráadásul már arra sem emlékszik, hogy mikor ült le utoljára egy jót beszélgetni valamelyikükkel az élet nagy (vagy épp kicsiny) dolgairól.
Óriásunk tehát nagyrészt gondolataiba mélyedve sétál hazafelé, hiszen nyilvánvalóan óriásokhoz méltóan óriási méretekben is tűnődik mindenen. Így ami az ember fiának-lányának tán csak perceibe telhet, az Morwon számára több napi csemege. Nemcsak, mert mindent szépen lassan, többször is átgondol, hanem mert amikor gondolataiból kizökkenti egy közeli ág reccsenése vagy egy harkály kopácsolása, gondolatmenetét nem kizárt, hogy elölről kell kezdenie. Az sem segít a koncentrálásban, hogy az erdőben járva végig nyitott szemmel kell járnia, hátha meglát valamit, ami ehető. Persze az esetek többségében mire ő megállapítaná valamiről, hogy ehető, Syndra (vagy Aniss) már le is szüretelte. Ennek ellenére mondhatni jól megy a soruk és bár hangyákokat nem találnak, éhen sem halnak.
Néhány napot haladnak csak az erdőben, aztán végre rátérnek az útra, amely az ingoványos vidéken keresztül vezeti őket a város felé. *
– Innét már csak pár nap. * Szólal meg egyszer a melák. Az út nagy részében azonban továbbra is gondolataiba mélyedve halad tovább a többiekkel. Sajnos a mocsárvidéken még annyi élelmet sem fognak találni, mint Erdőmélyén, de így vagy úgy el kell, hogy érjék az Arthenior közelében lévő tanyákat. Ott pedig, ha az ott élők vendégszeretete még él, feltölthetik készleteiket és lepihenhetnek. Hacsak nem érzik majd úgy, hogy kibírják a városig és meg sem állnak a Pegazus fogadóig, ahol degeszre ehetik magukat. Bárhogy is legyen, a lehetőséget azért felveti óriásunk. *
– A város közelébe' van pár tanya, tán lepihenhetnénk valamelyikbe', ha az ottaniak megengedik. * Természetesen az, hogy ki mit enged meg a messziről jött vándoroknak, csak kisebb részt függ az illető vendégszeretetétől, mint inkább az aranytól, amit fizetnek neki. Legalábbis az emberek vidékén ez Morwon tapasztalata. *
//Aniss, Morwon, Syndra//
– Az mán igaz! * Helyesel Aniss szavaira és talán egy hangyányit el is szégyelli magát, hogy eddig még nem gondolt erre. *
– Aztat nem t'om. Nagy, ződ könyv vót. * Legalábbis úgy rémlik. Gondolatban viszont már máshol jár. Hiába olvasná el Arthenior könyvtárának minden egyes könyvét és tekercsét, akkor is lenne számos írás, amit még nem olvasott. Azokról nem is beszélve, amiket még senki nem írt le. Jobban belegondolva, rá kell jönnie, hogy mindvégig neki volt igaza, és próbálkozni is felesleges. Mit ér a tudás, ha nem teljes? Nyilván ezzel a logikával számos mágus, alkimista és miegyéb szembeszállhatna, de közülük vajmi keveset ismer az óriás. Ráadásul már arra sem emlékszik, hogy mikor ült le utoljára egy jót beszélgetni valamelyikükkel az élet nagy (vagy épp kicsiny) dolgairól.
Óriásunk tehát nagyrészt gondolataiba mélyedve sétál hazafelé, hiszen nyilvánvalóan óriásokhoz méltóan óriási méretekben is tűnődik mindenen. Így ami az ember fiának-lányának tán csak perceibe telhet, az Morwon számára több napi csemege. Nemcsak, mert mindent szépen lassan, többször is átgondol, hanem mert amikor gondolataiból kizökkenti egy közeli ág reccsenése vagy egy harkály kopácsolása, gondolatmenetét nem kizárt, hogy elölről kell kezdenie. Az sem segít a koncentrálásban, hogy az erdőben járva végig nyitott szemmel kell járnia, hátha meglát valamit, ami ehető. Persze az esetek többségében mire ő megállapítaná valamiről, hogy ehető, Syndra (vagy Aniss) már le is szüretelte. Ennek ellenére mondhatni jól megy a soruk és bár hangyákokat nem találnak, éhen sem halnak.
Néhány napot haladnak csak az erdőben, aztán végre rátérnek az útra, amely az ingoványos vidéken keresztül vezeti őket a város felé. *
– Innét már csak pár nap. * Szólal meg egyszer a melák. Az út nagy részében azonban továbbra is gondolataiba mélyedve halad tovább a többiekkel. Sajnos a mocsárvidéken még annyi élelmet sem fognak találni, mint Erdőmélyén, de így vagy úgy el kell, hogy érjék az Arthenior közelében lévő tanyákat. Ott pedig, ha az ott élők vendégszeretete még él, feltölthetik készleteiket és lepihenhetnek. Hacsak nem érzik majd úgy, hogy kibírják a városig és meg sem állnak a Pegazus fogadóig, ahol degeszre ehetik magukat. Bárhogy is legyen, a lehetőséget azért felveti óriásunk. *
– A város közelébe' van pár tanya, tán lepihenhetnénk valamelyikbe', ha az ottaniak megengedik. * Természetesen az, hogy ki mit enged meg a messziről jött vándoroknak, csak kisebb részt függ az illető vendégszeretetétől, mint inkább az aranytól, amit fizetnek neki. Legalábbis az emberek vidékén ez Morwon tapasztalata. *
1901. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2022-08-22 21:33:14
Üzenet elküldve: 2022-08-22 21:33:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Hangyászás//
//Aniss, Morwon, Syndra//
- Minden könyvet csak nem olvastál el Morwi! * Felkacag, hangja csilingelve száll tovább az óriás felé. * - Mi a címe a könyvnek? Biztos sok más szörny is van benne, engem érdekelne! * Csillannak fel őszintén a szemei és erősen bámul felfelé Óriásunk arcába. Mélyen egyetért azzal, hogy ne maradjanak sokáig az erdőben. Járt már többféle fák között, de ez egészen barátságtalan. A nap egyáltalán nem akar még egy pillanatra sem bekúszni, a szél metszőn borzolja fel a hátán a pihe szőrszálait, kevés ajándékot ad az utazónak és még ott van az emlegetett Erdőszellem is. Szerencsére azzal nem akadt dolguk, sőt, a nagyobb és veszélyesebb vadak is egyelőre elkerülték őket. *
- Igazad van Syndra, mikor idefelé jöttünk sokkal járhatóbb és világosabb volt az út, biztonságosabb. Nem hiába vagy te elf, értesz az ilyesmihez. Na, nem mintha Morwi nem, de őtőle meg biztos félnek, pedig barátságos egy óriás, én mondom! * Beszél mindenfélét, és láthatóan kedveli a mellette lévő párost. Igyekszik amíg mennek nem útba lenni, meg segíteni, ha kérik, ezen felül pedig továbbra is élelem után kutat, hogy mindig legyen mit enniük. Nyilvánvalóan nem ő fogja a legtöbb dolgot összegyűjteni, de próbálkozik. *
//Aniss, Morwon, Syndra//
- Minden könyvet csak nem olvastál el Morwi! * Felkacag, hangja csilingelve száll tovább az óriás felé. * - Mi a címe a könyvnek? Biztos sok más szörny is van benne, engem érdekelne! * Csillannak fel őszintén a szemei és erősen bámul felfelé Óriásunk arcába. Mélyen egyetért azzal, hogy ne maradjanak sokáig az erdőben. Járt már többféle fák között, de ez egészen barátságtalan. A nap egyáltalán nem akar még egy pillanatra sem bekúszni, a szél metszőn borzolja fel a hátán a pihe szőrszálait, kevés ajándékot ad az utazónak és még ott van az emlegetett Erdőszellem is. Szerencsére azzal nem akadt dolguk, sőt, a nagyobb és veszélyesebb vadak is egyelőre elkerülték őket. *
- Igazad van Syndra, mikor idefelé jöttünk sokkal járhatóbb és világosabb volt az út, biztonságosabb. Nem hiába vagy te elf, értesz az ilyesmihez. Na, nem mintha Morwi nem, de őtőle meg biztos félnek, pedig barátságos egy óriás, én mondom! * Beszél mindenfélét, és láthatóan kedveli a mellette lévő párost. Igyekszik amíg mennek nem útba lenni, meg segíteni, ha kérik, ezen felül pedig továbbra is élelem után kutat, hogy mindig legyen mit enniük. Nyilvánvalóan nem ő fogja a legtöbb dolgot összegyűjteni, de próbálkozik. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1938-1957