//Árnyak űzője – Árnyékból a fényre//
//Morfiusz//
*A maga részéről örül, hogy Morf elgondolkodik ilyesmin is, hogy ő mit tenne, vagy tett volna, ha tőle kérnek ilyet, és való igaz, a válasza jobban elnyeri a lány tetszését, mint a papáé annak idején.
Shyahar tudja, Morfiusz mennyire kerüli azt, hogy a gyerekkoráról, családról, kötelékekről beszéljen, sejti, hogy ez nehéz, sőt talán fájó téma is neki.*
~Lerázza a kérdéseket, mint kutya a vizet. Akkor nem kell arról mesélnie, ami neki nem volt, sem arról, hogy miért nem volt. Nem kell emlékeznie. De amit most mondott, hogy ő bizony támogatná egy fiatal, a gyereke, vagy akár unokája, elképzeléseit, ha tehetné, hogy mellé állna… Segítené. Morfiusznak jó szíve van. Lett, ami lett, de ki tudja mi lehetett volna belőle, ha nincs magára gyermekként? Még így is jó szíve van. Dacára a börtönnek, dacára az utcának, az egésznek még mindig nem veszítette el magát.~
*A szeme sarkából észreveszi, hogy a férfi is elmosolyodik.*
– Kitaláljuk.
*Picit a férfi vállához törleszkedik, mint egy bújós macska.*
– Szeretek kalandozni, szeretek utazni, de nálad azt hiszem kicsit félénkebb vagyok. Az ahogy esik úgy puffan az egy picit sok. Olyasmire értem ezt, hogy azért szeretem tudni, hol alhatok majd és hogyan, vagy mit ehetek, nem tervezek meg minden fertályórát előre, de kitalálok olyasmit, hogy, nem is tudom, most mondok valami nagyot… Például hajózzuk körbe a Lihanechi tavat! Azért egy ilyen kaland előtt megtudom mennyi az út a tóhoz, talán beszerzek egy sátrat is, kifundálom, hogy mennyibe kerül csónakot bérelni, ilyesmi. Szerzek egy térképet. Ilyesmi. És igen, elvállalok munkákat közben, mert az is a kaland része. És mert tanulok vele, mert megismerek embereket. Gondolom a tó mellett élnek halászok, megtanulhatok hálót javítani. Miért is ne? Mókás! És közben velük együtt énekelek, meg mesélnek, ilyesmi. És vagy ételt kapok cserébe, vagy szállást, vagy aranyat, vagy mindet. Egyszer meg talán lesz majd valaki, aki örül, hogy értek a hálófoltozáshoz is.
*Mesél, igen, mesél egy talán másfajta életről, mint amiben eddig Morfiusznak volt része. Ez is szabad élet, boldog is, kalandos, változatos, érdekes minden napja.
Nem győzködi a férfit, egyszerűen magáról beszél.*
– Én néha igen. Telente például. Ezért akartam hazamenni, de a harcok miatt nem lehetett, és így most veled vagyok. Ez is jó. Hiányzik a néném. Régen láttam, meg a tengerpart. Igen. Ha elmúlnak a harcok, vagy csak enyhülnek, esetleg nekivághatnánk. Mire odaérünk, már lehet pancsolni is talán. Fürödtél már a tengerben?
*A mosolya szélesebbé válik.*
– Azt hiszem, elfogadom az ajánlatodat! Gyere, légy az útitársam!
*Shya picit kicsavarodva nyújtja a jobbját Morfnak, hogy fogjanak kezet az egyezségre.*
– A Borászat jó hely, nagyon szeretem. Nem ez volt az első szüretem ott, de a mostani nagyon is jól sikerült. Képzeld, kerítettem ott egy fickót, aki beállt végül dolgozni. Eleinte kicsit féltem, hogy meglép az első nap után, az volt tudod *mesél, és magában mulatva várja Morfiusznak mikor esik le a dolog, bár sejti nem kell majd hozzá sok idő*, szóval az volt, hogy első éjjel a kamrámban aludt, az ágyamban, majdnem ki is túrt! Aztán másnap csak jelentkezett munkára, de hát a domboldal csúszott az esőtől, és hát gatyaféken ért a lejtő aljába. Akkor komolyan azt hittem a földhöz vág mindent és lelép. De végül csak nem adta fel. A többiek utána kezdték becsülni. Meg hát engem is, mert azért leszóltak volna, ha rossz munkást ajánlok be. De ennyit muszáj kockáztatni. Hát nem?
*Felvonja a szemöldökét, aztán újra mosolyog.*
– Senki. Mágiához egyikük sem. Italok, ételek, szappanok, rontások, varázsitalok, nyílpuskák, dárdák, kések, ezekhez igen.
*Ettől függetlenül a terv tetszik neki.*
– Ártani nem árthat, utánanézhetünk, hogy hol tanítanak ilyesmit, meg hogy mi kell hozzá. Úgyis le akartam írni azt a receptet is.
*A férfi szavaira mélyen elpirul.*
– Elhiszem, hogy te megtennéd, és, és még azt is, hogy szerencsés fickónak tartanának, ha te mondod. De, nos, szerintem így is mindenki pontosan tudja, hogy nem úgy feküdtünk mi abban az ágyban a szálláson, mintha testvérek lennénk. Pontosan tudják, hogy te meg én, hogy *Shya nagy levegőt vesz, majd kimondja*, hogy szeretkeztünk. Nem kell még meg is lengetni az orruk előtt a bizonyítékot, hogy te voltál az első. Az, az már inkább kínos lenne számomra.
*A lány beharapja az alsó ajkát, úgy néz hátrafordulva Morfiusz mélybarna szemeibe.*
– Mármint nem az, hogy te voltál az első! *helyesbít azonnal.* Csak nos, az, hogy ezt úgy hirdessük. Ez a mi kettőnk dolga. Mármint az, amit a szobában csinálunk, az egész, ez olyan…
*Shya egyre jobban pirul, és persze bele is zavarodik, mert nem szokta, hogy ilyesmiről beszéljen. Ettől függetlenül reméli, hogy Morfiusz érti, mire akar kilyukadni, vagy ha mégsem, akkor majd rákérdez.*
–Szóval jobb lesz. Hm.
*Shya aprót bólint, majd elmosolyodik, aztán odanyújtja a karját a lemászáshoz.
Morf most is segít neki, ahogy felfelé is, és lényegében csak pár másodperc az, amíg minden súlya a férfi karjára nehezedik, de Morfiusz erős, és szilárdan fogja őt.*
~Megtart, ahogy a medencénél is.~
*Már újra a fa alatt állnak, Shya pedig fürkészőn néz abba a bársonyos barna szempárba.*
– Ahogy már egyszer itt a tisztáson beszéltük. Nem nézelődöm másfelé, amíg te sem. Lehet, hogy nem vagyok kitanult nagyvilági nő, de *Shya kissé közelebb lép a férfihez, jobb keze mutató ujjának begyével előbb Morf ajkait simítja meg, aztán a nyaka oldalát* De valami olyasmim van, olyat adok neked, amit ők nem. Szóval csak óvatosan, Morfiusz!
*Hirtelen mozdul, az előbbi után talán nem várná a férfi, a lány elé perdül, lábujjhegyre áll, könnyed csókot lehel a szája sarkára, de már lép is odébb.
Morf felé nyúló jobbját olyan természetesen fogja meg, ahogy az az utóbbi hatok során már szokásukká vált.*
– Menjünk akkor!
~Mióta is járunk már így, kézen fogva?~