//Árnyak űzője – Árnyékból a fényre//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz!//
//Morfiusz//
*Morfiusz mellkasának dől és elgondolkodva simogatja a férfi csuklóit, ahogy öleli, az eget nézi, az ágak végén az apró rügyeket. Minden csendes, csak a tavaszi szellő motoz, és egy-egy bátor madárka csivitel, de a tisztáson nem jár más, ketten vannak, és olyan az egész, mintha csak az övék lenne az erdő, a tisztás minden. Békességes. Shya a felhőket figyeli, és közben a férfin gondolkodik, azon, hogy mi minden formálhatta.*
~Milyen lehet úgy felnőni, hogy nincs senkid? Hogy az utca nevel? Koldulni és lopni? Nyilván nem sok más lehetősége volt. Pár év elég ahhoz, hogy egy kisfiú teljesen elvaduljon. Talán nem is volt senki az Öregen kívül, aki látott volna benne valamit. Az Öreg meg rabló volt, akire már csak az akasztófa várt, hát az egyetlen talán használható tudását adta át a gyereknek, azt, hogy hogyan éljen túl. Végtére is csak hálás lehetek neki, nélküle most nem lenne itt Morf.~
– Te nem is hajóztál soha, ha azt hiszed a fedélköz nyugalmas! *tromfol.* Ott az a sok mosdatlan matróz, szagolhatod a lábszagukat, meg ki tudja még mit! És minden éjjel úgy alhatsz, mint a nyúl a bokorban, ahogy mondani szokás, azon agyalva, vajon ki metszi el a torkodat, mert kell neki a csizmád vagy a kabátod.
*A lány elhúzza kicsit a száját.*
– Különben sem hiszem, hogy olyan könnyedén ott tudnád hagyni a kabinomat. Aztán még az ajtó felé se néznél. Mert ki tudja, miféle népek vannak egy hajón? Tengerészek, akik hónapok óta nem láttak nőt, még képen sem. Ki védene meg tőlük?
*Shyahar nagy ártatlan szemeket meresztve fordítja az arcát Morf felé. Megállja, most nem nevet vele, az elrontaná a hatást. Ezen kívül a válaszára is kíváncsi.
Ahogy arra is utána, hogy mit mesélt Morfiusz úgynevezett barátja a lányról a Borászatból.*
– Ah, szóval a fickó maga a tökély, erős és bátor meg jóképű és minden… *Shya lassan elmosolyodik.* A lány meg egy hárpia. Szegény fickó! Milyen nehéz lehet neki. De legalább szép a feneke. Ez is valami nem? Úgy értem, gondolom, csak számít *teszi hozzá, és kissé tétova arcot vág.* Ó és ártatlannak látszik, meg védtelennek? Megtévesztette a barátodat? Remélem nem sértette meg. Bizonyára nem volt szándékában, ha már ennyire kedves volt vele az a férfi. Csak nem gonosz lány, aki kihasználja. Ugye?
*Most már ő is mosolyog Morf nevetését hallva.
A feltámadó tavaszi szél a hajába kap, és mindenfelé sodorja a tincseit, összefogná őket, de Morfiusz a csuklójáért nyúl.
Így végül enged. A sötét tincsek a férfi arcába, nyakára csapódnak, az ő szemébe is jut néhány szál, azokat félresöpri. Azt viszont élvezi, ahogy Morf turkál a hajában, ahogy elrendezgeti, magához húzza utána, érzi, hogy hozzá simítja az arcát.
Jó érzés, és kicsit izgató is. Eszébe jut, hogy a fürdőben ugyanígy ültek a dézsában, csak akkor alig volt rajtuk ruha. Az is eszébe jut Morf hogyan becézgette ott. A vér az arcába szalad, finoman elpirul. Még szerencse, hogy most foghatja a szélre is akár.*
– Héé, ez nem csak emlék! *vág közbe.* A másik meg, hogy, nem is tudom, de nincs most senki, akinek ilyet elmondhatnék.
*Morf karjai közé bújik.*
– Neked van olyan jó barátod, akivel megosztanád? Úgy értem valahol? És nem, a kocsmai ivócimborákat most nem szabad beleszámolni! Az nem ér!
*Az aggályoskodás szóra cseppnyit felhúzza az orrát, de csak hümment, meg bólint egy kicsit.*
~Ő könnyen beszél. Én meg szerencsés vagyok, hogy a néném adott Rhea Félelmét is. Nem mintha… Ó egek!~
*Shya igyekszik nem gondolni arra, mi lenne, ha nem lenne nála a gyógynövényből, hogy mi történhetne. Hiszen Morf nem tervez előre, nem szokott. Nincs is ezzel semmi baj. De valamelyiküknek kicsit józannak is kell lenni. És bár Shya az aki a szívét is kitette, és a férfi az, aki biztonsági játékosként óvja és félti a sajátját, mégis a lány az, saját hite szerint, aki próbál ésszerűen gondolkodni.*
~Amit éjjel tettünk, és aztán reggel újra, annak bizony következményei is lehetnek. Lehetnének. És Morf biztosan utálná, ha csak úgy a nyakába szakadna. Talán el is tűnne. Honnan tudjam? Ő egy fél szóval se…~
*A lány elmosolyodik végül, keserédes a mosolya, mert való igaz, Morf egy szóval se mondta mit érez, de talán nem is fogja, talán csak a tettei beszélnek majd. És amit eddig tett, az mind arról mesélt, hogy fontos neki a lány.*
~Mert szép a hátsóm, és mert meg akar védeni, mert ártatlan voltam, aki elveszhet. Ugyan melyik férfi akarna ilyet tenni, akinek a nő egyébként nem számít?~
– Jól van. Nem számolok be róla a nagyapámnak. Nem akarom, hogy, hogy is mondtad, hogy kiszögelje a fejed a falra. Jobb szeretem, mikor a nyakadon van. Még akkor is, ha épp bődületes butaságokat mondasz. Egyébként is? Honnan veszed, hogy téged hibáztatna? Mi van, ha a szemében én lennék a bűnös? A céda unokája, aki képtelen volt zárva tartani a combjait, és aki megérdemli, hogy lekorbácsolja a bőrt a hátáról? *teszi fel a kérdést.
Más dolog, hogy a nagyapja ilyet sose tenne. Talán éreztetné vele kicsit a nemtetszését, de ez minden. Ugyanakkor ezt Morfiusznak most nem kell tudnia.
Már indulnának, mikor újra szóba kerül a ki nézhet kire téma. Nem mintha erről nem beszéltek volna már egyszer ugyanitt. És nem mintha nem állapodtak volna meg akkor.*
~Morf vajon a türelmemet teszi próbára? Vagy ennyire feledékeny? Á! Az kizárt. De emlékszem, mi lett múltkor is a vége. Egy izzó csók. Talán most is csak erről van szó. Meg a férfiúi büszkeségéről. Ami egyébként hatalmas. És amit nem is bánok.~
– Semmire? Senkire? *kérdez vissza.
De aztán már hanyatt is találja magát a földön, amin még csak épp serken az idei fű. Szerencsére a tavalyi maradéka viszont elég száraz most.*
~Még jó, hogy nem esett reggel!~
*Morf elkapja a csuklóját, és Shya tudja, ha tiltakozna és rángatná, akkor sem szorítaná jobban, ha sikoltozna és rúgkapálna amiatt, hogy a kedvese felhúzza a szoknyáját a combjára, akkor Morf abbahagyná.
Shyahar pontosan tudja, hogy Morf nem tenne rajta erőszakot.*
~Vad lenne, heves is akár, kemény. De ha sikoltoznék, és szabadulni akarnék, elengedne. Egészen biztosan. Olyan biztos, mint hogy levegőt veszek. Hiszen most is elenged.~
*Morfiusz valóban elengedi a csuklóit.
Az a pillantás, ahogy most nézi, mintha tényleg nem tudná, mintha az egész helyzet összezavarná őt. Azok a gyönyörű mélybarna szemek.
Shyahar Morfot nézi, a szemeit, a száját, újra a szemeit.*
~Szeress!~
*Érzi a simogatást a combjain. Érzi az ajkait a száján. Visszacsókolja. Eszébe jutnak más simogatások is, az előbb, mikor a fa ágán ültek, az is, hogyan simultak össze ott is, a dézsában is, a Pegazus szobájában az ágyon, a Borászatban is már, az első éjjel, mikor Morf ugyanígy felhúzta a szoknyáját, de aztán visszakozott, mikor arra kérte.*
~Most nem kell visszakoznia.~
– Légy velem! *súgja neki, amikor levegőhöz jut.
Az első mozdulatok gyorsak, hevesek. A lány halkan szisszen, aztán próbál mozdulni, feljebb húzza a térdeit.
Átfogja Morf vállait, felnéz rá, a szemei alatt kicsit feszül a bőr, a vad mozdulatok szokatlanok még számára, cseppet fájósak is. Mégsem löki el a kedvesét.*
– Morf! *a férfi nevét súgja. Mélyeket sóhajt, aprót nyög is közben.* Morf, kérlek…
*Jobbja a párja tarkójára siklik, simogatja, gyengédséget ad, a rövid sötét tincsek közé túr.*
– Én... *zihálva beszél*, sose gondoltam korábban, hogy… ahh... ilyen puha… a hajad.
*Megemeli a fejét, a fölé hajló férfi torkára csókol, hozzásimul.*